A tavalyi év történéseit áttekintve úgy találtam, hogy három dologról kell beszélnünk a szcientológia kapcsán.
1. Az új székház, az "ideális org" megnyitása után már nem tudnak tovább blöffölni
Megvallom őszintén, nem esett jól, amikor megnyitották a csodapalotát. Igaz, hogy 16 évig tartott nekik idáig eljutni, az is, hogy elégettek erre 3-4 milliárdot, de mégiscsak megnyílt és üzemel, elvileg elég komoly potenciális szolgáltatási kapacitással.
Ne feledjük viszont, hogy ez a projekt sosem arról szólt, hogy vegyenek maguknak egy nagy épületet.
Az lett volna a lényege, hogy gyökeresen megváltoztassa a szcientológia megítélését, és nagyban felgyorsítsa Magyarország Clearré tételét.
Ebből a szempontból viszont egyelőre kudarc. Rendszeresen figyelem a szcientológiáról megjelenő cikkeket, és egyértelműen megállapítható: a szcientológia sajtója semmit nem változott a megnyitó hatására, továbbra néha kerül be csak az újságokba az "egyház", akkor is szinte kizárólag negatív módon.
A taglétszám sem változhatott drasztikusan, mert szemérmesen hallgat a szcientológia tábor a valós terjeszkedésről. Ha lenne valami komolyabb eredmény, akkor tele lenne ezzel a Facebook oldaluk.
Az is valahol pozitívum, hogy az "ideális org" lett volna A nagy megoldásuk, amely minden problémát megold. Nem jött be, és ezek után vajon mit tudnak mondani a tagoknak? El fogják-e hinni a következő nagy projektnél az ígéreteket, amikor 3-4 milliárd Ft elköltése után szinte semmit nem tudnak felmutatni?
2. Továbbra is az üzleti tanácsadók tartják életben a rendszert
A pénzügyi adatok áttekintése után úgy tűnik, hogy ugyanúgy működnek, mint 2005-ben, amikor engem kivágtak - a nagy pénz a szcientológus konzultánsokból van, és többnyire az ő ügyfeleikből lesznek azok a nagy adományozók, akiknek a pénzéből meg tudják valósítani a terveiket. A kérdés az, hogy mire használható ez az információ.
3. Az adatvédelmi razzia fontosabb annál, mint amilyen jelentősnek tűnik
Erről az ügy sikere érdekében most nem írhatok többet, de megvan az oka, amiért ez gondolom.