Tények, tapasztalatok, vélemények és hírek a szcientológia egyházról

Szcientológia: objektíven és szubjektíven

Szcientológia: objektíven és szubjektíven

Képviselőkampány

2008. október 30. - Reformer

Már ilyen is van.

Akcióban az OT-k!

Kedves Barátaim!

....
Az OT bizottság elindított egy megelőző kampányt, ahol 425 képviselő, és véleményformáló személy kap az Alapok csomagból néhány könyvet, amely reálissá teszi számukra, hogy mi is az amiért mi szcientológusok folyamatosan hajtunk.

2010-ben mint tudjátok választások lesznek és már most okként kell fellépnünk és nem megvárni azt, hogy olyan párt kerüljön hatalomra melynek célja, hogy eltörölje a nem történelmi egyházakat. Ha felmentek a pártok honlapjaira akkor láthatjátok, hogy komoly veszélynek vagyunk kitéve. Én nem akarok sárga csillagot viselni a mellkasomon, vagy a cégem és tevékenységem veszélybe kerüljön illetve, hogy szégyenkeznem keljen azért mert segítek az embereknek.

OT-k és Pr-osok veszik fel a kapcsolatot a politikusokkal, és végig kisérik az eseményeket, hogy ezeket a könyveket olvassák is el. Ez az akció azt is megmutatja, hogy milyen százalékban vannak mellettünk, mennyien ellenünk + a 20%   amit mi szeretnénk, hogy hadjanak minket és hadják, hogy tovább segítsünk. Amit mi tehetünk az egyszerű, mindenki maga dönti el, hogy mennyire vállal felelősséget azért, hogy ez a kampány létrejöjjön és sikerüljön. Egy politikus könyvcsomagja 14.000 ft ez egy olyan összeg, mely jobb esetben nem vág földhöz senkit, de mégis tett valamit. Ha mi nem tesszük más nem fogja.

Arra kérlek benneteket, hogy vállaljatok fel minimum 1 politikust, de ha tehetitek többet is azt mindenki maga látja mit engedhet meg magának. Tudnotok kell, hogy legutóbb egy nyugdíjas hölgy vállalt egy politikusért felelősséget a nyugdíjából úgy, hogy nem szientológus. Ha ezt megteszi egy nem szientológus idős hölgy aki felismerte, hogy lehet tenni valamit akkor nekünk is lépnünk kell.
Kérlek benneteket írjátok meg, hogy ti is felelősséget vállaltok a saját és a céljaink érdekében.
Ha tehetitek küldjétek tovább ezt az üzenetet köszönöm.
Baráti üdvözlettel:

Sz.V.
 

Pár dolog:

0. Az OT-knak miért van szüksége ilyen földhözragadt módszerekre a politikusok befolyásolására? Hiszen elég lenne csak pár természetfölötti képességet bevetni...

1. Megnéztem a pártok honlapjait szcientológia ügyben (keresés "szcientológia" szóra):

mszp.hu - nincs találat
fidesz.hu - 31 találat, mind negatív az egyházra nézve
mdf.hu - 2 találat, 1 negatív
kdnp.hu - 1 találat, ami negatív

Ebből kiderül, kit kell támogatni a szcientológusoknak. De hát oda már amúgy is van kapcsolat...

1A. szerintem pont az hiányzik ennek az országnak, hogy a parlamenti képviselők Hubbard műveit tanulmányozzák... van nekünk elég bajunk, nem kell, hogy még inkább képbe kerüljenek a lehúzás és átverés művészetével.

1B. nem látom a logikai összefüggést a mostani parlamenti képviselők Alapok-olvasása és a 2010-es választások eredményeinek befolyásolása között

2.  14000? Az Amazonról olcsóbban is megoldható! :)

3. sárga csillag viselése - ajánlom tanulmányozásra Godwin törvényét, illetve a következő fogalmak tisztázását: náci kártya, reductio ad Hitlerum. Ron nem írt erről, de megfontolandó, figyelembe véve azt, hogy mennyire szeretik a zsidóüldözéshez hasonlítani a szcientológiaellenességet az egyház tagjai és tisztviselői.

A bejegyzés trackback címe:

https://objektivszcn.blog.hu/api/trackback/id/tr89741368

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

_Feree_ 2008.10.30. 22:06:38

Hadd csinálják. :)
Volt már hasonló akciójuk, azt is nagyon "szerették" a politikusok. :P
www.katolikus.hu/news/20010404S.html (hazai hírek) - bővebben:
www.freeweb.hu/mkdsz1/n12/galan.html

Ezenkívül az alábbi húzásuk is "elismerésre" méltó:
www.szabadgondolkodas.hu/pszi/cchr/veerland/vadirat.htm

Szóval fújják csak a parazsat, hátha lángra kap. :P
---
Szép, hogy a szavak jelentésén kívül most már a magyar helyesírást is megreformálják. LOL
"hadjanak minket és hadják"
Hogy a bánatba sikerült a "hagy" szótő ilyenforma ragozása? Még az "ahogy ejtük, úgy írjuk" alapvetésnek sem felel meg.

De a legszebb: "szientológus" ... következetesen. :P

Lovag, aki azt mondja: Ni! 2008.10.30. 22:09:13

"hadjanak minket és hadják"

Ezeknél tényleg van valami anti-helyesírás tech, vagy mi van itten kérem szépen?
Azt már tudjuk, hogy a muszáj az valójában muszály, csak mindenki rosszul tudja... most már a hagyjákból is hadják lett. Akkor itt a had a szótő? Biztos a katonásdis énük teszi... Szép. Ezek az emberek elvileg rengeteget olvasnak, szótisztáznak. Nem találkoztak még ezzel szóval elégszer ahhoz, hogy feltűnjön nekik, hogy máshogy szokott kinézni? És nincs egy rohadt Word-jük sem? Vagy ennyire szeretik égetni magukat?

És akkor a tartalomról még nem is beszéltem....

fairi 2008.10.30. 22:09:47

Kezdem érezni sok kidobott könyv lesz,így olcsó tudok nagymamámnak egy kis gyújtóst venni..:D:D:D

rpont 2008.10.30. 22:31:39

lesz majd LRH klub a parlamentben, ahol csereberélik a képviselők a könyveket, ki-mit kapott.

rpont 2008.10.30. 22:37:37

nah ácsi: 425-en kapnak a jóból, 386-an vannak az országgyűlésben, akkor ki a maradék 39?

_Feree_ 2008.10.30. 22:42:50

OFF
rpont 2008.10.30. 22:31:39

... és az nyer, aki a leghamarabb tud túladni a magáén. :D

ON

Azért ez a "sárga csillag" hangulatkeltő elem nagyon odabasz. :P

"hogy szégyenkeznem keljen azért mert segítek az embereknek."
... kiáramlás - beáramlás ...
Lehúzza a koldust is, mi? ;)

_Feree_ 2008.10.30. 22:44:21

Rpont - az csak a te realitásod. :)
Nekik 425 és kész!
Ül, bólogat, nem vitakozik ... ééééértem? :)

Danis 2008.10.30. 22:49:54

Ezt most ingyen adják nekik, vagy aki "elvállal" egy politikust, annak meg is kell vennie a könyveket?

_Feree_ 2008.10.30. 23:02:01

Danis - ez olyan, mint az állatkerti örökbefogadás. :)
Fizetsz - tied lehet. :P ... illetve kap könyvet, jól.

al Dajjal 2008.10.30. 23:15:34

A helyesírás valóban katasztrófa...

Mi van, Sz.V? Nem megy a bolt? 425*14.000=5.950.000
Vajon utána nem lesz bünti, ha visszaesik a stat, mert nagy lesz a lelkesedés és egy hét alatt vállalnak be mindenkit? :-P

Amúgy az a "felelősségvállalás" mit jelent azon kívül, hogy fizetnek helyette? Pusztán az anyagi részre vonatkozik vagy egyéb területekre is?

Rpont!

"425 képviselő, _ÉS_ véleményformáló személy"
Bízom benne, hogy nem kell tovább magyarázni. :-)
Így elkerülhették volna a félreértelmezést:
425-en - képviselők és véleményformáló személyiségek...
De a hejjessírás (tényleg sírni tudnék rajta) láttán nem várható el tőlük.

rpont 2008.10.30. 23:25:07

al Dajjal, értem én, ezért kérdem, ki lehet a maradék 39?

al Dajjal 2008.10.30. 23:29:50

Médiaszemélyiségekre gondolok, illetve olyanokra, kiknek saját területükön szavuk van - nem csupán szakmájukra vonatkozó kérdésekben is.
Vannak páran - tudósok, gazdasági emberek, akik viszonylag gyakran szerepelnek a sajtóban.
Bocsi a feltételezésért. :-)

Benedx 2008.10.30. 23:38:24

Hijjnye, ez aztán a színvonal :D
A parlamenti képviselőink pedig már most úgy viselkednek, mintha igen behatóan tanulmányozták volna Hubbard műveit :) Tiszta sci-fi az egész országgyűlés!

_Feree_ 2008.10.30. 23:59:02

De most azért gondolkozzunk már el azon, hogy MIÉRT is akarnak a POLITIKUSOKNAK osztogatni?

"2010-ben mint tudjátok választások lesznek és már most okként kell fellépnünk és nem megvárni azt, hogy olyan párt kerüljön hatalomra melynek célja, hogy eltörölje a nem történelmi egyházakat."

És ehhez mi köze pont a politikusoknak?
OK, hogy a választások idején vannak ilyen-olyan koalíciós megállapodások, de azért üljünk már le és gondolkodjunk!

Pártot a magyar nép választ.
Nem a parlamenti képviselők. :)
Egyetlen jó választás nekik az MSZP hatalmon maradása lenne.
Van ennek esélye? (OK - nem akarok politizálni ... senki ne vigye el ebbe az irányba!) A magam részéről ezt az esély igencsak kicsinek látom ... és ha be is jön, az nem a képviselők dicsősége lesz. :)

De azért csak dobálják ki a pénzt az ablakon - örül az én szívem, mikor az ilyen marhaságaikról tudomást szerez. :P

_Feree_ 2008.10.31. 00:00:16

"Pártot a magyar nép választ."
Akarom mondani: parlamenti képviselőket ... ezzel együtt persze pártot is.

AnonHun · http://www.freeforum.hu/anonymous 2008.10.31. 00:03:16

Jokka itt vagy még?

Emlékszem egyszer mondtál olyat, hogy nem értenél vele egyet, ha az Egyház bele akarna folyni a politikába.
Szerintem most pont ez történik.

Gondolom úgyis ki fogod magyarázni, hogy ez mennyire ártatlan cselekedet. Nem is akarok vitatkozni, csak jelzem, hogy szerintem ez már túllépett azon a bizonyos határon.

A szerelő 2008.10.31. 00:06:50

Több dolgot is furcsállok. A hejesírást "hadjuk" :) Első, amire gondoltam, az a statisztika felljebbvitele. A második: hogy ha jól tudom, ezt a kiadványt az egyház házon belül állítja elő. Ha egy bármilyen terméket előállító cég hasznot remél ajándékozásból, akkor örömmel osztogat reprezentációs céllal. Tehát nem értem, hogy ezt miért kell a tagoknak kifizetni. Azaz, ez egy újabb trükk a lehúzásra. És végül ami furcsa, hogy öreg, jószívű nénikék vagy hasonló személyek gyakran felbukkannak lehúzások alkalmával. Gyanús ez nekem :)
És még valami. Csak nem hiszi el bárki is, hogy a képviselők akár csak 1 percet is el fognak tölteni ezen kiadványok olvasásával?

rpont 2008.10.31. 00:34:11

Feree, bármi is legyen a 10-es választások eredménye (láttunk mi már meglepő dolgokat), a politikai elit nagyjából uaz marad, csak egy kicsit átrendeződik a patkó. A kemény mag úgyis marad, azok tuti listás helyről jönnek, sohase cserélődnek. Szal logikus lépés már most is spanokat szerezni a képviselők között, kérdés csak az, ennek a könyvosztásnak lesz-e bármi hatása. Németországban próbálkoztak már hasonlóval, ott nagy sajtó visszhangja lett a projektnek, hatásfoka = 0.

De igazából itt is csak arról van szó, hogy A SZENT CÉL érdekében minél több pénzt csikarjanak ki a bepalizottakból.

rpont 2008.10.31. 00:36:44

tényleg, Reformer, mi újság a 2-év-múlva-Clear-Magyarország projekttel? Nagy a kussolás, pedig szorít az idő. Kezdek aggódni...

_yx 2008.10.31. 00:42:03

Szerelő: Te kimaradtál abból, hogy hogyan lettek "ingyen" könyvek minden magyar könyvtárban?
ÉS felhívnám az OT bizottság figyelmét, hogy a lelkes szci "hívők" a különböző önkormányzatok területén élnek, melyek polgármestereit és képviselőit szintén meg kellene ajándékozni. 3200 önkormányzat, legalább 10 képviselő, na meg a jegyzőnek is..Plusz megyei képviselet. És ráadásul nem csak a parlamentben ülnek politikusok, hanem szerte a pártképviseleti szerveknél, stb.. Szóval, ha minden kedves magyar szci 10 neves személyért vállalna felelősséget mindössze 140eHUF értékben.. akkor nemcsak az elfekvő "Út a boldogsághoz" füzeteknek lenne megoldva a gondja, de övék lehetne a jövő évi szabadság érdemérem is! :D

Neocon 2008.10.31. 01:09:50

mszp.hu - nincs találat
fidesz.hu - 31 találat, mind negatív az egyházra nézve
mdf.hu - 2 találat, 1 negatív
kdnp.hu - 1 találat, ami negatív

Hát az Szdsz-t már meg sem akarják gyilkolni, az Szdsz már smafu?

gondolkodoo 2008.10.31. 01:42:56

tegyunk egy gondolatkiserletet, tegyuk fel, hogy parlamenti kepviselok vagyunk, valasszon mindenki a maga oldalanak megfelelot. Valaki odamegy hozza, mikor este hulla faradtan jossz ki a parlamentbol egy hosszu ulesnap utan, es valami konyvet akar radtukmalni, tuti elbol elhajtod mert mennel haza a csaladhoz. masik verzio, hogy postan erkezik, tudjatok mennyi mindent kap egy kepviselo a Mari neni sopankodasatol az uzleti megkeresesig mindent... szoval iktatja a kukaba, jobb esetben a sarokba. Sci csoka felhivja es kerdi, hogy olvassa-e mar, a 2-3. utan tuti lerazza. Ezek utan elkezd gondolkodni, hogy mi a szart akarnak tole. Mire juthatsz 1. ezek itt valami vallasi befolyast akarnak szerezni, ez nem jo, esetleg rajon, hogy NBH mar regota figyelmeztet ra, szoval be kellene tiltani. 2. Nekiul elolvasni az alapokat, csak hogy leszaljanak rola, legalabbis belelapoz. Tuti par oldal utan feladja es hulyenek nezi oket, plusz ha a kave es a cigi kozott szobakerul a folyoson, akkor milyen beszelgetes lehet:
-Te Ferikem te is kaptal abbol a konyvbol engem valami csoka ezzel zaklat, mit tudsz te errol?
-Nem tudom Viktorom, ekkora boszmeseget reg lattam (itt egy torgyani fordulattal), ez meg nalam is nagyobbat kamuznak, azt hittem te kuldetted.
-Ferikem, szerinted kik lehetnek
-Nem tudom.
Te Gyuri mit mondanak az embereid kik ezek?
-Ferikem ezekre mi mar felhivtuk a figyelmet, allamhatalomra tornek, csak nem irtuk ki konkretan, hogy ok, de minden evben olvashatjatok.
-Te Ferikem, szerintem ezt be kellene tiltani.
-Viktorkam, szerintem is.

Es megszuletik a kovetkezo 100%-ban elfogadott uj torveny. :D

Fekete Sámuel 2008.10.31. 03:56:27

Mekkora hülyék!

Na emberek, mondom mi van az egyházban politikai fronton. Négy betűvel összefoglalható. KUSS. Semmilyen formában nem találkoztam bent politikával, holott az ottaniak egy jelentős részénél tudtam következtetni a politikai hovatartozására, úgy gondolom, hogy nincs kifejezett túlsúly egyik oldal irányába sem. Van ilyen is, meg olyan is. Van például valaki, aki szerint a kommunizmus 1.1-es tónusú rendszer volt.

Ballibekre a jobbosok szerint viszont jellemző ez a partizánszerű viselkedés, a másik nácizása, hitlerezése, "ez ki akar nyírni minket" meg ilyenek. A jobbosokra meg a ballibek szerint hazaárulózás, nemmagyarozás, idegenszívűzés jellemző. Ez most egy "ki akarnak nyírni minket" típusú duma, úgyhogy ezúttal balról jön.

Szerintem egy kicsit túlbuzgó középkaliberű ballib marketinges pöcs alkotott valami nagyot odabent, és kivételesen nem tudott szájzárat rakni magára. Az idióta! Idióta! Idióta!

Tapasztalat.. 2008.10.31. 07:55:41

Sőt. Miért nem mennek és nyúlják le a koldusokat? Megmagyarázzák nekik, hogy kiáramlás-beáramlás és már is megvan a 14000 HUF. Hajra!! Használjátok a tech-et!!

szmissz.dzson (törölt) 2008.10.31. 08:03:17

nem szeretnék politizálni (nem is fogok), de ebben az esetben örülnék, ha jobboldali kormányunk lenne 2010-től.

nemcsak arra jó lehetőség ez a 'kampány", hogy a szci-k elérjék, hogy olyan politikusok kerüljenek az ország élére, akik nem üldözik a szektákat, hanem az is reményük, hogy egy-egy államférfin át még jobban belefolyhassanak a politikai-gazdasági életbe. vajon gyömrő után melyik városban lesz szci polgármester?

lehet, hogy ezúttal anonymous is készíthetne névre szóló anyagot a politikusoknak.

AnonHun · http://www.freeforum.hu/anonymous 2008.10.31. 08:25:18

Smith:

"olyan politikusok kerüljenek az ország élére, akik nem üldözik a szektákat"

- Ők is ezt gondolják, csak azt felejtik el, hogy a kormányt nem képviselők hanem az ország választja :)

"az is reményük, hogy egy-egy államférfin át még jobban belefolyhassanak a politikai-gazdasági életbe"

- Szerintem is inkább ez az igazi cél.

"lehet, hogy ezúttal anonymous is készíthetne névre szóló anyagot a politikusoknak."

- Abszolút megfontolandó!

Anonymous? Lépünk?

Reformer 2008.10.31. 09:23:12

szerintem nem kell "ellenanyagot" küldeni, elég nagy láblövés lesz ez, főleg ha a kísérőlevelet is az írja, aki ezt a körlevelet elkövette :)

sirnemes 2008.10.31. 09:35:44

helyesirasra valoszinu a magyar helyesiras 2 000 000 000 031 evi 9999384732 kiadasat hasznaljak mar. mert hogy nekik mar ez is megvan. tudjatok egymilliard eves szerzodes, ugylatszik van akinek mar letelt.

masreszrol valoszinu hogy a politikus Pr-se napi 23 ora munka mellett egy szci - szallagos konyv csomagot fog tanulmanyozni...

na ebbol latszik hgoy ezek az emberek keves idot toltottek el a valo vilagban.. sajnos.

Lovag, aki azt mondja: Ni! 2008.10.31. 09:36:17

Ez itt kicsit off, de ha körlevelekről van szó, akkor már jelzem, hogy tegnap e-mailen eljutott hozzám a drogmentes maratonról szóló, iskoláknak címzett, Anonymoushun által szerkesztett tényfeltáró anyag. Ráadásul egy olyan ember küldte, aki nem tudja rólam, hogy ismerem a zagyházat, nyilvánvalóan azért küldte, hogy képben legyek, kik is ezek.
Szóval működik a dolog. :)

movie 2008.10.31. 10:37:53

A szci ezt a postot nem támadja (még(?)); Lehet, hogy a levelet küldő kollégát már etikailag gyomrozzák. (hátha)

szmissz.dzson (törölt) 2008.10.31. 10:41:13

bizony, mogyoróval keresgetik a mókust :D

szmissz.dzson (törölt) 2008.10.31. 10:59:08

egyébként az milyen durva lenne, hogy a választási vereségen kesergő gyurcsányhoz odalép egy ot, hogy "a munkahelyi problémáid oka az engramjaidban keresendő". gyurcsány meg a nagy szomorúságon felülkerekedve magáévá teszi a szci tanokat, és a 2014-es választásokra ot-csillió szintre fejlődik, majd megnyeri a választást.

utópia, tudom.

és merénylettel zárulna.

a legkeményebb, hogy ezt a kis történetet tutira elképzelhetőnek tartja pár szci kutya :D

Lovag, aki azt mondja: Ni! 2008.10.31. 11:08:19

szmissz, érdekes lenne végignézni a folyamatot. Persze már az is durva lenne, ha pár politikust sikerülne nekik most befűzni, és iszonyat magas tónusú honatyák átszellemülten nyomnák a hülyeségeket.
Szerencsére ez esélytelen... :)

örge1 2008.10.31. 11:28:55

Egy szcientológus polgármester karrierje:

objektivszcn.blog.hu/2008/05/08/volt_mar_egyszer_szcientologus_polgarmesterunk

A lényeg:
1998-as választásokon: 30,12%
2002-es választásokon: 6,6%

Vajon mivel magyarázták?

szmissz.dzson (törölt) 2008.10.31. 11:34:06

apropó gyömró. a tegnapi metropol olvasói levelek rovatában volt egy gyömrői levélíró, aki feltűnően bírálta a pszichológiát, mint gyógyító tudományt és - bár nem mondta ki, hogy a szcientológiára gondol - erősen kardoskodott egy gyógyszeres beavatkozás nélküli kezelési módon.

örge1 2008.10.31. 11:35:46

Szóval aki szeretné, hogy a kormány biztosan bukjon a következő választásokon, az ne akadályozza, hogy a scik náluk nyomuljanak, aki pedig nem szeretné, az tegyen meg mindent ellenük:)

Tapasztalat.. 2008.10.31. 11:53:07

"Vajon mivel magyarázták? "

Hát, hogy nem használta megfelelően a tech-et... :)
Van más magyarázatuk???

Teker 2008.10.31. 13:03:37

"Vajon mivel magyarázták? "

teljesen nyilvánvaló, hogy helytelenül alkalmazta a tech-et, ártó tetteket követett el garmadával, és elnyomó személyekkel vette körül magát akik miatt potenciális bajforrás lett :D

mindenki hülye, csak az egyház helikopter! :D

anonViktor 2008.10.31. 13:42:52

Sziasztok!

A Szci világában az ilyen húzások, mint a "Képviselőkampány", teljesen hétköznapi alkalmazásai a standard, általános tech-nek. Vagyis ilyen akciókat indítgatnak nap, mint nap.

Nem szabad komolyan venni azokat a feltűnősködő, nagyzoló részleteket, amikkel saját magukat frászban tartják - nagy veszély, meg üldözés, meg ilyenek. Ez a hír egy kis színes, nem több.

Viszont legalább jót lehet röhögni az együgyüségükön, hisztijükön, amit csapnak benne. Ja, és az örök kedvencem, hogy majd megmentenek engem.

V

mazsi6000 · https://tudnijo.hu 2008.10.31. 13:49:45

"Csak nem hiszi el bárki is, hogy a képviselők akár csak 1 percet is el fognak tölteni ezen kiadványok olvasásával? "
A képviselők semmivel nem töltenek el egy percet sem, ami nem a személyes hasznukat szolgálja.
Akkor fogja elolvasni ha úgy gondolja szavazatokat nyerhet vele... Ha véletlenül egy képviselő érdeklődni kezdene az Anon iránt az ugyanebből az okból lesz, és nem azért mert az valami hú de szuper dolog.

mazsi6000 · https://tudnijo.hu 2008.10.31. 13:54:03

"Egyetlen jó választás nekik az MSZP hatalmon maradása lenne.
Van ennek esélye?"
Az attól függ mekkorát tudnak ismét hazudni (nagyot), és mennyire átverhető az átlag választó (nagyon).

mazsi6000 · https://tudnijo.hu 2008.10.31. 13:58:26

"Valaki odamegy hozza, mikor este hulla faradtan jossz ki a parlamentbol egy hosszu ulesnap utan"
Ne röhögtess már...

mazsi6000 · https://tudnijo.hu 2008.10.31. 14:02:38

"Van például valaki, aki szerint a kommunizmus 1.1-es tónusú rendszer volt."
Az a valaki LRH volt, és milyen igaza van.

Dr. Kix 2008.10.31. 14:56:21

Reformer!

A floodolást nem akarod tiltani? Több helyen kickbann jár érte, talán azért, mert tényleg zavaró. Nagyon. Lásd mazsi 4 hozzászólása. (kötschög politikus, még 1x kötschög politikus, ne röhögtess, LRH-nak igaza van.)

_Feree_ 2008.10.31. 15:02:26

mazsi6000 2008.10.31. 13:54:03
"Egyetlen jó választás nekik az MSZP hatalmon maradása lenne.
Van ennek esélye?"
Az attól függ mekkorát tudnak ismét hazudni (nagyot), és mennyire átverhető az átlag választó (nagyon).
---
Látom, jól felfogtad a lényeget. :) Ennek a gondolatnak a folytatása (amit figyelmen kívül hagytál):

"(OK - nem akarok politizálni ... senki ne vigye el ebbe az irányba!) "

Amit írtam, annak viszont az volt a *lényege*, hogy hiába tekernek a *politikusokra* abban a reményben, hogy a köv. választások után olyan párt kerül hatalomra, ami nekik minimum nem tesz keresztbe ... értelme semmi, "köszönjük Emese" kategória; mivel azt, hogy melyik pártnak lesz több szava a Parlamentben azt azok fogják eldönteni, akik elmennek szavazni.

Megpróbálnak maguk mellé állítani néhány honatyát? Volt már ilyen erőlködésük, tömény elutasítással találkoztak (ha akarsz még linket, írhatok többet is, mint amennyi a legelső hozzászólásomban van :) )

Talán, esetleg, nem biztos, lehet, hogy azzal többre mennének, ha az ország minden egyes lakójának küldenének egy kis csomag könyvet. :P

Az lenne ám az igazi pénzeső a New Era Publications International-nak. :P

motyago 2008.10.31. 15:35:18

228(!) egyházat, illetve felekezetet jegyeznek ma Magyarországon. Az EU-tagságunk bizonyos normák követésére késztet, de nem hiszem, hogy minden országnak kötelessége lenne elfogadni, befogadni, megtűrni, sőt kedvezményekkel támogatni a többi tagállamban működő összes (akár szélsőségesen) hülye és veszélyes szektát. Úgy tűnik, ez nincs is így, a gyakorlatban, az alkalmazásban legalábbis.
Sok minden viszonylagos, a demokrácia is az. Sok a szempont is persze. Ha azt nézzük, milyen tág teret enged egy állam a területén működő, totalitárius hatalomra törekvő, egyháznak álcázott multinacionális rablóbandáknak, akkor már lehet némi fogalmunk az adott ország állapotáról. Azt sem nehéz megérteni, nálunk pl. miért a még mindig uralmon lévő, a diktatórikus rendszer hű kiszolgálóiban látják a reményt a szektahangyák.
Világ szellemi és erkölcsi proletárjai egyesüljetek!

anonymoushun · http://anonymoushun.com/ 2008.10.31. 16:26:01

Egyetértek Reformerrel, elég nagy láblövés lesz ez nekik, nem kell Anonymousnak egyből "védekeznie" a politikusoknál. Nekünk a választókat kell "tisztába" rakni. :) Ezt pedig szerintem egyre jobban csináljuk, és addig folytatjuk, míg eltörlik az egyházi bejegyzését a képviselők! :))))

al Dajjal 2008.10.31. 17:13:08

Jut eszembe!

Van ennek az izének bármiféle hittétele, szentírása, ideológiai alaptanítása azon kívül, hogy "vedd a könyvet, fizess be előadásra és ne kelljen adót fizetnünk"?
Milyen istent vagy felsőbbrendű hatalmat imádnak? A kereszténység vadhajtásaként kell rá tekinteni?
Egy szci el tudná ezt mondani vagy csak elém tolna egy Hubbard-összest?

movie 2008.10.31. 18:35:24

Eddigi ismereteim alapján a szci néhány készségfejlesztő tanfolyammal indítva az emberben lakozó lélek megismerése felé próbálja vezetni az embert. Ez a felvezetés.

A tanfolyamok végzését hídon való haladásnak nevezik. Az egyre magasabb szintű tanfolyamok, egyre drágábbak és egyre kevésbé (vagy egyáltalán) nem mérhető eredményeket hoznak.

Ciprian 2008.10.31. 20:08:08

szdsz.hu-n nincs találat.

Elnyomó 2008.10.31. 20:12:57

Emberek, ez egyáltalán nem vicces, és nem szabad annyiban hagyni. A magyar képviselők hülyék, egy részük meg fogja enni ezt a sok baromságot. Másfelől, egy percre sem szabad békén hagyni az "egyházat", hanem lehetőleg minden megmozdulásukra kell egy gyors válaszlépés. Amint lesz egy kis időm, fogok írni egy szép ellenlevelet, amit el lehet küldeni a képviselőknek. Minden Anon "fogadjon örökbe" egy képviselőt, és lássa el a szükséges infóval. A másik ilyen téma a Drogmentes Maraton, na azzal meg szerintem azt kéne csinálni, hogy írni szintén egy terjedelmes, de áttekinthető levelet, és elküldeni az ÖSSZES magyar iskola igazgatóságának, tanári karának. Hamarosan jelentkezem!

dzsucseharcos · http://songun.blog.hu 2008.11.01. 03:37:59

al Dajjal 2008.10.31. 17:13:08

>A kereszténység vadhajtásaként kell rá tekinteni?

Nem, bár elég ősi vallásnak nem is vadhajtása. Legrövidebben összefoglalva: a gnoszticizmus mai formájának tekinthető.

AnonHun · http://www.freeforum.hu/anonymous 2008.11.01. 13:31:46

al Dajjal:

Saját istenképük nincsen, leszámítva egy "végtelen" erőt, amit ők 8. dinamikaként definiálnak.

Hittételek helyett egy alapvetően jó, de könnyen kiforgatható és adott esetben lelki zsarolásra használható Etika-rendszert használnak.

Ezenkívül létezik egy "Út a boldogsághoz" (WTH - Way to Happiness) nevű füzetecske, ami egy modern tízparancsolatnak felel meg. Ez is alapvetően jó, bár nekem elég fura a "Ne árts a jóakaratú embereknek" útmutatás. A rosszakaratú embereknek lehet ártani? Ki dönti el hogy jó vagy rosszakaratú az illető? Remélem itt is érződik a kiskapu lehetősége.

Magukat úgy hirdetik, hogy minden vallással kompatibilis a Szcientológia. Ez persze csak eleinte igaz, hiszen pl. a lélekvándorlást elég nehéz összeegyeztetni a kereszténységgel, vagy Xenu-t, a galaktikus gonoszt bármilyen más vallással.

Hubbard állítólag Krisztust is csak egy "implantnak" tartotta:
www.scientology-lies.com/quote.html

Dr.Prahd 2008.11.01. 18:45:24

Pszientologus te nem voltal soha a tuz kozeleben. Van az egyhaznal politizalas. Kb. 5 eve szemelyessen jelen voltam egy ugyvezetoi tajekoztaton ahol az e.d. kiadta a szocikra valo szavazast - szepen udvariassan. 10 ev public multam van - kb. ket eve leptem le a szci.bol. Hasonloan jartam mint J. Beghe. Az en esetemben nem volt nagyon tragikus a dolog :).

Dr.Prahd 2008.11.01. 19:02:34

-AnonHun-
Igen - OT III-nal irja Hubbard. "A marsi implant beulteto allomason kapjuk ezeket az esemenyeket." Tovabba az Ember tortenete cimu konyvben irja az "Ember a kereszten" beultetes.
Viszont az OT VIII-as anyagokban mar letezo szemelykent ir rola. De gonosz, pedofilkent irja le. Csak a google-ba kell angolul beirni a fentieket es jon is az anyag.
Csak eros idegzetueknek ajanlom vagy scifi szereto embereknek. A szcientologusok az alsobb szinteken ezekrol semmit nem tudnak - rettegnek elolvasni barmit is. OT III anyagoknal - halalos tudogyulladassal fenyegeti oket LRH. OT VIII-nal spontan ongyulladas a fenyegetes.

off: south park spontan szenesedes :))

anonymoushun · http://anonymoushun.com/ 2008.11.01. 21:30:24

Elnyomó 2008.10.31. 20:12:57

Az iskolák már kaptak. :) A képviselők is kapnak, de ennek kapcsán. :))

AnonHun · http://www.freeforum.hu/anonymous 2008.11.02. 01:12:54

Dr.Prahd:

Kösz a megerősítést! Egyébként mostanában eléggé kapar a torkom. Ez is azért van mert elolvastam az OT III. anyagot? :D

Szerintem sok embert érdekel itt (köztük engem is) a Te történeted. Publikusan vagy privátban elmesélnéd? Emailem: anon[pont]bp[pont]hun[kukacc]freemail.hu

Dr.Prahd 2008.11.02. 03:08:23

AnonHun:
:)
Csak a spontan szenesedesel vigyazzz! :))

Megirom itt publikusan, de hosszu storyt nincs kedvem irni - inkabb kerdezzetek.
(konkret nevek, helyszinek nem lesznek megemlitve, mert pereskedni a szci.kel nincs kedvem)

A J. Beghe storyhoz hasonlit az enyem is csak kevesbe dramai es en kevesebb penzt buktam rajta mint J.B.

95-ben kerult a kezembe a Dianetika es ra is kattantam rendesen. Mindent amit igert akartam magamnak. Lelkes voltam - vegre egy modszer ami mukodhet es szupermen lesz belolem. :)) Asszem ismeros ez itt nehany blogolonak.
Vegig csinaltam minden magyarul elerheto tanfolyamot es vagy 300 ora dianetika auditalast kaptam ill. adtam. Minden eloadasra ill. rendezvenyre elmentem es egy csomo konyvet vettem - regi angol nyelvu relikviakat is szereztem (egy-ket szabadzonas most beindult :) ). Sok penzt koltottem, de jol is kerestem. Az elso 5 evben nagyon jol ereztem magam. Feldobott voltam, javultak a kepessegeim a tanulasban es a kommunikacioban, erzelmileg jo passzba kerultem a kornyezetem el volt buvolve stb. stb. stb..

Nem lepett meg hogy ez egy vallas az sem hogy rengeteg penzbe kerul. Nem magyaraztam be magamnak semmit, egyszeruen nem torodtem vele. A kornyezetemben levo szcientologusoknal messze muveltebb es penzesebb voltam. El se hinnetek nemelyik milyen sotet bunko. Igazi bigott, vakhitu inkvizitor. Ugylatszik ez egy emberfajta, minden korban, vallasban, szektaban jo esellyel szamithat rajuk az alapito hogy megjelennek.
Minden furcsasagot, visszasagot azt hogy nem mukodik nehany embernel a dolog az "idiota" munkatarsak szamlajara irtam es nem a technologiaban ketelkedtem. Az egom elkepeszto meretekre nott :)))

Szoval eltelt igy jonehany ev. Hol benn voltam szolgaltatason hol meg kint civilben dolgoztam es penzt csinaltam amit ujra elkoltottem valami kibaszott szolgaltatasra - ahogy JB is mondana.
Kozben megjelentek magyarul a felsobb szintu tanfolyamok ill. kint is volt mar magyarul is auditalas magasabb szinteken.
Eljott az ido hogy "teljessen felmenjek a hidon" ezt ok igy mondjak. Szoval kurva sok penzert elkezded az OT szinteket ami nagyon magas szupermen szinteknek szamit. Az ugynevezett Clearig meg viszonylag konnyu eljutni, de utanna ugy levesznek penzre, hogy attol koldulsz.

Hat nalam nem mukodott a dolog. Bassza meg csak nem sikerult a "szupererot" meg a "csucs" kepessegeket megszerezni. Jott a jol ismert cirkusz - korrekcio, etika meg tobb penz meg tobb folosleges tanfolyam. Sokszor megszakitva mindez - hogy civilben dolgozzam es penzt csinaljak.
Szoval kb. 5 evig minden jol ment aztan a kovetkezo 5 evben minden szarra ment szepen.

En meg amilyen termeszetessen es ketelyek nelkul belementem a szci.be - eppolyan lazan ki is setaltam belole.
Kozoltem hogy mehetnek a picsaba ez nem mukodik nekem pedig van jobb dolgom is.
Persze probalkoztak - minden hangszeren jatszottak - de en passzoltam kemenyen es vegul lassan leszaltak rolam.
(Vegul is kitanultam naluk a "kommunikaciot" :))

Ezt az egeszett magamnak koszonhetem - szerencsem volt - csak a penzem banta - ra mehettem volna durvabban is.

Miota kint vagyok habozas nelkul mindent elolvasok a neten a temaban. A masik nezopontbol is latni akarom teljessen a dolgot.
Eleg jo ralatasom lett az egeszre es megertettem mi miert tortenik.
Asszem ritka szerencses ember vagyok, hogy megusztam.

Szoval kb. ennyi a story.

Magyarnaba 2008.11.02. 08:47:17

Továbbra sem értem, hogy a propaganda céljából külsősöknek eljuttatott könyveket miért kell a tagsággal kifizettetni, amikor előre tudható, hogy a könyvek a kukában végzik majd.

De azt még inkább nem értem ,hogy a tagság soraiból ezt miért nem teszi szóvá senki.

_yx 2008.11.02. 10:34:05

Magyarnaba:
Megadtad a mondatod második felében a választ az első felében feltett (költői) kérdésedre. Hát azért!
Miért nem teszik szóvá? Hiába írtam többekkel együtt PKD, Jokka stb.. szci (publik) emberkéknek, hogy hagyjuk "az ingyen könyveket mindenki megnézheti a könyvtárakban"-dumát, mert a legtöbb könyvtár kidobta vagy továbbadta az ajándékot, nem konfrontálnak a tényekkel! (Nem próbálnak kölcsönözni egyet..) Boldog tudatlanságban élnek! (Lsd. Dr.Prahd sztorijában az első 5 évéről írottakat fentebb.)

AnonHun · http://www.freeforum.hu/anonymous 2008.11.02. 13:29:09

Dr.Prahd:

Köszönöm hogy megosztottad!

Magam részéről minél több "élménybeszámolót" olvasok, annál pontosabb képet kapok az Egyház működéséről.

Segítesz nekem? Igazából arra vagyok kíváncsi, hogy mik azok a negatív dolgok amiken változtatnál az Egyházon belül, illetve mik azok a pozitívumok, amik még így utólag is jónak tűnnek.

Például az alap tech-ek közül mi az ami valóban hasznos volt számodra és miben pontosan? Tanulás tech, TR, túnusskála, ARK, PTS/SP, gyereknevelés, management, szex, egészség, stb.

Szerinted milyennek kell lennie egy Clear-nek, és Te, vagy mások valóban elérik-e ezeket a célokat vagy kritériumokat?

Persze csak ha van időd, de én nagyon kíváncsi vagyok! Ha gondolod nyitok neked egy topic-ot az Anon-fórumon.

al Dajjal 2008.11.02. 14:02:28

Köszönöm a válaszokat. Kikupálom magam a témában. :-)

Más téma:
Nekem egy Anon levélben szereplő mondat ugrik be gyakran: "Alapvetően jószándékú emberek, csak nagyon rossz utat választottak."

A fentiek szerintem maximálisan igazak, de csak alacsonyabb szinten, az "egyszerű tagok" között. Ezt csupán azért tartottam fontosnak megemlíteni, mert sokszor látom, hogy milyen stílusban kapnak reakciót az ide kommentelő szcik. A fenti figyelembevételével egy alapvetően kultúrált vitakörnyezet alakítható itt ki. (Megjegyzem, hogy nem nevezhető rossznak a helyzet most sem, de javítható.) :-)

Mondjuk blog alcímne lehetne valami olyasmi, hogy egy jó ötlet rossz megközelítése.
Mint annyi minden, ez is a felső, ún. haszonszerző rétegnél kezd durván elfajulni.

Tapasztalat.. 2008.11.02. 14:45:35

Ez igaz. Az alsó szinten lévők (mint pl. az exem) nagyon is jó indulatúak.

Már korábban is feltettem a kérdést, miszerint én azt nem értem, hogy akik ebből meggazdagodnak azok hol kezdik? Vagy már Ők úgy csatlakoznak ide, hogy nem érdekli a szci, csak a benne rejlő haszon? Vagy elkezdi és a végén rájön, hogy baromság, de már azon körökben van aki a hasznot zsebre teszi? Vagy a fenti szint ahol harácsolnak egy fix tagszám? Esetleg egy két havert hívnak ,hogy Te figyelj van ez a szci dolog baromi nagy átverés, viszont sok zsé van benne, gyere csatlakozz!!

Tényleg nem látom át ezt a részét.
Azt látom, hogy pl. az egyik magyar misszió vezetője kibaszott jól él belőle. Hogy mennyire hisz benne azt nem tudom...

al Dajjal 2008.11.02. 15:09:59

Tapasztalat!

Szerintem ugyanaz a helyzet, mint mondjuk a politikai felső köröknél. Minden verzió lehetséges, de keveseknek nyitott az út a "kiváltságosak" közé.

Dr.Prahd 2008.11.02. 17:00:12

AnonHun:
Jah, lehet nem ezt a topicot kene offolnom, mert szigoruan veve az en temam nem ebbe tartozik.
Jo otlet a topic nyitas, de mivel ez a blog nagyon latogatott ezert ide is irogatni fogok. Szeretnem hogy a kiugrott szcientologusok feltudjak dolgozni ami tortent veluk. Az en peldam egy "az elet egy uj nezopontbol" (ez egy szci. konyv) :) lesz nekik.
:)))

A kerdeseidre:
Alapvetoen szinte mindenkiben ott a vagy hogy valtozzon. Okosabb, szebb, erosebb, gazdagabb stb. legyen. Az szci. ugyahogy van ere utazik. Az osszes tema - amit emlitesz - az alaptanfolyamokban szerepel - es szepen talalkozik az emberek vagyaival. Modszerek, eljarasok, technikak vannak leirva ra hogyan javitsd oket. Egyszeruen csinalod oket es mivel foglalkozol vele ohatatlanul is lesz valtozas. Minden anyagban van egy kis titok is ami tovabb mutat es tobbet iger szamodra. Mindegy hogy mennyire vagy jo vagy okos vagy sikeres - ezeken mindig lehet javitani. Ha kudarcai vannak valakinek es nem fejlodik - tovabb kell kuldeni egy masik szolg.ra vagy tanfolyamra vagy etikara ami majd "segit". Tovabba mindig megtudod magyarazni magadnak a kudarc okat. Pld.: "felsobb szinteken majd ezt is megoldom" vagy "idiotak a munkatarsak de csak ez van hat mit lehet tenni' vagy "rossz volt a forditas" stb. stb.
Minden into jelet felre dob az ember - annyira dolgozik a vagy benne hogy szupermen legyen vagy budha vagy OT.

Az altalad emlitett minden tech.ben volt szamomra hasznos dolog es volt belole nyeresegem.
De a teljes almomat a tokeletesrol egy sem teljesitette be.
:))

A mai napig nincs pontossan meghatarozva hogy mi a Clear. Van tobb definico - de senki nem tudja. Ezert lettek az OT szintek (szerintem). Tehat nem tudom hogy en elerem-e ezeket a celokat vagy kriteriumokat.

A sajat idealizalt vagyaimat termeszetessen meg nem ertem el. :))))

Rengeteg degradalt ember van az egyhazban. Nincs penzuk, nem lettek clearek, szebbek, erosebbek, okosabbak - de nagyon akarjak ezt - ez egyebkent tiszteletre melto torekves. Felnek az etikatol, felnek attol hogy kirugjak oket es vegkepp el lesznek vagva az egyetlen udvozito technikatol. Bigott szoszerinti ertelmezest csinalnak az irasokbol. Babonassan felnek dolgoktol, csoportoktol. A hulye viselkedesuk az ostoba "tarsadalom jobbito" magatartasuk irritalja a kornyezetuket de megmagyarazzak a hezagossan ossze olvasott es osszetakolt informacioikkal.
Meg akarjak menteni a vilagot - valljuk meg tenyleg raferne a vilagra a mentes - de kurvara annyira megakarjak menteni hogy meg a vegen szarra megy teljessen.

Nagyon idegesitoek, nagyon esendoek, nagyon emberik.

Sok jo baratom van ott.

Szoval van pozitivum van negativum - nincs fekete vagy feher csak a szurke rengeteg arnyalata. :))

Asszem mindenki megszivta a szcientologiaban kivetel nelkul.

Talan az alapito - Hubbard - megkapart valamit, de korantsem jutott el a lenyegig. Aztan lehet hogy be kattant es torza valt minden.
Vagy lehet hogy eleve csak megakart szivatni mindenkit de kozben nehany hasznos dologra is rajott es megosztotta hogy jobban menjen a szeker.
Eskuszom - nem tudom.

De egy valami biztos - "ilyen arak mellett nem lesz megmentve a vilag" - bassza meg. :)))

örge1 2008.11.02. 21:05:38

"Ilyen árak mellett nem lesz megmentve a világ"

Ez a mi szerencsénk!:)
Egyébként valószínűleg nem érné meg nekik az árakat levinni, mert ha nem egy jelentős összeget hagyna ott az ember, akkor nem lenne akkora tétje a dolgoknak, sokkal könyebben rájönne arra, hogy ez az egész csak szemfényvesztés, és hamarabb kiszállna.
Így viszont, aki benne van, az nagyon benne van, hiszen hihetetlen nagy pofon lenne saját magának bevallani, hogy ennyi pénzért és időért cserébe, csupán egy nagy rakás szart kapott. Inkább befogott orral áltatja magát, és másokat.

Tapasztalat.. 2008.11.02. 22:24:25

De valakik mégis meggazdagodnak belőle... Vannak akik kurva jól élnek a beszedett pénzből. És ez szerinte nem csak David Miscavige.

Tényleg sajnálom akik benne vannak és nem bírnak kiszabadulni, főleg akik még nem is látják, hogy csapdában vannak és nem veszik észre, hogy soha nem fognak előrébb jutni. Főleg az exemet sajnálom a legjobban. Tényleg egy alapvetően jóindulatú rendes, kedves teremtény. De sajnos be tudták hülyíteni, és én nem láttam ennek veszélyét. Azt sejtettem, hogy csak vakítás az egész, de hogy ilyen erőszakos ráhatással....

conalma 2009.07.09. 22:45:42

Sziasztok! Az én szci karrierem két hétig tartott: mai nappal és azonnali hatállyal felfüggesztettek, mivel kritizálni merészeltem LRH-t, akinek viselt dolgait leellenőriztem az Interneten és az is kiderült, hogy van pár barátom, akik ellenzik a Szcientológiát. Hál' Istennek eszemnél voltam és semmilyen kompromittáló anyagot nem adtam ki a kezemből se magamról, se másokról és mint tudjuk, a szó elszáll, az írás megmarad. Ha esetleg zaklatnak, hát tegyék, legfeljebb elküldöm őket egy melegebb éghajlatra. Egyébként én is észrevettem egy-két masszív fanatikust köztük -van némi pszichológiai gyakorlatom, Hál'Istennek- és igen, minden vallás kitermeli a maga inkvizitorait, ez tény. Sajnos! Úgyhogy így lehet a legrövidebb úton kiszállni a buliból sérülés nélkül. Mellesleg engem rendkívül irritált a keresztjük, bár nem vagyok megkeresztelve, mert ezt megtévesztésnek tartom és mindezt úgy mondom, hogy nem vagyok megkeresztelve. A másik dolog, amin megütődtem, az volt, hogy rákérdeztek: volt-e közöm a kommunistákhoz. És mi van a fasisztákkal meg a nácikkal? Azok jó fiúk voltak tán? Vagy az nem számít? Csak azt sajnálom, hogy tényleg nagyon sok jóindulatú embert láttam ott, akikért kár, mert csúnyán megvezetik őket. Üdv mindenkinek: Conalma

Ammonia73 2009.07.11. 17:42:49

@conalma: "..van némi pszichológiai gyakorlatom..." szerencséd volt. Az emberek többsége sajnos nem rendelkezik azokkal az ismeretekkel, amik segítenének meglátni azt a nyomást és befolyásolást ami a kedves mosoly és világmegváltó tervek mögött van...

exscn · http://exscn.net 2009.07.11. 23:31:46

@Ammónia73:
Igen, Hubbard nagyon jól felismerte, hogy a kommunikáció módja az, ami alapján az emberek egymást megítélik.
Ezért ez egy rendkívül fontos része minden szcientológus képzésének.

Az egy másik kérdés, hogy a kommunikációs tanfolyamok alapját, a TR-eket egy az egyben az ősi vipassana meditációból vette át (azt hiszem Gautama Buddha is épp ennek magasabb szintjeit gyakorolta, mikor megvilágosodott). Arra persze gondosan ügyelt, hogy olyan részeket ne vegyen át, ami a tanulóknak tényleges spirituális tapasztalatokat adna, mert akkor nem vennék meg később az OT-szintjeit.

A másik érdekesség, hogy szerintem a kommunikációs formulát is ollózhatta valahonnan. Emlékszem, gimiben (80-as évek) a nyelvtankönyvből tanultam ugyanazt.

exscn · http://exscn.net 2009.07.11. 23:36:13

Utánanéztem, tényleg a vipassana meditációt gyakorolta Buddha:
"Vipassana is the technique of lord Gautama Buddha"
www.meditationiseasy.com/mCorner/techniques/Vipassana.htm

exscn · http://exscn.net 2009.07.11. 23:41:56

Bocs a totál offtopic-ért, lehet, hogy blogot kéne nyitnom inkább. Valahogy közléskényszerem lett mostanában a szcientológiával kapcsolatban, hogy szakítottam vele.

Már szci koromban is zavart néha, hogy felfedezésnek állítanak be olyan dolgokat, amiket régóta tudok, de ott ezt nem lehetett senkinek elmondani, mert ez a tech kritizálását jelentette volna, ami főbűnnek számít és nagyon költséges egy ilyen ügyből kimászni, ha bent akarsz maradni.

Ammonia73 2009.07.12. 11:06:37

@exscn: szerintem is jó lenne nyitnod egy blogot, mert olyan dolgokról írtál nekem, amikről még eddig sehol sem olvastam, (pedig kutakodom ám eleget)
Nagyon érdekes és sokkoló az infó. Azt hiszem ha ezt a magukat szcientológusnak valló emberkék elolvasnák, hatalmas törés keletkezne bennük.
Köszönöm :)

motyago 2009.07.13. 14:10:02

"főbűnnek számít és nagyon költséges egy ilyen ügyből kimászni, ha bent akarsz maradni."
Érdekelne ennek a mikéntje. Hogyan zajlik a gyakorlatban? Ha kritizálsz, olyan penitenciát rónak rád, amivel további költségekbe vered magad? Büntetésből megzsarolnak, hogy elveszik tőled a kegyet, a lehetőséget, hogy továbbra is onthasd nekik a pénzed? A megfélemlített fejőstehenet plusz fizetésre kényszeríti az agymosók lelki terrorja?
Szerintem minden garas, ami a kerge-gaz szciguruknak gurul, adó. A gondolkodástól eltiltott, a (ha átmenetileg is, de) csökkent szellemi teljesítményre képes, szerencsétlen embertársaink adója.
A vattacukorárus legalább nem áltat azzal, hogy nem pusztán édeskés sültlevegőt kapsz a pénzedért...

exscn · http://exscn.net 2009.07.14. 23:00:50

@motyago: Külső embernek nehéz megérteni ezt az elmebajt.
Hubbard szerint az ember azért krtizál pl. valakit, mert ezzel szeretné igazolni a vele szemben elkövetett bűneit.
Ez sok esetben így is van, viszont Hubbard szerint KIVÉTEL NÉLKÜL MINDIG.
Innen indul az elmebaj.
A kritika akkor szűnik meg, ha a ránéztél a bűneidre és ettől megkönnyebbültél. Ehhez le kell őket írni vagy egy e-meter-es embernek bevallani (gyóntatás). Az e-meter egy egyszerű hazugságvizsgáló.
Ha leírod és kapsz rá egy e-meter-es passzt, azzal csak az időd megy. Ha viszont gyóntatásra küldenek, az már pénzbe kerül, mert ki kell fizetned a gyóntatást végző auditor elég húzós óradíját.

A gyónás egyébként működő technológia, más egyházakban is használják. Tényleg megkönnyebbül, aki meggyónta a bűneit.
A különbség az, hogy a szcientológiában ezekből írásos anyag készül, amit gondosan megőriznek, hogy később fel lehessen használni, ha úgy adódik.

Ezért nem jellemző nagyon, hogy a volt szcientológusok kiállnának nagy nyilvánosság elé, támadni a szcientológiát.

exscn · http://exscn.net 2009.07.14. 23:09:12

@motyago: Hubbard egyébként úgy tudom, személyesen ismerte Orwell-t. Gondolom tőle vette az ötletet, hogy csináljon egy ilyen szervezetet.
süti beállítások módosítása