Tények, tapasztalatok, vélemények és hírek a szcientológia egyházról

Szcientológia: objektíven és szubjektíven

Szcientológia: objektíven és szubjektíven

Már megint csak a fele pénz van meg

2015. február 09. - Reformer

Kissé követhetetlen, hogy tulajdonképpen mennyi pénzt gyűjtöttek össze az épületre. 

9(!) évvel ezelőtt megvolt pénz az épületre és annak felújítására (ld erről szóló bejegyzés itt). Meg is vették a Budapest, Puskin u. 4-et, de az valamiért mégsem lett jó. Azóta sem tudtak rajta túladni.

1,5 évvel ezelőtt lefoglalózták, majd később ki is fizették a mostani épületet (Bp, Váci út 169).

Azóta számos rendszeres jelmezes pénzszerző parti volt, és egy tegnapelőtti email szerint idáig jutottak (gyaníthatóan ez a felújítási büdzsé lehet). Továbbá ha jól értelmezem, akkor a 33% a Puskin utcai épület értéke, amit azért még el is kellene adni. Ők kb. 650 millióért vették, tehát ha jól számolom, akkor kb. 2 milliárdot akarnak összesen. A grafikon szerint a fele van meg a Puskin u. értékével együtt, tehát a valós összeg, ami létezik 1000-650 = kb. 350 millió lehet és még 100 millió ígéret van mellé.

Tehát az "utolsó" csata 500 millió összeszedése lenne gyorsan (ami elég optimista, hiszen a mostani 350 millió + 100 millió ígéret is évek alatt jött össze), és még el is kellene adni a Puskin u-t az eredeti vételárhoz közelítő áron.

Ebből sem lesz egyhamar ideális org....

felepenz.jpg

 

A bejegyzés trackback címe:

https://objektivszcn.blog.hu/api/trackback/id/tr1007154545

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Niro 2015.02.09. 17:04:17

ezt a klír ország hülyeséget, hogy képesek még leírni is? :-d most nem azért, de senkinek nem esik le mennyire szerencsétlenek, hogy vettek egy épületet ami semmire sem jó? ez nekik a tech :-) miszkevics mikor bemutatta az új könyvsorozatot és azt mondta, hogy nagyon különböznek a könyvek, hogy ezentúl senki ne keverje össze a sorrendet :-) olyan értelmesek, hogy még a harry potter sorozatot is összekeverik, eszméletlen buták, de nem csodálkozom, mert sok celebjük hamar kibukott a suliból :-d

Rózsabogár 2015.02.09. 22:23:16

A képeket elnézve azon szoktam tűnődni, hogy azok az ismeretlen arcok, akik engedtek a nyomásnak és a tömeghisztéria közepette a csali húzónevek után színpadra lépve üdvözülten ragyogva szorongatják a milliókért cserébe kapott 100 Ft-os oklevelet, nos, vajon ők mit érezhetnek majd pár év múlva, amikor a sokadik hasonló parti után büszkén mutogatják nekik a látványterveket, további adakozásra buzdítva őket? ...

Hogy lehet egyáltalán ezt az egészet komolyan venni?! Nemrég rukkoltak elő a látványtervekkel, március 13.-ára, a hepibörzdéjre meg BEFEJEZÉSRŐL beszélnek?! Tényleg hogy mernek ilyesmit ( sokadszor ) leírni?... Nem hittem volna, hogy létezik, aki még bedől nekik.

vittore 2015.02.11. 13:46:39

@Rózsabogár: Kérdezze meg valaki tőlük. Nekem, hála Istennek, nincs ilyen ismerősöm. vagy legalábbis nem tudok róla.

komplikato 2015.02.16. 15:15:40

Ehhez képest a Nemzeti Színház balhé áttervezésekkel, gödörrel, téglajeggyel is smafu volt. :D
süti beállítások módosítása