Tények, tapasztalatok, vélemények és hírek a szcientológia egyházról

Szcientológia: objektíven és szubjektíven

Spiontológia: egy egyház, ahol vallási kötelességnek tartják a titkosszolgálati eszközök használatát

2019. november 06. - Reformer

Chris Owen brit kutató és történész Spyentology: For Scientology, operating as an intelligence agency is a religious mandate c. írásának fordítása.

A fordításért hálás köszönet az Ismeretlen Közreműködőnek! :)

(A teljes írás a TOVÁBB-ra kattintás után olvasható.)

Annyi minden történik a szcientológia háza táján – eltűnő feleségektől kezdve gyanús pénzügyi ügyleteken át egészen a szétszakadt családokig és az állítólagos bántalmazásokig – hogy olybá tűnik, mintha a szervezeti működés és vállalatirányítás valamennyi rossz megoldása ebben a botrányok övezte szervezetben testesülne meg. A szcientológia ellentmondásos gyakorlatai nem egyedülállóak: sok más vallási csoportnak is megvannak a maga botrányai, ahogy arról a katolikusok, baptisták és a Jehova tanúi is tudnának beszélni. De van egy aspektusa a szcientológiának, amely szinte egyedülállóvá teszi.

Kutatásaimban három olyan modern vallási csoportot azonosítottam, amelyek külön, fedett hírszerzésre szakosodott szolgálattal rendelkeznek. (Ezalatt azt értem, hogy van egy belső szervezetük, amely kifejezetten az állami titkosszolgálati szervek mintájára épül fel, speciális képzést kapó, profi hírszerzőkkel, akik hírszerző tevékenységet folytatnak külső célpontok ellen.)

Az első az Aum Sinrikjó, melynek nevéhez fűződik az 1995-ös tokiói ideggáz-támadás; ők saját „hírszerzési minisztériummal” rendelkeztek. A második az ISIS néven ismert dzsihádista szervezet, mely szintén megszervezte a saját, „Amnijat” (Biztonság) nevű ügynökségét, melynek feladata hírszerzés, kémelhárítás, illetve tengerentúli akciók végrehajtása volt. A harmadik a szcientológia, mely 1966 és 1982 között az ún. Védelmezői Irodát (Guardian Office vagy röviden GO) működtette ilyen célokra, manapság pedig az eufemisztikusan Különleges Ügyek Irodájának (Office of Special Affairs vagy röviden OSA) nevezett szervezeti egység feladata a titkosszolgálati tevékenységek végzése.

Az Aum és az ISIS erőszakos, a világ végének eljövetelét hirdető szervezetek, amelyek azért hozták létre a hírszerző szervezeteiket, hogy ezek segítségével teljesítsék be apokaliptikus látomásaikat. De miért és hogyan jutott el odáig a szcientológia, amely elvileg mentális terápián keresztüli önfejlesztéssel foglalkozik, hogy akkora hírszerzési apparátust építsen ki, amely számos nemzeti titkosszolgálatnál nagyobb méretű?

A szcientológia hírszerző tevékenységeit évtizedek óta komoly titokzatosság övezi. Ellentétben a híres Xenu-történettel, melyet szcientológusok ezreinek tanítanak meg látszólag titkos volta ellenére, a hírszerző tevékenységükkel kapcsolatban rendkívül szűkszavúak. Azonban a rendvédelmi szervektől a razziák során megszerzett, illetve egyéb úton kiszivárogtatott iratok és az egyházat otthagyók beszámolói bepillantást engednek abba, hogy a szcientológia nemcsak hogy kémkedik, hanem egyenesen vallási kötelességnek tartja azt.

A válasz (ahogy az általában a szcientológiával kapcsolatos kérdésekre mindig érvényes) L. Ron Hubbard személyiségében rejlik.  A téma húsz évvel ezelőtt kezdett érdekelni, miközben kutatómunkát végeztem Ron, a "háborús hős" (Ron the "War Hero") c. könyvemhez, amelyben Hubbard katonai pályafutását dolgoztam fel. A hírszerzés jelentős szerepet játszott Hubbard katonai karrierjében, mivel egy ideig az USA Haditengerészeti Hírszerzésénél (Office of Naval Intelligence, ONI) szolgált. A néhai összeesküvéselmélet-terjesztő, L. Fletcher Prouty - hamisan - azt állította, hogy Hubbard haditengerészeti személyzeti aktáit megváltoztatták, hogy eltitkolják: titkos hírszerzési akciókban vett részt Ausztráliában és más helyeken. Ezen állítások cáfolata ezért lett lényeges része a Hubbard katonai pályafutásáról szóló írásomnak. Ekkor bukkantam rá egy nagyon érdekes, 1995-ös tanulmányra, melyet Jon Atack írt Szcientológia: vallás vagy hírszerző ügynökség? (Scientology: Religion or Intelligence Agency?) címmel. Ez az írás igen jól összefoglalja a szcientológia hírszerző tevékenységeit.

Jon tanulmánya egy olyan problémát emel ki, amellyel a szcientológiáról történő átfogó kép vázolása során csak röviden foglalkoznak a témát feldolgozó közismertebb könyvek és írások. Sokak számára ismerősen hangozhat a Paulette Cooper elleni hírhedt Operation Freakout (ezt írta meg Tony Ortega az Unbreakable Miss Lovely c. kitűnő könyvében) és a szcientológia Hófehérke hadművelet (Operation Snow White) nevű kampánya is. De az évek során ennél sokkal több kémtevékenység fűződött a szcientológia nevéhez; rendkívül hosszú a lista az 1970-es évek titkos műveleteitől kezdve egészen az 1990-es évekbeli görögországi tevékenységükig. Sok olyan dolog is van, melyeket nem taglaltak még a témának megfelelő mélységben – mint például azt, hogy Hubbard milyen módon alakította ki a szcientológia hírszerző tevékenységeit és struktúráját akkor, amikor bizonyos külső kihívásokkal szembesült.

Hubbard előszeretettel állította, hogy szakértő a hírszerzés területén, de az igazság (mint általában vele kapcsolatban) egyáltalán nem ennyire hangzatos. Az ONI-ban katonai cenzúrázási, nem pedig hírszerzői feladata volt (sőt ki is tették az ONI-ból, mikor annak felelősségi köréből kikerült a cenzúrázás). Az majdnem bizonyos, hogy hozzáfért néhány haditengerészeti hírszerzési anyaghoz 1942 elején, amikor hajók útvonalát kellett meghatároznia ideiglenes beosztásban Ausztráliában; tegyük hozzá, hogy ezt a feladatot azonban olyan rosszul teljesítette, hogy a felbőszült felettesei elzavarták az országból. Valószínűleg kapcsolatba került az ONI B3-as (kémelhárítási) részlegével, amikor később, 1942-ben a polgári irányítású cenzúrázási hivatalnál dolgozott. Az volt a feladata, hogy vizsgálja ki a táviratokra vonatkozó egyesült államokbeli cenzúrázási szabályok megsértését, a gyanús eseteket pedig jelentse a B3-nak további kivizsgálás céljából.

Mindössze 7 hetet töltött ebben a pozícióban 1942. május 1. és június 24. között; mégis úgy tűnik,  hogy erre hivatkozva mondta azt követőinek: szakértő volt a hírszerzés területén. Valótlanul állította, hogy „a Haditengerészet Hírszerzés B3-aként” [sic!] szerzett tapasztalatokat a titkosszolgálati tevékenységekben. Valójában mire a cenzúrázási hivatalhoz került, addigra már nem volt tagja az ONI-nak, mivel addigra annak már nem volt annak megbízatása cenzúrázásra. A B3-nak pedig sosem volt tagja.

Miért hozott létre titkosszolgálati funkciót Hubbard a szcientológián belül? Ennek fő oka a veleszületett paranoia volt: többször is említette, hogy egy kommunistákból és ex-nácikból álló összeesküvés hátráltatja a szcientológia terjedését. Az is igaz, hogy valódi problémákkal is szembesült, amelyek nem csak a képzeletének szülöttei voltak. A jelenleg végzett kutatásaimnak egyik fontos szála az, hogy felfedje, milyen külső hatásokkal nézett szembe a szcientológia, és milyen választ adott ezekre.

Az Egyesült Királyságban, Ausztráliában és az USA-ban már az 1950-es évek közepétől mind a helyi önkormányzatok, mind a nemzeti kormányok több ügy miatt is problémát jelentettek a szcientológia, sőt személyesen Hubbard számára is. A Better Business Bureau [egy amerikai fogyasztóvédelmi hatóság – a szerk.] lépéseket akart tenni Hubbard „illegalitás határát súroló gyakorlatai” ellen, és tájékoztatta az USA titkosszolgálatát is a szcientológiáról. Rendvédelmi szervek és újságírók is dolgoztak azon, hogy kivizsgálják a szcientológia tevékenységeit. Az egészségügyi hatóságok nemzetközileg is megmozdultak, hogy fellépjenek az általuk kuruzslásnak és csalásnak tartott módszerek ellen. A médiában megjelenő riportok pedig egyre ellenségesebb hangnemet ütöttek meg a szcientológiával szemben, különösen Ausztráliában és az Egyesült Királyságban.

Mindeközben Hubbard kilépésekkel, a szervezetből kiváló és önállósuló csoportokkal és a hatalmi pozíciójának megkérdőjelezésével szembesült, amikor veterán szcientológusok otthagyták a szervezetet (gyakran az egyre gyakoribb önkényeskedéseire adott válaszként). A szcientológia elődje, a Dianetika az ilyen távozók okozta zűrzavar, a pénzügyi káosz és a külső nyomás együttes hatására omlott össze. Hubbard elhatározta, hogy ilyen nem történhet meg ismét.

A problémát úgy akarta megoldani, hogy a központi menedzsment csapatának egyik részét, a Hubbard Kommunikációs Irodát (Hubbard Communications Office, HCO) hírszerző szervezetté alakította az 1950-es évek végén. A munkatársaknak azt mondta, hogy ezentúl tekintsék magukat titkosszolgálati ügynököknek, és innentől fogva ez lesz a HCO egyik alapvető feladata. „Ismerniük kell a barátainkat és ellenségeinket és tudni, mit csinálnak” – adta ki nekik. 1966-ban létrehozta a Védelmezői Irodát (Guardian Office vagy GO) önálló hírszerző szervezetként a szcientológián belül, melynek központja az angliai Saint Hill Manor lett. Amikor 1982-ben feloszlatták, a GO-nak 1200 munkatársa volt, 14 országban volt jelen, és az a hír járta, hogy körülbelül 5000 ügynököt irányítottak.

A GO minden bizonnyal sokkal nagyobb volt, mint az Aum vagy az ISIS hírszerző szervezete, sőt sok állami titkosszolgálat méretét is meghaladta (bár a teljesség kedvéért hozzá kell tenni, hogy a GO-ban nem mindenki végzett hírszerzői tevékenységet). Lenyűgöző módon évtizedeken keresztül titokban tudtál tartani tevékenységeiket; egészen 1977-ig volt ezt így, mikor is egy kilépett magasrangú alkalmazott beárulta őket az FBI-nak. A titkosítás alól mostanában feloldott és az Egyesült Királyság nemzeti levéltára számára közzétett iratokból kiderült, hogy a brit kormánynak fogalma sem volt arról, hogy egy óriási, magánkézben lévő hírszerző szervezetet egy olyan helyről irányítottak, mely Londontól mindössze 30 mérföldnyire található, s mely több tucat kormány után kémkedett, beleértve az Egyesült Királyságét is.

Hubbard a hírszerzésre nemcsak úgy tekintett, mint az ellenségeiről szóló információszerzés módjára, hanem számára a bosszúállás egyik eszközéül is szolgált. A kezdetektől fogva arra törekedett, hogy fegyverként használja a megszerzett adatokat. 1959-ben a hírhedt Igazságszolgáltatási kézikönyve (Manual of Justice) arra utasította a szcientológusokat, hogy nyomozzanak és vegyenek igénybe magánnyomozókat annak érdekében, hogy kompromittáló információkat találjanak a belső és külső ellenségekről egyaránt. Például, ha egy újságíró kedvezőtlen dolgot írt a szcientológiáról, akkor arra utasította követőit, hogy alkalmazzanak magándetektíveket arra, „hogy a cikk íróját kivizsgálják (és ne az újságot) és találjanak valamiféle, az illető által elkövetett bűncselekményt vagy kommunista múltat”.

Jogos büntetésként tekintett a fegyverként használt hírszerzési adatokra, és úgy tartotta, hogy a szcientológusok „az egyetlen olyan embercsoport a Földön, akiknek joguk van büntetni”. Ha a szcientológia lenne az egyetlen működőképes megoldás a világ problémáira, igazságtalanság lenne annak akadályozása. Az ő logikája szerint a bolygó szempontjából nézve igaz cselekedet volt bárkit meggátolni abban, hogy a szcientológia útjába álljon. Ez ugyanúgy érvényes volt az egyház tagjaira, mint a külsős bírálókra; a hírhedt „szabad préda” irányelvet a szcientológusok számára tette közzé és rajtuk alkalmazta először figyelmeztetésképpen; ezt várt rájuk, ha megszöktek és „elárulták” a szcientológiát.

A titkosszolgálati módszerek használata a szcientológiában nemcsak Hubbard paranoiája miatt lett elterjedt, hanem az ideológiájuk és folyamatosan sulykolt tanításaik is hozzájárultak ezek alkalmazásához. Hubbard egy forradalmi mozgalomhoz hasonló dologként tekintett a szcientológiára, mely át fogja venni a társadalom irányítását és megváltoztatja a világot. Ez a motívum gyakran megjelenik a szcientológiáról szóló írásaiban. Ezekben azt hangoztatta, hogy a szcientológia a legjobb, legnagyszerűbb, legerősebb és legfontosabb dolog, illetve az egyetlen eszköz, mellyel az emberiség jövője biztonságossá tehető.

Hubbard dicsekvése a szcientológia nagyszerűségéről gyakran megalomániának tűnik azok számára, akik nem hisznek ebben a rendszerben. De a szcientológia követőit arra képzik, hogy ezt megkérdőjelezhetetlenül elfogadják. Valójában Hubbard bizonyos fokig az Aum és az ISIS alapítóinál is tovább ment; amíg azok a szervezetek az ideológiájuk támogatására hozták létre a hírszerzési funkciót, addig Hubbard szó szerint hittétellé tette azt. Személyi kultuszt épített maga köré, ami csak egyre erősebb lett a halála óta. A szcientológusok teljes komolysággal úgy tekintenek rá, mint a valaha élt legnagyobb, legbölcsebb és leghumánusabb emberre. A szavait a szcientológia „szentírásainak” tekintik, és úgy gondolják, hogy ezek örökérvényűek és megváltoztathatatlanok. Ez természetesen igaz a kémkedésről szóló írásaira is.

Hubbard a kémkedést életbevágó fontosságúnak tartotta a szcientológia túlélése szempontjából, és így írt erről: „minden egyes napunk a hírszerzőktől függ, a szimatuktól, nyomozásaiktól, adataiktól, véleményüktől, jóslataiktól; végül is az ő támogatásuk teszi lehetővé, hogy céltudatossá és hatékonnyá a védekezést és a támadást”. A kémkedést egy olyan eszköznek tekintette, amellyel a szcientológia egyenlő feltételekkel nézhetett szembe az ellenségeivel; ellensúlyozva azt, hogy sokkal kisebb befolyása volt a kormányoknál és az egészségügyi szervezeteknél. Hubbard Svédországhoz hasonlította a szcientológiát, amiről azt mondta, hogy kis nemzetként ellent tudott állni a sokkal nagyobb hatalommal bíró Szovjetuniónak azáltal, hogy „sokkal, de sokkal jobban volt megszervezve… ami kiváló hírszerzéssel párosult”. Ezek az előnyök tették szerinte képessé Svédországot arra, hogy fennmaradjon a „hatalmas mennyiségű, óriási és őrjöngő szörnyekkel” szemben.

A másik kedvelt példája Nagy Sándor volt, aki egy viszonylag kis hadsereget irányítva le tudta győzni a hatalmas Perzsa Birodalmat. Nagy Sándor titka Hubbard állítása szerint az volt, hogy támadásait az első számú ellenségére, Dareiosz perzsa királyra összpontosította, és nem arra, hogy az övénél nagyságrendekkel nagyobb perzsa sereget győzze le. A szcientológia ellenségei nem alkalmaztak ilyen könyörtelen taktikát, mert nem akartak mártírokat csinálni. Hubbard számára ez azonban nem jelentett korlátot, és arra utasította követőit, hogy kulcsfontosságú személyeket vegyenek célba annak reményében, hogy így az általuk képviselt szervezetet is le lehessen győzni.

A szcientológia előszeretettel állítja, hogy Hubbard „29 olyan változatos terület szakértője volt, mint a repülés, a kertművelés, a filmforgatás, a drogrehabilitáció, a zene és a vállalatirányítás”. Nem meglepő, hogy egy szó sem esik kémfőnöki tevékenységéről. Kétségkívül ez azért a legvalószínűbb, mert nem akarták elismerni Hubbard szerepét a világ egyik legnagyobb, nem állami hírszerző szervezetének létrehozásában és irányításában – bár az is igaz, hogy Hubbard nem volt igazán a hírszerzés szakértője. Ez különösen akkor válik nyilvánvalóvá, amikor figyelembe vesszük, hogyan irányította Hubbard a hírszerző munkát és hogyan határozta meg a GO átfogó stratégiáit.

A problémák természete miatt, amelyekkel a szcientológia küszködött, Hubbard írásaiban a hírszerzés szerepe abból állt, hogy védekezésképpen le kellett leplezniük a szcientológia ellenségeinek terveit, majd le kellett győzni őket. Azonban hosszútávon sokkal nagyratörőbb ambíciói is voltak; a kémkedést azért is létfontosságúnak tekintette, hogy szó szerint átvehesse a hatalmat a világ felett. Elképzelései szerint a „titkosszolgálata” előbb-utóbb fel kellett derítse a „a bolygó kulcsfontosságú irányítási pontjait”, és valamiféle, részletesebben ki nem fejtett módon végre kellett hajtaniuk „egy nagyon ambiciózus programot, hogy kellően az irányításuk alá vonva a bolygót megőrizzék annak békéjét”.

Valójában a szcientológia soha a közelébe se került annak, hogy ezt a célt elérje (vagy egyáltalán el tudjon indulni annak irányába). Igen sok téveszme befolyásolta Hubbard gondolkodásmódját; túlzottan becsvágyó és elérhetetlen célokat tűzött ki, gyakran csak reflexszerűen reagálva egy hirtelen adódó problémára, amit aztán nem támogatott meg alá egy jól megírt tervvel vagy implementációval.

Az alapprobléma – eltekintve Hubbard jellemhibáitól – az volt, hogy nem volt idevágó tapasztalata abban vagy képzettsége arra, hogy hogyan kell hírszerző műveleteket irányítani, illetve nem igazán volt tudatában a hírszerzési tevékenységek korlátainak és buktatóinak. Azt a kevés ismeretet, amivel rendelkezett, felszínes módon szedegette össze könyvekből és valószínűsíthetően újságcikkekből. Az egyértelműnek tűnik az írásaiból, hogy olvasta például Ian Fleming James Bond regényeit, illetve két könyvet emlegetett sokszor, amelyeket kötelező olvasmánnyá tett ügynökei számára: Szun-ce A háború művészete című klasszikusát, illetve Christopher Felix 1963-ban írt, A kém és főnökei című könyvét.

Hubbard szerint a hírszerzés célja általában véve az, hogy „tájékoztatni kell a parancsnokságot a tevékenységeikkel és céljaikkal szemben álló ellenfelek terveiről, jellemvonásairól és bűneiről”. Arra használták, hogy egyfajta „felbecslést” adjon a szcientológia menedzsmentjének – felmérve azt, hogy fennáll-e egyáltalán valamilyen „szituáció” (azaz a szcientológiát negatívan érintő ügy), veszélyforrást vagy lehetőséget jelentett-e az, illetve mennyire volt fontos. A cél az volt, hogy ne adódhasson olyan szituáció, amelyre a szcientológia nem készült fel, mint például egy váratlan perindítás vagy kormányzati beavatkozás.

Hubbard azzal dicsekedett, hogy kifejlesztette az „előrejelzés technológiáját”, amely már-már fekete mágiának tűnhet a „primitív titkosszolgálatoknál dolgozók” számára. A szcientológia egyik helyzeti előnye szerinte az volt, hogy egyedi meglátásai voltak mások mentális folyamatairól. Azt is állította, hogy a tagok kevésbé voltak „aberráltak”, ezáltal tisztábban gondolkodtak, mint mások. A szcientológia szándékai „tisztességesebbek és becsületesebbek” az emberiség számára, mint bármelyik hírszerző szervezeté. A belső szervezettségük jobb volt, mint bárkié a területen, és harcedzetté váltak „a legkeményebb és legengesztelhetetlenebb ellenségekkel való konfliktusokban számos kontinensen”, és „nagy győzelmeket arattak a létező legnagyszerűbb hírszerző szolgálatokkal szemben” is.

A valóságban Hubbard „előrejelzési technológiájának” hiányosságait igencsak a felszínre hozták az USA és Kanada rendvédelmi szerveinek nyomozói. A GO-t teljes meglepetésként érte, amikor washingtoni és Los Angeles-i központjukban az FBI razziát tartott 1977 júliusában. Az Ontariói Tartományi Rendőrség pedig még komolyabb eredményt ért el Torontóban pár évvel később. Egyik tisztjük beépült a GO ottani irodájába, és 2 évig dolgozott ott fedett ügynökként egészen addig, míg a bennfentes információi alapján rajta nem ütöttek az irodán. Ez a két rendvédelmi szerv több ezer dokumentumot foglalt le, amelyek bizonyították a GO érintettségét számos bűncselekményben.

Több helyen megmutatkozik a témáról írt írásaiban, illetve az akkori viselkedéséből is egyértelmű, hogy Hubbardnak ténylegesen csak felszínes ismeretei voltak a hírszerzésről. Egy példa arra a karaktergyilkosság taktikájának alkalmazása, amit ő „halott ügynök” módszernek nevezett. Ezt a fogalmat Szun-ce könyvéből kölcsönözte, de teljesen félreértette azt, amit a mű szerzője javasolt.

Hubbard állítása szerint Szun azt javasolta, hogy az ellenséges ügynökök kezelésének egyik hatékony módszere az, ha hamis információt adnak nekik, illetve róluk az ellenséges erőknek, ami oda vezet, hogy az ellenség öli meg őket megbízhatatlanságuk vagy a hazugságaik miatt. Így a szcientológia egészen napjainkig arra törekszik, hogy a „halott ügynök módszerrel” (ahogy Hubbard nevezte ezt) lejárassa a bírálóit – így gondoskova arról, hogy senki ne higgyen nekik.

Valójában Szun-ce azt javasolta, hogy a saját kémeinket lássuk el hamis információkkal, majd adjunk nekik valami lehetetlen feladatot annak tudatában, hogy az ellenség úgyis elfogja őket. Az ilyen „feláldozható” (és nem „halott”) ügynökök hamis, de általuk igaznak vélt információt fognak átadni, és ennek eredményeképpen az ellenség elhiszi nekik a dezinformációt. Szun-ce példájában egy elfogott ügynök azt a valójában hamis információt adta át, hogy egy magas rangú, az ellenség táborához tartozó tiszt áruló volt, ami aztán a tiszt kivégzéséhez vezetett. Az ügynök valódi küldetése az volt (és ezt csak az őt irányítók tudták), hogy hamis információt továbbítson, ezáltal az ellenség önmagában tegyen kárt. Jellemző Hubbardra, hogy félreértelmezte Szun-cét – hiszen a kutatásokat általában felületesen és sekélyesen közelítette meg, amiből ilyen fajta félreértelmezések fakadtak.

Sokkal komolyabb következménye volt annak, hogy Hubbard egyáltalán nem értette meg a hírszerzés szerepét a döntéshozatalhoz szükséges objektív információk biztosításában. Annyit viszont legalább felfogott, hogy a hírszerzés egy folyamat, nem pedig csak egy termék. Nemcsak titkos információk gyűjtéséből áll (ez az a feladat volt, melyben a GO sokszor igen ügyesnek bizonyult), hanem azok feldolgozása, elemzése és kiértékelése is része volt ennek, illetve a jövőbeli akciók információkkal való ellátása is.

Azonban az objektivitás lényeges követelmény. Szaddám Husszein feltételezett tömegpusztító fegyvereivel kapcsolatos hírszerzési kudarc a klasszikus példa arra, hogy mit lehet elrontani. Jelentős mértékben azért lőttek ennyire mellé, mert akiket megbíztak az információszerzéssel, azoknak már kialakult és téves saját elképzeléseik voltak Szaddám haderejének képességeit illetően. Azokat az adatokat keresték, amelyek saját nézőpontjukat erősítették, és elbagatellizáltak mindent, ami ezeknek ellentmondott. Ennek eredményeképpen született meg a döntés, hogy háborút kell indítani Irak ellen, de hamarosan bebizonyosodott, hogy tévesek voltak ezek a hiedelmek.

Hubbard is ugyanezzel a problémával küszködött. Talán temperamentumából adódóan is alkalmatlan volt arra, hogy tárgyilagos legyen – sőt nyíltan kétségbe is vonta az objektív realitás fogalmát. Úgy tartotta, hogy „az igaz, ami számodra igaz”; ezen szabály értelmében nem fordulhat elő, hogy valami akkor is igaz lehet, ha te személyesen nem hiszel benne (például objektív tény, hogy a Föld gömb alakú; te hiheted azt, hogy lapos, de attól ez a tény még tény marad). Ha ezt a hírszerzésre alkalmazzuk, ez a tanítás megjósolható módon katasztrofális következményekkel járhatott. Hubbard a GO-t nem arra használta, hogy felfedje a szcientológia helyzetének objektív valóságát, hanem annak a számos és igen sokszínű összeesküvés-elméletének a megerősítésére, amelyeket nagyképűen „hírszerzési hipotéziseknek” nevezett.

Egy példa erre: miután egy brit szabadúszó újságíró 1969 novemberében látogatást tett Hubbard parancsnoki hajóján Casablancában, utána Hubbard több órás dühös monológban számolt be erről a felsővezetőinek. Elmondta nekik a „hírszerzési hipotézisét”, hogy a látogatás nyilvánvalóan a brit külföldi hírszerzésnek, az MI6-nak a művelete volt, és a brit riporterek úgy általában „MI6 ügynökök” voltak, akik a Mentális Egészség Világszövetsége és a „zsidó bankárok” megbízásából tevékenykedtek.

Hubbard semmiféle bizonyítékkal nem támasztotta alá állításait; egyszerűen tényként állította ezeket, amelyeket egyik beosztottja sem kérdőjelezett meg. Egy átfogó akciót rendelt el az újságíró ellen, melynek keretében emberei átkutatták a hotelszobáját és megszerezték a papírjait a marokkói hatóságoktól. A marokkói titkosrendőrséggel való kapcsolatait is felhasználta, hogy információt szerezzen az emberről, akit „az MI6 marokkói hangjának” nevezett.

Hubbard szócsöve, a szcientológia által kiadott Freedom magazin még egy cikket is közölt egy ismeretlen szerzőtől (valószínűleg ő maga írta), ahol az MI6-en gúnyolódott: „Magunkat védve mostanság azt a pletykát terjesztjük, hogy C-nek (így becézik az MI6 vezetőjét) idegösszeomlása volt, és az MI6-et jelenleg C pszichiátere irányítja, aki 12 évet tanult, hogy szakértő kommunista legyen. Ketten is játszhatják ezt a játékot”.

A vizsgálat felemésztette a GO erőforrásait az elkövetkező 2 évben, és abban csúcsosodott ki, hogy rábírták az újságírót, nézze meg a szcientológiát, majd látogasson el annak központjába, az angliai Saint Hill Manorba. Kihallgatásnak vetették alá két magasrangú GO vezető közreműködésével, mely tisztázta, hogy nincs semmilyen kapcsolata az MI6-szel.

Más szóval az egész nyomozás időpocsékolás volt. Hamisan vádolták meg Hubbard összeesküvés-elmélete alapján, amelynek semmi valóságalapja nem volt. Ennek ellenére a GO nagy sikernek könyvelte el ezt az egészet. Az esetet ezután évekig tanulmányozták az újonc GO tisztek a szigorúan titkos hírszerzési tanfolyam részeként. Az esettanulmánya lett annak, hogyan kell az ilyen helyzeteket kezelni. Valójában arra kellett volna használni, milyen veszélyei vannak annak, ha megbízunk az előítéletekben.

Oleg Gordijevszkij, egy kiugrott KGB-s azt írta az emlékirataiban, hogy az 1980-as években a KGB londoni irodájában sok kollégája azzal töltötte az időt, hogy olyan jelentéseket írt Moszkvának, melyekben az aktuális történéseket a kapitalizmus közelgő összeomlásának jeleként értékelték. Teljesen nonszensz volt a feltételezés, de a kommunista főnökök ezt akarták látni ideológiai csőlátásuknak köszönhetően. A főnökeik elégedettek voltak velük, és így a londoni KGB-sek tudtak haladni felfelé a ranglétrán.

Valami hasonló történt a szcientológiában, amelyet mindig is nagyban gátolt az, hogy lényegében egy diktatúraként működik. Senki nem meri azt mondani a főnöknek, hogy nincs igaza (vagy ami még rosszabb – azt, hogy az ideológia is rossz). Egy olyan kultúrában, ahol elutasítják az objektivitást és büntetik az ideológiától való eltérést, a megszerzett adatok félreértelmezése gyakorlatilag elkerülhetetlen.

Még egy érdekes kérdés, amit itt kiemelnék: többször is felvetették már, hogy a szcientológia kapott-e információt vagy segítséget hivatásos hírszerzőktől. Voltak olyan állítások és összeesküvés-elméletek az évek folyamán, hogy volt valamilyen kapcsolat a szcientológia és a CIA között (ez egy népszerű elképzelés volt ez a mediterrán országokban az 1970-es évek elején) ami sok gondot okozott az USA külügyminisztériumának; vagy az, hogy kormányzati szervek által küldött „emberek épültek be, hogy tönkretegyék”, ahogy ezt a szcientológia jelenlegi vezetője, David Miscavige állította.

Az Aum és az ISIS ismét hasznos összehasonlítási alapot nyújt. Az Aum tagjai között voltak japán kormányhivatalok és a hadsereg beszállítóinak alkalmazottai is, akik arra használták fel hozzáférési jogosultságaikat, hogy az Aum „hírszerző minisztériumának” segítsenek ellopni bizonyos technológiákat. Ezekkel akarták az Aum vezetői elhozni a világvégét. Az ISIS, mely az al-Kaida oldalhajtása, már a szíriai polgárháború előtt is komoly hírszerző tevékenységet végzett. Szintén véget akartak vetni a világnak, egy végső ütközetet vizionálva egy Dabiq nevű szíriai falunál saját erőik és a „keresztesek” között. A hírszerzést arra használták, hogy támadásokat hajtsanak végre nyugaton annak reményében, hogy odaküldik Szíriába a nyugati erőket, felgyorsítva ezzel a világvége eljövetelét.

Ironikus módon az ISIS ismeretei a hírszerzésről nagyrészt az Egyesült Államokból származnak. Állítólag egy egykori egyiptomi katonatiszt, Ali Abdul Szaúd Mohamed a kémelhárításról és a nem hagyományosan vívott háborúról szerzett ismereteit átadta az al-Kaida tagjainak. Miután az ISIS szakított az al- Kaidával, annak „Amniyat” (szó szerint „biztonság”) nevű szervezete tovább bővült, amikor Szaddám feloszlatott hadseregéből és titkosszolgálatából is csatlakoztak hozzá emberek, akik hozták magukkal a szakértelmet.

A szcientológia szemmel láthatóan egészen más utat választott abban a tekintetben, hogy jobban bízott a vezetője személyes kutatásaiban, mint a témában jártas kívülállóktól vagy szcientológusoktól származó információkban. Nem találtam bizonyítékot arra, hogy lett volna valaha is valamiféle kapcsolatuk állami hírszerző szolgálatokkal (valójában inkább ellenségnek tekintették ezeket). Az igazsághoz hozzátartozik, hogy Hubbard utasítására a szcientológia kísérletet tett arra, hogy kapcsolatba kerüljön a marokkói biztonsági erőkkel az 1970-es évek elején, de ez végül kudarcba fulladt.

Az is kétségtelen, hogy a szcientológia alkalmazott olyanokat, akik rendelkeztek szakértelemmel a nyomozás és a hírszerzés területén. Az 1960-a évek közepén Hubbard foglalkoztatott két olyan brit magánnyomozót, akik állításuk szerint korábban a Scotland Yardnál és egy meg nem nevezett „hírszerző/biztonsági” kormányzati szervnél is dolgoztak. Azt is mondták neki, hogy utasításait teljesítve beépültek a Daily Mail újsághoz. Azonban semmi jelét nem találtam annak, hogy ők vagy bárki más kívülről tanácsot vagy instrukciót adott volna arról, hogy hogyan kell hírszerző akciókat irányítani.

Az 1970-es években számos szcientológus dolgozott az USA különböző kormányhivatalaiban, beleértve a CIA-t is (ebből lett is probléma a CIA-n belül, amikor leleplezték a GO kémhálózatát). Az nem egyértelmű, hogy a GO hogyan tekintett ezekre a szcientológusokra; ügynökökként, akik kémkedhetnek a szcientológiának vagy potenciális fenyegetésként? Bármelyik is igaz, nincs bizonyíték arra, hogy bármilyen befolyásuk lett volna a GO működésére.

A GO elsősorban Hubbard tanácsaiban bízott, amelyeket ő saját olvasmányai és a gondolatvilága alapján állított össze, illetve azokban a kutatásokban, melyeket a műveleti személyzet végzett azt illetően, hogy például hogyan kell betörni vagy beépülni valahova. A sikerek a munkatársak gátlástalanságának és leleményességének voltak köszönhetők, a kudarcok viszont a háttérben húzódó amatőrizmust tükrözték.

Jon írásának címe („Vallás vagy hírszerző ügynökség?”) arra invitál minket, hogy két lehetőség közül válasszunk. Én úgy gondolom, ez egy rosszul feltett kérdés. A hírszerzés egyszerűen egy eszköz – ugyanúgy, mint a marketing. A szcientológia sokat reklámoz, de ettől még nem lesz reklámügynökség. Az sem szokatlan nagy cégeknél, hogy ipari kémkedést folytassanak (ami egy külön szakterület), de ettől még nem válnak hírszerző ügynökségekké. A vallási jellegű szervezeteknél sem teljesen ismeretlen, hogy szervezett módon foglalkozzanak a hírszerzéssel, mint ahogy azt az Aum és az ISIS példája is mutatja.

Ez azonban nagyon szokatlan jelenség és az ideológiai szélsőségesség jele. Ha egy kívülálló kapcsolatba kerül a katolikus egyházzal vagy egy helyi zsinagógával vagy templommal, akkor teljesen valószínűtlen, hogy a képviselőjük bármilyen hírszerző tevékenységet végezne. A szcientológia képviselői viszont jó eséllyel a Különleges Ügyek Irodájának (OSA) tagjai lesznek, amely a szcientológia összevont hírszerző és PR-ügynöksége. Az is igen valószínű, hogy ez a kapcsolatfelvétel (ahogy ez számos kiszivárgott példából már kiderült) egy olyan terv része lesz, amely hírszerzési, PR- és jogi akciókat is tartalmazni fog. A katolikus egyház aligha fog nyomozni az őket bíráló újságírók után, minden erőfeszítést megtéve arra, hogy megtalálják azok „bűneit”. A szcientológia számára az ilyen tevékenység a normál napi működés része, amelyet maga Hubbard írt elő.

Az, hogy az egyház titkosszolgálati eszközöket használ, önmagában nem jelenti azt, hogy ne lenne vallás (akárhogy is definiáljuk azt). Azt viszont jelenti, hogy a szcientológiára máshogy kell tekinteni (és talán más módon is kezelni), mint más vallási csoportosulásokra. Az egyház viselkedésébe beleivódott az ellenségesség és gyanakvás a külvilág iránt. Valószínűleg Sir Francis Fosternél jobban senki nem fogalmazta meg jobban ezt a szcientológiáról írt beszámolójában 1971-ben: „Akinek a kritikához való hozzáállása olyan, ahogy az Mr. Hubbard írásaiban megmutatkozik, annak számára ne legyen meglepő, ha a világ gyanakvóan és nem jóindulattal kezeli.”