Tények, tapasztalatok, vélemények és hírek a szcientológia egyházról

Szcientológia: objektíven és szubjektíven

Szcientológia: objektíven és szubjektíven

Fel Hamburgba!

2012. január 19. - Reformer

Az utóbbi időben egyéb elfoglaltságok miatt kissé elhanyagoltam a blogot.

Mától újult erővel vágok bele, mert téma közben lett bőven.

Elsőnek egy aktuális hír:

Újabb mozgósítás van az egyházon belül. A németországi "elnyomás" "kezelésére" Hamburgban is vettek egy palotát, felújították "ideális orgnak". A megnyitóra pedig minden európai országból várnak szcientológusokat, hogy legyen tömeg.

Körlevelet is kiküldött a szcientológia európai "parancsnoka", Walter "Decibel" Kotric, amit Nagy Tamás, a magyar szcientológia vezetője ki is rakott a Facebookra:

 

Tamas Nagy

Az Európai management első számű vezetőjének levele minden Szcientológushoz :

 

Kedves Szcientológus !

Mint azt már hallottad, január 21-én külön megnyitót tartunk Hamburgban. Ez lesz a második ideális org Németországban!!!!!!

Ez egy sok-sok embernek szóló kijelentés!!!!

Nincs másik olyan ország Európában, csak Németország, ahol két ideális org van.

Ez a kijelentés egyben azt is mondja, hogy növekszünk, illetve hogy virágzunk és prosperálunk. Ez nagyon jelentős pillanat Németország és egész Európa számára.

Azt is hallottad már, hogy mire képes egy ideális org, és Hamburg egy olyan városban van, amely nagymértékben úgy működik, mint Németország 2-es osztálya [promóciós és marketing - Reformer], és minden főbb újság és magazin onnan származik.

Az új ideális orgból látható a Spiegel központja néhány 100 méterre az orgtól, és mindenki tudja, hogy mire képes a magazin a pozitív irányban, amikor megfelelő felvilágosítást kap arról, hogy mit tudunk megtenni.

Így tehát itt jövünk mi!!!!!!

Az új 6-os osztályú [azoknak szól, akik nem szcientológusok - Reformer] bemutatótáblák, amelyek odakerültek, be fogják mutatni ezt a hamburgiaknak, és mindenkinek Németországban, továbbá mindenkinek a sajtótól, akinek nyitott a szíve, és képes duplikálni, amit látni fog, és amit meg tudunk tenni.

Tehát ez egy szuperjó, szupernagyszerű és új jövő.

Hány szcientooógusnak vannak Európában kudarcot vallott céljai a terjesztéssel és az emberek bevonásával kapcsolatban. Igen, pontosan azt fogja megmutatni nekünk ez az új ideális org, hogy ezt hogyan lehet megváltoztatni.

Mire van tehát szükség?

Ahhoz, hogy megfelelően bemutassuk ezt, megfelelő mennyiségű emberre van szükség, mivel ez ki fogja emelni az üzenetünket, felkiáltójelekkel!!

Tehát gondoskodj róla, hogy mindenki eljöjjön. Autóval, busszal, repülővel, vonattal és bármilyen más közlekedési eszközzel. A lényeg az, hogy elgyere, és mivel szükségünk van tőled arra az igenre, hogy nyomatékot adjon arra a kijelentésre, amit tenni fogunk.

Az új org címe: Dom utca 9., Hamburg

A nagy tömeg megjelenése mutatni fogja, hogy mekkorát növekedtünk. Tehát találkozunk ott, és nagyon fogunk örülni találkozásnak!!

Szeretettel:

Walter Kotric
CO CLO EU [Commanding Officer, Continental Liaison Office Europe, az európai kontinentális összekötő iroda parancsnoka - Reformer]

 

 

Ez az év is jól kezdődik

Először is boldog új évet kívánok a blog minden olvasójának!

Izgalmasan kezdődött 2012 a szcientológiaellenes mozgalom szempontjából. Debbie Cook, az egyház központi szolgáltató szervezetének volt vezetője (17 évig vezette "a szcientológia Mekkájának" nevezett clearwateri "Flag" szolgáltató szervezetet) köremailt küldött ki, állítólag 12000 szcientológusnak. Ebben hitet tesz Hubbard mellett és David Miscavige döntéseit kritizálja. A levél úgy van megfogalmazva, hogy megszólítsa a még az egyházban lévőket.

Itt olvasható teljes terjedelmében: a levél Marty Rathbun blogján

Pár érdekesebb dolgot kiemelnék:

- kritizálja a folyamatos és túlzásba vitt adománygyűjtést, és az épületvásárlásokat

- szerinte nem Hubbard szándékaival egyező a szcientológia központi adománygyűjtő szervezetének, a Szcientológusok Nemzetközi Szövetségének (International Association of Scientologists, IAS) létezése és működése

- az IAS több mint 1 milliárd (!) dollárnyi készpénztartalékkal rendelkezik, és csak annak kamataiból finanszíroz meg bizonyos tevékenységeket

- az egyház többi vezetője szép lassan eltűnt, csak Miscavige maradt egyedül

- végül passzív ellenállásra szólítja fel a szcientológusokat: közvetlen adományokat ne adjanak, csak szolgáltatásokra fizessenek

Bár kétlem, hogy komolyabb szakadást fog ez okozni a szcientológiában, de pár embert mindenesetre meg fog ingatni. Debbie Cook ismert arc a szcientológusok között, egyike volt azoknak a vezetőknek, akiket az egész tagság ismert.

A kisegyházak nyílt levele Navracsics Tibornak

Hát ez klasszikus. Szerintem a szcientológusok PR-zsenijei is besegíthettek ennek a megfogalmazásába:

http://os.mti.hu/hirek/72625/nyilt_level_navracsics_tibor_miniszter_urhoz

Nyílt levél Navracsics Tibor Miniszter Úrhoz
 
    Budapest, 2011. december 25., vasárnap (OS) -


     
Tisztelt, Navracsics Tibor Miniszter Úr!         

A Magyar Egyházszövetség, mint a kisegyházak érdekképviseleti szervezete kijelenti,hogy a Magyarországon bejegyzett és törvényesen működő valamennyi kisegyház, változatlan feltételekkel tovább kíván működni. A törvénytelen működés bizonyítási kötelezettsége Önöket terheli, de ilyen esetről nem tudunk. Nem akarjuk,hogy státuszunk megváltozzon. Az egyházi szervezetek státuszának megváltoztatását az európai uniós jogszabályok kifejezetten tiltják. Nem akarunk kérni Öntől semmit, hanem kinyilatkoztatjuk, hogy egyházként tovább működünk.      Senkinek nincs joga hitünket megkérdőjelezni, vizsgálni, elbírálni. Deklaráljuk, hogy az bármely másik hittel egyenértékű és egyenrangú. Szerzett jogainkból nem engedünk.         
       
A kétharmados többség által elfogadott,az Alkotmánybíróság által hatálytalanított egyházi sarkalatos törvény és annak készülő hasonmása alkotmányellenes. Az alkotmányellenes tevékenység elleni fellépés minden magyar állampolgár alkotmányos kötelessége jelenleg-és a jövőben is.      

A vallási ügyekbe való állami beavatkozásra ürügyet mindig lehet találni. A kisegyházakra a kormányközeli médiapropaganda rásütötte a  bizniszegyház  bélyeget. Nem zavart senkit, hogy a 14-ek több mint százszor több állami támogatást kapnak,mint a több száz kisegyház összesen. Az esetleges visszaélések ellen a jelenlegi törvények alapján is fel lehet lépni,de büntető eljárás csak történelmi egyházaknál van folyamatban.    

                                                    
Tudjuk,hogy nem lehet valós okot találni, amiért a húsz éve működő, 1990.évi IV. törvényt hatályon kívül kellene helyezni. Lehetetlen olyan szempontrendszert felállítani, amely alátámasztaná, hogy pont az a 14 szervezet legyen egyház, amelyet Önök kiválasztottak. Nem vezet jóra, ha Önök vallási alapon is meg akarják osztani a társadalmat. Az ilyen törekvések a történelem folyamán mindig rengeteg áldozatot kívánó vallási háborúkba torkolltak. 
                                                                     
                                                         
    Kiadó: Magyarországi Kisegyházak Szövetsége

-------------------------------------------------------------------

    Kérjük előfizetőinket, hogy az Országos Sajtószolgálat anyagait minden esetben OS jelzéssel használják fel. 
    Az MTI szó szerint, minden változtatás nélkül továbbítja az OS-be beadott  közleményeket, a szövegekért minden esetben a közleményben jelzett közlő a felelős. 
    (c) Copyright MTI Nonprofit Zrt.

 

süti beállítások módosítása