Tények, tapasztalatok, vélemények és hírek a szcientológia egyházról

Szcientológia: objektíven és szubjektíven

Szcientológia: objektíven és szubjektíven

A pszichiátria ellen tüntettek a szcientológusok szombaton

2016. május 31. - Reformer

Az Állampolgári Bizottság az Emberi Jogokért (hahaha, képmutatásból csillagos ötös) elnevezésű szcientológus szervezet aktivistái pár nappal ezelőtt, szombaton tüntettek a pszichiátria ellen.

Bevezetés

Soós Zoltán főállású házon belüli megmondóember és pénzbegyűjtő így foglalta össze, hogy mi a bajuk a pszichiáterekkel úgy általában:

cchr00.jpg

Tárgyalás

A bizottságnál dolgozó PR-géniuszok szerint jó ötlet volt egy május végi szombaton dél körül 1-1,5 órára lezáratni a rendőrséggel a Blaha Lujza tér - Astoria - Erzsébet-híd - Hegyalja út - BAH-csomópont útvonalon egy kifelé vezető sávot.

Egyébként én is éppen a bevásárlásból igyekeztem haza, amikor miattuk kb. 40 percet ültem a dugóban, több ezer sorstársammal, akik kifelé igyekeztek a városból. Szóval aki akkor ott szívott, az tudja, hogy ezek miatt volt.

Unalmamban megszámoltam őket, kb. 130-150-en lehettek (ez a szcientológusok szerint "mintegy 200" résztvevő).

Dobos János, a szervezet vezetője, így foglalta össze a történteket:

cchr_1.jpg

Befejezés

Slusszpoénnak még annyit írnék, hogy megalakult ezen remek és rendkívül hasznos civil szervezet erdélyi részlege is, így már az ottaniakat is boldogít(hat)ják.

Honnan tudni egy szcientológia szervezetről, hogy megalakult? Mi az első életjele?

Elkezdtek tarhálni a Facebookon.

hddsata.jpg

A bejegyzés trackback címe:

https://objektivszcn.blog.hu/api/trackback/id/tr668764820

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Moria 2016.06.01. 16:47:34

Ennyire szegenyek, hogy meg HDD-t is a tagsagtol kernek?
süti beállítások módosítása