Tények, tapasztalatok, vélemények és hírek a szcientológia egyházról

Szcientológia: objektíven és szubjektíven

Szcientológia: objektíven és szubjektíven

Negyvenmillióra büntette a NAIH a szcientológusokat

2017. október 20. - Reformer

Kijött a NAIH 129 oldalas (!) határozata a tavaly decemberben kezdett vizsgálatról. Itt olvasható el.

Ezt a közleményt adták ki hozzá (kiemelések tőlem):

 

A Nemzeti Adatvédelmi és Információszabadság Hatóság (NAIH) közleménye


a Magyarországi Szcientológia Egyház és a Szcientológia Egyház Központi Szervezet
adatkezelésének tárgyában hozott határozatról

A NAIH adatvédelmi hatósági eljárást indított a Magyarországi Szcientológia Egyház (Egyház) és a
Szcientológia Egyház Központi Szervezet (Központi Szervezet) általános adatkezelési gyakorlatának
vizsgálata tárgyában, mint arról NAIH már korábban, a 2016. december 10-én kelt közleményében
tájékoztatta a nyilvánosságot.

A NAIH a hatósági eljárás során megállapította, hogy az Egyház és a Központi Szervezet jogellenes adatkezelési tevékenységet folytat, mert megszegték az előzetes tájékoztatási kötelezettségüket, a célhoz kötött adatkezelés elvét, a tisztességes adatkezelés elvét, az adatbiztonság követelményeit és jogalap nélküli adatkezelést végeztek.

A NAIH a további jogellenes adatkezelést megtiltotta, illetve az Egyházat és a Központi Szervezetet egyaránt
a maximális húszmillió forint, összesen negyvenmillió forint adatvédelmi bírság megfizetésére kötelezte.

A határozat az alábbi linken érhető el: http://naih.hu/files/NAIH-2017-148-H-hatarozat.pdf

Budapest, 2017. október 20.

Dr. Péterfalvi Attila
elnök
c. egyetemi tanár

Hírösszefoglaló a tegnapi eseményekről

Mozgalmas nap volt a tegnapi is, megpróbálom egy bejegyzésbe összeszedni a fejleményeket. A szcientológusok belső reakciói egy külön bejegyzésbe kerülnek.

 

A NAV nyilatkozata (24.hu) - már költségvetési csalás miatt is nyomoznak a szcientológia ellen

Megerősítette a Nemzeti Adó- és Vámhivatal, hogy a rendőrség mellett az ő embereik is megjelentek a Váci úti 169. szám alatt. A 24.hu megkeresésére szűkszavúan reagáltak ugyan, de azt közölték, hogy munkatársaik költségvetési csalás gyanúja miatt folytatott nyomozás kapcsán végeztek lefoglalásokat.

 

Több te­her­au­tó­nyi tit­kos ira­tot vit­tek el a ha­tó­sá­gok a szci­en­to­ló­gu­sok­tól - Ripost cikk:

Szerdán és csütörtökön a hatóság emberei több teherautónyi dobozt vittek el az épületből, titkos dokumentumokkal, számítógépes adathordozókkal megpakolva.

A cikkben fotók is láthatók a raklapra és teherautóba pakolt dobozokról.

 

Hosszú cikk az index.hu-n:

Papírra rögzítették, dossziékba tették a gyónási titkokat

Fontosabb megállapítások, bár érdemes az egész cikket elolvasni:

Noha a szcientológusok a vallásszabadság elleni támadásnak tartják a rendőrségi akciót, az egyértelműnek tűnik, hogy a hatóságoknak nem a nézeteikkel, hanem a módszereikkel van bajuk. [...] egykori tagok elmondásai és az elmúlt években a szervezet belső működéséről nyilvánosságra került információk alapján a hatóságok érdeklődése egyáltalán nem tűnik alaptalannak.

Miklovicz Attila érvelni próbál:

De ha valami le van írva papíron, esetleg rögzítve van, akkor azzal vissza is lehet élni. Nem mindegy, hogy valaki szóban mondja el féltve őrzött titkait vagy dokumentálva, előbbinek ugyanis nincs, utóbbinak van nyoma. Miklovicz erre azt válaszolta, hogy "a konyhakéssel is lehet ölni, de nem mindenki válik gyilkossá, aki konyhakést használ". 

Titoktartási írattak alá az érintettekel:

Szikinger az Indexnek elmondta: amikor megérkezett, a rendőrök kérésére már több ügyvédkollégája aláírt egy titoktartási nyilatkozatot, aminek értelmében semmiről nem beszélhet senkinek arról, mi volt a házkutatáson.

 

 „Attól tartok, betilthatják a szcientológiát” - Miklovicz Attila interjú, Magyar Nemzet

Amiket elárult az interjúban:

- a budapesti orgon és a missziókon kívól vezetőknél, magánlakásokban is tartottak házkutatást
- Miklovicz Attila szerint "készletező" házkutatást tartanak, ami azt jelenti, hogy mindent elvisznek a nyomozók, amit talá
lnak
- senkit nem vettek őrizetbe eddig

Ez tetszett:

Bonyai Péter éppen azért hagyta ott az egyházat, mert nem volt képes felfogni a szcientológia valódi értelmét

Innen üzenem Attilának, hogy pont azért hagytam ott az "egyházat", mert (vele ellentétben) felfogtam a szcientológia valódi értelmét.

Az se gyenge, hogy személyes adatok való visszaélés vádja alatt állva ilyeneket nyilatkozik:

[...] az sem tisztázott, hogy ki tette a feljelentést. Remélhetőleg ez az eljárás során ki fog derülni. 

Vajon milyen terveik vannak a feljelentővel?

A következő láblövés:

Az Egyesült Államokban viszont olyan lejárató weboldalak jöttek létre, amelyek volt szcientológus hívők titkait mutatták be. Úgy tűnik, hogy a tengerentúlon mégsem annyira sérthetetlenek ezek a titkok.


– Én nem tudok ezekről az oldalakról.

Segítek (2 példa a kb. 70-ből): 
http://www.leahreminiaftermath.com/
http://www.whoismichaelrinder.com/

Tele vannak "gyónási titkokkal".

Az élettörténeti kérdéssorral kapcsolatos kérdésre ez volt a reakciója:

– Az sem világos, hogy az egyháznak miért van szüksége ennyi személyes adatra, s könnyen etikátlan célokra is felhasználható titkokra. Az interneten is megtalálható például a szcientológia egyház élettörténeti kérdéssora, amely rendkívüli részletességgel kérdez rá minden apró titokra. Többek közt meg kell adni azt, hogy a jelentkezőnek hány egy éjszakás szexuális kalandja volt, követett-e el bűncselekményt, fogyasztott-e kábítószert. Továbbá a szexuális identitását is közölnie kell, külön kitérve arra, volt-e homoszexuális kapcsolata. Ezekre az adatokra miért van szüksége az egyháznak?
– Sejtem, hogy ezeket hol találta meg az interneten, Bonyai Péter tett közzé ilyeneket. Igaz, hogy az egyháznak vannak életútkérdéssorai, de már nem azzal a tartalommal, amit említett. Kétségtelen, hogy vannak effajta kérdések, de ezek teljesen megfelelnek az előírásoknak. Az illető ráadásul hozzájárul, hogy megadja, és az sem mellékes, hogy az egyháznak igen magas etikai követelményei vannak. Tehát ha valaki magas pozíciót akar elérni, akkor bizonyos kérdésekre válaszolnia kell.

– Ezeket a kérdéseket rosszhiszeműen is fel lehet használni, ezzel egyetért?
– Persze. Ez így igaz. De bármit fel lehet használni rossz célra, ám ez nem jelenti azt, hogy fel is használja az egyház.

Hosszú ideje figyelték a hatóságok a szcientológiai egyházat - hirtv.hu

Hosszú cikk a szcientológia adatvédelmi gyakorlatáról és botrányos ügyeiről, szintén ajánlott olvasmány.

Elővették a csodafegyvert is - kiraktak egy interjút a "jedi mesterrel"

A szcientológia egyház PR-oldalán tegnap jelent meg a

Kasza Tamás és a Szcientológia: Somogyországból a világ csúcsára!

című interjú, gondolom azért, hogy ezzel büntessék az őket megszálló rendőröket...

Ha akarnék, se tudnék ekkora PR-öngólt lőni, például az ilyen mondatok miatt:

 

 Sokan JEDI MESTERKÉNT tisztelik!

Egy ilyen mondat több évnyi "nem vagyunk sci-fi vallás" erőfeszítést tesz teljesen értelmetlenné...

 

Pécsen hét évet dolgoztam egy kiváló csapatban, de az elején nem volt egyszerű. A bevétel 30%-a volt a fizetés, ezért ha nem adtunk el, akkor nem volt fizetés sem. Volt olyan hét, hogy „loptam” a közös teát és cukrot, és a poharankénti 20 forintot sem tudtam a becsületkasszába betenni. Emlékszem egyszer az éhhaláltól egy lottó kettes mentett meg.

Ennél jobban én sem tudom jellemezni a szcientológia egyház munkatársainak mindennapjait...

Amikor felköltöztem Budapestre, nem volt ügyfélköröm, elmentem hát ingatlanosnak. Akkor derült, ki, hogy amit addig tanultam, annak a 70%-át rosszul értettem, és az nem is működött. Innen is elnézést kérek bárkitől, akit 2002 előtt oktattam. 

Ekkor már képzett tanfolyamfelügyelő volt Tamás, a tanulási technológia mestere. No comment...

Nem támadnak emiatt? Veszítesz ügyfeleket amiatt, hogy Szcientológus vagy?

Jó ügyfeleket nem. Az irigyeim sunyibb része csak ezt tudja felhozni ellenem. Róluk rendre kiderült, hogy drogosok vagy alkoholisták régóta. Mint ahogy azokról a felsővezetőkről is, akik a tulajdonosukat lebeszélték rólam.

És ezt komolyan gondolja!

Rendőrségi razzia a szcientológusok központjában - frissítve - állítólag országos a razzia

Megjegyzés: Ez a bejegyzés még reményeim szerint frissülni fog.

Ezt is megértük.

A Ripost értesülései szerint ma reggel 50-60 rendőr hatolt be a szcientológia egyház "ideális orgjába" (Váci út 169.). Házkutatási parancsuk volt, lezárták az épületet. 

Az Index megkeresésére ezt írta a rendőrség:

„Az ügyben a Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda (KR NNI) személyes adattal visszaélés és más bűncselekmények gyanúja miatt folytat nyomozást ismeretlen tettes ellen”

10.18. 12:15:

Az első "kiszámítható" reakció a szcientológusoktól:

Ez a siker jele, mert visítanak a "mókusok" (a szcientológia megváltoztatói és ellenségei - Reformer).

 

visit.jpg

10.18. 15:13

Miklovicz Attila interjú:

 10.18. 19:26

24.hu szerint országos a razzia, 30 helyszínen jártak a rendőrök, a NAV is megjelent napközben, és már dobozszámra foglaltak le dokumentumokat.

 

A szcientológia és utóhatásai, 2. évad 6. rész - A szcientológia és a hírességek: Paul Haggis elárulása

Előzmények:

A szcientológia és utóhatásai (1. évad utolsó részéhez kapcsolódó blogbejegyzés, az összes rész hivatkozásával)
A szcientológia és utóhatásai, 2. évad 0. rész - A félelem kalmárai
A szcientológia és utóhatásai, 2. évad 1. rész - Thetánok fiatal testekben (18+)
A szcientológia és utóhatásai, 2. évad 2. rész - A szcientológia végső kudarca
A szcientológia és utóhatásai, 2. évad 3. rész - A "tökéletes" szcientológus család
A szcientológia és utóhatásai, 2. évad 4. rész - A híd teljes szabadsághoz
A szcientológia és utóhatásai, 2. évad 5. rész -  David Miscavige hatalomra kerülése

 

Téma:

A szcientológia egyház erőfeszítései a hírességek megtérítésére.

 

Vendégek:

Paul Haggis Oscar-díjas író, rendező és producer, a szcientológia egyház volt tagja
Karen Schless Pressley, volt Sea Org tag, a hírességek központjának volt vezetője

 

A szcientológia egyház reakciója:

A vádakra érdemben nem reagálnak (ismét), személyükben támadják a nyilatkozókat.

 

Paul Haggis szerintük a két filmje óta semmit nem tudott felmutatni, hazudik és képmutató.

Karen Schless Pressley pedig egy "senki" volt, akire "már senki nem is emlékszik".

 

Csak maga a felirat innen tölthető le: A szcientológia és utóhatásai (Leah Remini: Scientology and the Aftermath) S02E06 - magyar felirat.

A "Tovább"-ra kattintás után nézhető meg.

Tovább

A jó szcientológus mindig terjeszti az igét

Forrás:

Visszacsábítanák az őcsényiek a kiebrudalt polgármesterüket - abcúg.hu

Frissítés:

A 444.hu is lehozta ugyanezt, és a megjegyzésekből elég sok a szcientológiával kapcsolatos, és szinte mind negatív... Azért azt nem sok mindenről lehet elmondani, hogy világnézettől és pártállástól függeltenül utálják és/vagy viccet csinálnak belőle.

 

Újabb újságíró érkezett a menekült gyerekek üdültetése kapcsán elhíresült Őcsénybe.

Az első riportalany, megragadva az alkalmat (másnak tragédia, nekik lehetőség) rögtön felfedte, hogy ő bizony szcientológus és mindjárt elkezdte Hubbard módszerét ajánlani a probléma megoldására.

Az ominózus beszélgetés:

– Tévések? – nézett aggódva egy fiatal nő az utca végéről. Hamarosan kiderült róla, hogy a helyi iskolában tanít.
– Nem, ez csak fényképezőgép.
– Akkor jó, már azt hittem, tévések. Itt a múltkor még a gyerekeket is lekamerázták, amiért simán be lehetne perelni őket.
– Arra vagyunk kíváncsiak, hogy milyen jövőt látnak most maguk előtt az őcsényiek, vajon ki lesz az új polgármester, és hogyan lehetne kijönni ebből a helyzetből…
– Nem az őcsényieket kell kérdezni az utcán! Hanem a harmadik felet kell megtalálni. Mindig van egy harmadik fél, minden konfliktusnál. Én szcientológus is vagyok, fel lehet menni a honlapra, ott van, hogy minden konfliktust egy harmadik személy robbant ki.
– És itt most ki a harmadik fél?
– Azt nem tudom. Na, ez egy szép riporteri feladat. Találják meg!
– Soros?
– Az egy túl távoli harmadik fél, helyi és országos harmadik felek is lehetnek.

Riporteri feladatnak tényleg szép volt, de péntek délelőtt végül nem találtuk meg a titokzatos harmadik felet. Az viszont kiderült, hogy az őcsényiek a hátuk közepére kívánják az elmúlt hetek hajcihőjét, vele az összes újságírót és minden nyaraló menekültet.

A szcientológia és utóhatásai, 2. évad 5. rész - David Miscavige hatalomra kerülése

Előzmények:

A szcientológia és utóhatásai (1. évad utolsó részéhez kapcsolódó blogbejegyzés, az összes rész hivatkozásával)
A szcientológia és utóhatásai, 2. évad 0. rész - A félelem kalmárai
A szcientológia és utóhatásai, 2. évad 1. rész - Thetánok fiatal testekben (18+)
A szcientológia és utóhatásai, 2. évad 2. rész - A szcientológia végső kudarca
A szcientológia és utóhatásai, 2. évad 3. rész - A "tökéletes" szcientológus család
A szcientológia és utóhatásai, 2. évad 4. rész - A híd teljes szabadsághoz

 

Téma:

Hogyan lett David Miscavige a szcientológia első embere, és milyen a vezetési stílusa.

 

Vendégek:

John "JB" Brousseau
Gary "Jackson" Morehead

(mindketten volt Sea Org tagok voltak és David Miscavige közvetlen beosztottjai)

 

A szcientológia egyház reakciója:

A vádakra érdemben nem reagálnak (ismét), személyükben támadják a nyilatkozókat.

John Brousseau egy "senki" volt, aki "semmi nem tudhat", csak egy "karbantartó" és "sofőr", aki nem értett máshoz, és "nőcsábász" volt (konkrétumok nélkül).

Gary Morehead egy "műveletlen", "buta senki" volt, aki "angolul sem tudott rendesen", és "állatkínzó" is (= a felettesei utasítására le kellett lőnie az elvadult kóbor macskákat a bázison).

 

Csak maga a felirat innen tölthető le: A szcientológia és utóhatásai (Leah Remini: Scientology and the Aftermath) S02E05 - magyar felirat.

A "Tovább"-ra kattintás után nézhető meg.

 

Tovább

Másnak se nagyon jön be a szcientológia

Időről-időre megjelenik az egyház kommunikációjában, hogy igazából csak pár "hitehagyott" elégedetlenkedik, és írogat az interneten mindenféle "hazugságokat" személyes bosszúvágytól vezérelve (vagy a gyógyszergyártóknak / pszichiátereknek pénzért, ha éppen elkapja a gépszíj az OSA-sokat a közlemény írása közben).

Itt van erre két friss ellenpélda:

Egy debreceni üzleti reggeliket szervező cég honlapján ezt találtam:

debrecen.jpg

Egy, a névtelenségét kérő forrás szerint "a Florin Zrt-nél eluralkodott szcientológus elnyomás" miatt jött létre ez a zárt Facebook-csoport, amelynek 147 (!) tagja van:

florin.jpg

A csoport leírása eléggé frappáns összefoglalást ad a szcientológia egyházról:

florin2.jpg

Megnéztem, van-e kimutatható kapcsolat.

A nyilvános cégkivonat szerint a Florin Zrt. egyik igazgatósági tagja Barta Attila, akit Piroska Gyula üzleti tanácsadó blogjának idén júliusi bejegyzésében a barátjának nevez, továbbá 2015-ben egy ilyen előadást tartott Gyula VIP-klubjában 

2. Február 4. szerda
    – PGy: A működési állapotok – Hogyan vidd a céged 
        Hatalomba
     Előadó: Barta Attila (Malen Kft. – Florin Zrt.): Hogyan 
        csináljunk egy megvásárolt, teljesen lerobbant üzemből 
        milliárdos céget.

 

süti beállítások módosítása