Tények, tapasztalatok, vélemények és hírek a szcientológia egyházról

Szcientológia: objektíven és szubjektíven

Szcientológia: objektíven és szubjektíven

Szcientológus voltam, pszichológus leszek

2023. január 17. - Reformer

Ez egy személyesebb hangvételű bejegyzés lesz.

A szcientológiához való csatlakozásom egyik fő motívuma (itt pszichológiai szakkifejezésként abban az értelemben használva, hogy „az az ok, amely valamely cselekedetet megindít, vagy irányt szab neki”) az volt, hogy szerettem volna jobban érteni az emberi viselkedést. Amikor még nem tudtam a szcientológia létezéséről, ezért ezt úgy képzeltem megvalósítani, hogy pszichológus leszek. Ebből aztán több okból sem lett semmi (a fő ok természetesen a „pszichókat” [„psychs” – a pszichológusok és pszichiáterek összefoglaló elnevezése a szcientológiában] ellenségként kezelő szcientológia volt).

atkinson_hilgard_pszichologia_730332208537995.jpg

Tavaly úgy döntöttem, hogy visszatérek az eredeti tervhez. Az is motivált ebben, hogy a Clarus Animus Alapítványnál folyó munka szakmai színvonalát így javítani tudom – a szcientológiát nagyon jól és belülről ismerő pszichológusként jobban tudok, tudunk majd segíteni azoknak, akik otthagyják a rendszert és remélhetőleg le lehet majd rövidíteni a lelki felépülés idejét.

Mivel 1996-ban érettségiztem, ezért emelt szintű érettségit kellett tennem egy tárgyból, hogy egyáltalán jelentkezhessek valamelyik levelező képzésre. Ezt sikerült történelemből abszolválni, és fel is vettek a Pázmány Péter Katolikus Egyetemre. Jelenleg ott folytatom a tanulmányaimat, és a mostani állás szerint a teljes, ötéves képzést végig szeretném csinálni, pszichológus diplomáig. Eddig jól megy; már most, az első félévben több dolog a helyére került a szcientológiával és más dolgokkal kapcsolatban is.

Azt tervezem, hogy a tanultak alapján cikkekben teszek majd összehasonlításokat, illetve egyfajta „emberkísérletként” kezelve dokumentálom majd a haladásomat. Lehet, hogy ezt majd egy külön blogon/felületen teszem.

Bevezetőnek ennyit, nemsokára folytatom az első benyomásokkal.

Elhunyt Lisa Mary Presley

lhunyt Elvis Presley lánya, Lisa Marie Presley, volt szcientológus. Nyugodjon békében.

Bővebben a cikkben, ennél sokkal többet én sem tudok hozzátenni. Talán csak annyit, hogy amikor összeházasodott Michael Jacksonnal, nagy volt a remény az "egyházon" belül (én is hallottam ezt odabenn konkrétan), hogy "megtéríti" őt is... Nem így lett szerencsére.

Ő volt Elvis lánya, a most elhunyt Lisa Marie Presley

A Golden Globe díjátadón is kapott egyet a szcientológia

Itt tart a bolygó Clearré tétele 2023-ban - egy rangos díjátadón arra hívja fel viccelődve a figyelmet a házigazda, hogy a szcientológia egyház vezetőjének, David Miscavige-nek eltűnt a felesége, és Tom Cruise visszaküldött díjaival jó lenne megváltani a szabadságát...

-

Magyar nyelvű cikkek itt, beszámolva az incidensről:

RTL.hu - Tom Cruise-nak beszóltak a Golden Globe-on: a szcientológiához fűződő kapcsolatán viccelődtek

Mafab.hu - A színpadon ‘szóltak be’ Tom Cruise-nak a 2023-as Golden Globe-on

Nlc.hu - Golden Globe: Érdekesebb volt, hogy ki hiányzott a gáláról, minthogy ki volt ott

Bronson.men - “Édesanyám nem álszent fiút nevelt” – ezért nem ment el Brendan Fraser a Golden Globe-gálára

-

Angol videó itt megtekinthető:

 

 

 

 

A szcientológusok be akarták záratni a Clarus Animus Alapítványt

Boldog új évet kívánunk a blog minden olvasójának!

Érdekesen indult az új év számunkra.

Tegnap kaptunk kézhez egy iratanyagot, amelyből kiderült, hogy tavaly ősszel a szcientológia egyház egy magánszemély mögé bújva (úgy látszik, mindent csak fedőszervezetekkel vagy strómanokkal tudnak megoldani) megpróbált hivatalos eljárást és nyomozást indíttatni az alapítványunk ellen.

Nem sajnálták a pénzt ügyvédre és közjegyzőre, és az összes szokásos patront ellőtték az indoklásban - vallásüldözés, az alapítvány léte törvénysértő és sérti a szcientológusok önérzetét, gyűlöletkeltés, antiszemitizmussal való összehasonlítás, a Szcientológia Akták sorozatot nem is támogathatta volna a Miniszterelnökség, nem is közhasznú az alapítvány stb.

A bizonyítás kedvéért közjegyzői okiratba foglalták, ahogy az egyház képviselője leül és megnézi az alapítvány honlapját, hogy azon mi szerepel.

A Fővárosi Törvényszék elhajtotta őket arra hivatkozva, hogy a kérelmező magánszemély, akinek nem fűződik jogi érdeke egy ilyen eljárás megindításához.

Hm.

Gondolom, itt nincs vége a történetnek, úgyhogy erős évre készülünk!

Az anonimizált iratok itt megtekinthetők:

I. beadvány

az I. beadvány melléklete

II. beadvány

A Fővárosi Törvényszék elutasító határozata

Meghalt Kirstie Alley

A színésznő a szcientológia egyház egyik prominens tagja volt, 71 évet élt. A szcientológiában a legmagasabb elérhető szintig, OT VIII-ig jutott.

Családja ezt a közleményt adta ki: "Szomorúan tudatjuk, hogy hihetetlen, ádáz és szerető édesanyánk elhunyt a rákkal való küzdelem során, amelyet csak nemrég fedeztek fel a szervezetében."

Részvételi felhívás pszichológiai kutatásra ex-szcientológusoknak

Kaptam egy megkeresést az ELTE pszichológia szakának hallgatóitól, közzéteszem. Én már kitöltöttem.

Aki részt kíván venni, az december 7-ig töltse ki a kérdőívet, viszonylag rövid idő alatt kitölthető.

-

Mi az ELTE pszichológia szakának hallgatói vagyunk és egy kutatásban való részvételre invitáljuk Önt. Az alábbi írásbeli interjút kifejezetten azon embereknek címezzük, akik valaha tagjai voltak a Szcientológia Egyháznak, de azóta szakítottak a közösséggel. Célunk annak felderítése, hogy hogyan élték meg az elszakadást és annak körülményeit, illetve hogyan változott az életük a kilépés óta. A kitöltés teljesen anonim, a kitöltők személyazonossága nem beazonosítható semmilyen módon. A kérdésekre minél több gondolatot írnak, annál többet tudunk tanulni az Önök egyéni, kevesek által átélt élményeiről. Ha felkeltettük érdeklődését, és szeretné kitöltésével segíteni a kutatást, kövesse az alábbi linket: 

https://docs.google.com/forms/d/e/1FAIpQLSdZOEb2HorKwDC5J0Z_4eaAs1FdzZ5pCfH7F6A7NCDhF8_n6w/viewform?usp=sf_link 

Köszönjük a segítségét!

süti beállítások módosítása