Idén nyáron jelent meg Klenk-Sipos Rita és Szilvási Endre ún. riportkönyve az ún. szcientológia egyházról.

A könyv, általam fotózva, mivel a szerzők nagyon szigorúan megtiltottak a könyvben
minden utánközlést és reprodukciót

Elolvastam, és most hivatalból írok róla egy kritikát. Megvallom őszintén, hogy nem ment könnyen, mert a könyv egyrészt rettenetesen elfogult a szcientológia felé, másrészt borzasztó unalmas, száraz és érdektelen is egyben.

Egy szempontból viszont tényleg kiemelkedő alkotás: a szerzők sokszor az „egyházi” propagandaanyagoknál és a veterán szcientológusoknál is nagyobb lelkesedéssel viseltetnek a szcientológia és annak alapítója, L. Ron Hubbard egész munkássága iránt. Amikor az egyház egyik vezetője voltam, én nem mondtam ilyen dolgokat külsősöknek, mint pl. ez a mondat Hubbardról:

Szinte érthetetlen és hihetetlen, hogy a jelenleg elérhető információnk szerint még nem forgatták le az életútját valamelyik híres és tehetséges hollywoodi színésszel a főszerepben. Ilyen színes, gazdag és tevékeny élettel ugyanis ma már nemigen találkozni…

A tartalmi elemek szerint írtam össze észrevételeim a könyvről, és ha más szóba hoztam Hubbardot, akkor kezdjük a könyvben ismertetett rövid életrajzával.

Hubbard hamis hivatalos életrajzának kritikátlan átvétele

Talán ez a legjobb megfogalmazása annak, amit itt elkövettek a szerzők. Ígéretük ellenére (hogy csak olyan elemeket szerepeltetnek a könyvben, amelyek megtörténtét az egyház legádázabb kritikusai se vitatják) nagyszámú olyan állítást megfogalmaznak, amelyekről egyszerű Google kereséssel kideríthető (általában az első találat az adott keresésre), hogy dokumentumokkal cáfolható valótlanság.

Két konkrét példa:

Állítás a 36. oldalon: A hatéves Hubbardot vértestvérükké fogadják a feketeláb indiánok, egy Öreg Tom nevezetű indián, és ezt egy 1985-ös hivatalos dokumentum igazolja a törzs részéről.

A valóság:

Az LA Times cikke Google keresésre előjövő cikke (https://www.latimes.com/archives/la-xpm-1990-06-24-mn-1013-story.html) alaposan körbejárta ezt és erre jutott:

• ilyen ceremónia nincs is annál a törzsnél
• Öreg Tom (Old Tom) nevű indián nem szerepelt a törzs akkori névjegyzékében, sőt nem is voltak keresztény neveik az akkori indiánoknak
• a „hivatalos dokumentumot” a törzs három olyan tagja írta alá, akiknek nem volt felhatalmazásuk ilyen nyilatkozatot tenni a törzs nevében, azt egy Richard Mataisz nevű indián származású szcientológus alkotta meg és íratta alá a törzs három tagjával, hogy „bizonyítsa” Hubbard meséjét

Állítás a 37-en oldalon: Hubbard 13 évesen elérte a „Sas Cserkész” „Eagle Scout” fokozatot, amivel akkor ő lett a legfiatalabb ilyen szintet teljesítő cserkész.

A valóság:

Az „eagle scout Hubbard” Google keresésre az első találat egy hivatalos levél az amerikai cserkészek szövetségétől, hogy nem tartották külön soha nyilván, hogy ki milyen életkorában lett „Eagle Scout”, tehát ezt így lehetetlen megmondani és bizonyítani, hogy Hubbard lett volna a legfiatalabb ilyen cserkész.

Az ominózus levél:

Pár hasonló állítás még, amelyek egyszerűen cáfolhatók vagy árnyalhatók egy kis utánajárással (a teljesség igénye nélkül, mert tényleg rengeteg benne a dokumentálható valótlanság):

Az első amerikai magfizikával foglalkozó tanfolyamon részt vett hallgatóként – a teljes történet ennél sokkal prózaibb (megbukott belőle konkrétan).

Hubbard katonai életpályája nem volt olyan pozitív, mint ahogy a könyv lefesti, és soha nem sérült meg a harctéren (itt egész jól le van dokumentálva, hogy miket összehazudott „Ron”).

A rövid életrajzból ugyanígy kimarad Hubbard második felesége, Sara Northrup (az első találat a „Hubbard second wife” keresésre!), mint a hivatalos egyháziból, és tévesen Mary Sue Hubbardot, a harmadik feleséget tünteti fel másodiknak.

Interjúk prominens szcientológusokkal

A prominens szcientológusokkal készült riporteri munka a kommunista alákérdezős interjúkat idézi. Könnyű dolga egy lelkiismeretes újságírónak sem lenne velük, hiszen aktív szcientológusok semmiféle kritikát nem fogalmazhatnak meg sem az egyházról, sem a módszerről. Így mindenképp egy idealizált, hamis képet kapunk az ottani tagokról, ráadásul nem is szembesíti őket a riporter az egyházzal és a szcientológiával kapcsolatos ellentmondásokkal, botrányokkal, kritikákkal.

A szcientológiát, módszereit és ügyeit ismertető részek

Ezek a részek gyakorlatilag egy az egyben átveszik az egyház anyagait és álláspontját, teljesen egyoldalúan bemutatva a tanításokat és a szervezeti felépítést, semmi teret nem adva az attól eltérő valóságnak, említést se téve a botrányokról, ellentmondásos gyakorlatokról (kapcsolatmegszakítás, szabad préda irányelv stb).

Egy konkrét példa erre az auditálások során rögzített adatokkal való visszaélés kérdése. A 13. oldalon azt fejtegeti a szerzőpáros, hogy auditálási ülések tartalmának írásos rögzítése olyan módon történik, hogy az áttekinthetetlen és rossz célokra nem használható.

A szcientológia auditálásról írt szakvéleményben megírtam, hogy mi a valóság:

A szcientológia alapítója megteremtette a technikailag auditálásnak nem minősülő, viszont de facto auditálás fogalmát a HCO-konfesszió elnevezésű eljárás bevezetésével. A HCO-konfessziót azért nem minősül Hubbard értelmezése szerint auditálásnak, mert a szcientológia szervezetekben bevezetetett „gyónási titok” intézménye nem vonatkozik rá. Még egyszer kiemelném, hogy Hubbard írásai szerint ugyanazon módszerrel zajlik ez a típusú vallatás is, mint a normál, gyónási titokkal védett konfesszió). Tehát tulajdonképpen egy hazugságvizsgálatra is alkalmas műszerrel vallatják ennek során az illetőt, bevallottan igazságszolgáltatási célokra.

…

Az előző pontban ismertetett HCO-konfessziók során megvallott bűnökről ún. tudomásjelentés készül. Ez olyan adathalmaznak minősül, amely bekerül az egyház központi adatbázisába is. Az auditorok által írt, az auditálási ülés során tett vallomásokat összegző ilyen jelentéseket angolra fordítják és felviszik egy számítógépes programba. Ezt követően a szcientológia nemzetközi internetes magánhálózatán (VPN) keresztül a vallatott személy nevéhez kötve és a jelentésben szereplő adatokra utaló kulcsszavakkal ellátva (indexelve) továbbítják (feltöltik) a szcientológia európai (Koppenhága, Dánia) és nemzetközi (Los Angeles, USA) központi komputerizált adatrendszerébe.

…

További probléma, hogy ezen adatbázisokban egyszerűen, kulcsszavak alapján keresni lehet

Az adatvédelmi hatóság eljárását is nagyon hamis fényben tüntetik fel. Teljesen kimarad például az élettörténeti kérdéssor problémája – a szcientológia egyház név szerint listáztatja az összes vezető beosztású munkatársa és „szerzetese” valamennyi szexuális kapcsolatát, illetve írásban részletezni kell a szexuális életüket.

Ez egy teljesen indokolatlan és megmagyarázhatatlan adatbekérés. Csak zsarolási és adatgyűjtési célra alkalmas, munkaköri alkalmasságot ebből nem lehet megállapítani. Ahogy Dr. Péterfalvi Attila is utalt rá – a személyes adatokhoz való jogunk az emberi méltósághoz való jogból fakad. A szcientológia egyház az ilyen típusú megalázó faggatózásokkal pont az emberi méltóságától fosztja meg tagjait. Ez ennek az egésznek lényege szerintem, és pont erről nem szól egy szót sem a szerzőpáros, hanem az egyház érvrendszerét ismételgetve a papír alapú dossziékban rövidítések közé rejtett, amúgy használhatatlan adathalmazról értekeznek oldalakon keresztül.

Ezekről nincs szó a könyvben:

A szakértők

A könyv megszólaltat pár szakértőt is a témában. Az arányok érzékeltetésére: a szcientológiát jól ismerő és valós kritikákat megfogalmazó, az Adalékok a szcientológia negyedszázados magyarországi történetéhez c. kiváló tanulmányt jegyző dr. Lugosi Győző kapott összesen 1,5 oldalt (és ebben ki is merül a viszonylag negatív tartalom). Azaz a 280 oldalas könyvben 1,5 oldalba van sűrítve pár kritikus észrevétel és ennyi.

A jóval barátibb és pozitívabb hangot megütő Dr. Török Péter 4 oldalon keresztül dicsérhette a szcientológiát, Dr. Máté-Tóth András, a szcientológia legnagyobb barátja pedig már 5 oldalon keresztül támaszthatta alá az egyház álláspontját, kínosan kerülve bármilyen valóban kritikus megjegyzést. A sokszínűség jegyében pedig 11 oldalon keresztül beszéltettek egy pszichológust általában a hitről és a vallásról, de a szcientológiáról alig beszélt és igazából nem értettem, hogy miért volt fontos ezt ilyen terjedelemben belerakni az anyagba.

Szakértőként lett feltüntetve a friss diplomás vallásbölcsész Miklovicz Attila (a szcientológia egyház szóvivője), aki utolsó megszólítottként minden kritikus megjegyzést, ami esetleg elhangozhatott az előző oldalakon (1 vagy 2 ilyen lehetett) kíméletlenül helyre tudott tenni.

A személyes érintettség

Klenk-Sipos Ritával többször is beszéltem, illetve találkoztam is vele a könyv kapcsán. A 2017-es TV-s riportja igen korrektre sikerült, ahhoz gratuláltam is neki anno. A könyvről szóló, ezt követő egyeztetések során azonban nagyon rossz megérzésem lett az egésszel kapcsolatban. Éreztem, hogy itt valami nagyon nincs rendben, és valahogy tudtam, hogy ez egy csapda lesz. Kaptam volna valószínűleg 1-1,5 oldalt, utána Miklovicz Attila 10 oldalon keresztül szétszedte volna a mondandómat, amire meg nem tudtam volna értelemszerűen reagálni. A könyvet elnézve ez meg is történt volna.

A könyvem évek óta ingyen letölthető, Dudás Diána könyvét pedig én adtam oda neki személyesen, hogy olvassa el a felkészülés részeként. Ha valóban lett volna véleményütköztetési szándék, megkérdezhette volna az egyház képviselőit a két könyvben foglalt állításokról. A blogon és az alapítvány weboldalán is számos olyan dokumentált eset és botrány van, amelyekkel kapcsolatban fel lehet volna tenni valódi újságírói kérdéseket az egyház képviselőinek.

Összefoglalás

Ez a könyv nemes egyszerűséggel egy szcientológus propagandakiadvány. Senkinek nem ajánlom, aki valós képet akar kapni a szcientológiáról, továbbá semmi új vagy értékes információ nem derül ki belőle.