Tények, tapasztalatok, vélemények és hírek a szcientológia egyházról

Szcientológia: objektíven és szubjektíven

Szcientológia: objektíven és szubjektíven

Interjú Nagy Zoltánnal - 2. rész

2019. március 05. - Reformer

(A tegnapi bejegyzés folytatása)

Mi miatt ábrándultál ki a rendszerből, és mi vitt rá, hogy kiküldd azt az e-mailt?

Egyrészt sok minden nem tetszett végig a rendszerben az eleje óta. A tapsolás meg hurrázás Hubbardnak sosem tetszett nekem; olyan érzésem volt, mint ha egy személyi kultusz lenne egy diktatúrában.

A folyamatos pénzkérés, meg toborzás sem tetszett sosem. Az ünnepségeket is utáltam mindig, főleg a végén levő kötelező pénzgyűjtést.

Az L12 eredménytelensége is kétségeket ébresztett. A folyamatos átverések is, mert amit előre mondtak meg ígértek, szinte sosem úgy voltak, valahogy minden sokkal többe került: időben is, pénzben is, problémában is.

Nagyon nem tetszett, hogy olyanok próbálnak másokon segíteni, akik magukon sem tudtak. Hogyan gondolják, hogy valaki komolyan vesz olyat, aki láthatóan nincs rendben, és azt állítja az élet minden problémájára tudja a megoldást?

 De a konkrét kilépésig vezető eseménysort egy angol e-mail indította. Ebben le volt írva, hogy a szcientológia anyagait megváltoztatták, pár konkrét példával.

Nekem megvolt az összes könyvem és előadásom. Nem csak magyarul, de angolul is, sőt sok régi kiadású is és így tényszerűen ellenőrizni tudtam az állításokat. És tényleg, az állítások igaznak bizonyultak. Mivel előadás is volt közöttük, így a Hubbard eredeti hangján levő előadást is meg tudtam hallgatni, ami bizonyította, hogy nem szerkesztési hiba vagy ilyesmi az oka. A megváltoztatásokból eléggé az a kép bontakozott ki, hogy azokat változtatták meg, amik arra utaltak, hogy mi lesz, ha átveszi a szcientológiát egy elnyomó. Innentől világos volt, hogy valami ilyen dolog történt. Elkezdtem utánanézni az interneten ezeknek és ekkor találkoztam egy csomó, addig számomra ismeretlen új dologgal a szcientológiával kapcsolatban. Beszéltem az FSM-jeimnek [field staff member – külső munkatárs, aki egyfajta területi képviselő/értékesíti, aki jutalékért mások útján egyengeti a szcientológián belül - Reformer] arról mit találtam, és mit tegyek szerintük.

J. Balázs segített nekem, hogy kinek jelezzem az egyházban, amit találtam, itthon és nemzetközi vezetés szinten is. Az itthoniak érdemben semmit nem tettek azon kívül, hogy elmondták ez nem az, aminek látszik, semmi gond nincs. De nekem ez nem volt már elég, konkrét tényszerű magyarázatot vártam. Húzták az időt, hogy olvassak el referenciákat, meg várjak. Ezt húzták hónapokig, de valódi magyarázatot sosem adtak. Azt mondták, hogy voltak régebben elnyomók a szervezetben, akik megmásították az anyagokat, és amikor ez kiderült akkor visszaváltoztatták. De ezt bizonyítani nem tudták, meg az eredeti kiadások és Hubbard eredeti hangfelvételei lettek megváltoztatva, amire ez nem volt magyarázat. A nemzetközi egyház vezetéshez is el lettek juttatva függetlenül a kérdéseim, amire válasz nem érkezett, csak védelem lehetősége nélkül elnyomóvá nyilvánítottak.

Tárgyalás nélkül ítéltek el, abszolút koholt vádak alapján.

Persze tudtam, hogy ez lesz, mert ahogy informálódtam világossá vált az egész, hogy a felső vezetés a ludas. Sőt egy idő után magam szerettem volna, ha mielőbb elnyomóvá nyilvánítanak, mert azt hittem, akkor visszafizetik a befizetett pénzeimet, amiket nem használtam fel.

Amikor világossá vált, hogy az egyház nem az, aminek mondja magát, jeleztem azoknak, akiket személyesen közelebbről ismertem az egyházban. Megmutattam a bizonyítékokat. Sokan ennek következtében kiléptek, bár nem nyíltan, csak egyszerűen abbahagyták szó nélkül, esetleg valamilyen mondvacsinált kifogással.

Voltak páran, akik továbbra is maradtak szcientológusok a figyelmeztetésem és a tények bemutatása után, és sajnos ketten közülük meghaltak azóta rákban, nem mentette meg őket a „csodás” technológia.

A személyes megbeszélésekkel néhányszor tíz embert hoztam ki biztosan.

A levéllel az összes többi szcientológust szerettem volna informálni az igazságról, hogy vegyék elő a józan eszüket. Próbáltam a szcientológia szabályin belül maradva eljuttatni az infót, hogy ne utasítsák el élből mindenféle mérlegelés nélkül, ami megtörtént volna, ha nem így járok el.

Nem tudom végül hányan hagyták ott a szcientológiát miattam és a leveleim miatt, de szerintem elég sokan.

Több levelet is küldtem a tagságnak, így megtudták azt is belőlük, hogy elnyomóvá nyilvánítottak, amit alapban próbált az egyház titokban tartani. Eléggé kínos volt, ha valaki Clearként és 3 L után lett elnyomó. Ez végülis világossá teszi, hogy a tech nem működik, mert ha működne, ilyesmi nem fordulhatna elő.

  

Mi történt a leveled kiküldése után, milyen hatással volt?

Az egyház körlevelekben tiltotta meg a tagoknak az általam küldött levelek olvasását, úgyhogy volt, amit az egyház nevében küldtem a tagságnak. Pl. kiküldtem nekik az Ember története című könyvet elektronikus formában, amiben azt írtam, hogy ez egy ajándék mert ilyen jó munkát végeznek, és majd ha megjelenik a könyv fizikai formában, akkor majd töröljék le, és vásárolják meg.

Erre kaptam csomó köszönetnyilvánító választ. Aztán másnap persze az egyház körbeküldött levelet, hogy azt a levelet nem ők küldték, hanem én, és ne olvassák el, és töröljenek mindent. Erre kaptam jó pár átkozódó levelet többek között azoktól, akik előzőleg megköszönték. Ez is csak egy figyelemfelkeltés volt, hogy a könyvek le vannak fordítva magyarra, mégsem adják ki őket.

Ezen a szinten már játszottam velük, mint macska az egérrel, mert tudtam, hogy nincsenek különleges képességű OT-k, akik nekem ártani tudnának.

Kaptam azért infókat azoktól, akik kiléptek az egyházból a beszélgetésünk után, de a többiek nem tudtak erről, így még szcientológusnak kezelték őket. Ebből tudtam, hogy többen annyira féltek tőlem, hogy a nevemet sem merték kiejteni.

Az egyház elnyomónak nyilvánít mindenkit, aki ismeri az igazságot róla, és így akadályozza meg, hogy a tagság megismerje az igazságot, mert tilos az elnyomókkal bármilyen kapcsolatban legyenek.

 

Hogy fogadta az egyház, hogyan ért véget a történet?

Az egyház már ellenséges volt velem onnan, hogy kérdeztem. Én egyre többet tudtam meg róluk, és egyre jobban akartam tenni valamit ezzel kapcsolatban. Akkoriban ez volt a szcientológia szlogenje, hogy lehet tenni valamit ezzel kapcsolatban, úgyhogy én ezt velük szemben alkalmaztam.

Szerettem volna visszakapni a befizetett pénzem, amit nem használtam fel, meg vegyék vissza a könyveket és előadásokat, akár töredékáron is. Meg vegyék vissza az E-méteremet is, mert azt sem tudtam használni már ezek után.

Ennyit szerettem volna összesen. Nem akartam a már leszolgáltatottak árát visszakapni, csak azt kértem, ami járt volna, de nem akartak fizetni. Ezért megmondtam nekik, hogy ha nem fizetnek, akkor akkora kárt okozok nekik, hogy azt fogják kívánni utólag, bárcsak fizettek volna. Persze nem fizettek, ami azért várható volt.

Elindítottam a szcientológia ellen egy országos médiaháborút.

Létrehoztam a control-program.com weboldalt, és ott leírtam róluk az igazságot. És évekig Google Adwordssel hirdettem a szcientológia szóra – bárki rákeresett, ezt dobta fel a Google. Újságokban, TV-ben, rádióban adtam interjúkat a szcientológiáról, hol névvel, hol név nélkül eltorzított hangon és képen.

Ezzel rengeteg embert informáltam a szcientológia veszélyeiről, és így az új emberek behozatalát nagyon megnehezítettem. Remélem azért pár szcientológus (vagy családtagja) is belefutott ezekbe, így segítette az eszmélésüket.

Az volt a stratégia, hogy elvágom az utánpótlási vonalukat, mert folyton új emberekre van szükségük. Ha nincs ember, nincs pénz, ami a végüket jelenti.

Az évek alatt a weboldalon sokan megkerestek és segítséget kértek főként szcientológusok családtagjai, hogyan lehetne kihozni a családtagjukat.

Aztán amikor már nem nagyon volt hova továbblépni a médiaháborúban, mert már mindenhol megjelentem szinte, akkor megkeresett az egyház, hogy egyezzünk meg.

Mégis inkább fizetnének, hogy fejezzem be a háborút. Én meg belementem.

Egyébként is abba akartam hagyni már addigra, mert annyi más érdekesebb dologgal foglalkoztam már.

Egy jelképes összeget fizettek az E-méteremért kb. az árának 1/3-át, és cserébe vállaltam a háború beszüntetését, de azt kikötöttem, hogy a weboldalam az kint maradhat.

Sajnos pár éve, aki kezelte a weblapjaimat, nem fizette ki a weboldal hosszabbítás díját, így elvesztettem a tulajdonjogot felette, így már sajnos nem elérhető, csak az archívumban.

 

Hogy zajlott a pénzvisszafizetési folyamat?

Ügyvédnél aláírtam a megállapodást, az OSA képviselőjével, amit ott kaptam meg írásban, és átadtam az E-métert és megkaptam a pénzt.

 

Azóta mi történt veled?

Megnyílt a világ, rengeteg dolgot találtam és próbáltam ki, ami addig nem volt elérhető előttem a szcientológia miatt.

Megtaláltam mi volt a betegségem azon túl, amiről korábban tudtam, és amibe majdnem bele is haltam. A szcientológiában maradva biztosan nem éltem volna túl.

Messze sokkal többet elértem a szcientológia után, mint amit valaha szerettem volna elérni a szcientológiával. Pont a szcientológia zárt el ezek elérésétől.

Az a tanulság, hogy nincs végcél, nincs olyan, hogy megtaláltunk valamit, és vége, nem kell továbblépni. Mindig kell továbblépni, fejlődni, tanulni.

 

Mi a véleményed most a szcientológiáról?

A szcientológia nagy hibája, hogy, azt állítja, egy út van, közben az igazság az, hogy  minden egyes embernek más az útja.

Egy veszélyes csapda a szcientológia, semmi jó nincs benne, a legmesszebbre el kell kerülni.

A megtévesztett munkatársak miatt van a tagság, mert ők tényleg elhiszik az egészet és emiatt hitelesek, mert tényleg mindenüket erre szánják. Ő miattuk hiteles az egész, nekem legalábbis ők tették azzá.

A Remini-sorozat után csak idő kérdése, mikor tűnik el a szcientológia örökre.

 

Mit tudsz tanácsolni a szcientológiát frissen otthagyóknak?

Tanuljanak az elkövetett hibákból.

Legyenek nyitottak mindenre.

Ne a berögzült minták alapján gondolkozzanak. Újra kell értékelni mindent, amit a szcientológiából átvettek. Ne használjon semmilyen szcientológus fogalmat, és felejtsen el minden „tudást”, amit hasznosnak gondol azt különösen.

Ne féljenek a bosszútól.

Tovább kell lépni, le kell írni az idő és pénz veszteséget, az volt a tanulópénz.

A bejegyzés trackback címe:

https://objektivszcn.blog.hu/api/trackback/id/tr214669011

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

norbert79 2019.03.05. 09:51:35

"A Remini-sorozat után csak idő kérdése, mikor tűnik el a szcientológia örökre." - Nem tartom valószínűnek, hogy Leah közvetlen hatása bármit változtatna, sőt, közben megy a haverság az amerikai "Iszlám egyház"-al, persze nem ez a pontos nevük. Ugye egy ideje mennek a csápok ide oda, lásd Székelyföld, fejletlenebb országok, vagy meggyengült országok lásd Venezuela, folyamatosan keresik a pénzcsapokat. Tudod mi fogja romba dönteni? Narty Rathbun, bár nem úgy, ahogy gondolod. DM ha kipurcan Marty fogja átvenni a helyét, nagy megmentőnek beállítani magát. De Marty nem olyan könyörtelen mint DM, nem lesz ugyanolyan jó diktátor, így bár egy ideig fürödni fog a hatalomban, ugyanolyan vadálkat lesz mint DM, de hibázni fog, vagy a pénzéhsége vagy a saját bénasága miatt lesz szakadás, vagy rádől az egész. Hacsak Marty meg nem hal valamikor, mert akkor DM halála fogja a véget jelenteni.
Egy diktátort csak egy erősebb tudja helyettesíteni, de az sem működik a végtelenségig.

Bgisi 2019.03.05. 09:54:29

Köszönjük Ref, kösz Nagy Zoli!

"...nincs olyan, hogy megtaláltunk valamit, és vége,..."

Ahogy a bölcs Buddha mondta: "There is no way to happiness - happiness is the way!"

DaDPool 2019.03.05. 17:42:53

Én csak azon csodálkozom eme sztorit olvasván, hogy beadták a derekukat és visszafizettek bármit is. Számomra ez nehezen elképzelhető, hisz a pénz a mindenük.

Aleister Crowley 2019.03.05. 18:28:51

@DaDPool: Mért csodálkozol? Beszedtek tőle közel 30 milt és kidobtak kb 200 ezret. Én azt mondom, ha már belement egy TV riportba és csípte nekik a szemüket, kérhetett volna többet is.

Orbánviktor 2019.03.05. 19:50:48

@norbert79:
Jelenle mi a helyzet Marty -val?

büdös zokni 2019.03.05. 20:30:20

Amikor a forditó egységben dolgoztam Pesten, a végleges (szerkesztett, korrektúrázott, tördelt) magyar anyag leadása előtti napon is változott még az ANGOL szöveg az 1950-es Dianetika könyvben!!!

Zolifree 2019.03.05. 22:36:18

@Aleister Crowley:
"Beszedtek tőle közel 30 milt és kidobtak kb 200 ezret. Én azt mondom, ha már belement egy TV riportba és csípte nekik a szemüket, kérhetett volna többet is."
Mindkét szám többszöröse a valóság.
Nem a pénzért hagytam abba, anélkül is abbahagytam volna. De ha már ajánlották, elfogadtam...

norbert79 2019.03.05. 22:50:10

@Orbánviktor: Sokat nem tudok, sajnos, Tony Ortega az egyedüli forrásom jelenleg, a saját blogjába több mint egy éve már semmit sem írt. Néha akciózott Leah és Mike ellen, de sok visszhangja nem volt.

sciclubtag 2019.03.05. 22:57:10

@Bgisi:
Igen, Buddha is angolul szólt. :D

Azon gondolkodom már évek óta, hogyan lehetséges, hogy ezt az egész ótévá válásos és bolygómentéses sztorit beveszik az emberek, és fizetik a milliókat igazi nyereségek nélkül.
Jó, bevallom eleinte próbáltam hinni benne, de egy petákot se fizettem érte. Az pedig nem nagyon győzött meg, hogy az általam ismert leghülyébb emberek ezekben a "magasságokban" járók voltak. Nem azt mondom, hogy mindenki tök ostoba volt, mert ez nem lenne igaz, de a beszűkült nézőpontú, a "forrás"-nak (aki mint láthatjuk a cikkből, nem is biztos, hogy tudjukki) mindent elhívő gondolkodásmód jellemző volt.
Köszönet Nagy Zoltánnak, hogy felvállalta ezt az ügyet. Úgy vélem, hogy sokunk helyett is végigjárta a megpróbáltatásokat és fizetett azért, hogy másoknak ne kelljen. Ez az igazi önzetlenség.

sciclubtag 2019.03.05. 22:59:08

@Zolifree:
Nekem ez az aktiválódás nem tűnik abbahagyásnak. :)

znagy6666 2019.03.06. 09:29:11

@sciclubtag: @norbert79: @Bgisi: @DaDPool: @büdös zokni: @laci12

"Nekem ez az aktiválódás nem tűnik abbahagyásnak. :)"

Nem olyan egyszerű ebből kiszállni. És néha még az ember magának sem vallja ezt be.

Kérlek kedves Blogozók, ne bántsuk Zolit!

Némelyek piszkálgatják, gúnyolodnak rajta, vagy csak nem értik, vagy marketing célokra akarják felhasználni.

De mi van akkor, ha nincs jól?
Lehet inkább segítenünk kéne neki.
Lehet azért jött nyilvánosan ide erre blogra, mert igazi segítség kell neki.

Helyettünk föláldozta az idejét, meg pénzét, a mi érdekünkben is harcolt. A köszönet egy dolog, de másképp is talán kéne honorálni ezt.

Mit gondoltok?

Bgisi 2019.03.06. 09:37:38

@sciclubtag: Nem tudhatjuk hogy az ügyvéd jelenlétében megkötött egyezség mit tartalmazott, lehet hogy interjút készíthetnek vele. Attól, hogy direkt módon nem támadja a szcit, még joga van véleményt nyilvánítani a vele történtekkel kapcsolatban. Ilyen értelemben szerintem abbahagyta.

norbert79 2019.03.06. 09:41:10

@znagy6666: Részemről nem érzem a zavarodottságot, hanem színtiszta meggyőződést. Nem érzem a kételyt, hanem a elhivatottságot. Nem érzem a kommunikáció igényét, hanem a meggyőzés vágyát. Számomra a rossz szándékai egyértelműek; Szcientológusban is ott lehet a jó ember, itt nem látom.
Én nem bántom, ő bünteti saját magát, mert minden erőfeszítései ellene fordulnak, de támad, s minden mást mellőz, az a lényeg, hogy a saját akarata érvényesüljön, bármi áron. Fakadhat persze ez simán az agymosásból is, de ha majd látom benne a szikrányi kételyt, akkor lehet én is másképp állok hozzá.

Aleister Crowley 2019.03.06. 09:54:04

@norbert79: @sciclubtag: @znagy6666:

Igen, köszönjük Nagy Zoltánnak, az önzetlen segítségét, hogy értünk áldozta, pénzét idejét, egészségét és lehet, hogy értünk fog meghalni is.

Köszöntsük benne az Új Korszak Jézusát aki értünk áldozta fel magát, de az utolsó csepp vérét odaadván mentett ki minket a szcientológia karmai közül.

És most;
Imádkozzunk testvéreim!

LeilaX 2019.03.06. 09:56:06

Koszonjuk Zoli!!! Ne hagyd abba!!!! Nagyon nagyon fontos amit csinalsz!!!!!

Aleister Crowley 2019.03.06. 10:02:42

@Zolifree:
"Mindkét szám többszöröse a valóság."

Nem jó a matek Zoli.

kb. 18 éve amikor vetted az emetert 600 e körül volt IAS tagsággal. Nem azt mondtad, hogy 1/3 át kaptad vissza?

Vagy volt még más visszajuttatás is?

Reformer 2019.03.06. 10:29:48

@Aleister Crowley: finomabban, ha kérhetem. Én értem, hogy személy szerint nem szimpatikus neked valamiért a Zoli, és jogod van ehhez a véleményedhez, de szerintem ezt célszerűbb lenne privát kommunikációban megbeszélni vele, mint egy nyilvános fórumon szarkasztikus megjegyzéseket írogatni...

Dudás Diána 2019.03.06. 13:40:25

@Zolifree: @norbert79: @Aleister Crowley: @Orbánviktor: @büdös zokni:

Kedves Zoli!

Köszönöm eddigi válaszaid.

Közben mégegyszer átolvastam az interjút amit írtatok és a köremailt amit 2006 ban kiküldtél. Én egy nagy ellentmondást látok segíts kérlek, hogy megértsem. A köremailben szerepel a következő mondat:

Senkivel nem kívánok harcolni vagy vitatkozni, így az egyházzal sem. A pénzemet szeretném visszakapni.

Az interjúban pedig azt írod:

Elindítottam a szcientológia ellen egy országos médiaháborút.

A kommentedben azt írod ma:

Nem a pénzért hagytam abba, anélkül is abbahagytam volna. De ha már ajánlották, elfogadtam...

Kérdésem az, most akkor nem értem, mi az igazság?

Zolifree 2019.03.06. 13:49:01

@Aleister Crowley:
"kb. 18 éve amikor vetted az emetert 600 e körül volt IAS tagsággal. Nem azt mondtad, hogy 1/3 át kaptad vissza?"
Később vettem szerintem 2004 kürül, és nem emlékszem már mennyiért de olyan 1.5-2 millió rémlik nekem. Most néztem 6500 usd, ami akkörül van. Én ennyivel számoltam amikor az arányokat említettem.
Nem mindegy egyébként?

Zolifree 2019.03.06. 14:05:05

@kissgabor7804:
Ezek különböző helyzetek és esetek különböző időben ráadásul.
A köremailben ahogy írtam is korábban a szcientológusoknak úgy kellett fogalmazzak hogy elolvassák és ne dobják ki azonnal, nem lehettem benne ellenséges a szcientológiával.
Azon a szintem még nem is voltam elnyomónak nyilvánítva, még messze nem az volt a szitu, mint ami később lett.

A médiaháborút azután kezdtem, hogy a jogosan visszajáró pénzt nem fizették ki, elnyomóvá nyilvánítottak, a védekezés esélyének megadása nélkül. Meg az addigra kiderült óriási átverés teljes átlátása után.

A pénzvisszafizetés kikényszerítése még szerepet játszott a támadás kezdetekor, de ez elmúlt nemsokára. Egyfajta misszió lett, olyasmi ami a (mezei megtévesztett) szcientológusokat is hajtja a világ jobbá tételére. Amikor már nem nagyon tudtam a médiában új helyre bejutni, onnan már nem volt értelme a folytatásnak. A weblap meg ment utána is, a megegyezés nélkül is ez lett volna helyzet.

Aleister Crowley 2019.03.06. 14:20:24

@Reformer: @sciclubtag: @Bgisi:
@norbert79: @DaDPool: @Orbánviktor: @büdös zokni:

A Zolival nincs semmi bajom. Sőt még jó is hogy itt van, számomra szórakoztató és pár dologgal kapcsolatban összeállt a kép.

Azt hogy véded természetes, hiszen sorstársak vagytok. Te vetted át az ő szerepét miután ő abbahagyta, kb egyidőben azzal ahogy megírtad a könyved.

Amivel nem értek egyet, az az hogy a bejegyzésedben nem minden fedi a valóságot, és kitérsz a valóság teljes bemutatása elől. Ezzel pont a blog hivatásával mész szembe, az objektivitassal.

Több esetben törölted én és mások kommentjeit, melyben olyan adatok vagy kérdések merültek fel, melynek célja az volt hogy rávilágítson olyan részletekre ami által átláthatóvá válna, hogy miként működnek a dolgok. És itt nem politikai, hanem Szcientológiával kapcsolatos tartalmakról van szó.

De megértelek téged is. Teenager korod óta a seaorgosokkal voltál. Így aztán ha túl sok kellemetlen kérdést teszek fel, hogy kiderüljön a valóság, most csak figelmeztetsz, aztán kapok egy non enturbulance ordert, majd nyosz egy delete gombot és SP nek nyilvanitasz. Épp úgy mint Zolival az egyház tere.

LeilaX 2019.03.06. 15:24:09

@Aleister Crowley: Te is szcientologus vagy? Vagy mi van mar itt de tenyleg? Laci es Dori utan te vagy a kovetkezo?? :DDDDD

Reformer 2019.03.06. 15:39:07

@Aleister Crowley: azt kérlek vedd figyelembe, hogy a Zoli dönthet és dönthetett úgy, hogy bizonyos dolgokról nem beszél. Ehhez joga van (magánélethez való jog). Nem közérdekű szerintem minden részlet, mint ahogy én sem írtam meg MINDENT a könyvben. Van, amiről az ember úgy dönt, hogy nem beszél, mert úgy látja jobbnak. És ez így van jól szerintem.

Ha tudomásod szerint tárgyi tévedés van, írd meg kérlek és fontolóra veszem.

A szcientológiával kapcsolatos tartalmi kérdések - arra gondolsz, amikor kifejtetted, hogy valaki befizet céges pénzeket képzésre, aztán visszakéri, de azt már magánszemélyként kapja meg, tehát az adózást elkerüli? Jól hangzik meg talán még logikus is, de amíg én a Sea Orgban voltam, egyetlenegy ilyen eset sem volt. Rettentően utálják arrafelé a pénzvisszafizetést, és borzasztó tortúra kiharcolni. Az egyháznak sosem szempont, hogy a tag jól járjon, emlékszel... Miért segítenének adót csalni? Tudtommal az amerikai adóhivatallal kötött 1993-as megállapodás része, hogy vaskézzel betartatják a szcientológusokkal az adótörvényeket.

Olyan volt max, hogy "fekete" pénzeket fizettek be szolgáltatásra és adományként. De olyan nem volt, amit te kifejtettél.

Aleister Crowley 2019.03.06. 16:11:07

@LeilaX: Nem, én inkább gonosz vagyok, de szcientológus még sosem voltam és nem is vágyok rá, hogy az legyek. Üzleteltem néhánnyal ismerem az ügyeiket.

Viszont te netán az vagy? Gyanús nekem, hogy mindent lelkesen körbelájkosz amit a főnök itt földob.
Olyan vagy mint egy mukacaj a szappanoperában.

Ja és akkor jöttél amikor a Doribot ment.

sciclubtag 2019.03.06. 16:24:40

@Reformer: @Aleister Crowley: @Zolifree:

A pénz visszafizetésére illetve a "mindig szolgáltassuk amit megígértünk" irányelvre vonatkozóan magam is tapasztaltam érdekességet. Persze ez nem az egyházra, hanem a második legetikusabb szervezetre a világon a WISE-ra vonatkozik. A cégem által, részemre előrendeléssel vásárolt anyag soha nem készült el, a pénzt pedig hová is fizethették volna szegények hiszen amikor megpróbáltam visszakérni látván, hogy ebből már nem lesz semmi, a korábbi cégem már nem létezett. (Ja, a számla az összegről soha nem jött meg, és senki se emlékezett rá valahogy, pedig a világ legjobb nyilvántartása is a sci köröknek van, gondolom.)

Zoli "missziójára" (tájékoztató kampányára?) vonatkozóan komoly az elismerésem. Úgy látom, hogy nem bosszú a célja a munkájának, hanem az, hogy mások ne essenek áldozatul. (Ahogy Reformer célja is ez.) Azért pedig nem hiszem, hogy bárkit is el kéne ítélnünk, ha az őt megillető összeget megpróbálja visszakapni. Az ehhez kapcsolódó szarkasztikus vagy elismerő megjegyzések szerintem a megjegyzést tevőt minősítik.

Nem tudom, hogy mi a helyzet Zoli egészségével kapcsolatban és ez nyilván az ő magánügye volt addig, amíg nem tett róla említést. Ilyenkor érdemes azon elgondolkozni, hogy mi volt az üzenete az erre vonatkozó megjegyzésnek. Azt szeretné, hogy sajnáljuk, hogy így járt; vagy nem árt tudni, hogy az egyház valójában leszarja a saját emberei, közönsége egészségét; vagy az, hogy teljesen hatástalanok a rohadt drága eljárások amelyek istenemberekké akarnak változtatni, azonban még beteggé is tehetnek. Vajon melyik ezek közül, esetleg mindegyik?

LeilaX 2019.03.06. 16:27:41

@Aleister Crowley: Szoval az vagy... :DDDD

Korbelajkolom? Azt megis hogy?? :DDDD

Barmilyen tudok lenni. Akar mukacaj is. Ezt az olyanok valtjak ki belolem mint pl te!!!! :DDDDDDDD

Dudás Diána 2019.03.06. 16:43:48

@Zolifree: @norbert79: @Aleister Crowley: @Orbánviktor: @büdös zokni:

Kedves Zoli! Köszönöm szépen válaszod és hogy időt szánsz rám. És engedd meg az értetlenségének, mert amit tudok erről azt innen blogról tudom és lehet hiányos a tudásom.
Ami még mindig nem világos a számomra az az hogy te akartál e akkor vissza pénzt vagy nem.
Ma azt írtad az Alister crowleynak, hogy nem akartál pénzt, csak kínáltak és így elfogadtad.
Az előbb még azt írtad nekem, hogy azért indítottad a média hadjáratot ellenük mert nem adták vissza a pénzedet.
Akkor most hogy van?

sciclubtag 2019.03.06. 16:48:56

@Aleister Crowley:

"Üzleteltem néhánnyal ismerem az ügyeiket." Ez amolyan maffiás biznisz volt? :)

Én is üzleteltem szcientológussal. Vettem tőle vitamint. B1-et, mert nála volt a legolcsóbb. Szóval bárki beleeshet ebbe a hibába. Neked én elnézem, de lehet, hogy mások nem. Az viszont inkább érthetetlen számomra, hogy mit akarsz elérni a bejegyzéseiddel.
"Köszöntsük benne az Új Korszak Jézusát aki értünk áldozta fel magát, de az utolsó csepp vérét odaadván mentett ki minket a szcientológia karmai közül."
Azt, hogy felkavard az állóvizet, mert fontos üzeneted van azok számára akik a sci hálójában vergődnek, esetleg éppen bele akarnak esni? Netán ki akarod próbálni, hogy fel tudsz-e bosszantani valakit ezen a fórumon? Tényleg érdekelne. Nagy Zoltán, Reformer és jó néhányak bejegyzéseinek célját értem. A tiéd mi?
Szerintem még az se baj, ha minél nagyobb objektivitást szeretnél ezen a blogon, mert ez mindannyiunk érdeke, de ha nem figyelsz arra, hogyan akarod ezt elérni, milyen módszert alkalmazol (gondolok itt a cikizésre, előítéletes kérdésekre stb.), akkor csak magadból csinálsz bohócot.
Az emberek áldozathozatalával, tudatosságával, hétköznapi, vagy a legfurcsább megnyilvánulásaikkal kapcsolatos dolgok mögött hatalmas ismeretlen világ rejtőzik, amelynek a felfedezése nem lesz könnyű számodra, ha csak egyetlen (a saját) rögzült nézőpontból próbálod megismerni.
Most ez jutott eszembe arról, hogy megemlítettél egy bejegyzésedben.

sciclubtag 2019.03.06. 16:59:45

@kissgabor7804:
Nem Zoli helyett válaszolok, csak eszembe jutott.
Soha nem voltál még úgy semmivel, hogy először akartál valamit, aztán másképp akartad, aztán meg nem is? Vagy rohadtul nem akartál valamit aztán meg mégis?
Mit nem lehet ezen érteni?
Az ember először vár valamit egy csodálatos világtól, bízik benne aztán rájön, hogy az nem csodálatos, kamu és ráadásul kiderül, hogy át is verte. Először nem hiszi el, hogy ez a helyzet, aztán gyanakszik, majd elhiszi, végül meggyőződik róla, hogy az egész összességében egy rakás szemét és szemétre dobálta ki a pénzét. Először meg akar szabadulni a kosztól, majd elgondolkozik, hogy nem ártana a szemétre kidobott pénzt kikotorni. Egy normális ember eközben mindenkinek szól, hogy vigyázni kell, mert szépen csomagolt kutyaszar az egész.
Mit nem lehet ezen érteni? Ez nem Zoli esete, hanem példa. (Csak mondom.)

epertorta 2019.03.06. 17:03:39

@Aleister Crowley: Valamit nem értek. Azt írod, hogy szció sosem voltál. Viszont ezt te írtad 01.23-án:
"2005 tavaszán kiküldtem egy körlevelet egy belső szcientológus listára. Inka listának nevezték ezt akkor. Az ezen szereplő e-mail címekhez még hozzácsaptam az akkori sci üzleti körökben használatos kb. 18 000 címből álló névlistát. Ezek akkori szcientológusok és azok üzleti kapcsolatai. A levél olyan hangvételben kezdődött, mint egy L. Ron irányelv v. tech buletin. Tehát mint a nagy L. Ron fontos üzenete a szcientológusoknak. "

Ez ugyanaz a sztori, mint ami a Nagy Zoltán interjúban van. A többi itt:
objektivszcn.blog.hu/2018/01/18/ujabb_tuntetes_lesz_szombaton_utana_penzgyujto_rendezvennyel

LeilaX 2019.03.06. 17:08:31

Nagy Zolinak akarta magat beallitanii hogy ne bukjon le.... !!!?????

DaDPool 2019.03.06. 17:27:22

Komolyan le vagyok döbbenve. Itt akkora lebukások történnek, hogy a történelem könyvekbe kéne bele írni. Komolyan már pár kommentel előbb gyanús volt a kissé agresszív kapkodó stílus, de epertorta rávilágított a lényegre.
Most komolyan nem olvassák vissza amit korábban írtak? Vagy nem emlékeznek rá? Csak idejönnek habzó szájaskodni? Vagy az is lehet egy nicknév alatt többen kommentelnek?
Kemény ez az élet Babolcsai néni!!!!

DaDPool 2019.03.06. 17:31:07

Témához nem illik, de engem furdal a kíváncsiság. Ha valaki tud és van ideje erre válaszolni :
Mi van ha egy szegény mókus úgy gondolja meg akar gazdagodni. De egy petákja sincs, viszont hall a Sci-ről. Csatlakozni akar, hogy a tech-et elvégezze, és irgalmatlan pénzeket keressen. De nincs pénze a tanfolyamokra? Hitelt sem vehet fel, mert még lakása sincs. Kvázi totál 0-ról indulna neki. Egy ilyen emberrel mit kezdenek? Számára zárva van a gazdagok mennyországa? Vagy tud valaki kiskapukról, és hihetetlen sikertörténetekről? (Bár ebben erősen kételkedek, sőt már az egész kérdésemben.)

LeilaX 2019.03.06. 17:35:12

@DaDPool: Ők lesznek a munkatarsak.... Azzal huzzak be oket hogy munkatarskent ezeket ingyen elvegezheti.

epertorta 2019.03.06. 17:44:31

@DaDPool: Az összes hozzászólását meg lehet nézni, egy hónappal ezelött még úgy irogatott, mint aki benne volt a szciben, ma meg már tagadja.
blog.hu/user/1309591/tab/activity

Reformer 2019.03.06. 17:55:12

@Aleister Crowley: LeilaX a való életben egy különleges, inspiráló ember, egy páratlan akaraterejű jelenség. Azaz az átlag szcientológus szöges ellentéte... és természetesen nem is az.

büdös zokni 2019.03.06. 18:04:14

@znagy6666: @Reformer:

Nem teljesen értem, hogy Nagy Zoli kritizálásával kapcsolatban miért lettem itt én is megszólitva. Korábban leirtam, hogy nem ismerem őt személyesen, Ezért vélemyénem sincs róla. Azt a benyomásom irtam le róla, amit a Juszt-interjúja keltett bennem még szcientológusként.
Bonyai Peti könyve számomra azért volt nagyon emlékezetes, mivel nagyjából ugyanazt az utat jártuk be a szciben, nagyjából ugyanakkor. Én is egy kis misszióból indultam, voltam az OTL-ben és Koppenhágában is. A könyvében szereplő összes embert ismertem. A jellemábrázolásai nagyon jók, simán el tudom hinni, hogy minden szó szerint úgy történt vele, ahogy leirta. Szóval tartalmilag nem bántanám a könyvet.
Mindössze két szerkesztési hibát találtam a könyben, mikor évekkel ezelőtt olvastam. Az egyik az, hogy Miklán Karcsiról először Karcsiként ir, aztán meg csak úgy, hogy "Miklánék". Mivel a teljes neve sehol sem lett leirva, igy aki nem ismerte őket, annak teljes rejtély a könyvben, hogy miért ir úgy Miklánékról, mintha mindenkinek tudnia kéne, hogy kik ők, pedig még sose volt róluk szó korábban. A másik hasonló hibára már nem emlékszem, csak tudom, hogy kettő volt.

Aleister Crowley 2019.03.06. 18:59:33

@epertorta: @DaDPool: @sciclubtag: @büdös zokni: @norbert79:

Így igaz sosem voltam scios, nem is állítottam egyik korábbi hozzászólásomban sem.
Nézd végig újra a kommenteket. Ha találsz ilyet szólj. Töröltetem a Péterrel-:))

Az egyik ismerősöm Criminon tanfolyam felügyelő volt, tőle volt az inka lista. És ismertem néhány gazdag scis üzletembert, némelyikkel volt közös üzletünk, mint ahogy Nagy Zolival is, tőlük volt a bővített üzleti lista.

Mi az amit nem értetek? Honnan tudok ennyit? Megfigyelek. És voltam bent jónéhány szervezetben is, sokat láttam.

Amit a Zoli megkapott az egy angol nyelvű levél volt. Ezt fordította le, vette ki belőle számára a lényeget és írta hozzá a saját kérdéseit. Ezt nevezte a büdös zokni "Morpheus" levélnek.

Kérdezétek meg Zolit, kérjétek el tőle az eredetit.

Mért küldtem ki? Nekem nem voltak ilyen világmegváltó és karitatív gondolataim mint a Zolinak. Pénzt sem akartam tőlük. Én csak simán a balhé kedvéért tettem. Talán, mert élég gonosz is vagyok hozzá.
És kéjes örömet érezve élveztem a reakciókat. Azt hiszem a scioknak van is erre egy eljárásuk amivel ezt törlik. Gonosz cél eljárás, vagy mi? Köszi nem kell énélvezem.

Talán, ha nem megy ki az az első körlevél 2005 elején, úgy Péter is kicsit tovább maradt volna a seaorgban és Zoli is befizet volna még egy rakás pénzt. És másképp alakul ez az egész.
Ezért én mindenképp felelős vagyok, de ez visszahat rám, ezért vagyok itt.
A blogozók egy kicsit a saját gyerekeim is-:)))

Aleister Crowley 2019.03.06. 19:12:02

@DaDPool:

"Mi van ha egy szegény mókus úgy gondolja meg akar gazdagodni. De egy petákja sincs, viszont hall a Sci-ről. Csatlakozni akar, hogy a tech-et elvégezze, és irgalmatlan pénzeket keressen. De nincs pénze a tanfolyamokra? Hitelt sem vehet fel, mert még lakása sincs. Kvázi totál 0-ról indulna neki. Egy ilyen emberrel mit kezdenek? "

Ugyan úgy kell nekik,nem vállogatnak. Majd ment közben valakitől kölcsön kér. A magyar ot szintek nagy részét kölcsönből csinálták az első magyar OTk ésL esek.Ezt egész jól tudom.
De nem lettek gazdagabbak, csak megzakkantak...ezt így hidd el.

Ha meg fiatal jó csaj, akkor is jöhet, mert jü lesz csalinak.

Aleister Crowley 2019.03.06. 19:17:39

@sciclubtag:

"Üzleteltem néhánnyal ismerem az ügyeiket." Ez amolyan maffiás biznisz volt? :)

Igen, ezek olyan "megoldható" ügyek voltak.

LeilaX 2019.03.06. 20:02:21

@Reformer: Koszonom. :)
@epertorta: Koszi a hivatkozasokat! :)

Aleister Crowley szerintem tuti szci meg most is. Beallitja magat gonosznak es azt mondja nem szci.
Miert is? Hogy a tobbi szci majd mutogathasson ra hogy: "Nezzetek meg, be is vallja hogy milyen gonosz! Ugye megmondtuk hogy itt mindenki gonosz? "

Ezt tuti ok generaljak..... Szoval tenyleg nagyon felnek!! :DDDDDDD

znagy6666 2019.03.06. 20:03:19

@büdös zokni: @Reformer:

"Nem teljesen értem, hogy Nagy Zoli kritizálásával kapcsolatban miért lettem itt én is megszólitva. Korábban leirtam, hogy nem ismerem őt személyesen, Ezért vélemyénem sincs róla. Azt a benyomásom irtam le róla, amit a Juszt-interjúja keltett bennem még szcientológusként."

Beszéltünk pár napja egy könyvről. Egyfajta Scio elvonókúra kézikönyv. A "Zoli"interjú kapcsán jutott eszembe, hogy ahhoz, hogy valaki ki tudjon jönni Scientológiából, meg kell néznie miert ment be.
És ezt a célt kell, hogy vagy semlegesítse, vagy beteljesítse,mert adíg nem tud kijönni a Szcientológiából sem.

Ez a te narcononos tapasztalatod kapcsán ugrott be mikor páciensek céljairól beszéltél.

Na ennyi. Zoli, hogy jön ide? Talán nincs jól, bár erről nem beszlélt.

LeilaX 2019.03.06. 20:36:31

@AC: Es tudod ki a te gyereked..... En biztos nem!!!
:DDDD

büdös zokni 2019.03.06. 21:01:38

@znagy6666:
Értem. Ez nehéz ügy lesz.
Az én elméletem szerint a szcik se nem okosabbak se nem butábbak, mint az átlag. Van belőlük minden féle, ahogyan bármilyen adott csoportban. És mindenki életében lehet olyan, hogy egy jól megfogalmazott fél mondat annyira felkelti a figyelmét, hogy eldönti, többet akar tudni arról a dologról. Hogy mi volt az a fél mondat, szerintem nem sokan emlékeznek rá évek távlatából. Vagy a Dianetika könyvben olvastak valamit, vagy ismerősüktől hallották, mindegy, de megtalálni nem könnyű. Ha igy kell megközeliteni azt a könyvet, akkor én ahhoz kevés vagyok...

sciclubtag 2019.03.06. 21:54:52

@Aleister Crowley:
"A blogozók egy kicsit a saját gyerekeim is-:)))"
Apunak vagy anyunak szólíthatunk?
Egyébiránt zseniális részedről ez a "pillangóeffektus" nézőpont.
Ennek kapcsán arra gondoltam, hogy lehet, hogy miattam tart itt az egész sci világ, mert nem álltam be az elit táborába, és nem vettem részt aktívan a bolygómentésben, mert jól csináltam volna, és most mindenki klíróté sci lenne a világon és nem lenne bűnözés, háború, éhínség, katasztrófák, viszont ez a blog se lenne. Ez utóbbi nélkül meg mit is csinálnák most?
Köszönjük neked ezt a hatáskeltést, Pétert és Zolit! :D
Én pedig külön köszönlek téged. És tényleg jó balhé volt. Kár, hogy már a múltkor se találtad az anyagot, pedig valóban érdekelne és elolvasnám.

Orbánviktor 2019.03.07. 07:50:00

A laci12 nem bizonyúlt annyira sikeresnek mint a dorib67, pedig nagyon drukkoltam.

LeilaX 2019.03.07. 08:07:07

Laci12, Dorib69, Aleister Crowley.... egy kaptafa....

Orbánviktor 2019.03.07. 08:07:26

@sciclubtag:
"Persze ez nem az egyházra, hanem a második legetikusabb szervezetre a világon a WISE-ra vonatkozik."

Gyerekként nézegettem a nagy aranyozott oroszlánokat, és azon álmodoztam, hogy egy ilyen cégem lesz. Később amikor egy cégben láttam valami nem helyénvalót arra gondoltam, hogy ilyen dolog WISE cégben nem fordulhatna elő. Szerintem sok embernek amikor a szci-re gondoln akkor a szép plakátok jutnak eszükbe, és azok a benyomások, amiket a szci marketing okozott.
Ahogy sikerült egy nagyon pr-ezett WISE céget kicsit közelebbről megismerni a tavasz igazán sunshine rundown lett a plakát meg nagyon ügyes kis hazugság.

norbert79 2019.03.07. 09:42:57

Tudjátok, én mint soha nem voltam tag, ergo örök wog, csak annyit látok, hogy mennyire megmérgezi a lelket ez az egész. Volt itt pár hozzászóló akivel privátban is leveleztem, látom amit ott írtatok nekem, s látom azt ahogyan néha egymással írtok itt. Küzdötök a múlttal, küzdötök a bizonytalansággal egymással szemben, küzdötök azzal, hogy kiben lehet megbízni, kiben nem, kinek milyen szándékai lehetnek, s mindannyiótok rejt legbelül valamit, amivel néha ti magatok se tudtok szembenézni. Sok éve vagyok itt már, 18 éve követem a szekta eseményeit, de mai napig elszomorít látni, hogy mennyi fájdalom, keserűség, önmegkérdőjelezés, paranoiát hagy maga után az emberben a szekta.
Bocsánat, csak ez kikivánkozott.

Aleister Crowley 2019.03.07. 12:35:19

@Orbánviktor: @sciclubtag: @norbert79: @büdös zokni:

"A blogozók egy kicsit a saját gyerekeim is-:)))"
" Apunak vagy anyunak szólíthatunk? "

Szólítsatok inkább szülő 1 nek-:))

Játszottam már szcientológust aztán később ellenszcientológust.
Most inkább középen játszok.

Érdekes, hogy Péter miért nem jelentet meg arról cikkeket, hogy Marty hogyan jött ki aztán hogyan ment vissza? Miért nem beszélünk arról, hogy Ortega miért nem ir már egy éve?

Ennek a blognak a tevékenységéhez illetlen az a név, hogy "objektiven". Ez a blog csak a negatív a oldalát mutatja be a scientológiának és támadja azt. Ezen a blogon jelenlegi szcientologusokat sosem interjúolnak meg. Egyoldalú, részrehajló. Amivel semmi baj nem lenne, de akkor ne hívjuk már objektívnek. Legyen inkább a neve -ellen-szcientologia blog.

Valószínűleg tartom, hogy többen azt gondolják, hogy ezt szcientológus írta, mivel a blogozók nagy részének van egy kényszerképzete - tisztelet a kivételnek- , hogy aki bár tárgyilagos de negatív véleménnyel, kritikával illeti a megjelent cikkeket, Pétert, vagy az itteni tevékenységet az csak is szcientológus lehet.

Ahogy valaki egy szcientológus nevére hasonlító nickel jelenik meg a blogon a hozzászólók többsége rögtön zsigerből az arcába ugrik, hogy leverjék rajta mindazokat a sérelmeket amiket a szcientológiában szerzett tapasztalataik alatt összeszedtek.
Erre ráadásul nagy az igény. Amikor egy ilyen megjelenik, pörögnek a kommentek ám piszkosul.

Na ez is rendben lenne, ha nem objektívnek hívnánk a blogot, hanem ellen-szcientológia blognak. Úgy jobban fedné a valóságot.

A nem kívánatos tények kényes adatokként vannak kezelve és azonnal cenzúrázásra is kerülnek. Habár nincs erre vonatkozóan komment-házirend vagy szabályzat, ami alapján ezt tették, ezt Péter kénye kedve szerint teszi. Ez engem a seaorg modszerére emlékeztet.

@norbert79: előbb írta ezt:
Küzdötök a múlttal, küzdötök a bizonytalansággal egymással szemben, küzdötök azzal, hogy kiben lehet megbízni, kiben nem, kinek milyen szándékai lehetnek, s mindannyiótok rejt legbelül valamit, amivel néha ti magatok se tudtok szembenézni.

Ezt jól látja, egyet értek vele.

A blog fő tevékenysége az ellenségességre korlátozódik. Ez nincs rendben, nem hoz létre semmilyen értéket, csak gyűlöletetszül.

A scientológiát nem mi fogjuk megdönteni. Egy elérhető célt kellene kitűzni! Mondjuk például segíteni a scientológia sérültjein.
Azokon persze akik hagyják, hogy segítsünk nekik. Mások is javasolhatnak kreatív célokat.
Ez egy jó cél ezen lehetne dolgozni, nem pedíg egymást piszkágatni.

norbert79 2019.03.07. 13:01:49

@Aleister Crowley: Elsőnek, nem, bocsi, nem vagy a szülőm, szóval ezen ugorjunk túl. ;-)

Kicsit úgy érzem félreérted az egészet, vagy csak valami nagyon félrement: Ez egy entheta hely. Mi SP-k vagyunk a szigorú LRH kiadott irányelv alapján (még én is, holott közöm sem volt a szektához soha). Alapvető, hogy senki a szcientológusok közül, OSA-tól eltekintve ide a büdös életben nem fog interjút vállalni. Furcsállom egy picit, hogy ezt az alapvető problematikát úgy tünteted fel, mintha Peti lenne itt mindennek az oka, holott alapvetően teljesen máshol keresendőek az okok.

"Játszottam már szcientológust aztán később ellenszcientológust. Most inkább középen játszok." - Minek? Nem gondolod úgy, hogy így súlytalanná válnak szavaid? Mi a célod vele? Az ilyen csak nagyfokú bizalmatlanságot szül a személyed felé, elvégre nincsen saját nézőpontod, csak szerepeket játszol, nem magad adod.

"Érdekes, hogy Péter miért nem jelentet meg arról cikkeket, hogy Marty hogyan jött ki aztán hogyan ment vissza? Miért nem beszélünk arról, hogy Ortega miért nem ir már egy éve?" - Tony köszöni szépen folyamatosan aktív, s dolgozik, nemcsak a saját weblapján tevékenykedik, illete Paulette Cooperrel dolgozik együtt. Nem tudom miről beszélsz. Marty meg súlytalan lett, egy szóra se érdemes, személyes véleményem szerint. Eljátszotta a hattyú halálát, részt vett még egy film elkészítésében aztán látványosan pálfordulást csinált majd eltűnt mióta visszament. Nekem nem hiányzik.

"Valószínűleg tartom, hogy többen azt gondolják, hogy ezt szcientológus írta, mivel a blogozók nagy részének van egy kényszerképzete - tisztelet a kivételnek- , hogy aki bár tárgyilagos de negatív véleménnyel, kritikával illeti a megjelent cikkeket, Pétert, vagy az itteni tevékenységet az csak is szcientológus lehet." - Nem. Ezt te állítod be így. Miért kell mártírkodni? Hadd alkosson mindenki mindenről saját maga véleményt.

"Ahogy valaki egy szcientológus nevére hasonlító nickel jelenik meg a blogon a hozzászólók többsége rögtön zsigerből az arcába ugrik, hogy leverjék rajta mindazokat a sérelmeket amiket a szcientológiában szerzett tapasztalataik alatt összeszedtek. Erre ráadásul nagy az igény. Amikor egy ilyen megjelenik, pörögnek a kommentek ám piszkosul." - Őszintén csodálkozol ezen? Ez egy teljesen emberi reakció. Nekem is ha felbukkanna az exem az életben igenis megmozdulna a tüske a szívemben s előjönnének a sérelmek. Ezzel semmi baj, mindenki saját döntése ezt hogyan kezeli. El kell fogadni ezt, de nem kell egyetérteni.

"Na ez is rendben lenne, ha nem objektívnek hívnánk a blogot, hanem ellen-szcientológia blognak. Úgy jobban fedné a valóságot." - Butaságot beszélsz. Ennyi :-)

"A nem kívánatos tények kényes adatokként vannak kezelve és azonnal cenzúrázásra is kerülnek. Habár nincs erre vonatkozóan komment-házirend vagy szabályzat, ami alapján ezt tették, ezt Péter kénye kedve szerint teszi. Ez engem a seaorg modszerére emlékeztet." - Annyiban szeretnék hozzászólni ehhez, hogy egy tiszta szabályrendszer tényleg hasznos lenne, de szerintem a józan ész szerintem itt simán érvényesül. Mentsd le a lapot rendszeresen, ha úgy érzed ez fennáll, vannak nagyon jó technikai módszerek erre.

"A blog fő tevékenysége az ellenségességre korlátozódik. Ez nincs rendben, nem hoz létre semmilyen értéket, csak gyűlöletetszül." - Nem tudok egyetérteni, mert nem egyoldali a kommunikáció benyomásom szerint. Akkor lenne igazad, ha nem szólalhatna fel a másik fél is, ez nem áll fenn.

"A scientológiát nem mi fogjuk megdönteni. Egy elérhető célt kellene kitűzni! Mondjuk például segíteni a scientológia sérültjein." - Én sose akartam megdönteni, én csak eszemk a popcornt és élvezem a szekta lassú implódálását (önmagába zuhanását). Sérültek segítségére pedig ott Peti alapítványa, vagy Leah alapítványa is, illetve van bőven egyéb szervezet erre. Mindig van lehetőséget sajátot is indítani, nincs megtiltva.

DaDPool 2019.03.07. 13:15:57

@Aleister Crowley: ja! Ha már felmerült a Sci pozitívuma. ÉN! Szeretnék hallani róla, hogy mik azok? Mert eddig bárhova fordultam csak negatívumokat hallottam, olvastam. Tényleg érdekelne mi ebben a pozitív?
PÉNZ?
És ha kivonjuk a pénzt a képletből, akkor mi marad?

LeilaX 2019.03.07. 13:43:43

@DaDPool: Roviden es tomoren: SEMMI!!!!

Bgisi 2019.03.07. 14:42:03

@Aleister Crowley: "A blog fő tevékenysége az ellenségességre korlátozódik."

Abban az értelemben, hogy objektíven leírjuk a történteket. Igen, ilyen értelemben ellenséges, hiszen láthatod milyen szépen beszopattak minket (vagy ki-ki bizonyos mértékig saját magát), de alapvetően a szci egy igen összetett gépezet, mely lenyúlja az emberek pénzét majd szisztematikusan tönkreteszi őket. Szép szlogenekkel meg OCA teszttel becsábít, de csak addig vagy okés, míg valamilyen hasznot hozol a szervezetnek, aztán lapát. Most mondhatod hogy "önként adták", csak ez így sohasem lesz pontos. És potenciálisan az összes tag SP meg "hitehagyott", elég egy fordulat pl a kapcsolati hálóban - nagyon jól szemlélteti ezt a "Míg végül semmid sem marad" című film. Zorro, Dóri és Laci is ki fog kerülni, kizárólag idő kérdése.

Objektíven írtam én is, ténylegesen és tárgyilagosan, hogy miken mentem keresztül, tudok rá bizonyítékokat meg tanúkat is ha kell. Hogy utána ebből ki milyen következtetést von le, illetve mi az ő saját véleménye róla, az már a szubjektivitás témaköre. Szerintem megállja a helyét hogy objektíven és szubjektíven.

Ha téged átver valamivel egy cég, akkor gondolom Te is morcos leszel, nem? Beígérik az ezer eurós fizut, de csak háromszázat kapsz... hmmm? Veszel egy autót amit sérülésmentes állapotra hirdetnek, de kiderül hogy az eladó visszatekerte az órát, átütötték az alvázszámot, és 17 elemét kellett cserélni a kaszninak mert hatszor karambolozott? Szerintem benned is felmegy a pumpa, és biztosan szót emelsz. Az igazi éned akkor mutatkozik meg, amikor visszamész és panaszkodsz a kocsineppernek, majd jön a válasz hogy elhúzhatsz a csába, ha nem akarod hogy bevarrjanak egy lóba és a Duna közepén landolj. Hmmm? Na, a szci hasonlóan működik, "a legetikusabb világegyházként", amelyik a csere fontosságát hangsúlyozza szinte semmilyen le nem szolgáltatott pénzt nem ad vissza, nemhogy önként (mert fontos a csere nekik), hanem felszólításra sem. Ha pedig pattogsz, jön a kirekesztés, beperelnek és megpróbálnak tönkretenni. Érted? Nekik ez a norma.

Mi a különbség egy dörzsölt autónepper átbaszása és a szcientológia ugyanilyen jellegű viselkedése között? Ja, hogy végül is kaptál egy autót, tehát van pozitív dolog benne - akkor mondjuk erről írhatunk pozitívumként, hogy megismertük LRH gondolat világát, elmondhattam a búbánatom az auditornak és volt fűtés a tanfolyam teremben.

Aleister Crowley 2019.03.07. 16:25:34

@norbert79: @DaDPool: @sciclubtag:

"Játszottam már szcientológust aztán később ellenszcientológust. Most inkább középen játszok." - Minek? Nem gondolod úgy, hogy így súlytalanná válnak szavaid? Mi a célod vele?"

Ja a válasz nagyon egyszerű, ahhoz, hogy egy területet át tudj látni vagy megérteni, a benne lévő összes szereplő nézőpontját föl kell tudni venni. Tudom sokak számára furcsa vagy ilyesztő ez, mert nem képesek erre, és egyesek ezt manipulációra is használják velük szemben.

Ez egy produceri hozzáállás, amit használnak, nem csak producerek, hanem ügyvédek, bírók, és politikusok is. És mielőtt azt gondolnád, hogy ez mások megtévesztésére szolgáló alapvetően; nem. Hanem így tudsz egy területet irányítani, hogy szándékod szerint kívül tudj maradni belőle. Ennek a használata kapcsolódik az én munkámhoz, napi szinten teszem.

De megjegyzem, te is tudsz ilyet csinálni. Ha megnézed az első kommentedet amit erre bejegyzésre írtál, melyben Mártyról és Ortegarol van szó, ahhoz képest mára simán váltottak nézőpontot ugyan ezzel a témával kapcs. Nem beszélve a ma reggeli hozzászólásodról amihez képest mostanra szintén váltottak egy nézőpontot.

Ezt nem biztos, hogy szándékosan tetted, de olvasd csak vissza, hogy hogyan hangzik, ha egymás mellé teszed a kettőt. Engem ez nem zavar, de észreveszem-:)))

Reformer 2019.03.07. 16:28:37

@Aleister Crowley:

Válaszolok én is, ha már meg lettem szólítva.

"Érdekes, hogy Péter miért nem jelentet meg arról cikkeket, hogy Marty hogyan jött ki aztán hogyan ment vissza? Miért nem beszélünk arról, hogy Ortega miért nem ir már egy éve?"

Visszanéztem, kb. 10-15 blogbejegyzés foglalkozott Martyval a blog kezdete óta, lefedve azt, hogy mi történt vele. Az utolsóban (objektivszcn.blog.hu/2017/07/10/rathbun_parancsnok_ujabb_palfordulasa) benne van, hogy visszament. Azóta nem derült ki semmi igazán róla. De ha tudsz valamit, ami szerinted hírértékű a magyar olvasóknak, írd meg nyugodtan. Tony Ortega naponta ír a blogjára, nézd meg nyugodtan.

"Ezen a blogon jelenlegi szcientologusokat sosem interjúolnak meg."

Mivel egyik se áll szóba velem, mert elnyomó személynek nyilvánított az egyház.
A blog neve egyébként Szcientológia: objektíven és szubjektíven (oldal tetejére scrollozva látszik).

"A nem kívánatos tények kényes adatokként vannak kezelve és azonnal cenzúrázásra is kerülnek. Habár nincs erre vonatkozóan komment-házirend vagy szabályzat, ami alapján ezt tették, ezt Péter kénye kedve szerint teszi. Ez engem a seaorg modszerére emlékeztet."

Lesz majd egy szabályzat, ez egy jogos igény. Amire te hivatkozol "nem kívánatos tényként", abban a megjegyzésedben olyan magánéleti információk voltak, amiket törvénytelen megjelentetni az érintett hozzájárulása nélkül. Egyébként ha megfigyelted, a te utóbbi kommentjeidet se töröltem annak ellenére, hogy kritizálsz.

"A scientológiát nem mi fogjuk megdönteni. Egy elérhető célt kellene kitűzni! Mondjuk például segíteni a scientológia sérültjein. Azokon persze akik hagyják, hogy segítsünk nekik. "

Arra van a Clarus Animus Alapítvány, hogy segítsek azoknak, akik a szcientológia tönkretesz. A szcientológia sérültjein személyes (tapasztalati) tanácsadással és megfelelő szakemberekhez történő irányítással lehet segíteni. Arra egy ilyen felület nem alkalmas. Aki ebben akar segíteni, az bármikor támogathatja munkájával vagy anyagilag az alapítványt.

Ez a blog inkább az aktualitások közzétételére és megvitatására szolgál. Mivel az egyházzal és a szcientológusokkal nem igazán lehet ezekről a témákról kommunikálni, ettől nyilván eléggé egyoldalú lesz. De ez nem miattam van így. Aki szcientológusként idejön kommentelni, azokat se tiltom le és hagyom őket hozzászólni.

Akit komolyan érdekel a másik oldal, megtalálja az egyház számos propagandaoldalán.

És:
Ahogy előtted már kifejtették, az ex-szcientológusokban sok az indulat. Én ezen nem csodálkozom. Aki elveszti az összes pénzét, a 10-20-30 legjobb évét vagy a gyerekeit/unokáit, az érthető módon nagyon dühös. Nekem se volt egyszerű fejben rendbejönni 8 év Sea Org tagság után. Majdnem annyi ideig tartott az is, mire úgymond "normális" lettem.

LeilaX 2019.03.07. 16:52:11

@Aleister Crowley: ez a mindket oldalon jatszok, a jatszma folott vagyok, meg hogy jatszmazok, ez full szci

De aki benne volt a szcientologiaban az lathatja a menyilvanulasait es erti mirol beszelek...

norbert79 2019.03.07. 16:55:07

@Aleister Crowley: Összemosol dolgokat. Attól, hogy valaki most súlytalan attól még az ember maga és céljai lehetnek elméletek témája. Azt veszem észre nálad, hogy nem tudsz különbséget tenni néha dolgok között, s többet képzelsz ott ahol nincsen. Sose kérdezel vissza, hogy mit hogy gondoltam, hanem egyből mögöttes tartalmat gyártasz, s inkább felveszel védekezésből egy szerepet konfrontáció helyett. Ez nem igazán szerencsés, mert saját magad vezeted meg, mert ráadásul önigazolást is keresel. Nem jó irány szerintem.

Nederland 2019.03.07. 17:51:46

@DaDPool: @LeilaX: @Reformer: @norbert79:

Én egy ideje beleolvasok a blogba, de ez az első alkalom, hogy írok is. Talán nem fog mindenkinek
tetszeni, de én tudok jót is írni a Szcientológiáról. Vannak jó tapasztalataim, bár nem vagyok
szcientológus.

Közel 20 éve történt, hogy valaki beszélt nekem erről a módszerről és érdekesnek találtam. Nekem
volt egy konkrét problémám, amit szerettem volna megoldani. Azt vettem észre magamon, hogy
túlreagálom, ha bármilyen tárgyamat elhagyom. Egyfajta pánik lett rajtam úrrá és el is sírtam
magamat. Ezt akkor is produkáltam, ha csak egy pulóvert hagytam el. Tudtam, hogy ez nem normális
és szerettem volna ezen változtatni. Amit hallottam a Dianetikáról, az alapján úgy gondoltam, hogy
érdemes kipróbálnom ezt a módszert, hátha meg tudom oldani ezt a kellemetlenségemet. Én egy
területi auditorhoz kerültem, 1 intenzív auditálást ( 12,5 óra ) fizettem be. Ez akkor 60.000,-Ft volt. Én
alkalmazottként dolgoztam és ez egy havi fizetésem fele volt. Soknak találtam, de gondoltam, hogy
egy próbát megér. 3 alkalommal kaptam dianetika auditálást. Több olyan eseményt auditáltunk ki,
mikor elveszítettem valamit, vagy valakit. Hiszitek vagy nem, azóta megszűnt az a problémám, ami
miatt beiratkoztam auditálásra. Megkönnyebbültem és nyitottabb lettem az emberekkel való
kommunikációra.

Még fennmaradt néhány óra, és próbált engem az auditor győzködni, hogy folytassuk, mert van
befizetett pénzem, és nem adhatja vissza, de én elértem a célom és nem gondoltam, hogy bármit is
tudnánk még ezzel csinálni. Mondtam neki, hogy tartsa meg nyugodtan a fennmaradt összeget. Ezt
már úgy is rászántam. Beszélt nekem a hídról is, de én nem gondoltam, hogy nekem ez jó lenne
bármire is. Ugyanis én egy elég gyakorlatias ember vagyok. Cél nélkül nem fogok bele tanfolyamokba.
Viszont az auditálások után megváltozott egy kicsit a magamról alkotott elképzelésem, és néhány
korábban általam tett dolog zavart. Megkérdeztem, hogy ezzel mit tudnánk még tenni. Válaszként azt
kaptam, hogy etika kondíció kidolgozásával, ill. ártó tett kiírásával ez kezelhető. Bementem az ORG-
ba az akkori etika tiszthez Halász Zoltánhoz. Ő számomra érthető módom elmondta, hogyan kell
végezni az ártó tett kiírást és hazamentem. Magam házi feladatként kiírtam ezeket a dolgokat. Egy
része gyerekes butaság volt. Mint például az, hogy az egyik barátnőmtől néhány éve nem kértem el
egy fülbevalóját, csak elvettem használatra és nem adtam vissza neki. Viszont bármilyen butaság is
ez, mikor a barátnőmre gondoltam valahogy kényelmetlenül éreztem magam és kerülni kezdtem a
társaságát. Miután ezt leírtam felhívtam őt és elmondtam neki a történteket ( persze közben
rendesen leizzadtam, mert nem volt egyszerű ezt felvállalni ). De ő csak nevetett és azt mondta, hogy
milyen buta vagyok, el is kérhettem volna.

Az is megtörtént, hogy elakadtam az írás közben. Ekkor bementem az Org-ba és Halász Zoltánt
megkerestem, aki amint lett szabad ideje segített nekem. És tényleg segített. Persze míg vártam rá
engem is bombáztak minden egyes alkalommal egyenruhás SeaOrg tagok, hogy lépjek be, de ez
mindig is vicces volt számomra. Én hiszek a reinkarnációban, de hogy őszinte legyek nem tudom
felidézni, hogy előző életemben milyen szerződéseket írtam alá. Mi a garancia, hogy a következő
életeimben emlékezni fogok arra, hogy ez életemben aláírtam egy végtelen hosszúságúnak tűnő
szerződést? Szerintem ezt ők sem gondolják komolyan. Mindig szépen elbeszélgettem ezekkel a
személyekkel meghagyva őket a hitükben, hogy milyen fontosak.

Egy dolog volt még, ami engem érdekelt. Az assziszt tanfolyam. Ezt el is végeztem. Nem gondolom,
hogy minden assziszt működőképes ezek közül, de van egy köztük, ami nekem bevált. Ez az ideg
assziszt. Többször használtam sikeresen.

Én nem gondoltam magamról sosem, hogy szcientológus vagyok, csak azért mert kaptam auditálást,
vagy épp elvégeztem egy tanfolyamot. Sosem tudtam azonosulni a legtöbb általam akkor megismert
szcientológussal. Az meg kifejezettem negatív értékkel bírt számomra, hogy ( akkor még ) Egyházként
működött. És a tanfolyam teremben tényleg büdös volt. Én rendszeresen szellőztettem, mert nem
tudtam másképp megmaradni.

Nekem semmi bajom velük. Amit én akartam, azt megkaptam maradéktalanul. Persze időnként
felhívnak és csalogatnak, hogy menjek be szolgáltatásra, de ugyanúgy kezelem őket, mint bármilyen
biztosítási ügynököt. Megmondom nekik, hogy már elvégeztem, amiért mentem, nincs velük több
dolgom. Fel szokták fogni.

Aleister Crowley 2019.03.07. 18:04:05

@norbert79: Ne haragudj, nem értem ezt a hangnemet.

Te kédeztél és én a legjobb tudásom szerint válaszoltam neked. Ne menjünk bele egymás értékelgetésébe. Ez a blog nem erről szól!

A témáról lehet itt véleményt nyilvánítani, nem egymás személyét kellene kritizálni.

LeilaX 2019.03.07. 18:23:37

@Aleister Crowley: olvasd mar vissza te miket irtal es milyen hangnemben pl Nagy Zolirol!!!!!?????
"Nem egymas szemelyet kellene kritizalni" No COMMENT!!!!
Ulj le egyes! :DDDDDDDD

norbert79 2019.03.07. 19:03:45

@Aleister Crowley: Pont most demonstráltad amiről beszéltem.

sciclubtag 2019.03.08. 00:51:14

@Nederland:

Elég komoly kibuggyanások indultak a témában és a téma perifériáján.
Szerintem itt senkinek sem azzal van problémája, hogy vannak jóindulatú és nem feltétlenül dilis emberek a sci területeken. Halász Zoli jó példa a normális ember rossz helyen, kifejezésre (ezt a szófordulatot csak neked alkottam). A probléma azokkal van, akik (felsorolom)
- nem veszik észre;
- elnézik;
- elfogadják;
- támogatják
a bűnözők tevékenységét.

A Scientology egyház jelenleg egy bűnszervezet. Az embereket átveri, hazugságokat terjeszt, statisztikákat hamisít, életeket tesz tönkre, és egy szociopata irányítása alatt áll, akiről a saját apja ezt mondta: "A fiam egy rendkívül gonosz ember." Nem sorolom tovább a negatív oldalait a szervezetnek, de érdemes azt is megemlíteni, hogy az általa ajánlott eljárások legtöbbje nem működőképes.

Amennyiben valaki egy ilyen szervezetről jó dolgokat terjeszt, pozitív tapasztalatokat hirdet, nagy valószínűséggel hozzájárul ahhoz, hogy mások is beleessenek a csapdájába.
Bűnözői tevékenységet nem csak bűnözéssel lehet támogatni, hanem azzal is, hogy vásárolunk a bűnözőktől. Én is beleestem abba a csapdába, hogy elvégeztem egy munkát, majd az elvégzett munka után fizettem az egyháznak jogdíjat. Baromság volt így utólag, de akkor még nem tudtam, hogy egy bűnszervezetet támogatok. Soha nem veszek bűnözőktől semmit. Még ha jó üzletnek tűnik akkor se. Ezzel a bűnözést támogatnám közvetve.

A szolgáltatásaik minőségét nehéz megítélni, ha csak néhány reklámszöveggel találkozol vagy egyszerűbb eljárásokat veszel figyelembe. Ezeket arra használják, hogy további szolgáltatásokat vegyél tőlük. Azonban magasabb szinten már nem, vagy csak részben használható módszereket kapsz. Ha valami nem működik kizárólag a vevőt (a szolgáltatásért fizető embert) hibáztatják, és rendkívül drága pénzért megpróbálják helyrehozni a hibáikat.
Ezt úgy képzeld el, mintha vennél egy sportcipőt amivel elmész futni és a futástól másnap tönkremegy. Visszaviszed, hogy nem jó a cipő, amire azt a választ kapod, hogy a cipő jó, csak hülyén futottál, de a cipő árának kétszereséért megmondják, hogyan fuss. Persze marhaságokat mondanak, és vetetnek veled egy másik cipőt is mert elcseszted az előzőt. Elmész futni újra, és az is szétesik. Ha reklamálsz megint csak te leszel a hibás és ha tovább reklamálsz még meg is fenyegetnek, hogy beperelnek rongálásért, jó hírnév rontásért, üldözni fognak, és meg ne próbálj a közelükbe menni többé.

A sci módszereknél sokkal érthetőbb, egyszerűbb, használhatóbb és emberbarátibb eljárások is vannak, és természetesen működnek is. A leírt esetedre is van használható és működő "gyógymód". És nem bűnözőktől származik.

Végezetül leírom neked, hogy nekem sem voltak szörnyűséges tapasztalataim az egyházzal kapcsolatban. Inkább az ott vagy neki dolgozó, velük közösséget vállaló félkegyelmű emberekkel voltak nehézségeim. A szolgáltatások, vagy a Hubbard féle anyagok között találhatunk használható dolgokat, de semmi olyan nincs bennük, amire szükségünk lenne és ne lehetne máshol is hozzáférni.

sciclubtag 2019.03.08. 01:02:23

Kedves Aleister Crowley!
Azt mondod, hogy
„A scientológiát nem mi fogjuk megdönteni. Egy elérhető célt kellene kitűzni! Mondjuk például segíteni a scientológia sérültjein.”

Péter szerintem ezen dolgozik és (úgy látom fentebb válaszolt is rá) biztos vagyok benne, hogy az építő jellegű kritikát elfogadja. Ezért is írtam, hogy jobb ha olyan módon mondasz véleményt amiben nem elítélőn szólsz vagy ironikus megjegyzéseseket teszel. Az nem szül ellenségességet. (Persze láthatóan ekkor is lesznek akik magukra vesznek dolgokat.) Az is egy jó játék, ha megpróbálja az ember a fogadó közönséghez igazítani a tréfáinak, humorának a színvonalát.
„Szólítsatok inkább szülő 1 nek-:))”
Pl. ezt feljegyeztem a hét poénjának.
Viszont még kicsit érdemes cizellálni poénkodáson és tök jó lesz. Vannak nehézkesebb humorérzékű népek, pl.... Inkább nem írom le, hogy kik, mert aztán belém kötnek.)

Az objektívitásos felvetésed elgondolkodtatott. Igazad van bizonyos szempontból. Péter erre reagált is és neki is igaza van. Nagyon nehéz tényszerű és bizonyítékokkal alátámasztott állításokat megfogalmazni a saját tapasztalatainkról. Ezek a tapasztalatok objektívek és a megélésük szubjektív. Amikor leírjuk, ennek keveréke lesz az eredmény. Ez Péter blogja és szerintem igyekszik az objektív nézőpontot megtartani, de én nem várom el tőle, hogy az egyház bármiféle pozitív eredményére is rámutasson vagy felhívja rá a figyelmet. Ennek okát az előző hozzászólásomban olvashatod.

Arra még nem találtam példát, hogy magukat az egyházhoz tartozó embereket támadta volna, inkább úgy látom, hogy őket is áldozatoknak tekinti, akik még nem jutottak el a tudatosulásuknak arra a fokára, hogy észrevegyék, hogy csapdában vannak.

Nederland 2019.03.08. 07:24:11

@sciclubtag: Dilettánsok, lusta emberek és bűnözők az élet minden területén jelen vannak. Manapság Magyarországon az építő iparban dolgozók köre talán a legdurvább. Én azt tapasztalatam, hogy bármire is adok megbízást nekem azt le kell kontrolálnom és bizonyos szinten értenem kell hozzá, hogy ne verjenek át. És ez szinte az élet minden terüetére igaz. Lehet ez más országban máshogy van, de azt nem tudom. Az egyházak mindíg is pénzéhesek voltak. Bármelyikről is van szó. Egy időben a tized megfizetése kötelező volt. Persze ki így, ki úgy adja elő. Ezért nem is volt nekem szimpatikus, hogy az auditálást és a tanfolyamot egy egyház szolgáltatta le nekem. Egyértelmű volt számomra, hogy adó megtakarítás áll mögötte. Nem tudom, hogy ez valaha is megreformálható lesz-e. Sokkal inkább arra kéne a hangsúlyt fektetni, hogy mindenki használja a józan eszét. A kapzsiság sokakat elvakít. Egy egyház ( bármit is mond ) pénzt akar beszedni. Örök élet vagy örök szabadság reményében, ami nem megfogható, nem leellenőrizhető nem szabad odaadni a kemény munkával megkeresett pénzünket. Nem is értem, hogy azok, akik több tíz millió forintit megkerestek és be tudtak fizetni hogyan tudták elhinni azt a blöfföt, hogy auditálással és tanfolyam végzéssel képesek lesznek még több pénzt keresni rövidebb idő alatt. Pénz abból van, ha valaki létrehoz egy mások számára is értékesnek számító terméket. Kitartó munkával és szorgalommal lehet csak több pénzt keresni, ha valaki nem a bűnözést választja. Igazad van, vannak más technikák is amik működnek. Én kipróbáltam a pszichodrámát is. Nagyszerűen működött. Volt egy kollégám, akinek a stílusától szinte mindíg begörcsöltem. Elöntött az ideg, nem tudtam kezelni a vele való kommunikációt. Néhány alkalommal részt vettem pszichodrámán, ahol fel kell venni szerepeket és el kell játszani, mintha te lennél ő. Miután sikerült eljátszanom megértettem, hogy mi motiválja ezt a személyt és innentől kezdve tudtam vele úgy kommunikálni, hogy nem idegesített fel. Viszatérve a Szcientológiára vannak benne használható módszerek. De ha legközelebb bármelyiket is szeretném kipróbálni én nem az egyesületbe fogok menni, mert sokkal olcsóbban meg lehet ezeket már kapni a Freezone-ban.

Aleister Crowley 2019.03.08. 07:59:04

@sciclubtag:

Kedves Sciclubtag!

Sorban próbálok válaszolni, még az előző napokban írt hozzászólásodra reagálok előbb.

"Én pedig külön köszönlek téged. És tényleg jó balhé volt. Kár, hogy már a múltkor se találtad az anyagot, pedig valóban érdekelne és elolvasnám."

Ezt értem, hogy elolvastad volna, nekem is érdekes volna újra elolvasni, de hidd el nincs meg. Egy vpn webszerverről küldtem, és már nagyon rég nincs meg ez a fiók.

De nem olyan nagy dolog. Ezt nem én fogalmaztam. Az Interneten böngészetem és az akkoriban ott talált anyagokból ollóztam össze. Amit én hozzatettem, az csupán az a csavar volt, hogy úgy állítottam be, hogy a levelet Ron írja. Átirtam a tárgyat és megváltoztatam a megcimzést. Kiküldtem és izgalommal vártam a reakciót. És lett, balhé lett-:)))

Az igazán ütős az volna, ha meglenne az email fiók a válaszokkal az akkori szereplőkkel.

Emlékszem ilyen válaszok jöttek, pl Fekula Zoli megfenyegetett bárki is vagyok, súlyos következményekkel fog ez még járni, mert bukni fogom az összes ot szintjeimet. Néhányan közölték velem, hogy el se olvasták csak törlik. Paulka Tünde meg simán beküldött az etikátra, úgy hogy azt sem tudta ki vagyok. De a legjobb a "Wise" Imre reakciója volt emlékszem azt írta: Nekem ne írjon kérem ilyeneket! Távozz tőlem Sátán!!!

Emlékszem, ezen úgy röhögtem, hogy percekig nem tudtam abbahagyni, hiszen személyesen ismertem ezeket az embereket. Még ma is megmosolyogtató....legalább jól indul a mai napom.

Na, de ha félretesszük a viccet...mi van a magyar Scio sérültekkel, megviseltekkel, betegekkel?
A mentális sérültek megsegítésére gondolok.

Péter állítólag dolgozik egy ilyen programon. Én meglehetősen szkeptikus vagyok, mintha már 2017 decemberben is lett volna egy hasonló próbálkozás.

Van felmutatható eredmény?

Vagy csak én nem tudok róla?

Reformer 2019.03.08. 08:17:36

@Aleister Crowley: a hamarosan megjelenő könyv, amiről nemsokára minden infót kirakok, története önmagában egy eredmény - bemutatja, hogy hogyan tudott valaki egy igazi mélypontról felállni (és hogyan és miért juttatta oda ez a rendszer). És emiatt nagyon tanulságos lehet azoknak, akik hasonló cipőben járnak. Vedd meg majd, olvasd el, és meglátod.

Van folyamatban ilyen típusú megsegítési ügy, csak arról nyilvánosan nem tudok beszámolni több okból sem.

Egyeztettem egyébként szakpszichológusokkal is az ügyben, és ha további ilyen jellegű megkereséseket kapok, akkor tudom, hova kell irányítani az embereket. De ezek soha nem lesznek nyilvános ügyek, maximális diszkrécióval fogom kezelni mindig. Gondolom érted, hogy miért.

Egyébként ez az írásom a témában, ami az aktuális álláspontom tükrözi a szcientológia utánról:

objektivszcn.blog.hu/2018/01/09/ujra_felrakva_tevut-e_a_szcientologia_es_mi_az_ellenszere

Zolifree 2019.03.08. 11:00:05

@Aleister Crowley:

"Így igaz sosem voltam scios, nem is állítottam egyik korábbi hozzászólásomban sem.
Nézd végig újra a kommenteket. Ha találsz ilyet szólj. Töröltetem a Péterrel-:))
Az egyik ismerősöm Criminon tanfolyam felügyelő volt, tőle volt az inka lista. És ismertem néhány gazdag scis üzletembert, némelyikkel volt közös üzletünk, mint ahogy Nagy Zolival is, tőlük volt a bővített üzleti lista."
"Emlékszem ilyen válaszok jöttek, pl Fekula Zoli megfenyegetett bárki is vagyok, súlyos következményekkel fog ez még járni, mert bukni fogom az összes ot szintjeimet. Néhányan közölték velem, hogy el se olvasták csak törlik. Paulka Tünde meg simán beküldött az etikátra, úgy hogy azt sem tudta ki vagyok. De a legjobb a "Wise" Imre reakciója volt emlékszem azt írta: Nekem ne írjon kérem ilyeneket! Távozz tőlem Sátán!!!
Emlékszem, ezen úgy röhögtem, hogy percekig nem tudtam abbahagyni, hiszen személyesen ismertem ezeket az embereket."
Itt szokás szerint eléggé ellentmondasz magadnak. Azt állítod sosem voltál szcientológus, de itt jópárat név szerint említettél akiket személyesen ismertél, és eléggé rutinszerűen használod a szcientológus szakszavakat.

"volt közös üzletünk, mint ahogy Nagy Zolival is"
Milyen közös üzletünk volt nekünk? Bár nem tudom ki vagy, egy biztosnak tűnő tippem van. Az általad rólam írtakból világos, hogy teljesen téves, feltételezett sztorid van rólam, ami pár másoktól szerzett infóra alapozódik, de semmi köze a valósághoz. Így nem igaz hogy közeli ismerősöm lehettél.

"Ezt nem én fogalmaztam. Az Interneten böngészetem és az akkoriban ott talált anyagokból ollóztam össze. Amit én hozzatettem, az csupán az a csavar volt, hogy úgy állítottam be, hogy a levelet Ron írja. Átirtam a tárgyat és megváltoztatam a megcimzést. Kiküldtem és izgalommal vártam a reakciót. És lett, balhé lett-:)))"
Én ilyen levelet senkitől nem kaptam amit itt írtál, nem ez volt az ami engem elindított a szcientológia átverés leleplezésére. Nem te vagy az egyetlen, aki azt állítja ő küldte az angol levelet nekem.
Nem tudom ki küldte, ez lényegtelen is. Az én általam küldött levelek egyike sem annak fordítása vagy átdolgozása, amit kaptam. Itt a blogon is megjelent az egyik általam küldött legfontosabb levelem, abból bárki meggyőződhet róla.

"Ne menjünk bele egymás értékelgetésébe. Ez a blog nem erről szól!
A témáról lehet itt véleményt nyilvánítani, nem egymás személyét kellene kritizálni."
Akkor te miért értékelgetsz és kritizálsz embereket? Ezek szerint téged is zavar ha ezt teszik veled, ugyanakkor rutinszerűen ezt teszed másokkal. Ez jellemző a szemellenzős szcientológusok viselkedésére...
Az önismeret és empátia teljes hiánya miatt lehetnek ilyenek.

"....Ez egy produceri hozzáállás, amit használnak, nem csak producerek, hanem ügyvédek, bírók, és politikusok is."
Te melyik vagy ezek közül? Én szerintem az ügyvéd, és saját bevallásod szerint gonosz vagy, a nickneved eredetije is maga volt az ördög, úgyhogy lehetséges te vagy az ördög ügyvédje?
:)

sciclubtag 2019.03.08. 14:33:40

@Zolifree: @Aleister Crowley: @Reformer:

Szerintem Aleister Crowley számára ez az egész ügy egy marháskodás vagy játék. Szívatja az egyházhoz tartozó vezetést (Egyébként nem paulka, hanem Pavelka. Az "u" jobb kéz mutató ujj, a "v "bal kéz mutató ujj. Remélem ez nem egy sátánista fordulat miatt cserélődött ki. ), az ott ténykedőket, a közönséget, és lehet, hogy most itt minket ezen a fórumon.
Zoli számára viszont ez a valóság és nem szívatni hanem tájékoztatni akar. Aleister Crowley nem igazán érintett és nem is akar mélyebben belemenni. Én se szívesen foglalkoznék ezzel a témával nagyobb nyilvánosság előtt, mert nem akarok érintett lenni, holott elég jól ismerem a területet és néhány ott tevékenykedő vagy korábban e körhöz tartozó embert. Én se az igazi nevemmel írok ide, és azzal együtt, hogy az átlagnál jóval mélyebben ismerem a rendszert én sem neveztem soha magam szcientológusnak, bár jó néhányan megpróbáltak ezzel a jelzővel felcímkézni.

Ahol helye van vagy ahol érdeklődnek a scientology témáról megpróbálok objektíven beszélni róla, de inkább próbálok mindenkit eltanácsolni. Aleister Crowley-t a komolytalansága hiteltelenné teszi és ezért írtam, hogy érdemes lenne finomítani az írásainak stílusán. Nem rosszindulatot éreztem, hanem inkább a vásott kölyök megnyilvánulásait, aki nem látja át tettei következményeit. Nem mindegy, hogy egy gyerek vízzel és földdel játszik vagy a tüzet próbálgatja ki magán. Egyik esetben sáros lesz, a másikban lehet, hogy leég. ("Művészi" képpel fogalmazva.)

Azonban azt vettem észre, hogy bármilyen stílusú is egy-egy Zoli történetével, tevékenységével kapcsolatos komment, Zoli mindig következetesen és számomra hitelesen reagálja és megválaszolja a kérdéseket. Ezek a válaszok nagyon jól kiegészítik, kibővítik az interjút, csak az a baj, hogy sokat kell bogarászni mire összeáll a kép. Lehet, hogy érdemes lenne az interjút egy újabb bejegyzéssel folytatni, ahol ezekre a kérdésekre ad választ Zoli.
Talán még a megjelenésre váró könyv fontosságát is jobban ki lehetne hangsúlyozni.

sciclubtag 2019.03.08. 14:45:15

@Nederland:

Igen. Magam is tapasztaltam ezeket. Éppen ezért is gondoltam korábban (még a múlt században), hogy a scienetology jó lehetőség, hiszen ezekre a problémákra ajánl megoldást. Sajnos csak ígéretek és üres szövegelés volt egy csodálatos társadalom ígérete, ami nem létezik és soha nem is létezhet. A sci egy társadalmat akar, aminek az istene egy gépezet, amelyben mindenki egy fogaskerék. A valóságban a társadalom egy elvont fogalom, az ember és a környezete a természet része. A természet nem egy elvont, vagy kitalált valami, hanem minden. Ettől nem lehet félrevonulni, elkülönülni. A emberek megbízhatatlanságának hátterében ez az elkülönülés áll. Nem találjuk a helyünket a társadalomban, mert az nem a természet elveit, hanem őrültségeket képvisel. Ez az oka a mentális és testi betegségeknek, problémáknak. A sci erre visz.
Örülök, hogy találtál más módszereket. Én is tudok ajánlani, ha érdekel nyugodtan keress meg pm-ben.

Aleister Crowley 2019.03.08. 15:39:37

@Zolifree:

A mai napom nevetéssel indult, de ez a vicc mégjobb itt;

"Te melyik vagy ezek közül? Én szerintem az ügyvéd, és saját bevallásod szerint gonosz vagy, a nickneved eredetije is maga volt az ördög, úgyhogy lehetséges te vagy az ördög ügyvédje?-:).

De ha már viccelődünk, akkor nekem is van egy:

Én vagyok a blog apja (a szülő 1 ugye), Nagy Zoltán, te vagy az első szülött fiam.

Vicc: megkérdezik a roma nőt, hogy egy apától van az összes gyereke? Azt válaszolja, nagyja van az apjától, az apraja a NAGY-jától :-)))

Nem, tényleg sosem voltam szcientológus. Olvastad amit az előző kommentelő Nederland írt? Ő is kapott auditálás, meg volt tanfolyamon is, mégsem vallja magát annak.
Az, hogy megpörögtem szciok között és voltam bent orgokban az nem azt jelenti, hogy én ezt valaha is elhittem.

Az meg, hogy mások engem Szcientológusnak gondoltak, rájuk hagytam. Tudod a jó ark érdekében.

Amúgy, meg örülök neki, hogy sikerült kijönnöd.

Aleister Crowley 2019.03.08. 15:51:32

@Reformer: Rendben, érdekel a könyv, elolvasom.

Aleister Crowley 2019.03.08. 15:56:38

@sciclubtag:

"(Egyébként nem paulka, hanem Pavelka. Az "u" jobb kéz mutató ujj, a "v "bal kéz mutató ujj. Remélem ez nem egy sátánista fordulat miatt cserélődött ki. ),"

Elírás volt, de így, hogy észrevetted és ez a kis pikantéria is belecsúszott, mégjobb!

LeilaX 2019.03.08. 16:27:40

@Aleister Crowley: Te irtad: nem vagy szci "csak" kozepen jatszol....
Ekkora marhasagot de komolyan... ez olyan mintha valaki azt irna hogy felig terhes... :DDDDDD

Ugyes a probalkozasod de aki ismeri azt a kategoriat amit kepviselsz, annak atlatszo...

Nederland 2019.03.08. 16:47:40

@sciclubtag: Talán félreérthető volt, amit írtam. Én nem ezekre a társadalmi problémákra kerestem a megoldást, hanem észre vettem, hogy ezek vannak. És több olyan ember van, aki nem ért ahhoz, amit csinál, vagy nem szereti a munkáját és felelőtlenül végzi. És ez ugyanúgy megvolt akkor bent a scn egyházban is. Én ezen nem akadok ki. Felismerem a dilettánsokat és nem érdekel mekkora a rangja megkeresem a módját, hogy keresztül vigyem a saját ügyemet. Szerencsére mindenhol akad hozzáértő és segítőkész személy is. Ilyen volt ott, akkor Halász Zoltán. Egyet értek veled egyébként abban, hogy a fő probléma az, hogy az emberek eltávolodtak a természetes közegüktől, hiányzik a társadalomból a család fontossága és az ember a természetéből adódóan szomjazza ezt. Én józannak gondolom magamat, persze vannak hiányosságaim, de ha már a Földön vagyok emberi testben nem az a célom, hogy Istenné vagy fél Istanné válják. Sokkal inkább szeretnék teljes értékű emberi életet élni. És ezt kívánom mindenkinek! Érdekel, hogy még milyen módszerek, lehetőség vannak, írni fogok pm-ben.

sciclubtag 2019.03.08. 16:54:38

@Nederland:
Teljesen érthető volt és nem értettem félre, csupán ezek jutottak eszembe a leírt tapasztalataid alapján. Szerencsére sok ilyen ember is van mint te, aki tudja mit akar, nyitott, ugyanakkor nem hagyja magát megtéveszteni, félrevezetni.

Laci12 2019.03.08. 17:00:41

@sciclubtag: írta:
Nem találjuk a helyünket a társadalomban, mert az nem a természet elveit, hanem őrültségeket képvisel. Ez az oka a mentális és testi betegségeknek, problémáknak. A sci erre visz.

@Aleister Crowley: írta:
Na, de ha félretesszük a viccet...mi van a magyar Scio sérültekkel, megviseltekkel, betegekkel? A mentális sérültek megsegítésére gondolok.

válaszom:
Ezt alátámasztanátok kérlek, talán konkrét példákkal? Mert ez így nagyon álltalános és a róssz hírnév keltése is, az hogy a sci erre visz.

A nem befelyezett akció ciklusok. A félbehagyott auditálási programok. És az ártó tettek, a megnemértések a tanulásban okozhatnak meglógásokat és betegségeket.

Gondoljátok, hogy ezek a "sérültek" akik otthagyták az auditálási ciklusikat, meglógtak a tanfolyamokról, majd valahol máshol befejezik ezt, és állapotuk végül helyreáll?

Kérlek indokoljátok ezt nekem meg.

Aleister Crowley 2019.03.08. 17:14:33

@LeilaX:

Amit erre írnék - mert vicces kedvemben vagyok - szerintem megbántanálak vele. Ráadásul pont én vetettem fel Péternek, hogy az nem tetszik, hogy a kommentelők értelmetlenül cél nékül csipkedik egymást, és úgy fordulnak egymás ellen, hogy nem a TÁRGYRA koncentrálnak. Ez persze sokkal finomabban zajlik itt, mint pl egy politikai blogon.

De akkor is mi értelme? Mi a célod vele? Lehet, hogy nincs is célod vele, de legalább evidenciában tartom.

sciclubtag 2019.03.08. 17:16:51

@Laci12:

Úgy tűnik nem értetted, hogy mit írtam.
Javaslom, hogy tisztázd a szavakat és ne angolul, és ne scientology módszerrel, mert az a szótisztázási módszer magyar nyelven félrevezető. A tisztázáshoz érdemes a Czuczor–Fogarasi szótárt használnod. Abban még értelmes és nem félrevezető meghatározásokat találsz.
A természet örök, mindig is létezett és soha nem múlik el. A scientology néhány éves és nem sok van hátra belőle. A társadalom is csupán pár évezredes és nem igazán a túlélés irányába viszi az embert. A természet túl fogja élni mindezeket. A sci csupán egy pillanatnyi elmezavar a rendszerben.

Milyen konkrét alátámasztást szeretnél ehhez? Nézz körül és láthatod magad is.

Reformer 2019.03.08. 17:48:13

@Laci12: a Clarus Animus Alapítvány weboldalán számos történetet olvashatsz arról, hogy milyen borzalmakan mentek keresztül emberek a szcientológiában.

clarusanimus.eu/hu/szemelyes-tortenetek/

Leah Remini sorozata pedig rengeteg személyes sorstragédiát bemutat, és lerántja a leplet a szcientológia rendszerszintű visszaéléseiről is:

clarusanimus.eu/hu/leah-remini-a-szcientologia-es-utohatasai/

Ezt pedig visszautasítom:
"A nem befelyezett akció ciklusok. A félbehagyott auditálási programok. És az ártó tettek, a megnemértések a tanulásban okozhatnak meglógásokat és betegségeket."

Ezt az érvelést milliószor hallottam szcientológusként. Hogy a tech tökéletes, csak rosszul alkalmazzák, vagy "etikátlan" az illető, ezért nem működik rajta. Ez az állítás egyszerűen nem igaz, ahhoz túl sok a horrorsztori és nagyon kevés a sikersztori. Ha igaz lenne, hogy a tech tökéletes, már rég Clear lenne a bolygó. Ehhez képest a szcientológia hanyatlik világszerte. Hiába vesz havonta egy új épületet Miscavige, a tagság elöregszik, és nem igazán bővül...

Olvasd majd el az új könyvet, ami nemsokára megjelenik. Az pont egy ilyen történet, amit kértél.

Laci12 2019.03.08. 18:42:26

@Aleister Crowley: @sciclubtag:

@Reformer: írta:
clarusanimus.eu/hu/szemelyes-tortenetek/

Leah Remini sorozata pedig rengeteg személyes sorstragédiát bemutat, és lerántja a leplet a szcientológia rendszerszintű visszaéléseiről is:

De komolyan, ezt mind ketten tudjuk ezek amerikai esetek és a két kommentelő magyar "sérültekről" beszél. És az nem valószínű, hogy azzal, hogy ezeket a sorstragédiákat nézegetik, helyre áll az esetük, vagy meggyógyulnak.

Ez újra csak a saját barátoknak megerősítés, a nemes cél felmelegítése, a retro feeling mikor még együtt volt a régi csapat.

Ez a lemez már ugrik, az unalomig ismert mintázat. Velünk elbántak, kegyetlenek voltak velünk, ők a felősek a gonoszak (már majdnem azt mondanám: az elnyomók, de azt nem teszem hiszen ti hívjátok magatokat így) és mi nem tehetünk semmit, csak azt, hogy leleplezzük ökket.

Ezt már minek tovább, már rég lelepleztetek minket.

A blogon belül láthatóan anarchia alakult ki, vélhetően, mert a hozzászólók rossz mentális állapotban vannak.

Ti a mi hanyatló statisztikáinkal álltatva magatokat, simán csak nem konfrontáltok.

Péter mikor voltál utoljára bent az orgban, hogy megnézd a saját szemeddel, hogy hányan vannak szolgáltatáson? Vagy elhiszed amit az Ortega blogon írnak a magyar statisztikákról? Írnak arról ott egyáltalán?

Ezeknek a "sérült" embereknek nem kellene talán bejönnie az Orgba egy interjúra, hogy legalább megadjuk az esélyt, hohy segíteni tudjunk rajtuk?

free spirit 2019.03.08. 18:57:37

@Laci12:
"A blogon belül láthatóan anarchia alakult ki, vélhetően, mert a hozzászólók rossz mentális állapotban vannak." No Lacika, ezt a vélekedésedet speciel kikérem magamnak!:D Azért ne feledd el azt az apró tényt, hogy még nem vagy az atyaúristen, hogy ilyen kijelentéseket tégy. Ahhoz sokat kell a hídon másznod még és még többet fizetned. :D Apropó! Kondíciókat dolgoztál már ki a csapnivaló helyesírásod kezelésére? :D

DaDPool 2019.03.08. 19:26:12

Na jó most már én is beleszólok. Megnéztem ezt a Juszt féle videót Nagy Zoltánnal. Az első ami lejött, hogy elég szőrmentén fogalmaz a Sci-vel kapcsolatban, mintha még eléggé tartana tőlük. Én nem találtam benne semmi eget rengető infót amire azt mondhatnám - na most jól megmondta a frankót.
Ezért kicsit csalódott is vagyok, bár lehet, egy Sci számára maga az Anti Krisztus testamentuma szólott akkor.
Viszont van pár kérdésem, aki épp ráér és figyel az válaszolhatna. Nagy Zoltán azt mondja benne, hogy a legjobb becslése szerint 160-200 ezer Sci van a földön és ezt egész jól indokolja. Ez azóta változott? Van erről hivatalos infó?
Ha csökken (mert én úgy gondolom rohamosan csökken a támogatók száma), akkor mennyivel? Mert lehet csak ki kell várni , hogy elfogyjanak. Vagy nem?
Azok a statisztikák amiket el lehet érni folyamatos csökkenést írnak, pl. Svájcról azt írták, hogy onnan kihaltak! Ami elég vicces, mert Svájc a gazdagság Mekkája. Mi történt ott? Nem vált be a Tech? És valami ócska elévült cuccal tovább gazdagodtak a Svájciak? Pont ők nem használják? Vagy mi?
Araboknál vannak Sci-k? Mert ott még a csapból is pénz folyik. És ahogy én tudom, nem a Tech tette őket gazdaggá, akkor tulajdonképpen mit lehet ott még tenni? - Költői kérdés.
Nagy Zoltán a riportban említi, hogy a cége megsínylette az alkalmazott Tech-et? Arról lehet tudni valamit, hogy mi volt az amit be akart vezetni, és miért is nem működött? Mivel említi, hogy más cégek is megsínylették a Tech alkalmazását, akkor nem kéne elgondolkodni a Sci-n belül, hogy mi a t@k@met is árulunk Tech-ként? (Bocs csak felhúzom magam ezen) Egyáltalán van ahol működik ez az ótvar? Mert eddig úgy jött, le hogy csak eladják, aztán annyit ér mint halottnak a csók. Vagyis inkább még ront a helyzeten, mert aki csókol a halottól még leprát is kap cserébe. Szóval nem éri meg!
Én egyetlen egy ilyen céget ismertem szegről végről Fehérváron ami talán Buza Józsefé volt. Én csak az alkalmazottak közül ismertem pár embert, de azok úgy menekültek onnan mint a lángoló lepratelepről . Igazából akkor csak az jött le nekem, hogy valami újszerű Amerikai menedzselést akarnak bevezetni, és a Magyar proletár nem veszi be. Ezért nem is foglalkoztam vele, csak később meséltek 1-2 részletet, amikor a cég (már nem tudom a nevét) megszűnt.
Erről lehet valami pontosabbat tudni? Ez is a Tech áldozata lett?
Nekem az egész Tech-es dologról a gyerekek jutnak eszembe, akik azt játsszák, hogy menő üzletemberek.
Egyik azt hajtogatja - Üzlet, üzlet, üzlet
A másik meg ezt - Pénz, pénz, pénz
De effektíve azt se tudják mi történik, és hogyan kell csinálni? De jól hangzik az egész, szép szavak. Ők el is hiszik, hogy a szavak mantrázásával ez működni fog...na de mások?

Reformer 2019.03.08. 20:57:02

@Laci12:

Ezt írtad:
"De komolyan, ezt mind ketten tudjuk ezek amerikai esetek és a két kommentelő magyar "sérültekről" beszél. És az nem valószínű, hogy azzal, hogy ezeket a sorstragédiákat nézegetik, helyre áll az esetük, vagy meggyógyulnak."

Ez nem igaz, terápiás hatása van annak, ha valaki látja, hogy más is úgy járt, mint ő. Évekig, évtizedekig hallgatta az egyházban, hogy azért nincsenek nyereségei vagy nem tartósak és azért nem halad jól a Hídon, mert "PTS", "DB", "etikátlan", "bűnöző", "meg nem értései vannak", "nem konfrontálja az esetét" stb. És itt rájön, hogy nem ő volt a hülye, hanem a módszer volt rossz, vagy legalábbis messze nem az, aminek Hubbard reklámozta.

Ezt írtad:
"A blogon belül láthatóan anarchia alakult ki, vélhetően, mert a hozzászólók rossz mentális állapotban vannak."

Ami egy szcientológusnak anarchia (ahol ugye elnyomják a szólásszabadságot), az a való életben egy viszonylag kulturált internetes fórum. Jártál már esetleg a 444.hu kommentszekciójában, a Vajna Timis / Sarka Katás cikkek alatt? Majd nézd meg egyszer :)

Ezt írtad:
"Péter mikor voltál utoljára bent az orgban, hogy megnézd a saját szemeddel, hogy hányan vannak szolgáltatáson? Vagy elhiszed amit az Ortega blogon írnak a magyar statisztikákról? Írnak arról ott egyáltalán?"

Egész pontosan február 18-án megjelentem az orgnál egy ismerősömmel, hogy megnézzem, mi a helyzet. L. László úr kisvártatva megjelent. Feldobtuk neki, hogy bemennénk megnézni. Nem lehetett. Magánterület. Mindenki előtt nyitva áll, csak előttünk nem... Így meg nehezen tudom ellenőrizni, hogy milyenek a statok. De ami anyag kiszivárog, az alapján csökkent az aktív szcientológusok létszáma. 1996-ban pl. voltam olyan rendezvényen, ahol 1500-an voltak. Utána évekig 800-1000 körül tetőzött a rendezvényekre ellátogatók száma. Most mennyi egy május 9-i vagy márc 13-i event látogatottsága?

Ezt írtad:
"Ezeknek a "sérült" embereknek nem kellene talán bejönnie az Orgba egy interjúra, hogy legalább megadjuk az esélyt, hohy segíteni tudjunk rajtuk?"

Az új könyvben el fogod tudni olvasni, hogy hogyan hagyta figyelmen kívül az org a teljesen egyértelmű segítségkérést és hogyan hagyott sorsára valakit, miután nagyon rossz lelkiállapotba került az auditálástól.

Miért gondolod, hogy jó ötlet oda segítségért visszamenni, ahol már tönkretettek valakit? És miből gondolod, hogy ti értetek hozzá?

5 öngyilkosság v. rejtélyes haláleset csak Magyarországon, amiről tudunk:
clarusanimus.eu/hu/halalesetek/

sciclubtag 2019.03.08. 21:40:26

@free spirit:

Laci12 nem biztos, hogy egy személy. Az írása eléggé változó. Persze az is lehet, hogy a skizofrén megnyilvánulásai erőtelesebbek az átlagnál. Szerintem azért nem érdemes vele komolyabban foglalkozni, mert ha több személy, akkor csak zavarkeltési céllal ír(nak), ha viszont a skizofrén állapotában adsz számára információt az teljességgel hidegen hagyja, az állapotába nem illő dolog számára nem létezik. Röviden: hagyd a fenébe, azzal nem erősíted a kibillent világnézetét.

sciclubtag 2019.03.08. 22:26:55

@Laci12:

Mivel kedvesen újra megemlítettél fentebb, reagálok erre a megnyilvánulásodra is. Amennyiben úgy írsz, hogy nem nekem címzed, de egy másik személlyel beavatottként tudott dologra hivatkozol, valószínűleg nem leszek képben arról, hogy miről is van szó pontosan. Így azt gondolom, hogy hetet, havat összehordasz vagy csak véletlenül kerültem oda címzettként.
Azonban igencsak jól szemlélteted, hogyan működik a sci rendszer embereinek a "mindenki hülye, csak én vagyok" helikopterek hozzáállása.
Ha egy dologgal kapcsolatban valaki többet tud és az nem fér az elveidbe, akkor automatikusan hülyének számít és kezeltetni kell. Vajon Péter miért nem akar interjúra menni? Mert semmi szüksége arra, hogy beszűkült gondolkodású, félrevezetett (néha telesen ostoba) emberek fárasszák a tévhiteikkel. Nos, erre nekem sincs szükségem.
Ha tisztáztad a válaszomban megjelölt szótárral a félreértéseidet, akkor folytathatjuk, addig biztos vagyok benne, hogy falra hányt borsó minden szó amit írok neked.

sciclubtag 2019.03.08. 22:58:04

@DaDPool:

Nem szükséges "frankómondás" ahhoz, hogy kiverje náluk valami a biztosítékot.
Elég ha annyit mondasz, nekem nem jött be a tech és máris kapod a leveleket, meg a telefonhívásokat az etikától. Hívnak, hogy gyorsan menjél és kezeltesd magad, mert kurvára elvétettél valamit és csak benned lehet a hiba.
Tulajdonképpen három fajta technika van amit így hívhatunk. (Persze belső körökben csak egy van, ahogy emlékszem egyes emberek tévhiteivel kapcsolatban.) Az egyik az auditálási eljárások összessége. Az a legnagyobb császárság állítólag, mert ez a nagy TECH. A másik az oktatás, ez is tech, de csak kicsivel írom, mert ezt nem tartják annyira olyannak mint a TECH-et. Direkt írom így mert nincs logika benne, vagyis van, de nem jó.
A (szerintem) egyetlen működőképes technikájuk az admin tech, ami miatt kiborultak az ismerősöd cégének alkalmazottjai. Ez egy olyan valami amit nehezen fogad be a szoci rendszeren alapuló vállalati struktúra. A bevezetést ráadásul elcseszik olyan dolgokkal, amire semmi szükség nem lenne, ez történetesen a sci tech egyéb elemeinek erőltetése. De a cégszervezési eljárásokat sem lehet minden átmenet és ész nélkül, lenyomni az emberek torkán. Admintech áldozata akkor lesz egy cég, ha a vezetése ezt nem veszi figyelembe.

A sci taglétszámot nehéz megbecsülni, de jól látható a csökkenés. Az biztos, hogy az általuk saját köreik számára kiadott statisztikák hamisak. Laci12 aki láthatóan keményvonalas sci álláspontot képvisel ezt írja:
"Péter mikor voltál utoljára bent az orgban, hogy megnézd a saját szemeddel, hogy hányan vannak szolgáltatáson? Vagy elhiszed amit az Ortega blogon írnak a magyar statisztikákról? Írnak arról ott egyáltalán?"
Láthatod belőle, hogy ő sem ad konkrét információt, csak megkérdőjelezi, az állítást, hogy csökken a tagság és a népszerűség. Az a helyzet, hogy én majd 20 évvel ezelőtt láttam, hogy milyen nyüzsgés van és hányan vannak szolgáltatásokon. Ha odamentél volna láthattad volna, hogy mennyien mennek be és ki az épületbe. Pörögtek a dolgok és jöttek mentek az emberek.
Pár héttel ezelőtt korábban érkeztem egy találkozóra és a szervezet központjával (AZ Orggal) szemben parkoltam le. Majdnem egy órát ültem a kocsiban és néztem az áramlásokat (ők így hívják a jövés-menést). Lézengés volt. Egy két ős sci jött és ment ki a kapun, megállt előtte egy kicsit majd tovább ment. Alig volt mozgás. Ennyi. Persze lehet, hogy rosszul láttam és pont lenéztem a jegyzeteimre és gyorsan beslisszoltak a tanulók, a preklírek (azok akik majd klírek és óték lesznek) pedig a művészbejárón közlekednek (ha van ilyen).
Nem tudom. Az én személyes tapasztalatom, hogy csökken a létszám. Külföldön nem tudom, de egy érdekes dolog, hogy a felső vezetés mohamedán vallási területek felé akar terjeszkedni és ebben vannak konkrét lépések. Csak az arab területekre vonatkozó kérdésedre is próbálok reagálni. A svájciak meg gondolom nem olyan hülyék, ezért is mennek jól a dolgaik.

Aleister Crowley 2019.03.09. 11:49:13

@sciclubtag:

Aleister Crowley a NAGY gonosz. Butáskodik, heccelödik mint egy gyerek. Nem kell komolyan venni amit mond, az nem is hiteles és úgyis csak egy vicc az egész. A Cenzor meg törölgeti azokat a vicces, ártalmatlan, gyerekes hozzászólásokat, melyek nem kívánatosak. (És itt nem arra a hozzászolásomra gondolok, esetleg sértette volna a 2018. évi XXXVIII. törvény 2. § / 26 cikkejét.) Aztán ez kimagyarázásra kerül és beindul az le-szcientológusozás hogy eltereljük ugye a figyelmet.

Miért nem beszél Péter Pl:

A CIA és Scientology összefonódásáról.
L. Ron Hubbard CIA kapcsolatáról, mely már az ötvenes évek elején kezdődött?
Az MK-Ultra projektről?
Mi a kapcsolódása ennek a magyar közélethez?
Miért csak Remini van órba-szájba vetítve?

Ez washington post cikket például miért nem jeleníti Péter itt meg? Érdemes a kommenteket is elovasni alatta, abból kiderül több.

www.washingtonpost.com/history/2019/03/05/spy-vs-spy-how-scientology-cia-waged-war-years-ago/?utm_term=.458a7b75d2d0

Idejön egy kívülálló, @DaDPool: és rámutat, hogy nem kerek a történet, és a következőket kérdi:

"Tényleg érdekelne mi ebben a pozitív?
PÉNZ?
És ha kivonjuk a pénzt a képletből, akkor mi marad? "

Igen a pénz, de hogyan? Egy konkrét magyar példával illusztrálom V. Titi tíz százalék honoráriumért beveti magát és "színészi' tehetségét. Beépül az üzleti körökbe B. József vagy pl. F. Zsolt milliárdos vállakozó és az egész családja scio hívó lesz. Ezek a nagy gazdasági befolyással rendelkező illetők auditáslásban részesülnek. Meggyónnak olyan üzlet titkokat, melyel kiszolgáltatják saját maguk és az ő üzleti kapcsolataik titkait. Ezeket leírják, néha videóra is rögzítik. Tárolják. Ezekkel a kényes adatokkal később ők és üzleti körük megzsarolhatóvá válik.

Ez egy gazdasági kontroll, és nagysárendtől függően beleér a politikába is.

Tehát így is értendő a pénz. De nem a TECH -ért fizetnek, az sak csali.Egy idő után már nem is hisznek a TECH működésében. Amikor leülsz velük piálni szokszor el is mondják.

Ők a diszkrécióért adományokat fizetnek.

Reformer 2019.03.09. 12:03:04

@Aleister Crowley:

Miért nem beszél Péter Pl:

"A CIA és Scientology összefonódásáról.
L. Ron Hubbard CIA kapcsolatáról, mely már az ötvenes évek elején kezdődött?
Az MK-Ultra projektről?
Mi a kapcsolódása ennek a magyar közélethez?"

Ezekre igazából sok bizonyíték nincs, mint ahogy egy RTL Klubos műsorban el is mondtam. Találgatni lehet, meg összeesküvés-elméleteket szövögetni. Egyébként a Konteó blog szcientológiáról szóló posztját anno még aznap belinkeltem, abban meg van ezekről szó.

objektivszcn.blog.hu/2012/02/07/cikkajanlo_27

Ha neked van bizonyítékod, tárd elénk nyugodtan... főleg, ami a magyar közéletre vonatkozik.

"Miért csak Remini van órba-szájba vetítve?"
Gyakorlati oka van. Egyrészt minőségi anyag, másrészt videófilm, azt sokan megnézik. Több emberhez eljut így az üzenetet, mert a hosszú szövegeket nem mindenki olvassa végig.

"Ez washington post cikket például miért nem jeleníti Péter itt meg? Érdemes a kommenteket is elovasni alatta, abból kiderül több."

www.washingtonpost.com/history/2019/03/05/spy-vs-spy-how-scientology-cia-waged-war-years-ago/?utm_term=.458a7b75d2d0

Ha lefordítod, kirakom :) Nekem most nincs erre kapacitásom.

DaDPool 2019.03.09. 14:40:28

@Reformer: Végig olvastam a könyved...2 nap, közben igazi Sci-nek éreztem magam, mert a családom nem értette miért nem szólok hozzájuk, és miért csak a hűtőt látogatom időnként. Na szóval jó kis olvasmány volt.
Egyrészt gratulálok hozzá, hogy kijutottál az őrültek házából - bár ahogy én kivettem, ez nem a te érdemed teljesen, hisz maga a szervezet akart kiköpni, valami agyament dolog miatt, ami nem teljesen tiszta? Hisz, ha nem kezdenek el veled kekeckedni, akkor szerintem még most is vagy legalább is évekig nyomod nekik az igát. Bár ha ez történne, akkor most erről nem értekezhetnénk. Tehát teljesen igaz, hogy maga a Szcientológia teremti meg a saját kritizálóit és ellenségeit. Ez magában is egy őrült gondolat. Ki akar ellenségeket? Hát ők akarnak, méghozzá tudat alatt (vagy reaktív elme?).
A másik, gratuláció a feleségedet illeti, így látatlanba, hogy kiállt melletted, és kitartott a közös jövőtökért. Igazán nagyszerű teremtés lehet. Egy igazi családnak kb. így kéne működnie. Megmutatta, hogy nincs minden veszve! Respect!

A többit még emésztenem, kell...de egy biztos az egész szervezett egy kretén idiótákból álló kóválygó nincstelen pénzéhes csapat, akik azt se tudják merre a 8 óra? Ezek akik kihasználják a jó szándékú lelkes fiatalokat, akikre lehetne építeni, de nem ők még azokat is szétütik, véletlenül se lehessen valami jót kihozni ebből. Totál ellentmondásos minden téren.

Igazából úgy érzem maga Xenu Miscavige, és az egész Szcientológia az akik elnyomnak mindent, ami az emberben jó lehet. Pont a wog-ok azok akik megmentenék a világot, de ezek minden áron ezt meg akarják akadályozni.
Őrület....őrültek....

Bgisi 2019.03.11. 10:32:35

@Aleister Crowley: "Miért csak Remini van órba-szájba vetítve?"

#1

Most ezt olvasom: www.exscn.net/content/view/89/103/index.html

Amint látod, régi történet, és ha utánanézel, guglizol számos helyen találsz még ilyen vagy ehhez hasonló kis történetecskéket. Igazából az az érdekes, hogy szinte mindegyik történet kb egy kaptafára épül, megfigyelhető a hasonlóság. A delikvens találkozik a Dianetika könyvvel vagy az OCA teszttel, és ha nem tartja fasságnak azonnal, akkor megörül annak a lehetőségnek hogy javíthat a saját és mások életén. Elkezdi csinálni, majd mivel vannak a rendszerben használható elemek, lesznek sikerélményei is. Belelkesül, mert tapasztalja hogy "működik a tech". Lendületesen mindenkinek meg akarja majd mutatni hogy milyen jó kincset talált. Majd mikor komolyabbra fordul a dolog, ráveszik a jól bevált szlogenekkel, hogy még többet foglalkozzon a szcivel (csak ez az út van, minden megoldható a tech segítségével, fizess be mindenre erődön felül, hiszen ezekkel a módszerekkel garantált hogy hamar megtérül, ezt ne kiadásnak vedd hanem befektetésnek, aki le akar beszélni erről az elnyomó mert nem akarja a fejlődésedet, stb). Lehet hogy a család ellenezni fogja hogy örökké bent van esetleg a pénzt lapátolja a szcibe (megjegyzem bármibe is lapátolja valaki az összes pénzét, ha az veszélyes a család életére nézve, akkor is számíthat ellenkezésre), ezért jobb esetben fut pár etikai kört és valahogy elintézi, rosszabb esetben kapcsolatmegszakítás történik. Simán otthagyja emberünk az addigi céljait, pl végezni az egyetemen, vagy akár a normális munkahelyét is, azért hogy a Nagy Célért dolgozhasson, hogy OT akármennyi, és/vagy a bolygó klír legyen.

Később megjelennek a SO recruiterek is, és nyomatják hogy írja alá a contractot (csak hogy a heti statuk meglegyen, ennyi is nekik, egy számérték egy koordináta rendszerben). Elég sokat mantrázva, vagy ahogy Laci12 fogalmazta "nyomásra" a végén belefárad, aláírja és bevonul, majd a szabad akaratát megtörve nem válik mássá, csak egy parancsuralmi rendszerben dróton rángatott bábfigurává, hubbard tanaival teletömött fejjel, nulla önálló gondolatvilággal. Ezzel kel, ezzel fekszik. Észre sem veszi azokat az intő jeleket, amik szembemennek a Mr. Hubbard szép szlogeneivel, amiket az ismerkedéskor beszopott, és azt gondolja "neeem, a szci nem ilyen hát megmondták, biztos bennem van a hiba". Vannak akik évekig, évtizedekig képesek ebben a furcsa kifordított világban élni, hagyják magukat megszégyeníteni a meetingen, elviselik a megaláztatásokat, és felsőbbrendűen lenéznek minden buta wogot, de különösen az alacsony statisztikájúakat (szegényebb réteget) akik kizárólag abban az esetben számítanak nekik, amikor kellenek valamiért a statisztikájuk növeléséhez.

Csakhogy az emberi lelket nem lehet skatulyába zárni, egy idő után ki fog törni. Valahogyan, valamikor, valamiért ráeszmél hogy hoppá-hoppá, mivaaaan? Fordulat, felmerülnek a szokásos kérdések (vagy csak önmagában, hogy pl hogy lehet egy OTVIII elnyomó, mikor elnyomó nem tud felmenni a hídon, vagy megkeresve a megfelelő terminált és kimondva, leírva) a teljesítménye lecsökken, jobb esetben tervezetten megszökik (velem is ez történt), rossz esetben rpf évekig és kirúgják, a legrosszabb esetben depressziós lesz és kezelik egy pszichiátrián ha addig nem lesz öngyilkos. SP declare, hitehagyott, egy senki akit el lehet tiporni. Nem mindenkinél ugyanígy zajlik, de a vezérfonal szál kb ilyesmi.

Ezeket a sztorikat rohadt nehéz volt régen megjeleníteni, egyrészt pl a hetvenes, nyolcvanas években nem volt még olyan rendszer mint manapság az internet, másrészt az OSA aktívan dolgozott hogy az ilyen történetek főszereplőit elhallgattassa. Magyar oldalon ugye nincs ennyire régi ügy, de azért találni 1-2 érdekességet: munkahelyiterror.blog.hu/2014/07/01/vigyazat_szcientologia_a_magyar_munkahelyeken

Most itt ez a nő, Remini, aki szépen össze tudja foglalni hogy a csillogó máz alatt milyen embertelen, a józan észnek ellentmondó őrültségek folynak, amiket ő maga hosszú időn keresztül sem vett észre. Kapóra jött neki Rinder is, ketten azért alaposan odab@sznak.

Bgisi 2019.03.11. 10:34:19

@Aleister Crowley:

#2

Van még egy aspektus, ez pedig az abbahagyás utáni állapot. Borzalmas tud lenni a gondolat hogy kitaszított lettél, és ártottál a világ megmentésén fáradozó szervezetnek, még úgy is küzdesz, hogy tudod hogy a szci baromság. Azt feltételezed hogy csak Te vagy a hibás, biztosan miattad történt minden. Rossz vagy ezért ezt érdemelted. Jobb esetben ráeszmél hogy jólvan de azért dolgozni kell mert éhes, és tovább tud lépni, rossz esetben addig pörög hogy semmire sem jó, hogy azt gondolhatja vége a világnak és ekkor próbál meg öngyilkos lenni.

De ezek nem kőbe vésett dolgok, minden személy egyedi, így van aki 5 perc után megkönnyebbül és kész, van aki meg 30 évig szégyenkezik miatta. Remini viszonylag gyorsan magához tért és mivel "tökös csaj", nem hagyta annyiban a dolgot.

Mikor beszélsz egy szcivel, attól függően hogy melyik szakaszban jár éppen, lehet csillogó szemmel nagyon lelkes (tudhatod hogy az elején tart), lehet bárgyú aki gépiesen mosolyog ugyan, de a szeme elárulja hogy már nem minden oké, vagy a végén amikor kissé lehorgasztott fejjel szomorúan és csalódottan beszél. Mikor kint van már, találkozik negatív kritikával, elolvassa, kíváncsian rákeres dolgokra és mások történeteire (eljut Ref blogjára is), és rájön hogy rengeteg minden egyezik vagyis túl sok a hasonlóság az ő sztorijában és mások elbeszélésében is. Ha korábban nem is, de itt már realizálódni szokott hogy becummantotta a rendszer hazugságait, előtörnek az emlékek, ideges és dühös lesz. Ráeszmél hogy nincs egyedül, olvassa a blogot, esetleg el is kezd írni ide.

Érdekes párhuzam egyébként az emberi viselkedésre, a megerőszakolt nők amit gondolnak és a szcientológiából kitaszítottak lelkivilága között - uóbbiakat "lelki erőszaknak" nevezném. De a végeredmény ilyen szempontból hasonló: pl egy amerikai szenátor hölgy ezt írta: "ahogy ti, úgy én is a hadseregben zajló szexuális erőszak túlélője vagyok, de sok bátor túlélővel szemben én nem jelentettem a történteket. Magamat hibáztattam. Össze voltam zavarodva."; vagy egy apáca esete: "Sokkoltak a történtek. Megértettem, hogy mi történik, de nem tudtam elhinni. [...] De meggyőzött az ellenkezőjéről, hogy ő egy pap volt; hogy egy szent közösségről volt szó; úgy gondoltam, hogy ez lehetetlen. Képtelen voltam megérteni, hogy fordulhat elő nemi erőszak ebben a világban – ebben a tökéletes világban, amiben éltem. Évekig tartott, mire megértettem, hogy ami történt, az nemi erőszak volt, és beszélni tudtam róla.

A hitem komoly válságon ment keresztül. Az ösztönös reakcióm az volt, hogy ha beszélnék róla, az ártana az egyháznak, ezért Isten azt várja tőlem, hogy hallgassak. Ez elviselhetetlen volt. Nem tudtam hinni egy ilyen istenben." Felkavaró. Szerintem ezért hallgatnak az emberek sokáig, a meetoo kapcsán merült fel, mikor bombaként robbantak a 20-30 éves sztorik is. Az ember el sem akarja hinni, hogy amit a szcientológia tett vele, nem más mint képmutató beszippantás, manipuláció, kizsákmányolás majd embertelen kiközösítés. Csak az épp kegyencek nem látják ilyennek, hisz nekik minden rózsaszín.

Ez így Neked lehet hogy jópofa játék, de a háttérben emberi életek, kapcsolatok, és családok mennek gallyra amiket talán észre sem veszel. Vigyázni kell, én is csináltam egy-két vicces mémet, de nem merem kitenni, mert olyanok is olvassák a blogot akiknek a gyerekük X éve a rendszer rabja, és azt sem tudják hol van éppen vagy tán él-e még, azoknak lehet rosszul eshet hogyha kifigurázzuk a dolgokat és röhögünk egyet a szerencsétlen szcientológusokon.

Orbánviktor 2019.03.12. 16:38:19

@DaDPool

Kedves DadPool, szeretnék én válaszolni a következőkre, habár a kérdés nem hozzám szólt, de mégis.
A hozzászólásaid alapján egy kicsit visszajött a szci lelkesedésem.

"Ha már felmerült a Sci pozitívuma. ÉN! Szeretnék hallani róla, hogy mik azok?
Mert eddig bárhova fordultam csak negatívumokat hallottam, olvastam.
Tényleg érdekelne mi ebben a pozitív?"

A pozitívuma szerintem az, hogy ha egy hivatalos 100%-os hívő szci szóba áll veled, és kedveskedik,
az jobb érzés mintha a wellness ingyen masszírozna egész nap, függetlenül a szándéka hosszútávú eredményétől.
Van olyan assziszt, ami igenis is jó. A dianetika auditálásnak is van jó hatása, csak titokban kell tartani.

"Pont a wog-ok azok akik megmentenék a világot, de ezek minden áron ezt meg akarják akadályozni. "
Ezt az öreg is leírta, hogy a világot attól kell megmenteni, ahogyan azt más akarja megmenteni.

Marty: Szerintem soha nem fogjuk megtudni, hogy Marty tényleg ki volt-e lépve a sciből,
vagy ez is egy COBs nagyszabású akció volt, ami megtisztította a vonalakat. Akiknek voltak ellenérzései,
azok léphettek a példakép után. A 2007-es eseményket is 5-6 évvel azelőtt kezdték el.

DaDPool 2019.03.12. 18:57:56

@Orbánviktor: nem nagyon győztél meg, sajnálom! Eleve ott bukik meg az egész pozitívum, hogy a 100%-os Sci hívő mi szándékból áll veled szóba. Szerintem a jó szándék halvány szikrája is hiányzik belőle. Egy újabb bepalizható ember vagy (ezért olyan nyájas a végletekig), aki újabb pénzkötegeket fog bepumpálni a rendszerbe, és esetleg a jutalékot is megkapja, vagy csak "nehogymá nekem legyen csak szívás ez" - gondolat bántja.
Azt elhiszem, hogy van akik ebben jók, de az még mindig kevés.
Az auditálás is a maga nemében jó, de miért lenne jobb hasonló kibeszélős dolgoknál? Ráadásul nem újdonság, hisz a katolikus egyház már évezreddel ezelőtt bevezette a gyóntatást. A pszichológusok szintén beszélgetnek az emberrel. És akkor még megemlíthetem , hogy sokaknak van igen kedves barátja, akinek kiöntheti a szívét, és megoszthatja búját baját vele. Innen nézve az auditálás nem tűnik jobbnak, sőt visszatérve az egyház kritizálható eljárására, hogy később ellened felhasználják, így meg kifejezetten káros és rosszindulatú, semmiféle előnnyel nem jár.
A leírásod utolsó részét nem értem, mert nem vagyok a Sci területén teljesen tájékozott. Ki az a Marty (McFly?), mi az a COBs, 2007-ben mi volt?

Orbánviktor 2019.03.13. 08:32:11

@DaDPool
"100%-os Sci hívő mi szándékból áll veled szóba:"
A mi szempontunkból, hogy bepalizzon, az övéből, hogy segírsen.

"Szerintem a jó szándék halvány szikrája is hiányzik belőle."
Ez nem számít, mert lehete jó szándékú, és közben le is értékelhetnéd magad, hogy kivel álltál szóba,
mivel csak a jó szándék tech nélkül lehetetlen, tech jószándék nélkül pedig embertelen. A lényeg, hogy bármi a szándéka fennébb fog vinni a tónuson, és csak ez számít. A drága termékek is ezt csinálják.

"egyház már évezreddel ezelőtt bevezette a gyóntatást", csak ott nem tudtad elpanaszólni/átélni a veszteséget amit kaptál, a pszichológusnál dettó.

"sokaknak van igen kedves barátja, akinek kiöntheti a szívét" ,ez igaz, de akkor lenne a helyzet optimális, ha értenének az auditáláshoz(végighallatnak, nem szakítanak félbe, és nem esnek pánikba
ha elbőgöd magad, nem akarnak mindenáron tanácsot adni stb.)

"sőt visszatérve az egyház kritizálható eljárására, hogy később ellened felhasználják"
->"A dianetika auditálásnak is van jó hatása, csak TITOKBAN KELL TARTANI"

Marty: bocs, akkor ezt nem neked akartam megválaszólni, de azért leírom, ahogy én látom:

Misc:
2007-ben egyik nap volt a megkérdőjelezhetetlen szentírás a könyvekben, másnap Misc.
bejelentette, hogy hibák vannak a könyvben, és nem csoda, ha nem vagy képes megérteni.

Marty Misc után a legnagyobb kutya volt. Kilépett. Az egyház nagyon feltünően kritizálta őt,
amit videóra vettek mindkét részről. Nekem gyanus az a dolog, hogy az egyház weblapot hozott
létre, hogy lejérassa a tagot. Miért kellett nagy dobra verni, hogy milyen rossz ember volt.
Szerintem ennek semmi értelme nem volt. Most hogy Marty visszament így már kerek a történet.
Nem mind öszinte infó, ami hivatalos.

Orbánviktor 2019.03.17. 09:38:31

Az előbbi bejegyzésem a pozitívumokat taglalja.
Az átverés egy olyan dolog amikor biztos nem egy win-win szituáció jön létre két fél között.

Üzleti körökben létező elfogadott dolog ha valaki nem nyer meg egy csatát.

De a lopás, amikor tárgyi bizonyíték is van, és nem csak egy ember, hanem az ember felettese és a csoport etikatisztje is benne van, és az észlelőt kezdik fenyegetni, akkor hirtelen fontos lesz, hogy belépésnél aláírt egy papírt, miszerint semmilyen formában nem fogja támadni az egyházat. Nagyon izgi tud lenni.

norbert79 2019.03.17. 16:33:30

@Orbánviktor: "Az átverés egy olyan dolog amikor biztos nem egy win-win szituáció jön létre két fél között." - Bocs, de ez nettó baromság, mert a 'win' mindig az egyén relatív, saját nézőpontjából kialakult érzés, ami nem kötelezően teljesül be akkor sem, amikor a másik fél úgy látja.

Orbánviktor 2019.03.17. 19:12:59

@norbert79:
Ha valami átverés az nem win-win szituáció, de attól, hogy valami nem win-win szituáció, attól még nem biztos, hogy átverés.
(attól, hogy egy golyó nem fehér, nem biztos, hogy fekete, viszont ha egy golyó fekete, akkor biztos, hogy nem fehér )
süti beállítások módosítása