Tények, tapasztalatok, vélemények és hírek a szcientológia egyházról

Szcientológia: objektíven és szubjektíven

Szcientológia: objektíven és szubjektíven

A franciaországi per előzményei és első két napja

2009. június 11. - Reformer

Az összefoglaló elsődleges forrása Jonny Jacobsen tényfeltáró újságíró blogja. Mr. Jacobsen az eddigi összes tárgyaláson részt vett, és mindegyikről részletes beszámolót írt. Én itt most röviden összefoglalom a lényegi pontokat.

 

Röviden a perről, előzmények
(összefoglalva és kiegészítve az eddigieket)

A perben 6 szcientológus és 2 szcientológia szervezet érintett. A vádpontok között csalás, és engedély nélküli gyógyszerfelírás is szerepel.

A két szervezet: L'Association spirituelle de l'Eglise de Scientologie (ASES) - ez a párizsi "Hírességek Központja" néven ismert szcientológia szervezet; Scientologie espace liberté (SEL) a másik, ez pedig a "Hírességek Központjának" könyvesboltja. A hat szcientológus egyik, másik vagy mindkettő szervezet munkatársa. (Volt egy hetedik vádlott is, csak ő időközben elhalálozott). Az elsőszámú vádlott a Hírességek Központjának vezetője, Alain Rosenberg. 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 


Alain Rosenberg félrelök egy újságírót a tárgyalás előtt. Fotó: Reuters

Az engedély nélküli gyógyszerfelírással a 6 magánszemélyt, míg "szervezett csalással" a szervezeteket vádolják.

Danièle Gounord, az egyház francia szóvivője szerint az egész ügyet csak a média fújta fel két szervezet, a MIVILUDES és UNADFI nyomására, hogy a bírókra nagy nyomás nehezedjen.

A MIVILUDES a francia miniszterelnöki hivatal egyik háttérintézménye, feladata a szekták tevékenységének figyelése. A jelenlegi elnöke Georges Fenech, akinek volt már egy nagyobb csatája az egyházzal. Ugyanis 1988-ban ő volt az az államügyész, aki Patrice Vic lyoni szcientológus öngyilkossági ügyében nyomozott. Patrice Vic-et éppen egy nagyobb kölcsön felvételére próbálták az egyház munkatársai rávenni, és így befizettetni a következő tanfolyamát. Ekkortájt vetett véget önkezével az életének. 

1996-ra jutott el büntetőügyig ez az eset. A lyoni szcientológia szervezet vezetőjét bűnösnek találták (egyfajta gondatlanságból elkövetett) emberöléséért, ugyanis a lelki nyomás hozzájárult Patrice Vic öngyilkosságához. Az ügyben más szcientológusokat is elítéltek csalásért és hasonló bűncselekményekért.

Az UNADFI-t pedig a szekták és a szcientológiához hasonló csoportok áldozatainak családtagjai hozták létre 1974-ben. Az UNADFI mostani elnöke Catherine Picard, aki 8 évvel ezelőtt a francia Nemzetgyűlés képviselőjeként egyik létrehozója volt annak a törvénynek (About-Picard törvény), amely most Damoklész kardjaként lebeg az egyház felett.

Ezt a törvényt kifejezetten a manipulatív, személyes szabadságjogokat korlátozó szekták ellen hozták, mely szerint ha egy ilyen szervezetet kétszer jogerősen elítélnek büntetőügyben, akkor be lehet tiltani a szervezet további működését. De legalább a lehetőség adott lesz! Egyszer már, 2002. májusában a bíróság elmarasztalta az egyházat az adatvédelmi törvények megsértéséért - valaki külön kérte, hogy vegyék le a levelezőlistájukra, de ennek ellenére tovább kapta a leveleket. Az egyházat és vezetőjét 5000-5000 eurós bírsággal sújtották.

A mostani per előtt a médiában pedzegették, hogy a bíróság döntése érinteni fogja-e az egyház státusát. A bírónő erre kijelentette: a bíróságnak nem feladata, hogy egy társadalmi ügyben döntsön, ők pusztán a csalás vádját igyekeznek tisztázni. A vádlottak szempontjából a tét nagy: 7 év börtönt és 1 millió eurós büntetést is kaphatnak a bíróságtól, és be is zárhatják mindkét szervezetet, bár ez a maximális büntetés lenne.

Az origo.hu pontosítja a vádakat:

A mostani eljárás oka két nő, akik azzal vádolták meg a beidézett szcientológusokat, hogy rászedték áldozataikat, akik vettek az egyház termékeiből. Az egyik nő 20 ezer euró értékben vásárolt termékeket, köztük egy elektrométert, amivel a mentális energiát lehet mérni a szcientológia hívei szerint.

A nőt még 1998-ban állították meg az utcán azzal, hogy ingyenes személyiségtesztet tölthet ki, ha lelkileg törékenynek érzi magát. A nő belement, és a teszt eredményei is alátámasztották, hogy lelkileg ingatag. Így eladtak neki többféle terméket, amiktől jobban érezheti majd magát.

A másik vádoló nőt munkaadója kényszerítette rá, hogy töltögessen személyiségteszteket és vegyen részt szcientológiai kurzusokon. Amikor az alkalmazott ezt megtagadta, főnöke egyszerűen kirúgta őt. Eredetileg a két nőn kívül másik két ember (valójában 3 - Reformer) is panasszal élt az egyház vagy egyes tagjai ellen, de ők inkább visszaléptek.

Még egy fontos adalék: Hubbardot 1978-ban Franciaországban elítélték csalásért, 4 év börtönt és 35.000 frank (7000 dollár) pénzbírságot kapott. A tárgyaláson nem vett részt, utána a halálág (1986) bujkált a büntetés elől.

Két akkori (The Times, Los Angeles Times) újságcikk a témában:

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Média a tárgyalások előtt

Magyar:

Betilthatják a Szcientológiát Franciaországban (Tények, 2009.05.27 17:00)

 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 


Külföldi:

 

France 24:

 

CNN:

 

 

BBC NEWS | World | Europe | Scientology trial due in France
Scientologists in France go on trial for fraud | Top News | Reuters
Church of Scientology on trial in France accused of defrauding the vulnerable | World news | guardian.co.uk
Scientologists in France go on trial for fraud - Europe, World - The Independent
French court tries Church of Scientology - washingtonpost.com
Fraud trial for French scientologists - Religion : news, world | euronews
Scientology on trial in Paris for 'ruin' of disciples - Telegraph
Scientology on trial for fraud in France - CNN.com
 

 

1. nap

A tárgyalás előtt a két hölgy ügyvédje, Olivier Morice, nyilatkozatában elítélte az egyházat azért, mert igen nagy nyomást fejtett ki védenceire, így az 5-ből 3-an peren kívül megegyeztek az egyházzal.

A francia jogrendszer szerint azonban az általuk tett addig tett tanúvallomások, és a benyújtott bizonyítékok továbbra is felhasználhatóak az ügyben, így az egyház nem nyert ezzel a húzással akkorát, mint szeretett volna.

A tárgyalás további része előzetes jogi csatározásokkal telt - az UNADFI szeretett volna bekerülni a perbe felperesként, az indítványt az ügyész is támogatotta. A védelem azonban tiltakozott, ugyanis ekkor az UNADFI betekinthetne az összes iratba, és szót is kaphatna.

A bíróság elhalasztotta a döntést az indítványról az ítélethozatalig.

Az érdemi rész másnap kezdődött.

2. nap - május 26.

"Mondtam nekik, hogy nincs annyi pénzem."

Aude-Claire Malton kapott először szót (ő az egyik felperes). A hölgy gyorsan beszélt, elég ideges volt, és néha elsírta magát.

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Aude-Claire Malton (középen) és ügyvédje

A következő tanúvallomást tette:

1998. nyarán kb. négy hónap leforgása alatt 140.000 francia frankot (kb. 21.000 euro, ami kb. 6 millió forint) költött szcientológiára. Amikor szakított a mozgalommal, üres volt a bankszámlája, és súlyos adósságai voltak.

Úgy kezdődött az egész, hogy kitöltött egy ingyenes személyiségtesztet, és bement a kiértékelésére. Az egyház munkatársa azt mondta neki, hogy tesztből az derült ki, hogy küszködik az életben. Ez igaz is volt, hiszen egy éve szakított a barátjával, de nem tudta magát túltenni rajta, és depressziótól szenvedett. A központ munkatársai azt ígérték neki, hogy az itt elvégezhető tanfolyamok segíteni fognak rajta.

Az első vásárlása egy 100 frankos (15 euro) könyv volt. De a következő már 950 frankba került.

Pár hét múlva pedig már egy 31590 frank értékű (4816 euro) képzési csomagot akartak vele megvetetni. Ez neki jelentős kiadás lett volna, hiszen a hotelben, ahol dolgozott, 8000 frankot (1200 euro) keresett havonta. Először ellenállt, de addig győzködték, amíg ki nem fizette.

A tanfolyamokat egy tanfolyamteremben végezte, ahol rajta kívül még sokan haladtak a tanfolyamokon. Minden tanfolyam után írnia kellett egy írásos visszajelzést, hogy elégedett volt, csak úgy engedték a következőre.

A bíró itt megkérdezte, hogy jobban érezte-e magát a tanfolyamok után. A hölgy azt válaszolta, hogy igen, mert magával ragadta a hely szelleme.

Július végéig el is végezte a tanfolyamokat esténként (júniusban kezdte). Ez idő alatt többször is bevitték az értékesítőhöz újabb dolgok megvetetésére. "Nem lehetett úgy kimenni az irodájából, hogy ne írtál volna egy csekket, vagy nem fizettél volna a hitelkártyáddal" - mondta. Azt is hozzátette, hogy próbált ellenállni, de mindig meggyőzték. "Ez csak pénz, és érted tesszük" - mondták.

Az egyik nap szándékosan otthon hagyta a csekk-könyvét és a hitelkártyáját, hogy ne tudjon költeni. Ekkor az értékesítő munkatárs és még két másik szcientológus hazakísérte, és ott iratta meg vele a csekket. Az egyik kísérő Jean-François Valli, az egyik vádlott volt. "Azt mondták, hogy azért kísérnek haza, nehogy valami közbejöjjön és lemaradjak a csomagkedvezményről" - mondta.

A kezdeti vásárlásai után Valli folyamatosan figyelte a haladását, és minden adandó alkalommal új tanfolyamokra fizetette be, vagy új könyveket adott el neki.

"Kihasználták a gyengeségemet."

Augusztusban Maltont befizetették egy "méregtelenítő csomagra" - ez egy "Méregtelenítő Program"-ból és egy e-méterből állt (amit nem is tudott használni). A csomag 68.000 frankba (10.000 euro) került. Azt mondták neki, hogy sokkal drágább lenne külön-külön, de így csomagban olcsóbb.

A Méregtelenítő Program egy napi 5 órát igénybe vevő program. Abból áll, hogy az illető minden nap nagy dózisú vitaminokat vesz be, majd fut fél órát, utána pedig eltölt 3-4 órát(kisebb megszakításokkal) a szaunában  kiizzadva a mérgeket, amik a vitaminok és a futás hatására újra a véráramba kerültek (legalábbis Hubbard szerint).

A hölgy elmondása szerint folyamatosan kimerült volt a program során, alig tudott aludni, mindenféle kiütései lettek. De aztán 13 nap elteltével kezdte jobban érezni magát.

Újra kitöltötte a személyiségtesztet, de az csak egy kis javulást mutatott. Ettől teljesen elcsüggedt. Nehezen emésztette meg, hogy elhasználta erre az éves szabadságát, kifizette a pénzt, megcsinálta és csak kis javulást ért el.

"Más problémáim is voltak", mondta, ekkora már könnyeivel küszködve. Elfogyott ugyanis a pénze - leürült a folyószámlája, a megtakarítási számlája, sőt az életbiztosításának egy részét is felvette. Felvett időközben egy banki hitelt is, de már az a pénz is elfogyott.

Amikor közölte Valli-val, hogy abszolút semmi pénze nincs már, Valli azt mondta neki, hogy nem baj, tud egy megoldást. Felhívta egyik ismerősét a SOFINCO bank helyi fiókjánál és intézett neki egy újabb hitelt. Még a bankba is elkísérte, amikor felvette a pénzt.

Ezután a központ munkatársai arra próbálták rávenni, hogy hagyja ott az állását, költözzön ki a lakásából és dolgozzon az egyháznak. A fizetése ugyan nagyságrendileg kevesebb lett volna, de a tanfolyamokért nem kellett volna fizetni. 

A "segítői" arra is biztatták, hogy beszéljen a családjának a szcientológiáról, és gyakoroltatták vele, hogy miket is mondjon.

A család azonban Malton volt barátjától időközben megtudta, hogy mibe keveredett a lány, és utánajártak a dolognak, összeszedték az egyházról szóló újságcikkeket. Amikor találkoztak és megmutatták neki ezeket, Malton végül ráébredt, hogy hova is keveredett, és telefonon beszólt a központba, hogy ne keressék.

Az egyház azonban nem adta fel ilyen könnyen. Próbáltak egy találkozót leszervezni, de a család tanácsára nem egyezett ebbe bele, hanem kapcsolatba lépett az UNADFI-val.

"Kihasználták a gyengeségemet, a pszichológiai állapotomat... számomra az egyház célja az, hogy kihasználja az embereket, a gyengeségeiket, hogy így jusson hozzá a pénzükhöz."

A bírónő megkérdezte, hogy hogyan érezte magát. Malton azt mondta, hogy fáradtnak, elnyomottnak, állandóan üldözték valamivel. Így érezte, hogy lehengerelték és megsemmisítették.

A bírónő ezután azt kérdezte, hogy miért nem volt képes nemet mondani. Malton azt válaszolta, hogy elkapta a hév, amíg benn volt, része volt a rendszernek, ahol csak a haladás volt elfogadható.

"Nehezen tudtam újrakezdeni ezután az életem. Amúgy sem volt túl sok önbizalmam, de ez a kaland végképp betett neki... nehezen tudtam ezután bízni az emberekben." - mondta még el a végen, könnyek között.

Arra a kérdésre, hogy miért pereli az egyházat:

"Azt gondolom, hogy azokat is képviselem, aki most nem tudnak itt lenni. Manipulálják az embereket, és ennek nem szabad folytatódnia; mindegy, hogy a szcientológusok vagy egy másik szekta követi el, a mentális manipulációt meg kell állítani."

(folyt. köv.)

A bejegyzés trackback címe:

https://objektivszcn.blog.hu/api/trackback/id/tr981178772

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

a rekettyés 2009.06.12. 10:19:49

Ez az irás tökéletesen bemutatja milyen is ez a szekta.

Valerijov 2009.06.12. 12:12:56

ez milyen már : "Azt mondták, hogy azért kísérnek haza, nehogy valami közbejöjjön és lemaradjak a csomagkedvezményről"
hihetetlen

csipinymous 2009.06.12. 12:25:40

UNADFI, mint a magyar Claritas!

ThufirHawat 2009.06.12. 14:20:41

Komolyan gondolkodom rajta, hogy kitöltöm a hüje tetsztjüket. Annyira nagyon érdekelne, hogy mivel próbálnának meggyőzni.

Warlimont 2009.06.12. 15:28:50

"A Méregtelenítő Program egy napi 5 órát igénybe vevő program. Abból áll, hogy az illető minden nap nagy dózisú vitaminokat vesz be, majd fut fél órát, utána pedig eltölt 3-4 órát(kisebb megszakításokkal) a szaunában kiizzadva a mérgeket, amik a vitaminok és a futás hatására újra a véráramba kerültek (legalábbis Hubbard szerint)."


Ebben a dologban egy igazán jó elem van, ez pedig a napi fél óra testmozgás. Én is futok, és tudom, napi fél óra mozgással rendesen lehet leadni a súlyból, energikusabbnak, frissebbnek érzi magát az ember, már 1-2 hét után is.
De ehhez nem kell hókuszpókusz a megavitaminnal és az őrült, szívgyilkos időtartamú szaunás "méregtelenítéssel". Sima futócipő és irány a Margitsziget!

Translator +X+ · http://www.szabadzona.hu 2009.06.12. 18:12:45

:: Ebben a dologban egy igazán jó elem van, ez pedig a napi fél óra testmozgás.

Több más jó elem is van benne, pölö a niacin is, valamint már soxor el lett mondva, hogy a szauna nem 200 fokos öt órán át, hanem 50-60 körül szokott lenni, de a könyv szerint kettő is elég (én úgy csináltam).

De nyugi, ezt csak orvosi felügyelettel végzik az országban, mert ugye kötelező méregtelenítéshez orvosi felügyelet.

kalman 2009.06.12. 19:11:50

Szia Transz
a remalom.blog.hu -n egyszer beszélgettünk. Emlékszel?
a bejegyzésedhez egy kiegészítést:

"De nyugi, ezt csak orvosi felügyelettel végzik az országban, mert ugye kötelező méregtelenítéshez orvosi felügyelet"

aha... hát remélem igazad van, de sajna én is csináltam a méregtelenítő programot, és ez ne morvosi felügyelet mellett történt. Sajna. Ez ilyen gyfajta maszekként lehet felfogni xD
Hogy egy munkatérs elmegy szépen veled, felügyel rád, és miközbe szaunázol, meg futsz, stb. addig ő olvas vmi hetilapot.
Ez nem orvosilag akkreditált vmi.
Ez LRH által kitalált valami.
Nem mondom, hogy nem érezném egészségesnek magam, mert szerintem jó kondiban vagyok. Jól érzem magam a bőrőmben. Biztos segített. DE nem stat nyomatás ezt egy 15 éves fiún megcsinálni?
Aki valamilyen szennyező, veszélyes munkahelyen dolgozik az 35 évesen bbemegy, és ha minden jól megy, akkor tisztul. oké. de ha valaki 15 éves (nem iszik és nem cigizik, sem nem drogozik) (én) pl. akk milyen méreg jön ki? ahogy ők erre válaszoltak:
"Egy jó kezdés, és megalapozás"
aha :) meg sok sok pénz
különben, te is tudod, hogy a végén a napi niacin mennyiség már káros (azért is jelennek meg kiütések) és ez lerakódik, életedben többször meg fog még jelenni ne félj, sőt nem csakhogy káros,de LRH mondja a "Tiszta test Tiszta elmében" hogy az orvosok azt mondják, hogy halál, pedigg nem így van:) Dejó.. kísérletezzünk még...
ha meg az, aláírt mindenféle papírt.. különben is vallás(a lényeg hogy a pénze a mi számláinkon legyen.. utána meg már mindegy)
De ezt te is tudod transz, szal értelmetlen fényezned őket:D
Te sem hiszed el, hogy orvos felügyeli:D ugyan már... LRH ezt hol írja?:)
Üdv.

csipinymous 2009.06.13. 00:28:39

@Translator +X+: Transzi, azt te is tudod, hogy orvos, még a környéken sincs. Az igazolást egy szci doki adja ki a kúrához aki, csak aláír.
Annak az 50-60 foknak utánajárhatnál!

szabiracer 2009.06.13. 09:32:25

@kalman: de ha valaki 15 éves (nem iszik és nem cigizik, sem nem drogozik) (én) pl. akk milyen méreg jön ki?

Sugárzás!pl:csernobil,tüdőszűrés meg amit a hátérhatalom az élelmiszer mérgezésével belénkrak a népeség csökentés érdekében.

ű 2009.06.13. 11:28:24

@szabiracer: Jaja, ez pontosan így van, Chris Crocker fel is fedte ezt a "The Secret" videójában (youtube)... A föld nem 6000 éves ahogy hittük, hanem csak 40... És láttál már idős embert? MIND maszkot visel!

És ami a legfontosabb: Ne aludj, mert álmodban eljönnek érted, és beoltanak agyaggal.

szabiracer 2009.06.14. 11:11:33

anon:fájdalmas lesz az ébredés a birkáknak(akinek nem inge ne vegye magára) éa a MEGSZÁLLOTT szkeptikusoknak! :)
Kritikusnak könnyű lenni,nézz utánna,hogy MI TÖRTÉNIK VALÓJÁBAN!
Habár nem fogsz,mert nem is az a célod és kiderülne,hogy nem mindenről ez az aljas sci tehet,és úgyis neked van igazad.
Kkritizálás helyett csinálj valamit,hozz létle egy alternatívát hogy ne az egyházat válasszák!

csipinymous 2009.06.14. 12:18:54

@szabiracer: Lemaradt a valami, amiből oly fájdalmasan kell majd ébredni. Ha, esetleg adnál egy távpontot, hogy minek és hol kellene utánanézi, megköszönném. Úgy érzem, hogy rajtam kívül mások is szívesen tudnák azt, amit te.
Az persze, hogy nem mindenről a szci tehet, a kezdettől világos. A pszichiáterek a fogorvosokkal a megszállók, az igazi okozók! Ha, erre akarnál kilyukadni akkor, meg kell, hogy nyugtassalak. Engem is ezek fizetnek. Az összes Anonymus, munkaidőben tüntet, főállasban!
Bár a szakszervezettel vannak némi gond de, az is megoldódik.
Alternatíva lehetne a szabad és független élet, családdal és a napi gondokkal. Életre lehetne kelteni újra, az úttörő mozgalmat, jobbos kivitelben is, hogy ne legyen annyi vita. Vagy választanánk egy futballcsapatot, és feltöltetnénk a huligánjaikat, szabadcsapatokkal! Jó fajta, elit fanatikusokkal!
Alapíthatnák egy új politika oldalt. Bal és jobb mellé tennénk a felső vagy, az alsó oldalt!
Rehabilitációs programra is szükség lenne! Mert szerencsétlen embereknek, vissza kellene jönniük az életbe! Persze ott, megint be kellene vonni az orvosokat és akkor megint ott lennénk ahol a part szakad. A pszichiáterek a fogorvosokkal, rögtön lecsapnának!
Ahogy Sándor György mondaná!
"A hülyeség nem szilofonozik de, foszforeszkál!"
Csak egyházat ne alapítsunk újra, titkosszolgálattal!
Látnék egy kiutat de, ahhoz egy kis vér kellene a pucákba!
Transzit, már évek óta csesztetem de, még nem merte meglépni!
Egy hivatalosan bejegyzett szabad zóna, akár több is! Formája, lehetne egyesület, cég vagy, mit tudom én. A számlaképesség lenne a fontos. Megmaradna Hubbard, és a technikája! Mindenkivel tisztáznák az elején, hogy mire számíthat mert, nyitott könyv lenne az egész. Így senki nem mondhatná, hogy -Segítség, átvertek!
A szerzői jogokról, épp a napokban hőbliztek az EU parlamentben. Változások várhatóak ez ügyben is.
A visszaélések is megszűnnének.
Mindenki megkapná a számláját és a legnagyobb gondjuk az lenne, hogy az adóból leírhatóvá tegyék!
Persze, ehhez át kell kozmetikázni az egész Hubbardi technikát! Kitörölni belőle a diszkriminációt, agressziót, jog sértést, hazugságokat, a hazugságra való buzdítást, jelentési kötelezettséget, kapcsolatmegszakítást,biztonsági teszteket, e-méter és még számtalan rossz dolgot! Ehhez, viszont nem csak Transzi féle emberekre van szükség ha nem, Reformer típusokra és független szakemberekre. Így minden oldal képviselné magát és közösen átszűrhető lenne a dianetika és a szcientológia!
Nagyon kíváncsi lennék, hogy mi maradna meg az egész szcientológiából?
Egy kézikönyv? Füzetecske, amin már nem Hubbard neve szerepelne ha nem, Nordenholz díszelegne! De, ezt már elteszem magamnak.

szabiracer 2009.06.14. 16:25:11

@csipinymous:te tudod,hogy működik a tech nagyréssze,aminek örülök.
Sokévnyi ezoterikus utam után rájöttem,hogy a szellemi lények ha nem tudnak maguktól ránézni az aberációikra,akkor a sci-szabadzóna tech a legjobb megoldás!
A pszichiáterek dumával kérlek ne fárasszál,ök is a globális rendszer áldozatai,ezt tanulták birka modjára.
A kapcsolatmegszakításal semmi gond nincsen,egy szuverén lénynek joga van bármikor eldönteni ha olyan lénnyel áll kapcsoladban,aki nem akar neki jót,
igen az nem szép dolog ahogy az egyház alkalmazza, elég szélsőséges.
Adigis alapítani kell párokat csoportokat és fejlődi mer ez a feladatunk,akinek meg nem ez a feladata az meg hagyja békén az embertársait!
A hivatalos szabadzóna szép gondolat,de egyelőre senkinek nem érdeke,a globális elit érdeke,hogy az egyház ilyen rosszul működjön és,hogy egy őrült legyen a vezető.
Az meg,hogy valaki hisz e a hátér hatalomban a globális elitben az magán ügy,de jobban teszi ha igen. Probálja ki száljon szembe vele,egy probát megér.
Info:Google video zeitgest magyarul,ebrestes.tk, Drábik János előadások,David Icke könyvei ezvankiado vagy Davidicke.com

sertésmájkrém 2009.06.14. 18:55:38

@szabiracer: Az a baj, hogy lehet hogy mások is AZT teszik, de hogy a sci biztosan, az 100%.

Még az is ez mellett szól pl., hogy nincs örökre betiltva. :D

sertésmájkrém 2009.06.14. 19:02:11

@szabiracer:
Nem szoktam ilyet, úgyhogy most sem fogok a helyesírásoddal poénkodni, de plz ha leírod, legyen már háttérhatalom.

A hátér hatalom-ról (többször is így írtad) pl. rögtön a hasér hatalom ugrik be és most visszafogom magam.

bumburnyak 2009.06.14. 20:19:56

off:

költözött a pécsi org a király utcából!

dianetika-pecs.org/

ez az utca nem olyan forgalmas! vajon mi lehetett a költözés oka?

és egy csúcs álláshírdetés:
www.8ora.hu/%C3%A1ll%C3%A1shirdet%C3%A9s/p%C3%A9cs/%C3%A9rt%C3%A9kes%C3%ADt%C3%A9s/%C3%A1ltal%C3%A1nos-munkat%C3%A1rs-22716.html
érdemes megnézni

on:

remélem precedens per lesz, és elítélik a vádlottakat!

csipinymous 2009.06.14. 20:51:35

@szabiracer: Elnézést ha, nem raktam ki a fogorvosok, pszichiáterek után, a mosolyjelet és ez megtévesztett téged. :-)
Örülök, hogy a szabad zóna kérdésében egyetértünk!
Nekem, ez a globális rendszer probléma túl nagy falat mert, havonta jönnek fel összeesküvés-elméletek amiknek, se fülük, se farkuk.
Az ezoterika is messze áll tőlem!
Lehet, hogy bennem van a hiba de, az ilyen dolgokat szemfényvesztésnek, szélhámosságnak tartom. Mint, ahogy Lenkeit elképzelem az előző életében. Egy öszvér húzta rongyos szekéren, járva a falvakat A jószága vizeletét csodaszerként (Az élet elixír)árulva a tudatlan embereknek. Talán egy elnáspángolás hiányozna neki!
A szabad zóna hivatalossá tétele, nem lehet spontán személyes érdek.
Józan paraszti ész kellene!

csipinymous 2009.06.14. 20:53:12

@bumburnyak: Na, most akkor a pécsiek, nagyon örülhetnek! Munkahelyteremtő a szcientológiai egyház.
Hétfőn, beugrom. :-DD

szabiracer 2009.06.14. 21:50:48

@sertésmájkrém:ez a betiltósdi nézőpont kérdése(vissza lehetne vele élni),ha mindenki beltiltaná a másik dolgát mi lenne a világból. :)

Translator +X+ · http://www.szabadzona.hu 2009.06.14. 22:05:25

csipi, én csak azt tudom, hogy

- minek kell lennie az országban (orvosi felügyeletnek, mert különben kuruzslás)
- mások hogy mesélik a purifot (és az 60 fok körüli szauna volt, 5 órán át)
- én hogy csináltam (a könyv alapján fogtam a rakat vitamint, beültem fél óra futás után másfél óra 95 fokos szaunába az asszonnyal, és hajrá)
- és hogy mindenhol az orvosok (egy mentőorvos kivétellel, akivel még a zónázást kezdtem) azt mesélik, hogy miért veszélyes a purif, de arról egy kumma szó nincs, hogy miért jó, így pedig hiteltelenek.

szabiracer 2009.06.14. 23:06:35

@Translator +X+:
Hogy miért jó?
Nekem segített kifuttatni egy gyerekori sugárzást,ez a 17.napon volt.
Bevallom nagyon szarul voltam,orvos biztos nem engedett volna tovább menni,
de egyedül csináltam és így a saját felelőségem volt.
Az meg,hogy mi a veszélyes: az embereknek minden veszélyes a vegetáriánus étkezés,a bio teljes kiőrlésű kenyér,a szója,desztillált víz,vitamin fogyasztás a szellemi könyvek vagyis minden ami jó de,hogy
ők a szart is megeszik és már 40évesen menni is alig birnak meg depressziosak,ellenségesk meg a buzikat nézik a tévében AZ NEM GOND.

Warlimont 2009.06.15. 00:20:12

"De nyugi, ezt csak orvosi felügyelettel végzik az országban, mert ugye kötelező méregtelenítéshez orvosi felügyelet."


Nekem ez a méregtelenítés nem orvosi kifejezés, a természetgyógyászok kedvenc kifejezése, mert jól és jó áron eladható.
Nem kell antigénekkel, antitestekkel, enzimatikus kaszkádokkal, metabolitokkal és hasonló orvosi humbuggal foglalkozni, az egyszerű termékvásárló számára megalkottak egy tömör, frappáns, és persze téves elméletet a betegségekről, ami viszont érthető, és eladható.

1. Minden betegség oka a MÉREG, ami felhalmozódik a szervezetünkben.
2. A gyógyulás és megelőzés kulcsa, hogy a MÉREG jusson ki a szervezetből.
3. Erre van mód, de igazán csak a MI TERMÉKÜNK, MÓDSZERÜNK alkalmas rá. Vedd meg, drága, de az egészség megfizethetetlen.
4. Aki mást állít, vagy minket cáfolni merészel, az hazudik, mert nyilván a gyógyszergyárak ügynöke.

Ilyen egyszerű a gyógyítás. Állítólag. Jó lenne látni adatot arra, hogy mennyi a szcientológusok átlagéletkora ennyi okossággal felvértezve. 150 év? Pl hány évet élt maga Hubbard a csodás módszereivel? Sima, hétköznapi 75-öt, és nem 230-at, ami várható lenne a varázslatos iránymutatások és a nagyfőnöksége alapján.

Dr. Kix 2009.06.15. 08:03:18

Úgy látom, Szabiracer személyében méltó utódját találtuk meg Pszientológusnak. Ugyanolyan bolond, csak egy kicsit szelídebb. Viszont a magyar nyelvet már legalább olyan "jól" beszéli/írja, mint egy "átlag" szcientológus.

szabiracer 2009.06.15. 10:34:04

@Kix: Evvel az írásal saját magadat minősíted! :)

Valerijov 2009.06.15. 13:49:57

nocsak: Beszállt a Pirate Bay a szcientológusok elleni háborúba
hvg.hu/Tudomany/20090615_pirate_bay_anonymous_szcientologia_haboru.aspx

motyago 2009.06.15. 14:10:10

A műveletlenség, a tudatlanság, a megismerés vágyának a hiánya alapfeltétel? Csak úgy lehet valaki szci, ha még az anyanyelvén is folyton erőszakot vesz? Már a beszervezésükkor jellemzi őket a megrendítően alacsony értelmi szint és az érzelmi fejletlenség, vagy a szekta gallyazza le őket ilyen tönkké? Fontos az "egyháznak", hogy a "híveik" szellemének törzsén virág ne, csak tapló nőjön? Szándékosan nem engedik fejlődni a tenyészetüket, vagy csak az észveszejtő pénzhajhászás és a "tanulás" miatt nem marad ideje és energiája a pácienseknek arra, hogy képezzék magukat?
Minden komoly vallásnak és felekezetnek van számottevő és mindenki által elismert értelmiségi elitje (tudósok, orvosok, művészek, írók, filozófusok, stb.), de ennek az itt tárgyalt cégnek, ennek a vallási köntösbe bújtatott vállalatnak nincs sok oka a büszkeségre. Nem igazán hallani csillogó szellemű kiválóságokról az ő köreikből.
Az egyszerűségtől (akár az együgyűségtől is) persze lehetnének még szerethetők is. Miért néznénk ellenszenvvel például egy eldugott, szárd halászfalu pásztoraira, csak azért, mert víziszonyuk van, de abban hisznek, hogy birkabogyót kell falniuk, és meteorit gyűjtéssel áldoznak az égieknek? Baj akkor lenne velük, ha zaklatnák a halászokat, és rá akarnák őket venni a galacsinok megadózisú fogyasztására, a mennyei kavicsok vásárlására, ha hazáig kísérnék az embert, nehogy lemaradjon egy "előnyös vételről"...

AnonHun · http://www.freeforum.hu/anonymous 2009.06.15. 15:25:33

@szabiracer: "Nekem segített kifuttatni egy gyerekori sugárzást,ez a 17.napon volt."

Ezt kifejtenéd nekem? Milyen sugárzásról volt szó, honnan tudtál róla és honnan tudod hogy kifuttattad?

Ammonia73 2009.06.15. 22:47:25

szabiracer "Sokévnyi ezoterikus utam után rájöttem,hogy a szellemi lények ha nem tudnak maguktól ránézni az aberációikra,akkor a sci-szabadzóna tech a legjobb megoldás!"
...ha Hubbard hülyeségeit tartod a legjobb megoldásnak, akkor itt az lehet a baj, hogy szerintem még nem értél "ezoterikus" utad végére...
"A kapcsolatmegszakításal semmi gond nincsen,egy szuverén lénynek joga van bármikor eldönteni ha olyan lénnyel áll kapcsoladban,aki nem akar neki jót,..." merthogy ha valaki szcidiotizmusba hajlik és a családja szereti, akkor rosszat akar neki?
"...igen az nem szép dolog ahogy az egyház alkalmazza, elég szélsőséges." most akkor a mondatod első fele az ember (aki nem szci) hétköznapi kapcsolataira vonatkozott? Csak mert ez esetben nincs értelme a mondatod második felének.

Valerijov 2009.06.16. 13:34:49

inforadio.hu:
Börtönbüntetést kért az ügyész a szcientológusok vezetőire
2009. június 16., kedd 12:46

A Szcientológia Egyház struktúráinak feloszlatását kérte a párizsi büntetőbíróságtól az ügyészség, s ez egyben a szektaként számon tartott szervezet betiltását is jelentené Franciaországban. A három hete megkezdődött tárgyaláson az amerikai gyökerű vallási mozgalmat megjelenítő, jogi személyiséggel rendelkező szervezetek ellen folyik eljárás. A vád: "bűnszövetségben elkövetett csalás" és "illegális gyógyszer-kereskedelem"

Amint arról az InfoRádióban korábban beszámoltunk, a szcientológusok Hírnév Központ elnevezésű szervezete, valamint SEL nevet viselő könyvesboltja ellen több egykori szektatag, valamint a Francia Gyógyszerész Kamara feljelentését követően indult eljárás, és a vizsgálati anyag szerint az egyház lelki segélynyújtás címszó alatt valójában elszedi a pénzt a híveitől.

A nagy médiaérdeklődés mellett lezajlott háromhetes tárgyalás alatt a bírák egy teljes napot foglalkoztak például azzal az "elektométer" nevű műszerrel, amely a vezetők állítása szerint az egyház által szervezett teszteken résztvevők érzelmi és értelmi állapotának alakulását mutatja, és amelyet a híveknek ötezer euróért, mintegy 1,5 millió forintért meg kellett vásárolniuk.

A szcientológusok szerint a műszer valóban működik, a vizsgálóbíró által felkért szakértők viszont úgy vélik, a komolytalan szerkentyű valójában szemfényvesztés. Az egyház védekezését az is megnehezítette, hogy kiderült: a szervezet párizsi vezetője megvette ugyan a szerkezetet, de soha nem használta azt.

"Állandóan vásárolni kellett"

A tanúk meghallgatása során egy egykori szektatag azt ecsetelte a bíráknak, hogy "beszervezését" követően az egyház elöljárói miként vettek ki a zsebéből mindössze négy hónap leforgása alatt több mint 21 ezer eurót, mai árfolyamon közel hatmillió forintot.

"Állandóan vásárolni kellett tőlük" - mondta az önmagát depresszióra hajlóként jellemző negyvenéves nő, aki hiába mondta, hogy elfogyott a pénze, a szcientológusokat mindez nem hatotta meg, sőt, egy hitelintézetbe kísérték, hogy kölcsönt vegyen fel a további kiadások finanszírozására.

Vallomásában az egyház által engedély nélkül forgalmazott, vitaminoknak nevezett szerekre is kitért, melyeket a híveknek a különböző "tisztítókúrák" alatt kellett szedniük, és amelyek a nő elmondása szerint ahelyett, hogy fölerősítették volna, "valósággal kimerítették" őt. Mindez alátámasztotta az ügyben eljáró vizsgálóbíró által megfogalmazott véleményt, mely szerint a szervezet a "vitaminokkal" és a több órás szauna-használatot előíró tisztítókúrákkal valójában a tagok teljes alávetettségét akarta elérni.

Mindezeket figyelembe véve az ügyész a két szcientológus szervezet feloszlatása mellett négymillió eurós (1,1 milliárd forintos) pénzbüntetés kiszabását, hat vezetője ellen pedig négy évig terjedő börtönbüntetést kért a bíróságtól.

Az ügyben ősszel várható ítélet, a szcientológusok pedig továbbra is azt állítják: az ellenük indult eljárás valójában támadást jelent a vallási szabadság ellen.
S. Ráduly János, Franciaország

ThufirHawat 2009.06.16. 14:46:02

"az ellenük indult eljárás valójában támadást jelent a vallási szabadság ellen" Kapják be. Meg azok is, akik engedték és engedik, hogy egyházként bejegyezhessenek egy ennyire korcs társaságot!

Translator +X+ · http://www.szabadzona.hu 2009.06.16. 18:14:27

:: Warlimont 2009.06.15. 00:20:12

Nekem ez a méregtelenítés nem orvosi kifejezés, a természetgyógyászok kedvenc kifejezése, mert jól és jó áron eladható.

Az nem orvos?

De pölö gondolom nehézfémmérgezést sem kezeltek, mert olyan nincs, sőt pszichiátriai problémákat sem okoz...

:: Nem kell antigénekkel, antitestekkel, enzimatikus kaszkádokkal, metabolitokkal és hasonló orvosi humbuggal foglalkozni

Az az asszony dolga, ő csinálta a Ph. D. szigorlatát tumorsejtbiológiából :D

:: az egyszerű termékvásárló számára megalkottak egy tömör, frappáns, és persze téves elméletet a betegségekről, ami viszont érthető, és eladható.

Oké, akkor mitől lettem jobban? Ezt még mindig nem mondtad, és ez csökkenti a TE hitelességed.

:: 1. Minden betegség oka a MÉREG, ami felhalmozódik a szervezetünkben.

Ilyet a szci soha nem állított.

:: 2. A gyógyulás és megelőzés kulcsa, hogy a MÉREG jusson ki a szervezetből.

Ilyen lerakódás nevű izé akkor nincs is a szervezetben?

:: 3. Erre van mód, de igazán csak a MI TERMÉKÜNK, MÓDSZERÜNK alkalmas rá. Vedd meg, drága, de az egészség megfizethetetlen.

Spec én ezt tartom a leghatékonyabbnak a listából, ami viszont egyenlő a legbrutálisabbal, ezért nem mindenkinek ajánlható...

:: 4. Aki mást állít, vagy minket cáfolni merészel, az hazudik, mert nyilván a gyógyszergyárak ügynöke.

Ezért jó, hogy te nem vagy demagóg. :D

Warlimont 2009.06.16. 20:33:15

"Nekem ez a méregtelenítés nem orvosi kifejezés, a természetgyógyászok kedvenc kifejezése, mert jól és jó áron eladható.

Az nem orvos?"


Nem. Orvos az, aki orvosi egyetemen szerzett diplomát és Dr.-vel kezdődik a neve. Lehet olyan orvos, aki később természetgyógyászattal is elkezd foglalkozni, de nem minden természetgyógyszás orvos.

A többi felvetésed szimplán nem érdekel.

Translator +X+ · http://www.szabadzona.hu 2009.06.17. 00:21:41

:: A többi felvetésed szimplán nem érdekel.

No comment

Sisko86 2009.06.17. 19:18:32

@szabiracer:
1. A magyar helyesírás szabályai ajánlott olvasmány.

2. Említetted, hogy a méregtelenítő kúrával távozik a tested által elnyelt sugárzás. Fizika könyvet is olvashatnál.

3. Mérgezik az ételünket állításod szerint. A hatalom. Méghozzá a háttér. Aha. Igazából tök mindegy mit olvasol, úgyis azt hiszed el ami a paranoiás világnézeteid alátámasztja. Mert ugye mindenki más hazudik.

szabiracer 2009.06.17. 23:41:15

@Sisko86:
1,Jó ötlet,rajtavagyok!

2,Meg a sugárzáshoz kapcsolódó mentális kép amire sikerült ránézni.

3,Akkor nagyon sok paranoiás van a földön!
Én eszem a bio élelmiszert te meg edd a műtrágyás,vegyszeres tartósitószeres,hormonkezelt stb.ételt(szart).
Nem mindenki hazudik,pl a környezetem nem.

Dr. Kix 2009.06.18. 08:07:30

Én az előző hozzászólásban 14 helyesírási hibát számoltam meg. :)
(Elnézést az OFF-ért.)

Ammonia73 2009.07.08. 18:28:17

Kedves Reformer! Van már valami új fejlemény a perrel kapcsolatban?

Reformer 2009.07.09. 13:19:06

nincs, de még az eddigiek összefoglalóját is meg kéne írni

Ammonia73 2009.07.09. 16:43:11

@Reformer: ...hát, én már nagyon kíváncsi vagyok és várom...:)

Ammonia73 2009.07.09. 16:44:03

@Reformer: ...hát, én már nagyon kíváncsi vagyok és várom...:)

Ammonia73 2009.07.09. 16:56:49

@Reformer: ...hát, én már nagyon kíváncsi vagyok és várom...:)

Ammonia73 2009.07.28. 23:00:16

Kedves Reformer!
Várom, csak várom azt az összefoglalót...egyszer csak megírod. :D
süti beállítások módosítása