Tények, tapasztalatok, vélemények és hírek a szcientológia egyházról

Szcientológia: objektíven és szubjektíven

Szcientológia: objektíven és szubjektíven

A Drogmentes Maraton titkos alapszabálya

2010. december 28. - Reformer

A blog egy ismeretlen olvasója küldte el nekem a Drogmentes Magyarországért Maratonok "forrásleveleit", melyekben a mozgalom alapítója, Kunfalvy Ákos összefoglalja annak legfontosabb irányelveit.

Innen tölthető le PDF-ben:

http://www.mediafire.com/?zh4cdoq6h48j78p

A pikánsabb részleteket kigyűjtöttem (kiemelések tőlem):

A kezdetek

 

2002-ben, alapvetően engem az Clear ország érdekelt. És itt a Clear Magyarországra gondolok. Ott, akkor, az Emberjogi Maraton, 2001-ban, Svájc hegyeiben, mintha Ron szólt volna hozzám, és azt mondta volna, hogy csináld meg fiam. És lehet, hogy tényleg leszólt hozzám. Nem tudom, de azt tudom, hogy a Drogmentes Magyarországért Maraton, mint projekt, ezzel a céllal és szándékkal lett kitalálva és lett elindítva általam. Akkor, ahhoz, hogy valaha legyen egy Clear országunk a DMM volt a következő lépés. Ezt így gondoltam.

Nem ejtünk foglyokat

 

Az én szívemhez a társadalom és az ország vezetőinek a tájékoztatása és a Szcientológia bemutatása az, ami közel áll. Ennek része az SP-k [Suppressive Person, elnyomó, szcientológiaellenes személy - a szerk.] elleni kemény harc, amiben nincs kegyelem: támadás, támadás, nagyon kemény elpusztítása a gonosznak.

 

Az elsődleges cél

A Drogmentes Magyarországért Maraton azért jött létre, hogy mindig megfelelő gradiensen és tónuson, kellően jól, és széles körben kommunikálni tudja az egész országnak LRH kiváló termékeit, munkásságát és a Szcientológia egyedülállóan működőképes technológiáját

...

 

A Drogmentes Magyarországért Maratonok jelenlegi célja:
1. Elérni, hogy az általános társadalmi kép a Szcientológiáról pozitív legyen

....

A sajtó kezelése

 

Soha ne egyezz bele, hogy ha azt mondják, hogy a Szcientológiát nem ejtheted ki a szádon az interjú alatt. Akkor sajnos nincs interjú. Ez az elején lehet, hogy nem tűnik sikeresnek, de hosszú távon ez az egyetlen út. Kérd a felettest, vagy írj nyílt levelet! Soha ne hagyd elnyomni a Szcientológiát. Legyél magas tónusú ezzel kapcsolatban! Nem a csík húzza a repülőt!

Volt olyan, amikor megszegtük a fenti meggyőződésemet, mert pillanatnyilag úgy tűnt, hogy jó ötlet. Aztán beláttam, hogy nem jó ötlet semmilyen megalázkodás és semmi olyan, ami erősíti azt, hogy mi el vagyunk nyomva! Legyen benne a Szcientológia szó a cikkben, hiszen ez a fő célunk fő tevékenysége! Ha csak drogmentes szervezet lennénk, akkor nem lenne nagy baj, de a DMM nem ezt az utat járja.

Mi nem fogunk könyörögni. Mi hozzuk a megoldást, és még mi könyörögjünk? Nem hiszem, hogy ez helyes lenne!

„Áhá, nem említhetjük meg, hogy Szcientológia Önkéntes Lelkészek vagyunk? És miért nem? Beszélhetnék a főnökével? A tulajdonossal? Miért nem akar tudósítani az ország legnagyobb drogellenes rendezvényéről? Ha cigányok lennénk, tudósítana? És ha zsidók lennénk? Hallott már az emberi jogokról? Hallott már a diszkriminációról?”

Nem fogunk együttérezni

 

A Krisnások Karácsonykor ingyen levest osztanak a hajléktalanoknak. Ez reális, annyira, hogy benne is van minden karácsonykor a híradóban. Meg persze azért is benne vannak a tévében, mert nem ártanak a légynek se, azoknak se, akiket pedig bántani kellene, ha békét akarunk a Földön. Deez a téma nem ide tartozik. Az együttérzés is reális az embereknek, és az is, hogy támogassuk az elesetteket. De mi azért nem fogunk együtt érezni, mert ez reális a társadalomnak.

 

Már varrják a sárga csillagokat...

 

Egyik legkedvesebb VIP Szcientológus barátom az egyik legnagyobb országos kereskedelmi tévé csatorna hivatalos hangja volt. Ő mesélte, hogy a tévé vezetése ráállított egy embert, hogy szemmel tartsa őt.

Vicces nem! A veszélyes Szcientológus! Ha-ha! A Nemzetbiztonságiak már varrták a sárga csillagokat nekünk.

A végtermék:

 

Mi a Drogmentes Magyarországért Maratonok értékes végterméke?

Ha nagyon a lényegre akarnék térni, akkor ezt mondanám:

Egy emberi lény, aki jól érzi magát a Szcientológiával kapcsolatban.

 

...

Ha hasonlítani akarnám magunkat valamihez, akkor azt mondhatnám, hogy a Drogmentes Magyarországért Maraton a tájékoztató füzet a Szcientológiához. Minket dobnak be a postaládába, hogy kezeljük az emberek ilyen és olyan hozzáállását, azért hogy utána jöhessen a termékismertető is a postaládába, ahonnan már nyugodt szívvel választ az illető.

 

 

Mit akarunk

Mi azt akarjuk, hogy egy bármikor is hatalomra kerülő politikus, vagy üzletember, vagy művész, vagy sportoló teljes, kimondott és publikált szeretetben legyen velünk! Ezt kell elérnünk. A többi az részlet, és másodrendű.

 

A befolyásszerzés menete

 

2002-ben is szinte ugyanaz volt az útiterv, mint 2005-ben, de előre senkit nem értesítettünk a települések részéről, csak elindultunk. 270 település várt ránk nem egészen 35 nap alatt. 

Jött az első város. Választottam magam mellé valakit, és megkerestük a polgármesteri hivatalt, meg a rendőrkapitányságot. És bekopogtunk!

Tone 40, tudod! Nincs kétséged, hogy sikerrel jársz!

- Csókolom, a Drogmentes Magyarországért Maraton megérkezett, a drogok ellen demonstrálva körbefutjuk az országot 35 napon át, beköszönnénk a polgármesterhez! - mindezt magyar lobogóval a kezemben, csillogó szemmel.

Szerinted a kis titkárnő mit mondott erre? Nagy mosollyal a tekintetében már állt is fel a székről:

- Erre tessék jönni! - és már mentünk is.

A polgármesternek előadtam ugyanezt! Boldogan fogadott. - Drogmentesség, hát persze, hogy egyetértek, nagyszerűnek tartom ezt a kezdeményezést! - amikor ezt kimondta, már nyitottam a szám:

- Örülök, hogy így gondolja, egyébiránt Szcientológia Önkéntes Lelkészek vagyunk, akik szerezik ezt a rendezvényt – akkor még rendezvény, később mozgalom – és volna itt egy Vándorkönyv, amit már annyian aláírtak többek között polgármesterek, lenne szíves beírásával igazolni, hogy érintettük az Önök települését is és egyetért egy drogmentes Magyarországgal? 

És tudod mi történt?

Az estek nagy százalékában a szemük se rezzent a Szcientológiára, a másik része nyelt egyet, amit észrevettem és rákérdeztem, hogy hallott-e már a Szcientológiáról. És akkor elmondta, hogy mit hallott és akkor azt kezeltük.

Volt például olyan rendőrkapitány, aki lelkesedett, csatlakozott a drogmentességhez, de látszott, hogy van valami, amit a bajsza alatt eltitkol és miután egy jó pár perce kellemesen elbeszélgettünk, egyszer csak hátradőlt a széken – látszott, hogy most felszabadult – és azt mondta: 

- És mondják már meg, mi az a Szcientológia valójában?

Ez az a kérdés, amiért a Drogmentes Magyarországért Maraton létezik és ez az a kérdés, amiért mindent megteszünk, hogy megkérdezzék!

Ez a kérdés az OK, amiért a Drogmentes Magyarországért Maraton létezik!

 

A sárga póló

Én még emlékszem arra az időre, amikor a 2002-ben, Dunaújvárosban találkoztam a helyi Vöröskereszt vezetőjével és nagyon elismerően nyilatkozott a megjelenésünkről, arról a stratégiai nézőpontról, ami megalkotta a sárga pólót, mint egyenruhát. Azt mondta a hölgy, hogy kiváló marketingeseink lehetnek, mert ez a sárga a lehető legjobb figyelem felkeltés, a lehető legjobb szín, ami kirí a tömegből, és ugyanakkor nem emlékeztet másra, esetleg a segítségre!

 

A maraton és az egyház

 

Miután Kunfalvy Ákos a Szcientológia céljainak hathatós előremozdításáért hozta létre a Drogmentes Magyarországért Maratonok koncepcióját és céljait, ezért Kunfalvy Ákos csak addig tekinthető a DMM alapítójának és csak addig viselheti ezt a posztot, amíg jóban van a Szcientológia Egyházzal és ezt a Szcientológia Egyház is megerősíti.

Ugyanez vonatkozik minden egyes vezetőre, aki a Drogmentes Magyarországért Maratonok szervezési tábláján ügyvezetői és titkári pozícióban van.

Ugyanez vonatkozik a Drogmentes Magyarországért Maratonok ügyvezető tanácsának tagjaira. 

Ugyanez vonatkozik mindenkire, aki hivatalosan munkatársa a Drogmentes Magyarországért Maratonok szervezetének és betölt egy posztot a szervezetben vagy az alapítványban.

Ákos, a történész

 

Magyarországon szenté avatták az egyik legnagyobb néppusztító zsarnokot, amiért a Német-római birodalom segítségével megölte bátyját, aki a trón tulajdonosa lett volna, és erővel, erőszakkal, halállal és vérrel, könyörtelenül bevezettette a kereszténységet, csak ezért, hogy pár évig király lehessen. Ez volt István irály. Ez volt a Magyarságnak az utolsó öndeterminált korszaka, azóta PTS az ország és mindig valaki másnak a füttyére táncolunk. Pardon.

Sok száz éven keresztül tartó, az Isten nevében vívott háborúk, és inkvizíciók, és a sok elbukott segítség nyújtás megint csak nem emelte az egyház szónak az értékét. Aztán amióta a heroinista Freud felnyitotta a szexualitás Pandora szelencéjét, azóta a vallásokkal együtt az egyház szó is kezdett egyre kevesebb affinitással járni.

Ekkor jött a Szcientológia Önkéntes Lelkész ötlet. A felső vezetés a mai napig nem érti szerintem, hogy mit keresnek a VM-ek az utakon futó pólóban, drogellenes szórólapokkal. De nem baj, a statisztikákat értik és ez a lényeg. Mert a statisztikák felfelé mennek.

"Add meg a királynak, ami a királyé"

 

Számos álmatlan éjszakát okozott ez nekem 2002-ben és 2003-ban a DMM másfél hónapja alatt, hiszen napra pontosan kellett tájékoztatnom a Szcientológia felső vezetést, pontosan az OSA-t, akik kihajtották belőlem, hogy az egész napos rohangászás után még éjszaka éjjelnappali Internet kávézót keressek, és megírjam, és összeszedjem a napi eseményeket, amikről jelentést kellett írnom. Nem volt olyan nap, amikor hajnali 1-2-3-4 óra előtt ágyba bújtam volna, az egész napos futás, PR látogatás és rendezvények után. 

Most elárulom magam azzal, ha azt mondom, hogy élveztem! Ezért nem mondom.

Meg kell oldani, hogy valakinek a posztja legyen, amely belefér a napi rutinba!

A jelentések az év minden hetére vonatkoznak, kivéve a Maraton időtartama, amikor napi jelentések vannak.

A címlista

Ez a címlista rendkívül értékes. Olyan telefonszámok és címek vannak benne, mint Székhelyi Józsefé, az Országos rendőrfőkapitányé, a Belügyminisztérium főorvosáé, politikusoké, az Olimpiai bajnokok mobilszámait és címét tartalmazza.

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

A bejegyzés trackback címe:

https://objektivszcn.blog.hu/api/trackback/id/tr252543728

Trackbackek, pingbackek:

Trackback: Schmitt-snitt / Csak Xenu meg ne tudja... 2010.12.28. 19:20:38

Numizmatikai szempontból is jelentősnek tekinthető az ún. "hirtelen-katolikus" Scmitt Pál látogatása a Pápánál: XVI. Benedek saját arképével díszített érmét adott Köztársasági Elnökünknek. Röviden: van humora a Szentatyának.Persze nem vi...

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Vállfás Gyuszi 2010.12.28. 15:28:01

Mindegyik szci-s ilyen tükörfordított bikkfanyelven ír?

G_P 2010.12.28. 15:36:31

Hohó, micsoda titkos szakácskönyv! Belül vállalt agymosás is lehetne akár a címe, igazodva ehhez a teljes fogalmi- és képzavarhoz, ami az agymosott szcientológusok nyelvhasználatára jellemző!

ddrum77 2010.12.28. 15:42:41

"Mi hozzuk a megoldást, és még mi könyörögjünk?"
LOL
Minden vallás FOLYAMATOSAN hozza a megoldást, de valahogy csak nem oldódnak meg a problémák.

Kelly és a szexi dög 2010.12.28. 15:46:41

Azé megkérdezném, hogy ki az aki ebből az egészből pénzt tud kivenni? Mert eddig még csak olyanokról olvastam, akik betettek a buliba...

Tiltsuk Bea 2010.12.28. 15:58:07

Ezt a levelet érdemes lenne eljuttatni azokhoz a közéleti személyiségekhez, sportolókhoz, művészekhez, politikusokhoz (SMITTPÁL-hoz) akik részvételükkel, vagy bármi más módon támogatták a Drogmentes Magyarországért Maratont. És akiknek (legalábbis többségüknek), mint az Index velük készített interjúiból kiderül, fogalmuk sem volt arról, hogy mihez adják a nevüket (Igaz egy sem volt közülük, aki elhatárolódott volna, miután megtudta, hogy a $ci. akciójáról van szó. Mennyit kaphattak?)

AkarkiJ 2010.12.28. 16:05:16

mindig ledöbbenek ezen a szci egyházon, ez valami totális agybaj - nem mintha a többi egyház nem lenne zakkant, de ez valahogy különösen

tiltsák be a francba

immortalis · http://immortalis.blog.hu/ 2010.12.28. 16:14:02

"Holly Woodi Írok Szövetségének" komoly szervezet lehet.
"És még hallatok rólam." Pont ezt nem szeretnénk, fa..fej.

shamir 2010.12.28. 16:14:44

Mintha egy biztosítási ügynök naplóját olvasnám. Jött is a végén a címlísta. Ennek az embernek nőt/férfit kellne szerezni, akkor abbahagyná ezt a baromságot.

vktrmrk 2010.12.28. 16:41:30

"Magyarországon szenté avatták az egyik legnagyobb néppusztító zsarnokot, amiért a Német-római birodalom segítségével megölte bátyját, aki a trón tulajdonosa lett volna, és erővel, erőszakkal, halállal és vérrel, könyörtelenül bevezettette a kereszténységet, csak ezért, hogy pár évig király lehessen."

Bátyját? Pár évig? Lemaradtam valamiről?

shamir 2010.12.28. 16:54:30

@vktrmrk: Gondolom a kis ügybuzgó lelkészünk a szci egyház bevezetését is el tudná így képzelni; erővel, vérrel, erőszakkal és halállal ha már szép szóval és rábeszéléssel nem megy. Na ehhez kellene beszervezni a felsővezetést, a címlista tel. számokkal már meg is van.

vktrmrk 2010.12.28. 16:57:27

@shamir: Na ja, akkor ő is néppusztító zsarnok lehetne, és máris szentté avatjuk, gondolom, ez a cél. :)

kihanemén 2010.12.28. 16:57:39

ezt bullshit generátorral írták? :)

shamir 2010.12.28. 17:13:31

@vktrmrk: Jaja, de a szent ügy érdekében minden eszköz megengedett, ergo nem néppusztítóként vonulna be a történelembe. Még szerencse, hogy ehhez is hülye.

KenSentMe 2010.12.28. 17:17:24

A sárga póló szerintem is zseniális.. mindig az jut róla eszembe, hogy heteroszexuális férfi ilyet nem vesz fel önszántából.

bass.gitár 2010.12.28. 17:22:02

Minél előbb be kell tiltani az országban a szcientológiát!!! A nyugati országok egy része már megtette!!!

kpityu2 2010.12.28. 17:23:24

A tavaly őszi esőzéseket én szerveztem, hogy ezzel ösztökéljem Magyarországot a Clear-ré válás felé.

anonim én 2010.12.28. 17:33:49

Sajnos én ezt az írást hmmm... "nem tudom értelmezni".
:P

r16udsz 2010.12.28. 17:58:26

Került a kezembe oan kis füzetecske,amiben a brogok hatásait irják le,eléggé el volt rugaszkodva a valóságtól.

Kapitány_1 2010.12.28. 18:12:11

Ez scientológia egy idióta viszont veszélyesen agresszív szekta, manipulatív és arrogáns szervezet. Ha egyszer valakit megkaparintanak, nem lehet kiszabadulni simán, betörnek, agymosnak és zombi leszel. Aki menekül, üldözik. Sajna van politikus a mostani rendszerben is, akit befolyásolnak és vezetnek. Nem ismerős a hangvétel egy-két pártpolitikusnál?
Még a BBS korszakban nyilvánosságra hoztam pár belső könyvük OT részletét, az amcsi központjukból kaptam fenyegető levelet a főjogászuktól. Mai napig őrzöm, tiszta fasizmus.

csillámpóni 2010.12.28. 18:24:50

Vai cercando qua, vai cercando la,
ma quando la morte tri cogliera
che ti restera delle tue voglie?
Vanita di vanita.

Sei felice, sei, dei pensieri tuoi,
godendo solo d'argento e d'oro,
alla fine che ti restera?
Vanita di vanita.

Vai cercando qua, vai cercando la,
seguendo sempre felicita,
sano, allegro e senza affanni...
Vanita di vanita.

Se ora guardi allo specchio il tuo volto sereno
non immagini certo quel che un giorno sara della tua vanita.

Tutto vanita, solo vanita,
vivete con gioia e semplicita,
state buoni se potete...
tutto il resto e vanita.

Tutto vanita, solo vanita,
lodate il Signore con umilta,
a lui date tutto l'amore,
nulla piu vi manchera.

Dinsdale Piranha 2010.12.28. 18:37:10

A fidesz is egy veszélyes vallás, azt is tiltsuk be. :)

Mobutu Sese Seko Nkuku Ngbendu Wa Za Banga (törölt 2010.12.28. 19:03:03

"Nem a csík húzza a repülőt!"

Nem a csík tolja a repülőt. Te pöcs.

fourgee 2010.12.28. 20:08:07

"Egyik legkedvesebb VIP Szcientológus barátom az egyik legnagyobb országos kereskedelmi tévé csatorna hivatalos hangja volt. Ő mesélte, hogy a tévé vezetése ráállított egy embert, hogy szemmel tartsa őt."

Hosszú évekkel ezelőtt, amikor még nem volt annyira egyértelmű hogy mi az a szcientológia, egy nő próbált engem meggyőzni arról, hogy a dianetika segítségével én is elérhetem a céljaimat, hiszen a férjének is sikerült, mivel ő a ... országos kereskedelmi csatorna hangja (a szcientológusokkal ellentétben én megadom mindenkinek a tiszteletet, ezért nem teszem ki ide a nevét, nem tudom hogy mennyire köztudott róla).
Erről hirtelen két dolog jut eszembe:
1. már akkor sem rántották le rögtön a leplet arról hogy ők szcientológusok, hanem jöttek a kábító dianetika dumával. Ha tényleg annyira jó a dianetika meg ami mögötte van, miért nem játszanak nyílt lapokkal és mondják meg egyből?
2. Hiába mondtam a nőnek hogy a férje azért lett annak a televíziónak a hangja, mert qrva jó hangja van, arról győzködött hogy a dianetika segítségével érte el hogy ő lehessen ott...

Én csak mosolyogtam, meg olyan "persze, igazad van" arcot vágtam hozzá, aztán el is köszöntem gyorsan :))))

Kalmár 2010.12.28. 20:39:19

A fiam hazajött egy drogmentes maraton oklevéllel.
Olyan ideges lettem, hogy bementem a suliba megkérdezni tudják e kik ezek?
Ha igen hagyják ki sürgőssen a fiamat ilyen szekta rendezvényekről.
Ha nem, akkor jobban nézzék meg kivel boltolnak.
Szerencsére csak elkerülte a figyelmüket a dolog, már több néven próbálkoztak beférkőzni a suliba.
Szerencsére megköszönték és minden ott lévő tanár fölkapta a vizet, hogy hülyét csináltak belőlük. Ismerik a scientológusokat és veszélyes bandának tartják.
Jó hozzáállás.

Off, de nemrég egy iskolai nyári táborból úttörőként jött vissza!!! Beléptették az engedélyem nélkül.
Ezek is szép módszerekkel növelik a létszámot.
Persze már nem tag....talán.

Warlimont 2010.12.28. 21:10:16

A szcientológia és a drog sok több tekintetben nagyon hasonló: mindkettőtől kifordul az ember önmagából, mindkettőtől széthullik a családja és mindkettőre rámehet az összes pénze.

Jó lenne egy "Szcientológiamentes Maratont" is szervezni.

lesifotos_szh 2010.12.28. 21:14:58

Kalmár: én meg több ezer olyan emberről tudok, akire magatehetetlen állapotában erőszakoltak rá egy vallást és azt verték bele a fejébe. Szerintem Te is ismersz ilyeneket. Az egész egy keresztelés elnevezésű szeánsszal kezdődik, amikor egy csecsemőt...

Na de mindegy.

Circus 2010.12.28. 21:50:33

Hát...

Amikor azt láttam, Drogmentes Magyarorszáért Mozgalom, úgy gondoltam, támogatom, lévén, hogy nem szívlelem a drogokat. Évekkel később tudtam meg, hogy pontosan ki van mögötte, és mit akar...

Circus 2010.12.28. 21:51:26

@lesifotos_szh:

Nagyon régóta mondogatom - politikát és vallást csak és kizárólag nagykorúaknak!

Van, ahol nem vagyok ezzel népszerű :)

béla 23 2010.12.28. 22:58:27

Sokat olvasom a blogot és elég sok furcsaságot olvasok nap, mint nap. Próbálom a lényeget kihámozni. De sokszor írnak sületlenségeket emberek. Sajnos a mi személyes érintettségünk a szci-vel bennünket is elgondolkodtatott és ,ha nem tapasztalnám az egyénre, gyermekemre és párjára ható rossz hatását talán nem is hinném el, hogy ez jó ideje velünk történik.Én nem akarom magunkat szidolozni, de mi tisztességes, család és munkaszerető emberek vagyunk akik azért dolgoztunk éjt - nappallá téve, hogy gyermekeinket tanítassuk és nekik könnyebb legyen az életük és most emiatt a szci miatt rémálommá vált az életünk egy jó ideje és sajnos nem látjuk a fényt az alagut végén. Kaptam sok tanácsot, de egyik sem segített, mi jöhet még? Csak egyre romlik a helyzet, az agymosás hatására! Jelenleg kilátástalannak látom a helyzetetés feltünhetne már néhány befolyásos embernek, hogy családok mennek tönkre az eszme hatása miatt.

silversurfer 2010.12.29. 07:19:52

Nem tudom, feltűnt-e nektek ez a részlet, engem komolyan gondolkodóba ejtett:) :
"2202-ben, alapvetően engem az Clear ország érdekelt. És itt a Clear Magyarországra
gondolok. Ott, akkor, az Emberjogi Maraton, 2001-ban, Svájc hegyeiben, ..."
vagyis asszem:
a.) 2202-ben már rég Clear volt az ország, Ákos meg rohadtul unatkozott, mert már nem volt kit megmentenie. Úgyhogy visszajött 2001-ba(:)), hogy újrakezdje az egészet. Csak a vicc kedvéért, tudjátok.
b.) 2202-re még mindig nem lett Clear az ország, úh. Ákos visszajött közénk, hogy megoldja a problémát (drogosok, pszichiáterek, stb.) némi csöppet sem átlátszó szaladgálással.
Ha ez ennyire fontos nekik, komolyan csatlakozom hozzájuk jövőre. Talaj részegen, beszívva:).

Bergamol 2010.12.29. 12:56:29

Uristen!
Emberek , ez a kunfalvy ákos még szcientológus mércével is egy agymosott kretén!!!
Tényleg sokat tanult ron-tól.
Szánalmas ahogy a levelek fejlécét megcimzi, és olyan HCO stilusban próbálja osztani az észt, mintha már az ő szavait is komolyan venné valaki.
Könyörgöm adjunk neki egy ásót meg egy ron irást az öntemetésről...

exscn · http://exscn.net 2010.12.29. 15:18:29

@Bergamol: Tulajdonképpen ilyen az igazi szcientológus. A szcientológia "értékes" végterméke.

A szcientológia mércéje szerint a tökéletes ember maga L. Ron Hubbard. Ki más is lehetne. Minden szcientológus pontosan ugyanolyan tökéletes szeretne lenni.

Kunfalvyt még ki is tüntették, annyira jó másolata Hubbardnak.

ubk 2010.12.31. 23:09:41

Kevesebb, mint 1 óra, s Clear lesz az ország! :-)

béla 23 2011.01.01. 13:44:22

A fenti nem sikerült, de azért mindenkinek BUÉK! Mi pedig renénykedjünk, hogy az idei év meghozza a kilépés lehetőségét!!

Warlimont 2011.01.01. 16:27:55

Legalább a havas utakat klírré tehették volna.... :)

Dr. A. Nordenholz 2011.01.01. 21:23:08

Engedjétek meg, hogy egy Hubbard idézettel köszöntselek benneteket - anonymusokat és szkíket egyaránt - 2011 alkalmából:

"Indítsd be most a becsületes emberek gyártását, és eljön az aranykor."

Ezt most olvastam és egyből jobb kedvre derültem :)

(Gyártani különben pl. kávédarálókat meg elektrosokk-készülékeket szoktak, embereket nem. Tessék leszótisztázni.)

Dr. A. Nordenholz 2011.01.01. 21:30:44

Érdemes az egész írást elolvasni... vannak benne pl. ilyenek:

"És így most háborút üzenek. A kis csetepatékat megnyertük. A katonai hírszerzői munka megtörtént. A fegyvereink és a technológiánk tesztelve vannak, és megbízhatóak; működnek."
"Ha már meg kell halni, akkor jobb meghalni sasként a harcban."

Kivonat L. Ron Hubbard Tíz év leckéje a politikában című írásából, 1960-ból.

Warlimont 2011.01.02. 11:13:50

"Indítsd be most a becsületes emberek gyártását, és eljön az aranykor."

Ez nem valami pornó-producer mondása volt...? :)

Ammonia73 2011.01.06. 17:51:40

Boldog új évet mindenkinek! :)
Képzeljétek...a minap a postán ácsorogtam a sorban és néztem a kivetítőn futó reklámokat...és mit láttam? Na mit? A drogmentes.hu reklámját...:X
Nem mintha a postán ügyintézgető emberkék pont ezt figyelnék, de azért elég gáz...a Magyar Posta és a szci reklám hogy jön már össze?

béla 23 2011.01.18. 21:58:56

Biztos sok a pénzük a reklámra, vagy még egy lehetséges valami posta fönök is behódolt a szekta elveinek. A posta próbál minden uton módon pénz szerezni, ez is ilyen lehet. Meg hát az elv nem mindig rossz, csak rossz kezek irányítják fentről vagy nagyon éhesek!
süti beállítások módosítása