Tények, tapasztalatok, vélemények és hírek a szcientológia egyházról

Szcientológia: objektíven és szubjektíven

Szcientológia: objektíven és szubjektíven

Pszichológus leszek - előzmények és első benyomások

2023. január 31. - Reformer

Az előző bejegyzésben ígért útinapló első, bevezető része következik. Személyesebb hangvételű ez is, szóval aki hírekre és újdonságokra kíváncsi, annak nem ajánlom.

A többieknek...

Tisztelet Algernonnak

Kezdjük az elején. Bármilyen elcsépelten is hangzik, de gyermekkorom óta érdekelt a többi ember, főleg az emberi viselkedés és az emberi érzelmek értelmezése. Ez ment ugyanis a legnehezebben. A természettudományok szabályokon és törvényszerűségeken alapuló világával soha nem gondom. Középiskolában könnyen megoldottam a másodfokú egyenleteket, integráltam, deriváltam, de az olyan egyszerű jelenségek megfejtése kifogott rajtam, hogy pl. miért isznak alkoholt és miért cigiznek osztálytársaim.

algernon.jpg

„Különös dolog a tanulás; minél tovább haladok, annál több olyan dolgot látok, aminek eddig a létezéséről sem tudtam. Röviddel ezelőtt még ostobán azt gondoltam, hogy mindent meg tudok tanulni, a világ minden tudományát. Most csupán azt remélem, hogy tudomást vehetek a létezéséről, és felfoghatok egy szemernyit belőle.”

 

 
Az idézet Daniel Keyes kiváló könyvéből származik. Az összes könyv közül, amit olvastam (és rengeteget olvastam!), a "Virágot Algernonnak" volt rám a legnagyobb hatással. Talán ez volt az az élmény, amely a legnagyobb lökést adta és kíváncsivá tett a lélek dolgai iránt. És ekkor...

 

Rossz kaland rossz irányba

Keresgélni kezdtem. Balszerencsémre pont ekkor kezdett el tért hódítani a dianetika és a szcientológia Magyarországon, és meg is találtak.

dianetika.jpg

 

 

„Ön most egy kalandba kezd. Kezelje hát kalandként. És kívánom önnek, hogy soha többé ne legyen ugyanaz az ember!”

 

 

Hubbard kívánsága velem kapcsolatban sajnos teljesült, csak nem olyan módon, ahogy én eredetileg szerettem volna, hogy teljesülünk. Vigyázzunk, mit kívánunk - szokták mondani. És milyen igazuk van...

A szcientológiában történteket már többszáz oldalon (Szcientológus voltam - PDF) és a Szcientológia Akták című dokumentumfilm-sorozatban is elmeséltem. Úgyhogy ugorjunk.

 

Vissza a jelenbe és a jövőbe

2022 őszén elkezdtem pszichológiát tanulni egyetemi hallgatóként, levelező szakon.

Különleges élmény volt először beülni egy előadásra (nálam a szcientológia miatt kimaradt a felsőoktatás, szóval ez volt az első ilyen tapasztalat). Hamar szembejött az első és legnagyobb különbség a szcientológia és a pszichológia és az ahhoz kapcsolódó tudományok között.

A szcientológia (azaz Hubbard) kinyilatkoztat.

A pszichológia a tudományos módszertant követve kutat és folyamatosan fejlődik.

Megmondom őszintén, először fura volt, hogy nem egy nagy tekintélyű guru mondta meg a tutit, hanem ilyeneket olvastam pl. az álmokról az "Atkinsonban":

atkinson_hilgard_pszichologia_730332208537995.jpg

 

„A kutatók még ma sem értik, hogy valójában miért álmodunk. Azt pedig még kevésbé, hogy miért éppen azt, amit. A kutatás legújabb módszerei ezzel együtt sok, az álommal kapcsolatos kérdésre képesek már választ adni.”

 

 

Ilyen megfogalmazással egy szcientológia könyvben biztos nem találkozni. Hubbard tudta mindennek az okát és a megoldását, "kutatások" alapján (amikről semmit sem lehetett tudni - hol végezte, hány emberen és hogy végezte, hol a dokumentáció stb.)

Az első tanult tárgyban (etológia - természettudomány, a biológia állati viselkedést vizsgáló ága.) találkoztam a természettudományos módszertannal.

Csányi Vilmos: Etológia című könyvéből idéznék (kiemelések tőlem):

etologia.jpg

Ma már minden tudományos kutató egyetért abban, hogy a természettudományos kutatás prediktív tudományos modellek és a modelleket igazoló vagy elvető megfigyelések, kísérletek állandó kölcsönhatásaként írható le.
...
Az etológiai kutatás is egy előzetes kérdésfeltevéssel indul. Megfogalmazunk egy kérdést korábbi ismereteink, előfeltevéseink alapján.
...
A kérdésfeltevést egy előzetes hipotézis megfogalmazása követi, amely valamilyen elképzelés alapján feltételes választ ad a kérdésünkre.
...
A hipotézis alapján kidolgozhatunk egy prediktív modellt, ami olyan jóslásokat, predikciókat tartalmaz, amelyek valamiképpen megfigyelésekkel, kísérletekkel ellenőrizhetők.
...
Végül, ha többszöri megerősítés után is érvényesnek találjuk hipotézisünket, továbbléphetünk, általánosíthatjuk, beilleszthetjük meglévő vagy új elméletekbe, és újabb kérdéseket fogalmazhatunk meg, most már az előző, megerősített hipotéziseink előfeltevései alapján.
...
Befejezésül még annyit, hogy az etológiára is érvényes az, ami a többi természettudományra, vagyis hogy egy hipotézist, modellt, elméletet sohasem lehet a szó abszolút értelmében bizonyítani. Lehet a modelleket, elméleteket megerősíteni, beilleszteni a korszerű egyéb elméleteink hálózatába, de amint olyan modelleket dolgozunk ki, amelyek a meglévő elméleteinket nem igazolják, azonnal el kell vetnünk ezeket az elméleteket és újabb, átmeneti hipotéziseket kell megfogalmaznunk. Ezen a módon fejlődtek eddig és minden valószínűség szerint fognak ezután is a természettudományok.

-

Ehhez képest a szcientológia mi? Az egyház hivatalos honlapja szerint:

"A Szcientológia egy vallás, amelyet L. Ron Hubbard fejlesztett ki, és amely az ember valódi szellemi természetének és az önmagához, a családjához, a csoportokhoz, az Emberiséghez, minden életformához, a fizikai univerzumhoz, a szellemi univerzumhoz és a Legfelsőbb Lényhez való viszonyának teljes és biztos megértéséhez kínál pontos útvonalat."

Érezzük a különbséget, igaz?

(folytatása következik)

A bejegyzés trackback címe:

https://objektivszcn.blog.hu/api/trackback/id/tr2018038388

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása