Tények, tapasztalatok, vélemények és hírek a szcientológia egyházról

Szcientológia: objektíven és szubjektíven

Szcientológia: objektíven és szubjektíven

Kitüntetést kapott az egyik szcientológus vezető az OPNI bezáratásáért

2010. december 16. - Reformer

Dobos János és Hídvégi Klára, az Állampolgári Bizottság az Emberi Jogokért elnevezésű pszichiátriaellenes szervezet vezetői megkapták a Szabadságérmet David Miscavige-től, az egyház nemzetközi vezetőjétől, többek között az OPNI bezáratásáért.

A Szabadságérem (Freedom Medal) a Nemzetközi Szcientológia Egyház legmagasabb kitüntetése. Idézem:

Ez a díj minden évben kiosztásra kerül, és azokat a tagokat ismerjük el vele, akik kiemelkedő mértékben elősegítették a szcientológia céljainak elérését. (Forrás: Impact, a Szcientológusok Nemzetközi Szövetségének magazinja)

A Drogmentes Maraton vezetői már kaptak ilyet a "magyarországi droghelyzet megfordításáért" (bármit is jelentsen ez), most pedig kiderült, hogy az OPNI-t is az egyház záratta be. 

Az egyház a következő cikket hozta le erről a magazinjában. Nem kommentálom, mert önmagáért beszél. Aki Magyarországon élt az elmúlt pár évben, az meg tudja ítélni a valóságtartalmát.

Az OPNI az egyház szerint a "gonosz eredeti forrása" (ami pedig az "original source of evil" tükörfordítása :) ), egy "erődítmény", amelyet "sortüzekkel", sőt a "teljes arzenál" bevetésével kell bevenni. Nem az a "szeresd felebarátodat" típusú egyház, igaz?

A bejegyzés trackback címe:

https://objektivszcn.blog.hu/api/trackback/id/tr382519947

Trackbackek, pingbackek:

Trackback: Kitüntetés OPNI-bezáratásért 2010.12.20. 11:48:03

A Lipótmező, azaz az Országos Pszichiátriai és Neurológiai Intézet néhány évvel ezelőtti bezárásán sokan felháborodtak. Nem úgy a Szcientológia Egyház, amely a pszichiátria egyik legádázabb ellenfele: Dobos János és Hídvégi Klára nemrég az egyház legma...

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Dr. A. Nordenholz 2010.12.16. 17:24:06

Az OPNI-t 3 évvel ezelőtt, 2007-ben zárták be. Ebből is látszik, milyen ügyesen meg lehet vezetni a Szcientológusokat és elhitetni velük, hogy "az Egyház folyamatos változásokat okoz a társadalomban". Gondolom a hír jelenidejű leközlése annak a jele, hogy semmi jelentős dolgot nem tudtak idén véghezvinni.

Mekkora is a komm-köz? 3 év. Remek.
(A szki szerint minél rövidebb a komm-köz, annál épelméjűbb az entitás.)

Dr. A. Nordenholz 2010.12.16. 17:25:34

"a 845 ágynak kb. a fele átkerült három másik kórházba"
www.kalvaria.eoldal.hu/oldal/ongyilkossagi-hullam_---opni-bezarasa-kinek-jo_
akkor ez csak félsiker volt?
gondolom a bezárásnak nem sok köze volt a szki egyházhoz

Warlimont 2010.12.16. 17:33:02

A befotózott "sajtótermék" második lapján felül fotó, rajta tüntetők és szöveg: "Magyarországon a CCHR demonstrációi készítették elő a terepet a pszichiátriai bűnözésre mért súlyos csapáshoz".

A bökkenő az, hogy az OPNI-t 2007-ben zárták be (egész más okból), ez a kép pedig a 2009-es januári vándorgyűlésen készült. Így ekkor a már két éve zárt épület ellen készítették elő az újabb súlyos csapást a fotón megjelentek? :) :)

Dr. A. Nordenholz 2010.12.16. 17:47:35

Még arra gondoltam, hogy nem voltak képben, hogy mindez 3 éve történt :D
De átolvastam a cikket és mivel sehol nem említik a 2007-es évszámot, gondolom direkt hallgatták el :D
Nagyon gáz.

Warlimont 2010.12.16. 18:16:58

"Dr.A.Nordenholz 2010.12.16. 17:41:27"

Szerintem meg nem haldoklik, bepalizható hülyék mindig vannak és lesznek. Másfél éve más se megy a hírekben, hogy így meg úgy a svájci frank, ne vegyünk fel a semmire hiteleket, stb. Ezután mi van mégis? A MediaMarkt és a többi előtt ugyanúgy sorbaállnak a hitelügyintéző pultnál, hogy meglegyen a plazmatévé Karácsonyra.

A héten is láttam egy nőt, depresszió, öngyilkossági szándék beutalással. Beszélgetünk. Kaptak pár éve egy házat szocpolra (=lényegében ingyen). Nem tetszett nekik, ment a nagyravágyás, de mivel segély-szinten éltek, vettek fel sokmillió hitelt 20 évre....,bizony, bizony, a házra jelzálogra. Ebből az új házat átépítették frankóra, lett sarokkád, meg minden, ahogy a Barátok Köztben is látták Berényiéktől. Mivel még maradt pénz és a szomszéd Kovácséknak is van autója, nehogymánekünknelegyen alapon a maradék jelzáloghitelből beugrottak egy autóvásárlásba is. Már kezdetben is nagyon rizikós volt a törlesztés, de most a frank miatt megdrágult a részlet, 70ezer lett havonta, és mindez várhatóan még 18 éven át. Na ez már nem megy, ház és kocsi úszóban, van lógó orr, meg depresszió. De akkor ez most depresszió, mint betegség vagy egy elszúrt helyzet? Mondtam a pszichológusunknak, hogy ez a történet akkora hülyeség, hogy ezt már nézzük meg közelebbről. IQ-teszt, és igen, igen...., a látszat nem csalt. IQ=67 lett a vége.

exscn · http://exscn.net 2010.12.16. 18:26:45

@Warlimont: Nyugodt lehetsz, sokan 140-es IQ-val is ugyanezt csinálják. Szerintem ez nem IQ, hanem pénzügyi műveltség és vágyak feletti uralom képességének hiánya.

Nádasi Balázs 2010.12.16. 19:47:21

Zárassák be a Szcientológiai Egyházat?

Köz(ép) (törölt) 2010.12.16. 19:53:15

Ha a hír igaz akkor hálásak lehetnek viktorék a cincológusoknak.Ez kellett a 2/3-hoz.

Dr. A. Nordenholz 2010.12.16. 19:55:34

@Warlimont: Van így, de a szkí akkor is halldokklikk.

Browning 2010.12.16. 19:56:49

Szcientológus = megvezetett, agymosott, idióta.

Ammonia73 2010.12.16. 19:59:53

@Dr. A. Nordenholz: nemrég volt itt szó egy írásról, amit Keng le is fordított, miszerint a szcientológia sem egyértelműen fekete vagy fehér, merthogy van még szürke szín is...sőt, exszcn szerint van még "Például sárga meg piros" :)
Nos, nekem teljes mindegy, hogy feketén, fehéren vagy szürkén hal ki a szcientológia...csak haladjon már ez a dolog...:D:D:D

Sanya1965 2010.12.16. 20:01:12

Vagy csak nekik kellett volna a az OPNI területe?

drkovax 2010.12.16. 20:12:24

A robbantásokat is magára szokta vállalni az elkövetőn kívül/helyett még hat feltűnési viszketegségben szenvedő idióta ... ;-)

végsőkig hiszterizált agyalágyult ámokfutó troll · http://engesztelhetetlen.blog.hu/ 2010.12.16. 20:19:45

Ez egy ilyen sikeres egyház ami eredményt ki tüznek el is érik?? Legközelebb a gonosz felcsuti törpe viktátor bezárására hajtsanak rá ne az OPNIRA!!! Köszi!!!

indapass90210 2010.12.16. 20:19:59

Nézzétek az arcukat!

Én is én is!!! egy csíkot ebből az anyagból!!!!

kocekovics 2010.12.16. 20:23:27

horváthtehénági Xenu imádó? Ehehehe...ez ciki.

Netszamuráj 2010.12.16. 20:23:41

@Dr. A. Nordenholz: Hát az biztos, hogy nem sok fejlődést mutat mostanság. Szerencsére tényleg sokkal veszélytelenebbek, mint amilyennek kezdetben látszottak. Valószínű, hogy ez köszönhető a rendkívüli amatőrségüknek is. Ha olyan szakemberek másban is, mint amilyen szci "marketing szakembereket" láttam, akkor ez is hozzájárult a bukásukhoz. De végül is mit várjunk tőlük, Humbug úr maga is csak egy középszerű sci-fi író volt (szerintem mondjuk egyenesen szar).

soproni1 2010.12.16. 20:26:19

Ez a Scientológia - Opni ellentét tulajdonképpen bandaháború.
Az egyik a hívők pénzét akarja, a másik az államon keresztül akarja a gyógyszergyártókat kiszolgálni. Ráadásul sok mentális probléma a kevés tiszta víz ivás miatt van ( az esetek 90%-a ). A test elsavasodása miatt az agy kevesebb oxigént kap. Olyan, mint amikor kigyullad a benzinjelző lámpa és azt akarjuk kicsavarni, nem az autót megtankolni.

Diktatúra Pécsett, új céget foglalt el a Fidesz! 2010.12.16. 20:29:43

AZ EKF még nem ért véget, de Pártunk és Kormányunk már gondoskodott a holdudvarról:
1. Azonnali hatállyal távozott Rubovszky Rita, aki a Hungarofest vezetőjeként a sírból hozta vissza az EKF tántorgó marketingjét. A hölgy a Francia Lovagkereszt tulajdonosa, az Olasz Tisztikereszt kituntetettje, reggel bement, egy óra múlva már nem volt igazgató, helyét átvette egy Kálomista Imre nevű 28 éves ifjú titán, nyilván munkásigazgató (aki még ezt fogalmat ismeri), nagybátyja Kálomista Gábor filmrendező, a Cozma film producere.
Az ifjú Bécsben elvégzett valami kommunikációs tanfolyamot és 2010-től a FIDESZ kommunikációs támogatója.

Ami a legszebb: a HUNGAROFEST fogja menedzselni (pénzkölteni) a magyar EU elnökség rendezvényeit! Ezzel az emberrel az élen!

2. Elküldték Kardos Józsefet, a Pécs 2010 Európa - Kulturális Fővárosa projekt programigazgatóját is, akiről köztudott, hogy a pécsi programsorozat sikerében kulcsszerepet játszott. Goldschmied Józsefet, az Égtájak iroda programigazgatóját, aki súlyos betegségből tért vissza posztjára, két hónappal a nyugdíjazása előtt küldték el a cégtől.
Helyükre érkezett stratégiai és kreatív igazgatóként Balatoni Mónika, színházi rendező és dramaturg, vele 2010 júliusában bruttó 4 millió 340 ezer forintra szerződött az új Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium (KIM) nagyon fontos stratégiai tanácsadásra (ez olyan BKV-ul hangzik, ugye? nincs elég ember a miniszériumban, vagy nincs stratégiájuk...), továbbá ő aláírója volt a holokauszttagadó David Irving megszólaltatásáért megszüntetett közéleti műsorért, az Éjjeli menedékért kampányoló nyílt levélnek, 2004-ben pedig a Fidesz kulturális tagozatának gálaestjére rendezett műsort, azaz abszolút alkalmas és megbízható személy.

3. A HUNGAROFEST nemzetközi kapcsolatokért az EU elnökség évében Ablonczyné Szabó Magda, a Duna TV volt kulturális alelnöke fog felelni, férje a Magyar Fórum egykori tudósítója, és a Nemzeti Színház volt elnöke, egyik fia pedig a Heti Válasz újságírója.

Netszamuráj 2010.12.16. 20:42:52

@soproni1: Na, neked mid van? Repülőgépek által elkerült területen termelt NASA kompatibilis aloa verás mézed (8e/köcsög) vagy 500e ft-ba kerülő víztisztító kézi-készüléked?

Kajában mit tolsz? Vércsoport díéta, paleolit táplálkozás (szendi féle meseműsor), esetleg öntudatos asztro-öko-holo diéta?

TB kártyádat leadtad már? Gyógyszert pedig meg ne lássak a kezedben! A penicillin méreg! Csak a gyógyszergyárak hasznát növeli, de amúgy semmire sem jó. Főzz inkább egy jó csalánteát.

aszekelyek 2010.12.16. 20:54:44

Azt íeja a szerző, hogy többek között.... az OPNI_ért. Azt eddig is tudtam, hogy mengelica xenu híve. Ez az egyház juttat csak olyan bamba tramplikat kormányra, hogy elvégezze nekik a piszkos munkát. Az európai hírű, kiváló stroke osztályt is szétverették az OPNI-ban. Még mi minden van a rovásukon? Számoljuk csak össze, hány országban tiltották már ki őket eddig? A droghelyzet megfordításáért,.... nem vármit jelentsen, hanem nagy hasznot ezeknek a pénzimádóknak. Csernusok és társaik...Lenkei baromságai , amiből milliárdot lehet nekik adni...... A nőneműnek a képen, nem olvad meg a szájában a jég, az tuti... Figyelem, ilyen pengeszájtól nagyon messzire tessék futni és nagyon gyorsan....Érmet osztanak nekik, mert beteg embereket kizavartak az osztályra, gyógyszer és ellátás nélkül. Ezért ünneplik magukat. Fujjjjjj Így élnek vissza a gátlástalanok a szabadság eszményével is.

aszekelyek 2010.12.16. 20:57:40

A csernusok, és tsaik , akiket elkergettek onnan, még leszoktatták volna a pénzforrásukat ... érthető, hogy ki kellett őket bombázni onnan....Egyetlen egyszer nem volt tiszta a tekintete a mengelicának.

aszekelyek 2010.12.16. 21:00:32

@Orbán a görög nép "jelzett", szorul a hurok törpe!: A néni eléggé szófukar volt, amikor újságírók érdeklődtek a cége felől..... majd gyüjtünk neki.... Szegény ártatlan,,, nahát, nahát.... az biztos, hogy egyébként meg minden okés volt körülötte? Beszélik, hogy nem egészen.

Netszamuráj 2010.12.16. 21:02:24

@aszekelyek: Lenkei bazmeg, különösen nagy geci! Nyomja az összeesküvés-elméletes baromságát, ekézi a gyógyszergyárakat meg az orvosokat, közben meg zsírosra keresi a magát a sok hülyén, akik kétpofára tömik magukba a vitaminját.

sourcerror 2010.12.16. 21:09:09

@soproni1: " A test elsavasodása miatt az agy kevesebb oxigént kap. Olyan, mint amikor kigyullad a benzinjelző lámpa és azt akarjuk kicsavarni, nem az autót megtankolni. "

Szerintem meg inkább kivéreztetni kellene, mint a középkorban. Ki kell engedni a rossz vért. Akkkor talán a flogiszton is távozna a testéből.

aszekelyek 2010.12.16. 21:09:58

Dobosnak meg használt autókereskedő mosolya van..., olyané , akitől egy doboz gyufát nem vennék, nemhogy autót...

taecleau 2010.12.16. 21:10:57

Jól áll neki a szmoking, azt meg kell hagyni.

aszekelyek 2010.12.16. 21:15:55

@sourcerror: Nem azé adták be neki.., hová gondolsz, Függővé tesz az is?

aszekelyek 2010.12.16. 21:18:18

@taecleau: nemtom de nekem ez nem tűnik szmokingnak:) az ing az ahhoz való, meg a csokinyaki de a rever nekem, a kép alapján..., háááát....

aszekelyek 2010.12.16. 21:20:54

@taecleau: A 700-as club műsorvezetője lehetne inkább....Nagyon emlékeztet az öreg fickóra...Az ájtatoskodóra, aki majmozza Obamát.

aszekelyek 2010.12.16. 21:24:18

OPNI területén valami kiállítást csinálnak... az kell oda, nem? de. Csökönyösalássan... brrrr...Szerintem ezeknek a leányvállalata.

oriza triznyák 2010.12.16. 21:24:41

Na ne röhögtessük egymást. Azért zárt be az OPNI, mert kellett az ingatlan a kommancsoknak elkótyavetyélni. De biztos nagy szerepe volt benne ennek a két kreténnek

Sapienti 2010.12.16. 21:24:57

Ezt a két sz@rdarabot mikor zárják be???

ave 2010.12.16. 21:35:44

Betegek ezek, paranoiasok.
Lehet attol felnek oket viszik be legkozelebb?? :) Az utcarol 40embert naponta!!!

Hol a faszba fertek el ennyien? :D

Kara kán · http://karakan.blog.hu 2010.12.16. 21:37:11

Meg kellene nézni - merő kíváncsiságból - hogy mennyi öngyilkos, családirtó, ámokfutó stb. volt az OPNI bezárása előtt, és mennyi utána. A számok nem hazudnak.

Kara kán · http://karakan.blog.hu 2010.12.16. 21:39:59

Egyébként a nyáron volt a Pólusban a szcientológiának egy pszichiátria-ellenes kiállítása. Megnéztem, és beírtam a vendégkönyvükbe, majd beszélgettem is egy kicsit az egyik sráccal.

Egyébként érdekes kérdés, hogy miért nem pl. a hidraulika vagy a kardiológia ellen tüntetnek, hisz a pszichiátria is egy tudományág.

soproni1 2010.12.16. 21:40:55

@Netszamuráj:

Nasa aloés beszervezős krémeken élek. Mivel be vagyok szervezve, minél többet eszek, annál többet keresek.
A penicilint reggelire szoktam enni, mert egészséges . A c vitamin detto, de szénsavas vízzel veszem be, hogy fel se tudjon szívódni.

csillagház 2010.12.16. 21:53:00

A Szcientológai "Egyház" (üzleti vállalkozás) szerint nem létezik pszichiátriai betegség. Szerintük ezek csak jellemgyenge és megtérítendő emberek, nem komplett őrültek. Csak tudnám, akkor honnan kerül elő a sok ámokfutó, akik mindenre és mindenkire lőnek, mert éppen bekattantak. És persze el kellett készíttettni Sas Tamással az őrült nő XIX. századi kínszenvedéseiről a koncepciózus filmet. Aztán ezzel példázódva bezárni az OPNI-t. Azóta minden aluljáró tele van az onnan utcára dobott szerencsétlenekkel.

Dr. Trebitsch 2010.12.16. 22:14:07

Hirtelen áldozatok állandó parádéja???

Ez miez? Fordítószoftverrel írták a cikket?
És még ki is emelik, baszki!

Lehetetlen, hogy ezek szer nélkül ennyire hülyék legyenek...

Dr. Trebitsch 2010.12.16. 22:17:40

Úgy rémlik, annak idején a Horvátágnes gyanúba is keveredett, hogy szcientológus. De ha tényleg az, akkor mér nem őt tüntették ki?

peti papagáj 2010.12.16. 22:28:48

@Warlimont: ha depresszió a diagnózis, nem biztos, hogy van értelme IQ tesztet felvenni, mert nem teljesít benne maximálisan

is 2010.12.16. 22:44:35

@fizetett troll: sőt, a 70-es IQ a népesség alsó 1%-a, ami helyből jól látható szellemi beszűkülés. egy Szalacsi Sándornak 70-es az IQ-ja (de neki is csak részegen, az első videon, a másodikon már összefüggőbben beszélt), azt nem kell vizsgálni, helyből látszik. a történet alapján egy kb. 85-87-es IQ (akár még több is) simán ki kell, hogy jöjjön.

pistola 2010.12.16. 22:51:35

ezeket mikor tiltják már be??

krüger 2010.12.16. 22:52:51

Ez a cikk tele van baromságokkal, bár még csak az elejét olvastam, de már az is.

Az OPNI nem azért van a budai erdő szélén, hogy eldugott helyen legyen (ott megy előtte a végtelen kocsisor), hanem mert eredetileg egy csöndes pihenőparkot alakítottak ki. Hálós ágyat már rég nem használnak, az meg szimpla hülyeség, hogy bevittek oda valakit, aztán soha nem hallottak róla...

Az meg külön vicces, hogy bár a cikk magyar témáról és magyarokról szól, láthatóan angolból fordították (nagyon gyengén), vagy legalábbis aki írta, az angolul gondolkodott.

Sokorai_Atala 2010.12.16. 22:55:54

Az az egy biztos, hogy amikor bezárta az előző kormány, a II. kerületi testület nagyon rövid időn belül hozott elidegenítési tilalmat. Ha jól emlékszem. Vagy valami hasonlót, elnézést, ha nem a megfelelő szakszóval illettem a helyzetet.

Lángharcos 2010.12.16. 22:58:37

@Netszamuráj: Ugyan, újabb mánia, hogy a tej az savas, és a gonoszság legmagasabb szintje, egy doboz fagyi pedig annyira savas, hogy kiöntöd és ott többé nem nő fű.. A hús is savas. És a szervezetünket el kell lúgosítani, mert az jó - szerintük.

Nem kell vele foglalkozni, de jókat lehet rajta röhögni :)

Mocsár 2010.12.16. 22:59:43

@csillagház: ez nagyon igaz. A jó kurva anyját a fenti két kitüntetett állatnak.

Az én anyám Altzheimer-kórban szenved, a szci szerint ez sem betegség. Csak azért fogyott le, azért nem tud írni, olvasni, beszélni a (nemlétező) kórtól, mert gyenge jellem szerintük? Hát egy nagy lószart. A család végigszenvedte vele a betegség eddigi stádiumait. Láttuk őt (sajnos) ön- és közveszélyesek között elhelyezve, mert minden kórházban ömlesztve helyezik el a pszichiátriai betegeket, kivétel nélkül arra, hogy épp öngyilkossági kísérletet tudnak maguk mögött, túladagolták magukat, agresszívak vagy sem, míg ő csak egy "szimpla" igazságügyi orvosszakértői vizsgálatra várt. Ez a betegség létezik, több hasonló, idegi alapú elsorvadás szintén létező betegség, ahogy az agresszivitással párosuló pszichés betegségek is léteznek, melyeknek mind-mind komoly szakmai hátteret biztosító intézetek kellenek. Szégyellje el magát és rothadjon ki a szíve annak, aki örömmel záratta be ezeket az intézeteket, hogy az utcára tegye ezeket a betegeket, vagy visszahelyezte a családokba, potenciális további veszélyeket előidézve.

Ja, és a rothadás jöjjön erre a nyomorult egyházra is.

Dr. Morcz · http://drmorcz.blog.hu 2010.12.16. 23:09:04

Ez így, a kinyomtatott szci-cikkel felér egy beismeréssel. Ha van alapja is, lehet perelni a párocskát. Meg a szci-ket. Pár milliárdra.

krüger 2010.12.16. 23:41:53

@Sokorai_Atala: Funkció megváltoztatásának a tilalma, vagy valami ilyesmi. Tehát az épület rendeltetését nem lehet megváltoztatni. Én csak a szintén bezárt svábhegyi gyerekszanatórium esetében emlékszem ilyesmire (Mengelica: a TBC-t nem jó levegővel gyógyítjuk), de lehet, hogy az OPNI-nál is van ilyen.

bldo 2010.12.17. 00:02:50

@Sokorai_Atala: Változtatási tilalmat rendeltek el a területre, azaz szépen csendben rohad most a hely.

(Ha valakit érdekel, a Flickr-emen (nevem mellett) van egy fotósorozat az OPNI-ról, idén nyáron lőttem.)

minyimaaa 2010.12.17. 00:53:45

valahogy nem tudtam meglepődni.
sajnos. ://

anno épp ugyanezt hallottam, csak az ugye szimpla mezei pletyka volt....

Rorschach · http://lowfast.blog.hu 2010.12.17. 00:59:46

@soproni1:

"A test elsavasodása miatt az agy kevesebb oxigént kap. Olyan, mint amikor kigyullad a benzinjelző lámpa és azt akarjuk kicsavarni, nem az autót megtankolni."

höhöh :D Ez a hozzászólás sokkal durvább, mint a poszt...

szefós 2010.12.17. 01:33:31

Komolyan mondom, ezek betegek. Mind.

kpityu2 2010.12.17. 05:58:22

Oké. Csináltak utólag egy fotót a sárkány hullája felett, majd kaptak egy plecsnit a győzedelmes harcért. Sikeresek?

krj 2010.12.17. 07:06:38

meg kéne pedig nyitni újra, xenukának és hívőinek...:-)

serteperte55 (törölt) 2010.12.17. 07:08:29

A scientológusokat az amcsi kormány támogatja ill. felhasználja a céljai elérésében.

Jelenleg a drogliberalizáció legnagyobb akadályályozója (az alvilág-rendfenntartók-politika hármas egyes, az adott szituációból hasznot húzó tagjai mellet) az USA.

Never ending dead 2010.12.17. 07:25:41

A fotón a nőci simán összeszarta magát, látni is az arckifejezésén. Remélem később a mellette álló hímtaggal nyomtak egy jó kis kakaszexet, Xenu oltárán, persze. Szánalmas nyomorékok, na.

szürke_tag 2010.12.17. 07:30:37

Az egész scientológia hazugságon alapul, ez a kitüntetés is. Ezen ne csodálkozzatok. Előbb utóbb remélem majd a bezáratott scientológia romjai felett is csinálhatunk egy fotót. Az lesz csak a szép nap.

ColT · http://kilatas.great-site.net 2010.12.17. 07:48:40

Gondolom azért záratták be, mert a legtöbb tagnak ott lenne a helye :D

Bukowszky · http://bukowszky.blog.hu 2010.12.17. 07:57:05

ez egy kicsit olyan, mint amikor felrobban egy autó valahol az utcán és bejelentkezik hat kispályás terrorszervezet, akikről addig a kutya sem hallott, hogy de bizony ők voltak és most piszkosul elérték a céljaikat :)

Bukowszky · http://bukowszky.blog.hu 2010.12.17. 07:57:50

jah, a nő a képen látványosan nem normális, szerintem nem ártana, ha megvizsgálná egy pszichiáter.

Zuzimama 2010.12.17. 08:04:34

@Kara kán: azért a pszichiátria ellen kapmányolnak, mert a szci kitalálója (L.R.H.) egy pszichiátriai eset volt aki hosszabb időt pihent ilyen intézmény(ek)ben. Ezért a pszichiátria volt a mumusa, így a sok agymosott zombinak is ez a céltáblája. :(
Szánalom...

Dr. Otto Von Schnitzelpusskrankengescheitmeyer 2010.12.17. 08:24:28

Ezekez a cijentológusokon mindig röhögök. Szerencsétlen idióták.
Xenu, bazmeg.
Muhahahahaha.
Xenu,érted... nyehehehe.

bájgúnár 2010.12.17. 08:27:50

Annyi hülye szaladgál szabadlábon ebben az országban, hogy észresem vesszük az OPNI bezárását.Az egész országház tele van velük!
Végűlis OPNI az egész Magyarország!

Vorg a Halhatatlan Báró 2010.12.17. 08:36:24

@blackdogone: remek képek :)

Nálam már a szci említésére is bicska nyílik...

Dr. Otto Von Schnitzelpusskrankengescheitmeyer 2010.12.17. 08:43:21

@sourcerror: Biztos ami biztos, hívni kell egy jó ördögűzőt is.

Peter T. Sinclare 2010.12.17. 09:10:11

Már az OPNI bezárásakor tudtuk jó páran, hogy a Sci áll a háttérben. Nincs ebben semmi újdonság.

keng 2010.12.17. 09:23:35

Ma reggel az Index főoldalán van a cikk...

immortalis · http://immortalis.blog.hu/ 2010.12.17. 09:41:26

Ez az "egyház" már a nyelvezete miatt is megérett a pusztulásra. Hát nincs senki köztük, aki rendesen tud magyarul?

TemplarOmega (törölt) 2010.12.17. 09:56:19

Tudtam. Szinte biztos voltam benne, hogy szektás faszság miatt kiengedni a közveszélyes figurákat.

Hozzá Szóló 2010.12.17. 09:56:19

@Warlimont: Na erről van itt szó.

Amúgy az OPNIban iszonyatos állapotok voltak, nem embernek való hely volt. Horror volt oda bemenni. És olyan szörnyek kerültek ki onnan, mint pl Csernus, akit nem is kell kommentálni... hol máshol tudott volna labdába rúgni a szerb katonaszökevény heroinista... mint egy olyan helyen, ahol megválogathatja, kinek segít (kit olt le ordítva) és kinek nem segít (kinek nem jön be az alpári ordítozás)...

Egy pokol volt az a hely.

zero · http://vastagbor.blog.hu/ 2010.12.17. 10:01:41

Lassan csak minden kiderül ... ezek agyhalottak ... nem is értem hogy nincs még betiltva ez a szekta.

zero · http://vastagbor.blog.hu/ 2010.12.17. 10:05:09

Bmeg, ez a beszkennelt cikk überkemény ...hogy bírták megírni röhögés nélkül?

bldo 2010.12.17. 10:41:33

@Vorg a Halhatatlan Báró: Köszi. Úgy látom a statisztikából, hogy a boncasztalos kép a legnépszerűbb :)

lvjtn (törölt) 2010.12.17. 10:52:38

kifejezetten ellenszenves banda számomra a szci, de ha vannak még náluk is undorítóbb férgek, azok kétségkívül a pszichiáterek. nyilván egymás konkurensei a labilis emberek pénzének és személyes életének elrablásában, élvezet lenne nézni, ha tényleg egymás torkának elvágásával foglalnák le maguk, sajnos azonban mindkettő él és virul

MagyarZizzi (törölt) 2010.12.17. 10:52:53

Tegnap elolvastattam ezt a cikket egy pszichológus barátommal, de csak fél óra alatt értünk a végére, mert mindketten sírtunk a röhögéstől. Hol tanultak ezek fogalmazni, a kommunista propaganda-író központban?! Ha újra megnyílik az OPNI, engem is ott kell majd kezelni, mivel az utóbbi időben súlyos xenufóbiám alakult ki...

pollio 2010.12.17. 10:54:19

@soproni1: Valóban, a mentális problémák 90 %-át a relatíve (az összes szervezetbe bevitt folyadékmennyiséghez viszonyítva) kevés tiszta víz, ellenben viszont annál több etanol fogyasztása okozza.

Lángharcos 2010.12.17. 11:05:49

@Hozzá Szóló: A nagyim ott volt a bezárás előtt, agyvérzéssel. Szépen kezdett javulni, megfelelően kezelték. Pár napig volt ott, sajnos pont akkor zárt az OPNI. Átkerült a Jánosba. És szépen elkezdett leromlani. Az OPNI tiszta volt, és foglalkoztak a beteggel. A János kórház épülete messziről is szarszagú volt, közelről fojtogatóan büdös. Miért nem vittük át máshova? Mert nem volt sehol se hely, nem volt semmire se lehetőség.

hály end 2010.12.17. 11:08:52

ha egyszer üldöztetesre kerül ez a köcsög sci, en leszek az elsö aki trägyäba märtott vasvillät döf bärmelyik sci gyomräba...en igy szeretem öket, ha vergödnek halälos sebläzban

Dr. A. Nordenholz 2010.12.17. 11:23:38

@hály end:

Azt hiszem ez a hozzászólás kimeríti a súlyos testi sértéssel történő fenyegetés fogalmát és törvénysértésnek minősül. Sokmindent elárul rólad.

Dr. Bélus___ 2010.12.17. 11:25:21

@exscn: Nos, egyrészt igazad van, mert az IQ semmit nem mér, tesztek kabaréba illenek - akik összeállítják segg hülye szociológusok. Hogy mérsz ki 140-es IQ-t, ha a kérdés kitalálójáé csak 110-120?
Másrészt azért 67 és 140 között akkora a különbség, hogy az már nem véletlen. Szóval elismerem, biztos lehet nagyítóval 140-es IQ-jú embert találni, aki ekkora baromságot csinál, de azért nem ez a jellemző.
Btw, szocpol, segílyke, 67-es IQ... Nem volt véletlenül barna a bőre? :) (Hőbörgőknek: ja, rasszista vagyok, toleránsan fogadj el ilyennek! Meg tapasztalt... :) )

Dr. A. Nordenholz 2010.12.17. 11:26:39

@Lángharcos:

Azok után, hogy a szki nyílvánosan felvállalta a felelősséget az OPNI bezáratásáért (nyílvánvalóan csak hencegésből, de ez itt lényegtelen) felelősségget vállaltak és jogi felelősséggel tartoznak azokért a károkért, amiket ezzel okoztak.

Lángharcos 2010.12.17. 11:39:49

@Dr. A. Nordenholz: Persze, de egy ilyen per elég nehéz, mert igazolni kell hozzá, hogy a Jánosban nem látták el megfelelően - és ezzel az erővel a Jánost is perelhetem akkor. A Szci felelőssége - még ha valóban ők záratták volna is be - így csak közvetett.

exscn · http://exscn.net 2010.12.17. 11:54:43

Annak idején nyomtak olyan propagandát is, hogy a délszláv háborút is a szcientológia állította meg azzal, hogy Út a boldogsághoz füzeteket osztottak délszláv embereknek.

Rémlik, hogy valami fazon biciklivel vitt oda ilyen füzeteket.

Mikor még bent voltam, nem értettem egyébként, hogy ezeket a baromságokat miért nyomják, mert szerintem egy értelmes emberben ezek csak kételyeket ébresztenek.

Azt hiszem, az ilyen ostobaságok terjesztése valamifajta szűrő lehet, fogy csak az igazán agymosottak maradjanak bent.

Ja és a II. Világháború is a pszichiátriának köszönhető a CCHR "kutatásai" szerint.

Dr. A. Nordenholz 2010.12.17. 12:03:52

@Lángharcos:

Azért így, ennek a leközlése elég rendes öngól. A saját embereiket biztosan behülyítették ezzel - leginkább a külföldieket, mert remélem, idehaza elgondolkoznak majd azon, MIÉRT NEM VOLT EZ HÍR 2007-ben, most meg miért az - több mint három évvel rá?

Szerintem lesz még ennek visszhangja.

És nem azokért sírok, akiket az OPNI bezárása miatt nem sikerült jogtalanul hálóságyba dugni, stb., hanem azokért a rászorulókért, akik az intézet bezárása miatt nem tudtak rendes kezelésben részesülni.

A felelősségvállalásba az is beletartozna, hogy ezeknek az embereknek az ellátásáért kiálljanak. Persze a szkiben annak ellenére, hogy PR-ból humanitáriusnak hírdeti magát, semmi emberi jóérzés nincsen. És sajnos az évek alatt ebbe az irányba terelik azokat az embereket, akiket kezdetben a jószándékuk vezetett hozzájuk.

Gukker 2010.12.17. 12:22:57

Engem a pszichiátria békává változtatott.
De már elmúlt.

A kedvenc mondatom:
"János 1993-ban ismerte meg a Dianetikát, és rögtön kiképződött auditornak."
Kiképződött auditornak. Csak úgy magától. Rögtön. Whoaaa..

Warlimont 2010.12.17. 12:44:19

Bélus 2010.12.17. 11:25:21:

"Nos, egyrészt igazad van, mert az IQ semmit nem mér, tesztek kabaréba illenek"

Ne nézzétek le a teszteket. Jók azok, de nyilván tudni kell a helyén kezelni. Ez egy hasznos és elfogadott vizsgálat, DE nem a szentírás. A laikusok tévédése nyilván ott van gyakran, hogy a magas mért IQ nem egyenlő a megkérdőjelezhetetlen felsőbbrendűséggel, és igen, magas IQ-val is csinálhat hülyeségeket az ember. Viszont fordítva ritkább a kellemes meglepetés, az alacsony IQ már őszintébb dolog, akinek alacsony a mért értéke, az többnyire annyit produkál a való életben is.

"akik összeállítják segg hülye szociológusok."

Ez a megállapítás hülyeség, bocsáss meg, ha félreértettelek. Sem a segg, sem a hülye, sem a szociológusok általi összeállítás nem stimmel.

"Hogy mérsz ki 140-es IQ-t, ha a kérdés kitalálójáé csak 110-120?"

Ez teljes tévedés. Az IQ teszt nagyon összetett, és nem csak szóbeli kérdésekből áll, hanem megoldandó feladatokból is. Nem kezdem el cáfolni a megjegyzésedet, inkább csak gondolatébresztőnek egy távoli példa: Rubik Ernő találta fel a bűvös kockát, de a kockaforgató világbajnokságokat nem ő nyerte pár másodperces megdöbbentő eredményekkel...

"Másrészt azért 67 és 140 között akkora a különbség, hogy az már nem véletlen."

Ebben tökéletesen igazad van!

"Btw, szocpol, segílyke, 67-es IQ... Nem volt véletlenül barna a bőre? :)"

Hát, igen, igen.... Ez a tipped pedig talált.

Dr. A. Nordenholz 2010.12.17. 12:46:22

@Gukker:

Nekem ez a kedvenc mondatom:

"Hirtelen áldozatok állandó parádéja kezdte a CCHR segítségét kérni..."

Gukker 2010.12.17. 12:51:54

@Dr. A. Nordenholz: Igen. Elképzelem, ahogy a kórteremszökevények síppal-dobbal-nádihegedűvel, csiricsáré ruhában az Andrási úton vonulnak fel bulikamionokkal és mantrázzák, hogy "Segíccsetek, ó segíccsetek."

Warlimont 2010.12.17. 13:00:10

Lángharcos 2010.12.17. 11:05:49:

Tulajdonképpen Te mondod a lényeget, ami eddig nem merült fel. Az OPNI mint intézmény nem csak pszichiátriai intézmény volt! Az opNi "N" betűje a Neurológiát jelenti, azaz ideggyógyászatot. Agyvérzés és társai.

Így a hős szcientológusok nem csak a gonosz pszichiáterekre mértek (állítólag) döntő csapást, hanem a neurológusokra is. Nameg a nagymamádra. Tehát az első fotón mosolygó két hősnek köszönheted, hogy rátok is csapást mértek.
De hát ez háború, ahol a cél érdekében tudni kell elfogadni a járulékos veszteségeket a civilek között, legalábbis szerintük.

Sajnos az OPNI bezárásával csak az intézmény szűnt meg, de a betegek és a betegségek, problémák nem szűntek meg. Ha János és Klára azt tudták volna megoldani, most Nobel-díj lenne a nyakukban, nem ez a gagyiplecsni.

Egyébként érdekes kép, "János" egy giccsesen nagy asztal mögött pöffeszkedik önelégült mosollyal, míg "Klára" egy aprócska emelvény mögé szorult, és kissé kényszeredetten néz maga elé.

Ammonia73 2010.12.17. 13:01:16

@exscn: "a délszláv háborút is a szcientológia állította meg azzal, hogy Út a boldogsághoz füzeteket osztottak délszláv embereknek."
Jaj...ez olyan szép...úgy szeretem ezeket a dolgokat a szcientológiában...a fantáziájuk hatalmas...és milyen vidám lesz már az ember lánya, amikor ilyeneket olvas...:)...és milyen szomorú, hogy vannak népek, akik ezeket a dolgokat simán elhiszik...!!!

Warlimont 2010.12.17. 13:04:34

Idézet cikkből, hetivalasz.hu/budai_latkep/borzalmas-allapotok-ezt-hagyta-maga-utan-a-gyurcsany-kormany-26647

(...)
"A budai betegek helyzetét tovább rontja, hogy kiesett az ellátásból a Lipótmező (lásd cikkindító fotónkon), az egykori Országos Pszichiátriai és Neurológiai Intézet (OPNI) is. Nemcsak pszichiátriai része hiányzik, itt volt az agyérbetegek ellátásának országos központja is. A szélütöttek gyógyításánál pedig a szakértelem mellett a modern diagnosztika és a gyorsaság a legfontosabb szempont.

A stroke-betegek ellátása az OPNI ágyainak megszüntetésével Budán, ezen belül Észak-Budán kritikus helyzetbe került. A tízezer lakosra jutó neurológiai ágyszám az uniós átlag harmadára süllyedt a Duna jobb partján. Az agyérbetegek gyógyítására szolgáló ágyak harmadát, kilencvenből harmincat áttettek a pesti oldalra, az Amerikai úti idegsebészeti intézetbe, ami a távolság miatt sem megfelelő megoldás."

Ammonia73 2010.12.17. 13:12:02

De most tényleg elhiszitek, hogy a szerencsétlen szcientológusoknak lehetett ekkora befolyása, hogy csak úgy bezárasson egy intézményt, ami szúrta a szemüket? (think)
Azért ez olyan hihetetlen...

Warlimont 2010.12.17. 13:18:32

@Ammónia73:

Természetesen nem hiszem, hogy ők záratták be, de ha már így alakult, örömmel bevállalják! :) A sikernek mindig sok kovácsa akad utólag. "János és Klára" is örömmel vették át a kitüntetést, János legalábbis mindenképpen, pláne, hogy ő kapta a Nagy Asztalt a fotón. Amúgy az asztalt tartó nagy márványhenger tényleg márvány? Annyira bóvlibarokk az egész.

Dr. A. Nordenholz 2010.12.17. 13:36:24

@Warlimont:

Ezeken a rendezvényeken minden filmes díszlet. Többnyire hungarocellből készülnek a cuccok. Az asztal talán fából van. Parasztvakítás :)

Különben nem minden kamu a szkíben. Az győz meg embereket, mint ami pl. Hy Levy-t, aki Marty legfrissebb blogbejegyzésében szerepel,
markrathbun.wordpress.com/2010/12/17/hy-levy/
hogy neki kőkemény ízületi gyulladását szűntette meg az auditálás. Amiről persze nincs szó, hogy emellett hány emberélet megy gallyra. De másokkal is történnek kisebb nagyobb "csodák", amik máshol nem - teszem hozzá, nem véletlenül - és ezzel él vissza a szkí egyház.

A.V. 2010.12.17. 13:41:48

@lvjtn:

Az a baj, hogy amíg a szcientológusok az aluljárókban szórólapozgatnak meg élik a kis életüket, ahogy tudják, a pszichiátereknek igazi, kézzelfogható hatalmuk van. Szakértőként pl rengeteg esetben ők döntenek és tehetnek tönkre emberi sorsokat :(

Warlimont 2010.12.17. 13:51:01

Bizony ám A.V., nagyon okosat írtál!! :) Yoda mester is megmondta, nagy az Erő hatalma a gyengék felett.
Mennyivel, de mennyivel jobb lenne, ha a pszichiátriát sosem tanult szcientológusok lennének a pszcihiátriai orvosszakértők a pszichiátriai vonatkozású peres ügyekben... :) De ezt a kérdést beszéld meg az országgyűlési képviselőddel, hiszen, a jogalkotást ők végzik.

Egyébként komoly ellentmondást írtál. Ha a "pszichiáterek" ennyi mindent el tudnak intézni, és ekkora hatalmuk és mindenki a zsebükben van, nameg a gyógyszermaffija, akkor miért nem tudták legalább csak a saját fészküket, az OPNI-t, megvédeni Jánostól és Klárától az egyszerű nép két őszinte gyermekétől? :) :)

Dr. A. Nordenholz 2010.12.17. 14:06:37

@Warlimont:
Veér András a miniszterelnök tanácsadója volt 2002-től.
Gondolom volt ráhatása néhány dologra.

Az IAS magazin "most"-nak állít be olyasmit, ami több mint 5 éve történhetett. Valamikor Veér halála előtt kellett kiadják a róla szóló "feltáró" jelentést.

E kikozmetikázott beszámoló után tényleg hülye kell legyen bármelyik magyar szkí, aki készpénznek veszi a nemzetközi "nyereségekről" szóló híreket.

Dr. A. Nordenholz 2010.12.17. 14:16:19

@Dr. A. Nordenholz:

Szóval Veér 2002-ig igazgatta az intézetet, gondolom erre utal a cikk, amikor az eltávolításáról beszél. Ezek szerint a füzetnek 2002 előtt kellett megjelennie mégha semmi köze nem is volt Veér távozásához.
Most komolyan. Van olyan szkí, akinek ezt le lehet nyomni a torkán mint jelen idejű hírt és eseményt?
Végighallgatja és tapsol a rendezvényen?

Warlimont 2010.12.17. 14:23:42

Akár hiszed, akár nem, Veér nem a nemlétező! "pszichiátriai lobbi" miatt lett tanácsadó, hanem saját politikai pályafutása révén. Mint ahogy más szakmákból is jönnek politikusok.

Pl. az Antall kormányban Surján miniszter éppen patológus volt. Akkor ez most a boncolós lobbi térnyerése? Kötelezővé tették az élveboncolást?

Veér tanácsadóságától mi javult szerinted? Nem tették kötelezővé az elektrosokkot sem. Mondj olyan jogszerűtlenséget, "hatalmat", amit szerinted Veér lobbizott ki a pszichiátriának.

Semmi sem javult sem akkor, sem azóta, az egész egészségügy folyamatos lejtmenetben van. Nem csak a pszichiátria, az egész.

Dr. A. Nordenholz 2010.12.17. 15:14:22

@Warlimont: Én ezt írtam: "Gondolom volt ráhatása néhány dologra."
Nem állítottam, hogy a pszichiátriai lobbi miatt lett tanácsadó. De ha jó megfigyelő vagy, akkor rájössz, hogy az emberek mentális állapotát nagymértékben meghatározza, milyen gazdasági helyzetben élnek.
Ebből a szempontból egész Magyarországból sikerült egyfajta elmegyógyintézetet kreálni. Lehet, hogy ezért nincs szükség többé az OPNI-ra :D

Ammonia73 2010.12.17. 19:05:52

@A.V.: "amíg a szcientológusok az aluljárókban szórólapozgatnak meg élik a kis életüket"
...most sajnálod őket vagy mi? :)
...hát igen...elég szánalmasak.

Ammonia73 2010.12.17. 19:11:10

"élik a kis életüket"
...az a baj, hogy nem csak a saját kis életüket élik, hanem Hubbardét és próbálnak minél több embert belevonni ebbe az egész hubbardiába...
Gyakorlatilag arról szól az életük, hogy másokét is olyanná tegyék, amilyen az övék, amilyet Hubbard előírt...

nincsensapka 2010.12.18. 20:15:29

@Warlimont: Hosszabb ideje olvasom a blogot, pont erre a hírre vártam.

Nem zárható ki, persze, hogy volt hozzá közük, de leginkább hencegésnek tűnik... ótvar gyökerek. Csak ki kéne radírozni őket...

DE: ne felejtkezzünk el molnár miniszter elvtársról; végül is ő volt az elkövető.

Engem leginkább a tettestársak izgatnak; (a bezáráskori, hirtelen kinevezett fő- és gazdasági igazgató meg az akkori minisztériumi környezet).
Azt ugyanis pontosan tudom, hogy még jelenleg is kórházat igazgatnak, a legnagyobb nyugalomban folytatják eddigi jövedelmező tevékenységüket és még csak be sincsenek szarva. Nem ám...

Hozzá Szóló 2010.12.23. 15:08:20

@Lángharcos: Én meg ismertem olyat, aki ott volt és az akkor még kevésbé nagy sztár, Csernusdoktor kellett volna, hogy gyógyítsa. De ez a herkás szerb katonaszökevény csak azokat vállalja, akik elég ostobák ahhoz, hogy a középkori módszerével "kezelni" tudja, értelmiséggel már nem bír, mert neki az már kemény meló lenne. Így nem vállalja.

Ja, úgy én is jó szakember vagyok, ha kiválogatom a nekem tetsző, megolható eseteket, aztán azokkal sztár leszek.

A 7-es osztály módszereiről látogatóként a saját szememmel győződtem meg, egykét nagyon durva alkesz/cuccos figurát láttam ott... ORVOSKÉNT.

Kár, hogy az épületet gyógyításra szánták és végül nem az folyik benne, de nekem senki nem fogja tudni beadni, hogy ott szakszerű GYÓGYÍTÁS volt... vannak kivételek, mint a te eseted. De szerintem nem ez volt az általános.

Ráadásul a szcientológusok, akárhogy szidjátok itt őket, senkit nem vittek még a központjukra, vagy a hajójukra erőszakkal, az OPNIba viszont vittek többeket és elég, ha százból egy olyan volt, aki nem szolgált rá.

Milyen hozzáállás az, hogy valakit bevisznek és megállapítja a "doktor", hogy nem tiszta a feje, hallucinál, hülye... miközben ezerféle gyógyszert evett és ráivott? Napokig van ezeknek a hatása alatt, addig a valós állapotáról NEM IS LEHETNE leírni semmit, csak azt lehet tudni, hogy AKKOR EZEKTŐL a gyógyszerektől és a piától épp hogy van. De mégis én magam olvastam leírást, ahol a beteget jellemezték, hogy ő ÁLTALÁBAN ilyen. Már a betegfelvételnél és a "vizsgálatnál" hazudtak sokszor. Nekem aztán senki nem adja be az ellenkezőjét.
És utána?

Annak is tanúja voltam, hogy a "kezelés" abból állt, hogy vénásan adtak minden szart. Amikor megkérdeztem, hogy mit adnak a betegnek, azt mondták, hogy "erősítjük, vitaminokat kap".
Én nem tudtam, hogy a rivotril vitamin. Egész addig. Persze a pszichiátereknek biztosan az. Kétség se fér hozzá.

Ja, aztán a beteg állapotáról pár nap meg hét után is vicces képet ad egy jó kis vizsgálat, miközben be van rivóztatva. Gratulálok.

Ha nem a saját szememmel látom, többször is, mik mennek ott, akkor talán megennék mindent.

Ehhez képest, itt sokaknak az fáj, hogy egyesek belépnek egy egyházba, szabad akaratukból és ott fejlesztik magukat? Nem tetszik az ufós sztori? Akkor ne lépjetek be. Lehet helyette égő csipkebokros, sárkányos, jelenéses, tűzoszlopos bibliával bíró keresztény egyházakat választani. Gipszmáriával, vagy Hegedűs Lóránttal, ahogy jólesik. Szabadság van. Aki megtébolyodott emberek lelki rabszolgaságán sajnálkozik, nyugodtan kapcsolja be a Mária rádiót és hallgassa figyelmesen. Szerintem durvábbak, mint bármelyik operatív titán....

Lángharcos 2010.12.23. 16:18:12

@Hozzá Szóló: Mesélj, milyen minőségben voltál jelen a pszichiátriai osztályokon? Pl. ha látogató, megértem, ha nem avattak be egy számodra idegen páciens kezelésének részleteibe, én se járulnék hozzá a beteg helyében, hogy a vakbélműtétemről beszélgessen az orvos a szomszédba érkező látogatóval.. :\
És úgy tudom, hogy a neurológiai osztályoknak jó hírük volt, sok stroke-os beteget állítottak talpra.

Szabad akarat és reklám kérdésben, persze, szabad. Ők szabadon próbálnak téríteni az utcán, az aluljárókban, adott esetben az interneten. Nem csak a szci, minden más szekta lelki boldogulást, felemelkedést és megvilágosodást ígér. Mindenesetre érdekes vallásnak tartom azt a "vallást", amelyik csak azokban az országokban regisztrálja magát egyházként, ahol ez adókedvezménnyel jár együtt...
Ehhez képest, itt sokaknak az fáj, hogy ez a blog itt egy szkepticista ateizmus igéit hirdet, a blogíró szabad akaratából :)

A.V. 2010.12.23. 17:21:05

@Lángharcos: Ja, most nekiállunk személyeskedni? Jön a szutyok duma arról, hogy ha nem vagyok orvos, csak látogató, akkor hülye vagyok? Ha meg orvos vagyok, de nem pszichiáter, akkor meg megint csak hülye vagyok, mert nem a szakterületem? Miért is mesélnék, milyen minőségben voltam ott? Van annyi eszem, hogy fölfogjam, amit látok, nem kell segítened abban, hogy jól lássak, kösz! Rendes tőled, de tényleg nem szükséges!
A neurológiáról nincs infóm, lehet, hogy ott jó szakemberek voltak és segítettek a betegeknek. Azt nem tudom.

Nekem nem fáj, ha a blogíró leírja, amit gondol, ehhez joga van. Ahogy a szcinek is joga van ott egyházként működni, ahol akar. Aki foglalkozik a szcivel, olvasott TŐLÜK is és nem csak RÓLUK (ugyebár, ki a látogató és mennyire látja át a dolgokat, most hadd ne vegyem én elő ezt az érvelést, khm) az tudja, hogy vallásként és egyházként működni miért jó és miért van az, hogy valamelyest rákényszerültek, rákényszerülnek...

Lángharcos 2010.12.23. 17:39:25

@A.V.: Tyű, de felkaptad a vizet :)

Ez hol volt személyeskedés? Igenis az orvosom és a nővérek ne mondják el, hogy mivel és miért kezelnek senkinek se, akinek nincs köze a kezelésemhez. Szerintem ez egy teljesen jogos igény.

Így igenis elképzelhető, hogy amennyiben Hozzá Szóló (bocsánat, ha te az ő zoknibábja vagy, akkor te) látogató volt/voltál, nem fogják őt megkínálni egy szabadon választott beteg kórlapjával sem. Ahhoz csakis a betegnek, az orvosainak és a hozzátartozóknak van köze. Egy véletlenszerű látogató ne akarja beleütni az orrát.
Más dolog a konzultáció, de akkor a konzultáló orvos része lesz a kezelésnek, legalább tanács szintjén.

Nem tudom, ezen mi olyan nehezen érthető. Próbálj meg lehiggadni, és gondold át, min is akadtál ki.

A.V. 2010.12.23. 17:54:28

Isteni ez a kommentelősdi :D
Főleg ilyen izgi témában :D
Nem?

A.V. 2010.12.23. 17:55:25

@Lángharcos: Nem zoknibáb, de muszáj kölcsönregisztrációt használni, mivel az most nem működik.

Lángharcos 2010.12.23. 21:21:32

@A.V.: Hogyhogy? Csak itt nem működik, vagy egyáltalán be se tudsz lépni vele? 8o

Rodeo36 2011.05.08. 01:40:15

néhányan a hozzászólól közűl megérdemelnének egy kis laza kezelést az OPNI-ban ott friss a levegő, zöld a fű és a savak is ki vannak lúgozva meg a lúgok is kisavazva olyan derűs... kár értetek, most köthetnétek jégeralsót az űrhajósoknak akiket a scischek lőnek föl kisbürgözdön minden kedden este fél hétkor ha térdig érő passzát szél fú és narancsszínű bugyiban járnak a békák a Nagykörúton

pusszantlak benneteket

béla 23 2011.05.08. 09:21:05

@Rodeo36: A hozzászólásod alapján lehet, hogy neked is ott kellene lenned az OPNI-s kezeléseken. De kivánom neked ne legyen szcis hozzátartozód , mert az annyira nem vicces, legalábbis nekünk, akik itt egyfajta kiutat keresnénk számukra!!!!!!!!!!

bIasius 2011.06.16. 22:03:12

@Hozzá Szóló:
:D
Jó volt ez az ufós hasonlat a gipszszoborral, meg az égő csipkebokorral.
Már nekem is többször eszembe jutott, hogy valami hasonló példát felhozzak, csak azért nem tettem, mert nem akartam megsérteni, az itt levő keresztényeket a hitükkel kapcsolatban.
Egyébként a Mária rádió tényleg nagyon gáz.
Én katolikus nevelést kaptam gyerekkoromban.
Úgy kezdődött, hogy először is a megkérdezésem nélkül kimondták, hogy ez a hitem.
Aztán lelocsoltak vízzel. Később hittanórákra kellett járnom.
Soha nem értettem, hogy miért kell csengőszóra letérdelni, felállni. Azt tudtam csak, hogy aki nem így tesz az nagyon neveletlen rossz gyerek és a pokolra jut.
Kár, hogy nincs pokol, mert akkor a pedofil papok is ott végeznék.
Szerencsére még időben megszöktem hittanról.

Translator +X+ · http://www.szabadzona.hu 2011.06.16. 22:38:48

@bIasius:

:: Kár, hogy nincs pokol

Olvasd el ezt, 10.12.2, Menny és pokol:

www.szabadzona.hu/index.php?doc=technology/sscio/ss_10&pf=true

Szerintem viccesnek fogod találni...

Cr 2011.06.17. 09:21:21

"A Krisztus-kultusz hitrendszerét egy kétezer évvel ezelőtt élt ács feleségének állításaira alapozza, melyek szerint őt Isten megszállta, ezek után pedig szült egy gyermeket, aki megkövetelte, hogy "Isten Fia"-ként ismerjék el s azt állította, hogy azért küldték a földre, hogy az "emberiséget megmentse". A Krisztus-kultusz ünneplői időről időre ostyát esznek, azt állítván, hogy ez a kultusz alapítójának húsa. A kultusz sok tagját ítélték el szexuális bűncselekmények miatt, sokat pedig megöltek istenük nevében."

HÁT NEM? :D

Imre K 2016.12.09. 15:24:00

@oriza triznyák: Az épületek és a terület állitólag müemlékké lett nyilvánitva.Lebontani nem lehet, egy követ elmozditani nem megengedett.
süti beállítások módosítása