Tények, tapasztalatok, vélemények és hírek a szcientológia egyházról

Szcientológia: objektíven és szubjektíven

Szcientológia: objektíven és szubjektíven

A szcientológia auditálás végeredménye

2015. június 17. - Reformer

A szcientológiában elérhető legmagasabb ún. "szellemi szint" az OT VIII. Az ide való eljutásért kell kicsengetni a szcientológia "auditálás" összköltségét, azaz cirka 50-100 millió forintot.

Egyik honfitársunk, akinek már sikerült ennyi pénzt elvernie erre, a következőt osztotta meg a csapattársaival.

Csak azt tudnám, hogy mire alapozza azt az állítását, hogy közel van a Clear Magyarország létrejötte. Van párszáz aktív szcientológus egy tízmilliós országban, max 20 db kisebb és egy nagyobb szcientológia szervezet. Tény, hogy bizonyos területeken (pld. üzleti tanácsadás) erősen felülreprezentáltak, de ezen kívül mi utal arra, hogy "közel" lenne a fordulat? A szcientológia médiamegjelenéseit nagyítóval kell keresni és azok is szinte mind negatívak. 

A Clear Közép-Európát hagyjuk is. Lengyelországban nincs SEMMI, még egy nyomorult misszió sem (közel 40 milliós ország!), Romániában csak három erdélyi városban van misszió, a jugoszláv utódállamokban is kb. egyetlen kis misszió / ország az arány. Arról nem is beszélve, hogy alig van valami lefordítva az anyagokból az ott élők anyanyelvére.

Egyszerűen felfoghatatlan az a logika, hogy ha kész lesz az új székházuk, attól varázslatosan megoldódnak az ország problémái, és mindenki szeretni fogja Hubbardot és eszméit.

vfp.jpg

A bejegyzés trackback címe:

https://objektivszcn.blog.hu/api/trackback/id/tr887551584

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Tigris49 2015.06.18. 12:33:33

Ma láttam az oldalukon egy bejegyzést:
"Imádott társam XY ma lezárt egy 25 éves ciklust és SH-ben attest-álta a CLEAR-t."
A nevet direkt hagytam ki :) Végül is nem kell elkapkodni :) De ettől függetlenül nem értem, hogy miért kell ennyi idő, ha van új tech, amivel állítólag gyorsabban lehet haladni? vagy én maradtam le valamiről?

Ants Group · http://a-szcientologia-valsaga.blog.hu/ 2015.06.18. 13:06:53

Saint Hill-ben elég sokan azt tanusítják, hogy előző életi Clear-ek. Ez jó mert így a legolcsóbb Clear-ré válni és Saint Hill-nek is jó, mert szerencsétlen csókának rögtön el is adhatják a Pre-OT szinteket (OTI, OTII stb...aztán az OTIII, Xenu sztorit auditálhatja szegény pára, szóval ilyen izgalmas dógokat csinálhatnak...) Így ha a kisgyerek mondjuk 22 éves, kimegy Szent Hill-be és aszondja, hogy ő 25 éve még előző életében Clear-ré vált valahol, ami természetesen inkább csak egy illúzió,(vagy inkább dellúzió), akkor tanusíthatja a Clear állapotot, és erre azt mondhatják, hogy 25 éves ciklust zár le.

Ez az egyik verzió. A másikba jobb bele sem gondolni: A pali most 50 éves, 25 éve kezdte el a szcientológiát és most jutott el Clear-ig. Mindegy egyébként, mivel ez így is meg úgy is borzasztó. Az egész cucc úgy ahogy van beteg, de nagyon...A Clear maximum egy jó vicc...sajnos az OT is...:)

Ants Group · http://a-szcientologia-valsaga.blog.hu/ 2015.06.18. 13:27:10

Nem értem egyébként, hogy egy OTVIII-as hogy írhat le ilyesmit(hogy hazudhat így az embereknek), hogy a probléma alapvető forrása a REAKTÍV ELME. Ez kb. 1950-ben volt igaz, miután az öregember "tovább kutatott" és ő maga is kimondta elég sokszor, hogy a reaktív elme és annak problémája "lószar" ahhoz képest, amiről a vén gazember beszélt a dianetika megjelenése utáni 20 évben.

A reaktív elme egy teória volt mindenekelőtt, ami igazából soha nem is lett bizonyítva semmilyen olyan tudományos alapon, ami valamit is számítana a világon. A reaktív elme törléséről nem is beszélve.

A Clear állapotot pedig maga Hubbard értékelte le nem egyszer, nem kétszer az előadásaiban. "Véletlen és eset szempontjából jelentéktelen balesetnek" nevezte 1952 után az egész Clear dolgot.

Aztán 1965 körül ismét elkezdte leírni, hogy mégis mennyire fontos, hogy előbb Clear legyen valaki. Össze-vissza beszélt erről a témáról. Nagyon valószínű, hogy attól függően, hogy éppen mit szedett és mit ivott rá...

Mit hazudozik erről az OTVIII-as gyerek. a facebookon, ráadásul olyan embereknek, akik bíznak benne? Vagy annyira érti a témát, hogy azt sem tudja igazából, hogy miről beszél...

PTS level III. 2015.06.18. 22:47:31

@Ants Group:

A szcientológia tekintélyelvre épülő hierarchikus, profitorientált rendszerében az "OT VIII" pusztán egy presztízsértékkel bíró parasztvakítás. :) Ha egy "ótényolc" mondja, akkor az úgy is van! És ha egy "ótényolc" mondja, akkor a csököttagyúak eladják az utolsó szaros-lyukas alsógatyájukat is, hogy ők is olyanok lehessenek - ebben biztos lehetsz. ;)
Kend még sosem volt MLM-szeánszon? Ott is így megy ám, csak úgy mondom! A hatvanmillás terepjáróból kiszáll a szoláriumban barnult, kigyúrt buzicsíra egy szilikonozott mellű, műkörmös plasztikmacával az oldalán, és máris adott a mérce, amit el kell érned, ha egyszer a nyomorult életedben boldog és sikeres embernek akarod érezni magad, ilyenné kell válnod!
Ilyenkor két lehetőség közül választhatsz:
1. Együtt tapsikolsz az üveges tekintetű, áhítattól csorgó nyálú agyhalott hülyével.
2. Felemeled a segged, kisétálsz és hazamész.
Ez ennyire egyszerű!

Ants Group · http://a-szcientologia-valsaga.blog.hu/ 2015.06.19. 09:10:01

@PTS level III.:

Az MLM rendszerek azért elég nagy különbség. Ha beszálltál egy MLM-be (csak múlt időben beszélhetünk erről is inkább), akkor tudtad, hogy mi a termék, amit a hálózat értékesít, kb. mennyit ér és mennyiért fogod eladni. Még azt is megbocsátottad esetleg, hogy az MLM fogkrém sokkal drágább, mint a közeli boltban. Az értékesítési rendszer, módszer, struktúra, amiben az előnyeid fel voltak vázolta, az első pillanattól szinte teljesen tiszta volt. És bármikor tudtál egy döntést hozni, minden személyedre káros következmény nélkül, hogy abbahagyod, ha véletlenül elkezdted volna. A szponzor rendszerek tetején pedig tényleg MLM-ben jártas emberek voltak, akik nagy részben maguk is végigcsinálták pontosan azt, amiről beszélnek és értették is a dolgot pontosan. Az MLM felépítési filozófiái, megközelítési megváltoztathatóak voltak (Lásd amway kontra network21). Az egy más kérdés, hogy az MLM eléggé idejétmúlt értékesítési rendszer ma már és magának a rendszernek meg voltak a saját korlátai mindig is. De szociális szempontból sem voltak károsak. Az MLM cégeket bárki kritizálhatta és nem nevezték antiszociálisnak emiatt. Az MLM-ben a parasztvakítás valódi gazdasági eredményekre épült, nem nagyon lehetett abban csalni vagy hazudni (persze voltak csaló MLM-nek álcázott cégek). Az más kérdés, hogy matematikailag nonszensz volt a rendszer a tömeg számára. De ez sokak számára nyilvánvaló volt és könnyen felállhattál bármelyik pillanatban (én sosem dolgoztam ilyesmiben, tehát nem volt személyes tapasztalatom, de sok barátom volt ilyen rendszerekben).

Ezzel szemben a szcientológia szinte minden felül említett pontban az ellenkezője. A szcientológia termékei, elméletei kitalációk és valójában hipnózisra és önhipnózisra épülnek. Ami önmagában még nem lenne annyira káros. De tudománynak nevezni, úgy hogy tilos megkérdőjelezni? (WTF?)

A szcientológia alapvető adatai és elméletei, még a nagyon sok hibás is, máshol is megtalálhatóak.
Azt mondani, hogy a kommunikációval mindig nő az affinitás is, egy vicc. Ha így lenne, Orbán Viktor már a Föld nagyura lenne, vagy Gyurcsány.

Vallásnak nevezni a szcientológiát? Elvadult titkosszolgálatot építeni és működtetni benne? Üzleti tanácsadást végezni egy soha gazdaságban nem bizonyított, lassan évszáddal ezelőtt kidolgozott, teljesen zűrzavaros rendszerrel? Egyháznak nevezni a szcientológiát? Az egyház tetejére a keresztet ezerszer eladni a követőknek? Drogkezelést végezni szaunázással és kamu vallási könyvekkel? Zaklatni a régi tagokat és munkatársakat? Teljesen antiszociálissá nevelni minden embert a szcientológiában, a társadalom, média, a saját családod és barátaid ellen, ha nem tetszik nekik a szcientológia? A gyóntatást videóra venni? Egy szobában ülve 2 millióért beszélgetni 10 órát? Ócska, régi könyveket újra kiadni és eladni, rákényszerítve azokat a tagokra? Nagy, az ürességtől kongó épületeket még nagyobbra és drágábbra cserélni, mert ez a szcientológia jövője? Teljesen antiszociális videókat feltölteni a netre a szcientológia kritizálóiról, olyanokról, akik benne voltak a szervezetben éhbérért 20-30 évig? Egy magyar OTVIII-as ügyvéd húzósugarat küld a magyar követőknek a Facebookon? …Ohh, my god…:))

vittore 2015.06.19. 11:04:48

Ehhez a magasröptű eszmecseréhez nem tudok hozzászólni, de hogy ez az ember ennyi ésszel hogy szedhetett össze 50-100 millát, egy ilyen fasságra' az azért érderdekes...

PTS level III. 2015.06.19. 20:35:13

@Ants Group:

Köszönöm, hogy megosztottad velem a gondolataid, és mindjárt az elején szeretném leszögezni, hogy sok mindenben egyet is értek veled, de azért nem mindenben. ;)
Majd én is szeretném ebben posztban kifejteni a magam - tapasztalatokra alapozott - véleményét a témáról, de nem most... :) Előbb kipihenem magam. :))
Addig is ajánlom figyelmedbe Marossy András kitűnő írását, ha esetleg még nem olvastad volna. Innen letöltheted:

www.dropbox.com/s/w5pwx3whnvrxjm3/MLM%20-%20A%20moderns%C3%A9g%20egyik%20gazdas%C3%A1gi%20kv%C3%A1zi-vall%C3%A1sa.pdf?dl=0

PTS level III. 2015.06.19. 20:37:04

Marossy Attila, nem András. :)) Tényleg rám fér a pihenés! :D

PTS level III. 2015.06.19. 20:47:32

@Ants Group:

Még valami! :) Kíváncsi vagyok, hogy az írás végére érve felfedezed-e a párhuzamot a szcientológia és az MLM-rendszerek között. :P Elsősorban nem a szervezeti struktúrára vagy az értékesített termék minőségére gondolok, hanem... Szóval érdekel a véleményed, na! :))

Ants Group · http://a-szcientologia-valsaga.blog.hu/ 2015.06.19. 22:30:30

Valószínűleg félreértettél az MLM-el kapcsolatban. Én elég jól ismerem az MLM rendszereket, mivel 20 évvel ezelőtt elég mélyen tanulmányozhattam azt is, más egyéb marketing rendszerek mellett. Elolvastam egy ültő helyemben annak idején pl. Rich DeVos (az Amway egyik alapítója) könyvét, aminek az volt a címe, hogy “Együttérző Kapitalizmus” és valójában az Amway teljes filozófiáját (alapelveit) írta le, amelyben egyáltalán nem tagadta a vallásos gyökereket és dinamikát, amit az üzleti rendszerükbe építettek, sőt. Az előtte megjelent könyvének a címe pedig “Higgy” volt. Ráadásul a világ legsikeresebb és legnagyobb MLM cége volt és az alapítók nagyon büszkék voltak szinte mindenre, ami a vallásossággal kapcsolta őket össze. Tehát, nem lenne nehéz párhuzamot vonni a szcientológiával, mint valamennyire meggyőzésre, hipnózisra és önhipnózisra (akár hitre) épülő dologra és szerveződésre (ezeket a szcientológia posztulátumnak nevezi, kontrollnak, és persze bizonyosságnak).

Az Amway abszolút meggyőződéssel hitte, hogy egy jobb és boldogabb társadalmat épít egy új elosztási rendszerrel, emellett jó képességű, nagyon szociális, kommunikatív emberekkel, akik az egyéni és csoportos boldoguláson együtt dolgoznak. Ezt ők vallásosan hitték, vagy talán még mindig hiszik is.

Egyébként érdekes, hogy most ránéztem és még mindig a könyvespolcomon van ez a könyv. Az Amway 2012-ben a Forbes listája szerint még mindig a 25. legnagyobb magánkézben lévő cége Amerikában (ami soha nem ment tőzsdére). Érdekes.

Mint ahogy írtam, amit az Amway-ben nem találtam egy percre sem, azok a negatív, antiszociális hozzáállás a társadalalom irányában és negatív hatások a társadalomban, amit viszont a szcientológiában megtalálsz elég keményen. Ami hatalmas különbség a két dolog között.

De írd le, hogy pontosan mire gondolsz, amit esetleg nem látok.

Ants Group · http://a-szcientologia-valsaga.blog.hu/ 2015.06.19. 22:49:22

Ja, igen, a levakarhatatlan, szinte őrült, fanatikus emberek sajnos mindkét csoportban megtalálhatók, akik nagyon idegesítőek és sok kárt okozhatnak a környezetükben... (az amwayben már csak múlt időben...szerencsére) :)

Ja és jó pihenést ;)

PTS level III. 2015.06.19. 23:30:43

@Ants Group:

Aludni akartam, de te kiverted az álmot a szememből. :D

Nem értettelek, félre...
Az "Együttérző Kapitalizmus" számomra egy önellentmondás, ne haragudj. Kicsit olyan, mintha "Gyengéden kefélő, érzéki Bivalyról" írt volna könyvet ez a Rich DeVos nevű fószer. :) Persze most igazságtalanul és elhamarkodottan alkotok véleményt egy könyvről, amit sose olvastam. ;)

Ugye, magad is látod, hogy végzetes és halálos kimenetelű baklövés a vallást ötvözni az üzlettel, és hogy mekkora kockázatot vállal a szcientológia, hogy a spiritualizmussal kereskedik? Az Amwayt leszarom. Ha már nem bírom finanszírozni a 6000 Ft-os, fogmosásra is alkalmas tisztítószert, akkor veszek 350-ért általános tisztítószert meg 400-ért Colgate-et, és a probléma ezzel megoldva.
De a milliók számára áhított és elérhetetlen, horribilis pénzekért értékesített szellemi szabadságot, bölcsességet, tudást mire cserélik a frusztrált, keményen átbaszott hívők, akiknek nem csörög a farzsebében több száz milka? :)))

Még egy kérdés: téged hívott már fel telefonon MLM-értékesítő vagy szcientológus azzal a szándékkal, hogy csak úgy céltalanul, az anyagi haszon reménye nélkül elcsábítson egy baráti beszélgetésre? Ritka szerencsés vagy, ha igen. Mert engem sosem. Rám tukmálni akartak valamit: terméket vagy rendezvényt. :)

PTS level III. 2015.06.19. 23:34:45

@Ants Group:

"Ja, igen, a levakarhatatlan, szinte őrült, fanatikus emberek sajnos mindkét csoportban megtalálhatók, akik nagyon idegesítőek és sok kárt okozhatnak a környezetükben... (az amwayben már csak múlt időben...szerencsére) :)"

A legszomorúbb az, amikor egy olyan embert veszítesz el, akit igazából sosem akartál levakarni, de más választásod nem maradt.

Ants Group · http://a-szcientologia-valsaga.blog.hu/ 2015.06.20. 09:34:07

@PTS level III.:

Na, így frissen könnyebb írni. :)

Az “együttérző kapitalizmus” elég ellentmondásosan hangzik, de pont ezért adta ezt a címet a könyvnek a szerző és igazából nem volt egy rossz könyv. Álomnak szép volt. És tényleg sokan meggazdagodtak belőle. Viszont szintén beperelték őket piramis játékszerű csalásért, ami 100 millió dollárba került a cégnek peren kívüli megegyezésben 2010-ben (zsebpénz igazából az amway-nek). Emellett nem ítélték el a céget és nem találták bűnösnek végül. Ezzel ellentétben a szcientológiáról amerikai bíróság mondta ki, hogy a szcientológia káros gyakorlat. Nagyon hosszú vizsgálat és per után (ahogy ezt a Wollersheim-es cikkemben olvashattad is talán).

Az amway-t csak azért írtam le, mert a legjobb példája volt az MLM rendszereknek, ha már így előbukkant ez a téma. Valójában az egész világon azt másolta az összes többi más MLM cég. De igazából egy kereskedelmi rendszer volt, ami a fogyasztókat akarta részesíteni többé kevésbé az elosztási haszonból (disztribúciós haszon). Ez nem volt egy rossz cél és gyakorlat alapvetően. Aztán erre még ráhúztak egy keresztény vallásos elméletet is. A Network 21, ami még sikeresebb lett talán, mint az amway (de az amway-en belüli hálózat volt), kivette a keresztény színezetet a hálózatból elég nagymértékben és franchise-szerű rendszert csinált belőle, ahol már pontos lépéseket adott meg a “követőknek”, “tagoknak”, hogy mit és hogyan kell csinálni, hogy nagy hálózatot építs magad alá és így sikeres MLM üzleted lehessen. A kicsit máshogy működő tagjait viszont nem nevezte “mókusnak” és nem üldözte őket, mint ahogy ezt a szcientológia teszi. Sok félbukott amway-es eladó lett szcientológus is sajnos, akik a szcientológiát amway-szerűen próbálták eladni (átemelve a motivációs elemeket belőle). A kettő ég és föld alapvetően.

Engem sem igazán érdekel, sem az amway, sem más MLM, de a lényeg, ha már így felmerült, hogy az amway messze-messze nem volt annyira káros a tagokra, a környezetre és a társadalomra nézve, mint a szcientológia. Az amway és a network 21, mint ahogy korábban írtam, matematikailag volt hibás MLM kereskedelmi rendszer alapvetően és inkább ez volt az oka, hogy nem szerették az emberek. Főleg miután már az egész ország játszotta.

A szcientológia egy tök más dolog. Alapvetően anti-szociális. Egy Jonestown-szerű szekta inkább. Erősen Észak-Koreai beütésekkel. Míg az amway „anyagi függetlenséget” ígért, amit be is tartott sok tagjánál, addig a szcientológia „teljes szellemi szabadságot” ígér és soha egyetlen esetben még nem szolgáltatta le ezt sehol a világon. A Clear egy értéktelen hazugság, amit én is és más „Clearek” is igazolnak, ha kell, ebből következően a Clear bolygó egy óriási vicc. A gyakorlatban pedig egy káros hazugság. Az elmélet emögött is csak egy vicc a lock-kokkal és engramokkal. (Dianetika könyv) Az OT ígérete az előbbi felturbózott dramatizációja csak. A Clear semmivel nem értékesebb egy normál embernél és ezt Hubbard is tudta. Nem véletlenül dolgozott a Clear után még 30 évet, azon, hogy kitalálja, mi lehet a probléma és milyen más hasonló elméletet tud még eladni, amin az embereket futtathatja. Ezt tette azután, hogy elvesztette a Dianetika jogait az 50-es évek elején. Még szép, hogy kidolgozta következő hülyeségét, amit eladhatott. Ekkor kezdte a dianetika Clear-t csúnyán leértékelni, mivel már nem volt az övé a cucc. Miután visszakapta a Dianetika jogait, ismét csak értékessé vált a Clear a szcientológiában és Hubbard számára.

Erre ráépíteni egy antiszociálisan működő fél-katonai szervezetet, amit még vallásnak és egyháznak is neveznek? Ami ráadásul sunyin és rejtőzködve próbál működni a társadalomban? Ha bemész a szcientológia egyházba, szerencsétlen, sokszor mosolygó összezavarodott embereket találsz, akik ráadásul bármilyen hazugságra képesek egy emberrel szemben, tudatosan vagy öntudatlanul.

Emellett a legnagyobb csapda az egészben az, hogy van néhány értékes része a szcientológia elméletének, de elég sok munka lenne kiválasztani és leírni, hogy melyek azok.

Ants Group · http://a-szcientologia-valsaga.blog.hu/ 2015.06.20. 10:11:57

@PTS level III.:

És csak bekapcsolódva az utolsó kommentedhez. Rengeteg ember hosszú és jó kapcsolatát tette tönkre a szcientológia az egész világon. Nekem is és nagyon sok embernek vannak ezzel kapcsolatban közvetlen tapasztalatai.

PTS level III. 2015.06.20. 23:16:24

@Ants Group:

Az rendben van, hogy az MLM sok embert gazdaggá tett - nem is ezzel van alapvetően a bajom. Az MLM-rendszerek bicskanyitogató hazugsága az, hogy minden belépőnek az anyagi függetlenséget, a gazdagságot, a sikert és a boldogságot ígérik (persze biztos-ami-biztos alapon gyorsan áthárítja a felelősséget: "Csak rajtad múlik!"), noha köztudomású, hogy az MLM gazdasági modelljének működésképtelensége már a matematika négy alapműveletével tök egyszerűen bizonyítható. Pontosabban fogalmazva: csak akkor működne a disztribúciós elosztás teóriája, ha végtelen mennyiségű beszervezhető ember állna rendelkezésre, ezt a tényt azonban gusztustalan módon elhallgatják a piramis alján robotoló rabszolgák elől, és pszichikai-érzelmi ráhatással (kenetes közhelyekkel tarkított sikerbeszámolók az MLM-szeánszokon, csorgó nyállal tapsikolás meg hangos lelkesedés, motivációs videók...stb) igyekeznek elpalástolni. Kizárólag gazdasági szempontból vizsgálva elfogadom, hiszen a kapitalizmusban az egyedüli cél a profitszerzés, viszont ha morális aspektusból tekintek a módszerükre, a gyomrom felfordul. Távol álljon tőlem a szándék, hogy bárkit is megbántsak, de mégis azt kell mondanom, hogy nagyon sok ostoba ember hiszékenységéből profitál egy maroknyi okos az MLM-rendszerekben. Szerintem szükségtelen bizonyítanom, elég csak megvizsgálni a lemorzsolódási arányt például.

A szcientológiában hasonló a helyzet, csak az értékesítésre szánt portéka más. De ahogy az MLM képtelen mindenki számára elérhetővé tenni az anyagi jólétet és boldogságot, úgy a szcientológia sem fogja a szabad Clear világ utópiáját megvalósítani, mégpedig azért nem, mert előbb-utóbb elapadnak a működéshez szükséges forrásai, ugyanis a szcientológia számára sem áll rendelkezésre:
1. végtelen mennyiségű bepalizható, félrevezethető hülye kevés pénzzel (pl. kulimunkát végző, rabszolgának tökéletesen alkalmas staffok egy szervezetben)
2. végtelen mennyiségű bepalizható, félrevezethető hülye sok pénzzel (pl. adománygyűjtő rendezvényeken horribilis pénzeket adományozó, unatkozó milliomosok)

Visszatérve még egy kicsit az MLM-re:

"Az MLM cégeket bárki kritizálhatta és nem nevezték antiszociálisnak emiatt." - írtad.

Kritizálhattad, csak nem volt tanácsos. Igaz, hogy MLM-hívőknek nincsenek olyan írásban rögzített szadista retorzióik az egyet nem értőkkel szemben, mint amilyen a szcientológia kapcsolatmegszakítási rendszere, de azért láttam én már például házasságot tönkremenni (amely később válással is végződött) az miatt, hogy a feleség belépett egy MLM-hálózatba, a férj pedig (mivel egzakt, következetes és racionális gondolkodású mérnökember volt) valahogy nem lelkesedett a dolog iránt úgy, mint az asszonykája. A lakásuk MLM-szeánszok helyszíne lett, a nappaliba már nem lehetett beférni a motivációs videóktól fellelkesült, transzba esett középkorú picsáktól. A férj - nyilvánvaló értelmi fölénye ellenére - mindig alulmaradt a vitákban, a sok lúd pedig disznót győzött: az asszonykát a férj ellen hangolták, ő lett a boldogság útjában álló akadály, amit sürgősen el kellett távolítani. A srác végül megtört a pszichikai terror alatt és beadta a válókeresetet. Az ellen-szándékot sikeresen eltávolították. :)

Most viszont elhúzok aludni. Folytatása következik... :)

Ants Group · http://a-szcientologia-valsaga.blog.hu/ 2015.06.21. 11:04:37

A végén írunk egy könyvet ide az MLM-ről és a szcientológiáról ide. :)

A két dolgot nem igazán lehet összehasonlítani. Az egyik egy kereskedelmi rendszer, a másik meg egy áltudományos vallás-filozófia. Az MLM max. csak egy görbe tükör lehet a szcientológiának.

Amikor az MLM- ről írok (többlépcsős hálózati marketing), akkor az amway-re gondolok, mivel az volt ebben a legnagyobb a földön. Írhatnék a Herbalife-ról is, de az egy kicsit más tészta és viccesebb sztori is. A kis később született magyar MLM-ekről pedig kár említést tenni.

Egyébként mindketten majdnem ugyanazt írjuk le újra és újra, más szavakkal. De jól rávilágít egy pár fontos pontra, ha valakinek van kedve és türelme végigolvasni manapság ilyesmit.

Az óriási különbségek a két dolog között:

Az amwaynek tényleg jó minőségű és használható, megfogható termékei voltak, kicsit drágán, az igaz. A szcientológiának megfoghatatlan, zavaros elméletei vannak, a termékei szintén megfoghatatlanok és nagyon megkérdőjelezhető az értékük is. Mint ahogy írtam a Clear egy kitaláció és értéktelen. Ebből következően a Clear bolygó is az (Csak szcientológia OCA teszttel és IQ teszttel akarják bizonyítani, hogy a termék létezik, ami egy vicc). (és egy kamu Clear bizonyossági eljárással, ami szintén vicc)

Az amway eladási rendszerét és értékét, a Tesco eladási rendszeréhez és az internetes kereskedelemhez (affiliate rendszerek), esetleg a TV shophoz lehetne hasonlítani, mivel az egész lényege az, hogyan juttatnak piacra egy vagy több terméket és annak profitjából közben ki és hány ember részesedik.

A szcientológia kamu termékeit már nem képes életképesen piacra juttatni, mivel egyre kevesebb embert érdekel és az eladási rendszerük nem is nagyon létezik. A termékük pedig több tízezerszer bukott meg a világon. Ezért vannak a Jedi kasza tamások, akik 1955-ben megírt eladási iránylevelet mondanak el a szcientológusoknak 2015-ben egy szcientológia pénzgyűjtési rendezvény főműsorszámaként, ahol István Király közben táncol. :)

Az amway rendszerében nem titkolták a matematikai hibát, mivel lehetetlen titkolni. Ha valaki 8 általánost elvégzett, az nyilvánvalóan látta az efféle korlátait az MLM-nek. Viszont az amway rendszere nem úgy volt felépítve, hogy aki előbb érkezik csak az lehet “Gyémánt”. Mivel tényleg esély volt később beszállóknak is viszonylag nagy és profitképes hálózatot építeni és az a lehetőség is adott volt, hogy megelőzd a saját „szponzorod” a rendszerben. Ami sokszor meg is történt. És azt sem mondták, hogy minden forgalmazó „Gyémánt” szinten lesz a végén. Csak azt mondták, hogy a lehetőség adott mindenki számára, ami tényleg így is volt. Persze a legtöbb ember érezte, hogy számára ez elérhetetlen dolog és rettentő sok munka. Ennek ellenkezőjéről próbáltak persze meggyőzni mindenkit, hogy ne legyen annyira kishitű önmagával szemben stb…Ez persze elég csúnya motivációs eseményekbe is torkollott néha. De még mindig távol volt attól a sületlenségtől, amikor egy gyengeelméjű Sea Org toborzó gyerek leül veled beszélgetni a szcientológiában, hogy írj alá egy 1 milliárd éves szerződést a szcientológiával.

Az Amway és más MLM rendszerek megfoghatatlan és erősen kamu ígérete a későbbi jogdíjrendszerszerű fizetés volt. Ami azt jelentette, hogy nem kell majd dolgoznod végül és kapod a hálózatod által forgalmazott értékesítés után a pénzt életed végéig akár. Ez azt is feltételezte, hogy az MLM a „világ végéig” működni fog. Na, ez a fajta utópisztikus ígéret kicsit hasonlítható a Clear bolygó kamu ígéretéhez. Viszont a Clear bolygó ígérete összehasonlíthatatlanul nagyobb hazugság. Mivel, ahogy írtam, maga a Clear ember is hazugság és értéktelen alapvetően.

Ants Group · http://a-szcientologia-valsaga.blog.hu/ 2015.06.21. 11:06:00

folytatás :))

A kritikusságról:

Az MLM-et kritizálhattad, de nem volt hálás dolog kritizálni, ha már benne voltál, vagy egy családtagod benne volt. Ez csak részben igaz. Ez a rész is összehasonlíthatatlan a szcientológia gyakorlatával. Az amway-ben a kritikusokat elintézték azzal, hogy egy negatív hozzáállású ember, aki nem érti a lehetőséget. A szcientológiában a kritikus embereket, családtagokat, barátokat bűnözőnek kiáltják ki, ami óriási különbség és rövid próbálkozás után szinte kötelezik a tagot a kapcsolat megszakításra a kritikus családtagjával és barátjával szemben. Legalábbis eljuttatják a szcientológust arra a felismerésre, hogy jobb lesz ez így neki. Elég sunyi módon győzik meg erről egy tanfolyam alatt. Ami rettentően féreg dolog, hogy K. Anna kommentezőnket idézzem szabadon.

A válásokról:

A válások statisztikái szerint, a házasságok 30-40 százaléka így is és úgy is válással végződik. Ehhez nem kell se Amway, se szcientológia. Lehet, hogy emlékszel még a „gulyáskommunizmus” éveire (a magyar kommunizmus utolsó mondjuk 20 éve), amikor a férj és feleség felépítette a családi házat és mire felépült, el is váltak. A mostani generációban esetleg csak azért kevesebb a válás, mert a házasság is kevesebb. A szcientológia nem ezen a pontos fogható meg és ítélhető el, hanem azon, hogy iránylevelei, kötelezően követendő utasításai vannak a kapcsolat megszakításra, ha valakinek nem tetszik a szcientológia a környezetedben. Ami teljesen egyedülálló a földön, a legenyhébben kifejezve is anti-szociális és mint ahogy írtam nagyon féreg dolog, nincs jobb szó rá.

Az amway-ben egy a rendszerrel szemben negatív emberrel az elvárás csak annyi volt, hogy ne foglakozz vele és mutasd be az üzleti modellt másnak és ne próbálj meggyőzni egy negatív embert. 3 dolgot tehettél a „Network 21” rendszere szerint az emberekkel. 1. Forgalmazóvá tettél valakit, aki nyitott volt erre. 2. Megkérted, hogy mutasson be másoknak, akiket lehet, hogy érdekel a rendszered. 3. eladtál az embernek egy mosóport. Ennyi. Ezt a dolgot alacsonyabb intelligenciával rendelkező hálózati forgalmazók lehet, hogy néha nem értették meg persze.

Ezeket a pontokat csak azért írtam le, hogy tisztázzuk, mennyire távol áll a két dolog egymástól alapvetően. Még mielőtt valaki félreérti és azt gondolja, hogy egy máig is a bozótban harcoló amway ügynök vagyok. :)

További jó hétvégét és pihenést :))

PTS level III. 2015.06.21. 14:00:44

@Ants Group:

"bozótban harcoló amway ügynök" - Ez tetszett! :DDD Az asztal alá csúsztam röhögés közben! :D

Ácsi egy pillanatra! Ne feledd, hogy te már egy külső, objektív nézőpontból tekintesz a szcientológiára, akárcsak én... a "hitehagyott" és kiábrándult ex-tagok nézőpontjából. :)
Egy bigottan fanatikus szcientológus portékája viszont az "egyetlen, működőképes megoldás az emberiség létező összes problémájára". A csapda abban áll - ahogy azt egy korábbi hozzászólásodban te is nagyon jól megfogalmaztad -, hogy a szcientológia a beetető szakaszban működő, gyakorlatias elméleteket kínál. Az más lapra tartozik, hogy a Vén Pojáca miből és hogyan ollózta össze egy rendszerezett egésszé, a lényeg az, hogy hatékony. :) A bepalizott és félrevezetett ember számára, akinek bármilyen "felismerése" vagy "nyeresége" származott ezekből, egyenes az út a KSW1-hez. Ha elolvasta, onnantól nincs apelláta, a sorsa megpecsételődött. A KSW1 véleményem szerint megalapozza azt a kegyetlen és radikális modernkori ál-spirituális inkvizíciót, amely 2015-ben máglya és bitófa nélkül is eredményesen működik. Félreállítja az "eretnekeket", családokat szakít szét, emberi kapcsolatokat tesz tönkre. A KSW1 a valaha volt legocsmányabb mentális manipulációk egyike a történelemben, mert épp attól fosztja meg az olvasóját, amit a szci ígér: a szabadságtól és az egyéniség kibontakozásától. A KSW1 után nincs többé önálló vélemény, gondolat. Fenntartások nélkül köteles vagy elfogadni mindent, amit LRH ír..., mert LRH minden szava szent és sérthetetlen. És nem szabad kétségbe vonni semmit, ami a szcientológiában történik, elhangzik, mert az úgy van jól! Nem számít az sem, hogy egy alkoholproblémákkal küszködő idegbajos vezér (értsd: David Miscavige) konkrétan szétkúrja az egészet a csapkodó ámokfutása közepette. Ez így helyes, és kuss! Nem szabad kétségbe vonni, amit ez a barom tesz, elvégre ő LRH kinevezett utódja, vagy mifene! :)

Húúú, de ideges lettem, baszki! :D
Szusszanok egyet, elszívok egy cigit, aztán hamarosan jön a folytatás! :DD

PTS level III. 2015.06.21. 15:04:04

@Ants Group:

Na szóval... vérnyomás és pulzus visszaállt alaphelyzetbe, jöhet a folytatás! :))

Botorság azt gondolni, hogy a szcientológiának bármi köze van a vallás fogalmához. Az egyházi státusz gyakorlati haszna csak annyi az ő esetükben, hogy így ússzák meg az adófizetést. Az R6-os implantokból lopott, tradicionális vallási szimbólumok használata (pl. a kereszt) csak a "hitelesség" illúzióját erősíti. :))

Az MLM és a szcientológia értékesítési rendszerében (Húúú, de fogsz ezért imádni! :DD) háttérbe szorul a segítségnyújtás ájtatos, színlelt szándéka. Az MLM-katona vagy egy szcientológus regisztrátor ugyanazt teszi, ugyanannak a pszichés mechanizmusnak engedelmeskedik, amikor felhív telefonon: rád akarja tukmálni a portékáját, és hidd el, hogy erre neked SZÜKSÉGED VAN! A szci regisztrátor feladata nem az (főleg ha még a Purification Rundown-t se végezte el), hogy a Clear állapot valódiságát elemezze és felülbírálja, hanem az, hogy ELADJA neked az oda vezető utat. Az MLM-ben és a szcientológiában is találkoztam már konkrét "termékismeret" nélkül prédikáló, ám annál elkötelezettebb buzgómócsingokkal. A tetteik közötti alapvető különbség a motivációban keresendő: az MLM-katona feljebb akar kapaszkodni a státusz-szinteken, hogy egy lépéssel közelebb kerüljön a munka nélkül megszerzett mesés vagyon ködös illúziójához, a szci regisztrátor pedig egy megerősítésre vágyik, hogy nem csak a fiatalságát pocsékolja el egy telefon mellett ülve. :))

Rögtön jövök és folytatom. :)

PTS level III. 2015.06.21. 17:36:07

@Ants Group:

Ez a "rögtön" egy kicsit hosszúra sikeredett, elismerem. :) Te bámultál már két és fél órán át egy villogó kurzort, miközben úgy érezted, hogy semmiről sem tudsz írni, noha a fejedben valóságos gondolat-vihar tombol? :))
Mára ennyi, túl sok emlék szakadt fel... és ezt most nem tudom kezelni. :)
Amíg megnyugszom, írj valamit. :)

Ants Group · http://a-szcientologia-valsaga.blog.hu/ 2015.06.21. 21:28:40

Héj, ne aggódj túl sokat ezen. Ha éppen nem írsz le semmi többet ezzel kapcsolatban az sem baj. Majd később leírod. Lesz itt még téma. Egyébként elég hosszan kiveséztük most ezt a témát, nem gondolod? Jól beindított minket, hogy Dr. Schalli Gábor OTVIII-as ügyvéd húzóhullámot küldött a facebookon a szcientológus követőknek. Beteg, vagy beteg? :))

Sokszor megtörténik, hogy rengeteg gondolat fut át az agyadon, de semmi értelmes nem jönne ki belőle, ha leírnád egy nyílvános blog kommentjeként. Majd rendeződnek a gondolatok. Ha nem akkor csak küldj egy húzósugarat Schalli ügyvédnek. :)

Egyébként volt szcientológusoknak eléggé „restimulatívak” lehetnek ezek a dolgok, mivel sokszor személyesen érinti meg őket ez a téma és ennek részletei. Az igazságtalanságokat nem szeretik az emberek ezen a világon…

Jó pihenést kívánok neked, a következő témánkig! Biztos vagyok benne, hogy Péter is el fog látni bennünket pár ilyen nagyszerű bejegyzéssel a jövőben is…:)

PTS level III. 2015.06.21. 21:46:44

@Ants Group:

Hát, ez a Schalli elmehet a picsába a kibaszott "húzóhullámaival", ám előbb definiálhatná, hogy ez pontosan mit is jelent. :)

Igazad van, "restimulálódtam" néhány órára. Csak a szcientológiában elpocsékolt közel 10 évemen tűnődtem, és próbáltam túltenni magam az egészen, illetve egy külső nézőpontból elemezni az ostobaságom. :))
Végül is befoghatom a pofám, elvégre mások 20-30 év után koccolnak, és valahogy mégis túlélték. :)
A "Kivezető Út" valójában egy semmibe vezető út...? :))

A témát kiveséztük, de még nem tettünk pontot a végére. :D Igazából nem is értem, hogy miről folyik az eszmecsere, hiszen egymást semmiről sem kell meggyőznünk. :)

Pétertől pedig elvárjuk, hogy folytassa...! :)

PTS level III. 2015.06.21. 22:17:01

Húzóhullám helyett küldök egy verset. Igaz, hogy nem L.Ron Hubbard írta, és nem is szcientológusoknak, de még így is érdemes végighallgatni.

www.youtube.com/watch?v=UWd3J0v3pBE

"Nem! Nem! nem bírok már bolond
szövevényben lenni szál"

Jó pihenést! :)

bugenhagen 2015.06.22. 13:32:06

Az Amway-ről annyit, hogy bizonyítottan az Amway-ben NEM a termékforgalmazás az igazi üzlet, hanem a motivációs anyagok CD-k, könyvek, stb. forgalmazása, szemináriumok tartása. Tehát valójában nem termékekkel kereskednek, hanem hitegetéssel.

csibra 2015.06.22. 16:59:37

Egészen viccesnek találom azt, hogy Ants Group folyamatosan múlt időben beszél az MLM-ről és főleg az Amwayről, mikor utóbbi cég az elmúlt néhány évben (jellemzően a gazdasági válság kitörése óta) megduplázta az amúgy is többmilliárd dolláros forgalmát (konkrétan 11-12 milliárd USD/évnél járnak). Érdemes utánanézni a tényeknek, bár ez szokott lenni az egyik elhárítás, hogy én tudom amit tudok, a tényekkel meg ne zavarj össze.

@bugenhagen:
Igen, sokan gondolták így, hogy a motivációs anyagok forgalmazásából majd jól meggazdagodnak, mindet szépen ki is rúgták az Amwayből, a magyarországiból pl. Gidófalvi Attilát.

Az Amway amúgy elfogadja, hogy a motivációs anyagokon van egy tisztességes haszon, hiszen tudják, hogy full non-profit alapon nem működhet a dolog, de a nagy pénz ettől függetlenül nem ebből van.

Ants Group · http://a-szcientologia-valsaga.blog.hu/ 2015.06.22. 18:55:42

@csibra:

Ohh, elnézést kérek az Amway-esektől, ha megsértettük volna őket valahol útközben. :) Egyébként írtam, hogy 2012-ben még mindig a 25. legértékesebb magánkézben lévő cég az Amway Amerikában a Forbes listája szerint, ami nagyon is figyelemreméltó.

De sajnos mi csak kihasználtuk a témát egy jó "hasonlóság és különbségtételre" a két szervezet között. (Amway vs Szcientológia OT Rundown 1.) :))

Engem nem nagyon, de akit mélyebben érdekel az MLM és az Amway az a pontosabb adatoknak nézzen utána a wikipédián itt:

en.wikipedia.org/?title=Amway

Az biztos, hogy nem érdemes temetni a céget még.

Ants Group · http://a-szcientologia-valsaga.blog.hu/ 2015.06.22. 19:18:07

Egyébként, mégis. Nem tudok segíteni magamon. :) Mivel az Amway és a Szcientológia is az 1950-es években indult, érdekes látni, hogy 2014-ben az Amway-nek még mindig 11.8 milliárd dollár volt a bevétele, addig a Szcientológiának nem lehetetett több, mint 170-180 millió dollár az éves bevétele és ez csökken éveről évre.

Furcsa lenne, hogy 60 év működés után az Amway motivációs anyagokból 11.8 milliárd dollár bevételt csinál (kb. 3 ezermilliárd forint), avagy "hitegetésből" él, mint ahogy bugenhagen nevű kommentelőnk szépen kifejezte. :)) (Ha ez így megy, nyitok egy hitegetésből élő céget... :)) (crazy stuff...:)

csibra 2015.06.22. 19:33:48

Az Amway nem árul motivációs anyagokat. Az a 11.8 milliárd dollár 3 fő területről: egészség (Nutrilite, önmagában 5+ milliárd), szépség (kozmetikumok, szappan, fogkrém stb.), és háztartási termékekből (mosópor, mosogatószer, edénykészlet, vízszűrő rendszer) jön össze.

Motivációs anyagokat a különböző támogató szervezetek pl. az általad is említett Network 21 állít elő és forgalmaz.

Ants Group · http://a-szcientologia-valsaga.blog.hu/ 2015.06.22. 19:44:46

@csibra:

Tudom, tudom, csak viccként írtam, hogy lecsapjam valahogy a "hitegetéssel kereskedik" dolgot. Olvasd el mégegyszer, ha nem érted a poént.... :))

Egyébként tényleg nem túl fair az Amway szempotjából hasonlítgatni azt a Szcientológiához, mivel az Amway 100-szor akkora, mint a szcientológia az éves bevétele alapján ( meg sok minden más alapján is ). Pedig kb. ugyanannyi ideje volt a két "cégnek megmutatni mit tud szervezetileg és emberileg a Földön és nem írom le, hogy melyik győzött a versenyben 60 év alatt. :)

Hubbard nagymester pedig az egyik szcientológia iránylevelében megadta, hogy a pénz a legjobb mérőeszköz ezen a bolygón, hogy megtudjuk, ki hogy teljesít és mennyit ér. (Hát ha így van akkor eléggé rávert szegényre az Amway, Rich DeVos és Jay Van Andel...:)

A végső döntésem az, hogy hétvégén keresek egy Amway szemináriumot. :)

Ants Group · http://a-szcientologia-valsaga.blog.hu/ 2015.06.22. 19:59:27

Visszatérve Schalli Gábor vidéki ügyvéd OTVIII-as szcientológus facebook üzenetéhez, mert itt ez a fontos téma. Mivel mi a szcientológiában vagyunk nagyon érdekeltek. :)

Az egy dolog, hogy aszondja "PTS level III" barátom, hogy Schalli ügyvéd "húzzon a picsába a húzóhullámaival". Húzóhullámot küldeni facebookon a szcientológus követőknek kb. annyit jelenthet, mintha küldenél valakinek egy liter alacsony zsírtartalmú kefírt egy pohárban a facebookon keresztül. Legalábbis szerintem.

De mit kezdjünk a következő mondattal: "Tudod, ha reálisak vagyunk, ez a világ nem jó úton halad"

Ez mit jelenthet? Mennyi drogot kell fogyasztani ahhoz, hogy valaki egy ilyen mondatot írjon a követőinek? Talán Jim Jones-t idézte itt, ügyvéd Schalli? :)

csibra 2015.06.22. 20:17:15

A e-beszamolo.im.gov.hu oldalon elérhetőek a Magyarországon működő cégek mérlegei, eredménykimutatásai. Ebből meg tudod nézni, hogy egy-egy cég hogyan prosperál. Az Amway 2014-es nettó árbevétele (azaz a számlákra írt és hozzá befolyó készpénz) 4.121.207.000 forint volt, ebből kifizettek a termékforgalmazóknak 21+4+1+0,5+0,5 = 27% jutalékot azaz 1.112.725.890 forintot, plusz egyéb egyszeri jutalmakból még valamennyit. Ez azért nem olyan rossz pénz, és semmiképpen nem nevezhető egy haldokló cég forgalmának.

Megnézheted a Network Twentyone Kft. mérlegét is, az azt írja, hogy 497.256.000 forint volt a nettó árbevételük, azaz 12%-a csak az Amway-ének. Tehát koránt sem mondhatjuk azt, hogy a nagy pénz a motivációs anyagok értékesítésében van.

És igen, bele lehet kötni abba, hogy ha csak ezt a két céget nézzük, akkor a kifizetett jutalék felét elviszi a motivációs anyagok vásárlása, de ezek nagy részét olyanok fizetik ki akik nem keresik meg a pénzt a saját Amway vállalkozásukból, hanem egyéb módon finanszírozzák. Ugyanakkor ezek megvásárlása nem kötelező, és legalábbis a N21-en belül nincs is nagy nyomás az emberen, hogy márpedig vegye meg.

Aki nyomja, azt előbb-utóbb kirúgja az Amway.

Node, ez baromira offtopic a blog témájához képest.

csibra 2015.06.22. 20:25:48

@Ants Group: elrontottad. Pont most hétvégén volt egy nagy szeminárium. Legközelebb csak július 26-án lesz Budapesten :)

csibra 2015.06.22. 20:27:30

@Ants Group: Szerintem tökéletesen igaza van abban, hogy a világ nem jó úton halad. Abban nincs, ha úgy gondolja, hogy a Szció a megoldás. Azt nem tudom, hogy mi a megoldáa, de a Szció baromira nem az.

Ants Group · http://a-szcientologia-valsaga.blog.hu/ 2015.06.22. 20:38:51

@csibra:
A világ már kb. 10 ezer éve nem jó úton halad...(az újra és újra felbukkanó szekták szerint is...és általában a választások idején kb. 4 évente a rossz irányba haladás mindig erősödik is az országokban jól megfigyelhetően. Aztán kicsit csillapodik a trend. ) :)

Szerintem meg az a baj, hogy sokat fúj a szél újabban nyáron és leveri a vihar a szilvát tök korán...

PTS level III. 2015.06.23. 08:47:11

@Ants Group:

Látom, a "húzóhullám" másoknál is megtette a hatását... :D Nekem egy egész napra volt szükségem, hogy kiheverjem. :)

<Az egy dolog, hogy aszondja "PTS level III" barátom, hogy Schalli ügyvéd "húzzon a picsába a húzóhullámaival">

Jóvanna! :) Csöppet dühös lettem, és amikor dühös vagyok, hébe-hóba kikönyököl a kapanyél a számból (akarom mondani: az ujjaimból). :)

<De mit kezdjünk a következő mondattal: "Tudod, ha reálisak vagyunk, ez a világ nem jó úton halad">

Ezzel a rébuszokban megfogalmazott mondattal így semmit, ha OT VIII-as ügyvédünk nem vezetné fel a szcientológuséknál jól bevált forgatókönyv szerint a következőket:

1. Lehúzó spirálban vagyunk. (???)
2. Mindennek oka a reaktív elme. (???)
3. De szerencsére van egy "technológia" - csak itt és csak most -, amely majd kivezet a sárból. (???)

Én közel 10 éven át hallgattam, hogy "Tech" nélkül hogyan rohad majd el a családom, "Tech" nélkül nincs jövőm, meg fogok dögölni, és a világban minden ember meg fog dögölni. Szerinted miért akadtam ki annyira a KSW1 miatt egy korábbi hozzászólásomban? :))

Fogalmam sincs, milyen lehet "odafenn" lenni, igazából még a Clear állapotról sincs elképzelésem, mivel én megrekedtem a "Híd" alján. De ahogy a szavaidból kiveszem, nem vesztettem túl sokat. :) Álomnak szép volt. :)

Úgy látom, hogy maga szcientológia került lehúzó spirálba, és most mindent bevetnek (húzóhullámokat, Jediket, ősembereket, húsvéti nyulat, István királyt...), hátha sikerül megállítani a hanyatlást.

Ants Group · http://a-szcientologia-valsaga.blog.hu/ 2015.06.23. 09:04:45

@PTS level III.:

"...Úgy látom, hogy maga szcientológia került lehúzó spirálba, és most mindent bevetnek (húzóhullámokat, Jediket, ősembereket, húsvéti nyulat, István királyt...), hátha sikerül megállítani a hanyatlást."

Mintha a számból vetted volna ki a szót. :)))

Jó reggelt! :)

Ants Group · http://a-szcientologia-valsaga.blog.hu/ 2015.06.23. 09:09:37

Egyébként az éjszaka döntöttem. :)

Ahogy a kommentelő srác (csibra) által magyar kormányzati weboldalról bemásolt 2014-es Amway Magyarországon elért üzleti eredményeit láttam, mostmár érzem, hogy megbántam, hogy 20 éve mikor bemutatták nekem először az amway üzletet, nem lettem amway ügynök. (bocsánat, amway termékforgalmazó). Szóval ma éjszaka forgolódtam, dobáltam magam az ágyban jobbra-balra, hogy hogy lehettem ennyire hülye, hogy egy ekkora üzletből kimaradtam. Már éppen elgondolgodtam, hogy írok egy privátot “csibrának”, hogy vigyen el a következő amway szemináriumra, ha hazajöttem a nyaralásomból, de aztán ma reggel találtam egy cikket a Forbes-on sajnos. :)

Egy kínai MLM cégről, ami ugyanúgy mosóport, kozmetikai cikket, fitness proteinport, zsírégetőt, rúzsokat és szájfényt árul..., még talán kenyeret is. Azt hiszem árulnak még szerv szkennert is, ami kimutatja, milyen állapotban vannak a szerveid. Ugandában most nagyon megy ez a termék. A cég neve Tiens Csoport. A tulajdonos alapítója Li Jinyuan a 993. leggazdagabb ember volt 2011-ben a Földön. Kína legnagyobb multilevel marketing cége a Tiens Group.

Arról lett nagyon hires most, hogy az ügynökei egy nagy részét, 6400 embert, elrepített a francia riviérára 2015 májusban. 84 repülőt béreltek ki és 140 hotelt. Az egész 4 napos utazás 37.6 millió dollárba került a cégnek, hogy felvidítsa az ügynökeit és megünnepelje a cég 20. szülinapját.

Döntöttem, a Tiens csoport termékforgalmazója leszek. (Ha valaki azt meri mondani, hogy hülye Tiens ügynök, lekaratézom és "elnyomónak" nyílvánítom itt azonnal…)

csibra 2015.06.23. 18:45:47

Meh... pedig már éppen örültem, hogy lesz egy újabb bale^Walsóvonali gyémántom ;)

PTS level III. 2015.06.23. 21:13:18

@Ants Group:

Bokorban surranó Tiens ügynök, ez jó! :))
Ígérd meg, hogy ha majd jól meggazdagodtál ebből, mehetek egy kört a Bugatti Veyron-oddal! :)

Egyébként próbáld ki a következőt: a Youtube keresőjébe írd be, hogy "mlm szcientológia", és alaposan vedd szemügyre a találati listát... különösen az első kettőt! :D
Na jó, nem hergellek tovább ezzel a témával, rendben? ;) :P :D

PTS level III. 2015.06.23. 21:28:25

@Ants Group:

shp.hu/hpc/web.php?a=kaszatamas&o=1155215142

Ez csak egy kiragadott példa. Látod? Többek között az ilyen "hívek" miatt tartják a szcientológiát sokan MLM-szektának.

PTS level III. 2015.06.23. 21:29:57

Kasza Jedi szerint a "tekintély az irányítás eszköze". Te például tudtad ezt? :)))

Ants Group · http://a-szcientologia-valsaga.blog.hu/ 2015.06.23. 21:36:55

@PTS level III.:

Te, belenéztem ebbe a youtube videóba. Kasza Tamás, MLM, lezárási specialista. És tényleg, hogy nyomja ezt a Jedi dolgot. Nem veszi észre, hogy senki nem nevet vele együtt a poénjain...

A legdurvább ebben az egészben, hogy igazából én nem ismertem ezt a Kasza gyereket, mivel a magyar szcientológiában szerencsére én soha nem voltam benne, de azt hittem, hogy ti itt vicceltek ezzel a gyerekkel kapcsolatban, ezzel a Jedizéssel. Avagy azt gondoltam, hogy ez csak egy átmeneti poén nála. De nem. Ez a pali halálosan komoly ezzel kapcsolatban.

Nagyon rémisztő, tényleg.

A másik nagyon rémisztő, hogy ez az ember képes eladni magát MLM-es embereknek, mint lezárási specialista, 2015-ben. A harmadik nagyon fura dolog, hogy az MLM-es embereknek tudnia kellene 2015-ben, hogy az MLM problémája egyáltalán nem a lezárás résznél van ( Ha az eladást részekre bontjuk). Szóval, a legutolsó, amire egy MLM-es emberkének szüksége lenne, az egy ilyen kamu-szcientológus Kasza Tamás Clear Jedi mester. Más szavakkal, az MLM üzlet - mivel eléggé régi üzleti modellnek nevezhetjük sajnos ma már -, alapjában nagyon nehéz dolog. Minek terhelni ezt még egy ilyen elcseszett fazonnal is?

PTS level III. 2015.06.23. 21:53:51

@Ants Group:

Halálosan komolyan gondolja, jól látod! :) Az más kérdés, hogy bármelyik Star Wars fan club simán karóba húzná ezt a hülyét, mert ez az ürge egyszerűen szégyent hoz a mítoszukra.

Szerencsére a szciben töltött éveim alatt én se sokszor találkoztam ezzel a két lábon járó Jedi-paródiával. Hidd el, nem vesztettél semmit! Ha a videóit megnézed, látsz egy túlzottan magabiztos, kimondottan ellenszenves, pökhendi ürgét... ahogy te is, én is gyakran tűnődöm azon, hogy mégis mi a titka. Hogyan képes egy ilyen groteszk figura eladni magát? Báááár, ha abból indulok ki, hogy a szcientológia micsoda rendkívüli adottsággal szépíti és túlozza el a valóságot, akkor joggal feltételezhetjük, hogy Kasza Grandmaster Jedi Tamás "eredményei" is inkább a füst-és-lárma kategóriába tartoznak. :)

PTS level III. 2015.06.23. 22:17:57

Reformer! Kicsit off lesz a kérdésem, bocs! :)
Eszembe jutott, hogy Kasza a 90-es évek második felében sci-fi történetek írására is vetemedett. Társszerzője és puszipajtija volt egy Eugene Nordern (alias É.J.) álnéven alkotó "író". :) É.J.-ről mit tudhatunk? Elkötelezett híve még az "egyháznak"? Van róla valami infód?
Turkáltam a könyveim között, és egész véletlenül akadt a kezembe a Fontossági sorrend című regény, amit ketten írtak. Csak erről jutott eszembe...

Ants Group · http://a-szcientologia-valsaga.blog.hu/ 2015.06.23. 22:40:04

Ennél még jobbat találtam Kasza Tamás Jedi képző oldalán, ha már így belevittél engem is ebbe a témába. :)

Az általad is belinkelt Jedi képző oldal harmadához görgetve találhatsz video sikerbeszámolókat. A lejátszásra kattintottam, meh’ kiváncsi gyerek vagyok. :) Az első beszámolót így kezdi a képzésen átment fazon, “Sándor Péter vagyok, jelenleg a Magyaroszági Royal Life Kft. –nél dolgozok, mint direct értékesítő és bla, bla bla,…és mekkora Jedi lettem Kasza Jedi mester képzése miatt stb...”

De itt jött az érdekes rész. Mivel kiváncsi voltam arra, hogy kiknek képes eladni magát ez a fasza szcientológus Jedi gyerek a mai korunkban, ezért rákerestem a Royal Life Kft-re…és hát persze…egy ilyen rögeszmésen szerencsétlen gyerek kinek is tudná magát eladni? Ahogy látható, olyan cégek veszik meg a Jedit, akik kamu vagy nagyon nehezen eladható termékeket próbálnak eladni, rátukmálni emberekre, öreg vagy beteg emberekre, amely munkához Jedi erő szükséges. Ki tudna ebben a nagyon is jó szándékban segíteni a nehéz eladó munkásokat, ha nem a szcientológus Clear Jedi mester, Kasza Tamás.

Szóval, a video szerint 2012-ben a szcientológus Jedi mester kiképzett egy csomó kis Jedi-t a Royal Life Kft-nek.

És rá másfél évre itt az értékes végterméke a szcientológus Jedi mesternek:

fn.hir24.hu/penzugy/2014/12/11/nyugdijasokat-vertek-at-kimondtak-hogy-torvenyt-szegtek/

A cég azóta már el is tűnt az összes kis kiképzett Jedivel együtt a föld színéről...

(Ráadásul ez a video sikerbeszámoló, ahol e cég kis kiképzett Jedi tanulója beszámolt a sikereiről, a Jedi mester Kasza Tamás saját oldalán tekinthető meg. )

(Itt be is fejeztem Kasza Tamás szcientológus Jedi további tanulmányozását. Már így is rengeteg időt vesztegettünk a gyerekre…:)))

PTS level III. 2015.06.23. 22:57:52

@Ants Group:

Elég sokkoló, ugye? ;)
Ezek után még mindig kétségbe vonod a kijelentésem, hogy a szci és az MLM között van "némi" párhuzam? Pedig sejtetted az igazságot te is - egy korábbi hozzászólásodban le is írtad:
"Sok félbukott amway-es eladó lett szcientológus is sajnos, akik a szcientológiát amway-szerűen próbálták eladni".
Nem számít, hogy a szciből MLM-be bukik vagy fordítva, a lényeg az, hogy otthon érezze magát. ;) Ugyan miért? :))
Hosszú listát lehetne írni azokról a kérészéletű cégekről, amelyeket a Kasza-féle "Jedi technológia" küldött padlóra, de az igazat megvallva nekem se energiám, se kedvem nincs ahhoz, hogy az időm ilyesmire pocsékoljam. :)
De azért boldoggá tesz a tudat, hogy most már te is tisztábban látsz! ;)
Szerinted ez itt egy olyan hely, ahol viccelődünk, he? :D

Ants Group · http://a-szcientologia-valsaga.blog.hu/ 2015.06.23. 23:04:35

@PTS level III.: :))
;)
No, akkor mára ennyi a Jedi showból :))

Jó pihenést kívánunk! ;)

PTS level III. 2015.06.23. 23:09:45

@Ants Group:

Jó pihenést neked is! :)

Meg a dr. Schalli OT VIII-nak is! Ezek után talán már ő is belátja, hogy milyen veszélyes az internetre "húzóhullámokat" küldözgetni. :))

Reformer 2015.06.24. 10:09:42

@PTS level III.: van infóm Mr. Nordernről, a blogjáról tájékozódtam én is.

eugenenordern.com/

Egy ideig vezette márc-áprilisban, aztán egy ideje semmi. A jelek szerint fogyókúrázik és angolul tanul. Valószínűleg mindkettőbe belebukott, azért nem írt :)

Ezzel foglalkozik az írás mellett (majd felteszem a konzultánslistára):

www.videokonzultans.com/

PTS level III. 2015.06.24. 21:14:27

@Reformer:

[OFF] A fogyókúra vagy a nyelvtanulás akár hasznos időtöltés is lehet, ha már a világmegváltás neki sem jött be. :) De azért az a félmeztelen, pocakos fotó "too much"... ahogy a művelt jenki mondaná. :) Oké, fiatalabb éveiben nárcisztikus hajlamokkal küszködött szegény, megértem. De 46 éves korban már az ízléstelenség határait súrolja az ilyesmi. :)

"Nézem magam a falitükörben. Félmeztelen vagyok. Jó ez a tükör, szeretem, mert nagyobbnak mutatja izmaimat, mint amilyenek valójában." - Blake Pearl (ez is É.J. egyik írói álneve volt) Halotti tor c. regényének nyitómondata. :)

Ügyes, komolyan mondom! :) É.J. szciben töltött évei azért nem múltak el nyomtalanul, meglátszik az oldal mondanivalóján. A "misztérium-szendvics" - azaz a semmitmondó titokzatosság - irányelvét olvashatta. ;) Bármi legyen is, amit kínál, de a nyakamat rá, hogy ez valami MLM-jellegű tevékenységet takar. :) Ants Group, nyugi! :D

[ON]

PTS level III. 2015.06.24. 21:17:46

Korrekció: ...meglátszik a belinkelt oldal (www.videokonzultans.com) mondanivalóján...

Ezt szerettem volna írni, bocs. :)

PTS level III. 2015.06.24. 23:35:56

shp.hu/hpc/web.php?a=kaszatamas&o=1155215142

Ezt a linket már bemásoltam egy korábbi hozzászólásomba, ám ezúttal egész más szándékkal teszem.

Ki tud válaszolni a következő találós kérdésre:

Hol a hiba az oldalon?

A helyes választ beküldők között egy ingyenes belépőjegyet sorsolok ki a Szcientológia Egyház következő adománygyűjtő rendezvényére! :)

Jó éjt!

Ants Group · http://a-szcientologia-valsaga.blog.hu/ 2015.06.25. 18:51:12

@PTS level III.:
Az egész weboldal úgy ahogy van hibás. Egy nagyon beteg ember terméke. :)

Rákérdezhetek? :)) Egyébként a szcientológia által előszeretettel alkalmazott joglemondás részre gondolsz konkrétan? Mert az például szintén kiemelkedő az oldalon. Az a rész is nagyon beteg...:)

Ants Group · http://a-szcientologia-valsaga.blog.hu/ 2015.06.25. 18:57:54

Remélem, megnyertem a jegyet a szcientológia következő adománygyűjtő rendezvényére. Meg akarom menteni a bolygót, de nagyon...:))

Csak idézek egy félig szcientológust, aki az alábbi videóban nyilatkozik: "sok köcsög van...hát, nem nagyon jó a biztonság..." :)) (Pedig ez a szcientológus még nem is érte el teljesen a Clear állapotot. Azt hiszem az OSA-nál dolgozik félállásban...:)

Itt láthatod a teljes interjút az illetővel:
www.youtube.com/watch?v=q_vyC_Z80Bc

PTS level III. 2015.06.25. 22:54:02

@Ants Group:

BASZKI! :D Ez a videó szíven ütött, komolyan mondom, ugyanis személyesen ismerem a fickót, aki ezeket behozta a szcientológiába!!! :D Na látod, itt az élő bizonyítéka annak, hogy "rablóból lesz a legjobb pandúr"... akarom mondani: maffiózóból OSA-ügynök. ;)

Egy ilyen megosztás után az egész pereputtyod viheted a következő szci pénztarháló rendezvényre, sőt a jegyekhez mellékelek 10.000 forintos Jedi karkötőket is - egyenesen a "nagysikerű" Tom Marton kollekcióból! ;)

Hát hallod, nem térek magamhoz... és feldobtad az estém rendesen! :D

PTS level III. 2015.06.25. 23:17:58

@Ants Group:

Visszatérve a találós kérdéshez: a válasz közel sem annyira bonyolult, mint amit leírtál. :))
A helyes válasz magával az shp.hu domain-nel függ össze, ez ugyanis - tudtommal - egy olyan weboldal, amely a totál nincstelen, ám annál ambiciózusabb emberek számára biztosít ingyenes kitörési lehetőséget az ismeretlenségből - ingyen. Nem Kasza Istenkirály Dzsedáj Tamás az egyetlen szcientológus az országban, aki a szemetét az shp-n keresztül próbálja értékesíteni. Viszont ellentmondásos nekem, hogy egy - állítólag - megharmincszorozott bevétellel a sztratoszférából letekintő "félisten" miért nem szán már végre egy kis pénzt mutatósabb web-dizájnra. :))

PTS level III. 2015.06.25. 23:43:18

@Ants Group:

A videóról jutott eszembe, hogy a saját "vallásukat" hiteltelenítő tagok úgy jönnek-mennek a "PR-egyház" színfalai mögött, mint ahogy az évszakok váltják egymást. :)

Emlékszem egy volt missziós munkatársamra, aki - eddig ismeretlen intuitív impulzus hatásárára - egy nap úgy döntött, hogy pénzről és sikerről fog előadás-sorozatot tartani a tudatlan wog-nak. A fickóról azt kell tudni, hogy albérletben tengődött, egy normális ruhája sem volt, és az ingyenkonyhák költségvetését megszégyenítő anyagi ráfordítással kotyvasztott magának olyan ételeket, amelyeket egy disznó vályújába se öntöttem volna bele.
Szerencsére a misszió vezetőségének sikerült "jobb belátásra" bírnia az illetőt, és az előadás-sorozat elmaradt. :)

Azért kíváncsi volnék, hogy vajon Ginonak az OSA tiltotta-e meg, hogy vallási hovatartozásáról nyíltan beszéljen az embereknek. ;)
süti beállítások módosítása