Tények, tapasztalatok, vélemények és hírek a szcientológia egyházról

Szcientológia: objektíven és szubjektíven

Szcientológia: objektíven és szubjektíven

Jogellenes volt a tavaly októberi rendőrségi razzia

2018. február 24. - Reformer

Forrás: népszava.hu

Nagy az öröm az "egyháznál" gondolom, de ennek a történetnek ettől még nincs vége. Három párhuzamos és egymástól független hatósági eljárás zajlik az egyház ellen (rendőrségi, adóhatósági, adatvédelmi), ebből az egyikben elértek egy részsikert.

A NAV nyomozása, mint láttuk, továbbra is halad előre

Az adatvédelmi hatóság határozatát megfellebbezték, meglátjuk, az ügyben hogy dönt a bíróság.

A teljes hír:

Egyértelműen jogellenes volt a Nemzeti Nyomozóiroda (NNI) razziája a Szcientológia Egyháznál, ezért a Budai Központi Kerületi Bíróság hatályon kívül helyezte az akciót megalapozó határozatot. Ennek nyomán a Nemzeti Nyomozóirodának vissza kell szolgáltatnia a több száz doboznyi jogellenesen lefoglalt iratot és informatikai eszközöket – áll a szcientológusok lapunkhoz eljuttatott közleményében.

Erőteljes sajtóérdeklődés mellett zajlott 2017. október 18-án az NNI akciója a Szcientológia Egyház budapesti székházában, amelynek során házkutatást folytattak, iratokat és informatikai eszközöket foglaltak le – folytatódik a közlemény.

A Szcientológia Egyház és jogi képviselői panasszal éltek, jelezték jogi kifogásaikat. A panaszt a Fővárosi Főügyészség ugyan elutasította, de a bíróság végül mind az NNI, mind a főügyészség határozatát hatályon kívül helyezte.

„A bíróság kiemelte, hogy a nyomozó hatóság több ponton is törvényt sértett az eljárásában, és alapjaiban sérült a szükségesség és arányosság elve az intézkedés során. Ez a bírósági határozat jelzés értékű lehet a többi hatóság részére is, hogy jóhiszeműen és hivatali hatalmukat a törvényes kereteken belül gyakorolva forduljanak – jelen esetben – a Szcientológia Egyház felé” – idézi a közlemény Szikinger István ügyvédet.

Miklovicz Attila, az egyház szóvivője így reagált: „Nyilvánvalóan nagyon örülünk a bíróság döntésének, és reméljük, hogy az egész eljárás hamarosan lezárul. Természetesen továbbra is együttműködünk a hatóságokkal, hiszen biztosak vagyunk ártatlanságunkban”.

A bejegyzés trackback címe:

https://objektivszcn.blog.hu/api/trackback/id/tr9213693786

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

egytucatLevelibéka 2018.02.24. 09:40:23

És erről természetesen a média mélyen hallgat.

büdös zokni 2018.02.24. 10:39:18

Ezért kell óvatosan, ésszel nekik menni. Erőből nem lehet lenyomni őket.
Az egyértelműen bizonyitható bűneiket kell feltárni (van bőven) és a bűnösöket egyenként rács mögé juttatni.

Gyaloghuszár 2018.02.25. 10:22:00

A határozatot megtaláltam: naih.hu/files/NAIH-2017-148-H-hatarozat.pdf
De szívesen elolvasnám a bírósági döntést is - talán kicsit egyoldalú Szciinger doktor véleménye. Tudja valaki, el lehet-e ezt érni valahol?

Reformer 2018.02.25. 19:08:52

@Gyaloghuszár: az nem nyilvános dokumentum.

Kerek 2018.02.26. 17:44:45

Van egy elméletem, ami - szerintem- nem csak nekem jutott eszembe. Az egész októberi incidens azért lehetett, mert olyan ember(ek)nek, volt(ak) adata(i) valamelyik szci dossziéban, aki(k)nek ez kínos lett volna, így ki kellett menekíteni onnan. Mikor ez megtörtént, már lehetett jogellenesnek tekinteni az ügyészség akcióját, mivel nem lesz következménye. Még 1-2 hétig puffognak rajta a szci-k, aztán szépen el fog ülni a dolog... Aztán minden folyik tovább a medrében. Esze ágában nem volt itt a hatóságoknak komolyan "kicsinálni" ezt a szervezetet, csak menekítés volt. Szerintem.

Gyaloghuszár 2018.02.26. 20:59:16

@Kerek: Remélem tévedsz! De ha az adatvédelmi hivatal eljárása el is bukik ezen (amit egyébként én nem hiszek), nem ez az egyetlen szál ami fut. A kémkedés gyanúja miatt indított nyomozást ez az - egyébként ismeretlen tartalmú - határozat valószínűleg nem érinti.

Érdekes, hogy az adatvédelmi hivatal nem is reagált az ügyre. Vagy csak én nem találtam semmit ezzel kapcsolatban?

Kerek 2018.02.27. 16:55:30

@Gyaloghuszár: A kémkedés vádja azért kellett, mert azzal minősített esetté lépett elő, ami lehetővé teszi, hogy titkosítani lehessen az eljárás részleteit, amíg a nyomozás tart.
süti beállítások módosítása