A frissen megbírságolt Lenkei doktor kommentálhatatlan blogján megemlékezett az Élet bálja c. rendezvényről. 

Egy netes cikket is ajánlott, ebből szemezgetek:

Amit megtudtunk:

1.

A bálon megjelenteket a Legfelső Bíróság volt elnöke, Lomniczi Zoltán köszöntötte.

Úgy látszik, Schmitt Pál után ő is felfedezte az ördöggel való szövetkezés előnyeit...

2. Jól volt a szervezés, a műsor és a kaja.

3. Braun Mónika, a Drogmentes Maraton elnöke beszédet mondott:

A vacsora szünetében a szervezőbizottság elnöke, Braun Mónika ismertette a támogatásról szóló döntést.

A bál jótékonysági céljának kedvezményezettje a Fóti Gyermekváros és az S.O.S. Gyermekfalu, ahonnan Vajda Antónia előadó- és táncművész, Stubán Dávid úszó és Madarász Mária, a Szegedi Tudományegyetem pedagógusképzőjének hallgatója között osztják fel a befolyt összeget.

 

A támogatottak kiválasztásában segített az a tízezernél is több szavazat, melyek a http://www.szavazzazeletre.eu/ oldalra érkeztek.                                                                      

Braun Mónika maga is állami gondozott volt, 21 éves koráig. Édesapja korán meghalt, a mama nem volt képes eltartani a gyerekeket. Az ELTE-n testnevelő tanár képesítést szerzett, felnőttként elhatározta: ahol lehet, segíti az állami gondozottakat. A Héliosz Alapítvány elnökeként és az „Együtt egy drogmentes Magyarországért" mozgalom hozzájárulásával tudja szándékát megvalósítani.

4. Jó volt a műsor utána is, különösen Mága Zoltán fellépése.

Amit nem tudtunk meg:

- hányan jöttek el
- mennyi felajánlás született

Amit ironikusnak találtam:

Ez volt a menü:

Pulykamell szeletek Wellington módra, olívás kerti salátán, Narancsos szarvaspörkölt, Bruscetta pikáns avokádókrémmel és füstölt padlizsánkrémmel, Erdei gyümölcskrém kehelyben

Belegondoltam, ahogy megérkezik az egyszeri meghívott gazdagember, kikászálódik a speciálisan neki, külön rendelésre gyártott egyedi Audiból, bemegy a gyönyörű palotába, élvezi az igen színvonalas (és drága) műsort, majd amikor a narancsos szarvaspörkölt után legurít egy igen drága vörösbort (vigyázva, hogy nehogy egy csepp is a többszázezer forintos szmokingra csöppenjen), elmorfondírozik azon, hogy mennyivel támogassa az árvákat, akik - mondjuk így - valamelyest szerényebbb körülmények között töltötték el a mai estét... Én nem vagyok egy adományszerzési szakértő, de valahogy nem áll össze a fejemben.

Az anonok tüntetése

Az ezzel egyidőben történt Anonymous tüntetés összefoglalója anonViktortól:

Az alábbiakban szeretném néhány mondatban összefoglalni a pénteki tüntetés eseményeit, tapasztalatainkat.

A rossz időjárás erősen megtépázta társaságunkat. Kit hogyan, hol ért utol a havazás, az nem tartozik ide, a lényeg az, hogy eleinte csak ketten voltunk, elszántan, maszkban, szórólapokkal, és részemről süteménnyel eleresztve, hogy legyen mit osztogatni az embereknek a hidegben. Később még ketten csatlakoztak hozzánk, "újoncok", legalábbis ez volt az első alkalom, hogy cselekményre szánták el magukat - igaz egyikük máshol, más formában már régóta küzd a szekták ellen.

A túloldal mennyiségi adatai egészen másképp alakultak. Bevezetőnek meg kell említeni, hogy rendeztek ellentüntetést! Aminek nyilván egyetlen értelmes célja csak annyi, hogy ők elfoglalják az utca egyik oldalát, így nekünk csak a másik jusson. (Ezt a rendőrség kapásból megfúrta azzal, hogy első szándékuk szerint az utca érzékenyebbik felét szánták nekünk). Ezen túl viszont kifejezetten komikus volt, ahogy félálarcos, 30 fős tömeg fagyoskodott a hidegben azért, hogy az akkor még két anon ellen fellépjen. Megjegyzem teljesen sikertelenül. Továbbá bevetettek még legalább 12 fő "testőrséget", és megdolgoztattak ugyanennyi rendőrt, de erről később.

Amint azt már megszokhattuk, mindig van egy-két nagyfejű, középkorú, kifejezetten bunkó paraszt szcientológus, aki úgy áll hozzánk, hogy most mindjárt lerángatjuk az álarcodat, te szemét. Örök tanulsága minden tüntetésnek, hogy az ilyenekkel viccelni kell, szavalni nekik Hubbard valódi tetteiről, énekelni nekik, bármit, csak nem szabad felvenni a kesztyűt. Nemcsak azért, mert az álarc drága, és eltörhet közben, hanem azért is, mert látva az ő viselkedésüket, és a miénket, a rendőrök hallgatólagosan pár percen belül mellénk állnak. Így volt ez most is.

A bevezető után a rendőrök kénytelenek voltak másik helyre, egy sarokra vezényelni minket, közben megejtve az igazoltatást, és a szokásos adminisztrációt a bejelentett esemény körül. (Szegényeknek mindig magyarázni kell, hogy csak akkor vesszük le az álarcot, ha nem tud minket más lefényképezni - de megértőek, összehozzák a megfelelő körülményeket.) A helyünk a rendezvény bejárata, és a legközelebbi mélygarázs között volt, így lehetőségünk volt a sétáló vendégek egy részének sütit, szórólapot adni. Ez volt a főműsorszám a szcidióták részéről is, mert mindent megtettek azért, hogy senki ne jusson hozzá a szórólapunkhoz. Először is minden vendég elé rohantak, legalább ketten, és két oldalról kísérték őket, egész addig, míg rajtunk túl nem jutottak. Ettől még simán oda tudtam adni a szórólapot mindegyik kezébe - egyszer próbálták erőszakkal megakadályozni, de a rendőrök ismét mellénk álltak, és kijelentették, hogy ha én nyújtom, és az illető el akarja fogadni, akkor nem akadályozhatják meg ebben. Tovább sétálva azonban minden vendégnek keresztül kellett mennie még vagy nyolc szcientológus alkotta sorfalon, akik következetesen kivették a vendégek kezéből a szórólapot, és összegyűrték. Volt olyan majom vendég is, aki szándékosan újra, és újra szórólapot akart kérni, nyilván, hogy minél többet dobhasson a szemétbe. Amikor már a harmadikat akarta kérni, mondtam, hogy elég lesz neki kettő, elvégre ketten vannak a párjával. Mire belőle is előbújt a vidéki gyerek, hogy asszongya "adjá még"! Oké, adok, ha itt és most felolvasod fennhangon a tartalmát. Nem olvasta fel, hát nem kapott többet.

Sajnos kevés vendég jött ezen az útvonalon, a többség valószínűleg taxival érkezett, és pontosan a célállomásnál szállt ki belőle. Vicces volt, hogy ahogy a szcientológusok azon erőlködtek, hogy a rendőrök megkedveljék őket. A primitív nyomulós stílusuk leírhatatlan, azt látni kell. (Ahogy a rendőrök reakcióit is). Szegény zsernyákok egyre kíváncsibbak lettek, hogy vajon mi lehet a szórólapunkon, elvégre mégiscsak normálisan viselkedünk, és láthatóan elszántan harcolunk, hát csak lehet benne valami. Náluk azonban aranyszabály, és ezt következetesen be is tartják, hogy nem fogadnak el senkitől semmit, nehogy félreértés legyen belőle. Viszont egyre másra érkeztek más egységektől is rendőrök, nyilván mert itt is dolgozhatnak egy kicsit, beszélgethetnek a társaikkal, meg amúgy is ráérnek. A vándorlók közül az egyik aztán tett az egészre, és odajött hozzám egy szórólapért, aztán jól körbe adta mindegyik társának. Ezzel tulajdonképpen több rendőrt állítottunk magunk mellé, mint amennyi szcientológust kigyógyítottunk, de lássuk be, ebben a helyzetben ez reálisabb cél is lehetett volna. Egyszer még azt a kérdést is megengedtem magamnak az egyik rendőrhölgy felé, hogy mennyire tetszik neki az információs szabadság azon lábbal tiprása, hogy mindenkitől elszedik a szórólapot. Annyit válaszolt, hogy ő itt kénytelen a munkáját végezni, és nem lehet döntőbíró. Igaza is volt, rossz volt a kérdés.

Összefoglalva tehát kevesen voltunk, de ez nem rajtunk múlott - ellenben megdolgoztattunk a fagyban legalább negyven szcidiótát, hülyét csináltunk belőlük a vendégeik előtt, és még inkább a rendőrök előtt.

A süti megmaradt.

V.