Tények, tapasztalatok, vélemények és hírek a szcientológia egyházról

Szcientológia: objektíven és szubjektíven

Szcientológia: objektíven és szubjektíven

Önámítás mesterfokon

2015. június 30. - Reformer

A Drogmentes Maraton legújabb akciója remekül példázza azt az ideális légvárat, amelyet tényleg sikerült megépíteniük (ellentétben az ideális orgjukkal, amivel már 14 év hiába próbálkoznak).

A Drogmentes Világnapon kiosztottak 20.000 tájékoztató füzetet, melyek nyomokban L. Ron Hubbard okosságait is tartalmazzák a drogokról.

Ezt így kommunikálták a tagjaik felé:

rekord.jpg

Erre a két médiaóriásban megjelent cikkre hivatkozik:

Weborvos.hu cikk 

Kecskeméti Szuperinfó cikk

A két cikk gyakorlatilag megegyezik (mivel ők küldték be leközlésre) - annyi a különbség, hogy a weborvos.hu kivágott két bekezdést (a két érzékenyebb témát: a marihuána legalizációjára vonatkozót és a Hubbard-idézetet), ezeket besárgáztam, illetve hozzáadta a második mondathoz, hogy "közölték a szervezők".

Csak Magyarországon több mint öt megyében váltott ki komoly megmozdulásokat az idén 27 éve indított drogellenes világnap. 

Ennek hatására Közép-Európai rekord született, hiszen egyetlen egy nap alatt 20.000 emberhez sikerült eljuttatni drogfelvilágosító füzeteket a több mint 70 önkéntes segítségével.

Többek között voltak megmozdulások Szegeden, Miskolcon, Veszprémben, és Pesten is. A szervező Drogmentes Világért Alapítvány már régóta készült a Magyar rekord előkészítésére. Az „Igazság a drogokról” elnevezésű füzeteket előszeretettel olvassák a járókelők, felnőttek, és fiatalok egyaránt. Nem véletlen, hiszen a drogok területén lévő számtalan kérdésére adnak jól érthető pontos választ.

Az Alapítvány Magyarországi vezetője Németh Gergő megfogalmazása szerint: „A drogfelvilágosítás egyik legfontosabb eleme a döntési szabadság, hogy az emberek önszántukból tudjanak helyes döntést hozni.” Így érthető, hogy a drogfelvilágosító füzetek osztásával meg tudják adni a helyes döntéshez szükséges összes információt a felnőtteknek, és fiataloknak egyaránt.

Az ENSZ határozata nyomán 1988. óta június 26-án tartják a Drogellenes Nemzetközi Világnapot. Mindenki tudja, hogy a drog komoly társadalmi probléma, de ha megnézzük a valós számokat, akkor a helyzet sokkal riasztóbb, mint elsőre gondoljuk. Az ENSZ Kábítószer- és Szervezett Bűnözés Elleni Hivatalának (UNODC) statisztikái alapján a 15-64 év közötti droghasználók száma még mindig növekedést mutat. Becslések szerint a világon 230 millió ember fogyaszt illegális kábítószereket, s ez évente kétszázezer ember halálát okozza.

Sajnos mivel az USA több államában is legalizálták a marihuánát, a drog a vezető halálesetek közé került Amerikában. Ilyen szempontból Magyarország még jobb helyzetben van, hiszen a Magyarok nagy részét még nem vezették meg a legalizáció eszement ötletével.

Rengeteg nagy művészt veszítünk el a drogok miatt, említhetjük Kurt Cobaint vagy Amy Winehouse-t. Az európai drogfogyasztók száma 25-30 millió között mozog. Ma Budapesten átlagosan minden második 16 éves fiatal kipróbált már valamilyen illegális szert. L. Ron Hubbard, filozófus megfogalmazása hűen mutatja a helyzet komolyságát: „A drogprobléma bolygószintű. Vérben és emberi nyomorúságban fürdik”.

A felvilágosító kampányhoz Magyarországon megannyi híresség – köztük több sportoló is – csatlakozott már, úgymint: Antal Timi, Dr. Csötönyi Sándor, Danny Blue, Gálvölgyi János, Martinek János, Katus Attila, Görbicz Anita, Erdei Zsolt, Madaras Ádám, Pulai Imre, Növényi Norbert, Oláh Gergő, és még sokan mások…

Érdekes egyébként, hogy ismét előszedték a celeblistájukat. Erdei "Madár" Zsolt a régi Hír TV-s riportban egyszer már beszélt erről a témáról, nem túl pozitívan, de gyaníthatóan vannak még olyanok a listán, aki nem feltétlenül tudnak erről.

FRISSÍTÉS:

Sárosi Péter, a TASZ jelentésének szerzője kérdésemre válaszolva ezt írta a legalizációval kapcsolatos vádra:

Ez úgy ahogy van, ostobaság. Egyrészt a kannabisznak nem létezik ismert halálos dózisa, valószínűleg több kilogrammot kellene megennie egy embernek egy ültő helyében ahhoz, hogy meghaljon tőle, így hát a kannabisznak semmi köze a túladagolásos statisztikák alakulásához. Másrészt az USA-ban az elmúlt években a kannabisz-politikától teljesen függetlenül megnőtt az opiát-túladagolásos halálesetek száma, ez igaz, erről filmet is forgattunk: ennek viszont a receptre kapható fájdalomcsillapító gyógyszerek online feketepiacához, illetve a megfelelő ellenintézkedések hiányához van köze. Bővebben: http://drogriporter.hu/en/prescription_od

A bejegyzés trackback címe:

https://objektivszcn.blog.hu/api/trackback/id/tr777584558

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

vittore 2015.06.30. 12:29:46

Kedves Reformer!

Van esetneg kompetensnek tekinthető Scientológus ismerősöd, aki hajlandó lenne akár szóban, akár írásban válaszolni az itt megjelent bejegyzéseidre, esetleg a kommentelők kérdéseire?
Nem akarok naívnak tünni, de hátha.

Reformer 2015.06.30. 12:34:22

@vittore: nincsenek szcientológus ismerőseim, mindegyik megszakította velem a kapcsolatot. A párbeszéd jó lenne, de reménytelennek érzem. Egyrészt Hubbard írásainak ellentmond az ilyesmi, másrészt a válaszaik az én hiteltelenítésemre irányulnának, nem a tényleges problémára adnának releváns választ. De persze meg lehet próbálni...

vittore 2015.06.30. 12:46:41

Egy minden személyeskedés nélküi,, tényekkel, számokkal alátámasztott vita az ő érdekük is lenne. Ja nem. Bocs... :)

PTS level III. 2015.06.30. 14:21:33

@vittore:

Megerősíthetem Reformert ebben - a legparttalanabb társalgás és időpocsékolás volna. Ron bácsi kijelölte számukra a kötelező haladási irányt, és az ösvényről nemhogy letérni, de még csak félrepillantani is tilos nekik. Csak azokat a dolgokat hajlandóak "tényként" kezelni, amelyek LRH szentírásaiban olvashatók, minden más hazugság, mókuskodás, ferdítés, entheta stb...

PTS level III. 2015.06.30. 22:05:58

Hmmm. A felsorolt hírességek vajon akkor is csatlakoztak volna a "felvilágosító kampányhoz", ha tisztában vannak azzal, hogy az "egyház" a nevüket később népszerűsítő propaganda-anyagokban kívánja felhasználni? Csak egy költői kérdés volt, semmi több... ;) Erdei Zsoltot szó szerint "Madár"-nak nézték... :)

Szurkolok nekik, de tényleg! :) 20.000 kiosztott füzet... már csak 980.000 van hátra az ígért egymillióból, a Nagyságrendek Évében (2014) nem jött össze...
Reformer! Te elég hosszú időn keresztül voltál "közel a tűzhöz". Tudnál csak egyetlen példát említeni, amikor a magyarországi szcientológiában akár csak egyetlen - irreális - célkitűzés is megvalósult? Mert én hiába töröm a fejem, nekem semmi se jut eszembe. :'(

Reformer 2015.06.30. 22:18:00

@PTS level III.: egyetlen irreálisnak nevezhető célkitűzés volt, ami megvalósult - a Budapesti Org amikor Saint Hill méretű volt. Azt egy Los Angelesből ideküldött főmufti intézte, de rettentő sok szabálytalan és furcsa megoldása volt, egyből össze is omlott a kártyavár, amint elhúzott...

PTS level III. 2015.06.30. 23:54:38

@Reformer:

Na jó, de a verebek azt csicseregték, hogy a Budapest Org stat-csalással vált Saint Hill méretűvé. Igazán beavathatnál, ugyanis a missziós munkatársak előtt gondosan elhallgatták a kompromittáló, nyomdafestéket nem tűrő, az "egyház"-ra rossz fényt vető részleteket. ;)

Jettero 2015.07.01. 06:28:19

Tudom nem ehhez a poszthoz tartozik, de most tudtam meg.
Bréking nyúz: Snr Ronald Miscavige könyvet ír a szcientológiáról és a fiáról.
Yeah!!!!!!!!! :D 2012 óta várom ezt a könyvet!

Kíváncsi vagyok, hogy milyen lesz az erre kidolgozott halottügynök csomag.
"David Miscavige, akkora nagy lény, hogy a körülötte lévők gonosz céljai egyből bekapcsolnak és ez az oka annak, hogy a közvetlen családjában 3-nál is több SP van. A feleségét, meg vagy 8 éve nem látta senk, mert "önkéntes rehabilitáción" van. "

Reformer 2015.07.01. 10:44:27

@PTS level III.: a könyvemben írtam róla, de a lényegi pontok a következőek:
- tanfolyamok: éjjel is tanultak és zártak tanfolyamokat. A lezárandó mennyiséget úgy érték el, hogy régi szcientológusok sok kis tanfolyamot elvégeztek, ami mesterségesen megpörgette a zárásokat és a tanulói pontokat.
- bevétel: rengeteg előlegbefizetés volt jövőben elvégzendő szolgáltatásokra "segíts elérni a Saint Hill méretet" érveléssel
- auditorlétszám (20 db kellett): a többséget mindenféle szabálytalan szerződésekkel és "irányelvellenes" ígéretekkel szerződtették (extra fizetés, plusz garantált szabadság stb.), plusz mindenféle trükkökkel "kivásároltak" missziós munkatársakat is a szerződésükből.

PTS level III. 2015.07.01. 21:48:44

@Reformer:

Nos, szörnyen röstellem a pofám miatta, de a könyved még nem olvastam.
Viszont jóvátétel gyanánt elhatároztam, hogy még ebben a hónapban megveszem. ;)

És kösz a hasznos infókat!
süti beállítások módosítása