Tények, tapasztalatok, vélemények és hírek a szcientológia egyházról

Szcientológia: objektíven és szubjektíven

Szcientológia: objektíven és szubjektíven

További reakciók a könyvre

2019. március 27. - Reformer

További reakciók a könyvre

Az aktuális téma:

Új magyar leleplező könyv a szcientológiáról - Dudás Diána: Az én szcientológia sztorim

Nem létezik, de hazudik

Talán ez a cím foglalja össze a legjobban azt a „stratégiát”, amit a szcientológusok követtek eddig a könyvvel és írójával kapcsolatban.

Az egyház semmit nem reagált hivatalosan a könyvre. Nem szoktak egyébként se, sőt én már tudok valamit, amit ti még nem – a napokban egy másik óriási és igen súlyos következményekkel járó csapás is érte őket. A részletek egyelőre még nem nyilvánosak, de pár napon belül fogok írni róla.

Visszatérve Diána könyvére: DoriB69, a „csetrobot” után azt gondoltam, hogy már nincs lejjebb. Erre megtudom a könyv megjelenésének másnapján, hogy az írónő, akivel 9 hónapig dolgoztam együtt a könyvön, tulajdonképpen nem is létezik. Sőt! Mielőtt tudomásomra hozta volna ezt a másik számozott példány (Laci12), előtte még azon problémázott, hogy miért nincs ingyen és különben is az „egyházban” tanult meg írni a szerző. Amikor ezek az érvek nem jöttek be, akkor meg kiderült, hogy Diána nincs is. Aztán amikor nyilvánvalóvá vált, hogy mégiscsak létezik, akkor Laci12 eltűnt.

A hivatalos Facebook oldalon is megjelent a szcientológus különítmény. B. Viki és T.L. Mónika a hagyományos irányvonalat képviselték – odakommenteltek, elkezdtek vitatkozni , majd amikor rájöttek, hogy nyílt vitában nem sokra mennek az érvrendszerükkel, akkor törölték a hozzászólásaikat és eltűntek. F. Ritától megtudtuk, hogy a szcientológiában rengeteg minden ingyenes, B. Zsolt pedig a sok, de arcát nem vállaló sikeres szcientológus üzletemberről beszélt, mint már előtte pár „hittársa” megtette.

 

A mókamester

Egy szórakoztató produkció is akadt még G. Gregor személyében, aki saját bevallása szerint 44 éve „összehasonlító vallás-kutató”, de nem sikerült megtanulnia ennyi idő alatt sem, hogy ezt hogyan írják helyesen.

Ahhoz képest, hogy nem bevallottan szcientológus, előjönnek írásaiban az OSA által használt szófordulatok („vallásellenes könyv”, „nem számítanak a negatív tapasztalatok, mert ugyanez a rendszer milliókat tett boldogabbá” stb.).

Én meg megkaptam ezt:

Én libre examiateur vagyok, a saját óceánom szigete, 
hozzád képest az intellektus császára. 
Én nem a szolgák szolgája vagyok. 
A leértékelő jelzőid a semmibe hullnak. 

„Vallás-kutató” őcsászári fensége azonban megfeledkezett arról, hogy egy 2010-es videóban nyíltan szcientológusnak vallja magát:

 

 

Olvasói visszajelzések

Megmondom őszintén, én a kézirat megismerése után témaválasztástól függetlenül nagyon hittem magában a könyvben is – abban, hogy önmagában, egy jól megírt történetként is megállja a helyét. A kezdeti visszajelzések (például ez és ez a hivatalos oldalon), illetve a szóban és közvetlenül kapott üzenetek alapján úgy tűnik, hogy tényleg az a „nem lehet letenni” kategória.

Nagyon sok bátorító és támogatást kifejező üzenet is érkezett, amelyeket ezúton is szeretnénk megköszönni.

Az írónőnek pedig ezúton is gratulálok, hogy első könyvének ilyen jó fogadtatása van, és köszönöm, hogy megírta, és ezzel is elősegítette az általam képviselt alapítvány céljainak megvalósítását.

Az első sajtómegjelenés is már kialakulóban, szóval egyre több és több emberhez fog eljutni ez a történet, akik így meg fogják ismerni a szcientológia valódi arcát.

A bejegyzés trackback címe:

https://objektivszcn.blog.hu/api/trackback/id/tr4914719683

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

norbert79 2019.03.27. 16:03:03

Psssszt, szerintem Laci12 tőlem menekül, mert képtelen arra a kérdésre válaszolni, hogy ő miért van itt.
Szóval @Laci12, megint felteszem a kérdést: Te miért vagy itt?

Bocs Reformer, nem tudtam kihagyni

Laci12 2019.03.27. 18:36:32

Ejnye Péter! Miért csak a felét idézed a történetnek?

Gregor Gall to Péter Bonyai

"Megértettem a gondolkodásod nagyságrendjének határait.
Nincs veled dolgom.

Nézz a tükörbe, és szeressed magad jobban!
Döntsed el, hogy a továbbiakban már nem lesz ecet a szádban,
nem kell már olyan arccal járkálnod,
és megtanulhatsz őszintén, derűsen mosolyogni,
ahogy az elmúlt 20 évben sosem láttalak,
pedig régóta ismerlek,
és többször is észrevettelek, véletlen találkozásokkor. Élj boldogul!"

Hát egyben igaza van: Bonyai Péter már egy jó ideje nem tud derűsen mosolyogni. Elvesztette a talajt a lába alól. Ő egy álmot vesztett el. Többé már nem lehet az "elit" része. Hiába próbálja bizonygatni magának és a csipet-csapatának, hogy így mennyivel jobb és szabadabb. Ugye Péter ezt Te is tudod?

Aleister Crowley 2019.03.27. 18:43:31

@norbert79: "Szóval @Laci12: , megint felteszem a kérdést: Te miért vagy itt?"

Semmi kép nem áll szándékomban téged megsérteni, de szerintem nem miattad.
Nyilván, kilogikáztad már, hogy Péter a target.

Sandor Zsolt 2019.03.27. 20:19:33

@Laci12

Sok ember nem mosolyog a bünözésetek és az elnyomó tetteitek miatt. Köztük vagyok én is. Szeretnék a saját személyes dolgaimal foglalkozni&tökömet vakarászni oszt idejönnek a kapitalisták&imperialisták mint, te bazd meg, kik trilliókat lopnak el és csak 1945 óta 30-50 millió embert vágtak haza. Oszt szerintetek én vagyok a tolvaj meg az eröszakos is. Ne haragudj de tényleg túlmentetek egy erkölcsi határon. Nézem Leah Remini filmjeit és nagyon veszélyesnek tartom ezt a szcientologiát. Èn nem akarom hogy az utam végén egy 50 kilós korcs boozie kitépje az agyam, elraboljon, megtaposson és egy fejfogással bevágjon bozótosba mint ezt a Mike Rindert. Meg küldözgesse nekem itt rám a beteg "embereit" kiknek az véleménye az hogy a háborúk a helyi örszobán, meg a körzeti biróságon oldódnak meg.

Reformer 2019.03.27. 21:24:18

@Laci12: Lacika, döntsétek már el, hogy mi vagyok :)

Amikor kiderült, hogy én írom a blogot és megjelent a könyvem, akkor azt mondtátok az úgynevezett "hívőknek", hogy miattam mentek rosszul a dolgok és én nyomtam le eddig a szcientológiát csúnya gonosz elnyomóként és tettem tönkre ipari mennyiségben az embereket ott benn.

Most meg kiderült, hogy régen az "elit" része voltam, és tudtam mosolyogni, sőt még szilárd talaj is volt a lábam alatt, ellentétben a mostani szomorú helyzettel. Most akkor melyik? :)

Gyaloghuszár 2019.03.27. 21:50:40

@Laci12: Hát, az én arcomra mindig mosolyt tudsz csalni, az biztos. Gregoron, -ezen az elszigetelt sziget lényen, aki az intellektus Nérója- meg egyenesen visítva röhögtem. :-D
Hogy fogtok nekem hiányozni, amikor mint társadalomra különösen ártalmas szektát kiirtanak... :-(

Damiel 2019.03.27. 22:10:53

"Többé már nem lehet az "elit" része. "

Ez a pökhendi elitista duma nem tette szimpatukussá Lacit. De ha jobban belegondolok, hogy ha Hubbard nem hagyta volna hátra nekik ezt az "elit" érzést, akkor tényleg nem lenne semmijük. A 10-20-30 éve fillérekért dolgozó staffok nem hogy ot-k nem lettek, de még clearek sem. Úgy fognak meghalni nyomorultul, egyedül, lefingva, család, gyerekek, szerettek nélkül, mint maga Hubbard vagy épp annak idején a magyar elit élére tolt Fritzlauf Lajos. Így hát kell ez a kapaszkodó, hogy legalább ők az elit.

norbert79 2019.03.27. 22:30:49

@Laci12: Te miért vagy itt? Hiába kerülöd a kérdést...

norbert79 2019.03.27. 22:31:53

@Aleister Crowley: Psszt, ne mondd el senkinek, de nem gondoltam komolyan! Ez maradjon köztünk, hogy Laci meg ne tudja!

sciclubtag 2019.03.27. 23:03:49

@norbert79: és mindenki aki nem érti, hogy Laci12 miért van itt.

"Laci12: Te miért vagy itt? Hiába kerülöd a kérdést..."

Nincs itt. Nem nyilvánvaló? Már korábban is felvetődött, hogy egy kategóriába sorolandó DoriB69 "mesterséges intelligenciával". Tényleg csak nekem tűnt fel, hogy Laci12 is mesterséges? (Azért van itt mert ez a mestersége.) A DoriB69 projektet a futtatói sikeresnek találták, mert reagált mindenki a baromságaira, pedig zéró intelligencia volt benne, és ennek okán nem lehetett sikeres. A Laci12 projekt szerintetek intelligens? Ez a projekt is elbukott volna már régen, ha nem vennétek komolyan.

@Reformer
Ja, és Gregor szerintem a világ egyik legkiválóbb szobrászművésze. Ki nem tojja le, ha beképzelt és néha értelmetlen hülyeségeket beszél. Szobroljon ikább az megy neki. Ettől függetlenül lehet, hogy már nem sci?

Sandor Zsolt 2019.03.28. 05:10:44

Damiel
"Hogy fogtok nekem hiányozni, amikor mint társadalomra különösen ártalmas szektát kiirtanak... :-("

De még az milyen lesz mikor megtörténik a család szétzúzása, amit az embertársaikkal csinálnak és nem is hogy csak elveszik a gyerekeit töle hanem még pedofiliáért börtönbe is kerül és ha valaki pedofiliáért kerül a börtönbe, akkor lesz az ember az igazi szabadvad. Különben meg mit tudom én lehet hogy tényleg pedofil Laci. Ez az emberiség ellenségeinek a kedvenc szexuális aberrációja.

Reformer 2019.03.28. 07:02:50

@sciclubtag: Gregor - ismertem személyesen még ott benn, nekem is ez volt róla a benyomásom :) Mint művészt nem tudok megítélni, az általában a műértők, a gyűjtők és az utókor dolga. A szcientológussát szerintem bizonyította a Facebook-kommentjeivel. Nem haragszom rá, inkább szórakoztat - sokkal jobb annál, mint amikor csak szimplán lehazugoznak vagy lebűnözőznek.

Gyaloghuszár 2019.03.28. 08:58:09

@sciclubtag: Érdekelni kezdett amit mondtál - természetesen Gáll úr a szellemi Néró bejegyzései alapján nyilván nem tudom megítélni szobrászművészetét, csak és kizárólag elmeállapotát. Szóval hogy nem legyek egyoldalú, megpróbáltam utána nézni (30 percet szántam erre csak, az igaz). Sajnos a honlapja nem érhető el (gondolom azon gyakoroltak a sorstársak a DDOS programokkal), de a neten itt ott találtam pár képet.
Pl.
"Lerágott almacsutka az elszúrt nyusziábrázolás orrán"
www.veszprem.hu/veszpremieknek/images/stories/kulturamuveszet/webgaleria_fotoi/gallgregoristvan_webgaleria.jpg

Illetve a már hivatkozott videó 4. mp-ében
"Kicsi gombóc a szárnyasgömbön a szárnyasgömbön a szárnyasgömbön a szárnyasgömbön" Neo pripócsista subszecessziós Cthulhu feldolgozás.

Ehhh. Hátnemtom. Én kidobnám a kukába, ha megtalálnám a padláson. Szóval ha ő korunk legnagyobb szobrásza, akkor már megérett a világ Xenura.

Bgisi 2019.03.28. 09:41:48

@norbert79: "Te miért vagy itt?"
Gyakorolja a vallását, fura, de ez is része annak. Ez a visszatámadás, az ellenség hazugozása, eltiprása, stb - hiszen HCOPL van róla. Csak azt teszi amit tanítottak neki, droidként teljesíti Hubbard minden parancsát, bármi is az. Hogy ez mennyire vezet a szellemi megvilágosodáshoz nem tudni. Mintha csak kétpólusú lenne a világ, vannak az "elit"-ek, meg mindenki más. Én speciel örülök hogy már a "mindenki más" kategóriába tartozom.

Laci12 2019.03.28. 10:00:17

@Reformer:

Irtad:
Lacika, döntsétek már el, hogy mi vagyok :)
Válaszom:
Szerinted Te ki vagy, mi vagy?

Egykoron mi azt gondoltuk, hogy Te is az elit közé tartozol. Minden esetre úgy viselkedtél, azt nem tudom, hogy elhitted-e persze. Mi bíztunk benne, aztán a helyzet megváltozott. Visszaéltél a bizalmunkkal, de ez még azelőtt történt, hogy elbocsátottak a Sea Orgból. Ezt Te soha nem hoztad helyre, így most azt kürtölőd világgá, hogy mi és az egyház milyen mocskosak, gyalázatosak és bűnözők vagyunk, hogy ne kelljen arról beszélj amit Te tettél. Meggyőződésem, hogy a Te tetted egyáltalán nem olyan szörnyű mint amiket Te ellenünk felsorolsz. Valószínűleg ezt Te gondolod annak, és most az ennek megfelelő szerepet játszod. Ez a mechanizmus egy megfigyelhető törvényszerűség, nem kell hozzá Szcientológusnak lenned, hogy észrevedd azt, hogy bárki máson is így működik.

Péter, mindannyiunknak eredendően több személyisége van. Ez alól Te sem vagy kivétel. Hol az egyiket használod aztán a másik használódik rajtad. Ez megfigyelhető a jelenben is, ahogy Te itt reagálsz. Amikor egy másik személyiség használódik rajtad az a kontrollodon kívül kerül, és megfontolatlanul reagálsz.

Belső harcot vívnak a személyiségeid és ez nyomot hagy az arcodon. Bátran, nézz most bele a tükörbe és győződj meg magad róla.

Reformer 2019.03.28. 10:35:20

@Laci12: Részletesen leírtam a könyvemben, hogy én hogyan éltem meg ezt az egészet. A visszaélés a ti részetekről történt, én lettem elárulva, kifosztva és megalázva. Nektek mi károtok lett? Szinte ingyen dolgoztam végig napi 10-12 órákat, a végén pedig a maradék pénzem is kimanipuláltátok belőlem.

Nektek van helyrehoznivalótok, nem nekem. Én úgy érzem, sokat tettem azért, hogy ott boldoguljak és közös siker legyen ez a történet. Nem igazán rajtam múlt. Nyilván van felelősségem mindenért, ami velem történt, de nektek is ugyanúgy. De valahogy ennek az elismerése eddig nem történt meg. Bár tudom, hogy erre hiába is várok, úgyhogy már elengedtem ezt a részét. A magam sarával szembenéztem, ti meg sose fogtok a tiétekkel, mert az van belekódolva a működésetekre.

Benéztem a tükörbe, nem értek veled egyet. Ez van :)

Gyaloghuszár 2019.03.28. 10:49:10

@Reformer: Hiába érvelsz egy olyan elvrendszer ellen, ami abból táplálkozik hogy:
1. Tévedhetetlen vagyok - csakis mások csinálnak rosszul dolgokat.
2. Ha tévedek, lásd. 1. pont.

Ebből a körből nem fog kijönni Lacus soha. Sem az egyesület által elkövetett köztörvényes és erkölcsi bűncselekmények, sem az, hogy lassan többen vannak a kiábrándultak mint a befizetők (nem tudnék "hívőt írni") nem segít ezen.
A valóságnak már nincs szerepe itt.
Amit Laci ír, még csak nem is neked írja. Csak azoknak akar egy alternatív narrációt, történetet kínálni, akik nagy titokban a következő befizetés előtt véletlen erre kószáltak.
Bocs, de valójában most én sem neked írok, hanem pont ezeknek az embereknek, hogy vegyék már ezt észre, és kicsit gondolkodjanak el hátra lépve kettőt.

Sandor Zsolt 2019.03.28. 11:25:23

@sciclubtag

Nagyon nem szeretem ezeket a a "mesterséges inteligencia" mert nagyon szeretem ha az ellenségeskedés mögött valós személyek valós közszemlére bocsájtott adatokkal rendelkeznek. Milyen szép Világ lenne ha minden munkatárs aktája a legrészletesebb személyes adatokkal minden polgár álltal lehívható lenne a netröl. Akkor nem az lenne hogy a "Laci a bajkeverö" meg "Laci a mesterséges inteligencia" hanem Lacinak lenne egy neve, lakhelye, posztja meg stb.

Sandor Zsolt 2019.03.28. 11:48:07

@Gyaloghuszár

@Gyaloghuszár
Igazad van erkölcsi és a köztörvényes büncselekmények szempontjából a Laci fajtája erkölcsileg egyenlö azzal a teroristával ki mondjuk minnél több gyanútlan random járókelöket szándékozik egy konyhakéssel hátulról lemészárolni a sétányon. Nem kétlem hogy ha a "Lacik" valós szándékaikról nincs idöben tájékoztatva a széles közvélemény, akkor van egy nagy valószinüsége annak hogy elég sok áldozat jön létre. Laci meg azt fogja sivalkodni a birósági teremben hogy "miért mentetek oda?". -Valószinüleg fagyit venni és nem ezért hogy az emberre és társadalmára fényes napal, a város központjában rátörjön valami erkölcsi elmebeteg asszociális rablancs "lelket vagy életet!" felkiálltással.

norbert79 2019.03.28. 12:04:03

@Bgisi: Mindennel tisztában vagyok, de tőle várnám a választ. Mai napig nem tette meg, pedig hány hét telt is el azóta, mióta feltettem a kérdést? Tudod, egy szimpla egyszerű kérdésre nem képes egy határozott választ adni. Kérdem én, hogy melyik oktatáson bukhatott meg: Kommunikációs anyag, vagy a látása olyan rossz, hogy nem látja. Ezek után hogy lesz valaha "Clear" is?

@Laci12: Ismét felteszem a kérdést: Te miért vagy itt?

Laci12 2019.03.28. 12:36:41

@Reformer:

Péter, a kérdés az, ki vagy Te valójában?

Bele vagy ragadva az ellenség kondíciódba. De addig nem tudsz onnan kijönni amíg az ellened elkövetett árulást hangoztatott. Még akkor sem, ha tényleg téged is elárultak.

Ellenség kondícióban pattogsz a két pont között mint egy ping-pong labda.
Miközben a saját magadon belül hordozott ellenséggel küzdesz.

Nem e ezt az ellenséget kéne előbb leküzdened, ahelyett, hogy harcolsz egy egyházzal ami amúgy is túléli ezeket?

norbert79 2019.03.28. 13:42:02

@Laci12: Ha már válaszolni nem tudsz, akkor tessék, adok más olvasnivalót :D
mek.oszk.hu/00300/00349/

sciclubtag 2019.03.28. 13:45:52

@Gyaloghuszár:
A művészet megítélésében valóban benne van az ízlés is. Néhány évvel ezelőtt találkoztam Gregorral. Szimpatikus ember benyomását keltette. Mutatott egy nagy, vastag albumot az alkotásairól. Nem vagyok egy absztrakt szobrászat rajongó, de a műveinek legtöbbjét érdekesnek és szépnek találtam. (Egyébként realisztikus szobrokat is készít, amelyek nagyon élethűk.)
A scientology témájáról is beszéltünk és azt vettem ki a hozzáállásából, hogy inkább az adminisztrációs és a tanulási témakörrel foglalkozott, az érdekelte. Nem tűnt elvakultnak, azonban kicsit furcsa, amolyan "művészember" benyomását keltette, akit "földi halandók" nem feltétlenül tudnak értelmezni. A neten én se találtam róla szinte semmit.
Szerintem ő is egy olyan valaki, akire a sci azért nyomul, mert elismert művész, és nyilván kellenek ilyen "hívők". Persze mindez nem mentség arra, hogy baromságokat ír Reformer személyével vagy munkásságával kapcsolatban.

Gyaloghuszár 2019.03.28. 15:15:38

@sciclubtag: Nyilván ízlésről nem lehet vitatkozni. A magam részéről azt gondolom, hogy az elvont művészet csak egy álca a tehetségtelenségre és időnként indok a pénzmosásra. Ha egy mű nem tesz rám benyomást másfél órás monológ nélkül a művészi ábrázolásról és szimbolikáról, az -számomra- öncélú, értelmetlen, tömören "szar". De mások máshogy vannak vele, ezt belátom.

"Én libre examiateur vagyok, a saját óceánom szigete,
hozzád képest az intellektus császára. " /GregOr, 2019.03.26./

Természetesen nem ismerem Gregort, így csak pár megnyilvánulását figurázom ki, de mivel én magam az intellektus prófétája vagyok és így a császárok fölött helyezkedem el, illetve kontinens vagyok a saját óceán bolygómon, úgy érzem, nem kell kössenek a halandók morális megfontolásai mindenféle szigetecskékkel és libero excrementumokkal kapcsolatban. /Gyaloghuszár, Anno Gyh 31./

Az egy érdekesebb kérdés, hogy Gregor (akiről alig találni valamit) azért érdekes a szcimbiknek, mert elismert, vagy attól lett "elismert", mert érdekes a szcichopatáknak.

Bgisi 2019.03.28. 15:39:02

@Reformer:

Laci írta:
"Ez a mechanizmus egy megfigyelhető törvényszerűség,..."
"Amikor egy másik személyiség használódik rajtad az a kontrollodon kívül kerül, és megfontolatlanul reagálsz."
"Bele vagy ragadva az ellenség kondíciódba.”
Ref, összeteheted a két kezed, hogy Laci12 ingyen adja neked a technológiát, mégcsak ülni sem kell a tanfolyamteremben. :-) Ki tudja, még kondíciókat is kidolgoz Neked, sőt idővel akár auditálhat is. :-))

Gyaloghuszár 2019.03.28. 15:58:39

@Laci12: Egyház? Milyen egyház? Adóoptimalizálási egyesület a kifejezés amit keresel.

Valamibe beleragadt egyébként Kiskavics Dávid is a múltkor amikor itt járt, úgy hallottam. Az is nagyon pattogott utána. Pedig az is "belülről származott". Sikerült leküzdeni? Remélem nem gyártott indokolatlan ellenségképeket?

Reformer 2019.03.28. 16:13:41

@Laci12:

Ha amúgy is mindig túlélitek ezeket, akkor minek jössz ide engem győzködni? Meg valami furcsa "etika kezeléssel" próbálkozni rajtam?

Mostanában jobban zavar ez a blog titeket, mint valaha. Valami azt súgja nekem, hogy ti se vagy már annyira biztosak benne, hogy nektek áll a zászló. Gondolom amiatt, ami holnap fog kiderülni.

Én a helyedben inkább az exit stratégiákon gondolkodnék. Amikor megroggyan egy rendszer, az önzőbbje/öntudatosabbja rájön, hogy azelőtt kell lépni, mielőtt a fejére omlik az egész.

FreeLight 2019.03.28. 16:19:05

@Laci12: "Ellenség kondícióban pattogsz a két pont között mint egy ping-pong labda.
Miközben a saját magadon belül hordozott ellenséggel küzdesz."
Rád is igaz...

Aleister Crowley 2019.03.28. 17:19:48

Ellenség kondícióban a gyakorlatban: karddal lőfegyverrel az etika tiszt ellen:-)))

Laci12 2019.03.28. 18:59:11

@Reformer:

Írtad:
Amikor megroggyan egy rendszer, az önzőbbje/öntudatosabbja rájön, hogy azelőtt kell lépni, mielőtt a fejére omlik az egész.
Válaszom:
Akkor ezek szerint Te időben léptél lassan 12 éve. De ezt én nem öntudatosságnak, sokkal inkább gyávaságnak nevezik.

Péter, mi történne veled, ha működne a Tech?

Reformer 2019.03.28. 19:24:03

@Laci12: Ha a "Tech" működne és valaha is működött volna, ez a blog nem létezne, az egyháznak egyetlen nyilvános kritikusa sem lenne, én még mindig Sea Org tag lennék és a szcientológia lenne Magyarországon a legnagyobb létszámú egyház... ehhez képest mi van? Ezen gondolkozz el.

Sandor Zsolt 2019.03.28. 20:54:19

@Laci12

Ha a "Nagytestvér" szeretne titeket, akkor én biztos hogy már régen nem írogatnák és már legalább 2 évtizede nem. Ùgyhogy ti tudjátok mikor és milyen állapotban szándékozzátok jóvátenni a büneiteket.

Damiel 2019.03.28. 21:17:07

Ha a "tech" működne, akkor:
- Laci nem lenne itt. És mi sem.
- Nem pár százan lennének 30 év után itthon, hanem több tízezren vagy százezren.
- A staffok felmetek volna a hídon.
- Nem kellene photoshoppal tömeget csinálni a rendezvényeken.
- Nem kellene milliókat költeniük ügyvédekre és magánnynomozókra.
- Nem kongana az ürességtől a sok új épület, ja és nem arra költötték volna az összetarhált pénzt. És nem is lenne tarhálás, mert megélnének a befolyt bevételekből.
- Nem lenne az a sok ezer OT, Clear és SO tag, akik most ellenük protestálnak.
Az utóbbiakat itt találni: whyweprotest.wikia.com/wiki/Former_Church_of_Scientology_members_who_have_spoken_out?fbclid=IwAR2-qVSw-ZChIfhdGyoMxxV0RgFlgtqPIGOzKs-MVY4cvrxJC6XGRK-mQ8A

sciclubtag 2019.03.28. 23:06:35

@Damiel:
"Ha a "tech" működne, akkor:"
Akkor már tudjuk, hogy mi nem lenne.
De mi lenne?

sciclubtag 2019.03.28. 23:11:33

@Sandor Zsolt:

"Akkor nem az lenne hogy a "Laci a bajkeverö" meg "Laci a mesterséges inteligencia" hanem Lacinak lenne egy neve, lakhelye, posztja meg stb."

Csak létező dolgoknak lehet ilyesmije.
Egyébiránt tök mindegy, hogy valaki milyen nevet választ és lehet-e tudni, hogy konkrétan ki van mögötte. Az a fontos, hogy van-e értelme annak amit a neve alatt végez. Ha idióta, szerintem tök fölösleges rá reagálni, függetlenül attól, hogy tudjuk-e kicsoda.

Gyaloghuszár 2019.03.28. 23:54:26

@Laci12: Lehet merengeni, hogy mi lenne, ha működne a tech.

De még izgalmasabb kérdés, hogy mihez kezdetek miután kimondtátok hogy nem működik?

Laci12 2019.03.29. 06:58:53

@Reformer:

Péter megválaszolta a kérdést. Köszönöm.

Néhányan talán félreértették.

Veled mi történne, ha működne a Tech?

Reformer 2019.03.29. 07:01:23

@Laci12: soha be nem következő dolgok következményein feleslegesnek érzem gondolkodni.

Gyaloghuszár 2019.03.29. 07:47:50

@Laci12: Jaa, ez egy ilyen éljük bele magunkat játék. Értem. Rendben. Csak neked Laci, mert vicces vagy.

Szóval, ha egyszer csak rájönnék, hogy minden amit LRonT írt igaz, vagyis:
- mindent a csere kell uraljon, semmi sem lehet feltétel nélküli, vagyis szeretetből való
- ha valami nem megy biztosan van valaki a csapatban aki ellenem van és azt meg kell keresnem
- a boldogsághoz minél nagyobb egyesületi ingatlanokon át vezet az út
- mindenki akivel bármi rossz történt, hibás a sorsáért
- ha valaki gazdag, az feltétlen bölcs és jó is
- hárman seperjük a havat télen 30 méter járdán míg ketten fényképezik, egy pedig cikket ír róla
- Ron tényleg egy csónakban evezett egy kodiak medvével, mert embernek nézte és kimentette
-stb.

Szóval ha egy reggel erre a felismerésre ébrednék, azt hiszem betérnék egy templomba és megpróbálnám megtalálni Jézust.

Gyaloghuszár 2019.03.29. 08:00:42

Egy kinyilatkoztatást elfelejtettem említeni, pedig fontos. Számomra ez olyan csoda lenne, mint Jézus színeváltozása, vagy az égő csipkebokor. Csak épp valódi, tudományos, szcientológus csoda. Nem valami fantazmagória úszó gyilokmedvékről meg efféle Indiana Jones-os baromság.
Egy 100% tiszta matematikai csoda.

Szóval ha egy reggel arra ébrednék, hogy
Ronnak TÉNYLEG 3 felesége volt, de SOSEM volt 2.,

akkor azt hiszem az új matematikai ismereteimmel már az egyesület pénzügyi beszámolói is értelmet kapnának, és feloldódna az árlisták vs. adományok, illetve önkéntesség vs. munkaügyi csalás, esetleg a közhasznúság vs. harácsolás dilemmája is.

De még így is inkább keresnék egy templomot.

Damiel 2019.03.29. 08:05:42

@sciclubtag:
Nem tudom, de a működő technológia egy fikció! A valóság megfogható, tényszerű.
Az már más kérdés, hogy muszáj a befizető szcientológusok előtt fenntartani a fikciót a működő tech-ről. Így születnek a világméretű áttörésről, a dinamikus terjeszkedésről és a 15 millió szcientológusról szőtt láz-/vágyálmok.
A szcientológiával kapcsolatban csak két dolog növekszik: az ex-szcientológusok száma és az ellenszenv, ami egyébként kicsiben kis hazánkban is jól látható.

sciclubtag 2019.03.29. 13:41:56

@Gyaloghuszár:
"hárman seperjük a havat télen 30 méter járdán míg ketten fényképezik, egy pedig cikket ír róla"

Ezeket kifelejtetted:
Minden tényleges munkát végző emberre legalább 30 - fontos posztot betöltő - adminisztratív valaki jut.

Az iskolában kötelezően tanítják LRH csodálatos életét, amelyben egyre több új hőstettet fedeztek fel, (pl. a háborúban egy bomba felrobbantotta a testét, de újjáépítette).

A múlt századi fényképészeti eljárásokat az emberek betéve tudják, bár senki se használ már ilyen fényképezőgépet.

A világon minden háztartásban ott van az E-méter és vidám időtöltésként auditálgatják egymást a családtagok. Ja, bocsi ezt rosszul gondoltam, mert nincsenek családok, csak ilyen gyerek börtöntáborok, meg összeházasodott emberek akik, ha néha véletlenül összefutnak az utcán köszönhetnek egymásnak, de káefezni már nem érnek rá, hiszen az egész univerzum léte múlik rajtuk.

Mindenki jelentéseket ír a másikról, mert meg akarja óvni a bűntől. Persze senki se bűnös, de a sci hagyományok fenntartása végett azért elmegy etikára és mindent bevall, amiért nem büntetést, hanem a megváltás érdekében elvégzendő kényszermunkát végez, önként.

Sok jó dolgot sorolhatnánk még, de igazad van, elég csak egy kis ízelítő, mert így is nagy kínokat okoz a gondolat, hogy ezeket a szép dolgokat soha nem érhetnénk, ha nem működne.

Aleister Crowley 2019.03.29. 14:08:49

@sciclubtag:
Azért Orwell az nagy arc volt! 1948 ban (amikor egyébkent a dianetika könyv első változata napvilágot látott) jósolta meg annak eljövetelét melyről fentiekben említést teszel.

Hangsúlyozom egész jól lőtte be 1984 re, mivel ekkor tájt volt hogy Miss Cabbige ék elkezdték bekamerázni az auditor szobákat., és készültek a hatalom átvételre.

Ha jól tudom Orwell a kommunistákat látta a háttérben. Akkor lehetséges, hogy Ron a kommunistákkal játszott?

sciclubtag 2019.03.29. 15:00:47

@Aleister Crowley:
IstvanNagy45 is erre hivatkozott, bár Bigsi lehülyézte miatta.
Én ilyen mélyen nem gondolom, hogy ilyen szoros összefüggés vagy látnokság lenne ebben. Inkább a társadalom irányultságát fedezte fel Orwell és ezt fogalmazta meg az írásaiban. Hubbard pedig tett is érte.
A sci a régi kommunista rendszerhez elég jól passzoló szemléletet képvisel, csak másképpen hívják.

Gyaloghuszár 2019.03.29. 15:25:54

@sciclubtag: Köszönöm a kiegészítéseket, valóban elnagyoltam kicsit a gyűjtést.

Az a rész amikor "a háborúban egy bomba felrobbantotta a testét, de újjáépítette" megvan valahol? Szívesen meghallgatnám/nézném/elolvasnám.

Azt nem tudjuk esetleg, hogy mit válaszolt erre Chuck Norris?

www.youtube.com/watch?v=SL1km_Fuxq4

Aleister Crowley 2019.03.29. 16:05:05

@sciclubtag:

"A sci a régi kommunista rendszerhez elég jól passzoló szemléletet képvisel, csak másképpen hívják."

Igen ezt én is észrevettem.

1947 Dec 1 meghallotta Aleister Crowley. Az USA OTO központ teljhatalmú vezetője Jack Parsons lesz.

1948 Jan megjelenik a dianetika könyv első változata, melyet Ron Sara Northrup Hollister (Jack Parsons) korábbi ágyasa vélhetően kommunista ügynök segítségével kotyvasztanak össze.

1948 május 14 megalakul Izrael állam.

1949 június kiadják Orwell, 1984 et.

1952 juni 17 Jack Parsons furcsa körülmények között, "magára robbantja" labiratóriumát. Mialatt már hónapok óta egy titkos katonái megbízatási dolgozik, melyet egy izraeli befektető finanszíroz (na).

1952 Dec 16 Ront rendőrök elcipelik a philadelphiai előadásának kellős kozepéről. 1 napra eltűnik. Titkos szolgálati ügynökök hallgatják ki. Feltehetőleg megállapodásra kötelezik.

1953 ápr 13 megalakul az MK Ultra CIA mind control program, melyben több Scios érdekeltségű részt vesz. Bár nem tudható ki dolgozik kinek.

1953 Dec megalakul a Scientology Egyház.

sciclubtag 2019.03.29. 22:04:22

@Gyaloghuszár:

Köszi a linket. :D

"Az a rész amikor "a háborúban egy bomba felrobbantotta a testét, de újjáépítette" megvan valahol? Szívesen meghallgatnám/nézném/elolvasnám. "
Jelenleg még készítik a bizonyítékokat, de hamarosan hozzáférhető lesz, nem csak a belső körök de a vogok, meg mindenféle mókuskodók számára is. Talán még az olyan elnyomók mint mi is elszégyelljük magunkat tőle. Sőt én már szégyenkezem is, hogy egy ekkora istenségről miket is gondoltam korábban.
Van ez a mondás Leninről, ami Hubbardra is vonatkozik.
Хуббард жил, Хуббард жив, Хуббард будет жить!

sciclubtag 2019.03.29. 22:14:45

@Aleister Crowley:

Nem vagyok ekkora történész mint te ezért én csak a működési mechanizmus alapján látom az összefüggéseket. Van egy ilyen sci elmélet (ami tényleg igaz, bár ezt se Hubbard találta ki de magáénak vallotta a felfedezést), hogy amikor ugyanaz a dolog több különböző helyen felbukkan akkor a forrása egy pontra visszavezethető. (Vagy valami ilyesmi.) Ezt csak azért merem most így leírni, mert nem vagyok sci, csak sciclubtag. Mert ha sci lennék nem írhatnám így le, csak úgy, hogyha pontos hivatkozást adok arról, hogy a nagy könyvekben hol írta le LRH.
Szóval e két oldalról a megközelítésünk eléggé erősíti egymást.

Sandor Zsolt 2019.03.30. 05:50:10

@Gyaloghuszár

"Azt nem tudjuk esetleg, hogy mit válaszolt erre Chuck Norris?"

Szerintem Chuck Norris LRHval ellentétben egy megkérdöjelezhetetlen tekintély, vagyis senki sem vonja kétségbe hogy Chuck Norris kétszer elszámolt a végtelenig.
Az Öreg (LRH) megmondta hogy a MEST Univerum az eröszak Universuma, meg hogy ö milyen depressziv lenne ha csak ez az Univerzum létezne. Szerintem ezzel Chuck Norrisnak semmi problémája nem lenne mert ha valaki ebben az elme háborújában csak megkisérelné valami tekintélyel& mesékkel az agyát elszivni a másodperc egy százbilliomod része alatt úgy fültövön vágná hogy ottmaradna. Habard is igy járna. Habard valamellik könyvében megemlitette, hogy ha valaki egy "extrém OT" lenne, akkor egy új pattintással el tudná tüntetni az egész Naprendszert, de kérte hogy ha valaki idejutna ezt ne tegye. Jó, oszt mi a faszé ne ? Ezé hogy Ront meg a fajtáját, meg a sátánista eretnek cég tagjait a kitalációjaikért a nagy közönség ne üsse valami kényszermunka táborban mint a mocskos piszkos kártékony haszontalan állatokat ? Mondjuk nem hinném hogy túl nehéz lenne valamivel egy újpattintással végezni ami nem is létezik. Szóval a "nagy OT tudomány" Ron szerint is az mikor az ember egyszerüen tudja az igazságot. Sajnos tudják ezt elég sokan kik a hitvány kis lelküket eladták a Gonosznak. Az egész emberiség elnyomásán dolgoznak és az egész létük attól függ hogy kiderül e az igazság vagy sem. Ha kiderülne az igazság, akkor a nagyközönség ott helyben kibelezné öket.

Aleister Crowley 2019.03.30. 07:00:11

@sciclubtag:

"Хуббард жил, Хуббард жив, Хуббард будет жить!"

Azért tegnap kaptak egy újabb jobb egyenest a szentpétervári (leningradi) orgban. Kommandósok rohanták le őket.

www.themoscowtimes.com/2019/03/29/russian-scientology-churches-raided-fraud-investigation-a65011

Tavaly nyáron látogatott meg egyik barátom az USA, California ból. Oroszországban utazgatott, töltött el több mint 1 hónapot. Meglepődve mesélte, hogy fordul a világ. A volt Szovjetunió ból Californiába költözött át a kommunizmus.

Minden esetre Putyin rendesen ütlegelni a szcientológiai egyházat. Évek alatt több milliárd Rubelt kikoptak Oroszországból és ott vannak a nyakán kémkedni.

Aleister Crowley 2019.03.30. 07:37:09

@Sandor Zsolt:

"Sajnos tudják ezt elég sokan kik a hitvány kis lelküket eladták a Gonosznak. Az egész emberiség elnyomásán dolgoznak és az egész létük attól függ hogy kiderül e az igazság vagy sem. Ha kiderülne az igazság, akkor a nagyközönség ott helyben kibelezné öket."

Érdekes, @Laci12: valahogy eltűnt!

@sciclubtag:
Ahogy Péter mondaná - ez ettől egy kicsit árnyaltabb ugyan. Bár érdemes megfigyelni a párhuzamot az utóbbi napok eseményeiben. Venezuelai Orosz Amerikai feszültség kialakulása, újabb oroszországi scios razziák, miközben ismert szcientológus bajkeverők próbálnak "segíteni" Venezuellában.

Nézzétek csak meg Voitilla CicCi utóbbi Instagram posztjait. Érdemes! Megy a szakeverés akár csak az ukrán helyzet előtt.

Ugrik a lemez. Ez tovább is a hidegháborús helyzet fennállására utal, mely előkészítése meglehetősen jól egybeesik a szcientológia storry kezdetével. 1947 Dec - 1953 dec

Sandor Zsolt 2019.03.30. 08:57:15

@ Aleister Crowley
"Minden esetre Putyin rendesen ütlegelni a szcientológiai egyházat. Évek alatt több milliárd Rubelt kikoptak Oroszországból és ott vannak a nyakán kémkedni."

Mindenesetre Putyin is ugyan olyan szabadkömüves brit ügynök mint minden más kulcsfontosságú személy ezen a Világon. Mindenesetre Pútó is annó mint KGB munkatárs azzal lett megbizva hogy védegesse a keleti tömböt a gonyosz kapitalizmustól&imperializmustól. E nagy csatárolásának az lett a vége hogy szinte egy pukkanás nélkül vége lett a nagy kommunizmusnak és kapitalisták egyszerüen szarrá lopták és kártékonykodták egész keletet. Ja meg Pútóhoz is hozzákerült valahogy 200 Milliárd dollár...Oszt még birósági perek sem lettek belöle.

Bgisi 2019.04.07. 09:22:06

@sciclubtag: "IstvanNagy45 is erre hivatkozott, bár Bigsi lehülyézte miatta."
Nem lehülyéztem. Csak bizonyos fikciókat nevetségesnek tartok.
süti beállítások módosítása