Tények, tapasztalatok, vélemények és hírek a szcientológia egyházról

Szcientológia: objektíven és szubjektíven

Szcientológia: objektíven és szubjektíven

A szcientológia és utóhatásai, 2. évad 1. rész - Thetánok fiatal testekben (18+)

2017. augusztus 29. - Reformer

Figyelem! Ennek a résznek a megtekintését a téma miatt tényleg csak nagykorúaknak ajánlom (ahogy erre a készítők fel is hívják az első képkockákon a figyelmet).

Bevezető

Elindult Leah Remini Emmy-díjra jelölt sorozatának 2. évada.

Nagyon kemény kérdésnek vágott neki a sorozat, és nekem, mint volt Sea Orgnak és "jelenbeli" apának talán ez az egyik legnehezebben emészthető vetülete a szcientológiának és a Sea Orgban töltött időnek.

Persze van bőven mit megbánni, de mindig is ez volt és lesz ez az egyik legfájóbb és legszégyenteljesebb az ottani élmények közül. Aktív Sea Org tag koromban (1997-2005) már nem lehetett gyereket vállalni a Sea Org tagoknak, de azokról még "gondoskodtak", akik oda születtek. A koppenhágai "Kadét Org" 1998-ban elég szürreális élmény volt, még elvakult hívőként is komoly lelki válságot okozott nálam, ahogy azok a gyerekek éltek és bántak velük. Az epizódban bemutatott fotókon is látszik, ahogy a kisgyerekeket utat építenek és kemény fizikai munkát végeznek - ezek azok a képek, amelyek belevésődnek az ember emlékezetébe és a sírjáig elkíséri az a tudat, hogy ennek a borzalomnak a részese és fenntartója volt.

Tudom, milyen érzés szcientológusnak lenni, mi motiválja az embert és sokmindent meg lehet és meg is tudok bocsátani - de amit a gyerekekkel műveltek, abban nem vagyok biztos, hogy megbocsátható.

Persze, lehet azt mondani, hogy az "egyház" ugyan megszüntette ezt a rendszert, de kizárólag gyakorlati okokból, és természetesen egy másik rossz és hasonló erkölcsi szintről árulkodó megoldást választottak - betiltották a Sea Orgban a gyerekvállalást, és abortuszra beszélték és beszélik rá azokat, akik ott teherbe estek és esnek.


Előzmények:

A szcientológia és utóhatásai (1. évad utolsó részéhez kapcsolódó blogbejegyzés, az összes rész hivatkozásával)
A szcientológia és utóhatásai, 2. évad 0. rész - A félelem kalmárai


Téma:

hogyan bánt a szcientológia a Sea Org tagok (a "szerzetesrendjük") gyerekeivel, gyerekek dolgoztatása és szexuális visszaélések a Sea Orgban


Vendégek:

két volt Sea Org tag, akik még kisgyerekként kerültek oda

Mirriam Francis
Saina Kamula

A filmben is mutatott idézet L. Ron Hubbard "Dianetika" c. könyvének magyar kiadásából:

gyerekpuszi.jpg

 

Csak maga a felirat innen tölthető le: A szcientológia és utóhatásai (Leah Remini: Scientology and the Aftermath) S02E01 - magyar felirat.

A "Tovább"-ra kattintás után nézhető meg.

 

A bejegyzés trackback címe:

https://objektivszcn.blog.hu/api/trackback/id/tr112788588

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Brail Kast 2017.08.29. 20:22:59

Jenna Miscavige Hill könyvében is leírta a "hard labour-t", már ott is elég volt, akár csak olvasni.

Ammonia73 2017.08.29. 20:42:01

Kössznjük az újabb részt.
Az Út xenu felé c. könyvben is elég részletesen leírja az írónő, amit a gyerekekkel műveltek, de ott az egészen kicsikről van szó, akik még munkára sem foghatóak, tehát teljesen "használhatatlanok" a szcientológiának. Hihetetlen...és rettentő szomorú. Remélem, Remini és Rinder csinálnak valamit így, ennyi nyilvánossáfra előbújt áldozattal a hátuk mögött. Tiltsák már be egyszer s mindenkorra ezt a szart!!! XXI. század van!!!
És a legnagyobb pofátlanság, hogy még a szcinek van állampolgári bizottsága az emberi jogokért, miközben mindenki másnál szörnyebben tiporják azokat a sárba...

2017.08.29. 21:07:31

@Ammonia73: A CCHR neve, amit le is írtál, igencsak megtévesztő és félrevezető. Azt hiteti el a nevével az emberekben, hogy valóban széleskörűen az "emberi jogokról" szól, miközben kizárólag a pszichiátria eltüntetéséért létrehozott álszent képmutató csoport. Pontosan mint egy kirakatszervezet: politikapedia.hu/front-group

2017.08.29. 21:15:22

Nagyon köszönjük a feltöltést, fordítást és a munkát!

büdös zokni 2017.08.30. 11:09:45

Remélem, ezt az irányt fogják tartani az egész sorozatban. Az egyszerű "jajj, de rosszul éreztem magam a SO-ban" sztorizgatástól eljutottak a súlyos, köztörvényes, talán soha el nem évülő bűntények feltárásáig. Ezt kell tolni folyamatosan.

Damiel 2017.08.30. 11:28:11

Néhány epizódban éreztem egy kicsit a hollywoodi hatásvadász képeket, mozzanatokat, de ettől eltekintve igen jól megszerkesztett dokumentum film. És a hatás nyilván nem marad el. Habár kíváncsi lennék arra, hogy egy olyan embert, akinek soha, semmilyen formában nem volt köze a szektához, annak mit mond a sztori, illetve miért nézné/nézi meg.
Ugyanakkor az biztos, hogy a szektásoknak erről a dologról mélyen kussolni érdemes, hisz ha protestálnak ellene azzal csak felhívják a figyelmet rá és azért borítékolható, hogy egy-egy elkövetkezendő perben, hatósági eljárásban az illetékesek megnézik ezt a sorozatot. Az pedig odabasz, az biztos!

Neduddgi 2017.10.21. 20:43:40

Bár SO-ba születni már nem lehet, azért gyerekként csatlakozni továbbra is engedélyezett (sőt, kívánatos), nem? Szóval megszűnni csak az "egyházzal" fog a dolog. :(
süti beállítások módosítása