Tények, tapasztalatok, vélemények és hírek a szcientológia egyházról

Szcientológia: objektíven és szubjektíven

Szcientológia: objektíven és szubjektíven

Új Magyarország - a fejedben van

2008. augusztus 25. - Reformer

Egyre inkább erősödik bennem az az érzés, hogy kell, hogy létezzen egy párhuzamos univerzum a mienkkel. Mi más logikus magyarázat létezne ezekre az emailekre?

 

Mutass jó példát! Balaton Maraton 2008 promóciós anyag

Ezt küldték ki a kiszemelt támogatóknak 2008. augusztus elején. A lényegi részek:

Rólunk

A mai világban nagyon elszaporodott a bűnözés, háborúk zajlanak, azok az emberek, akik egykoron barátok voltak most ellenségként néznek egymásra, az iskolákba beszivárgott a kábítószer. Elég rossz képet fest mindez.

Programunk – mely 2004-ben kezdődött - olyan lelkes gyermekek kezdeményezése révén indult el, akik a Pillantó Kutya Alapítványi Óvoda alaptantervében szereplő L. Ron Hubbard Az Út a Boldogsághoz című kisfüzet áttanulmányozása során elhatározták, hogy ezen tudásanyagot minél szélesebb körben el akarják juttatni a társadalomba, ezzel a kezükbe adni egy jobb és boldogabb élet lehetőségét.

 Az Út a Boldogsághoz kisfüzet olyan alapvető, józan észen alapuló erkölcsi normákat foglal magában, melyek útmutatóul szolgálnak az egész emberiség számára. Ahhoz, hogy minél sikeresebb, minél örömtelibb életet élhessünk nem mindegy számunkra, hogy ismerőseink boldogok vagy boldogtalanok.

 Az egész társadalom közös érdeke, hogy megállítsuk a pusztító, romboló cselekedeteket és egy építő, erkölcsös társadalmat hozzunk létre.

VIP és eszmei támogatók (vajon tudnak-e róla, hogy szerepelnek ezen a listán?)

VIP és eszmei támogatóink:

·         Madaras Ádám, Európa- és Világbajnok öttusázó

·         Martinek János, Olimpiai, Világ és Európa-bajnok öttusázó

·         Pásztory Dóra, Olimpiai bajnok úszó

·         Magyar Öttusa Szövetség

·         Beleznay Endre, színművész

·         Bognár Tamás, színész

·         Bella Levente, előadóművész

·         Palcsó Tamás, előadóművész

·         Molnár Ferenc Caramel, előadóművész

·         Pflum Orsi, előadóművész

·         The Jive Aces együttes

·         Orosháza Eötvös József Ált. Iskola és Gimnázium

·         Balatontourist Kemping- Balatonszepezd, Révfülöp, Badacsonyörs

·         Balatonudvari Önkormányzat,

·         Balatonakali Önkormányzat,

·         Balatonlelle Önkormányzata,

·         Zamárdi Önkormányzata,

·         Fővárosi Önkormányzat Cigányház és Rádió

·         Balatonalmádi, Balatonfüredi, Tapolcai és a Keszthelyi Rendőrség

·         Newdeal Communications csapata,

·         Viviéra csapata.

 

Anyagi támogatók. Az utolsó három szci cég, de az első kettőn csodálkozok. Az ottani marketingesek internetjén lehet, hogy nem fogható a Google?

Stabilo

Csemege Match

MASCO

Dynamic Sport

Élan Vital

 

WISE konferencia promóciós anyagok

A jövő hétvégén lesz Magyarországon az európai WISE konferencia. A kiküldött anyagok láttán az volt az első gondolatom, hogy 1) az egyház marketingesei talán az ordas csúsztatás Guiness-rekordját készülnek megdönteni? 2) két, párhuzamos létező Magyarország van.

Lássuk a meghívott vendégek listájának fejlécét:

Nemzetközi szupersztárok Budapesten

Szupersztárok. Az egyik ilyen sztár Arte (Arthur) Maren:

Arte Maren (http://artemaren.com/) Személyesen is dolgozott LRH-val, 1972 óta professzionális előadó, aki két és fél évtized alatt szó szerint milliókat ért el a józan észen, működőképes eszközökön alapuló LRH menedzsment módszerek bemutatásával. Olyan cégek konferenciáira hívták meg tiszteletbeli főelőadónak, mint az IBM, a Teledyne, a Nestle, és más ismert világcégek. Számos alkalommal szerepelt rádió- és TV műsorokban, mint pl. a világszerte ismert Larry King Live Show vagy a Voice of America.

Arte lebilincselő előadó, aki nemcsak tanít és motivál, hanem mindeközben olyan gyakorlatias, használható eszközöket ad a kezünkbe, amelyeket a gyakorlatban is egyszerűen meg lehet valósítani.

"Köszönjük a humoros megközelítést! A prezentáció fantasztikus volt, és a csapatunk különösen nagyra értékelte a "szemfelnyitó" tapasztalatait azzal kapcsolatban, hogyí milyen fontos az, hogy akcióba is lépjenek!"

James R. Wells - Nestle Food Company

Ami kimaradt ebből: Arthur Maren az amerikai Guardian's Office (az OSA elődje, a szcientológia PR és jogi osztálya, valamint titkosszolgálata) vezetőhelyettese és az amerikai szcientológia egyház szóvivője volt a 1970-es években. Akkortájt zajlott az Operation Snow White. Bennevolt ő is. 8 hónapot ült börtönben, mert akadályozta az  igazságszolgáltatást és FBI nyomozását az ügyben.

Mi is volt ez? Nos, L. Ron Hubbardról és a szcientológiáról negatív információkat kellett törölni a különféle kormányzati és hivatalos helyeken. Ezt a Guardian's Office vezényelte le Hubbard utasítására 30 országban kb. 5000 fedett ügynökkel / szcientológussal. A szcik 136 kormányzati szervbe, nemzetközi szervezetbe és nagykövetségbe épültek be, ahol a szcientológiára nézve negatív iratokat semmisítettek meg és tüntettek el (ezt leginkább az amerikai adóhivatalban), kormánytisztviselőket hallgattak le és információkat szolgáltattak az egyháznak.1979-ben a főbűnösöket (köztük Hubbard feleségét) 5 év börtönre ítélték.

Most jön a csúcs:

Piroska Gyula (Piroska Gyula Tréning)

A cégvezetők trénere - az ügyfélköre leginkább a magyar üzleti Ki Kicsodára emlékeztet - milliárdos cégek vezetői elsőként Piroska Gyulát hívják, ha segítségre, tanácsra van szükségük. Londontól Moszkváig 12 országból több mint 8000 ember vett részt a tréningjein, és aki egyszer hallotta egy előadását, az általában hosszú távú ügyfelévé válik - átlagosan egy ügyfele legalább kétszer megy el ugyanarra a LRH Menedzsment módszereket tanító tréningjére. Sokan barátként, sokan "varázslóként" emlegetik - 9 hónap alatt 5 millió Ft havi forgalomról 40 millióra felvinni egy céget - amint nemrég is tette az egyik ügyfelével - Gyulának rutin feladat.

Már látom is a Demjánt, amint meglátva a MOL részvényárfolyamának zuhanását, ELSŐKÉNT a Gyulát hívja. Persze.

A másik pedig a saját sikereiről, mint vállalkozó - Gyula ezt írja az életrajzában:

Aztán jött a vállalkozósdi: Elsőként az Ali Baba Keleti Bazár, mely egy butik volt. Majd a Színes Kirakat reklámújság. Ezt követte a Mecsek TV, Baranya megye első magántelevíziója, melynek az ügyvezetője, és felerészben a tulajdonosa voltam. Ezt három év alatt szépen felfuttattuk, majd eladtuk Pécs város önkormányzatának.

Ez pedig a szomorú valóság, innen:

1993-ban ugyanis az UHF 36-os frekvenciát két kérelmezőnek osztották ki: egyrészt a Városi Televíziónak - ennek a stúdióengedélyét a városi önkormányzat kérte és kapta meg, az akkori alpolgármester, dr. Mikes Éva jegyezte 1994-ben - másrészt a Mecsek Televíziót működtető, akkor még magánkézben levő PIÁR Bt.-nek. Mindkét cég napi tíz-tíz óra műsor sugárzására volt jogosult, elvben. Gyakorlatilag csak a Városi Televízió, az önkormányzat intézménye sugárzott műsort 1995 nyarától, alapvetően azért, mert csak neki volt adóberendezése és az adás lebonyolítására alkalmas technikája. A PIÁR Bt. hamarosan csődbe ment. A város önkormányzata - szakértőinek javaslatára - 1996-ban úgy döntött, hogy megvásárolja a PIÁR Bt.-t a frekvenciával és, mint utóbb kiderült, a hozzá tartozó adósságokkal, pl. tb-tartozásokkal együtt. A vételár 10 millió forint volt, a megvett áru pedig egy technikai felszerelés nélküli televízió, amely kazettákon terjesztette heti kb. négyórás műsorát a megye kábelrendszerein.

 

 

A bejegyzés trackback címe:

https://objektivszcn.blog.hu/api/trackback/id/tr80632295

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

anonim én 2008.08.25. 16:43:23

Nahát, Reformer, úgy csinálsz, mintha nem értenéd. :)
Hát a mi realitásunk az, hogy évekig nem csinált semmit, felhalmozott egy rakás adósságot, majd egy ügyes -és teljesen etikátlan- trükkel rásózta az egészet az ökörmámnyzatra. (utánanéznék én azoknak is, akiknek a javaslatára megvették.)
Az ő realitása meg az, hogy felfuttatta a Mecsek tv-t, majd jó áron eladta.
Nem tudom, mit nem lehet ezen érteni?

Még valami. Jól emlékszem hogy Piroska úr neve felmerült a Food Expressnél is? Whoa! Micsoda sikertörténet!

Lovag, aki azt mondja: Ni! 2008.08.25. 19:32:58

Basszus, én orosházi vagyok. Nem tudtam róla, hogy bármiféle szci aktivitás lenne ott, de ezek szerint mégis van....
Utánanézek ennek az Eötvös sulis dolognak.

bumburnyák 2008.08.25. 22:02:00

"Programunk – mely 2004-ben kezdődött - olyan lelkes gyermekek kezdeményezése révén indult el, akik a Pillantó Kutya Alapítványi Óvoda alaptantervében szereplő L. Ron Hubbard Az Út a Boldogsághoz című kisfüzet áttanulmányozása során elhatározták, hogy ezen tudásanyagot minél szélesebb körben el akarják juttatni a társadalomba, ezzel a kezükbe adni egy jobb és boldogabb élet lehetőségét"


az ovodások határozták el ? :S
és el is olvasták, vagy felolvasták nekik? esetleg dvd formátumban játszották le (mert ugye az is van...)?
én meg a holle anyó vagyok!
és istenem, mikor világosítja már fel valaki magyarországot, hogy mi áll a "maratonok" hátterében???

Ammónia 2008.08.25. 22:53:01

Ott a sok felvilágosítás a youtub-on. Pl. a hírtv leleplezései a fedőszervezetekről.
Viszont aki nem érintett, azt nem érdekli a téma, nem keres rá ilyenekre, így azt sem tudja, mi fán terem a szcientológia. Aki pedig belekeveredik, annak már gyakran késő. Ördögi kör.
Azért az elég ijesztő, hogy az iskolák sem járnak utána, miféle szervezet akarja behálózni a gyerekeket.
Köszönet a magyar Anonymousnak a fordításokért és tüntetésekért,szórólapozásért! :)

bumburnyák 2008.08.25. 22:56:51

fel kéne hívni az iskolák figyelmét erre! komolyan mondom, hogyha lenne esetleg 1 szerkesztett "felvilágosító füzet", a környék összes iskolájába bevinném!és szabályosan az igazgatók kezébe nyomnám, 1 kis beszélgetés mellett!!!

AnonHun · http://www.freeforum.hu/anonymous 2008.08.26. 00:05:13

bumburnyák:
Az ötlet nem rossz, de félek, hogy az Egyház rögtön elővenné a vallásüldözés-kártyát.

Azt tudom, hogy a német kormány adott már ki hasonló felvilágosító füzetet. De ugye náluk egészen más a Szci státusza.

Az viszont tény, hogy valahogy meg kell védeni az iskolákat és a fiatalokat a behálózástól. Szerencsére az Internet itt is mellettünk áll, mert a legújabb generációk már készség szinten használják.

Szerencsére az első (?) komolyabb próbálkozásuk meghiusult.
www.origo.hu/itthon/20070621hiller.html

Tunguska 2008.08.26. 00:13:15

"Az ötlet nem rossz, de félek, hogy az Egyház rögtön elővenné a vallásüldözés-kártyát."

Tegye csak ezt meg minél többet, hiszen annál kisebb súlya lesz a dolognak, elcsépeltnek, megrágott csontnak fog tünni.

Nem kell félni attól, hogy "boszorkányüldözőknek" kiáltanak ki minket, hiszen idehaza még annyira nem ivodott a köztudatba az, hogy a szci egyháznak is tekinti magát.

bumburnyák 2008.08.26. 00:58:29

ezt nem tudtam kihagyni:

-Honnan tudod meg, hogy szcientológus a csajod?
-Megsértődik ha mókuskámnak becézed...

On: az biztos, hogy cirkuszolnék az iskolában, ha a gyerekemet olyan rendezvényekre vinnék, amit ezek szerveznek, vagy a füzetecskéiket osztogatnák neki...

arte povera 2008.08.26. 01:08:44

hú, ez az arte srác már a paul simonnal is nyomta... naon tud. nekem persze nem jön be az ilyen intllektuájlis cuccos, mer hülye vok, mint a segg. nem csoda, hogy behálództak a cúnja, gonosz szcijentológuszok. pedig amúgy bütykösre gugliztam az ujjaim. az lehet a baj, hogy nem vok elég okozó.

◄ViZion 2008.08.26. 08:10:34

Muhahaha....
És akkor azok a rossz bácsik osztják a drogot ingyen az ovisoknak, üldözzük őket!!!
Közben meg sunyi módon a scik a saját szarjaikkal benyomulnak mindenhova, füzetecskéznek...

EMBEREK!!! A PEDIOFIL IS KEDVES A GYEREKEKKEL, MÉGSEM ENGEDNÉD, HOGY JÁTSZON VELE!!!

Ez nem jut eszükbe a nevelőknek/intézményvezetőknek? A rohatt qrva annyát annak, aki a gyerekem közelébe engedi ezeket! Senki nem néz utána, h ki a fene és mien qrva füzetecskéket hoz? Mindenki megvehető? Ennyire alja ország nem lehetünk... A sciket máshol max. eltűrik, de inkább üldözik, mi meg a gyerekeinket altatjuk el majd az irományaikkal?

ThufirHawat 2008.08.26. 08:59:03

Szánalmas barmok ezek, mind egy szálig. Egyszerűen nevetséges, amit művelnek. Nagyon-nagyon-nagyon szánom azokat az embertársaimat, akik elolvasván egy ilyen szösszenetet (mint a fentiek) nem kapnak azonnal röhögőgörcsöt.
Akinek ennyire nincs realitásérzéke, az beteg. Elektrosokkot neki!

Ammónia 2008.08.26. 09:32:53

bumburnyák:
szerintem is jó ötlet lenne egy felvilágosító füzet iskolák részére. Bele kéne rakni azt a képet is, amit nemrég láttam egy IAS levélben, ahol egy kisfiú (max 7 lehet) áll az utcán kezében egy drogellenes felirattal. Alatta pedig a szöveg, hogy ők mindenütt ott vannak, még az utcákon is, hogy megmentsék a világot, mert ők az IAS.
A kisfiú nem éppen úgy néz ki, mint aki szívesen áll ott.Simán leolvasható az arcáról minden. Gyermekmunka = gyermekkínzás.
És ezek osztogatják a füzetecskéket, út a boldogsághoz...ez röhej.
Valamit tenni kéne ez ellen.

Ammónia 2008.08.26. 09:43:37

Vallásüldözés???
Ők meg a normális embereket üldözik Sea Orgba, hogy ott teljesen degradált rabszolgává tegyék őket, akik pénzt termelnek az egyház felsőbb vezetésének.
Üldözik a családtagokat, akiknek nem tetszik, hogy elvesztették a szeretteiket.
Üldözik a pszichiátriát, kiveszik a kezük közül a betegeket, hogy segítség híján öngyilkosok legyenek vagy belehaljanak egyre súlyosbodó betegségükbe.
Üldözik a gyerekeinket, pólókkal, füzetekkel, egy elmebeteg irományaival, meg az erőltetett állandó vigyorgásukkal...

Warlimont 2008.08.26. 10:42:48

"Pillantó Kutya Alapítványi Óvoda alaptantervében szereplő L. Ron Hubbard Az Út a Boldogsághoz című kisfüzet"

Tulajdonképpen szerencsénk, hogy a szcik minden fedőszervében felbukkan hubibácsi neve, mert így viszonylag könnyen beazonosítható, hogy honnan fúj a szél.

A Drogmentes Maraton viszont egy igazán trükkös nagy átverés, mert melyik tájékozatlan politikus vagy sportoló meri megkockáztatni, hogy nemet mond egy (színleg) drogellenes akció támogatására? Orrod alá dugja a mónika a zűrlapot, hogy írd alá. Mit tehet? Ha nem írja alá azzel látszólag azt ismerné el, hogy drogpárti, sőt maga is drogozik. Nagyon képben kellene lenni ahhoz, hogy valaki ebbe a ravasz szci csapdába ne essen bele.

Egyébként a "Drogmentes Maraton" példájára kéne egy "Droidmentes Maraton"-t :) is szervezni bpesti futóversenyként, ami lehetne akár egy Anon szervezés, és szerintem többet érne, mint az org előtti, szerintem minimális hasznú maszkos tüntetösdi.

Reformer 2008.08.26. 11:08:07

Egy rövid tüntetésre érdemes lenne a most hétvégi WISE konferencia is - a leggazdagabb szcik lesznek ott, az ő "enturbulálásuk" fájna leginkább az egyháznak.

Warlimont 2008.08.26. 13:07:01

Pl. felhívni a figyelmüket, hogy a világot nagyon sokféleképpen lehet jobbá tenni. És ha már ennyi szétszórni való pénzük van, akkor inkább vegyenek pl műszereket kórházaknak.
Érdekes lenne egy plakát a bedrogozott hubibácsiről, a másik felén beteg gyerekekről és feltenni a kérdést, hogy kin szeretnél inkább segíteni? :)

anonim én 2008.08.26. 16:00:51

Út a boldogsághoz? "Kisfüzetet" kell osztogatni arról, hogy mossál kezet, meg fogat? Hogy táplálkozz egészségesen? Hogy ne drogozzál, hogy keveset igyál(!)? Hogy ne kavarj mindenkivel? Hogy ne lopj?

Kurvaszép gondolatok lennének amúgy, (mellesleg mindegyik olyan alapvető társadalmi norma, amit normális családban minden normális gyerek megtanul) csak a magyarázatokkal, meg a lap alján már itt bevezetett szótisztázásokkal.
Ami színtiszta demagógia, meg a szcí szemlélet terjesztése. Mire gondolok?:
Törekedj az igazsággal élni!-szakasz
...
"Sokan akarnak elhitetni veled dolgokat csak azért, hogy ezzel saját malmukra hajtsák a vizet."

Bizony, bizony, azt hiszem ezzel minden anon is csak egyetérteni tud. Vita nélkül Csakhogy közvetlenül utána mit látnak szemeim?:
"Az igaz ami a számodra igaz."
Hadd utalja az első hozzászólásra, amit elkövettem jelen postban. Hmm?

anonim én 2008.08.26. 16:09:34

Warlimont, ez jó ötlet, nem is kellene drogos hubbard, elég lenne az egyik oldalon az egyenruhában egymásnak parádézó Tom Cruise, meg David Miscavige, a másik oldalon meg talán valami lerongyolódott kórház(vagy ilyesmi). Meg a kérdésed úgy módosítva hogy, "Ön hova adományozna inkább?"

Beteg gyerek fotójával nem szívesen kampányolnék, az ezeknek a szarháziaknak a stílusa.

d 2008.08.26. 16:55:29

Helló!
Előre tisztázom, hogy a szcientológiáról e blogból értesültem, csak annyit szeretnék elmondani, hogy nem értem ezt a blogot, mert nekem ez itt nem tényfeltáró, hanem fikázó és összeesküvés-elméletgyártó. Tudom, most rögtön azt hiszitek, hogy én is az egyház tagja vagyok, de őszintén mondom, itt értesültem arról, hogy milyen is ez az egyház, és abszolút egyet is értek mindennel, csak szerintem az a rengeteg energia, amit itt elhasználtok arra, hogy elemezgettek, azt inkább konkrét tettekre kéne váltani. Mivel demokrácia van, így mindenkinek joga van a saját hülye fejét követni és akár a szcihez csatlakozni. Ha egy egyház vezetői valakinek be tudják magyarázni ezt a xenus hülyeséget, akkor szerintetek majd pont ez a blog ébreszti fel? Szerintem, ha törvénysértést észleltek, akkor ott a hatóság, ugyanis állampolgári kötelesség azt jelenteni. Ha már a vallásról és annak veszélyességéről van szó, akkor felhívnám a figyelmet a hit gyülekezetére, az iszlámra, a kersztényre, a zsidóra és még sorolhatnám, mivel minden vallás veszélyes, ha hatalomvágyó és pénzéhes emberek a vezetők és butított, e téren tudatlan emberek a hivők.
Láttam a Lenkei-ről szóló dolgokat, megdöbbentem, ugyanis én az ő vitaminjait szedem, és csak erről a blogról értesültem a "valóságról". Nos azért lenne egy felvetésem ezzel kapcsolatban, ugyanis konkrét esetet mondanék el ellenpéldának. Tehát, amióta szedem a vitamint az igen erős pollenallergiám oly mértékben visszaszorult, hogy nem kell a gyógyszer + nem voltam megfázva egy másfél éve. És most jön a lényeg, ez idő alatt voltam vérvételen és nem mutatott semmi eltérést, ezzel szemben egyik barátom tüdőgyulladást kapott és antibiotikumot szedett (melyet az orvosok és az ántsz is támogat), az eredmény az lett, hogy mikor a gyógyulását követő 4-5 napban vérvételre jelentkezett (munkaalkalmassághoz kellett) a májenzimekben komoly eltérés mutatkozott, mire a kezelőorvos megnyugtatta, hogy ez csak a gyógyszer hatása. Emellett még megemlíteném azt a mérhetetlen sok mellékhatást, amivel a támogatott gyógyszerek bírnak és amelyekre az orvosok és a gyógyszeripar egyszerű válasza egy újabb gyógyszer, hát gratula, ha valaki ezt támogatja.
Inkább az ellen kéne tenni, cselekedni, hogy ne a betegség legyen az érdek. A vallással kapcsolatban pedig annyi kellene, hogy megtanítani az embereket a suliban arra, hogy melyik vallás mit jelent, és ha valaki már nem iskoláskorú, akkor a médiában kéne ezzel foglalkozni, vagyis legyen az a célotok, hogy ezt a dolgot egészen a médiáig viszitek és minden vallás lényegéről és veszélyeiről szóltok. Ha elkezditek, csatlakozom hozzátok én is. köszi. :-)

anonim én 2008.08.26. 17:24:32

d.
valamit szögezzünk le.
Nem Xenu a probléma. Nem az emberek vallása a probléma. Mindenki abban hisz amiben akar. Ezt ezen a blogon nem kérdőjelezi meg senki. (na jó néha talán, hirtelen felindultságból, de ez olyan, hogy nekik joguk van a nagy zöld tüsszentőben hinni, nekem meg jogom van ezért kiröhögni őket, de semmi több)
A probléma az OSA, a CCHR, a WISE, a Sea Org, ésígytovább.
A probléma a "fair game".
A probléma a vallási státusz gazdasági kiskapuként való használata.
A probléma óvodás gyerekek előretolása, ha a pr úgy kívánja.
A probléma a vallási alaptétel, hogy "adj el(!) szolgáltatást, minél többet"
A probléma a piramisjáték és amway szerkezetű gazdasági modell.
Az általad említett "többi vallás" tanai mindenki számára hozzáférhetők, szabadon. A szcí tanaiból máig semmit nem tudnál, ha nincs a web. Hacsak nem lépsz be, és nem fizetsz rengeteg, majd egyre több pénzt, hogy a végén rájöjj az átverésre.

Reformer 2008.08.26. 17:37:08

d: sajnálom, ha nem látod a tényfeltárás részt, elég sok van szerint.

A törvénysértéseket jelentettük és jelentjük is, de szükség van megelőzésre is, erre való igazából ez a blog.

A megavitaminok valóban segítenek azokon, akinek a problémái, betegségei tényleges vitaminhiány következményei. De Lenkei mindenre ezt javasolja, ami nem igaz, mert ha nem vitaminhiány okozza a betegséget, akkor azt csak vitaminokkal nem lehet megoldani.

Továbbá tapasztalataim szerint a megavitamin-adag jó részét általában nem tudja feldolgozni a szervezet, így csak kiürül, tehát érdemes eleve túl sem adagolni.

A gyógyszeripar kérdésköre itt off topic, ezért nem akarok vele foglalkozni. A vitaminok is csak azért jöttek elő, mert Lenkei szcientológus.

A szcientológiát amúgy nem lehet egy kalap alá venni más vallásokkal. Én nem vallásellenes vagyok, felőlem mindenki abban hisz, amiben akar, és a szcientológia azon oldalát kritizálom, ami árt másoknak és szerintem se nem vallás, se nem egyház.

Gre 2008.08.26. 18:21:00

Hali d!

Sok védőbeszédben előjött már itt az az érv, hogy sok kártékony vallás van a világban, miért pont a szcit kell bánatni...

Nos, ez a blog erről szól, ez a neve, ez a rendeltetése. Biztos más vallásoknak is megvan a "saját" bloguk :o)

A blog célja a tájékoztatás, itt vagy Te egy remek példának. Azt mondod, hogy innen értesültél sok visszásságról, ha ez egy icipicit is óvatosabbá tesz a szcivel kapcsolatban, akkor hidd el nem volt hiábavaló a befektetett energia.

(és nem mondom sem azt, hogy ne csatlakozz, sem azt, hogy biztos szci vagy, csak azt, hogy az embereknek joguk van meglátni a szcientológus PR mögötti világot.)

Lenkei és a vitaminok:
Kicsit félreértetted a szitut. Itt senkinek nincs baja a vitaminokkal, sőt a vitamin egy tök szuper dolog. :o)

A baj ott kezdődik, amikor vallási-gazdasági alapon próbálják kiszorítani a tudományosan tesztelt gyógyszereket a vitaminokkal.
Ennek a legrosszabb formája az, hogy potenciálisan életmentő gyógyszerek helyett vitaminra+szaunázásra "ítélik" a követőiket, csak azért mert egy ember a 60-as években ezt mondta... ez, illetve a megszüntetett orvosi kezelések által számos haláleset köthető eme valláshoz.

Pl.: itt van ez a tüdőgyulladásos sztori, ne haragudj, nem hiszem, hogy manipulálás céljából írtad ide, de azért vérforraló :o)
-Vegyél 1000 tüdőgyulladásos embert,
-Szedd szét őket 3 csoportra, egyik semmi gyógyszert nem szed, másik csak vitamint, harmadik antibiotikumot
-Nézd meg a halálozási arányokat... Lehet, hogy meglepő, de az antibiotikumnál fogod a legkevesebb halottat kapni.

Ezek után azt leírni, hogy bezzeg a haverodat csak mellékhatásokkal tudták kigyógyítani a potenciálisan halálos tüdőgyulladásból, Neked pedig milyen remekül bejöttek egy teljesen más diagnózisra a vitaminok... na szóval érted hol a bibi?

Csak egy kérdés! A gyógyszerlobbi és a vitaminlobbi között SZERINTED mi a különbség? :o)
Vagyis csak az érdekelne, hogy a gyógyszergyártókon kívül gyárt-e még valaki vitamint? (a paradicsomtermesztőket leszámítva)

Köszi a válaszod!
Gre

d 2008.08.26. 18:57:19

Igazat kell adjak neketek srácok, csak tudjátok sokszor nem értem meg az emberi hülyeséget, próbálok tenni ellene, de asszem nem kell mondanom, hogy mennyie sikees. Előző írásomban kicsit felületes voltam, de a lényege az lenne a mondandómnak, hogy évek óta próbálok rávenni sok embert a cselekvésre, de a legtöbben úgy gondolják, hogy majd jön egy "megváltó" (mármint egy balek) és ő felvállalja a küzdelmet, ők meg beállnak mögé, de ha baj van úgy tünnek el, mintha nem is tudtak volna a dologról.
Az a gáz, hogy itt minden kétélű fegyver, mert az igaz, hogy nem mindenre jók a vitaminok, az is igaz, hogy az ország tele van ilyen tanfolyamot végzett "gyógyítókkal" (inkább őket kéne gyógyítani), de ugyanakkor ott van a másik oldal is, vagyis az hogy, a doki, ha kettőt köhintek máris antibiotikummal jön. Abszolút megértem a megelőzés dolgot is, de sajnos aki olyan, mint amit a vidám vasárnapban lehet látni annak nem túl sokat ér. Néztetek már onnan videót? Tudom az másik téma és nem szci, de azért kemény mikor a koma elkezd rángatózni. Tehát, az a baj, hogy hiába szorítkozunk a szcire ez nem csak ott van jelen, hanem mindenütt, mert itt ma minden arról szól, hogy minél többet szedjenek el az emberektől, az hogy kik azok, akik ezt teszik, sztem mindegy, mert a lényeg hogy teszik. Bocsi, hogy nemcsak a blog témáját feszegettem, de szerintem ez a probléma mindenütt jelen van. Ja még egy kérdés: Hány ember a tagja ennek a szcivalaminek ma Magyarországon?

Warlimont 2008.08.26. 19:00:06

D!

"Tehát, amióta szedem a vitamint az igen erős pollenallergiám oly mértékben visszaszorult, hogy nem kell a gyógyszer + nem voltam megfázva egy másfél éve"

És másfél év alatt egyik lenkei díler sem akart eladni neked valami LRH könyvet? Nem hívtak meg rendezvényre, képzésre, bármire? Magadtól fel sem tűnt lenkei és a csodavitamok körül semmi? :)

Örülök, hogy teljesen elmúlt az allergiád, nem volt semmiféle bakteriális vagy vírusos megbetegedésed, ezek a kiváló vitaminok nyilván minden kórság ellenszerei.

A barátod a magas májfunkcióival nem szokott néha iszogatni? Mondjuk 1-1 sör a haverokkal már elég is lehet, ha kellő időn át tart, plusz hétvégén erősebb bulizás. Mert pl ez is egy kizárandó lehetőség a gyógyszer káros hatása mellett.

Warlimont 2008.08.26. 19:08:17

"de ugyanakkor ott van a másik oldal is, vagyis az hogy, a doki, ha kettőt köhintek máris antibiotikummal jön"

Aki csak kettőt köhhint, az ne menjen ezzel "dokihoz", mert ezzel saját maga tünteti fel a kelleténél rosszabbnak az állapotát, és ne lepődjön meg, ha esetleg emiatt a kelleténél erősebb választ kap a "bajára".
Orvoshoz az menjen, aki a köhhintések mellett lázas (>38), és tényleg rossz az állapota.

csipinymous 2008.08.26. 22:45:31

Reformer 2008.08.26. 11:08:07
.

anon 2008.08.27. 00:44:34

Ez egy kicsit off lesz, elnézést, ha gondoljátok, legyen külön poszt:

Novemberben lesz a Personal Hungary-konferencia, fejvadászcégek, munkaerőközvetítők, tréningszervező cégek, stb. seregszemléje, nem titkoltan ügyfélszerzési céllal (mint a BNV). A blogban már többször is olvastam, hogy a szcientológia egyik fő csapásiránya pont ez a terület, itt (is) befolyásra törekszenek. Megnéztem a 2008-as konferencia honlapján a kiállító cégek listáját:

www.personal-hungary.com/content/e1081/e1084/index_hun.html

s összevetettem a szcientológus cégek listájával:

www.antiszcientologia.hu/#25

az eredmény:

Comline kft. www.comline.hu/

Humán erők kft. (ebben nem vagyok biztos, az antiszcientologia oldalon Humánerők stúdió I-II van)

E két egyezést találtam.

Nem volt energiám a lapon található többi céget is megnézni, meg aztán nem is ismerném fel, mik azok a jelek, amik alapján rá lehet jönni, hogy szcidióták vannak a lapon, ezt kérlek nézzétek meg ti. Jó lenne kiszűrni őket.

fritz kraft · http://kraft.blog.hu/ 2008.08.27. 09:49:26

"Mi a manó?!? Miért moderálták, eldurvult a dolog?"

hát naná, a galád pszichók ráeresztették az agymosott SP hadakat a fórumra, még jó hogy ez moderálást kíván :DDD

Gre 2008.08.27. 10:34:21

"hát naná, a galád pszichók ráeresztették az agymosott SP hadakat a fórumra, még jó hogy ez moderálást kíván :DDD "

a franc essen belé... tuti élvezetes kommentek voltak, én a post elolvasása után nem vettem a fáradtságot a kommentek olvasgatására, nem néztem ki belőle túl sokat. ijrb

ThufirHawat 2008.08.27. 10:47:19

Inkább Lange blogja nyithatná meg újra kaput. Hogy én mennyire szeretem azt az embert... :o))

norbert79 2008.08.27. 12:23:21

anon: www.comline.hu/?base=static&type=cegismerteto

Azt hiszem ez egyértelmű, ehhez nem kellett az "Antiszcientológia" oldal sem, bár tény az is, hogy akinek nem mond a WISE szó semmit, azt hiszi, hogy valami szuper dolog. Ahogy elnézem a nagy hablaty szöveg mellett sehol egy ISO certfikációra utalás.
Plusszba vicces, hogy a magát felelős cégnek beállító oldal menüjében hiányzik az összes Ö, Ő, Ü, Ű betű.

PKD 2008.08.27. 12:39:48

Nálam megjelentek az ékezetek. Konkétan mely menükben látod ezt a hibát?

norbert79 2008.08.27. 12:55:56

"Cégismertet" - "Cégünkrl"
Lehet, hogy nálam a hiba, de akkor is igénytelenül van lekódolva a lap, mert ilyen, normális esetben, sehol sem fordulhat elő.

[IMG]kepfeltoltes.hu/080827/Menu_www.kepfeltoltes.hu_.jpg[/IMG]

PKD 2008.08.27. 13:09:56

Aha, látom. Nálam rendben van.

[url=kepfeltoltes.hu/view/080827/366169424n_vtelen_www.kepfeltoltes.hu_.jpg][img]

A programozás részéhez nem értek.

fritz kraft · http://kraft.blog.hu/ 2008.08.27. 13:22:16

itt is érdekes a fejlemény:
vacsora.blog.hu/2008/08/21/egy_kommentezotom_irta_a_villa_medicirol_tanulsagos


""Kedves Admin!

A Segítséged kérem!

... pár napja egy lejáratás központjába kerültem.
Az egyik forrása a dolognak az, hogy szcientológus vagyok, a többit még nem sikerült megtudnom!

Kérlek, hogy a vacsora.blog.hu oldalon az alapvető személyiségi jogaimat, valamint a vallási hovatartozásomat sértő kijelentések, és események miatt, a Villa Medicivel kapcsolatos, összes bejegyzést törölni szíveskedj!

Amennyiben nincs kedved a törvényt lapozgatni úgy idézek az INDEX.HU szabályzatából, ( akik már a nevemmel összefüggő témát már törölték is ) ami alkalmazza a törvényt.

FÓRUM ÉS APRÓHIRDETÉS ALAPELVEK
amit tiltunk fórumunkban:

* ha a hozzászólás faji, vallási, nemzeti, nemzetiségi, nemi, politikai, egyéb hovatartozást sért

Bizonyára, belátod Te is, hogy a vallásom, családom, tevékenységeim olyan állításokkal lett felvértezve ami a személyiségi jogaim alapvető megsértése, és szerintem nem méltó a vacsora.blog.hu oldalhoz sem.

Kérlek segíts abban, hogy ezt az alapot nélkülöző fröcsögést különösebb jogi utak nélkül, általad megszüntessem!"

örge 2008.08.27. 14:06:10

Tamásunk helyesírása hagy némi kivetnivalót maga után, de ezt már megszoktuk:)

Egyébként már az iwiwről is leszedte magát.
Jól nagyot szívott a saját hülyesége miatt.

A webshop.hu-t pedig ezentúl messziről kerülni fogom (nem mintha idáig olyan sokat használtam volna), mert nem óhajtok egy fillérrel sem hozzájárulni egy ilyen ember következő ötcsillagos helyen eltöltött ebédjéhez. Egye csak az asszony tojásos nokedliét.

örge 2008.08.27. 14:11:15

A "Szinünk fehér..." kijelentése után pedig a faji és egyéb hovatartozás védelmére hivatkozni enyhén szólva bizarr.

Amydala 2008.08.27. 14:23:10

Nem akarom off-ni a topickot, de mivel a dolog/blog az információkról és felvilágosításról szólnak, mindig az aktuális topicba teszem bele. Miért? Hogy naprakészek legyetek, Lenkeiból, és az Ő állhatatos tevékenységéről.
IME:
Kedves Barátunk!

Az utóbbi hetekben többen kérdezték tőlünk, hogy ilyen mennyiségű vitamint miért kell folyamatosan szedni?

Bár a válasz egyszerű, mégis több dolgot kell megvizsgálnunk, mire fény derül a válaszra.

Dr. Lenkei Gábor kutatóorvos igen behatóan, hosszadalmasan tanulmányozta a betegségek kialakulását és működési folyamatait.
Az eredmény rendkívül meglepő volt, egyáltalán nem az előre várt területre vezetett.
Pontosan ennek a válasznak a szokatlansága okozza a problémát!

E kutatásnak az eredményeit foglalta össze a Cenzúrázatlan Egészség c. könyvében. E könyv azóta 130.000 példányban kelt el.
Majd ezeket a kutatási eredményeket a gyakorlatban alkalmazva kifejlesztette és bemutatta a gyógyítás új lehetőségeit. Ennek az úttörő munkának az eredménye kb. ezer gyógyíthatatlannak bélyegzett beteg gyógyulása, egészségének helyreállása, valamint több tízezer más beteg gyógyulásaill. javulása volt.
E munkának a leírását, eredményeit tartalmazta a Cenzúrázatlan Egészség c. könyve. Sok-sok ember reménye éledt ekkor újjá az egészséges élet elérése irányában. Sajnos e munka már súlyosan sértett bizonyos érdekköröket.
A könyv azóta bevonásra is került...
Ezért a doktor úr előadásokat tartott a közelmúltban, melyek felvétele dvd formájában hamarosan elérhető lesz a közönség számára:

Idézet a Cenzúrázott Egszség c. könyvből: "Az új felfedezések három fázison mennek át: először kinevetik, másodszor keményen ellenzik azokat, végül azonban már nyilvánvalónak tartják."

Ez a terület pedig a vitaminok és a táplálkozás területe volt. Szokatlan válasz. Pedig a korszakalkotó válaszok mindíg nagyon egyszerűek. Túl egyszerűek ahhoz, hogy elfogadjuk. Mindíg valami rendkívülire számítunk.
De lássuk, miért pont ez a terület tartalmazza a választ, és mi a válasz?

Két fajta éhezés lehetséges. Az első köztudott, ez a mennyiségi éhezés, amikor nem jut a szervezet elegendő mennyiségű táplálékhoz.
A második azonban már rejtettebb:
"A második a minőségi éhezés. Lehet egy táplálkozás olyan, hogy bőven tartalmaz energiaforrást, de nem biztosít megfelelő minőségű építőanyagot, és hiányoznak belőle fontos mikrotápanyagok. Ma az emberiség túlnyomó része súlyos minőségi éhezésben szenved. Nagyon súlyosban!
Az "autónk" 98-as benzin helyett átlagosan - egy kis jóindulattal - talán 5-10-esnek nevezhető minőségű üzemanyaggal fut. Tönkre is megy idő elött.100-120 év helyett csak 60-80 évig működik.
Amíg egyáltalán működik, addig sem adja le azt a teljesítményt, amire képes lenne." (Idézet a Cenzúrázatlan Egészség c. könyvből.)

Tehát a fő bűnös nem elsősorban a fertőzések, a vírusok, a gének vagy bármi egyéb, amit a médiában súlykolnak az emberek fejébe! A fő bűnös a nagyon gyenge minőségű táplálék, amely az elmúlt évtizedek során elképesztően leromlott! És mi hiányzik a mindennapi ételeinkből? Vitaminok, ásványi anyagok és nyomelemek. Milyen mennyiségben hiányzik? Pontosan abban a mennyiségben, ami az Alap, Közepes és Erős vitamin csomagokban van. Ezért kell pontosan ilyen mennyiségű vitamint szedni, és ezért kell folyamatosan szedni!
(Részletesebb vitamin tanácsadásért hívja ügyfélszolgálatunkat a 061/416 11 88-as számon!)

De ez azért nem teljesen új gondolat, ugyanis kevéssé tudott tény, hogy minden orvosok "atyja", Hippokratész is így gyógyított, a Nóbel díjas Szent-Györgyi Albert professzor pedig konkrétan így fogalmazott a C-vitamint illetően:
"A skorbot nem a hiány első tünete. A skorbut a szervezet végső összeomlásának a jele, a halál elötti tüneteggyüttes, és nagyon széles szakadék van a skorbut és az egészséges állapot között... Ha nem megfelelő táplálkozás miatt valaki meghül, és tüdőgyulladásban meghal, a diagnózis tüdőgyulladás lesz, nem helytelen táplálkozás, és az orvosa valószínűleg csak a tüdőgyulladást kezelte."

Íme tehát a válasz. Ennyire egyszerű. Mint a klórvizes kézmosás a gyermekágyi láz leküzdésében.

Végül, néhány más témájú, de közérdekű információ:
Az elmúlt időben sokan jelezték felénk, hogy tekintetel betegségükre, nehezen tudnak bejönni boltunkba napi vitamin adagjaikért.
Ezért örömmel értesítjük Önt, hogy mostantól igényelhet tőlünk kiszállítást a 06 1/416 11 88-as telefonszámon!
Átlagosan 2-3 munkanapon belül kiszállítjuk az igényelt vitaminokat!
Adja le rendelését telefonon akár most!

Reméljük szolgáltatásunk elnyeri tetszését!

Reformer 2008.08.27. 14:25:22

Amydala, elég a link, nem kell copypaste-lni Lenkei marketingszövegét.

Amydala 2008.08.27. 14:27:40

Akkor elküldöm neked ha adsz egy elérhetőséget, de ez nem link, hanem privátba jövö email.

Reformer 2008.08.27. 14:28:55

scnreformer kukac gmail pont com

p@rasztpicsa 2008.08.27. 14:32:10

amúgy ezen a webshopos bulin keresztül szerintetek milyen adatokhoz (nem) fér hozzá?

sprenczl 2008.08.27. 14:34:52

Nekem a lenkei vitaminok nem okoztak javulást semmiben sem, csak büdösebb lettem és sárgábbakat hugyoztam. Mióta nem szedem, azóta se volt semmilyen betegségem. Valszeg ugyanúgy a placebo hatás érvényesül, mint jópár gyógyszer esetén. Nem hiszem, hogy más vitaminok, más mennyiségekben kevésbé hatásosak lennének.
Egyszerű pénzcsinálás, nagyban megtámogatva.

jobogi 2008.08.27. 14:42:00

No igen. Strandpapucsban, klottgatyában akartak bemenni egy osztályon felüli étterembe - elhajtották őket.

Betette több -én négyet láttam- éttermekkel foglalkozó internetes oldalra a panaszát, gratuláltak neki amiért sikeresen megismerkedett az alapvető öltözködési szabályokkal, javasolták folytassa a köszönés, köpködés az utcán stb. témakörökkel:-)

Alapvetően a tipikus prosztó újgazdag fennhéjázását kritizálták, és dícsérték az éttermet amiért nem készeríti vendégeit szőrös lábszárak, kipállott lábkörmök, szotyolahéjat széjjelköpködő emberek társaságába.

Mindezek, mellett Tamás küzdelme a fogalmazódási, értékválasztási, társadalmi beilleszkedési, öltözködési, viselkedési stb. kihívásokkal szintén előjött.

Mindezt ékes (vagy inkább ízes:-))) magyar nyelven, igaz annak akinek LRH személyesen adta be a fogalmazásgátló tablettát ennek megértése külön kihívás lehet.

Tehát "a többit még nem sikerült megtudnom" kb. ez volt. Nem baj, hajrá Tomi, menni fog az csak a megfelelő techet kell alkalmazni. És ha már az interneten megtekinthető társalmi-gazdasági státuszával kérkedett akkor a levelezők annak is utánanéztek:-)

Ha már internetes hírével kérkedett előjött, szerepel a Heti Válasz szci vállalkozókat felsoroló számában, én ennek kapcsán néztem körül az interneten mi ez a szci egyáltalán?

Elborzadtam.

Javasoltam nézzenek utána mások is, aki megtette szintén elborzadt.

Ja és tisztelni nagyon Tomit, mert ő találta fel az interneten keresztül történő áruértékesítést:-)

jobogi 2008.08.27. 14:49:57

PP

A guglival rákeresve a tékozló homár a hozzászólásokat mindenestűl kivágta, és a nevet is M. Tamásra átírta.

Amit Te hoztál ott sem nagyon vannak szci-vel kapcsolatos népi szólások, az én munkásságom pl. teljesen hiányzik.

Kár, pedig Xenunak nagy sikere volt:-)))

Gre 2008.08.27. 16:20:31

Jobogi: Köszi az infót, iszonyat überállat-kegyetlenhatásos ez az LRH tech, mindenki leborult nagysága előtt :o)) -szerencsétlen nyomi ez a tamásbáttya-

Gre 2008.08.27. 16:39:23

jobogi:
"Javasoltam nézzenek utána mások is, aki megtette szintén elborzadt."

isten hozott az elnyomók között :o)

norbert79 2008.08.27. 16:48:52

Gondoltam adjunk a stílusnak, "Színünk fehér..." kapcsán:

"Tisztelt blog.hu!

A mai nap faji megkülönböztetés és rasszista írások, illetve célzott SPAM elhalmozás tanúja lettem. Az elkövető M. Tamás névvel járja a blog.hu szervereit, kérem Önöket távolítsák el szerverükről M. Tamás minden hozzászólását a következő kitétel miatt:

* ha a hozzászólás faji, vallási, nemzeti, nemzetiségi, nemi, politikai, egyéb hovatartozást sért

Segítségüket előre is köszönöm!

Tisztelettel:
Egy színvak"

Uncle Sam 2008.08.27. 16:58:11

Asszem M "fehér színű" Tamás barátunk kellően prezentálta, hogy hogy viselkedik és hogy gondolkozik egy igazi szci.
Attól tartok a jövőben nem fogja fűnek-fának ajánlgatni, hogy keressen rá a nevére a Google-ben. :)

Hihetetlen, hogy egy percig is azt gondolta, hogy az emberek majd mellé állnak és közösen fikázzák vele az éttermet, mert őt nem engedték be a márkás papucsában, annak ellenére sem, hogy ő a nagy fehér gazdag ember, aki még benne van a gugliban is, hát boruljon le elé a világ. Fasza kis lejárató akciót tervezett, ahogy a nagy könyvben (melyikben is? :) meg van írva, aztán most, hogy visszafelé sült el, nem győz mindent cenzúráztatni.
No comment, a tech nyilván működik.

Gre 2008.08.27. 17:00:00

Én tényleg nem értem ezt a gyökeret :o)

Teljes névvel aláírta a postot, neten nyílvánosan hírdeti magáról, hogy szcientológus, majd a személyiségi jogaira hivatkzva törölteti a kommenteket? :o)

van erre egy régi mondás:
" ha kurvának állsz, ne csodálkozz, ha megdugnak "

anon 2008.08.27. 17:06:51

Itt még megvan a teljes homár-anyag, ha valaki lemaradt volna róla:

66.102.9.104/search?q=cache:zmYc-K310NIJ:homar.blog.hu/2008/08/22/elhajtottak_a_rovidgatyasokat_a_villa_medicibol%3Ffullcommentlist%3D1+r%C3%B6vidgaty%C3%A1sokat+a+Villa+Medicib%C5%91l+iwiw&hl=hu&ct=clnk&cd=2&gl=hu

Le tudná menteni az utókornak valaki? Ne vesszen el ez a gyöngyszem, az ostoba szcidióta mintapéldánya :)

anon 2008.08.27. 17:09:07

Ó, így jár, aki nem elég figyelmes, feltaláltam a spanyolviaszt :) Elnézést.

anon 2008.08.27. 17:43:08

Alakul a vita a fentebb linkelt étteremblogon, Jokka törlésért sír a bloggazdának, közben a szólásszabadságról értekezik :)

Gre 2008.08.27. 17:45:27

nagggyon jól szórakozok :o)

anon 2008.08.27. 17:49:32

Néha talán kicsit keményebben fogalmazok a kelleténél, de szerintem ez néha kell... Sárkány ellen sárkányfű, tech ellen tech :))

Gre 2008.08.27. 18:00:45

megint törölték a vacsorát? lol

anon 2008.08.27. 18:01:53

jaja, de mindegy, kapott eleget, terelt, mint a pulikutya :)

anon 2008.08.27. 18:04:18

Ha valakinek megvan a szöveg, átemelhetné ide is, maradjon meg az utókornak :)

fritz kraft · http://kraft.blog.hu/ 2008.08.27. 18:24:59

lényeg hogy a láblövés megvolt,
újabb koporsószeg a szörnyegyháznak.

norbert79 2008.08.27. 18:38:15

Átmentem a vacsora oldalról is a kommentem, mielőtt megint törli:

"Értjük. Tehát ha fikázom az éttermet, akkor maradhat komment, de ha leírjuk a tényeket, törölve leszek. Ahha, okos."

norbert79 2008.08.27. 18:41:02

Szerintem a legközelebbi Anonym akció keretében az összes anonímnak maszkban kellene elmennie az étterembe, öltönyben, estélyiben, ahogy illik, s egy jót vacsoráznia, annak jelképeként, hogy nem tűrjük meg azt, hogy egy hisztérikus marha, aki ráadásul egy szektát pénzel, elnyomásra hivatkozva lejárasson egy helyet.

anon 2008.08.27. 18:46:53

"A fene se gondolta volna, hogy a vacsorablog gazdája szcientológus... Nagyon következetesen alkalmazza a Hubbardi alapelveket. Étteremfikázás mehet, a hülye szcientológus (aki névvel, miegyébbel írta meg levelét, tehát semmiféle adatsértés nem történt, hiába hivatkozik erre a szci) pedig minden védelmet megkap. Még a rasszista levele is fennmarad.

Szcientológus étteremblog? Ilyen se volt még, majd terjesztjük a dolgot. "

Ezt írtam az étteremblogba, nagyon gyanús a sorozatos törlés...

norbert79 2008.08.27. 18:50:10

Szerintem nem kell mindenkiben szcienót látni. Én se lennék boldog, ha valaki teliszemetelné a blogom, bár tény, hogy furcsa módon a vallási okokra való törlési kérelem, illetve a rasszista levél is ott van, és büszkén mutatja, hogy erre való hivatkozással törölt kommentet, plusszba semmilyen forrásanyagra nem mutat. Lehet, hogy szcienó, lehet hogy nem, nem egyértelmű, lehet, hogy csak mélyen vallásos, és nem ismeri a szcientológiát még annyira, hogy megértse, miért nem csak az étteremről szólt a sztori.
Szerintem hagyjuk békén azt a blogot, jobb a békesség.

anon 2008.08.27. 18:55:03

Tudod, a szcióra pont ez jellemző: lejáratás mehet, ellenvélemény semmilyen formában sem. Ha most valaki nekiállna fikázni az éttermet, hogy hű, milyen igaza volt a palinak, az tuti maradna a blogban (van egy sejtésem, hogy erre lesz példa, de ne legyen igazam), ha viszont valaki ellenvéleménnyel él, törölve lesz.

Nem ez jellemzi a szcit? A gyors törlések sem tiszták, blogok általában nagy ívben tesznek a törlési kérésekre, inkább örülnek a látogatottságnak és a hozzászólásszámnak egy posztnál. Arról nem is beszélve, hogy annyira nem hülye a vacsorablog gazdája, hogy ne látta volna előre, mivel jár a hozzászólások törlése, milyen reakciókat vált ki ezzel. Mégis megtette, lehet persze, hogy nem magától, hanem szóltak neki (összeesküvéselmélet rulez :).

norbert79 2008.08.27. 18:59:34

Ha őszinték akarunk lenni, az egész téma, ami a szcientológiát illeti, Jokka feltűnésével kezdődött, de az is igaz, hogy ez csakis a szcientológuskra jellemző ez a fajta aggresszív, fenyegetőző dolog. Jokka vallási elnyomással élt, mi szólásszabadsággal, Cézár imádó meg Jokka oldalára állt, amit szimpla emberi cselekedetnek értékelek. A törtélemből már láttunk hasonlót, csak Cézár imádó nem értette meg, hogy ez teljesen másról szól, ráadásul a szcientológia nem is vallás. Ezért is mondom azt, hogy "Cézár imádó" egyszerűen nem elég tájékozott.
Persze a másik lehetőség az, hogy szcientológus.

Luxon 2008.08.27. 19:02:26

Imádom az ilyen "láblövéseket" !
(Gre -nél a pont.)

"Működik a tech ,működik!"

anon 2008.08.27. 19:02:34

Persze, lehet, hogy neked van igazad, elismerem, de nagyon tudatosan alkalmazza a "semmi rosszat a szciről" elvet, akár úgy is, hogy törli a kommenteket. Az étterem szidása persze mehet tovább, ha valakinek erre van ingerenciája.

Kilóg a lópata (szerintem).

anon 2008.08.27. 19:03:27

A kommentek törlése meg láblövés, valóban, bárhonnan is nézzük a dolgot.

anon 2008.08.27. 19:04:12

A radír közben megint működött :)

jepetto 2008.08.27. 19:05:27

Szerintem nem kell ezt a vacsora dolgot túlerőltetni, végülis érthető a blogger reakciója, kiírta feketén-fehéren, hogy a szci ember töröltet, nem önszántából teszi.
Mivel az egyházvédő hozzászólások is törölve lettek, szierntem nem igazságos a bloggert elfogultsággal vádolni, ne essünk át a ló túl oldalára. Ez egy étterm blog, akármennyire is fontos ez a téma, ez ott tényleg offtopic, fogadjuk el.
Aki beírja emberünk nevét a keresőbe az úgyis idetalál és az egyházról is sokat mond, hogy mennyire nem tűri a kritikát.

anon 2008.08.27. 19:05:38

Meg megint, az a hozzászólás is, amelyik csak annyit kérdezett, hogy az étteremszidás mehet-e, a szci szidása meg nem?

norbert79 2008.08.27. 19:06:21

anon: Okés, kezdek abba az irányba tendálni, amit te mondtál. Az utolsó hozzászólásomban egy utalás nem volt vallásokra, törlése alátámasztja elméleted.

norbert79 2008.08.27. 19:08:35

jepetto: ááácsi. Az büszkén ordít a lapon, hogy a kedves M. Tomika szája sírt, hozzászólásokat töröl, minden forrásanyag nélkül, s mikor mi kritikával élünk, azok is eltűnnek? Még 5 perccel ezelőtt igazat adtam volna neked, de most, hogy az én legutolsó hozzászólásom is lekerült, amiben szó sem volt vallásról, akkor az már erősen bűzlik. Idézek:
"Értjük. Tehát ha fikázom az éttermet, akkor maradhat komment, de ha leírjuk a tényeket, törölve leszek. Ahha, okos."

anon 2008.08.27. 19:09:09

Persze, de ezt úgy is el lehet intézni, hogy beír a hozzászólások végére valami olyasmit, hogy "a szci-vel kapcsolatos hozzászólások ettől a pillanattól fogva törölve lesznek". A teljes megsemmisítésre, az összes adat eltüntetésére való törekvés a szci jellemzője, az meg, hogy Jokka szcit pártoló hozzászólásait is törölte, logikus: maradt volna húsz szcipártoló bejegyzés, ami hülyén nézne ki.

jepetto 2008.08.27. 19:10:00

"Az étterem szidása persze mehet tovább, ha valakinek erre van ingerenciája."

Szerintem Tamás báttya étterem kritikája se az étteremre nézve ciki, hanem inkább a szerzőt minősíti, neki árt többet. Ráadásul ott virít alatta, hogy Tamásunk mindezek után, fenyegetőzve követeli a kommentek törlését, szvsz ezt kár lenne törölni, láblövés a javából.

jobogi 2008.08.27. 19:10:07


Na munkából hazafelé jövet beugrottam egy rokonomhoz aki Lenkeinél vásárol vitminokat. Pár napja még azt sem tudtam mi ez a szci, most meg már rokon is tudja:-) A Xenu történetnek nagy sikere volt. Amikor elmondtam neki a szci orvosokra vonatkozó tanítását egyből említett valami Lenkei könyvet ami teljesen erről szól. Hiába, hatékony amikor valaki új információkat már meglévőhöz tud szervesen kapcsolni, és az egésztől teljesen más fénybe kerülnek a dolgok. Amolyan aha-élmény.

Minusz egy vásárló.

És az Euronics forgalma is csappan picikét, legalábbis ami az én családomat, szüleimet, testvérem családját illeti. Nem nagy áldozat, drága és vacak választékú hely volt, de néha ott vettem valamit ha arrafelé jártam. Ezentúl nem fogok.

jepetto 2008.08.27. 19:12:04

anon: "A JÖVŐBEN IS TÖRÖLNI FOGOK MINDEN OLYAN KOMMENTET, AMI NEM AZ ÉTTEREMMEL KAPCSOLATOS HOZZÁSZÓLÁST TARTALMAZ. AKI VALLÁSRÓL ÉS SZEKTÁKRÓL AKAR ÉRTEKEZNI, AZ KERESSE MEG AZ ERRŐL SZÓLÓ BLOGOKAT MAGÁNAK."
Ott virít piros betűkkel. Egyébként én is ezt hiányoltam eddig, így szerintem korrekt..

jepetto 2008.08.27. 19:19:20

norbert79: Ez egy étterem blog, a srácnak nyilván esze ágában nem volt belefolyni ebbe a témába, talán eddig azt se tudta mi az a szci. Én a magam részéről tiszteletben tartom, hogy ő nem akar ezzel foglalkozni és azon vitatkozni, hogy mit töröl/mit nem a saját blogján. Ha csak a mi kommentjeinket törölte volna akkor más lenne a helyzet, de nem ez történt, szvsz el kell fogadni, hogy nem mindenki akar ezzel foglalkozni.

jobogi 2008.08.27. 19:23:31


A szci téma törölve, a tiszta fajú árja vagyok, klottgatyában is zabálhatok ahol akarok szöveg meg OK?

vih 2008.08.27. 19:26:58

vacsira:

"amúgy m.tamás miért nm megy lángossütőBe kajálnI, ott lehet hogy senkit nem Zavar mezíTláb, papucsban. egy sOkcSillagos étterembe had ne kelljen már a Szomszéd redvás lábait nézegetnem, de vannak ilyen barmok, akik színházba is gumiCsIzmába járnak :o)

ENnek fele sem TréfadOLOG aki vallásról hadovál, annk meg fUsS.

(most csak a nagybetűket :o))"

norbert79 2008.08.27. 19:27:56

jepetto: Egyetértenék, hogy ha az idézett hozzászólásomat meghagyta volna, annak ellenére, hogy kritikus hangnemű volt. De nem így tett.

jepetto 2008.08.27. 19:28:25

jobogi: Egyáltalán nem ok, pont ez a lényeg: ez is Tamást minősíti. Ha ez a szöveg is eltűnne az neki lenne jó, mert így most ország-világ láthatja, hogy milyen ember ő. Nyilván annyira el van szállva magától, hogy azt gondolta, majd mindeki mellé áll, ehelyett az összes blogon ahová ez a szöveg bekerült, mindenki rajta röhögött és most kétségbeesve töröltet minden kommentet, de ennek is nyoma van: ott virít a lapon a fenyegető levele. Szerintem ez mindent elmond erről emberről.

jepetto 2008.08.27. 19:32:35

norbert79: Szive joga törölni amit akar, az ő blogja. Én beérem annyival, hogy minden komment egyformán törölve lett, ott van Tamás báttya levele, ott van Tamás báttya fenyegető levele, ki van írva, hogy miért lettek törölve a kommentek, szerintem ez így korrekt. Erre értettem, hogy ne essünk át a ló túl oldalára, ne legyünk olyanok mint a szcik. Ha ő nem akar ezzel foglalkozni akkor nem akar, nem kell erőltetni. Épp eleget árt a szcinek így is, főleg azok szemében akik esetleg napközben is követték a blogot.
Azt mondjuk már én is kevésbé tudom elfogadni, hogy a Homárról miért lett törölve minden komment, ráadásul egyetlen szó nélkül.

norbert79 2008.08.27. 19:33:58

jepetto: Egyetértek minden mondatoddal.

anon 2008.08.27. 19:40:19

Nem kellene legalább egy hozzászólás formájában ide áttenni a homár törölt bejegyzéseit? A Google cache csak pár napig őrzi meg, azután elvész...

Bibircsók 2008.08.27. 19:42:53

Gyerekek, szénné röhögtem magam, haláliak a kommentek, köszi, hogy így feldobtátok a napom végét. :-))

gézuka 2008.08.27. 19:59:33

Ez a kedvencem, mindig elröhögöm magam:
"Ez amolyan szotyolaköpködő, vastagnyakláncos, feketemerdzsós tempó volt, te állat."

:DDD

Jó, hogy van Reformer. Kösz.

Grege 2008.08.27. 20:03:42

jobogi b+!

"Szerintem a fehér szcientológiusok nyalják ki a mormon nigger rabbik seggét."

miattad nem fogok tudni ma aludni, amint jönne az álom egy aljasul lesbenálló röhögőgörcs tuti elzavarja :o)

gézuka 2008.08.27. 20:15:31

Olvasom itt a többi kommenteket. Nekem szilárd meggyőződésem, hogy vagy a homár, vagy az index érdekeltségi körében szci van.
Reformer és még sokan mások ugyanígy becsokizhattak volna, de nem tették. Nehogymár a homár futamodjon meg, hányan fenyegethették eddig? Tesco, stb.
Számomra így teljesen értelmét vesztette egy fogyasztóvédelmi blog. Mostantól bárki hivatkozhat náluk az index alapszabályaira?
Akkor nem nagyon lesz post, mert mindegyik sért valakit. Legalábbis aki nem hivatkozik erre ezután, az hülye.
Az étteremblog viszont így korrekt. Ott van egyértelműen hogy miért törölt.

Ede meg végképp méltatlan bánásmódban részesült.
Ez szci befolyás.

jobogi 2008.08.27. 20:17:37


Rengeteg jó duma van ott.

Bunkópapucs és puccos étterem nem kompatibilis. Más élettapasztalat?
stb.

Nekem úgy tűnik ez egy egy komplett oktató anyag "Az együgyű szci és a nyilvánosság" témakörben. Kb. Reformer bontásában árulhatnánk, első kurzus huszonötezer, a többi mindíg tízzel emelkedik + az adományok:-))

Grege 2008.08.27. 20:22:10

"Nekem szilárd meggyőződésem, hogy vagy a homár, vagy az index érdekeltségi körében szci van."

Nem kell a falra festeni a zördögöt.
A homárról nem tudok nyilatkozni, de az index tutira tiszta. Gondlj csak arra, hogy hányszor volt már címlapon az objektív (vagyis ez a) blog. Ráadásul cikkekben jót még nem írtak a szciról, ellenben rosszat :o)

gézuka 2008.08.27. 20:36:07

Ok. Én vevő vagyok erre. De akkor írja ki az index, vagy a homár, hogy pl. miért törölnek olyan commenteket is, amelyek nem sértenek senkit.
Mert ma kb. 10x láttam ilyet ami az egyik pillanatban még ott volt, a másikban már nem.
Vagy miért törölnek pl. minden cenzurára utaló megjegyzést?
A moderáció válogat a commentek közt, a cenzúra pedig eltüntet minden nyomot, ami arra utal, hogy történt valami. Namármost én ez utóbbit látom.
Valami büdös, az biztos.
Meg az is, hogy a homár most semmibeveszi az olvasóit, pedig belőlük él.

Arra nem térek ki, hogy szerintem minden jóérzésű ember aki kb. 1 órát ráfordít, hogy utánaolvasson a szcinek, az tűzzel-vassal írtja. Ezt nem várom el senkitől, pedig ez lenne a normális, és akkor már rég nem lenne mivel foglalkoznunk.
De akkoris. A feketemerdzsós beszólással mi volt a baj pl.? Tudja valaki?

Hihhhetetlen komolyan mondom. Nem gondoltam, hogy ilyen mértékű CENZURA történhet ma magyarországon.
Ez simán beférne egy híradóba.
Azt hiszem írok is nekik mindjárt, hátha nem tudják mik történnek ebben az országban.

Grege 2008.08.27. 20:44:59

gézuka: ne érts félre, nekem sem tetszik, hogy kimoderálták a blogokat, a homáros moderáció külön fájó pont. Viszont minden blognak megvannak a saját moderátorai, a homár egy másik blogtól vette át a tartalmat, így én ugyan nem ismerem a jogi szabályozást, de egy ember ilyen módon való lealázását, nem biztos, hogy fel merik vállalni. Attól függetlenül, hogy az alázás teljesen jogos volt :o)

Igazad van, hogy azok a postok maradhattak volna, ahol nem szerepel tamásunk teljes neve, de hát lehet, hogy nem volt kedvük válogatni. Itt még egyszer hozzáteszem, hogy szerintem sem a teljes törlés volt a jó megoldás.

A dolog netto haszna így is megvan, gondolj bele, hogy a homáros hsz- áradat kapcsán hány ember szerzett tudomást a szidroidokról, sokan ide is idetaláltak, nekünk megérte így is :o)

fritz kraft · http://kraft.blog.hu/ 2008.08.27. 20:47:31

jóóólvan gézuka, de ugye azért nem látsz apró miscavige fejű mókusokat a verandán? :D

gézuka 2008.08.27. 21:15:32

Mókusokat nem. Orkokat látok. Sea orkokat. De még csak gyülekeznek. Majd ha minden clear lesz támadnak. :)

Ha van jobb magyarázatod az egészre, akkor érdekel.
Egyébként szerintem félreértesz. Nem vagyok elvakult szci üldöző. Soha nem érdekelt se a szci, se más szekta. Hallottam róla minden rosszat, de csak most olvastam utána.
A lényeg csak annyi, hogy egyszerűen nem értem a homárt és nem látok reális magyarázatot a máskor igenis következetes cselekedeteire.
Ettől még persze nem lesz rögtön szci, de akkor miért???

jepetto 2008.08.27. 23:44:44

A Homárban én is nagyot csalódtam. Nem is az legnagyobb baj, hogy cenzúráznak, hanem az, hogy egyetlen szó, vagy bármiféle magyarázat nélkül teszik. Ennek az üzenete: kedves olvasók, le vagytok ti szarva.
Nem mintha Edét védeni akarnám, de ilyen elven Ede fikázását meg miért engedték mégis a végtelenségig?

Persze cseszhetik a cenzúrájukat, hála Reformernek és a Google-nek :)

karnak 2008.08.28. 01:31:12

Egyébként M Tamás Shelton nevű épp tönkrement cége korábban jól ment, a techeknek köszönhetően a korábbi Mrd HUF-os forgalom a semmivé lett.

A cégnél egy hölgy volt a nemtommilyen tanácsadó, korábban ő a szintén sikerre ítélt Balustrádnál dolgozott.

Most ez az Online Holding épül. Remek lesz biztos.

Amúgy rendszeres Homárolvasóként és korábbi indexes fórumozóként egyetértek a moderálással, a saját szabályaik szerint járnak el következetesen, offtopic a szci-téma, egyszerűen nem releváns, minden (sértett félnek ajánlatos a józan gondolkodás).

karnak 2008.08.28. 01:38:27

Jep, azért engedik Edét, mert nem "vallási" téma, uígy nincs zsidózás, cigányozás sem a homáron, illetve politizálás sem (gyorsan moderálják a hsz-eket, mivel megvan azoknak is a fóruma.)

Teszem hozzá nem is homár-téma, a suttyóság pedig nem közvetlen következménye a szcientológiának. Illetve ha már mást nem sajátított el M Tomi, az önuralmat illett volna.

gz · http://mlmhu.blog.hu 2008.08.28. 03:33:17

Mecsek TV, Píár Bt.

Muhahahahahahahahaha... :-D

ThufirHawat 2008.08.28. 08:30:19

A Mecsek TV-ben volt Anetka? Mert ha nem, akkor sikeres cég nem lehetett.

Magyarnaba 2008.08.28. 09:07:56

Ammónia 2008.08.28. 08:22:30

Azt hiszem a belinkelt levél írója tabut döntött e blogon:

Először hangzott el egy a szcientológiához köthető dologról, hogy "kiváló minőségű".
Ha már egy radikális jobboldali honlap olvasója is elismeri a minőséget, akkor az egyház megkönnyebbülhet: talán nem is annyira reménytelen a helyzet.

Vagy igen?

norbert79 2008.08.29. 15:29:18

1x1: Biztos? Ha igen, köszönjük az infót, tényleg mi sem szeretnénk egy szakma képviselőjét bántani, de köszönjük, hogy felhívtad a figyelmünket erre a tévedésre!
Személy szerint azt hittem a kettő ugyanaz...

örge 2008.08.29. 15:40:03

bocs a majdnem ismétlésért, a hozzászólásom, amire azt hittem, hogy elszállt, mégis megjelent.

Jajahitem 2008.08.29. 16:06:33


Ezt akkor érdemes valahol megemlíteni, pl. a kiváló mudrusz-rinya oldalakon (gratula):-).

A tékozlón is mit FAEGERET aposztrofálták, kár volna egy tisztességes embert megsérteni.

Grege 2008.08.29. 19:29:45

Márpedig a homáron egyértelműen beazonosították,mint fajátékgyárost...

a webshop tulaja a fószer az biztos, ha a fajátékgyáros is ő, akkor a faegér :o)

mee/énke 2008.08.30. 01:09:03

azért a villa medici alapvetően egy négycsillagos veszprémi wellnessszhotel. nem láttam AZT a szandált meg AZT a nacit, de de lehet, hogy az én agyamat is felbaszná ha egy felszolgáló épp onnajt hessegetne el a dressszkód miatt. persze én seaorgos vagyok és eledelem semmi más, csak bab - de azt a csilivili egyenruhában nyomatom a felkelő, delelő, és lenyugvó nap sugaraiban fürdetve makulátlan bőrű arcom. és semmi parfűm, meg parfé.

Grege 2008.08.30. 12:12:48

örge: és a fajátékgyáros nem is szci?

hamut szórok a fejemre és gyorsan megkorbácsolom magam :o)

gézuka 2008.08.30. 13:52:29

"és Bugyiban élnek" :DDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDD
Az se lehet rossz.
Nem inkább Bugyin?

örge 2008.08.30. 17:07:08

gézuka
Igazad van! Bocs, figyelmetlenség volt:(

norbert79 2008.08.30. 20:08:29

Örge: Annyit hozzátennék még azért, hogy nem mindenki van fenn az iwiw-en, ahogy én sem, így néha nem minden információt lehet olyan gyorsan kideríteni. Persze más lenne a helyzet, hogy ha az iwiw-et tagság nélkül is lehetne böngészni, mint egy telefonkönyvet.

örge 2008.08.30. 20:42:04

norbert79, az összes infot a google-ról szedtem, az iwiw csak ráadás volt.

Gigi1 (törölt) 2008.08.30. 22:25:22

De még ha semmilyen eszközöd sincs arra, hogy beazonosítsd rendesen, el tudsz képzelni egy ilyen sznob parasztot, ahogy a kis műhelyében éppen egy babaházat farigcsál?

mee/énke 2008.08.30. 23:30:17

hromlábú békát találtak a marson

az elismert norvég-katalán gerontofil jeanne-claude sar vezette kommandó háromlábú békák létezésére utaló kőzetminták további vizsgálatára szólította fel a tudományos közéletet.
a drámai hangú felhívást anorexiájával indokló tudós rámutatott: az ügyben egyetlen apró részlet sem maradhat feltáratlanul.
az érdemes szakember sejteni engedte továbbá, hogy a munkájában melanie klein nyomdokain haladó kommandó egy emberként - ha kell - akár tíz évet is szán az analízisre.
a pikáns, magyar vonatkozásai miatt itthon némi megütközést és értetlenséget keltő felhívást házi szakértőnk érdektelenségre és alulfizetettségre hivatkozva érdemben nem kommentálta.
független szakértők ezzel együtt az egész ügyet komolytalannak, de különösen a mellirígység kifejezés használatát a kontextustól alapvetően idegennek, félrevezetőnek, és "hülyének" minősítették.
kreatívjaink tanácsára ezért elhatároztuk, hogy a "cuccost" a "szcientológiához csapva" próbálunk itt egy szélesebb nyilvánosságot megszólítani.
ezért - javaslatukra - most tízszer leírom:
szcientológia, szcientológia, szcientológia, szcientológia, szcientológia, szcientológia, szcientológia, szcientológia, szcientológia,
szcien hagyjuk, itt elment a kedvem az egésztől.

mee/énke 2008.08.30. 23:47:45

a szcientológiától ne teljesen függetlenül szeretném hozzátenni, hogy a megítélésem szerint "egészséges lelkületű" megkérdezettek körében a "mellirígység" termius még a "péniszirígység"nél is SOKKAL hülyébbnek találtatott. ennyit kénytelen vagyok itt elmondani melanie kleinnel kapcsolatban. a pszichoanalízis önmagában is minősített hülyeség, de nők kezében jelzőkön túl hülye. szeretnék továbbá rámutatni, hogy ma, és eleddig VALAMENNYI említésre érdemes pszichológus vagy orvos, aki a szíve mélyén bölcsésznek érzi magát, vagy bölcsész, akinek titokban orvost (vagy NAGY természettudóst) mutat a tükör. ezért volt, és lehet a pszichológia egésze olyan, hogy SENKI nem abban ér el eredményeket, amiben képzése alapján tőle (el)várható lenne - hiszen azzal elemi undorból és öngyűlöletből egyáltalán nem is foglalkozik.

Warlimont 2008.08.31. 00:29:58

Mos!

Ez a pszichológus-bölcsész oda-vissza, meg a természettudós, meg az öngyűletes dolog elég zavaros így olvasva. Kifejtenéd érthetőbben, mit akartál mondani? Én pl orvosként biztosan nem érzem magam bölcsésznek, és vagyunk még jópáran így ezzel. Az orvoslás a természettudományok része. A pszichológia a bölcsészethez közelebbi, de ne keverjük vagy mossuk össze az orvost és a pszichológust.

A pszichoanalízis ugyan nem minősített hülyeség, sőt egyetemi szinten is oktatják, de erősen megoszlanak róla a szakmai vélemények még pszichológusok körében is. Összességében kiszorulóban van. Én magam orvosként is elég szkeptikus vagyok ezzel kapcsolatban, van viszont jópár fanatikus pszichológus, akik foggal-körömmel védik.

Calders 2008.08.31. 03:22:51

mos, értettem a szavaidat
boldog vagyok

Calders 2008.08.31. 03:53:25

mos, én tudok segíteni

Calders 2008.08.31. 03:54:05

mos, én tudok segíteni

Calders 2008.08.31. 03:56:02

mos, én tudok segíteni

Calders 2008.08.31. 03:56:49

bocs, a 3x-ért

Matrix_ 2008.09.02. 10:04:59

norbert79 2008.08.29. 15:29:18
"1x1: Biztos? Ha igen, köszönjük az infót, tényleg mi sem szeretnénk egy szakma képviselőjét bántani, de köszönjük, hogy felhívtad a figyelmünket erre a tévedésre!
Személy szerint azt hittem a kettő ugyanaz... "

1x1 üzeni:

Biztos!!
süti beállítások módosítása