Idén nyáron, 55 éves korában elhunyt Fritzlauf Lajos, a Magyarországi Szcientológia Egyház egykori emblematikus figurája, az „egyház” titkosszolgálati, jogi és PR-feladatait ellátó autonóm szervezeti egysége, a Különleges Ügyek Irodája (Office of Special Affairs, OSA) közép-európai kirendeltségének egykori parancsnoka.

Persze elég pikáns dolog ez, hogy az „egyház” ellenségeinek listáján ilyen előkelő helyen álló emberként nekrológot írjak, de a szcientológusok gyakorlatát és hozzáállását ismerve ez van, vagy a teljes feledés.

Rettegett Lajos

Fritzlauf Lajos, az egyház védelmezője, a szcientológia Blaha Lujza téri egykori központja előtt (2008 táján)

A nagytermetű, agresszív és lobbanékony természetű Sea Org-tiszt (a normál földi halandók számára „vezető lelkész” vagy „vezető szerzetes”) igen megosztó jelenség volt.

A 2000-es évek elején került ide az oroszországi OSA-irodából, ahol saját bevallása szerint forró lett már a talaj a lába alatt – olyannyira, hogy már az egyik ottani hárombetűs szakszolgálat is érdeklődött iránta. Nyilvánvaló okokból nem várták meg, hogy személyesen is válaszolnia kelljen bizonyos kellemetlen kérdésekre, hanem inkább visszarendelték Koppenhágába (az egyház európai központjába), ahol rövid huzavona után kinevezték az OSA közép-európai irodájának élére.

Körülbelül 5 évig dolgoztunk együtt az OSA-irodának is otthont adó, „Országos Tanács és Lelkészség” fedőnéven működtetett budapesti Sea Org bázison (amely szerencsére 2012-ben végképp megszűnt létezni). Lajos a maga területén ha népszerűnek nagyon nem, de sikeresnek mindenképpen számított – még ha ez a kívülállók és a társadalom számára totálisan értéktelen, sőt káros tevékenységekben merült is ki.

Elhárította az első adatvédelmi támadást, megnyerte az „egyház” ügyvédjének dr. Szikinger Istvánt, bírósági úton helyeztette hatályon kívül a Munkaügyi Főfelügyelőség határozatait és bírságait, az akkor már több éve húzódó APEH-vizsgálat befejezésekor teljes reverendába öltözve félórán át üvöltözött az ügyhöz rendelt APEH-osztályvezetővel, és így lealkudta a milliós nagyságrendűre saccolt bírságunkat 50.000 forintra.

Fritzlauf "lelkész" úr itt a TV-ben védi a szcientológiát

Az alkotmányjogász úrral karöltve azt is kitalálták, hogyan lehet legálisan nem bejelenteni az akkor ott dolgozó kb. 80 Sea Org tagot. Csak pár kulcsember volt hivatalosan egyházi személy, a többi papíron mind „önkéntes segítő” (nekem is így ment a kukába 9 év, ami már soha nem lesz szolgálati idő a nyugdíj megállapításakor, mint ahogy az ott megfordult kb 200 dolgozó is szinte kivétel nélkül így járt).

Emellett levezényelt pár Drogmentes Maratont és PR-rendezvényt, és maradt ereje arra is, hogy magánnyomozót állítson egy-két olyan emberre, akiket ő az „egyház” ellenségeként azonosított, és mindenféle önkénteseket titkos és igen homályos projekten dolgoztasson.

A szokásos metamorfózis

Őszintén szólva, velem igen rossz volt a viszonya. Sosem kedveltük egymást különösebben, pedig volt pár közös érdeklődési körünk.

Mint ahogy azt más szcientológusoknál megfigyeltem, Lajos alapszemélyiségével sok gond nem volt. Amikor nem volt szétnyomatva az európai központból, egy amolyan kedves, segítőkész, jó humorú, láncdohányos „vicces nagybácsi” figura volt, akivel jól el lehetett sokáig dumálni szinte bármilyen témáról (de kizárólag vastag cigarettafüstben).

Sajnos ahogy haladt az idő a Sea Orgban, elég szerencsétlen személyiségjegyeket vett fel, amelyekkel egyre inkább L. Ron Hubbardra kezdett hasonlítani (megjegyzem, hogy erre az útra elég sok szcientológus rátéved). Nyilvánvalóan kiszínezett, sőt fals sztorikat mesélt a múltjáról (puszta kézzel megakadályozta, hogy a taxisblokád során egy taxis géppisztollyal leszedje Horváth Balázs akkori belügyminisztert stb.), üvöltözött a gyengén teljesítőkkel és gúnyneveket talált ki rájuk nyilvános megszégyenítés céljából (az eredeti szakmája szerint hőerőművi kocsirendező, de a Sea Orgban szakácsnak beosztott, és – legalábbis eleinte – ennek megfelelően teljesítő H. Antalt például „Atom Antinak” nevezte el) és mindemellett az élet császárának és mesterkémnek képzelte magát.

2005 nyarán, a belső vizsgálatok lezárultakor személyesen ő dobott ki a Sea Orgból, és búcsúajándékként széles mosollyal az összes birtokomban lévő adathordozót elkobozta (demonstratív módon előttem csavarozta ki a laptopomból a merevlemezt), nehogy valami kényes információt magammal tudjak vinni. Majd vállon veregetett, és közölte, hogy örüljek, hogy ennyivel megúsztam, mert biztos volt benne, hogy elnyomó személlyé IS nyilvánítanak.

Elkövető vagy áldozat?

Amikor végleg otthagytam a szcientológiát, a többiekre, akik a rendszer rabjai maradtak, inkább úgy gondoltam, mint áldozatokra. Egyetlen embert kivéve – Fritzlauf Lajost, akit egyáltalán nem tudtam annak tekinteni. Ott és akkor eldöntöttem, hogy őt soha nem fogom sajnálni, akármi is történjen vele.

A frissen megtudott információk fényében viszont elgondoltam, hogy vajon hol van a határ az áldozatok és az elkövetők között egy ilyen rendszerben, mint a szcientológia.

Pár évvel azután, hogy engem kivágtak a Sea Orgból, Lajost is utolérte ez a végzet. Több súlyos betegségtől is küszködött már a Sea Orgban, amelyekkel senki nem foglalkozott; a felettesei végképp nem, hiszen úgymond termelnie kellett, „kezelni” a külső és belső ellenségeket.

Amikor már gyakorlatilag munkaképtelenné vált (még irodai munkára is), nemes egyszerűséggel alkalmatlannak nyilvánították a további szolgálatra, és kiszuperálták a Sea Orgból. Amivel gyakorlatilag a halálos ítéletét írták alá, hiszen borzasztóan elhanyagolt fizikai állapotban, egy fillér nélkül tették az utcára – piacképes tudás és ismeretek nélkül, az önéletrajzában egy több évtizedes fehér folttal.

A magyar szcientológia egyik meghatározó embere, aki a kezdetek óta szolgálta és védte őket, ez a nagyhatalmú volt OSA-vezér páriává vált, nemkívánatos személy lett – döndülve becsapódtak előtte azok az ajtók, amelyek a szcientológusok szerint bárki előtt nyitva állnak. Gyakorlatilag a sorsára hagyták, semmiféle erkölcsi vagy anyagi segítséget nem nyújtottak neki. Azokhoz kellett hát somfordálnia, munkanélküli és szociális segélyért tartva a markát, akikkel pár évvel azelőtt még ádázul harcolt a szcientológia védelme érdekében.

Egyszerű volt a helyzet: már nem tudott hasznukra lenni, nem tudott „termelni” – ezért kidobták, mint egy elromlott gépet.

Idén nyáron hosszan tartó súlyos betegség után, borzasztó kínok között, elhagyatva, elfeledve, szegénységben halt meg. Egyházához végig hű maradt – még akkor is, amikor ott mindenki hátat fordított neki.

Az egyház honlapján egy említést sem érdemelt meg a mai napig az az egykori befolyásos vezető, akinek gyakorlatilag a mostani létezésüket köszönhetik. Mintha sosem létezett volna.

Gone with the Wind

Mi maradt utána?

A Google-ben rákeresve pár nyilatkozat és hír abból az időből, amikor szolgálta és védte az egyházát. Amely kizsigerelte, elárulta, majd sorsára hagyta őt.

Egy Facebook-profil, ami elvileg azóta is él – senki nem szólt, hogy alakítsák át kegyeleti oldallá. Elgondolkodtató, igaz? A profil egyben szomorú mementója annak, hogy megosztós játékokban való részvételben látta a megoldást ez az ember, aki alapos kiképzést kapott az életben való boldogulásra és sikerre (a szcientológusok szerint legalábbis) az egyetlen működőképes életvezetési technológiából.

A sírját nem tudtam felkeresni, mert saját kérésére elhamvasztották, majd szétszórták a hamvait.

Ez maradt hát a magyar szcientológia rettegett kémfőnökéből és „vezető lelkészéből”, az APEH/NAV réméből, a Munkaügyi Főfelügyelőség legyőzőjéből, a szcientológia elszánt védelmezőjéből.

Hamvak. Hamvak a szélben.