Tények, tapasztalatok, vélemények és hírek a szcientológia egyházról

Szcientológia: objektíven és szubjektíven

Szcientológia: objektíven és szubjektíven

Betiltottak egy pár Hubbard könyvet Oroszországban

2010. április 21. - Reformer

MTI-hír, HVG-ről átvéve

Szélsőségesnek minősítette egy orosz bíróság Ron Hubbard, a szcientológia egyház alapítója több írását, amelyeket így betiltanak Oroszországban - jelentette be szerdán a legfőbb ügyészség Moszkvában.

 

A Hanti-Manszi Autonóm Terület vámosai figyeltek fel az Egyesült Államokból különböző címzetteknek érkezett könyv- és videóküldeményekre. Az információs anyagokat lefoglalták. 

A terület kormányzója mellett működő vallástudományi tanács, valamint pszichiáterek, pszichológusok és szociológusok vizsgálatai nyomán megállapítást nyert, hogy az anyagok "terjesztése megengedhetetlen, mivel felforgatják az Oroszországi Föderáció állampolgárai életének hagyományos szellemi alapjait", majd bíróság elé utalták a kérdést.

A szurguti városi bíróság szerint Hubbard írásai szélsőségesek, amennyiben a vallási és társadalmi gyűlölködésre, az állam jogszerű tevékenységével szembeni ellenállásra, az ideológiai és vallási gyűlölet alapján elkövetendő bűncselekményekre való rejtett és nyílt felhívásokat tartalmaznak. 

A döntés és a vonatkozó jogszabályok értelmében a szcientológia megalapítójának művei felkerülnek a szélsőséges anyagok szövetségi listájára, és terjesztésüket betiltják.

Eddig a hír.

Különösebb kommentem nincs, mert szerintem nem ez a megoldás. Annak örülök, hogy a bíróság megállapította Hubbard bizonyos tanait összeférhetetlenségét a demokratikus értékekkel.

 

A bejegyzés trackback címe:

https://objektivszcn.blog.hu/api/trackback/id/tr821941331

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

exscn · http://exscn.net 2011.06.17. 15:22:39

@bIasius: Már megint összemosod a hitet a vakhittel.

bIasius 2011.06.17. 15:31:20

@exscn: "PET felvételeken biztosan meg lehet különböztetni a depressziós pácienst a normálistól. Ebben nincs semmi csúsztatás. Az elme működésének az agy egy igen jól vizsgálható indikátora."

És itt a kulcsszó: "indikátora" !!!!!

Az indikátor egy jel, amiből valaminek a létére lehet következtetni.

Tehát mi látszik?????

Az INDIKÁTOR és nem maga a DOLOG!

""": "És itt a csúsztatás; az agy vizsgálatával soha nem fognak kimutatni depressziót,
--A DOLOG LÉTÉT
max. azt, hogy a depresszió milyen hatással van az agyra."
AZ INDIKÁTORT.

Ehh, de szájbarágós vagyok ma...

bIasius 2011.06.17. 15:51:53

@exscn:
" "Remek! 60 évvel később rájöttek mások is."

Az a baj, hogy nem ez a lényeg. Más dolog feltételezni valamit és azt tudományos tényként tálalni és más dolog egy sor mérési és vizsgálati eredményből kikövetkeztetni ugyanazt."

Látom nem ismered a történetet.
Nagyvonalakban elmondom.

WW2, katonai kórház.
Endokrin tesztek.
Doki ad a leépült katonáknak tesztoszteront.
(struktúra)
Kontroll csoport, nézik az eredményeket, hogy van-e testi (struktúra) felépülés.
Tehát struktúrával kezelik a struktúrát.
Hubbard elkap néhány beteget a kontroll csoportból és kezdetleges Fraudi pszichoterápiába részesíti őket a háborús sérüléseikkel kapcsolatban.
Éss láss csodát, azok akik kaptak kezdetleges pszichoterápiát javulásnak indultak.
Akik nem, azok nem.
Tehát ott az elme, amely a funkció. Azzal kezdett el foglalkozni és ettől felépült a test. (struktúra)
Így derült ki, hogy a funkció irányítja a struktúrát.
NAAAAGYON vázlatosan ennyi.

Így nyilvánvalóan elegendő, hogy ez egy tudományos tény legyen, hiszen ott a háttérben a megfigyelés.

És amint látom, a további független megfigyelések is ezt támasztják alá.

Figyu! Ez a társadalom rohadtul le van maradva.

Nézz csak meg egy 70-es évekbeli amerikai krimisorozatot.

A rendőröknek mobiltelefonjuk van a kocsiban.
A technika létezett már akkor.
Mikor kezdett elterjedni a mobil?
A 90-es évek elején.
20 év lyuk egy olyan területen, ami a világ egyik legjövedelmezőbb vállalkozása.

Mire számítanánk az elme tudományának területén?

bIasius 2011.06.17. 16:21:16

@exscn: "Például itt van ez a placebo dolog. Ha betartottad volna Hubbard irányelvét és esetleg még olvastál is volna olyan konkrét kijelentést tőle, hogy az asszisztnak semmi köze a placebo-hatáshoz, akkor az életben nem nézel utána, hogy mi az a placebo hatás."

:) Ezt az okfejtésedet meg végképp nem értem.
Azért nem néztem volna utána egy területnek, mert Hubbard azt írja, hogy semmi köze hozzá?

Hát pont ezért néz utána egy szcientológus.
Hogy lássa a saját szemével, hogy semmi köze hozzá. (vagy van)

Ez így működik. EZ A LÉNYEGE a szcientológiának.

Egyébként kezdem érteni ezeknek az antisci oldalaknak a lényegét.

Pont a szcientológia LÉNYEGÉNEK megmásított változatát akarják elhitetni az emberekkel.

Feltételezem rettegnek attól, hogy az emberek NÉZZENEK.

exscn · http://exscn.net 2011.06.17. 17:30:36

@bIasius: Az a helyzet, hogy pont ugyanilyen beteg elképzeléseim voltak nekem is és pont ugyanígy nem láttam a saját irracionalitásomat én sem.

Elképzelni nem tudom, hogy hogy tudtam ebből a homályból kikeveredni.

Sajnálom, hogy nem tudtam segíteni :(

bIasius 2011.06.17. 18:21:43

@exscn:

"Az a helyzet, hogy pont ugyanilyen beteg elképzeléseim voltak nekem is és pont ugyanígy nem láttam a saját irracionalitásomat én sem."

Még szerencse, hogy most racionális a gondolkodásod.

Mi sem bizonyítja jobban, mit az a nagyon logikus okfejtésed, amit szerintem senki sem tudna megfejteni.
Berakom ide még egyszer, hátha racionálisan el tudod magyarázni, hogy mi a logikája. :)

ÉS EGYBEN FELKÉREK MINDEN TOPIC OLVASÓT, HOGY PRÓBÁLJA MEGFEJTENI!!!
SEGÍTSETEK MÁR exscn-nek abban, hogy megmutassa mennyire racionális a gondolkodása!

@exscn: ""Az igaz, ami számodra igaz." - ez meg csak arra jó, hogy az ember fütyüljön az objektív valóságra, a tényekre. Hubbard ilyenekkel manipulál, hogy ragaszkodjatok a tőle tanult baromságokhoz."

Na ez a kijelentésedet aki megfejti, az egy IQ bajnok.

objektív jelentése: elfogulatlan pártatlan.

Szóval, próbáljuk megfejteni.

Ha Hubbard azt írja, hogy minden elefánt lila, ezek után elmegyek az állatkertbe és látok egy elefántot ami szürke és azt alkalmazom, hogy "az igaz, ami számomra igaz", (így manipulál) akkor ebből egyenesen az jön le, hogy NEM minden elefánt lila.
Én ezt fogadom el igaznak. Magyarul nem értek egyet Hubbardal.

Viszont mivel manipulálva vagyok Hubbard által
hogy ragaszkodjak a tőle tanult baromságokhoz (minden elefánt lila) nekem azt kell mondanom, hogy lila.

És Hubbard ezt úgy éri el, velem kapcsolatba, hogy alkalmazom a manipulálási eszközét,("az igaz ami számomra igaz".) ami csak arra jó, hogy elfogadjam a baromságokat;

ÉRTI EZT VALAKI????
Vagy tényleg beteg elképzeléseim vannak a logikáról és nem látom a saját irracionalitásomat.

Komolyan kezdek aggódni :D

És még exscn sem tud segíteni!

Ez a vég! :D

Megyek, tökön is szúrom magam egy csavarhúzóval, hátha elvérzek. :D

bIasius 2011.06.17. 18:36:33

@exscn: FOLYTATÁS
"Elképzelni nem tudom, hogy hogy tudtam ebből a homályból kikeveredni."

Én meg elképzelni sem tudom, hogy hogy tudtál ebbe a homályba belekeveredni.

LÁSD EGYEL FELJEBBI HOZZÁSZÓLÁS:

antiszci17 2011.06.17. 18:59:30

@bIasius: én értem exscn-t, szerintem tökéletesen világos, mit akar mondani, mi a gond vele?????

bIasius 2011.06.17. 19:10:58

@antiszci17: " én értem exscn-t, szerintem tökéletesen világos, mit akar mondani, mi a gond vele?????"

Jó, akkor mutasd be egy példában.

Itt a szöveg, hogy ne kelljen keresgélned.

@exscn: ""Az igaz, ami számodra igaz." - ez meg csak arra jó, hogy az ember fütyüljön az objektív valóságra, a tényekre. Hubbard ilyenekkel manipulál, hogy ragaszkodjatok a tőle tanult baromságokhoz."

bIasius 2011.06.17. 19:24:37

Segítségként csak annyit, hogy az "az igaz ami a számodra igaz"-al arra utal, ami valójában úgy szól, hogy

SZÁMODRA AZ IGAZ, amit magad figyeltél meg,
...
És úgy igaz, ahogy te figyelted meg.

Akit bővebben érdekel:

mia.szcientologia.org/html/part01/chp03/pg0138.html

antiszci17 2011.06.17. 20:16:47

@bIasius: Tudom mire utal, de köszi a "segítséget"!!!
A példa:
itt áll egy piros szék. Átjön a szomszéd bácsi, aki színtévesztő, és kijelenti: de szép zöld ez a szék!!!!!!! Tehát a szomszéd számára ugyan zöld, de attól még a valóságban piros marad, nem?

Translator +X+ · http://www.szabadzona.hu 2011.06.17. 20:59:24

:: ÉRTI EZT VALAKI????

Asszem igen, csak exscn nem ért annyira szciül, hogy ezt így el tudja mondani neked.

Fogj egy robotot/krónikus hipnózisban levő futóbolondot, akinek nincs semmi stabil adata, és adj neki EGY stabil adatot (pölö valami processzt, ami működik).

Innentől kapsz egy fanatikust, aki kapott egy kalapácsot és mindent szögnek néz. Neki a szci a kalapács, a világ minden dolga a szög, és nem veheted el tőle, mert borzad attól, hogy visszaesik a hipnotikus ködbe, ahonnan valamennyire kiemelkedett.

Sajnálatos módon az analitikus elméje még nem igazán áll a megkülönböztetés szintjén, így minden problémára Ron idézeteket és ígéreteket fog alkalmazni, és azokat is összemossa a saját vágyaival és a neki mondott mesével.

Így amikor egy ilyen valaki elkezdi ismételgetni, hogy "az igaz, ami számodra igaz", azt csupán serfacnak használja, hogy mások véleményét jelentéktelennek tüntesse fel.

Természetesen exscn megbecsül téged annyira, hogy ilyen hipnotikus ködből éppen kiemelkedett idiótának tartson, ezért próbálja meg belédverni, hogy ami neked igaz, az valójában neked nem is igaz. :)

Azon meg nem is gondolkozik el, hogy a kalapács mellé adjon neked egy fogót, egy fűrészt, egy fúrót, egy flexet, meg azokat a dolgokat amikre még szükséged lehet, vagy megtanítsa, hogy mi szög és mi nem szög, amely dolgoknak nem kalapáccsal kellene nekiesni.

Pedig a fanatikus szci rondroid bizony egy szükséges lépés, amikor valaki rondroid ALATTI szintről szeretne feljebb emelkedni.

bIasius 2011.06.17. 21:18:02

Aha. kezdem érteni
Mindkét hozzászólás segített abban, hogy értsem azt a nézőpontot, ahonnét értelmezni kell a dolgot.

Mindkettő úgy kezdődik, hogy az illető, aki használja az adatot, valójában nem is lát.

Tehát ha lát valamit, az nem az amit lát.
Hanem valami más.

De basszus így sem áll össze az egyenlet.
Nem lehet Hubbardnak akkora mákja, hogy pontosan ugyanúgy lássa félre mindenki a dolgokat.

Antiszci!

Pl. mi van olyankor, ha a szomszédoddal azt akarod elhitetni, hogy az a szék lila.
Mert hát ugye arról szól a dolog, hogy valami baromságot elhitetni.
Tehát te a piros székkel kapcsolatban azt akarod elhitetni a színtévesztővel, hogy lila.
Ő meg ránéz és azt mondja amit lát: ZŰD :)
Akkor most hogyan manipuláltad az által, hogy ragaszkodik a saját tapasztalatához, hogy elhiggye a baromságodat, mely szerint lila?

Ezt nem értem.
Kifejtenéd?

Translator +X+ · http://www.szabadzona.hu 2011.06.17. 21:25:15

:: Nem lehet Hubbardnak akkora mákja, hogy pontosan ugyanúgy lássa félre mindenki a dolgokat.

Ha mindenki ugyanazt látja, akkor a reaktív látás lépett működésbe. :)

bIasius 2011.06.17. 22:33:41

@Translator +X+:
"Pedig a fanatikus szci rondroid bizony egy szükséges lépés, amikor valaki rondroid ALATTI szintről szeretne feljebb emelkedni."

Ja...

Pedig a fanatikus szülészdroid bizony egy szükséges lépés, amikor valaki a semmelveisdroid ALATTI szintről szeretne feljebb emelkedni.

bIasius 2011.06.17. 22:38:49

@bIasius: Na fussunk neki még egyszer! :)

Pedig a fanatikus szülész semmelweisdroid egy szükséges lépés, amikor valaki semmelweisdroid ALATTI szintről szeretne feljebb emelkedni.

:)

Reformer 2011.06.17. 22:39:30

@bIasius: köszönöm, hogy tájékoztattál a fejleményekről. Attól, hogy már nem él a tiltás, egyszer valamikor élt, így a topic nem okafogyott. Ha gondosan elolvastad az eredeti bejegyzést, akkor biztosan már akkor is elégedetten nyugtáztad, hogy én sem értettem egyet ezzel a megoldási móddal. Így tulajdonképpen örülök, hogy visszavonták a tiltást.
Az "egyház" ellen felvilágosítással, nem tiltással kell fellépni.

exscn · http://exscn.net 2011.06.17. 22:53:54

@bIasius: Bocs, de délután már azt gondoltam, semmi értelme annak, hogy itt neked magyarázok. Translatornak és Antiszcinek köszönöm a besegítést :)

bIasius 2011.06.17. 23:17:51

@exscn:
Igazából Translator sem vezette le a példát és antisci sem.

Meg valószínűleg te sem fogod soha.

Ez kb. olyan, mintha arra kérnélek, bizonyítsd be, hogy 2+2-2 az miért 4.

Nem fog sikerülni.

Csak az a baj, hogy te leírod, hogy 2+2-2=4, aztán amikor megkérlek, hogy vezesd már le, hogy ez hogyan jött ki neked, akkor másoknak köszöngeted a besegítést, miközben ők sem tudták levezetni.

Antiscinél még ott egy nyitott kérdés.
Ő azt csinálta, hogy fogta a 2+2-2=4-et, kivette belőle a -2-őt.
Ez maradt:2+2=4
Remek, most már megmagyaráztuk az eredményt :D
Milyen ügyes!

Csak a kérdés nem arról szólt, hogy a 2+2 az miért 4.
Hanem arról, hogy 2+2-2 az miért 4.

exscn · http://exscn.net 2011.06.17. 23:38:05

@bIasius: Szóval egy jobb példa:

Meg szoktunk itt említeni olyasmiket, mint például, hogy a dianetika valójában többszörösen is szélhámosság.

A droid erre kapásból rávágja, hogy neki működik, különben is az igaz, ami és SP-k, akik ilyet állítanak.

Ez az "Az igaz, ami számodra igaz." megvédi a realitását annyira hogy kívülről nézve betonfejű agymosott hülyének néz ki. Még csak nem is érdekli a másik realitása.

És az igazi nagy megdöbbenés akkor jön, amikor az ember elkezdi sorolni a tényeket a droidnak:

- A dianetika technikáját nem Hubbard fejlesztette ki. Ez egyfajta hipnoterápia (a hipnózis fogalmát Hubbard szándékosan mossa össze a szuggesztió fogalmával). A technikát a pszichológiában abreaktív terápiának hívják. A II. világháború utáni időben élte fénykorát, előszeretettel használták a katonákat ért traumák hatásának kezelésére. A technika eredeti verzióját Freud fejlesztette ki még a XIX. század végén, de a kognitív módszereket hatásosabbnak gondolta ezért inkább azokat kutatta tovább.

A droid ezt meg se hallja. Az "Az igaz..." megvédi a realitását. A tények, az objektív valóság úgy pereg le róla, mintha vízipisztollyal lőnél egy tankot.

Itt még azért felhozol újabb dolgokat, hátha azokon elgondolkozik:

- A Dianetika könyv Clear-je valójában csak egy ideál, egy ígéret. Hubbard állítása ellenére egyetlen embert sem auditált Clear-ig. Erre bizonyíték az első Clear nyilvános bemutatása utáni óriási lebőgés majd a dianetika alapítványok sorozatos csődjei. Szóval Hubbard egy jól marketingelhető, ám csak az ő fantáziájában létező állapotot adott el a közönségének.

Természetesen droidunk itt is csak az egyházban összeszedett adatokkal tud operálni és egészen egyszerűen csak lepereg róla az egész, mert ott dolgozik benne az "Az igaz, ami a számodra igaz."

Persze mi elismerjük, hogy a technika működik, hiszen egy egykor széleskörűen használt és sikeres módszerről van szó. De droidunk a működésen túl nem lát és nem is hajlandó elismerni, hogy a kiüríthető reaktív elme és a Clear fogalmaival egyszerűen átverték.

Azt ráadásul nem is említettem, hogy ez az "Az igaz..." dolog egy rendkívül erőteljes gombot tart folyamatosan benyomva az embernél, ami gyakorlatilag blokkolja az ésszerű gondolkodását.

Arról van szó, hogy a kialakulatlanabb személyiségű emberek folyamatos kényszert éreznek arra, hogy igazuk legyen. Ezt az idióta viselkedést Hubbard persze többszörösen is megerősíti. Az egyik az annyiszor ismételt "Az igaz..." szöveg, a másik, meg egy szintén erős berögződésre hajlamos idézet. Azt hiszem egy PL-ben van, aminek tán "Lehet igazad" a címe. Ha jól emlékszem, ebben olvasható valami olyasmi, hogy akinek nincs igaza, az a halott. Ez a kettő együtt esetleg még a becsületkódexszel kiegészítve már olyan betonkemény egót képes konstruálni egy droidnál, hogy megdöbbentő. Ha erre még végez TR-eket is, akkor szerintem kvázi legyőzhetetlen a hülyesége.

bIasius 2011.06.18. 00:04:57

@exscn:
Hát először is.
Mint ahogy azt már egy előző kommentemben is írtam, Hubbard Fraudi pszichoterápiát használt a WW2 alatt.

Ezt ismert adat. És az is, hogy ennek köszönhetően jött rá arra, amiből a tárgyat továbbfejlesztve kialakította a dianetikát.

De ettől miért kéne bármelyik szcientológusnak falnak mennie????

Clear állapot:
Lövésem sincs, hogy létezik-e a Clear állapot.
Soha nem figyeltem meg.

Figyu, te szerintem totál hülyének nézed az embert!

Én a szcientológiára úgy tekintek, mint egy térképre.

Te azt magyarázod, hogy ami a térképen van, az a valóságban ott sincs.

Aztán meg azt feltételezed, hogy én meg vagyok manipulálva és görcsösen ragaszkodok ahhoz, hogy az a valóságban is ott van.
Mindez azért mert úgy gondolom, hogy számomra az igaz amit magam figyeltem meg.

Odamegyek a térképen jelzett városhoz és nincs ott semmi!
Akkor nincs!

És azért mert megfigyeltem, hogy nincs ott semmi, és ezt is gondolom és ezt is mondom
(tudod, integritás)én egy manipulált vagyok, mert azt hiszem, hogy a térkép helyes?

Vedd már észre, hogy ezt akarod megmagyarázni!

exscn · http://exscn.net 2011.06.18. 00:48:05

@bIasius: Sokkal jobbat válaszoltál, mint gondoltam, de szerintem azért fuss neki újra!

Az a gond, hogy ahelyett, hogy a példámon keresztül megpróbáltad volna megérteni az "Az igaz..." mondattal kapcsolatos aggályaimat, elkezdted magadra venni a példát (talán a túl erős kognitív disszonancia miatt?) és majdnem droidként reagálsz rá.

De mondom, sokkal jobb, mintha egy igazi rondroid írta volna ;)

antiszci17 2011.06.18. 00:58:10

@bIasius: Nem értem mi a baj az én példámmal? Remekül be lehet rajta mutatni, hogy a szóban forgó lrh idézet nem húzható rá bármire, a szubjektív (a példában a szomszéd bácsi által látott zöld szék) igazság attól nem lesz valóságos, hogy valaki valóságosként éli meg. A szék akkor is piros marad. Szerintem is ez az alapja a hiszékeny, bizonytalan emberek manipulánsának: bármit állít, biztos benne, hogy igaza van, hiszen lrh is megmondta :igaz az ami a számodra igaz és úgy igaz ahogy megfigyelted.........

exscn · http://exscn.net 2011.06.18. 01:01:23

@bIasius: Azt még azért megkérdezném tőled, hogy szerinted az "Az igaz, ami számodra igaz." helyett nem jobb valami olyasmi, hogy "Figyeld meg és értékeld a tényeket, ne a feltételezéseket, az ígéreteket és a vágyakat!"?

bIasius 2011.06.18. 01:41:52

@exscn: "Meg szoktunk itt említeni olyasmiket, mint például, hogy a dianetika valójában többszörösen is szélhámosság."

Erre én azt mondom, hogy Számodra az igaz amit magad figyeltél meg. Ha neked az, akkor az.

"A droid erre kapásból rávágja, hogy neki működik, különben is az igaz, ami és SP-k, akik ilyet állítanak."

Miért lenne attól SP valaki, mert azt mondja, amit gondol??
Ez nem áll össze.

"Ez az "Az igaz, ami számodra igaz." megvédi a realitását annyira hogy kívülről nézve betonfejű agymosott hülyének néz ki. Még csak nem is érdekli a másik realitása."

Ha ő BIZONYOS lenne abban amit gondol, akkor kényelmesen meg tudná hallgatni mások realitását.
Csak azért nem akarja meghallgatni az ilyen, mert bizonytalan.
És csak azért bizonytalan, mert valójában a sajátja realitása nem saját megfigyelésen alapszik.

Látod? Pont itt szívja meg a gyógyegér,
-mi ugyanis néhányan így hívjuk, nem droidnak-
hogy nincs bent az integritása.

Ha azt figyelné meg AMIT megfigyel, akkor sérthetetlen lenne.
És nem nyafogna, hogy ilyet csak SP-k mondanak, bla, bla.
Nem gondolod?

Pont az viszi kátyuba, hogy számára nem az igaz amit megfigyelt, hanem az amiről valaki azt mondta, hogy azt megfigyelte.
Miért? mert képtelen megfigyelni.
És ezt tudja is magáról.
Így intézte el magát az idők folyamán.

Na ez a HÍVŐ.

Nagyon kényelmes hívőnek lenni.
Zéró felelősség és 100% hibáztatás a jellemzője.

Egy ilyen ember akkor is azt mondaná, hogy ott egy város, ha a sivatag közepén állna a futóhomokon. Közben meg bőszen mutogatná a térképet, hogy itt van! Itt van! Tudom, hogy itt a város!

Szerinted az mit néz?
Arról beszél amit megfigyel?
Lószart.
Játssza a hülyét, hogy bebizonyítsa, megint rászedték. És, hogy ő mekkora áldozat!

Eleve árulás saját magával kapcsolatban, hogy átveri magát.

És ahol árulás van, ott van egy áruló, meg egy áldozat.
És egy árulás szituban az emberek arra törekszenek, hogy áldozatként tüntessék fel magukat. Ez sokkal kényelmesebb és több együttérzést tud begyűjteni a környezetéből áldozatként.
Az árulókat meg általában megvetik.
Ki akarna annak tűnni?

Nézz csak meg egy veszekedő házaspárt.
Valójában végig erről megy a vita.
Mindkettő azt bizonygatja, hogy ő az áldozat és a másik az áruló.
Aztán elmennek egészen Ádámig meg Éváig.
"-És amikor te....
-Te beszélsz aki...."

Jó játék!
Arról megy a harc, hogy áldozatként tüntessék fel magukat a másikkal szemben.

De miért ragaszkodnak görcsösen ehhez?
Mert nem volt bent az integritásuk.
Nem azt figyelték meg amit megfigyeltek.
Ebből persze lett egy csomó félreértés de mivel nem akarja belátni, hogy nem figyelte meg rendesen a dolgokat (árulás saját magával szemben) Így a másikra akarja ráhúzni, hogy félrevezette.
Azt akarja bebizonyítani, hogy ő jól figyelte meg a dolgokat, csak a másik rászedte.
Ez már csak azért is vicces, mert ha jól figyelte volna meg a dolgokat, akkor észre vette volna, hogy épp rá akarják szedni. :)

Na pont ezt a galibát lehet elkerülni
-és én nagy ívbe el akarom kerülni-
azzal, ha figyelek, azt figyelem meg amit megfigyelek és azt gondolom amit megfigyeltem.

Hidd el nem fogok köpködni, ha nincs Clear állapot. :)
Ha meg van, akkor élvezem.
De NEKEM MAGAMNAK KELL UTÁNAJÁRNOM, akármit is fogok találni ott.
Egy biztos. Az lesz ott AMI ott van.
És ebben biztos, hogy nem tévedek. :)

Ámen,és mindenkinek nyugodalmas noéfaszát! :)

bIasius 2011.06.18. 01:47:18

@exscn: Ott van benne a lényeg: "Figyeld meg"!

SZEMÉLYES INTEGRITÁS

SZÁMODRA AZ IGAZ, amit magad figyeltél meg,
És ha ezt elveszíted, mindent elvesztettél.

Mi a személyes integritás?
A személyes integritás annyit tesz, mint tudni azt, amit tudsz –
Amit tudsz, az az, amit tudsz –
És hogy van bátorságod tudni és kimondani azt, amit megfigyeltél.
És ez az integritás,
És nincs más integritás.

Természetesen beszélhetünk becsületről, igazságról, mindezen dolgokról,
Ezekről az ezoterikus fogalmakról.
De úgy gondolom, ezek mind nagyon is benne foglaltatnának,
Ha amit igazán megfigyelünk, az lenne, amit megfigyelünk,
Ha odafigyelnénk arra, hogy azt figyeljük meg, amit megfigyelünk,
Ha mindig kitartanánk amellett, hogy megfigyeljünk.

És nem feltétlenül azért, hogy szkeptikus,
Kritikus vagy nyitott hozzáállást tanúsítsunk.
De mindenképpen elegendő személyes integritást
És elegendő személyes hitet és önmagunkba vetett bizalmat
És bátorságot tanúsítva ahhoz, hogy képesek legyünk megfigyelni, Amit megfigyelünk,
És kimondani azt, amit megfigyeltünk.

A Dianetikában és a Szcientológiában semmi sem igaz számodra,
Hacsak te meg nem figyelted,
És úgy igaz, ahogy te figyelted meg.
Ez minden.
-LRH-

Na de most már tényleg köpött a maci, jó8.

bIasius 2011.06.18. 02:41:10

@antiszci17:
"Nem értem mi a baj az én példámmal? Remekül be lehet rajta mutatni, hogy a szóban forgó lrh idézet nem húzható rá bármire, a szubjektív (a példában a szomszéd bácsi által látott zöld szék) igazság attól nem lesz valóságos, hogy valaki valóságosként éli meg. A szék akkor is piros marad. Szerintem is ez az alapja a hiszékeny, bizonytalan emberek manipulánsának: bármit állít, biztos benne, hogy igaza van, hiszen lrh is megmondta :igaz az ami a számodra igaz és úgy igaz ahogy megfigyelted........."

Nem látom a példádban azt, hogy a bácsi manipulálva lett és ezáltal ragaszkodik egy tőle kívül álló baromsághoz.

Ugye a történet arról szól, hogy azáltal, hogy amit lát elfogad egy olyan dolgot ami tőle kívülálló és hülyeség.

Hiszen meg van manipulálva és ezért ragaszkodik egy mástól jövő baromsághoz.

A te példádban azt fogadta el amit lát. És az nem mástól jön.

Frissítésként álljon itt újból az hogy mire is adtál példát:

"exscn: "Az igaz, ami számodra igaz." - ez meg csak arra jó, hogy az ember fütyüljön az objektív valóságra, a tényekre. Hubbard ilyenekkel manipulál, hogy ragaszkodjatok a tőle tanult baromságokhoz."

Szóval mutasd be, hogy a szomszéd bácsi hogyan ragaszkodik egy tőle KÍVÜLÁLLÓ baromsághoz.
És azt, hogy ez egy manipuláció eredménye.

Kíváncsian várom.

antiszci17 2011.06.18. 09:38:33

@bIasius: Kezdem érteni, hogy mit akarsz....... lehet hogy lassú vagyok kicsit úgy hajnali 3 felé :-)
A szektatagoknál ez a manipuláció folyamatos, az első pillanattól kezdve. Ha a szomszéd bácsi nincs manipulálva akkor a szemészeten elmagyarázzák neki hogy színtévesztő, ő ezt elfogadja és kész. De ha a szomszéd bácsi tagja a "csak mi látjuk helyesen a színeket" nevű szektának, ahol folyamatosan azt verik a fejébe, hogy ő látja a valóságot és ne higgyen senkinek aki mást mer állítani mert az rossz, gonosz ember és a vesztét akarja.... nos, akkor nem fogja elfogadni, és ragaszkodni fog azon állításához, hogy a szék zöld.

exscn · http://exscn.net 2011.06.19. 00:41:42

@bIasius: Figyelj, írtál itt nekünk a házaspárok veszekedésétől az integritásig mindenfélékről, de azt nem tudtuk meg, hogy most már érted-e a példát és a példa alapján az aggályokat a manipulációval kapcsolatban?

Rendes példát kértél. Leírtam egyet.
Már második körben demonstrálod a fenti aggályt (miszerint az "Az igaz..." mondat egy manipuláció a tények leértékelésére), anélkül, hogy az aggályt megértenéd. Hihetetlen nem? Olvasd vissza ezeket a dolgokat egy csomószor. Elképesztő felismerés (aha-élmény :) ) lesz rájönni, hogy mi folyik veled. Ha rájössz, hogy konkrétan mivel teszed magad nevetségessé, akkor meg fogod érteni a mechanizmust, ami miatt kívülről nézve teljesen bolondnak nézel ki (ezt most itt nem a te leértékelésednek szánom).

Nem kell harcolnod, érvelned, idézeteket ideírnod. Ezek mind csak azt demonstrálják, hogy működik a manipuláció és meg vagy vezetve.

Jöjj rá, hogy mi folyik és mit is teszel (vagy inkább nem teszel) most Hubbard manipulációja miatt!

bIasius 2011.06.21. 08:56:34

@antiszci17: Ja, hát én is kezdem érteni, hogy miről beszélsz.
Úgy látom, te arról beszélsz, hogy van valaki, aki eleve félreérzékel.
Ezt a valakit úgymond "behúzzák" a szcientológiába.
Aztán a fejébe verik, hogy az a helyes, amit érzékel, még akkor is, ha mindenki mást érzékel a világon mint ő.
Aztán mivel ez már ott van a fejébe, így bármit érzékel azt helyesnek fogja elkönyvelni.
Ezek után érzékel egy csomó baromságot (írások) és azt is igaznak könyveli el.
És megrögzötten ragaszkodni fog az igazához olyan erővel, hogy még azokat is támadni fogja, akik családi és baráti szeretetből segíteni akarnak neki. Aztán beindulnak a bonyodalmak.
Jól értem, hogy mire gondolsz?

bIasius 2011.06.21. 09:12:40

@exscn:
"Figyelj, írtál itt nekünk a házaspárok veszekedésétől az integritásig mindenfélékről, de azt nem tudtuk meg, hogy most már érted-e a példát és a példa alapján az aggályokat a manipulációval kapcsolatban?"

Ha te a példámból azt veszed, ki, hogy a házaspárok veszekedéséről írtam és nem arról a mechanizmusról, hogy "áldozat-áruló" és, hogy hol csúszik félre a dolog, akkor írhatok én bármilyen példát, soha nem a lényeget fogod kiemelni belőle.
Írhatnék a légellenállás témájában is példát, amiben egy autó szerepel, valószínűleg azt emelnéd ki, hogy a szélvédőkről meg a benzinről írok.

Egyébként sejtem, hogy a példáddal mire akarsz utalni.
De ehhez be kell rakni a példádba még egy tényezőt.
Ez pedig NINCS benne.
Az emberünk félreérzékel.

De még így sem stimmel, mert ha félreérzékel, akkor hogy az istenben érzékeli pontosan úgy a Hubbardi írásokat, ahogy azok le vannak írva????

Hiszen ő egy eleve félreérzékelő.

bIasius 2011.06.21. 09:17:04

Nem értem miért akarjátok nekem úgy lefesteni Hubbardod, mintha valami mindent tudó istenség lett volna.
Mert pont ezen erősködtök, csak szerintem nem veszitek észre.
Jó reggelt.

bIasius 2011.06.21. 10:06:20

@exscn:
Korábban ezt írtad:
" Azt még azért megkérdezném tőled, hogy szerinted az "Az igaz, ami számodra igaz." helyett nem jobb valami olyasmi, hogy "Figyeld meg és értékeld a tényeket, ne a feltételezéseket, az ígéreteket és a vágyakat!"?

"Figyeld meg és értékeld a tényeket"

Erre a válaszom ez volt:

"Ott van benne a lényeg: "Figyeld meg"!"

Aztán jön az idézet:

"Ha amit igazán megfigyelünk, az lenne, amit megfigyelünk,
Ha odafigyelnénk arra, hogy azt figyeljük meg, amit megfigyelünk,
Ha mindig kitartanánk amellett, hogy megfigyeljünk."

Most meg ezt szegezed nekem:

"Nem kell harcolnod, érvelned, idézeteket ideírnod"

"Idézeteket írnod"

Pedig az idézetből kiderül, hogy nincs benne olyan, hogy "az igaz ami a számodra igaz".
Az pedig benne van, hogy "az igaz amit magad figyeltél meg".

Úgy gondoltam, hogy ezzel megválaszolom a kérdésedet, és rájössz, hogy a felmerült igényed benne foglaltatik, szemben azzal amiről azt HISZED, hogy benne van, de valójában ott sincs.

Ez kb. olyan, mintha azt mondanád, hogy nem lenne jobb, ha az asztalon álló fedett pohárban víz lenne olaj helyett?

Én meg levenném a fedelet a pohárról, amiben víz van és megmutatnám neked.
Aztán te azzal jönnél, hogy nem kell itt mutogatni a poharat. :)

Persze ez esetben is meg kellett volna FIGYELNED a dolgokat.

De természetesen te nem fogod megfigyelni a dolgokat, mert az csak arra jó, hogy elfogadtassa veled Hubbard a baromságait és te ennél bölcsebb vagy, mert az objektív realitás híve vagy, ami ezen a blogon az, hogy az írás amiről beszélünk azt tartalmazza, hogy "az igaz ami a számodra igaz".

Ebből megint csak azt látom, hogy te vagy az aki ragaszkodik ahhoz amit HISZ (a blog objektív realitása), ahelyett, hogy MEGFIGYELNÉL és azt látnád ami van. Amit magad figyelsz meg.

Ó és igen. Itt jön be a képbe az amit már korábban is említettél, (mint manipulációs eszközt); "Lehet igazad"

bIasius 2011.06.21. 12:16:03

@antiszci17:
A szektatagoknál ez a manipuláció folyamatos, az első pillanattól kezdve. Ha a szomszéd bácsi nincs manipulálva akkor a szemészeten elmagyarázzák neki hogy színtévesztő, ő ezt elfogadja és kész. De ha a szomszéd bácsi tagja a "csak mi látjuk helyesen a színeket" nevű szektának, ahol folyamatosan azt verik a fejébe, hogy ő látja a valóságot és ne higgyen senkinek aki mást mer állítani mert az rossz, gonosz ember és a vesztét akarja.... nos, akkor nem fogja elfogadni, és ragaszkodni fog azon állításához, hogy a szék zöld.

És mi van, ha a "csak mi látjuk helyesen a színeket" nevű szekta írásai szerint a szék az hupilia?

Szóval itt a bácsi aki a pirosat zöldnek látja, az egész világ pirosnak, a szekta meg nyomja neki, hogy hupilia.

Akkor most mi van?

Vagy a szekta gondosan felméri időben, hogy ki milyen színtévesztő, vissza mennek az időben ahol Hubbard még élt, az meg ír minden színtévesztőnek külön névreszólóan egy anyagot, függően attól, hogy ki mit lát félre, csak azért, hogy az írás egyezzen a színtévesztő realitásához?

És ezt megcsinálják a pirosat kéknek, -lilának, szürkének, sárgának....
(inkább nem sorolom fel a pantone színskálát mert estig írhatnék, az ugyanis több száz színt definiál)
látókkal külön külön, csak hogy egyezzen az írás a kliens félrelátásával?
Hiszen annak egyeznie kell.
Hiszen a Hubbardi baromság egyenlő azzal amit lát.

bIasius 2011.06.21. 12:34:48

ANTISZCI!

Szerinted a T-mobil színének mi a neve?

exscn · http://exscn.net 2011.06.21. 12:57:54

@bIasius: Sajnos ilyen szintű logikai bakugrásokra már nem nagyon van mit mondani, ha te magad sem veszed észre.

Ki a fene mondta, hogy a te idézetedben van ez az "Az igaz, ami számodra igaz." mondat? Olvass vissza! Már régóta arról magyarázok, hogy Hubbard az "Az igaz, ami számodra igaz." mondattal manipulál, hogy hagyd figyelmen kívül a tényeket, mert csak az számít, amit te igaznak gondolsz.

Aztán logikai bakugrások sorozatán keresztül eljutsz oda, hogy aki bedől egy szélhámosnak, majd erre rájön és elmondja másoknak, az csak áldozatnak tetteti magát, de valójában egy áruló, aki elárulta önmagát.

Aztán megint egy szoporkázó logikai bakugrássor:
"De miért ragaszkodnak görcsösen ehhez?
Mert nem volt bent az integritásuk.
Nem azt figyelték meg amit megfigyeltek."

Aztán beidézel ide egy Hubbard írást, amiben megfigyelés szó is szerepel és közlöd:

"Pedig az idézetből kiderül, hogy nincs benne olyan, hogy "az igaz ami a számodra igaz"."

És még le is hülyézel amiatt, hogy az "Az igaz, ami számodra igaz." mondat nincs benne az általad idézett Hubbard szövegben.

A hajam égnek áll! Ez elmebeteg logika!

Az "Az igaz, ami számodra igaz." mondat egyébként kedvenc egyházad vezetőinek egyik kedvenc mondata. Kívül-belül ezt hangoztatják, de az "Út a a boldogsághoz" könyv 7. fejezetében is megtalálod szóról szóra ugyanígy.

antiszci17 2011.06.21. 14:08:43

@bIasius:" És mi van, ha a "csak mi látjuk helyesen a színeket" nevű szekta írásai szerint a szék az hupilia?"
Csúsztatás. Az én példámban a szekta nem azt "tanítja", hogy milyen színű a szék, hanem azt, hogy a szekta tagjai látják a valódi színét. Olvass utána.

"Szerinted a T-mobil színének mi a neve? "
Nem tudom, hogy jön ide, de pink. A szülőhazájában a népnyelv is a "pink szolgáltatóként" emlegeti.

antiszci17 2011.06.21. 14:13:19

@exscn: Egyetértek, de hát mit is várhattunk volna?

exscn · http://exscn.net 2011.06.21. 15:15:16

@antiszci17: Ja. De azért bIasius talán nem annyira agymosott (remélem). Egy igazi rondroidot meg sem zavart volna a tény, hogy a Dianetika szélhámosság, bIasius pedig láthatóan elkezdett védekezni. Szerintem már látja, hogy logikátlan az érvelése, de még nem fogta fel, hogy egy logikátlan rondroid identitást véd, nem saját magát.

Persze nagyon nehéz megszabadulni egy identitástól, amivel már mondjuk 10 éve azonosítjuk magunkat.

Nekem konkrétan az első rádöbbenéstől hónapokig tartott, mire magamnak ki mertem jelenteni, hogy nem vagyok szcientológus. És még mindig gyakran előfordul, hogy rádöbbenek valami idiotizmusommal kapcsolatban, hogy ez is a szcientológiából származik :)

antiszci17 2011.06.21. 15:35:39

@exscn: Igazad van, legalább érvel és nem (nagyon) személyeskedik :-)
Attól, hogy valaki felismerte, hogy logikátlan az érvelése meddig tart amíg végre észre veszi, hogy egy rohadt büdös pöcegödörben ül és lassan elsüllyed?

exscn · http://exscn.net 2011.06.21. 15:50:05

@antiszci17: Csak a saját példámmal tudok jönni. Nekem kb 3 hónap volt, mire úgy kimásztam, hogy többé nem volt rá esély, hogy visszaessek.

exscn · http://exscn.net 2011.06.21. 15:52:35

@antiszci17: Ez több, mint 2 éve volt, de még mindig a "tisztálkodási" fázisban vagyok :)

bIasius 2011.06.21. 16:13:11

@antiszci17:
"Csúsztatás. Az én példámban a szekta nem azt "tanítja", hogy milyen színű a szék, hanem azt, hogy a szekta tagjai látják a valódi színét. Olvass utána."

Nincs itt semmiféle csúsztatás. A te példádban nem azt tanítja a szekta, hogy milyen színű a szék.
Ez így igaz.

Csak akkor a példád még mindig nem arról szól, amiről beszélgetünk.

Én erre kértem példát:

@exscn: ""Az igaz, ami számodra igaz." - ez meg csak arra jó, hogy az ember fütyüljön az objektív valóságra, a tényekre. Hubbard ilyenekkel manipulál, hogy ragaszkodjatok a tőle tanult baromságokhoz."

Tényleg ennyire nehéz?

Az elején már túljutottunk.
színtévesztő ragaszkodik az igazához.
Az ő igaza más mint a valóság ezért egy álomvilágban él.
Ezt értem. Ez tiszta.

Na most akkor jussunk már el exscn kijelentésének második mondatához.
Ami így szól:

"Hubbard ilyenekkel manipulál, hogy ragaszkodjatok a tőle tanult baromságokhoz."

Tehát azért manipulál ezzel, hogy ragaszkodjunk a tőle tanult baromságaihoz.

És a te példádban nincs benne az, hogy a színtévesztő azért van tévhitben hagyva, hogy ragaszkodjon mondjuk a te tőled tanult baromságokhoz.

Tehát ez nem csúsztatás, hanem erről kellett volna példát írni.

bIasius 2011.06.21. 16:21:24

@antiszci17: "Szerinted a T-mobil színének mi a neve? "
Nem tudom, hogy jön ide, de pink. A szülőhazájában a népnyelv is a "pink szolgáltatóként" emlegeti.

Hát úgy jön ide, hogy a T-mobil színének neve MAGENTA és nem pink.
Na akkor mi is az, hogy objektív valóság, tény?

exscn · http://exscn.net 2011.06.21. 16:27:52

@bIasius: "Hát úgy jön ide, hogy a T-mobil színének neve MAGENTA és nem pink.
Na akkor mi is az, hogy objektív valóság, tény?"

És te ezt el is hiszed???

Még mindig azt demonstrálod, hogy az "Az igaz, ami számodra igaz." elvet használod a tények leértékelésére! Ez nagyon gáz!

És igen, a szín objektíven is megadható egy RGB színkóddal, hullámhosszal vagy a színkörön elfoglalt pozícióval.

antiszci17 2011.06.21. 16:33:20

@bIasius: Nevezhetjük a kankalint is primulának, de attól még kankalin marad :-)))

antiszci17 2011.06.21. 16:37:24

@exscn: "Ez több, mint 2 éve volt, de még mindig a "tisztálkodási" fázisban vagyok :)"
Néha úgy érzem, hogy egy 100 karú polippal harcolok, és ha sikerült egy karját levágnom, nő helyette kettő :-(

antiszci17 2011.06.21. 16:39:11

@bIasius:" Tehát ez nem csúsztatás, hanem erről kellett volna példát írni. "

Mondja már meg valaki, miért van olyan érzésem, hogy a falnak beszélek (írok)????????

exscn · http://exscn.net 2011.06.21. 16:41:36

@bIasius: "És azt is megfigyeltem, hogy amikor elkezdtem ezeket a művelt diplomás felnőtteket felvilágosítani arról, hogy mik ezek, akkor ellenségességet kaptam, meg hogy ne okoskodjak, stb....
Sőt voltak olyanok is akik nevetségessé akartak tenni ilyesmi beszólásokkal, "szóval ez egy kupresszikusz hülyeségusz? HAHA, nézzétek milyen vicces ez a kölyök, haha."

Megsértődtél, mert nem érdekelték őket a tények és még ki is gúnyoltak, ezért te is ugyanolyanná váltál, mint ők. Most már neked is csak a magad igaza számít, a tények érdektelenek.

antiszci17 2011.06.21. 16:46:19

@exscn:" Megsértődtél, mert nem érdekelték őket a tények és még ki is gúnyoltak, ezért te is ugyanolyanná váltál, mint ők. Most már neked is csak a magad igaza számít, a tények érdektelenek."
Azért az se mindegy, hogy milyen stílusban történik ez a "felvilágosítás", nem? El tudom képzelni, hogy lehet olyan hangnemben előadni a tényeket, hogy senki se akarja meghallgatni.....

bIasius 2011.06.21. 16:50:17

ANtISZCI!

Akkor nézzük.

Te azt mondod PINK.
Magyarul színtévesztő vagy.
Én azt mondom MAGENTA.
Te ragaszkodsz ahhoz, hogy PINK.
Én azt mondom, hogy számodra az igaz, amit magad figyeltél meg.
Megfigyelhetjük egyébként, hogy 100-ból 99-en azt mondanák, hogy PINK, vagyis magyarul RÓZSASZÍN.
Tehát ez lenne az objektív valóság, tény.
Én szemben az objektív valósággal, ténnyel felvilágosítalak a baromságommal, hogy MAGENTA és ezt te most azért fogod elfogadni, mert ragaszkodsz ahhoz, hogy pink?

Most jön a baromság:
A PINK azaz RÓZSASZÍN a piros és fehér színek keveréséből hozható létre.
A piros szín a MAGENTA és a sárga színekből jön létre.
Tehát a MAGENTA nem lehet egyenlő a MAGENTA+SÁRGA+FEHÉRREL.

Azt hiszem ez logikus.

De ha most megkérnélek, hogy végy egy kis MAGENTÁT, keverj bele SÁRGÁT, aztán adjál hozzá FEHÉRET, és meg is tennéd és betartanád azt, hogy
"Ha amit igazán megfigyelünk, az lenne, amit megfigyelünk,
Ha odafigyelnénk arra, hogy azt figyeljük meg, amit megfigyelünk,
Ha mindig kitartanánk amellett, hogy megfigyeljünk."

akkor megfigyelhetnéd egy életre, hogy mi az, hogy PINK és mi az, hogy MAGENTA.

És többé nem mondanád a MAGENTÁRA azt, hogy PINK.

A végeredmény természetesen az lenne, hogy eltérne a véleményed az objektív igazságtól, ténytől mely szerint a T-mobil színe a PINK.

Pedig milyen sokan hívják így, még a saját szülőhazájában is PINK szolgáltatónak hívják.

De te akkor is tudnád, hogy az MAGENTA.

De mivel soha nem figyeled meg, hogy mi a különbség a PINK és a MAGENTA között, csak viszed tovább a szájhagyományt és közben még azt sem veszed észre, hogy hülyeséget beszélsz.

Na ennyit arról, hogy megfigyelni azt amit megfigyelsz.

bIasius 2011.06.21. 16:56:13

"@exscn: "Hát úgy jön ide, hogy a T-mobil színének neve MAGENTA és nem pink.
Na akkor mi is az, hogy objektív valóság, tény?"

És te ezt el is hiszed???"

Mit hiszek el?

exscn · http://exscn.net 2011.06.21. 17:00:29

@bIasius: "Mit hiszek el?"
A kérdésed úgy néz ki, mintha a tények leértékelése lenne a céljuk. Ezt lehet, hogy benéztem :)

bIasius 2011.06.21. 17:02:25

Egyébként lehetne a topic címe az is, hogy filozófia szakkör. :)

exscn · http://exscn.net 2011.06.21. 17:27:02

@bIasius: "Egyébként lehetne a topic címe az is, hogy filozófia szakkör. :)"

Azért ez távol áll a filozófiától, de szcientológia szakkör mindenképp lehetne :)

bIasius 2011.06.21. 17:42:49

@antiszci17: " Nevezhetjük a kankalint is primulának, de attól még kankalin marad :-)))"

Persze, ha valamit a saját szinonimája használatával nevezel meg, az nem tévedés.
primula=kankalin.
És ha leírnánk kínai mandarin nyelven, akkor is a kankalin lenne a téma, mert ugyanarról beszélünk, csak más címkéket használunk.

A későbbi példámban én PIROS színt írtam VÖRÖS helyett, de ezek szinonimák, tehát helyes.

Viszont a PINK még véletlenül sem MAGENTA.

Az két különböző dolog.
Kérdezz csak meg egy nyomdászt! :)

Én nem arról beszélek, hogy egy dolognak két neve van, hanem arról amikor két különböző dolgot hívnak egy néven.
És ez óriási különbség.

Remélem érted.

bIasius 2011.06.21. 17:44:04

@exscn: " Angolul olvasol?"
Sajnos nem.

bIasius 2011.06.21. 18:06:19

@exscn: " "Mit hiszek el?"
A kérdésed úgy néz ki, mintha a tények leértékelése lenne a céljuk. Ezt lehet, hogy benéztem :)"

Én úgy értelmezem a TÉNY szót, mint megszilárdult realitást.

Egy tény nem feltétlenül IGAZ.

Nézd meg mi történt Galileivel.

Kopernikusz heliocentrikus tanítását megfigyelte a valóságban.
Aztán azt gondolta amit megfigyelt, majd
volt bátorsága kimondani.

És nem azért mert Kopernikusz mondta, hanem azért mert saját maga figyelte meg.

Persze ez nem tetszett az akkori TÉNYGYÁRNAK mert ők a geocentrikusság mellett álltak és azt hintették.
A geocentrikusság volt az objektív valóság, tény.
Miért?
Mert a geocentrikusság realitása szilárdult meg. Tettek érte rendesen.

Szóval attól, hogy valamire azt mondják, hogy objektív igazság, tény, az még nem feltétlenül igaz is.

antiszci17 2011.06.21. 18:54:12

"Szóval attól, hogy valamire azt mondják, hogy objektív igazság, tény, az még nem feltétlenül igaz is."

@bIasius: Ház ez meg micsoda hülyeség???????

bIasius 2011.06.21. 19:20:17

@exscn: "Ki a fene mondta, hogy a te idézetedben van ez az "Az igaz, ami számodra igaz." mondat?"

Ki a fene mondta, hogy valaki mondta, hogy az én idézetemben benne van az "Az igaz, ami számodra igaz" mondat?

De ehelyett a kérdésem helyett azt is kérdezhetném, hogy; ezt most miért írtad?
Mert nem értem.

bIasius 2011.06.21. 19:22:56

@antiszci17:
@bIasius:"Szóval attól, hogy valamire azt mondják, hogy objektív igazság, tény, az még nem feltétlenül igaz is."

Ház ez meg micsoda hülyeség???????"

Miért?
Hülyeség?

antiszci17 2011.06.21. 19:28:02

"Én úgy értelmezem a TÉNY szót, mint megszilárdult realitást.

Egy tény nem feltétlenül IGAZ."

le kellene szótisztáznod a fent említett, általad kiemelt szavakat :-))))

bIasius 2011.06.21. 19:57:40

@antiszci17: "le kellene szótisztáznod a fent említett, általad kiemelt szavakat :-))))"

Robert M.Hayes

A szerző Measurement of ínformation c. előadása a COLIS (Conceptíons of Library and Information Science) konferencián hangzott el 1991-ben Tamperében. A tömörítést Fülöp Géza készítette.

Tény. A való világra vonatkozó megállapítás, amelynek az igazságát ellenőrizni kell, lehet. A pontosság fogalma nagyon fontos, ez tükrözi a bizonyosság fokát és a ténybe vetett bizalmat. Nagyon fontos a tény ellenőrzésének lehetősége. Az, hogy valami tény, nem jelenti azt, hogy igaz, pusztán annyit, hogy az igazsága ellenőrizhető. Bár a tények a való világot tükrözik, sohasem teljesek, mindig hiányosak. A tény a való világ “kivonata", csak részben tükrözi a világ bonyolultságát. Legjobb esetben olyan eszköz, amely lehetővé teszi, hogy a világot bizonyos szempontból és bizonyos célból kezeljük.

következő:

Tény: a tudományos kísérlettel, kutatással alátámasztott, és a közösség által elfogadott adat. Az utóbbi kitétel magyarázza, hogy a tudományos életben (időben, térben) is változik, milyen állításokat tartunk (tartanak) tényszerűnek és milyeneket nem: amit ma tényként fogadunk el, arról a jövőben sokszor kiderül, hogy mégsem az.

Aztán itt van, ahogy valószínűleg te értelmezed:

Tény: A valóság egy mozzanata, az ami van, megtörtént, megtettek.

bIasius 2011.06.21. 20:16:48

@antiszci17:
IGAZSÁG
Az igazság egyik elmélete szerint egy adott esemény tapasztalásának két vagy több egyén egyetértése tényleges valóságnak tekinthető. Ez a néhány egyén, vagy egy nagyobb közösség által elfogadott értelem az adott csoport számára igazsággá válhat. Ez azt jelenti, hogy különböző csoportok igazsághalmazai eltérőek lehetnek és ennek következtében közösségek és társadalmak meglehetősen különböző elképzelései alakulhatnak ki a külvilág valóságáról és igazságáról. A népek vallásai és hitei jó példák a valóság ezen szintjére. Henry David Thoreau (1817-1862) ezzel kapcsolatban jegyezte meg hogy „Az igazság elmondásához két személy kell – az egyik mondja, a másik hallgatja”.

bIasius 2011.06.21. 20:20:21

Mondtam, hogy filozófia szakkör :)

bIasius 2011.06.21. 21:13:37

ANTISCI!

Egyébként szerinted mi a tény azzal kapcsolatban, hogy túl meleg-e, vagy túl hideg-e a 18°C?

exscn · http://exscn.net 2011.06.21. 22:19:31

Zárásként az utóbbi beszélgetés tanulságát összefoglalnám pár szóban:

A szcientológia megtanítja az egyénnek, hogy a számára kellemetlenül csengő tényeket szembenézés nélkül úgy alakítsa a maga számára, hogy azok a saját korábbi realitását erősítsék. Ha máshogy nem megy, akkor a szavak nem odaillő jelentéseinek használatával egészen más értelmet adhatunk a tényeket, objektív valóságot megfogalmazó állításoknak, így belső világunk sértetlen marad.

Persze ehhez hozzá kell venni azt a tényt is, hogy egy szcientológus csak sztenderd, azaz a szcientológia részét képező adatokkal operálhat. Erre egy minden komolyabb tanfolyam első leckéjét képező Hubbard írás is folyamatosan emlékezteti őket.

Egyszerűbben kifejezve: A szcientológia egy különösen hatékony agymosási módszer.

Ennek bemutatóját láthattuk fentebb teljesen nyíltan, kendőzetlenül valódi, igazi élő szcientológussal. A szereplőknek köszönöm az együttműködést :)

exscn · http://exscn.net 2011.06.21. 22:24:20

@exscn: A szcientológia nem más, mint út a teljes szellemi bebörtönzöttséghez.

bIasius 2011.06.21. 22:27:57

@exscn: Köszönöm, hogy megosztottad a saját realitásodat, igazán tanulságos volt.

És hát végszóként ne felejtsük el megemlíteni, hogy számodra az igaz, amit megfigyeltél.

Te ezt figyelted meg.

És van bátorságod kimondani.

Gratula!

exscn · http://exscn.net 2011.06.21. 22:52:01

@bIasius: Egykori agymosott szcientológusként el tudom képzelni, mennyire meg lehetsz most elégedve :)

Kíváncsi lennék, az ezt olvasók számára mi a fenti beszélgetés tanulsága?

bIasius 2011.06.21. 23:08:14

@exscn:
Szerintem az ezt olvasók számára az lesz a tanulság, amit abból következtetnek ki, amit a beszélgetés-folyamból megfigyeltek.

És ha az, hogy én egy agymosott vagyok, akkor az.
Ha valami más, akkor az.

A lényeg az, hogy Ők figyelik meg a dolgokat, és így lesz tanulságuk.

Tök mindegy, hogy mi az.
És ha lesz bátorságuk kimondani, akkor csak csak gratulálni tudok nekik is, akár csak neked.

bIasius 2011.06.22. 00:13:21

@exscn: Az "Az igaz, ami számodra igaz." mondat egyébként kedvenc egyházad vezetőinek egyik kedvenc mondata. Kívül-belül ezt hangoztatják, de az "Út a a boldogsághoz" könyv 7. fejezetében is megtalálod szóról szóra ugyanígy.

Való igaz, "Az Út a Boldogsághoz" könyv 7. fejezetében szóról szóra így van benne.

Nos, kapsz még egy fórum lehetőséget, ahol kifejtheted, hogy ez a szcientológia egyház manipulációja.
A youtubeon fent van szóról szóra ez a fejezet.
Ott is kifejtheted, amit megfigyeltél.
Én egy kommentet sem törlök.
Ha írsz oda, azt később is ott fogod látni.
Hacsak magad nem törlöd.
www.youtube.com/watch?v=1A9LXhcLC_g
Sőt az indavideón is:
indavideo.hu/video/AZ_UT_A_BOLDOGSAGHOZ_-_7_Torekedj_az_igazsaggal_elni

Szóval szabad a pálya.

antiszci17 2011.06.22. 00:16:31

@bIasius: Miért kell gratulálni azért mert kimondta (leírta) az igazságot????? Komolyan elgondolkodtat az ilyesmi: először azt feltételezed, hogy titokban olvasok szektás anyagot aztán meg gratulálsz exscn-nek azért mert azt írja amit gondol......pedig ezek a dolgok nekünk természetesek, nincs bennük semmi különös, csak lehet, hogy Te már elfelejtetted, hogy a szektán kívül mindenki azt olvashat amit akar és nyugodtan kimondhatja amit gondol, semmi baja sem lesz.

bIasius 2011.06.22. 00:47:25

@antiszci17:
Azért gratulálok neki, mert azt mondta ki, amit megfigyelt.
És ha ezt alkalmazta volna már a "pályafutása" elején, akkor nem került volna "bajba".
Ha valakinek nem ízlik a puding, akkor miért vág hozzá jó pofát és zabálja befelé?
Mert hát ezt csinálta évekig.
Most legalább kimondja, hogy nem ízlik a puding.
Végre eljutott odáig, hogy megfigyel és kimondja azt amit megfigyelt.
Talán útközben ő is rájött, hogy ez nem a manipulálás eszköze, hanem pont a manipulálhatatlanságé.
Ehhez gratuláltam neki.
Most van egy igazsága anélkül, hogy egyet kellett volna értenie egy szcientológussal.
Ez nagy lépés a józan ész irányába.
És én itt a teljes beszélgetésünkre gondolok.
Megköszöntem, hogy megosztotta velem.
Bárcsak így cselekedett volna 10 évvel ezelőtt.
Most itt sem lenne.

bIasius 2011.06.22. 00:59:44

Egyébként az is lehet, hogy nem jött rá, hogy ez pont a manipulálhatatlanság eszköze.
Erre az esetre ajánlottam fel neki a további fórum lehetőségeket. (videók kommentje)
Ha rájött akkor gratula, ha nem, akkor van még további lehetőség is kifejteni a véleményét.

Egyébként ez neked is szól.

exscn · http://exscn.net 2011.06.22. 10:14:00

@bIasius: "ez pont a manipulálhatatlanság eszköze."

Igen. Annyira manipulálhatatlanná tesz, hogy még a tények, az objektív valóság bemutatása sem zökkent ki a téveszmékből.

Ezt mi agymosásnak hívjuk.

exscn · http://exscn.net 2011.06.22. 10:21:32

@bIasius: Most nézem, hogy az általad idézett személyes integritásos szöveg még jobban megvilágítja, hogy a szcientológia valójában agymosás.

Amikor a trójaiak kaptak egy falovat, ők annyit figyelek meg, hogy az egy faló és betolták a várfalakon belülre. Számukra az volt igaz, amit megfigyeltek és nem az objektív igazság. Vesztükre.

A szcientológia pontosan ugyanúgy működik, mint egy trójai faló. Hubbard igazán profi szélhámos volt.

bIasius 2011.06.22. 12:12:43

@exscn:
"Amikor a trójaiak kaptak egy falovat, ők annyit figyelek meg, hogy az egy faló és betolták a várfalakon belülre. Számukra az volt igaz, amit megfigyeltek és nem az objektív igazság. Vesztükre."

ISMÉTLÉS A TUDÁS ATTYA:

"Ha amit igazán megfigyelünk, az lenne, amit megfigyelünk,
Ha odafigyelnénk arra, hogy azt figyeljük meg, amit megfigyelünk,
Ha mindig kitartanánk amellett, hogy megfigyeljünk.
...
És elegendő személyes hitet és önmagunkba vetett bizalmat
És bátorságot tanúsítva ahhoz, hogy képesek legyünk megfigyelni, Amit megfigyelünk,
És kimondani azt, amit megfigyeltünk."

Vetítsük csak rá a csel lóra! :)

Ha a trójaiak AZT figyelték volna meg AMIT megfigyelnek
Akkor belenéztek volna a belsejébe is.
Ha kitartottak volna amellett, hogy megfigyeljenek, akkor nem elégedtek volna meg azzal, hogy csak a felszínt vizsgálják meg.

Ha elegendő hitet és önmagukba vetett bizalmat és bátorságot tanúsítottak volna, hogy képesek legyenek megfigyelni AZT AMIT megfigyelnek,
akkor egy csapat kiment volna, hogy megvizsgálják közelebbről is, hogy mi AZ.
(Erre valók a felderítők)
Megtalálták volna benne az ellenséget.
És kimondták volna AMIT megfigyelnek,
(magyarán szólnak a védelemnek)

Végeredmény:
Nem húzták volna be a "lovat" vesztükre.

Én így látom.

exscn · http://exscn.net 2011.06.22. 12:28:42

@bIasius: Ha leszámítjuk, hogy ez csak belemagyarázás a Hubbard-féle szövegbe, Hubbard azért még másképp is gondoskodott róla, hogy ne azt lásd, ami van.

Ott van például a KSW I. Pont annak felel meg, mintha Trójában a ló bevontatása után rendeletbe foglalták volna, hogy tilos a ló megrongálása, arról még egy deszkát sem szabad lefeszíteni, nemhogy a gyomrának tartalmát nézegetni. Ez a ló pontosan úgy jó, ahogy van, hozzányúlni is tilos.

A szcientológia talán a legprofibban kidolgozott és körülbástyázott szélhámosság.

bIasius 2011.06.22. 13:04:17

@exscn:
"Hubbard azért még másképp is gondoskodott róla, hogy ne azt lásd, ami van.

Ott van például a KSW I."

...
3) TUDNI, hogy az helyes.

Nem pedig HINNI, hogy az helyes.

De ahhoz, hogy TUDD előbb meg kell vizsgálnod.

Aztán amit találsz azt találod.

Ha szerinted NEM helyes és ezt TUDOD, akkor odamész a tanfolyam-felügyelőhöz és közlöd vele, hogy bocsika, lóvét ide, hülyeségeket nem tanulok.

Vedd már lazábban. :)

Semmi szükség nincs a vallásos áhitatra.
Meg a "nekem azt mondták"-ra.
Vizsgáld meg magadnak a dolgokat aztán amit találsz azt találod.

És ez nem csak a szcientológiára vonatkozik.
Hanem az egész életre.

exscn · http://exscn.net 2011.06.22. 13:22:20

@bIasius: Hubbard összevissza hazudozik a KSW I-ben. Ezeket egy korábban írt hozzászólásomból másolom be:

Jack Horner eredetileg színész volt, majd auditor lett. 7 év munkájával felfedezte és kifejlesztette a repetitív eljárásokat, több ezer órát tesztelve azokat. Ma ezek a Híd egyik alapját képezik.

Gordon Bell 1963 elején fedezte fel és tárta fel az átlépett töltés (by-passed charge) témakörét. Később ő állította össze a grade-eket (fokozatokat) a meglévő módszereket rendszerbe állítva.

Alan Walter egy Gordon Bell-lel elköltött ebéd után Bell legújabb felfedezéseinek hatására kifejlesztette az első korrekciós listát, majd a másodikat is.

Egy másik felfedezés, ami Alan Waltertől származik a jó és rossz indikátorok témaköre. Eredetileg Alan tőzsdei tanulmányai ihlették.

Ava és Charles Berner az angol nyelv professzorai voltak. A ma is használt tanulási technológiát ők hozták létre.

Hubbard fia, L. Ron Hubbard Jr. a buddhista meditációs technikák alapján hozta létre a jelenlegi TR-gyakorlatok előfutárát.

A tónusskála eredetileg Hippokratész (i.e. 460-370) ötlete. Négy szintet határozott meg.

Pénz, csere, termelés, szocializmus, kapitalizmus, stb témakör Ayn Rand nevű írónő Atlas Shrugged (Atlasz vállat von) című könyvét olvasta Hubbard 1963-64 körül, teljes egészében onnan származnak az ezzel kapcsolatos iránylevelek.

Volney Matheson egy mérnök volt, az e-metert ő fejlesztette ki a felhasználási módjával együtt.

És még folytathatnám a sort a pr, marketing, adat-értékelés, NOTS, kreatív eljárások és a többi egyéb terület felsorolásával.

Hubbard minden esetben saját magát jelölte meg forrásként.

Néhány link:
home.snafu.de/tilman/j/origins6.html
www.forum.exscn.net/showthread.php?t=33
www.lermanet.com/sources.htm

exscn · http://exscn.net 2011.06.22. 13:27:00

És még ezt is érdemes tudni:

Hubbard magányosan, a világtól elzártan, hosszú, ápolatlan körmökkel, Vistaril injekcióval a vérében halt meg, melyet háziorvosa a fenekébe injekciózott be. A Vistaril egy olyan nyugtató, amit pszichiátriákon a dühöngő őrülteknek szoktak beadni.

Méltó vég a világegyetem legnagyobb OT-jához? Egy ilyen embert érdemes példaképként követni szerintetek?

A halottkém nyilvánosan elérhető jelentését több helyen is megtaláljátok a neten. Az egyik:
www.xenu.net/archive/hubbardcoroner/

bIasius 2011.06.22. 13:40:21

@exscn:
Ott van például a KSW I. Pont annak felel meg, mintha Trójában a ló bevontatása után rendeletbe foglalták volna, hogy tilos a ló megrongálása, arról még egy deszkát sem szabad lefeszíteni, nemhogy a gyomrának tartalmát nézegetni. Ez a ló pontosan úgy jó, ahogy van, hozzányúlni is tilos.

Én ezt is másképp látom.

Miután megtudtuk MEGFIGYELÉS által, hogy benne volt az ellenség a lóban, nem húztuk be, így megmenekültünk.

Na most mivel ez volt a sikeres akció, irányelvbe foglaljuk, hogy minden kapunk elé tett furcsaságot (legyen az ló, nyúl, elefánt vagy kisegér) mielőtt döntenénk a sorsáról, tüzetesen meg kell vizsgálni.

Aztán egy sor sikeres vizsgálati módszert felsorolnánk, aminek eredményeként feltárulhat, hogy mi is van odabent.
Ez a technológia. Ezt bulletinekbe foglaljuk.

Aztán ezeket az irányelveket, bulletineket életbe léptettük és elvárjuk, hogy ezek szerit cselekedjenek a felderítők.

Persze a nem túl értelmes felderítők ezek után behúznak egy fanyulat...

Ekkor rájövünk, hogy nem követték az irányelvet és ez okozta a vesztünket.

Így hát fogjuk és megalkotjuk a Keeping Trója Working-et, ami megköveteli minden felderítőtől, hogy helyesen tanulja-tudja-tanítsa-alkalmazza a védelmi technológiát.
Mert ennek be nem tartásával kátyúba juthatunk.

Szerintem erre való.

bIasius 2011.06.22. 13:47:23

@exscn:
"A halottkém nyilvánosan elérhető jelentését több helyen is megtaláljátok a neten."

Az egyik exszcientológus barátom személyesen kérte ki a hivataltól. (épp az USA-ban élt.)

Ő is ugyanezt találta.

Nem hinném, hogy további forrásokat kéne a témában olvasgatnom.

Egy biztos nem én voltam a halottkém, úgyhogy sajnos nem tudom, hogy mi az igazság ezzel kapcsolatban.

bIasius 2011.06.22. 14:33:21

exscn 2011.06.22. 13:22:20

Ezt szerintem mondd azoknak, akik hívők.
Ott sikeres lehetsz.

Én biztos, hogy nem szállnék ki a kocsimból, ha azt hallanám, hogy a négyütemű belsőégésű motort valójában nem is Nikolaus August Otto találta fel.

De lehet, hogy találnál néhány Otto hívet és miután ezt kihirdetnéd többet kocsiba sem ülnének. :)

Látom NAGYON nehezen fogod fel, hogy én nem vagyok hívő. :)

exscn · http://exscn.net 2011.06.22. 14:33:27

@bIasius: A KSW I. 10 pontjának működőképességét egyáltalán nem vitattam soha.

A szívás ott van, hogy az a szcientológiát hivatott működésben tartani, ami alapvetően egy szélhámosság.

A szcientológia folyamatosan agymosott állapotban tart.

És nem csak a KSW I, a személyes integritás, a kódexek, hanem még a teljes etikai rendszer is ezt a célt szolgálják: teljes szellemi bebörtönzés, kontroll, agymosás.

exscn · http://exscn.net 2011.06.22. 14:54:29

@bIasius: Hamarabb is mondhattad volna, hogy Hubbard szerinted is egy szélhámos, aki hazugságokból, átverésekből, lopásból és agymosásból hozott létre egy pénztermelő gépezetet szcientológia néven.

Mindenesetre ebben egyetértünk :)

exscn · http://exscn.net 2011.06.22. 15:20:19

@bIasius: Valószínűleg abban is egyetértünk, hogy a szcientológiában vannak értékes dolgok.

Gondolom, ezek szerint csak abban tér el a szcientológiával kapcsolatos véleményünk, hogy az mennyire van átszőve manipulatív, csapdába ejtő elemekkel?

Hozzád hasonlóan eleinte én is meg voltam győződve róla, hogy a szcientológiát nem szabad teljesen eldobni, a használható elemeket meg kell tartani.

Ahogy azonban fokozatosan képessé váltam külső szemmel is szemlélni a dolgot, egyre inkább arra jutottam, hogy borzasztó nehéz munka lenne ezt a mixet szétválogatni, annyira át van szőve Hubbard manipulációival minden.

Aztán elkezdtem a szcientológia hasznos elemeit megteremtő emberek SP-vé nyilvánításuk utáni életpályáját tanulmányozni és egy érdekes dolog tűnt fel. A szcientológia számukra csak valaminek a kezdete volt. Majdnem mindegyikük továbblépett egy olyan irányba, ami Hubbard agymosó gépezetébe már nem illett volna bele. Arra jutottam, hogy többek között az általuk szcientológia után létrehozott, továbbfejlesztett vagy épp használt módszerek is részei valaminek. Mégpedig annak a rengeteg ösvénynek, amik annak a bizonyos általad is említett hegynek a csúcsra vezetnek.

Bevallom, én is egy ilyen ösvényen haladok.
Ezáltal azonban nehezen leírható módon ugyan, de megbizonyosodtam róla, hogy a szcientológia nem a hegy csúcsára vezet, hanem valahová teljesen máshová.

bIasius 2011.06.22. 15:23:47

@exscn:
Erre megint csak azt tudom mondani, hogy te ezt figyelted meg.

Számodra ez igaz.

És én nem akarlak meggyőzni arról, hogy neked ez NEM igaz.

Te elmondod, hogy te mit hogyan látsz, én meg elmondom, hogy én mit hogyan látok.

Szerintem nincs ezzel semmi baj.

Egyébként ami az etikát illeti van egy érdekes sztorim, amit részben már említettem.

Nem tudom, hogy te melyik etika könyv alapján próbáltad alkalmazni az scn etikát magadon.

Én kint voltam az első etikakönyv kiadásánál Koppenhágába.

Elolvastam a lefordított anyagot, és iszonyat baromságok voltak benne.

Épp készültek nyomtatni, amikor szóltam, hogy milyen hibák vannak benne.

Na most tudni kell azt, hogy nem beszélek angolul, mégis találtam egy csomó fordítási hibát.
Ahol nem volt logikus a dolog, ott rájöttem, hogy mitől nem az, kikerestem az angol megfelelőjét a szavaknak és láss csodát; rossz magyar szót használtak.
Mivel nagyon kevés idő volt már a tényleges nyomtatásig, nem a megszokott módon jeleztem (tudod jelentés a megfelelő terminálnak), hanem fogtam egy fordítót és elrángattam magammal mindenhová, ahol úgy gondoltam meg tudják állítani a dolgot, mielőtt kinyomtatnák.
Sajnos ezt a viselkedésemet félreértelmezték olyannyira, hogy egy kivizsgáláson találtam magamat. Mely szerint én enturbulálom a kiadói munkát, hogy megállítsam a dolgokat.
Nem sokkal később páros lábbal rúgtak ki a CLO-ból.

Mellesleg megjegyzem:
Szerintem antiszci elég jól látja a dolgokat, mivel ezt írta egy hasonló szitura:
"Azért az se mindegy, hogy milyen stílusban történik ez a "felvilágosítás", nem? El tudom képzelni, hogy lehet olyan hangnemben előadni a tényeket, hogy senki se akarja meghallgatni....."

Van benne igazság.

Visszatérve, a könyvet kiadták.
5000 példányban.
Csinnadratta, ünnepség, stb.
Aztán egy hónap múlva ment a zúzdába.
Miért???
Pont azok miatt a hibák miatt amiket megjelöltem.

A következő kiadásban jó sok ki lett javítva, de az sem volt teljesen jó.

Most pár éve viszont a legújabb kiadás már érthető.

Szóval egyáltalán nem csodálkozom azon, amit mondasz az etika könyvvel kapcsolatban.

Aztán ott van még egy tényező.
Ez pedig az etika tiszt.

Ha ő sem értette, akkor hülyeségeken akart esetleg átnyomni. Borzalmas lehet.

Ezért kell okosabbnak lenni és nem elfogadni mindenféle utasítást, ha az neked nem reális.

És itt jön be a képbe megint az integritás.

Szerinted én bánom, hogy kirúgtak akkor?
Azt bánnám, ha nem szóltam volna, függetlenül attól, hogy milyen eredménye volt.

Számomra az volt igaz, mert azt figyeltem meg.
Hemzsegtek a könyvben a hibák.
Szerencsére ma már nem ez a helyzet.
Alkalmazható az etika.

bIasius 2011.06.22. 15:33:04

@exscn: "Hamarabb is mondhattad volna, hogy Hubbard szerinted is egy szélhámos, aki hazugságokból, átverésekből, lopásból és agymosásból hozott létre egy pénztermelő gépezetet szcientológia néven.

Mindenesetre ebben egyetértünk :)"

Én ilyet nem mondtam, pusztán arra akartam utalni, hogy a forrás elhiteltelenítése számomra nem egyenlő a dolog működőképességének elhiteltelenedésével.

Erre az Otto példa.

Viszont egy hívőnek ez pont elég.

Mert nem bizonyosodik meg.
Hanem elhiszi a dolgokat.

Neki nem a működőképesség a stabil adata, hanem a forrás.
...Ha értesz.

Szar neki.

bIasius 2011.06.22. 16:11:13

Még annyit ehhez, hogy én kijöttem abból a szarból, amiben voltam.
És ezt a szcientológia alkalmazásával tettem.
És egy olyan írás alapján, ahol magad is láthatod, hogy Hubbard a módszer egy részét kívülállótó megfigyelése alapján írta le.
Meg is nevezi: Adelle Davis.

Itt van a szövegkörnyezettel együtt:

"A világhírû táplálkozási szakértõ, Adelle Davis szerint a vitaminterápia
sikereket ért el az elvonási tünetek kezelésében.
Ahelyett, hogy csak azt mondanánk az illetõnek, hagyjon fel a drogokkal
– vállalva a vele járó szenvedést és a kudarc veszélyét –, a páciensnek nagy
adag vitaminokat adunk. Az adatokat itt ismertetjük, tájékoztatásképpen."...

Forás: hu.volunteerministers.org/sites/default/files/booklets/drugs-hu.pdf

Vicces amikor a szcientológusokat a vitaminok miatt támadják.
Pusztán azért, mert Hubbard közreadott egy Adelle Davis által kikutatott és Hubbard által működőképesnek tartott dolgot. :)

bIasius 2011.06.22. 16:23:56

Visszatérve a Koppenhágai sztorimhoz:

Láthatod, én a KSW I 1. pontja miatt vertem ki a balhét.
1) Rendelkezni a helyes technológiával.

Ez meg lett sértve végül, így egy csomó munka (nyomda), pénz (papír, elektromosság, nyomdafesték) veszett kárba.

Nem beszélve arról, hogy ha egy hívő etikatiszttel futottál össze, akkor még a te értékes időd is.

Miért?

Mert egyikőtök sem figyelt oda arra, hogy "rendelkezni a helyes technológiával".

Ez ennyire egyszerű.

exscn · http://exscn.net 2011.06.22. 16:30:33

@bIasius: Azért ez az Adelle Davis sajnos minden érdeme ellenére is eléggé kétes figura.

Közel 60 évesen kezdett LSD-t szedni és még egy könyvet is írt az élményeiről Jane Dunlap írói álnéven, "Exploring Inner Space: Personal Experiences Under LSD-25" címmel. A könyv később a pszichedelikus irodalom klasszikusává vált.

exscn · http://exscn.net 2011.06.22. 16:36:57

@bIasius: Ja, ilyen sikereim nekem is voltak. Harcoltam eleget én is az idiótákkal, úgyhogy engem is kirúgtak egyszer.

Mondjuk én egy idő után nem törődtem sokat a fordításokkal, inkább megtanultam angolul. Neked is javaslom.

bIasius 2011.06.22. 16:44:14

@exscn: Hát a tudományért mindent. Elég fanatikus lehetett, hogy klinikai körülmények között felügyelet mellett megvizsgálta önmaga bőrén, hogy mit is okoz az LSD.
Szóval a csajnak bent volt az integritása.
Megfigyelte és leírta a saját tapasztalatait.

Kevesen hoznának ekkora áldozatot, hogy kísérleti patkányt játszanak.

bIasius 2011.06.22. 16:51:35

@exscn:
"Ja, ilyen sikereim nekem is voltak. Harcoltam eleget én is az idiótákkal, úgyhogy engem is kirúgtak egyszer.

Mondjuk én egy idő után nem törődtem sokat a fordításokkal, inkább megtanultam angolul. Neked is javaslom."

Na akkor viharedzett vagy te is! :)

Azt hiszem most tényleg megfogadom az angol tanulási tanácsot.

Mióta kijöttek az Alapok, meg a kongresszusok, bánom, hogy egy narrátor által felmondott anyagot hallgatok.
Meg hát ott a nagyvilág...

Tényleg neki kell állnom.
Az 500 szavas szókincsemmel nem sokra megyek a világban :)
süti beállítások módosítása