Tények, tapasztalatok, vélemények és hírek a szcientológia egyházról

Szcientológia: objektíven és szubjektíven

Szcientológia: objektíven és szubjektíven

Meghalt Andrik Schapers

2016. január 22. - Reformer

Előzmények:

Magyarországi alternatív rákkezelésére gyűjt pénzt egy prominens szcientológus

Ez jelent meg szerdán a szcientológusok Facebook oldalán:

a1.jpg

Nehéz ilyenkor mit írni. Andrikot személyesen ismertem, jóindulatú ember volt, aki őszintén hitt a rendszerben, és abban, hogy jót tesz. Sokat járt Magyarországon is, számos rendezvényt tartott, szinte minden magyar szcientológus személyesen ismerte.

Halála viszont intő jel azon szcientológusok számára, akik azt hiszik, hogy megsegíti őket az "egyház" bajba kerülésük esetén. Andrik hivatásos és főállású adománygyűjtője volt az IAS-nek, a szcientológus központi tagsági/pénzgyűjtő szervezetének, évtizedekig csinálta megállás nélkül, dollármilliókat szedett össze. Azt gondolhatnánk, hogy talán rá szánnak egy kis aprót, hogy megmentsék a biztos haláltól. Hát nem. Szépen elnézték, ahogy a többi szcientológustól könyörög pénz a kezelésére, majd ahogy kb. fél évre rá meg is hal.

Jól mutatja továbbá a szcientológia manipulációs módszereinek az erejét, hogy még a halálos ágyán is azon gondolkodott, hogy a következő életében feltétlenül visszajön és továbbra is az "egyháznak" fog dolgozni. Elképesztő hatalmuk tud lenni a tagok felett.

A bejegyzés trackback címe:

https://objektivszcn.blog.hu/api/trackback/id/tr88301330

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Jettero 2016.02.02. 23:40:09

Mindeközben egy szcientológus elméjében:

Aha, ühüm... Az az ember, aki nagyon sokat tett a szcientológiáért és ezáltal az emberiségért is, valamint sokat haladt a hídon, most meghalt rákban. Ühüm... Igen......Valami nagyon kemény elnyomásba futhatott bele..... hmmmm..... nehéz szabadságharcosként....... Véletlenül kicsúszik az etika vagy valami és már rákos is vagy....... Szegény, nem figyelt oda eléggé.... De végülis, valahol ő okozta ezt magának, mert ugye a technológiával nem lehetett semmi baj, mert az mindig, mindenkin 100%-ban működik.
süti beállítások módosítása