11 éve írom ezt a blogot. Számos szívszorító történet megjelent, kielemeztem a szcientológusok kritizált gyakorlatait, írtam az aktuális hírekről. Volt közvetlen vagy hivatalos reakció az „egyház” részéről? Nem volt.

Mi volt az a húzás, ami arra késztette L. Lászlót és M. Attilát, a szcientológia egyház „különleges ügyek irodájának” két magyarországi vezetőjét, hogy nyilvánosan megjelenjenek? Amikor Dudás Diánával, Az én szcientológia sztorim c. könyv írójával három percet beszélhettünk a Bem moziban a Going Clear – A szcientológia, avagy a hit börtöne aktuális vetítése előtt, ahol közel 80 érdeklődő volt jelen.

Ez érdekelte őket annyira, hogy 11 év után odajöjjenek hozzánk és beszéljünk. Az áldozatok sorsa, a szétszakadt családok, a kifosztott, tönkrement emberek – ezek közül semmi sem.  Amikor pedig nyilvánosan megjelenünk beszélni egy rendezvényen a szcientológiáról? Rögtön ott teremnek!

Ami történt:

Péter:

A vetítés előtt kb. 10 perccel ért oda a két jómadár. Azt akarták, hogy az „objektivitás jegyében” a film felvezetése részeként olvassam fel az ő kb. egy A4-es oldal hosszú nyilatkozatukat. Ami 2x hosszabb lett volna, mint a max. 3 perc, amit kaptunk mi az elején.

Persze kiröhögtem őket, és mondtam nekik, hogy ez itt nem az egyház, hogy idejöjjenek és rendezkedjenek. Úgyhogy 1:0 és vége a meccsnek, mert ezért jöttek ide, és be is bukták rögtön. Utána elkezdtem velük egy alapvetően teljesen értelmetlen beszélgetést folytatni az ő felelősségükről az áldozatok sorsával kapcsolatban. Amivel sajnos jól fel is húztak, de szerencsére ott volt a beszélgetésbe közben becsatlakozó Diána, akit egyáltalán nem tudtak kizökkenteni, így ő beszélt előbb és többet a film előtt.

A vetítés megkezdése után folytattuk négyesben a társalgást. Nagyon más világban élnek, az biztos. Laciban még valamennyire pislákolt a jószándék, de Attila azt az igazi fanatikus énjét hozta. Hoztam fel nekik sorban az ismert eseteket (kapcsolatmegszakítások, öngyilkosságok stb.), de csak azt hajtogatták, hogy nem ismerem a teljes történetet, nem úgy volt, nem az ő felelősségük stb. A kapcsolatmegszakításra pedig az volt a válasz, hogy 1) az van más egyházaknál is, sőt a való életben is előfordul, hogy más okból nem beszélnek egymással családtagok és 2) a nem szcientológus családtagok „tolerálják” a szcientológusokat, és akkor nem lesz gond. Szóval amint várható volt, szerintük a rendszerrel nincs probléma.

Az én ajtóm továbbra is nyitva áll, ha akarnak változtatni a dolgokon. Nincsenek illúzióim azonban. Ők nem változhatnak a kőbe vésett Hubbard-irányelvek miatt, szóval ennek a dolognak majd a hatóságok vetnek véget idővel.

És most átadom a szót Dudás Diánának:

Diána:

Épp a jelenlévő kedves nézőkkel beszélgettem, amikor arra lettem figyelmes, hogy Péter tőlem nem messze a hátam mögött olyan erőteljes hangon magyaráz, amit a viszonylag hangos zene mellett is meghallottam. Azonnal odasiettem, és láttam, hogy a szcientológia egyház két vezető beosztású munkatársával beszélget. Láthatóan feldúlta a jelenlétük és az, amiért odajöttek: fel akartak olvasni valami szöveget – sőt, minket szerettek volna rávenni, hogy valamit felolvassunk helyettük a film vetítése előtt!

Rettenetesen kellemetlen volt az a sötétség, amit rajtuk láttam, de nem lepődtem meg. Tudtam, hogy kiadták nekik feladatba ezt az egészet, de azt is, hogy ez biztosan nem fog nekik menni.

Az egyikük, M. Attila azzal jött, hogy nem érti, miért írtam könyvet, mi a célom stb.; majd azt mondta, hogy szeretné velem megbeszélni a dolgokat. Azt válaszoltam, hogy különösebben nincs miről beszélnünk (mert a könyvemben mindent leírtam), de ha nagyon ragaszkodik hozzá, akkor egy nyilvános bocsánatkérés után egy nyilvános beszélgetésre nyitott vagyok. Erre azonnal nemet mondott.

Állításuk szerint a könyvemet is olvasták, sőt L. László azt mondta, hogy háromszor is. Arra viszont nem emlékeztek, hogy mi történt az általam visszakövetelt pénzzel, és hogy hogyan kaptam idegösszeomlást az auditálások következtében, miután egyetlen munkatárstól sem kaptam semmilyen segítséget a sorozatos (írott, telefonos és szóbeli) könyörgéseim ellenére sem. Pedig ez is világosan le van benne írva.

M. Attila nagyon zaklatott volt a beszélgetés alatt, L. Laci csak csendben figyelt. Főleg akkor, amikor az Attilának is felhoztam, hogy a szcientológia egyház eredettörténetének központi figurája Xenu az űrlény, és erről a szcientológusok csak több tízmillió forintért tudhatnak. László hallgatott, Attila csak annyit mondott: "Igen, és akkor mi van?"

Végig nyugodt tudtam maradni, nem idegesítettek fel – ilyenkor érzem, mennyire jót tett nekem is személy szerint, hogy kiírtam magamból a történteket.