Tények, tapasztalatok, vélemények és hírek a szcientológia egyházról

Szcientológia: objektíven és szubjektíven

Szcientológia: objektíven és szubjektíven

Magyarországra jön Kotric

2012. május 30. - Reformer

A szcientológusok hétvégi "retró" partijára eljön Walter Kotric, a szcientológia híres-hírhedt első embere.

 

 

 

Aki ismeri, annak valószínűleg örök "élmény" maradt az emberrel való találkozás (ha pozitív, ha negatív volt). Tud kedves és meglehetősen vicces, de rendkívül kegyetlen is lenni. Az ordítozási képessége pedig a szcientológián belül is legendás (olyan erővel és intenzitással tudott ordítani, hogy anélkül szinte falhoz szegezte a célpontot, hogy egy ujjal hozzányúlt volna). A hangerőre sem lehetett panasz, mert az udvaron tisztán lehetett érteni, hogy mit ordít a harmadikon, a rettenetes osztrák akcentusa ellenére. 

Én szerencsére sosem húztam ki nála a gyufát, a főnökömet pedig kifejezetten kedvelte, így megúsztam az effajta "kezelést", és inkább a vicces oldalát ismertem meg. Mások már nem voltak ilyen szerencsések, a Kotric nevére adott keresőtalálatok jó része ilyen rémtörténet.

Az volt a legfurcsább/legérdekesebb vonása, hogy semmiféle szociális gátlással (és érzékenységgel) nem rendelkezett.

Pár történet:

Sétálunk hármasban Koppenhágában egyik szci épületből a másikba (ő, én + Miklós, a magyar szci akkori vezetője), a Sea Org tengerészegyenruhájában. Odajön hozzá egy koldus, motyog valamit dánul. Erre Kotric rámordul: F*ck off! Get some work! (Menj a p*csába! Szerezz valami munkát!).

Volt többször Magyarországon is. Az egyik rendezvény előtti meetingen éppen a másnapi teendőkről volt szó, amikor enyhe bűzfelhő csapta meg az orrunkat. Kotric felállt, rácsapott ököllel az asztalra és elordította magát: Who farted? (Ki fingott?). Gyorsan körbenézett, árulkodó arckifejezéseket keresve. Később megmutatta a másik oldalát is. Egy szirénázó mentő húzott el a ház előtt. Felcsillant a szeme, mint egy kisgyereké, odarohant az ablakhoz, és kinézett, majd nevetve azt mondta: olyan hangja volt, mint egy kis űrhajónak.

Másnap a rendezvényen se bújt ki a bőréből. Az egyik szci (nem munkatárs, hanem csak szimpla tanfolyamra járó ember) véletlenül rálépett a lábára. Kotric a szemébe nézett és ennyit mondott röviden: F*ck you! (B**** meg!).

A neki nem tetsző OT-kkal (elvileg magas szellemi szintet elért szcientológusok) sem bánt kesztyűs kézzel. A kedvenc fenyegetése az volt, hogy "kitiltalak a kontinensemről" (Európát ugye a magáénak tekintette).

A mindennapi belső problémákról is gátlások nélkül beszélt. Amikor kinn voltunk a főnökömmel Koppenhágában (évente 1-2 alkalom), akkor kérés nélkül beszámol az aktuális bajairól. Elmesélte, hogy küldött 4 embert Hamburgba átvenni az ottani szervezet vezetését, de beletörött a bicskájuk. "4 kib**ott növény jött vissza." - mondta. Aztán beszélt a személyzeti ügyeket intéző, a szcientológia szövevényes hálózatán belül függetlennek számító szervezetről is, amelyik "ha nem figyelnék oda, ellopná az összes beosztottamat").

Ezen a 2005-ös fotón egyenruhában látható, az európai iroda "legénységével", a másik fotón pedig átveszi a szcientológia szempontból legjobban terjeszkedő kontinens vezetőjeként a díjat.

Ezen a képen a feleségével együtt látható, aki hasonló természetű a humoros oldal nélkül, és most az egyház európai könyvkiadóját vezeti.

A bejegyzés trackback címe:

https://objektivszcn.blog.hu/api/trackback/id/tr384554698

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

norbert79 2012.05.30. 12:00:28

Az ilyen simán szociópata.

bucbuc 2012.05.30. 19:05:58

Gyökerek, egymásnak valók.

Guy_Montag 2012.05.30. 19:38:13

dubai_tennis 2012.05.30. 15:48:10
konstruktív ötlet: ( félig vicces )

ha már a szciknek is van társkeresője, miért nem csinálunk egy szektakárosult társkeresőt?

menne, mint az ál(l)at!

:D

na?

bot23 2012.05.31. 06:02:41

Ezt honnan töltötted le Ref.? Mi nem megyünk a retró buliba egy kis ellen tünti-re? Mi van anonymusszal nem szól hozzá mostanság és nem szervez semmi ellenpropagandát senki?

Guy_Montag 2012.05.31. 14:05:23

@bot23: ne csinálj úgy, mintha nem tudnád, hogy az anon lefeküdt a szcinek.

Rózsabogár 2012.05.31. 14:20:03

@dubai_tennis: Egy bevállalós harmincas pasival elmennék csörögni a retró buliba. :D

Felvizezzük a bólét, szétszórjuk a popcornt, " Mászterdzsedáj" torkán letolnék egy vattacukrot keresztben, azután leléphetünk! :D
(félig vicces)

Na? :)

Guy_Montag 2012.05.31. 14:32:46

@Rózsabogár: jól hangzik!

ezek szerint nőnemű vagy.

Guy_Montag 2012.05.31. 14:59:04

ááá, papírkutya :D

Guy_Montag 2012.05.31. 16:03:40

jujjuj most megy a sok telefon.

"mitévő legyek"

:D

muhaha

Rózsabogár 2012.05.31. 16:14:12

Ki mondta, hogy nőnemű? Csak, mert pasit írtam? :D :D :D

Csak azért tétováztam, mert" nincs egy göncöm, amit felvegyek"! :D

Guy_Montag 2012.05.31. 16:44:28

@Rózsabogár:

:D

jaj, kiscsillag :D

vagy csillagvirág?

muhaha

Guy_Montag 2012.05.31. 17:02:14

na untam a nickemet. ez az új.

Guy_Montag 2012.05.31. 17:07:27

nincs valami realtime csevegő a témában?

tök uncsi a hsz-eket várni...

Guy_Montag 2012.05.31. 20:27:23

köszönöm, hogy részt vettetek a tesztben :D

teszt lezárva.

bot23 2012.06.01. 16:52:18

@Rózsabogár: Ha nincs "göncöd" menj anélkül! :)) Vagy valami jó bikiniben, hisz nyár van!Hátha visszahódíthatsz!

bot23 2012.06.01. 16:53:54

@Guy_Montag: Ezt kifejtenéd bővebben! Nem csinálok úgy, de nem tudom miről írsz??Ki hova és minek feküdt be??

bot23 2012.06.01. 17:26:43

@Rózsabogár: A vattacukor letolást én is szívesen folytatnám utánad, de még valami radikálisabbat is bevállalnék! /Annyira bírom a fiúkát! /

bot23 2012.06.01. 17:29:48

Ja és még valami ennek a Kotric-nak és a feleségének olyan bájos mű vigyora van!:)))

Guy_Montag 2012.06.02. 17:10:17

igen, igen, nem, igen, nem, nem.

:D

bot23 2012.06.02. 23:00:01

Ma van a nagy buli, a gyermekem telefonja egész du nem elérhető. Nekünk meg nem is küldtek meghívót, nem szép tőlük! Kellett volna valami ellen tüntit szerveznünk a Müv ház. elé,lefagyott volna Kotric fejéről a mosoly. Kiírhattuk volna valami plakátra: Kotric kotródj!
süti beállítások módosítása