Tények, tapasztalatok, vélemények és hírek a szcientológia egyházról

Szcientológia: objektíven és szubjektíven

Szcientológia: objektíven és szubjektíven

Ilyennek álmodják a Clear Magyarországot

2015. május 21. - Reformer

Egy névtelen informátorunk küldte az alábbi szösszenetet. Eredetileg 2012-ben íródott, de valamiért ismét divatos lett "arrafelé".

Annyit változott a helyzet, hogy szerencsére már nem sokáig tudnak ezzel blöffölni - a Super Power nevű auditálás már elérhető 1 éve, szóval pár éven belül be kell következzen elvileg az, amit itt leírtak. Kíváncsi leszek, hogy 5-10 év múlva mivel magyarázzák a kudarcot...

Itt a cikk, változtatás nélkül közlöm:

10 éves a Clear Magyarország

Még sokat kell fejlődnie az Egyesült Államoknak, ha utol akarja érni Magyarországot, ahol ma, a magyar állam alapításának ünnepén emlékeznek meg az ország Clearré válásának 10. évfordulójáról. Helyszíni tudósítónk, Walter K. Ramsey beszámolója a magyarországi állapotokról.

Alig 20 évvel ezelőtt a Magyarország még azzal került fel a világ sajtótermékeinek címoldalára, hogy az akkori kormány, a nemzetközi egyezmények semmibevételével, durván korlátozta vallásszabadságot, és az ország gazdaságilag a szakadék szélén táncolt. Azóta nagyot változott a világ. A Super Power kiadását követő esztendőkben hatalmas fordulat állt be az ország vezetésében, ami nem azt jelentette, hogy forradalommal döntötték meg a kormányt, hanem az uralmon lévő politikai elit ismerte, fel, hogy hogyan lehet úgy a hatalomban maradni, hogy mindenki prosperál belőle, és az állampolgárok boldogan tartják meg őket az ország vezetésében.

Azóta az ország jogrendszere teljes vallási szabadságot biztosít, és az állam és egyházak együttműködése példamutató minden még ebben elmaradott ország számára. Az államadósságot már csak emléktábla őrzi a Pénzügyminisztérium falán azzal a dátummal, amikor az utolsó eurócent visszafizetését is engedélyezte a Magyar Nemzeti FBO. Azóta is érvényben van a Nemzeti Normál Kondíció, amelynek lépéseit keményen tartatja be az Országos 1-es Osztály.

A közbiztonság az utóbbi években már-már riasztóan megerősödött. Az Elzett gyár legutóbbi közleményében arról tudósított, hogy már gyakorlatilag kizárólag az export bevételükből élnek, mert a magyar háztartásokban teljesen eltűnőben vannak a zárak. Köszönhető ez a Criminon program eredményeinek, amelyet 15 éve vezettek be a teljes büntetés-végrehajtási rendszerben, és a bűnözés ezáltal gyakorlatilag nullára csökkent. Ezen túlmenően minden óvodában és iskolai alsó tagozatban Az Út a Boldogsághoz alapelveit oktatják, így a "bűnöző utánpótlás" is elapadt.

A hirtelen gazdasági növekedés köszönhető annak a több ezer magyar világszabadalomnak is, amely a Tanulási Technológia országos bevezetése óta áramlott ki a magyar középiskolákból, egyetemekből és kutatóintézetekből. Nyilván hozzájárult ehhez az is, hogy az egészségügyi kiadások a 2010-es évi 1000-1500 Milliárd forintról 100-150 Milliárd forintra zuhantak, különösen amióta az orvosképzésben a táplálkozás-tudomány áttörései után a PTS/SP technológia is bevezetésre került. A kormány vezető egészségügyi tanácsadója, Dr. Lenkei Gábor szerint, a magyarországi orvosképzés iránt egyre növekvő nemzetközi érdeklődés miatt a képzési bevételek 1-2 éven belül teljesen fedezni fogják a fennmaradó gyógyászati kiadásokat.

Reméljük, hogy az Egyesült Államok kormánya is több tanácsadást rendel majd Magyarországtól, mert bizony az ottani állapotokhoz képest még bőven van hová fejlődnünk. Hamarosan újra tudósítunk Budapestről, "A Jövő Civilizációjából".

Egy furcsa tér-idő görbület nyomán csusszant ez a cikk ide a jövőből, de ha kíváncsi vagy a cikk előzményeire, gyere el 2012. július 20-án délután a Lurdy Házba a Freewinds Vízrebocsátási Ünnepség első rendezvényére, és hozd el barátaidat is.

Szeretettel várunk!

Miklovicz Atosz
AZ OTB Elnökhelyettese

A bejegyzés trackback címe:

https://objektivszcn.blog.hu/api/trackback/id/tr627480154

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Ants Group · http://a-szcientologia-valsaga.blog.hu/ 2015.05.21. 21:15:09

:)) Ez a kedvenc részem (szabadon idézve) "Az orvosképzésben a PTS/SP technológia bevezetésre került és ettől 1500 milliérdról 150 milliárdra zuhant az egészségügyi költségvetés..."

Azt hiszem igaza van annak a gonosz csoportnak, amelyik azt állítja, hogy mára csak a leghülyébbek maradtak ebben a szektában...:)

bumeráng2013 2015.05.22. 13:49:42

Pedig Attila egész normális ember volt vagy elment az esze vagy valaki más írta ezt a baromságot és neki alá kellett írnia .

PTS level III. 2015.05.22. 21:11:25

Kétségtelen, hogy ez az utópisztikus látomás egy hibbant elmében fogant, de azért ne szívjuk mellre! Ilyenkor mosolyogjunk, mint a kisegítő iskolába járó gyerek apukája, akinek az orra előtt vécépapír gurigából meg alufóliából barkácsolt űrhajót lenget a kis lurkó. Simogassuk meg a buksiját, és mondjuk neki türelmesen: Jól van, kisfiam! Nagyon ügyes vagy!

PTS level III. 2015.05.23. 21:57:47

Előre is elnézést kérek tőletek az off topic hozzászólás miatt.

Mostanában ellátogattatok dr. Lenkei honlapjára? Találtam a rendezvényeik (www.drlenkei.hu/index.php?option=com_content&view=category&layout=blog&id=87&Itemid=282) között két "érdekességet":

[Coca-Cola Testébresztő Női Futógála]
[Coca Cola Testébresztő Fitnesznap]

Engem csak az érdekelne, hogy a világ egyik legegészségtelenebb trágyalevét gyártó monopólium rendezvénye vajon hogyan kaphatott helyet egy Világmegváltó Egészségkultúrát hirdető honlapon.

Reformer 2015.05.24. 09:06:08

@PTS level III.: az ördöggel is cimborálnak, ha valahogy segíti a jó ügyet

Anna_K 2015.05.28. 17:54:05

A cikket olvasva két kérdés merült fel bennem:

1.) A közbiztonság megerősödése hogyan lehet riasztó?
2.) Miért rendelne tanácsadást tőlünk a Egyesült Államok kormánya, ha nekünk van bőven hova fejlődnünk hozzájuk képest?

Nem hiszem el, hogy ennek a szövegnek a bárgyúsága nem tűnik fel még az egyébként tökéletesen elkötelezett szcientológusnak is...

PTS level III. 2015.06.02. 08:06:58

@Anna_K:

Úgy tűnik, a következetes és tárgyilagos gondolkodás nem erénye a szcientológusoknak, és a szellemi szabadsághoz vezető út egy szürreális, rémisztő világba vezet.

"A bolondok létének végső igazolása talán az, hogy vállalják a kockázatot ott is, ahová az angyalok is csak félve lépnek” - Yehudi Menuhin
süti beállítások módosítása