Tények, tapasztalatok, vélemények és hírek a szcientológia egyházról

Szcientológia: objektíven és szubjektíven

Szcientológia: objektíven és szubjektíven

Pár szó a szcientológia ideológiai és politikai hátteréről, a hiedelmekről

2008. február 21. - Reformer


Egy kis összefoglaló következő a szcientológia alapvető tételeiről. Sajnos idézetekkel nem
szolgálhatok, nincs kedvem az egyház ügyvédjeivel a magyar szerzői jogi törvények eltérő értelmezéséről vitatkozni. :)

Sokéves tapasztalatom mondatja velem ezeket, én ezeket figyeltem meg az egyház tagjaként.

1. Az alapállás

A szcientológia az egyetlen kiút a mostani földi pokolból, és ha nem ér célt, akkor örök kínszenvedés lesz az emberiség osztályrésze. A világ legértékesebb tudása (az árszabása is ennek igazodik). Ez az egyetlen út a teljes szellemi szabadsághoz és az anyagi univerzum korlátaitól való megszabaduláshoz.

Machiavelli tapsikolna örömében, ha látná, hogy ez a cél milyen eszközöket szentesít az egyházon belül. Hiszen a fenti tételből egyenesen következik, hogy a szcientológia megvédése és terjeszkedésének segítése BÁRMILYEN áldozatot megér. Ez az indoka annak, hogy miért élnek szegénységben a Sea Org tagok, miért vannak alulfizetve a munkatársak, miért bánnak úgy a szcientológiát kritizálókkal, ahogy.

Ez egyébként nagyon sokszor ismétlődik tényként és szinte beleivódik az emberbe, ha szcientológus.

2. A belső igazságszolgálatás alapelve

Ugyanerre az elvre épül az egyház belső igazságszolgáltatása - a csoport minden, az egyén feláldozható. Bár Hubbard több helyen is ír arról, hogy miután megvédtük a csoportot, utána foglalkozni kell az egyén sérelmeivel is, de a gyakorlatban a dolog leginkább a csoport megvédéséig jut el az ügy.

Példa: egy 17 éves Sea Org tag lány összejön egy nála valamivel idősebb Sea Org taggal, aki vezető beosztásban dolgozik. Egy a probléma - a férfinek már van felesége. Persze
kirobban a botrány, a lányt rövid úton kirúgják (már 13 éves kora óta ott dolgozott
pedig!). Igen ám, de a lány magyar, az eset pedig Angliában történik. Mi a megoldás? A
lány a bőröndjeivel együtt 4 év önzetlen szolgálat után kiteszik az utcára, 0 Ft-tal -
"majd csak hazatalál". Megvédték a csoportot.

3. A kritikusok

A szcientológia kritikusai vagy elmebeteg bűnözők, akik mérhetetlen gonoszságuknál fogva
tönkre akarják tenni az emberiség egyetlen reményét, vagy olyan szerencsétlen
megtévesztett emberek, akik ezen elmebeteg bűnözők hatása alá kerültek.

Az ő kezelésükre, ártalmatlanná tételükre bármilyen eszköz megengedett.

Továbbá ezért és az első pont miatt a szcientológusoknak meg van tiltva, hogy bármilyen
olyan internetes oldalt látogassanak, ahol a szcientológiát kritizálják a volt tagok. Ha
ezt teszik, súlyos következményekre számíthatnak az egyházon belül és aki ilyen téren
visszaeső, az búcsút mondhat az OT-szinteknek az egyházon belül - ez egy szcientológus számára rendkívül komoly fenyegetés, hiszen az örökkévaló szenvedés lesz a hite szerint az osztályrésze.

3A. A pszichiáterek

Az emberiség minden bajának okozói, a legfőbb ellenség. A szcientológus kiadványokból
megtudhatjuk, hogy ők álltak Hitler mögött, ők találtak ki a holokausztot és a náci
fajelméletet, ők felelősek a boszniai etnikai tisztogatásokért, a dél-afrikai
apartheidért, minden vágyuk egy elektrosokk-terápiával lekezelt és erős nyugtatókkal leszedált populáció, amit ők kontrollálnak. A szellemi szabadság legfőbb ellenségei, akik
már beszivárogtak a többi vallásba és tönkretették azokat. A szcientológusok többsége
komolyan hisz ebben.

4. Politikai álláspont

Az egyház hivatalosan, az alapító által deklaráltan politikamentes. A szcientológia
világképe talán a Magyarországon a Jobbik/MIÉP által képviselt világképhez áll a
legközelebb. Ironikus, hiszen pont ezek a szervezetek támadják a leghevesebben az
egyházat. F. Lajos, az egyház "vezető lelkésze" tartott egyszer egy rendezvényt 2001 körül, ahol kijelentette, hogy a Leleplező c. magazinban található adatok 90%-ban megegyeznek az OSA (jogi és PR osztály, az egyház saját titkosszolgálata) titkos adataival arról, hogy valójában ki irányítja a világot. A Drábik-könyveket is sokan olvasták az egyházon belül, sokak számára autentikus forrás.

L. Ron Hubbard amúgy 1967-ben egyik, csak munkatársaknak tartott előadásában azt mondta, hogy 12 ember irányítja a világot - ebben benne volt John D. Rockefeller, Sr. és a fia, John D. Rockefeller, Jr, David Rockefeller, Nelson A. Rockefeller, egy duPont, egy
Rothschild, a többi névre már nem emlékszem.

2002 és 2006-ban tudtommal a szcientológusok zöme az MSZP-re vagy az SZDSZ-re szavazott (már aki elment szavazni), hiszen Semjén Zsolt és Mikola István erős
szcientológiaellenessége miatt ez az egy választás maradt - az MDF a Balogh-Szászfalvi
páros, a MIÉP/Jobbik pedig a vélt vagy valós antiszemitizmus miatt esett ki. A politikai
tapasztalat azt mutatja, hogy egy MSZP/SZDSZ kormány a garancia arra, hogy a szcientológia megtarthassa egyházi státusát (és így az adómentességét).

Megjegyzés: mindkét választás előtt az az információ is keringett a szcientológusok
között, hogy Orbán Viktor rendszeresen pszichiátriai kezelést kap, így ő és a
pártja úgymond eleve kiesett a jelöltek közül....

5. Szociáldarwinizmus

L. Ron Hubbard több helyen is említi, hogy a fejlődés útja az, ha támogatjuk "a magas
statisztikát" (jól teljesítő emberek) és büntetjük "az alacsony statisztikát" (rosszul
teljesítő, szerencsétlen emberek) és a jótékonyság címén fontos a rászoruló önbecsülését is visszaadni és elérni, hogy hozzájáruljon a társadalomhoz. Namost, ez egy szimpatikus
eszme is lehetne, de az egyházban többnyire ismét csak a negatív oldalán van a hangsúly.

Pl. saját szememmel láttam: az egyház egyik vezetőjéhez odament egy koldus és pénzt
kunyerált. Az illető pedig ráordított: "Menj már a p****ba! Keressél inkább valami munkát, b**** meg!!" Nem akarta támogatni az alacsony statisztikát.

Így azok a szcientológusok, akik nem "magas statisztikájúak" - nem sikeres emberek, nem
tudnak sok pénzt adni, vajmi kevés figyelemre és törődésre számíthatnak az egyház
részéről.

Az egyház fantasztikus "Önkéntes Lelkész Programja"-ja ezért leginkább csak PR-álca -
többnyire a leglúzerebb vagy a nagyon ráérő szcientológusok vesznek részt benne, a többit túlságosan lefoglalja, hogy összeszedje a pénzt a Hídra (összesen 30 - 100 millió forint szolgáltatási + az adományok). Max 10-30 embert lehet nagy keservesen összetrombitálni többnyire ilyen akciókra. A lényeg azon van, hogy az egyház alapvető tanításaival nincs kimondott összhangban az elesettek, szerencsétlenek és gyengék önzetlen megsegítése.

6. Jogi esetek


Az egyházon belül belső szabály van arra, hogy az egyik szcientológus a másikat nem
perelheti be az egyház egyik legfelső vezetőjének engedélye nélkül. A nézeteltérések és a
tipikus polgári peres ügyek az egyház belső fórumon kezelhetőek csak. Aki pedig
rendőrséghez v. hatósághoz fordul az egyház ellenében, azt szinte azonnal kiutasítják az
egyházból.

7. Sajtó, hírek

Az egyszeri szcientológus számára az újságírók a "káosz kalmárai", akik többnyire csak
rossz híreket és pletykákat terjesztenek. Ami az egyházról negatívum megjelenik, az mind
csak rosszindulatú hazugság, amelyet a szcientológia ellenségei terjesztenek és itt is a
pszichiáterek és a hozzájuk köthető érdekcsoportok állnak a háttérben. Természetesen az egyházat rendszeresen kritizáló újságírók is egyértelműen bűnözők vagy lefizetett
kritikusok - mi másért támadnák a tisztesség és becsület mintaképét?

A bejegyzés trackback címe:

https://objektivszcn.blog.hu/api/trackback/id/tr35363464

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

RONINA 2008.02.21. 14:26:51

Reformer.
Csendes rémülettel olvasom a blogod . Én hiszem hogy igaz amit leirsz .Kérdezném, mit keres egy 13 éves gyereklány egyedül az orgban. Melyik elmebeteg szülő engedi el a gyerekét egy ilyen helyre. Eddig is ez volt az álláspontom , az scn egyházat el kell kerülni.
Ismerek többet aki tag, minden témáról lehet velük beszélni de amint az egyház kerül szóba mintha valóban egy bevésett szöveget mondanának.
És a rémítő hogy valóban hisznek benne.
Aki mást gondol az hülye és nem érti a" tudást örzőket".

Bolgarka 2008.02.21. 20:36:58

Reformer. Én nem olvasom csendes rémülettel a blogod. Ugyanis számomra az derül ki róla, hogy soha nem voltál az egyház tagja.. "sajnos idézetekkel nem szolgálhatok" Hogyhogy??? A "sok éves tapasztalatod" hány év? 2, 5, 10?? És nincs a birtokodban egy darab LRH könyv sem?? :DDDD

Azt amit itt felsorolsz 30 perc böngészés után bárki össze tudja szedni... és semmi új információt nem is tártál elénk... egy rakat helyen olvashatjuk, de senki nem tud idézetekkel szolgálni. nekem van egy rakás LRH könyvem, mégse találkoztam ilyenekkel. miért is??

Továbbá:
"2002 és 2006-ban tudtommal a szcientológusok zöme az MSZP-re vagy az SZDSZ-re szavazott"
Tudtoddal? Ezt meg hogy érted?? Kifejtenéd bövebben??? Honnan származnak az információid?? Lemaradtam tán valamiröl? Talán a vallást is be kell már x-elni?? És újabban nyilt szavazás van Magyarországaon????

Összegezve a lényeget úgy gondolom, hogy ez a nagy szci ellenesség, amit itt az utobbi hetekben produkálsz kapcsolatban áll ezzel:
megtalaltad.uw.hu/

Szóval számomra az egész egy vicc. Unatkozó fiatalok lázadása valami ellen, amiröl nem tudnak semmit...

Boglarka 2008.02.21. 21:02:45

"Sajnos idézetekkel nem
szolgálhatok, nincs kedvem az egyház ügyvédjeivel a magyar szerzői jogi törvények eltérő értelmezéséről vitatkozni. :)"

""sajnos idézetekkel nem szolgálhatok" Hogyhogy??? A "sok éves tapasztalatod" hány év? 2, 5, 10?? És nincs a birtokodban egy darab LRH könyv sem?? :DDDD"

szerintem ezt nagyon benézted, és ez rajtad kívül mindenkinek szemet is szúr, hidd el. vagy ne, ahogy érzed.

Reformer 2008.02.21. 21:11:44

Bolgarka: megvan a teljes Alapok csomagok (mind a 18 alapkönyv, az összes kapcsolódó előadás) az OEC 0 angolul és magyarul, a menedzsment sorozatok. Azért nem idézek, mert akkor a szerzői jogi törvényekre hivatkozva leszedethetik.

Amiket írok, mások is megtapasztalták, valóban sok az ilyen sztori a neten. De nem is állítottam az ellenkezőjét.

A politikai hovatartozással kapcsolatos információm szcientológus ismerőseimtől származnak.

A következő referenciákban találod meg az általam citált dolgokat:
1. Alapállás:
HCO-IRÁNYLEVÉL, 1970. NOVEMBER 2., A SZCIENTOLÓGIA SZERVEZETEK ELMÉLETE, HCO-IRÁNYLEVÉL, 1979. SZEPTEMBER 26., REKLÁMSZÖVEGÍRÁS, HCO-IRÁNYLEVÉL, 1982. MÁRCIUS 14., PÉNZÜGYI RENDELLENESSÉGEK
2. Belső igazságszolgáltatás:
Etika könyv: Az etika tiszt és a jelleme
3. Kritikusok
HCOPL Oct. 18, 1967 Issue IV, Penalties for Lower Conditions, HCOB 5 November 1967 Critics Of Scientology
3A. Pszichiáterek
Bruce Wiseman: The Men Behind Hitler (a szerző a CCHR elnöke), HCOB 6 May 82 The Cause Of Crime
4. Politika
Ron's Journal 67
5. Szociáldarwinizmus
HCO PL JUTALMAK ÉS BÜNTETÉSEK, HOGYAN KEZELJÜK A SZEMÉLYZETI ÉS ETIKAI ÜGYEKET.
6. Jogi esetek
a beiratkozási formanyomtatvány, amit minden tanfolyam előtt aláírsz... :)
7. Sajtó, hírek
HCOB A SZCIENTOLÓGIA IGAZ TÖRTÉNETE

RONINA 2008.02.21. 23:14:48

CapCom 2007.04.10. 01:26:02
voltam sajnos Sea Orgban.
rövid beszámoló, amolyan adalék TWA-nak, miről lehet még írni.

Akkor léptem ki, amikor a belső "titkos" tanításokat olvastam a könyvtárukban. Addig még elhittem a célt, mert a technikájuk jól van összeszedve több keleti és nyugati vallás és pszichológiai dologból.
Szóval ott olvastam, hogy ha az egyházat megtámadja valaki, sose foglalkozz azzal amivel támadnak, első lépés hogy zsarold, blackmail-ezd a támadót.
Indok: mivel a legfontosabb az egyház megmaradása.
Amúgy a szekta nem jó szó, mert eredetileg azt a vallási csoportot hívják így, aki kiválik vmiből. Ők meg csak vannak.

Sea Org: megérkezel, aztán elveszik az útleveled. persze elkérik, csak nem adják vissza, mindig kitalálnak vmit, meg te úgy se akarsz elmenni.
Travoltától kezdve minden amcsi OT-sokról annyi adat van, hogy szarrá zsarolják őket. Sok magyar szenved kint, mert ha el akarnak menni, hazaútra nincs pénzük. Megengedik hogy maradjanak, de akkor a kajáért és a lakásért kell dolgozniuk, tehát megint nincs lehetősége repjegyre pénzt gyűjteni. sokan fél éve így szívtak kint, félig agymosott/tébolyodott állapotban.
Próbáltak zsarolni kint (lehallgatás, igazság és security check,elzárás és egyéb fenyegetés), de bénák voltak. Láttam saját szemmel magyarokat, akik a hajón dolgoztak (FreeWinds), és be voltak hetekig zárva. Csak enni/inni vittek nekik, senkivel nem beszélhettek. miután pár hét után feladták, visszavitték őket dolgozni.
Persze a magyarázat ez volt: félreértett valamit, "meg nem értése" van vmi felett, hiszen hol lenne máshol jobb mint a fizikai sík rabságából kitörést biztosító CoS-hoz képest?
Nagyon félnek az FBI-tól, mert ha bemennének hozzájuk, nagyon bizalmas adatokat megtudnak róluk és a kuncsaftokról.
Ha elmész, aláíratnak amcsi közjegyző előtt úgy angol jogi szöveget, hogy senki nem tudja rendesen lefordítani.
Minden tétel megszegése, elárulása, kibeszélése asszem 10,000USD/db.
persze előtte "finoman" jelzik, hogy szobába zárnak,ha nem írod alá. Telefonálni nem tudsz, konzul nem talál meg, letagadnak. Aztán eleve "nem szeretik" ha pénzed van és úgy lépsz be. Megmagyarázzák, hogy minek az, úgy se akarsz elmenni, ott meg semmi se lehet igazán (hely nincs, időt meg semmire nem hagynak)
Sok security-s emberük van, akik szintén CoS-osok, igen komolyan veszik a munkájukat. Sokuk magyar, mert arra jónak tartják őket (fizikum, lojalitás,stb). Magyarok összetartása elég erős, kajánál látszik igazán mennyire sokan vannak kint. Legnagyobb asztal pl. a magyaroké, aztán tán spanyol/brazil volt a következő.
Legjobb azóta: küldik havonta kétszer is amcsiból a tartozás levelet, néha már itthonról is (adós feliratot nyomnak a borítékra). képesek akár pár dollár résztartozást is kiszámlázni, levelet küldeni, még ha rég kifizették az árát a postán. Trükk az, hogy ha csak 1USD-t is kifizetsz, akkor elismered, a tartozást.
Amúgy se tértivevényes se más számlát nem küldenek, tehát bizonyítani nem tudják, elévül pár év után.
Eltünés nem működik: mert embereket küldenenek ki és kinyomozzák. Felcsöngetnek, ismerősökön keresztül keresnek meg, munkáltatókon és egyéb banki/állami információkat szereznek meg. kipróbáltam pár éve, felesleges.
Beszéltem olyan régi CoS taggal úgy 7 éve, aki profin tud zsarolni embereket Apehhel. Amolyan ex-komcsi feljelentősdit játszik mások idegeivel. Nah, Ő már "intézett" tartozást olyannal, aki szembefordult az egyházzal ("mókus" lesz, így hívják az ex és anti CoS tagokat)
OTP-ben több embert rúgtak már ki mert pl. keresztény és nem CoS tag. Szóval jól nyomulnak. Érdemes lenne ott is körbenézni.
Nem mondanám,hogy a kórházak bezárásához nincs közük. min. 10 éve gyúrnak a pszichiátria ellen, külön alapítványuk van rá (Lenkei Gyuri is benne van tán).
Ha felkeresel olyan Sea Org tagot aki min. 1éve kint van (USA, főleg Florida, Tampa, mint a legnagyobb központ, de szépen vannak máshol is, pl Koppenhága) akkor egyszerűen nem tud magáról beszélni. 1 év után eltünik a személyisége, csak és kizárólag az történik ami az egyházban. Kint amúgy is egy szobában min 6-7 ember lakik, emeletes ágyakon, sokszor szekrény sincs. Security van körben, kerítés is van. Úgy van felépítve, hogy egymást jelentik az emberek be/fel. Tehát ha valaki már kezdene azon gondolkodni,hogy elmegy, elege van, egy ún. "etikai tiszt" keresi meg. Ha gázos az ember, de menthető (nem öreg, mert azok betegek, meg nem bírnak 14-16 órát dolgozni naponta) akkor "fekete inges" lesz az illető. Nem beszélhet senkivel, csak fekete ingessel, külön "etikai képzésben" részesülnek, más néven visszamossák a tudatukat.
Érdekesség, sose látsz igazán idős Sea Org tagot, egyszerűen kirúgják, vagy kirendelik a legpocsékabb és távoli friss CoS területre (távolkelet, közép-Eu, oroszo.)
Van belső elhárításuk, ezek LRH Messenger-ei. Nekik jelenthetsz, ha valami nem működik, és Ők bármilyen belső szervet ellenőrizhetnek. Ha belépsz, iszonyú feltételeket kell elfogadnod, ha jól emlékszem 1 millió USD kapásból, ha kilépsz.
Ünnepeken és máshol is mindig kifejezik, hogy csak és kizárólag LRH-nak köszönhető minden. Ha nem tapsolsz (tiszta kommunizmus, de rosszabb annál), akkor a teremből kifelé már leszólít az etikai tiszt, aki(k) előadás alatt figyeli(k) ki az aki nem vigyorog,tapsol,netán másra figyel.
Van aki úgy szúrt ki velük USAban,hogy spec.fém lapokat adott fel a visszaborítékban (amit kint ők fizetnek) és ki kellett fizessék a borzasztó nagy postai költséget. többet nem keresték.
Amíg nem vagy ellenséges, addig csak levelet,számlát küldenek. Ha bármi jelét teszed az ellenséges szándéknak,akkor fekete listára tesznek. Zaklatnak úgy is, csak akkor már zsarolni próbálnak, többféle módon (általuk már ismert tények alapján, vagy vakon is, mert hát mindenkinek van vmi sara az életben).
Valaki jól írta a reagálásában, hogy ügyesen épülnek fel az érveik. Elöször azt mondják bárki bármiben hihet. Aztán már csak LRH-ban, hisz Ő adta meg a kulcsot mindenhez. Persze kifelé az első érv szerepel, később csak próbáld meg felhozni más vallási értékeid: min. etikai tisztel találkozol (sokat), vagy fekete inges leszel, esetleg szoba, jobb esetben kirúgnak és fizethetsz mindent.
Számlák aláírása: fizikailag nem kényszerítenek, de mindent megmagyaráznak, hogy ez csak papír, meg hát nem is akar innen elmenni senki, tehát ne izgulj. Egy idő után meg ha izgulsz, akkor ismét etikai tiszt, és a többi "etikai folyamat" felé mehetsz...
Sok a saját farkába harapó érv. Azon a ponton csatlakoztatják be az érvüket, amivel épp meggyőzni akarnak. Találtam már magam fél évvel később a kör másik felén. Van akit egy felértékelő érv után már tolvajlással, abból következően hazugsággal vádoltak meg. Szerencsétlen inkább hagyta hogy eltünjön a személyisége, mert félt. Aki odaérkezik az eleinte lelkes, meg azt hiszi, azt fogja csinálni, aminek ment. Elhitetik a recruit-áló magyar tisztek, hogy pl. auditor (aki nem tudja,kb.: éber-hipnózis szerű, könyv vagy e-meter-es szeánsz) lehetsz, aztán kint már security-s vagy épp építő-munkás leszel. Volt magyar,aki ott hagyta az egyetemet,mert auditor lesz. fél év után security-s volt, kérdeztem még ott, hogy van, mi van az eredeti céljával. Addigra feladta, kimosott mosollyal mondta, hogy ez is fontos végülis, meg hát az egyháznak itt van szüksége rá.
Van itthon olyan vallásokkal foglalkozó oldal, aki segít az eltünteket szektákból visszahozni, fizikai és szellemi értelemben is. Mondta a vezetőjük, hogy egyedül a scientology-ról nem mer semmit írni, és informálni, mert csak tőlük tart, nem akar jogi csavart. Mutatja a helyzetet, kimenekülés lehetőségeit. Emiatt nem láttok igazán senkit, aki itthon elmeséli mi volt. Fenyegetve, zsarolva vannak, és általában már nem találják a helyüket többet. Ahogy egy légiós, katonaság/titkosszolgálat is az egyén elkülönítését, személyiség törlését vagy épp függőségét alakítja, használja ki.

Azt hiszem innen nem jelentkezem többet, mert nagyon idegesek lesznek "ők", hogy ezt elmeséltem.
w.blog.hu/2007/03/21/tisztelt_kibaszott_szcientologusok

mari!! igaz ez? 2008.02.22. 00:59:00

Na, látod,aki keres talál.Van még több is.:-(( Kapirgálj tovább!!!
Megismétlem a sci úgy szar ahogy van freezondroidokkal együtt.

RONINA 2008.02.22. 10:11:58

mari!! igaz ez?
Te OLVASD MÁR EL AMIT IRTAM AZTÁN KÁRÁLJ ITT........

RONINA 2008.02.22. 10:14:30

Ja Mari , megismétled -egy értelmes szó nem hagyja el a bilentyűzted,, más nincs ott a fejedben csak sz@r?Ezt emlegeted előszeretettel....MIÉRT SZAR SZERINTED .EZT FOGALMAZD MEG HA KÉPES VAGY RÁ. ARRA KÍVÁNCSI VAGYOK DE A SÜKET DUMÁRA NEM.

SteveBlame 2008.02.22. 11:19:15

Reformer!

Gratulálok a blogodhoz, érdeklődéssel olvasom nap, mint nap, ha csak a fele igaz annak, amit itt leírsz, már az is több, mint vérlázító.

Kívülállóként úgy érzem, a sci-be belépő emberek valahogy úgy vannak az egésszel, mint az egyszeri béka a forróvízzel. Ha egyből forróvízbe dobják kiugrik, de ha lassan elkezdik melegíteni alatta a vizet, szép lassan megfő...
Megmondom őszintén, nem lepődök meg túlságosan azon, hogy az emberek ilyen szinten képesek "hozzászokni" a megaláztatáshoz és a kiszolgáltatottsághoz. Ha körülnézünk a környezetünkben biztosan találunk olyan embert, akit lelkileg (/testileg) zsarol és megnyomorít a férje, barátja (/felesége, baránője) vagy akár a főnöke, mégsem hagyja ott az egészet a fenébe. De sorolhatnám a példákat a történelemből is, hogy egész embercsoportokat, vagy akár népeket is, hogyan lehet birkák módjára irányítani (Hitler Németországa, vagy Mao Kínája...)

Egy biztos, ezek az emberek segítségre szorulnának, de fogalmam sincs, gyakorlatban mit lehetne tenni. Hajlok arra, hogy a németországi gyakorlattal értsek egyet, hogy be kellene tiltani az egész szervezetet.

Steve

Bolgarka 2008.02.22. 12:57:35

nem néztem be semmit. Ronina nekem sokkal hitelesebb volt. és megkaptam Reformertöl a kérdésemre a választ. ez volt a célom és nem lejáratás. csak egy valamit még mindig nem értek...

ha ekkora mocsok, és szenny ez a szci, akkor miért is voltál több évig munkatárs? hogyhogy semmi jó nem történt veled ez idö alatt?? nincs semmi pozitivum amit a szci oldalára lehetne irni?? de most komolyan. nem azt várom, hogy dicsérd vagy ilyesmi. de érted! ha ez tényleg a te sztorid, akkor nem csak ebböl kellene, hogy álljon...

én a szavazást illetöen hogy vontad le a követeztetést? hogy ismersz 20-at és akkor biztos a többi is arra szavazott?? mert én is ismerek jó néhányat és egy sincs közöttük, aki rájuk szavazott volna...

Reformer 2008.02.22. 13:59:36

Bolgakra, én világéletemben kerestem az az utat, hogy hogyan tehetnék valamit a világért. A szcientológia úgy tűnt, hogy megadja a válaszokat. Természetesen voltak nyereségeim, segített rajtam sokban a szcientológia használata - ezért lettem Sea Org tag. De a lelkem mélyén mindig is éreztem, hogy valami nincs rendben. Sea Org tagként ugyan el voltam vágva a külvilágtól, de egyre több olyan dologgal találkoztam, amit nem értettem. Én próbáltam ezeket valahogy értelmezni, sokszor tiltakoztam is ellenük, rengeteg konfliktusom volt az egyházon belül a felsőbb vezetéssel. Aztán a végén már feladtam az állandó szélmalomharcot és megundorodtam attól, hogy egy nemes cél nevében undorító álszent módon cselekszek nap mint nap. Láttam olyan embereket, akiknek tényleg segített az egyház, de sokan nagyon szívtak mind mezei public-ként, mint Sea Org tagként. A végén pedig annyira, de annyira a lelkembe gázoltak, hogy el sem hittem, hogy ilyesmi az SS-t vagy egy afrikai diktatúrát leszámítva valahol megtörténhet.

Én tudom, hogy van a szcientológiának jó és hasznos része is, de az egyházat vagy teljesen meg kell reformálni vagy meg kell szüntetni, mert rengeteg, főleg lelki kárt okoz.

A legborzasztóbb az, hogy SEMMI jogod nincs - akármilyen pozícióban vagy, ki vagy szolgáltatva Miscavige-nek teljesen.

Egyébként az egyház jó úton halad az összeomlás felé, a mostani rendszer és működési alap hosszútávon nem fenntartható.

Nemrég szökött meg a Nemzetközi Bázisról Mike Rinder, aki évtizedeken át vezette az OSA-t. Miscavige lassan egyedül marad és utoléri a végzete.

Grege 2008.02.22. 14:15:04

Reformer: én is csak gratulálni tudok. hiába van sok blog ebben a témában, ez akkor is hiánypótló szerepet lát el. fontos az autentikus forrás, sok ember (köztük én) nem ismeri ezt a szervezetet, viszont az élet bármely területén találkozhatunk vele, ezért fontos a Te álláspontodat is megismernünk.

Abszolút igazság persze nincs, aki a pozitívumokat akarja elolvasni a szci-ről, az felkeres egy hivatalos honlapot, akit érdekelnek a visszásságok is, az meg talán idetalál. Így tisztességes, aztán majd mindenki eldönti,hogy kinek hisz.

Szóval kitartást, remélem kitart ez a lendület a későbbiekben is!

dzsamocsokban 2008.02.22. 14:22:16

Elismeréssel adózom én is Reformernek, szerintem az tud hitelesen infot adni aki maga is átélte.

dzsamocsokban 2008.02.22. 14:32:52

Boglárka, akit én ismerek Szcit Ő is MSZP szavazó (volt), pontosabban jobboldal elleni. Az ok a Szci hez való viszonyulásuk. A másik hozzáfűznivalóm, hogy a szervezet működése tapasztalataim szerint inkább valamilyen szélső... (az oldalt most inkább hagyjuk nekem inkább a balt idézte) szervezetet mutatott.

Bolgarka 2008.02.22. 14:37:14

Bár én nem voltam see org tag, de nekem is ez sejtésem az egész szci-vel kapcsolatban. Ugyanis nekem is van egy-két tapasztalatom, ami számomra sem feldolgozható... Szerintem is rengeteg jó dolog van benne, és tényleg képesek lennének segiteni embereken. De vm büzlik... Ezért is vagyok csak LRH olvasóközönségének és nem egyházának a tagja...

Tehát ha jól értelek szerinted a mentsük meg a "Földet" gondolat stimmel. A cél is helyes. Meg vannak hozzá az "eszközök" (amik nem kizárt, hogy tökéletesitésre szorulnak) és tegyük fel, hogy továbbra célod ez és hiszel a jóban. És te tudod, hogy ezek az eszközök a szcientológia kezében vannak, még ha rosszul is csinálják. Akkor miért adod itt úgy elö, mintha a pokol bugyrából jöttél volna vissza? Miért neséled el enkünk úgy, hogy az emberek megértsék?? Miért kell bemocskolni egy alapjában véve jó elméletet?? Ha mindenhol az terjed el, hogy egy humbuk, akkor mindenki azt gondolja róla, hogy az egész egy nagy zagyvaság. És ezt te is tudod, hogy nem igy van!!!!

RONINA 2008.02.22. 15:13:54

Kalman szerint:

070724 21:38

Előszöris elnézést, hogy nem fedem fel a kilétem,
de szterintem megértitek. Mielőtt kérdeznétek a Sea Org a szcientológia (föle) az elit réteg, 14 évesen vittek el azzal, hogymilyen jó, meg h világ megmetése, meg h történelmet írünk (ami persze hülyeség, legfeljebb akk kerülnek be a történelem könyvekbe, ha az álvallásokról lesz szó, mint egy nagyszerű példa) nos telebeszélte pár Sea Orgos a fejem, és azt is mondták, hogy lesz fizetés, így aztán gondoltamnyárimelónak legalább jó lesz, de mint kiderült, ez igazából egy milliárd évre szól, ami persze hülyeség, csak az agymosás része. Amerikába írtam alá a szerződést (azt hitem olan mint egy jókis tábor naívan) [igen munkatábor mint kiderült] és érdekes valahogy Pesten a viii. ik kerületbe kötöttem ki vagy a vii ikbe? nem tudom Leonárdo Da Vinci utcába aholis az OTL található (a sok agymosottak bólya) lényeg a lényeg szar kaja volt (ha volt) keményen dolgoztattak, spártai körülmények, egy közeopes szobába laktunk vagy 10 en és borzaztó volt, és azt hittem akkor még hülyegyerekként, hogy ez tényleg segít majd vagy h ez jó, de nem csak át kell gondolni. Majd kiküldtek Dániába return jeggyel, aholis elvették a mobilom azzal h “Ne zavarjon a tanulás, és a munka közben” -és még a szcientológusok papolnak az emberi jogokról- aztán érdekes az útlevelem, és a személlyim is eltűnt érdekes….
Dániába az AOSH eu ba 2és fél hónapot nyomtam le.
EGYSZERŰEN 2* olyan szar volt mint Pest (akkor ne is beszéljünk a Flag ről) és Dániába is keményen dolgoztattak, szekrényeket cipeltem, csatornát tisztítottam, hűtőt pakoltam, más szőnyegét takarítottam, és a köztérről szedtem a fehér epret, hogy a sir,öknek (sea Org tagoknak) legyenmit enniük, de ha fizettek is volna érte heti 500 ftnál ne számíts többre és + van képók megkérdezni h miért nem varrod meg a ruhád, (amikor elszakadt) és alapba nincs is rá időd, nemhogy pénzed sincs, még időd se. Aztán miért nem veszel szappant??? Veszel, és kidobják azzal h van szaga!! MElyiknek nincs? Azért mondják h rossza ha van szaga, mert szagtalannak kell lenni, hogy en zavard a publikokat akik vennének könyvet, meg ilyesmi, de ez is csak az agymosás része. Minál több erőt, energiát pénzt, időt beleöl az ember vmibe, annál inkább képes és elhisz ezt a sok baromságot. de a legjobb példa annak a ki fan mondja már meg nekem h ha LRH annyira OT nemtudom mennyi volt akk miért halt meg a teste olyan korán, és miért nem jön vissza?
Miért nem intézkedik? Miért nem reklámozzáák h egyik fia többszöri öngyilkosági kísárlet után “eltűnt” ?? A másik meg elárultaLRH titkait a “dewolf vallomásban” ? ezt miértnem?
Vagytalán ti is tujátok h az egész csak pénzre megy ki? Utolólah mint kiderült ha Sea Org tag lettem volna (nem csak EPF es “kutya” Dániában) akk ha Flagbe megyek újból meg kellettt volna csinálnon az EPF et :I. de a vicc az hogy az egyik barátom akit Balázsnak hívnak az a misszióba nem volt minősítva (a misszió egy kis épület alap dolgokkal…) és kapott egy programot amit meg kellett csinálnia előtte (borsos árak) mellessleg egy kis agymosás is. Nos lejött egy hölgyemény a Misszióba és érdekes mit ad Isten a Sea Orgba minősítve volt:) Nahát?! Kellett nekik ingyen cseléd. Melyik vallás mondja azt h ez az a szint amit neked még nem szabad megtudni?? Miért nem? Mert ráeszmélek h ez mekkroa baromség, és még igazam is van? a válasz: szcientológia
van itt még több hazugság is: Azt mondják h ha a szcientológus SP vel azaz elnyomó személlyen találkozik beszél vele kapcsolatot létesít akk beteg lesz azaz PTS (lehetséges bajforrás- eztmindenkire rákenik akire akarják, de nem veszik észre h rájuk is ráeshet a zongora: Miért nem??? tehát ők is PTS ek nem? ) Nos a szci azt mondja h ha vki ilyet olvas akk beteg lesz xD
Sztem ez csak egy egyszerű trükk arra h a még félig agymosott embereket visszatartsa az igazság elől. Hogy miért mondtam el és árultam ezt el? Mert remélemti és akiknek majd másolgatjátok:D nem fognak abba a hibába esni amibe én és szüleim.
Bármely óhaj, sóhaj panasz bánat az e-mailomra kalman12345@citromail.hu köszönöm h hozzászól6am

airdee.hu/blog/?p=269

Grege 2008.02.22. 15:46:27

"Akkor miért adod itt úgy elö, mintha a pokol bugyrából jöttél volna vissza?"

Arra nem gondoltál, hogy esetleg a tisztelt blogíró így élte meg, és ezek az érzések maradtak meg benne?

Bolgarka 2008.02.22. 15:58:19

A központi idegrendszeres óta teljesen ki vagyok bukva ezekre a hozzászólásokra. És persze az elefánt nagy hatással van a környezetére csak dobott rá egy lapáttal. Ugyhogy Grege: Ha nem tudsz érdemben hozzáfüzni vmt a történethez, akkor inkább ne mondj semmit.

De a válasz a kérdésedre, ezért:
"Én tudom, hogy van a szcientológiának jó és hasznos része is" by Reformer

Reformer 2008.02.22. 17:30:18

Bolgarka: teljesen mindegy, milyen szép egy eszme és milyen nagyszerűek a céljai és mennyire hatékony módszerei vannak, ha az ezt tulajdonló szervezet arra használja az eszmét, a módszereket és a híveit, hogy tönkretegyen családokat, lelkileg megalázzon és kizsákmányoljon embereket, zaklassa és megkopassza őket, lábbal tiporja az emberi jogokat stb. Ez olyan, amikor az ablaktalan börtöncellából álköltözöl olyanba, aminek van ablaka, de nincs fűtése: ugyan látni fogod, hogy kinn milyen szép lenne, de rohadtul fázni fogsz időnként. És ugyanúgy nem leszel szabad.

Röviden: az egyház jelenlegi állapotában számomra vállalhatatlan dolgokat tesz, az én lelkiismeretem nem engedi, hogy - bármennyire is hasznos lehet valakinek ez a filozófia - bárminek is jó szívvel ajánljam az egyházzal való bármilyen kapcsolattartást.

LRH azt írta, hogy a szcientológia olyan játék, ahol mindenki nyer. Az egyház egyik volt nemzetközi vezetője azt mondta nekem, hogy a mostani szcientológia egy olyan játék, ahol David Miscavige pénzt és hatalmat nyer.

Ha létezne egy olyan szervezet, amelyik valóban az emberiség javára használja LRH technológiáját, hajlandó szakítani annak használhatatlan vagy egyenesen ártalmas részeivel (szakítás a családdal, belső kritika eltiprása, diktatórikus rendszer stb.), akkor ahhoz elsők között csatlakoznék.

A freezone-nal semmilyen kapcsolatom nincs, így róluk ilyen szempontból nem tudok nyilatkozni.

Grege 2008.02.22. 17:44:10

Boglárka: ugye nem gondoltad komolyan, hogy Te fogod megmondani, hogy mit írhatok és mit nem egy blogra, amit történetesen még csak nem is Te írsz?

Szerencsére az internet még nem egy cenzúrázható információforrás, és ez biztos sok mindenkinek nagyon fáj, de ettől még nem fog megváltozni, szerencsére

ugyhogy Boglárka: biztos írhatna krvasok szép és jót a szcientológiáról, de ha egyszer a negatívumok bőven lenyomják a pozitív dolgokat, akkor szíve joga ezeket a kételyeit megosztania másokkal. Nem elhanyagolható szempont az sem, hogy ez a része az embereket ez sokkal inkább érdekli, mint a mézesmadzag kampányszöveg.

Hajrá Reformer :)

Bolgarka 2008.02.22. 18:17:29

Tudod Grege egy valamit nagyon nem vágsz. Én nem hobbyból vagyok itt, mert épp nincs jobb dolgom a munkahelyemen, vagy épp munkahelyem sincs. Hanem mert apám épp most készül a See Org-ba, és nekem nagyon nem mindegy, hogy hova fog menni. Nem tudom ki vagy és mi vagy, de az eddigi kommenteod alapján biztosan állithatom, hogy halvány fogalmad sincs, hogy miröl is van szó...

És nem tiltottam hogy bármit is mondj, hanem csak ajánlottam, hogy amig nincs egy épkézláb gondolatod a dologról, addig inkább csak figyelj. És a tartalmas kommentet ismét megköszönöm. Igazán sokat segitettél abban, hogy tovább tárgyaljuk a témát...

Refomer:
megmondom öszintén, hogy nekem az elsö pillanattól kezdve fenntartásaim voltak a szci-vel kapcsolatban, már ennél a gondolatnál: soha ne hagyj el egy csoportot, amelyik segitett neked. De utána egy csomó dolog volt ami müködött, kézzel foghatóan müködött. És továbbra is állitom, hogy ezek a dolgok nem egy elmebeteg ember agyszüleményei. Csak van egy háló, amit a zsugoródó spirálhoz tudnék a legjobban hasonlitani. Ha nem vagy hazug, tudod miröl beszélek.

Mesélj nekem kérlek olyan dolgot, amit a nyereségeid közé tudnál sorolni. Egy konkrétat. Ez talán nem áll a szerzöi jog védelme alatt...

Bemutatkozni és reagálni nem fogok, ez az első és egyben az utolsó hozzászólásom is 2008.02.22. 19:05:32

Ezt az érdek-kását nem eszik annyira forrón. Ha mégis, akkor az egyházzal (SCN) karöltve bukna a hírszerzés (CIA), a nyomozóiroda (FBI) és az adóhatóság (IRS) is. Egyszerűen azért, mert a 80-as évek elején a négy szervezet fúzióra lépett és azóta is egy "nagy családot" alkotnak. A 70-es évekre az egyház néhány kivételesen magasan képzett tagja eljutott odáig, hogy ténylegesen a "távolba lásson". Ez a gyakorlatban azt jelentette, hogy egy ilyen "tag" a szobából megmondta, hogy mi zajlik a szobán kívül. A szoba és a "vizsgált célterület" között akár több ezer kilométer is lehetett, nem számított. A kifejlesztett képesség nem is jelentett problémát egészen addig, amíg ezeknek a "távolba látásoknak" a tárgya nem ütközött a hírszerzés (CIA) és a nyomozóiroda (FBI) ilyen-olyan titkos ügyeibe. Például pont egy ilyen ügy kapcsán lett meggyilkolva az egyházalapító fia (Quentin) is, egyrészt, másrészt ő lett volna a "trónörökös". Ami akkor már nem kis problémát jelentett volna a hírszerzésnek (CIA) és a nyomozóirodának (FBI). Annyira, hogy bár már nem élt, biztos, ami biztos a propagandagyár igazságtartalomtól függetlenül a "nép szájába" adott ezt-azt. Az adóhatóság (IRS) már ekkor is jelen volt, de "igazán komolyan" a 80-as évek elején csatlakozott a "klánhoz": a hírszerzés (CIA), a nyomozóiroda (FBI) és az adóhatóság (IRS) összefogott és megszorongatta az egyházat (SCN). Ezután jött létre a fúzió és ment minden rendben, ahogyan megy ma is. A "szorongatás" illetve a későbbi fúzió egyik tárgyalási alapja az egyház (SCN) dossziéi voltak. Aki az egyházban (SCN) képzésre jár, arról vezetnek egy dossziét. A képzés folyamán feltétel, hogy az ember beszéljen magáról, bűneiről, vagyonáról, tartozásáról, vágyairól, titkairól, ha meg akar tisztulni, akkor pedig gyakorlatilag a világon mindenről. Mindez leíródik és belekerül egy névvel, címmel, telefonszámmal ellátott dossziéba. A dossziékat az egyház (SCN), a hírszerzés (CIA), a nyomozóiroda (FBI) és az adóhatóság (IRS) közösen birtokolja. A fúzió célja, hogy senki ne legyen képes olyanokra, ami veszélyeztetné a fúzió együttes és külön bejáratos hatalmát, ennek fenntartása érdekében nincs eszköz, amit nem használ fel és ember sincs, akit nem használ fel. Isten sem kivétel...

Boglarka 2008.02.22. 20:01:16

"Bolgarka 2008.02.22. 12:57:35
nem néztem be semmit."

HAHAHAAHAHAHA nem néztél be semmit? te annyira sötét vagy, hogy még a legegyszerűbb bővített mondatot sem vagy képes feldolgozni. világosan leírja, hogy nem idéz mert nem akar pereskedni, erre te visszakérdezel, hogy hogy-hogy nincs LRH könyved amiből idéznél.
egyszerű vagy, mint egy faék. és ezek után még osztod itt az észt :] nem gondolod, hogy inkább gyűjtened kéne?

John 2008.02.22. 20:11:53

Bizony, bizony, a szcientológia egyház annó sarokba szorult, de úgy gondolta egy ilyen szövetségben meg tud menekülni és előbb-utóbb mindenképpen győztesen tud belőle kijönni, úgy hogy közben senki semmit sem vesz észre, hiszen a szcientológiáról van szó, végül is eredeti céljaihoz képest jelenleg már totálisan ellentétes állapotban van és ellentétes állapotokat is szolgáltat, Mike Rinder nem véletlenül szökött meg a nemzetközi bázisról, nemsokára bejelentik úgyis, hogy autóbalesetben, vagy máshogy, mindegy, de meghalt, vagy nem, és még lehetne sorolni.

Bolgarka 2008.02.22. 20:34:47

Könnyü kibúvó a szerzöi jogra hivatkozni... Persze tudtam is, hogy nem fog idézni. És Refomer ahelyett, hogy azt mondta volna Bolgarka te faék, lereagálta. És ez sokkal meggyözöbb számomra mint az, hogy kedves szcientológusok a kurva anyátok!

Wiggin 2008.02.22. 21:35:12

Bolgarka, szerintem te azért vagdalkozol össze-vissza a szci védelmében, azért kapkodsz minden kis pozitívuma után, mert félted a hamarosan "bevonuló" apukádat... ha ez így van, hát nem irigyellek a helyzetedért.

Elmondok egy kis történetet egy barátomról (nevezzük Julinak) és szüleiről.

Juli gyermekkora óta katolikus hitben nőtt fel (abban az időben, amikor ez nem volt túl jó pont az akkori hatalomgyakorlók szemében), szülei megrögzött ateisták, így általában elég feszült volt a légkör. Ezt tetézte, hogy az apa elég keményen alkoholizált. Aztán Juli felnőtt, kirepült a családi fészekből (jó messze), és csak annyira tartották a kapcsolatot, hogy mindig örüljenek a találkozásnak.
Aztán egyszer az ősöket valaki beszervezte a Krisztus Szeretete Egyházába... mindketten megtértek, ráadásul az apuka az alkoholról is leszokott! Jött az öröm és bódottág Krisztusban.

Eltelt kb. 1 év, Juli meglátogatta a szüleit, és jött a ledöbbenés: egykor mély ateista apukája egész nap a Bibliát bújja, mindenre van valami idézete, a szeánszokon "nyelveken beszél"... este a vacsoraasztalnál időnként belekiáltja a csendbe, hogy "Halleluja!", vagy "Üres a sír!".

Anyukája lábán pár hónapja lábszárfekély jelent meg, ami egyre súlyosbodik. Orvoshoz nem mennek vele, mondván, majd Jézus Krisztus meggyógyítja. Mikor szólt, hogy ezt azért meg kéne mutatni valakinek, megkapta a világéletében istentagadó édesapjától, hogy ő nem is hisz igazán Krisztusban, nem az igaz hitet gyakorolja, és ezért el fog kárhozni.

Mindezt azért írtam le neked, mert bár nem a szcientológiához tartozik, de jól látható, milyen döbbenetes természet- és jellemváltozásokat képes okozni egy ilyen szekta. És bár a mérleg egyik serpenyőjében vannak kétségkívül pozitív változások (ld. alkoholról való leszokás), túl sok negatívum (fanatizmus, intolerancia, kizsákmányolás, stb.) jut a másik oldalra.

Papa Doc 2008.02.23. 08:54:56

"Bolgarka, szerintem te azért vagdalkozol össze-vissza a szci védelmében, azért kapkodsz minden kis pozitívuma után, mert félted a hamarosan "bevonuló" apukádat..."

Valószínűleg így van, nagyon tömör és helyes meglátás.

Bolgarka most leordít mindenkit, akinek rossz szava van a szektáról. Majd ha ráment 10 éve, anyagi csődbe kerül, esetleg az egyetemről is kiesik (egyrészt mert túl sok idejébe és pénzébe kerül a szektaélet, másrészt mert tudománytalan nézeteket fog bedobni vizsgán, stb.), akkor rájön, miről is papoltak itt páran. Aki más kárán nem tanul, az majd tanul a sajátján.

És az az ironikus, hogy végülis sem a Sea Org rabszolgái, sem a tanfolyamukra gatyájukat ráköltő szerencsétlenek esetében sem magáról a szcientológiáról mint vallásról van szó, hanem a fanatizmusról és a szektásságról. Vannak pl. olyan scn-ok is, akik nem fanatikusok és nem szektatagok. Ld. a "szabad zónát". Ugyanúgy, ahogy a keresztényeknek is csak kis része tartozik ezekbe a mindenféle újfajta szektákba. A scn esetében az a veszély, hogy a szekta (a Szc. Egyház) uralja szinte teljesen a terepet, tehát itt fordított az arány, vagy legalábbis így tűnik (Arról lehet vitázni, hogy szükségszerűen ez-e a helyzet: én pl. nem tudom.)

Bolgarka 2008.02.23. 14:47:59

Apám arra költi a pénzét, amire akarja. És a döntéseiért is magának kell vállalnia a felelöséget. Ezt már kifejtettem a rémálomban. Ugyhogy úgy döntöttem, hogy nem fogom megpróbálni lebeszélni, mert abból semmi jó nem sülhet ki...

A pénz egyáltalán nem számit, mert van akiknek az okoz örömet, hogy egy porschet vezessenek, még megint mások operába mennek szabad idejükben, vagy jótékonykodnak, és vannak akik szcinetológia tanfolyamokra járnak. Mindenki azt csinál a saját pénzével (életével) amit akar. Ami pedig nincs már a pénztárcádban, kár is utána sirni. (Wiggin:soha ne azt nézd, hogy mi lehetett volna, mert az nem tudjuk. Hanem hogy mi van most.)

Az egyetemröl nem fogok kibukni ugyanis hamarosan végzek, és ez nem is az elsö diplomám.

Papadoc és még néhány hozzászoló pedig rádöbbentett arra, hogy a butaság és a meg nem értés a legnagyobb ellensége az "emberiségnek" (nem a szcientológia ellensége, hanem csak úgy általában)

Viszont én EGYELÖRE eleget tudok a szcientológiáról (mindkét oldal) ahhoz, hogy ezt itt és most befejezzem.

Anafebnek és a fiának pedig szivböl kivánom, hogy egyszer és mindenkorra túl tegyék magukat a rossz élményeken, amiknek az igazságtartalmát továbbra sem vonom kétségbe.

Szocske 2008.02.23. 15:58:31

Minek megy oda.

lowfast · http://lowfast.blog.hu/ 2008.02.24. 17:10:02

Bolgarka:

Magacska elozo giplomajat mukoromepitesbol-e szerezte-e?

Mari !!Igaz ez? 2008.02.24. 22:12:04

RONINA:
Hubbard Dissemination Course (c) 1986 L Ron Hubbard Library
hehe, ismerem az eltereléseket, ű
Szal velem ne erőköggyé, felesleges.

Az etika tiszted jól fogja a kezedet a billentyűn:-DDDDDDDDD

RONINA 2008.02.24. 23:02:28

Mari !tényleg nincs a fejedben semmi más csak ...:))))))))))amúgy többet tudsz mint én , látod ennyire nem mentem bele .

Wiggin 2008.02.25. 13:59:45

Bolgarka, nem tudom, olvasod-e még ezeket a sorokat, de azért leírom: ha az ember szeret valakit (akár társként, akár barátként, akár családtagként), azért felelősnek érzi magát. És itt nem elsősorban apukád pénzéről van szó, hanem hogy hogyan fogja megélni, ha az általa magasztosnak tartott eszme neadjisten kihasználja, kizsákmányolja, majd ellöki magától.

Többek között ez a blog is azért jött létre, hogy bepillanthassunk a CoS kulisszái mögé, ahelyett, hogy azon kelljen gondolkodni, hogy "mi lehetett volna".

Egy híres valaki mondta egyszer, hogy aki nem ismeri a történelmet, az arra kárhozott, hogy újra és újra átélje azt.

Translator +X+ · http://www.szabadzona.hu 2008.02.26. 18:28:35

:: Wiggin 2008.02.25. 13:59:45

:: ha az ember szeret valakit (akár társként, akár barátként, akár családtagként), azért felelősnek érzi magát.

Ezt hívják a második és a harmadik dinamikán való túlélésnek és felelősségvállalásnak, bizony ;)

komper 2008.02.27. 19:29:40

translator: "Ezt hivjak..."

Jellemzo az ilyen onjelolt "tudosokra", hogy egy letezo dolognak uj nevet adnak, es aztan ugy erzik hogy ezzel csinaltak valamit...

Translator +X+ · http://www.szabadzona.hu 2008.02.28. 16:33:47

:: Jellemzo az ilyen onjelolt "tudosokra", hogy egy letezo dolognak uj nevet adnak, es aztan ugy erzik hogy ezzel csinaltak valamit...

Jellemző, hogy azt a "létező dolgot" nem tudnád megemlíteni, amire LRH a "dinamikák" új nevet ragasztotta. ;)

(Amúgy csak fel akartam hívni a figyelmed, hogy a szci alapvető szellemiségétől nem idegen az általad felvázolt elképzelés, ha a jelenlegi egyháztól viszont igen...)

komper 2008.02.28. 18:00:40

gy.k.: "ha az ember szeret valakit (akár társként, akár barátként, akár családtagként), azért felelősnek érzi magát."

miben lesz jobb a vilag, ha ezt masodik dinamikanak hivod?

A zarojeles megjegyzesed viszont en nem ertem.
Ha a jelenlegi egyhaztol idegen, akkor a szcitol nem? tessek?

Translator +X+ · http://www.szabadzona.hu 2008.02.28. 18:23:28

:: miben lesz jobb a vilag, ha ezt masodik dinamikanak hivod?

Lehet definiálni az ember ebben a világban kitűzött célját, és ennek segítségével eldöntheted a jó és a rossz közötti különbségeket, pölö

:: Ha a jelenlegi egyhaztol idegen, akkor a szcitol nem?

Ugye nem gondolod komolyan, hogy sokan azért tartanak ki a szci mellett, mert az egyház ilyeneket művel? Nagyon régen a saját ellentétébe fordult a szci.

komper 2008.02.28. 19:31:06

"Lehet definiálni az ember ebben a világban kitűzött célját, és ennek segítségével eldöntheted a jó és a rossz közötti különbségeket, pölö"

akkor csapdaba esel, mert nem igaz hogy ez es csak ez alapjan kell donteni. Nem lehet az emberi eletre, elet ertelmere abszolut torvenyeket megfogalmazni. Meg a gyilkossag sem egyertelmuen tilos, lasd euthanazia.
Ha ilyen hulye torvenyeket mindenre alkalmazni, megkapod a szcientologiat, meg amiket ezen a blogon lehet olvasni.

John 2008.02.28. 19:39:34

Minden tudomány, bizony, minden tudomány abszolút törvényeket igyekszik megfogalmazni, és a világ jelenleg a tudomány szerinti működés alapján halad.

komper 2008.02.28. 22:18:39

John, ugy latszik hogy te egyetlen, bizony, egyetlen tudomanyt sem ertettel me'g meg.

A kerdes mindig az, hogy az adott torveny alkalmazhatosagi hatarait megtalald.
Valoban igyekszik minnel abszolutabb torvenyeket megfogalmazni, de tudja, hogy sohasem fog az "Abszolut Torveny"-hez erni.

John 2008.02.29. 01:03:09

Igyekvés az abszolút törvenyek irányába és abszolút törvényhez érni, ég és föld. Senki nem beszélt az abszolút törvényekhez éréséről...

Translator +X+ · http://www.szabadzona.hu 2008.02.29. 18:01:57

:: Nem lehet az emberi eletre, elet ertelmere abszolut torvenyeket megfogalmazni.

Úgy érted, hogy:

"6.Logika:Az abszolútumok elérhetetlenek."

? :D

komper 2008.03.01. 00:29:46

"Úgy érted, hogy:"

Nem, ennek a logikahoz nincs koze.

(egyebkent meg: vannak olyan allitasai LRH-nak, amikkel egyetertek (vak tyuk is talal szemet))
süti beállítások módosítása