Tények, tapasztalatok, vélemények és hírek a szcientológia egyházról

Szcientológia: objektíven és szubjektíven

Szcientológia: objektíven és szubjektíven

A szcientológia tanulási "technológiája"

2008. július 09. - Reformer

A szcientológia egyház és a szcientológusok kifogása/indoka a szcientológia agresszív terjesztésére és a kritikusok eltaposására leginkább az, hogy Hubbard módszerei működnek és hasznosak és CSAK EZEK működnek - tehát mindenki jól jár majd azzal, ha ezek elterjednek a társadalomban.

 

Nézzük meg a tanulási technológiát, ami egy "forradalmi áttörés" stb. (egyéb bombasztikus jelzők). Akit érdekel az egyház ömlengése, itt elolvashatja: a tanulási technológia.

Röviden összefoglalom a legfontosabb elemeit:

1. A tanulás első gátja az, hogy azt hisszük, hogy már mindent tudunk a témáról.

2. A tanulásnak három akadálya van:

- a meg nem értett szó (rossz fordítás amúgy, valójában a rosszul értett szavak is beletartoznak, az angol "misunderstood word" mindkettőt jelenti  (amúgy ezt már az első szótár megírója is felfedezte :) ). Hubbard szerint ez a legfontosabb, az elsődleges akadály.
- a tömeghiány (ezt azt jelenti, hogy nem láttuk még azt, amiről tanulunk; nem láttunk róla fotót, ábrát stb.)
- túl magas grádiens (kihagytunk egy lépcsőfokot, túl magasszintű anyagot tanultunk, a megelőző lépést még nem sajátítottunk el)

2A. Hubbard szerint a meg nem értett szó okozza a tinédzserkori lázadás, a lógást, az iskolakerülést, a rossz viselkedést az iskolában, sőt a meg nem értett szavak miatt követünk el ártó tetteket, továbbá emiatt hagyunk fel egy téma tanulmányozásával.

3. A többi része különféle technikákat tartalmaz a félreértett szavaink lokalizálására, a "szótisztázásra" (Hubbard szerint amikor egy szót nem értünk, a szótárban szereplő összes definícióját 8-10 mondatba kell foglalnunk, és akkor megértjük; valamint meg kell néznünk a szó eredetét (etimológia). És ha meg nem értett szó van a meghatározások valamelyikében, azt is ezzel a módszerrel kell "tisztázni".)

4. Része még egy csomó gyakorlatinak tűnő tanács a túl sok előfeltételként elvégzendő tanfolyamok hátrányosságáról, az elnyomó módon való tanításról, a megfigyelés fontosságáról stb.

De.

Mi az alapvető probléma?

Az, amiért a tanulási technológia létrejött. A szcientológia adatok indoktrinálására, betanítására.

A szcientológia egy változtatásra nem szoruló, tökéletes rendszer Hubbard szerint. A tanulónak ez a dolga van: elolvasni, megérteni és változtatás nélkül alkalmazni.

A tanulási tech ennek szellemében íródott, tehát alkalmatlan az oktatásban való használatra, ugyanis:

- arra nevel, hogy kritikátlanul fogadjuk el és mechanikusan alkalmazzuk a tanultakat
- leszoktat az innovációról és az önálló gondolkodásról
- az az üzenete, hogy ha valaki nem tud tanulni, csakis és kizárólag vele lehet a gond, a tanárral és az anyaggal sosem
- a túlzott hangsúly a meg nem értett / félreértett szavakon introvertálja a tanulót és nem a tanulásra koncentrál, hanem szótárazik

Persze a tanulási technológiának, mint minden szcientológia anyagban, vannak használható elemei (ezek főként Hubbard előadásain jelennek meg itt-ott), de összeségében a használata több kárt okoz, mint amennyi hasznot hajt.

Ami igaz a szcientológiára, mint egészre is.

A bejegyzés trackback címe:

https://objektivszcn.blog.hu/api/trackback/id/tr59560886

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

anon42 2008.07.09. 18:18:25

Az komoly. Kell ám hozzá szellemi megvilágosodás, klírség, meg az előző életek ismerete, hogy kijelenthessük:
Ahhoz, hogy jól tanuljunk, két dolgot kell tenni:
1. Megérteni
2. Megjegyezni

Aztakurva.
Hálából, hogy megosztották velem ezt a felbecsülhetetlen értékű tudást, megyek is rögtön, odaajándékozom minden vagyonom az egyháznak. Ja, nem Reformer, neked kéne adnom, de te majd add tovább a csörcsnek, jó? Vegyenek belőle a mennyországban Hubi papa farkára még egy angyalkát... :P

Before · http://azbeszt.blog.hu 2008.07.09. 18:33:18

Nem akarok belepofázni az írói munkásságodba, de nekem valami nagyon hiányzik. Néha említés szintjén megjelenik, de engem nagyon erősen érdekelne, hogy amikor te masszívan be voltál fordulva az egészbe, akkor te ezeket hogyan láttad? Hogyan látod most ahoz képest, mitől változott (ha változott) a véleményed?

Balazuz 2008.07.09. 18:53:00

Én azt olvastam egy könyvben, hogy ez a HUBBARD eltűnt a 80-as évek elején, (1911-ben született), lehet meghalt, csak próbálták eltitkolni. Előtte Amerikából, Angliából és sok országból kitiltották a tanaival együtt. A nemzetközi vizekről, hajóiról írányította a 'cégét'. A könyve a Dianetika 1950-ben íródott. Nagy humbuk az egész!

anonymoushun · http://www.freewebs.com/anonymoushun/ 2008.07.09. 19:20:01

Balazuz
Pontosan: Humbuk az egész, de mindez egyházi köntösben.

anonymoushun · http://www.freewebs.com/anonymoushun/ 2008.07.09. 19:33:55

Lenkei nem belgyógyász volt korábban?
www.youtube.com/watch?v=v9lFFfA4XV0&feature=related
Itt szülész-nőgyógyászként mutatták be

Magyarnaba 2008.07.09. 19:50:55

Érdekes. A nyelvtanárok pontosan az ellenkezőjét tanácsolják a hubbardi tanításnak:
Arra koncentrálj az idegen nyelvű beszédből, amit megértesz! Amit nem értesz, azzal ne foglalkozz!

Persze ki is készülnénk idegen nyelvterületen, ha a piacon vagy a jegypénztárnál orrba-szájba szótáraznánk.

Lollipop 2008.07.09. 20:17:06

anonymoushun · www.freewebs.com/anonymoushun/ 2008.07.09. 19:33:55

Polihisztor. Kutatóorvos, belgyógyász, szülész-nőgyógyász. Azt a tapasztalatot, amit szakorvosok évtizedek alatt szereznek meg - ő a technek köszönhetően pár év alatt megszerzett...

És mielőtt még bárki is azt mondaná, hogy attól mert szcientológus valaki, még lehet jó orvos - egyetértek vele.

Csakhogy attól, hogy szcientológus; attól, hogy a "vallására", szektájára helyezi a hangsúlyt és próbál alattomos eszközökkel téríteni (bújtatott reklám, kommunikációjának szci felé konvergáló volta, orvosi hivatásának vallással kapcsolatos összekapcsolása-mosása) - attól sajnos hiteltelenné válik. Minden, ami a száján kibukik (még a cigaretta csikk is) - élettelen, száraz faággá satnyul.

Lollipop 2008.07.09. 20:30:03

Bocs, csak még valami ehhez a témához:
"2A. Hubbard szerint a meg nem értett szó okozza a tinédzserkori lázadás, a lógást, az iskolakerülést, a rossz viselkedést az iskolában, sőt a meg nem értett szavak miatt követünk el ártó tetteket, továbbá emiatt hagyunk fel egy téma tanulmányozásával."

Rokonaim, ismerőseim között (pedagógiát végzett és gyakorló emberek) a minap előjött a téma. A klasszikus tan úgy szól (szóval ez megint nem szci, hacsak nem mindenki oktatója szci volt), hogy ha az embernél - pl. kölöknél is - a "körön kívül" (tehát az általa érthető gondolatok körén kívül) kommunikálsz, akkor nem érti meg (tapasztalat, életkor, de lehet földrajzi távolság, bármi). Ha figyelsz arra, hogy a körön belül maradj, akkor érteni fogja, és nem lesz gond. Nincs itt lépcső, ez nem fent-lent. Nem jó-rossz. A nagymamádnak hiába beszélsz a PC programozó nyelven, nem fogja érteni. Ettől még nem hülye. S főleg nem ártó, mert ez nem ennek a kérdése. A kommunikáló egyén hiányossága/hibája az, ha körön kívül beszél.
A köröket pedig persze el lehet sajátítani - amennyiben az illető számára hasznossága van.

Ennyi voltam, dugulok. :)

Lafayett Ronald Hubbard 2008.07.09. 20:32:32

tizenhatezer....tizenhatezerotszaz dollar.......mi? Ja, hogy a Lenkei? Az nagyon jo szcientologus, nagy nyereseget hoz a clearwater -i vitamingyaramnak! Tizenhetezer, tizenhetezerotszaz dollar.....

anonymoushun · http://www.freewebs.com/anonymoushun/index.htm 2008.07.09. 20:42:24

LRH igen nagy nyereség, 3 millió dollár + a gyógyszerek árai amit forgalmaz. Vagy csak forgalmazott? :)

Close 2008.07.09. 20:58:49

Igen röhögök, köszi. :)

Szóval:
Hubbard soha nem állította, hogy "csak ezek működnek", sőt. Ő mondta/írta, hogy nem ez az egyetlen Út, de szerinte ez működik, és igen, egész nyugodtan csináljon az ember jobbat, ha tud. Tehát hajrá, nyitva az út mindenki előtt, ha mást akar.

Aztán:
"arra nevel, hogy kritikátlanul fogadjuk el és mechanikusan alkalmazzuk a tanultakat"

Te használtad ezt a technikát valaha is? Vagy valaha is megfelelően? Mert akkor tudhatod, hogy ez egyáltalán nem így van. Épphogy nem kell kritikátlanul elfogadni azt ami le van írva. Akkor fogadd el, ha úgy gondolod, hogy igaz. Ha meg nem, akkor ne fogadd el.

A mechanikus alkalmazást is nézzük meg: Te valamikor megtanultál írni. Hogy csinálod ma? Teljesen mechanikusan. Valamikor megtanultál számolni (alapműveletek, összeadás, kivonás, stb...) Ma ez hogy megy? Mechanikusan. Valamikor megtanultál autót vezetni. Ma ezt hogy csinálod? Mechanikusan. Lehetne még sorolni, de minek? Baj az, hogy mechanikusan alkalmazol tanult dolgokat, amik valóban úgy vannak ahogy megtanultad? Mert csak erről van szó. Ez szerintem nem probléma.

"leszoktat az innovációról és az önálló gondolkodásról"
Dehogy szoktat le... sőt. Képes vagy megvizsgálni a tanult dolgot, mert ÉRTED, hogy mit akarnak mondani Neked akik leírták valamikor. Meg tudod vizsgálni, és el tudod dönteni, hogy okés vagy nem okés vagy bármi. Én ezt is kihúznám a listádról ha nem baj.

"az az üzenete, hogy ha valaki nem tud tanulni, csakis és kizárólag vele lehet a gond, a tanárral és az anyaggal sosem"
Már elnézést, de ha olyan dolgot olvasok/tanulok, amiről ha már megnéztem egy csomó oldalról és mégsem stimmel, akkor meg kell nézni, hogy valóban jól lett-e leírva/fordítva/stb., avagy meg kell nézni, hogy a tanár kompetens-e a dologhoz amit tanítani akar nekem. Ha nem, akkor annyi. Szerintem ez nem üzenet... mármint amit írtál.

"a túlzott hangsúly a meg nem értett / félreértett szavakon introvertálja a tanulót és nem a tanulásra koncentrál, hanem szótárazik"
Láttam olyan emberkét, aki az elején annyit szótárazott, mint az állat, majd amikor már egy csomó szót letisztázott, kurva gyorsan haladt, mert nem kellett már tisztázgatnia a szavakat. Szóval valamit valamiért.

De ha megnézzük, hogy mi lesz akkor, ha valaki a "tanulásra koncentrál" ahogy írtad... Hogy tanulsz meg valamit, amiben nem érted, hogy miről van szó, mert nem értesz bizonyos szavakat? Tippelgetsz és úgy haladsz? Megértem, ez egy könnyű út, csak nem biztos, hogy olyan hatásos, mintha ténylegesen értenéd azt amit tanulsz.

Aztán érdemes megnézni, hogy mennyi dislexiás embernek segít ez a technológia abban, hogy megtanuljanak tanulni... Az egyik ismerősöm ezzel a technológiával segít fiatal srácoknak, csajoknak, akiknek problémás a tanulás, ha akarod összehozlak vele.

De hogy csak egy példát mondjak - és akkor már miért ne Tom Cruise-t vegyem elő, aki maga is ez után lett szcientológus -, szóval Tom dislexiás volt. Nem tudta megtanulni a szerepeit, ha olvasta őket. Egyszerűen hiába olvasta, nem tudta megjegyezni. Így aztán más olvasta fel neki a szerepeit amikor tanulta, és így megjegyezte. Aztán megtanulta ezt a módszert és azóta simán megy neki a tanulás. Ha érdekel, adok linket, ahol erről beszél. Ha csak egy embert, ezt az embert megtanította a módszer tanulni, és így felvitte a pályáját általa, már megérte kifejleszteni... persze ez csak személyes vélemény, szeretem a filmjeit. :)

Szóval elnézést, hogy belekotyogtam a fikázásba, de nézzük már meg rendesen a dolgokat.

Üdv, Close

Lafayett Ronald Hubbard 2008.07.09. 21:09:06

Close,you are very close to Me, are you?

naiv 2008.07.09. 21:15:42

Véletlenül keveredtem ide, de a cikk írója rendkívüli rosszindulattal beszél általa nem tökéletesen ismert dolgokról. A szcientológia minden bizonnyal egy baromság (már amit ismerek belőle), de az általad kiforgatott és erősen sarkított tanulási módszer alapjai jól működnek. Volt alkalmam kipróbálni, józan paraszti ésszel felfogható. Annyit tesz mindössze, hogy leírja azt amit egyébként ha nem vagy teljesen hülye magad is gondolnál...
Amúgy pontosan olyan stílusban fikázol mint amit politikusoktól látsz, akkor mégis jó tanuló lehetsz...
Milyen módszert használsz? :)

Lollipop 2008.07.09. 21:21:20

Close,

Én képzeld míg nem találkoztam a szcientológiával nem voltam diszlexiás. Aztán meg az lettem tőle. Többen látták... Azóta nem tudok olvasni, ezt is úgy diktálom. Tényleg, itt ülnek mellettem egy csomóan és a tanúim.

Persze, szeretném ha összehoznál a diszlexia varázslóval engem is, meg az összes többi embert. Az adatokat hova adjuk?

Utoljára:
Szótárazd már ezt légyszi ki:
trikkapá runkinkin brzelmegora frufijul
(ha elmagyarázom, mit kódoltam, megérted?)...

És léci, hadd kérdezzem már meg, hogy amennyiben egy TANanyag úgy van leírva, hogy ahhoz annyit kelljen szótárazni "mint az állat", akkor az jó anyag? Vagy jó a tanár? Akkor hogy van az, hogy a Mindentudás Egyetemét szótár nélkül nézem?

A többit már leírtam.

Lafayett Ronald Hubbard 2008.07.09. 21:21:54

"LRH igen nagy nyereség, 3 millió dollár + a gyógyszerek árai amit forgalmaz. Vagy csak forgalmazott? :)"

Nem csak forgalmazott - forgalmazni is fog.Sok utokartyank van ezugyben.

1: sok jo jogasz - ugyved keresi a kiskapukat, hogy minel tovabb forgalomban maradjon - barmilyen hatarozat ellenere. (tudod, a clearwater - i vitamingyaramban rengeteg felhalmozott arukeszlet van, azt el kell adni, mert mar masodjara kelett atragasztani a szavatossagi cimkeket.)

2:Meggyoztuk Lenkeit, hogy mostanaban sokat szerepeljen mint szcientologus, a csapbol is ez follyon, " Lenkei Magyarorszag FO - szcientologusa"
Mert igy ha megis hatarozottan be akarjak tiltani a 2x lejart szavatossagu vitaminkeszitmenyeinket, akkor rogton tudunk az egyhaz elleni tamadasrol, diszkriminaciorol, hit- uldozesrol, amit a nemet kormanyon kivul eggyik kormany sem kockaztat, hogy ilyen negativ vadak miatt nemzetkozi szinten eliteljek.

Tehat Lenkei tovabbra is arulni fogja a vitaminjaimat, vegyel Te is!
Nagy nyereseged legyen tole!

(hat meg nekem mekkora!En gazdagabb leszek- te meg hatha nem pusztulsz bele -)

örge 2008.07.09. 21:29:47

anonymoushun, Lenkeinek nincsen semmilyen szakvizsgája (ezt ő maga mondta, ha jól emlékszem egy MTV interjúban).

Close,
"Aztán érdemes megnézni, hogy mennyi dislexiás embernek segít ez a technológia abban, hogy megtanuljanak tanulni..."
Mennyi??? Konkrét eredményeket mutass fel légyszi! Olyanokat, ahol tudományosan is igazolják, bizonyítják ennek a módszernek a hatékonyságát!

Tom Cruise pedig szerintem elég rossz példa. Ha színházban játszana, és pl. félórás monológokat mondana el élőben, elhinném. A filmszínészeknek a szöveg elmondása szempontjából azért nincs túl nehéz dolguk. Nagyrészt igen rövid szövegek vannak, de ha hosszabbak is, és esetleg a színésznek nehezére esik megjegyezni, ott a monitor, vagy a súgó.

yx 2008.07.09. 21:31:42

Close:
Ajánlom figyelmedbe az elhíresült KSW#1-et! Ha nem lenne épp kezed ügyében egy példány, itt egy link: objektivszcn.blog.hu/2008/05/05/a_szcientologia_legalapvetobb_iranyelve
Kezdhetsz szótisztázni! :) Meg demózni és gyurmázni! :D "Kiirtani...", "Kiütni..." ami nem úgy van, ahogy én (LRH) helyesen leírtam!
Komolyabban: attól, hogy Reformer nem a reformok híve mostanság, nem mond (sok) hülyeséget! A TC-os sztori már inkább tünik komplett.. mesének. És valaki felolvasta TC-nak a meg nem értett szavaktól hemzsegő szöveget és Tomi boy nem bekábult, hanem úgy (sicc..) meg tudta érteni, amit olvasva nem. Aztán nekiállt szótisztázva szöveget tanulni és úgy ment neki.. - ezt te sem gondolhatod komolyan! :D
Reformer:
A kupakolást és gyurmázást kihagytad, pedig az a legjobb! :) És mi a gond az introvertálódással? Főleg LRH-t olvasva kifejezetten javallt! :D

Hercegnő88 (törölt) 2008.07.09. 21:34:48

Egyem a kisszivüket.Tanári diplomát nem akarnak ezért a "forradalmi áttörésért" kérni?

Anonym Mouse 2008.07.09. 21:35:00

Ó nézdd csak!

A himnusz téma nem volt valami durva a kis érzékenyeknek, bezzeg most ez, ami megint valami érdemi dolgot boncolgat! Rögtön megjelentek a mondatelemző, okosanmegmondó, mindent mindennel összehasonlító és "rögtönhülyénekérzedmagadmindjárt" emberek. Ó, előre a 100. kommentig!!!
:D
Megint terelés.
Lényeg:
Hiába mondod hogy nem tapasztaltam, ezért nem tudom. Nem tudod, hogy tapasztaltam-e, ergo nem tudod, hogy tudom-e. De én tudom hogy te nem tudod, ezt tapasztalom, ezért nem tudod hogy tudom, amit te, vagy amit te nem.
Bocs a többiektől, akik értelmesen szoktak írni ;)

Poronauta 2008.07.09. 21:36:51

Ilyenfajta típusú oktatás van például az arab államokban is, tantóbácsi/néni elmondja aztán a tanulók elmondják ugyanazt ugyanúgy. Aztán tantóbácsi/néni (hüdepécé vagyok ma) ösmét elmondja még sokszor ugyanazt, és a tanulók ugyanolyan sokszor rámondják az ugyanazt hangosan. Az a rossz tanuló (báááád!! báááád!!!) aki másképp vagy nem megfelelő ritmusban mondja hogy "márg bár ámrika, márg bár eszrael". Beleépül a fejükbe amúgy a biflázás, épp csak értelme nem lesz. Zombigyártó módszer, xenuitáknak pont ez kell.
LRH-ról meg csak annyit hogy hamarabb is megdögölhetett volna. Mondjuk sejtosztódás előtt.

Magyarnaba 2008.07.09. 21:37:06

Hát nem hihetetlen, hogy több hetes szünet után, mindössze fél órás különbséggel két olyan hozzászóló is befutott, aki hősiesen védelmezi Hubbard módszereit?!?!

A tanulás helyetti gyerekmunkához mit szóltatok? Vagy azok a gyerekek már oly tökéletesen adoptálták LRH tanulási módszereit, hogy iskolába sem kell járniuk, ugye?

Lollipop 2008.07.09. 21:42:09

Magyarnaba 2008.07.09. 21:37:06

Isteni Magyarnaba! Ott a pont! Hát igen, akkor most milyen tanulási módszerről beszélünk? Olyanról, amit lehet keccsölés közben is elsajátítani? Amit 10-12 óra munka mellett egy 13 éves gyerek is el tud "szótárazgatni"?

Bűnözők vagytok. Bűnösök vagytok mind, akik támogatjátok is.

yx 2008.07.09. 21:46:14

Poronauta:
Amit leírtál, csinálja a sci is, "kínai iskola" néven. Pl. szervezeti táblát "így kell" :) tanulni!
naiv:
A példa naív lesz! :) Olvasod a krimit: "A gyilkos a rekettyebokorból leste áldozatát.." - te teszem fel tényleg nekiállsz a "rekettyét" szótárazni és az etimológiának utánajárni v. olvasod tovább?

yx 2008.07.09. 21:55:54

Hercegnő88:
Kérni nem akarnak tanári diplomát, de ha jól megtanulod a (hubbardi) módszert, adni adnak egyet! (Tanfolyamfelügyelő! :))

Gr 2008.07.09. 21:56:40

"Tehat Lenkei tovabbra is arulni fogja a vitaminjaimat, vegyel Te is!"

MÉG MA!

(Ejnye-bejnye LRH... használd a techet öcsém!)

Gr 2008.07.09. 21:58:16

"A himnusz téma nem volt valami durva a kis érzékenyeknek,"

közeleg a következő tüntetés, addig tuti nem fogunk unatkozni :o)

Gr 2008.07.09. 22:02:20

Poronauta: köszi, you made my day :o)))

jóccaka, termeljetek, holnap is röhögni akarok, uncsi a meló :o)

örge 2008.07.09. 22:11:05

Close, egy mai általános iskolai pedagógiai mószer a "szótisztázásra:

1. van egy ismeretlen szó egy mondatban, szövegben, versben....
2. a gyerekek a szövegkörnyezetből kiindulva találgatnak (gondolkodnak), hogy mit jelenthet ez a szó,
3. a jó megoldást a tanító/tanár kiemeli, ha szükséges, kibővíti más ismeretekkel is,
4. a gyerekek által ismert szinonímákat keresnek erre a szóra,
5. ha van idő, mondatokat alkotnak az új szóval.

Hatékony, bevált, élvezik a gyerekek, gondolkodásra készteti őket.... ja, és ingyen van:)

Magyarnaba 2008.07.09. 22:11:41

Naiv 21:15:42
Naiv, azt hiszem továbbolvastál anélkül, hogy megértetted volna, hogy miről szól a bejegyzés. De segítünk! Tessék:

A "tanulási módszer" nevű eljárásnak az a lényege, hogy Hubbard szándékosan a szcientológia egyénellenes törekvéseit támogató módszert hozott létre, amelynek nem is a megszokott tanulási metódus megváltoztatása a célja, hanem az, hogy a személy nyitottá váljék a szekta által diktált szabályok, életszemlélet, stb. elfogadására.

Azért veszélyes ezt a módszert az iskolákba beengedni, mert a gyerkőceinket a droidkodásra szoktatja és kiteszi őket a szcientológus (és a hozzá hasonló társaságok) befolyásának.

alfabéta 2008.07.09. 22:18:14

Valami nagyon komoly baj bizonyára velem is van, ugyanis olvasom de nem értem ezt a "technológiát"... Rettenetesen dühít, hogy itt van ez a tudományos egyház, aki végre felhomályosítani próbálja begyepesedett elmémet, de az nem engedelmeskedik és valahányszor technológiáról olvasok, az agyam automatapilóta üzemmódba kapcsol és kijavítja technikára!

Ki fogom szótárazni! Szörnyű folyamatosan ennyit tévednem!

yx 2008.07.09. 22:19:10

Kizárólag "Új tanulói kalap" végzett szcientológusoknak:
magyar-irodalom.elte.hu/gepesk/martonfi/

Bátor 2008.07.09. 22:38:02

Lenkeit személyesen ismerem.
Rendkívül tehetséges, jóakaratú ember.
A vitaminokról: azért, mert valami hasznos és működik, attól még lehet belőle üzletet csinálni.

A topicban leírt tételek, a tanulás technológiái működnek, kipróbáltam. Sokat tanultam a scientológusoktól - de nem lettem scientológus. Nem is akartak meggyőzni, hogy lépjek közéjük.

Ja balhékról, visszaélésekről minden szervezet, egyház esetében lehet jókat topicolni.

Anonym Mouse 2008.07.09. 22:53:41

Kedves Bátor!

Akkor egy kicsit segítek:

www.fn.hu/vallalkozas/20080701/megbukhat_szcientologus_lenkei/

www.antsz.hu/portal/down/kulso/aktualis/Free_Choice_20080611.pdf

www.antsz.hu/portal/down/kulso/aktualis/itelet_20080611.pdf

MI LENNE, ha végre felhagynátok a VALÓDI tények ignorálásával egy olyan fórumon ahol nyilvánvalóan már a sebtiben idetévedők is tisztában vannak azzal hogy a Scientológusok mit össze hazudoznak hogy mentsék a birodalmat?
Mi lenne ha egyszer végre normális emberi KOMMUNIKÁCIÓ zajlana (eg. kérdésre válaszolás, nem hülyének nézés, a nagyvilág figyelembe vétele, őszinte beszéd), és nem LRontott magyarázatok összefüggés nélküli kopipasztéja? Ki kíváncsi még arra hogy "ez működik, meg attól hogy sció még lehet jó"?
A GYEREKMUNKA ROSSZ!
A TITKOSSZOLGÁLATI MÓDSZEREK ALKALMAZÁSA ROSSZ!
A GYERMEKEK KORAI MEGHÜLYÍTÉSE ROSSZ!
EGY ÁMOKFUTÓ MIATT EGY KOMPLETT ORVOSTUDOMÁNYI ÁG MEGSEMMISÍTÉSÉN DOLGOZNI CSAK AZÉRT MERT A TAGOK 50% BENT RAGADNA A PSZICHIÁTRIÁN, NOS ROSSZ!
HAZUDNI ROSSZ!
HINNI VALAMIBEN NEM ROSSZ, DE HA MÁS NEM ABBAN HISZ, ÉS EZT EL IS MONDJA, MAJD AZT MEGTÁMADNI EZÉRT, AZ KURVÁRA NAGYON ROSSZ!
És most akkor elárulom az esetlegesen újonnan érkezőknek, hogy ezeket pl nem az Anon csinálja tragikus gyakorisággal. Neked is elárulom kedves BÁTOR, amióta a scientológiáról hallottam, és tapasztaltam módszereiket itt, vagy más "médiában" és médiában, azóta rohadtul nem vagyok szimpatizáns, és igen, lehet hogy szívesebben elmegyek amellett a 10% jó dolog mellett, csak hogy kivédjem a 90% ROSSZ dolgot.
Előítélet? Nos, azok szempontjából, akiket rosszul kell megítélnem e miatt, ez az, Előítélet. Az én szemszögemből meg Tapasztalat. ROSSZ tapasztalat.
köszi.

örge 2008.07.09. 22:56:53

Bátor, ha neked működik a tanulás technológiájuk, sokat tanultál tőlük, jófej a Lenkei..., akkor mégis mi akadályoz abban, hogy scientológus legyél?

Xenu Lord of the MEST 2008.07.09. 23:09:13

Anonim Mouse, ott a pont, nagyon kerek hozzaszolas.

Viszont a szerva ott van rondroidok, valami tenyszeru valasz?....

orge! megalol kerdes -)) Nyertel egy plussxnenut! -)

shin77 2008.07.09. 23:09:47

20 éve tanítok. Néhány éve került a kezembe Hubbard tanulási technológiája. Már akkor felháborodtam, hogy saját találmányként adja el a "szómagyarázatot" és a "szemléltetést". Ezek jó dolgok (én is használom, de nem szci módra), a pedagógusképzésben már nagyon régóta tanítják. De így használni, és a dislexiáról ilyen keveset tudva azt állítani, hogy minden esetre hatásos ez a szótisztázás (még a szőr is feláll a kezemen ettől a tolvajnyelvtől), az szakbarbárokra vall. És mi van pl. a részképességzavarral? Amikor nem az a baj, hogy nem érti a gyerek amiről szó van, hanem az agyának egy pici területe nem úgy működik, mint ahogyan kellene? Vagy a keresztdominanciával, az iránytévesztéssel? Nem az a baj, hogy nem érti (erről meggyőződök), hanem technikailag okoz neki nehézséget az olvasás.
Van az ismeretségi körömben egy 19 éves szci, aki néhány éve a "nagy" tapasztalatával lekezelt engem, körömszakadtáig védve ezt a techet, magát hozva fel példának (pontosabban a nővére hozta fel őt példának). Én hallottam őt makogva olvasni, a kötelező olvasmányokat rendre kihagyta (nem azért mert "kötelező") és a jegyei is szépen lefelé mentek, magyar érettségin 2-nél álltak meg. Akkor ez működik???
És ha kedves szci barátom erre azt mondom,- Hát persze, hogy működik! - de a metakommunikációm segítségével ennek ellenkezőjét szeretném kifejezni, akkor szótárral a kezetekben ugráltok örömötökben, hogy egy pedagógus "elismerte" érdemeiteket?

Xenu Lord of the MEST 2008.07.09. 23:13:41

"És ha kedves szci barátom erre azt mondom,- Hát persze, hogy működik! - de a metakommunikációm segítségével ennek ellenkezőjét szeretném kifejezni, akkor szótárral a kezetekben ugráltok örömötökben, hogy egy pedagógus "elismerte" érdemeiteket?"

Aaaaa, megalol!! -))) Te is nyertel egy plussxenut! Kerek meg ilyet!

yx 2008.07.09. 23:17:10

Bátor:
Kedves Bátor! Ha elég bátor vagy, kérdezd meg egyszer a tehetséges, jóakaratú embered, honnan vette, hogy ezek a megadózis vitaminok segítenek mindenkinek!
Merthogy (többen leírták már előttem, leírom én is):
- van, akinek "hasznos és működik", van, akinek egy hét után tönkremegy a veséje a megadózisú sz.r kiválasztásába.
- sz.r, merthogy mesterségesen előállított, gyógyszergyárból származó lombikkaparék a legtöbbje Clearwater-ből.
- a megadózis alapja a "Tiszta test, tiszta elme" könyve a purifnak, mely a megadózis-vitaminokat a méregtelenítő program idejére írja elő, nem állandó szedésre (LRH sem esett ennyire a fejére).
- üzletet pedig azért lehet ekkorát csinálni belőle, mert a csomó megvezetett birkát arra tereli az eb, amerre a juhász szeretné! :)

És: ha akár csak egy Dianetika könyvet vettél vagy beküldtél egy OCA-tesztet, a CF szerint szcientológus vagy! Így lehet, hogy eddig azt hitted, nem, de szcientológus vagy - jobb, ha tudod. A tanulási tech sok egyébbel (pl. előbb említett megavitaminozással) együtt van, akinek bejön és van, akinek nem! Ha nem jelentenék ki felsőbbrendű mosollyal, hogy CSAK ez működik és csak TE lehetsz a hibás, ha mást tapasztalsz, kevesebb lángoló szemű fanatikus, de jóval több részekre, részletekre nyitott érdeklődőjük lehetne. És sokkal kevesebbek, aki el akarják söpörni a Föld szinéről is őket! Az ő (egyház) döntésük, hogy ezt az utat választották, választottátok.

Anonym Mouse 2008.07.09. 23:19:41

Shin77 ugyan, a fizikális agyi képességek korlátaiból eredő problémákra meg ott az a rengeteg finom vitamin. Rendbe raknak azok mindent egy kis szaunával. És ha nem, még akkor is lehet RPF-re menni, vagy SP-ként végezni...

(RPF- Rehabilitation Project Force - Javító Nevelő Tábor, gyerekeknek is, amit szintén nem én találtam ki...)
SP - Suppressive Person - Elnyomó személy, aki minden eszközzel megsemmisíthető, szó szerint is akár - EZT SEM én találtam ki)

Ubuntufan 2008.07.09. 23:20:42

Ki a faszom az a Hubbard?

Xenu Lord of the MEST 2008.07.09. 23:21:29

"Az ő (egyház) döntésük, hogy ezt az utat választották, választottátok."

Es mi e szerint a dontes szerint cselexunk.Amen.

(megyek tankolni a DC 8 -asokat)

Lafayett Ronald Hubbard 2008.07.09. 23:25:45

"Ki a faszom az a Hubbard?"

negymilliohatszahuszonhatezer, Mi?Tessek?Ki keres?Ne zavarj, most szamolok! negymilliohatszazhuszonhatezerotszaz dollar........

koji lijek trebate? 2008.07.09. 23:45:52

elron munkássága kotnyeles, dilettáns, idejemúlt és pocsék kuruzslás. OK. de freudé (és még vagy húsz másik bálványé, akiket a franc se ismer, nem hogy a laikus...) szintén az. a szcientológusokat zömében gyógyítani kéne. persze. de a pszichológusok zömét is. a pszichoanalitikus megközelítés módszereit pedig tűzzel-vassal kiirtani a lélek, és főképp elmegyógyászat - akár határterületeinek - repertoárjából is. meg úgy általában - engedjenek a bölcsészgyerekek minket, orvosokat dolgozni. menjenek, ha akarják próbálják, hátha valamelyik szcientológus beszélni akar nekik az anyjáról.
ti meg srácok, tudom, hogy utáltok minket a bogyóink miatt, de mi vagyunk a kisebb rossz.
ne féljetek ORVOSHOZ menni, (különösen ne, ha szükségét érzitek!) mert elképzelhető, hogy lehet valamit lendíteni az ügyeteken.

yx 2008.07.10. 00:01:42

nova akropola:
Ha nem lőnétek oly gyakran ágyúval a verébre, nem is érné szó a ház elejét. De bizony, előfordul még ma is,.. de erről te bizonnyal jóval többet tudsz nálam. Hogy a -lógus vagy az -áter megközelítését igazolja-e az idő, elválik. Valószínűleg mindkettő marad, hisz kinek erre, kinek arra van szüksége, legtöbbünk mindkettő nélkül megvan. Én mellesleg (nem megbántásból) a -lógusoknak drukkolok a kevésbé materiális eszköztáruk okán.. Ami viszont tény: a szci - egyszerű matematika - bármeddig jutott is az elme feltérképezésében, rögzített dogmáival csak elvesztheti a megújulásra, új ismeretek befogadására, új módszerek kidolgozására és használatára kész "pszichók" elleni versenyt!

McCoy · http://whitefalcon.blog.hu/ 2008.07.10. 00:43:15

Tenyleg, mekkora otlet lenne mar elkezdeni plussxenukat gyartani?

Mielott a rondroidok belelobbiznak a gyerekek fejebe a hulyeseguket, - mi belelobizzuk, hogy ez csak mese.....
Ezen keresztul meg a szulok figyelme is raterelodik az sci -re, a buncselekmenyeikre, ez jobb figyelemfelkelto eszkoz lenne, mint az Anon tuntetesek...

Nincs itt egy valalkozo?

McCoy · http://whitefalcon.blog.hu/ 2008.07.10. 00:47:49

Haat, ugy tunik, nem lessz meg a 100 comment....

Normalis foldlakok ( Anon, tanar, xy...) vs rondroidok......
1 ------------ 0
KO.
Rondroidok, nyomas kommunikacio fejleszto treningre!

Anonym mouse 2008.07.10. 01:29:10

Még egy rövidet így későn.
Ami rettentően beteggé tesz mostanság, az a következő jelenség. Van egy csoport (általában kissebbség, ugye, a véleményük vagy más miatt, nem nevezem meg, aki nyitott szemmel jár, tudja miről beszélek), szal ÁLTALÁBAN mindig van egy csoport, akit támadnak. Oké, támadás éri, erre a tagjai mit szajkóznak? Egyedi esetek, elszigetelt tagok, stb. Rendben. Amikor meg valami jó történik, odatolják a kevés valóban jó tagjukat hogy "nézd meg, mi mind ez vagyunk, mindannyian ennyire fasza gyerekek vagyunk". Na itt hibádzik pár dolog.
A csoport kollektív felelősséggel tartozik a tagjaiért, pont a rossz reklám miatt. Nincs olyan hogy ha jó történt akkor mi voltunk, ha meg rossz, akkor CSAK Ő VOLT.
Másrészt. Ha elfogadok az adott csoportból VALAKIT, mert jó arc, mert tiszteletre méltó, mert értelmes, vagy mert hasznosan cselekszik (mondjuk a legtöbb dinamikán? :D ), akkor a többség (akik ha nem is szarjankók, de oldalvizen úsznak) ne rakják már be a cipőjüket a résnyire nyitott ajtóba. "képletesen" értem, végzetes kimenetelű szótisztázások elkerülése végett.
ÉS FŐLEG! Ne sírjanak teli szájjal ha kirugdosom onnan azt.
Szeretném tehát konzekvens gondolkodásra kérni az érintett csoportokat. Vagy vállalják be a rossz dolgokat és ismerjék el őket, még ha nem is ők tették azokat, vagy vegyék ki a cipőt az emberek ajtajából, és somfordáljanak el.
Szerintem érdekes játék lehet mostantól a nikkeket figyelni, aki elkezd hekkerezni meg gyerekpornónézőzni az anonra, az már mehet is listára. Szigorúan csak hogy szétválasszuk a korpát a drága búzától...

Anonym mouse 2008.07.10. 01:31:23

Bocsánat, javítanék:
"Vagy vállalják be a rossz dolgokat és ismerjék el őket, még ha nem is ők tették azokat," 'Személyesen', akartam volt írni.

Translator +X+ · http://www.szabadzona.hu 2008.07.10. 01:42:22

:: arra nevel, hogy kritikátlanul fogadjuk el és mechanikusan alkalmazzuk a tanultakat

Na megláttam az index címlapon ezt az orbitális faszságot, meg is lepődtem rendesen.

Nem csoda, ha otthagytad a csörcsöt, ha ilyen hülyeségeket hazudtak neked, soha nem volt esélyed szcit tanulni...

.Andrei (törölt) · http://www.andreiground.com/ 2008.07.10. 02:45:44

Megalkottam a saját e-méteremet :) AZ eredetit ;) Ajánlom mindenkinek (díjmentesen)...

www.andreiground.com/files/e-meter.png

Nyomtatva pontosan 1 méternyi E :D

Vérnűsző Barom 2008.07.10. 05:32:14

Ne bántsátok szegény tanulási módszert. Hiszen hasznos. Egyrészt Hubbard papa azt mondta, tehát úgy van (csak az van), másrészt meg ne felejtsük el, hogy angol nyelven indult a dolog. Ott meg tényleg macerás, mivel azok a szerencsétlen szavak ha rövidek hangalaktól függetlenül akármit jelenthetnek (plusz tájnyelv, plusz tengerészeti kifejezés), ha közepesen hosszú, akkar egy-két kósza betű teljesen megváltoztatja az értelmét, noha majdnem ugyanúgy néz ki szerencsétlen betűhalmaz, ha meg jó hosszú, akkor vagy eleve latinul kéne tudni hozzá, vagy legalább a youtube-os kis szöszi magyarázatait kéne alaposan megfigyelni (és nem a mellét).
A maradék angol szavak meg a számok, vagy egyszerűen bogyót jelentenek. Na de melyiket?

Big-B 2008.07.10. 06:33:08

Érdekes, hogy a Korán-t kívülről fújó - medresze-kben tanuló - gyerekek mind olyan szöveget tanulnak meg szóról-szóra, amit egyáltalán nem értenek, hisz legtöbbször nem is saját nyelvükön van a leírva.
Mert nem megérteni kell Mohammedet, hanem hallatni!

csigasfiu 2008.07.10. 07:41:25

Engem is hideg ráz a scientológiától, de én is tanultam olyan nyelviskolában, ahol erre a tanítási módszerre alapozva oktattak (Lighthouse volt a neve.) Tanultam már máshol is, és azt kell mondanom, hogy ez a módszer is van olyan jó, mint a többi. Nem jobb és nem is rosszabb.

Tambo Tambo 2008.07.10. 07:50:03

Egy a lényeg, szarás után a segglukat klírré kell tenni. Ha valaki nem értené ezt avagy elfeledné, mondja fel magának jó hangosan a művelet előtt, alatt és utána. Ha a lényegi megértés így sem következnék be, vigyen magával társaságot a művelet helyszínére hogy miként jó tomkrujzunknál itt is, így is bekövetkezzék a megérdemelt megértési katarzis.

Cinóber 2008.07.10. 08:06:17

Ahhoz mit szólnak a szcientológusok, miszerint:


nem szküsgées mndein btenűek a hlyéen lnenie aohhz, hogy etludnujk ovlsnsi egy szvöeegt, eélg ha a kzdeő és az uolstó bteű a heénly van és rgtöön flemiresüjk azt? És még sztóár sem klel. Hüm, édereeks.

Big-B 2008.07.10. 08:17:23

Cinóber: el tudom képzelni, hogy most az OSA-sok pörgetik a szótárt, csak hogy megértsék, mit is írtál.

Cinóber 2008.07.10. 08:25:01

Big-B: pörgessék is szótárukat, de nagyon gyorsan és ezúton kérem, hogy a plágium szót alaposan tanulmányozzák! A szcientológia szánalmas áltudomány, összelopkodott, plágium az egész.

Lui_78 2008.07.10. 08:25:14

Hülyéknek magyarázzátok, hogy hülyék. Olyan országban, ahol ennyi ember elhitte, hogy lesz ingyen autója egy matrica felragasztásával, ott nincs sok remény. Azt, meg hogy vágják le az aranytojást tojó tyúkot, megint naív dolog kérni.
Magasabb szinten kell ehhez mozogni sajnos, ott meg nincs meg az érdek. Mert kb minden arról szó kinek mihez van ott fent érdeke.

ikszipszilon 2008.07.10. 08:44:07

Bátor,

ha Lenkeit ismerők között forogsz (és dícséret a faszingert), nézz már utána, hogyan is viselkedett a -közös közlekedési balesetük miatt- tolószékbe kényszerült feleségével...?

Nagyon nem clear lépéseket tett...

kjurge (törölt) 2008.07.10. 08:52:50

Szeretnék átutalni a szcientológia egyház javára egy jelentősebb összeget. A cikk írójának is át akarok utalni egy jelentősebb összeget.
Cserébe lelki megnyugvást kérek. Menni fog?

A bankszámlaszámot a bal herémből kell kiszívni, az azonosító a jobb herém nyelvvel történő ingerlése után a homlokomra íródik ki.

RAMBO · http://szolo.blog.hu 2008.07.10. 09:22:12

Close 2008.07.09. 20:58:49

Arra a kérdésedre, hogy a szerző használta-e valaha a kritikátlan elfogadást, szerinted mi a válasz, ha egy olyan cikket olvasol, amely kritizálja a tanítási módszertant?

Ha te már használtad, akkor maximálisan igaz a szerző azon állítása, hogy leszoktat az önálló gondolkozásról.

örge 2008.07.10. 10:00:06

ikszipszilon,
még nem hallottam Lenkeiről ezt a történetet. Mondanál erről részleteket?

anonymoushun · http://www.freewebs.com/anonymoushun/ 2008.07.10. 10:17:53

Na megjöttek a szci megmondó emberek.
A gyerekmunkáról mi a véleményetek ti okos és fedhetetlen szcidióták?

anonymoushun · http://www.freewebs.com/anonymoushun/ 2008.07.10. 10:18:50

örge,
pedig érdekes egy sztori

ikszipszilon 2008.07.10. 10:46:02

nem tudom, kinek milyen forrásai vannak, de az egyém ez ügyben....hmmm...meglehetősen autentikus.
ha nem zagyválom össze a hallottakat, akkor ez az igazság.
a lényeg, hogy ketten ültek az autóban, L. vezetett, karambol a sofőr hibájából, aminek következtében L.-né tolószékes (ma is).
L.-né elviszi a balhét ("én vezettem"). /hiszen egy clear/OTakármennyi nem hibázhat/
L. tökéletes életéhez nem fér hozzá egy rokkant feleség, így elkezdi leépíteni a szerencsétlen nőt.
hallottam valami zárolt bankszámláról, de ebbe nem mélyedek bele, mert a részleteket nem tudom, de az biztos, hogy a nőtől elvált és megszakította vele a kapcsolatot.
nem óhajt vesződni egy hendikeppessel.
szerintem ez nem túl etikus viselkedés - pedig egyik kedvenc szavuk az etika.

örge 2008.07.10. 10:46:54

...ne csigázzatok, meséljetek!:)

örge 2008.07.10. 10:49:00

Köszi ikszipszilon!

ikszipszilon 2008.07.10. 10:50:39

nincs mit.

ThufirHawat 2008.07.10. 10:50:57

90-es évek elején ezt bizony egy székesfehérvári gimiben is hírdették. Több osztálytársam el is járt a tanfolyamukra. "Sajnos" az én szüleimnek nem volt rá pénze. Húúúú de bánom azóta is.

örge 2008.07.10. 10:51:56

...hát igen, mozgássérült scit sem láttam még.

Lollipop 2008.07.10. 10:55:35

örge 2008.07.10. 10:51:56

Vársz még pár percet, s kommentel mindjárt húsz... figyeld meg...

ThufirHawat 2008.07.10. 10:55:40

Egyébként alapvetően nem mondanak hülyeséget, de egyrészt a tanulási folyamat ott nem ér véget, másrészt pedig rettentően leegyszerüsítik a helyzetet.

ThufirHawat 2008.07.10. 11:04:15

ikszipszilon:
Köszi! Ez új. Érdemes lenne összeszedegetni a publikus infókat erről az ügyről. Semmi olyan, ami sérten lenkei személyiségi jogait (az nem a mi szokásunk), viszont mindent ami az ügyről megjelent, tudható.

ikszipszilon 2008.07.10. 11:11:09

egészen biztos, hogy úgy értve publikus, hogy médiában nyilvánosan hozzáférhető információ nincs erről - ahogy ez náluk szokás.
én meg csak ennyit tudok "közeli forrásból".

Lenkei munkatárs 2008.07.10. 11:19:08

Az kering itt a cégnél, hogy L-né deréktől lefelé lebénult, és L. valóban elvált tőle (tudtommal úgy közölte ezt, hogy SMS-t küldött Floridából, ahol valami szci kezelésen tartózkodott) és nem is nagyon akarta fizetni L-né kezeléseit, csak akkor, amikor a család a sajtóhoz fordulással fenyegette. Ekkor megegyeztek, hogy L-né hallgat, L. meg fizet.

Lenkei munkatárs 2008.07.10. 11:20:37

Meg L-né is szci, valami OT 5 vagy mi.

ThufirHawat 2008.07.10. 11:33:53

L-né is sci? Akkor no problem. Jövőre indulhat is a drogmentes maratonon.

anonymoushun · http://www.freewebs.com/anonymoushun/ 2008.07.10. 11:39:11

Erről a weboldalon akartam írni a későbbiekben, de megelőztetek. :)
Nem baj Beck Zsolt és Philip D. megmaradt nekem. :)

Lollipop 2008.07.10. 11:45:41

anonymoushun · www.freewebs.com/anonymoushun/ 2008.07.10. 11:39:11

...majd akkor TÖBBSZÖR is tudunk róla olvasni...

Repetitio est mater studiorum! :)

AnonHun · http://www.freeforum.hu/anonymous 2008.07.10. 12:52:22

Na sorry, de megint árnyalni fogom a képet. Akinek ez nem kell, ne olvasson tovább.

Tehát szótisztázás/"megnemértett" szavak.

Én úgy vettem észre, hogy a szövegekben vannak bizonyos kulcsszavak. Általában a mondandóhoz erősen köthetőek, így ha nem értem őket, akkor a mondandó sem fog átjönni.
Én pl. a szóbeli nyelvvizsgámat buktam el magnóhallgatáson, mert nem értettem a "sculpture" szót.

Ugyanakkor ha egy kevésbé fontos szót nem értettem volna, attól még simán meglett volna a vizsga.

Tehát! Fontos szavakat megérteni, kevésbé fontosakat kikövetkeztetni. Ennyi.

Translator +X+ · http://www.szabadzona.hu 2008.07.10. 13:11:03

Kimaradt pár fontos tétel ebbõl a leírásból:

Legeslegelõször a célkitûzés:
- A tanulás célja az, hogy az adott ismereteket képes legyél alkalmazni.
- Továbbá cél az, hogy a a tananyag egészét képes legyél megtanulni (azaz cél az, hogy mindenki 100% tudja az anyagot). Autót sem úgy érdemes vezetni tanulni, hogy "hoppá, én most kihagyom a fékezést, mert azt nincs kedvem megtanulni."

Fontos emellett az, hogy nem csak az adatokat kell tudni alkalmazni, hanem azok fontossága is legalább annyira (ha nem még jobban) lényeges.

Kiemelném még, hogy szerintem faszkorbáccsal kellene naponta 3x agyonverni azt az idiótát, aki "meg nem értett szó"-ra fordította a "misunderstood word"-öt (meg azt a másikat, aki ezt a fordítást engedélyezte). Nagyjából országos szinten vágta taccsra a tanulási tech terjedését.

A problémáiddal meg a következõk a problémák:

:: Mi az alapveto probléma?

Az alapvetõ probléma az, hogy belendültél a szci ipari méretû fikázásába. ;)
Biztos, hogy a "Reformer" nevet nem akarod lecserélni "fikázó"-ra? (Bár fika.blog.hu már van...)

:: Az, amiért a tanulási technológia létrejött. A szcientológia adatok indoktrinálására, betanítására.

Ismerõs neked a félreértett szó 10. típusa?

"VISSZAUTASÍTOTT MEGHATÁROZÁS: A visszautasított meghatározás a szó olyan meghatározása, amit a személy nem hajlandó elfogadni. Az ok, amiért nem akarja elfogadni, általában a hozzá kapcsolódó érzelmi reakciókon alapul."

Attól, hogy vmivel nem értesz egyet, még meg lehet tanulni. Én képes lennék katolikus teológiát tanulni, képes lennék pszichológiát tanulni, (feltéve, ha van szótár és léteznek értelmes, azaz demózható fogalmak :D) Azért, mert addig, amíg nem érted, hogy mit tanulsz, addig csak VÉLEMÉNNYEL rendelkezel, nem TUDÁSSAL.

:: arra nevel, hogy kritikátlanul fogadjuk el és mechanikusan alkalmazzuk a tanultakat

Megismétlem, ez faszság, hülyeség. Miért is?

Elsõ körben azért, mert "az igaz, ami neked igaz". Ez azért a szci alapjai közé tartozik.
Továbbá a kritikátlan elfogadást emlegeted, az meg elég közel van a magoláshoz. Pölö errõl szól a Student Hatben a 6608C18 TANULÁS ÉS SZÁNDÉK. Miért tanulsz? Azért, hogy levizsgázz? Azért, hogy alkalmazd?
A mechanikus alkalmazással pedig Close-nak igaza van, ez CÉL. Amikor valamit alkalmazni tanulsz, akkor nem gondolkoznod kell, autónál sem azon töprengsz, hogy "jajj, gondoljuk át, melyik is a fék?"

:: leszoktat az innovációról és az önálló gondolkodásról

Ja, folyamatosan úgy kell tanulnod, hogy "és ezt az adatot hogyan, mire tudnám haszálni?" Ehhez nem kell ugye "önálló gondolkodás" meg "innováció"?
Vagy autóvezetésnél is gondolkodjak önállóan, hogy "na jó, nekem jobb lenne a bal oldalon közlekedni?"

:: az az üzenete, hogy ha valaki nem tud tanulni, csakis és kizárólag vele lehet a gond, a tanárral és az anyaggal sosem

Asszem neked az is kimaradt, hogy pár helyen azért említõdik, hogy ez a fenti alapelveknek megfelelõ, tisztességesen lefordított és kivágásoktól mentes tananyagokra érvényes.
És sajna a tanulási tanfolyam rendesen se lefordítva nem volt (lásd "félreértett szó"), se egészben nem maradt (amikor pölö nem értem a bekezdést, és megnézek vmi eredetit, hát nem kivágtak pont ott két másikat elõtte?).

De ezektõl függetlenül neked képesnek kell lenned megtalálni azokat a pontokat, amik miatt nem vagy képes továbbhaladni a tanulással, legyen az félreértett fogalom vagy túl bonyolult elképzelés.

:: a túlzott hangsúly a meg nem értett / félreértett szavakon introvertálja a tanulót és nem a tanulásra koncentrál, hanem szótárazik

Mégis mi a fenét kellene valakinek tanulnia, hogy ha a tananyag szavait sem érti? Egy idõ után úgyis eljut oda, hogy minden szót értsen, és akkor jöhet a fogalmi szintû megértés.
(Bár megértem, ha ezt hiszed, DM-nek ez pont volt a vesszõparipája, hogy emiatt nem érnek el eredményeket, te meg ezt beszoptad).

:: Persze a tanulási technológiának, mint minden szcientológia anyagban, vannak használható elemei

Az objektivitásod miért nem terjed ki arra, hogy ezeket is felsorold? "Káoszkalmár" kifejezés rémlik valahol?

:: de összeségében a használata több kárt okoz, mint amennyi hasznot hajt.

Mert tudni kell használni.

Meg ha felsorolod azt a 4-5 veszélyesebb pontot, ahol a techet serfacnak használják, nem pedig alkalmazzák, akkor máris hatalmas lépést tettél a konstruktivitás irányába, és affelé, hogy több hasznot hajtson, mibnt amennyi kárt okoz. Csak ehhez szándék kell.

Ehh :(

AnoMália 2008.07.10. 13:14:19

Eszembe jutott valami.
Mi van, ha L. a mi oldalunkon all a maga modjan??

Marmint hogy tudja, hogy a megadozisu vitamin mergezo, es azt is tudja, hogy azt joreszt a szcik szedik. Siman elvegzi igy Anon munkajat... ;)

Translator +X+ · http://www.szabadzona.hu 2008.07.10. 13:19:32

:: AnonHun · www.freeforum.hu/anonymous 2008.07.10. 12:52:22

:: Tehát! Fontos szavakat megérteni, kevésbé fontosakat kikövetkeztetni. Ennyi.

Pont ez a bukta benne. Honnan tudod, hogy melyik szó fontos, és melyik nem, ha nem tudod, mit jelent?

Továbbá a legtöbb félreértett szó pont az ilyen "biztos ezt jelenti"-k szoktak lenni. Tapasztalat.

Próbálj csak meg egy "biztos azt jelenti, hogy" alapján valami munkát elvégezni vagy egy szerződést megkötni. Csak legyen egy jó ügyvéded...

K.Z 2008.07.10. 13:25:56

Megértés-közvetlen benyomás- fokozatosság. Ennyi?

Én meg arra jöttem rá, hogy aki olvasás közben a hüvelykujját meleg tehénlepénybe dugja és közben fejhangon a bűvös erejű "hegesztőpáka" szót mantrázza, annak 20 százalékkal megnő felfogóképessége.
Na? Lehet szépen jattolni arcok - számlaszámom a következő üzenetben - különben jön Xifu az elnyomó intergalaktikus tininidzsa és a lézerkardjával ledönt a tónusotokról.

Translator +X+ · http://www.szabadzona.hu 2008.07.10. 13:30:54

:: K.Z 2008.07.10. 13:25:56

Nem megmondták neked, hogy a füves mezőre hajtd azt a szerencsétlen tehenet, és ne a "füves" mezőre? :DDD

Translator +X+ · http://www.szabadzona.hu 2008.07.10. 13:36:06

:: yx 2008.07.09. 21:31:42

Egy kis bővebb kifejtése ennek, csak a te kedvedért:

www.geocities.com/holycows03/cows/02ksw.htm

Dr. Kix 2008.07.10. 13:44:04

Letaglózó párhuzamok a tanulás és a vezetés közt:

"hoppá, én most kihagyom a fékezést, mert azt nincs kedvem megtanulni"

"jajj, gondoljuk át, melyik is a fék?"

Vagy autóvezetésnél is gondolkodjak önállóan, hogy "na jó, nekem jobb lenne a bal oldalon közlekedni?"

Copyright: Transzi (Egyúttal gratulálok a szci-nek köszönhető magasröptű kommunikációs képességeihez.)

örge 2008.07.10. 13:50:16

Transzi, elég nagy butaság összevetni az autóvezetés folyamatát az elméleti tanulással:)

Ipari kém 2008.07.10. 13:50:40

Transzi feltételezem szétdúlni jött a bejegyzést. Nyomja a nyolcszáz oldalas hozzászólását, hogy jól aludjunk tőle. De qrvára nem érdekel szinte senkit. Ez a szcientológia ellenesek blogja. Itt lehet utálni a szcientológiát. Ez nem újság, hogy objektívek legyünk. Itt lehet fikázni.

Fik-fik. Köcsög szcik.

És még rímel is... bocs...

ikszipszilon 2008.07.10. 13:53:48

hu.wikipedia.org/wiki/Lomb_Kat%C3%B3
és
konyvespolc.blogter.hu/?post_id=117259

Lomb Kató pontosan nem úgy tanult, mint T +X+ írja....
"Nem hagyta, hogy a ritka, bonyolult kifejezések elakasszák: ezeket átugrotta, mondván: ami fontos, az előbb-utóbb úgyis felmerül újból, ha kell, megmagyarázza magát. („Sokkal nagyobb baj, ha elízetlenedik kezünkben a sok megszakítástól a könyv, mint ha nem tudjuk meg, hogy kökény- vagy galagonyabokor mögül figyeli-e a detektívfelügyelő a gyilkost”[2]) Így szótárra sincs igazán szükségünk: csak elveszi a kedvünket a szöveg olvasásának, felfedezésének örömétől. Amire magunk jövünk rá, azt úgyis sokkal inkább megjegyezzük."
és
"Másik kulcsszava a kontextus, szövegkörnyezet volt (őt magát is tréfásan Kontext Katinak nevezték): egyrészt a szöveg megértésében (legyen az könyv vagy hallott szöveg) a kontextus a mérvadó, sokszor ez segít ki minket, ha nem értünk valamit; másrészt pedig a szavakat soha nem önmagukban, elszigetelten tanulta, hanem vagy az olvasott szöveg(összefüggés) alapján maradt meg a fejében (ami talán a lehetséges legjobb tanulási mód), vagy pedig szókapcsolatba ágyazva jegyezte meg (például erős szél, éles szél): így ha az egyiket elfelejtjük, akkor a másik, gyakran vele együtt használt szó „előrántja” a másikat (ezt a hatást angol szóval „trigger”-nek nevezik)."
Stb., stb.

Translator +X+ · http://www.szabadzona.hu 2008.07.10. 13:56:11

:: örge 2008.07.10. 13:50:16
:: Transzi, elég nagy butaság összevetni az autóvezetés folyamatát az elméleti tanulással:)

Ugye az első három sort is olvastad, különös tekintettel az "alkalmazás" kifejezésre? ;)

:: Ipari kém 2008.07.10. 13:50:40
:: Ez a szcientológia ellenesek blogja.

Blog főoldal megnyit, jobb szélén szöveg elolvas.

:: Ez nem újság, hogy objektívek legyünk.

Azért van "objektív" a blog nevében :DDD

anonymoushun · http://www.freewebs.com/anonymoushun/ 2008.07.10. 13:58:04

Transzi
Nálad ez a tech nagyon elöl van úgy látom. Beálltál te is a fikázó és személyeskedő sorba. Reformer a véleményét és tapasztalatát mondta el. 15 év aktív szci ként szerintem tudja miről van szó, de rádöbbent, hogy ezt nem lehet jó irányba terelni, csak megszüntetni. Ugyan nekem nem tisztem védeni Reformert, elég okos hozzá és értelmes, hogy megtegye maga. Viszont amit csinál, az előtt le a kalappal. Nekem ez a véleményem.
A tanulási techről meg az én tapasztalatom: Egyik közeli barátom fia volt ilyenen. Előtte 4-5 között volt az átlaga. Most már van amiből majdnem hogy megbukik. Így ebben a formában tehát ez nem hogy előbbre visz, hanem még hátráltat is.

Azt hittem egyébként, hogy te nem fogsz személyeskedésbe átmenni. Csalódtam.

Translator +X+ · http://www.szabadzona.hu 2008.07.10. 14:00:52

:: ikszipszilon 2008.07.10. 13:53:48
:: Lomb Kató pontosan nem úgy tanult, mint T +X+ írja....

És nem is akarom tudni, hogy hogyan vezet autót :D

ikszipszilon 2008.07.10. 14:02:45

:-DDDD

Hát azt én sem szeretném látni (csak a csontvázként tehetné meg, ha el nem hamvasztották)... :-DDD

Translator +X+ · http://www.szabadzona.hu 2008.07.10. 14:06:31

:: anonymoushun ·
:: Beálltál te is a fikázó és személyeskedő sorba.

Csak egy kicsit ;)

::Reformer a véleményét és tapasztalatát mondta el.

Én is.

:: 15 év aktív szci ként szerintem tudja miről van szó, de rádöbbent, hogy ezt nem lehet jó irányba terelni, csak megszüntetni.

Az egyházzal kapcsolatban nekem is, de a tanulási techet azért elég könnyen gatyába lehet rázni.

:: A tanulási techről meg az én tapasztalatom:

Na ezt kellene bővebben kifejteni, mert kicsit kevés ahhoz, hogy engem meggyőzz. Esetleg nem ment közben egyetemre? Vagy tanul egyáltalán? Vagy egyszerűen túl sokat mondják neki, hogy ne tanuljon, hanem legyen borg?

:: Azt hittem egyébként, hogy te nem fogsz személyeskedésbe átmenni. Csalódtam.

Nyugi, ritkán fordul elő, orbitális hülyeség kell hozzá ;)

alagi 2008.07.10. 14:12:53

Transzi:

"Elsõ körben azért, mert "az igaz, ami neked igaz"."

Ez csak egy visszavagasra valo mantra. Gyakorlatban sokkal inkabb a kovetkezo van:
"Az igaz, ami LRH-nak igaz. Ha neked veletlenul nem lenne igaz, akkor addig tanfolyamozol/nem mesz ki a szobabol/sec. checkezel amig neked is igaz lesz."
Lasd meg KSW cimszo alatt.

"Pont ez a bukta benne. Honnan tudod, hogy melyik szó fontos, és melyik nem, ha nem tudod, mit jelent?"

Tenyleg soha nem olvastal meg idegen nyelvu konyvet?
Majdnem mindig lehet tudni hogy melyik szot kell megnezni a szotarban.

pl. Julia annyira gyengeden, xxxx-en nezett Romeora, hogy az elajult oromeben.
Julia azt irta a levelben Romeonak, hogy az rogton csinalja yyyyy-t.

Te xxxxx-t vagy yyyy-t nezned meg a szotarban?

":: leszoktat az innovációról és az önálló gondolkodásról"

Csak hogy az autos peldadnal maradjunk: Ha elromlik a fek, akkor jo-e, ha mechanikusan nyomogatod tovabb, vagy inkabb behuzod a kezifeket?

Ez az egesz tanulasi tech olyan, mintha az autovezetest ugy tanitanak, hogy
"a legfontosabb a kormanyzas. Barmilyen balesetet el lehet kerulni helyes kormanyzassal. a rossz kormanyzas szimptomai:
-nem erjuk el a celpontot ahova menni akartunk
-horpadasok a karosszerian
-az auto az arokba kerul
Miert akarsz fekezni, vagy valtani, neadjisten indexelni, ha meg a kormanyzas se megy?"

Ipari kém 2008.07.10. 14:16:28

Translator +X+ · www.szabadzona.hu 2008.07.10. 13:56:11

Jó. Most vedd ki a kezed kisfiam az orrodból. Úgy. Jobb oldal, FŐCÍM: ...ÉS SZUBJEKTÍVEN...

Jó van kisfiam. Lehet tovább orrot túrkálni...

ikszipszilon 2008.07.10. 14:33:12

ki akart 100 hozzászólást? :-)

AnoMália 2008.07.10. 14:36:16

off
basszus xy, lenyultad a 100-at. en akartam. ;)
on

Lollipop 2008.07.10. 14:36:22

A gyerekek sanyargatásáról, dolgoztatásáról szóló bejegyzésben vajon miért nem jött össze a 100?...
Visszajöttek a szcientek a hajókirándulásról?...

Translator +X+ · http://www.szabadzona.hu 2008.07.10. 14:39:31

:: alagi 2008.07.10. 14:12:53
:: Ez csak egy visszavagasra valo mantra.

Azért emellett ez szci alapvetés, szinte axióma. Attól, hogy másra rá akarsz erõltetni vmit, vagy önigazolásnak vagy kibúvónak használják, még igaz.

:: Gyakorlatban sokkal inkabb a kovetkezo van:

Ezt sem tagadtam, de ugye ez egyrészt nem tartozik a szci tanulási techhez, másrészt az ilyet leginkább az "implantálás" szó alá illenék besorolni.

:: Lasd meg KSW cimszo alatt.

A KSW kettõs dolog.

Vannak benne alapvetõ igazságok (például ha vmit nem tudsz megcsinálni, akkor elõször kérdezz meg vkit, aki tudja, hogyan kell azt csinálni, ne pedig saját trükkök százait alkalmazd, vesd el az egészet), meg vannak benne túlzó általánosítások (rendelkezünk A helyes technológiával). Nem egy monolitikus nagy szutyok az egész, hanem vannak részei, amelyek igazabbak, és vannak olyanok, amelyek kevésbé (vagy legalábbis nincsenek kellõképp alátámasztva, de ezért is írtam a szent tehenes linket).

:: Tenyleg soha nem olvastal meg idegen nyelvu konyvet?

Ugye tudod, hogy mi a különbség a "tanulás" meg az "olvasok róla vmit" között?

:: Majdnem mindig lehet tudni hogy melyik szot kell megnezni a szotarban.

Addig szép, hogy tudod, hogy melyik szót "nem érted". De hogy vadászod össze azokat, amelyeket "félreértesz"?

:: Csak hogy az autos peldadnal maradjunk: Ha elromlik a fek, akkor jo-e, ha mechanikusan nyomogatod tovabb, vagy inkabb behuzod a kezifeket?

Attól függ, hogy mi a baja. Ha folyik a fékolaj, és nem maradt ép fékkör, akkor jó eséllyel csak a motor-, a kézifék és a duda marad, ilyen sorrendben.
Vagy csak nem értem a költõi kérdés lényegét? :D

:: Ez az egesz tanulasi tech olyan, mintha az autovezetest ugy tanitanak, hogy

Szerintem nem, de amíg nem adod meg az analógia megfeleltetést, nagyjábol olyan kapcsolatot érzek a kettõ között, mint amilyen a bakter meg a sas esete.

:: Ipari kém 2008.07.10. 14:16:28
:: Jobb oldal, FOCÍM: ...ÉS SZUBJEKTÍVEN...

Szóval azért van benne, hogy "és szubjektíven", és azért lehet figyelmen kívül hagyni, hogy "objektíven" mert "Ez nem újság, hogy objektívek legyünk".
Világos, tiszta. :D

vuk 2008.07.10. 14:44:56

Lollipop: bittos nem értek rá, közösségi szótisztázáson voltak, az beszt.

Velem együtt százezrek tanultunk a suliban (akár több szakma ), és nem volt szükség szótisztázásra, csak ha a tanár rosszul ártikulált.
Érdekes módon mindenki át tudja tenni a tanultakat a gyakorlatba, naháááát..

alagi 2008.07.10. 14:49:06

"Azért emellett ez szci alapvetés, szinte axióma. Attól, hogy másra rá akarsz erõltetni vmit, vagy önigazolásnak vagy kibúvónak használják, még igaz."

Szep szep, es egyebkent en is egyetertek vele, de mit er akkor ha csak a kritikusok ellen hasznaljak hogy "lasd mi milyen jok vagyunk", de a gyakorlatban egyatalan nem ez van?

"A KSW kettõs dolog."

Ezt az egesz szcire elmondhatod. Van benne 5-10% hasznalhato dolog, meg 20%, ahol kapirgalja az igazsagot, de nem eri el, a tobbi pedig egyszeru ostobasag.

"Addig szép, hogy tudod, hogy melyik szót "nem érted". De hogy vadászod össze azokat, amelyeket "félreértesz"?"

Igen, az valoban nehezebb, de hidd el, en azelott is elboldogultam veluk, hogy LRH letezeserol tudtam volna.

"Szerintem nem, de amíg nem adod meg az analógia megfeleltetést, nagyjábol olyan kapcsolatot érzek a kettõ között, mint amilyen a bakter meg a sas esete."

Bakter es sas? Ezt a viccet nem ismerem. Mindenestre szerintem eleg magatol ertetodo:
kormanyzas= meg nem ertett szo
fek, valto= tobbi akadaly a megertes elott.

Ha minden szot ertesz (=tudsz kormanyozni), attol meg nem erted a szoveget (=nem tudsz autot vezetni). Viszont ahhoz hogy valamit megerts (majdnem) minden szot erteni kell (=kocsit vezetni kormanyzas nelkul nem lehet).
( erre a megfeleltetesre rajonni tenyleg olyan nehez lett volna?)

Ipari kém 2008.07.10. 14:57:22

Translator +X+ · www.szabadzona.hu 2008.07.10. 14:39:31

Íj-íj-íj de csúsztatás... Nem, nem azért kell figyelmen kívül hagyni. Ez egy BLOG, az írója az AKÁRKI, nem publicista, újságíró. Azt ír, amit akar. Objektíven-szubjektíven. Véleményt szubjektíven ír, hogyan másként.

Azt, hogy a gyerekeiteket dolgoztatjátok tanulás helyett pedig egy OBJEKTÍV, videóval, bizonyítékkal alátámasztott TÉNY. Gyerekmunka. Ezt támogatod. Örülök, hogy te tanulhattad ezt a fantasztikus tech-et, míg másik tucat 12-13 éves gyerek klotyót takarított. De befejeztem veled, ha nem haragszol, mert megint írsz 50 oldalt, és csak a helyet foglalod.

Lollipop 2008.07.10. 15:04:32

vuk 2008.07.10. 14:44:56
Ja! Képzelheted, a szavak többségének csomó értelmezése van. Képzeld, mire dekódolnak egy "A hegyeken túl már leszakadt az ég" című mondatot...

sertésmájkrém 2008.07.10. 15:07:44

translátor, bázeg a gyerekmunkáról nyilatkozzál már valamit, ha úgyis ilyen aktív vagy.
A másik, hiszel-e még a hatalmas Xenuban?

AnoMália 2008.07.10. 15:41:46

translator:

Mi van a bakterrel meg a sassal?
Mindketto lesz@rja a masikat? ;)

anonymoushun · http://www.freewebs.com/anonymoushun/ 2008.07.10. 15:42:19

off
Index címlap:
Free Your Mind Üzenet a szcientológia magyar vezetőinek
hunanon.blog.hu/
on

Magyarnaba 2008.07.10. 15:47:17

Edző:Az elefántoknak zöld fülük van. Mit mondtam?
Tanuló: Az elefántoknak zöld fülük van.
Edző:Jó. Ugyanazt mondtuk mind a ketten?
Tanuló:Igen.
Edző:OK. Igaz, hogy az elefántoknak zöld fülük van?
Tanuló:Nem.
Edző:Jó.

Edző: Mond el 10-szer milyen a tej színe!
Tanuló: A tej fehér. A tej fehér. A tej fehér. (..)A tej fehér.
Edző: Mit iszik a tehén?
Tanuló: Vizet.

Ezt pedig a szabad zóna véleménye az igazságról:

"Senki sem tudja igazán megmondani neked, mi igaz vagy hamis. Elmondhatják neked az adataikat és a javaslataikat. Viszont a magad számára neked kell kiértékelni ezeket." Gondolom e-méterrel a kezemben, hogy a OSA is láthassa...

No, ennyit a szcientológusokkal való párbeszéd lehetőségéről.

.Andrei (törölt) · http://www.andreiground.com/ 2008.07.10. 15:54:58

Translator: ti létrehoztok OT8-akat? Mi a szabadzóna, gyártósor?

"...által alapított szervezet, melynek célja 10 év alatt 500, 20 év alatt 5000 OT8 létrehozása."

Grege 2008.07.10. 16:00:39

Egyébként az X-Men az nem csak egy sima képregény, az mind OT8 -as híró! Azért csináltak belőle filmet is, hogy az embereket ne érje váratlanul a sok szuperlény eljövetele... Miscave igazából Magneto, Translator pedig Xavier professzor, csak rászorult a fejére a pszihés-gátló sisak, vagy csak rajtunk próbálgatja a mentális erejének első szárnycsapásait :)

Lollipop 2008.07.10. 17:00:37

Csönd harsona vezeti
a bukott harcost
Délibáb csatájába.

/haiku/

yx 2008.07.10. 17:49:23

Ha már a fikázásnál tartunk:
A tanulási tech "leszoktat .. az önálló gondolkodásról" - állítja Reformer. Az én tapasztalataim pont ellentétesek: nagyon is hangsúlyozzák, hogy tudatos legyen minden tetted, ne a rutin, a megszokás irányítson! (lsd. automatizmus def.) Azt persze LRH, a nagy tévedhetetlen írta le HCOPL-jeiben, hogy mit KELL végiggondolnod!
Ha már előjött az autós példa, szemléltetem: 'Ha most harmadikban vagyok és vissza kell váltanom kettőbe, akkor .. "HCOPL 19yy.mm.dd - A gépjármű sebességváltójának kezelése" szerint ráteszem a bal kezem a váltóra... Ez ku.va kényelmetlen! Ja, mert a "A gépjármű sebességváltójának kezelése nem csak NB-ban"- szalagon (19YY.MM.DD) azt mondja: ".. és ha nem találtok a bal kezeteknél .. tudjátok .. ti is, mit .. - hogy jöhettél vasalatlan ingbe a Konferenciámra? Jelentkezz azonnal RPF-re! - .. szóval, akkor keressétek a jobb kezeteknél! Hi-Hi-Hi! Azért a ballal fogjátok meg a kormányt, míg jobbal váltotok, különben banng és puffff!.." Szóval jobb kéz!?'
És ez a hozzáállás nonszensz a mindennapokban! Szokások, ösztönreakciók kellenek a mindennapokban, mert ezek kiirtása a túlélésed elleni merénylet! (gyk. igen súlyos ártó tett)
Transzi:
Mi van a TesCow-val? Vagy félreolvastam valamit? :) Komolyabban: a KSW#1-gyel pont az a legnagyobb baj(om), hogy kizárja az "okoskodás" csíráját is, nem hagy teret a valamikor pökhendin odavetett "csináljatok jobbat, ha tudtok"-nak! És az egyház legalapvetőbb egészként kezeli és tanítja minden akadémiai tanfolyama anyagaként, nem "régi, elavult, historikus"-ként - KSW#5 :D - hivatkozik rá.

Translator +X+ · http://www.szabadzona.hu 2008.07.10. 19:19:13

:: vuk 2008.07.10. 14:44:56

És mindenki szín kituno az iskolákban, ugye? :D

:: alagi 2008.07.10. 14:49:06
:: Szep szep, es egyebkent en is egyetertek vele, de mit er akkor ha csak a kritikusok ellen hasznaljak

Semmit, de ugye errol szól a blog :D

:: Van benne 5-10% hasznalhato dolog

Már bocsi, de az eddig tanultakból én inkább a 80%-ra szavaznék.

:: Igen, az valoban nehezebb, de hidd el, en azelott is elboldogultam veluk

És eddig még mindig jó, de elég kevés olyan ember van, akinek ez ösztönösen megy.
Továbbá ha ez "tudomány", akkor miért nem tanítják elsõsöknek? Ezzel (mármint a tanulni tanulással) kellene kezdeni az egész oktatást. :(

"Szerintem nem, de amíg nem adod meg az analógia megfeleltetést, nagyjábol olyan kapcsolatot érzek a kettõ között, mint amilyen a bakter meg a sas esete."

:: Bakter es sas?

gugli, bakter, sas, nem kell sokat keresned :D

:: kormanyzas= meg nem ertett szo, fek, valto= tobbi akadaly a megertes elott.

Esetleg tudsz valami, szavaknál/szimbólumoknál alapvetõbb dolgot? Mert tudtommal nem sok van (vannak a betûk, írásjelek, de ezeket általában azért említeni szokták)...

:: attol meg nem erted a szoveget

Arra, hogy az egyes szimbólumokat hogyan kell összekapcsolni, alapvetõen a demózás/gyurmázás való (ha fejben nem megy). Ezt a problémát hívják tömeghiánynak.

:: ( erre a megfeleltetesre rajonni tenyleg olyan nehez lett volna?)

Igen, így már világos.
Csak nem értettem, hogy a fékhiba, váltó meg ilyenek hogy jönnek ide.

:: Ipari kém 2008.07.10. 14:57:22
:: Azt, hogy a gyerekeiteket dolgoztatjátok tanulás helyett

Hazudsz, én nem dolgoztatok gyerekeket, és nem vagyok egy közösségben azokkal, akikre ráfogják, hogy igen.
(Bár kérdés az is, hogy mikor és hogyan kell az embereket megtanítani dolgozni?)

:: Ezt támogatod.

Ugye hogy hazudsz.

:: De befejeztem veled, ha nem haragszol, mert megint írsz 50 oldalt, és csak a helyet foglalod.

Így jár az, aki ír nekem. Ha meg nem válaszolok, akkor nem válaszolok a fontos kérdésekre, ugye. :D

:: Lollipop 2008.07.10. 15:04:32
:: Ja! Képzelheted, a szavak többségének csomó értelmezése van.

Nem mondod. Most hadd ne másoljam be a szótisztázási technikákat, de ugye azzal kezdjük, hogy fellapozzuk a szót, végigmegyünk az összes jelentésen, kiválasztjuk az ide megfelelõt...

:: sertésmájkrém 2008.07.10. 15:07:44
:: translátor, bázeg a gyerekmunkáról nyilatkozzál már valamit, ha úgyis ilyen aktív vagy.

Majd ott, gyerekmunkához annyira nem értek. ;)

:: A másik, hiszel-e még a hatalmas Xenuban?

Elfogadom, hogy másoknál ilyen események jöttek elõ. "Hinni" nem hiszek.

:: AnoMália 2008.07.10. 15:41:46
:: Mi van a bakterrel meg a sassal?

Na jó, lelövöm: A sas qrva magasan repül, a baktert meg ez qrvára nem érdekli...

:: Magyarnaba 2008.07.10. 15:47:17

Két kérdés:
- Tisztában vagy a duplikáció és az értelmezés közötti apró és finom különbségekkel?
- Ugye tudod, hogy beb@szna, ha az OSA a zóna környékén sertepertélne?

:: yx 2008.07.10. 17:49:23
:: Ha már a fikázásnál tartunk:

Jaja, igyexem a hácéopölöt akkor elõkapni, amikor önállóan kell gondolkozni, és a saját véleményemet mondom, amikor löröhá írásairól van szó.
(Vagy fordítva?)

:: Komolyabban: a KSW#1-gyel pont az a legnagyobb baj(om), hogy kizárja az "okoskodás" csíráját is, nem hagy teret a valamikor pökhendin odavetett "csináljatok jobbat, ha tudtok"-nak!

Egyetértek. Én pont a KSW-tõl kezdve számítom a szci egyik komolyabb töréspontján. (Ez saját vélemény.)
De azt azért továbbra is tartom, hogy ez csak egy része a KSW-nek, a másik fontos közlendõ, hogy "ha nem érted, akkor ne mókuskodj, hanem ismerd fel ezt, és nézz utána, hogyan kell jól csinálni".

:: És az egyház legalapvetobb egészként kezeli és tanítja minden akadémiai tanfolyama anyagaként

Volt olyan ismerõsöm, aki azt mondta, hogy "ha olyan jó lenne a tanulási tech, akkor nem kellene a KSW-t minden tanfolyam elejére odatenni".

Ipari kém 2008.07.10. 19:38:30

Translator +X+ · www.szabadzona.hu 2008.07.10. 19:19:13

"Hazudsz, én nem dolgoztatok gyerekeket, és nem vagyok egy közösségben azokkal, akikre ráfogják, hogy igen.
(Bár kérdés az is, hogy mikor és hogyan kell az embereket megtanítani dolgozni?)"

Hazudsz. Te egy közösségben vagy azokkal, akik gyerekeket dolgoztatnak.

"Ugye hogy hazudsz."
Mondom Translator, hogy hazudsz. Támogatod őket. A pénzeddel. Ugye, hogy hazudsz. Mondom.

örge 2008.07.10. 20:39:31



Transzi, "És eddig még mindig jó, de elég kevés olyan ember van, akinek ez ösztönösen megy.
Továbbá ha ez "tudomány", akkor miért nem tanítják elsõsöknek? Ezzel (mármint a tanulni tanulással) kellene kezdeni az egész oktatást. :("

Felvilágosítalak transzi (látom nem sokat forgatod a Nemzeti Alaptantervet), hogy az alsó tagozatban a legnagyobb hangsúly a tanulni tanuláson van!!! Az új NAT (2007-es) pedig erre még az eddigieknél is nagyobb figyelmet fordít (kulcskompetenciák fejlesztése)
www.okm.gov.hu/main.php?folderID=391&articleID=229885&ctag=articlelist&iid=1

yx 2008.07.10. 20:43:30

Transzi:
(off) Sajnos hajlamosak az egyház felkent tagjai kihozni belőlem a vad sci-kritikust, - látom, belőled ennek ellenkezőjét az ide nagy számban járó kritikusok teszik - de alapjában véve egy csónakban evezünk: Az egyház gyakorlata ..hmmm.. (inkább nem írok jelzőt).. messze esik az LRH (és társai) által leírtaktól, amit az idő előrehaladtával nem árt egyre több kritikával olvasni. Lehet, a Szuper Sció fordítását jobban megérné folytatni? Teeeee szupertiszta "jobbparti"! ;)

Translator +X+ · http://www.szabadzona.hu 2008.07.11. 11:11:04

:: Ipari kém 2008.07.10. 19:38:30-
:: Mondom Translator, hogy hazudsz. Támogatod oket. A pénzeddel. Ugye, hogy hazudsz. Mondom.

Mivel egy vasat éve otthagytam oket, kinyilvánítottam, hogy nem értek egyet a módszereikkel, és egy vasat nem adtam nekik azóta sem, maradjunk abban, hogy te hazudsz.

:: örge 2008.07.10. 20:39:31
:: Transzi, "És eddig még mindig jó, de elég kevés olyan ember van, akinek ez ösztönösen megy.
:: Felvilágosítalak transzi (látom nem sokat forgatod a Nemzeti Alaptantervet)

Nem, lehet hogy azért, mert csak a saját tapasztalataimat mondom el, és eddig te vagy az elsõ, akitõl ilyet hallok.

:: hogy az alsó tagozatban a legnagyobb hangsúly a tanulni tanuláson van!!!

Ideje volt.

:: www.okm.gov.hu/main.php?folderID=391&articleID=229885&ctag=articlelist&iid=1

Köszi a linket.

Akkor a következõ kérdés: milyen technikák/technológiák/tananyagok léteznek, amelyekkel ezt a célt megvalósítják (abban az értelemben, hogy egy hatévesnek miket kell tanulnia ehhez?)
Eddig csak egy ilyet láttam, a PQRST-t, az meg sajna még mindig messze a szci tanulási tech alatt van színvonalban...

:: yx 2008.07.10. 20:43:30
:: Lehet, a Szuper Sció fordítását jobban megérné folytatni? Teeeee szupertiszta "jobbparti"! ;)

Ennek most családi okai vannak, pár évig csak levezetésként írok, egy könyv fordítása nekem azért még munka.
De amint beszerzek egy EEE 901-et, neki tudok állni fordítgatni.

Ipari kém 2008.07.11. 11:30:59

Translator +X+ · www.szabadzona.hu 2008.07.11. 11:11:04

Ne maradjunk. Ki látta? És ha hazudsz?

örge 2008.07.11. 12:05:54


Transzi: --Nem, lehet hogy azért, mert csak a saját tapasztalataimat mondom el, és eddig te vagy az elsõ, akitõl ilyet hallok.--

Elég nagy baj, hogy én vagyok az első, akitől ilyet hallasz, mert ezek szerint akkor nem sok (nem sci) pedagógussal beszélgettél, és nem sok (nem sci) szakirodalmat olvasgattál ezzel kapcsolatban az utóbbi időben.
Ne ess te is a sciknek abba a tipikus hibájába, hogy leragadnak a 20-30-40-50 évvel ezelőtt történt/tapasztalt dolgoknál!

--Akkor a következõ kérdés: milyen technikák/technológiák/tananyagok léteznek, amelyekkel ezt a célt megvalósítják (abban az értelemben, hogy egy hatévesnek miket kell tanulnia ehhez?)
Eddig csak egy ilyet láttam, a PQRST-t, az meg sajna még mindig messze a szci tanulási tech alatt van színvonalban...--

Hát, ezt pár mondatban nem lehet leírni, de ajánlom szíves figyelmedbe neked is az Új Pedagógiai Szemlét olvasgatásra:
www.oki.hu/oldal.php?tipus=kiadvany&kod=2008-01
Vagy ha van időd, és érdekel a téma, látogass el egy pedagógiai könyvtárba vagy könyvesboltba, és olvassgass bele a tantárgypedagógiai könyvekbe. Meg fogsz te is lepődni:)

Translator +X+ · http://www.szabadzona.hu 2008.07.11. 13:17:52

:: örge 2008.07.11. 12:05:54
:: Ne ess te is a sciknek abba a tipikus hibájába, hogy leragadnak a 20-30-40-50 évvel ezelőtt történt/tapasztalt dolgoknál!

Nem hiszem, hisz igazat adok neked. ;)

Eddig csak egy ilyet láttam, a PQRST-t, az meg sajna még mindig messze a szci tanulási tech alatt van színvonalban...--

:: Hát, ezt pár mondatban nem lehet leírni...

Tudom, de azért hadd próbáljak meg belőled pár konkrétumot kisajtolni, én sem hcopl-ekhez küldöm a laikusokat. :)

Szóval most hogyan megy ez? Van vmi tárgy, hogy "tanulás óra"? Vagy tanári rávezetés van? És a szci által felvetett és fentebb felsorolt tanulási akadályok (amelyek léteznek, tapasztaltam és ezzel javítottam is tanulási nehézséget) hogyan kezelődnek?

örge 2008.07.11. 14:31:33

Transzi: --Tudom, de azért hadd próbáljak meg belőled pár konkrétumot kisajtolni, én sem hcopl-ekhez küldöm a laikusokat. :)

Szóval most hogyan megy ez? Van vmi tárgy, hogy "tanulás óra"? Vagy tanári rávezetés van? És a szci által felvetett és fentebb felsorolt tanulási akadályok (amelyek léteznek, tapasztaltam és ezzel javítottam is tanulási nehézséget) hogyan kezelődnek?--


Na jó, legyen:)
Nem, nincs ilyen tárgy:). Egy 7-10 éves gyereknek ezt nem lehet külön tanítani. A tevékenykedtetésen keresztül, indirekt módon kell őket megtanítani tanulni. De ahhoz, hogy ezt megértsd, először is egy kis pszichológia kell, amit te gondolom elvből elutasítasz, de azért ajánlom olvasd el Piaget kognitív fejlődéselméletét, melynek egyik lényege, hogy a gyerekeket 6-12 éves korukban (azaz a konkrét műveletek szakaszában) kell megtanítani tanulni, ekkor interiorizálódnak (válnak belsővé) a tevékenységeken keresztül azok a módszerek, algoritmusok, modellek, mellyeket később, úgy 10-12 éves koruk után (a formális műveletek szakaszában) már önállóan tudnak az új ismeretek elsajátításakor alkalmazni, variálni. Eközben kialakul és folyamatosan fejlődik a logikus gondolkodás képessége.
Tehát a lényeg az életkori sajátosságok figyelembevételével a folyamatos tevékenykedtetésen van.

Szöveget feldolgozni sem úgy tanulnak, hogy olvad el kisfiam, aztán már írjuk is a dolgozatot.
Ennek is korosztályonként megvan a maga algoritmusa. Ha már szótisztázásról volt szó, a jó tanár sosem hagyja, hogy valami a szövegből tisztázatlan maradjon. Pl. ha van egy olyan szó, amit nem ismernek, először megpróbálnak a szövegkörnyezetből rájönni, hogy mit jelenthet, aztán a tanító kiemeli a jó "megoldást". Ezután általuk ismert szinonímákat keresnek erre a szóra, majd (ha van idő), eljátszák, vagy mondanak vele más mondatokat. És ezt az algoritmust alkalmazzák minden ismeretlen szónál (alsó tagozatban).

Nem mondom, hogy tökéletes a magyar oktatás, sőt! De a probléma nem az, hogy nincsenek jó módszerek, hanem az, hogy nincs pénz, nincs megbecsülve a pedagógus szakma, emiatt nem is túl jó a pedagógusok minősége, mert annyira kevesen jelentkeznek tanítónak vagy tanárnak, hogy nincs lehetőség megfelelő szűrésre. Ráadásul, ha valaki valamin drasztikusan változtatni akar, akkor egyből jönnek az ellenérdekeltek, akik kereszülhúzzák az egészet.

örge 2008.07.11. 15:40:26

...még valami. Kerestem, de még nem találtam olyan felmérést, amiben a Magyarországon működő sci-iskolát, és a hagyományos általános iskolákat hasonlítják össze hatékonyság, eredményesség szempontjából (ha esetleg van, mutass nekem!). Pedig tényleg nem nagy ügy egy ilyen vizsgálatot elkészíteni. És akkor veregethetnék a mellkasukat a scik, hogy az ő iskolájuk valóban zseniképző, 0% dislexia-, disgrafia-, diskalkulia-aránnyal :)

örge 2008.07.11. 15:56:41

Most látom, hogy elírtam: ...dyslexia-, dysgrafia-, dyskalkulia-...

Translator +X+ · http://www.szabadzona.hu 2008.07.14. 15:05:09

Nekem az hiányzik, hogy konkrét technika vagy technológia, leírással, mindennel. A PQRST ilyen volt.

Tehát definíciók, axiómák, következtetések, módszerek, így egységben, nem pedig úgy, hogy több tárgyból kell összevadászni a dolgot.

Volt nektek valamikor "így kell tanulni" tárgyatok?

örge 2008.07.15. 10:06:58

Transzi, ha konkrétummok kellenek, olvasd el a legújabb központi kerettantervet:
www.okm.gov.hu/letolt/kozokt/kerettanterv_080516.pdf

Ezen belül is külön ajánlom neked a 217. oldaltól található Gondolkodás- és tanulásfejlesztés című fejezetet.

Elolvastad Piaget-t?

Translator +X+ · http://www.szabadzona.hu 2008.07.15. 15:21:34

Végignéztem a kerettanterves részt, Piaget-rol viszont csak a wikit néztem (amíg jobbat nem találok), és megvan a fo különbség a szci és az általad ismertetett mód között.

Elõször is, a két megközelítési mód nem mond ellent egymásnak. A tiéd alapvetoen a "pozitív nyereségek"-re hajt (azaz hogy milyen emlékezési, megjegyzési, alkalmazási módszerek vannak), a szci pedig a "negatív nyereségek"-re (azaz milyen akadályok léphetnek fel, és azokat hogyan lehet eltávolaítani). Szóval a szci módszert integrálhatónak érzem, mert jórészt olyan területekkel foglalkozik, amelyeket a kerettanttervben nem láttam megemlítve.

Meg lenne pár megjegyzésem:

:: Ha már szótisztázásról volt szó, a jó tanár sosem hagyja, hogy valami a szövegbol tisztázatlan maradjon.

Pont itt van két problémám.

Elõször is, noha van átfedés, a tanulási és az oktatási technológiát nem lenne szabad keverni. A tanuló tanul, a tanár oktat.
Fõleg mostanában, gondolom 30-40 gyereket egyszerre. Nincs az a tanár, aki ennyi gyereket képes folyamatosan figyelemmel kísérni, így kénytelen a tanulási munkát a gyerekek felé delegálni.
Másrészt én már nem egyszer láttam, hogy egy FÉLREÉRTETT szó (nem "meg nem értett", erre gondoltam korábban is, az "agyonverés" részt emlegetve) lerombolta vkinek a tanulási képességeit. Érettségi után. Egyetemistánál. És most nem bonyolult szakkifejezésekre gondolok, amiket egybõl észreveszel, hanem primitív, mezei szavakra, mint "rájön" vagy "elindul" (konkrét, elõforduló példák!), amiknek a jelentését ugye mindenki tudja. És az oldal harmadik sorában volt egy ilyen szó, az oldal alján pedig már minden baja volt az illetõnek. Nem hiszem el, hogy ezeket egy tanár olyan könnyen el tudja kapni, fõleg a fentebb említett paraméterek esetén, könnyebb vkit "gyengébb képességû"-nek elkönyvelni.

komper 2008.07.15. 17:48:21

"mezei szavakra, mint "rájön" vagy "elindul" (konkrét, elõforduló példák!"

Errol irjal mar meg egy kicsit! Milyen kontextusban szerepeltek, es mit gondolt az illeto, hogy mit jelentenek?

Translator +X+ · http://www.szabadzona.hu 2008.07.15. 19:11:15

Egyikük az "elindul"-nál beleértette, hogy halad tovább, a másikuk "rájön"-t meg egyszerűen átugrotta.

Ez utóbbi pont akkor volt, amikor tanultunk tanulni. Gondolom láttál már olyat, hogy vki elkezd lelkesen tanulni, és kicsit később teljesen rosszul érzi magát, inkább elmegy sétálni, madarat fogni, anonymust tüntetni. :D

Ekkor vettük elő azt, hogy "szótisztázzunk", mert legalább próbáljuk ki élesben, ha tanulunk róla, úgyse hittünk benne komolyan, biztos csak úgy mondja LRH. :D

Próbáltam keresni, hogy melyik rész volt az, amit még értett és amelyiknél még jól érezte magát, de ilyen nem volt. A végén már az első bekezdést szavanként tisztáztattam, míg végül megtaláltuk a SZÓ-t. Utána már könnyen ment, tisztázás, megértés, és lehetett lelkesen tanulni.

PPéter 2008.07.15. 19:14:10

A SZÓT. Aha. Ez olyan mint az ADAT, ugye? ROFL. Ez teljes hülyeség, kedves Transzatyor. Belemagyarázás a négyzeten. Olvastál már könyvet, cikket olvasási technikákról például?

Translator +X+ · http://www.szabadzona.hu 2008.07.15. 19:34:23

:: PPéter · www.burn.hu 2008.07.15. 19:14:10
:: A SZÓT. Aha. Ez olyan mint az ADAT, ugye? ROFL.

Direkt neked írtam így nagybetűvel, mert tudtam, hogy lecsapsz rá, mint tik a takonyra :DDD

PPéter 2008.07.15. 19:38:06

Nem a nagybetűzés volt hülyeség (az csak egyik tünete), hanem az egész, amit írtál. Szellemi fogyatékosok iskolája volt ez egyébként? :D Nyugtass meg.

Translator +X+ · http://www.szabadzona.hu 2008.07.15. 19:43:34

:: PPéter · www.burn.hu 2008.07.15. 19:38:06
:: Nem a nagybetűzés volt hülyeség (az csak egyik tünete), hanem az egész, amit írtál.

Na most jöhetne az a rész, amit emlegetni szoktál, tudod, az "érdemi hozzászólás" címszó alatt, és kezdhetnéd úgy, hogy "Szerintem inkább azért rehabilitálta a félreértett szó megtalálása és tisztázása a tanulási képességet, mert..."

PPéter 2008.07.15. 19:55:43

De nem jön. Mert szerintem az elvégzett szótiztázás az általad említett esetben maximum a teljes szöveg átnézése miatt hat(hat)ott pozitívan, ugyanis - hacsak nem az általános iskola alsó tagozatáról beszélünk - nem látok rá okot, hogy miért akadna meg bárki is a tanulási, megértési folyamatban ilyenformán, ráadásul pont ezeken a szavakon. Az általad a szótiztázás "nyereségének" ábrázolt "könnyed, lelkes tanulás" csak egy szubjektív belemagyarázás.

Persze, álmos leszek és ásítok, ha nem értek egy szót valahol, hogyne... Akkor a szci-fanok dumáit komoly altató helyett használnák az altatóorvosok. :D

PPéter 2008.07.15. 20:37:21

Szótisztázás, na, Kapkodok már. Negyedik DVD-t rakom össze két nap alatt, kezdek fáradni. Lehet, hogy pihennem kellene :D.

örge 2008.07.15. 21:46:47

Transzi,
--Fõleg mostanában, gondolom 30-40 gyereket egyszerre. Nincs az a tanár, aki ennyi gyereket képes folyamatosan figyelemmel kísérni, így kénytelen a tanulási munkát a gyerekek felé delegálni.--

Nagyon ritkán haladja meg az osztálylétszám a 30-at, de persze még ez is nagyon sok. Itt megint nem a módszerrel van probléma, hanem a körülményekkel. Természetes, hogy kevesebb gyerekkel hatékonyabban lehetne oktatni, de arról, hogy ennyi gyerek van egy osztályban ismét csak nem a tanár tehet, hanem a politika.
Számtalan jobbnál-jobb differenciáló pedagógiai módszert találtak ki már arra, hogy a gyerekeket órai kereteken belül külön-külön, a saját, egyéni képességeiket figyelembevéve lehessen oktatni, nevelni, de persze ez ilyen létszám mellet (1 pedagógussal) igencsak nehéz, bár vannak jópáran, akinek megy.
De, mint mondtam, itt már megint nem a módszerrel van a baj.

komper 2008.07.16. 11:47:27

"Egyikük az "elindul"-nál beleértette, hogy halad tovább, a másikuk "rájön"-t meg egyszerűen átugrotta."

Akkor a rajon megse felreertett szo volt. Nem a szoval volt problema, hanem a szerepevel a mondatban (?).
Az elindulba altalaban beleertjuk hogy nem all meg utana
rogton. Az hogy ott eppen azt jelentette, az nem az "elindul" szotari definiciojabol derul ki. Ketsegtelen hogy ha minden egyes szon atragod magad, akkor annyit gondolkozol a dolgon, hogy a vegen csak leesik, de ez nagyon idotpazarlo modszer.

Nekem az a velemenyem hogy a szotisztazas megiscsak hulyeseg. A szavak jelentese a szovegkornyezettol is fugg. Egyszerubb mondatokat vizsgalni, akkor sokkal hamarabb kiderul hogy melyikkel van problema, aztan akkor abban lehet keresni hogy felre-, vagy nem- ertett szo van-e, vagy furcsa nyelvtani szerkezet, vagy eliras, vagy hiba, vagy valami mas. A szavak ertese csak egy kis resze a megertesnek.

PPéter 2008.07.16. 13:16:36

Mint ahogy fentebb is írták, az összes szó ismerete ugyanúgy nem feltétele, mint ahogy nem is garanciája egy szöveg megértésének. Persze ha egy rondroidnak max. csak szótagolva megy már az olvasás, akkor amúgy sem probléma, ha lassan, minden szót megrágva haladnak. Be szép is lehet egy ilyen olvasós szeánsz. :D

Translator +X+ · http://www.szabadzona.hu 2008.07.16. 15:49:49

:: PPéter · www.burn.hu 2008.07.15. 19:55:43
:: Mert szerintem az elvégzett szótiztázás az általad említett esetben maximum a teljes szöveg átnézése miatt hat(hat)ott pozitívan

Csak éppen nem így történt. Ez a pont hozta létre a "rosszkedvû, tanulásképtelen" -> "lelkes, tanulásképes" átmenetet. Inkább egy egységugrás jellegû viselkedés volt tapasztalható, nem folyamatosan növekvõ átmenet. Szinte az összes pozitív indikátor (vidámság, felismerés, képesség visszanyerése) megjelent, csak a lebegõ tû nem, mert nem méterrel néztük :D

:: nem látok rá okot, hogy miért akadna meg bárki is a tanulási, megértési folyamatban ilyenformán

Így alakult.
Megint ugyanaz a sztori, több a tapasztalati törvény, mint a tudományos magyarázat. (Amúgy van a háttérben szó vmi GPM-ekrõl, de ezt egyrészt úgyis kinyesték a csörcsi tanulási tanfolyamokból, másrészt neked úgysem elég "tudományos" ;) )

:: Az általad a szótiztázás "nyereségének" ábrázolt "könnyed, lelkes tanulás" csak egy szubjektív belemagyarázás.

Érdekes, én ezt a mondatodat tartom "szubjektív belemagyarázás"-nak. :D
Ha valaki nem tud tanulni, vagy tud tanulni, és ez a viselkedésében megjelenik ,az már objektív, nemde?

:: Akkor a szci-fanok dumáit komoly altató helyett használnák az altatóorvosok. :D

Próbáld ki, hallgass meg egy komolyabb szci anyagot, ha nem tudsz aludni, fogadjunk, hogy negyedóra alatt elalszol :DDD

:: örge 2008.07.15. 21:46:47
:: Nagyon ritkán haladja meg az osztálylétszám a 30-at

Ennyire fogynak a gyerekek, vagy ennyire sok lett a tanár? Az én idõmben 30 alatt nem nagyon volt osztály.

:: Itt megint nem a módszerrel van probléma, hanem a körülményekkel.

Azért én megpróbálnék a módszerek terén körülnézni, hatha lehet rajtuk javítani, mert így nekem hasonlít arra, hogy nem vállaltok felelõsséget az eredményekért... ;)

Amúgy az oktatás kontra tanulás részhez kérhetek vmi reakciót?

:: komper 2008.07.16. 11:47:27
:: Akkor a rajon megse felreertett szo volt.

Van egy ilyen szci gyûjtõfogalom.
Amikor a "nem értem a jelentését, de biztos nem fontos, inkább töltelékszó", az beleesik a tízféle félreértettszó-meghatározás egyikébe.

:: Nem a szoval volt problema, hanem a szerepevel a mondatban (?).

Tudod, "a patkószeg elveszett, a királyság elveszett" klasszikus esete forgott fent éppen...

:: Ketsegtelen hogy ha minden egyes szon atragod magad

Általában nem kell minden szón átrágnod magad, de azokat, amelyek jelentésével nem vagy tisztában (és amit a tanulási képességeid hirtelen zuhanásával vehetsz észre), alaposan be kell gyakorolni, mert rosszul van behuzalozva a jelentése.

:: de ez nagyon idotpazarlo modszer.

Eleinte igen, viszont a késõbbiekben kifizetõdik.

:: A szavak jelentese a szovegkornyezettol is fugg.

Ezért kell a szótisztázás során kiválasztani az adott helynek megfelelõ jelentést ;)
És pont ezért keverheted össze a jelentéseket :D

:: Egyszerubb mondatokat vizsgalni...

Sõt, vmiféle bináris vagy Newton közelítéssel is meg lehet keresni a nullpontot ;)
De a kulcsinformáció az, hogy ha nem megy a tanulás, akkor egyrészt bárki meg tudja tanulni, hogy ezt hogyan hozza helyre, másrészt megtanítja az embereket arra, hogy nincs megtanulhatatlan tárgy, csak a tanulásra adott túlfokozott érzelmi reakció.

:: A szavak ertese csak egy kis resze a megertesnek.

Így igaz, nem is csak ebbõl áll a szci tanulási technika, ez (vmint a szimbólumok megértése) csak az alap. De ha az alap el van qrva, akkor nem biztos, hogy stabil házikót tudsz rá építeni...

:: PPéter · www.burn.hu 2008.07.16. 13:16:36
:: Mint ahogy fentebb is írták, az összes szó ismerete ugyanúgy nem feltétele, mint ahogy nem is garanciája egy szöveg megértésének.

Ellenben ez az egyik lehetséges, további az összes közül a legsunyibb akadály, és ha képes vagy elõre kiütni a megjelenésének lehetõségét, akkor miért ne tennéd meg?

:: Persze ha egy rondroidnak max. csak szótagolva megy már az olvasás, akkor amúgy sem probléma, ha lassan, minden szót megrágva haladnak.

Természetesen ebbõl is létezik bubiméterrel felturbózott, gyorsított és céltudatosabb verzió, amellyel nem áll elõ ez az általad írt szótagolós helyzet, csak most éppen az alapelvekről volt szó. ;)

komper 2008.07.16. 16:22:11

"Van egy ilyen szci gyûjtõfogalom.
Amikor a "nem értem a jelentését, de biztos nem fontos, inkább töltelékszó", az beleesik a tízféle félreértettszó-meghatározás egyikébe."

Ja, hogyha _mindent_ megnemertett szonak nevezel, (azt is ami egyebkent nem az), akkor valoban eleg lesz a megnemertett szavakkal megbirkozni. :) (kicsit olyan ez mint: akinek kalapacsa van, mindent szognek nez.)

Az altudomanyok is pont igy mukodnek egyebkent (mert LRH igazi, nagybetus TUDOS volt, ugyebar :)) : van egy elkepzeles a vilagrol, aztan barmit kell megmagyarazni, addig facsarod, nyomoritod az elkepzelesed, mig ra nem illik. (=Ha valami megertesi akadaly van, addig keresel, mig ra nem mutathasz egy szora, hogy "aha, itt a sunyi bunos", holott nem a szoval volt igazan problema)

"és amit a tanulási képességeid hirtelen zuhanásával vehetsz észre"

Ezen mindig is nevettem: Nem lenne egyszerubb ahelyett hogy asitas meg egyeb hulye tunetek utan keresgelsz, egyszeruen ott vizsgalodni, ahol mar nem erted?

"Sõt, vmiféle bináris vagy Newton közelítéssel is meg lehet keresni a nullpontot ;)"

Ez most mire valo? Azt hiszed engem elriasztanak ezek a kifejezesek? En tudom mi az a Newton modszer, es semmi koze a jelen temahoz. Ha mar nagykepuskodni akarsz, legalabb arra vigyazz hogy van aki ert hozza, es az eszreveszi hogyha bloffolsz.

"De a kulcsinformáció az, hogy ha nem megy a tanulás, akkor egyrészt bárki meg tudja tanulni, hogy ezt hogyan hozza helyre, másrészt megtanítja az embereket arra, hogy nincs megtanulhatatlan tárgy, csak a tanulásra adott túlfokozott érzelmi reakció."

Ezzel egyetertetek, de sajnos a tanulasi tech nem errol szol, hanem egy ovodas kifestokonyvhoz hasonlo szinvonalu "technologia".

"Így igaz, nem is csak ebbõl áll a szci tanulási technika, ez (vmint a szimbólumok megértése) csak az alap. De ha az alap el van qrva, akkor nem biztos, hogy stabil házikót tudsz rá építeni..."

Az itt a felreertese LRH-nak (es ezert sajnos neked is) hogy a szavak megertese nem az alap, hanem egy epitokocka. Lehet epitkezni nelkule is, nem lesz kesz a haz, de lehet hogy egy kicsit kesobb sokkal konnyebb lesz kipotolni a hianyzo reszt. Nem muszaj ezzel kezdeni.

Translator +X+ · http://www.szabadzona.hu 2008.07.16. 16:55:36

:: komper 2008.07.16. 16:22:11
:: Ja, hogyha _mindent_ megnemertett szonak nevezel,

Itt a teljes lista, kérhetted volna azt is, és akkor nem fog senki sem rosszindulatú sunyi népségnek tartani. ;)

www.szabadzona.hu/index.php?doc=technology/studycourse/index#types

:: Nem lenne egyszerubb ahelyett hogy asitas meg egyeb hulye tunetek utan keresgelsz

Ezek a tünetek azt jelzik, hogy mikor kell ELKEZDENI a keresgélést. Mert áthaladtál egy olyan szón, aminek rosszul határoztad meg a jelentését/fontosságát.

:: En tudom mi az a Newton modszer, es semmi koze a jelen temahoz.

Óhh, nem mondod. :D

Én is tudom, képzeld, sőt linket is tudok adni rá: en.wikipedia.org/wiki/Newton_method

:: Ezzel egyetertetek, de sajnos a tanulasi tech nem errol szol, hanem egy ovodas kifestokonyvhoz hasonlo szinvonalu "technologia".

Mert van belőle óvodás kifestőkönyv is, gyerekeknek, meg van belőle E-méteres profibb verzió is, meg 500 oldalas tanfolyam, és természetesen nektek nem a felső végéből választjuk a magyarázatot. :D

(Továbbá ha ilyen faékhez hasonló bonyolultságú módszerről lenne szó, akkor miért nem lehetne óvodában tanítani?)

:: Az itt a felreertese LRH-nak (es ezert sajnos neked is) hogy a szavak megertese nem az alap, hanem egy epitokocka.

Jajj, hadd ne magyarázzam el még 1x. Konkrét példát hoztam az előbb arra, hogy egy rossz építőkockától hogy dől romba az épület.

PPéter 2008.07.16. 17:59:21

Transzatyor, amíg ma a gépeim rendereltek, egy kicsit jobban utánaolvastam a szci-féle tanulási technek. Mit ne mondjak, ez egy gyermeteg baromság. Pár innen-onnan összeollózott, sokszor egymásnak is ellentmondó dolog meg egy nagy adag süket rizsa. A fentebb említett "óvodás kifestőkönyv színvonal" jellemzés teljesen megállja a helyét. Ha valakinek ez komoly technológiának tűnik, akkor ott baj van a józan ésszel. Persze elhiszem, sokkal könnyebb egy semmilyen előképzettséget meg nem követelő áltdudományt idiótaságait ismételgetni és az LRH-féle szakkifejezések, rövidítések ködébe burkulózva elhinni, mint valami érdemleges szakmával, tudománnyal foglalkozni. Szegényke.

örge 2008.07.16. 18:31:00

Transzi,
--Elõször is, noha van átfedés, a tanulási és az oktatási technológiát nem lenne szabad keverni. A tanuló tanul, a tanár oktat.--

Én ezt nem kevertem. Úgy van, ahogy mondod: tanár oktat, a tanuló tanul. Mint említettem a tanár alsó tagozatban indirekt módon oktatja, vezeti rá a gyereket, hogy hogyan kell tanulni, logikusan gondolkodni. És itt nagyon kiemelném az "indirekt" fogalmát. 7-10 éves gyerekeknek nem tarthatsz "tanulás-technika" órát, mert bármennyire is igyekeznél, a gyerekek halálra unnák magukat, semmi értelmét nem látnák az egésznek, hiszen ők ebben az életkorban még a játékokban, az izgalmas tevékenységekben érzik jól magukat, és nekünk ezeket kell felhasználni.
És miután, ismétlem indirekt módon különböző, a tanuláshoz, logikus gondolkodáshoz szükséges algoritmusokat, modelleket, módszereket a gyerekek elsajátították, jöhet a már sokkal bővebb ismeretádadás, ahol ezeket már önállóan tudják alkalmazni (persze tanári segítséggel).
Természetes, hogy vannak jobb és kevésbé jó képességű gyerekek, és ezek a különbségek, bármilyen jó tanár is vagy, sosem fognak eltűnni. Megfordult itt a blogon már egy jópár sci, akik váltig állították, hogy a ti tanulás techetek csodákat művel, de egy épkézláb mondatot nem bírtak összerakni, és az írásaik hemzsegtek a helyesírási hibáktól.

--Azért én megpróbálnék a módszerek terén körülnézni, hatha lehet rajtuk javítani, mert így nekem hasonlít arra, hogy nem vállaltok felelõsséget az eredményekért... ;)--

Ezt jól látod, sok pedagógus a saját állítása szerint is azért mond csődöt, mert nem tud ennyi gyereket egyszerre "kezelni". Ráadásul egyre több a nehezen kezelhető gyerek.
De nem győzöm ismételni magam, a módszerek megvannak, rengeteg szakirodalom foglalkozik ezekkel a problémákkal, és a szakemberek azzal is tisztában vannak, hogy a pedagógusok "minőségén" is javítani kéne, jobban meg kellene őket szűrni, de ennek megvalósítása még mindig csak az oktatáspolitikán múlik.

örge 2008.07.16. 18:39:42

Transzi, légyszi mutass már nekem konkrét eredményeket arról, hogy a Magyaroszágon működő sci általános iskola eredményei mennyivel múlják felül más iskolák eredményeit!

Ja, és tudja valaki, hogy LRH gyerekeinek milyen végzettségük volt? Hány egyetemet végeztek el a zseniális tech segítségével?
Vagy tud nekem valaki mondani világhírű sci tudóst vagy feltalálót (LRH-n kívűl:)))?

Translator +X+ · http://www.szabadzona.hu 2008.07.17. 11:23:02

:: PPéter · www.burn.hu 2008.07.16. 17:59:21
:: egy kicsit jobban utánaolvastam a szci-féle tanulási technek.

Tudod, "értelmes hozzászólás". Ez eddig vélemény.
A különbség leginkább a konkrétumokban ("itt meg itt olvastam utána"), valamint példákkal alátámasztott érvek (pölö "ez meg ez a dolog ellentmondásos") formájában jelentkezik.

:: Persze elhiszem ... mint valami érdemleges szakmával, tudománnyal foglalkozni.

És mit tartasz érdemleges szakmának? Pölö CT-hez, MR-hez programot írni az? Mert ha igen, retteghetsz, ha kórházba kerülsz, hátha az én kódom is fut egy ilyenen :DDD

:: örge 2008.07.16. 18:31:00
:: 7-10 éves gyerekeknek nem tarthatsz "tanulás-technika" órát

Bevallom, nem vagyok tanár, de akkor a kérdés az, hogy matematikát vagy nyelvoktatást miért lehet tartani? Mi a különbség?
Egy szci gyerekeknek szóló tanulási tanfolyam nem hiszem, hogy bonyolultabb, mint két számot elosztani egymással, vagy bevágni a szorzótáblát, esetleg megtanulni a foci szabályait.

:: de egy épkézláb mondatot nem bírtak összerakni, és az írásaik hemzsegtek a helyesírási hibáktól.

:: örge 2008.07.16. 18:39:42
:: Transzi, légyszi mutass már nekem konkrét eredményeket arról, hogy a Magyaroszágon muködo sci általános iskola eredményei

Semmi közöm nincs a szci egyházhoz, szóval ez nem fog menni.

Ellenben +1 kérdés: az általam említett tanulási problémát te hogy oldottad volna meg?

PPéter 2008.07.17. 11:43:05

"És mit tartasz érdemleges szakmának? Pölö CT-hez, MR-hez programot írni az? "

A programozás lehet rendkívül kreatív, tudományos munka, de akár monoton, ugyanakkor nem kevésbé koncentrációigényes robotmeló is, vagy éppen ezek ötvözete, tökmindegy. A Te esetedben talán a szakmád, munkád nem elegendő ahhoz, hogy egész embernek érezd magad, hanem szükség van arra, hogy valami "tudományban" jeleskedj? Ezért kattantál rá a hubbardi áltudományra? Elismerem, hogy csábító... Gondolom úgy is érzed, hogy a munkád is jobban megy a szcientológiának köszönhetően. El kell keserítselek: ezt a lökést bármilyen erős meggyőződés, de szimplán csak a jó önismeret, önbecsülés, a szorgalom és az elért sikerek megfelelő értékelése is megadhatná neked, nem kellene hozzá a hubbardi tech...

komper 2008.07.17. 11:46:24

szcientologia+egyetem temahoz:

Egyszer halottam LRH-t is beszelni (felvetelrol). A differencialszamitasrol beszelt (kozepiskola vegen vagy egyetem elejen szoktak tanitani, analizis, matematika.) Az derult ki hogy halvany lila fingja sincs az egeszrol. perceken keresztul magyarazta felreerteseit a hallgatosagnak. Miert nem tisztazta le az o csodalatos tanulasi techjevel? A differencialszamitas meglehetosen egyszeru. Aztan azt probalta elhitetni a hallgatosaggal, hogy az egesz a matematikusok osszeeskuvese (!), valojaban egyetlen mernok sem hasznalja, sohasem (!). Egyszer egy mernok baratjaval ki is probalta, akkor is rossz eredmeny jott ki.
Az egyetemen azt kellet eszrevennem, hogy meg a legrosszabb diak is megerti a differencialszamitast, a problemak bonyolultabb dolgoknal jonnek.
Ezt vessuk ossze meg a "Ron minden egyes szava kincs" allitassal.

www.rr.cistron.nl/xenu/quotes.htm
Calculus.ra A vegen az is kiderul, hogy az "egyenlet" fogalma is tul magas neki. :)

Translator:

"Ezek a tünetek azt jelzik, hogy mikor kell ELKEZDENI a keresgélést. Mert áthaladtál egy olyan szón, aminek rosszul határoztad meg a jelentését/fontosságát."

Igen, de ennel sokkal egyszerubb az asitas helyett arra figyelni, hogy osszeall-e a fejedben egy egyseges kep arrol amit olvasol vagy nem.

":: En tudom mi az a Newton modszer, es semmi koze a jelen temahoz.

Óhh, nem mondod. :D"

Akkor miert is emlitetted meg? Tudod ismerek olyan embereket, akik hasonlo fogalmakat akkor hoznak elo, ha relevansak. Te pedig akkor, ha ugy erzed a masik nem tudja ugysem, es ezzel villoghatsz. (Ide majdnem leirtam hogy mi a velemenyem errol a szokasrol, de inkabb nem szemelyeskedem. :) )

"Mert van belőle óvodás kifestőkönyv is, gyerekeknek, meg van belőle E-méteres profibb verzió is, meg 500 oldalas tanfolyam, és természetesen nektek nem a felső végéből választjuk a magyarázatot. :D"

Akkor probaljunk eloszor csak egyet lepni, es nezzuk mit mond a technologia "alsos" szinten? (Bar kicsit zavaro lesz, hogy mar az ovodas szint is egy nemileg elrontott modszer)

"Jajj, hadd ne magyarázzam el még 1x. Konkrét példát hoztam az előbb arra, hogy egy rossz építőkockától hogy dől romba az épület."

Rengetegszer elofordult mar velem: Olvasok valamit. Egy szot nem ertek. Nem rohanok a szotarert, hanem elolvasok meg ket-harom mondatot. Vilagos lesz mit jelentett a szo.
Hat ez meg hogy lehet?

Translator +X+ · http://www.szabadzona.hu 2008.07.17. 11:51:48

:: PPéter · www.burn.hu 2008.07.17. 11:43:05
:: A Te esetedben talán a szakmád, munkád nem elegendő ahhoz, hogy egész embernek érezd magad

Hehe, attól érezzem magam "egész embernek", mert csak egyvalamit dolgozok, csak egy dologhoz értek? Biztos, hogy nem a "szakbarbár"-ra gondoltál? :D

PPéter 2008.07.17. 11:58:45

"Rengetegszer elofordult mar velem: Olvasok valamit. Egy szot nem ertek. Nem rohanok a szotarert, hanem elolvasok meg ket-harom mondatot. Vilagos lesz mit jelentett a szo.
Hat ez meg hogy lehet?"

Jajj, már. Tuti, hogy NEM ÉRTED a szöveget, csak azt hiszed, na :D. Ásítozni nem szoktál? Az a meg nem értett szavak miatt van! Hubbard megmondta! :D

PPéter 2008.07.17. 12:11:06

"Hehe, attól érezzem magam "egész embernek", mert csak egyvalamit dolgozok, csak egy dologhoz értek? Biztos, hogy nem a "szakbarbár"-ra gondoltál? :D "

Látod Transzi, hiába szótisztázol, ha nem vagy képes rá, hogy a hozzászólás egészét értelmezd. Segítek. A kérdésem arra irányult, hogy szakmai-önértékélési probléma ösztönöz arra, hogy egy áltudományt tanulmányozz? Ugye jóval könnyebb ezt tenni, mint egy valós tudománnyal foglalkozni?

Biztosan nem véletlenül nem válaszoltál a hozzászólás mésodik felére, ezért megismétlem:

Gondolom úgy is érzed, hogy a munkád is jobban megy a szcientológiának köszönhetően. El kell keserítselek: ezt a lökést bármilyen erős meggyőződés, de szimplán csak a jó önismeret, önbecsülés, a szorgalom és az elért sikerek megfelelő értékelése is megadhatná neked, nem kellene hozzá a hubbardi tech...

Jó lenne ha, nem szcientológus módjára csak kiemelnél valamit a szövegből, hanem megpróbálnád a hozzászólásokat egy-egy összefüggő gondolatmenetként kezelni. Szójegyzéket küldjek? Igyekeztem kerülni az "elindul" és "rájön" szavakat :D:D:D

komper 2008.07.17. 15:21:56

Vagy itt van peldaul ez:

hu.wikipedia.org/wiki/Reginam_occidere

A szotisztazas hogy segit hogyan segit ebben az esetben?

komper 2008.07.17. 15:24:55

hopsz. :)
Kapora jon a hiba:

Vagy peldaul a kerdesem megerteseben mit mond a szotiztazas?

(ami egyebkent tenyleg veletlen volt, elgondolkoztam iras kozben, es a "hogy segit" veletlen megismetlodott)

eerdeklodoo 2008.07.17. 21:18:42

Kíváncsi lennék, a szcientológusok pl a versekkel mit kezdenek? Jön a szótisztázás, vagy sikerül LRH nélkül is fogni a mögöttes mondanivalót?

örge 2008.07.17. 22:38:43

Transzi,
--Bevallom, nem vagyok tanár, de akkor a kérdés az, hogy matematikát vagy nyelvoktatást miért lehet tartani? Mi a különbség?
Egy szci gyerekeknek szóló tanulási tanfolyam nem hiszem, hogy bonyolultabb, mint két számot elosztani egymással, vagy bevágni a szorzótáblát, esetleg megtanulni a foci szabályait.--

Én csak az alsó tagozatos módszerekről tudok beszélni, ott a matematika és a nyelvoktatás is tevékenykedtetésen, játékokon, játékos feladatokon keresztül zajlik (jó esetben). Két szám elosztását megértetni egy 7-10 éves gyerekkel jóval bonyolultabb folyamat, mint te azt gondolnád.
Azoknál a tantárgyaknál pedig, ahol már alsó tagozatban is szabályokat kell megtanulniuk (pl. nyelvtan - helyesírás vagy a matek) pedig a folyamatos gyakorlás (de ez is játékosan, motiválóan) segít az elsajátításban.
De én már tényleg nem akarom önmagam ismételni. Ha ennyire érdekel a téma, mint mondtam, van egy rakat szakirodalom.

--Semmi közöm nincs a szci egyházhoz, szóval ez nem fog menni.--

Lehet, hogy az egyházhoz nincs közöd, de ugyanúgy esküszöl lrh módszereire, mint ők, ugyanazt a techet alkalmazod. Akkor nem értem, miért nem tájékozódsz a tech konkrét eredményeiről (pl. alsó tagozatosoknál), főleg azután, hogy látom mennyire érdekel a téma.

--Ellenben +1 kérdés: az általam említett tanulási problémát te hogy oldottad volna meg?--

Mint említettem, én csak alsó tagozatos gyerekekkel foglalkozom. De, ha jól értettem a probléma az volt, hogy az egyik átugrott egy szót, a másik pedig félreértelmezett egy másikat már a szöveg elején, ezért aztán az egész szöveget nem tudták értelmezni. Valahogy kiderítetted, hogy az elején csúszott el a dolog, szótiztáztátok, amit kellett, és minden oké volt. Hát, őszintén nekem ez nagyon sántít. Szerencsétlen tech-használók gondolom kényszeresen szótisztáznak olyan szavakat is, amiket amúgy értenének, de a technek köszönhetően folyamatos bizonytalanságban vannak. Épp ez az, ami elveszi a tanulás élményét, például azt, hogy hasznlálod a logikus gondolkodás képességét, aminek segítségével a szövegkörnyezetből egy csomó mindent ki tudsz következtetni, meg tudsz érteni. Természetes, hogy az ismeretlen szavaknak utána nézel. Én is jártam egyetemre, és soha nem hagytam, hogy egy ismeretlen szó megakadályozzon a szöveg megértésében. Fogtam a szótárt, vagy a netet, vagy a telefont, és utánanéztem vagy utánakérdeztem. De ennyi, és nem több, és megértettem, megtanultam.
Nem gondolom, hogy erre egy külön techet kell felépíteni.

McCoy · http://whitefalcon.blog.hu/ 2008.07.17. 23:14:07

In 1950 L. Ron Hubbard opened a Dianetics clinic, where the hopeful and newly cenverted could come, for a fee, and their ills --from loneliness to cancer --would be cured. Danetics was the new Scientific Revolution. and L. Ron Hubbard was its prophet.


Scientology is essentially a self-help therapy.

Nah, ez meg akar mukodokepes is lehet. Ami utanna kovetkezik - az kemeny uzlet - maffiamodszerekkel.

Translator +X+ · http://www.szabadzona.hu 2008.07.18. 13:54:12

:: PPéter · www.burn.hu 2008.07.17. 12:11:06
:: Látod Transzi, hiába szótisztázol, ha nem vagy képes rá, hogy a hozzászólás egészét értelmezd.

A hozzászólásod egésze személyeskedés volt, azon mit kellett volna nem értenem? :D

:: Segítek. A kérdésem arra irányult, hogy szakmai-önértékélési probléma ösztönöz arra, hogy egy áltudományt tanulmányozz?

Látod, ez nem személyeskedés. A válasz: Nem.
Persze ha majd tudsz ajánlani önfejlesztõ módszereket, akkor összevetem õket, de addig nehéz dolgod lesz.

:: Ugye jóval könnyebb ezt tenni, mint egy valós tudománnyal foglalkozni?

Foglalkoztam általad "valós"-nak meg "valótlan"-nak nevezett tudománnyal is, köszönöm kérdésed.
Nagy különbség nincs, hogy autót vezetni, auditálni, aikidózni vagy integrálni tanulok, mindegyiknek vannak szabályai, alkalmazási formái, stb.
De mibõl gondolod, hogy auditálni tanulni könnyebb, mint éadmátrixokat számolni?

:: Gondolom úgy is érzed, hogy a munkád is jobban megy a szcientológiának köszönhetoen.

Szerencsére ismerem az általad felsorolt érveket, és nem is ez alapján határozom meg a haladásomat...

:: Jó lenne ha, nem szcientológus módjára csak kiemelnél valamit a szövegbol

Ez nem "szcientológus mód", hanem saját mód. Pölö nem fogok egy gondolatmenetre válaszolni, ha már egyes elemei is hibásak.
De ha írsz értelmes gondolatokat, azokra válaszolok.

:: komper 2008.07.17. 15:21:56
:: A szotisztazas hogy segit hogyan segit ebben az esetben?

A kulcsfontosságú pontja a szótisztázásnak az, hogy észrevedd az ismeretlen és ÁTLÉPETT szavakat. Ez tud lenni a legnagyobb bukta, és ehhez képest sehol nincs az a szó, aminek nem érted a jelentését.

Az, hogy egy szóról tudatosodik, hogy nem érted, sokkal kisebb baj és sokkal kisebb akadály, mint az, ha félreértelmezed.

Szóval eljutsz oda, hogy ez egy értelmezhetetlen mondat, és itten van vége.

:: komper 2008.07.17. 15:24:55
:: Vagy peldaul a kerdesem megerteseben mit mond a szotiztazas?

Jó eséllyel összevissza írod a hozzászólásodat, mint én. ;)

:: eerdeklodoo 2008.07.17. 21:18:42
:: Kíváncsi lennék, a szcientológusok pl a versekkel mit kezdenek?

Majd ha elmondod, hogyan kell egy verset alkalmazni, akkor tárgyalhatjuk, de a szci tanulási módszer célja az alkalmazás.
Amúgy lehet élvezni, de rossz embert kérdezel, nekem a versekhez soha nem volt affinitásom.

:: örge 2008.07.17. 22:38:43
:: a folyamatos gyakorlás (de ez is játékosan, motiválóan) segít az elsajátításban.

Akkor a tanulni tanulás elsajátítása sem lenne lehetetlen, ha folyamatosan, játékosan és motiválva végeznék?

:: De én már tényleg nem akarom önmagam ismételni. Ha ennyire érdekel a téma, mint mondtam, van egy rakat szakirodalom.

Nem ismétled. Olyan dolgokat kérdezek, amihez egy élõ személy tapasztalataira van szükségem.

:: de ugyanúgy esküszöl lrh módszereire, mint ok, ugyanazt a techet alkalmazod.

De nincs kapcsolatom semmilyen szci iskolával sem, így nem tudok válaszolni a kérdésedre.

:: Akkor nem értem, miért nem tájékozódsz a tech konkrét eredményeirol

Mert egyrészt kényelmesebb, másrészt meg nem fogadnának ott szívesen...

:: Szerencsétlen tech-használók gondolom kényszeresen szótisztáznak olyan szavakat is, amiket amúgy értenének

Igen, ez így van. Egy idõ után elmúlik, miután onnan, hogy "valószínûleg tudom a szavak jelentését" eljutnak oda, hogy "tényleg tudom a szavak jelentését".

:: Épp ez az, ami elveszi a tanulás élményét

Nem pont. Jól lehet szórakozni szótisztázás közben, mert elég sok sikerélmény ér, ahogy felismered, hogy ténylegesen mit is jelentenek a szavak. Ebbõl lehet önbizalmat meríteni, és tanulni tovább.

:: például azt, hogy hasznlálod a logikus gondolkodás képességét, aminek segítségével a szövegkörnyezetbol egy csomó mindent ki tudsz következtetni

Izé, hát nem pont azzal kezdõdött a téma, hogy túl sok az ilyen "biztos értem mit jelent", ami képes lerombolni a tanulás lendületét?

:: Természetes, hogy az ismeretlen szavaknak utána nézel.

Bocsi, ez nagy betû, mert most mondom harmadjára: A "MEG NEM ÉRTETT SZÓ" NEM AZONOS A "FÉLREÉRTETT SZÓ"-VAL.

:: Nem gondolom, hogy erre egy külön techet kell felépíteni.

Most döntsd el:

Rendelkeztek tanulási technológiával vagy sem? Az oktatásnak a tanulás szabályaira kell épülnie vagy sem? És ha valaki nem tud vagy nehezen tud tanulni, erre van-e vagy kell-e vmi módszertant létrehozni?

És persze a kérdésre nem válaszoltál: az általam említett tanulási problémát te hogy oldottad volna meg? A jele csak annyi volt, hogy az illetõ nem érezte jól magát, és nem akart tanulni.

komper 2008.07.18. 14:26:24

Translator:
"A kulcsfontosságú pontja a szótisztázásnak az, hogy észrevedd az ismeretlen és ÁTLÉPETT szavakat. Ez tud lenni a legnagyobb bukta, és ehhez képest sehol nincs az a szó, aminek nem érted a jelentését.

Az, hogy egy szóról tudatosodik, hogy nem érted, sokkal kisebb baj és sokkal kisebb akadály, mint az, ha félreértelmezed.

Szóval eljutsz oda, hogy ez egy értelmezhetetlen mondat, és itten van vége."

Vesszok nelkul ertelmezhetetlen. De ennek nincs koze a benne levo szavakhoz. Az elso ket bekezdesed hogy jon ide? Inkabb altalanos resze a "tech"-nek. Elkezded nezni a szavakat, mindet kiszotarzod, aztan eljutsz oda, hogy ertelmezhetetlen a mondat? Hianyzik egy lepes, amirol a csodalatos teched megfelejtkezik.

Vagy mi van akkor ha valaki nem erti a ket vesszozes kozott a kulonbseget? Le kell szotiztazni? (erted mar mire gondoltam?)

(feljebb irtam egy masik kommentet differencialszamitasrol meg egyeb szerintem relevans dolgokrol, legyszi olvasd el azt is.)

komper 2008.07.18. 14:57:45

"Foglalkoztam általad "valós"-nak meg "valótlan"-nak nevezett tudománnyal is, köszönöm kérdésed.
Nagy különbség nincs, hogy autót vezetni, auditálni, aikidózni vagy integrálni tanulok, mindegyiknek vannak szabályai, alkalmazási formái, stb.
De mibõl gondolod, hogy auditálni tanulni könnyebb, mint éadmátrixokat számolni?"

A szcientologiahoz valo hozzaalasodbol nem ugy tunik hogy tenyleg foglalkoztal tudomannyal. Ebbol a szempontbol egy muszaki egyetem elvegzese nem szamit tudomannyal valo foglalkozasnak. Ott azt tanitjak meg az embernek, hogy van ez es ez a formula, vagy modszer (amik egyetemehez merten bonyololutak is lehetnek), ekkor es ekkor kell alkalmazni.
A tudomany ennel sokkal tobb.

Az hogy van egy jelenseg, amire letezik sokfele magyarazat, te kivalasztasz egyet, ami a szivednek kedves, aztan a tobbire mar gondolni se vagy hajlando tobbe, az nagyon nem tudomanyos.

Translator +X+ · http://www.szabadzona.hu 2008.07.18. 16:02:48

:: komper 2008.07.18. 14:26:24
:: Vesszok nelkul ertelmezhetetlen. De ennek nincs koze a benne levo szavakhoz.

Ahh, erre gondolsz. A szavak értelmezése az elsõ, bevezetõ szakasz szokott lenni.
Utána jön az, hogy hogyan alkotsz belõle mondatokat. Ha nem vagy képes elsõre összerakni a mondat jelentését, akkor vagy kidemózod (azaz vmi 4D tervrajzszerûségen megnézed, hogy hogyan lehet a komponenseket összeilleszteni). Ha így sem mûködik, akkor szokás szólni a tanfolyamfelügyelõnek, hogy ugyan segítsen már be, hogy mit nem értesz, és akkor lehet nagyágyúval nekiesni a szövegnek.
De soha senki nem állította, hogy minden szövegnek pontosan egy jelentése van, az lehet kevesebb is, több is.

:: Vagy mi van akkor ha valaki nem erti a ket vesszozes kozott a kulonbseget?

Szóval elvárod, hogy valaki értsen meg (sõt tanuljon meg) egy nyelvtani hibákat tartalmazó és emiatt értelmezhetetlen szöveget?
Lehet találgatni, de az mindig mellette lesz az elmédben, hogy "nem vagyok tökéletesen biztos a jelentésében".
Megismétlem, a tanulási problémákat pedig nem az okozza, hogy tudod, hogy mit miért nem értesz, hanem hogy átugrasz vmin, amirõl az hiszed, hogy érted, és mégse.

:: feljebb irtam egy masik kommentet

Ok, nézem, kimaradt vhogy.

:: komper 2008.07.18. 14:57:45
:: Ott azt tanitjak meg az embernek, hogy van ez es ez a formula, vagy modszer

Asszem, nem foglalkoztál mûszaki egyetemmel :DDD

:: aztan a tobbire mar gondolni se vagy hajlando tobbe, az nagyon nem tudomanyos.

Izé, soxor írtam, hogy jöhetnek az alternatív magyarázatok a jelenségekre.
De valahogy azok még nagyobb hülyeségek meg még megalapozatlanabbak, mint amiket a szci állít.

komper 2008.07.18. 16:31:18

Erre hirtelen reagalnek, majd meg masra is:

"Izé, soxor írtam, hogy jöhetnek az alternatív magyarázatok a jelenségekre.
De valahogy azok még nagyobb hülyeségek meg még megalapozatlanabbak, mint amiket a szci állít."

Aha, tehat nagyobb hulyesegek annal, hogy az eleted rossz jelensegeit meghalt alienek szellemei okozzak, akiket egy gonosz galaktikus nagyur DC-8-asokkal idehordott, majd vulkanban felrobbantott, aztan 3D-s mozit nezetett veluk?

Tudnal emliteni par alternativ magyarazatot?

Translator +X+ · http://www.szabadzona.hu 2008.07.18. 17:17:07

:: komper 2008.07.17. 11:46:24
:: A vegen az is kiderul, hogy az "egyenlet" fogalma is tul magas neki. :)

Hát megnézve ezt a részletet, belegondoltam, és én matekból a négy alapmûveletnél nem igazán használtam többet.
Sõt, az általános iskolás meg középiskolás tanulmányom szinte egyáltalán nem kerül elõ. :D

De melyik részével van komolyabban bajod? (És némelyik rész viccelõdés, azokat annyira nem érdemes komolyan venni.)

:: Igen, de ennel sokkal egyszerubb az asitas helyett arra figyelni, hogy osszeall-e a fejedben egy egyseges kep arrol amit olvasol vagy nem.

Csak éppen ehhez nincsenek szokva az emberek, valamint nem ez tûnik fel. Hanem az, hogy nem akarnak ezzel foglalkozni, meg hülyeség, meg ilyenek.

:: Akkor miert is emlitetted meg? Tudod ismerek olyan embereket, akik hasonlo fogalmakat akkor hoznak elo, ha relevansak.

Pont arra akartam utalni, hogy nem az a lényeg, hogy milyen módszerrel találod meg a konkrét szót.
Úgy tûnik, neked a szabatosabb megfogalmazásra van igényed, majd veled igyekszek így kommunikálni.

:: Akkor probaljunk eloszor csak egyet lepni, es nezzuk mit mond a technologia "alsos" szinten?

Tudod mit, olvasd el ezt: www.szabadzona.hu/index.php?doc=technology/studycourse/index
Ez lefedi az alapokat.

Translator +X+ · http://www.szabadzona.hu 2008.07.18. 17:19:09

:: komper 2008.07.18. 16:31:18
:: Aha, tehat nagyobb hulyesegek annal, hogy az eleted rossz jelensegeit meghalt alienek szellemei okozzak

Tudod, miután találok pár meghalt alient a fejemben, hajlamos vagyok elhinni, hogy mások is találnak ilyesmit...

(Amúgy NEM ez a lényege a szcinek, nem ezek okozzák az életem nehézségeit, ez csak egy esemény.)

Lafayett Ronald Hubbard 2008.07.18. 18:12:59

ROTFL -;DD
Gyerekek, hat mi vagyunk a hulyek! -))
Most gondoljatok bele:
Ulunk a gep elott, es egy olyan emberrel beszelgetunk interneten keresztul - akinek halott ufok vannak a fejeben...........

Transzatyor::: komper 2008.07.18. 16:31:18
:: Aha, tehat nagyobb hulyesegek annal, hogy az eleted rossz jelensegeit meghalt alienek szellemei okozzak

Tudod, miután találok pár meghalt alient a fejemben, hajlamos vagyok elhinni, hogy mások is találnak ilyesmit...


Par meghalt alien a fejben..........
PFF, megaLOL! -DDD

Na, ezt nem fogom elmondani a barataimnak, hogy az idom egy reszet azzal toltom, hogy egy olyan mukival tarsalgok a neten, akinek van egy par halott alien a fejeben -))))
Ti se buszkelkedjetek vele....... -;DD

Lafayett Ronald Hubbard 2008.07.18. 18:14:18

Egyebkent meg este jovok, es kiosztok mindenkit ti dramatizalo pszhihopatak!
Ra-ta-ta-ta-ta!

Translator +X+ · http://www.szabadzona.hu 2008.07.18. 18:28:14

:: Lafayett Ronald Hubbard 2008.07.18. 18:12:59
:: Ti se buszkelkedjetek vele....... -;DD

Miután látsz egy IRL ördögűzést, eléggé megváltozik az, hogy miben hiszel és miben nem. ;)

Csokiskeksz 2008.07.18. 19:23:00

Lafayett Ronald Hubbard 2008.07.18. 18:36:18

Isteni! :D

Követünk Téged, ó, Lafayett Ronald Hubbard! Szedjük le a halott alieneket! :D :D :D

PPéter 2008.07.18. 20:12:14

Transzatyor, you made my day. :Đ
Rajzolhatnékom támadt :D majd jelentkezem.

Lovag, aki azt mondja: Ni! 2008.07.18. 21:52:50

Rajzolj bátran PPéter, csak aztán linkeld be mindannyiunk érdekében. :)

Lafayett Ronald Hubbard 2008.07.19. 01:33:18

Engem is le tudnal rajzolni PPeter, felprofilbol, tengeresz egyenruhaban, ahogy eppen Transzatyor ur fejebol huzigalom kifele a halott ET -ket??!!?
Legysziiii! Adok erte egy kek e-metert! Na?

PPéter 2008.07.19. 10:56:17

Na jó, megrajzolom ezt is a hétvégén.

komper 2008.07.21. 11:42:59

Trans:
"Hát megnézve ezt a részletet, belegondoltam, és én matekból a négy alapmûveletnél nem igazán használtam többet."

En meg igen. Es?

"Sõt, az általános iskolás meg középiskolás tanulmányom szinte egyáltalán nem kerül elõ. :D"

Ezek szerint nem jartal egyetemre/foiskolara?

"De melyik részével van komolyabban bajod?"

Itt van ugye LRH, a "vilag legjobb, leghatekonyabb" tanulasi techjenek kitalaloja, lathatoan egy csomo idot raforditott, de meg egy olyan egyszeru dolgot is keptelen megerteni, mint a differencialszamitas. (az "egyenlet", "valtozo" fogalmarol mar nem is beszelve) Ez nem zavaro?
(es allitolag atomfizikus volt... hehe.)

"Csak éppen ehhez nincsenek szokva az emberek, valamint nem ez tûnik fel."

Nem tudom az emberekkel mi van, de en ehhez vagyok szokva. Az hogy mi tunik fel, az attol fugg hogy mire figyelsz. Nem lenne egyszerubb az okra figyelni, mint egy kovetkezmenyre, ami vagy jelentkezik, vagy nem?

"Tudod mit, olvasd el ezt: www.szabadzona.hu/index.php?doc=technology/studycourse/index
Ez lefedi az alapokat."

Ezt mar ismertem. Ami benne van vagy hulyeseg, vagy olyan amire en mar 5 eves koromra rajottem. Ovodas szintu kifestokonyv.

"Tudod, miután találok pár meghalt alient a fejemben, hajlamos vagyok elhinni, hogy mások is találnak ilyesmit..."

"(Amúgy NEM ez a lényege a szcinek, nem ezek okozzák az életem nehézségeit, ez csak egy esemény.)"

:) A tobbiek is orultek ennek a megjegyzesednek.

Figyelj, akkor most a xenus sztori igaz vagy nem? Vagy az van, hogy az auditalas kozben latott elozo eletek mind egy szalig igazi megtortent esetek, kiveve a xenus sztorit, mert az hulyeseg?

A te szinteden meg nem ez a szci lenyege, elobb meg a kifestokonyvet kell befejezni, aztan viszont mar minden a thetanok meg allitolagos elozo eletekben szerzett elmenyek korul forog, nem?

"Tudnal emliteni par alternativ magyarazatot?"

Erre nem valaszoltal, ezek szerint nem tudsz?

"Miután látsz egy IRL ördögűzést, eléggé megváltozik az, hogy miben hiszel és miben nem. ;)"

Ajanlott olvasmany:
mek.oszk.hu/00600/00654/html/agyk.htm
(egyebkent ajanlom a tartalomjegyzeket megnezni, sok erdekes dolog van ott, ami talan kicsit megvaltoztatja a vilagkepedet.)

Az agykontrollosok szoktak ilyen tavdiagnozist csinalni, megkapjat valaki nevet, cimet es utana "telepatia"-val kitalaljak milyen betegsegei vannak. A resztvevok szamara teljesen meggyozo bizonyitek a telepatia letezesere, azonban lelkiismeretesen megvizsgalva a dolgot (lasd a linket) kiderul, hogy szo sincs telepatiarol.
Miutan ezzel szembesulsz, elegge megvaltozik a velemenyed arrol, hogy egy IRL ordoguzesnek tenyleg van-e koze ordoghoz, es az o uzesehez.

Translator +X+ · http://www.szabadzona.hu 2008.07.21. 15:39:43

:: komper 2008.07.21. 11:42:59
:: Ezek szerint nem jartal egyetemre/foiskolara?

Mondom, MOST nem nagyon kerül elõ. Tíz éve elõkerült.

:: de meg egy olyan egyszeru dolgot is keptelen megerteni, mint a differencialszamitas.

Azért nem vagyok benne biztos, hogy olyan komolyan mondta. "Humor" szó, vkinek mond vmit?
Amúgy erre a világra a diffszámítás pölö biztos nem alkalmazható a maga tisztaságában, elõször is Heisenberg óta tudjuk, hogy nincs "tetszõlegesen kis epszilon".

:: (az "egyenlet", "valtozo" fogalmarol mar nem is beszelve) Ez nem zavaro?

Még csak a 25. PDC-nél artok, ha majd arra járok, akkor megtudom, mennyire zavaró. Meg mennyire van kiragadva a környezetbõl. Addig ugye nem érdemes értékelni.
Esetleg elmondod, hogy KONKRÉTAN mely gondolat hülyeség neked?

:: Nem lenne egyszerubb az okra figyelni, mint egy kovetkezmenyre, ami vagy jelentkezik, vagy nem?

Sõt, biztosítani, hogy az ok fel se léphessen? Pont erre való az elõzetes szótisztázás.
Amúgy ezt orvosokkal megbeszélted már? (Most a hétköznapi orvoslásra gondolok, ott is ez a rendszer...) :D

:: Ami benne van vagy hulyeseg, vagy olyan amire en mar 5 eves koromra rajottem.

Drakulálok. Ügyes, okos gyerek voltál, vagy értettél vmit, vagy elkönyvelted hülyeségnek...

Persze az eredeti kérdést, hogy az adott tanulási problémát hogyan kellett volna megoldani, még mindig nem válaszoltad meg...

:: Ovodas szintu kifestokonyv.

Ennél van egyszerûbb is, csörcsi kiadásban, talán vmi "Hogyan tanuljunk" címmel. Az az óvodás kifestõkönyv, kisgyerekeknek.
Ami az oldalamon van, az kissé bonyolultabb, tekintheted általános iskolai szintnek.
Amúgy ha ilyen szintû, mi akadálya van annak, hogy óvodában tanítsák? Kezdelek nem követni...

:: Figyelj, akkor most a xenus sztori igaz vagy nem?

Én tényleg nem tudom.
Ismerek több olyat, akiknek mûködött a sztori. Ismerek sokkal kevesebb olyat, akinek nem. Ez alapján 90%-ban mûködik. És mivel a szci "mûködõ igazság"-ként definiálja magát, rádbízom a következtetést...

:: Vagy az van, hogy az auditalas kozben latott elozo eletek mind egy szalig igazi megtortent esetek

Ilyet ki mondott neked? Ez egyáltalán nem biztos. Az viszont igen, hogy ilyen események sorban elõkerülnek, és a felidézésük és kitisztításuk után az illetõ jobban lesz.

:: A te szinteden meg nem ez a szci lenyege, elobb meg a kifestokonyvet kell befejezni, aztan viszont mar minden a thetanok meg allitolagos elozo eletekben szerzett elmenyek korul forog, nem?

Nem.

::Erre nem valaszoltal, ezek szerint nem tudsz?
:: Aha, tehat nagyobb hulyesegek annal...

Ezt a szci soha nem állította. Elég sok oka van annak, hogy az életednek "rossz jelenségei" vannak, ez pölö a jelek szerint egy közölük.

:: Tudnal emliteni par alternativ magyarazatot?

Hibás célok, elvétett visszatartások, engramok, káros hatású családi környezet, egészségtelen táplálkozás, testi sérülések, genetikai hibák, soroljam még?
Mindezek okozhatják az életed rossz jelenségeit, sõt még sokkal több.

:: Az agykontrollosok szoktak ilyen tavdiagnozist csinalni

"ilyet" biztos nem, mert a szciben nem igazán van távdiagnózis...

:: egy IRL ordoguzesnek tenyleg van-e koze ordoghoz, es az o uzesehez.

Tehát ha vki rángatódzik az orrom elõtt, és egy magát "ördög"-nek nevezõ entitással kommunikál, majd ezek a jelenségek megfelelõ NOTS technika alkalmazásával megszûnnek, akkor ezt a tapasztalatot hogyan is kössem össze az agykontrollosok távgyógyításával?

komper 2008.07.21. 16:45:58

"Azért nem vagyok benne biztos, hogy olyan komolyan mondta. "Humor" szó, vkinek mond vmit?
Amúgy erre a világra a diffszámítás pölö biztos nem alkalmazható a maga tisztaságában, elõször is Heisenberg óta tudjuk, hogy nincs "tetszõlegesen kis epszilon"."

Ezek szerint te sem erted. A differencialas egy fuggvenyhez hozzarendel egy masik fuggvenyt. Kvantummechanikahoz nincs koze.

Voltak benne viccesnek szant megjegyzesek, de hogy az egesz az legyen az kisse eroltett vedelme lenne LRH-nak.

"Még csak a 25. PDC-nél artok, ha majd arra járok, akkor megtudom, mennyire zavaró."

Tessek? Mi az a 25. PDC?

" Meg mennyire van kiragadva a környezetbõl. Addig ugye nem érdemes értékelni."

Nyugtasd magadat. Semmi baj. LRH nem hulye. Ez nem lehet. Nyilvan te ertesz felre valamit. LRH nem hulye. Minden rendben van.

"Esetleg elmondod, hogy KONKRÉTAN mely gondolat hülyeség neked?"

Na jo akkor nezzuk (elnezest a tobbiektol matematikai-fizikai zsargonert):
Elso bekezdes-ben megosztja velunk hogy hogy neznek ki a szimbolumok amikkel a derivalast es az integralast jeloljuk. Teljesen ok.
Masodik bekezdes: Ra lehet fogni hogy viccel a Black Magic-kel de felek hogy valamennyire komolyan gondolta.
Egy mernok csak egyszer hasznalta? En ezt konkretan nehezen hiszem el, bar nem tudjuk milyen mernok volt.
Rossz eredmeny jott ki? Elbasztak valamit.
Harmadik,negyedik: nem tudja mi az a derivalt, mit lehet vele kezdeni. Nem tudja elkepzelni, hogy hogy nezne ki egy egyenletrendszer ami egy idofejlodest leir.
"the basic unit of the universe is two" itt valami nagy megnemertese van. :) Utolso egyenletes gondolata: Nem erti hogy mit jelent az hogy egy egyenletet rendezni, es mi a koze a valtozonak ahhoz a betuhoz ("K") amivel jeloljuk. Newton viccelt? Nyilvanvaloan nem latja at mi volt Newton hozzajarulasa a fizikahoz-matematikahoz.
Roviden ennyi. Mondatainak nagy resze valami felreertesrol tanuskodik.

"Persze az eredeti kérdést, hogy az adott tanulási problémát hogyan kellett volna megoldani, még mindig nem válaszoltad meg..."

Azert, mert nem kerdezted. Az elindul, rajon-re gondolsz? Egyebkent hasonloan csinaltam volna mint te: Megkerdezni erti-e tenyleg, megbizonyosodni felole, felreerteseket tisztazni. Mindezt a szofetisizmus _nelkul_.
Errol jut eszembe: Neked szoktak olyan gondolataid lenni, amiket szavakkal elmondani nem, vagy csak igen nehezen lehet? Ha lennenek, biztos konnyebb lenne rajonnod hogy a tech szofetisizmusa hulyeseg.

"Amúgy ha ilyen szintû, mi akadálya van annak, hogy óvodában tanítsák? Kezdelek nem követni..."

Az, hogy egy elfuseralt technika. Vannak benne jo dolgok, azokat lehetne tanitani, de mint egesz, benasag.

":: Figyelj, akkor most a xenus sztori igaz vagy nem?

Én tényleg nem tudom.
Ismerek több olyat, akiknek mûködött a sztori. Ismerek sokkal kevesebb olyat, akinek nem. Ez alapján 90%-ban mûködik. És mivel a szci "mûködõ igazság"-ként definiálja magát, rádbízom a következtetést..."

Szoval akkor igaz. DC8-asokkal hozta ide a szellemeket.
Es azokat kell most magadbol kiauditalni. Sajnos nincs kozeput.

"Én tényleg nem tudom."

Ez azt jelenti, hogy meg nem ertel el arra a szintre hogy egy ennyire abszurd hulyeseget igazsagnak tekints. Meg van remeny! Viszont ha meg egy par evet azzal toltesz hogy magad arra kondicionald, hogy ezt is igaznak tudd hinni, akkor sikerulni fog.

Azert hoztam fel az agykontrollos dolgot hogy lasd: Az hogy te hogyan elsz meg egy dolgot, es hogy valojaban mi tortenik, az nagyon kulonbozo lehet. Ha valaki kello idot raforditott, a tudatallatija nem fogja engedni, hogy a Xenu sztori ne mukodjon. Ebbol tenyleg az kovetketkezik, hogy a xenu sztori igaz?

"Tudnal emliteni par alternativ magyarazatot?"

Ezt felreertetted: Tudnal-e alternativ vilagkepet emliteni, ahol a szci az ismert jelensegeket produkalja, de nincs mogotte xenu, meg tethanok, meg ilyesmik.

":: Az agykontrollosok szoktak ilyen tavdiagnozist csinalni

"ilyet" biztos nem, mert a szciben nem igazán van távdiagnózis..."

Hehe. Tisztazd le nyomban az "ilyen"-t.

Translator +X+ · http://www.szabadzona.hu 2008.07.22. 11:07:14

:: komper 2008.07.21. 16:45:58
:: Ezek szerint te sem erted.

Tényleg nem értem, hogy mit nem értesz.

:: A differencialas egy fuggvenyhez hozzarendel egy masik fuggvenyt. Kvantummechanikahoz nincs koze.

Az egész szakasz az idõrõl (fõleg a szubjektív idõrõl, vmint a szubjektív idõ és a fizikai idõ kapcsolatáról) és annak meghatározásáról szólt, vmint arról, hogy matematikai módszerekkel hogyan lehet ehhez hozzányúlni. A válasz pedig az, hogy nehezen.

:: Tessek? Mi az a 25. PDC?

Ha rájössz, hogy mi az 58., akkor elmondom. Benne van a szövegben ;)
(Amúgy az elõadás sorszáma)

:: Nyugtasd magadat. Semmi baj. LRH nem hulye. Ez nem lehet. Nyilvan te ertesz felre valamit. LRH nem hulye. Minden rendben van.

Na, örülök, hogy rájöttél, és egyetértesz. :D
(Pont errõl szól többek között a KSW#1, elõször kérdezz meg vkit, aki érti, csak utána tekintsd hülyeségnek).

:: Egy mernok csak egyszer hasznalta?

Mérnök, jelen, én se használtam. Bár én infómérnök vagyok, lehet, hogy ez a baj...

:: Rossz eredmeny jott ki? Elbasztak valamit.

napirajz.hu/files/saccrateccik.jpg
(Amúgy sztorizás, nem kell ezt sem komolyan venni.)

:: "the basic unit of the universe is two" itt valami nagy megnemertese van. :)

Hosszú, szci alapvetõ elképzelés. Szubjektum, vagy mi.
A lényege a szövegnek az, hogy az idõ és a matematika sokkal kevésbé fontos, mint az, aki ezeket létrehozza. Ez átment?

:: Roviden ennyi. Mondatainak nagy resze valami felreertesrol tanuskodik.

Nem ugyanarról beszéltek, az van.

:: Azert, mert nem kerdezted.

(Dehogynem, pölö 2008.07.18. 13:54:12 végén.)

:: Megkerdezni erti-e tenyleg, megbizonyosodni felole, felreerteseket tisztazni.

Eljutottunk az elsõ bekezdésig, minden oké volt. Pont a szófetisizmus oldotta meg a helyzetet. Kifejezetten nem hitbõl csináltuk, hanem "próbáljuk már ki, ha éppen ezt tanuljuk" alapon.

:: Errol jut eszembe: Neked szoktak olyan gondolataid lenni, amiket szavakkal elmondani nem, vagy csak igen nehezen lehet?

Hogyne, folyamatosan.
Pont ez a programozás/mérnöki tervrajzolás lényege, hogy meg tudd különböztetni a homályos elképzeléseket a konkrét valóságtól, az elmondhatatlan gondolatokat valóságossá tegyem.
Utána kissé könnyebb az élet.

Hidat sem úgy tervezel, hogy "szeretnék ide egy izét".

:: Ha lennenek, biztos konnyebb lenne rajonnod hogy a tech szofetisizmusa hulyeseg.

Pont ellenkezõleg ;)

:: Az, hogy egy elfuseralt technika.

Én találtam benne olyan elemeket, amelyeket nem oktatnak, és használható. Ezek közé tartozott a szótisztázás vagy a gyurmázás. (Ez utóbbit jól lehet okítani, a gyerekek meg talán élveznék is.)

:: Vannak benne jo dolgok

Ez melyik?

:: azokat lehetne tanitani, de mint egesz, benasag.

Végigolvastad a honlapomon ami van?

:: Szoval akkor igaz.

90%-ban mûködik, téves következtetés ;)

:: Azert hoztam fel az agykontrollos dolgot hogy lasd: Az hogy te hogyan elsz meg egy dolgot, es hogy valojaban mi tortenik, az nagyon kulonbozo lehet.

Ugye tudod, hogy a bubiméter közben olyan jelenségeket produkál, amit nem lehet belemagyarázásként belemagyarázni.
Pölö egy auditálásból egyre több energiát lehet kicsatolni, miközben a mezei képzelõdés (pölö alvás) egyre simább és energiamentesebb lesz.
Azaz több auditálás - több auditálás közbeni energiajelenség, több auditálás - kevesebb képzelõdés közbeni energiajelenség.

:: Ha valaki kello idot raforditott, a tudatallatija nem fogja engedni, hogy a Xenu sztori ne mukodjon.

Ahh, gondolom ezt tudományos tényekkel alá tudod támasztani, nem csak rámondod, hogy "biztos így van, mert különben kognitív disszonanciám lenne", különös tekintettel az bubiméter mozgására?

:: Ezt felreertetted: Tudnal-e alternativ vilagkepet emliteni, ahol a szci az ismert jelensegeket produkalja, de nincs mogotte xenu, meg tethanok, meg ilyesmik.

Nem tudnék, mert azok még annyira sem magyarázzák a jelenségeket, mint a szci.

:: Hehe. Tisztazd le nyomban az "ilyen"-t.

Majd ha megmutatod, melyik "másmilyen" távdiagnózis olyan, mint az "ilyen" :P

komper 2008.07.22. 12:08:28

"Az egész szakasz az idõrõl (fõleg a szubjektív idõrõl, vmint a szubjektív idõ és a fizikai idõ kapcsolatáról) és annak meghatározásáról szólt, vmint arról, hogy matematikai módszerekkel hogyan lehet ehhez hozzányúlni. A válasz pedig az, hogy nehezen."

Hat persze, homalyos fogalmakkal nehez operalni. Olyan mintha azon keseregne, hogy nem talalja a Nagy Spagettiszornyet leiro egyenletet.

"Hosszú, szci alapvetõ elképzelés. Szubjektum, vagy mi.
A lényege a szövegnek az, hogy az idõ és a matematika sokkal kevésbé fontos, mint az, aki ezeket létrehozza. Ez átment?"

Nagyon nem ment at. Sehol sem emlit senkit aki valamit letrehozna. Egyebkent ez a gondolat is hulyeseg fuggetlenul attol hogy benne van-e a szovegben. Az idot letrehozni? Persze tudom, az OT-k hegyeket mozgatnak. A matematikaban is pont az a szep hogy nem fontos ki talalja ki, az csak egy torteneti esetlegesseg.

"Pont ez a programozás/mérnöki tervrajzolás lényege, hogy meg tudd különböztetni a homályos elképzeléseket a konkrét valóságtól, az elmondhatatlan gondolatokat valóságossá tegyem. Utána kissé könnyebb az élet."

Egy elmondhatatlan gondolat semmivel sem kevesbe valosagos mint egy elmondhato. (Nem elmondhato != homalyos) Csak eppen a nyelv amit hasznalunk nem rendelkezik a kello fogalmakkal. Az hogy elmondhatova teszed, csak akkor fontos, ha valakinek el akarod mondani.

":: Vannak benne jo dolgok
Ez melyik?"

A felre vagy meg nem ertett szavak nagy reszet valoban jo ha tisztazza az ember. De tul nagy a hangsuly ezen.

"Végigolvastad a honlapomon ami van?"

Atfutottam. Tul sok ismetles van benne.

"Ugye tudod, hogy a bubiméter közben olyan jelenségeket produkál, amit nem lehet belemagyarázásként belemagyarázni."

bubimeter=e-meter?
Ez tok mindegy, nem erted a gondolatot: A tavgyogyito (ordoguzott, auditalt) ugy eli meg a dolgot, ahogy, ennek nyilvan vannak fiziologiai, merheto kovetkezmenyei.
A lenyeg: az hogy valami nagyon eros elmeny, korantsem jelenti azt, hogy az elkepzelesed arrol hogy mi tortent, igaz.

"energiajelenseg": ez UFO magazinba valo. (Marmint maga a szo, meg a hozza kapcsolodo vilagkep)

"Ahh, gondolom ezt tudományos tényekkel alá tudod támasztani, nem csak rámondod, hogy "biztos így van, mert különben kognitív disszonanciám lenne", különös tekintettel az bubiméter mozgására?"

Pszihologia nem a szakteruletem, de szerintem ezt ok igenis ala tudjak tamasztani. Bubimeterrol feljebb irtam.
Miert lesz attol a pszichologus magyarazat hamis, hogy kozben te megmersz valamilyen fiziologiai adatot?

"Nem tudnék, mert azok még annyira sem magyarázzák a jelenségeket, mint a szci."

Akkor most vedd eszre, hogy olyan vagy mint pl. egy vakhitu iszlamhivo.

Translator +X+ · http://www.szabadzona.hu 2008.07.22. 20:08:11

:: Hat persze, homalyos fogalmakkal nehez operalni.

Van két nézõpont: te teremted az univerzumot (gnosztikus szemlélet), vagy az univerzum/külsõ entitás teremt téged (materialista/teista nézet).

A szci az elsõre szavaz. Ebbe viszont az idõ teremtése is beletartozik, így jön elõ az, hogy ki is teremt micsodát.

:: Sehol sem emlit senkit aki valamit letrehozna.

Csak az elõtte lévõ ötveniksz elõadásban, például.

:: Az idot letrehozni? Persze tudom, az OT-k hegyeket mozgatnak.

Majd egyszer próbáld ki a "Teremts idõt!" eljárást, tanulságos :D

:: A matematikaban is pont az a szep hogy nem fontos ki talalja ki, az csak egy torteneti esetlegesseg.

A matematika is egy teremtett univerzumban létezik, hiszen felveszed az alapelveket meg az alapvetõ igazságokat, és azokból bontod ki az egyes elemeket.
Más alapelvekkel lehet más matematikát is létrehozni, és jobb esetben ezt bele tudod fûzni az eddigi rendszeredbe, továbbra is matematikának hívva azt. De ez nem mindig jön össze.

:: Egy elmondhatatlan gondolat semmivel sem kevesbe valosagos mint egy elmondhato.

Azért a gondolatok általában anyagot, valamint annak mozgását és helyét szokták leírni. Ezekkel elég jól le lehet õket írni, csak gyakorlat kell hozzá.

:: (Nem elmondhato != homalyos)

Ahh, így érthetõ.

:: Csak eppen a nyelv amit hasznalunk nem rendelkezik a kello fogalmakkal.

És ha már létezõ szót használsz, újbeszélsz, ha pedig nem, akkor halandzsázol, de mindenképpen szektás jelleget mutatsz, ha igyekszel másokkal ezen a téren egyetértésre jutni, ismerõs. :DDD

:: Az hogy elmondhatova teszed, csak akkor fontos, ha valakinek el akarod mondani.

Én azt vettem észre, hogy számomra is segít a megértésben, valamint a gondolatot kezelhetõvé teszi, ha elmondhatóvá teszem.

:: De tul nagy a hangsuly ezen.

Na, csak lesz valami egyetértés, ezt én is mondom néha. :D
Nekem is ez a véleményem, de ebben nem csak a csörcs a hibás, hanem a kritikusok is, akik ezt az egy gondolatot képesek megérteni úgy-ahogy a szcibõl, ezért lecsapnak rá, mint xy az uborkára.

Amúgy a szci tanulási módszer arra alapul, hogy
- fogadod a tanulnivalót (azt látod, ami le van írna)
- értelmezed (elõször az elemeit, utána az egészet egyben)
- gyakorlod az alkalmazását

Nagyjából ez a négy pont van, ami elakadhat, ezeket külön-külön lehet kezelni.

A szótisztázás a fentiek mellett azért lett fontos, mert egyrészt ezt a legnehezebb megtalálni, másrészt erre létezik a legkiforrottabb szci technológia (a gyurmázás pölö messze nincs ennyire kifinomítva, terveztem is egy "hogyan gyurmázzunk" irományt, szoftvertervezésbõl lehet pölö hozzá hatalmas ihletet meríteni), harmadrészt meg ez volt az egyik ürügy, amire alapozva mindenkivel újra elvégeztették az összes szci tanfolyamot.

:: Atfutottam. Tul sok ismetles van benne.

Segít az általános iskolás szintben. :DDD

:: bubimeter=e-meter?

Igen, ezért kapott PPéter plüssxenut :D

:: A lenyeg: az hogy valami nagyon eros elmeny, korantsem jelenti azt, hogy az elkepzelesed arrol hogy mi tortent, igaz.

:: "energiajelenseg": ez UFO magazinba valo. (Marmint maga a szo, meg a hozza kapcsolodo vilagkep)

Ez igaz. A gond ezzel az, hogy az elmében lévõ "falak" alapvetõen "energia"-jelenségek, "mozgás" és "áramlás" van bennük, és amikor ezeket a "falak"-at lebontod, a bennük található "energia" felszabadul.
Volt már rá példa, hogy ez az "energia" tönkretett egy bubimétert, de egy sikeres auditálás alapvetõen felszabadulás- és megkönnyebbülésérzetet hoz létre (ezek a szavak pedig szintén arra utalnak, hogy vmi "tömeg eltávozik").

De ezeket te magadban érzed, nem külsõ érzékletek, továbbá amikor a bõrellenállásod pölö 2mp alatt 30kOhmról lezuttyan 10kOhmra, akkor ez a jelenség konkrét fizikai eszközökkel mérhetõ is.

:: Miert lesz attol a pszichologus magyarazat hamis, hogy kozben te megmersz valamilyen fiziologiai adatot?

Azért, mert a pszichológus nem képes reprodukálni a saját rendszerében a szci eredményeket?

:: Akkor most vedd eszre, hogy olyan vagy mint pl. egy vakhitu iszlamhivo.

Kérem a fenti ellenállásesés és az utána jelentkezõ lebegõ tûmozgás alternatív magyarázatait. Utána jöhet a "fanatikus" jelzõ.

komper 2008.07.23. 11:27:51

"Majd egyszer próbáld ki a "Teremts idõt!" eljárást, tanulságos :D"

Persze, ha korabban kelsz, es kesobb fekszel, az olyan mintha teremtettel volna idot. :)
(egyebkent meg adjal linket)

"Azért a gondolatok általában anyagot, valamint annak mozgását és helyét szokták leírni."

Vagy valami egeszen mast.

"A matematika is egy teremtett univerzumban létezik ..."

Igen, es? Egyebkent az hogy "univerzumnak" nevezel egy axiomarendszert es a belole kovetkezo teteleket, csak misztifikalja a fogalmat, mondhatod, hogy "uj vilagot teremtettem" (ahogy Bolyai mondja is), de ez nem OT kepesseg.

"És ha már létezõ szót használsz, újbeszélsz, ha pedig nem, akkor halandzsázol, de mindenképpen szektás jelleget mutatsz, ha igyekszel másokkal ezen a téren egyetértésre jutni, ismerõs. :DDD"

Ahh, uldozesi mania. :)

"Na, csak lesz valami egyetértés, ezt én is mondom néha. :D"

Igen, de en egesz addig mennek, hogy a tul nagy hangsuly miatt inkabb hagynam az egesz techet. A tanulas nem arrol szol hogy a szotart bujja az ember.

"Azért, mert a pszichológus nem képes reprodukálni a saját rendszerében a szci eredményeket?"

Miert vagy ebben olyan biztos?

"Kérem a fenti ellenállásesés és az utána jelentkezõ lebegõ tûmozgás alternatív magyarázatait."

Vedd eszre, hogy mar elhangzott a magyarazatom, annal konkretabbat nem tudok adni, mert sem orvos, sem pszichologus nem vagyok. Leirom azert meg egyszer:
Az ember kedelyallapotanak vannak merheto fiziologiai kovetkezmenyei. Hirtelen kedelyallapotvaltozasnak hirtelen fiziologiai kovetkezmenyei vannak.
Hol van itt szukseg a thetan hipotezisre?

Ra vagy fixalva erre az egyetlen jelensegre, es nem veszed eszre, hogy ha ezen jelenseg kedveert igaznak fogadsz el egy nagyon nemtrivialis hipotezist (thetanok, DC8-asok), akkor a vilagkepedben 2meterrel arreb betomhetetlen szakadekok jelennek meg. Amiket persze a szci duplagondoljaval es egy par jolly-joker erv (SP, pszihologusok osszeeskuvese, addig ki nem mesz a szobabol, amig ...) kigondolasaval be lehet tomni, ha valaki hajlamos a droidsagra. De fel kene tunjon hogy itt valami nem koser.

Translator +X+ · http://www.szabadzona.hu 2008.07.23. 16:27:49

:: komper 2008.07.23. 11:27:51
:: (egyebkent meg adjal linket)

Mire?

:: Vagy valami egeszen mast.

Mint pölö? Azért ritka kivétel az olyen fogalom, amit nem lehet bemutatni az általam leírt módon...

:: Igen, es? Egyebkent az hogy "univerzumnak" nevezel egy axiomarendszert es a belole kovetkezo teteleket

A matematika nem egy eleve létezõ és megfigyelhetõ rendszer. Vki dönt, legyen egy ilyen axiómám, egy olyan következtetésem, ilyen alapelveim, és ebbõl épül fel egy gondolkodási rendszer.

:: mondhatod, hogy "uj vilagot teremtettem" (ahogy Bolyai mondja is), de ez nem OT kepesseg.

Nem, szerencsére az annál sokkal több.

:: Igen, de en egesz addig mennek, hogy a tul nagy hangsuly miatt inkabb hagynam az egesz techet.

Itt viszont nem azt a hibát követed el, hogy ha vmi csak részben igaz, akkor az egész nem igaz?

:: A tanulas nem arrol szol hogy a szotart bujja az ember.

Nem is.
A túl sok szótárbújástól tömeghiányod lesz (magyarul "introvertál" :D), és akkor azt kell orvosolni, azaz a tanult dolgot a maga fizikai valóságában kell megtapogatni, esetleg sok szép képet, filmet kell nézni vagy gyurmademót kell készíteni.
Meg lehet, hogy elõször vmi olyasmit kellene tanulni, amihez nem kell folyamatosan szótár, mert akkor kívül kerülsz a körön?
De pár óra alatt letisztázhatsz annyi szót, hogy utána magabiztos legyél, és ne leértékelve érezd magad.

:: Miert vagy ebben olyan biztos?

Mert pölö nagyon szõnyeg alá vannak söpörve az elõzõ életes jelenségek, ami szci auditálásban rendszeresen elõ tud jönni (és kifejezetten nem ilyen kérdések vannak feltéve).

:: Vedd eszre, hogy mar elhangzott a magyarazatom

De erre a magyarázatra mit lehet alapozni? Sõt, ez nem inkább egy vélemény, egy "érzés", amit a konkrét kísérleti valóság nélkül állapítasz meg?
Lehet szabályokat mondani, hogy ha ezt meg ezt csinálod, ez meg ez történik? Lehet ezt a kijelentésed vmire alkalmazni?
A szci ugyanis elég konkrét szokott lenni a bubiméter+jelenségek témájában, alkalmazza az állításait, sõt én is alkalmazom azokat.

:: Hol van itt szukseg a thetan hipotezisre?

A PDC-ben elég sok elõadás szól a tér és idõ szubjektív teremtésérõl, annak terápiás értékérõl, ez ott szokott elõjönni.

:: nem veszed eszre, hogy ha ezen jelenseg kedveert igaznak fogadsz el egy nagyon nemtrivialis hipotezist (thetanok, DC8-asok)

A saját auditálási tapasztalataim alapján "hajlok erõsen arra, hogy igaznak fogadjam el" (én nem "igaznak fogadom el") a nemtriviális hipoteziseket.

:: akkor a vilagkepedben 2meterrel arreb betomhetetlen szakadekok jelennek meg.

Ha nem fogadnám el igaznak, akkor is meglennének ugyanezek a szakadékok, csak max kicsit közelebb ;)

:: ... be lehet tomni, ha valaki hajlamos a droidsagra.

És ugye a találós kérdés: honnan tudhatom, hogy droid vagyok-e vagy sem? :D

:: De fel kene tunjon hogy itt valami nem koser.

Ezért elemzem egyesével a szci állításait. Van sok, amit igaznak találtam, még több, amihez nincs elég információm, hogy kiértékeljem, és vannak olyanok is, amiket kénytelen voltam "használhatatlan"-ként elvetni.

komper 2008.07.23. 18:53:19

": (egyebkent meg adjal linket)

Mire?"

Teremts idot eljarasra.

":: Vagy valami egeszen mast.

Mint pölö? Azért ritka kivétel az olyen fogalom, amit nem lehet bemutatni az általam leírt módon..."

Nalam konkretan matematikaval, fizikaval, zenevel kapcsolatos dolgok, masnal nyilvan mas. Azzal hogy anyagra szoritkozol mar nagyon megszoritottad gondolataidat. (es meg van aki engem nevez materialistanak. :))

":: mondhatod, hogy "uj vilagot teremtettem" (ahogy Bolyai mondja is), de ez nem OT kepesseg.

Nem, szerencsére az annál sokkal több."

Na ez itt most nem vilagos. Az OT (ami ugye csak igergetes szinten letezik) a tobb, vagy Bolyai?

":: Igen, de en egesz addig mennek, hogy a tul nagy hangsuly miatt inkabb hagynam az egesz techet.

Itt viszont nem azt a hibát követed el, hogy ha vmi csak részben igaz, akkor az egész nem igaz?"

Nem, mert nem egy igaz ut van. Vannak modszerek, amiknek tobb elonyos tulajdonsaga van, es kevesebb hatranyos. Az hogy LRH tech-je csak 80%-ban hulyeseg es nem 100%-ban, meg nem ad neki letjogosultsagot.

"Mert pölö nagyon szõnyeg alá vannak söpörve az elõzõ életes jelenségek, ami szci auditálásban rendszeresen elõ tud jönni (és kifejezetten nem ilyen kérdések vannak feltéve)."

Terápián képeket mutogat a pszichológus a betegnek.Először egy kört ábrázoló
képet mutat.
- Erről mi jut eszébe ?
- Pina.
A pszichológus rajzol egy négyzetet.
- Erről mi jut eszébe ?
- Pina.
A pszichológus rajzol egy háromszöget.
- Na és erről mi jut eszébe ?
- Pina.
- Hát azt hiszem a probléma egyertelmű.Maga túlságosan sokat gondol a nemi életre.
- Én ? Hiszen maga rajzol folyton pinát.

(Ha nem lenne teljesen vilagos: Basszus, ha mindenben elozo eletet latsz, akkor nem veletlen hogy mindenhol elozo eleteket fogsz talalni)

"De erre a magyarázatra mit lehet alapozni? Sõt, ez nem inkább egy vélemény, egy "érzés", amit a konkrét kísérleti valóság nélkül állapítasz meg?
Lehet szabályokat mondani, hogy ha ezt meg ezt csinálod, ez meg ez történik? Lehet ezt a kijelentésed vmire alkalmazni?"

Igen, ezt a tudomany hivjak "pszihologianak", talan hallottal mar rola.

Elolvastam megegyszer ezt a megjegyzesed: Nem arrol van szo, hogy megrogzotten akarsz a kiserletnek megfelelni (mernok, ugyebar), de nem veszed eszre, hogy a kiserletnel mar egy szintel feljebb leptel, (a bubimeter mutatja, tehat itt lebomlott az "energiagat") es ezert nem tudod elfogadni, hogy a kiserlet mast is jelenthet.
(az hogy a jelenseget "lebolott az energiagat"-kent jellemzed mar allitasokat tartalmaz, es nem csak leiras)

Nem tudom hogy nalad pont a lebomlott az energiagat szintjerol van-e szo, vagy valami masrol, a konkret kiserlet es xenu kozott sok szint van. (En el tudok kepzelni egy olyan vilagot, ahol a bubimeter jelez, megsincsenek xenu meg tethanok. Te nem?)

Egyebkent tenyleg, a kiserlet az kiserlet, de nagyon vigyazni kell, hogy a kiserlet magyarazataba ne szodd bele sajat prekoncepciodat.

"És ugye a találós kérdés: honnan tudhatom, hogy droid vagyok-e vagy sem? :D"

Hat igen, te ezt magad nem veheted eszre, ezert probalok neked segiteni, es mondom: Droid vagy! :)

"Ezért elemzem egyesével a szci állításait."

Az egyik nagy problema itt az, ahogyan elemzed ezeket az allitasokat. Az "addig keresel felreertes utan amig igaz nem lesz", "addig ki nem mesz a szobabol amig igaz nem lesz" nagyon rossz modszer. Az elejen nyilvan nem tunik fel, minden adott lepes "hat igen ez tulajdonkeppen majdnem igaz, ha erre es erre gondolok, akkor tulajdonkeppen igaz", soha nem kell semmi abszurdnak tunot elfogadnod, de a vegen megiscsak az jon ki, DC8-assal idehordott szellemeket kell magadrol lerazni, hogy neked jobb legyen. Vedd mar eszre mennyire hulyeseg ez.
Probald magadban felidezni 10 evvel ezelotti magad (vagy azelott hogy elkezdtel szci-vel foglalkozni) es kepzeld el, hogy az mit gondoltal volna azokrol a kerdesekrol amit most hosszas kondicionalas utan a 25. PDC-ben olvasva igaznak fogadsz el.

Amugy kosz hogy valaszolgatsz, igy kezdem kapizsgalni milyen egy droid vilagkepe. :) Bar nem tudom a tobbi szci-e is ilyen-e, ok sajnos elmenekulnek a kerdesek elol, te legalabb valaszolsz.
Most masfel hetes nyaralasi vitaszunet lesz az en oldalamrol, de ha visszertem megnezem mit valaszoltal.

Translator +X+ · http://www.szabadzona.hu 2008.07.23. 19:35:43

:: komper 2008.07.23. 18:53:19
:: Teremts idot eljarasra.

Na ez el fog tartani egy darabig, de utánanézek.

:: Nalam konkretan matematikaval, fizikaval, zenevel kapcsolatos dolgok

A matematika esetleg, de azok is elég jól visszavezethetõk számokra, amiket egy-egy tárggyal jól lehet jellemezni.

A fizikának a nevében benne van, hogy "testek", a zene pedig azért alapvetõen hanghullámokról szól, nemdebár.

:: Na ez itt most nem vilagos. Az OT a tobb, vagy Bolyai?

Az OT a több.

:: Nem, mert nem egy igaz ut van.

Ki beszélt egy igaz útról? Egy módszerben található igazságtartalomról van szó.

:: Vannak modszerek, amiknek tobb elonyos tulajdonsaga van, es kevesebb hatranyos.

És vannak módszerek, amivel a kettõt szét lehet válogatni ;)

:: Az hogy LRH tech-je csak 80%-ban hulyeseg es nem 100%-ban, meg nem ad neki letjogosultsagot.

Az azt jelenti, hogy van egy rakás adatod, aminek 80%-a igaz. Erre nem lehet azt mondani, hogy nem igaz.

:: Ha nem lenne teljesen vilagos

Teljesen világos, nem kell magyarázni. ;)

:: Basszus, ha mindenben elozo eletet latsz, akkor nem veletlen hogy mindenhol elozo eleteket fogsz talalni)

Szóval akkor hogyan lehet magyarázni azt a nagy rakás, esetenként dátumozással kombinált képet + megkönnyebbülésjelenséget, amiben folyamatosan meghal az illetõ személy?
Legalább az auditálási tapasztalatokat tudni kellene reprodukálni.

:: Igen, ezt a tudomany hivjak "pszihologianak", talan hallottal mar rola.

Ja, vmi olyat mondtál róla, hogy nem értesz profin hozzá. ;)
Esetleg kijelenthetjük, hogy pszichológia-hívõ vagy?

:: de nem veszed eszre, hogy a kiserletnel mar egy szintel feljebb leptel

Ehhez mondjuk nem ártana tudni reprodukálnom egyedül a jelenségeket, nemde?

:: (az hogy a jelenseget "lebolott az energiagat"-kent jellemzed mar allitasokat tartalmaz, es nem csak leiras)

??? Egy leírás is állításokat tartalmaz.

:: (En el tudok kepzelni egy olyan vilagot, ahol a bubimeter jelez, megsincsenek xenu meg tethanok. Te nem?)

Nem nagyon. Nem olyan triviális rávenni a bubimétert, hogy jelezzen...

:: Hat igen, te ezt magad nem veheted eszre, ezert probalok neked segiteni, es mondom: Droid vagy! :)

A találós kérdés második fele következik:

Akkor vagyok droid, ha engedelmesen utánad mondom, hogy "droid vagyok", vagy akkor, ha azt mondom, hogy "nem vagyok droid"? :DDD

:: Az egyik nagy problema itt az, ahogyan elemzed ezeket az allitasokat.

:: Az "addig keresel felreertes utan amig igaz nem lesz", "addig ki nem mesz a szobabol amig igaz nem lesz" nagyon rossz modszer.

Ezért nem is ezt használom.
Van mellette sok-sok óra "reprodukáljuk a kísérletet" módszer is, azaz "LRH ezt-meg-ezt írja, csináljuk utána".
Van ami bejött, van ami nem, van, amit elqrtunk, és késõbb értettük meg, hogy mire is gondol alatta, szóval vegyes a választék.
A clearig történõ auditálás viszont a tapasztalataim alapján elég jól közelíthetõ a "100% mûködik" formulával. A PTS/SP elmélet viszont nem.

:: soha nem kell semmi abszurdnak tunot elfogadnod

Höhö, az elsõ néhány elõzõ életes élményemet nem fogalmaznám "semmi abszurdnak tûnõ"-nek, pont ellenkezõleg. :DDD

:: Vedd mar eszre mennyire hulyeseg ez.

Lásd "abszurdnak tûnõ". Semmivel nem abszurdabb, mint a többi elõzõ életes élményem.

:: Probald magadban felidezni 10 evvel ezelotti magad

Megtörtént, akkor kezdtem szci-vel foglalkozni, szóval elég jól megtaláltam benne azokat a válaszokat, amelyeket kerestem.

:: Bar nem tudom a tobbi szci-e is ilyen-e, ok sajnos elmenekulnek a kerdesek elol, te legalabb valaszolsz.

A droidok nem tudnak kérdésekre válaszolni, õk csak a programot futtatják ;)

:: Most masfel hetes nyaralasi vitaszunet lesz az en oldalamrol, de ha visszertem megnezem mit valaszoltal.

Akkor lehet, hogy én megyek el pár hétre, de majd vmit kitalálunk.

örge 2008.07.29. 16:14:19

transzikám, akkor válaszolok az utolsó hozzám fűzött kérdéseidre, de azt gondolom, ez a vége, most nyaralni megyek én is.

"Rendelkeztek tanulási technológiával vagy sem? Az oktatásnak a tanulás szabályaira kell épülnie vagy sem?"

Rendelkezünk tanulási technológiával, ezt szajkózom neked már nem is tudom mióta: a tanulási algoritmusok, és a módszerek elsajátíttatása...olvass vissza! És ismét ajánlom, hogy menj el egy pedagógus könyvesboltba, és nézz szét, olvasgass, okosodj!

"És ha valaki nem tud vagy nehezen tud tanulni, erre van-e vagy kell-e vmi módszertant létrehozni?"

KELL és VAN is, számtalan módszer létezik a differenciálásra, de mintha már ezt is említettem volna:)

"És persze a kérdésre nem válaszoltál: az általam említett tanulási problémát te hogy oldottad volna meg? A jele csak annyi volt, hogy az illetõ nem érezte jól magát, és nem akart tanulni."

Az illető nem általános iskolás korú, így szakmailag nem tudok mit hozzáfűzni. Minden bizonnyal a gimnáziumi/egyetemi tanároknak is megvannak a maguk módszerei, az egyetemeken ezt évekig tanulják, kérdezd őket! Pszichológusok is kidolgoztak már számos tanulástechnikai módszert, sok könyv van erről is.
Általános iskolában, mint mondtam differenciálunk, de az, hogy hogyan, az mindig a gyerektől és a problémától függ.

Translator +X+ · http://www.szabadzona.hu 2008.07.29. 18:26:00

:: örge 2008.07.29. 16:14:19
:: a tanulási algoritmusok, és a módszerek elsajátíttatása...olvass vissza!

Hát vhol qrvára elbeszélünk egymás mellett.
Amit én szeretnék, az egy legalább olyan szinten összeszedett rendszer, mint amit akár a szciben, akár a honlapomon találhatok.
Meghatározások, (mi a tanulás fogalma, elemei, stb.), leírások (a tanulás során ez és ez történik az elmében, stb.) levezetések (ez meg ez az elem így romolhat el, így kell megjavítani, stb.), elõrejelzések (ilyen problémák esetén ), stb.
Egy ilyen összeállítás ennyire bonyolult kérés? A neten sehol nincs?

:: Az illeto nem általános iskolás korú, így szakmailag nem tudok mit hozzáfuzni.

A tanulás alapelveinek nem lenne szabad kortól függõen változnia. Vagy hirtelen azalatt a két és fél hónap alatt, amint vki általános iskolából gimnáziumba megy, megváltoznak a tanuláshoz használt elmekonfigurációk? Vagy hogy van ez?
Ha ugyanez egy általános iskolással történne meg, mi lenne a teendõ?
Értelmes, jó képességû gyerek, hirtelen nem képes tanulni az új fejezetet.
Mit ír erre a nagykönyv? Esetleg mi erre az a 4-5 leggyakoribb kezelési forma, amit a munkád során alkalmazni szoktál?

komper 2008.08.06. 11:31:44

Translator
" matematika=szamok
fizika=testek
zene=hanghullam"
Igen, en is ezeket mondanam egy 5 eves gyereknek ha rakerdezne hogy mi az. En azert ezt a szintet mar messze magam mogott hagytam.

"Az OT a több."

lenne, ha letezne. Jason Beghe (OT5) "show me a f*king OT!"

"Szóval akkor hogyan lehet magyarázni azt a nagy rakás, esetenként dátumozással kombinált képet + megkönnyebbülésjelenséget, amiben folyamatosan meghal az illetõ személy?
Legalább az auditálási tapasztalatokat tudni kellene reprodukálni."

=- Én ? Hiszen maga rajzol folyton pinát.

Tenyleg nem veszed eszre hogy te is pont ezt csinalod?

":: (az hogy a jelenseget "lebolott az energiagat"-kent jellemzed mar allitasokat tartalmaz, es nem csak leiras)

??? Egy leírás is állításokat tartalmaz.
"
Eppen hogy nem. A kiserlet helyes leirasa ez lenne: Errol es errol beszelgettunk az "alannyal", o kesobb megkonnyebbulesrol es meg errol es errol szamolt be, kozben a meter is jelzett. Mi az az energia? Mi az az energiagat? Ez kutatas temaja kellene legyen, nem pedig a kiserlet leirasanak resze.

":: (En el tudok kepzelni egy olyan vilagot, ahol a bubimeter jelez, megsincsenek xenu meg tethanok. Te nem?)

Nem nagyon. Nem olyan triviális rávenni a bubimétert, hogy jelezzen..."

Akkor ne allitsd hogy az alternativ magyarazatokrol van fogalmad.

"Akkor vagyok droid, ha engedelmesen utánad mondom, hogy "droid vagyok", vagy akkor, ha azt mondom, hogy "nem vagyok droid"? :DDD"

Mindket esetben. :) Az hogy eppen mit mondasz csupan egy string konstans a programodban. :)

"Megtörtént, akkor kezdtem szci-vel foglalkozni, szóval elég jól megtaláltam benne azokat a válaszokat, amelyeket kerestem."

Na igen, de mit mondott volna 10 evvel ezelotti onmagad, hogy ha azt mondtad volna neki (amit az 5 evvel kesobbi onmagad fog elhinni, ha igy haladsz), hogy "75 millio evvel ezelott ... (hagy ne irjam le megint), es ez nem valami vicc, hanem teny."

": Az hogy LRH tech-je csak 80%-ban hulyeseg es nem 100%-ban, meg nem ad neki letjogosultsagot.

Az azt jelenti, hogy van egy rakás adatod, aminek 80%-a igaz. Erre nem lehet azt mondani, hogy nem igaz."

Ez rossz allaspont. Kepzeld el hogy van ket autod, az egyik 1 litert fogyaszt szazon, a masik 50-et. Te most itt eroskodsz, hogy igenis hasznaljuk az 50-et fogyasztot, hiszen az is _megy_.

Most johetsz itt persze hogy mutassam az 1-et fogyaszto tanulasi modszert, amit nem tudok, mert nekem ez magamtol ment mar kisgyerekkoromtol fogva (0-t fogyaszt az auto :) ). Ha lenne itt egy tanito vagy tanar vegzettsegu, az biztos tudna konkret peldakat mondani.

"A tanulás alapelveinek nem lenne szabad kortól függõen változnia. Vagy hirtelen azalatt a két és fél hónap alatt, amint vki általános iskolából gimnáziumba megy, megváltoznak a tanuláshoz használt elmekonfigurációk? Vagy hogy van ez?"

Kepzeld, en nehany evesen szerettem kifestokonyvet szinezni. Ma mar valahogy nem tud lekotni. Csak nem megvaltozott az "elmekonfigraciom"?

TB 2008.08.07. 12:18:43

Csak nem tudtam megállni, hogy ne szólja közbe...


":: (En el tudok kepzelni egy olyan vilagot, ahol a bubimeter jelez, megsincsenek xenu meg tethanok. Te nem?)

Nem nagyon. Nem olyan triviális rávenni a bubimétert, hogy jelezzen..."

Akkor ne allitsd hogy az alternativ magyarazatokrol van fogalmad.


Vagy fogalmad sincs arról, hogy milyen könnyű befolyásolni a bőrellenállás-mérőt(E-méter).
Az FBI keserű tapasztalatok árán tanulta meg, hogy a hazugságvizsgáló kijelzőit és a kezelőit az alany látóköréből el kell távolítani, mert az önkéntelenül is igyekszik befolyásolni a műszert, és ha közvetlenül nem látja a kijelzőket, akkor a kezelő reakcióin keresztül teszi azt. Egészen elképesztő eredmények születtek ezen a téren. Ezt bio-visszacsatolásnak nevezik.

": Az hogy LRH tech-je csak 80%-ban hulyeseg es nem 100%-ban, meg nem ad neki letjogosultsagot.

Az azt jelenti, hogy van egy rakás adatod, aminek 80%-a igaz. Erre nem lehet azt mondani, hogy nem igaz."

Szóval van egy adatbázisod, amelyben kb. minden 5. adatod rossz, hamis. És még azt sem tudod, melyik a fals.
Ebben az esetben az egész törlendő, és újra kell az adatrögzítést kezdeni, hiszen a teljes hazugságnál csak a féligazság rosszabb. És gondosabb előszelektálást kell végezni.

"A tanulás alapelveinek nem lenne szabad kortól függõen változnia. Vagy hirtelen azalatt a két és fél hónap alatt, amint vki általános iskolából gimnáziumba megy, megváltoznak a tanuláshoz használt elmekonfigurációk? Vagy hogy van ez?"

Kepzeld, en nehany evesen szerettem kifestokonyvet szinezni. Ma mar valahogy nem tud lekotni. Csak nem megvaltozott az "elmekonfigraciom"?

A képzésnek általában vannak célkitűzései. Az általános iskola, a nevéből adódóan igyekszik több-kevesebb sikerrel mindenkinek adni egy kiindulási alapot. Pl. megtanítanak olvasni, írni.
A középfokú képzés már egészen másról szól. Több ágra bomlik, mivel ezeknek az ágaknak más-más céljuk van. Pl. szakmunkás-képző. Itt olyan professzionális gyakorlati szakértő kiképzése a cél, aki az elméletből nem túl sokat tud, de a gyakorlati munkát annál inkább ismeri. Festő-mázoló, vagy kórházi ápoló a példa okán.

A lényeg, egészen másként kell oktatni egy leendő kőművest, mint egy könyvelőt.

Bár ez triviális, számomra legalábbis.

"Akkor vagyok droid, ha engedelmesen utánad mondom, hogy "droid vagyok", vagy akkor, ha azt mondom, hogy "nem vagyok droid"? :DDD"

Mindket esetben. :) Az hogy eppen mit mondasz csupan egy string konstans a programodban. :)

Az a gond, hogy egy droid nem tudja felfogni, hogy mi a gond a gondolkozásával, mert neki az a természetes. És egy droidnak a figyelmeztetés sem használ, mert úgy veszi, a figyelmeztető hibásan gondolkodik, azaz másként mint ő.

ChGeri 2008.08.13. 11:06:31

Na, ne szövegeljenek ezek a fordítási hiányosságokról a CSW-jükkel, orgjukkal, techjükkel! Meg a pillantó kutyával, olyan magyar szó (igekötő nélkül!) nem létezik. Menjenek a pics...!
süti beállítások módosítása