Tények, tapasztalatok, vélemények és hírek a szcientológia egyházról

Szcientológia: objektíven és szubjektíven

Szcientológia: objektíven és szubjektíven

Őt is a szcientológiának köszönhetjük

2019. április 08. - Reformer

Megjegyzés: nem ő az első olyan ember, aki (ex-)szcientológusként alkalmazza az ottani "tudást", és nagy kárt okoz vele. Egy 2012-es ítéletből egy elég rémisztő sztori bontakozik ki:

Bírósági ítélet egy szcientológus kuruzslóról

 

"Lélekszaki"

A blogon már tiszteletét tette párszor "Lélekszaki", egy félig-meddig ex-szcientológus (a módszerben még hisz), de aztán töröltetett bejegyzést, amit róla írtam.

 

Az index.hu egy részletes portrét készített róla, itt olvasható:

A Messenger sarlatánja az életedet kéri a gyógyulásért

Az alapvetés:

Kiderült, hogy Lélekszaki egy volt szcientológus, aki maszeknak állt, és saját szakállára próbálja pénzzé tenni az egyházban tanult okosságokat.

Története:

... rátalált a Szcientológia Egyház szórólapjára (amely azt a téveszmét terjesztette, hogy az ember agykapacitásának csak 10 százalékát használja), és ezen a ponton megváltozott az élete. Innentől beszippantotta a szcientológia, olvasta L. Ron Hubbard alapművét, a Dianetikát, amelyet azóta is működése alapvetésének tart. Az egymást követő tanfolyamok nem voltak ingyen, így az egyházban kezdett dolgozni, de csakhamar összekülönbözött velük, és kilépett. Ettől egy csapásra adósuk lett, vissza kellett fizetnie a tanfolyamok, kezelések árát. A szcientológus terápiája azonban folytatódott, mígnem kudarcba fulladt, és kitiltották az egyházból.

Pánikbetegséget, rákot és minden mást "gyógyít" telefonon, és mit kér cserébe?

az életedet, a mindenedet (ide értve komoly anyagi ellentételezést is lehetőség szerint), hogy a gyógyulásod utáni kilátástalan időszakban az enyém legyél, értem élj, nekem dolgozz ... és a "szabadságodat" (ha igényled visszakapni) majd csak azzal válthatod meg, ha tömegeket (hasonlóan szenvedő, kilátástalan helyzetű, akár sokszor e miatt az életük feladásán gondolkodó) pánikosokat, és más betegeket irányítasz hozzám, akik szintén nagyot áldoznak a gyógyulásért, és el is érik azt velem. Megfelelne ez számodra?

[...]

Emberünk maga is az egyháznál végzett kulimunkát, hogy így váltsa meg a tanfolyamok árát. És pontosan ezt várja el ő is az áldozataitól.

Nem esett messze az alma a fájától:

Nekünk írt leveleiben olyan részleteket adott írásba, amelyek a jogi szakértő szerint kuruzslásra, sőt törvénytelen orvosi kísérletre és egy sor más törvénysértésre utalnak.

A bejegyzés trackback címe:

https://objektivszcn.blog.hu/api/trackback/id/tr2314748815

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

znagy6666 2019.04.08. 18:05:26

Péter, a lélekszaki, akiről szól a cikk, az a I. Lali névre hallgató illető akki 2017 végén levelezett is velünk?

norbert79 2019.04.08. 18:08:09

Mókuskodás miatt nem Fair Game van ellene? Kíváncsi lennék a megegyezésére.

DaDPool 2019.04.08. 19:46:40

Én már azt hittem nem tudok újat olvasni a Sci-ről (először az index oldalán olvastam ezt a sztorit), hát döbbenetemben megittam a rizses hús vacsorámat, majd beleharaptam a poharamba.

Reformer 2019.04.08. 19:53:29

@norbert79: elméletileg van, de szerintem most nincs erre kapacitás, hogy őt is kergessék. Van elég bajuk az elbukott adatvédelmi per miatt.

norbert79 2019.04.08. 20:19:42

@Reformer: Azt hittem az OSA ennél fanatikusabb, vagy ennyire limitáltak az erőforrások?

znagy6666 2019.04.08. 20:50:57

@Reformer: Köszi.

Képzeljétek engem is térített. Itt a blogon akadt rám. Visszanéztem a levelezésünket. ígértet tett, amennyiben hagyom általa auditálni magam, belőlem csinálja meg az első Cleart. Mert a Ron az egy kókler volt és csupán clear közelieket gyártott:-)

Ammonia73 2019.04.08. 21:12:08

Ez a Lali szerintem már pszichiátriai eset, sajnos neki lenne a legnagyobb szüksége segítségre. Emlékszem, fenn volt valahol egy videó arról, ahogyan egy lányt auditál msn-en(?). Nagyon durva volt. Nyilván a lány sem volt egy értelem netovábbja, de Lali gondolom meggyőzte, hogy segít nek. De szegényt kipakolni a netre...ennek hogy nem lett semmi következménye?

Reformer 2019.04.08. 21:13:47

@norbert79: ennyire limitáltak, igen.

Ammonia73 2019.04.08. 21:25:12

Már csak azt nem.értem, miért nem.jelentette.még fel senki ezt a Lali nevű szerencsétlenséget. Ha ilyen könnyen megtalálható a neten, már rég lekapcsolhatták volna, ott a sok írásos bizonyíték az ígéreteivel és ezek "áraival". Azt sem értem, hogyan működik még mindig Garábon a Narconon. Nálunk tényleg mindent lehet?

znagy6666 2019.04.08. 21:26:01

@Reformer: @norbert79: @DaDPool:

www.facebook.com/lelekszaki/posts/983872778470885?__tn__=K-R

Irtam kommentet Lalinak. Kiváncsi vagyok, hogy fog e válaszolni. Érdemes elolvasni kommenteket, melyeket a "kuncsaftok" irtak a Lali-terápiáról. Talán Gyurcsók reinkarnációja???

znagy6666 2019.04.08. 21:28:59

@Ammonia73: @Reformer: @norbert79: @DaDPool:

Lali gyors volt...lehet már OT:-) Ezt válaszolta:

"Szia Lélek Lali! Emlékszel még rám? Áll még az ajánlatod, hogy auditálj? Zoli"

Szia!

Hát először is (itt) privátban írj nekem!

A kommentedet töröltem.

(Amúgy ülésben vagyok épp itt közben, írd meg, hogy csak poénkodsz-e, vagy komolyan gondolod-e, és hogy miért jutottál arra a mérlegelésre, hogy megpróbálnád.)

Üdv,
Lali

Gyaloghuszár 2019.04.08. 23:23:33

Egy újabb díszpinty. Megnéztem az oldalát, és az tűnt fel, hogy a bejegyzéseit like-olók kivétel nélkül nők.
Szerintetek ez miért van? Direkt nőknek hirdet mint Marozsák szaktárs?

znagy6666 2019.04.09. 00:16:12

@Gyaloghuszár: Érdekes megfigyelés!
Lélek Lali, csak a + kommenteket hagyja fent az enyémet pl. 1 perc alatt törölte.

Nyilván a ezek hölgyek hamarabb elszédithetőek eme bájos fiatal fiú részéről.

Theta Healing, alapitója - Vianna Stibal szintén ex-Szcientológus. A kilencvenes évek végén az LA Orgban többször megfordult tanfolyamokat végzett. Jelenleg több államban perben áll csalás vádjával.
Állítása szerint a rákot gyógyít a Theta Healing módszerrel.

Egyik magyarországi képviselője:
Nagy Szilvia...
www.facebook.com/szilvia.nagy.9216?fref=search&__tn__=%2Cd%2CP-R&eid=ARBtqpqBHQgkSJvPiMbNJiK65DpniO5cm37MOlYFq2UpZJyR_lhBINvYdmMDirdWGoqRGz-_oCWAgUFd

Oldalán is a bárarátokat böngészve túlnyomó többségben, kapuzárás előtti, korosodó hölgyeket találok.

MLM rendszerben terjeszkednek. Érdemes Szilvia videóiba belenézni...bizarr.

És ez is a Szcientológiából indult.

sciclubtag 2019.04.09. 02:45:42

@Reformer: @znagy6666: @Gyaloghuszár: @DaDPool: @norbert79: @Ammonia73:
Kivételesen nem értek egyet veletek.
Vannak elvetemült sci dilinyósok és vannak mindenféle egyedek (nem egyének) akik megérdemlik a basztatást. Nyilvánvaló, hogy Lali áldozat.
Nekem is írt nem csak Zolinak és szerintem mindketten megállapítottuk az áldozat mivoltát csak másképp hívjuk talán.
Egyébként saját állítása szerint standard dianetika auditálást végez a "nagykönyv" szerint.

Gyaloghuszár 2019.04.09. 07:15:49

@sciclubtag: Sok tömeggyilkost bántalmaztak gyermekkorában. Ez felmenti őket? Lali lehet áldozat ÉS szélhámos gonosztevő is egyben. Tegnap olvasgattam hogyan próbál szellemi problémákkal küzdő embereket gyakorlatilag rabigába hajtani. Elfér rajta pár év fegyház.

Bgisi 2019.04.09. 12:39:47

Most az jutott eszembe, ha később tényleg bezár a bazár, és lehúzza a rolót a magyarországi szervezet, vajon hány ilyen Lali indul a szélrózsa minden irányába... ?! Mert valamiből majd meg kell élni, és hát sokuknak nincs a mai világban használható civil foglalkozása.

znagy6666 2019.04.09. 12:50:02

@Bgisi: @Gyaloghuszár: @sciclubtag: @Ammonia73: @Reformer: @DaDPool: @norbert79:

"Egyébként saját állítása szerint standard Dianetika auditálást végez a "nagykönyv" szerint."

Lali egy súlyosan mániákus elmebeteg. Őt kéne kezelni. Ehelyett 6 éve naponta szedi az áldozatait, pénzért cserébe turkálja az elméjüket. Teljesen mindegy, hogy elbántak vele és ettől bekattant vagy szándékosan teszi azt. Veszélyes a társadalomra nézve.

Vajon hány olyan Szcientológiával kapcsolatba került személy van aki maga is elmebeteg és azon mesterkedik, hogy másokat kezeljen. Én személy szerint Lalin kívül 5 ilyen illetőt ismerek személyesen, Magyarországról.

Emberek, miért hagyjuk ezt? Bgisi-nek tök igaza van!!!

Szerintetek, a Magyar állam meg fogja oldani ezt?

Ha megszűnik az Szcientológia egyház, mi lesz az emberekkel akik ki fognak onnan jönni?

Tehát újabb "Lakikra" számíthatunk? Ráadásul ők újabbakat csinálnak majd...mert ez ragályos.

Ezek a zakkant emberek, a környezetünkből fogják téríteni az áldozataikat. És mi van hogyha a saját családunkra kerül a sor és egy ilyen áldozatává esik csupán böngészve a Internetet.

Már rossz belegondolni, hogy előfordulhat, hogy a gyermekem azzal áll élő, hogy egy ilyen kezeli.

DaDPool 2019.04.09. 13:34:47

@znagy6666: Valószínű, hogy Lali huszár nem teljesen 100-as, mert aki lelkiismeret furdalás nélkül tudatosan el akarja szedni a pénzét olyan embernek, akik nyíltan bajban vannak az mind erkölcsileg mind mentálisan defektes. Jobb helyen azokat pszichopatáknak hívják, aki nulla erkölcsi érzékkel és empátiával rendelkeznek. Az persze más fekvésű lenne, ha adományokat gyűjtene a sikeres gyógyulás fejében. De előre kijelenteni csak pénzért, rabszolgaságért hajlandó segíteni.....no comment.
Én a rendőrség helyében automatikusan eljárás alá vonnám mindazokat az embereket, akik azzal hitegetik a jó népet, hogy gyógyítják a rákot és más hasonló végzetes betegségeket. Ez olyan mértékű átverés, amelyre szavak nincsenek. (És Lali huszárban valószínűleg fel sem sejlik az erkölcsi tartás, csak a pénzkötegek villogása) Az ilyen kamuzókat súlyosan büntetni kéne. Mert rendkívül károsak a tevékenységeik.
Ha bebörtönöznék Lali huszárt és a többi kóklert, én nem sajnálnám. Bízom benne, hogy a sorsuk utoléri őket....méghogy áldozat? Ő csak kitanulta a szakmát.

znagy6666 2019.04.09. 14:22:27

@norbert79: @Ammonia73: @Gyaloghuszár: @sciclubtag: @DaDPool: @Bgisi: DaDPool, egyet értek azzal amit a kommentedben írsz!

"Én a rendőrség helyében automatikusan eljárás alá vonnám mindazokat az embereket, akik azzal hitegetik a jó népet, hogy gyógyítják a rákot és más hasonló végzetes betegségeket. "

A probléma hatóságok tehetetlenségében és talán a törvények ill. rendeletek hiányában keresendő.
Hasonló a helyzet, a 90es évek Whiskys becenevű bankrablójára esetével, nyilván emlékeztek. A rendőrség nem volt felkészülve, hogy hogyan és miként kezelje ezt a frissen kialakult "vad-amerikai" helyzetet.

És van itt még egy dolog, és az a szemlélet. Én sokat tartózkodom Amerikában. Ezek a önjobbító, stb szekták szinte 90 % ban innen Californiaból indultak ki. Számos jelenleg is itt működőt fel tudok sorolni.
Az emberek immunitása, védekezése az elmúlt évtizedek alatt kifejlődött itt. Mondok egy példát .Egy ilyen "Lélek-Lali kaliberű fickót, aki álnéven, FBn csinálja üzelmeit, ráadásul elég idióta hozzá, hogy a saját page-n kint hagyja a saját nevét és mobilszámát. Ami mára furcsa módon eltűnt FB oldaláról.

SŐT, érdekes módon, Péter is törölte a tegnapi kommentemet, melyben benne volt Lali saját FB oldala, Itt a lali!!! címmel...nem baj, szerencsére nekünk megvan ugye.

Sóval, ez itt úgy megy hívom a 911, nagyrészt 10-15p alatt kijön az Officer ide a helyszínre, elmondok nekik szépen mindent, átadom a bizonyítékokat, és kapok egy ügyszámot. És itt intézkednek, az ügyszám alapján tájékoztatnak is. És nincs belemagyarázás! Nem feltétlen kell bíróságra menjek, és az ügy intéződik.

Mit várunk a rendőröktől? Magyarországon erre nincs jogkörök, a simlisek meg bujkálnak, emberek meg nem jelentik. Ennyi a történet.

Reformer 2019.04.09. 14:39:06

@znagy6666: az okozza a problémát ismereteim szerint, hogy úgymond "hivatalból" nem szoktak eljárást indítani, és leginkább azt szeretik, ha egy károsult tesz feljelentést.

znagy6666 2019.04.09. 15:00:36

@Reformer: Miért nem csináltok egy próba vásárlást? Máris lesz károsult.

Lali biztos nem ad számlát. Ha más nem a NAVot érdekelné először.

Most nem vagyok otthon, máskülönben megcsinálnám.

De most komolyan, miért kell még éveket sarlatánkodjon, kárt okozzon amíg valami nagyobb bajt nem csinál?

Norbert69 2019.04.09. 16:46:41

@znagy6666: Miért nem csináltok egy próba vásárlást?

Könnyen beszélsz te onnan a tengeren túlról. Én nem adnám a nevemet hozzá, az biztos. Mások is így vannak ezzel, ez nyilván való. Ezt egy valaki csinálhatná meg, az a Ref. de neki meg mi érdeke?

Gyaloghuszár 2019.04.09. 19:31:52

@znagy6666: Zoli, amit elmondasz az alapján olyan, mintha amcsiban sokkal ütősebben lehetne fellépni a szekták ellen. Máskor viszont azt hallani, hogy ott az ígéret földjén él és virul a szcientológia és rendőrök biztosítják az épületeiket meg rendezvényeiket? Hogy van ez?

znagy6666 2019.04.09. 21:07:20

@Gyaloghuszár:

Szia, ez pontosan így van, ahogy mondod. A nagyobb gengsztereknek - mint a Scio egyház van elég pénzük megvenni a hatóságokat. A kiesebbeknek viszont nincs, se pénzük se kapcsolatuk. Úgyhogy kicsiken verik el a port. Az ilyen Lali-betyárok "full service" t kapnak a rendőröktől. Ez itt egy szabad ország, bármit megcsinálhatsz, ha megúszod. Legfeljebb átmész egy másik államba és újra kezded. Ja és még egy Californiaban a Scio egyház nem szektaként van a köztudatban - bár remélem változik majd. Jelenleg itt ez egyház, és az alkotmányban foglaltak miatt az egyházak kifejezetten védelmet kapnak.

@Norbert69: "Könnyen beszélsz te onnan a tengeren túlról." Megértelek, de bármikor te is kijöhetsz!

DaDPool 2019.04.09. 21:39:30

Majd Ref eldönti maradjon ez a link, de ez egy pont idevágó riport , érdemes megnézni, miért is nem tesz semmit a hatóság a sarlatánok és távgyógyítók ellen?
www.youtube.com/watch?v=IHzRjRpcdn8

znagy6666 2019.04.12. 18:40:57

@Gyaloghuszár: @DaDPool: @Aleister Crowley:

"Máskor viszont azt hallani, hogy ott az ígéret földjén él és virul a szcientológia és rendőrök biztosítják az épületeiket meg rendezvényeiket? "

Hogy jobban érthető legyen, hogy hogyan működik is ez itt, és hogy vajon miért védik a rendőrök Szcientológiát az államokban, első sorban Californiában és Floridában, itt egy háttér információ. Az alábbi videó-riportban. Egy rendőr maga mondja el, beszél az összefonódásokról és a szekták szerepéről. Az is érdekes, ahogy a Hollywoodi színészek, nyilván a Scio celebek is kapcsolódnak ehhez.
www.youtube.com/watch?v=hm2FIwHtOKk

znagy6666 2019.04.13. 14:19:56

@sciclubtag: Nekem működik, most ellenőriztem. Magyarországról talán nem működik?

sciclubtag 2019.04.13. 14:23:06

@znagy6666:
Az biztos, hogy Magyarországnak erről a részéről, ahol éppen most vagyok, nem működik. A többiről nem tudok hitelesen nyilatkozni.

norbert79 2019.04.13. 17:54:56

Jelentem a link nem elérhető. Nem zárt csoportban lett feladva a hír?

DaDPool 2019.04.13. 20:25:16

@znagy6666: Akkor Zoli huszárt utolérte a saját hülyesége. Végül is magának köszönheti....
süti beállítások módosítása