Tények, tapasztalatok, vélemények és hírek a szcientológia egyházról

Szcientológia: objektíven és szubjektíven

Szcientológia: objektíven és szubjektíven

Vocational Academy-ügy

2009. augusztus 31. - Reformer

A Magyar Nemzet és Hír TV is foglalkozott a Vocational Academy elnevezésű szervezettel, és az ott zajló törvénytelenségekkel.

Én utánanéztem akkor ennek, amikor az egész ügy kipattant, de nem találtam kötődést az egyházhoz. Az alapítvány vezetője tudtommal nem szcientológus, és semmi arra utaló nyomot sem találtam a weben, hogy az lenne.

A következőket találtam:

Az alapítványnak szintén nincs bizonyítható kapcsolata az Alkalmazott Oktatástan Kht. és a Szövetség a Jobb Életért és Oktatásért Alapítvány nevű szcientológia fedőszervekkel (bővebben ezekről itt és itt).

Volt egy cikk a Kisalföld.hu-n, ahol ex-tanárok is kommentelnek (akiknek nyilván nem érdeke elhallgatni az igazságot). Szerintük semmi köze az egyházhoz, és semmi hubbardi dolog nem volt jelen az iskolákban.

Az egyik kommentelő felhívta a figyelmemet arra, hogy a Vocational Academy oldalán, az egyik fényképen, amely a 2008-as tanévkezdő szakmai konferenciáról készült, előadóként szerepel Tóth Imre, a WISE Magyarország Egyesület elnöke.

A bejegyzés trackback címe:

https://objektivszcn.blog.hu/api/trackback/id/tr791350180

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Matrox 2009.09.01. 07:24:59

Na ez már döfi. Esetleg taxatíve fel lehetne sorolni az összes görény dolgot ami kis hazánkban történik. Az igaz, hogy a szcientológiának nincs köze hozzájuk, de hátha van ember akinek ez megfordul a fejébe. Vannak ötleteim pl. BKV, konvergencia program, roma gyilkolászás, bankcsődök.
Ez már kórisme...

Satan Panonski 2009.09.01. 23:56:22

@Matrox: A szcientológia sokat letett az asztalra, nem túl jó értelemben. És az általános vélekedés nem a legpozitívabb rájuk nézve - dacára világmegváltó nézeteiknek.
Az összes szektának KIZÁRÓLAGOS világmeváltó nézetei vannak.
És ha ez jut eszébe az embereknek róla, arra
van egy nagyon csúnya, ám frappáns mondás: "A kurva ne sírjon, ha b...ák."

ThufirHawat 2009.09.02. 14:15:52

"Az viszont pozitív, hogy az oktatási csalásról egyből a szcientológiára asszociál a jónép"

Na ne már, hogy ez pozitív legyen. Pont, hogy sajnálatos. Minden ilyen alaptalan vádaskodás egy újabb lehetőség nekik, hogy TELJES JOGGAL telekiabálhassák a sajtót a világfájdalmukkal, hogy őket itten kérem szépen üldözik.

norbert79 2009.09.03. 15:07:37

@ThufirHawat: Ritkán mondom ezt, de egyet kell értsek veled. Az sose jó, hogy ha szépen lassan boszorkányüldözéssé válik az, ami miatt a blog nyílt. Lassan elég lesz azokat a szavakat mondani, hogy "jobb élet", "alkalmazott", "drog ellen" vagy bármi hasonlót, s egyből a szcientológiára asszociálnánk. Ugyanolyan káros, mint a jelképekben keresni a gonoszt a tettek helyett. Nem szabad összemosni ezeket a dolgokat, s egy adott szekta által elkövetett garázdaságokat, csalásokat, stb. Nagyon vékonyak a határok, ezt is tudom, de ha átlépjük ezeket, már el is vesztettük a csatát.

Zero Hour 2009.09.03. 23:31:59

@norbert79: Sajnos úgy néz ki, ma a ez divat... lásd például a "jobbikot"... Azon gondolkodom, legközelebb vajon mi lesz privilégizálva a közből...

Sherpa_1 2009.09.05. 13:49:22

Na, ahogy elnézem ez is a balkánkompatibilis szalonbarmok gyülekezete. Annyi objektivitás van bennetek, mint egy pár dingó kutya vesében.

Warlimont 2009.09.05. 22:10:48

Reformer!

Nem a topic témája, csak ide írom a kérdésemet: az ajánlott olvasnivalóknál általad feltüntetett blogok mindegyike elhalt, a legutolsó is több mint fél éve nem frissített. FreeXenu, harmatOSA, Vénróka, stb. mind leállt. Mi lett a kollégákkal? Jobb lenne levenni őket ezeket a linkeket.

Reformer 2009.09.06. 10:27:45

@Warlimont: nem tudom sajnos, mi van velük pontosan. Gondolom, lett más fontosabb dolguk...

Terveztem átnézni a linkeket, de még nem tudom, mi lesz.

Ammonia73 2009.09.06. 14:24:23

A www.truthaboutscientology.com/ egy jó oldal volt abból a szempontból is, hogy név szerint meg lehetett nézni, ki milyen tanfolyamokat, stb végzett...de már elég régiek az adatok. Nem lehetne szólni valahogy az oldal szerkesztőjének, hogy frissítsen?

Warlimont 2009.09.06. 17:03:14

"Gondolom, lett más fontosabb dolguk..."

Szerintem a nevezett bloggereket elvitte Xenu, és már a Freewinds hajófenekén szenet lapátolnak, vagy valami repülőhangárban rakétahajtású DC-8-asokat tisztogatnak. :)

Reformer 2009.09.06. 22:19:05

@Ammónia73: ő a neki küldött magazinokból csinálta önkéntesként egy ideig. Még senki nem vállalta azóta, hogy folytassa.

Ammonia73 2009.09.06. 23:04:12

@Reformer: "Még senki nem vállalta azóta..." mióta? Történt vele valami, ami miatt nem tudta/akarta folytatni ő maga? :O

Reformer 2009.09.07. 09:54:50

@Ammónia73: fogalmam sincs. Bár ha figyelembe veszem, hogy évekig sokat dolgozott és ingyen, ráadásul az egyház is zaklatta és perelte, akkor azt kell mondjam, hogy szerintem elment tőle a kedve.

_Feree_ 2009.09.07. 14:19:56

@Warlimont: Én még itt vagyok - a FreeXenu meg azért áll, mert b...tt sok munkám van.

A blogot viszont fenntartom - ugyanis ha nem jelentkezek be néha, akkor megszüntetik ... hát a németek már csak ilyen precízek :P

De ha valaki hozzá tud még tenni a Drogmentes Maraton-témához, ne tartsa magát vissza. :)

reality 2009.09.07. 19:58:35

Felmerült bennem a kérdés, hogy a scienet-nek (vagy sciennet - mindkét név alatt meg lehet találn a neten) van valami köze a szcientológiához? Már csak a neve miatt is.

AnonHun · http://www.freeforum.hu/anonymous 2009.09.08. 22:44:04

@reality: Ez többünkben is felmerüt már :) Ám azon kívül, hogy néhány prominens szcientológus is csinálja, komoly összefüggést eddig nem találtunk a két szervezet között.

Azért én óvatos lennék. Attól még hogy (valószínűleg) nem szcientológia még lehet átbaszás :D

Gatto Negro 2009.09.08. 22:49:26

Rég jártam erre...
Itt Győrben széltében terjednek a pletykák a "Vokiról", hallani köztük a szcientológiával való kapcsolatról is...
Nem tudom mi az igazság...azt viszont tudom, hogy a barátnőm lánya ott tanított. Nemigen kapott fizetést... Azt is tudjuk, hogy egy szcientológus munkahelyen előbb-utóbb sci tanfolyamokra kötelezik a dolgozókat. A Vokiban tudomásom szerint ez nem történt meg. Persze, nem zörög a haraszt...Rengeteg pénz tűnt el, az biztos...

reality 2009.09.09. 11:03:34

@AnonHun: Köszi. Résen vagyok. :)
Amúgy is útálom az MLM-et.

sirnemes 2009.09.10. 17:36:53

@reality: en is rakerdeztem erre egy par honapja, mar nem tudom melyik blogban.

Ha ramesz az anonymus magyar honlapra akkor megtalalod a szci-cegek kozott. Innentol en is tavolsagot tartok toluk. Ha megnezed a Lyoness ceget akkor meg is talaltad hogy honnan masoltak az otletet.

Ez van, Hubi bacsi meghalt, oda tudomany.

Bezdomnij 2009.09.12. 11:16:17

Na, akkor hasonlítsd össze a két fotót, és máskor alaposabban kutakodj.

www.vocational.hu/index.php?id=929

hvg.hu/velemeny/200735HVGFriss166/page2.aspx

reality 2009.09.12. 20:12:26

@Bezdomnij: Mindkét fotón Tóth Imre Wise-elnök? Ez biztos?

Reformer 2009.09.12. 21:50:58

@Bezdomnij: köszi, ez valóban bizonyító erejű. A fotón tényleg Tóth Imre, a WISE elnöke látható.
süti beállítások módosítása