Tények, tapasztalatok, vélemények és hírek a szcientológia egyházról

Szcientológia: objektíven és szubjektíven

Szcientológia: objektíven és szubjektíven

Összefoglaló a pénzfoglaló rendezvényről

2015. február 13. - Reformer

Itt a képes összefoglaló a legutóbbi tarhálós buliról.

A nagy hír az, hogy B. József, a magyar szcientológia egyik legnagyobb anyagi támogatója "kitüntetett új civilizáció építő" lett. Persze nem azért, mert árvaházat épített vagy rászorulókon segített vagy a rákkutatást támogatta, hanem azért, mert adott egy raklap pénzt a szcientológia "egyháznak" székházvásárlásra.

Ennek a szintnek az eléréséhez egyébként 2,5 millió dollárt kell adni, azaz kb. 700 millió forintot tolt be az úr eddig összesen. Ha ezt értelmes célra adta volna, azzal azért előbbre lenne ez az ország...


honfoglalas.jpg

 

Már megint csak a fele pénz van meg

Kissé követhetetlen, hogy tulajdonképpen mennyi pénzt gyűjtöttek össze az épületre. 

9(!) évvel ezelőtt megvolt pénz az épületre és annak felújítására (ld erről szóló bejegyzés itt). Meg is vették a Budapest, Puskin u. 4-et, de az valamiért mégsem lett jó. Azóta sem tudtak rajta túladni.

1,5 évvel ezelőtt lefoglalózták, majd később ki is fizették a mostani épületet (Bp, Váci út 169).

Azóta számos rendszeres jelmezes pénzszerző parti volt, és egy tegnapelőtti email szerint idáig jutottak (gyaníthatóan ez a felújítási büdzsé lehet). Továbbá ha jól értelmezem, akkor a 33% a Puskin utcai épület értéke, amit azért még el is kellene adni. Ők kb. 650 millióért vették, tehát ha jól számolom, akkor kb. 2 milliárdot akarnak összesen. A grafikon szerint a fele van meg a Puskin u. értékével együtt, tehát a valós összeg, ami létezik 1000-650 = kb. 350 millió lehet és még 100 millió ígéret van mellé.

Tehát az "utolsó" csata 500 millió összeszedése lenne gyorsan (ami elég optimista, hiszen a mostani 350 millió + 100 millió ígéret is évek alatt jött össze), és még el is kellene adni a Puskin u-t az eredeti vételárhoz közelítő áron.

Ebből sem lesz egyhamar ideális org....

felepenz.jpg

 

Ütős dokumentumfilmet készített az HBO a szcientológiáról

Ez ugyan már jóideje hír, de most volt időm egy olyan hosszú posztot írni erről, amelyet a téma megérdemel.

A Sundance filmfesztiválon most vasárnap mutatták be a Going Clear: Scientology and the Prison of Belief című dokumentumfilmet. A filmet az HBO megrendelésére az Alex Gibney rendezte, aki már számos igen kényes témához hozzányúlt, és az egyik dokumentumfilmjéért Oscar-díjat is kapott. Az HBO márciusban fogja bemutatni a filmet az USA-ban (és remélhetőleg nálunk is).

Tovább

A halálos beteg apa a szcientológia miatt nem beszélhet lányával

Előzmény:

Cherrish története

Újabb, sajnos igen szomorú fejlemény állt be Cherrish, a volt Sea Org tag életében.

Ezt írja a blogján (kiemelések tőlem):

Apám ma megszakította velem a kapcsolatot

Megmondom őszintén, csoda, hogy ez nem következett be hamarabb. Ez a blog az oka meg az, hogy nem akarom levenni, pedig elég rég írtam újat. Igazából, csak át lett helyezve, mert megszűnt a freeblog.hu, ahol korábban volt. De hát ezzel a húzással ismételten van miről írnom.

Egyszerre felkavaró és valami fura módon megnyugtató ez a dolog. Nem kell aggódnom azon vagy bűntudatot éreznem amiatt, hogy most kell-e keresnem, ráírnom vagy meglátogatnom. Elintézte ezt a döntést nekem egyszerűen. Nem kereshetem. És ő sem fog engem, mert a szcientológia azt mondta neki, ha auditálást akar, akkor rá kell vennie, hogy levegyem a blogot, vagy szakítsa meg velem a kapcsolatot. Ilyen egyszerű. És ezzel ki is derült, amit eddig is tudtam, hogy fontosabb számára egy arctalan szervezet és a gyógyulás aprócska reménye, mint a lánya. Mert ugyebár, talán meséltem korábban, hogy súlyos beteg, le van rokkanva, és ő a szcientológiában látja a megmentést. Szerinte, ha 2008-ban nem kapott volna auditálást, akkor már nem élne. Szerintem meg nincs így, és ha úgy érzi, hogy nagyjából fél éve van hátra, akkor ezen az auditálás nem fog változtatni. A különbség az, hogy a lánya emiatt a döntése miatt nem lehet majd mellette. Kíváncsi leszek, hogy az utolsó heteiben fog-e ez változni, de nem merek reménykedni. Ahogy eddig semmi másban sem vele kapcsolatban. Az egyetlen vágyam az lenne, hogy felébredjen mielőtt itt hagyna bennünket, és csak annyit mondjon: értem, azt amin keresztül mentél és, hogy ez hogyan hatott rád, sajnálom, hogy nem tudtalak megvédeni ettől. De erre nem látok különösebb esélyt. Mindig azt szajkózza nekem, hogy ne játsszam az áldozatot.

A szcientológia célja ugye egy új civilizáció létrehozása, a bolygó Clearré tétele (akármit is jelentsen ez, mert Hubbard soha nem határozta meg pontosan, hogy mit is ért ezalatt).

Akárhány épületet vesznek is, akárhány tanárt is képeznek ki Hubbard módszereire, akárhány üzletembernek is szerveznek egósimogató rendezvényeket, soha nem fogja őket a többségi társadalom elfogadni, mert bizonyos szokásaik és belső szabályaik egész egyszerűen elfogadhatatlanok egy civilizált ember számára. A kapcsolatmegszakítás nevű gyakorlatukban pedig különösen az undorító, hogy elég sokszor vernek szét ezzel családokat (amelyről persze nem ők tehetnek, mert az "illető személyes döntése volt").

Azoknak az "egyházi" tisztviselőknek, akiknek vélhetően része volt ebben, pedig ezt üzenem - az ilyen döntések utóhatása elkísér ám a sírig, akárhogy is hessegetjük őket Hubbard idézetekkel.

FRISSÍTÉS:

Remekjó időzítéssel az egyik szcientológus fiókszervezet GYERMEKNEVELÉSI SZEMINÁRIUMOT (LINK - nem szci oldal) tart február 20-án, ilyen témákkal:

Az egyetértés könnyed megteremtése a gyerekkel

Konfliktuskezelés sok példával

Hogyan előzzünk meg konfliktusokat?


Tinédzser lett a gyermekem!

süti beállítások módosítása