Tények, tapasztalatok, vélemények és hírek a szcientológia egyházról

Szcientológia: objektíven és szubjektíven

Szcientológia: objektíven és szubjektíven

Harc a manipuláció és a befolyásolás ellen (2. rész)

2010. november 23. - Reformer

A befolyásolás 4 fő területe

Forrás:
Steve Hassan: Releasing the Bonds: Empowering People to Think for Themselves, 2. fejezet

A káros manipuláció onnan ismerszik meg, hogy célja a függőség kialakítása a szekta/csoport felé, valamint az, hogy engedelmességre kondicionálja az egyént egy eszme vagy vezető iránt. Ennek során igyekszik csökkenteni az egyén azon képességét, hogy önálló gondolatai legyenek a témáról (és ennek következtében ne is cselekedjen önállóan). A másik célpont pedig az egészséges kritikai érzék.

Az ideális szektatag gondolati szinten sem képes objektíven szemlélni a helyzetét és kritizálni a szektát vagy annak vezetőjét. Elhiszi a szekta összes hivatalos magyarázatát és megvédi a védhetetlent is. Immunis azokra a kísérletekre, amelyek eltávolítanák őt az eszmétől vagy a szektától.

A pajzson természetesen van rés. A manipuláció ellenszere a manipulációs módszerek ismerete, hogy azok hatását csökkentő vagy semlegesítő ellenlépéseket tudjunk tenni.

Steve Hassan 4 fő területet különített el, ahol manipulálják a tagok. Ezek a következők: viselkedés, információk, gondolatok, érzelmek.

Steve Hassan szerint fontos megérteni, hogy egy-egy szektára nem feltétlenül érvényes a következő lista valamennyi pontja. Ez mindössze azon módszerek felsorolása, amelyet az ilyen szervezetek használnak tagjaik manipulálására.

A lista pontjai a Szcientológia Egyházra kb. 75%-ban, a Szcientológia Egyház „szerzetesrendjére”, a Sea Org-ra pedig szinte 100%-ban illenek (erről még lesz szó később)

I. Viselkedés

1.      az egyén mindennapi életének beszabályozása

a.     hol, hogyan és kivel élhet és barátkozhat az illető

b.     milyen (színű) ruhákat viselhet, milyen lehet a hajviselete

c.      mennyit alhat az illető

d.     pénzügyi függés

e.     kevés vagy semmi idő nem jut a pihenésre, szórakozásra vagy vakációzásra

 

2.      rendkívül időigényes beavatási szertartások vagy rituálék

3.      engedélyt kell kérni a nagyobb döntések meghozatalához

4.      be kell számolni gondolatainkról, érzéseinkről és tevékenységeinkről a feletteseinknek

5.      jutalmak és büntetések rendszere (viselkedésmódosító technikák)

6.      a csoport gondolatvilágának adoptálása, az egyénieskedés elfojtása

7.      szigorú szabályok és előírások

II. Információk

1.      a tagok megtévesztése 

a.      információk szándékos visszatartása

b.      információk elferdítése, hogy azok elfogadhatóak legyenek a tagok számára

c.      hazudozás

 

2.      a szektán kívüli információforrások használatának tiltása, ezek minimalizálása 

a.      könyvek, cikkek, újságok, magazinok, TV, rádió

b.      a szektát kritizáló források

c.      volt tagok

d.      folyamatosan ellátni a tagokat teendővel, hogy ne legyen idejük gondolkodni

 

3.      az információk kategorizálása, belsőst és külsőst megkülönböztető doktrínák 

a.      nem szabadon elérhetőek az információk

b.      a szervezeten belül szintenként változik, hogy milyen információk elérhetőek

c.      a vezetőség dönti el, hogy ki miről tudhat

 

4.      a tagokat arra bátorítják, hogy besúgóként segítsék a vezetőséget 

a.      egy tapasztalt „segítőt” állítanak az új tag mellé megfigyelési célzattal

b.      a hivatalos irányvonaltól eltérő gondolatok, érzések és cselekedetek jelentése a vezetőségnek 

5.      információs és propagandaanyagok nagymértékű használata 

a.      hírlevelek, magazinok, újságok, audio- és videókazetták, DVD-k, stb.

b.      szektán kívüli információforrásokból származó, szövegkörnyezetből kiragadott állítások idézése 

6.      etikátlan visszaélések a meggyónt bűnökkel 

a.      a „bűnökkel” kapcsolatos információk használata az identitás feladásának elősegítésére

b.      a meggyónt bűnök manipulációs célzatú felhasználása; nem létezik a megbocsátás vagy a felmentés intézménye

III. Gondolatok

1.      elérni, hogy az egyén a csoport tanításaira igazságként tekintsen 

a.      leképezés = valóság

b.      végletekben (fekete-fehér) gondolkozás

c.      jó kontra gonosz

d.      „ők” kontra „mi” 

2.      „Terhelt” nyelvezet használata („a további gondolkozást leállító klisék” jellemzőek rá). A szavak segítségévek gondolkozunk. Ezek a „speciális” szavak inkább szűkitik, és nem bővítik a megértést. Az a szerepük, hogy az élet összetett és bonyolult dolgait egyszerű közhelyekre lehessen redukálni. 

3.      csak a „jó” és „megfelelő” gondolatok engedélyezettek 

4.      A „további gondolkozást leállító” technikák használata (a negatív gondolatok leállítása, csak jó gondolatok lehetnek). A racionális elemzés, kritikus gondolkozás, konstruktív kritika elvetése. 

a.      tagadás, racionalizáció, magyarázkodás, ábrándozás

b.      kántálás

c.      meditáció

d.      imádkozás

e.      sajátos belső szóhasználat

f.       éneklés vagy dúdolás 

5.      tilos a vezető, a tanítások és az irányelvek megkérdőjelezése 

6.      nem létezik szerintük olyan más eszmerendszer, amely hasznos vagy jó lenne

 

IV. Érzelmek

1.      az egyén érzelmi tartományának szűkítése, érzelmeinek manipulálása 

2.      elérni, hogy problémák esetén az illető úgy érezze, hogy azokért kizárólag ő a felelős, sosem a vezető vagy a csoport 

3.      gátlástalan rájátszás a bűntudatra, bűntudat keltése adott dolgokkal kapcsolatban 

a.      identitással kapcsolatos bűntudat 

1.      ki is az illető (nem a képességeinek megfelelően teljesít)

2.      a családja

3.      a múltja

4.      milyen csoportoknak volt tagja

5.      gondolatai, érzései, cselekedetei 

b.      társadalmi bűntudat

c.      történelmi bűntudat 

4.      gátlástalan rájátszás a félelmekre, félelem keltése adott dolgokkal kapcsolatban 

a.      félelem az önálló gondolatoktól

b.      félelem a „külső” világtól

c.      félelem az ellenségektől

d.      félelem az „üdvözülés” v. „megváltás” lehetőségének elvesztésétől

e.      félelem a csoport elhagyásától vagy az onnan történő kiközösítésről

f.       félelem a rosszallástól 

5.      szélsőséges érzelmi állapotok 

6.      a „bűnök” rituális és gyakran nyilvános meggyónása 

7.      Fóbiák beültetése. Irracionális félelmek programozása az elmébe, amelyek célja a csoport elhagyásának vagy a vezető megkérdőjelezésének megakadályozása. A manipulált személy képtelen elképzelni egy olyan jövőt, ahol pozitív és teljes életet képes élni a csoport nélkül is. 

a.      a csoporton kívül lehetetlen boldognak lenni

b.      rettenetes következményei vannak a csoport otthagyásának: „pokol”, „démoni megszállottság”, „gyógyíthatatlan betegségek”, „balesetek”, „öngyilkosság”, „megbolondulás”, „10000 reinkarnáció” stb.

c.      A csoportot elhagyók megbélyegzése és kiközösítése. Félelem attól, hogy kiközösítik a barátai vagy a családtagjai.

d.      Nem létezik elfogadható indok a csoport elhagyására. Akik otthagyják a csoportot, azok a csoport szempontjából a következő kategóriába esnek: „gyenge”, „fegyelmezetlen”, „nem elég spirituális beállítottságú”, „világias” , „a család vagy egy tanácsadó által végrehajtott agymosás áldozata” stb.

(folyt. köv)

A bejegyzés trackback címe:

https://objektivszcn.blog.hu/api/trackback/id/tr752468454

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Ammonia73 2010.11.23. 21:02:47

Köszi, várjuk a folytatás...:)
Szerintem mindenképpen tisztában kellene leniük az embereknek a befolyásolás módszereivel...legalábbis én erre a következtetésre jutottam...
Dezsényi Péter: Metakommunikáció nem csak színészeknek!
Joseph Kirschner: A manipuláció művészete
Zentai István: A meggyőzés útjai
Zentai I.: A meggyőzés csapdái
Zentai I. Meggyőzéstechnika és kritikai gondolkodás a mindennapi gyakorlatban

Kevin Hogan: A meggyőzés tudománya
...erről a szerzőről tudtok-e valamit, mert elég gyanús nekem. Van valami kapcsolata a szcientológiával?
Kerestem, de nem találtam róla ilyen infót...

A két első Zentai könyvet át tudom küldeni, mert pdf-ben van...ha érdekel valakit...:)

Translator +X+ · http://www.szabadzona.hu 2010.11.23. 21:50:06

Na ez már sokkal jobb cikk, látszik, hogy Reformer keveset tett hozzá (nem kicsit gonosz vigyor szmájli).

Kissé antiszociális személyiségjegyek x tudás-rejtély skála érzésem van tőle.

:: A lista pontjai a Szcientológia Egyházra kb. 75%-ban, a Szcientológia Egyház „szerzetesrendjére”, a Sea Org-ra pedig szinte 100%-ban illenek

E mellé tegyél kontrollcsoportot, egy kísérlet sem lehet teljes nélküle.

:: sajátos belső szóhasználat

És ezt kellene valahogy kiszedni a listából, a Rábeszélőgép óta nagyon nem tetszik nekem. MINDEN csoportnak saját nyelve van, ami közös tapasztalatokra épül, és a kívülálló mivel nem ismeri a közös tapasztalatot, ezért annak leírását, a belső szóhasználatot sem értheti.

exscn · http://exscn.net 2010.11.23. 22:35:52

A lista olvasásakor a bennragadt barátaim és a helyzetükkel kapcsolatos tehetetlenségem jutott eszembe :(

Nagyon hasznos anyag ez, kösz Reformer.

Tényleg nagyrészt igaz a szcientológiára.

Egyedül a szcientológiára annyira jellemző ígéreteket és az általuk beplántált célok, vágyak manipulatív hatásának említését hiányoltam.

béla 23 2010.11.23. 23:57:35

exsn szivesen beszélnék egyszer veled személyesen, négy szemközt, rengeteg jó dologról irtál már, lehet, hogy segíthetnél bizonyos dologban nekem is

Warlimont 2010.11.24. 00:23:12

Nagyon jó szöveg, jól felépített logika! Gratulálok Reformer, csak így tovább!

Translator +X+ · http://www.szabadzona.hu 2010.11.24. 01:29:27

:: exscn · exscn.net 2010.11.23. 22:35:52
:: Egyedül a szcientológiára annyira jellemző ígéreteket és az általuk beplántált célok, vágyak

Azok a vágyak (vagy a legnagyobb részük) már eleve ott volt, nem a szci tette oda. A nyomógombozás semmit nem ér, ha nincs áramkör, amit nyomkodni lehetne. Ezeket a vágyakat, célokat egy sima fapados prepcheckkel is órákig lehet takarítani.

Volverine 2010.11.24. 11:59:41

Köszönet ezért az írásért.

Translator +X+ · http://www.szabadzona.hu 2010.11.25. 22:16:04

Az azért valahol szánalmas, hogy ez a jobb bejegyzés, mégis a másik került címlapra...

baka 2010.11.27. 18:11:34

@béla 23:
..és bárki, akinek hozzátartozója van bent.
Talán tudok egy kis reménnyel szolgálni! :)

Nálunk a testvérem esetében történt egy kis javulás, és rájöttem néhány dologra, talán segít másnak is.

Az alapvető, hogy nem szabad támadni. Ezt már tudtam, de mivel már elmérgesedett a helyzet, nem tudtam hogyan lesz visszaút.

Azzal kezdődött, hogy tesómék külföldre költöztek. Ez nagyon fontos, mert így a napi szintű konfrontáció megszűnt, és mindkét fél meg tudott egy kicsit nyugodni.

Időközben már rájöttem én is arra (a kiugrottakhoz hasonlóan, hiszen akkor nem maradnának olyan sokáig bent a tagok), hogy van értelmes dolog is LRH munkáiban. Pl. ARC háromszög, és ezt egyszer alkalomadtán meg is említettem a tesómnak, aki ezután már egy nyíltabb (bár rövid) beszélgetés követett.

Aztán jutott eszembe az a gondolat, hogy ha teljesen elítéljük az ő választását, akkor ezzel azt sugaljuk neki, hogy nem tartjuk épeszűnek, tehát ha csak kritizáljuk, akkor röviden azt mondjuk neki, hogy hülye. Na ezt senki sem hallja szívesen, akárhogy is csomagoljuk, hogy minden rossza, amit csinál.

Próbáltam TÉNYLEG elfogadni azt a gondolatot, hogy ez az ő döntése, és ha neki jó ez, akkor csinálja. És úgy érzem, hogy ez a gondolat segített.
Kérdezhtitek, hogy hogyan lehet azt elfogadni, hogy valakinek a családtagja szci lett? Nem a szcit fogadom el, hanem azt, hogy ez az ő döntése.

Eszembe jutott ugyanis a feltétel nélküli szeretet kifejezés, hogy mit is jelent igazán!
Azt mondják, hogy az anyai szeretet az ilyen. Még ha gyilkos is az ember fia, lánya, az anyja még akkor is képes megérteni, hogy miért tette. A mi családtagunk, pedig se nem bűnöző, se nem gyilkos, "csak szcientológus".

Arra gondoltam, hogy ha folyamatosan támadjuk a tesómat a választása miatt, akkor egyrészt nem tartom tiszteletben a választását, másrészt nem szeretem feltétel nélkül, mert azt sugalom neki, hogy csak akkor leszek vele jóban (akkor szeretem), ha felhagy a szcivel, nem lesz többé szcientológus.
Ez olyan, mintha azt mondanám, hogy csak akkor beszélek veled (akkor szeretlek), ha azt csinálod, amit én akarok. Pl. orvos leszel, pedig te festő akarsz lenni, vagy akkor beszélek veled, ha Katit veszed el, nem Marcsit.

Szóval ezen belső gondolatok hatására már nem érzem magamban azt a feszültséget, amit korábban, és legutóbb egész jót tudtunk beszélgetni (nem a szciről egyenlőre), amikor itthon volt.
Azóta pedig váltottunk pár névnapi, szülinapi üdvözlő e-mail-t, képeket küldtünk egymásnak a gyerekekről, ami korábban nem volt jellemző.
Remélem, hogy később további javulás is lesz.
Majd megírom Nektek.
Minden jót.

baka 2010.11.27. 18:33:59

Ja, és nem utolsósorban a legutóbbi beszélgetésünk végén mondtam neki, hogy nagyon sajnálom az elmúlt évek vitáit, erre ő rögtön rávágta, hogy felejtsük el.
Szóval szerintem bennük is legalább annyira él a vágy a kibékülésre, mint bennünk.

ubk 2010.11.29. 12:09:57

Két OFF:
1. index.hu/belfold/2010/11/29/hadat_uzennek_az_alegyhazaknak/?rnd=526

2. Az igaz, hogy egy bizonyos OT szinten van egy olyan parancs, vagy mi, hogy egy ruhát csak egyszer lehet felvenni, utána ki kell dobni?

béla 23 2010.11.29. 12:51:21

Ezt a Travolta fiú , mármint a fentieket be is tartja, mert állítólag olvastam évi több ezer inget vesz magának, persze könnyü neki van miből

keng 2010.11.29. 16:04:50

@baka:
Hallelúja!
Végre megértette valaki itt a lényeget, nagyszerű baka: mindenki a saját sorsának a kovácsa!

keng 2010.11.29. 16:16:14

@ubk:
Persze hogy van egy ilyen dolog az OT szinten. Az OT V. után következik. A dolog úgy néz ki hogy OT VI-VII-ig ezentúl be kell tartani ezt a szabályt.
A lényege hogy valóban csak egyszer lehet felvenni egy ruhát, de bármeddig lehet hordani!
És valóban ki kell dobni... a szennyesbe. De ezután ki kell mosni mindenképpen, ha nem teszel így akkor etika!
OT VIII-on már más a helyzet itt addig hordod a ruhát amíg akarod, ki se kell mosni, se a szennyesbe dobni, egyszóval szabad kezed kapsz a ruházkodással kapcsolatban.

Ammonia73 2010.11.29. 20:11:04

@béla 23: "évi több ezer inget vesz"
...biztos extrém módon izzad szegény...bizony...ez lehet a gond...hmmmm
(az meg visszavezethető akár arra is, hogy 6 hónapos magzat korában az édesanyját valami trauma érte...teljesen komolyan mondom)

Ammonia73 2010.11.29. 20:17:50

@keng: "szabad kezed kapsz a ruházkodással kapcsolatban."
...akkor mégis csak érdemes eljutni az OT 8-as szintig...hiszen megengedik, hogy azt vegyek fel és addig hordjam amit és ameddig akarom...taps...taps...:D
És kimosni sem kötelező...:D
...ez utóbbi azért csodálatos, mert ha már csak egy szál inged maradt, nem olyan egyszerű megoldani, hogy olyan sokáig ne menj be az orgba, amíg megszárad...pucéran meg mégse mászkálhatsz...

Ammonia73 2010.11.29. 20:19:03

:D
...csak jó kedvem van na...
...nézzétek el a hülyeségeket, amiket írtam...:)

Dr. A. Nordenholz 2010.11.29. 22:50:36

@Ammónia73:
1. Sea Org tagoknak ritkán van több mint 2 ingük.
2. Szerintem OT az is, aki 2 inggel képes működni, (mint gép :D) és az is, aki évente ezer inggel zsonglőrködik.
3. A fenti kettőből következik, hogy a szki működik.
LOL

Ammonia73 2010.11.29. 23:02:26

@Dr. A. Nordenholz: "1. Sea Org tagoknak ritkán van több mint 2 ingük."
Egész kettő darab????? Nem sok az egy kicsit? :D
Akkor viszont annak a kettőnek nagyon de jó minőségűnek kell ám lennie...ha minden másnap kimosódnak...és gondolom ki kell tartaniuk pár évig, mert Sea Org tagnak nem telik gyakran újra...
(és most mondja valaki, hogy ez nem SZEKTA! Hogy egy ember csak úgy önszántából arra vetemedik, hogy ilyen állapotban leledzzen évekig...semmi nélkül mások szolgájaként. ÉS nem kell most felhozni a buddhistákat, akik elvonulnak és szegényen élnek...mert az teljesen más dolog.)
Én hallottam már olyat...bizony ám...hogy Sea Org tag azt kérte, hogy küldjenek neki egy pulcsit...persze egyértelmű, hogy semmiképpen sem nem az önként vállalt szerencsétlenül pénzhiányos állapota miatt kért ilyet, hanem egyszerűen az amerikai nagyvárosban nem talált magára valót...logikus hát, hogy a Magyarországi kisvárosban tutira akad egy megfelelő...:)
Szánalmas ez...:(

kalman 2010.11.30. 14:27:04

@Ammónia73:

Az a pulcsi s gyerek én voltam ...

itt a sztori megint, ha valaki kiváncsi vagy 5 éves ztori.. de attól még igaz:)

tess:

remalom.blog.hu/2008/05/25/magyar_sea_orgos_tortenet

Itt volt az h külön könyörögni kellett egy szaros pulóverért, meg kabátért, de nem adtak, nincs rá keret... És ha megfáztál te vagy a PTS , de az csak hab a tortán hogy aki kiadta rám ezt az etika kondit az maga is meg volt fázva -.-"

Hiteles mi?
ÁÁ
üdv

baka 2010.11.30. 15:01:39

@Ammónia73:
..és "akinek még inge vegye fel":

Itt válaszolok általánosan a leveledben kérdezettekre, mert így talán másoknak is tudok segíteni.

A lényeg szerintem a kognitív disszonanciában keresendő.
Mi (illetve már csak Ti) azt gondoljuk, hogy a mi jó gondolkodásunk kognitív differenciát okoz a másik oldalon, ezért megszakítják velünk (Veletek) a kapcsolatot, hogy ez a disszonancia csökkenjen, elmúljon.

Az igazság azonban az, hogy a kognitív disszonancia egy általános, mindenkire érvényes szabály, nem csak arra, aki szcientológus.
Ezzel azt szeretném mondani, hogy kedves Ammónia szerinted miért jársz ide napi szinten már évek óta érvelni a szci ellen (mégha nagyon kulturáltan és tisztességesen - másokat nem pocskondiázva, hanem az érvekre hagyatkozva teszed is)?

Hát pontosan azért, hogy a SAJÁT kognitív disszonanciádat csökkentsd!!!

Vagyis ugyanazt csinálod, mint a szcik, csak fordított előjellel. Igazolást keresel a saját igazadra, miközben elhidegülsz a szci párodtól.

Ne haragudj, ha túl erősen fogalmaztam, azért teszem, hogy tisztán láss. Tavaly még én is pont ebben a cipőben jártam, ezért tudom biztosan, hogy mi történik.

Szóval a lényeg, hogy egyszer mondta egy szci valahol a kapcsolatmegszakításról, hogy LRH egyáltalán nem javasolja a kapcsolatmegszakítást, hanem először a megbeszélést, érvelést javasolja. Csak, ha már semmi nem használ, akkor ajánlja ezt, hogy a ellentét ne legyen hátráltató tényező.

baka 2010.11.30. 15:11:32

@baka:

Ezzel meg az az igazság, hogy igaza van! DE nem teljesen.
A szerintem az objektív igazság pedig az, hogy ha már semmilyen megbeszélés, érvelés nem használ, akkor tényleg szakítsuk meg a kapcsolatot, DE CSAK EGY RÖVID IDŐRE!!!!

Egy-két hétre, hónapra, hogy kicsit messzebbről nézve a dolgokat újra látni kezdjük az erdőt is a fa helyett (eddig ugyanis túl közel álltunk).

ÉS A MÁSIK NAGYON LÉNYEGES KÉRDÉS AZ AZ, HOGY EZT HOGYAN TEGYÜK?
Pontosan mit is jelent ez a kapcsolatmegszakítás?!

Erre KÉTFÉLE válasz adható (az eddig számomra egynek értelmezett helyett):

Figyelembe véve, hogy az, ami a két fél között áll, és a feszültséget jelenti, az maga a szcientológia, ezért a kapcsolatmegszakítást nem (kizárólag) úgy kell értelmezni, hogy megszakítom a kapcsolatot az illetővel (és ezáltal a szcivel), hanem elképzelhető egy olyan megoldás, hogy csak a szcivel szakítok!!!

Hogyan?

baka 2010.11.30. 15:29:57

@baka:

Hát úgy, hogy egy ideig nem foglalkozom a szcivel. Hiszen ez direktben nem az én dolgom, hanem a páromé (testvéremé, gyerekemé).

Persze tudom, hogy nekem ez esetben könnyebb dolgom volt, mert nem laktam a tesómékkal együtt (ellentétben anyuékkal), de volt idő, amikor tőlem kértek pénzt, mert nekik nem volt, és persze mindig adtam. A kritikámat meg nem hallgatták meg. Ekkor jöttem rá arra, hogy azért van jogom beleszólni a dolgokba, mert anyagilag kapcsolatban vagyunk. Ezt meg is mondtam nekik, hogy azért érzem magam feljogosítva a beleszólásra, mert tőlem kérnek pénzt hozzá.

Miután ezt elmondtam és megemésztették, felhagytak a pénzkéréssel. Így már én is könnyebben tudtam távolságot tartani a szcivel (és tőlük).

De még mindig meg akartam menteni őket! De rá kellett, hogy jöjjek, hogy ők nem kérnek a megmentésből, mert szerintük ők nincsenek veszélyben!

Ezt el kellett, hogy fogadjam, ami bár csak sokszori próbálkozás után, de sikerült.

Tehát a kulcs az ELFOGADÁS!!!!

De hogyan?

baka 2010.11.30. 15:41:26

@baka:

Úgy, hogy elkezded a saját életedet élni ahelyett, hogy itt irogatsz (mint én is tettem).
Már bőven elég infót gyűjtöttél a szciről külsősként (nem szciként) innen ahhoz, hogy amire szükséged van, azt tudjad.

Éldd, az életed! Ahelyett, hogy itt irod a kommenteket, menj futni, vagy úszni, vagy kezd nyelvtanulásba, vagy bármi, neked tetsző dologba (NEKEM BEVÁLT, ÉN TÁNCOLOK, ÉS IMÁDOM!!)

Ő meg élje a saját életét! És ehhez a megoldáshoz mégcsak el sem kell költözni!!!
Lépj távolabb (a szcitől), hogy újra felfedezhesd a szerettedben (gyerekedben, párodban) a szeretnivalót.

Ahogy távolodsz a szcitől, és elkezdesz majd magaddal foglalkozni, feltöltődni, úgy fog egyre csökkenni benned a feszültség az adott helyzettel kapcsolatban.

Aztán feltöltődve (pár hét, hónap után), tölts egy kellemes estét a pároddal (gyermekeddel) és rájössz, hogy tulajdonképpen ugyanaz a szeretnivaló figura, akinek ismerted a szci előtt. Ennek érdekében javaslom felidézni sok kellemes, korábban együtt töltött percet (ezt még a feltöltődési időszakban egyedül, majd utána, az újrafelfedezés időszakában közösen)!!

Emlékszel, amikor leejtetted a bevásárlószatyrot, szétgurolt minden, és én segítettem összeszedni Neked a cuccokat? Stb.

baka 2010.11.30. 15:51:56

@baka:

Tehát összességében azt gondolom, hogy a kapcsolatmegszakítás tényleg működik, tehát egyet kell értsek LRH-val ebben is, csak LRH a saját korlátai, üldözött személyisége miatt nem tudta továbbgondolni a dolgot!

Őt csak a szci terjesztése érdekelte, de nem jött rá arra, hogy a kapcsolatmegszakításnak csak időlegesnek szabad lennie, mert ha tartós a kapcsolatmegszakítás, az lelkileg nagyon visszaüt, csökkentve ezzel a szci tag energiáját, és hitelességét, hogy megváltsa a világot és terjessze az igét.

És arra sem jött rá, hogy a kapcsolatmegszakítást nem a személyre kell érteni, hanem a szcire, vagyis azt is lehet mondani a másiknak, hogy foglalkozz a saját dolgoddal, és meg szcientológuskodok.

Translator +X+ · http://www.szabadzona.hu 2010.11.30. 16:15:13

:: És arra sem jött rá, hogy a kapcsolatmegszakítást nem a személyre kell érteni, hanem a szcire

A szci gondolatrendszere papírra írt festék, hangszalagon lévő mágneses kristály, vagy fémes lemezen lévő lyuk. Nincs bennük erő ahhoz, hogy valakit elnyomjanak.

Ahhoz erő kell, amit pedig konkrét személynek kell kifejtenie.

Persze azért létezik olyan is, hogy vki belebuzul a munkájába, ilyenkor a minimum, hogy menjen és sétáljon egyet (mint a három kezelési technika: környezetváltozás, pozitívumok létrehozása tanulással, negatívumok kezelése auditálással). Lásd A munka problémái.

:: azt is lehet mondani a másiknak, hogy foglalkozz a saját dolgoddal, és meg szcientológuskodok.

Azért létezik "társadalmi felelősségvállalás" nevű fogalom is, nem olyan egyszerű ez :)

baka 2010.11.30. 16:18:38

De ez nem LRH hibája!!!

És újra itt vagyunk az elfogadásnál!

Olvastam valahol, hogy mivel az ember eredendően jó (a szcik is ezt vallják, és tényleg így is van, tehát mégegy dolog, amiben LRH-nak igaza van), ezért minden ember bármely szituban is van A TŐLE TELHETŐ LEGJOBBAT HOZZA KI (IGYEKSZIK KIHOZNI) MAGÁBŐL.
Még akkor is, ha ez csak egy ordítás.
Például én ha kiabálok a gyerekkel nem azért teszem, mert élvezem, hanem, mert az adott szituban nem telik több tőlem.
Még akkor is, ha tudom ésszel, hogy máshogy kellene, de nem tudok máshogy reagálni.

Vagyis LRH-tól akkor 1950-70-ig csak ennyi telt, hogy egy nagyjából kész rendszert kitalált, összeollózott (ez a lényeget tekintve mellékes), de a személyiségi hibái miatt (és mert az akkori helyzetben még nagyon úttörő volt) nem tudta kezelni a támadásokat, illetve rosszul kezelte, támadással reagált rá.

De lehet, hogy mi is így reagáltunk volna akkor, mert hol volt még akkor az "ERŐSZAKMENTES KOMMUNIKÁCIÓ" (Dr. Marshall B Rosenberg), vagy az "ASSZERTÍV KOMMUNIKÁCIÓ" (Sue Bishop: Asszertivitás) fogalma?
És Gary Chapman sem írta még meg "A szeretet esszenciája" című NAGYSZERŰ könyvÉt.

De nem létezett családállítás és kineziológia sem (ami sok hasonlóságot mutat egyébként a auditálással), és nem létezett akkor még radiesztézia, és kvantumelmélet sem.

És a végére csak még egy utolsó mondat, amit Soma Mamagésa oldalán olvastam valahol (aki szerintem egy FANTASZTIKUS EMBER), hogy:

MINDEN NÖVEKSZIK, AMIBE ENERGIÁT FEKTETÜNK!!!

HA EZ AZ AGGÓDÁS, A FÉLELEM, A KÉTKEDÉS, A GYŰLÖLET, AKKOR AZ, HA EZ A NYELVTANULÁS, AKKOR AZ, HA EZ A HIT, A REMÉNY ÉS A SZERETET, AKKOR PEDIG AZ!!!

Jó olvasást, szeretetteljes, Békés Ünnepeket, és egy sokkal boldogabb Új Évet kívánok mindenkinek: Baka

baka 2010.11.30. 16:29:23

@Translator +X+:

"Azért létezik "társadalmi felelősségvállalás" nevű fogalom is, nem olyan egyszerű ez :) "

Na persze, de amíg Te saját magaddal nem vagy jóban, addig nem tudsz adni másnak sem!!

Ezt LRH is megmondta, hogy a magasabb dinamikák csak később jönnek, csak a gyakorlatban ezt a szabályt( A SAJÁT SZABÁLYÁT!!!) NEM TARTOTTA BE, valamiért NEM TUDTA BETARTANI, ÍGY "elveszett a málnásban".

Translator +X+ · http://www.szabadzona.hu 2010.11.30. 17:01:31

:: Vagyis LRH-tól akkor 1950-70-ig csak ennyi telt

Igazából az látszik, hogy 64-ig pozitívan kezelte a helyzeteket, 65 környékétől vadult el a helyzet, és a KSW is akkortájt jelent meg.

:: mert hol volt még akkor

Volt tónusskála, és hol volt még akkor a DABDA :)

béla 23 2010.11.30. 20:31:49

Köszi baka amit írtál, és a tesódék nem akarnak visszajönni, vagy megtalálták ott a számításaikat, ott is folytatta a szcit?

Translator +X+ · http://www.szabadzona.hu 2010.11.30. 20:57:23

Még valami, ami eszembe jutott:

:: És újra itt vagyunk az elfogadásnál!

Majd dolgozd ki azt, hogy a DABDA hogy illik a rendszeredbe, az elfogadás benne a halál előtti utolsó fokozat ;)

Ammonia73 2010.11.30. 21:47:21

@baka: köszönöm a választ, bár nyilván nem azért leveleztünk privátban, hogy itt "válaszolj" nekem (is). :X
"ugyanazt csinálod, mint a szcik, csak fordított előjellel."
...nem. Ez nem igaz. De most nem kezdek el magyarázkodni...hogy miért is gondolom így...kognitív disszonancia ide vagy oda. Nincs jelen nálam semmiféle disszonancia...sőt. :)
"miközben elhidegülsz a szci párodtól."
Ez NEM igaz. És sohasem írtam ilyet sehol, senkinek, úgyhogy légy szíves, ne vetítsd rám...:)
Szeretem. Sőt, szerelmes vagyok. Sőt... ;)
És egyébként az is kérdéses már számomra, hogy egyáltalán szcientológus-e még. :D

"Éldd, az életed! Ahelyett, hogy itt irod a kommenteket, menj futni, vagy úszni, vagy kezd nyelvtanulásba, vagy bármi, neked tetsző dologba (NEKEM BEVÁLT, ÉN TÁNCOLOK, ÉS IMÁDOM!!)"
Szép ez az "Éld az életed" dolog...de...
...nem tudom, miből gondolod, hogy az ide írogató emberkék nem élik az életüket. :)
Ne aggódj, jól élem az életemet...:)
Nyilván nem arról szól ez a blog, hogy a hozzászólásokban elmeséljük a mindennapi dolgainkat, terveinket, egyebek. Jól vagyok és jól érzem magam a bőrömben.
Én is táncolok...örömömben, mert tavalyelőtt lediplomáztam az egyetemen, letettem egy felsőfokú nyelvvizsgát és egy középfokú nyelvvizsgát is azóta, most készülök középfokúra egy 3. nyelvből, remélem májusra meglesz :)
Emellett pedig még rengeteg dolgot csinálok...mint mindenki más is...de ezek nyilván a magánügyeim. :)
Ezeket csak azért írtam, mert elég furcsa, hogy azt feltételezed, hogy egész nap kommentelgetek...ami helyett mehetnék futni...:D
Az, hogy ide járok és gondolatcserélgetek, ill. infógyűjtök, szerintem nem baj.
Ha mindenki mindenbe beletörődne...hát nem tudom.
A kilépett szcientológusok szerinted miért írogatnak blogokat, adnak interjúkat, írnak könyveket? Nyilván, mert nem törődnek bele abba, hogy mindenki úgy szúrja el az életét, ahogyan ők...mert látják, hogy ez egy veszélyes dolog.

exscn · http://exscn.net 2010.11.30. 21:50:56

@Translator +X+: "az elfogadás benne a halál előtti utolsó fokozat ;)"

Van egy olyan gyanúm, hogy jelen esetben ez az egó halálát jelenti :)

Translator +X+ · http://www.szabadzona.hu 2010.11.30. 21:54:20

Pszichiáter fedezte fel halálos betegeket vizsgálva, szerintem szó szerint vette a "halál" dolgot ;)

exscn · http://exscn.net 2010.11.30. 22:03:09

@Translator +X+: Van, hogy az egó a fizikai testtel együtt hal meg ;)

exscn · http://exscn.net 2010.11.30. 22:11:52

@Ammónia73: Ezeken a dolgokon én is elmélkedtem már régebben.
Arra jutottam, hogy valószínűleg a kognitív disszonancia miatt írogatok ide még mindig :)

Látom, hogy valahogy igazolnom kell, hogy veszni hagytam több millió forintnyi és sok évnyi "befektetést".

Azt gondolom, hogy akkor szabadulok meg teljesen a szcientológiától, ha nem akarok majd ide írogatni (leszámítva, hogy szimpatikus az itteni társaság :) )

Szerintem olvasd el te is ezt a kognitív disszonancia elméletet úgy, hogy végiggondolod, rád hogyan lehet igaz.

baka 2010.12.01. 06:10:48

@Translator +X+:

Csak most néztem meg mi ez a DABDA, mert eddig nem hallottam róla. Köszi, mindig tanul az ember!

Ez esetben Exscn-nel értek egyet, ez az egó halálát jelenti szerintem, mert mint írod: "Pszichiáter fedezte fel halálos betegeket vizsgálva,"

vagyis ha halálos betegeket vizsgált, és ez alapján állította fel a sorrendet, akkor evidens, hogy a halálközelből visszatért emberek beszámolói alapján állította fel ezt a sorrendet, hiszen aki meghalt, azt már nem tudta megkérdezni.

Ergo, az "ELFOGADÁS" és így az "egó halála" magát az ÉLETET jelenti!

baka 2010.12.01. 06:17:17

@béla 23:

Egyenlőre nem akarnak hazajönni, terveik szerint kb. 6 évig, úgy tűnik megtalálták a számításaikat.

De az, hogy folytatta-e a szcit azt nem tudom, csak sejtem, hogy igen, de őszintén bevallom, hogy ez nem nagyon érdekel már. Sokkal fontosabb az újra megtalálás érzése, hogy ezzel a kérdéssel foglalkozzam, így inkább erre koncentrálok, nehogy valahogy elrontsam.

Majd esetleg alkalomadtám megkérdezem, de kivárom a megfelelő alkalmat, vagy megvárom, amíg ő hozza szóba.

baka 2010.12.01. 06:34:27

@exscn:

"Azt gondolom, hogy akkor szabadulok meg teljesen a szcientológiától, ha nem akarok majd ide írogatni"

Ez tényleg így van. Nem mellesleg azt gondolom, hogy közvetetten pont a szci volt az, ami segített megismernem az ELFOGADÁST (hogy ne AKARJUNK görcsösen, hanem HAGYJUK, HOGY MEGTÖRTÉNJENEK A DOLGOK), hiszen, ha a tesóm nem lesz szci, akkor talán soha nem kerülök erre az oldalra (aminek létrehozásáért tiszteletem NEKED REFORMER), és nem találkozom VELETEK, akik tényleg sok okos érvvel segítettetek nekem ezt feldolgozni, NAGYON KÖSZÖNÖM NEKTEK!

Tőled Exscn KÜLÖNÖSEN SOKAT tanultam, KÖSZÖNÖM.

Azóta a párkapcsolatom is javulni látszik, mert rájöttem sok hibámra.
Remélem, hogy most már nem szúrom el! :)

Sok sikert Nektek is.

Translator +X+ · http://www.szabadzona.hu 2010.12.01. 09:43:16

:: baka 2010.12.01. 06:10:48
:: Ez esetben Exscn-nel értek egyet, ez az egó halálát jelenti szerintem

Nem pont, ugyanis négyszázvalahány halálos beteg embert vizsgált, akik az öt fázison estek keresztül haláluk előtt.

:: a halálközelből visszatért emberek beszámolói alapján állította fel ezt a sorrendet

Mivel klinikai környezetben dolgozott, ezek az emberek nem tértek vissza sehonnan. A halálig vezető lelki folyamatokat dokumentálta. Az eredeti irodalom nem átvitt értelemben vett halállal foglalkozott, hanem az igazival.

Ammonia73 2010.12.01. 12:04:35

@exscn: "Szerintem olvasd el te is ezt a kognitív disszonancia elméletet úgy, hogy végiggondolod, rád hogyan lehet igaz."
Olvastam :)
Az elején amikor elkezdtem "idejárni" biztosan voltak gondjaim, mert akkor éppen féltem...:)
Most is van bennem aggódás...hiszen valamilyen szinten aggódom azért, akiket szeretek és magamért is, de már nem félek. :)
Olyan nyugis vagyok egy ideje (pár hónapja)...nem vagyok már napokig gondolkodóban és megijedve, amikor elolvasok egy egy szci halálesetről szóló cikket meg agymosásos sztorit...hogy "szent Xenu! mi lesz ha a páromnak megint eszébe jut belemélyedni a szcibe?!" :D
Szerintem attól lettem nyugodtabb, hogy nagyon sok infót összegyűjtöttem a 2 év alatt...és mivel egyébként is érdekel a pszichológia pár ága, sokat olvasok, és egyre többet tudok arról, hogyan tudom úgy alakítani a dolgokat, hogy az jó legyen...:)

Ammonia73 2010.12.01. 12:12:35

@baka: "Ergo, az "ELFOGADÁS" és így az "egó halála" magát az ÉLETET jelenti!"
Ez a mondat kicsit érdekes lett.
Nem gondolom, hogy az "egó halála" egy jó dolog lenne és ez jelentené az életet.
Az az egoizmussal lehet gond, mivel ilyenkor az egoja irányítja az embert...
De magával az ego-val nincs gond...szerintem.
Így szerintem meghalasztani sem kéne...hadd éljen szegény...lécci...:D

baka 2010.12.01. 12:16:53

@Translator +X+:

"Igazából az látszik, hogy 64-ig pozitívan kezelte a helyzeteket, 65 környékétől vadult el a helyzet, és a KSW is akkortájt jelent meg."

Hát szerintem már 1945 körültől kezdve történhetett vele valami gázos, mert az első felesége 1947-ben adta be a válópert, és az ifjabb LRH is az 50-es évekig segítette őt, utána nyiltan támadta.

A KSW1 már a teljes becsavarodás lázában születhetett.

De hadd ne kelljen azzal foglalkoznom, hogy LRH mikor kattant be! Bekattant, és kész.

Érdekesebb az a kérdés, hogy mitől kattant be.
Szerintem erre a választ Hellingertől (családállítás) kaphatjuk meg.

"Mivel klinikai környezetben dolgozott, ezek az emberek nem tértek vissza sehonnan. A halálig vezető lelki folyamatokat dokumentálta. Az eredeti irodalom nem átvitt értelemben vett halállal foglalkozott, hanem az igazival."

Ezzel kapcsolatban is csak azt tudom mondani, hogy Hellinger.

baka 2010.12.01. 12:24:01

@Ammónia73:
"Ez a mondat kicsit érdekes lett."

Szerintem pedig közel vagy! Ha megérted, akkor megkapod a választ is.

Mégegyszer: Hellinger. Nem mellesleg Hellingerre (is) nagy hatást gyakorolt az Amerikában élő magyar származású Böszörményi Nagy Iván munkássága.

baka 2010.12.01. 12:31:48

@Ammónia73:

A Titok című könyvet olvastad? Ezt még elfelejtettem leírni a Rám nagy hatást gyakorló könyvek közé. Első olvasásra nem tűnt többnek, minthogy "Gondolkozz pozitívan!", de többedszerre már megértettem (de ehhez kellett a többi könyv is).

baka 2010.12.01. 13:24:53

@Ammónia73:

A lényeg, hogy a világot, és benne minket, embereket is energia mozgat (lsd. akkupunktúra).
Az pedig, hogy ez az energia nő vagy csökken, az HIT kérdése.
Ha hiszel és szeretsz nő az energiád, ha gyűlölsz és aggódsz, csökken.

Ha tehát gyűjtöd az önigazolásokat magadban a szci ellen, akkor nő a feszültség közöttetek (szó szerint!!), ha pedig arra fordítod ugyanezt az energiát, hogy a jó dolgokat keresd, hogy mi a hasznos benne, akkor csökkenni fog a feszültség (szó szerint) közöttetek, és így kerülhettek egy hullámhosszra! Szó szerint!

exscn · http://exscn.net 2010.12.01. 13:36:59

@Ammónia73: @baka:

Szerintem is teljesen rendben van ez a mondat:
"az "ELFOGADÁS" és így az "egó halála" magát az ÉLETET jelenti!"

Szinte egybevág egyik kedvenc idézetemmel:

"Az ego szempontjából a megvilágosodás a végső halált jelenti" Csögyam Trungpa

exscn · http://exscn.net 2010.12.01. 13:47:09

@baka: "HIT kérdése"

Érdekes, hogy szcientológus koromban mennyire utáltam ezt a hit szót. Vagy inkább féltem tőle.

Biztos nektek is jöttek szcientológusok ilyen dumával, hogy "A szcientológia nem hit kérdése, csak ki kell próbálni és működik."

Nos ez is egy csűrés-csavarás.

A hit szó a nyugati társadalmakban a különféle szekták tevékenységeinek köszönhetően sajnos elég erősen eltorzult és inkább a vakhit jelentésárnyalatát vette át.

Valódi hit nélkül az ember nem igazán tudna soha előrelépni.

Ammonia73 2010.12.01. 13:49:23

@baka: nem olvastam A Titok című könyvet, de beleolvastam, mert az egyik barátnőm ugyanígy el volt tőle ájulva. Rajta is lehetett érezni utána az ezo-s behatást...:)
Egyébként amikor írtad az első bejegyzésed a változásokról és szemléletváltásodról, rögtön gondoltam, hogy efféle olvasmányok lehetnek a háttérben...:)...ezeket eleve úgy írják meg, hogy "nagy hatással" legyenek az emberre...:)
Nem mondom, hogy ez nem jó. :)
Sok mindenre jó és hasznos...amint azt Te is tapasztalod. :)
Csak engem valahogy nem tud lekötni egy ilyen témájú könyv. Valahogy nem vágyom rá, hogy "megváltoztassa az életemet" és "nagy hatással legyen rám" :)
Viszont a családállítás pl. engem is érdekel egy ideje...:)
Egyébként meg...
...az a legfontosabb, hogy nálunk itt HAVAZIK!!! :):):):):):):):):):):):):):):)
És én meg megyek vacsihozzávalókért gyorsan, nehogy kimaradjak a hóesésből...:D

exscn · http://exscn.net 2010.12.01. 13:54:24

@Ammónia73: "Az az egoizmussal lehet gond, mivel ilyenkor az egoja irányítja az embert...
De magával az ego-val nincs gond...szerintem.
Így szerintem meghalasztani sem kéne...hadd éljen szegény...lécci...:D "

Nem érzed ezt paradoxonnak?

baka 2010.12.01. 14:00:26

@Ammónia73:

Mégegyszer leírom:
"Ha tehát gyűjtöd az önigazolásokat magadban a szci ellen, akkor nő a feszültség közöttetek (szó szerint!!), ha pedig arra fordítod ugyanezt az energiát, hogy a jó dolgokat keresd, hogy mi a hasznos benne, akkor csökkenni fog a feszültség (szó szerint) közöttetek, és így kerülhettek egy hullámhosszra! Szó szerint!"

Ezért írtam, hogy távolodj el a szcitől, és megszűnik az aggódásod, mert Te magad gerjeszted magadban. Fókuszálj a szeretetre!

De ne higgy nekem! Próbáld ki!
KÖSS EGY KARIKAGYŰRŰT EGY CÉRNASZÁLRA, ÉS KB. 10 CM-ESRE HAGYVA LÓGASD A FEJED FÖLÉ!

ELKEZD MAJD MOZOGNI!!!!

"Viszont a családállítás pl. engem is érdekel egy ideje...:)"

EZ UGYANAZ A DOLOG, MAJD MEGLÁTOD!

exscn · http://exscn.net 2010.12.01. 14:20:19

@baka: "De ne higgy nekem! Próbáld ki!"

Bocs, de a hit és a vakhit tényleg nem ugyanaz.

A régi korok írásainak "hit" szavát talán célszerű lenne ma inkább "bizalom" szónak fordítani. Érdemes tisztában lenni ezzel, ha szeretnéd nem félreérteni a dolgokat és nem fanatikus követővé válni.

exscn · http://exscn.net 2010.12.01. 14:23:49

@baka: "KÖSS EGY KARIKAGYŰRŰT EGY CÉRNASZÁLRA, ÉS KB. 10 CM-ESRE HAGYVA LÓGASD A FEJED FÖLÉ!

ELKEZD MAJD MOZOGNI!!!!"

Sajnos annak idején én is rákerültem erre a pályára. Ez a miszticizmus engem ezerrel repített be a szcientológiába.

Remélem hamarosan kiábrándulsz belőle.

baka 2010.12.01. 14:34:35

@exscn:
Nevezni bárhogy lehet, attól még igaz. Hiszen azt mindenki tudja, hogy az "energia nem vész el, csak átalakul".

Ha fogsz egy hideg poharat, átmelegszik a kezedtől, a kezed hőenergiájától.

A szívet is elektomossággal tudják újraindítani. A hőkamerák is a test hőenergiáját érzékelik. Az agyban lévő idegek is elektromos ingerületeket továbbítanak testszerte, azért tudjuk mozgatni a kezünket.

A hit sem olyan misztikus dolog, amilyennek be van állítva. Hiszen ha nem hinnéd el, hogy elnyerhetsz egy jobb állást, akkor nem is pályáznál. Csak ezek olyan "hétköznapi dolgok, hogy erről eszünkbe sem jut a hit, pedig ez ugyanaz kicsiben.

baka 2010.12.01. 14:46:48

@exscn:

"A régi korok írásainak "hit" szavát talán célszerű lenne ma inkább "bizalom" szónak fordítani. Érdemes tisztában lenni ezzel, ha szeretnéd nem félreérteni a dolgokat és nem fanatikus követővé válni."

Nem neveznék én semmit másnak, ami, nem szeretnék LRH hibájába esni. Igazad van, különbséget kell tenni hit, és vakhit között.

Az egyik az tapasztaláson alapuló igazi hit, míg a másik "bemondáson" alapul.

A hívő és a hitetlen ember igazából ugyanaz az érem két oldala.

A hívő ember tényleg megtapasztalt valamit, azért hisz, a hitetlen pedig nem tapasztalta meg ezért nem hisz. Tehát ez a tapasztaláson alapuló hit, vagy nemhit.

És van egy harmadik csapat a tapasztalás nélkül (bemondásra) hívők.

baka 2010.12.01. 14:56:53

@exscn:
"A hit szó a nyugati társadalmakban a különféle szekták tevékenységeinek köszönhetően sajnos elég erősen eltorzult és inkább a vakhit jelentésárnyalatát vette át.

Valódi hit nélkül az ember nem igazán tudna soha előrelépni. "

Teljesen igazad van, én is ugyanazt írtam az előbb.

baka 2010.12.01. 15:05:06

"KÖSS EGY KARIKAGYŰRŰT EGY CÉRNASZÁLRA, ÉS KB. 10 CM-ESRE HAGYVA LÓGASD A FEJED FÖLÉ!"

Ez nem elmélet, hanem gyakorlat. Az akupunktúrát már választható szakként tanítják az orvosin, pedig 20 éve még nyomokban sem volt. Mármint itthon. Mert persze tudom, hogy ezeréves, csak nyugaton most kezdenek elterjedni a keleti gyógyászatok.

Ammonia73 2010.12.01. 15:52:30

@baka: Én is leírom még egyszer...:)
Elhiszem, hogy sok ilyen könyvet olvastál mostanában és most ezerrel terjeszted a jót...
De hidd el, más is olvasott ilyen könyveket (egész arzenálom van itt a gépen PDF-ben, ha érdekel, szívesen átküldöm a listát, tényleg rengeteg van...)...de ezekben sem jó túl mélyen elmerülni...meg kell találni egy arany középutat...szerintem. :)
Jó a pozitív gondolkodás, de ha túlzásba viszi az ember, az is lehet káros. Volt egy kolléganőm, aki állandóan mosolygott és egyfolytában arról beszélt, hogy ő milyen pozitív...és amikor egyszer beszélgettünk valamiről (teljesen hétköznapi dologról) és én elmondtam amit gondolok, kijelentette, hogy "juj, nem is akarok veled többet beszélgetni, mert olyan negatív vagy".
Pedig csak annyi történt, hogy míg ő folyamatosan a pozitív oldalról közelítette meg a dolgot, teljesen figyelmen kívül hagyva azt, hogy többféleképpen is végződhet a dolog...ezért én felsoroltam a lehetőségeket...amik közt természetesen volt negatív is. És ő természetesen csak ezt hallotta meg.

BAKA!!! :)
"Mégegyszer leírom:
"Ha tehát gyűjtöd az önigazolásokat magadban a szci ellen, akkor nő a feszültség közöttetek (szó szerint!!)"
...hát ez kész! :D
Miért akarod mindenáron belém magyarázni azt, ami nincs?!!! NYUGI! :)
"gyűjtöd az önigazolásokat" -nem önigazolásokat gyűjtök. Adatokat gyűjtöttem. :)
"akkor nő a feszültség közöttetek (szó szerint!!)" - én ennek éppen az ellenkezőjét érzem és tapasztalom. Hiszed, vagy sem.:)
És most már tényleg kezd furcsa lenni, hogy ennyire nyomod rám ezt az eltávolodás meg feszültség meg elhidegülés dolgot. :X

"ha pedig arra fordítod ugyanezt az energiát, hogy a jó dolgokat keresd, hogy mi a hasznos benne, akkor csökkenni fog a feszültség (szó szerint) közöttetek, és így kerülhettek egy hullámhosszra! Szó szerint!"

Na de tényleg Baka!
...szerintem meg most Neked kellene kicsit eltávolodnod az önsegítő ezo könyvektől, mert ez már nagyon beütött Nálad. És annyira akarsz segíteni, hogy már olyan dolgokat is belenyomsz az emberbe, amik meg nincsenek is. (lásd amiket Nekem írtál föntebb)

Úgyhogy...ha nem baj, exscn-nel értek egyet.

baka 2010.12.20. 13:14:08

@Ammónia73:
"Na de tényleg Baka!
...szerintem meg most Neked kellene kicsit eltávolodnod az önsegítő ezo könyvektől, mert ez már nagyon beütött Nálad. És annyira akarsz segíteni, hogy már olyan dolgokat is belenyomsz az emberbe, amik meg nincsenek is. (lásd amiket Nekem írtál föntebb)"

Csak a tisztánlátás kedvéért!
AKAR A FENE SEGÍTENI! Mert az AKARÁSNAK nem sok eredménye van.

Maximum SZERETNÉK, vagy SZERETTEM VOLNA segíteni Neked és bárkinek, aki valamit hasznosnak érez abból, amit leírtam.

Ez az ÉN utam volt, az ELFOGADÁS megértéséhez, ezt írtam le, hátha másnak is segít!
DE TERMÉSZETESEN NEM KÖTELEZŐ E SZERINT GONDOLKODNI!

Azt veszel ki az én utamból magadnak, ami jól esik. Ha úgy gondolod, kidobhatod az egészet az ablakon. Ez esetben valószínűleg neked más
az utad.

"Egyébként amikor írtad az első bejegyzésed a változásokról és szemléletváltásodról, rögtön gondoltam, hogy efféle olvasmányok lehetnek a háttérben...:)...ezeket eleve úgy írják meg, hogy "nagy hatással" legyenek az emberre...:)
Nem mondom, hogy ez nem jó. :)
Sok mindenre jó és hasznos...amint azt Te is tapasztalod. :)"

Nekem a bátyámmal való kibékülést hozta, és úgy gondolom, hogy ez jóval több, mintha csupán "nagy hatással lenne rám valami". A felajánlásodat pedig köszönöm (elküldesz nekem ezos írásokat, ha kérem), de egyenlőre úgy érzem nincs szükségem több ilyen jellegű könyvre (mondjuk a következő fél évben), mert az eddigiekkel elértem azt, amit szerettem volna.

"Jó a pozitív gondolkodás, de ha túlzásba viszi az ember, az is lehet káros. "

Ebben teljesen egyetértek Veled. Azt gondolom, hogy igazad van abban, hogy kicsit eltúlzottak voltak a kommentjeim, de nem a tartalmát illetően (azt most is ugyanúgy gondolom), hanem az érzelmi töltést illetően.

Az történt ugyanis, hogy aznap reggel békültem ki a bátyámmal, és ennek hatása alatti eufórikus örömben írtam meg a fenti kommenteket.
Ez "verhette ki nálad a biztosítékot" talán.

De ettől függetlenül most "lenyugodva" is tartalmilag ugyanazt tudnám mondani, mert amire korábban rájöttem, az nem változott.

Bárhogy is alakul az életed, szívből kívánom, hogy alakuljon úgy minden, ahogy Neked a legjobb!

Kellemes Ünnepeket: Baka

Ammonia73 2010.12.20. 15:08:26

@baka: :)
"aznap reggel békültem ki a bátyámmal, és ennek hatása alatti eufórikus örömben írtam meg a fenti kommenteket."
Ez sok mindent megmagyaráz...:)
"Ez "verhette ki nálad a biztosítékot" talán."
Inkább meglepődtem. Hogy olyan dolgokat írtál hozzám címezve, amiről abszolút nincs szó, aztán meg csak egyre jobban belecsodálkoztam a hozzászólásaidba...az "euforikus" hozzászólásaidba...mint most kiderült...:)

Nagyon örülök ám Neked...hogy megjött a békülés a bátyáddal...:):):)

...és Neked is nagyon szép Karácsonyt Baka! :)
:*
süti beállítások módosítása