Mikor a busz behajtott a Bázisra, Cathy már várt rám. Szorosan átölelt, majd így szólt: - Tudtam, hogy visszajössz. – 2003 áprilisa volt, immár négy hónap telt el azóta, hogy száműztek a Bázisról a Los Angeles-i „Nagy Kék”-be.

Meglepetésemre a Bázis dolgozói úgy fogadtak, mintha semmi sem történt volna. Néhányan elkezdtek „Kilencéletű”-nek hívni, mert mindig visszatértem. De hát pont ez a Sea Org mottója is, nem igaz? „Visszatérünk.”

A távollétemben gyakorlatilag semmi nem történt a CD-csomagok értékesítése körül. Egyetlen új kiadvány nem jelent meg, semmi promóciós anyag nem készült. Mintha megállt volna az idő. Visszatérésem után nem sokkal Miscavige utasításba adta egy előadásmarketing-csoport létrehozását. Yael már nem került bele, mert mint megtudtam, időközben lelépett.

Hogy eleget tegyenek a COB (Chairman of the Board, a vezetőtestület elnöke, Miscavige hivatalos titulusa, általában ezen a néven utalnak rá az egyházon belül) parancsának, a Bázis teljes személyzetét összecsődítették az MCI-be (Massacre Canyon Inn, a Bázis hatalmas étkezőjének eredeti neve még fogadó korában, a Sea Orgosok csak a rövidítését használták) egy hatalmas gyűlésre, amelynek egyetlen napirendi pontja a csoport összeállítása volt. Önkéntesek jelentkezését várták. Előléptem; úgy éreztem, nincs más választásom – elvégre mi másért hoztak volna vissza? A többszáz munkatársból mindössze kb. tucatnyi jelentkező akadt. Az önkéntesekből egy rostálás után végül is négyen maradtak: Dan Koon, Mariette Lindstein (ő korábban az RTC-nél (Religious Technology Center, Vallási Technológiai Központ, az egyház legfelső szintű szervezete, az összes szerzői jog, védjegy és márkanév tulajdonosa. Papíron csak ennek az elnöke Miscavige.) volt, innen került át a CMU-ba), Cebron Walker (az LRH személyes PR-irodájának tagja) és jómagam. Egy kis átvilágítás után mindegyikünknek engedélyezték az Előadás Marketing Egységbe való belépést. Dant nevezték ki vezetőnek, az én feladatom a reklámszövegek megírása lett.

Az éves rendezvények már itt voltak a nyakunkon, úgyhogy ismét el kellett döntenünk, melyik előadás-csomagot adjuk ki. Az első esemény május 9., a Dianetika évfordulós ünnepe volt. Úgy döntöttünk, hogy az Előadások az emberi értékelésről című, 1951-ben rögzített előadás-sorozat lesz a következő kiadványunk; Hubbard ebben az időben adta ki „A túlélés tudománya” című könyvét is. A Freewinds első útjának ünnepére egy korai Hubbard-kongresszust szemeltünk ki. Neki is láttam a reklámszövegek megírásának.

Közben ismét visszatettek a Méregtelenítő Programra. Igaz, hogy már kétszer elvégeztem, de valamiért még mindig úgy gondolták, hogy a „problémáim” errefelé gyökereznek; egyszerűen addig kell megismételnem újra és újra, amíg az összes toxin és LSD eltávozik a szervezetemből, és jó Bázis-dolgozóvá válok.

Az egyik CMU-vizsgálaton Miscavige észrevett, és földbe gyökerezett lábbal szegezte rám az ujját: „Hát ez meg mit keres itt?” Azon nyomban kitaszigáltak a teremből, és többé nem is tehettem be a lábam a CMU-ba. Abszurd módon a HCO (a személyzeti osztály rövidítése) egyik alagsori szobájában állítottak be nekem egy számítógépet, innentől kezdve itt kellett írnom a reklámszövegeket. Dolgozni dolgozhattam, csak nem a CMU-ban, ahol „felzaklathatom a COB-t”.

Egy nap a Gold ( teljes személyzetét összehívták az MCI-be egy értekezletre. Mikor megérkeztünk, a Gold vezetősége már felsorakozott elöl, a CMO Int (Commodore’s Messenger Organization International – ez egy Hubbard közvetlen asszisztenseiből álló szervezet volt, amely Hubbard halála óta Miscavige utasításának végrehajtatásával foglalkozik) és az RTC vezetőivel egyetemben. A terem közepét egy furcsa, székekből alkotott kör foglalta el. Engem leültettek az egyikbe. Hamarosan rájöttem, hogy ezek a Gold „bajkeverőinek” vannak fenntartva – ilyen volt mindenki, aki végzett is valami tényleges munkát a Goldban (Golden Era Productions, ennek része a CMU, itt gyártják az e-métereket és az összes CD-re vett előadás, valamint itt forgatják az egyház által gyártott filmeket), felterjesztett dolgokat a COB-nak, vagy egyáltalán létrehozott valamilyen produktumot. Ezek az emberek „okozták a problémákat a COB vonalain” – Dan és Mariette is közéjük tartozott.

A „bajkeverőknek” ki kellett állniuk a többiek elé, hogy megvallják a bűneiket: ismertetni kellett azt  „bűnözőkre jellemző viselkedésmintát”, aminek révén becsapták Miscavige-et, és elszabotálták a projekteket. A római cirkusz-hangulat felülmúlta az eddigi legkegyetlenebb munkatársi gyűlésekét is. A tömeg vért akart.

A körben ülő „bajkeverők” egyesével felálltak, és megpróbáltak elhebegni valamit, akármit, hogy kielégíthessék a hallgatóság vérszomját. „Ez nem elég!” – kiabálták be többen. „Gyerünk, halljuk a valódi bűneidet.” Sokanan nem bírták idegekkel. Az általam őszintén tisztelt és kedvelt Jim Mortland sírógörcsöt kapott, mielőtt elvezették volna.

Végül én kerültem sorra. Alig kezdtem bele a mondandómba, szinte azonnal lehurrogtak. Clark Morton, egy nagydarab srác a mozikellék-részlegtől fölpattant, és azt bömbölte: „Gyerünk már, az igazi bűneidet mondd!” Clark korábban CMO vezetőségi tag volt, onnan fokozták le díszletessé. Az arca egészen kivörösödött az ordítozástól.

Mögöttem is felkiáltott valaki: „Ez az a fickó, aki hazudott LRH-nak!” Nathan Story volt az, egy Goldos vezető. A tömeg a fejemet követelte.

2003 szeptemberének elején megint kiraktak; ezúttal az „Int Ranch”-ra vittek, ami egy kis birtok volt a Bázistól kb. nyolc mérföldre keletre; a helyet amúgy kissé ambivalens módon „Boldog Völgy”-nek (Happy Valley) becézték. Régebben a Bázis RPF-es javítóintézeteként funkcionált, de Miscavige bezáratta az Int RPF-et, az ottlevőket pedig elküldte LA-be. Azóta az épületek javarészt üresen álltak, csak egy kis karbantartó személyzet tevékenykedett ott, egy Rikki Drake nevű szőke nő vezetésével. Rikki volt az RTC Clearwater-beli képviselője, amikor a Lisa McPherson-féle „zűr” kipattant. Clearwaterből ide száműzték és megtiltották neki, hogy másokkal beszéljen. Csatlakoztam az itt élő sorstársaim maroknyi csapatához, akiknek ki kellett takarítani és felkészíteni a Ranch-ot egy jelentős embertömeg fogadására. Mint megtudtuk, kb. hatvan embert akartak kirakni a Bázisról; Miscavige keményen nekiállt rostálni.

Dan Koon-nak fogalma sem volt róla, hogy megint kiraktak. Nagy balhét csapott a hír hallatán, és elérte, hogy visszahelyezzenek a Bázisra. Pont akkor hagytam el a Ranch-ot, amikor egy hatalmas busz gördült be a kapun, tele emberekkel.

Még egy hónapot lehúztam az alagsori irodámban, próbáltam dolgozni, de a Gold többi tagja úgy került, mint a leprást. Október közepén aztán minden indoklás nélkül visszaküldtek a Ranch-ra. Most már teli volt munkaszolgálatosokkal, akik csak arra vártak, hogy kitegyék őket. Senki sem tudta, mi lesz a további sorsunk; hogy egy orgba raknak-e ki minket, vagy teljesen ki a Sea Orgból. Senki sem tudott semmit.

Később megérkeztek a bedobozolt vagyontárgyaink is. Át kellett böngészni az egészet, kidobálni, amit nem akartunk megtartani, valamint meggyőződni, hogy nem maradt benne „bizalmas” anyag - akármi, amin rajta van a Bázis címe, vagy bármilyen fotó a Bázisról. Egyesével behívtak minket egy irodába, ahol bemutatták az „elnyomó személlyé” nyilvánító okiratunkat. Hubbard utasítására minden a Bázisról kirakodott személyt elnyomóvá kellett nyilvánítani.

Úgy éreztem, hogy engem az egész Sea Orgból kiraknak, és kezdtem beletörődni a gondolatba. Ugyanakkor kirázott a hideg annak a lehetőségétől, hogy nem láthatom Cathy-t többé.

Beosztottak fát aprítani két másik fickóval, Jason Bennick-kel és Micky Estrada-val. Jason, egy vidám kis fickó, valamikor DM kedvence volt – ekkor a Gold parancsnoki posztjáig vitte, de aztán valamiért kiesett a kegyeiből. Mickey a Golden Era zenekarának dobosa volt. Odavezettek minket egy hatalmas farakáshoz – jónéhány elhalt fa állt a birtok területén, ezeket kidöntötték és tuskókra vágták. A mi feladatunk volt a tuskókat felaprítani, hogy el lehessen adni tűzifaként. Ékekkel, fejszével, időnként láncfűrésszel dolgoztunk. Igen kemény fizikai munka volt, ami jót tett a kondimnak. Jason és Mickey nagyon mókás srácok voltak, favágás közben viccmeséléssel múlattuk az időt, és rengeteget nevettünk. Egyszer elmeséltem Jason-nek, hogy a nagyapám „Jeffer”-nek hívott, ami az ő vastag tennessee kiejtésével „Jeffa”-nak hangzott. Ez nagyon megtetszett neki, úgyhogy hamarosan mindenkinek „Jeffa” lettem.

Egy nap Jason, Mickey és még egy csomó másik ember is felszívódott. Akármi várt is ránk, elkezdődött. Innentől kezdve a létszám folyamatosan csappant, mígnem egy hét múlva, december elején nekem is szóltak, hogy szedjem a cókmókomat, és néhány társammal együtt szálljak be egy kisbuszba. Itthagyom ezt a helyet – csak azt nem tudtam, hova megyek ezután.

Az út órákon át tartott. Beértünk LA-be, majd az 5-ös úton elhagytuk a várost észak felé. Ezután hosszú mérföldeket zötykölődtünk egy kanyargós hegyi úton, már azt hittük, sosem érünk oda. Végül begördültünk egy ranch-nak tűnő helyre, és kikecmeregtünk a fogcsikorgatóan hideg éjszakába. Betereltek minket az egyik közelben álló faházba, ahol egy kis csoport már kuporgott a helyiség közepén lobogó tűz körül. Egy ismerős hang harsant fel. – Jeffa!

Jason elmagyarázta a helyzetet: kaptunk egy „utolsó esélyt”. A „PAC Ranch”-ra kerültünk, a kaliforniai Santa Clarita fölötti hegyekbe, LA-től kb. egy órányira. A Ranch eredetileg a Sea Orgos gyerekek internátusaként üzemelt, hogy a szüleik a munkájukra koncentrálhassanak ahelyett, hogy velük vesződnének. Ám a gyerekek már felnőttek, az iskola bezárt. Az Egyház két megoldás között vacillált: eladni az ingatlant, vagy átalakítani egy Narconon drogrehabilitációs hözponttá. Az előbbihez rendesen ki kellett tisztítani a birtokot és renoválni az épületeket, az utóbbihoz megvalósíthatósági tanulmányt kellett készíteni és beszerezni a szükséges engedélyeket a megyétől. Végül mindkét feladatot el kellett végeznünk.

Másnap reggel alaposabban megnézhettem magamnak a területet. A Bouquet-kanyonban feküdt a Santa Clarita-hegységben, kb. ezer méteres magasságban. Tőlünk egy mérföldre volt a Bouquet-kanyon víztározó. Iszonyú hideg volt, de maga a hely csodaszép, ráadásul jó messze a Bázistól. Mindnyájan fölengedtünk egy kicsit. Purgatóriumnak nem is rossz.

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Kb. 35-en voltunk a Ranch-on. Egyetlen felvigyázónk egy Chris Guider nevű MAA (etika tiszt neve a Sea Orgban, a Master-at-Arms rövidítése) volt, aki hetente egyszer látogatott meg minket; máskülönben csak magunk voltunk. Ami még hihetetlenebbnek tűnt, semmiféle korlátozás nem vonatkozott ránk – járhattunk-kelhettünk kedvünkre, még a városba is bemehettünk vásárolni. Ennek az újkeletű szabadságnak a jegyében kikértem a Bázisról az autómat, amit Chris föl is hozott a következő látogatása alkalmával. Tán hihetetlennek hangzik, hogy senki sem lépett le, de mindnyájan komolyan vettük ezt az „utolsó esélyt”.

A vezetést az egyik társunk, Jim Mortland vállalta magára. Birtokkezelő titkárként dolgozott a Goldban – az ő divíziója igazgatta a Bázison a területrendezést, az épületek karbantartását és építését, úgyhogy tudta, hogyan kell kezelni egy ilyen projektet. A szervezőtisztje Sarah Blythe volt, aki nagy tapasztalattal bírt az épületek tervezésével, formatervezésével és építésével kapcsolatban. Kedveltem őket, mindketten barátságosak és jó természetűek voltak. Biztosra voltam benne, hogy itt nem lesz ordibálás és megszégyenítés.

Szerveztünk magunknak egy kezdetleges orgot – három nő a „hajókonyhán” dolgozott, a többiek pedig különböző munkacsoportokra oszlottak. Délelőtt a birtokon tevékenykedtük; egyesek bozótot irtottak és szemetet gyűjtöttek, mások az elektromos hálózatot javították vagy vízvezetéket szereltek. Délutánonként mindenki a Narconon megvalósíthatósági tanulmányán dolgozott.

Én máris egy új szcientológiai karrieren kezdtem törni a fejemet. A Bázisra nem állt szándékomban visszatérni, viszont mindig is érdekelt az építészet, és úgy gondoltam, kipróbálom magamat ezen a területen is. Tudtam, hogy van egy nagy építészeti tervezőiroda LA-ben, ahol az új orgok épületeit tervezik; talán ha kellően kiművelem magam, csatlakozhatok ehhez az irodához. Közöltem Sarah-val, hogy szeretnék dolgozni a megvalósíthatósági tanulmányhoz szükséges építészeti terveken.

Hármunkat osztottak be az Épülettervezéshez: Jacquie Kenenaar-t, Cynthia Coleman-t és engem. Cynthia a CMU-ban dolgozott grafikusként. Nekünk kellett elkészíteni az építészeti terveket és összeállítani egy prezentációt a megyének.

Maradt még némi pénzem, úgyhogy postán rendeltem a Delltől egy jó kis laptopot. Jacquie és Cynthia is rendelt magának számítógépet, Jaquie még egy nyomtatót is beszerzett. Én egy AutoCAD nevű építészeti tervezőszoftvert is vásároltam, Sarah pedig kikunyerált a Los Angeles-i irodától egy AutoVIS nevű modellezőprogramot, ami a 3D Studio Max építészeti munkákra optimalizált változata. Ezt a programot egyáltalán nem ismertem, de elhatároztam, hogy megtanulom a használatát. Szóval elég jól felszerelkeztünk, méghozzá a saját pénzünkből.

Nemsokára eljött és elmúlt karácsony, megint csak Cathy nélkül. Postán rendeltem pár ajándékot, és elküldtem őket neki. Karácsony előtti napon Chris egy hatalmas dobozzal állított be, tele ajándékokkal Cathy-től – többnyire karácsonyi sütemények és meleg ruha, amiknek igencsak örültem!

Minden héten írtam neki levelet, fotókat is mellékeltem hozzá a Ranch-ról, néha még egy-egy verset is küldtem, ám választ sosem kaptam tőle. Később kiderült, hogy ő is minden héten írt nekem, és ő sem kapta meg a leveimet. A küldeményeink a 36-os Épület alagsorában levő Biztonsági Iroda egyik szemétkosarában landoltak. Mindeközben folyamatosan ostromolták Cathy-t, hogy váljon el tőlem, de mindig visszautasította őket.

Hamarosan kialakult a napi rutin: reggeltől délig kertrendezés, délután Narconon-os tervezés, este tanulás. Én azt AutoVIS használatát tanultam.

Sikerült szerezni néhány nagy topográfiai térképet a Ranch-ról, amiket beszkenneltünk. Azonban a meglévő épületek tervrajzai nem voltak meg, úgyhogy le kellett mérnünk mindent az utolsó sarokig. A mérési eredmények alapján AutoCAD-ben (ami szerencsére elég könnyen kezelhető) elkészítettem az épületek utólagos tervrajzait. Az egység többi tagja azt dolgozta ki, hogy milyen további épületeket szükséges megépíteni a Narconon-központhoz. Ezután készítettünk egy másik sorozat tervrajzot, amin már a majdani épületbővítések és az új épületek is szerepeltek.

Tekintve, hogy ezt a helyet szánták Dél-Kalifornia reprezentatív Narconon-intézményének, a főbejárat közelébe kellett terveznünk egy információs- és közösségi központot. Megcsináltam az épület alaprajzát, majd elhatároztam, hogy 3D-s modellt is csinálok belőle. Egyfajta hegyvidéki rönkház-szerű építményt álmodtam meg.

Január elején elkezdtem behatóbban foglalkozni az AutoVIS programmal. Egy hónap elteltével már ismertem a szoftver minden csínját-bínját, és elkészítettem vele az Információs Központ részletes modelljét, mindenféle kő, üveg, fém és fa textúrákkal. Irtóra élveztem ezt a munkát; alig vártam, hogy az Egyház építészeti irodájában dolgozhassak. Valahogy azt is biztosra vettem, hogy majd Cathy is csatlakozhat hozzám LA-ben.

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Furcsamód a Bázisról az az utasítás érkezett, hogy újfent el kell végeznem a Méregtelenítő Programot. Mivel a Ranch-on erre nem volt lehetőség, minden nap le kellett autóznom LA-be a Hollywood Boulevard-on levő Hollywood Guaranty Épületbe, hogy megkapjam az öt órás kezelést. Egy Wolfi Frank nevű német fickó is velem tartott, ő napi szintű auditálást kapott. Csak este, a visszaérkezésem után tudtam nekiállni a munkának.

Miután elkészültünk a prezentációval, Ken Hoden (aki szintén kirakásra várt) felvitte a megyéhez bemutatni. Csak jóval a kilépésem után tudtam meg, hogy a terveket elfogadták, azonban a szcientológiához kötődő Narconon-központ heves ellenállást váltott ki a helyi lakosokból, és az Egyház egy idő után végleg elállt abbéli szándékától, hogy felépítse a komplexumot.

Február elején Sarah behívott az irodájába.

- Az imént beszéltem Chris Guiderrel telefonon. Mit szólnál hozzá, ha visszamehetnél a Bázisra? – kérdezte.

Mindkettőnk meglepetésére sírva fakadtam. – Nem. – nyögtem ki végül. – Nem, nem akarok oda visszamenni. – Sarah azt mondta, megérti, hogy így érzek, és majd megbeszéli a dolgot Chris-szel.

Azonban nem volt választásom ez ügyben. Másnap este Jim berobbant az irodámba, és közölte, hogy azonnal üljek be az autómba, és azonnal menjek le a Bázisra egy értekezletre. Próbáltam ellenkezni, de ezt a parancsot senki sem kérdőjelezhette meg. Bárki is adta át Jimnek az üzenetet, rendesen ráhozta a frászt: addig nem tágított mellőlem, amíg ki nem hajtottam az autómmal a főkapun.

A hátsó bejárat felől közelítettem meg a Bázist: átkeltem a sivatagon a régi 138-as Pearblossom-országúton, aztán a Cajon-szoros után le a 15-ösön. Útközben bőven volt időm gondolkozni. Lelkem egy része iszonyodott a Bázisra való visszatéréstől, ugyanakkor eszembe jutott az a gyönyörű nő, aki ott vár rám. Ahogy szeltem az éjszakai országutat, a Cathy iránti érzéseim egyre inkább eluralkodtak rajtam.

Éjjel 11 körül értem be a Bázisra, és már rohantam is a 36-os Épület konferenciatermébe. Egy órányi várakozás után nyílt az ajtó, és Miscavige lépett be rajta – teljesen egyedül. Ez elég szokatlan volt; többnyire tekintélyes kísérettel járt-kelt.

- Hallottad, hogy Dan Koon lelépett? – kérdezte. Megráztam a fejem.

- Ja, januárban lelécelt. Úgyhogy hajlandó vagyok megfontolni a lehetőséget, hogy a rossz embert raktam ki. – közölte.

Miscavige gyorsan felvázolta, mire is kellenék neki. Még mindig azon erőlködött, hogy az összes Hubbard-előadást kiadja CD-n – ez volt az ő vesszőparipája, tehát a Bázisnak is ez volt a legmagasabb prioritású projektje. Az első kiadásnak „Alapok” vagy „Mérföldkövek” lett volna a címe – még nem döntötte el, melyik legyen a befutó. Ezek az előadások egy bizonyos LRH könyvhöz csatlakoztak, kb. tíz ilyen könyv-CD kombó készült. Már az előadások CD-re való átvitele és a borítók újratervezése sem volt kis feladat, ráadásul mindegyik előadás-csomaghoz tartozott egy kiegészítő füzet, amelyben Hubbard az adott korszakból származó írásos esszéi, valamint egy magát a csomagot bemutató leírás kapott helyet. Rám a leírások miatt volt szükség. Ezek mesélték el a szcientológia történetét és mindazokat a fejlesztéseket, amelyek nyomán ezek az előadás-sorozatok megszülettek; következésképpen igen alaposan és jól kellett megírni őket. Ez eddig Dan reszortja volt, de ő lelépett, úgyhogy visszahoztak a helyére engem. Újabb kiugrási lehetőség.

Amint végeztem az értekezleten, megkerestem Cathy-t. Egymás nyakába borultunk, és csak szorítottuk egymást. Egy közös szálláson lakott, de hamarosan visszaszereztük a régi szobánkat.

A CMU-ban kaptam egy íróasztalt. Az előadás-marketingtiszt posztját immár Rick Cruzen töltötte be. Rick már ősidők óta a Bázison volt, és számtalan különböző területen dolgozott, elsősorban az audió részlegnél. Zseniális fickó volt, méltán híres megoldókészséggel rendelkezett. Örömmel vette a segítségemet, és együtt nekiláttunk a CD-sorozatok előkészítésének.

Másnap Miscavige lejött a CMU-ba, és a különféle vezetőkből álló kísérete társaságában elfoglalta megszokott helyét a kartotékszekrény túloldalán. A szokásos könnyed anekdotával nyitott: - Hallottátok, mit műveltek odafent a PAC Ranch-on?

Kiderült, hogy Jim Mortland és Sarah Blythe „out-2D”-be kerültek egymással, ezt Jason megtudta és jelentette. Miscavige szemrehányást is tett nekem, hogy nem én vettem észre és jelentettem őket. Közölte, hogy mindenkit RPF-re küldött, az utolsó szálig.

- Te éppen csak megúsztad. – fordult felém.

A Bázis egyenesen kihaltnak tűnt. Rengeteg embert kirúgtak az elmúlt évben, mindössze 350 dolgozó maradt. Fénykorában a Bázis csaknem ezer munkatársnak adott otthont, mostanra ez a szám a harmadára csökkent. Miscavige egyfolytában azt hajtogatta, hogy „megszabadul a holt tehertől”, meg „megszabadul az SP-ktől”. Még azzal is fenyegetőzött, hogy egy az egyben bezárja a Bázist.

Mint megtudtam, a CMO Int és a Vezetői Réteg (az egyház felső vezetésének neve – ezek a közvetlen menedzserek, megkülönböztetendő őket a „felügyelőktől” – Miscavige-től és embereitől) tagjai házi őrizetben voltak, már három hónapja egyáltalán nem hagyhatták el a Bázis területét. Az íróasztalaik alatt aludtak, fürödni a garázsba jártak. Az a szóbeszéd járta, hogy Miscavige mindegyiküket SP-nek nyilvánította, és minden nap a CMO Int konferenciatermében kellett dolgozniuk az „A-tól E-ig lépéseken” (5 lépés, amivel valaki törölheti elnyomói státusát – gyakorlatilag abból áll, hogy rengeteg jóvátételt végez az egyház felé, fizet egy rakat pénzt, és újrakezdi az egész témát az első tanfolyamtól). Ezt azoknak kell végezni, akik ki akarnak kerülni az SP-státuszból. Miscavige ezen felül „MEST-munkára” (fizikai munka) is fogta őket, a birtok nyugati végén levő szennyvízülepítő tavat kellett kitisztítaniuk.

Arról is tájékoztatta őket, hogy immár sem a CMO Int, sem a Vezetői Réteg nem rendelkezik szervezési táblával. Ez elég furának tűnt számomra, hiszen mindegyik szervezet évek óta ezek alapján működött, DM azonban kijelentette, hogy ezek hibásak, ő pedig nem hagyott jóvá másikat. Így az igen szoros munkarendjük mellett órákat töltöttek mindig újabb és újabb szervezési táblák megalkotásával; Miscavige pedig rutinosan lesöpörte mindegyiket, amiket beterjesztettek neki. Éveken át játszadozott így velük.

Marc Yager (a CMO Int vezetője), Guillaume Lesevre (az egyház „nemzetközi ügyvezető igazgatója”) és Mike Rinder (az OSA vezetője) egyre több időt töltött a „fedélzeten”. Gyakran lehetett őket látni a mocsár vagy az OGH-ház (Old Gilman House, a karbantartási részlegnek otthont adó kis ház) körül, amint kék overalljukban irtják a bozótot. Mikor eljött valamelyik éves rendezvény ideje, lehozta őket „a fedélzetről”, aztán egy-két próba után már mehettek is a kamerák elé, hogy felolvassák a mondókájukat a súgógépről. Fogadni mernék, hogy a szcientológus közönségnek sejtelme sem volt róla, hol is barnultak le ilyen szépen.

Még maga az RTC is keményen meg lett nyirbálva. Miscavige személyzetét leszámítva hirtelen mindenkit lefokoztak CMO Int-essé, beleértve az olyan veterán vezetőket is, mint Greg és Sue Wilhere, valamint Norman Starkey (Hubbard hagyatékának megbízott kezelője). Egyszeriben ők is CMO Int-es „poszttalanok” lettek. Hihetetlen, de egy embert leszámítva gyakorlatilag senki más nem maradt a felsővezetésben - ez pedig nem volt más, mint maga David Miscavige. Miután nem akadt vetélytársa, az ő szava volt a törvény.

Nekiláttam a munkának, és megírtam az első négy leírást. Egyik nap a COB megjelent a CMU-ban, és szokásához híven hegyibeszédet tartott a kartotékszekrénynél. Rögtön az elején letámadott: - Ez az a fickó, aki az összes korábbi CD-csomag megjelentetését szabotálta! – jelentette ki, majd látni akarta az eddigi munkámat. Odavittem neki a négy elkészült leírást, amiket döngve lecsapott a pultra.

- Tudod, hogy akármikor kirakhatlak megint! – ordította. – Aztán forgathatod a burgereket a McDonalds-nál!

- Igen, Sir – dadogtam.

- Igen, Sir? Igen, Sir? – üvöltötte. – Te azt akarod, hogy kirakjalak? Tüntessétek el a szemem elől!

Gerald Duncan, a fő-MAA megragadott és letaszigált a HCO irodákhoz, belökött egy szobába és mondta, hogy kezdjem el összeírni a bűneimet. Néhány perc elteltével valakit leszalajtottak hozzám a CMU-ból, hogy azonnal menjek vissza.

Fölrohantam az emeletre. Miscavige és a sleppje még mindig a teremben volt, de mindenki szokatlanul csendes volt. Miscavige a leírásaimat olvasgatta, és jegyzetelt rájuk.

- Ezek egész jók. – közölte végül, mintha mi sem történt volna az imént. – Pár dolgot felírtam, amit még ki kell javítani, de egyébként szép munka. – ezzel visszaadta a papírokat.

Megmenekültem – ha csak egy kis időre is.

Lázasan igyekeztem, hogy minél előbb elkészüljek a többi leírással is. Ahhoz a csoporthoz tartoztam, amelyik „COB-beosztás” szerint dolgozott, azaz hajnalig talpon voltunk, utána pár óra pihenő, aztán délben kezdődött az egész elölről. Délután vagy este általában értekezletre kellett mennünk Miscavige-hez. Ezek hosszú órákig tartottak, itt értékelte ki az elvégzett munkát (többnyire lefitymált mindent) és adta ki az új feladatokat (azzal a kiegészítéssel, hogy „reggelre az asztalomon legyenek!”). Nem egyszer éjfél is elmúlt, mire nekiláthattunk a következő napi teendőknek.

Mindennapossá vált, hogy akkor értem haza, mikor Cathy felkelt. Volt négy órám pihenni, aztán a déli busszal mehettem vissza a Bázisra a következő körre. Gyakorlatilag az egész 2004-es évben átlag négy órát aludtam naponta, sokszor még ennél is kevesebbet.

Ezek az értekezletek is gyakran elfajultak – az egyiknek a szünetében Miscavige tenyéréllel csapkodta a halántékomat, aztán odament Marc Yagerhez és a földre lökte.

Egyszer egy csoport fejest vezetett körbe az „50-es Épületben”, az RTC főhadiszállásán. Az épület kongott az ürességtől; DM azt ecsetelte, hogy valamikor ide fogja költöztetni a CMO Int-et. Szobáról szobára vonultunk, mindegyiknél elmondta, hogy mit lehetne idehozni. Amikor kimentünk az egyik helyiségből, mellettem jött el, és minden figyelmeztetés nélkül gyomorszájon vágott. „Egy mérföldről kiszagolom a fekete PR-t” – sziszegte. Próbáltam felelni valamit, de csak krákogás jött ki a torkomon, még a lélegzetem is elakadt.

Az 50-es Épület közepén volt egy két szint magas, fedett belső udvar. Miscavige ezt nevezte ki a saját gigantikus konferenciatermének. Előszeretettel gyűjtötte össze a különböző neki címzett beadványokat, fölpúpozta őket egy asztalra, aztán szemrehányóan mutogatta, hogy „Nézzétek, mennyi mindennel kell nekem foglalkozni. A Bázis összes kalapját én hordom.” Ugyanakkor ragaszkodott hozzá, hogy minden átfusson rajta, és minden egyes ügyre ő mondja ki az áment.

Az egyik konferencián lecibálta Mike Rindert a székéről, és a földre lökte. Mike, a többi CMO Int-es vezetőhöz hasonlóan igyekezett DM kedvében járni, és részt vállalt az Alapok kiadásának „kezelésében”. Ezt sokan a megváltás útjának hitték, pedig inkább csak katasztrófához vezetett, mivel Miscavige porig rombolt minden eredményt, amit sikerült nekik elérni. Az egyik kedvenc büntetése az volt, hogy a vezetőket megfuttatta az 50-es Épület körül, sőt, néha az összes jelenlévőnek futnia kellett – 25 vagy 50 kört.

A másik fegyelmezési mód a „vízbedobás” volt. A kellemetlenkedő személyt az MAA-k megfogták, és ruhástul beledobták az úszómedencébe. 2000 után ezt a medencét már semmi másra nem használták.

Persze a COB által kirótt büntetési formákat hamarosan mások is átvették, és a vízbedobások és futtatások elterjedtek a Bázis egész területén. Egy alkalommal a Kastélynál voltunk Gold-os mustrán, és túlléptem valamilyen határidőt, vagy visszadobtak valamit, már nem emlékszem – mindenesetre tizenöt kört kellett futnom a kastély körül, ami egy óriási épület, kb. 2 km lehet a kerülete. Lefutottam, méghozzá utcai cipőben, ugyanis a bűnös nem vehetett át futócipőt!

A bal lábfejemnek a felső része a nyers húsig lehorzsolódott, és pokolian fájt. Otthon, a pihenőidőmben beborogattam amennyire tudtam, aztán visszamentem dolgozni. Másnap éjjelre belázasodtam, és elég furcsán éreztem magam. Elindultam az MCI-be, hogy egyek valamit, de elájultam és a padlón kötöttem ki. Az egyik biztonsági őr talált rám. Mire az orvosi tiszthez értem, már magas lázam volt, és élénkvörös vonal indult meg a lábfejemtől, mutatva a fertőzés útját. Egy hétig feküdtem a gyengélkedőn, és utána is jó ideig mankóval jártam. Persze később megvádoltak, hogy „azért csináltam, hogy rossz színben tüntessem fel a Goldot parancsokát”, amiért lefuttatta velem azokat a köröket.

Decemberben a COB átmenetileg leköltözött LA-be, és vitt magával egy csomó embert is, beleértve az összes felsővezetőt – Marc Yagert, Guillaume-ot, David Bloomberg-öt, Norman Starkey-t. Én is utaztam, Rick Cruzennel egyetemben. Michela és Manu is jött a CMU-ból. Akkoriban Manu volt a CO CMU.

Miscavige a Hollywood sugárúton levő ASI épületben rendezte be a főhadiszállását, minket leköltöztetett a földszintre. Kész őrület volt. Mindenkinek folytatnia kellett az aktuális feladatát, úgyhogy hamarosan kamionszám érkeztek a különböző akták és iratok. Az egész irodánk egy nagy kupi volt. DM hosszú, lélekőrlő értekezleteket tartott, aztán mindenki őrült tempóban, kétségbeesetten próbált valamit elvégezni. Kolosszális, de nagyon is tipikus időpocsékolás volt az egész. Henning Bendorff is ott volt, és kihasználta az alkalmat, hogy néhányszor leüssön.

Az egyik értekezleten Miscavige kijelentette, hogy Manu, Michela és én azonnali hatállyal ki vagyunk rakva, mehetünk, amerre látunk. Már kiléptünk a főbejáraton és ballagtunk végig az utcán, amikor kivágódott az ajtó, és a csoport többi tagja utánunk iramodott és visszarángattak minket.

- Mit gondoltok, hová mentek? – kérdezték felháborodva. – Biztos valami bűnötök van! –  Ez már meghaladta a felfogóképességemet. Egészen megkönnyebbültem, amikor végre visszatértünk a Bázisra.

Hihetetlen módon kaptunk fél napot a karácsonyi bevásárlásra. Cathy és én elmentünk a Cabazon-i plázába. Tudtam, hogy Szenteste úgysem kapnánk kimenőt, úgyhogy ezt a napot tekintettem Karácsonynak, és megvettem Cathy-nek mindent, amit csak megkívánt. Megtetszett neki egy 500 dolláros ruha; mondtam, hogy menjen, és vegye meg. Vásárlás után mászkáltunk még egy kicsit és megittunk egy kávét. Ez volt az első közös, szabadnapra emlékeztető napunk; és egyben az utolsó is.

Cathy boldog volt. Végre jóváhagyták az áthelyezési kérelmét a Gold révkapitányi posztjára, vagyis azzal foglalkozhatott, amit a legjobban szeretett: külkapcsolatok, PR.

Közben elkészültem a leírásokkal, és nekiálltam a Kongresszusoknak. Ezek nagyszabású, egész hétvégét betöltő rendezvények voltak, amiken Hubbard egy egész sor előadást tartott. Kb. húsz ilyen Kongresszus létezett. Hogy a projekt időben elkészüljön, a COB három embert állított rá teljes munkaidőben: Rick Cruzent, Dan Shermant (aki LRH életrajzírója volt) és engem. Az évek során számos alkalommal dolgoztam együtt Danny-vel. Hubbard „hivatalos életrajzírójának” titulálták, ám valójában semmi ilyesmit nem csinált – ideje nagy részében a „Ron-magazinok”-ba publikált cikkeket (Hubbard életéről szóló, vastag túlzásokkal teli propagandakiadványok), vagy Miscavige beszédeit írta.

Miscavige a közelében akart tudni minket, úgyhogy az 50-es Épület egyik sarokirodáját nevezte ki az irodánknak. A saját személyzete nagyon örült nekünk. „Olyan üres volt a ház” – mondták. Ez igaz is volt – rajtuk és persze DM-en kívül senki nem dolgozott a hatalmas, üresen kongó épületben. Késő éjjel gyakran hallottuk, ahogy a nagy konferenciatermében ordítozik valamelyik vezetővel. Szavakat nem tudtunk kivenni, csak egy elnyújtott, artikulálatlan üvöltést hallottunk, mintha egy tajtékzó vadállat tombolt volna egy óriási, visszhangzó labirintus mélyén.

Az amúgy sem túl jó viszonyom Miscavige-dzsel tovább romlott. Egy idő után nem vehettem részt az értekezletein. Amit megpillantott, kiabálni kezdett, hogy „Vigyétek ki innen!”. Gyorsan kitessékeltek, hogy „ne zaklassam fel a COB-t”.

Egyszer egymás mellett álltunk ő, Rick és én. Odafordult Rickhez és azt mondta: - Nézd csak meg ezt az ürgét – biccentett felém. – Biztos szeretne behúzni nekem egyet. Bárcsak megtenné, akkor aztán tényleg alaposan elverhetném.

2005 februárjában, egy különösen zűrös találkozó után aztán kicsordult a pohár. A COB „vízbedobásra” ítélt. Megengedték, hogy átöltözzek egy kék overallba, aztán lekísértek a tóhoz. Az egyik biztonsági őr, Danny Dunegan is jelen volt arra az esetre, ha „bármi történne”; elvégre én mégiscsak egy 58 éves öregember voltam, a februári levegő pedig elég hűvös itt a sivatagban, nem beszélve a vízről. Odaléptem a móló végére, az MAA pedig belökött a tóba. Nem számítottam rá, hogy ilyen dermesztő hideg lesz a víz. Összeszoruló mellkassal kapkodtam levegőért, miközben kétségbeesetten próbáltam visszaevickélni a mólóhoz. Végül elkaptak és kihúztak; tetőtől talpig eláztam, és megállíthatatlanul vacogtam.

Visszavettem az egyenruhámat és visszamentem a CMU-ba. Manu, a CO CMU közölte, hogy Rick Cruzen az 50-es Épületben van a COB-vel. Ekkor megjelent az MAA és felszólított minket, hogy mindenki AZONNAL menjen haza. COB parancs! A buszok addig várnak, amíg mindenki rajta nem lesz. Manuval nem tudtuk eldönteni, hogy mitévők legyünk. Bajba kerülhetünk, ha úgy megyünk el, hogy Rick még megbeszélésen van Miscavige-dzsel, de akkor is, ha megtagadjuk a COB parancsát. Végül úgy döntöttünk, hogy felszállunk a buszra.

Már mindenki elhelyezkedett, csak a hátsó traktusban volt pár szabad hely, amit elfoglaltunk. Valaki megtudta, hogy Miscavige lejön az 50-es Épületből megnézni, hogy tényleg mindenki fölszállt-e, és a hír gyorsan elterjedt a buszon. Egyszercsak megjelent az első ajtóban, és végigjárt a folyosón, közben vizslatta az arcokat. Végül megpillantott az egyik hátsó ülésen.

- Tudtad, hogy még megbeszélésem volt Rick Kruzennel? – kérdezte.

- Igen, Sir. – feleltem.

Ekkor az összes jelenlevőhöz szólt: - Látjátok ezt? Látjátok, milyen szintű felelőtlenséggel kell szembesülnöm? Tisztában van vele, hogy a felettesével tárgyalok, és erre úgy dönt, hogy hazamegy. - Buzgó hallgatósága a helyzethez illő felháborodott zúgolódással válaszolt.

- Elegem van abból, hogy mindig CI-okkal (Counter Intention – ellentétes szándék) kelljen vesződnöm. – jelentette ki. – A Bázis összes dolgozója most szépen hazamegy, és eldönti, hogy igazi Sea Org-tag akar lenni vagy sem. – ezzel leviharzott a buszról. Manut és engem súlyos szitkozódások közepette letaszigáltak a buszról; majd miután a Gold-os vezetők váltottak egymással pár szót, visszataszigáltak minket a buszra, és hazamentünk.

Cathy már otthon volt. Egyetlen pillantásból tudta, hogy valami baj van.

- Mi történt? – kérdezte.

Megpróbáltam elmesélni neki a vízbedobási kalandomat meg a buszos esetet, de egy kukkot nem értett az egészből. Szó mi szó, elég őrültségnek is hangzott. Végül az egyetlen dolgot csinálta, ami eszébe jutott, hogy megnyugodjak - kitakaríttatta velem a lakást. A jó öreg MEST-munka, az univerzális megoldás.

Kiüresedett aggyal, gépiesen kitakarítottam a szobát. Az út végére értem. Egyszer és mindenkorra meg kell tisztítanom magam.

Holnap jön el a nagy nap, egy új világ hajnala. Holnap megtisztítom magam. Bevallok mindent, amit csak kell. Lenyúlok a lelkem legsötétebb bugyrába, az egész lényem közepébe, és kitépem, kiokádom magamból minden titkos gyűlöletemet, minden mocskos fétist és perverziót, minden fekete és gonosz gondolatot. Örökre megtisztulok, felhagyok „makacs és önként vállalt száműzetésemmel”, és egy új, dicső lénnyé alakulok át, egy tökéletes Sea Org-taggá, ennek a Bázisnak, ennek az új Miscavige-világnak az ideális polgárává, aki sosem kételkedik, sosem kérdez, sosem hibáz, tekintete acélos, és fáradhatatlanul munkálkodik a Clear Bolygóért egy tökéletes szcientológus világ reményében, amelynek minden egyes polgára tökéletes összhangban menetel a fényes jövő felé, ahol mindenki hűséges, mindenki elhivatott, mindenki OT…

Az álom elkerült aznap éjjel. A sötétben Cathy keze megtalálta az enyémet, és erősen megszorította. Azt hiszem, ő is megérezte, hogy ez nem egy új kezdet.

Ez már a vég.