Tények, tapasztalatok, vélemények és hírek a szcientológia egyházról

Szcientológia: objektíven és szubjektíven

Szcientológia: objektíven és szubjektíven

Orgos népünk győzni fog...

2013. március 29. - Reformer

... volt a szlogen régen, amikor a budapesti szervezet egy szinttel feljebb lépett, és misszióból orggá vált. Ennek a technikai részleteivel nem untatnám a témát csak felszínesen ismerőket, kb. az a lényeg, hogy kisboltból közepes méretű bolttá változtak.

Úgy tűnik, a saját meglátásuk szerint a magyar szcientológusok ismét nyerésben vannak. 

Március 13-án, L. Ron Hubbard születésnapján történt ez, amelyet valamiért maguknak tulajdonítanak. A kommentek jól tükrözik a manipulált fanatikusok elmeállapotát:

cchr1.jpg

cchr2.jpgcchr3.jpgcchr4.jpg

Ezzel a szcientológia magyarországi pszichiátriaellenes szervezete világbajnok is lett a szervezetek közötti versenyben (ki csukat le több pszichiátert, ki zárat be több pszichiátriát, ki csinál nekik több negatív sajtót stb.), úgy tessék a kasszához fáradni, írja Dobos János elnök:

cchr_v2.jpg

Emellett gőzerővel folyik a pénzszerzés az új "ideális orgra". A szcientológustól származó adományok már akadoznak, így most a "wogokhoz" (nem szcientológusok fordultak). 

Erre is szervezetek egy pénzszerző rendezvény, amely állítólag sikerrel járt, íme a beszámoló:

wog1.jpgwog2.jpg

Ezután a tagságot egy némileg rejtélyes üzenettel hívták meg a soros rendezvényre:

event.jpg

Ebből én azt olvastam ki, hogy a Puskin u. 4. helyett máshol fog megnyílni az ideális org...

A rendezvényről annyi szivárgott ki, hogy ismét pénzt gyűjtöttek az új kiszemelt épület megvásárlására (90%-a megvolt az árának) és állítólag meg is lett a maradék 10% és így a teljes összeg.

A központi kasszába történő pénzgyűjtést pedig egy új "játékkal" próbálják feldobni. A jelek szerint feltalálták az MLM-rendszerben működő egyházat!

ias.jpgias2.jpg

A bejegyzés trackback címe:

https://objektivszcn.blog.hu/api/trackback/id/tr125179492

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Rózsabogár 2013.03.29. 12:43:08

" Ha örömmel olvastad a fenti remek hírt, és szeretnéd, hogy sok hasonló történjen még, akkor küldj támogatást a CCHR-nak! "

Én a magam részéről nem örülnék, ha még sok hasonló történne. Szomorú, hogy ilyesmi előfordulhat egy intézetben, de nem kevésbé gyomorforgató, ahogy erre " ráépített " a szcientológus gépezet.

A másik hír is " extra-mega-durva"!

" És hatalmas nyugtázásom a Wise területen dolgozóknak! Ők azok, akik közvetlenül szolgáltatják a frontvonalon LRH Admin Techjét, és sikerre viszik a cégeket, melyek vezetői igen szép számmal kerülnek be a Szcientológiába! Azért, mert működik! Azért, mert reális! Azért, mert vannak konzulensek, akik reálissá teszik mindezt! "

Ha reális lenne és működne, akkor nem a konzulenseknek kellene reálissá tenni. Szerintetek?!..

Újabb beszippantási toborzó akció, báránybőrbe bújva.

Nem olcsó játék...

vénróka 2013.03.29. 14:53:51

A kommentektől borsózik igazán az ember háta. A "hívők" hasonló állapotban vannak, mint a pszichiátriai osztály lakói. Talán valamivel aktívabbak.

Rózsabogár 2013.03.29. 15:20:23

@vénróka: Őket kéne leszedálni egy kicsit.

vénróka 2013.03.29. 16:23:41

Meg azt bírom, ahogy DJ sugallja, mennyire sokat segítettek ebben a munkában a hatóságoknak. Mintha a rendőrségnek és a bíróságnak bármi szüksége lenne arra, hogy Dobos úrék ott legyeskedjenek körülöttük és persze a médiát is nekik kellett kényszeríteni, hogy felfigyeljen egy olyan ügyre, amiben valakit seggbedugtak egy diliházban.
Ó, ilyen hősök nélkül nem is tudom, hova süllyedne a világ :)))) mindjárt küldöm is az adományt, nehogy egyszer én kerüljek a fasz rosszabbik végére egy ilyen intézetben!

Fekete Sámuel 2013.03.29. 20:12:57

Tudjátok, az a baj ezzel az egész kurva bloggal, hogy a való életben egy nagyságrenddel TÖBB görény embert, tudatosan kimanipulált kapcsolatmegszakítást, hátbaszúrást, elárulást, kihasználást láttam, mint a cultban.

Mondjuk úgy, hogy a gyomorforgás/óra arányban egy tetszőleges multi magyar leányvállalata kb. tízszer intenzívebb, mint a szcientológia.

Kapcsolatmegszakításra példa: állást változtatsz, és valamiért az _összes_ ottani barátod egyszercsak nem áll szóba veled?

Azokról az emberekről, akik már nem dolgoznak a cégnél, TILOS beszélni, TILOS őket megemlíteni is?

Kitalált ügyekben írnak rólad tudomásjelentést, és csak a főnököd jóindulatának köszönhetően nem lesz belőlük komolyabb ügy?

Belépsz egy kollektívához, és azon kapod magad, hogy valamiért mindenki utál? Csak hetek-hónapok alatt tudod apró jelekből összerakni, hogy ténylegesen azért, mert nem teljesítetted az "új ember nyaljon be mindenkinek" szokásjogi kötelességedet?

Kollégák viselkedése kiszámíthatóan olyan, hogy tetszőleges helyzetben a lehető legkevesbé legyenek együttműködők, de úgy, hogy még épphogy ne lehessen rájuk sütni, hogy akadályoznak a munkádban? Ahol csak tudnak, fontos információkat tartanak vissza? Ha ezeket tőlük függetlenül nyomozod ki, akkor pedig azt sütik rád, hogy nem a munkáddal foglalkozol?

------------------

Én ezeket a dolgokat nem a cultban tapasztaltam meg. Ezeket a dolgokat egy nagy, nemzetközi cég magyar leányvállalatánál tapasztaltam meg. Semmi köze nem volt az egész cégnek a szcientológiához, ez egy teljesen sima, hétköznapi, ipari multi volt.

Az emberek _jól_ kerestek benne, ez a legdurvább! És mégis ilyenek voltak!

Hihetetlen!

rajen 2013.03.30. 15:15:04

drogmentesen.blog.hu/2013/03/29/leszoktam_145

A fentebbi nem valami szci-blog, ilyen drogmentes Mo.-ért propaganda? Csak mert tök béna, engem a szci "kommunikációra" emlékeztet. Előadásokat szeretne tartani. Index címlapos, azért vettem csak észre.

"Most jól érzem magam a bőrömben és úgy érzem, MEGCSINÁLTAM! LESZOKTAM A KÁBÍTÓSZERRŐL! Nesze neked drog! :-)"

Ez milyen duma már?

Fekete Sámuel 2013.03.31. 14:10:58

Itt amit Hubi elkúrt az az, hogy nem számolt az USA és más országok közti kulturális különbségekkel.

Az ilyen sikerjelentősdi az USÁ-ban egy hagyományos marketingfogás. Nem, az emberek ott sem dőlnek be neki, csak éppen ott egy normális marketingmódszernek számít.

Nálunk nem ez a helyzet, a középeurópai ember számára ez a "Hurrá megcsináltam!" stílus életidegen és visszataszító.

Ugyanezt a hibát egyébként nem csak a szcég, hanem az amerikai multik is elkövették sokszor. Például a magyar Microsoft honlapján talán mind a mai napig lehet olvasni sikerjelentéseket, bár ott máshogy hívják (talán "esettanulmány"-nak, vagy minek).

triarius 2013.03.31. 18:29:38

Hát azért ebben van egy jó adag csúsztatás. Hét évig dolgoztam multinál, és egyszer sem láttam olyat, hogy valakit egy családtagjától el akartak volna szakítani (többnyire azt sem tudták, kik vannak a családjában). És hát a multi neked fizet a munkádért, a szcinek pedig te fizetsz. Az sem mindegy.

Fekete Sámuel 2013.04.02. 06:19:52

@triarius: Az igaz, hogy a multi nem szakít el a családodtól.

A munkatársak elvileg rendes fizetést kapnak bent, gyakorlatilag meg ugye az egyházakra nem vonatkozik a minimálbér kötelezettsége. Én a szci helyében azt csinálnám, hogy kapnának valami egészen minimális alapbért, és erre jönne a nyereségrészesedés. Én soha, még csak nyomok és utalások szintjén sem tudtam, hogy mennyit keresnek a budapest.org -ban a munkatársak.

Persze azért van szemem ilyen fontos kérdésekhez :-) Szerintem keveset keresnek, de ahhoz azért eleget, hogy ez ne látsszon rajtuk.

SeaOrg-osoknál meg még simább a dolog: bentlakásos intézmény van, jár koszt-kvartély-audit, tehát ezen felül kb. nincs szükségük amúgy sem semmire. Lényegében egy 50 fős minikollégiumban élnek, ennek az egy főre jutó összes fenntartási költsége (kajával együtt) saccra 40 ropi körül lehet, cserébe 12-14 óra munkát teljesít a kolléga naponta.

Hűfaxom! Ha meg tudnák oldani, hogy például programozókat agymossanak és képezzenek ki, aztán a nyugati orgok outsource-olják a munkájukat nyugati IT-projektekre!

Faszom!

Fél misi fölötti tiszta profitjuk lehetne fejenként és havonta!

Kár, hogy agyas programozó sose megy a szcibe (kivéve: dlux), a hülye meg csak viszi a pénzt.

Fekete Sámuel 2013.04.02. 06:27:32

Hogy az eredetihez is hozzászóljak: valszeg mostanra szervezték át a struktúrákat ahhoz, hogy kövesse az egyházi státusz elvesztését.

Továbbá a jelek szerint, jóval kisebb profittal, meg a főutcai orgot az omladozó mellékutcaira (puskin) cserélve ugyan, de életben tudnak maradni.

Végül is, Németországban is megmaradtak, pedig ott is egyesületként üzemelnek.

Nem hiszem, hogy túl sok emberből állna egyébként az org. Egyszerűen fizikailag nem fér el 10-30 főállású munkatársnál több a puskin utcába. Megjegyzem egyébként, hogy szerintem így is nyolcjegyű a kvantum a pénzügyi tervezésnél éves szinten.

De hát végül is nem is az a kérdés, hogy megmaradnak-e. Mindig van egy-két fanatikus, aki akár full illegalitásban is továbbvinné az Eszmét, ezzel minden cult így van a keresztényektől kezdve a kommunistákig.

A valódi kérdés az, hogy mekkora esélyük van hosszú távon folyamatosan növekedő befolyás illetve javuló gazdasági eredmények elérése. A Hubi szleng ezt úgy hívja, hogy a Hatalom állapota.

Erre nincs lehetőségük szerintem. Németországban sincs.

Ami nem is feltétlenül baj.

Rózsabogár 2013.04.02. 09:43:22

Szerintem a dolog egyre inkább a konzulensek, a fanatikus ( ? ) trénerek kezében lesz, akik "reálissá teszik". Franchise rendszer, annak minden előnyével. " Önálló " cégek, saját támaszpontokkal ( székhelyek, irodák stb. ). Nehezebben követhető-tetten érhető- számon kérhető. Terjeszkedési és beszivárgási célra kiváló. Én ezeket tartom veszélyesebbnek.

vittore 2013.04.02. 12:45:03

@vénróka: Basszus ugyanez jutott eszembe. Minden viccet és kritikát félretéve, ezek, tényleg nem normálisak. Ráadásul annyira markánsan elkülönül a kommunikációs stílusuk a normális földi halandókétól, hogy én mint laikus is azonnal észreveszem, ha valakivel közülük kerülök ismeretségbe...
Betegek szegények.

Rózsabogár 2013.04.02. 20:44:16

Sziasztok!

Mond valakinek bármit a Talk Fusion?

Kaszáék nyakig benne vannak.

Viszont a Lyoness-hez nincs közük, igaz?

fajanka 2013.04.22. 21:09:59

@Rózsabogár: kiegészíteném kérdésdet:
és a Site Talk?

bandeirante 2013.04.23. 16:18:17

@fajanka: A SiteTalk nemzetközi szélhámosság, alapvetően norvégok csinálják, tudtommal se a magyarokhoz, se a szcientológiához nincs köze. Szimpla piramisjáték.

fajanka 2013.04.24. 20:51:36

@bandeirante: Köszi. csak olyan szcis stílusú volt,és szokás szerint leráztam őket, de a múlt héten egy társaságban nagyon propagálták őket,ezért jutottak eszembe.

bandeirante 2013.04.25. 09:10:38

@fajanka: Nagyon jól tetted, hogy leráztad őket, ezzel sok gondot és pénzt spóroltál meg magadnak.
süti beállítások módosítása