Tények, tapasztalatok, vélemények és hírek a szcientológia egyházról

Szcientológia: objektíven és szubjektíven

Szcientológia: objektíven és szubjektíven

Újabb szcientológia tanácsadó

2016. augusztus 14. - Reformer

A számtalan üzleti tanácsadó és nonprofit fedőszervezet mellé újabb életmód-tanácsadó érkezett a wogok megtérítésének frontjára: Novák Ákos, aki elmondása szerint "az emberi boldogság forrásának megszállott kutatója". Honlapján a "szcientológia", "dianetika" és a "Hubbard" szavak egyáltalán nem szerepelnek.

A blog egyik olvasója kíváncsiságból feliratkozott Ákos hírlevelére, erre ezt kapta meg első számú üzenetként.

Tovább

Felhívtak az ideális orgból

Úgy látszik, hiába kezdtek saját elmondásuk szerint teljesen új korszakot a magyar szcientológia történetében, az adatvédelmi hiányosságok a régiek maradtak.

Ma felhívott az "ideális org" egyik munkatársa, mivel állítása szerint telefonszámmal szerepeltem a "külső munkatársak" listáján és meghívott a következő külső munkatársi gyűlésre.

Kedélyesen elbeszélgetettem vele, kihasználva ezt az alkalmat, és azt, hogy fogalma sem volt arról, kivel társalog éppen.

A következő információkat tudtam meg tőle:

1) Az org megnyitásakor egész pontosan 256 munkatársa volt összesen az ott lévő két szervezeti egységnek (és mindenkinek vagy egyenruhája).

2) Nem nyitott még meg 100%-osan az org, mert ugyan a legfontosabb engedélyek megvannak, de "pár engedély" még hiányzik. Ezért (gondolom a hatóságok megtévesztésére) két szabály van érvényben:

a) az orgba szolgáltatásra járó szcientológusok nem használhatják a főbejáratot, hanem csak az udvar felőli hátsó bejáraton mehetnek be az épületbe;

b) az org nem végez közvetlen ügyfélszerzést, azaz nem próbálják meg beterelni a járókelőket ingyenes személyiségtesztre, és olyan embert fogadnak el szolgáltatásra, akiket a külső munkatársnak hoznak be.

3) Kérdeztem, hogy van-e olyan ismertebb ember Magyarországon, aki az ideális org hatására elkezdett szcientológia szolgáltatásokra járni. Nem tudott ilyet mondani, de annyi elárult, hogy egy vezető politikus egy "Horvátországtól délre eső kis országban" (nem emlékezett az ország nevére, csak erre és arra, hogy talán a maga a miniszterelnök volt az vagy valamelyik nagyon befolyásos politikus) elvégezte a Super Power auditálást a floridai központjukban.

Levetítik külföldi szcientológusoknak a magyarországi ideális org megnyitóját

Ezt is megértük, kis hazánk történéseinek kellene inspirálnia a szcientológiát nemzetközileg.

Itt van például ez, mely szerint augusztus 5-én a bolygó mind a 150 orgja levetítette a helyieknek Miscavige kapitány budapesti beszédét, a vetítést pedig Los Angelesben még hagyományos magyar ételek és szórakoztatás (az mi lehet) is követte.

Itt van a jeles esemény meghívója:

Tovább

Álinterjú M. Attilával

Előzmény: 

Interjú Miklovicz Attilával a life.hu-n

Mint írtam akkor, eléggé felhúztam magam Attila válaszain. Ezért úgy gondoltam, célszerű lennne megírni, hogy mik lennének a válaszai, ha őszintén válaszolt volna és azt mondta volna, amit valójában gondol. 

Tehát az egyértelműség kedvéért - a válaszokban én azt fogalmaztam meg, amit egy szcientológus szóvivő valójában gondol.

Vendégünk M. Attila, a szcientológia egyház Vicc Presidentje.

Tovább

Cikkajánló: Ripost cikk a kapcsolatmegszakításról

Itt olvasható el:

Sok­koló val­lo­más: Be­há­lóz­ták a szci­en­to­ló­gu­sok az édes­anyá­mat!

A történetben csak az egy napig térden csúszás és a napi 1-2 óra alvás a valószínűtlen elem. A többi sajnos megtörténhetett (és meg is történik nap mint nap).

Bár jobban végiggondolva az is lehet, hogy csak a kilépni szándékozókkal végzett kemély fizikai munkára utalnak. A napi 1-2 óra alvás túlzás, de tényleg van alvásmegvonás a szcientológusoknál, csak nem ilyen drasztikus.

Felkavarta az állóvizet a megnyitó (frissítve)

Régen foglalkozott ennyit a szcientológiával a sajtó. Talán az lesz a pozitív hozadéka ennek, hogy jobban bekerül a szcientológia valódi természete a köztudatba.

Előkerült a nemzetbiztonsági kockázat kérdése

Remélhetőleg ez elrettenti a vagyonosabb embereket attól, hogy csatlakozzanak hozzájuk.

RTL Klub híradó, riport (érdemes megnézni):

Tovább

Cikkek az ideális org megnyitóról (frissítve)

Ide fogom gyűjteni a új székház megnyitójáról megjelent cikkeket.

Magyar Nemzet - Szcientológus csúcsvezető jött

Remek cikk, jól összefoglalja a lényeget. A legfontosabbak gondolatok:

a. kevesebben jöttek el a vártnál
b. extrém, paranoiába hajló biztonsági intézkedések (rengeteg biztonsági ember, fémdetektoros kapuk, a sajtót be sem engedték, újságírókat fotózták)

 

Ripost.hu cikkek

- Bélsárral öntötték le Budapesten a szcientológusok amerikai nagyfőnökét!

Bot­rá­nyok öve­zik a Bu­da­pes­ten bél­sár­ral le­ön­tött szci­en­to­ló­gus főnök éle­tét

A cikkekben foglaltakhoz ennyit tudok hozzáfűzni:

Ténylegesen gyakorlatilag elfoglalták a környéket, és én is azt hallottam, hogy közterület-foglalási engedély nélkül tették ezt - a gyülekezési törvénnyel visszaélve demonstrációnak jelentették be a megnyitóünnepséget.

A roma családos incidenstől nem hallottam máshonnan még, de a leöntős jelenetről igen - valaki tényleg öntött ilyen anyagot vagy Miscavige-re, vagy az útra ott, ahol elhaladt a sleppjével.

A második cikk pedig két olyan témát dolgoz fel, amelyről volt már szó a blogon - a felesége, Shelly titokzatos eltűnését, illetve DM fényűző életmódját.

 

 

További összefoglaló cikkek:

24.hu - Régiós szcientológus központ lehet Budapest

Szegedma.hu - Szegedi MSZP-s politikus is előadott a szcientológusok budapesti székházavatóján

Mandiner.hu - Hatalmas székházat avattak Budapesten a szcientológusok

Ittlakunk.hu XIII. ker - Ürülékkel öntötték le a szcientológusok vezetőjét a Váci úton

sztarklikk.hu - Fekáliával öntötték le Budapesten a szcientológusok egyházfőjét

süti beállítások módosítása