HTML

Hirdetés

Szcientológia: objektíven és szubjektíven

A blog az írójának személyes élményeit, általa megfigyelt dolgokat és általa érdekesnek és fontosnak, valamint hihetőnek talált, mások által megfigyelt dolgokat tartalmazza. Ezen kívül tényszerű adatokat is leközöl a szcientológia egyházról. A blog írója nem a szcientológia, mint vallás gyakorlása ellen van, és nem a szcientológusokat, mint egyéneket támadja személyükben és hitükben. Kizárólag a szcientológia egyház és a hozzá kapcsolódó szervezetek jogsértései, visszaélései, hazugságai és egyéb elítélendő gyakorlatai ellen kíván felszólalni.

Elérhetőség

scnreformer kukac gmail pont com

Az eddigi bejegyzések

Gondolatok

Nehéz kiszabadítani azokat a bolondokat, akik imádják a láncaikat.

Voltaire

A tagokkal azt éreztetik, hogy az emberiség elitjéhez tartoznak. Igen erős az az érzés, hogy
különlegesek vagyunk és az emberi történelem legfontosabb tetteit hajtjuk végre egy elszánt hívőkből álló élcsapat részeként, és ennek hatására képesek vagyunk hosszú időn át keményen dolgozni és rengeteg áldozatot hozni.

Steven Hassan, Szembeszállás a szekták mentális manipulációival

Gyávák lesznek azokból, kik csendben maradásukkal vétkeznek, amikor tiltakozniuk kellene.

Abraham Lincoln

Keresés

Egyedi keresés

Ajánlott olvasnivaló

Friss topikok

Címkék

able (2) adatkezelés (4) adatvédelem (2) admin tech (2) adócsalás (1) adományozás (4) ai (1) aktivizmus (4) anonymous (31) ántsz (1) átverés (4) ausztrália (2) balaton maraton (1) balusztrád (1) bennfentes kereskedés (1) bill robertson (1) blogok (1) cchr (16) cease and desist (1) clear (7) clear magyarország (4) cmo (1) cnn (1) danny blue (1) david beckham (1) david miscavige (10) dianetika (6) dmca (1) dossziépakolás (1) dr. lenkei (11) drogmentes magyarországért maratonok (14) drogmentes maraton (27) dr lenkei (1) eladás (1) eli lilly (1) elnyomó személy (1) eméter (2) euronics (1) felmérés (1) fikció (1) foodexpressz (1) franciaország (6) freewinds (1) gallup (1) gasztronómia (1) gyerekek (1) gyerekmunka (2) gyereknevelés (1) haláleset (1) helyzetjelentés (1) híd (2) himnusz (1) hírek (13) híresség (1) hírességek (11) hír tv (2) hitelválság (1) hollywood (1) hr (2) hubbard (1) hubicsák (1) humor (1) ias (5) ideális org (3) incomm (1) insider trading (1) internet (7) isaac hayes (1) jason beghe (12) jennifer (1) jett travolta (1) jogdíj (1) john travolta (1) jorgos travel (1) kapcsolatmegszakítás (2) karácsony (1) karadzsics (1) katie holmes (3) kék azbeszt (1) kemény eladás (1) képmutatás (2) kiválasztott (1) kivizsgálás (1) könyvtár (5) közhatalom (1) ksv (1) l. ron hubbard (21) láblövés (4) lap.hu (1) lázadás (1) leak (1) lenkei (5) lenkei gábor (8) lopez (1) lrh (5) lulz (1) l ron hubbard (8) mágia (1) malmö (1) marc yager (1) marketing (12) mark bunker (1) média (9) méregtelenítő program (1) miscavige (9) mszp (1) munkajog (1) munkaügy (1) nancy cartwright (1) narconon (3) németország (1) new era (1) oca (1) oktatás (2) öngól (1) öngyilkosság (1) önkéntes lelkészek (1) osa (14) ot (3) otl közép európa (2) ot iii (1) ot szintek (1) paks (1) pál (1) per (2) pesti est (1) pink (1) polgármester (1) politika (3) portocom (1) pr (7) propaganda (1) prozac (1) pszichiátria (13) raskovics (1) rpf (1) rtc (2) saint hill (1) schmitt (1) schmitt pál (1) sci fi (1) sea org (29) statisztikák (1) super power (2) számítógépek (1) szcientológia (374) szekta (2) személyes történet (34) személyiségteszt (1) szeptember 11 (1) szerzői jog (2) szivárgás (1) szívküldi (1) szójegyzék (1) szólásszabadság (1) tanulási technológia (2) tartalomjegyzék (1) the simpsons (1) tisztelet társasága (1) titkosszolgálat (1) toborzás (1) tommy davis (1) tom cruise (17) történelemhamisítás (1) travolta (1) tünteés (1) tüntetés (8) tv (1) ügyvéd (1) út a boldogsághoz (2) üzleti élet (1) üzleti modell (3) uzsorakamat (1) válaszok (1) vallás (1) victoria beckham (1) videó (1) vitamin (3) vitaminok (5) wikileaks (1) wikipedia (1) will smith (3) wise (22) xemu (1) xenu (4) youtube (1) zene (2) Címkefelhő

Tények, tapasztalatok, vélemények és hírek a szcientológia egyházról

2009.11.19. 18:33 Reformer

Adócsalási ügy az Euronicsnál

Címkék: szcientológia euronics adócsalás

Az eredeti hír

Ez a hír jelent meg a Heti Válasz weboldalán:

23 komment

2009.11.18. 12:53 Reformer

Egy ausztrál szenátor kivizsgálást kér a szcientológia egyház ügyeire

Címkék: szcientológia ausztrália kivizsgálás

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

"Ausztráliában szabadon lehet hinni bármiben. De a viselkedésnek már vannak szabályai. Ezeket törvényeknek hívják, és senki nem áll felettük."

18 komment

2009.11.17. 15:58 Reformer

Bejelentés

Címkék: szcientológia személyes történet

Az utóbbi időben nagyon keveset írtam a blogra. Lenne miről írni (és röviden fogok is a közeljövőben), de most egy nagyobb lélegzetű feladat köt le.

Most írok össze a szcientológia egyházban átélt kalandokat, már kb. 30.000 szónyi anyag kész van, és még van miről írni. Annyi biztos, hogy valamilyen formában meg fog jelenni (ha lesz kiadó, akkor könyv formában, ha nem, akkor ingyen letölthető e-book lesz belőle). Előreláthatóan még az idén a végére érek a kéziratnak, a "könyv" további sorsa utána dől el.

Ezzel az a célom, hogy saját történetemen keresztül bemutassam a szcientológia valódi arcát, a jót és a rosszat is. Az utóbbi időben kialakított álláspontom továbbra sem változott - mind az egyházat, mind Hubbard tanait elvetem. Igyekszem azonban igazságosan és tényszerűen beszámolni a velem történetekről, mert véleményem szerint azzal segítek az általam felvállalt ügynek a legtöbbet.

Ennek megjelenésével egyidőben névvel és arccal fogom vállalni a szcientológia egyház elleni küzdelmet.

Ennyit akartam röviden közölni.

21 komment

2009.10.27. 11:52 Reformer

160 millió forintos büntetés csalásért a francia szcientológusoknak

Címkék: szcientológia franciaország

Egyik pofon a másik után ezen a héten az egyháznak...

Előzmények a blogon:
Első tárgyalás
Összefoglaló
Javasolt ítélet

Forrás: BBC News

A bíróság bűnösnek találta a "Párizsi Hírességek Központja" nevű szcientológia egyházi szervezetet csalásban, és 600 000 euró (kb. 160 millió forint) büntetést szabott ki.

szervezet vezetője, Alain Frank Rosenberg 2 év felfüggesztett börtönbüntetést kapott, és 30 000 euró (kb. 8 millió forint) pénzbüntetést is kell fizetnie.

Az egyházat nem tiltották be - a bíró azzal indokolta döntését, hogy ha betiltanák, a csoport akkor is folytatná a működését "a törvényes kereteken kívül".

81 komment

2009.10.26. 16:59 Reformer

Paul Haggis levelét megírta, az egyházat otthagyta

Címkék: szcientológia hírességek

Paul Haggis kétszeres Oscar-díjas forgatókönyvíró és rendező (Ütközések - legjobb rendező, legjobb eredeti forgatókönyv, de ő írta a két új Bond-film és a Millió dolláros bébi forgatókönyvét is, bővebben itt: port.hu és IMDB oldalak).

Nemrég hozta nyilvánosságra augusztusi levelét, amelyet Tommy Davisnek, az egyház szóvívőjének írt.

A teljes levél itt elolvasható angolul, a lényegi pontok a következők:

- Haggis 35 évig volt az egyház tagja, és most úgy döntött, hogy elég, otthagyja nyilvánosan őket.

- Az egyház egyik kaliforniai szervezete támogatta a "Proposition 8" nevű kaliforniai törvénytervezetet, amely megvonta a törvényes házasság jogát a meleg pároktól. Haggis próbálta elérni Tommynál, hogy ezt vonják vissza, de a különféle ígéretek ellenére ez nem történt meg. Ennek azért van jelentősége, mert az egyháznak hivatalosan, papíron semmi baja a mássággal (Hubbard azért írt érdekes dolgokat erről a témáról, de ezt most hagyjuk).

- A felesége szintén szcientológus, akinek meg kellett szakítani a kapcsolatot a szüleivel, mert azok kiléptek az egyházból. Az unokájukat se nagyon láthatták emiatt. Amikor Tommy Davis a CNN-en élő adásban azt hazudta, hogy nem létezik kapcsolatmegszakítás az egyházon belül, akkor mondjuk úgy, hogy eléggé felháborodott.

- A St. Petersburg Times-ban megjelent leleplező riportban szereplők egybehangzó történetei is elgondolkoztatták. Azt mondta, hogy ha csak a töredékük igaz, akkor is védhetetlenek és megmagyarázhatatlanok ezek a visszaélések.

- Azt meg végképp undorítónak tartotta, hogy a gyónási titkot semmibe véve kiteregették ezen volt vezetők vétkeit, és egy színes, 80 oldalas magazint szenteltek a bűneiknek és Miscavige nagyszerűségének. Ez szintén vállalhatatlan számára.

- Csak azt szégyelli, hogy ennyit várt ezzel és nem lépte meg hamarabb.

Csak remélni tudom, hogy Travolta lesz a következő!

Frissítés - 10.27.

A magyar média is felkapta, íme a linkek:

Paul Haggis kilépett a Szcientológia Egyházból - origo.hu

Otthagyta a szcientológiai egyházat az Oscar-díjas filmes - Hírszerző

Apadnak a híres szcientológusok - Velvet.hu

67 komment

2009.10.25. 11:21 Reformer

Szcientológusok a Magyarok Szövetségében

Címkék: szcientológia politika

Eljuttott hozzám egy levél, amit egymás között küldözgetnek a szcientológusok. Nem hivatalos egyházi forrásból származik, valamiféle magánakciónak tűnik inkább.

Itt a levél:

35 komment

2009.10.24. 10:50 Reformer

ABC Nightline - leleplező műsor az egyházról két részben

Címkék: szcientológia média david miscavige hírességek tom cruise

Egész jól sikerült riportműsort hozott össze az ABC.

32 komment

2009.10.20. 12:45 Reformer

Könyvtárkampány - újabb lehúzókör 2000% árréssel

Címkék: szcientológia könyvtár

Ki hitte volna - újabb pénzszerzési kampány indult az egyházban!

Ezzel a kísérőlevéllel ment ki a mellékelt reklámanyag 7 nappal az anyagban említett ünnepség előtt. Külön szeretném felhívni a figyelmet a K-Á-P-R-Á-Z-A-T-O-S stílusra.

84 komment

2009.10.13. 19:48 Reformer

Kívánságműsor

Címkék: szívküldi szcientológia lulz

Az egyház házatáján tapasztalható jelenségek arra indítottak, hogy szeretettel elküldjem David Miscavige-nek és a magyar vezetőségnek (Nagy Tamás, Tumpek Zoltán és Fritzlauf Lajos) Bonnie Tyler "Total Eclipse of the Heart" c. kiváló számának újragondolását a Hurra Torpedo nevű norvég formáció előadásában.

A miért(ek) kitalálását az olvasóra bízom!

49 komment

2009.10.13. 16:04 Reformer

Belső információk az egyház jelen helyzetéről

Címkék: szcientológia helyzetjelentés

Tegnap az egyik igen aktív szcientológusnak, Mary Jo Leavitt-nek végképp elege lett az egyházból - nyilvánosan otthagyta őket, valamint publikálta a szeptember végén írt 12 oldalas "tudomásjelentését" is.

19 komment

2009.10.09. 17:54 Reformer

Független szcientológusok

Új csapat jelent meg a színtéren: magukat "független szcientológusoknak" nevezik, prófétájuk vezetőjük pedig Mark C. "Marty" Rathbun, aki blogot is vezet, ahol időnként bemutat egy-egy új "függetlent", aki névvel, arccal vállalják ezt a státuszt.

17 komment · 1 trackback

2009.09.22. 13:19 Reformer

Válaszok a két szcientológus kommentelő felvetéseire

Címkék: szcientológia válaszok

Vallástudósok pozitívan írnak a szcientológiáról:

Érdekes, hogy pont ezt linkelted be. Volt egy másik is, amit egy bizonyos dr. Urbano Alonso Galan írt, és annakidején az egyház kiküldte minden parlamenti képviselőnek. Surján László, akkori országgyűlési képviselőnek ez volt a reakciója. Olvasd el nyugodtan, gondolatébresztő.

59 komment

2009.09.18. 10:18 Reformer

Egyre kevesebb a magyar szcientológus

Címkék: szcientológia

Megjelent az APEH honlapján a 2008-as SZJA 1% felajánlások listája.

A szcientológusok száma 13%-al csökkent a tavalyihoz képest.

Az utóbbi pár év adatai:

2002:   840 fő - 3368400 Ft
2003:   833 fő - 3568392 Ft
2004: 1034 fő - 4109757 Ft
2005:   880 fő - 4154000 Ft
2006: 1263 fő - 5727350 Ft
2007: 1155 fő - 5645974 Ft
2008: 1007 fő - 5064622 Ft

Csak így tovább!

36 komment

2009.09.15. 09:34 Reformer

Nem oszlatható fel a franciaországi szcientológia egyház

Címkék: szcientológia franciaország

Forrás: InfoRádió, HVG

Egy francia törvénymódosítás értelmében Franciaországban nem oszlatható fel a Szcientológia Egyház akkor sem, ha csalásban bűnösnek találtatik - derült ki a szervezet franciaországi ága ellen indított per során.

Az ügyész a franciaországi ág feloszlatását kérte a bírótól. A franciaországi szervezet ellen egykori tagjainak feljelentésére csalás címén emeltek vádat.

A majdani ítélettől függetlenül, a per májusi kezdete előtt elfogadott törvényi reform értelmében nem lehet csaló szervezetet feloszlatással büntetni.

Erre a franciaországi szektás elhajlások ellen küzdő tárcaközi testület hívta fel a figyelmet. A testület közleménye szerint "megdöbbenéssel értesültek arról, hogy jogegyszerűsítés keretében megszüntették a csalással vádolt jogi személyek feloszlatását, mint büntetést". "A törvénynek mindig rendelkeznie kell ezzel a lehetőséggel olyan szektás jellegű szervezetekkel szemben, amelyek valós veszélyt jelentenek a közrendre és közegészségre" - olvasható a közleményben.

A franciaországi perben várhatóan október végén hirdetnek ítéletet.

A Szcientológia Egyház franciaországi szervezete ellen május 25-én Párizsban kezdődött per bűnszövetkezetben elkövetett csalás, illetve gyógyszertár illegális működtetésének vádjával.

Jean-Christophe Hullin, az ügyben eljáró párizsi vizsgálóbíró bírálta a Szcientológia Egyház bizonyos eljárásait, amelyekkel a szervezet magas pénzösszegeket csikar ki tagjaitól. A Szcientológia Egyház franciaországi szervezetének ügyvédje elvetette a csoport esetében emlegetett bűnszövetkezet vádját, ám azt elismerte, hogy egyedi jogsértések előfordulhatnak.

A szcientológiát eredetileg modern filozófiaként alapította meg az Egyesült Államokban L. Ron Hubbard (1911-1986) sci-fi szerző 1952-ben. Az első egyházközösségek két évvel később jöttek létre az Egyesült Államokban. Jelenleg a világ 159 országában működő "egyháznak" több millió tagja van.

 

Kiegészítő információk: 

az erre vonatkozó törvényjavaslatot május 12-én szavazták meg, és május 13-tól már hatályba lépett. Egy másik törvény módosítása volt, mely erre is kihatott. Érdekes...

6 komment

2009.09.14. 15:15 Reformer

Ismét rányomult az iskolákra a szcientológia egyház

Címkék: szcientológia oktatás

A New Era Publications International (a szcientológia egyház könyvkiadója) kiküldött egy körlevelet a magyar szcientológusoknak.

 

102 komment

2009.09.08. 14:37 Reformer

Blogbejegyzés-ajánló: Az Aljas Kúszóbab és a szcientológia

Címkék: szcientológia hírességek

Ajánlott olvasmány:

Mainframe's Happy Place - Az Aljas Kúszóbab és a szcientológia

15 komment

2009.09.07. 12:31 Reformer

Gyerekmunka adómentesen, 2. rész

Címkék: szcientológia gyerekmunka

Előzmények:
"Meghalunk nélküled"
9 éves gyerek 613 órát dolgozott az egyháznak

Kunfalvy Ákos, a szcientológusok medáljának legyőzője ismét tájékoztatta a kisérdeműt a dossziépakolgatási verseny állásáról.

A versenyen indult a Pillantó Kutya óvoda is, 3 óvodáskorú gyerek és 2 nevelő. A gyerekek dolgoztak is a projekten, amit persze akkurátusan fel is vezetett Ákos a listára.

Íme Ákos levele:

20 komment

2009.08.31. 10:23 Reformer

Vocational Academy-ügy

Címkék: szcientológia oktatás átverés

A Magyar Nemzet és Hír TV is foglalkozott a Vocational Academy elnevezésű szervezettel, és az ott zajló törvénytelenségekkel.

Én utánanéztem akkor ennek, amikor az egész ügy kipattant, de nem találtam kötődést az egyházhoz. Az alapítvány vezetője tudtommal nem szcientológus, és semmi arra utaló nyomot sem találtam a weben, hogy az lenne.

A következőket találtam:

Az alapítványnak szintén nincs bizonyítható kapcsolata az Alkalmazott Oktatástan Kht. és a Szövetség a Jobb Életért és Oktatásért Alapítvány nevű szcientológia fedőszervekkel (bővebben ezekről itt és itt).

Volt egy cikk a Kisalföld.hu-n, ahol ex-tanárok is kommentelnek (akiknek nyilván nem érdeke elhallgatni az igazságot). Szerintük semmi köze az egyházhoz, és semmi hubbardi dolog nem volt jelen az iskolákban.

Az egyik kommentelő felhívta a figyelmemet arra, hogy a Vocational Academy oldalán, az egyik fényképen, amely a 2008-as tanévkezdő szakmai konferenciáról készült, előadóként szerepel Tóth Imre, a WISE Magyarország Egyesület elnöke.

22 komment

2009.08.29. 13:39 Reformer

Beleznay, a magyar Tom Cruise? - cikk a Zalai Hírlapban

Címkék: szcientológia hírességek

A Zalai Hírlapból:

Beleznay Endrével színházról, szerepről, szcientológiáról     
Megjelenés dátuma: 2009. augusztus 28. 12:16
Szerző: Benedek Bálint

9 komment

2009.08.29. 13:14 Reformer

Milliókat csalt ki a szcientológus és WISE-tag hitelközvetítő, körözik

Címkék: szcientológia wise

Ez egy régebbi ügy, de még mindig folyamatban van, ezért írok róla.

 

32 komment

2009.08.28. 09:42 Reformer

613 órát dolgozott egy 9 éves gyerek a dossziépakolási projecten

Címkék: szcientológia dossziépakolás gyerekmunka

Előzmények:
Meghalunk nélküled

41 komment

2009.08.24. 18:38 Reformer

"Sötétben, egyedül, a fájdalommal küszködve fogsz meghalni" - OT VIII-as új YouTube sztár

Címkék: szcientológia

Egy kis csemege angolul tudóknak.

Az egyik angol volt szcientológus belebotlott egy Sea Orgos különítménybe East Grinsteadben (itt van az egyház angliai központja). Az egyikkel némi beszélgetésbe is keveredett, amit fel is vett a videokamerájával.

49 komment

2009.08.21. 13:22 Reformer

Az emberiség ellenségei (=pszichiáterek) már csecsemőket drogoznak

Címkék: szcientológia pszichiátria cchr

Újabb tüntetésre készül a szcientológia egyház által alapított, Állampolgári Bizottság az Emberi Jogokért (angol rövidítés: CCHR) kiemelten közhasznúnak minősített alapítvány.

46 komment

2009.08.15. 10:24 Reformer

Vallási tolerancia szcientológus módra

Címkék: szcientológia

Az egyház egyik sokszor hangoztatott tétele az, hogy maximálisan tiszteli a többi vallást, és aki szcientológus lesz, az úgymond megtarthatja a másik vallását is.

23 komment

2009.08.13. 10:05 Reformer

Az egyetlen norvég OT VIII-as otthagyta az egyházat

Címkék: szcientológia hírek

Geir Isene, norvég OT VIII (ez az egyházban elérhető legmagasabb szellemi szint) pár napja nyilvánosan bejelentette, hogy kilép a szcientológia egyházból (bár a módszert továbbra is működőképesnek tartja).

55 komment