Jeff Hawkins a blogján hozta fel ezt a témát, és szerintem is fontos a jelenség megértése a szcientológusok viselkedésének megértésében.
Nem kevés szcientológussal előfordul, hogy kezdi látni a szcientológia valós természetét, de valamiért mégsem fordít hátat az egésznek. Ezt a viselkedést magyarázhatja az ún. "elsüllyedt költségek csapdája" vagy más néven a Concorde-effektus.
A legtöbb szcientológus nem is hall erről, hiszen ez már a pszichológia felségterülete, ami Hubbard szerint az ördögtől való.
Itt a magyarázata a cons.hu -ról:
Elsüllyedt költségek
A múltbeli rossz döntéseink sokszor determinálják választásainkat. A közgazdaságtan elsüllyedt költségeknek nevezi az olyan költségeket (döntéseket), amelyek időközben vissza nem szerezhetővé váltak. Például melyik az a vezető, aki még nem küzdött egy munkatársáért, akiről tudta, hogy reménytelenül alkalmatlan a feladatára és hiba volt felvenni?! Sokszor tudjuk, hogy racionálisan gondolkozva az elsüllyedt költségeket nem szabadna összefüggésbe hoznunk jelenlegi helyzetünkkel, mégsem vagyunk rá képesek. Ennek pszichológiai mozgatója az, hogy nem szeretjük beismeri: tévedtünk. Így egy-egy rossz döntéshez ragaszkodva lavinát zúdíthatunk magunkra és cégünkre.
A Wikipédiáról:
A Concorde-effektus azt az emberi viselkedést jelenti, amikor csak azért ragaszkodunk (káros módon) valamihez, például egy vállalkozáshoz, mert már pénzt, időt és energiát öltünk bele. Nevezik még az elsüllyedt költségek tévedésének (sunk-cost fallacy) is.
A saját bőrömön is tapasztaltam ezt. Nekem is elég nehéz volt otthagyni az egyházat, annyi ott eltöltött év és a rengeteg pénz miatt, amit belefektettem. Mindenáron próbáltam valamit kihozni belőle, valami csodálatos eredményre, új képességre stb. vártam, hogy legalább a beleölt pénz egy része valamilyen formában visszajöjjön. Tényleg nehéz volt belátni, hogy a legbölcsebb dolog veszni hagyni a rossz befektetést és továbblépni.
Ha beleképzeljük magunkat pld. egy prominensebb szcientológus helyébe, láthatjuk, hogy nem egyszerű csak úgy otthagyni az egészet. Ugyanis:
1. az illető akkor is beleölt 1000+ munkaórát, ha nem munkatárs.
2. ha tehetős, akkor akár nyolc-kilencszámjegyű összeget is kifizetett már az egyházhoz kapcsolódó célokra
3. és tetejébe az egész kapcsolati hálót bukja, ha kilép.
Ebben a helyzetben tényleg nehéz úgy dönteni, hogy abbahagyjuk.
A cons.hu-n találtam pár tippet még arra, hogy hogyan segíthetünk valakinek, aki ilyen helyzetben van:
Az elsüllyedt költségek csapdájának elkerülése
Az elsüllyedt döntéseket tudatosan félre kell tenni, nem szabad engedni, hogy akár hangyányi befolyásuk is legyen újabb döntéseinkre.
Konzultáljunk azokkal, akik nem vettek részt a rossz döntés meghozatalában: ők valószínűleg elfogulatlanul tudnak segíteni.
Nézzünk szembe magunkkal, és vizsgáljuk meg, hogy miért nem akarjuk bevallani (magunknak se) tévedésünket. Ha önérzetünk nagyon szenved, erősítsük meg azzal a gondolattal, hogy a jó döntéseknek is lehetnek hátrányos következményei, és hogy a legtapasztaltabb szakemberekkel is előfordul, hogy rosszul ítélnek meg egy ügyet.
Figyeljük meg az elsüllyedt költségek csapdájának hatását másokon.
