Tények, tapasztalatok, vélemények és hírek a szcientológia egyházról

Szcientológia: objektíven és szubjektíven

Szcientológia: objektíven és szubjektíven

Állítólag az iszlám is megtalálta a Szcientológiát

2011. március 20. - Reformer

Ezt a "jó hírt" küldözgetik egymásnak a szcientológusok:

Louis Farrakhan tiszteletes az Iszlám Nemzetei (Nations of Islam) éves rendezvényén (Megváltók Napja 2011) 16.000-es gyülekezetnek beszélt arról, hogy megtalálta a szellemi szabadság elérésének módját, és számunkra valószínűleg nem meglepő, hogy ez a Szcientológia filozófia és annak gyakorlata.

Luis Farrakhan, mint az amerikai iszlám közösségek vezetője, a reaktív elmét jelölte meg ellenségként a gyülekezet számára.

A youtube videón tekerj a beszédben a 2 óra 7 perces időpontra és ott kezd az auditálásról és a szcientológiáról beszélni. Aki angolul ért, annak feltétlenül érdemes meghallgatni, hogy egy amerikai fekete iszlám vallási vezető szavaival, hogy megy át a 16.000-es közönségnek a Szcientológia lényege.

https://www.youtube.com/watch?v=_Iygl0zfbPE 

A legtöbb szcientológus fél az internetet használni. Ha egyszerűen csak beírták volna valamelyik keresőbe Farrakhan nevét, többek között ezekre talált volna:

http://atv.hu/kulfold/20110303_leleplezne_a_satant_a_cionistakat_es_beken_hagyna_a_libiaiakat

Farrakhan hosszan ecsetelte álláspontját a líbiai eseményekkel kapcsolatban is - Moammer Kadhafit testvérének és barátjának nevezte

http://nepszava.com/2011/02/amerika/farrakhan-a-feher-ember-civilizalasarol.html

Farrakhan négyórás, sok helyütt összefüggéstelen szónoklata alatt egy 1985-ös vallási élményét is leírta, amelynek során ő maga is ufóval utazott, s hallotta, amint Elijah Muhammad történelmi események bekövetkezéséről beszél. A vallási vezető szerint ezek azóta már meg is történtek. Farrakhan szakított időt arra is, hogy dicsérő szavakat mondjon a szcientológiáról és annak alapítójáról, Ron L. Hubbardról, aki szerinte rendkívül értékes „a világ valamennyi kaukázusi személye”, azaz fehér embere számára.

„Ron L. Hubbard azon volt és van ma is, hogy civilizálja a fehér embert, jobb emberi lénnyé tegye, és eltávolítsa a reakciós észjárásától”, közölte az Iszlám Nemzet vezetője az 1986 óta halott szcientológia-alapítóval kapcsolatban. „Mr. Hubbard felismerte, hogy az ő népét civilizálni kell.”

http://quart.hu/cikk.php?id=3441&print=1

A Nation Of Islamot 1930-ban alapította Detroitban Wallace Fard Muhammad, és az amerikai fekete közösség önszerveződését tűzte ki célul, a mozgalom vallási nézeteit az iszlám alapjaira építve. 1978-ban Louis Farrakhan szervezte újjá a szervezetet, amely hiába veszi alapul az iszlám tanait, abban mégis különbözik tőle, hogy szerinte az alapító Fard személyében valójában maga Allah jelent meg újra. A feketék önállósodására buzdító Nation Of Islam egyebek között azt vallja, hogy valamennyi rassz a feketéktől származik, és a fehérek "potenciális emberek, akik még nem fejlődtek ki teljesen". 

 

A bejegyzés trackback címe:

https://objektivszcn.blog.hu/api/trackback/id/tr802755182

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Ammonia73 2011.03.20. 11:35:34

Szegény szcientológusok. Látszik, mennyire igazodnak el a való életben...:X
Szerintem teljesen mindegy nekik, hogy ki az, csak szeresse őket végre valaki, ismerje el, hogy tényleg ők a világ megmentői...és ha ilyen akad, teljesen extázisba esnek.
Ez is csak azt mutatja, hogy valahol mélyen tisztában vannak azzal, hogy az emberek többsége totál hülyének nézi őket és a hubbardizmust...

hosszu arok 2011.03.20. 16:20:54

A Nation of Islam egy eretnek szekta. Nem része az iszlámnak!!!

kalman 2011.03.20. 17:28:42

@Ammónia73:

"Szerintem teljesen mindegy nekik, hogy ki az, csak szeresse őket végre valaki, ismerje el, hogy tényleg ők a világ megmentői...és ha ilyen akad, teljesen extázisba esnek. "

Teljesen mindegy ki az, csak legyen sok pénze és vagy ócsó munkaerő legyen -- terjeszkednek- újabb béna kísérlet

Jane Smith 2011.03.20. 18:33:02

Hát ez elég szánalmas :/ Szegények.

Judea · http://roleplay.blog.hu 2011.03.20. 18:40:26

Számomra nem volt lényeges különbség egy karizmatikus "Vidám Vasárnap" és Farrakhan beszéde között.
Németh Sándor is kapkod fűhöz-fához, hogy elismertesse magát.

Farrakhan békéről papol, közben antiszemitáskodik, meg uszít? Legalább indirekt módon tenné. Közben meg arról beszélt, hogy mennyi mindent kellett kiállnia. Prédikációba való?

Amit viszont nem értek, hogy miért pont a Sci? Lehet fizetett politikai hirdetés volt.

Ammonia73 2011.03.20. 19:15:11

"Farrakhan négyórás, sok helyütt összefüggéstelen szónoklata alatt..."

...és erről vajon ki jut eszembe? :D

"...egy 1985-ös vallási élményét is leírta, amelynek során ő maga is ufóval utazott"

Jujuj...megtalálta a zsák a foltját...:D:D:D

Mr. Hilter 2011.03.20. 19:22:48

Mi a Nemzeti Bocialista Pártban nem értünk egyet az elnyomó személyek blogolási jogával.

chipanddale74 · http://www.autosvilag.com 2011.03.20. 19:34:27

Hál istennek ez csak egy aprócska szekta az iszlám világhoz képest.

sprenczl 2011.03.20. 20:14:21

Hubi persze hogy értékes egy szakadár iszlamistának, kb mint egy szcibolond a fehéreknek...:-) Zsák a foltját, izé: E.T. a Xenuját....

anonim én 2011.03.20. 20:15:39

"A youtube videón tekerj a beszédben a 2 óra 7 perces időpontra" Hogy ezek mekkora béna szarok!
Akkor egy kis know-how:
A youtube-on lehetőség van a videó konkrét időpontjára linkelni. Ennek az a módja, hogy a youtubos link végére közvetlenül -szóköz nélkül- odabiggyesztünk egy #t= karaktersort (értelemszerűen time=) utána pedig a kérdéses időkódot óra-perc-másodperc formában így:2h7m0s. (mindhárom attributum opcionális, tehát elég pl. a 2h7m is)
És tádáámm! Ez a lehetőség már két éve is működött. Tekerj oda, mi? Bééénááák!

mrasid (törölt) 2011.03.20. 20:17:24

Ki a fszom ez a Farrakhan? És mióta vannak tiszteletesek az iszlámban? Csak mint gyakorló muszlim kérdezem :-)
A cím eléggé béna, szerintem arról van szó, hogy a szcientológusok megtaláltak egy idiótát :-)

Bokortalan Lajtalan · http://facebook.com 2011.03.20. 20:26:24

Aha, aha! Megvan, kik intézték az arab világ hirtelen "felvilágosodását!"

Dr. A. Nordenholz 2011.03.20. 21:04:13

Anno a japánok is megtalálták a szci(fi)entológiát. Voltak is a Flagben. Szertartást végeztek a Flag újság beszámolója szerint. Azóta Debbie Cook, a Flag kapitánya dezertált. De nem is ez a lényeg. Lenne japánban elég dolga az önkéntes lelkészeknek, igazán odamehetne az egész bagázs meghálálni a támogat, persze lehet, hogy az önkéntes lelkész PR kampány már lefutott.
Az ilyen híreknek, mint ez is csak PR értéke van.
Az iszlámnak is van szélsőséges ága, a szcientológia is szélsőséges, viszont jobban el tudja adni magát:) Van mit tanulnia Farrakhannek:)

Ammonia73 2011.03.20. 21:39:05

@Dr. A. Nordenholz: "Lenne japánban elég dolga az önkéntes lelkészeknek, igazán odamehetne az egész bagázs"
...én is ezen gondolkodtam...hogy a hírekben állandóan azt hallani, hogy "a baptista szeretetszolgálat a helyszínen..."
...hogy nem tűnik fel a szcientológusoknak, hogy ha az egyházuk szerint 8-10 millióan vannak, valahogy sosem az ő önkéntes lelkészeik segítségéről számol be a katasztrófák alkalmával a média? Pedig ott az a sok csodálatos assziszt, meg amúgy is...ők meg akarják menteni a világot. Hol van lyenkor az a rengeteg szcientológus önkéntes?

Toszkán Kovács 2011.03.20. 21:53:32

Bocs, ha megbántok valakit, de nekem nemmmihndennapi gyönyört okozna, ha az iszlám és a szcientológia bajsza komolyan összeakadna és robbantósék szent háborút hirdetnének alattomék ellen.

Dr. A. Nordenholz 2011.03.20. 22:11:41

@Ammónia73: Ott vannak ők mindenhol, csak a gonosz média ezt elhallgatja, mert tudod ők csak a rossz híreket terjesztik, mint pl. ezt is, hogy földrengés volt, meg ilyenek. Lehet, hogy nem is igaz, csak a média terjeszti ezt a sok negatív hírt. De ha igaz is lenne, akkor sem számolnának be arról, hogy a jó "fehér kalapos" szcientomókusok ott vannak, mert a pszichiáterek ezt megtiltják a médiának, tudod?

:D

Az iszlám persze beszámol a szcientológus szövetségről, mert ők jóbarik:) Az Al Kaida LRH techet használ, tudod, és Oszama Bin Laden missziót nyitott Afganisztánban, de a média erről nem számol be, mert a rossz hírekkel kereskednek és az a jó hír, hogy a tech terjed és virágzik, de ez nem lehet a címlapon, mert ez jó hír. Á, a média csak zavart kelt. Sok tsúnya pszicho.

Dr. A. Nordenholz 2011.03.20. 22:20:10

@Toszkán Kovács:

Ha megnézzük a tónusskálát, akkor a radikális iszlám magasabban van, mint a szci(fi), mert ők vállalják, amit csinálnak. A szci(fi) meg rejtett ellenséges, ami az alatt van, mert van egy rejtett küldetésük, de úgy tesznek, mintha nem az lenne a céljuk, hanem a szép új világ...:)

Szci 0-8 Alapok könyve Politikai skála (1969)

3.0 Köztársaság (konzervativizmus)
2.5 Demokrácia (unalom)
1.5 Fasizmus (harag)
1.1 Kommunizmus (burkolt rosszindulat)
0.0 Anarchia (halál)

Ammonia73 2011.03.20. 23:07:39

@Dr. A. Nordenholz:
"3.0 Köztársaság (konzervativizmus)
2.5 Demokrácia (unalom)
1.5 Fasizmus (harag)
1.1 Kommunizmus (burkolt rosszindulat)
0.0 Anarchia (halál)"
és...
...3.0 fölött már nincs semmi? :)

Ammonia73 2011.03.20. 23:09:49

@Dr. A. Nordenholz: "Á, a média csak zavart kelt."
...igen. Ömlik onnan a sok enthéta. Nem is kell nézni híradót. Mert amiről nem tudsz, az nem zavar, nem szomorít el, nem aggaszt, nem kavar fel, nem dühít. És milyen jó ilyen hülyén létezni, mint a szcientológusok...lehet naphosszat vigyorogni mint a fakutya...:X

Jane Smith 2011.03.20. 23:15:24

Tééényleg, ez hogy nem jutott eszembe? Nincs nekik valami techük, amivel a sugárfertőzést is meg lehet szüntetni? Meg amúgy is, miért nem mennek oda... szerintem a tektonikus lemezekkel is kommba léphetnének, hogy ne mozogjanak már annyit. A múltkori delfinekkel beszélő csaj meg megmondhatná a tengeri élőlényeknek, hogy jelezzék, ha jön a cunami. Esetleg akadályozza meg azt is.

Szerintem már rég a fukusimai atomerőműnél kellene lenniük.

Dr. A. Nordenholz 2011.03.21. 00:23:23

@Jane Smith:

A méregtelenítő programról azt állította a nukleáris fizikus(sic!) Hubbard, hogy kifuttatja a sugárzást. Szóval nyugodtan odamehetnek.

Translator +X+ · http://www.szabadzona.hu 2011.03.21. 00:39:56

:: Ammónia73 2011.03.20. 23:09:49
:: Mert amiről nem tudsz, az nem zavar, nem szomorít el, nem aggaszt, nem kavar fel, nem dühít.

Nem tűnik fel, hogy a sötét oldal érzelmeit soroltad fel? Bezzeg a "nem lelkesít fel, nem kelti fel az érdeklődésedet, megnyugtat" hírekkel tele vannak a média.

:: Dr. A. Nordenholz 2011.03.21. 00:23:23
:: A méregtelenítő programról azt állította a nukleáris fizikus(sic!) Hubbard, hogy kifuttatja a sugárzást.

A háttér mintha az lett volna, hogy a Phoenixben rendezett konferencián mindenki extraszarul volt, és kiderült, hogy volt vmi légköri atomrobbantás arrafelé, és azon segített sokat a niacin.

Persze ez nem 100%, majd vki aki olvasta azt a területet, kijavít.

Jane Smith 2011.03.21. 01:01:22

Transzi, te miért nem mész Fukushima? A szupererőiddel biztosan tudnál segíteni.

2011.03.21. 01:11:37

@anonim én: tényleg hasznos feature, de hogy te mekkora egy bunkó vagy...

killin tours 2011.03.21. 04:36:24

TURHÁZOTT egyet mielőtt elkezdett beszélni a dologról

ikaljan · http://ikaljan.blog.hu 2011.03.21. 05:14:34

@mrasid:
Farrakhan a Nation of Islam "tiszteletese".
A szervezetnek eredetileg annyi köze volt a iszlámhoz, hogy az alapító a kereszténységet a fehérek vallásának tartotta.
Mivel az Afrikából rabszolgaként elhurcoltak nagyon jelentős része eredetileg muszlim vallású volt, adott volt a következtetés, hogy az iszlám viszont akkor a feketék vallása.

Az alapítónak és környezetének egyebekben nem nagyon volt elképzelése az iszlámról mint világvallásról, a Koránt nem ismerték, arabul nem tudtak, az egyházat szervezetileg a protestáns rendszer szerint építették fel. (tiszteletesekkel, presbiterekkkel, templomokkal). Az eredeti elképzelés szerint Isten fekete, a fehérek pedig az Antikrisztus megtestesülése.

No szóval a dolog egy ilyen WASp ellenes kapjátok be KuKluxKlánék jellegű felbuzdulás volt, és mint ilyen, elég nagy sikere volt az USA-beli fekete népesség körében. Csakhogy a 60-as évekre a népszerű szervezet egyes tagjai elkezdtek külföldre látogatni, és rájöttek, hogy bizony az iszlámnak, mint világvallásnak nem sok köze van az általuk képviselt eszmékhez. (ennek a váltásnak két szimbolikus alakja MalcolmX és Muhammad Ali, korábbi nevén Cassius Clay)

MalcolmX-et ugyan a tradicionalista eftársak lelőtték, mint a feketék ügyének árulóját, de a Nation of Islam nagyjából betagozódott a szunnita iszlám fővonalába, 1975-ben pedig meg is szűnt, mint szervezet.

No, erre jött Farrakhan pajtás, aki újjáélesztette a mozgalmat, megfejelve avval, hogy szerinte a mozgalom alapítója maga Isten megtestesülése volt, illetve átvett egy halom terminus technikust az iszlámból.

anonim én 2011.03.21. 06:16:12

@randomgenerator: sebaj, majd ellensúlyozza ezt a sok magas szinten kommunikáló jóravaló szcidióta. Bár ami azt illeti, nekik nem is lenne szabad erre a blogra jönni, a saját szabályaik szerint.

Pong 2011.03.21. 08:12:31

Hát ez szomorú, hogy Farrakhan ennyire megzakkant, de várjunk, hiszen SOSEM volt normális. Most komolyan ekézzük itt egy olyan ember szavait, aki ufókkal utazott? Persze velemi is megtörtént pont ez, viszont legalább szépen elhalgatom(legalább is a rendőrök/pszihológusok elől...:)

Tinfoil-Hat Area, osztjólvan.

Ammonia73 2011.03.21. 08:42:42

@Translator +X+: "Nem tűnik fel, hogy a sötét oldal érzelmeit soroltad fel? Bezzeg a "nem lelkesít fel, nem kelti fel az érdeklődésedet, megnyugtat" hírekkel tele vannak a média."
nem tűnik fel, hogy előtte az enthétáról írtam?
Ugyanis sok szci ezek miatt nem néz tévét és vannak még szekták, ahol szintén emiatt nem néznek tv-t, nem hallgatnak rádiót. :)
Nyilván nem nekem van problémám ezekkel...hanem nekik. És nyilván nem a "nem lelkesít fel, nem kelti fel az érdeklődésedet, megnyugtat" dolgok miatt nem néznek tv-t, ezért ilyeneket fölösleges lenne felsorolnom...:)

Jane Smith 2011.03.21. 12:16:08

@Ammónia73: Akkor ezek szerint Transzi nem is jár orvoshoz? Hiszen ott is csak rossz dolgok derülnek ki, pl. beteg és gyógyszert kell szednie, le kell szedetni egy anyajegyét, van egy cisztája amit el kell távolítani, rákos... mennyivel jobb lenne mindezekről tudomást sem venni, igaz? Ugyan nem oldódik meg ettől semmi, de legalább nem enthéta (vagy entétha? fene tudja). Csúnya, csúnya rossz hírek... csukjuk be a szemünket...

Ammonia73 2011.03.21. 15:12:48

Ezt a Boston Legal sorozatot nálunk is leadhatnák...:)
3.évad 5. rész, szcientológia a tálcán:
www.youtube.com/watch?v=jQPwBoxnoAU&feature=feedf

okukac 2011.03.21. 19:07:14

@Translator +X+:

Te bizisten LRH reinkarnációja vagy! Mert, ha nem, akkor nincs mentség azokra amiket itt írsz.

Ammonia73 2011.03.21. 19:32:13

@okukac: :(...
Nem...:(
Én vagyok LRH reinkarnációja.
Tényleg. Határozottan érzem. :)

kalman 2011.03.21. 19:41:31

@Translator +X+:

"A háttér mintha az lett volna, hogy a Phoenixben rendezett konferencián mindenki extraszarul volt, és kiderült, hogy volt vmi légköri atomrobbantás arrafelé, és azon segített sokat a niacin.

Persze ez nem 100%, majd vki aki olvasta azt a területet, kijavít."

na, ezt nevezik belemagyarázásnak (sajna sok van belőle a szcientológiában) DE elárulok valamit

had kérdezzem meg mi köze van az tom / hidrogén bombának, a sugárzásnak, és annak hatásainak egy "lelki vezető" höz?

Elvileg semmi- se a Pápa, se a Dalai Láma, se senki nem foglalkozik vele.

De miért nem?

A sok ártótettük miatt visszafogják magukat a további ártó tettől? (ez is belemagyarázás)

NEM

Hanem azért, mert semmi köze nincs a kettőnek egymáshoz.

ennyi.

Ez LRH szc-fi maradványa, amikor '50 be megírta a Dianetikát, és a képet szerkesztették az elejére, akkor is azért vulkán van ott, meg láva, meg robbanás, mert az OT3 ba benne van, a hidrogénbombás téma, és ez restumilalálja a lelkeket, és ez vonzó (nem tudom miért ? Oo) De az azért az.

persze erre csak akkor jössz rá, amikor már késő :D

Direkt nyomogatják a gombokat :D

nem értem, miért kell a sugárzásról, az LSD-ről, és az alkoholista élményeiről, beszámolnia a véleményéről ?

Max akkor ha egy olyan emberről van szó, aki kedvére mindenről ír (hisz a sok birka úgyis megveszi, ha semmiről sem szól) nekem meg több pénzem lesz.

erre megy ki a játék mindig is erre ment ki a játék.

Már 6-7 éve itt vitázunk- nem akarom folytatni, mindenki elmondja / elmondhatja a véleményét, és ez jó, de az nem jó, hogy ilyen csúnya módon kihasználja az embereket.
Anyagilag is lelkileg is- mindenhogy.
Ezt te is tudod, Transz, hogy mi újság? Még mindig nem jöttél rá, mi van?

Emlékszem, amikor beléptem a Sea orgba, akkor megkérdezték tőlem, LSD t szedtem-e valaha?

mondtam, hogy nem, de miért fontos ez?

Erre hogy az aki valaha szedett LSD t soha nem lehet sea org tag.

Erre csak annyit, hogy szerencsés ember :D

mert a purif avagy a méregtelenítő kúra sen képes ezt kiszedni, majd OT x szinten.

Az emberek a rezsiköltséget se tudják kiköhögni! Nem hogy még több millióért vegyek olyan dolgot, amire nincs is szűkségem (Vallás néven) !?

ezért volt ez is a parlamentbe:

www.youtube.com/watch?v=PzrxXvuiONk&feature=related

ennyi

Üdv

Ammonia73 2011.03.21. 21:47:31

0.45 Ma reggel (ismétlés)

- Új törvény készül az egyházakról.

port.hu/ma_reggel/pls/fi/films.film_page?i_perf_id=15049874&i_topic_id=1

Translator +X+ · http://www.szabadzona.hu 2011.03.22. 10:31:52

:: Jane Smith 2011.03.21. 01:01:22
:: Transzi, te miért nem mész Fukushima?

Azért, mert így itt tovább idegelhetlek :)

:: Ammónia73 2011.03.21. 08:42:42
:: nem tűnik fel, hogy előtte az enthétáról írtam?

Dehogynem, de akkor mi is a gond? Nem tudom őket hibáztatni...

Nekem pölö a leginkább az bassza fel az agyam, amikor a töltelékhíreknek bedobnak egy "Indonéziában lezuhant egy kisbusz, hatan meghaltak" jellegű hírtt.

Tévét mondjuk ilyenek miatt sem nézek, pont elég (és pontosabb) hírt lehet találni a neten.

Szóval nem az a baj szvsz, hogy nem néznek tévét, nem olvasnak újságot, hanem az, hogy máshonnan sem szereznek infót arról, hogy mi megy jól, mi megy rosszul.

:: Jane Smith 2011.03.21. 12:16:08
:: Akkor ezek szerint Transzi nem is jár orvoshoz?

Ahhoz betegnek is kellene lenni :)

:: Hiszen ott is csak rossz dolgok derülnek ki, pl. beteg

Ez nem ott derül ki :) Amúgy az entheta az lenne, hogy megmondják, hogy mi bajod van, megmondják, hogy másoknak mi baja van, de elhajtanak gyógyszer nélkül és még le is basznak, ha véletlenül magadtól meggyógyulnák, és beperelnek kuruzslásért :)

:: kalman 2011.03.21. 19:41:31
:: na, ezt nevezik belemagyarázásnak

Amikor arra gondoltam, hogy vki kijavít, azt úgy értettem, hogy több adatot ad.

Amit te csinálsz, azt úgy hívják, hogy kioktatás :)

:: a sugárzásnak, és annak hatásainak egy "lelki vezető" höz?

A lelki vezetőhöz semmi, szerencsére nem is mondtam ilyesmit, a lelki vezető csak neked fontos. De ez nagyjából ugyanaz, mint amikor a kábszeresen sem segít az ima/minden más, ha nem hagy fel a szenvedélyével, azaz neked lefordítva "nem tér meg".

Viszont a sugárzás roncsolja a testet, azaz beteg leszel, azaz egyrészt mérgező anyagok gyűlnek fel a testedben, amelyek egy része a zsírszövetben fog elraktározódni, másrészt emiatt lejjebb is kerülsz a tónusskálán, harmadrészt még restimulál(hat) is korábbi eseményeket.

Na most a niacin arra való, hogy a zsírszövetbe került mérgező anyagokat eltávolítsa.

De neked egyszerűbben: miért is nem ihatsz meg két pohár bort?

:: Ez LRH szc-fi maradványa, amikor '50 be megírta a Dianetikát

Ez a te agymenésed. Az 50-es években volt még bőven légköri atomrobbantás és ez sajna nem sci-fi.

:: és a képet szerkesztették az elejére, akkor is azért vulkán van ott

Ez igaz, csakhogy a 60-as évek végéig nincs OT3, szóval semmi köze nincs ahhoz, hogy mi is történt az 50-es években.

Kicsit több adatot és gondolkozást kérnék.

kalman 2011.03.22. 11:04:03

@Translator +X+:

utolag.com/Rajatszas0321.htm

ezt nézd végig - márc 21 iki műsor, itt Szászfalvi László államtitkár, és a HírTV s hölgyike beszélgetnek, a hölgy jól kérdez pont a szci re hegyez ki néhány kérsét- és szépen válaszol rá. :)

na ,de

"De neked egyszerűbben: miért is nem ihatsz meg két pohár bort?"

Megihatok, ha akarok, de nem kívánom :P

ha kívánnám, innék. (Szabad akarat)

"
:: Ez LRH szc-fi maradványa, amikor '50 be megírta a Dianetikát

Ez a te agymenésed. Az 50-es években volt még bőven légköri atomrobbantás és ez sajna nem sci-fi."

www.mno.hu/portal/322651

Erre a sztorira gondolsz?

Mert szerintem nem az OT 3 nál találta ki (bár lehet) de komolyan mondom, a Dianetikának pont ezért ez az előlapja, innen van a kép, csak te ezt nem tudod, de az nem azt jelenti, hogy nem igaz.

De mindegy is, honnan szedte, a lényeg hogy baromság, szerintem ebbe megegyezhetünk.

index.hu/tudomany/2010/02/10/majd_xenu_meggyogyit/

ebből is sok mindent megtudhatsz - más emberek véleményéről

majd szólj, ha rájöttél, hogy te vagy az aki szembe megy az egyirányú utcába, és nem a sok száz ember.

:)

www.virtus.hu/?id=detailed_article&aid=91586

Na de visszatérve

"Ez a te agymenésed."

Az én agymenésem?:D Nem inkább LRH - jé?
Neki valljuk be jobb volt a képzelő ereje (főleg droggal)

"Na most a niacin arra való, hogy a zsírszövetbe került mérgező anyagokat eltávolítsa."

Ez most hogy is jött ide? nem erről volt szó...

ha felcsapott volna doktornak, aki nem tudom milyen betegségeket gyógyít, azt mondom oké

De hogy felcsapjon Jézus Krisztusnak, és mindenféle betegséget gyógyítson már nem pálya. Többek között azért sem, mert más a hit a mentalitás, a felfogás dolgokról, és a testi anyagi egészsége- persze összefügg, de érted mit akarok mondani, ugye?

"A lelki vezetőhöz semmi, szerencsére nem is mondtam ilyesmit, a lelki vezető csak neked fontos."

Csak nekem fontos?

Biztos vagy te abban, hogy LRH ra csak nekem fontos úgy ránéznem mint egy lelki vezetőre? vagy az az állítólag 10 millió ember a Földön aki szci nek vallja magát? Nekik nem fontos h LRH lelki vezető- e vagy sem? Biztos vagy te ebben?

"De ez nagyjából ugyanaz, mint amikor a kábszeresen sem segít az ima/"

ne találd ki, mi az én felfogásom a dolgokról, egyébként ha célozni akarsz elárulom a krisna tudat sem arról szól, hogy imádkozol, és minden szép lesz meg jó. Az egészség ott is fontos, és ha valaki szeretne önszántából (nem kötelező érvényűen) elmehet méregteleníteni, ha úgy gondolja sok méreg rakódott le a szervezetébe (ami ugye jó dolog) de ez még mindig anyagi- ezt valljuk be. ennyi.

Üdv!

Translator +X+ · http://www.szabadzona.hu 2011.03.22. 18:18:15

:: kalman 2011.03.22. 11:04:03
:: ezt nézd végig - márc 21 iki műsor, itt Szászfalvi László államtitkár, és a HírTV s hölgyike beszélgetnek

Akkor biztos sok olyan szci dolgot ismernek, amit én nem :) Szkippelem.

:: Mert szerintem nem az OT 3 nál találta ki

A képet ott találta ki, de ennek semmi köze nincs az atomhoz. Az atom+niacin kombó légköri atomrobbanások miatt jött elő. Előtte is próbálgatták a niacint használni, akkor lettek tőle nagyobn rosszul.

:: csak te ezt nem tudod

Azért eddig nem nagyon mondtál olyan szci dolgot, amit nem tudtam :)

:: majd szólj, ha rájöttél

Majd szólok, de hol is van az egyirányú tábla?

"Na most a niacin arra való, hogy a zsírszövetbe került mérgező anyagokat eltávolítsa."

Dehogynem.

Ezzel kezdted:

:: kalman 2011.03.21. 19:41:31
:: @Translator +X+:
:: "A háttér mintha az lett volna, hogy a Phoenixben rendezett konferencián mindenki extraszarul volt, és kiderült, hogy volt vmi légköri atomrobbantás arrafelé, és azon segített sokat a niacin.

Jelentősen segített volna, ha tényleg erre reagálsz és nem kevered bele az OT3-at, HírTV-t meg minden vackot ;)

kalman 2011.03.22. 23:33:15

":: kalman 2011.03.22. 11:04:03
:: ezt nézd végig - márc 21 iki műsor, itt Szászfalvi László államtitkár, és a HírTV s hölgyike beszélgetnek

Akkor biztos sok olyan szci dolgot ismernek, amit én nem :) Szkippelem."

Pont ez az.
Ez az arrogáns viselkedés az, ami segít mindenkinek, ami kiviszi az országot a ...ból.
Látod transz-ezt tanította neked a szci. Ez rossz.Nnem is akarok neked tanítani semmi szci-t Isten őrizz :)
Egyébként akkor elmondom, pár szóba.
BÁR ők (azok a senki kutyák) akik a szciről semmit nem tudnak (tehát ne is beszéljenek hozzám) arról beszélnek, hogy látatlanba lehúzzák a W/C-n. Kb ennyi :) Csak szebb megfogalmazásba- és nem csak neked raktam ki, hanem mindenkinek.

":: Mert szerintem nem az OT 3 nál találta ki

A képet ott találta ki, de ennek semmi köze nincs az atomhoz. Az atom+niacin kombó légköri atomrobbanások miatt jött elő. Előtte is próbálgatták a niacint használni, akkor lettek tőle nagyobn rosszul."

mindegy hol találta ki- baromság.

":: csak te ezt nem tudod

Azért eddig nem nagyon mondtál olyan szci dolgot, amit nem tudtam :)"

Nem is akartalak kioktatni, egyedül a véleményem mondtam el, ha már voltam a
Sea Orgba, gondoltam elmondom mi oké, és mi nem (saját tapasztalat alapján)
És ez nem oké . pont

""Na most a niacin arra való, hogy a zsírszövetbe került mérgező anyagokat eltávolítsa."

Dehogynem."

ki vitázott veled erről? : D

Én nem.

Végeztem purifot, képzeld.

De sajnos nem sikerült az idevágó kérdésemet megválaszolni, miszerint:

"A lelki vezetőhöz semmi, szerencsére nem is mondtam ilyesmit, a lelki vezető csak neked fontos."

Csak nekem fontos?

Biztos vagy te abban, hogy LRH ra csak nekem fontos úgy ránéznem mint egy lelki vezetőre? vagy az az állítólag 10 millió ember a Földön aki szci nek vallja magát? Nekik nem fontos h LRH lelki vezető- e vagy sem? Biztos vagy te ebben?

lehet véletlenül a sok kérdés rengetegébe elvesztél, és erre nem tudtál választ adni?
MOndjuk én se tudnék...

"Jelentősen segített volna, ha tényleg erre reagálsz és nem kevered bele az OT3-at, HírTV-t meg minden vackot ;) "

De hát EMBER! Ide tartozik! NEm érted amit mondok? Föld hívja transzt! jelentkezz!! Pont arról van szó a TV be (hülye wogok ugye) hogy korlátozzák a vallási jogukat, és megadóztatják őket, és vagy kitiltják őket Magyarországról.

Szerinted ez nem tartozik ide?

Ahogy a pozitív kritika, úgy a negatív kritika is egyértelműen ide tartozik (már ha valaki teljes képet akar erről az egészről)

Azt hiszem a diktatúrákra jellemző az, hogy a dolgok egyik oldalát mutatjuk (LRH a világmegmentő, az atyaúr Isten) de a visszásságokat már nem, struccpolitikaként nem reagálok) lásd.: előző kommented.

Vagy tagadom a létét. Ami ugye butaság, hiszen az érmének két oldala van, bár lehet, egyszerre csak az egyiket látod:)

":: majd szólj, ha rájöttél

Majd szólok, de hol is van az egyirányú tábla?"

Kérlek szépen abba a könyvben van, amit akkor kapsz, ha felnőtt leszel. Abba van benne :) - mondom ezt 21 évesen ;) :D

De ahogy mondtam, akárcsak Dániában, akárcsak itt Pesten, amit megtapasztaltam, azt megtapasztaltam. Hiába mesélsz LRH csodatételeiről, az 57 érzékeidről (a humorérzék sajna nincs közte :(
Hiába beszélsz az OT szintekről, a Super Powerről,
Hiába beszélsz a niacin - és annak jótékony hatásáról, de azt elfelejted mondani, (valami különös okból kifolyólag) hogy a purif végén, már akkora adag niacint kell bevenni ami a
- hülye orvosok szerint- halálos.
Én bevettem- és még élek. De ez csak annak tudható be szerintem, hogy a szervezet hozzászokik egy idő után és kibírja. Na mindegy- folytatom.
Persze igazuk volt, mert élek :D de érted akkor is....

Hiába beszélsz itt transz arról, hogy clear Magyarország, és a clear Föld, meg LRH pőnixi kongresszusairól, meg a világmegmentő agy mosott, agyhalott sea orgos szerencsétlen bagázsról, hiába beszélsz és próbálod meg fényezni a szart (már elnézés) de kikívánkozott belőlem.
De azért merem ezt ilyen nyíltan, és őszintén vállalni, mert tudom. Szerves része voltam , és ha nem tudnám, nem mondanám.

Hidd el nekem transz, nem ellened vagyok, hanem érted. mindenkiért aki az igazságot keresi, én is azt kerestem, de nem találtam meg. -

Félreértés ne essék, biztos sok jó dolog is van,

például

őő

végülis?

gondolkodom...

és a mérlegnek két serpenyője van, az egyik, hogy biztos anyagilag segít(het) (Egy két fejes vezetőnek biztos) és lehet talán segíthet, ha csöves vagy, vagy hamar az lennél, de felkarol, akkor talán egy fokkal jobb, ha épp erről van szó, meg lehet mély gyermekkora traumák kezelésére is jó (esetleg talán?) Jó kommunikációs készség fejlesztése, gyakorlása- az 57 érzék! :) ---

Ez a mérleg egyik serpenyője

(1)

- a másik meg az emberi gyarlóság, az EGo növelés, az átverés, a 21 ik századi modern rabszolgatartás, az éheztetés, soroljam?
Sorolom.
( Most megint felhúzom magam, jó ez neked? :D

az, hogy nem hagyják, hogy az ember kialudja magát, az hogy nem fizetik ki, vagy 20 Ft / heti fizetéssel kiszúrják a másik szemedet is

Az, hogy elszakítanak a családodtól és elveszik a mobilodat arra hivatkozva, hogy (ne zavarjon a munkába, és a tanulásban)

Az, hogy egy 4 négyzetméteres helyre vagy beszuszakolva 9 másik emberrel.

Az, hogy gyakorlatilag szappanra nincs pénzed- az egészséges környezethez való (még) alkotmányos emberi jogot sértik!? Érted?

Az, hogy köpni-nyelni nincs időd, soha, és éheztetnek! (ezt már mondtam?)

Az, hogy etikán minden kis buta hibáért elővesznek, és b@sztatnak- és mindent úgy állítanak be, hogy te milyen hibás, csúnya, rossz gonosz ember vagy.

Soroljam?

Sorolom.

Az, hogy lyukat beszélnek a hasadba, és ígérgetnek össze-vissza, és soha semmi nem teljesül belőle.

Az, hogy átverés az egész.

Az, hogy rengeteg pénzt feccöl bele mindenki, és gyakorlatilag egy olcsó B kategóriás képregény sül ki a végén (röpke 20 kötőjel 30) millió Ft ért :) És mivel ilyen drága a sok birka elhiszi

Az, hogy lenézik, az őszinte, becsületes dolgos embert, mert "EPF" es- én meg már tag vagyok, és úgy nézek rá, mint egy kutyára.

Az, hogy saját életüket eldobják, mert valaki azt mondta, hogy a világot meg kell menteni! Ez mekkora baromság öcsém! -- Főleg, hogy 14 éves gyerekkel, meg már kész bűntény!

Az, hogy diktatúrai állapotok uralkodnak bent, és a szólás szabadság, a vélemény nyilvánításhoz való jogod azt gyakorlatilag megszűnik. Hisz a nagytestvér (LRH) mindent lát, és hall, és minden szava igaz, mindenkinek ott van az asztalán a képe (akárcsak Orwell 1984) című filméjében, amikor dolgoznak a munkások a bajuszos ember mindig mindenhol ott van- csak ő és semmi más
UGYAN EZ VAN OTT IS!

(aki nem hiszi járjon utána)

Nos ezek után, had kérdezzem meg, a serpenyő melyik alja húz inkább lefelé?! :)

Válaszod előre is köszönöm.

Remélem végigolvastad :D

Ha az 1, es akkor kiugrok az ablakon :D
Óvatos legyél! Transz..

Kb ennyi.

Jó éjt

Jane Smith 2011.03.22. 23:43:53

Szerintem erre nem fog válaszolni. Vagy ha igen, akkor nem érdemben, hanem majd megint kiragad valami részletet, és elkezd mondjuk magyarázni a niacinról, hogy márpedig az ez és ez. És akkor majd fel kell tenni neki újra a kérdést, aztán újra, és újra, és...

Dr. A. Nordenholz 2011.03.23. 10:11:29

@Translator +X+: Hubbard egy csomó mindenről hazudott. Pl. arról is, hogy nukleáris fizikus. Hogy valóban kifuttatja-e a Méregtelenítő Program a sugárzást, nemcsak a leégést a napon, arról úgy lehetne meggyőződni, hogy valóban sugárfertőzött embereken tesztelik független kutatók, tudományos módszerekkel (bárcsak ne lenne ilyesmire szükség!). És még ha működik is, semmiféle kapcsolatba ne hozzák a szci(fi)entológiával és ne kezdjék el emiatt ezt az egész Orwelli rémálmot promózni.

Dr. A. Nordenholz 2011.03.23. 10:25:39

SZOLGÁLATI KÖZLEMÉNY!

Az Együtt egy drogmentes Magyarországért mozgalom ZÁRTKÖRŰ tájékoztatóra készül március 26-án.

Témák:

- Miről álmodunk 10 éve és miért éppen most történik meg?

- Mi zajlik a színfalak mögött?

- Ki, mit szól ehhez? (Kinek tetszik és kinek nem...)

- Hogyan akarjuk elérni az ÖSSZES magyarországi iskolát?

- Mitől lesz különleges a jubileumi 10. drogmentes Maraton?

Facebook oldal:
www.facebook.com/event.php?eid=189063781130982

kalman 2011.03.23. 12:08:22

@Dr. A. Nordenholz:

Ez tudod mi?

A super power- állítólag idén adják ki- és ezt harangozzák be, most kezdődik a

"már csak egy kicsi kell" téma :D

Engem is felhívtak már többször is ilyen dumával, hogy PONT RÁD VAN SZÜKSÉG , és hogy MÁR HOLNAP GYERE! és hogy TÉVEDÉSBŐL KÜLDTEK EL, meg hogy TÖRTÉNELMI PILLANAT, meg hogy TE LENNÉL AZ UTOLSÓ A CSAPATBAN, meg hogy TE NE PUBLIC LEGYÉL, HANEM STAFF! EMLÉKSZEL? VOLT EGY CÉLOD?! VISSZA KELL AZT ÁLLÍTANI! A VILÁÁÁÁG MEGMENTÉSE A TE KEZEDBEN VAN!
és hogy, MEGOLDJUK A VÍZUMOT, AVVAL NEM KELL TÖRŐDNÖD ;)
(gondolom bevett szokás ez náluk ? :)
meghogy, FIZETJÜK A REÜLŐ JEGYEDET IS,
MOST FOG A LEFELÉ HÚZÓ SPIRÁL MEGFORDÍTANI, MERT EZ ILYEN JÓ, MEG OLYAN SZUPER, ÉS RÁÁÁD VAN SZÜKSÉGÜNK, ÉS HOGY ÉN ÚGY BESZÉLEK HOZZÁD, MINT EGY SEA ORG TAG! Meg hogy, TÉGED DÁNIA KÜLDÖTT EL, NEM A FLAG! Meg próbálnak az ember lelkiismeretére is hatni, és egy amerikai tag magyaráz nekem arról, hogy Magyarországot mindig is elnyomták, és hogy mi (magyarok) leszünk az első Clear ország, és ehhez PONT ÉN KELLEK, mert ugye én beszélek magyarul.
:)

Stb, stb, stb- vagy akár mondhatnám, hogy bla bla bla- persze 2 órás beszélgetés a minimum, lyukat beszélnek az ember hasába! :)

Persze nem megyek sehova- evvel elkéstek :D

persze... ők sem gondolhatják komolyan, hogy 6 éve teljesen más életem van, és egy olcsó, béna telefon után feladom az összes célom, és újra rabszolga leszek? EMBER?!
Ezek nem józanok az hét szentség!

kb. ennyi :)

Üdv

Ammonia73 2011.03.23. 16:24:06

@kalman: "bla bla bla- persze 2 órás beszélgetés a minimum, lyukat beszélnek az ember hasába! :)"
És Te ezt végighallgatod? :O

Dr. A. Nordenholz 2011.03.23. 16:57:36

@Ammónia73: Hasonló gondolatok fogalmazódtak meg bennem is:)

kalman 2011.03.23. 17:32:37

@Ammónia73:

@Dr. A. Nordenholz:

Igen- beszélgettem velük, nem azért, mer vissza szeretnék menni :D
Isten őrizz!
Hanem mint egy béna kis beépített tégla, kinyerjek egy-két infót, amit veletek is meg tudok osztani!

Pl. nem tudtam, hogy a Super Power idén kiadják, (állítólag csak pár hónap) és ők először a sea orgosok kapják meg (ez nem volt érdekes infó)
utána a kormány (ez már igen) :D
ÉS csak utána a public

nos a vicces evvel a dologgal az, hogy a Super Power első lépése az Etika.

Kíváncsi vagyok, hogy rakják be az etikát, akár a magyar, akár az amerikai kormányba :)

egyszerűen vicces volt hallgatni na :$

Meg gondoljatok bele! Mennyibe kerülhet Amerikából közép Európába a percdíj?:)

Erre csak én gondolok?? :)

A beszélgetésből kiderült, hogy a második pont a tanulás! A szci megtanítja a kormányokat tanulni, utána- a hamis adat lefejtés (agymosás) :D El tudom képzelni :)
utána- a fényes gondolkodás (kész vicc)
utána Érzékszerv eljárás (visszanyered mind az 57 -vagy mennyi- érzékedet.
A többire nem emlékszem.

De ez is jó, már magába :)

Kb. ennyi.

Nem akartam bunkó módon lecsapni- inkább udvariasan meghallgatom, és elküldöm. Kész.
Én ilyen vagyok :)

Üdv

csipinymous 2011.03.23. 18:05:27

Hölgyek, Urak!
Transzi, így fog meghalni.
7 éve ismerem az Index,Vallás biznisz, maffia fórumáról, meddő vitába szállni vele!
Egy 50mm-s acél lemezt könnyebb utánajárásra bírni, mint Transzifiut.
Nem rossz ember O valójában!
A kérdésekre válaszolni fog, mindig felel ha megszólítják, bár néha kapaszkodni kell az egérbe ha az ember olvassa. Védőszemüveg sem árt egy pohárka bor kíséretében.
Ennyi év alatt én, megszoktam Transzit, sőt hiányozna ha, nem lenne.
Arra viszont mérget veszek, ha felébred, akkor arról mi nem fogunk tudni. Elfog tűnni a szemünk elől.
Nordi (az Indexről)!
Őrülök, hogy itt, vagy!)))

okukac 2011.03.23. 18:38:05

@csipinymous:

Az itteni Nordenholz nem az indexes Nordi sztem:)
Nordi tök másképpen ír.

csipinymous 2011.03.23. 18:39:40

Elnézést, két részben küldöm a hozzáoszlásom, de automatikusa nyomtam meg az ok ablakot.
Hét éve harcolgatok a magam módján (a zagyház ellen)!
Az elején, minden szcientopatát, gyűlöltem. Aki ismer, megérti az akkori dühömet! Veszélyesnek tartottam ezt a szervezetet és még valahol féltem is tőlük!
Transzit, néha megfullasztottam volna egy kanálka Lenkei vitaminban.)))
Körberohantam fél Europát és rengeteg kilépett szcientológussal, károsultakkal, azoknak családjaival beszéltem. Tüntettem Magyarországon és külföldön!
Nem szabad félni a szcientológiai zagyháztol!

Plejádok 2011.03.23. 20:01:36

Szia csipike, Te jól vagy?

Rég jártál erre.
Ez komoly?
Mitől van a változás?

Dr. A. Nordenholz 2011.03.23. 20:09:55

@kalman:

"hogy rakják be az etikát, akár a magyar, akár az amerikai kormányba"
lehet, hogy nem az etikáról szól az egész.

És ez nem valószínű, hogy az a szuperpower, amiről Ron beszélt.

Még életében azt mondta, hogy 6 hónapon belül szolgáltatható lesz a Saint Hill méretű szervezetekben. Ennek a szuperpowernek külön épületet hoztak létre. Valamivel több mint 6 hónap telt el:) Jóval kifutottak az időből. És NASA technológia? Olyan NASA technológia, ami Ron idejében még nem is létezett...? :D

Robert Dam OTV szerint ez egy implant állomásnak készül.
www.robertdam-cos.dk/Super%20Power.html

De van ez az ideális org őrület és a szuperpower, és az OT IX, Xet is rebesgetik. Ez mind kb. egyidőben. Valami világméretű nagy színjáték is kisülhet ebből.

Dr. A. Nordenholz 2011.03.23. 20:24:57

@Translator +X+:

Translator, arról mi a véleményed, hogy Miscavaget kiálltják ki SP-nek az egyházból kilépők és az egyházat is elnyomónak?

Hubbard megalkotta a Hidat OT XV-ig. Tök szerencse volt, hogy pont addigra elkészült vele, míg a teste megöregedett és így test nélkül tudta folytatni kutatásait, ahogy Miscavage azt bejelentette. Nem kellett malmoznia a testében még pár évet, ugyanakkor nem is ment el idő előtt. Szóval ilyen egy igazi OT:) És nyílvánvalóan OT XV-ként távozott. A jövő nevű fokozat ott van OT XV előtt, szóval valamit sejthetett a jövőről is. A PTS/SP techet is ő fejlesztette és kutatta ki. Szóval képben lehetett. Mégis, nem látta, hogy Miscavage SP vagy azzá válik később? Vagy nem Miscavage az SP, hanem tényleg a többiek, akik az utóbbi években kiléptek vagy nyomtalanul eltűntek, mint pl. Miscavage felesége is vagy az egyház elnöke, Heber Jentsch?

Szerinted mi erre a magyarázat?

És szerintetek, Reformer, exscn, Ammónia, kalman, csipinymous, Jane Smith és a többiek, jogos a kérdés?

Ammonia73 2011.03.23. 21:39:27

@Dr. A. Nordenholz: "Translator, arról mi a véleményed, hogy Miscavaget kiálltják ki SP-nek az egyházból kilépők és az egyházat is elnyomónak?"
Szerintem Transzi eddig sem állt az egyház és benne Mickamacka mellett...ezért is szabad zónás...nem? sőt, szerintem ő pont egyetért ezzel amit írtál...az egyház az elnyomó, a tech meg maga a csoda, amit ingyen kellene hirdetni az embereknek :D

kalman 2011.03.23. 21:45:50

@Dr. A. Nordenholz:

Jó a kérdés, miszerint:

"Szóval képben lehetett. Mégis, nem látta, hogy Miscavage SP vagy azzá válik később? Vagy nem Miscavage az SP, hanem tényleg a többiek, akik az utóbbi években kiléptek vagy nyomtalanul eltűntek, mint pl. Miscavage felesége is vagy az egyház elnöke, Heber Jentsch?"

Kifelejtetted Mr Davis Miscavage lányát :)

www.youtube.com/watch?v=Gity6XqICXQ&feature=related

Miscavege is olyan, mint az ember aki az egyirányú úton dühöng a sok buta szembe forgalommal jövő autóssal, és nem esik le neki, hogy nem mindenki nézte el (és ő a tökéletes) hanem fordítva.

youtubon láttam videót a lányáról aki kilépett és ugyanazokat a mantrákat mondja mit én vagy bármelyik más kilépett tag.

Persze, LRH OT 15 volt, de tudni kell, hogy OT 8ig kiauditálás van, és utána meg beauditálás.

Mindenki úgy értse ahogy akarja :)
Nem mondom meg senkinek mit kell ezalatt érteni, mindenkinek van fantáziája, de Transzi kiegészít úgyis.

ahogy kiadják lesznek (mindig is voltak) most is lesznek olyan emberek akik felrakják a netre, torrentként (akárcsak az ot1-8 )igot.

thepiratebay.org/torrent/4100031/Wikileaks_leaked_doc_--_ALL_Scientology_OT_levels_

És ingyen nevetünk egyet. Én csak ennyit látok belőle, nem is akarok többet látni belőle.
:)
Túl sokat szenvedtem már a szci miatt.

kb ennyi a véleményem :)

Az idő mindenképp nekünk (anti-szciknek) dolgozik. A kormány is ki akarja utálni őket,
És, amikor kijön a superpower és a kormányra próbálnak rászállni, megkörnyékezni, akkor is jót nevetünk- emlékszem először milyen jót nevettem az OT3 an, legalább ekkora marhaságot várok el az OT8 utáni szintektől! :)

Vélemény?:)

Üdv

béla 23 2011.03.24. 00:05:22

@csipinymous: Te meddig voltál szci tag? Ha jól értem 7 éve kiléptél. Mi segített ebben? Bocsi , hogy ilyeneket kérdezek, de nekem is van két szci családtagom és amiket itt olvasok, és amiket tapasztalok náluk, nagyon hasonló a kép valóban! Valami képpen segíteni szeretnék nekik, de nem megy!!!

Dr. A. Nordenholz 2011.03.24. 08:33:44

@kalman:
Nem a lánya, Unokahúga.
És elég sokan mennek vele egy irányba. Egy egész egyháznyi ember.
Olvasd el Orwell 1984 c. könyvét. Ott az egész kormány "szcientológiát" alkalmaz.

Dr. A. Nordenholz 2011.03.24. 08:38:40

@Ammónia73:
"a tech meg maga a csoda, amit ingyen kellene hirdetni az embereknek"
Ezért írtam, hogy Miscavage "nevelőapja" a teljes szellemi szabadságot elért, jövőbelátó (OTXV) Hubbard volt. Az elnyomók felismerésének és kezelésének a technológiájának a szülőatyja (PTS/SP technológia).
NEM VETTE ÉSZRE? HOGY Miscavage ELNYOMÓ? Hogy a p*ba?

Még létezik néhány variáció, mind közül ez a leglájtosabb.

exscn · http://exscn.net 2011.03.24. 09:04:25

@Dr. A. Nordenholz: "NEM VETTE ÉSZRE? HOGY Miscavage ELNYOMÓ? Hogy a p*ba?"

LRH-t a saját megőrülése közben szerintem ez érdekelte a legkevésbé. Kizárólag azzal foglalkozott, hogy meglépjen és elbújjon az őt megfigyelő és követő FBI, CIA, IRS, stb ügynökök, nyomozók seregei elől.

Nagyon jó kis menekülős sztorikat lehet olvasni az akkori közeli munkatársaitól.

A gonosz kis törpe idejében felismerte, hogy a szektavezér előrehaladott időskori demenciában szenved és egyszerűen átvette a hatalmat.
LRH-ra már 24 órában kellett vigyázni akkoriban, mert önmagát sem tudta ellátni. Pelenkázni kellett szerencsétlent, meg nyugtatóval csillapítani a rohamait.

exscn · http://exscn.net 2011.03.24. 09:12:01

@exscn: Csak kiegészítésként:

A menekülős sztorik a 70-es évek végéről és a 80-as évek elejéről származnak. Komolyabb leépülés 84-85 körül következett be a beszámolók alapján. A holttestét is pelenkázva találták meg.

Dr. A. Nordenholz 2011.03.24. 09:29:52

@exscn:

Na jó, de Miscavaget jóval korábban vette a szárnyai alá!!!
Te is azt mondod, "gonosz kis törpe". Gondolom, nem abban a pillanatban vált gonosz kis törpévé, amikor Hubbard egyik pillanatról a másikra kattant.

Lehet, hogy pelenkában kutatott URH, de az is lehet, hogy nem kutatta ki a Hidat addig, amíg mondta, mint ahogy a Clear állapot is többször igazításra szorult, meg a Híd is. Pr-technikai szempontból persze ennek az OTXV-ig és azon túl Hídnak nagyon zsír a grafikája:D Olyan, mintha tényleg lenne egy ilyen Híd, a jövőbelátás képességével, stb...:D

exscn · http://exscn.net 2011.03.24. 09:55:08

@Dr. A. Nordenholz: Nem tudom, mi után kutathatott szaros pelenkában ücsörögve, de itt most bevallok valamit:

Mikor ezeket a dolgokat olvastam még meg voltam győződve, hogy tényleg kutatott pelenkában ülve.

Az volt az elképzelésem, hogy a thetán elhagyta a testet és a test ennyire volt képes thetán nélkül.

Persze ha utánanézel, hogy mi a demencia és kihagyod a thetános maszlagot, akkor egyértelmű és teljesen hétköznapi esetet kapunk eredményül :)

A kis törpe pedig szerintem jól felismerte a helyzetet, jól tudta kezelni a leépülőben lévő Hubbardot és jó politikai érzékkel átvette a hatalmat.

Dr. A. Nordenholz 2011.03.24. 14:21:56

@exscn: Ez mind rendben van:)
Viszont a PTS/SP tech és az OT jövőlátás (OTXII vagy hol) még Hubbard alkalmazásában is kudarcot valott? Ez csak azért érdekes, mert Translator is meg van győződve a tech csodáiról. Ezt mivel magyarázza vajon? Erre lennék kíváncsi.

Dr. A. Nordenholz 2011.03.24. 14:24:26

@exscn: Rendben, hogy Hubbard leépül, meg minden. De valaki vagy szociális alapból vagy antiszociális alapból. Hubbard leépülésééig DM szociális volt, aztán mikor Hubbard elkezdett leépülni, hirtelen haszonlesővé vált? Egy ilyen éles elme, mint HUbbard ezt nem látta, nem látta előre, nem vette észre? Valami nem stimmel!

kalman 2011.03.24. 15:02:41

@Dr. A. Nordenholz:

"Ez mind rendben van:)
Viszont a PTS/SP tech és az OT jövőlátás (OTXII vagy hol) még Hubbard alkalmazásában is kudarcot valott?"

Nos tudod, a szcientológiában vannak fejesek akik elmennek, és megkérdezik a még bent lévő fejest, hogy ha ő OT XY és ha bezáratott nemtudom hány pszichiátria intézményt- stb
Akkor, hogy hogy elnyomóvá lett nyílvánítva?
Nem vették volna észre, a legelejétől fogva, hogy ő milyen csúnya rossz gonosz személy? Hogy lehet ez?

Erre két válasz a szabványos:

1, baromi jól csinálják az SP k a dolgukat
és nagyon jól leplezik magukat
(Beállítják magukat, mint akit átvertek) Pedig ők pumpolták le a másikat egész életén keresztül.

2, Idő közbe változott meg- Nagy kérdés, mitől lesz valaki "elnyomó" ?

Ezt a láncot tovább lehet vinni- ugye a meg nem értett szavakra, meg a hamis adat lefejtésre (miért kell neked kinyalni más seggét) (persze ingyen) stb.

De ami az igazság az az (egyik sem) hogy ingyenélő volt, jó nagy free loadere van (amit vissza is fizet majd- amilyen agymosott) hisz amit ő több tíz év után felhalmozott auditálások, tanfolyások stb "ingyen voltak" neki mint staff- de ha elküldik fizetnie kell.
Az én free loaderem is ki lett fizetve.
Fél év után (5 alaptanfolyam ) negyed milla volt.

Gondolj bele, 10 évre? Sőt + auditálás ugye :) Mert szeretne haladni a hídon is? Sok sok pénz! Ennyi - vagy csak nem tetszett Miscavigenek a pofája, ás indoklás nélkül felmondanak neki, kész :) nem is kell megindokolni, valami légbőlkapott marhasággal elintézik- főleg akkor ha ingyenélő, aki nem termel-

Egyébként láttam az Orwell 1984 című filmet :) Sok sok hasonlóság van- De te láttad-e az 1954 es változatát ? Az is baromi jó!

Ha adsz egy e-mail címet elküldöm! :)

Na, és a kirúgott tag (csak pénzért rúgják ki)
Minő meglep adat :D
És amikor vissza akar menni ugye :) Mert még hisz ebbe a baromságba, akkor mindent megtesz azért, hogy egy ilyen agy mosott szervezetbe maradjon. És ezért hitelt vesz fel, családot megpumpolja, feléli a vagyonát, eladja a cégét, sorolhatnám, és a lényeg az, hogy utána vagy vissza megy vagy nem, de fizet.

Kb ennyi
:)

Üdv

Dr. A. Nordenholz 2011.03.24. 15:25:13

@kalman: :) értem én, de ez nem válasz arra, amit kérdeztem:)

csipinymous 2011.03.25. 13:45:26

@Plejádok: Szia)) Mindig itt, vagyok! Reformer írásait jó olvasni és itt, vagytok ti is)))
ritkán szólok már hozzá. Inkább csinálom a dolgokat, mint írom ;)
Nyárra szeretnék egy demonstrációt Budapesten de, annyira elcseszték már ezt tüntetéses dolgokat, hogy az embereknek már elegük van a megmozdulásokból.
Valami rendhagyót, mást tervezgetek. Vidámat, mosolygósat, olyan sörös-virslist.
Szeretném ha, a Fazekas fivérek is ott lennének. Ígértem Zsoltinak egy palack bort, meg is vettem már. Egy Olasz ritkaság 1996 évjáratú különlegesség. Úgy érzem megérdemli és nagyon örülök, hogy felébredt!
Hét év alatt, csodálatos embereket ismertem meg, akiknek a dolgok alakulását köszönhetjük. Sajna elhanyagoltam őket, magánéletem miatt.
Szóval, újra vagyok))
Nem változtam semmit, csak már évek óta nem a szcientológusokat bántom (köszönhetem Nordinak, Favlytinek, Inteligencsnek, Transzinak az Indexről)! Nem rossz emberek, sőt ellenkezőleg! Roppant naivak! Ezert kár értük és e miatt kell kihoznunk Őket! Lásd Fazekas Zsoltit!
Nekem már hosszú évek óta a szervezettel van a bajom és kimondottan azokkal a szcientopatákkal akik, kárt okoznak másoknak!
Az álláspontom sem változott a zagyházzal kapcsolatban! Végleges törlés, tanok betiltása, felejtése!
Az elmúlt 7 év alatt rengeteg károsultál beszéltem. Olvastam jelentéseket emberekről, szülőkről, gyermekekről! Sok ember vetett véget az életének és bár nem bizonyítható vagy csak nehezen is a bíróság előtt, de legtöbb esetben rábeszélték őket.
Zsarolások, megvesztegetések, pszichikai és fizikai terror és még sorolhatnám, de ezt Reformer megmutatja úgy is.
Ezen dolgok alapján ítélem el a szervezetet! A végkifejlet sajna ez! E miatt szeretném a végleges törlést, nem fér bele az Európai normába, egy fasizmus és egy kommunizmus után.
)))

@béla 23: Nem voltam az egyház tagja!))) Másképpen akadt össze a bajuszunk))
Visszahozni egy embert, a zagyházból nagyon nehéz, bizonyos idő elteltével. Lehetetlen viszont nincs, főleg ha, egy családtagról van szó (bár mindenkiért megéri küzdeni)!
Viszont, ez megterhelheti a hozzátartozókat és ezt tudni kell!
A családból mindenkinek, részt kell benne vennie. Össze kell gyűjteni a régi barátaikat és közösen nekimenni a rendszernek.
Lényeg, hogy folyamatosan tartsa mindenki velük a kapcsolatot, míg ha, falba is ütköztök (az idő nektek dolgozik majd)! Programokat kell szervezni amire el kell csábítani az istenadtákat! Kedvesen, furfangosan sugallni, hogy ott, nélkülük nem lesz jó! Érezniük kell, hogy fontosak a családnak! Mindenki számít a véleményükre, csak legyenek ott, valahogy!
Vissza kell idézni az egyház előtti életük szép pillanatit (barátok, ismerősök munkája), rá kell vezetni őket a különbségre! Előtte szabadok voltak és most nem!
Egy szót sem szabad szólni a zagyházról, még a témát is kerülni kell!
Mindent mosolyogva, kedvesen!
Később ha, már rendszeresen eltudnak szabadulni bentről (hosszú idő lehet de, addigra elkezd gondolkodni, mérlegelni), érdemes apránként foglalkozni a szcientológiával, csak pozitívan szabad beszélni akkor is!
Akkor kell rávezetni Oket a dolgokra, de úgy, hogy maguk jöjjenek rá és ne ti, mondjátok el nekik!
Maguknak kell észrevenniük, hogy átverik, lehúzzák őket! Hazugságok vannak a tanokban, LRH könyveit elferdítették... stb!

Plejádok 2011.03.25. 20:25:26

@csipinymous:

„Szóval, újra vagyok))”

Ha akajod, kölcsön adom a macim, ….. máj a bajátom vagy.:)

Translator +X+ · http://www.szabadzona.hu 2011.03.29. 09:52:37

:: kalman 2011.03.22. 23:33:15

:: Pont ez az.

Nem pont ez az. Amennyi szabadidőm van, abból inkább az érdekel, hogy eldöntsem, hogy a szci mely része működőképes és melyik nem az.

Pölö valakinek a viselkedését "arrogáns"-nak feltételezni NEM az.

:: Látod transz-ezt tanította neked a szci. Ez rossz.Nnem is akarok neked tanítani semmi szci-t Isten őrizz :)

Nem is tudnál, erre akarok célozni. :)

:: (tehát ne is beszéljenek hozzám)

Beszélhetnek hozzám, meghallgatom.

:: arról beszélnek, hogy látatlanba lehúzzák a W/C-n.

Szóval akkor mondtak valami ALKALMAZHATÓT? Nem? Akkor miért is nem volt igazam?

":: egyedül a véleményem mondtam el, ha már voltam a Sea Orgba

Ez speciel helyes. Én is elmondom, hogy milyen tapasztalataim voltak a tech használatával, miket értettem meg belőle.

Amúgy szerinted lehet itt közös terület? Találkoztál te techhel a Sea Orgban? Mert nagyon nem hiszem, nem az jön le abból, amiket írogatsz.

:: Biztos vagy te abban, hogy LRH ra csak nekem fontos úgy ránéznem mint egy lelki vezetőre?

Én vagyok elég egoista ahhoz, hogy ne érdekeljen, más kit követ (meg vagyok tisztában annyira az emberiség átlag IQ-jával, hogy ne is tartsam fontosnak). Amúgy ha már itt tartunk, az 50-es években és a 60-as évek elején elég összeszedetten és értelmesen írt, nekem az a fontos időszak, és ebben a korszakban azért LRH-nak nem volt olyan vészes viselkedése.

:: lehet véletlenül a sok kérdés rengetegébe elvesztél, és erre nem tudtál választ adni?

Amiben elveszek, az a csapongó írásmódod :)

"Jelentősen segített volna, ha tényleg erre reagálsz és nem kevered bele az OT3-at, HírTV-t meg minden vackot ;) "

:: De hát EMBER! Ide tartozik!

Én erről nem beszéltem, semmi közöm nem volt hozzá. Kifejezetten az atomról meg a niacinról beszéltem, azt idézted be.

:: Kérlek szépen abba a könyvben van, amit akkor kapsz, ha felnőtt leszel.

Akkor esélytelen. :) ISBN-je van? Rákeresnék a neten :)

:: Hiába mesélsz LRH csodatételeiről, ...

??? Miről mesélek? Hahó, én Transzi vagyok, gyere a jelenbe, foglalkozz azzal, amit írtam.

:: Hiába beszélsz a niacin - és annak jótékony hatásáról

Bocs, hogy a tapasztalatom ellentmond a hivatalos orvosi véleményeknek, majd igyexek belehalni a vitaminokba :)

:: akkora adag niacint kell bevenni

A niacinnal semmi baj nincs, csont nélkül kibírsz 5g-t. Az A-vitamin az egyetlen problémás a végén.

:: De ez csak annak tudható be szerintem, hogy a szervezet hozzászokik egy idő után és kibírja.

Azért se max adaggal kezded, hanem fokozatosan növeled az adagolást :)

:: Hiába beszélsz itt transz arról, hogy clear Magyarország

Nem beszéltem róla.

:: és a clear Föld

Erről sem.

:: meg LRH pőnixi kongresszusairól

Erről igen, de érdemi választ nem kaptam a felvetésemre.

:: agyhalott sea orgos szerencsétlen bagázsról

Erről nincs tapasztalatom, majd beszélsz helyettem ;)

:: Hidd el nekem transz, nem ellened vagyok, hanem érted.

Én elhiszem, még csak nem is a szándékaiddal van bajom.

:: Most megint felhúzom magam, jó ez neked? :D

Ignorálom :)

:: Remélem végigolvastad :D

Igen, mindet.

:: Ha az 1, es akkor kiugrok az ablakon :D

Szerintem kicsit több lehetőségvan itt, mint ez a kettő...

:: Jane Smith 2011.03.22. 23:43:53
:: Szerintem erre nem fog válaszolni.

De, fogok, csak hosszú volt.

:: és elkezd mondjuk magyarázni a niacinról

Ha egyszer arról írtam, akkor most hadd ne legyen kedvem minden másra kitérni.

Translator +X+ · http://www.szabadzona.hu 2011.03.29. 11:06:54

:: Dr. A. Nordenholz 2011.03.23. 10:11:29
:: arról úgy lehetne meggyőződni, hogy valóban sugárfertőzött embereken tesztelik független kutatók

Ez a következő lépés. De a phoenixi sztoriról még mindig senki nem mondta, hogy igaz-e.
Én csak felvetettem, hogy ilyeneket olvastam. Meg szabad cáfolni, de ehhez adatok kellenének.

:: csipinymous 2011.03.23. 18:05:27
:: Ennyi év alatt én, megszoktam Transzit, sőt hiányozna ha, nem lenne.

Kösz :)

:: csipinymous 2011.03.23. 18:39:40
:: Transzit, néha megfullasztottam volna egy kanálka Lenkei vitaminban.)))

XD

Szívesen segítettem, valahol le kellett vezetned az ideget, engem meg nem zavart, ha rajtam :)

:: Dr. A. Nordenholz 2011.03.23. 20:24:57

:: Translator, arról mi a véleményed, hogy Miscavaget kiálltják ki SP-nek az egyházból kilépők és az egyházat is elnyomónak?

Ezt már csak statisztika alapján is le lehet vezetni, nehéz ezzel nem egyetérteni.

:: Miscavage azt bejelentette.

DM-nek azt se hiszem el, ha levegőt vesz :)

:: Mégis, nem látta, hogy Miscavage SP vagy azzá válik később?

Nem vagyok benne biztos, hogy a folyamatos éberség irányelvet alkalmazta volna...

:: Szerinted mi erre a magyarázat?

Öregkori leépülés, nagy rakás elqrt auditálás, gondosan adagolt gyógyszerek, nem tudom.

Ezzel a témakörrel tényleg keveset foglalkoztam.

:: kalman 2011.03.23. 21:45:50
:: de Transzi kiegészít úgyis.

Nem foglak.

:: emlékszem először milyen jót nevettem az OT3 an

Pár előző életes esemény futtatása után már nem biztos, hogy ennyire vicces ;)

, legalább ekkora marhaságot várok el az OT8 utáni szintektől! :)

Vélemény?:)

Üdv

:: csipinymous 2011.03.25. 13:45:26
:: tanok betiltása, felejtése!

És ezt így hogy???

Dr. A. Nordenholz 2011.03.29. 21:36:58

@Translator +X+:

Köszönöm a választ!
Azért legyél kicsit realista. OT XV - teljes szabadság. Állítólag addig van meg a Híd... és "Öregkori leépülés, nagy rakás elqrt auditálás"?

A gond ezzel a tárggyal az, hogy univerzális megoldószernek titulálja magát, nyír mindent és mindenkit maga körül (és most nem túlzok) valahol még lrh is említi, hogy kevés szkí van, aki 20 évnél többet kibír a szkíben...! miközben teljes szabadságról papol. A szcientológiát - mert tartalmaz jó dolgokat (legjobbnak a galvanikus bőrellenállásmérővel történő lelki akármit:) tartom) max át kellene rostálni, aztán kiemelni azt, ami hasznos és jótékony, és úgy továbbadni, hogy max. említeni LRH nevét, szomorú életrajzával együtt..., említeni a szci egyházat, mint elnyomó szervezetet vagy úgy ahogy van elfelejteni a szci és lrh védjegyeket.

Mellékesen említem, nemrégiben elkezdtem megint LRH-t olvasni. Abba is hagytam gyorsan. Borzasztó, ahogy fogalmaz. Mint egy elmebeteg. Van, hogy egy mondatot képtelen értelmesen összerakni. És mindez még az 50-es évek körüli előadásaiból.

Mekkora elferdítése az igazságnak, hogy lrh minden szkí ellenes gondolatot vagy cselekedetet a reaktív elmének tulajdonít. Már az elejétől úgy építette fel a rendszert, hogy később az önkényuralmának rendelje alá.

exscn · http://exscn.net 2011.03.30. 09:51:44

@Dr. A. Nordenholz: "át kellene rostálni, aztán kiemelni azt, ami hasznos és jótékony"

Nem nagyon van ilyen, esetleg egy minimális része.

A "tech" nagy része nem más, mint "egobloat", azaz egó-duzzasztás és egy mesterséges identitás-építése.

Ez egy kétség kívül jövedelmező, de a szellemi fejlődéssel tökéletesen ellentétes irány. Egy csapda.

Ha valakit érdekel, annak idején ez az írás döbbentett rá, hogy mi a szcientológia valójában:

"Amíg olyan szellemi folyamatokat követünk, amelyek megváltást, csodákat és felszabadulást ígérnek, addig a szellemiség arany rabláncának foglyai vagyunk. Lehet, hogy az ilyen drágakövekkel kivert és cizellált lánc gyönyörűen csillog, de mégis a rabságában tart bennünket. Az emberek azt hiszik, hogy nyugodtan viselhetik díszként ezt a láncot, anélkül, hogy rabokká válnának, de ezzel csupán önmagukat csapják be. Ha szellemi gyakorlásunk az ego gazdagításán alapul, akkor az nem más, mint szellemi materializmus, ami merő önpusztítás, és nem vezet sehová.
Minden eddig hallott ígéret csak ámítás. Azt várjuk, hogy a tanítások majd megoldják helyettünk a problémáinkat. Elvárjuk, hogy természetfeletti képességekhez jussunk, amelyek segítségével képesek leszünk leküzdeni a depressziót, a durvaságot és a szexuális problémáinkat. De megdöbbenésünkre ráeszmélünk, hogy ez soha nem fog megtörténni. Nagyon kiábrándító érzés felismerni azt, hogy dolgoznunk kell saját magunkon és a szenvedésünkön. Sem egy megváltóra, sem a jógagyakorlatok varázserejére nem támaszkodhatunk. Nagyot csalódunk, amikor megértjük, hogy fel kell adni hiú ábrándjainkat, és többé nem építhetünk saját megalapozatlan elképzeléseinkre.
A kiábrándulás hasznos élmény, hiszen nem jelent mást, mint az önzés és az elérés vágyának feladását. Szeretnénk kívülről figyelni magunkat, amint éppen elérjük a megvilágosodást. Szeretnénk látni, ahogy tanítványaink serege ünnepel bennünket és virágeső hullik ránk. Csodák történnek, a föld megremeg, az istenek és az angyalok pedig dicsőségünket zengik. Ez azonban sohasem fog megtörténni. Az ego szempontjából a megvilágosodás a végső halált jelenti, az én halálát, az én-enyém halálát és a figyelő halálát."

Érdemes az egészet elolvasni itt:
terebess.hu/keletkultinfo/szabadsag.html

Translator +X+ · http://www.szabadzona.hu 2011.03.30. 10:05:05

:: Ha valakit érdekel, annak idején ez az írás döbbentett rá, hogy mi a szcientológia valójában

Pontosan, vagy sokat dolgozol magadon és másokon, vagy pedig üldögélhetsz a Híd alján, minden ótécsodasztorit beszlopálva és fanatikusan csillogó szemmel álmodozva :)

Dr. A. Nordenholz 2011.03.30. 12:54:44

@exscn:

Az auditálás (bizonyos technikák) sokat segít pl. abban, hogy megszabadítson nyugtalanító gondolatoktól, így elvileg könnyebben tudsz pl. odafigyelni a meditációdra. Szerintem ez pozitív.

Az Ego felturbózása egyértelműen negatív.

Az orwelli működés, admin, etika, tudomásjelentéseken alapuló besúgórendszer, a kritikák nem tolerálása, agressziv fellépés a kritikusokkal szemben, széleskörű hazugságok terjesztése a társadalomban az emberi jogok mellett, mikor gyakorlatban ezeket széleskörűen megsértik egyértelműen negatív.

Megváltó útnak beállítani, mikor alapvetően a személyiségfejlesztés céljaira koncentrál és üzleti alapon működik, egyértelműen negatív.

Dr. A. Nordenholz 2011.03.30. 12:56:41

@Translator +X+:

Maga LRH etette a népet ezekkel az ótécsodasztorikkal eredetileg...:D

Dr. A. Nordenholz 2011.03.30. 13:07:46

@exscn: ez nekem nem bejövős... de nem vagyunk egyformák.

Translator +X+ · http://www.szabadzona.hu 2011.03.30. 17:46:58

:: tudomásjelentéseken alapuló besúgórendszer

Ezt hogy hozod kapcsolatba azzal, hogy "bűnösök közt cinkos, aki néma?"

Dr. A. Nordenholz 2011.03.30. 20:55:33

@Translator +X+:

Bűnösök között valóban. De nyílván nem erről beszélek.

De te, Translator, te alkalmazod a szcientológiát, igaz? Akkor hogy a fenébe ennyire nehéz neked más emberek nézőpontját helyesen felbecsülnöd? Hogy a fenébe létezik, hogy ennyire érzéketlen vagy arra, amiről a másik beszél? Hogy a fenébe vagy képtelen duplikálni?

Mire jutottál a szcientológiával, ha ennyire félreérted/félreértelmezed a másikat és leginkább kötözködsz és a magad igazát szajkózod?

Lásd még ezt a bejegyzésemet. Abszolút ide vág:
objektivszcn.blog.hu/2011/03/28/riportkonyv_keszul_a_drogmentes_maratonok_ugyvezetojerol#comments
Dr. A. Nordenholz 2011.03.30. 13:02:26

Gondolom, te a "bűnösök közt cinkos, aki néma?" alapon a kommunista és a náci besúgórendszert sem ítéled el:) Jó arc vagy:D

Dr. A. Nordenholz 2011.03.30. 21:00:40

@Translator +X+:

Translator, összegezzük a dolgokat. Ha te ennyire kiállsz a szci mellett, akkor lásd be, hogy elnyomó vagy. LRH nem hagyott opciót. Vagy az egyházban csinálod a szcientológiát vagy azon kívül. Ha azon kívül, akkor elnyomó vagy. Ezt neked is be kell látnod, hiszen nekünk azt bizonygatod, hogy követed őt. Kész passz. Translator, ne szépítsük a dolgot, LRH mester szerint te elnyomó vagy.

exscn · http://exscn.net 2011.03.31. 11:37:53

@Dr. A. Nordenholz: "ez nekem nem bejövős... de nem vagyunk egyformák."

Konkrétan mi?

Translator +X+ · http://www.szabadzona.hu 2011.03.31. 15:56:32

:: Dr. A. Nordenholz 2011.03.30. 20:55:33
:: De nyílván nem erről beszélek.

Ez igaz, csak úgy mellékesen megemlítettem.
Ebben a felsorolásban ezzel van bajom, a probléma adott, régóta kíváncsi lennék egy jobb megoldásra...

:: Akkor hogy a fenébe ennyire nehéz neked más emberek nézőpontját helyesen felbecsülnöd?

Öööö. Én még mindig úgy érzem, hogy értem a nézőpontotokat...

:: Hogy a fenébe létezik, hogy ennyire érzéketlen vagy arra, amiről a másik beszél?

Valahogy az együttérzés nevű szociális készséget soha nem tudtam megtanulni, mert
a) haszontalannak érzem,
b) nem volt rá a környezetemben minta,
c) mint tudod, a tónusskála alsó negyedénél található :)

:: Hogy a fenébe vagy képtelen duplikálni?

Duplikálom a mondatot, csak a következtetési sor hiányzik belőle általában. Így bemondásra meg miért higgyek el bármit? Ezért kérdezek minden hülyeséget. Ha valaki állít valamit, a következtetéseket is vállalja.

:: és leginkább kötözködsz

Ezt bizony a sok fórumozásból tanultam, ez szokott lenni az alaptónus :)

:: és a magad igazát szajkózod?

Ki másét kellene?

:: Dr. A. Nordenholz 2011.03.30. 21:00:40
:: Ha te ennyire kiállsz a szci mellett, akkor lásd be, hogy elnyomó vagy.

Frici szerint csak mókus, nem volt nekem akart nekem sárga cetlit adni, neki kéne tudnia (hacsak nem elnyomó, és az elnyomóknak nem ad elnyomó cetlit) :)

exscn · http://exscn.net 2011.03.31. 19:30:50

@Translator +X+: "az együttérzés nevű szociális készséget soha nem tudtam megtanulni"

Ez nálam is problémás és a szcientológia inkább rontott rajta, de már úgy érzem, haladok :)

www.vipassana.hu/szovegek/metta-meditacios-gyakorlat-szovege/
süti beállítások módosítása