Tények, tapasztalatok, vélemények és hírek a szcientológia egyházról

Szcientológia: objektíven és szubjektíven

Szcientológia: objektíven és szubjektíven

Miklovicz Attila a GVH szóvivőjével vitázik a Duna TV-n

2010. február 24. - Reformer

Videó (kb. a felénél kezdődik, pozicionálható):

Nem sok újdonság van benne, de három dolog azért feltűnt.

Egyrészt szóbakerült a cég weboldalára kiteendő nyilatkozat a GVH határozatáról. 

Miklovicz Attila szerint a drlenkei.hu nem a megbírságolt Free Choice Kft. tulajdona, így a cég saját honlapjára tette ki a GVH figyelmeztetését.

Utánanéztem, a Free Choice Kft-nek nincs honlapja.

L. Ron Hubbard, ha élne, bizonyára elégedetten megsimizné Miklovicz Attila buksiját, és azt mondaná: Ügyes!

Másrészt Lenkei tovább forgalmazza az ÁNTSZ által betiltott termékeket, mert "bíróságon megtámadta a határozatot". Valószínűleg tudja, hogy ez nem egészen így működik, így azt a következtetést vonhatjuk le, hogy továbbra is a "nem tárgyalunk, lövünk!" mentalitás alapján folytatja harcát a "gyógyszermaffia" ellen.

A szcientológiára jellemző kuszaság azért ott volt: megjelenik a Free Choice Kft. részéről Miklovicz Attila, aki egy egyesület (Jog az Egészséghez) titkára (és a szcientológia egyház szóvivője is egyben). Bár a Free Choice kapta a bírságot, a legláthatóbb felületet, a vitamin webáruházat nem ez a cég üzemelteti.

Erre szokták tömören azt mondani: WTF?

A bejegyzés trackback címe:

https://objektivszcn.blog.hu/api/trackback/id/tr571786063

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

norbert79 2010.02.24. 10:14:33

Látom a vitaminok sem menthetik meg őket, hogy felnőttkorukra a gerincoszlop ne szenvedjen el súlyos elcsökevényesedést.

Plejádok 2010.02.24. 10:16:16

Én nem tudom megnyitni, mi lehet az oka?

anonymoushun · http://anonymoushun.com/ 2010.02.24. 14:18:52

@Plejádok: Nekem elindul magától. flash player hiány miatt?
Tök jól belehazudik az arcukba hogy eleget tettek a honlapon.... Nincs is a free choiche nak weboldala, ahogy írta Reformer is. :) Lesz ez a száz még kétszáz millió is :)))

Miklovicz Attila 2010.02.24. 18:30:21

Kedves Reformer!

Először is köszönöm az elismerést, Tőled külön jólesik.

A bejegyzéssel kacsolatban,

1. Azért, mert nem találtad meg a Free Choice honlapját,még nem jelenti, hogy nincs. A tény annyi, hogy Te nem találtad meg.

2. Valóban nem voltam elég világos, nincs forgalomban olyan termék, amit hatóság kifogásolt, azzal együtt, hogy a perek valóban folyamatban vannak.

3. Nem vagyok az Egyház szóvivője. Néha be szoktam segíteni egy-egy esetben, és bár ahogy Te is írtad "ügyes" vagyok, engem is be lehet húzni a csőbe, ha máshogy nem, végső soron a vágószoba segítségével. Én ilyenkor is a nevemet "teszem kockára", amin aztán bátran ugrálhatnak az anonim kommentelők, blogolók.

Üdvözlettel

Miklovicz Attila

örge1 2010.02.24. 19:14:42

Kedves Attila!
Megtennéd, hogy megadod a Free Choice honlapjának címét? Bárhogy is kutatom, én sem találom.
Üdv

stefan75 2010.02.24. 19:34:51

@Miklovicz Attila: Ez volna az? freechoicekft-c.cegbongeszo.hu/nyito-hu.htm

Sehol nem látom rajta a GVH figyelmeztetését.

Bár azt is el tudom képzelni, hogy a fiókodban tartod a honlapot USB-kulcson :)

norbert79 2010.02.24. 19:49:17

Eszméletlen, hogy a hithű szcientológusok milyen elszántsággal képesek a valóságtól teljesen ellentétes dolgokat valósnak beállítani. Az a 'gond' csak, hogy rajtuk kívül ezt senki nem hiszi el, ahogy ezt a GVH határozat is mutatja.

anonymoushun · http://anonymoushun.com/ 2010.02.24. 20:19:25

@Miklovicz Attila:
1,Nem csak Reformer nem találja, más sem.
2,Persze lehetséges, max. más néven forgalmazza "gyilkos" lenkei.
3,Nem kell vágószoba hozzá szerintem. Megkereshetem azt a videót, amin mint szci. szekta zegyház szóvivő nyilatkozik. Még talán én is ott voltam. :))))

sirnemes 2010.02.24. 20:27:48

tisztelt Miklovicz Attila ur,

orulok, hogy on is olvassa a blogot ebbol is latszik hogy ez egy objektiv blog. Reagalva nyilatkozatara az On stilusaban:

1 - az teny hogy on nem mond igazat az interjuban, ezt a testbeszedebol barmely kepzett pszichologus megallapithatja.

2 - itt senki sem anonim, mindenkinek van neve. Ezt a kommentek elso soraban talalja, es ezen barmikor megszolithat minket.

3 - szivesen latjuk a jovoben is, hogy kifejtse velemenyet, mert az teny hogy az On szamitogepen ez az oldal nincs letiltva.

4 - Az On jelenlete a forum jelentoseget noveli. Koszonom hogy ezt megtette.

Udvozlettel,

Sirnemes

Lenkei Gábor 2010.02.24. 20:28:03

@Miklovicz Attila: No no, nem ezt mondtam neked. Majd az orgban este megbeszéljük.

anonymoushun · http://anonymoushun.com/ 2010.02.24. 20:29:45

@sirnemes: Én azt gondolom Ő nem is Ő, hanem vki más a szektából.

teddybear01 2010.02.24. 20:36:23

Mind a kettő ma regisztrált, és csak egy-egy hozzászólásuk van. Kérdés, hogy ki rejtőzik a két név mögött...

norbert79 2010.02.24. 21:29:49

<Szatíra>
Vigyázzatok! A Szcientológia Egyház nem is létezik, mind Reformer műve, sőt Miklovicz Attila is egy felbérelt utcaseprő, kit öltönyben lehet látni, sőt Lenkei Doktor Úr is csak egy kitalált karakter, nem is létezik!
Ez mind csak átverés, s Reformer az egész kitalálója! Az egész csak egy hatalmas Kandi-kamera felvétel, s mi mind benne vagyunk!
</Szatíra>
[Sóhaj] Bár igaz lenne...

@teddybear01: Köszi, hogy felhívtad rá a figyelmünket, nekem fel sem tűnt.

Reformer 2010.02.24. 21:39:24

@Miklovicz Attila:

Kedves Attila!

Köszönöm a választ. Tegeznélek, mert ismerjük egymást. (Egyébként Te vagy az első ember az egyház részéről, aki itt hozzászólt a blog közel két évvel ezelőtti indulása óta.)

1. Kérlek, add meg a honlap címét, mert 5 perc guglizás után feladtam a keresését.

2. Ezt gyanítom, hogy így van. Mást kérdeznék: a hatóság által kifogásolt dobozos termékekben található készítmények közül akár egy is más név alatt, más kiszerelésben vagy csomagolásban forgalomban van-e?

3. Volt egy tüntetés, kb. 1,5 éve, ahol Bognár Attila hozzád irányította a Hír TV riportereit, mint az egyház PR-osához.

A google-ben a "Miklovicz Attila megsemmisül" keresőkifejezésre ez az első találat.

Másrészt ha nem Te vagy az egyház szóvivője, akkor ki az?

Tisztelettel,
Reformer

Lenkei Gábor 2010.02.24. 21:55:52

@teddybear01: Hát én. De mától folyamatosan olvasom a blogot.

exscn · http://exscn.net 2010.02.24. 22:37:07

@Reformer: Az alt.religion.scientology hírcsoportba régebben az egyház többször is bepróbálkozott. A legmagasabb szintű OSA-képzést kapott embereknek is beletört a bicskájuk. Sokan ott is hagyták az egyházat.

Nem hinném, hogy ezek után ideengednék őket.

thinker_ 2010.02.24. 23:47:39

@Miklovicz Attila: te tényleg elhiszed ezt a sok xart, vagy csak a pénz miatt vagy benne?

csipinymous 2010.02.24. 23:50:54

@Miklovicz Attila:

Kedves Miklovicz Úr!

A félélőségre vonás alól, nem fog tudni kibújni.
Az meg, hogy – Bocsánat de, nem voltam magamnál, engem is megtévesztett az a destruktív szervezet- akkor nagyon kevés lesz.
Ideje lenne egy jó ügyvédet keresnie.
Üdvözlettel!

Dr. A. Nordenholz 2010.02.25. 10:43:45

Tisztelt Miklovicz úr!

Azt szeretném kérdezni,

1.) Mikor lesz Magyarországon Ideális Org?
2.) Mi a helyzet a Saint Hill méretű Orgokkal és a magasabb OT szintekkel? 20-25 évvel ezelőtt még sokat hallottunk ezekről.
3.) Az Egyház nemzetközi ügyvezetői egy ideje eltűntek a nyilvánosság színe elől. Mi van velük, jól vannak?
4.) Miért állítja az egyház nemzetközi szóvívője, hogy a kapcsolatmegszakítás gyakorlata nem létezik, mikor az Etika könyvben szerepel? Az RPF sem létezik?
5.) Az emberi jogi kampány videók nekem nagyon tetszenek. Mikor lehet az egyháznál hivatalosan is gyakorolni ezeket az emberi jogokat? Konkrétan a szólás, a gondolat és a vallás szabadságát?
6.) Azt is szeretném megkérdezni, Lenkei miért nevezi magát orvosnak, amikor évtizedekig nem gyakorolta az orvosi praxist, ezzel szemben üzleti vonalon mozgott és most sem gyakorló orvos. Miért nevezi magát kutatóorvosnak, amikor nem az? Ezt nem szélhámosságnak nevezik? Továbbá miért nem tartja be a hatályos jogszabályokat? Ezzel Szcientológusként rossz példát mutat (Ref.: Út a boldogsághoz kézikönyv).

Végül szeretném figyelmébe ajánlani a következő honlapokat:

www.friendsoflrh.org
elysianchakorta.wordpress.com/
markrathbun.wordpress.com/
www.tampabay.com/specials/2009/reports/project/

Ha Ön nem válaszolna, kérem az OSA-t, hogy válaszoljon a fenti kérdéseimre vagy legalább némi figyelmet szentelve tanulmányozza legalább Geir Isene úr honlapját.

Üdvözlettel:
Dr. A. Nordenholz

szmissz.dzson (törölt) 2010.02.25. 11:53:43

szerintem miklovicz most egyezteti a helyes válaszokat a magyar orggal. :D

Plejádok 2010.02.25. 13:15:56

@anonymoushun:

A francba, ezt Xenu lelopta!
Köszi annon.

Megnéztem, de a "gyökerét" is szívesen megnézném, hogy honnan ered ez az ügy.

csipinymous 2010.02.25. 15:13:16

@szmissz.dzson: Miklovicz Úr válaszát, előre leírhatom!
Ha, lesz egyáltalán mersze, hogy újra írjon.
Itt, a szcientológusok nem tudnak levenni hozászólásokat. Nem szeretik az ilyen helyeket. Lenkei, még a hozászólásokat sem engedi! Nem akar kényelmetlen helyzetbe kerülni. Pillanatok alatt megbukna és omlana össze, mint Miklovicz úr.
Az ilyen emberek visszanézik a szerepléseiket?
:)

Retexis 2010.02.25. 15:25:17

@norbert79:
A free-choice.hu is.
Valami nagyon ravasz nevet választhattak, nehogy meg lehessen találni. :)

Dr. A. Nordenholz 2010.02.25. 16:22:27

Rámentem Lenkei oldalára, mert múltkoriban találtam valamit, ami nagyon tetszett mindjárt elmondom, de most megint találtam két dolgot, amik szintén frenetikusak. A Jogi és egészségügyi nyilatkozat oldalán áll ez a mondat:
"A drlenkei.hu nem vállal felelősséget ... semmilyen direkt vagy indirekt panaszért, kárért, ami ezen weboldal tartalmával, hirdetéseivel vagy az oldalon található egyéb weboldal tartalmával kapcsolatos."
A címlapon pedig ez: "Amennyiben szeretné tudni, hogy miért nem talál ezen az oldalon vitaminokkal kapcsolatos tanácsokat, ..., hogy
Dr. Lenkei Gábor, mint orvos, miért nem mondhatja el ezen a honlapon, hogy a C-vitamin, az Omega 3, a Kiegyensúlyozott napi készítmények, vagy a többi csodálatos vitamin, miben nyújthatnak segítséget, ... A gyógyszermaffia gondoskodott arról, hogy ezek az információk ne juthassanak el Önhöz."
Ugye a lényeg, hogy fizessen, de a cég nem vállal felelősséget semmiért...
Én elmondom Lenkei úrnak, miért nem szabad mindenféle dolgot állítani: Ha szabadon lehetne gyógyhatásokat állítani, akkor jönne mindenféle "fekete kalapos" néni, bácsi és olyanokat állítanának vitaminokról, stb... ami nem igaz, csak azért, hogy eladják és meggazdagodjanak. Pl.: a C-vitamin gyógyítja a (ezt meg azt). A helyzet az a vitaminokkal, hogy hathatnak kedvezően (és ezt el is lehet mondani, csak Lenkeinek ez nem elég...), de nincs olyan egyértelmű és erős hatásuk, mint mondjuk az arzénnak, amitől aztán kampec. És kedves Lenkei úr, az ön bunkósított hozzáállása valóban lenyűgöző!
A másik, ahogy korábban is kifejtettem, hogy Ön nem orvos! Ne tetszelegjen az orvos szerepében! Rendel maga valahol? Gyógyítással foglalkozik? Egyszerű a válasz: "nem".
Különben meg, ha gyógyhatásokat akar tulajdonítani a vitaminoknak, akkor tessék alapítványt létrehozni vagy könyvet írni, de NE NE NE alapítványt alapítani ÉS eladni a SAJÁT vitaminokat vagy könyvet írni ÉS eladni a SAJÁT vitaminokat, mert az sántít. És mert ebből egy épelméjű ember le tudja szűrni, hogy maga gyorsan akar meggazdagodni. Nem csoda, eddig is ehhez értett a legjobban. Láthatjuk abból, amennyit befizetett a Superpowerre... Persze, az ön célközönségét a könnyen megvezethető emberek alkotják. Akiknek elég annyit füllentenie, hogy orvos, és akik ettől hanyatt vágják magukat...
Milyen érdekes, hogy amikor egy volt üzleti partnere ugyanazokat a vitaminokat kezdte árulni, amiket ön árult, ugyanabból a forrásból, akkor egyből körlevelet küldött szét, hogy azoknak a vitaminoknak az eredetéről fogalma sincsen, és Szci nyelven "fekete propagandát" kezdett terjeszteni. Egyértelműen üzleti magatartás. És ezt persze önnek nyilván szabad, hiszen "megvette" az egyházat... Ez jól tanúsítja, hogy önnek nem sok fogalma van a tisztességről, a becsületességről és a segíteni akarásról, inkább a nyerészkedésről. Ön szerint az a vitamin már nem is jó, amit más árul... csak az, amit ön... Le a kalappal doktor úr...

Dr. A. Nordenholz 2010.02.25. 16:41:35

"Dr. Lenkei Gábor megállapította..."

És amiről az előbb beszéltem, a következő frenetikus mondat olvasható Lenkei termékkatalógusában (tessék megkapaszkodni): "Dr. Lenkei Gábor megállapította, hogy a vitaminok és egyéb természetes anyagok fogyasztásával elért kiváló eredmények tovább fokozhatóak a helyes táplálkozás további elemeinek beillesztésével." Micsoda megállapítás! Lenyűgöző! És hogyan volt képes ilyen megállapításra jutni? Mi vezetett ehhez a frenetikus felismeréshez? Micsoda kutatás állhatott e mögött? Nemhiába kutatóorvos... És a legszebb, hogy amint "megállapította", a boltban már meg is jelentek a speciális műzli szeletek...
A helyzet az, hogy már régóta foglalkoztat a kérdés, hogy vajon igyak-e vizet vagy ne igyak vizet? Mindig sejtettem, hogy a víz oltja a szomjat, de mennyivel felemelőbb lenne az alábbiakat olvasni magától a "forrástól" az említett honlapon:
"Dr. Lenkei Gábor megállapította, hogy a víz oltja a szomjat."
vagy:
"Dr. Lenkei Gábor megállapította, hogy a vitaminok és egyéb természetes anyagok fogyasztásával elért kiváló eredmények tovább fokozhatóak ha vizet iszik."
További hasonlóan színvonalas megállapításokat várunk a doktor úrtól...

bumburnyak 2010.02.25. 16:42:56

Egy kedves barátom továbbított nekem egy levelet, kommentár nélkül bemásolom. Azt hiszem, magáért beszél.

"Kedves Barátaim!

Amióta az IAS Sea Orgosaival dolgozom több hónapja és számos előadást tartok és szervezek
az Földbolygót érintő elnyomásokról, nagyon reális számomra az, az interjú, amit a Duna
tévén láttam.

Megtámadtak egy Szcientológust, aki az igazságért, a mi és az Emberek jogaiért küzd! Ez
nem OK!

Erről az érmemen lévő idézet jut eszembe:

"SZABADSÁG ÁRA

Folyamatos éberség, folyamatos hajlandóság a visszavágásra.

Nincs más ár."

L. Ron Hubbard

Az interjúból kiderül milyen elnyomás alatt élünk és az is, hogyan kell ezt kezelni.

Össze kell fognunk mindannyiunknak, és mindenben segíteni egymást az elnyomás ellen!

Még egy idézet jutott eszembe erről:

"Aktívan felemelem a szavam az olyan tudás, bölcsesség, filozófia vagy adat elnyomása
ellen, amely segítené az emberiséget."

L. R. H.(Szcientológus Kódex, 11. pont, HCO PL, 1969. február 5.)

Büszke vagyok ezekre az emberekre! Büszke vagyok a barátságukra! Őszintén tisztelem őket!
Szükség van arra, hogy mindannyian, mi, Szcientológusok mellé álljunk, hiszen ő a
legnépszerűbb Szcientológus Magyarországon!

De hogy ne áruljak zsákbamacskát, kiről, illetve kikről is van szó, íme az interjú:

www.dunatv.hu/musor/videotar?vid=612056&pid=656970

Szeretettel

Kunfalvy Ákos

C 2010. Sczientológia Egyház Budapest. Minden jog fenntartva. Hálás köszönet illeti az L.
Ron Hubbard Library-t, amiért engedélyezte szemelvény közlését L. Ron Hubbard szerzői
joggal védett munkájából. A Szcientológia és Dianetika szavak védjegyek, amelyek a
Religious Technology Center birtokában vannak, használatuk annak engedélyével történik."

Translator +X+ · http://www.szabadzona.hu 2010.02.25. 17:28:11

Nem kellene ennyit pöcsölni.

Kapjuk elő a kétségkondit: mi Lenkei statisztikája? A rajongói levelek? A vagyona? Az adományai? Az, hogy mennyi ember lett jobban a gyógyszereken tenyésztettekhez képest?

Mert ha ez utóbbi, akkor egy tisztességes szcientológusnak kutya kötelessége lenne egy kontrollcsoportos vizsgálatot követelni azért, hogy melléálljon.

(És ez az a gondolatmenet, amit talán mindenki szektás meg tud érteni...)

Reformer 2010.02.25. 17:44:18

@Translator +X+: ha kicsit kutakodsz a neten, akkor láthatod, hogy a II. vh óta megy a csatározás vitamin- és táplálékkiegészítő ügyben. Pro és kontra vannak mindenféle vizsgálatok, tesztek és tanulmányok. Nem fog egy kontrollcsoportos vizsgálat itt igazságot tenni.

Már csak azért sem, mert ahogy gondolom te is tudod, lelki tényezők is jelentősen befolyásolják a betegségekre való hajlamot. A szervezet általános állapotát befolyásoló vitaminok hatását - a konkrét betegségekre kifejlesztett szerekével ellentétben - szerintem lehetetlen objektív kísérletsorozat keretében lemérni.

Ez a baj Lenkeivel, hogy megalapozatlanul tulajdonít gyógyhatást. Pld. Kovács Józsi nyereségjelentésével azt sugallja, hogy xy vitaminkombináció gyógyítja a cukorbetegséget. Ennek hatására egy másik híve vitaminra cseréli az inzulint, de neki nem jön be, és meghal.

Miklovicz Attila 2010.02.25. 20:24:45

@Reformer:

Kedves Reformer!

Lehet, hogy tényleg ismerjük egymást, de akkor még biztosan nem Reformer néven mutatkoztál be, mert akkor biztos emlékeznék Rád. :-)

Egyébként nem az Egyház részéről jelentkeztem be, hanem, mint Miklovicz Attila, mert érintett a posztod. Tudom, hogy vannak, akiknek Miklovicz Attila=Szcientológia Egyház= Lenkei és így tovább, de ahogy írsz, abból azt gondolom Te nem ilyen vagy.

Azzal kapcsolatban amiket felvetettél:

1. Ugye nem haragszol meg, ha nem segítem a dolgod. ;-) Ez olyan, mintha azt kérném Tőled, hogy áruld el az anyakönyvi neved.

2. Nem, a termékek nagy része teljesen átalakult, más része megszűnt, vagy változott az összetétel, többek között az EU-s jogszabályi változások miatt.

3. Ez egyike volt azon rendezvényeknek, ahol besegítettem, és bevallom Kisberk Szabolcs ügyesen bevitt az erdőbe. Valójában csak egy közleményt akartam átadni a sajtó megjelent képviselőinek, de folyamatosan kb. 4 kamera és ugyanennyi rádió mikrofonja volt az orrom előtt. És kivétel nélkül mind "barátságos" volt, és alig várta, hogy hibázzak. Nyilván vannak nálam sokkal profibb emberek, akik jobban megoldották volna helyzetet. Szabolcsnak gratulálok, 1 oda.

Őszintén megondom, nem tudom az Egyháznak van-e kimondott szóvivő posztja, arról pedig, hogy ki milyen posztot visz, lásd az 1-es pontot. :-)

Átnézve a hozzászólásokat, úgy érzem teljesen fölösleges vitába szállnom, hiszen már úgyis csak az elszámoltatás marad rám nézve. :-)

Köszönöm, hogy Te ilyen finoman kommunikáltál, megtisztelsz. Vigyázz nehogy majd Téged is elővegyenek, hiszen látod, nem lesz mentség, hogy becsaptak. :-)

Üdvözlettel

Attila

Dr. A. Nordenholz 2010.02.25. 20:35:26

@bumburnyak: "ő a legnépszerűbb Szcientológus Magyarországon"
Ki? Lenkei? Elég szomorú dolog ez.
Az lenne vicces, ha bekattanna (mondjuk mert rájönne, hogy átvágták a Superpowerrel és kilépne :)
Bár ha tényleg megkapja és szuper ereje lesz, akkor jön csak az igazi csihi-puhi :) Reszkessetek mind, akik meg mertétek írni az igazat a szcientológiáról!

Dr. A. Nordenholz 2010.02.25. 20:39:23

@Reformer: És tisztességtelen haszonhoz jut más cégekkel szemben, akik betartják a törvényt. És még ezt az embert védi a szcientológia egyház! (Az a vicces, hogy Ron is azt írja, hogy tartsd be a törvényeket.)
Mint korábban írtam, hozna létre egy alapítványt, aztán lobbizna törvénymódosításért vagy ne áruljon vitaminokat, törödjön csak a felvilágosítással. De nem, mert neki nem a felvilágosítás a fontos, hanem a PROFIT meg a HÍRNÉV.

Dr. A. Nordenholz 2010.02.25. 20:55:17

@Reformer: Egy ismerősömmel történt, hogy Szci orvos javaslatára elhagyta a gyógyszert... a felelősséget innen sem az Egyház, sem az orvos nem vállalja... pedig nagyon kemény következmények voltak.
(Persze olyan is van, hogy a gyógyszer elhagyható, de pontosan azért nem lehet ilyen "sikersztorikat" ráírni a vitaminokra, mert az emberek többsége azt félreérti.)
Én a magas dózisú vitaminok szedésének engedélyezése mellett vagyok, de már abból is látszik, hogy Lenkei egy mekk-elek, hogy pl. a vitaminjaira nincs ráírva, milyen testtömeg mellett ajánlott az adott mega-dózis. Kutatóorvos... inkább OT V-ös szélhámos! Gratulálok az egyháznak Lenkei fokozatához... De azoknak is, akik összegyűjtögették neki a milliárdokat, amiből felmegy (?) a Hídon.
"A Free Choice Kft. 2007. évi nettó árbevétele meghaladta a 2,5 milliárd forintot." Ehhez képest a 100 milllió bagó.

Dr. A. Nordenholz 2010.02.25. 21:11:37

“That if one attacks Scientology he gets investigated for crimes.
If one does not attack Scientology, despite not being with it, one is safe." - L. RON HUBBARD
Talán ezért nem írják ki mások a nevüket. Téged védenek a törvények, de a Szcientológusok semmi be veszik/ügyesen kikerülik a törvényeket, amikor valóra váltanak egy ilyen fenyegetést...
A baj ezzel csak az, hogy nem csak az támadja a Szcientológiát, aki bűncselekményeket követett el. Amikor az ember rájön, hogy az Egyház Orwell 1984 mintája, akkor kötelessége felemelnie a szavát. Különben Miscavage-nek mi az eset szintje? Mi a képzési szintje? Úgy hallottam pár éve meglógott ülésből és azóta sem ment vissza. Ez igaz?
Te fel mersz tenni ilyen kérdéseket?
Ebből látszik, hogy gondolkodsz-e vagy sem. Ismered a mondást: Gondolkodom, tehát vagyok...

Dr. A. Nordenholz 2010.02.25. 21:30:57

@Miklovicz Attila:

Kedves Attila! Olvasd el az ide vonatkozó jogszabályokat és látni fogod: egyértelmű, hogy törvénysértést követett el a Freechoice. Vicces hogy a TV-ben úgy szerepelsz, hogy erről fogalmad sincsen.

És akkor ez most hogy van? A szcientológus bűnöző (jelen esetben a Freechoice) bűnözhet? Látjuk Ákos leveléből is, hogy az Egyház mellé áll... Etika? Erkölcsök? Ilyenkor hol vannak?

Ha nem érzitek, hogy ez gáz, az bizony az agymosás jele...

Vagy a pénz szentesíti az eszközt :D ?

Dr. A. Nordenholz 2010.02.25. 21:54:10

Különben meg tényleg szeretném tudni, mi van az ideális orggal. Nem egy téglát tettem bele... A legfrissebb híradások szerint azonban 2010-ben sem lesz belőle semmi... Mikor lesz így Clear Magyarország? Azért is kérdezem, mert már nagyon szeretnék látni egy "bűnözés és elmebaj" nélküli országot... ha nem is egy egész civilizációt...
Akiktől beszedtétek az ideális orgra az adományokat azok felé ez tisztességes magatartás?
A másik: annak idején az a hír járta, hogy kijön az OT IX és X, amint a létező orgok Saint Hill méretűek lesznek. Néhányan még biztosan emlékeznek erre... Már akkor nem volt Saint Hill méretű közönsége a már meglévő "Saint Hill méretű" orgoknak sem... Mikor jön ki az OT IX és az OT X ha már nem is beszélünk Saint Hill méretű orgokról? És A Superpower? Ron referencia szerint már vagy két évtizede kellene szolgáltatni nem máshol, mint a Saint Hill méretű orgokban... Ha most nem nyitod ki a szemedet, "nem lesz mentség, hogy becsaptak."
És ha nem izgulsz azért, hogy mi van éppen most Guillame Lesevre-el, a nemzetközi ügyvezetővel és a többi egykori frontvonalbeli emberrel a Szcientológiában - akik az utóbbi időben nyomtalanul eltűntek - akkor nagy gáz van...

Reformer 2010.02.26. 09:24:32

@Miklovicz Attila:

Kedves Attila!

Valóban nem Reformer néven mutatkoztam be, de tényleg ismerjük egymást.

1. Azért egy weboldal címének megadása és az én identitásom ismertetése szerintem nem egy kategória. Ezzel csak magatok ellen dolgozol, hiszen ezzel azt a gyanút erősíted, hogy nincs weboldala a Free Choice-nak.

2. Ha az így van, akkor megnyugtató. Emlékeim szerint a Legfelsőbb Bíróság ítélete valamiféle nem engedélyezett adalékanyagokra hivatkozott. Remélem, azokat már tényleg nem használjátok.

3. A gond az, hogy nincs az egyháznak szóvívője/PR-osa. Jó lenne, ha lenne. Nem te vagy véletlenül az OT-bizottság elnöke? Ha igen, akkor szólhatnál valamelyik koordinációs meetingen, hogy ezt most már tényleg meg kellene oldani.

Úgy vélem, hogy fontos lenne a párbeszéd a két fél között. Az egyház reformok nélkül össze fog omlani, és meg fog szűnni. Én ennek persze örülnék, de ha neked, mint hívő szcientológusnak fontos, akkor ezért bizony tenni kéne valamit.

Az egyházzal szemben megfogalmazott kritikák zöme jogos - kapcsolatmegszakítás gyakorlata, visszaélés a gyónási titokkal, adatkezelési visszásságok, a Sea Orgban történő durva emberi jogi visszaélések (kikényszerített abortuszok, rabszolgatartás, emberkereskedelem), adománygyűjtés traszparencia nélkül stb.

Ha ezek nem változnak, nem lesz hosszú életű ez a szervezet.

Végül még annyi - Te egy tehetséges ember vagy, nem-szcientológusként is bizonyítottál az üzleti életben.

Az egyháznak jobban szüksége van Rád, mint neked az egyházra. Én a helyedben megnézném, mint az egyház hirdetett és valódi célja (gondolom, ezt tart téged ott - a nemes cél). A valódi célt a tényleges cselekedetekből lehet kikövetkeztetni.

Pld. ha valaki azt állítja, hogy "a Föld minden lakójához el akarja juttatni LRH techjét", és ezzel egyidőben kb. 3-4 millióért árulja a szcientológiának csak az anyagait (összes könyv + előadás), akkor érdemes elgondolkodni, hogy mi a valós célja.

Miért nem teszi pld. ingyen letölthetővé az egészet a netről? Annak még a költsége is minimális.

Az ideális org pedig az a tipikus betegség, amiről Hubbard is ír "have to have before one can do" címszó alatt.

De már egy wog is írt erről - Parkinson törvényeit ismered?

"Amikor egy intézmény megépíti a tökéletes tervrajzú új székházát, akkor már javában hanyatlik."

Dr. A. Nordenholz 2010.02.26. 11:28:09

@Reformer:
A cylex tudakozó szerint a freechoice.hu a honlap, de ez a cím már nem él. Helyette a drlenkei fut webáruházzal, amit Lenkei mint magánszemély jegyzett be. Gondolom, ez a Freechoice jelenlegi honlapja.

@Miklovicz Attila: Nekem nem azzal van gondom, hogy Lenkei felhívja a figyelmet pár dologra és hogy kiáll a vitaminok mellett. A gond az, ahogyan ezt teszi. Egyrészt törvénysértő, másrészt ahogy a GVH is megállapította, tisztességtelen előnyhöz juttatja más cégekkel szemben, harmadrészt a fogyasztókkal szemben sem tisztességes, mivel a vitaminok bár adott esetben "gyógyíthatnak", de ez egy személyre szabott dolog. Nem működnek olyan egyértelműen, mint a gyógyszerek - mellékhatás ide vagy oda. Arról nem beszélve, hogy adott esetben az étrend-kiegészítőknek is vannak mellékhatásaik. Szedjél be 100-200 mg B-komplexet éhgyomorra és magad is meglátod. Vagy szedjél be 120-180 mg Gingkót... Teszteld csak le. Egy biztos, neki és az adományain keresztül a Szcientológia Egyháznak bőven jut bevétel. De nézzük meg, ez mennyire önös cél. Ő felmegy a Hídon. Jó neki... (ezzel együtt nem cserélnék vele). És mit kezd az Egyház a pénzzel? Szinte üresen álló Ideális Orgokat épít? Te is tudod jó, hogy a megnyitón azért van olyan sok ember mert egy ilyen megnyitóra az egész országból odacsődítik az org munkatársakat...

Ronnak egyetlen idézetéről tudok, amiben az ideális org kefejezés szerepel:

“The ideal org is the image one builds toward. It is the product of the causative actions of many. Anything which is short of an ideal org is an outpoint that can be put right. The end product is not just an ideal org but a new civilization already on its way.”
L. RON HUBBARD
Founder
HCO PL 12 Mar 75

De az ideális org (kis kezdőbetűkkel!) itt sem épületként van meghatározva, hanem tevékenységként.

Ha igaz, hogy nincs rejtett adat csatorna (Hidden Data Line), akkor az ideális org program gyakorlatilag verbál tech.

Sajnos eltérített járaton ülsz.

Persze az alapok bejelentése után akár azt is el tudom képzelni, hogy megjelennek az új zöld kötetek és egy külön kötet fog foglalkozni az Ideális Orggal... (mert az előző idézet tipográfiai hiba eredménye) Lesz valami sztori az SO tengerész irattárosról, aki aznap, mikor Ron visszatért Kolorádóból és átadta neki a szigorúan bizalmas felirattal ellátott mappát örömében felnyitotta egyetlen örökségét, egy 1224-ből, kalóz dédükapjától származó üveg rumot és félrészegen elkavarta a kéziratokat. De egy ház padlásáról, ahol Ron akkoriban egy takaros kis szobát bérelt sértetlenül előkerültek az Ideális Orgról szóló irányelvek Ron skiccelt vázlataival és tényleges alaprajzaival. Ron nem csak író volt, kalandor, filmes, zeneszerző, fodrász és maszkmester, de 1952 és 1958 között elvégezte Kalifornia legalaposabb belső és külsőépítész szakát. 3 hidat tervezett a Kolorádó folyóra és egy ilyen kalandozása alkalmával született meg benne az ideális org gondolata. Aznap éjjel lila tintával 328 kézzel írt oldalban rögzítette a technológiát, amivel az ideális orgok el fogják hozni a Clear állapotot a Planétára rakétasebességgel.
És ez a technológia most mind itt van előttünk, csak arra vár, hogy használjuk! Vegyétek meg a 3 lila fehéren kötetet, két külön kötettel Ron alaprajzaival és építészeti terveivel. Egy külön dobozban találjátok azokat az építőkockákat, amelyekkel az Ideális Orgot beköltöztethetitek a nappalitokba! Ez egy speciális szett, amelyet a LEGO (R) gyártott a Sea Org megrendelésére. Sea Org tagok ellenőrizték azokat a pontos műveleteket, amelyek során a kockákat a legmodernebb technológiával állították elő Ron pontos utasításai alapján. Az utolsó kocka behelyezésével az Ideális Org "életre kel" és közvetlen vonalat biztosít számotokra helyi Egyházatok regisztrátorával. Az örökkévalóságot hoztuk a jelenbe(TM)!

Ronni 2010.02.26. 11:31:42

Hát nem tudom, de a családom kb 15 éve napi szinten szed vitamint. No nem a lenkei félét, kb 1/5 árban magyar és külföldi egyaránt ha az ember bemegy a patikába megmondja hány éves és miylen az egészségi állapota akkor adnak ajánlanak.A tények, ritkán kb két évente kétszer betegk a fiatalkorú rokonaim, mi felnőttek pedig még ritkábban,Az elkapott betegségek lefolyása pedig enyhe, ami mást ágyba dönt az is pár nap alatt elmegy.Egy erős megtámogatott mmunredszer a legjob védekezés a betegség és az utcára kerülés ellen. Nem jó ómen állandóan táppénzen lenni, de emberre válogatja. Azért egy szöszenet, barátnőm szedte egy darabig a közepes csomagjukat egy picike nejlon(nylon) zacskoba volt csomagolva a napi adag ami 6-7 kapszulából ált, az ára kb két éve volt 7000 forint a havi adagnak. A családom 5 tagnaj nem költ ennyit havonta vitaminra.Amúgy atúllőt adagok nem segitik inkább bántják a testet. Egy vegyes étrend, és az ajánlott bevitel a dokink szerint elég :) főleg mivel alig lát bennünket igaza is lehet.

csipinymous 2010.02.26. 12:53:23

Lenkeiről anno egy másik bejegyzés alkalmával azt írtam, hogy agyonverte a feleségét.
Ha megengeditek itt válaszolnék arra, hogy honnan vettem.
Talán még Nordi és Transzi is emlékszik az Index, Vallás, Biznisz, Maffia topikjába feltettem egy fotót, Lenkei volt feleségéről. A fotón látható volt a bántalmazás!
Az, hogy agyonverte, valóban erős és azért elnézést kell kérnem de, bántalmazta!
Pár órán belül törölték az addigi hozzászólásaimat, regisztrációmmal együtt. Favlyti kollégát, pár nappal korábban, hasonló ok miatt dobták ki.
Egy héttel korábban, megkeresett egy hölgy. Lenki úr, barátjának felesége. Tőle kaptam a fotót és arra kért, tegyem fel az Indexre.Ö maga is nagyon félt, mert férje, aki szintén híresebb szcientológus márt többször is bántalmazta. Tönkreteszi ha, kiakarna lépni az egyházból! Utcára kerül majd.
Állítása szerint, Lenkei felesége is hasonló terrorban él, sok más feleséggel együtt.
Szikinger úr neve is felmerült, mint likvitatoré.
Sok embert töröltetett már, és félemlíti meg az egyház ellenségeit magyarban.
Azt hiszem, hogy Mikolicz úr is tudna miről mesélni de, egyelőre nem fog.
Majd ha mi ketten ülünk majd egy pohár sör mellet, megnyílik majd. Remélem, hogy egyszer majd nyugodtan iszogathatunk.
Viszont, ahogy Lenkei és azt a másik (B...) szcit ismerem Mikloviczot bedobják majd a kutyák elé!
Kár lesz érte, mert magam is értelmes és értékes embernek tartom. Pedig csak egy wog vagyok :)))

anon 2010.02.26. 16:33:06

Mire jó az internet, a freechoice.hu oldalai az archive.org-on :)

http://web.archive.org/web/*/freechoice.hu

Össze lehet szépen vetni a változatokat egészen 2007 végéig. Cvalamire biztos jó ;)

anon 2010.02.26. 16:35:16

Be kell másolni a böngészőbe (béna vagyok, na :)

Egy kérdés, itt talán off: Soós Zoltán rengeteget látható a drogmentes maraton kapcsán, ő OT hányas lehet? Olvastam itt régen, hogy Sea Org-os volt, csak kiváncsi lennék.

anon 2010.02.26. 16:42:38

Hm.

www.patronet.org/domain/domain-kereses

"A freechoice.hu még nincs regisztrálva."

Mindemellett, ahogy az archive.org linkjeiből is látszik, e címen jó ideig a Lenkei-féle cég honlapja volt fellelhető.

Dr. A. Nordenholz 2010.02.26. 17:53:13

@csipinymous:

Ez melyik felesége volt? A legutóbbi nőt elvette, aki kb. 30 évvel fiatalabb nála? :-)
Nem akarok a magánéletéről beszélni, de nem sima ügy...

Most gondolj bele, milyen gáz, ha van gyerek és az egyik fél ki akar lépni az egyházból... Ott van a sok emberi jogi videó, de ugye, ha nyilvánosan kilépsz, akkor minden szcientológusnak meg kell veled szakítani a kapcsolatot, egyedül a kontinentális igazságügyi főnökkel maradhatsz kommunikációban. (Szerintem ez élből alkotmányellenes.)
Vallásszabadság? Ja, hogy itt egyedül csak a Szcientológia vallás szabdságáról van szó... :-)

Mi történik a gyerekkel és annak szcientológus barátaival? A gyerek ezek után nem láthatja többé az anyját vagy az apját.
Rendben van, kis számban vannak tényleg elnyomó figurák. Eredetileg a kapcsolatmegszakítás pont azért lett kitalálva, hogy megvédjék azt, aki gyakorolni akarja a vallását és szellemileg haladni akar. És az is rendben van, hogy meg kell védeni az egyházat azoktól, akik tönkre akarják tenni. De mostanában ez nem így működik. Manapság a szcientológusokat kell megvédeni az egyháztól... ha rákerülsz az etika vonalaira és nem értessz egyet apró dolgokban, akkor annak rendje módja szerint úgy behúznak a csőbe, mint az állat, aztán rádhúzzák a vizeslepedőt. Ha szcientológus vagy, akkor bólogatnod kell, mosolyognod kell, egyet kell érteni, el kell menni az ünnepségekre, tejelni kell... Ha "bűbájosan mosolygós" vagy (Ron szerint ez az állapot egy lépésre van az elnyomótól), akkor vagy OK az egyházban... Tiszta elmebaj.

Miklovicz Attila 2010.02.26. 21:48:55

Kedves Reformer!

Mint említettem itt most a vitaminos, GVH-s ügyben, mint érintett szólaltam meg, így az egyházi felvetésekre nem reagálnék.

Ami a weboldalt illeti, van. Lehet, hogy egyszer egy kávé mellett elárulom a címet. :-) Akit illet, az tudni fogja.
Egyébként, ha nem lenne weboldala a Free Choice-nak, akkor sem történne semmi, hiszen semmilyen törvény nem mondja ki, hogy egy cégnek kötelező honlappal rendelkeznie, nem igaz?

Az összetevőkkel kapcsolatban. Adalékanyagokat sosem kifogásolt senki, bizonyos vegyületekkel kapcsolatban folyt vita. Hogy egy példát mondjak, a természetben a C-vitamin kb. 22 formában fordul elő. Ennyi formában van pl. a narancsban. Miután egy savról beszélünk különböző fémekkel rekcióba lép, így lesznek különféle aszkorbátok. És az EU-ban ebből a 22-ből kb. 6 van belistázva, ezért csak a narancsnak szabad tartalmazni az összes aszkorbátot, egy kapszulának nem. Így aztán viszonylag nehéz lemodellezni a tényleges gyümölcs C-vitamin összetételét. Igazából nincs nagyon nagy jelentősége, de a szabály az szabály, még ha nem is értünk egyet vele, és küzdünk, hogy megváltoztassák.

Az elismerést a korábbi munkámmal kapcsolatban köszönöm, kedves vagy.

Üdvözlettel

Attila

Miklovicz Attila 2010.02.26. 22:02:09

Kedves Reformer!

Ahogy említettem, itt a vitaminos, GVH-s ügyben szólaltam meg, mint érintett, ezért az egyházi felvetésekre nem reagálnék.

Ami a honlapot illeti, van. Egyszer talán, egy kávé mellett elárulom a címét. Akit illet, az tudni fogja.

Egyébként, ha nem lenne, sem történne semmi, mert semmilyen törvény nem mondja ki, hogy egy cégnek kötelező honlappal rendelkezni, nem igaz? Csak akkor azt mondtam volna, hogy nincs honlapja a Free Choice-nak.

Az adalékanyagokat soha nem kifogásolták, mert nem volt mit. A vita bizonyos vitamin vegyületekkel kapcsolatban volt. Hogy egy példát mondjak, a C-vitamin a természetben kb. 22 formában van jelen. Miután ez egy sav, reakcióba lép különböző anyagokkal, fémekkel, így lesznek a különféle aszkorbátok. A narancsban is így van például. Az EU-ban azonban ebből csak kb. 6 féle van belistázva, ezért az EU-ban csak a gyümölcs tartalmazhatja az összes formát, egy kapszula nem. Így nem is lehet lemodellezni a tényleges gyümölcs C-vitamin összetételét. Nem jelentős dolog, és a szabály az szabály, mégha nem is értünk vele egyet, és harcolunk a megváltoztatásáért.

A korábbi munkámmal kapcsolatos elismerést köszönom, kedves Tőled.

Üdvözlettel

Attila

Miklovicz Attila 2010.02.26. 22:03:22

Először úgy tűnt nem ment el, ezért mégegyszer beírtam. Elnézést.

anon 2010.02.26. 22:27:25

Aha.

Nem inkább az az igazság, hogy volt honlapja a kft-nek, csak lemondott róla/eladta/megunta/nem kívánt törlendő?

Most viszont nincsen. Fene egye meg ezt a hubicseket, nem adott techet az internetre :))

Nézd, a lényeg: orbitálisat hazudtál. Ha egy cégnek VAN honlapja, az kb. kettő perc alatt megtalálható (dögöljön meg a Google is, ugye :). Szerinted ha a régi honlapot két perc alatt kompletten elő lehet bányászni, böngészhetően, mennyi időbe telne megtalálni az állítólag létező mostanit? Fél perc?

Lehet ködösíteni, mellébeszélni, csak az a baj, hogy egy másodperc alatt lebuksz vele.

Erősen gondolkodom azon, hogy úgy az archive.org-os linkanyagot (amelyet közben csendben lementettem, biztos ami biztos), mint pár egyéb apróságot, amit találtam itt-ott, elküldöm a GVH-nak. Száz millió szép pénz, örülni fognak neki. Csatolom mellé ezt a blogbejegyzést is. Talán nekik elárulod a honlapot :)

anon 2010.02.26. 22:28:28

"mint pár egyéb apróságot" ---> valamint pár egyéb apróságot

exscn · http://exscn.net 2010.02.26. 22:40:50

@Dr. A. Nordenholz: Szerintem Zarka Éváról van szó.
Az alábbi történetet hallottam, nem tudom mennyire igaz:
Lenkei vezetett, felesége mellette a Suzuki Grand Vitarában.
Lenkei kisodródott a kanyarban, mert túl gyorsan ment.
Felesége nyaktól lefelé lebénult.
Koppenhágába hordták auditálásra rengeteg pénzért, de nem használt.
SP-vé, azaz elnyomó személlyé nyilvánították.
Lenkei megszakított vele minden kapcsolatot és kisemmizte.
Néhány hónapja a nő meghalt.

Ennél jobban, nem tudom, hogy lehet valakivel elbánni. Ha Lenkei tényleg agyonverte, azt valószínűleg könyörületből tehette. Bár nem hinném, hogy kapcsolatmegszakítás után felé nézett volna, mert azzal a saját elnyomóvá nyilvánítását kockáztatta volna az egyházban.

Szörnyű történet, de ez a Szcientológia Egyházban teljesen normális.

Az egyik dolog, ami még szcientolóusként elkezdett kétségeket ébreszteni bennem a szcientológiával kapcsolatban, az éppen Lenkei és a többi OT viselkedésének megváltozása volt.
Korábban teljesen normális emberek az OT szintek hatására teljesen kifordultak magukból és hatalmas egójú skizofrén őrültekké változtak. Persze volt kivétel is, de inkább a rossz irány volt a jellemző.

Az tény egyébként, hogy ezek az emberek az alap elmebajukon felül sokszor tényleg istennek is képzelik magukat. Biztonsági övet sem használnak, hiszen ők uralkodnak a fizikai univerzumon, nem pedig az rajtuk. Valószínűleg Zarka Éva sem bénult volna le, ha nem képzeli magát OT V-ös istennek és beköti a biztonsági övet. Ugyanígy Lenkei is óvatosabban vezetett volna, ha nem gondolja, hogy ő már nem homo sapiens, hanem homo novis vagy épp Superman.

Dr. A. Nordenholz 2010.02.27. 02:02:53

@anon: a honlap: drlenkei.hu csak mint magánszemély jegyezte be, hogy kicselezze a hatóságokat.

Dr. A. Nordenholz 2010.02.27. 02:27:43

@exscn:
nem tudtam, hogy meghalt... :(
Ismerek nagyon jó OT-kat és pár olyat mint Lenkei. Soha nem volt szimpatikus, nemcsak nekem. Csodálkozom, egy ilyen ember hogyan kaphatja meg az OT szinteket. Gondolom azért is adományozott annyit a Superpowerre, mert volt mit jóvátennie...
Ha ilyen emberek kapnak OT fokozatokat és nem javulnak tőle emberileg, akkor szomorú jövőnk lesz...
Ez az elnyomó személlyé nyilvánítás meg egy vicc. Vannak elnyomók meg vannak olyanok, akik nem azok, de kinyilvánítják őket.
Ha megnézel egy "Etika Rendeletet", hemzseg az általánosságoktól... mintha egy elnyomó tollából született volna.
A kinyivánítás alkotmányellenes, mert sérti az emberi méltósághoz való jogot.
Gondolom, ezért is állítják az egyházról Németországban, hogy alkotmányellenes. Meg persze ott van a "Control", aminek olyan fontos szerep jut a Szcientológiában... Csak legalább jó kontrol lenne... Az elmúlt években megértettem pár dolgot, amire korábban nem akartam ránézni...
Sajnálom, hogy a Szcientológia ilyen irányba tart. Teljesen elszakadt a realitása a világétól. De nem csoda. A Sea Org gyakorlatilag egy elefántcsonttorony. És ebből az elefántcsonttoronyból irányítják az egész társaságot... Katasztrofális.
Ron is említette az elefántcsonttornyot... hát most abban van az egész Szcientológia Egyház, a hívekkel együtt...

Dr. A. Nordenholz 2010.02.27. 02:34:52

@Reformer:
M.Attila írta: "Ami a weboldalt illeti, van. Lehet, hogy egyszer egy kávé mellett elárulom a címet. :-)"
Attila nem beszélhetne veled, mivel ez egy entheta oldal. Nyilvánvalóan OSA egyeztetéssel teszi. Nehogy behúzzon a csőbe!

Dr. A. Nordenholz 2010.02.27. 02:39:05

Emlékeztetőül az OSA-nak:

A MAGYAR KÖZTÁRSASÁG ALKOTMÁNYA
"60. § (1) A Magyar Köztársaságban mindenkinek joga van a gondolat, a lelkiismeret és a vallás szabadságára."

anonymoushun · http://anonymoushun.com/ 2010.02.27. 20:16:03

@Miklovicz Attila:
Tisztelt Attila,

Meglepő hogy Önt itt látni. Hirtelen nem is tudom mit kellene gondolnom ezzel kapcsolatban.

Dr. A. Nordenholz 2010.02.27. 23:54:54

@Miklovicz Attila:

Kedves Attila! Szeretnélek én is méltatni. Látszik, hogy alapvetően a jóra törekszel. Kellemes hétvégét!
süti beállítások módosítása