Tények, tapasztalatok, vélemények és hírek a szcientológia egyházról

Szcientológia: objektíven és szubjektíven

Szcientológia: objektíven és szubjektíven

Fel Hamburgba!

2012. január 19. - Reformer

Az utóbbi időben egyéb elfoglaltságok miatt kissé elhanyagoltam a blogot.

Mától újult erővel vágok bele, mert téma közben lett bőven.

Elsőnek egy aktuális hír:

Újabb mozgósítás van az egyházon belül. A németországi "elnyomás" "kezelésére" Hamburgban is vettek egy palotát, felújították "ideális orgnak". A megnyitóra pedig minden európai országból várnak szcientológusokat, hogy legyen tömeg.

Körlevelet is kiküldött a szcientológia európai "parancsnoka", Walter "Decibel" Kotric, amit Nagy Tamás, a magyar szcientológia vezetője ki is rakott a Facebookra:

 

Tamas Nagy

Az Európai management első számű vezetőjének levele minden Szcientológushoz :

 

Kedves Szcientológus !

Mint azt már hallottad, január 21-én külön megnyitót tartunk Hamburgban. Ez lesz a második ideális org Németországban!!!!!!

Ez egy sok-sok embernek szóló kijelentés!!!!

Nincs másik olyan ország Európában, csak Németország, ahol két ideális org van.

Ez a kijelentés egyben azt is mondja, hogy növekszünk, illetve hogy virágzunk és prosperálunk. Ez nagyon jelentős pillanat Németország és egész Európa számára.

Azt is hallottad már, hogy mire képes egy ideális org, és Hamburg egy olyan városban van, amely nagymértékben úgy működik, mint Németország 2-es osztálya [promóciós és marketing - Reformer], és minden főbb újság és magazin onnan származik.

Az új ideális orgból látható a Spiegel központja néhány 100 méterre az orgtól, és mindenki tudja, hogy mire képes a magazin a pozitív irányban, amikor megfelelő felvilágosítást kap arról, hogy mit tudunk megtenni.

Így tehát itt jövünk mi!!!!!!

Az új 6-os osztályú [azoknak szól, akik nem szcientológusok - Reformer] bemutatótáblák, amelyek odakerültek, be fogják mutatni ezt a hamburgiaknak, és mindenkinek Németországban, továbbá mindenkinek a sajtótól, akinek nyitott a szíve, és képes duplikálni, amit látni fog, és amit meg tudunk tenni.

Tehát ez egy szuperjó, szupernagyszerű és új jövő.

Hány szcientooógusnak vannak Európában kudarcot vallott céljai a terjesztéssel és az emberek bevonásával kapcsolatban. Igen, pontosan azt fogja megmutatni nekünk ez az új ideális org, hogy ezt hogyan lehet megváltoztatni.

Mire van tehát szükség?

Ahhoz, hogy megfelelően bemutassuk ezt, megfelelő mennyiségű emberre van szükség, mivel ez ki fogja emelni az üzenetünket, felkiáltójelekkel!!

Tehát gondoskodj róla, hogy mindenki eljöjjön. Autóval, busszal, repülővel, vonattal és bármilyen más közlekedési eszközzel. A lényeg az, hogy elgyere, és mivel szükségünk van tőled arra az igenre, hogy nyomatékot adjon arra a kijelentésre, amit tenni fogunk.

Az új org címe: Dom utca 9., Hamburg

A nagy tömeg megjelenése mutatni fogja, hogy mekkorát növekedtünk. Tehát találkozunk ott, és nagyon fogunk örülni találkozásnak!!

Szeretettel:

Walter Kotric
CO CLO EU [Commanding Officer, Continental Liaison Office Europe, az európai kontinentális összekötő iroda parancsnoka - Reformer]

 

 

A bejegyzés trackback címe:

https://objektivszcn.blog.hu/api/trackback/id/tr833589502

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

norbert79 2012.01.19. 13:00:11

Reformer (bocs, nickneved rövidebb leírni) :)
Nem úgy volt anno, hogy "Amíg semmid sem marad"-ban Hamburgban történt az egész? Nekem úgy rémlik, hogy már ott volt egy Org, vagy tévednék?

Reformer 2012.01.19. 16:58:46

@norbert79: igen, ott játszódott. volt már egy org, csak nem volt ideális.

Dr. A. Nordenholz 2012.01.19. 19:56:01

Doom? Találó utcanév az Egyház számára:)

Dr. A. Nordenholz 2012.01.19. 19:59:22

Nekem még az "új jövő" kifejezés tetszik nagyon:D
"Új" is és "jövő" is. :D ez már-már hihetetlen :D

Valerijov 2012.01.20. 13:29:25

"és Hamburg egy olyan városban van" ühüm....mindig, mikor feljövök ide olvasni, újfent elcsodálkozom, hogy tud működni egy ilyen szervezet, ami ilyen hülyékből áll.

Dr. Kix 2012.01.22. 10:33:42

Ez mennyire magyartalan, már megint. Förtelem.

silversurfer 2012.01.22. 16:28:23

"Dom utca 9."... utca.. Hamburgban. Ahha, szóval Hamburg egy magyar város... :) Vagyis egyesek Trianon miatt sírnak, közben meg bevettük Németországot, szép :)

Straße, talán. De ez a legkisebb hiba a szövegben :)

Ammonia73 2012.01.23. 18:55:23

:D...és nem javulnak...:D
A szcientológusoknak Hamburg egy olyan városban van, ami Németország kettes osztálya...
...és a szcientológusoknak most "új jövő" jön...mert eddig ugyebár csupa régi jövő volt terítéken és hát ezt már eléggé unták...na de majd MOST!:D

vittore 2012.01.31. 10:04:25

Ebben a blogban nem szoktam kommentelni, de olvasva a "felhívást",őszintén mondom, kezdek félni ezektől a tébolyultaktól.
süti beállítások módosítása