Tények, tapasztalatok, vélemények és hírek a szcientológia egyházról

Szcientológia: objektíven és szubjektíven

Szcientológia: objektíven és szubjektíven

Szcientológia tanulási technológia - kiegészítések a tegnapi bejegyzéshez

2008. július 10. - Reformer

Pár dolog, amit még szeretnék hozzáfűzni:

 

Személyes tapasztalatok

Én a szcientológiával való találkozásom előtt jó tanuló voltam, jól vettem az akadályokat az összes iskolában, ahová jártam. Már általános iskola előtt el tudtam egyszerű szövegeket olvasni, és különösebb gondom sosem volt, amit akartam, meg tudtam tanulni. A kedvenc tárgyamból még versenyekre is jártam.

A továbbiak megértéséhez szükség van annak megértésére, hogy mitől függ az, hogy ki mennyire szcientológus.

Egy dologtól - milyen mértékben hiszi el, hogy Hubbard mindent tud, mindent ért és mindenre megvan a megoldása. Hubbard a KSW #1 nevezetű irányelvben ezt szajkózza oldalakon át: a technológiája működik, a problémák csak a rossz alkalmazás eredményei. Tehát ha sikerül valami - működik a tech! Ha gond van - valamit nem tudsz vagy nem alkalmazol Hubbard módszereiből.

Ezt úgy éri el a szcientológia, hogy először valami tényleg működő dolgot tálal Hubbard techként - ez a csali a horgon. {Hubbard korai (1963 előtti) munkássága egy jelentős része a vele együtt dolgozó kutatók, barátok stb. műve. Ezekben sok igazság volt, főleg azért, mert csoportos erőfeszítés és kutatás eredményeként jött létre. Hubbard rájött, hogy 1. a mások jó munkája az ő státuszát veszélyezteti 2. mekkora üzletet lehet ebből csinálni, ezért kinevezte magát "a szcientológia egyedüli forrásának" és megírta a KSW #1-et és onnantól fogva ő volt az egyedüli kutató. Ez volt a téma töréspontja.} Utána, mivel az az egy dolog működik, FELTÉTELEZI az illető, hogy a többi is fog. Erre persze semmiféle bizonyíték nincs, csak az, hogy "Ron ezt mondta".

Én ezt valahogy sosem tudtam 100%-ban magamévá tenni, ezért nem voltam 100%-os rondroid.

A tanulási tech volt az egyik fő okozója ennek, ugyanis nem tanultam tőle jobban, sőt le is lassult a tanulási sebességem, mert 1) sok időt elvett a sokszor értelmetlen szótisztázás 2) bűntudatot éreztem, hogy nem alkalmazom Ron techjét, ha nem nézek utána minden szónak rendesen 3) az alkalmazásától nem lettem jobb tanuló és nem értettem jobban meg az anyagokat. 4) leszoktatott az olvasásról, a kedvenc hobbimról a "meg nem értett szavaktól" való félelem.

A személyes véleményem és tapasztalataim szerint a következő negatív és pozitív oldalai vannak:

Negatív:

- Hubbard rendkívül sokat ír a félreértett/meg nem értett szavak káros hatásairól. Ezzel éles kontrasztban áll az, hogy a szcientológia szakszókincse több mint 2000 szó, és elképesztő mennyiségű rövidítést tartalmaz (RTC, OSA, org, ARC stb.)
- leszoktat a szépirodalom olvasásáról és az olvasgatásról, ha beleverik valakibe a meg nem értett szavaktól való félelmet. Ezt másoknál is tapasztaltam.
- a magyar Sea Org tagok elég vegyes összetételűek voltak tanulási képesség szempontjából. Volt aki lassú tanuló volt, volt aki eleve gyors. A tanulási tech senkinek sem változtatott a tanulási sebességén. 10 év alatt egyetlen ember sem lett gyorsabb vagy jobb tanuló. Aki eleve tudott jól tanulni, az itt is tudott. Aki eleve lassú felfogású, bukdácsoló tanuló volt, az nálunk is szenvedett.
- a tanulási technológiáról szóló előadásaiban Hubbard az orgonakészítéstől kezdve a fotóelőhívás különféle módozatain át a repülés rejtelmeiig mindenféle tárgykörről azok szakszavaival beszél a mondandója demonstrálására. Az egyik legnehezebben érthető anyag az egész szcientológiában.
- Hubbard előadásai során sokszor hagy félbe mondatokat, kezd egy mondatot a másik közepén, tesz olyan célzásokat, amik csak az akkori közönség számára érthetőek. Ezeket lehetetlen a saját techjével 100%-osan tisztázni. Egy csomó szcientológust láttam leakadni ilyen dolgokon, mert megpróbálták "100%-osan tisztázni". Nem értem a mondatot = meg nem értett szavam van, elkezd szótisztázni és egyre lassabban halad, mert a világképébe nehéz beilleszteni, hogy "Ron" eleve értelmetlen dolgot mondott. Ez a fő buktatója a tanulási technek - az a feltételezés, hogy a tanult anyag jó, korrekt és hibátlan, csak a tanulóban van a hiba.
- a szcientológia sok része elnyomóan van tanítva - "ha hibázol, mint auditor, megfegyelmezünk", "ha nem alkalmazod az irányelveket, mint ügyvezető, leváltunk és megbüntetünk". Nyilván a normális mértékű fegyelem nem árt, de sokszor teljes volt az őrület ebben a kérdésben az egyházon belül.
- sokan, miután megtudták, hogy el lehet kábulni a meg nem értett/félreértett szavak hatására, sokkal inkább elaludtak a tanfolyamteremben/a munkahelyükön egy nehezebb szöveg, sőt később bármilyen szöveg olvasása közben. Megfigyelt "mellékhatás" - sőt, én aki egyetlen tankönyv olvasása során sem aludtam be, a szcientológia tanulási tech megismerése után megszereztem ezt a képességet.
- az ásítás Hubbard szerint a meg nem értett szavak miatt. Ezért profivá váltak a tanulási közbeni akármilyen okból rámtörő ásítások elnyomásában, hogy ne zaklassanak a felügyelők a meg nem értett szavak utáni vadászattal.
- az, ha valaki nem ért egyet az anyaggal, Hubbard szerint meg nem értett szavakra vezethető vissza. Gondoljuk csak végig.... erről beszéltem, amikor kritikátlanság elfogadásról írtam.

Pozitív:

- az a gondolat tetszett, hogy ne a vizsgára, hanem az alkalmazás érdekében tanuljak, és nagyon fontos tényező a tanulás célja. Elég részletesen kifejti Hubbard és ez jól jött bizonyos élethelyzetekben.
- a túl hosszú kifutópálya gondolata - hogy sok az "előfeltétel" egy adott tárgykör elsajátításához
- a megfigyelés fontossága a tanulás során és az ezzel kapcsolatos gondolatmenete
- egy szó megértéséhez hozzátartozik az eredetének a megértése
- egy idegen nyelvű szó megértéséhez nem elég a magyar szinonimát/megfelelőt tudni, hanem a szó adott nyelvben lévő meghatározását ismerni és érteni kell. Ez nekem segített nyelvtanuláskor.

 

Tom Cruise

A kedvenc szci érv "a Tom Cruise-nak elmúlt a dyslexiája" sztori. Ezzel csak az a gond, hogy "egyetlen olyan tudományos kutatást vagy kísérletet sem láttam, ami bizonyítaná, hogy a szcientológia tanulási technológiája megoldja a dyslexia problémáját" - mondta  Thomas Viall, az International Dyslexia Association elnöke.

Zárszó

Szerintem az, hogy Hubbardnak volt pár jó gondolata a témában, attól sajnos a módszere, mint egész sokkal több kárt okoz, mint amennyi hasznot hajt. Tökmindegy, milyen hangzatos céljai vannak vele, vagy "elvileg" és "intelligensen, józan ítélőképességgel használva" mennyire hasznos. A gyakorlati tapasztalataim azt mutatják, hogy a teljes egészének használata nem tesz jobb tanulóvá. Onnantól fogva pedig a többi csak duma.

Ráadásul nem lehet ezt a kérdést sem úgy kezelni, hogy van egy univerzálisan működő módszer. Az igazság az, hogy van egy mondjuk 100 elemű módszer - ebből 40 elem senkin sem működik valójában és tartósan, 10 elem igaz és a maradék 50 elemből van amelyik, segít valakinek, de nem mindenkinek, sőt a maradék 50-ból bizonyos részek még károsan hatnak valakinek a fejlődésére. A fő elemek ráadásul a 40 nem működőben vannak.

Tudományos elemzés

A legvégére itt van egy kimerítő tudományos elemzés a tanulási technológiáról, képekkel, idézetekkel, nagyon részletes és alapos:

dr. David Touretzky & Chris Owen: Scientology's Study Technology

Ennek végszavából idéznék:

A tanulási technológia végterméke egy olyan egyén, akinek megtanították azt, hogy hogyan "duplikáljon" (fogadjon el változtatás nélkül) minden állítást, függetlenül annak igazságtartalmától. A valódi megértés és független elemzés helyett gondolkodás nélküli elfogadásra ösztönöz - arra, hogy fogadjuk el az anyagok szerzőjét megkérdőjelezhetetlen szaktekintélyként. L. Ron Hubbard tekintélyelvű rendszere ebben is tükröződik, hiszen arra vágyott, hogy a szcientológia "Forrásaként" lássák és feltétel nélkül ismerjék el végső tekintélynek.

A valódi veszélyforrás az, hogy a tanulási techet indoktrinációra, és nem oktatásra tervezték. Lehet, hogy jól alkalmazható engedelmes szcientológusok létrehozására, viszont teljesen alkalmatlan arra, hogy önálló gondolkodásra tanítson. Nem titkolt célja az, hogy lerontsa az önálló, kritikus gondolkodásra való képességet. A tanulót arra tanítja, hogy ne bízzon a saját intelligenciájában és eddig felhalmozott tudásában, hanem passzívan és kritikátlanul fogadjon el mindent, amit mondanak neki. Megfosztja  tehát a tanulókat ettől a létfontosságú képességtől egy olyan korban, ahol rengeteg az ellentmondó üzenet és a kritikus gondolkodás létfontosságú a világ megértéséhez. A tanulási technológia tekintélyelvű megközelítésének nincs helye a szekuláris (világi) oktatási intézményekben és nem kompatibilis azok értékrendjével.

 

A bejegyzés trackback címe:

https://objektivszcn.blog.hu/api/trackback/id/tr47562485

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Dr. Kix 2008.07.10. 18:14:02

Ez így szép kerek egész. Nehéz vitatkozni vele. Komoly tudományos munka és a Nemzetközi Diszlexia Egyesület elnöke.

Ilyenkor szoktak jönni az összeesküvés-elméletekkel meg a személyeskedéssel, ugye?

rolko 2008.07.10. 18:28:13

"A tanulási technológia végterméke egy olyan egyén, akinek megtanították azt, hogy hogyan "duplikáljon" (fogadjon el változtatás nélkül) minden állítást, függetlenül annak igazságtartalmától."

Dehogyis. Épp ellenkezőleg! Úgy tünik se a Dr. Tauretzky-Owen páros, se Reformer nem értette meg a lényeget ebből a tanulási techből.

"A valódi megértés és független elemzés helyett gondolkodás nélküli elfogadásra ösztönöz ..."

Ó anyám! Pont hogy nem erre tanít. Ekkora ferdítést!

Pont hogy egy olyan személy a végtermék, aki nem fogadja el senkinek a szaktekintélyként való létezését, csak mert Ő vagy ŐK azt mondták. Leginkább LRH írását nem. A legjobban azt utálom, ha valakire rá akarnak erőltetni dolgokat. Reformerre ráerőltettek dolgokat, illetve ő egyetértett benne, hogy rá lehet erőltetni. Sok ember aki szcientológiűt tanul, elfogadja tényként azt, amit ő valójában nem tud, nem ért. De pont ez ellentétes LRH nézetével. LRH azt mondja semmit ne fogadj el, ami neked nem valóságos. Vizsgáld meg, és ha úgy döntessz, akkor ne fogadd el. Csak azért mert LRH vagy bárki más azaktekitély azt mondja?
Kérdés: miért van az, hogy akkor csak úgy elfogadják LRH nézetét?
Ha valaki csak úgy elfogadja, akkor az az ő megértése... de egyben egy rossz lelkiállaotban lévő személyt feltételez.
Sok szcientológus azonban alaposan megérti, kiértékeli azt az adatot, tényt, véleményt, írást.
Te nem találkoztál ilyennel? Akkor nem találkoztál szcientológussal, vagy félreértetted a szándékait, vagy tényleg "Rondroiddal" találkoztál, de nem ők képezik a szcientológusok teljes létszámát. Saját véleményem szerint az Alapokon rajta lévőknek kb 10-15%-a ilyen. De ez csak egy szubjektív meglátás.

Persze értem én: mivel valaki védi a vallását, és annak vezetőjét, akkor azt gondolod, hogy akkor mindent elfogad LRH-tól csak úgy. Na ezek a Rondroidok, így látod. De az a baj, te csak kivülről látod ezt. Mélyen belül nem látsz az emberbe.
És ha újra elolvasod ezt a bekezdést, akkor igaz ez az antiszci vallás hívőkre is. Sokan elfogadnak mindent, sokan nem amit ez, vagy más antiszci oldal állít. Ezek az emberek (Reformert is beleértve) akik elfogadnak mindent, tulajdonképp ugyanazt dramatizálják. Egyszer szcientológusként, egyszer anti szci-ként. Nem változott az ember. Ugyanúgy benyalja a dolgokat, mint akkor. Ha majd valamikor nem lesz anti-szcis, akkor meg ott dramatizálja, hogy bármit elfogad.

Szóval a blogbejegyzés eléggé ferdít, mint az egész oldal.

Nincs alaposan letisztázva ez a kérdés. Például egyáltalán nem gond, ha valaki átugrik egy meg nem értett szón. Ezt a haladóbb tanulási anyagokban ki van fejtve hogyan és miért. Miért kellene mindent letisztázni? Miért lassulnál le, ha szótisztázol? Ez a szótisztázás mániáva tud alakulni, és akkor valóban Rondroiddá alakul át.
Mélyen meg kell érteni a tanulási techet, de ez csak a haladóbb tanulási anyagokban van benne, és például én sem értettem, hogy hogyan lehet olvasni, tanulni szótár nélkül (mert mondjuk csak szépirodalmat olvas, vagy csak egy szakkönyvet csak úgy.)

Reformer leszűkíti a szcientológiát a Sea orgra. De a Szcientológia nem egyenlő a Sea orgre. Az egy szerzetesrend, nagyon durva belső szabályokkal, és önkéntes alapon csatlakozik valaki, MÉgha azt mondja nem is az, attól még ő írja alá önként.
Ő ennek volt a tagja évekig, és most mindent ebből a szűk keresztmetszetből lát. A szcientológia nem ez. Attól. hogy a Seaorgosok, nem olvasnak szépirodalmat, meg tulképp csak a szcientológia céljain dolgoznak éjjel-nappal, háttérve szorítva a saját életüket, attól még szcientolgióa nem ez.

Egy picit visza kell fognom magam...!

Az én véleményem, ez a bejegyzés olyan, mint az egész blog, szeretne tárgyilagos lenni, de tulajdonképpen az egész arra épül, hogy egy személy sértettdégében lepocskondiáz minden olyan erőfeszítést, ami hasznos lehetne. Azzal foglalkozik, ami neki nem tetszik, ami rossz. Az egóját akarja növelni azzal, hogy mások is egyetértsenek ebben. Próbl egy-két pozitivumot felhozni, de logikusan elmagyarázza, hogy így is szar összeségében. A bog végig bizonygatja az igazát. Az egész életét úgy látszik arra áldozza, hogy kutat olyan emberek után, akik egyetértenek vele. Megmagyarázza saját magának és mindeniki másnak, hogy tulképp nem ő volt a hibás amit a Sea Orgban csinált, hanem azok a fránya többiek (szci, LRH, a tech, a főnökei, a szervezet) mindenki más hibás, de Ő véletlenül sem. Hisz hogy lehet, hogy annyi sok intelligens embert "behálóz" ez a "szekta"?!

És szerencséjére van sok más ilyen ember. Külfödről és itthonról begyűjtö az enyagokat, és tálalja, mindezt simán elferdítve, és rossindulatú szószba mártva.
És ezt persze kajálja sok más.

"...hanem passzívan és kritikátlanul fogadjon el mindent, amit mondanak neki"

Itt az egész ferdítés, ugyanis pont LRH írja, hogy ne fogadj el SEMMIT, de SEMMIT, csak ami írásban van. (most persze jönnek majd azok, akik
a "nyuszika akkor is megütlek, ha sapkában vagy, akkor is, ha nem" stilus követői: "Jah akkor pont ezért szar a szci, mert akkor meg ne fogadjam el, hogy Józsi azt mondta, hogy tegnap volt a szülinapja, csak azért mert nem adta írásba?")
Szóval ez van, amikor valaki nem látja a fától az erdőt.

Az lenne szép, ha se a szci, sem az ellenkező oldalon lévők ne nyalnának be csak úgy dolgokat.
Akkor a szcik se éreznék azt, hogy valakik "ok" nékül ellenségesek, és az antiszci oldalon sem éreznék azt, hogy csupa Rondroidok vannak a szciben.

Pont abban kiváló a szcientológia, hogy nem erőlteti rá senkire az iagzságát, az igazságot, hanem hogy alaposan vizsgáld meg, értékeld azt a tudást, amivel rendelkezel.

De úgy látom ezer évig lehetne magyarázni egyeseknek, hogy NEM LRH követői a szcientlógusok, hanem a saját tudásuknak.

A Rondroidokat én is utálom. Csak nem kellene összekeverni őket azzal, amikor valaki a saját szervezetét védi, azzal, amikor valaki görcsösen ragaszkodik a saját (vagy LRH) igazához.

Kiváncsian várom, hogy mennyi értelmes hozzászólás lesz a személyes (idióta és rosszindulatú) támadásokkal szemben.

Refornmernek: ne vedd magadra, csak a szervezetem védem.

Jah... és kérlek, ha most dühös lennél, és így írnál, inkább várj egy napot, és hideg fejjel írj be, thx.

anonymoushun · http://www.freewebs.com/anonymoushun/ 2008.07.10. 18:44:46

rolko
drága szciroid barátunk. Először válaszold meg a kérdést a gyerekmunkával kapcsolatba. Utána következhet amit ide fostál.
Köszi!

anonymoushun · http://www.freewebs.com/anonymoushun/ 2008.07.10. 18:45:32

szcidroid
bocsi, elírtam

rolko 2008.07.10. 18:47:55

Kix:

"ilyenkor szoktak jönni az összeesküvés-elméletekkel meg a személyeskedéssel, ugye? "

Nem olvastam végig Touretzky és Owen írását. Csak két részt, a végszőt, amire már reagáltam.
Plusz az iq növeléséről szóló részt, ahol megjegyzi, hogy egyszerúen lesöpri azt a kérdést, illetve megkérdőjelezi, hogy az IQ növekedne a tanulási techtől. Azzal érvelve, hogy nincs ellenőrzött eredmény. --- persze ők nem elenőrizték el.
Illetve feltételezik a csalást (teszteket memorizálni lehet)--- én meg feltételezem ők csalók, és megrendelésre készítették a tanulmányt, meg a sok anti-szci könyvet.
"Mindenki magából indul ki elv" követője nem vagyok.. de most mérgemben ezt írom.

Csak én személyesen képeztem ki több tucat tanulót, akinek átlag 15 ponttal nőtt az IQ-ja.
Nem beszélve arról az eredményekről amiket Kaliforniában, és Afrikában mértek. Ennek utána tudsz nézni a Applied Scholastic honlapján.
Nem beszélve személyesen láttam több ezer tesztet, ahol bizonyítva van az IQ teszt növekedés 99%-ban.

Az, hogy a dyslexia elnöke nem látott ilyen tudományos kisérletet, kutatást attól az még nem létezik?
Nem járt utána eléggé. Vagy megcsinálhatta volna saját maga. De úgy látszik a fáradtságot nem veszi. Vagy talán lehet valami oka, hogy nem veszi a fáradtságot? Tudom öszeesküvés elmélet...

rolko 2008.07.10. 18:50:47

anonymushun:

értelmes vs személyes hozzászólás: 0 : 1

(a gyerekmunkát megválaszolom ott,ok?)

anonymoushun · http://www.freewebs.com/anonymoushun/ 2008.07.10. 18:52:37

:))
Akkor azt válaszold meg légyszi, hogy az IQ növekedéssel az is jár, hogy egyre jobban vered a feleséged POÉN ból? :)
Vagy hogy kiforgatod és eldobod azt akit megnyomorítottál?
Vagy az, hogy gyerekeket molesztálsz az iskolában az órán?

eerdeklodoo 2008.07.10. 18:52:54

rolko: az IQ teszt, amirol beszelsz, az Elron-féle oxfordi csoda?

Ipari kém 2008.07.10. 19:00:49

Rolko-nak dolga van. Megkértük szépen, hogy válaszoljon a gyerekmunkára, Lenkeire, pedofilkodásra. Utána jöhet a fosós rész.

anonymoushun · http://www.freewebs.com/anonymoushun/ 2008.07.10. 19:00:56

Nem találtam a hsz-ed "ott" :))))
Bár lehet hogy 4 A4-es oldalon fejted ki a véleményed, amikor ez egy szóval is elmondható: Felháborító
:)))

yx 2008.07.10. 19:02:33

rolko:
Nagyon hosszan fejtegetsz valamit, aminek az általad is sokszor (meg?)tanult KSW#1 teljességgel ellent mond! És az a legfőbb irányelve a scinek, mint azt egyik egyháztársaddal sikerrel megbeszéltük itt: objektivszcn.blog.hu/2008/05/05/a_szcientologia_legalapvetobb_iranyelve
De nyitott vagyok az ismereteidre: melyik HCOPL tartalmazza a meg nem értett szavak átlépését?
Jah, még valami: "pont LRH írja, hogy ne fogadj el SEMMIT, de SEMMIT, csak ami írásban van." - ez szerinted így OK? Amikor maga LRH is "fejlődött" - egyesek szerint visszafelé - pl. ebben: objektivszcn.blog.hu/2008/03/17/szcientologia_es_szex
Azaz azt sem fogadhatod el kritikátlanul, amit LRH írt le, mi lesz azokkal a dolgokkal, amik nap mint nap bombáznak: valami és az ellentéte is írásban!? Ja, hogy csak az igaz, amit te igaznak tapasztaltál meg?? Ezt legközelebb említsd meg a tanfolyamteremben v. az etika tisztnek és figyeld meg a hatást! :D Méghogy személyi integritás.. kétség majd árulás kondíció!! De ne hidd el nekem, próbáld ki! Várjuk a beszámolód! :D

yx 2008.07.10. 19:06:08

rolko:
Az én IQ-m meg visszafejlődött a Hídon.. most mi lesz?? ;)

anonymoushun · http://www.freewebs.com/anonymoushun/ 2008.07.10. 19:21:19

rolko már el is menekült, mert hát eldöntendő kérdésre kellett volna válaszolnia. Az meg nem megy LRH techjei szerint. Ő csak jött hangulatot kelteni. :)))))
Egyébként így teljesen kerek lett, a tanulási techről szóló bejegyzés. Gratula Reformer!

anonymoushun · http://www.freewebs.com/anonymoushun/ 2008.07.10. 19:32:30

Még az is lehet, hogy szembesült önmagával? :)))))))

rolko 2008.07.10. 19:37:11

Pár kiegészítés:

„leszoktat a szépirodalom olvasásáról és az olvasgatásról, ha beleverik valakibe a meg nem értett szavaktól való félelmet. Ezt másoknál is tapasztaltam.”

Félelem a szavaktól? Kac-kac. Ez tónusszint fúggö. Mert sajnos Reformer ezen a szinten vagy. Képtelen feljebb jönni. Bizonyítja ezt anonimítása is.
Én például nem találkoztam senkivel, akibe beleverték volna. (én csak önállóan tanuló emberrel találkoztam) Volt 1-2 ember, aki valóban megszállott lett ebben a kérdésben. Aki fél a meg nem értett szavaktól, az a tónusa miatt fél, nem azért mert a tanulási tech erre tanítana. Sőt épp a bátorságot adja meg, hogy hogyan érts meg dolgokat, szavakat, összefüggéseket.
Nem szoktat le a szépirodalomról, csak legfeljebb szerzetesként nem lesz rá időd. Én 5 év óta több művet olvastam el, mint előtte 15 év alatt összesen.
Érdekes, hogy később pozitívumként hozod fel a szótisztázást, de csak az idegen nyelvekben.

"tanulási tech senkinek sem változtatott a tanulási sebességén. 10 év alatt egyetlen ember sem lett gyorsabb vagy jobb tanuló.”

Én meg pont az ellenkezőjét tapasztaltam. Én magam 5x olyan gyorsan haladok. Ahogy egyre több szót tisztázol, egyre gyorsabban haladsz. Lehet, hogy az első 250-500 szó (nem szci szakszó) letsiztázásáig lehet lassulsz, de utána gyorsulsz.
És mindenki akit ismerek szcit, mindenki gyorsabban halad.

„a tanulási technológiáról szóló előadásaiban Hubbard az orgonakészítéstől kezdve a fotóelőhívás különféle módozatain át a repülés rejtelmeiig mindenféle tárgykörről azok szakszavaival beszél a mondandója demonstrálására. Az egyik legnehezebben érthető anyag az egész szcientológiában.”

Sejtem, ezért sem értetted meg az egész tanulási techet. És ez miért negatívum? Attól, hogy valaki nehezen érti, az nem azt jelenti, hogy nem érthet. A Magyar nyelv sokak szerint is nehéz. És? Attól még meg lehet érteni. Én szerintem ezt a negatívumot görcsösen azért írtad, mert már nem tudtál mit írni negatívumnak."

Hubbard előadásai során sokszor hagy félbe mondatokat, kezd egy mondatot a másik közepén, tesz olyan célzásokat, amik csak az akkori közönség számára érthetőek. Ezeket lehetetlen a saját techjével 100%-osan tisztázni. Egy csomó szcientológust láttam leakadni ilyen dolgokon, mert megpróbálták "100%-osan tisztázni". Nem értem a mondatot = meg nem értett szavam van, elkezd szótisztázni és egyre lassabban halad, mert a világképébe nehéz beilleszteni, hogy "Ron" eleve értelmetlen dolgot mondott. Ez a fő buktatója a tanulási technek - az a feltételezés, hogy a tanult anyag jó, korrekt és hibátlan, csak a tanulóban van a hiba."

1. Ezt is félremagyarázod, illetve nem értetted meg. LRH NEM írta sehol, hogy a tanult anyag csak jó lehet, és CSAK a tanulóban lehet a hiba… Végeztél a Tanulói Kalappal? Ha igen, akkor vissza kell vonni azt, (ha eddig nem tették volna meg)
2. Hatásvadász dolgokat írsz negatívumnak… "fő buktató”. Ez a saját pr-od szempontjából jó, és aki antiszci droid nem is érti, csak az, aki átlát ezen, és végzett tanulási techből.
3. Pont akkor érted meg például LRH előadását, ha látod, hogy az egy félbehagyott mondat volt. Te észrevetted, én is, más is, néhányan (vagy lehet sokan) nem. Attól miért lenne a tech negatív?

„a szcientológia sok része elnyomóan van tanítva - "ha hibázol, mint auditor, megfegyelmezünk", "ha nem alkalmazod az irányelveket, mint ügyvezető, leváltunk és megbüntetünk". Nyilván a normális mértékű fegyelem nem árt, de sokszor teljes volt az őrület ebben a kérdésben az egyházon belül."

Ez is tónusszint függő. A te tónusodon ezt látod. Más tónusban máshogy látják. Ha a Tescóban a pénztárosnak at tanítják, hogy ha elszúrsz egy adatot, akkor levonunk a fizetésedből, attól ez elnyomó.?! Vicces gyerek vagy!
Ha te őrületet látsz most, akkor miért nem szálltál ki akkor? Gyenge jellem lehetsz.
Nagyon izzadságszagúak ezek a negatívumok. Ez már a harmadik negatívum, hogy csak úgy írsz valamit, csak hogy igazad legyen „a Szcientológia büdös, ámbár én is szartam benne” nézetedben. És várod, hogy 15 antiszcidroid tapsikoljon neked.

„az ásítás Hubbard szerint a meg nem értett szavak miatt. Ezért profivá váltak a tanulási közbeni akármilyen okból rámtörő ásítások elnyomásában, hogy ne zaklassanak a felügyelők a meg nem értett szavak utáni vadászattal."

Üldözési mániád lehet… Nekem is volt ilyen érzésem, de aztán rájöttem, hogy felesleges megjátszani magad. Ami kijön, kijön. Ez is egy adalék ahhoz, hogy valaki Rondroid-e vagy sem.

„az, ha valaki nem ért egyet az anyaggal, Hubbard szerint meg nem értett szavakra vezethető vissza. Gondoljuk csak végig.... erről beszéltem, amikor kritikátlanság elfogadásról írtam.”

Ez megint hülyeség. Ezt hol olvastad? Épp az a lényege a NE fogadj el kritika nélkül semmit. Már megint ferdítesz…
Annak örülök, hogy pár pozitívumot is felhoztál, meg hogy ez segített neked.
Nézd meg azokat az eredményeket, ahol LRH tech szerint tanultak iskolában gyerekek, és nézd meg ahol nem, illetve az ország, és a Földön lévő oktatási helyzetet, hogy hova vezet. Megnézed?

Lollipop 2008.07.10. 19:41:13

Kérdés:
Szerintetek. Ki a fene fogja ennek a kilóméter hosszú kommentjét elolvasni???

S azt hiszik, hogy akkor az ember nem pörget rajta túl? Hát átpörgeti, és olvassa a többit. Így tovább, kedves szcik, "megy" ez nektek! A másikon épp a haverod parádézik. Az legalább ilyen "érdekfeszítő"! :D

Gyerekkérdésre megvan a válasz? Egy mondatban persze, mert elalszunk.

rolko 2008.07.10. 19:42:53

értelem vs személyes

1 : 7

Yxnek majd válaszolok, ő aránylag értelmeen állt hozzá. Bár elég alacsony tónuson.

Lollipop 2008.07.10. 19:49:31

Vélemény+kérdés vs válaszod
2 : 0

Szerva itt, csere ott.

rolko 2008.07.10. 19:49:58

Lollipop-ot nem láttam.

Értelem vs személyes

1 : 8

:-)

De visszatérve:
tényleg felháborító sok dolog a világban, akár a szcientológián belül.
De mi lenne, ha előbb magadba mélyednél, és ott tisztogatnál?
Másban a szálkát, magadban a gerendát sem?
Persze tudom: pont fordítva van, a szci a gerenda, te magadban max. szálkát találsz.

Miért élvezetes másokat pocskondiázni? Ahelyett ,hogy szerényen vizsgálódnál, tájékozódnél, sértettségedet félretennéd , ha vannak. És alaposan kutatnál dolgok után, ahelyett, hogy mocskolódsz, meg egy olyan közösséget alkotsz, amihez képest lassan a Fradi B közepe elbújhatna (legalábbis verbálisan)?

De persze, ha a Fradi B közepet nem sikerülne soha pozitívabb szurkolóvá tenni, akkor miért vagyok annyira naív, hogy téged, mint antiscit, barátságosabbá lehetne tenni?

Bocs, ha védem a szcientológiát. Annyira szégyellem magam! :-)

Lollipop 2008.07.10. 19:58:31

Elnézést-elnézést. Miért pocskondiázok? Melyik volt pontosan a pocskondiázás? Most az a tech, hogy személyeskedésre hajazol? De gáz.

Miért kellene nekem szerénynek lennem? Ez itt nem demokrácia? Ja, asszem nálatok nem. Úgy szeretnék úgy viselkedni, ahogy elvárod tőlem. De hadd úgy viselkedjek, ahogy én szeretnék. Én se várom el tőled, hogy kilépj a szektádból. Csak védem az embereket tőletek (vélemény, ismered? Szótár...).
Sértettség? Honnan tudod? Ki e-méterezted? Vagy ingáztad?

Hopp "egy kis" előítélet ott is figyel? ;)

Ja, ha nem tetszik a vélemény, tessék kérem nem blogolni. Itt ugyanis sajnos az van. Méghozzá szabad vélemény.

Sajnos-sajnos ez egy ilyen ország. "Ha nem tetszik, el lehet kérem innen menni."

VAGY A GYEREKMUNKA KÉRDÉS CSÍPŐDÖTT BE? ;)

executor 2008.07.10. 20:04:58

Ne siettessétek szegény rolkot, csak azért nem válaszol, mert bizonyára a szótárakat böngészi, hogy pontosan mit is jelent a gyerekmunka, tudjátok, a szótisztázás ...:D

anonymoushun · http://www.freewebs.com/anonymoushun/ 2008.07.10. 20:06:47

rolko megismétlem a kérdésem feléd:
anonymoushun · www.freewebs.com/anonymoushun/ 2008.07.10. 18:52:37
:))
Akkor azt válaszold meg légyszi, hogy az IQ növekedéssel az is jár, hogy egyre jobban vered a feleséged POÉN ból? :)
Vagy hogy kiforgatod és eldobod azt akit megnyomorítottál?
Vagy az, hogy gyerekeket molesztálsz az iskolában az órán?

alko 2008.07.10. 20:10:31

Hohóó, úgy látom Mary DeMoss rolko képében megérkezett közénk és már fel is tette a "Mik a bűneid" kazettáját :))))))

Elterelni, támadni, kínos kérdésekre nem válaszolni! Csak a tech szerint srácok, mindig csak a tech szerint!!

Gyerekmunka, disconnetcion, Operation Freakout, Operation Snow White, Fair Game, kék azbeszt, Lisa McPherson, Jason Beghe, SP-ve kikáltott OT-k, clear szintig se jutott magyar egyházvezetők, átcimkézett étrendkiegészítők, stb, stb, stb, stb...
Nagyon sokmindnet kellene még megmagyarázni a tisztelt egyháztagoknak, hogy a tanulási technológiákról leálljak velük vitatkozni.

Lovag, aki azt mondja: Ni! 2008.07.10. 20:13:47

rolko,

Én elhiszem, hogy neked és a társaidnak ott a csörcsben nagyon bejön a tech. Nyilván azért csináljátok. Nem gondolom, hogy hülye vagy, az írásaidból látszik, h nem vagy az. Viszont az a helyzet, hogy téged nagyon csúnyán bepaliztak.
Két lehetőség van.
Gondolj bele. Vagy minden frankó amit ott mondanak, és tényleg Xenu, meg 3D mozi, meg a tanulási tech is persze mindenkinél működik, mindenféle diszre jó. Meg Juliska néni sem cukorbeteg már mióta Lenkei féle vitaminokat szed. Ebben az esetben természetesen normális a disconnection, az, hogy tudomásjelentést írogattok egymástól, meg nem hagyjátok békén a kedves társaitokat amíg nem adakozza oda és költi el tanfolyamokra az utolsó filléreit is. Persze nem gond az sem, hogy azbeszt van a hajón, meg DM verekszik a meetingeken. Az is szép és jó, hogy a WISE cégek sorra tönkremennek, Szép dolog a drogmentes maratonon oltári baromságot tartalmazó füzeteket osztogatni (ehhez konkrétan ráadásul értek is), aztán mindenkinek felírni a címét, hogy lehessen tolni nekik a szci-t. És még csak a jéghegy csúcsáról beszéltünk.

A másik lehetőség, hogy ez az egész arról szól, hogy egy lepukkant drogos szcifi író nagyon meg akarta magát szedni, írt egy csomó könyvet, amiben leírta ami egyébként nagyrészt logikus, összeszedett infókat, kitalálta, hogy ő majd mindenre ad megoldást és biztosan sokan megveszik, és istenként imádják. Bejött neki.

Az a helyzet, hogy én a második csoportba tartozok. Itt sem könnyű az élet, de legalább nem vesznek annyira palira. Hülyének nem érzem magam, minden teszt szerint kimagasló intelligenciával rendelkezem (igen, töltöttem már nálatok is, pár éve ezzel húztatok be az org-ba, a 146 szerintetek sem volt rossz eredmény). És az az igazság, hogy az itt lévő emberek nagy része ilyen. Mi ezt nem fogjuk bevenni. A véleményed mondd el nyugodtan, itt mindenkinek joga van, ahogy nekünk, neked is. És azt is elhiszem, hogy a mosott agyaddal te ezt így látod, elhiszed. Próbáld meg kinyitni a szemed kicsit. Próbálj átlátni a tech-en. Pár embernek már sikerült, JB jó példa erre.

rolko 2008.07.10. 20:14:38

yx

"melyik HCOPL tartalmazza a meg nem értett szavak átlépését? "
Egyik előadás tartalmazza, illetve biztos valamelyik iránylevél is. De ne haragudj, nem tudom leírni a komplett Tanulási anyagot. Az kb. 500 oldal. Nem így van, hogy nem léphetsz át, vagy átléphetsz, hanem mit kell tenned, ha valamiért mégsem tisztázódna a szó, illetve mikor tudod, és hogyan megtenni azt, hogy átléped. Ez ijnkább filozófia, mint technika.

"LRH is fejlődött: egyesek szerint visszafelé..."
Akkot fogadd el amit azok az egyesek írtak, mondtak... Légy a bátor anti-rondroid hívők kitüntetettje.

Szerintem okés-e, hogy ne fogadj el SEMMIT, csak ami írásban van?
Nem... szerintem el lehet fogadni, ami szóban van. Lehet igaz. De onnan, hogy elfogadtam én vagyok a felelős érte.
Szerintem sokan nem értik ezt most.
A lényege az, hogy a gondolkodásomért én felelek, én vagyok rugalmas ezzel(vagy sem), vagy fogadom el, vagy sem. Nagyon távolra visz ez el, és nagyon filozófikus, és pont erről szól a szcientológia, hogy mélyen meg tudsz érteni (vagy nem) olyan dolgokat is, mint hogy Önbizalom, meg felelőség, meg ezeregydolog.

Nem mindenkinek való a szcientológia. A legnagyobb hátránya a szcientológiának, ami az előnye. Hogy nyitott mindenki felé. Azt "hirdeti" bárki megértheti a dolgokat, amit itt tanul. Szerintem nem.

"Azaz azt sem fogadhatod el kritikátlanul, amit LRH írt le, mi lesz azokkal a dolgokkal, amik nap mint nap bombáznak: valami és az ellentéte is írásban!? "

Na pont ez nekem az egyik legnagyobb nyereségem a Tanulási techből. Hogyan válogassam ki a naponta több tonna információhalmazból, amit ránkzúdít a média, a szci és az antiszcipropaganda. :-)
Vagy leírt valamit RON itt, és valamit leírt amott ellentétsen (vagy annak tünik???). Na ebből hogy mászol ki?

De ehhez mély megértés szükséges, és ez az én nyereségem. Valaki fel sem fogja még az 1%-át sem, amit én értettem meg a Techből, holott ugyanazt elvégezte. Vagy valaki 10x annyit értett meg, mint én ugyanabból.
Más tónus, más felelősségszint, más képesség, más jártasság, más tapasztalatok.
Más emberek. De ez is nagyon filozófikus, messzíre vezetne.

executor 2008.07.10. 20:14:54

Mivel nagy csend van (az OSA biztos most tárgyalja, hogy rolko válaszoljon-e, illetve ha igen, akkor mit) feltennék reformernek egy korábbi poszthoz kapcsolódó kérdést (szabadságról jöttem, nem tudtam korábban):
Hogy lehet az, hogy az állandó "tegyük clearré Magyarországot/bolygót/világmindenséget stb." kampányok állandó nyomatásakor senkinek nem veri ki a szemét a tény, hogy a magyar szci legfelsőbb vezetöi maguk sem clearek? Hogyan akarnak akkor bármit clearré tenni? Röhej. A másik kérdés pedig az, hogy nem zavarja-e a sok szuperember OT-t, hogy a főnökeik sok-sok szinttel alattuk helyezkednek el, már ami a hídon való haladást illeti? A leírások szerint a magasabb OT-k csodákra képesek, miért tűrnék, hogy egypár senki ugráltassa őket?

executor 2008.07.10. 20:18:37

alko:
"Gyerekmunka, disconnetcion, Operation Freakout, Operation Snow White, Fair Game, kék azbeszt, Lisa McPherson, Jason Beghe, SP-ve kikáltott OT-k, clear szintig se jutott magyar egyházvezetők, átcimkézett étrendkiegészítők, stb, stb, stb, stb...
Nagyon sokmindnet kellene még megmagyarázni a tisztelt egyháztagoknak, hogy a tanulási technológiákról leálljak velük vitatkozni."

OTT A PONT! Tisztelt OSA, várjuk a mellébeszélést! ;)

rolko 2008.07.10. 20:19:05

anonymushun:

Akkor azt válaszold meg légyszi, hogy az IQ növekedéssel az is jár, hogy egyre jobban vered a feleséged POÉN ból? :)
NEM

Vagy hogy kiforgatod és eldobod azt akit megnyomorítottál?
NEM

Vagy az, hogy gyerekeket molesztálsz az iskolában az órán?

NEM

Remélem kielégítő volt! ;-)


Lolipop:
Nem rád értettem, hanem a kommentelők 80%-ra.
Ez egy durva általánosítás volt, bocs ne vedd magadra. Csak ha igaz! :-)

Dolgom van most, nem biztos, hogy mindenkinek fogok válaszolni innentől. Sorry.

executor 2008.07.10. 20:21:43

rolko:
"Dolgom van most, nem biztos, hogy mindenkinek fogok válaszolni innentől. Sorry."

Muhahaha :D Mert eddig talán válaszoltál valamire is érdemben? Szégyen a futás, de ha nincs más... :)

anonymoushun · http://www.freewebs.com/anonymoushun/ 2008.07.10. 20:21:57

rolko
Akkor most soroljam a neveket?

Szerintem nem kell. Nos akkor már csak az a kérdés, hogy a sok magyar OT miért is teszi a fentieket?

De folytathatom a sort a gazdasági büncselekményekkel is, vagy zsarolással.

rolko 2008.07.10. 20:22:41

Bsszus ezt a tónusszintet! :-)

Exexutoron, és pár kommentelőnek olyan üldözési mániája van, hogy csak sívit. Mindenben OSÁ-t, meg tervszerűséget lát. Ha-ha-ha...

Egyébként aktualizálom az

értelem vs személyes (állást):
2 : 14

anonymoushun · http://www.freewebs.com/anonymoushun/ 2008.07.10. 20:23:26

executor
De válaszolt, nekem. Ezek után menekülőre is kell fognia. :)

Minden inga visszalendül! Ez az üzenetem az OSA nak. :)))))))

rolko 2008.07.10. 20:23:58

bocs

2: 16

alko 2008.07.10. 20:24:26

"Dolgom van most, nem biztos, hogy mindenkinek fogok válaszolni innentől. Sorry."

Semmi gond, hidd el, már megszoktuk, hogy a Magyarországot két éven belül clear szintre juttató szuperegyháznak nincsen egyetlen egy tagja se, aki képes lenne a szabadidejét arra áldozni, hogy a világmegváltó szuperegyház becsületét megvédje. Úgy tűnik, ennyire azért mégse fontos a clear bolygó ;)

executor 2008.07.10. 20:24:35

Ez melyik kérdésre is volt válasz ? ;)

rolko 2008.07.10. 20:24:43

naggyon gyorsak vagytok:

2 : 17

anonymoushun · http://www.freewebs.com/anonymoushun/ 2008.07.10. 20:24:48

rolko
ilyet számot mi is írhatunk

feltett kérdések szciknek vs konkrét válaszok
2500 : 15

:))))))))))))))

executor 2008.07.10. 20:27:24

anonymoushun · www.freewebs.com/anonymoushun/ 2008.07.10. 20:24:48
"rolko
ilyet számot mi is írhatunk

feltett kérdések szciknek vs konkrét válaszok
2500 : 15"

Yeah.

rolko 2008.07.10. 20:27:32

anonymushun:

Menj be a könyvtárba és minden kérdésedre választ kapsz...

Vagy ülj le egy szcientológussal, aki végzett az Alapok felével legalább.

Ne tüntesd fel naív színben magad, mintha szerinted el lehetne magyarázni egy blogban egy bármilyen filozófiát.

Olyan mint a szex, más olvasni róla, és más megtapasztalni.

Lovag, aki azt mondja: Ni! 2008.07.10. 20:28:29

rolko, a szci nélküli világ is olyan, mint a sex.

Lovag, aki azt mondja: Ni! 2008.07.10. 20:29:13

Sőt, itt szabadon sexelhetsz :)

alko 2008.07.10. 20:29:18

rolko: Örülök azért, hogy számháborúzni van időd. Nem kétlem, hogy ez egyszerűbb mint kínos kérdésekre válaszolni, de ez egy kicsit unalmas.

rolko 2008.07.10. 20:30:12

eerdeklodoo:

"az IQ teszt, amirol beszelsz, az Elron-féle oxfordi ....? "
Nem egyszerű IQ teszt. Bármilyen IQ teszt. Mensás akár.

alko 2008.07.10. 20:34:14

rolko: Szerintem Jason Beghe végzett az alapok legalább felével. Az ő véleménye nem mérvadó?

anonymoushun · http://www.freewebs.com/anonymoushun/ 2008.07.10. 20:34:25

rolko
no mégegyszer nekifutok:
anonymoushun · www.freewebs.com/anonymoushun/ 2008.07.10. 20:21:57
rolko
Akkor most soroljam a neveket?

Szerintem nem kell. Nos akkor már csak az a kérdés, hogy a sok magyar OT miért is teszi a fentieket?

De folytathatom a sort a gazdasági büncselekményekkel is, vagy zsarolással.


Ez nem a filizófiáról szól, vagy ez a filozófia ezt tanítja ami ezeknek a kérdéseknek az előzményei? Ha igen, hát akkor továbbra is az a véleményem, hogy a franciákhoz, németekhez hasonlóan betiltani, eltörölni, korlátozni.

Dobó a várfalról 2008.07.10. 20:36:23

executor: Mivel nagy csend van (az OSA biztos most tárgyalja, hogy rolko válaszoljon-e...

Ő most Egerben van és tanácsokat osztogat a dokik/ápolók zargatásával kapcsolatban.

an0234 2008.07.10. 20:36:55

Latvanyos reakcio :)

Szci vs szex: az egyik nelkul lehet elni, masik nelkul nem, es senkise mondja meg neked, hogy csak igy vagy ugy a jo, szepen rajossz magadtol is :)

Bocs hogy csak erre reagalok, de a tobbi mar ezerszer leragott csont.

an0234 2008.07.10. 20:37:57

Ja, elfelejtettem, rolko, te konkretan meddig jutottal az egyhazban?

yx 2008.07.10. 20:50:19

Lovag, aki azt mondja: Ni! 2008.07.10. 20:13:47
A kép árnyaltabb, van a két felvázolt lehetőség közt tucatnyi köztes is! (Pl. a Transzi által képviselt Szabadzóna, ami rengeteg kis többé-kevésbé LRH-kritikus, az egyházat mélyen elítélő, de szci-vallás(!) párti szervezetecske) És ott vannak az abszolút szabadúszó mókuspalánták is, mint pl. én! :)

PPéter 2008.07.10. 20:51:00

Annyira édes, amikor jönnek a semmitmondó, hosszú, üres szövegükkel, amiben semmi értelmes, valós válasz nincs. Jönnek a "tónusok", a "nyereségek", azaz a saját kis beszűkült világukban zseblámpaként használt LRH-féle fogalmak, amelyek számukra szellemi útjelzőként pislákolnak a kiüresedett értelem kongó csarnokában. Teljes agyi nyomor, áltudománynak álcázva.

rolko 2008.07.10. 20:51:45

anonymushun:

"Akkor most soroljam a neveket? "
Megkérlek rá! Cím, telefonszám, hogy ellenőrizzem?

"... Nos akkor már csak az a kérdés, hogy a sok magyar OT miért is teszi a fentieket? "
Én nem ismerek senkit aki ilyet tett volna.
De te biztos tudsz, névvel címmel, telefonnal. Sőt te is buliztál vele, és részegen dumált róla.

De azért érdekes, aki kijött OT-ként, mint Jason B. az egyházból az hiper-szuper, és minden szavát eszem-iszom, de akik bent vannak, azok nem, sőt bünözők, ...stb.

Áh... tök felesleges veled, veletek eszmét cserélni.

Semmi érdemleges a tanulási techről nem jött 2 hozzászóláson kivül.

állás:
értelem : személyes
2 : 22

Sajnos nem vagyok kiváncsi tovább a személyes, vagy mocskolódó módon megfogalmazott blogra tovább. tele ferdítésekkel....whá...
Ezért sem járok focimeccsekre például, nem arra vagyok kiváncsi... de itt a kommentelők sajnos jórésze sértett vagy csak egyszerűen rosszindulatú.
Téged, titeket minősít ez a blog.
Persze elképzelem az életben mennyire vagy jani.
Semennyire. Elmész egy interjúra, egy randira és már felveszed az álcát, ami nem te vagy.

Majd ha lesz pici értelem, akkor majd jövök.

rolko 2008.07.10. 20:53:26

Alko:
JB, biztos nem végzett az Alapokkal... mivel az most jött ki, és ő mikor is távozott?

an0234 2008.07.10. 20:55:02

Jon, elmondja a vedobeszedet, majd lelep, mert mas allaspontot nem fogad el. Vanezigy..

Lovag, aki azt mondja: Ni! 2008.07.10. 20:57:30

Igaz xy, ebben igazad van. Elrontottam, vállalom. :) Ha szci-k ról van szó, akkor a csörcsösökre gondolok. OK, vannak, akik egy-két dologgal egyetértenek, megpróbálják kiszedni a csörcsös dolgokból azt, ami használható. Ezzel nincs is baj.

Abban azt hiszem egyetértünk, hogy a csörcs káros a társadalomra, és egészében nézve egy nagy átverés. Persze részletigazságokat ettől tartalmazhat, de úgy látom nem sok van benne abból sem....

Reformer 2008.07.10. 21:00:58

Rolko:

azt írtad, hogy

"Pont hogy egy olyan személy a végtermék, aki nem fogadja el senkinek a szaktekintélyként való létezését, csak mert Ő vagy ŐK azt mondták."

"Pont abban kiváló a szcientológia, hogy nem erőlteti rá senkire az iagzságát, az igazságot, hanem hogy alaposan vizsgáld meg, értékeld azt a tudást, amivel rendelkezel."

"És mindenki akit ismerek szcit, mindenki gyorsabban halad."

és a többi hasonló állításod

Kérlek támaszd ezt alá Hubbard idézettel és valós, megtörtént esetekkel, mint a tanulmány szerzői tették a saját állításaik esetében.

A személyeskedő vádjaidra nem reagálok, nincs értelme. Azzal gondolom egyetértesz, hogy a Sea Org a szcientológia felső rétege és központi magja, tehát amilyen az, olyan lesz a Clear bolygó is. Nem lehet szétválasztani a Sea Orgot a sima szcientológia tevékenységektől, szerves egészet alkotnak.

Amúgy voltam mezei szcientológus is, nem csak munkatárs, ismerem azt a létállapotot is.

Azt javaslom, olvasd újra végig a hozzászólásaid, és számold meg, hány személykeskedő megjegyzést tettél rám, mielőtt a szálka-gerenda témát feszegeted.

anonymoushun · http://www.freewebs.com/anonymoushun/ 2008.07.10. 21:17:52

rolko
Szerintem tudod, de ha mégse, majd időnként pillants az anonymous weboldalra.

Egyébként mi a bűnöd? Beszélj róla nyugodtan!

yx 2008.07.10. 21:18:53

rolko:
Hogy a hozzászóló ellenzők jó része össze-vissza kutyulja a szci alapelveket, Ron ilyen-olyan böfögéseit és az egyház gyakorlatát, hagyján. De hogy te is? Az emlegetett rész az Új Tanulói Kalapból rémlik egyébként, de most én sem találtam meg. Ron feszít, hogy ő már meg tudja csinálni, de senkinek nem ajánlja.. És ha már a tanulási techbe mélyedünk: nekem kifejezetten mulattságos volt, hogy tudni kellett az összes akadály tüneteit, amit Ron csak "például" alapon odaröffentett..
Más: Ha olyan tisztán látszik számodra, hogy tónustól függően lehetnek óriási nyereségek és 0 haszon ugyanazon anyag tanulmányozásakor akár ugyanazon embernél is, miért nincs erre jobban odafigyelve? Miért van, hogy ha valaki valahogy lelebeg egy szintet, akkor mehet följebb, holott - hogy egy klasszikussal éljek - annyit sem érez meg az egészből, mint a fazék a benne fővő leves ízéből? Nekem az egyház teljesítménykényszere és pénzhajhászata törvénytelen gyerekének tünik ez a gyakorlat!

alko 2008.07.10. 21:24:27

rolko: Igazad van, bocsáss meg, Jason Beghe egészen biztosan csak azért vállhatott OT V-ből anti szcientológussá, mert az alapokat még nem tudta elolvasni. Alapok nélkül az OT V semmit se ér, értem én.
Te amúgy hol állsz most a hídon? Előbb vagy már mint a hazai szcientológia vezetők jórésze? Mondjuk nem lenne nehéz dolgod ugyebár...

Neked kicsit sem szúr szemet, hogy olyanok akarják clear szintre hozni az egész országot akik maguk sem jutottak még el odáig? Nem érzed a bukfencet abban, hogy a szcientológia egyház világmegváltó szerepbe helyezi magát, de közben elképesztő pénzeket szed be a tanaiért, ahelyett, hogy hozzáférhetővé tenné mindenki számára? Most akkor ez egyház, vagy üzleti vállalkozás? Ha az előbbi akkor miért hajt pénzügyi nyereségre, ha az utóbbi akkor miért nem fizet adót?
Miért érzem már előre, hogy ezekre a kérdésekre sem fogok értelmes választ kapni, nemhogy a kínosabbakra?

Gr 2008.07.10. 21:25:39

szerintem rolko megdugott egy kutyát :)

rolko 2008.07.10. 21:30:58

Reformer:

Ha végigtanultad volna, és diplomát kaptál volna
a Tanulási techből, akkor te is tudnád a választ a kérdésedre. Ha tanfolyamokat felügyeltél volna, ahol több száz, ezer ember ment volna keresztül a kezeiden, akkor tudnád. De vagy annyira rosszindulatú, hogy a több tízezer nyereségeket, amik a tanfolyamteremben születtek, azt mind hazugságnak bélyegezd, vagy hamisításnak.
Én lettem volna az első, aki távozik, ha annak idején ilyen derült volna ki. Én személyesen nem hittem el ezeket a nyereségeket, személyesen kellett megbizonyosodnom jónéhányról.

Nem bírod a kritikát?
Nocsak... hisz számíthattál rá, miközben
egy olyan vallást, filozófiát támadsz, aminek
magad is tudod, hogy mik a céljai, nem?
Tudom, hogy sokat személyeskedtem veled, de sajnos hányingerem van attól, hogy ennyire támogatod a háború, a drog, a bünözés, a hazugság, a félreételmezés, a rosszindulat, a békétlenség, a ferdítés vallási intézményeit.
Sajnálom, hogy azt gondolod, hogy nem lehet meggbízni LRH-ban cseppet sem, miközben kitűzte a céljait 1950-ben ennek a filozófiának.
Egy "lelkes" hozzászólótársad szavaival idézve:
"Ülj le fiam! ötös!"
Egy félős, sértődött kisgyerek vagy, aki most saját játékait akarja valahogy orvosolni.
Gratulálok a szektád megalapításához.

A Tanuláshoz érdemleges hozzászólás több nem jött, az utóbbi hozzászólások javarészt
- sértettségről (pl. nem válaszolnak a szcik a kérdéseimre)
- roszzindulatról
- brahizásról
- szcientológia tudáshiányról
- saját igazad megvédésről (persze az én igazam is)

árulkodnak.

Nincs semmi érdemleges elmozdulás.

Én megnéztem az ellenkező oldalt ismét.
Ti nem fogjátok soha megnézni a másik oldalt.

Így azt hiszem pontot tehetünk az ügyre.

Bárkinek kérdése lenne írjon az alábbi e-mailcímre:
rolkoreagal@gmail.com

Persze a blogra majd hétfőn még visszanézek legkésőbb. Akik értelmes kérdéseket barátságosan tesznek fel, azokra mindenképp válaszolok.

rolko 2008.07.10. 21:35:45

Reformer:
"Azzal gondolom egyetértesz, hogy a Sea Org a szcientológia felső rétege és központi magja, tehát amilyen az, olyan lesz a Clear bolygó is."

Miért próbálsz a számba adni olyat, ami eszembe nem jutott.
1. Messze van még a Clear bolygó.
2. Ha tudnád mit jelent a Clear bolygó nem írnál ilyet.
3. Még véletlenül sem nézhetne ki úgy, mint a Sea Org, ugyanis a Sea org egy szerzetesrend, a Világ meg nem olyan.
A szcientológia sem egy szerzetesrend.
Vissza kellene menned az alapokhoz: mi a szcientológia?

Mert szerintem most már olyan messze állsz ennek igazságától, mint makó jeruzsálem.

Hű szekta követő lettél. A Xenu.net szekta foglya...

fairi 2008.07.10. 21:43:42

an0234
"Szci vs szex: az egyik nelkul lehet elni, masik nelkul nem, es senkise mondja meg neked, hogy csak igy vagy ugy a jo, szepen rajossz magadtol is :)
"
szex nélkül is lehet élni,lsd. katolikus papok,mondjuk hozzátartozik a sztorihoz nem mindegyiknek sikerül(pedofilia:D)
szci nélkül meg vidáman lehet létezni,bármely társadalmi bajba üti bele az orrát abból igazán sok jó nem sülhet ki...

Fiatalkorúak diákmunkáján mit kell kiadni,az a lényeg hogy a tech működik(bruhaha),ezért az LRH áldásért nem nagy kár ha kiskorúakat dolgoztatunk...
Rondroidok ki se akadnak ezen már:D

Már félek 2010-től,ha clear lesz országunk akkor már nem fogunk tudni dumálni max az átnevelő komplexusban ahol egész nap szótisztázni kell majd...

Félek a jövőtől....:P

Anonym Mouse 2008.07.10. 21:45:21

rolko, egy lehajtott fejjel szomorú lol a jutalmad.

Dobó a várfalról 2008.07.10. 21:48:25

rolko: Nem gondolkodtál még azon el, hogy idestova 58 éve LRH lefektette céljait, és az oktatás most gázabb, mint valaha? Láttad az idei érettségi feladatokat matekból? 20 éve körberöhögték volna a diákok.

rolko 2008.07.10. 21:48:31

yx:
"Ha olyan tisztán látszik számodra, hogy tónustól függően lehetnek óriási nyereségek és 0 haszon ugyanazon anyag tanulmányozásakor akár ugyanazon embernél is, miért nincs erre jobban odafigyelve?"

Oda van figyelve. Azért kell szellemileg jobb álapotba kerülni. Lehet a szcientológián kivül is más módszerekkel, de én ezt csinálom most.
Hogy miért? kérdezheted. Van válaszom, de ez más tészta.

" Miért van, hogy ha valaki valahogy lelebeg egy szintet, akkor mehet följebb, holott - hogy egy klasszikussal éljek - annyit sem érez meg az egészből, mint a fazék a benne fővő leves ízéből?"

Hamisan lebegte le. Annak a szervezetnek az 5-ös osztály nem állt a helyzet magaslatán. Ők is emberek....stb. A Flag-et reklámozzák úgy, hogy a legjobb szolgálattó szervezet, ott a legkevesebb hibaszázalék.

"Nekem az egyház teljesítménykényszere és pénzhajhászata törvénytelen gyerekének tünik ez a gyakorlat!"

Gondolom arra gondolsz, hogy egy regisztrátornak megvan a kvótája, hogy 1milla / hét. és ezt meg kell csinálni.

Na ebben igazad lehet. Sokan így látják.
De ez is tónusszint függő.
Sokan úgy látják, hogy egy baromi nagy (és nemes)célt akarunk elérni, és ehhez eredmény kell. És úgy gondolom, hogy megcsinálom, és nem törödők azzal, hogy esetleg ezért más hülyének/rondroidnak/szektásnak/pénzhajhásznak...stb. néznek.

Ha te is átéreznéd azt a célt, amit egyes szcientológusok átéreznek, lehet te is árnyaltabban látnád.

Ha belegondolsz az egész világ pénzhajhász lett, nem?
Ha nem teljesítesz, kirúgnak. Ha nem csinálsz ennyi forgalmat, annyi a prémiumodnak.
Nincs időnk gyerekekre, egymásra...stb.

Nagyon borús a helyzet az egész világban.

an0234 2008.07.10. 22:00:07

Igen borus, amig ilyen egyhaz letezik.
Amugy miert gondolod, hogy nem neztuk a masik oldalt? Sokak neztek, azert vannak itt. Jahogy nem a ti propaganda szovegeiteket olvassuk? Hat persze, annak mi ertelme lenne? Magarol mindenki jot mond. Ez olyan, mint bologatni mondjuk a kinai propagandara, hogy mekkora ott a szabadsag, ahelyett, hogy az ember a szemere es a fulere hallgatni. Rohog a vakbelem.

yx 2008.07.10. 22:00:57

Lovag, aki azt mondja: Ni! 2008.07.10. 20:57:30
Néha - főképp, hogy megrepedt a gát és egyre inkább ömlik ki a mögötte meggyűlt szenny, mégis - a lehetetlent védő, a hamis adatoktól hemzsegő videókkal PR-ozó egyházfikat látva én is azt gondolom, az esztelenség ezen foka tolerálhatatlan.
A gond csak az, hogy ahogy az egyház elnyomását, a fordítók baklövéseit, LRH öntelt pöffeszkedését (mely még ma is átsüt írásain), úgy az egész egyes részeinek hasznosságát is volt szerencsém megtapasztalni! És az anyagok egymásra épülnek, következik egyik a másikból, így nagyon nehéz tetten érni, hol van még igazság és hol kezdődik a csúsztatás! Talán ha venné a fáradtságot egy hozzáértő(!) csoport és millió apró darabra szednék, megrostálnák, letörölgetnék, majd újra összeraknák.. de az egyház - mely LRH idézetekkel igazolja gaztetteit - ezt nem hagyhatja, neki személyi kultusz és harácsolás kell! Kár érte.

Gr 2008.07.10. 22:02:17

Akkor egy barátságos kérdés, most tekints el kérlek a kutyás posttól (mondjuk az is egy szci tech volt,de mindegy)

-Miért van az, hogy mindegyik, értsd, ahogy olvasod: mindegyik szcis emberke szóról-szóra ugyanazt írja/mondja, mint amit te itt elkövettél?

+Egy eredeti gondolatot nem írtál le fent, egy fél nap alatt copy/paste -val össze tudtam volna rakni ezeket a kommenteket az előtted itt megfordult hoszunegynéhány társad hozzászólásaiból... tényleg nem tudok másra gondolni, mint,hogy jól vagytok programozva, mert itt szabad akaratról szó nincsen, de tényleg kíváncsi vagyok a véleményedre.

-Ráadásul nyomjátok ezt a tolvajnyelvet, nagyrészt olyan embereknek, akik az állításod szerint soha közelében sem jártak a szcinek. Ennek mi értelme van? Ez melyik tech?

-Azokat a dolgokat, ami miatt ez a blog létrejött, Te nemes egyszerűséggel ignorálod, azt mondod, hogy van ennél rosszabb szervezet/cselekedet/ember is széles e világban, ez szerinted a szcitől elvonatkoztatva, egy másik vitában érv lenne?

-Miért van az, hogy az összes "függetlennek" mondott elemzésről, ami a tanulási v. teszem azt a drogtanokat élteti (de mondhatnám a parlamentbe eljuttatott szcit éltető prospektust is) végül kiderül, hogy erősen szci kötődésü ember írta?

-Ha eljönne a clear föld, akkor a kinti szcientológusok nem a sea org utasításai szerint tevékenykednének? Ne gyere azzal, hogy nem lehet összehasonlítani, igen/nem?

-Egy szerzetesrendben, meg lehet fosztani az embereket bizonyos alapvető emberi jogaiktól csak azért,mert önként léptek be?

-A bűnözés nélküli világba hogy fér bele a "szabadon zsarolható és elpusztítható" kitétel?

-A drogprevenció szerinted működik tudományosan bizonyított tévedések alapján is?

-A becsületes világba szerinted belefér az, hogy bizonyos civilnek mondott szervezetek letagadják a szci kötődésüket, akkor, amikor naponta kerülnek olyan e-mailek napvilágra, amiből kiderül az igazság?

-Oroszországban az elnyomók mondták azt, hogy a szcientológusok döntéshozói pozicíóban lévő emberekről gyűjtöttek olyan információkat, amikkel akár zsarolni is lehet az illetőt?

-Németországban az elnyomók tiltották be a szervezetet, teljesen ok nélkül?

-Franciaországban?

-Amerikában az elnyomók börtönözték be csalásért, és kémkedésért a magasrangú szci vezetőket?

-Szerinted emberileg "etikus" valakiről kijelenteni, hogy megdugott egy kutyát?

-Szerinted a dohányzás tényleg nem káros, ha az ember elért egy bizonyos szintet az egyházon belül?

-Szerinted etikus valakire magánnyomozót állítani azért, mert újságíróként negatív kritikát fogalmazott meg az egyházzal szemben?

-A kés/alatt című sorozatban rendre megjelenő xenu mennyire hasonlít az igazira?

basszus, reggelig sorolnám, de félek,hogy megint írsz valami családi/tanítványos példát nyereségekről, realitásokról, teszed ezt 3000 karakterben úgy, hogy egy átlagembernek esélye se legyen megérteni... tényleg nem tudom, hogy most nekünk kommentelsz, vagy magadnak.

Dobó a várfalról 2008.07.10. 22:03:23

;; A tanulási technológia végterméke egy olyan egyén, akinek megtanították azt, hogy hogyan "duplikáljon" (fogadjon el változtatás nélkül) minden állítást, függetlenül annak igazságtartalmától.

Bizonyíték: Ha nem fogadsz el valamit, abból sokminden lesz, csak lebegő tű nem.

rolko 2008.07.10. 22:04:20

Alko:

"Igazad van, bocsáss meg, Jason Beghe egészen biztosan csak azért vállhatott OT V-ből anti szcientológussá, mert az alapokat még nem tudta elolvasni. Alapok nélkül az OT V semmit se ér, értem én."

Valahogy így van! :-) De persze máshogy is lehet, attól függ honnan nézed! :-)

"Te amúgy hol állsz most a hídon? Előbb vagy már mint a hazai szcientológia vezetők jórésze? Mondjuk nem lenne nehéz dolgod ugyebár..."

No comment.

"Neked kicsit sem szúr szemet, hogy olyanok akarják clear szintre hozni az egész országot akik maguk sem jutottak még el odáig?"

Azért van jónéhány, azt hiszem kb. 100 clear magyar. Ebből 50 vezető pozicióban.

"Nem érzed a bukfencet abban, hogy a szcientológia egyház világmegváltó szerepbe helyezi magát, de közben elképesztő pénzeket szed be a tanaiért, ahelyett, hogy hozzáférhetővé tenné mindenki számára?"

Nem érzem ezt, hiszen, bármelyik könyvtárba elmegyek, el tudom olvasni az Alapokat. Ingyen!!!
Az elképezstő pénzekért cserébe az emberek számukra elképesztő sikert, nyereségeket kapnak meg, élnek át.
Szerintem nincs világmegváltó szerepben az egyház. A média nem ezt sugározza. Majd ha igen, akkor talán vissza lehet erre térni.

"Most akkor ez egyház, vagy üzleti vállalkozás?"
Egyház. A katolikusok, a zsidók is szednek pénzt.
Láttál már zsidó egyház pénzügyi beszámolót?
Persze tudom szcit sem...
Lehet pénzhajhásznak gondolni, de akkor még nem ültél le zsidó, vagy hithű katolikussal üzleti tárgyaláson.
Nézd meg mennyi vagyonnal rendelkezik a zsidó, katolikus egyház? mennyivel a szcientológia?

"Ha az előbbi akkor miért hajt pénzügyi nyereségre, ha az utóbbi akkor miért nem fizet adót? "

Az egyházak nem pénzügyi nyereségre hajtanak.

"Miért érzem már előre, hogy ezekre a kérdésekre sem fogok értelmes választ kapni, nemhogy a kínosabbakra? "

Talán mégse érezted.
Kínosabb kérdésekre:
Senki nem szeret a családját érintő kínos kérdésekre válaszolni. Te sem...
Én sem.
Tudom, hogy merész gondolat családnak nevezni az egyházat.
De ha valami problémám van, akkor azt belül megfelelő csatornán intézem el (és sok más szcientológus is) és nem veletek kivülállókkal.
Én látok javulást, ti nem. Ennyi a különbség köztünk.
Remélem, hogy csak ennyi.

Másrészt a kínos kérdések 85%-a elferdítés, hazugság, sértődöttség, rosszindulat. Én kb. ennyiről győzödtem meg, hogy ez az oka.
A maradék 15%-a lehet, hogy igaz, és akkor erősen támogatom a felelősök megbüntetését.

an0234 2008.07.10. 22:07:52

Gr: szepen osszegezted. Az egyenvalaszok kerdese mar bennem is felmerult...

an0234 2008.07.10. 22:09:11

"Nézd meg mennyi vagyonnal rendelkezik a zsidó, katolikus egyház? mennyivel a szcientológia?"

Mas egyhazakkal valo tereles annyira tipikus, fura, hogy Lenkei doki is mindig ezzel probalkozott az interjuiban.

Mondjuk megneznem hany hajoja van a katolikus egyhaznak, de igazabol magasrol teszek ra, mert ez a tortenet nem roluk szol, hanem rolatok.

anonymoushun · http://www.freewebs.com/anonymoushun/ 2008.07.10. 22:13:31

roland
ohh bocs, rolko
Amit én tapasztaltam a szcikről 90 % sértődöttség a válaszokban és fikázás 10 % értelmes válasz.
99 % ban egy idő után besértődve, beszúlás után lelépés.
98 % ban nem a feltett kérdésre válaszadás

yx 2008.07.10. 22:14:19

rolko:
Újabb klasszikus: "Más lett a világ!" és nem borúsabb. Főként nem egyre borúsabb! Amíg nem tudtál róla, kit érdekelt, hogy 1 millió tuszit lemészároltak a hutuk, mert előtte fordítva megtörtént ugyanez! Ma benne van a hírekben, "objektív tájékoztatás" címén enturbulálnak kicsit, de ha sokat nyomogatnak egy gombot, elkopik.
Elidegenedünk egymástól, a családunktól, közösségünktől? Hisz most is tucatnyi emberrel társalogsz és több ezren olvasnak majd az elkövetkező hónapokban! Más lett, nem rosszabb.
Elsietett fokozatok: Nem lehet, hogy úgy van "megoldva", hogy ami nem jött ki fillérekért a Drog rundown-on, kijön Clearnél, vagy inkább OT IV-en... Úgy zsírosabb lehet a számla! :) (Tudom, tudom, 1.1-en vagyok az egyházzal! De hol vagyok a családommal, a munkatársaimmal, az emberekkel kapcsolatosan? Biztos, hogy az is 1.1??)

anonymoushun · http://www.freewebs.com/anonymoushun/ 2008.07.10. 22:15:08

roland
ohhh bocsi, rolko

mi a bűnöd, mond?!

örge 2008.07.10. 22:16:10

rolko, "Azért van jónéhány, azt hiszem kb. 100 clear magyar."

100 clear magyar?! Háááát..., az annyi, mint mondjuk 4 általános iskolai osztály:D
Szerinted hogy lesz ebből 2010-re clear Magyarország?
Te egyébként hiszel abban, hogy addigra valóban clear lesz az országunk? És légyszi ne azt válaszold, amit kell, hanem amit gondolsz!

Jut eszembe: és mi a véleményed a gyerekmunkáról? (ezt a kérdést, mintha még nem tette volna fel senki:D)

Magyarnaba 2008.07.10. 22:19:30

Szia Rolko!

"Sajnos nem vagyok kiváncsi tovább a személyes, vagy mocskolódó módon megfogalmazott blogra tovább."

Látom belelendültél. Remélem a csütörtöki statok rendben voltak, oszt pihenésként firkálgatsz:-)

Az a baj tudod, hogy nem léptél túl azon az alapvetéseden, hogy soha nem a tech vagy az egyház a hibás, hanem az emberek. Mindenkinél felsorolod, hogy miért volt hülye. Csak az nem jut eszedbe, hogy mi a túró van, ha...
1-es lehetőség: Szar a "tech"
2-es lehetőség: Szarul csinálja ez egyházad
3-as lehetőség: előző kettő együtt?

1943-ra egy csomó német felismerte, hogy a háború elveszett. Lehetett még két évig végső győzelemről (clear bolygó) pofázni, de amikor jöttek a szovjet tankok meg a brit bombázók, akkor mindenki tudta, hogy mi a helyzet. A rendszer mégis működött még két évig. Még két évig elhitette velük a félelem meg az esztelen vakhit, hogy nyerhetnek. Azt a rendszert a Hozzád hasonló emberek tartották fenn. Akik a nyilvánvaló tények mögött is ellenséges propagandát keresnek. Akik lehülyézik és feljelentik azokat, akik elcsüggednek a helyzet láttán és inkább menekülnének. Akik maguk hajtják a nem működő gépezetet, miközben a többieknek bizonygatják, hogy az magától megy.

Leüvöltheted a kiugrott volt tagok haját, de ez már csak egy dühödt gestapós haragja, akit dühít, hogy a hadifogságba került egykori harcostársak rádión keresztül hazaüzennek és elmondják a frontvonal mögött lévőknek, hogy van élet a rendszer bukásán túl is.

Rolko! Lehet még bizonygatni, hogy a tanulási technika nagyszerű. (Nem az.) Lehet dühödten írni fórumokra, hinni a külsősök számára banális dolgokban és lehet méltatlankodni a külvilág gyűlölködő hangnemén. De vigyázat, a jelek arra utalnak, hogy hamarosan záróra! A "vallásotok" viselkedése kicsapta a biztosítékot a nyugati világban. A társadalom immunrendszere bekapcsolt. Ennyi volt, a szervezet ellenségként azonosított titeket. A fertőzés lokalizálása folyamatban van. Ja, hogy ezt még nem tapasztalod? Nyisd ki a szemed!

anonymoushun · http://www.freewebs.com/anonymoushun/ 2008.07.10. 22:23:45

roland
ohhh bocsi, rolko

mi a bűnöd, mond?!

Dobó a várfalról 2008.07.10. 22:31:33

örge: Szerinted hogy lesz ebből 2010-re clear Magyarország?

Így: www.hirszerzo.hu/cikk.terrorisztikus_jelensegek_figyelhetoek_meg.71960.html

Hamza Etelka ennek hatására KO a kórház megvédésének ügyében.

yx 2008.07.10. 22:32:56

Magyarnaba:
Az igazság az, hogy a tech egy része szar és az egyház meg eddig ügyesen csinálta, hogy csak így majd 60 év után hallani, hogy egyre többen kiabálják: "A király meztelen!" :)
A tanulási techhel meg ugyanaz a probléma, mint sok más LRH felismeréssel: van benne valami, de hogy CSAK ez működik EGYEDÜL és a többi mind szemétrevaló... :D

shin77 2008.07.10. 22:40:22

Rolko! Nem vagyok kiugrott szci, csak egy kíváncsi pedagógus, sok tapasztalattal a háta mögött. Örültem volna, ha itt kapok valamit, amivel szeptembertől gazdagíthattam volna a munkám. A kommentjeidet végigolvasva sajna nem hoztad meg a kedvem LRH-techez. Pedig egy újabb osztálynyi zsenit nevelhettem volna az egyháznak. Hát ez van!
Hajrá skacok! Én tovább keresgélek!

Tónibácsi 2008.07.10. 22:40:29

Rolko,rosszabb vagy,mint a meggyőződéses kínai komcsik anno.Lesz párttagsági égetés? How many sins just today?

alko 2008.07.10. 22:45:53

rolko: Értem, tehát aki az elmúlt 50 évben tanult szcientológiat, az tök mindegy, hogy meddig jutott el, tök mindegy, hogy mennyi pénzt ölt bele, ha nem jut hozzá az alapokhoz, akkor minden eddigi tudása mehet a kukába.

Te komolyan nem látod, hogy ebben mekkora orbitális, iszonyatos, egetrengető bukfenc van?

Ezzel kvázi kimondod, hogy az eddigi tudás rossz, hibás, értéktelen, márpedig ha így van, akkor akik azt megvették, azok át lettek verve, a kifizetett pénzükért (Beghe esetében ez közel $1 000 000) nem kaptak semmit. Ebben a helyzetben szerinted valóban az az igazságos, etikus, normális megoldás, hogy az egyház nemhogy bocsánatot nem kér, nemhogy kártérítést nem fizet, de még plusz pénzt kér azért, hogy a "javításhoz" hozzájuthass?
Olyan mintha a Microsoft pénzért árulná a javítócsomagokat a Windowshoz. Pedig egy alap Windows még 20.000-be se kerül, nemhogy milliókba.

Aztán miért akkora titok, hogy te hol állsz a hídon?

"Azért van jónéhány, azt hiszem kb. 100 clear magyar. Ebből 50 vezető pozicióban."

Én a legfelsőbb vezetőkről beszélek. Meg tudod cáfolni, hogy ők nem érték még el a clear szintet? Itt van pár posttal korábbról a teljes névlistájuk, ne kelljen már bemásolnom.

Azt már meg sem kérdezem, hogy 100 magyar klírrel, hogyan tervezi az egyház 2 éven belül a clear Magyarországot.

Azt mondod el tudod olvasni az alapokat bármelyik könyvtárban. Igen ám, csakhogy azok sem úgy kerültek ám oda, hogy fogta az egyház és ingyen szétosztotta, helyette erre is adományokat gyűjtött be. Szerinted mennyi lehet az alapok csomag előállítási költsége és mire kell az a pénz amit ezen felül szed be az egyház?

"Az elképezstő pénzekért cserébe az emberek számukra elképesztő sikert, nyereségeket kapnak meg, élnek át."
Igen ám, csakhogy ahol csak pénzért kapsz "nyereséget" azt nem egyháznak hívjuk, hanem üzletnek, az egyháznak pont az a lényege, hogy segítsen, méghozzá minél rászorulóbb valaki, annál inkább. És a legfontosabb: INGYEN.

Többek közt ez a különbség egy kurva és egy barátnő között is.

Azt írod feljebb, hogy az alapok nélkül semmit sem ér a tudás, még az OT V sem. Honnan tudhatod akkor, hogy mondjuk 10 év múlva nem jön ki egy újabb alapok csomag és, hogy a most sok pénzért felszedett tudásod nem lesz-e egycsapásra értéktelen?
Azok akik az alapok megjelenése előtt tanultak szceintológiát milyen nyereségeket értek el, ha az egész anyag hibás volt?

Mutass egy olyan katolikus vagy zsidó egyházi könyvet ami legalább százezer forintba kerül! Nem az adakozásról beszélek, hanem a vallásgyakorláshoz "szükséges" dolgokról. Sem a katolikusoknak, sem a zsidóknak nem kötelező folyamatosan fizetniük ahhoz, hogy az adott vallást gyakorolják, a tanaik ingyen is hozzáférhetőek. Épp ezért nevezzük ezeket vallásnak. Hihetsz benne szabadon, gyakorolhatod szabadon és az anyagi lehetőségeid függvényében támogathatod, de csak ha akarod. Ez nálatok nem éppen így működik.

"Az egyházak nem pénzügyi nyereségre hajtanak."

Ezt tudom, de a szcientológia miért hajt mégis arra? Vagy ha nem, akkor mégis mi kerül benne ennyibe?

"Senki nem szeret a családját érintő kínos kérdésekre válaszolni. Te sem..."

Valószínűleg egy maffiatag is ugyanezt mondaná. Azt se fogadnám el.

"Én látok javulást, ti nem. Ennyi a különbség köztünk."

Mivel nem válaszoltok a kínos kérdésekre - helyette inkább letagadjátok őket - így bizony valóban nehéz javulást látnunk.

Én konkrét kérdéseket tettem fel, te pedig bármiféle konkrét cáfolat nélkül azt állítod, hogy ezeknek 85%-a hazugság. Ehhez nem nagyon tudok mit hozzáfűzni azon kívül, hogy "szánalmas".

Mindenesetre köszönöm a választ, bár nem mondom, hogy kielégített.

Dobó a várfalról 2008.07.10. 22:46:14

Meg így: www.hirtv.hu/belfold/?article_hid=189132

Jól befenyegették az öreget, amitől ő is helyrebillent.

Ezenkívül saját környezetemben is tapasztaltam néhány pálfordulást. Nem egy esetben a kapcsolódó zaklatásról is tudomásom van.

Lovag, aki azt mondja: Ni! 2008.07.10. 22:53:53

alko: Ez a kurva-barátnő párhuzam nagyon találó. :)

rolko: a válaszaid nagyon gyengék és hiányosak. Kérlek olvasd át újra a kérdéseket, és szótisztázz, ha nem megy elsőre. :)
Elhiszem, hogy nem szeretsz kínos kérdésekre válaszolni. Meg hát enturbálunk is most keményen... De ha nem válaszolsz, akkor még inkább erősödik bennünk a meggyőződés, hogy te is csak egy kóklerek által bepalizott balek vagy, aki biztos jól is tejel....
Itt a lehetőség. Mutasd meg nekünk, hogy milyen király a csörcs.

rolko 2008.07.10. 22:55:51

Gr:

Az utolsó kérdéssel kezdeném.
Nem azért írok (látszólag) magamnak, mert nem tudom elmegyarázni neked, nektek, hanem mert lehetetlen például azt a töménytelen infót, igazságot (aminek nagy része érzékelés, nem adat) átadni amit én tudok. A tudás én vagyok, te vagy. Nem az amit kapsz. Hanem amit felfogsz.
De az átlegember ezt nem értheti meg. Én sem érteném meg. Mintahogy ténylegesen nem is értem, hogy miről szól például az OT8, mivel nem járok ott.
Esély a megértésre? Sajnos nem lesz. Igyekszem válaszolni, de a kérdéseidre válaszokat nem adatok útján fogsz, legalábbis nem ennyi adattól.
Ezért vicces, hogy sokan úgy kritizáltok valamit, jelen esetben a szcit meg az egyházat, hogy valamit (esetleg) tudtok, de nagyon keveset érzékeltek belőle.

Például látsz az utcán egy nőt, aki veri a gyerekét. Ennyit látsz. Meg kell állítani, ocsmányság...stb.
Kiderül nem az ő gyereke. Kiderül nem veri, hanem éppen védi egy fegyveres támadótol, aki arra jár.
Kiderül, hogy a nőt előző nap 4-en erőszakolták meg, és a gyerek is ott volt, és most nem akarja elárulni a neveket...stb.
Készítettek sok thrillert, vígjátékot már tévedéseken alapuló helyzetekre. Amikor másképp látjuk a dolgokat, mint ahogy vannak.
Extrém a példa, de most csak ez jutott eszembe.


-Miért van az, hogy mindegyik, értsd, ahogy olvasod: mindegyik szcis emberke szóról-szóra ugyanazt írja/mondja, mint amit te itt elkövettél?

Ídéznél 3 különböző szcientológustól? Akkor elhiszem. Egyébként hihetetlennek érzem ezt.
Olvastam pár szci hozzászólást régebbről, de nem mindenki írta azt amit én. Sőt...
A hasonlóság, az nem azt jelenti, hogy ugyanaz.
Ez alapján én is általánosíthatnék:
Összes antiszci egy fasz, és csak rosszindulatú, mocskolódó módon képes kommunikálni alacsony tónuson.

Pedig csak hasonlóak vagytok. Nem ugyanolyanok. Sőt vannak köztetek páran, akik néha intelligens módon nyilvánulnak meg. Sőt aki veszi a fáradtságot, és utánanéz dolgoknak. Ahány ember, annyi szokás.

"Egy eredeti gondolatot nem írtál le fent, egy fél nap alatt copy/paste -val össze tudtam volna rakni ezeket a kommenteket az előtted itt megfordult hoszunegynéhány társad hozzászólásaiból... tényleg nem tudok másra gondolni, mint,hogy jól vagytok programozva, mert itt szabad akaratról szó nincsen, de tényleg kíváncsi vagyok a véleményedre."

De hidd el! Tényleg szabad akaratból kommentelek ide. Lexarom, hogy mit fog szlni az etikatiszt. Mert ez az én etikám.
Eredeti gondolat: javaslom, gondold ki mi lenne eredeti gondolat amit hallanál tőlem, vagy mástól.
Az, hogy a ti oldalatokra állok?

"Ráadásul nyomjátok ezt a tolvajnyelvet, nagyrészt olyan embereknek, akik az állításod szerint soha közelében sem jártak a szcinek. Ennek mi értelme van? Ez melyik tech?"

Sok olyan ember olvasa a blogot, aki ismeri ezt a nyelvet. nem tolvajnyelv, hanem terminológia.
Ráadásul ők (Reformer) nyomják inkább, nem mi.
Igen ők kezdték! :-)
De visszatérve: tényleg, arra nem gondoltam, hogy nem érthetik meg. De ez olyan mint sok szó: felelősség, akarat, önbecsülés, értékrend, törődés, igazolás, önigazolás, tónusszint, túlélés. Ezek mélyebb értelméről dunsztja sincs a legtöbb embernek.
És ahogy az ember kerül egyre magasabb szellemi állapotba, úgy ért meg egyre többet ezekből a szavakből, érzésekből.
És mégegyszer mondom, nemcsak a szcientológia, hanem más, keleti filozófiák által is. Vagy akár keresztény módon is.

-Azokat a dolgokat, ami miatt ez a blog létrejött, Te nemes egyszerűséggel ignorálod, azt mondod, hogy van ennél rosszabb szervezet/cselekedet/ember is széles e világban, ez szerinted a szcitől elvonatkoztatva, egy másik vitában érv lenne?

Az a gond, hogy ez a blog merő rosszindulatból, vagy méginkább sértődöttségből jött létre. Ez az én véleményem. Kirúgták Reformert, mert alkalmatlan lett, és most így bosszúlja meg ezt.

A másik: vannak rossz dolgok, igen. Hol tökéletes minden. Én megvizsgáltam sok pontot, régen is, most is. A mérleg nyelve még mindig bőven a szci és szerevezeti oldalán állnak. Mert én látom azt a rengeteg nyereséget amit te/ti nem. A bejegyzések többsége ráadásul hazugság. Vagy ferdítés. Van egy-két igaznak tünő dolog. Például kiabál Miscieivge, meg lehet verekszik is. Bár nincs videó róla, de el tudom képzelni, hogy ha nem oda megy a hajó, ahova mennie kell akkor odacsap. Nem teljesen jó ez. Irányelvellensenek gondolom.
De ezeket házon belül kell intézni, és nem úgy, hogy ezen csámcsog a fél világ.
Szólásszabadság van, tudom. Mindenki annyira
rosszindulatú, amennyire az. :-)

-Miért van az, hogy az összes "függetlennek" mondott elemzésről, ami a tanulási v. teszem azt a drogtanokat élteti (de mondhatnám a parlamentbe eljuttatott szcit éltető prospektust is) végül kiderül, hogy erősen szci kötődésü ember írta?

Nem így van. Első aki eszembe jut.
Thomas Szász. Pszichiáter.
CCHR tevékenységéről ír, és nem szci.
Drogellenes tevékenységhez is rengeteg (nem sci) ember csatlakozott. Az egyébként tényleg furcsa, hogy régen szcinek mondták, most meg civil mozgalomnak. Dehát most így propagálják. Ennyi.

-Ha eljönne a clear föld, akkor a kinti szcientológusok nem a sea org utasításai szerint tevékenykednének? Ne gyere azzal, hogy nem lehet összehasonlítani, igen/nem?

Nem. Mivel a Clear Föld nem azt jelenti, hogy a Sea Org dirigál. De még csak azt sem, hogy szcientológusok.

-Egy szerzetesrendben, meg lehet fosztani az embereket bizonyos alapvető emberi jogaiktól csak azért,mert önként léptek be?

Nem. Milyen alapvető emberi jogra gondolsz?
Érdekes kérdés, majd felteszem én is egy Sea orgosnak. Gondolom a kajamegvonásra gondolsz.

-A bűnözés nélküli világba hogy fér bele a "szabadon zsarolható és elpusztítható" kitétel?

Erről nem hallottam. És ezt ellenzem.

-A drogprevenció szerinted működik tudományosan bizonyított tévedések alapján is?

ezt sajnos nem értem teljesen.
Ki bizonyított milyen tudományos tévedést?


-A becsületes világba szerinted belefér az, hogy bizonyos civilnek mondott szervezetek letagadják a szci kötődésüket, akkor, amikor naponta kerülnek olyan e-mailek napvilágra, amiből kiderül az igazság?

Nem fér bele. Mindenkinek vállalnia kell(ene) saját magát. Például te is vállalod magad?
Ne vedd támadásnak. Lehet az a személy, szervezet támadásnak gondolta, hogy zaklatják a szcivel. És reagált. Lehet, hogy helyesen, de rosszul. szerintem. Ha jól reagált volna, most nem csámcsognál rajta. :-)

-Oroszországban az elnyomók mondták azt, hogy a szcientológusok döntéshozói pozicíóban lévő emberekről gyűjtöttek olyan információkat, amikkel akár zsarolni is lehet az illetőt?

Nem hallottam róla. Vannak bizonyítékok?
Addíg ez pletyka. Pletyka célja, pedig rosszindulatuan befeketíteni a célszemélyt.

-Németországban az elnyomók tiltották be a szervezetet, teljesen ok nélkül?

Nem tudok betiltásról. Épp előttem van német bíróságok itélete, hogy egyház. Meg most nyiltak új szervezetek Németországban a régiek mellet..

-Franciaországban?

Erről sem tudok. Úgy tudom müködik, bár sokkal jobban támadják, mint máshol.

-Amerikában az elnyomók börtönözték be csalásért, és kémkedésért a magasrangú szci vezetőket?

Nem tudok róla. Ha bünöztek tényleg, megérdemelték a büntetésüket.
Pletykűát hallottam erről is, no bizonyíték az itéletről.

-Szerinted emberileg "etikus" valakiről kijelenteni, hogy megdugott egy kutyát?

Nem. De nem te kérdezted ezt? :-)

nem etika kérdése, hanem jómodor kérdése.
Ki kérdezte, kinek címezte, mik voltak a körülmények? Emlékszel, amikor az elején írtam, hogy te azt látod, hogy az anyja veri a gyermekét.
Ez is hasonló. Nem vagy teljes infó birtokában.

-Szerinted a dohányzás tényleg nem káros, ha az ember elért egy bizonyos szintet az egyházon belül?

Szerintem káros mindig is. Ki írta, mondta azt, hogy nem? Hol van leírva?

-Szerinted etikus valakire magánnyomozót állítani azért, mert újságíróként negatív kritikát fogalmazott meg az egyházzal szemben?

Itt is számít a körülmény. Ha a feleségemről egy újságíró azt írná, hogy kurva...stb. Mindezt rendzeresen. És tudom nem igaz. Akkor én is utánanéznék ennek az újságírónak. Ha lenne pénzem, és időm kevés, akkor akár magánnyomozót bérelnék fel.

-A kés/alatt című sorozatban rendre megjelenő xenu mennyire hasonlít az igazira?

Ki az a xenu? Én nem hiszek benne.
A sorozatot nem láttam. Talán az első részből 5 percet, abban nem volt semmi xenu.

Nos, megválaszoltam a kérdéseid?

rolko 2008.07.10. 23:00:44

"Szerinted hogy lesz ebből 2010-re clear Magyarország?
Te egyébként hiszel abban, hogy addigra valóban clear lesz az országunk? És légyszi ne azt válaszold, amit kell, hanem amit gondolsz!"

nem lesz az.

"Jut eszembe: és mi a véleményed a gyerekmunkáról? (ezt a kérdést, mintha még nem tette volna fel senki:D) "

korábban megválaszoltam.

rolko 2008.07.10. 23:07:16

Magyarnaba

"Rolko! Lehet még bizonygatni, hogy a tanulási technika nagyszerű. (Nem az.)"

Én nem bizonygatom, te bizonygatoid ennek az ellenkezőjét. Lexarom, hogy te mit gondolsz.
Gondolom te is lexarod én mit gondolok.
Vagytok kb. 50-en akik bizonygatják itt, hogy ez lesz, ez van, anélkül, hogy meggyőződnének.
Kb. 4-5 személy próbált anno meggyőződni, de sajnos megsértőtek, plusz még megsértődtek... aztán bozonygatják, hogy miért is sértődtek meg.

Ám tegyék!

Egyébként a németországi háborús helyzetes hasonlatod tetszett. Eredeti!

Lovag, aki azt mondja: Ni! 2008.07.10. 23:10:14

rolko, ez már kielégítőbb válasz volt, abból a szempontból, hogy tipikus szci válasz. Reformernek fáj, h kidobták, a többi meg rágalom.

Most reflektálok arra, amihez értek, a drogmentes maratonnal kapcsolatos tudománytalanságotokra. Én olvastam a kiadványt, amit osztogattatok, ismerem a drogokat, tudom, hogy nem igaz. Ez az én valóságom. És úgy látszik nagyon hasonló a valósága a Magyar Addiktológiai Társaságnak, aki a következő nyilatkozatot adta ki:

"A Magyar Addiktológiai Társaság és az Ártalomcsökkentők Szakmai Egyesülete megdöbbenéssel értesült arról, hogy a Magyar Olimpiai Bizottság elnöke, Schmitt Pál is csatlakozott az ún. Drogmentes Maraton mozgalmat támogató hírességek sorához. Szeretnénk felhívni a közvélemény figyelmét arra, hogy ez a kezdeményezés, bár kétségkívül tetszetős jelszavakat használ, a Szcientológia Egyház programja, s ily módon megkérdőjelezhető az alapítók szándékának őszintésége.

A Szcientológiai Egyház tagadja a pszichiátria és a pszichiátriai kezelések, így a drogbetegeket gyógyító pszichiátriai és addiktológiai kezelések jogosultságát. Kábítószer-ellenes és prevenciós programjaiban szakmailag téves állításokat fogalmaz meg. Aggasztónak tartjuk azt is, hogy ezen programjait látszólag az Egyháztól független programként hirdeti. Elfogadhatatlanak tartjuk Schmitt úr azon nyilatkozatát, amely szerint akár még az ördöggel is le kell paktálni annak érdekében, hogy a fiatalokat megvédjük a kábítószerektől. Aggodalommal tölt el bennünket, hogy számos közéleti személyiség, köztük olimpiai bajnokok, színészek és hivatásos rendőrtisztek is a félrevezetés áldozatául estek, illetve hogy kétes hitelességű “tájékoztató kampányt” ismert multinacionális cégek szponzorálják.

Felkérjük ezért mindezeket a jogi és magánszemélyeket, hogy gondolják át újra a kampányban való részvételüket, és nevükkel, pénzükkel inkább a Nemzeti Drogstratégia szellemiségének, kritériumainak eleget tevő szervezetek, szakemberek munkáját támogassák.

Ártalomcsökkentők Szakmai Egyesülete

Magyar Addiktológiai Társaság

Budapest, 2008. április 21."

Az ott jelen lévő, és nevüket a rendezvényhez adó hírességek később mind közölték, hogy utólag megbánták, úgy gondolják átverték őket.
Ezek tények. Ha szeretnél tályékozódi a kenderről, itt egy nagyon jó tanulmány, ami tudományos tanulmányok gyűjteménye. Jó hosszú, de ha beleolvasol rájössz, hogy a kiadványotok valóban tévedés.

www.ndi-szip.hu/Controls/DownloadEDoc.aspx?attId=cc56262d-a121-44c2-811b-3dc9463eeaa2

A többit meg majd lereagálja az, aki ért hozzá.

rolko 2008.07.10. 23:10:26

yx

"A tanulási techhel meg ugyanaz a probléma, mint sok más LRH felismeréssel: van benne valami, de hogy CSAK ez működik EGYEDÜL és a többi mind szemétrevaló... :D "

nem tudom feltünt-e de kb. 3x leírtam.
Más módszerek, techek is müködnek amivel szellemi gyarapodást lehet elérni.
Ez az én saját véleményem.

Hol láttad, hogy LRH, vagy más azt írta, hogy mind szemétrevaló.
De ha ezt írta volna, akkor is ez az én véleményem.

rolko 2008.07.10. 23:21:11

shin77

"Rolko! Nem vagyok kiugrott szci, csak egy kíváncsi pedagógus, sok tapasztalattal a háta mögött. Örültem volna, ha itt kapok valamit, amivel szeptembertől gazdagíthattam volna a munkám. A kommentjeidet végigolvasva sajna nem hoztad meg a kedvem LRH-techez. Pedig egy újabb osztálynyi zsenit nevelhettem volna az egyháznak. Hát ez van! "

Hát ez van! Nem számítottam rá, hogy pedagógus
is fogja olvasni ezt. Szánom bánom bűnöm, hogy nem írtam oldalnyi esszét erről.

Ha tényleg gondoskodó tanár lennél, akkor utánanéznél. ehelyett ellenséges közegnek a véleményére alapozol.
Ne vedd személyeskedésnek, de a sok pedagógus tapasztalata (meg tudása)az hányadék. Ez volt a véleményem már érettségizőként is. Messze nem voltam a tanulási tech közelében sem.
Most pedig még több az irástudatlan gyerek. Hát ennyit a pedagógusok nagyszerű tapasztalatáról.
Gratulálok nekik! Köszönjük meg nekik (is) a romló társadalmat. Persze a többség jót akar, és lehetetelen elérni eredményeket olyan feltételek mellett, amik vannak. Az tehet elsősorban erről akik döntésthozó helyen vannak.

Mert a blogbejegyzés meghozta a kedvet?

Köszönöm az újabb személyeskedő megjegyést.

McCoy · http://whitefalcon.blog.hu/ 2008.07.10. 23:28:42

Hmmm....rolko, eleg jo valaszok, habar a nemet kerdesben nem hiszem, hogy igazad van...

Es meg valami - ezt csak ugy altalanosan.Az, ha valaki megfog egy tanulasi - onfejlesztesi technikat - az nem baj, sot jo dolog, mert legalabb kesztetese van a fejlodesre.Azt meg hagy ne en dontsem el, hogy a masik embernek mi a jo - vagy mi nem.Ha nehany ember a Hubbard fele technikakban latja a sajat fejlodesenek a zalogat - hat legyen neki.
Itt a szcientologiai egyhaz - mint szervezet tulkapasairol - buneirol beszelunk - amelyek valosak - dokumentaltak.
Tudod, rolko, nem lenne semmi baj a szcientologiaval - ha az tovabbra is ugy mukodne - ahogy Hubbard eredetileg elinditotta - "Hubbard dianetic center" . Egy oktatasi kozpont, adozva, bejelentve.
De a mocskossag ott kezdodik, hogy - pusztan azert, hogy ne kelljen adozni - egyhaznak jelentettek be az egeszet, majd naci elveket alkalmazva - mar mint nemzetkozi szervezet - a cifrabbnal cifrabb bunoket koveti el, nem veletlen, hogy amely orszagban jelen van - ott aktivan szemmel tartja a titkosszolgalat is.
Az Anon sem veletlen alakult, mit gondolsz, ezeknek a fiataloknak nem lenne jobb dolga - mint OT akarhanyas faszsagokat tanulmanyozni, vagy videot kesziteni Lenkeirol?
Ez a tarsadalom egyeszseges reagalasa a naci-kizsakmanyolo, embereket alacsonyabb rendunek - es elpusztithatonak titulalo szcientologiai egyhaz buneire reagalva, melynek kepviseloi szemen szedetten hazudnak, pl. Te is azt mondod - idezem:

"A bűnözés nélküli világba hogy fér bele a "szabadon zsarolható és elpusztítható" kitétel?

Erről nem hallottam. És ezt ellenzem."

Na most, hogy maradjunk kulturaltak - mond mar meg nekem kedves baratom - hogy a faszomba nem halottal Te errol a kitetelrol???
Mi halottunk, Hubbard - tol valo idezet.Akarod, hogy segitsunk a hidadon haladni, es elassunk meg hasonlo Hubbard idezettel?
Tudod, amit LRH csinalt - az dokumentalhato - elokeresheto - nem a 2000 evvel ezelotti Krisztusi idokrol beszelunk, talalgatjuk, hogy milyen szinu Jezus haja, hanem dokumentalt LRH idezetekrol, csak az a kerdes, milyen nyelven szeretned megkapni, angolul, magyarul, vagy urdul?
Tudod, alapvetoen ugy tunsz, mint aki korrekten kommunikal, csak nalad is - mint a tobbi kommunikalo szcientologusnal - kilog a lolab.

Drogellenes?
- persze, tudok rola, milyen jo dolog az!
Szcientologusok segitenek katasztrofasujtott ovezetben?
- Latjatok, milyen emberiek vagyunk mi!


Gyerekmunka?

- O...ooo.. nem halottam rola....

-Amerikában az elnyomók börtönözték be csalásért, és kémkedésért a magasrangú szci vezetőket?

O..oooo nem tudok rola

SP - kritizalo elleni LRH iranyelv?

O...oooo nem tudok rola...

Ti ilyen szelektiven nyomjatok az onfejlesztest, bazdmeg?


Szoval barmilyen szepen is kommunikalsz - hazudsz mint a vizfolyas, ezzel mar kozosseget is valalsz a fentebb felsorolt bunokkel.

Ugyhogy - hulye vagy fiam, ujjelle, egyes.

McCoy · http://whitefalcon.blog.hu/ 2008.07.10. 23:31:57

Ja, meg valami...

Ha a szcientologusok tobbsege nem is tud a xenu sztorirol, akkor hogyan is merul fel a hit megsertesenek esete xenu parodizalasa kozben??
A szientologusok 80% -a olyan teremtestortenetben hisz - amirol nem is tud?

alko 2008.07.10. 23:32:12

"ehelyett ellenséges közegnek a véleményére alapozol"

Nem gyanús neked, hogy egyre több az "ellenséges közeg". És nem csak kiugrott szcientológusok, hanem ott van pl az NBH is, az évkönyvükben elég egyértelműen leírják a véleményüket a szciről. És nem az NBH az egyetlen titkosszolgálat aki így van ezzel. Aztán ott van a teljes média, beleértve olyanokat is mint a BBC.
Nemrég volt itt egy másik szci, aki azt írta, hogy az egyház legnagyobb ellenségei közé tartoznak az adóhivatalok, a nemzetközi rendvédelmi szervek és titkosszolgálatok. Kb. mint a maffiána. Ez azért elég sokat elárul.

Szerintem gondolkozz el azon, hogy minden kiugrott szcientológus volt úgy mint te, valószínűleg mind hittek abban amiben most te, mind elhitték, hogy minden kritika csak rossz akaratból jön, csak aztán az évek folyamán rájöttek, hogy átverték őket és kritikusoknak volt igazuk. Épp ezért kérdeztem, hogy te meddig jutottál a hídon, mennyit látsz abból amiről most azt hiszed, hogy fantasztikusan jó dolog.
Mindenképpen javaslom a Jason Beghe video végignézését, tanulságos...

"Lexarom, hogy mit fog szlni az etikatiszt."

És azt sem tartod furcsának, hogy egyáltalán létezik olyan tiszt egy egyházban, hogy "etikatiszt" és hogy neki mi köze van ahhoz, hogy te milyen oldalakat nézegetsz?

yx 2008.07.10. 23:34:34

rolko:
"nem tudom feltünt-e de kb. 3x leírtam"
én is: objektivszcn.blog.hu/2008/05/05/a_szcientologia_legalapvetobb_iranyelve
Nekem szimpatikus a hozzáállásod, a ragaszkodásod a személyi integritásodhoz! De tudd, az egyházon belül a szcientológia messze nem erről szól! Bevétel, emelkedő statok - bármi áron!, LRH személyi kultusz BOTWO könyvek alapján..
Üdvözöllek a klubban mókus barátom! :D

alko 2008.07.10. 23:36:57

Rolko: ha nem tudod ki az a Xenu, LRH elmondja neked a saját szavaival: objektivszcn.blog.hu/2008/06/12/elokerult_a_xenu_xemu_sztori_eredetije

Szerintem olvasd végig ezt a blogot ha már itt vagy, úgy tűnik sok mindent nem tudsz még.

PPéter 2008.07.10. 23:43:43

Bedőltök a rolko féle szófosó elterelő hadműveletnek? SEMMI olyanra nem fog válaszolni, ami kínos a szcientológiára nézve, SEMMI értelmes választ nem fog adni xenuval kapcsolatban - és NEM TUD felmutatni egyetlen olyan független szakmai írást, értekezést sem, ami alátámasztaná a szcientológia technikáinak, tanainak működését. Nem törekszenek más tudományokkal összhangban, azok eredményeivel összevetve tudományosan megmagyarázni a szcientológiát, mert nem is lehet. Áltudomány.
Ebből a szempontból pont olyan szegényke, mint a Transzi. Kileng a tű, működik a tech, megvan a kondicionált elme által elvárt jelzés, bódottáááág.

McCoy · http://whitefalcon.blog.hu/ 2008.07.10. 23:45:37

Es mi lenne, ha a csorbol egyszer nem ilyen homoerotikus kommenteloket(aki fulet - farkat behuzza, ha a csorcs valamelyik negativ cselekedeterol kerdezik) rendelnetek ki ide okoskodni, hanem mondjuk egy ferfit, aki nem fel az etikai tiszttol ( gestapo) , es a fentebb felsorol kerdesekre ad egy egyszeru - emberi, ferfias valaszt:

- igen, tudok rola - es elitelem.

Hmmm..rondroidok?

Xenu Lord of the MEST 2008.07.10. 23:55:53

"Kileng a tű, működik a tech, megvan a kondicionált elme által elvárt jelzés, bódottáááág."

PPeter, ezert pluss xenu dijra jelollek! -)))

rolko 2008.07.10. 23:58:15

McCoy:

"Hmmm....rolko, eleg jo valaszok, habar a nemet kerdesben nem hiszem, hogy igazad van..."

Itt megdicsérsz a válaszokrét, a végén meg egyest adsz. Milyen pedagófus vagy te? ;-)


"Itt a szcientologiai egyhaz - mint szervezet tulkapasairol - buneirol beszelunk - amelyek valosak - dokumentaltak."

Okés... mutass egy darab birósági itéletet, ahol szci egyházi vezetőt börtönöztek be.
Ha bünöztek, akkor bünhődniük kell. Egyetértek.
Mi szcik támadjuk a pszichiáterek visszaéléseit.
Rendben. Ti is támadjátok meg a szci, a mi bűneinket. okés. Legyen tényleg dokumentált. A pszichiáterek közül kb. több száz lett már bebörtönözve. Hány szci képzett (diplomás) lett bebörtönözve?
Én egy dokumentált esetet nem láttam. Plusz itélettel. Addíg pletyka.
Én is elítélem a bűnt, de nem jut eszembe, és senki más szci társamnak mocskolódó blogot írni a pszichiáterek bűneiről és ezekről csámcsogni.
Pedig az hidd el szaftosabb téma lenne, mint itt vergődni a szcinél. Persze értem én: a szci rosszat akar, a pszichiáter csak jót. Így nem kérdés számodra. Olyan előítélet ez, mint egy zsák.

"Tudod, rolko, nem lenne semmi baj a szcientologiaval - ha az tovabbra is ugy mukodne - ahogy Hubbard eredetileg elinditotta - "Hubbard dianetic center" . Egy oktatasi kozpont, adozva, bejelentve."

Lehet igazad van. De mégis egyház. Pontosan azért mert minden egyházi, vallási kritériumnak megfelel. szellemi út, megvilágosodás... stb.

"De a mocskossag ott kezdodik, hogy - pusztan azert, hogy ne kelljen adozni - egyhaznak jelentettek be az egeszet, majd naci elveket alkalmazva - mar mint nemzetkozi szervezet - a cifrabbnal cifrabb bunoket koveti el,"

Jaj tényleg, eljössz a gázkamránkba? ;-)

" nem veletlen, hogy amely orszagban jelen van - ott aktivan szemmel tartja a titkosszolgalat is."

Mert akit szemmel tart a titkosszolgálat, az mind rosszfiú?
Vagy pusztán ellenségnek tekintett tárgy? A titkosszolgálat figyel más országokat is. Akkor most ők is rosszfiúk? vagy csak ellenségnek tekintett tárgy?

"Az Anon sem veletlen alakult, mit gondolsz, ezeknek a fiataloknak nem lenne jobb dolga - mint OT akarhanyas faszsagokat tanulmanyozni, vagy videot kesziteni Lenkeirol?"

De biztos.

"Ez a tarsadalom egyeszseges reagalasa a naci-kizsakmanyolo, embereket alacsonyabb rendunek - es elpusztithatonak titulalo szcientologiai egyhaz buneire reagalva, melynek kepviseloi szemen szedetten hazudnak"

Köszönjük dokumentált, minden előitélettől mentes észrevételed.
Tudom szci szerű kérdés, de: mit jelent számodra a hazugság?

"pl. Te is azt mondod - idezem:
"A bűnözés nélküli világba hogy fér bele a "szabadon zsarolható és elpusztítható" kitétel?

Erről nem hallottam. És ezt ellenzem.""

Tényleg nem hallottam, hogy zsarolható és elpusztitható lenne bárki is. Az elnyomókra érted?
Mert ha igen, akkor szó szerint idéztél valamit, valahonnan, de nem tudod pontosan honnan.
Így hogy leszel tárgyilagos?
Véleményem szerint nem lehet megzsarolni senkit, mégha elnyomó személy sem.
Egy dolgot olvastam: "...bünözésmentes eszközzel elpusztítani a forrást..." Tehát bünözésmentes eszközzel, és a forrást, nem az embert.
Ez a Pr sorozatban van benne.
De örülök, hogy okosabbank gondolod magad, amikor a Hr TV vágott felvételeiből idézel, vagy honnan?


"Na most, hogy maradjunk kulturaltak - mond mar meg nekem kedves baratom - hogy a faszomba nem halottal Te errol a kitetelrol???"

Na akkor maradjunk kulturáltak: mi a faszomért
nem írod meg a pontos forrást, könyvet? :-)

"Mi halottunk, Hubbard - tol valo idezet.Akarod, hogy segitsunk a hidadon haladni, es elassunk meg hasonlo Hubbard idezettel?"

Jah. én is hallottam, hogy a pápa tegnap megkúrta szűz máriát, aki vért pisilt.
Én is el tudlak látni rengeteg idézettel, adj egy e-mailt, és már küldöm is. hírlevél gyanánt minden nap.

"Tudod, amit LRH csinalt - az dokumentalhato - elokeresheto - "

De sajna senki nem dokumentálta, nem kereste elő.
De nézd... igen volt pár bű, biztos. Persze. Nekem is volt olyan, neked is amit szégyelltünk életünkben.
De megismétlem: én látom a javulást az egyházban, te nem látod. Lehet csak ennyire pici a különbség kettőnk között.
Bár ennyi lenne.

"csak az a kérdés milyen nyelven szeretnéd megkapni, angolul, magyarul, vagy urdul?"

Kezd berozsdásodni az Urdulim, megkaphatom így?
;-)

"Tudod, alapvetoen ugy tunsz, mint aki korrekten kommunikal, csak nalad is - mint a tobbi kommunikalo szcientologusnal - kilog a lolab."

Ki bizony!

"Gyerekmunka?
- O...ooo.. nem halottam rola...."
Megválaszoltam a kérdést ebben. Van gyerekmunka, és?

"-Amerikában az elnyomók börtönözték be csalásért, és kémkedésért a magasrangú szci vezetőket?
O..oooo nem tudok rola"

Tényleg nem tudok róla. Kik mév szerint, és a jogerős itélet linkjével együtt.

"Ti ilyen szelektiven nyomjatok az onfejlesztest, bazdmeg?"

Na most mondd meg, bazmeg!

"Ugyhogy - hulye vagy fiam, ujjelle, egyes."

Köszönöm!

PPéter 2008.07.10. 23:59:33

Űristen! Micsoda megtiszteltetés! :respect:

yx 2008.07.10. 23:59:49

McCoy (és többiek):
Jönnek-mennek itt az egyházfiak és nyomják ugyanazt a sablon szöveget: "Minden szép, minden jó és nem értem, milyen videókról, HCOPL-ekről, visszaélésekről,... beszéltek itt!" A baj az, hogy bár van, aki álnaiv OSA-ügynök, a legtöbb alacsony szinten álló scn tényleg(!) nem érti, miről van szó! Nem hallottak róla! Nem olvastak róla. A legtöbben ugyanis lelkes fiatalok, akik világmegváltó tervekkel igazgatóvá - tudtátok, hogy az Orgban több az igazgató, mint a beosztott? :D - lettek és most heti 6 nap vannak reggeltől estig az orgban, hogy min. 40 órát dolgozzanak a világmegváltáson és még 12,5-ben "jutalomból ingyen" megtanulhassák, hogy mit is kellene és hogyan LRH szerint a posztjuk ellátásához végezniük. Pl. hogy kell helyesen auditálásra előkészíteni egy helységet vagy megcímezni egy belső használatra szánt levelet.. :) Se Xenu, se OSA, se .. se .. se ...
Mindezt azért, hogy a hétvége egyik napját lelkifurka nélkül barátjukkal/barátnőjükkel tölthessék. Egy munkatárs az idejétől, (egy nem munkatárs) publik,- akit "csak" a heti 12,5 óra auditálás/tanulás terhel a wog-munka mellett -, a pénzétől lesz olyan profimód megszabadítva, hogy nem is akar bonyodalmakat: Xenut, OSA-t, visszaéléseket, ...
És akkor "A túlélés tudományá"-ról - mint igen fontos, elsőre ajánlott akadémiai anyagról egy szót sem szóltam. :D

rolko 2008.07.11. 00:04:55

Mccoy:

"férfias válasz:
- igen, tudok rola - es elitelem.

Hmmm..rondroidok? "

Legalább 5x itéltem el dolgokat.

Te nem látod a fától az erdőt.

Te vagy egy nagy antirondroid.

Betéve tudod a reagálásokat, meg hogy
hgyan kelts zavart, meg jópofiskodj a
veled egy brancsba tartozókkal.

Ülj le fiam! ötös! :-)

örge 2008.07.11. 00:08:02

rolko,
"Ha tényleg gondoskodó tanár lennél, akkor utánanéznél. ehelyett ellenséges közegnek a véleményére alapozol.
Ne vedd személyeskedésnek, de a sok pedagógus tapasztalata (meg tudása)az hányadék. Ez volt a véleményem már érettségizőként is. Messze nem voltam a tanulási tech közelében sem."

Most sem vagy, ha ekkora blődségeket írsz.
Ha tényleg gondolkodó ember lennél, akkor utánanéznél a dolgoknak, mielőtt butaságokat beszélsz. Neked is ajánlom (mint Translatornak az egyel előbbi postban), hogy olvasgasd egy kicsit a Nemzeti Alaptantervet (2007-est), illetve még tudom ajánlani többek között az Új Pedagógiai Szemlét (fent van a neten) is. Kiolvashatod belőle a mai oktatási célokat, helyzetet, pedagógiai problémákat, módszereket, állásfoglalásokat stb.
Meg fogsz lepődni:)

"Hát ennyit a pedagógusok nagyszerű tapasztalatáról.
Gratulálok nekik! Köszönjük meg nekik (is) a romló társadalmat. Persze a többség jót akar, és lehetetelen elérni eredményeket olyan feltételek mellett, amik vannak. Az tehet elsősorban erről akik döntésthozó helyen vannak."

A bekezdés első felében még szapulod a pedagógusokat, társadalomromboló tevékenységüről írsz, a másodikban meg felmented őket, hogy tulajdonképpen nem is ők tehetnek róla, hanem a döntéshozók.
Egy kicsit szedd már össze a gondolataidat légyszi, mert ez így egy nagy zagyvaság!

Bár nem csodálkoznék, ha a scik a pszichiáterek, pszichológusok és addiktológusok után most a pedagógusokat vennék célkeresztbe. Biztos a sok csúnya pszichiáter xenu utasítására bedrogozta az összes pedagógust, hogy a gyerekeket mielőbb "rontsák el", azért, hogy a társadalmat tovább rombolják, és megakadályozzák a clear bolygó létrejöttét:D

Hermy-own-ninny 2008.07.11. 00:12:57

Bosszantó.

A második hozzászólás 13. sorában találtam egy ilyen szót: "szcientológiűt".

Hiába forgatom az összes szótárat, ami a kezem ügyébe kerül, nem és nem és nem sikerül megértenem.

Segítsen valaki rajtam, mert így nem elég, hogy a többi hozzászólást sem fogom tudni elolvasni, de semmi mást sem az egész világhálón!

PPéter 2008.07.11. 00:14:31

>"Okés... mutass egy darab birósági
>itéletet, ahol szci egyházi vezetőt
>börtönöztek be. Ha bünöztek, akkor
>bünhődniük kell. Egyetértek."

Még a nagy Hubbard felesége is sittre került, nem elég? LRH meg számos országból kitiltottan, emberi és szellemi roncsként halt meg (nem mellesleg jó nagy adag nyugtatóval a testében, óóh, de ciki). Nézd csak meg youtube-on, hogy melyik országban milyen módon bukott le és került korlátozásra a szektád az elmúlt évtizedekben.

> "Mi szcik támadjuk a pszichiáterek visszaéléseit."

Hazudsz. Nem a visszaéléseket támadjátok, hanem a teljes pszichológia, pszichiátria tudományát, munkásságát, képviselőit, az orvostudomány ettől ettől el nem választható területeivel és képviselőivel együtt.

> "De mégis egyház. Pontosan
> azért mert minden egyházi, vallási
> kritériumnak megfelel. szellemi út,
> megvilágosodás... stb."

Hazudsz. Nem felel meg. Pénzért árult kóklerség, nem egyház.

És ha valóban nem tudsz az egyházad bűneiről, eljárásairól, akkor - amennyiben nem szorul a fejedre az űrsisak a felsőbb szintű anyagok tiltott, fizetés nélküli elolvasása miatt - látogass el ide:
forums.enturbulation.org/123-leaks-legal/

yx 2008.07.11. 00:21:10

rolko:
Mint annak idején "legó"-társaddal is megbeszéltük, szép dolog linkeket, számlamásolatokat, videókat követelni, mert sokáig lehetetlen volt teljesíteni egy szcn ilyen követelését - de ha már itt tartunk, te tudod bizonyítani az egyház javulását nem PR videókkal, számlákkal, linkekkel vagy csak úgy érzed, javulnak a dolgok? -, de az internet, a Google, a Youtube és társaik bekavartak! Írd be a keresett szavakat és többszáz vagy akár többszázezer találatot kapsz! Pl.: snow white scientology (63,400), xenu scientology (674,000), ...
Vége hát a szép időknek! És többszázezer találatnál gyenge érv, hogy: "De nem te vetted fel, ez biztos csak rágalmazó hamisítvány..!"

alko 2008.07.11. 00:25:03

rolkó: Úgy látom nem tudod használni az internetet, de az is lehet, hogy csak nem akarod - aminek meg nyögés a vége mint tudjuk.

Xenuhoz már adtam linket, LRH saját szavaival mondja el, hogy ki ő, érdemes meghallgatnod, már csak LRH lenyűgöző előadásmódja miatt is.

Aztán itt van még pár sösszenet az általad "pletykának" titulált dolgokról:

en.wikipedia.org/wiki/Fair_Game_(Scientology)
en.wikipedia.org/wiki/Operation_snow_white
en.wikipedia.org/wiki/Operation_Freakout
en.wikipedia.org/wiki/Suppressive_Person
en.wikipedia.org/wiki/Disconnection
en.wikipedia.org/wiki/Freewinds

Érdemes megnézegetned, tele vannak LRH idézetekkel és pontos forrásmegjelöléssel is, minden anyagnak, idézetnek nyugodtan utána nézhetsz. És persze ez csak a jéghegy csúcsa.

Egyik kedvencem:
"The accuracy of Hubbard's self-representations were challenged in court during a 1984 custody case of a Scientologist and his former wife about two of their children. The judgment of the High court of London (Family Division) quotes the single judge, Latey, that Scientology is "dangerous, immoral, sinister and corrupt" and "has its real objective money and power for Mr. Hubbard."

Ami a lényeg, én nem igazán értelek. Ha én egy egyháznak vagy bármilyen szervezetnek lennék a tagja, amiről igencsak rosszul csengő "pletykák" terjengenének akkor én magam néznék utána és addig nem nyugodnék meg, amíg én magam nem bizonyosodok meg arról, hogy ezek valóban csak pletykák. Ha ez az egyház a szcientológia, ahol még jelentős pénzeket is ott kell hagyjak, akkor aztán meg végképp nem hagynám annyiban a dolgot és nem intézném el annyival, hogy "mutassatok bíró ítéletet különben nem hiszem el". Vedd észre, hogy mi a te érdekedben vitatkounk veled, eleve érted van ez a blog és nem ellened. Az internet tele van információkkal, megvan a lehetőséged, hogy minden itt elhangzó állítást saját magad ellenőrizz. Ha nem teszed, az a te bajod, csak aztán nehogy szemrehányást tegyél majd magadnak pár év múlva amikor Jason Beghe sorsára jutsz.
Szóval nehogy azt hidd, hogy itt nem a mi érdekünk, hogy meggyőzzünk teged, nekünk ettől nem lesz se jobb, se rosszabb.

rolko 2008.07.11. 00:27:53

yx:

Bár nem nekem írtál, azért írok még valamit, ezúttal ma tényleg utoljára.

"McCoy (és többiek):
Jönnek-mennek itt az egyházfiak és nyomják ugyanazt a sablon szöveget: "Minden szép, minden jó és nem értem, milyen videókról, HCOPL-ekről, visszaélésekről,... beszéltek itt!" "

Már ne haragudj, de még te/ti vádoltok sablonszövegekkel?
Én nem értem tényleg. Te olvasod is ezt a blogot, vagy fújod a magadét? Nem írtam, hogy minden szép, minden jó.
elítéltem sok dolgot, visszaélést az egyházban. Bár igaz a többségét az egyházon belül tettem szóvá, és nem előttetek.
Dehogynem értem milyen videókról... meg stbről beszéltek. Csak jó lenne link vagy pontos LRH irányelv) is, hogy érdemben tudjak válaszolni.

"A baj az, hogy bár van, aki álnaiv OSA-ügynök, a legtöbb alacsony szinten álló scn tényleg(!) nem érti, miről van szó!"

Mintha te úgy átlátnád a helyzetet.
A Xenu ügy például. Minek higgyek el valamit, ha még nem járok ott, hogy olvassak róla, vagy bármi.
Majd az OTIII-on kiderül, aminek kiderülnie kell.
Az OTIII (de főleg nem a szci) nem a Xenuról szól.
Itt megtalálod: mia.szcientologia.org/html/part12/index.html

"Nem hallottak róla! Nem olvastak róla. A legtöbben ugyanis lelkes fiatalok, akik világmegváltó tervekkel igazgatóvá - tudtátok, hogy az Orgban több az igazgató, mint a beosztott? :D"

Hát ne ferdíts! Kiosztható igazgatók száma: 28. És dolgoznak 180-an Helyetessekkel együtt is max. 56 igazgató.
Világmegváltó tervek? Legfeljebb világjavító. Bár lehet teneked a javítás, már megváltas lenne. :-)


" - lettek és most heti 6 nap vannak reggeltől estig az orgban, hogy min. 40 órát dolgozzanak a világmegváltáson és még 12,5-ben "jutalomból ingyen" megtanulhassák, hogy mit is kellene és hogyan LRH szerint a posztjuk ellátásához végezniük. Pl. hogy kell helyesen auditálásra előkészíteni egy helységet vagy megcímezni egy belső használatra szánt levelet.. :) Se Xenu, se OSA, se .. se .. se ..."
Látszik, hogy kevés a fogalmad a rendről.
De nem is baj. Nem kell értened hozzá.
Xenu már megint. Esküszöm, ha tényleg létezik Xenu, ti bele vagytok buzulva jobban ebbe, mint bárki más a földön.
Az OSA meg létezik. Célja a jó társadalmi kapcsolat, és hogy az egyháznak jó hírneve legyen.
(tudom most lehet támadni, hogy mennyire szarul is végzi a munkáját...)
Ha van kalap rajta azért, ha nincs azért.

"És akkor "A túlélés tudományá"-ról - mint igen fontos, elsőre ajánlott akadémiai anyagról egy szót sem szóltam. :D "

Nem ez az elsőre ajánlott. De neked ezt ajánlanám elsőre.
De tudom: nemhogy olvasni nem fogod, de még a kezedbe sem fogod venni!

McCoy · http://whitefalcon.blog.hu/ 2008.07.11. 00:32:20

"Betéve tudod a reagálásokat, meg hogy
hgyan kelts zavart, meg jópofiskodj a
veled egy brancsba tartozókkal."

Aranyos vagy rolko, kezdelek kedvelni.
Mivel PPeter az elozo kerdeseidre azt a valaszt adta -amit en is akartam, igy ezt kihagyom.
Azert annyit kerdeznek - honnan veszed hogy en pedagogus vagyok - ha en ezt nem mondtam?
A masik. Nekem is lenne jobb dolgom, mit pl. veled vitazni.
Nem igazan az en vilagom szajkaratezni egy blogon.
Az en vilagom a joga - meditacio - ez is onfejlesztes.
De amiket latok - amiket az sci csinal - attol megfordul bennem a soret.
Az kihozza a peaceful warrior -bol az allatot.
Nem igazan nemes cel, de mint Istenben hivo ember, egyszeruen az eletfelfogasomat, az erzeseimet kell kovetnem azzal, hogy foglalkozom az "egyhazad" buneivel, annak feltarasaval, publikalasaval.
Birosagi iteletet kersz? Ne legy turelmetlen - meglessz az is.
Vilagszerte joerzesu emberek dolgoznak rajta - meglessz.
Megdicsertelek? Igen, meg, mert onfejlesztessel foglalkozol.
Ez jo dolog.
De ha egyetertessz a gyermekmunkaval, lelki serult emberek anyagi kiszipolyozasaval, meg a tobbi mocsoksaggal, amit az szci mint szervezet csinal...Akkor mar nem leszel ennyire baratom.
Az OSA adatokat gyujt a kritizalokrol.Hmm. Most mar az Anon is rolatok.
En nem vagyok pre-clear, vagy OT 3 szupermen - csak a tarsadalom egy tagja.Ti dobtatok a kesztyut a tarsadalomnak - es mi felvettuk.Haborut provokaltatok - hat lessz haboru.Ezt az utat Ti valasztottatok.

alko 2008.07.11. 00:33:12

"Esküszöm, ha tényleg létezik Xenu,"

komolyan kérdem, te vak vagy süket? ott van pár kommentel feljebb belinkelve LRH SAJÁT SZAVAIVAL, SAJÁT MAGA ELŐADÁSÁBAN a teljex Xenu történet. Milyen bizonyíték kell még?

"De tudom: nemhogy olvasni nem fogod, de még a kezedbe sem fogod venni!"

Te el fogod olvasni azokat amiekt én belinkeltem, vagy csak rávágod, hogy "ááá ez kamu"?

yx 2008.07.11. 00:40:53

rolko:
És hogy kapj válaszokat is, elárulom neked a "nagy" titkot. Azért van igen kevés szcn elleni bírósági ítélet, mert: egy szcn köteles házon belül intézni egy másik scn-nel való vitáját. Azaz végső soron egy "pártatlan" etikai bíróság mondja meg a kósert. Ha valaki bíróságra megy: figyelmeztetés, kondíciók kijelölése, végső esetben SP-vé nyilvánítás!
Ha valami csipp-csupp ügy van a bíróság előtt, lehet az egyházi státus mögé bújni, bújtatni a felelőst.
Ha valaki komolyabb ügybe keveredik és bíróság elé állítják, hamar kiderül, hogy az csak az ő hibája, ő sara, ő bűne, ő felelőssége az egyház mossa kezeit: nemszemélyt csinál belőle! (Ne fáradj, nincs a tech-szótárban! :)) Olvastál Orwell-t?? :)

McCoy · http://whitefalcon.blog.hu/ 2008.07.11. 00:44:37

Azt mond meg meg nekem oly kedves baratom rolko, pl. ha mar nem nem nagy, hanem kis egyhazakrol ( es most nagyon jo indulatu vagyok, az szci -t is a kis egyhazakhoz sorolom) beszelunk, akkor pl. a Krisna tudatu hivok ellen miert nem folyik semmifele hivatalos eljaras, vagy tarsadalmi tiltakozas?
Ok miert tudjak a sajat "orultseguket" csendben - anelkul, hogy a tarsadalom ellenerzeset kivaltanak - gyakorolni?
Hmm...?

PPéter 2008.07.11. 00:45:16

www.youtube.com/watch?v=aON8Mqk3X8Y&feature=related

Ezen most konkrétan fetrengtem a röhögéstől. rolko, Te láttad ezt már? :D

McCoy · http://whitefalcon.blog.hu/ 2008.07.11. 00:58:11

Aaaa...kikuldtek a csorcsbol egy "okosabbat- kepesebbet", hogy elvegye a hetvegi tuntetes elet.Pedig annak lesz ele..........

yx 2008.07.11. 00:59:17

rolko:
A kulcs: szövegértő olvasás! Ha erre nem vagy képes vagy hajlandó, nem haragszom, de megkérnélek, ne kommentelj, ha nem értetted meg pontosan, hogy mit írtam! Köszi..

Lafayett Ronald Hubbard 2008.07.11. 01:05:53

Mi a fene.Ami rolkot illeti.Most probalok futtatni nektek egy enturbacio - elleni hozzaszolast.Ra-ta-ta-ta-ta!
rolko- jol valaszoltal! Igazi elkotelezett szcientologushoz meltoan!
Ezert csak meg egyszer kell ramenned az alapokra, kony es hanganyag csomag most kedvezmenyesen 840 ezer forint, kassza balra, a cola automata utan.

Na, ne zavarjatok mar....Tizennyolcmillioharomszazotvenhat, tizennyolcmillioharomszaznyolcvan dollar....csak ennyi a Los Angelesi org - tol ebben a honapban??!!!????

yx 2008.07.11. 01:09:10

Csak 56 igazgató/aligazgató jut 180-as létszámra? Csak minden 3. embere "igazgatója" is az orgnak, nem minden második? Nagyot tévedtem! Visszavonulok egy barlangba és remeteként élem életem hátralévő napjait! (Mert hamarosan leterít a tüdőgyulladás az OTIII miatt..) :D

Lafayett Ronald Hubbard 2008.07.11. 01:20:08

Mi a fene.Csak 56 igazgato a Budapesti orgban??!!!?? Ra-ta-ta-ta! Bedobozollak benneteket! 180 -as letszamra minimum 100 igazgato kell!!
Megmondtam amikor transzban voltam!!! Xenu probal mindig bezavarni ilyenkor a "feher egerek a falon" implanttal, de en mar sokkal tobbet tudok az R6 - rol ( Route66), mint hogy azt O gondolja!Addig a bolygo nincs biztonsagban, amig az emberekkel igy el lehet banni! 100 igazgatot a Budapesti org - ba! Lenkei legyen a fo - supermen-igazgato! Mert sok vitamint elad a clearwater - i vitamingyarambol!

rolko 2008.07.11. 01:25:03

PPéter

Hazudok persze. Most is. Mint a víz.
Jaj de kár, hogy lellepleztél!

Szerintem teljesen felesleges a vita.

Az Op.SNow...
Meg az Op...freakout...

Hallottam róla, és elítélem, ha így volt.

érdekes sztorik. Már tíz éve ismerem őket ugyanilyen pletyka szinten. Elég jól össze van szedve most is.

Ha így volt, akkor az rég volt, azóta javultak a dolgok. Rosszul kezelte az akkori menedszment a dolgokat.
Bár konkrét jogerős itélet itt sincs. Tehát: pletyka vagy igazság. Mindenki mérlegeljen!

A disconnection intézménye is elég érdekesen el van ferdítve, mint az egyik legaberálltabb dolog az életben. A szakítás.

Sehol nem ajánlja a kapcolatmegszakítást elsőként LRH- Mindig azt ajánlja, hogy előszőr próbáld meg javítani azt a kapcsolatot.

Suppressive Person:
Nagyoin kevés az infó erről a kérdésről a linkedben.
Én jómagam csak 12 előadást, plusz 50 HCO PL-t, bulletint olvastam erről a kérdésről.
És ez is csak a jéghegy csúcsa kedves Alko barátom, mert kb. 10x ennyi anyagot írt (mondott) csak erről a témakörről. Tehát az általad belinkelt anyag kb. 100x-osáról írt LRH erről. De nem baj, kutatgass.

De felesleges a szót szaporítani, nemdebár?...

Ugyis egy bepalizott Rondroid vagyok.

fairi 2008.07.11. 01:52:37

"Ok miert tudjak a sajat "orultseguket" csendben - anelkul, hogy a tarsadalom ellenerzeset kivaltanak - gyakorolni?"

Ez egy jó kérdés McCoy barátom!
Annyi szekta van,annyi ezoterikus izé(Krisnától,Hit gyülin át agykontroll meg minden egyéb),ám egyikről se hallani ennyi negatívumot mint a szcientológiáról?
Véletlen?Erősen kétleném!


rolko
ha tuti biztos vagy,hogy működik a tech mit vitatkozol itt, örülsz hogy okosabb lettél(ez szubjektív amivel semmit nem lehet kezdeni)itt írogatók egyrésze kiugrott szci..
1. hazudnak,de miért tennék,ráadásul összehangzóan,talán telepátia?:D
2.saját tapasztalataik alapján nem működik a tech!Ebből következik nem univerzális,vkinek bejön,vkinek csak ideiglenesen,és észrevettek olyat amit te még nem!

Szubjektív vs. szubjektív:D

Objektíven vizsgálva a szci egy áltudomány!
Egy Sci-fi író ollózta össze innen-onnan!

Sok-sok negatív kritika csak véletlen műve?
Miért nincs a buddhistákról ennyi????
Nem fura???
Miért pont erről a jelentéktelen kisegyházról(ami számlál kb 3000-4000 tagot,de a fedőszervezetei által mindenhova próbál beférkőzni)van ennyi negatív kritika?
Cikkek foglalkoznak vele,Híradóba bekerülnek stb.
Pedig jelentéktelennek tűnik...!


"Bár konkrét jogerős itélet itt sincs. Tehát: pletyka vagy igazság. Mindenki mérlegeljen!"
és kinél az igazság,marketing-duma sose igaz:D
"Enyhén" megszépítve,megkozmetikázva!:P
Sok kilépett szcientológus az csak pletykálni tud, valótlan dolgokat állítani(hazudozás miatt hagyták ott a tuti techet,csak viccből dobtak ki az ablakon többszázezret,japersze)!
Vagy nem tudtál elolvasni az Alapokat,vagy nem szótisztáztak,persze hogy az ember a hibás,ez természetes!
Egyháznál az igazság:D
mese,mese,mátka...

"Ugyis egy bepalizott Rondroid vagyok."
léteznek szci-barát blogok is ott,majd biztatnak,és bölcsnek tartanak!

rolko 2008.07.11. 01:56:24

yx:

Azt hittem már lefeküdtetek! :-)
Dehát lelkes antiron-droidok vagytok, mint ahogy
én rondroid. :-)

56 igazgató lehetőség... ennek nem ennyi van. Ha ennyi lesz, akkor kb. 350-en fognak dolgozni. azért neked is kell még szövegértelmezést tanulnod. Én nem kérlek meg arra, hogy ne kommentelj. Menjünk el egy jó szövegértő tanfolyamra, tudsz egy jót? ;-)
Persze a többiek jót röhögtek a humorodon, értem én.


kevés birósági itélet szick ellen.
Ennyire elhiszed ezt a magyarázatot?
Nem érvelsz jobban, mint egy átlagos Rondroid.

Mccoy: én is kedvellek, tényleg.
Olyan jót játszahattunk volna 10 évesen.
"Te kezdted a háborút, idedobtad a kesztyűt!
Na én csak felvettem! Lesz haború!" Yeah! :-)
És kezdődik a homokvár csata. Te is csináltad? ;-)

A Krisna féle felvetésed köszönöm. Igen, ez érdekes kérdés.
Bár: milyen társadalmi tiltakozás van: 10 tüntető?
Milyen hivatalos eljárás: parkolási büntetés?

Válaszom: nem annyira nyomul, mint a szci.
A sok sértődöttség, vélt vagy valóws sérelem az elsietett, erőltetett statisztikák nyomásából származik. Ez oké.
Majd az idő megválaszolja, hogy ez jó volt-e ténylegesen, vagy ellenkezőleg.

Másik: Vegyük elő a matekot.
Menj ki holnap az utcára, teszem azt a váci utcára. Tégy fel pár kérdést az embereknek, válogatás nélkül:

1. Ismeri-e a Krisna tudatú hivőket?
2. Mit tud róluk?
3. Mennyire itéli el a tevékenységüket?

Értelemszerűen, ha az 1-es kérdés no comment, akkor a többi kérdés is okafogoytt.
Ugyanezeket a kérdéseket tedd fel a szcivel kapcsolatban is.

Kiváncsi vagyok az eredményre.
Szerintem nem ismerik jobban a szcit, mint a Krisnásokat.

1,5 éve nem igazán volt szci ellenes blog.
A Rémálommal kezdődött ha jól látom.
Ma ezeknek a látogatóknak a száma mindenestül 500.
Ez nagyon elenyésző, nem?

McCoy: te is üldözési mániádban szenvedsz? elveszi a tüntetés élét?
A tanulási techről volt szó... erre jöttök mással is, amire sajnos válaszolok, pedig lenne más dolgom is.
De már fáradt vagyok: igen bevallom, beépített Osás vagyok, és most hátha 1-2 emberrel kevesebb jön tüntetni.

Xenu kérdés, bár nem te kérdezted:
Nem hallottam még az előadást. Majd meghallgatom 1x.
Ezt a megbetegedést nem értem. Hol olvastad ezt? Mert ez is egy ferdítés. Egyébként az Ember Történetében benne van, hogy megbetegedhet... tényleg. De ez nem ilyen egyszerű, hogy elolvasol valamit, aztán megbetegedsz. Mélyen megérted, és üt, akkor lehetséges.

Xenu Lord of the MEST 2008.07.11. 01:57:06

Fairi, hozzaszolas pluss xenu dijra jelolve! -)

Xenu Lord of the MEST 2008.07.11. 01:59:55

"Mccoy: én is kedvellek, tényleg.
Olyan jót játszahattunk volna 10 évesen.
"Te kezdted a háborút, idedobtad a kesztyűt!
Na én csak felvettem! Lesz haború!" Yeah! :-)
És kezdődik a homokvár csata. Te is csináltad? ;-)"

Ennek a realitasat majd hetvegen - es a kozeljovoben megtapasztalod.....
Ugyan jo viccnek tunik - de ez komoly....

alko 2008.07.11. 02:27:34

Rolko: Én már kutattam eleget, ezért is kerülöm el messze az egyházatokat. És képzeld, tök jól megvagyok, abszolút nem hiányoznak azok a nyereségek amiket a szci egyház nyújtana. És itt jön be egy másik kérdés: ha ez az egyház olyan fantasztikusan jó, hogy lehet, hogy csak ennyi tagja van? Konkrétan kevesebben vagytok Magyarországon mint a kirsnások! Ez azért elég elgondolkoztató a tech működőképességét illetően. (meg az is, hogy ennek ellenére is több kritikát kaptok, ahogy McCoy is írja. Vajon miért?)

Ha te nem akarsz kutatni, ha te nem akarsz látni, hát ne láss, a te bajod.

"Sehol nem ajánlja a kapcolatmegszakítást elsőként LRH- Mindig azt ajánlja, hogy előszőr próbáld meg javítani azt a kapcsolatot."

Ja, de ha nem sikerül, akkor szakíts. Anyáddal is, a gyerekeddel is. Hány, meg hány ilyen eset történt, olvass csak utána bátran. De ez persze tök normális dolog, biztos a többi egyháznál is van ilyen, csak még nem jött rá a világ.

SP: Ha ez a jéghegy csúcsa, márpedig ez, akkor szerinted miért kellene, hogy érdekeljen az alja is? Ez nekem bőven elég:
"ENEMY — SP Order. Fair game. May be deprived of property or injured by any means by any Scientologist without any discipline of the Scientologist. May be tricked, sued or lied to or destroyed"
HCO Policy Letter of 18 October 1967,Issue IV

Lényegtelen, hogy ehhez mennyi rizsát írt még LRH, ez a pár mondat elég egyérltemű, nem sok félreérthető elem van benne. Nem hiszem, hogy további 100 sorban ennek a szöges ellenéte állna.

"Hallottam róla, és elítélem, ha így volt."

És te ennyivel elintézed magadban a dolgokat? "Rosszul kezelte az akkori menedszment a dolgokat."? Elég finom megfogalmazás egy bűncselekménysorozatra.
Végülis ugyanezt mondhatnánk a nácikra vagy a kommunistákra is: rosszul kezelte a menedzsment a dolgokat. Szép lenne ha minden ilyen cselekményt ennyivel intéznénk el.

"Bár konkrét jogerős itélet itt sincs. Tehát: pletyka vagy igazság. Mindenki mérlegeljen!"

Mary Sue Hubbard öt évet ült börtönben. Valószínűleg elég jogerős volt az az itélet :)

"Ugyis egy bepalizott Rondroid vagyok."
Ehhez nem fűznék kommentárt. Mindenki mérlegeljen!

Ha jól értem akkor több mint 10 éve vagy egyháztag. Ha ennek ellenére sem hallottál még Xenuról az azért elég érdekes. Ismét csak ajánlom LRH eredeti előadását, igazán remek!

alko 2008.07.11. 02:41:59

Rolko:

"Szerintem nem ismerik jobban a szcit, mint a Krisnásokat."

Ez volt a szci egyház egyetlen szerencséje, ennek köszönheti, hogy még létezik. Megnézném, hogy mennyi egyháztag lenne, ha kerek-perec minden belépő elé le lenne rakva az összes feltétel, az összes költség és a teljes igazság Xenutól a disconnetionön át a Freewindsen használt kék azbesztig.

"Bár: milyen társadalmi tiltakozás van: 10 tüntető?"

Mennyit vársz egy ~1500 tagot számláló egyházzal szemben? Arról nem is beszélve, hogy érdekes módon, más egyházakkal szemben nem nagyon tudok tüntetésről, nemhogy nemzetköziről, de még hazai szintüről sem.
Emellett azért valamit csak jelnet az a 10 tüntető, ha végig kameráztátok, fotóztátok őket.

Lollipop 2008.07.11. 07:46:19

Belémszorult egy kérdés.

A szektát kritizálni, véleményt megfogalmazni esetleg a szciseknek nem tetsző formában azt nem szabad. Akkor viselkedünk a szci kolléga szerint helyesen (és ő a médiában dolgozik, tehát NAGY ember), ha barátságosak, kedvesek és szerények vagyunk.

Szerények, barátságosak és kedvesek akkor is, mikor a GYEREKEDET szci ranggal látják el úgy, hogy nem is tudsz róla. Adatokat gyűjtenek rólad úgy, hogy nem is tudsz róla. Hullanak körülöttük az emberek
nol.hu/cikk/374504/

Egy demokratikus állam által hozott határozatot semmibe vesznek, és aljas (ó, párdon) módon átcímkézik a betiltott szereiket (mint a rohadt húst) és újra etetik az emberekkel.

S ha tiltakozol ellene, ha szeretnéd, hogy ezt megtudják - s teszed ezt a mostanra mindennapossá vált médiacsatornán át - akkor te személyeskedsz, gyáva vagy. Esetleg az, hogy az emberekben van kollektív felelősségtudat - ez fel sem merül. Hogy nem mindenkinek mindegy, kedves szcik, hogy a szomszédom (aki mellesleg egy EMBER) tud-e arról, lett-e megfelelően tájékoztatva arról, hogy mi annak a "tablettának" a másik oldala, amit szed.

Hadd ne legyünk barátságosak. Igen, felháborodottak és elszántak vagyunk. De nem alattomosak, aljasak (ó párdon). 10 ember? Aki tüntet. Igen.

De azt nézd, hogy hány ítéli el a bűneiteket.

Reformer 2008.07.11. 08:26:17

rolko, bírósági határozatok:

www.xenu.net/archive/CourtFiles/

Operation Snow White (United States of America vs. Mary Sue Hubbard et al)

www.lermanet.com/reference/77Granjurypart1.htm
www.clambake.org/archive/go/legal/appeal.htm
www.lermanet.com/reference/stipulationUSvsMSH.txt

Az eredeti Hubbard által ellenjegyzett utasítás a betörésekre, lehallgatásokra:
www.xenu.net/archive/go/ops/go732/go732.htm

anonymoushun · http://www.freewebs.com/anonymoushun/ 2008.07.11. 08:41:09

rolko

Szét van esve az arkod! :( A túnusod is teljesen leesett! :(
Mond, mi a bűnöd?!

ui: Lehet hogy most még csak 10 körül volt a létszám, de az elsőn csak 5. De megint ott leszünk, és addig, míg mindenki meg nem tudja hogy a szci egy szekta, és a szektát be kell tiltani. :)))))

yx 2008.07.11. 08:57:52

rolko:
Belátom, nem tudok, nem tudhatok semmit az egyház belső működéséről.. világosíts hát fel, kérlek!
- Sorold fel, mely javaslataid találtak pozitív meghallgatásra, mikor "reformerként" előálltál velük..
- Megoszthatod velünk az OT III teljes anyagát is? Mi nem ismerjük! :) Bár OT I - OT VIII-ig itt van sok-sok egyéb anyaggal együtt - angolul: wikileaks.org/wiki/Church_of_Scientology_collected_Operating_Thetan_documents
- Ha fogalmam/fogalmunk sincs a rendről, oszd hát meg velünk, hogy mennek ma a dolgok az egyházban? Milyen egy 40 órás munkatárs vagy egy Sea Org tag élete? Mi rég voltunk már a pöcegödörben és azóta kastéllyá válhatott..
- Nem a "Túlélés tudománya" az első?? Jahh, minden az Alapok körül forog mostanság! De ez csak feltételezés, kíváncsian várom, mi a No1 ma az akadémián!
És képzeld, se videót, se számlát, se linket nem kérek minderről, csak azt, hogy - ahelyett, hogy vagdalkoznál és bizonygatnád, hogy ...-ként (mi is a posztod?) ezt te nem tapasztaltad - próbálj meg exteriorban ránézni a szervezetre és írd le, mit látsz te, a thetán!

Lovag, aki azt mondja: Ni! 2008.07.11. 09:03:54

"Suppressive Person:
Nagyoin kevés az infó erről a kérdésről a linkedben.
Én jómagam csak 12 előadást, plusz 50 HCO PL-t, bulletint olvastam erről a kérdésről.
És ez is csak a jéghegy csúcsa kedves Alko barátom, mert kb. 10x ennyi anyagot írt (mondott) csak erről a témakörről. Tehát az általad belinkelt anyag kb. 100x-osáról írt LRH erről. De nem baj, kutatgass."

Lehet a szarról sokat írni, attól az még szar marad...

yx 2008.07.11. 09:47:38

rolko:
AZ, hogy SP tárgyban 12 előadást és 50 HCOPL-t megismertél, de 10x ennyi anyag van róla, az én szememben inkább hátrány, mint előny! Mert ha ugyanazon dologról van 120 előadás és 500 HCOPL, akkor nagyon gyenge a felfogóképessége a hallgatóságnak.. Ha viszont folyamatosan alakult az SP-k megítélése, hol van az OT XV nagyvezér tévedhetetlensége?!
Egymásnak ellentmondó utasítások, visszavont örökigazságok.. az egész arra jó, hogy egy hozzáértő scn azt kapja elő a cilinderéből, ami épp az adott helyzetben legjobban igazolja őt! (Önigazolás, ártó tettek, visszatartások és elvétett visszatartások...) De egyre többen unják a "nyuszikat" és meglásd: pörkölt lesz a vége! :)

jokka 2008.07.11. 10:14:40

Reformer:

Nem akarok kötözködni, de az
általad belinkelt határozatok, nem
határozatok, hanem tárgyalások.

Hol vannak a jogerős ítéletek?

Mary Sue Hubbard ítélete melyik?
Mi bizonyítja, hogy 5 évet ült börtönben?

Az állítólagos LRH utasítások betörésekre
mitől hitelesek?
Én csak fénymásolt lapokat látok.

A törvénytelenségeket büntetni kell
akárki is követte el őket.

PPéter 2008.07.11. 10:20:01

>"Hazudok persze. Most is. Mint a víz.
>Jaj de kár, hogy lellepleztél!"

Nem volt nagy leleplezés :D. Mindenki, aki nem a bőre elektromos ellenállásának mérésével próbálja kideríteni, hogy sikeres, boldog ember, világosan látja, hogy a szokásos szci-rutint nyomod: hazudsz.

Terelsz, hazudozol, csak arra és úgy válaszolgatsz, ahogy megengedi a fasiszta szektád erre vonatkozó doktrínája. Én ennek már nem dőlök be, pár fórumon már sikerült visszaszorítani hozzád hasonló buta szci-fanokat. Rutinom van az űrsisakos LRH-hívők kezelésében, mert félelmetesen egyformán vagytok üresfejűek.

>"Én jómagam csak 12 előadást, plusz 50 HCO PL-t, >bulletint olvastam erről a kérdésről."

WHOAAA. Micsoda érv. LRH a frankó. Egy drogos, pszichopata őrült író rémgyenge fantazmagóriájára épített áltudományos maszlag híve vagy.

Na markold meg gyorsan a bubimétert - sikeres-e vagy? Kileng a tű, működik a tech, megvan a kondicionált elme által elvárt jelzés, bódottáááág.

Szarka Varro 2008.07.11. 10:21:46

Ha rossz helyre írom akkor tegyétek át.

Tegnap Lenkei kicsit kínis helyzetbe került az MTV1 Este című műsorában:

Video és átirat:

www.mtv.hu/magazin/cikk.php?id=289261

PPéter 2008.07.11. 10:24:58

jokka: gondolom akkor Te megkérdőjelezed a viszkis rabló bebörtönzését is, hiszen nem a saját szemeddel láttad, amikor a bíró kimondta a verdiktet és nem is voltál ott, amikor bevitték a cellába. Nézd meg a Shrinking world... című, LRH-ról szóló riportfilmet, illetve találsz még más tudósításokat is, ahol tényszerűen említik a Hubbard és társai ellen felhozott vádakat és ítéleteket. A műsorok olyan országokban készültek, ahol amúgy divat beperelni a médiát, ha valótlant állít (és ugye a szcientológia szekta élne is vele, csak éppen a nagy büdös igazságot nem lehet beperelni.)

Lovag, aki azt mondja: Ni! 2008.07.11. 10:36:12

Ez ütött:

"Falus Ferenc, országos tiszti főorvos: A tisztesség a vallásom.
L.G.: - Jó, oké. Na, tehát távol áll tőlem."

Tehát Lenkeitől saját bevallása szerint is távol áll a tisztesség :)

an0234 2008.07.11. 10:38:12

Lenkei jol lejaratta magat.. hihetetlen. Viselkedese alapjan mindennek tunik, csak orvosnak nem...

PPéter 2008.07.11. 10:42:07

Sok ilyen médiaszereplést kívánunk még, Lenkei úr :D garantált lejárató PR a szcientológia szektának :D és a kókler termékeinek.

Lollipop 2008.07.11. 10:45:31

Nincs korlátozás!!! Nem értitek?! A nála lévő papíroknál nincs korlátozás!!!

Már megint. Mindenki hülye. Ő nem. Igaz, hogy 100-zal hajt a szembelévő sávban...

Ha ennyire igaza van, akkor mit idegbetegeskedik? Miért nem publikál, ha kutató, akkor miért nem kutat? Pedig lenne ott rá pénz dögivel...

Ehh. Szánalmas volt. Ezután az idegrángás után ki szeretne a bogyóiból? Edd a bogyóit, s olyan leszel, mint ő??? Inkább nem, köszönöm. Most ettem.

Kovacs Jozsef 2008.07.11. 10:48:48

Igazából örülök, hogy a blogon néha feltűnik egy-egy Rolko-hoz hasonló ember. Szerintem az egyház pár 'kiválasztottat' leküld ide, kommentelgetni. Aztán 2 hónap múlva kiderül, hogy hisz-e még az egyházban ennyi ellentámadás, érv után, vagy kinyílt a szeme. Előbbi esetben hűséges, és szellemileg nem kicsit elhivatott, hitében erős sciós lesz belőle, egyébként se lehetne eltántorítani semivel. Az utóbbi esetben meg már úgy is mindegy...

jokka 2008.07.11. 11:10:08

Lolipop:

::Belémszorult egy kérdés.
::A szektát kritizálni, véleményt megfogalmazni esetleg a szciseknek nem tetsző formában azt nem szabad. Akkor viselkedünk a szci kolléga szerint helyesen (és ő a médiában dolgozik, tehát NAGY ember), ha barátságosak, kedvesek és szerények vagyunk.

Mert szerinted bármilyen problémát csak mocskolódó
kritikával lehet megoldani?
Teneked, ha problémád van a házastársaddal azt unszimpatikusan, otrombán kell kezelni?
Persze ez egy szabad világ, és fikázz úgy, ahogy neked tetszik!

Valahol olvastam (nem LRH), hogy akinek alacsony az önbecsülése az nem fogja intelligens, europier módon lereagálni egy számára kedvezőtlen helyzetet.

Nem arról beszélek, amikor valakinek kiszalad a száján egy nem jól átgondolt mondat, vagy tett.
Hanem amikor ezt tudatosan, és csakazértis így teszek, hagy nevessenek a többiek... szinten.

::Szerények, barátságosak és kedvesek akkor is, mikor a GYEREKEDET szci ranggal látják el úgy, hogy nem is tudsz róla. Adatokat gyűjtenek rólad úgy, hogy nem is tudsz róla. Hullanak körülöttük az emberek
nol.hu/cikk/374504/

Nem tudom, én elolvastam a cikket. Ez a cikk
lehet igaz, és lehet ugyanúgy pár ember hazugságán, és ferdítésén alapuló.
Például:
"mivel Demecs megtiltotta a férfi családjának..."
csak egy példa arra, hogy tényként közöl olyat, ami más ember véleménye.

Másik: az persze senkinek nem jut eszébe, hogy a férfi a pszichiátriai kezelés miatt lett öngyilkos. Csakis neked egy simogató tény ez a cikk, hogy milyen barbár is a szcientológia, meg a tagjai. Megértem a családtagok mély fájdalmát, de erre fogni...hmmm. Ha másra nem.
Ha valaki tanult kriminalisztikát, az tudja, hogy itt sehol nincs bizonyíték.

Nem neked kellene meggyőződnőd, hogy ez a cikk igaz vagy sem?

Te egyből elhiszed, hogy Győzike lefeküdt 5 emberrel tegnap? Csak azért mert utálod Győzikét, és a Blikk megírta (hiteles tanukkal), attól az igaz?

::"Egy demokratikus állam által hozott határozatot semmibe vesznek, és aljas (ó, párdon) módon átcímkézik a betiltott szereiket (mint a rohadt húst) és újra etetik az emberekkel."

Itt gondolom Lenkeire gondolsz. Hát ez az ő
meggyőződése.
Láttam tegnap az interjút vele az Estében. Meggyőző volt. Nekem nem lenne ennyi bátorságom.
Neki van. Érdekes, hogy szembeszáll a hatóságokkal, és határozattal. Az is érdekes volt, hogy az ő vallását ugyan firtatták, ki is jelentették, de a másik kedves úriemberének a vallását nem tudtuk meg.

Én nem szállnék szembe. De ez az ember fanatikusan
hisz az emberek segítésében vitaminkúrával.
Ő szembe mert szállni. Van is egy 50.000-es adatbázisa, ahol emberek írják le nyereségeiket a termékével szemben. Ő biztos ezekre gondolt, hogy nem kellene cserbenhagyni ezt az 50.000 embert.
Ennyien írtak neki levelet.

Meggyőző volt továbbá, hogy a bírósági határozat arra a tanulmányra hivatkozott (amivel a szakértő nem vitatkozott), amiben nem szerepel a vitaminok káros túladagolása.
Érdekes.

::"Esetleg az, hogy az emberekben van kollektív felelősségtudat - ez fel sem merül. Hogy nem mindenkinek mindegy, kedves szcik, hogy a szomszédom (aki mellesleg egy EMBER) tud-e arról, lett-e megfelelően tájékoztatva arról, hogy mi annak a "tablettának" a másik oldala, amit szed."

Kollektív felelősségtudat?
Márhogy ez hány emberben? 50? 100? Majd ha 100.000 ember tüntet, talán.
De egyébként is vizsgáltad már egyszer is szcientologia céljait? Bementél és beszéltél szcientológusokkal úgy, mint tényleges érdeklődő. Hogy érdekel téged mi a célja, meg úgy egyáltalán?

::Hadd ne legyünk barátságosak. Igen, felháborodottak és elszántak vagyunk. De nem alattomosak, aljasak (ó párdon). 10 ember? Aki tüntet. Igen.

Nem mondom, és szerintem más szci se, hogy alattomosak, aljasak volnátok. Lehet pár ember az. Hanem inkább félre vagytok tájékoztatva, és mantranként mondjátok ezeket.
Ez alapján nem vagytok jobbak egy átlagos "Rondroidtól", aki csak LRH szavaival érvel.
Ők LRHval. Ti meg a xenu.net mantráit mondjátok.


::De azt nézd, hogy hány ítéli el a bűneiteket.

Márhogy konkrétan milyen bűneinket?

Soroltok itt párat. De bizonyíték még mindig kevés.

De egyébként oké:
Emberek tagjai ennek a vallásnak.
Mindeninek vannak bűnei, mert persze lehetnek.
De én megnéztem milyen arányban áll a társadalomban elkövetett más szervezethez tartozó bűnökkel szemben.

Miért nem vesézitek ki a zsidók, a katolikusok, a HitGyüli által elkövetett bűnöket. Márhogy azokét az emberekét, akik elkövették?

Miért van, hogy a szcientológiát támadjátok, és nem más vallást? Jah, mert ezt valaki kikutatta?
Ha azt írnám, hogy más vallásoknál 10x, 100x ennyi bűn van, akkor nem hinnéd el.
Tudod miért van, hogy ezt kérdezik a szcientológusok tőletek a tüntetésen:
"Mi a bűnöd?" Mert tudják, hogy vannak. Mindenkinek vannak, csak a mérték nem mindegy.
De várj, a választ már tudom, mi szcientológusok
rendelkezünk a legmocskosabbakkal. És ezt szeretném tőled írásban is kérni megerősítésként. Kösz.

Ez a blog már olyan hobbifikázók blogja lett.
Milyen jó is fikázni a szcientológusokat...
Hey, de szép történet lesz ez majd, amikor
az unokáimnak majd elmesélem. Azok a szcientológiát fikázó korszakom... de jó is volt...

De alig találni valami érdemleges tárgyalás készséget.

Ahogy már korábban valamelyik szcientológus felvetette:

Igen... látunk rosszat, és nem jól müködő dolgokat az egyházban. De ezt mind belül intézzük el, és folyamatosan fejlődik, folyamatosan képződik a csapat, és egyre kevesebb hibát lehet találni.
Nem mondom ezzel, hogy el kell fogadni, vagy tűrni, éppen ezért van az, hogy van a szervezetben aki seggbe rúgja a munkatársakat, és megmondja, hogy ez nem jó.
Azok a vélemények, hogy a szcientológia öl, meg családokat szakít szét, hát ez nagyon elferdítése a dolgoknak. Egy közös üzlet létrehozása is szétszakíthat társakat. Én üzletkötőként rengeteg ilyet láttam. És akkor küzdjek a vállalkozások ellen? Le a csúnya vállalkozásokkal, mert azok csak szétszakítják a családokat.

Nagyon könnyű fikázni. Legkönnyebb! De kimenni
az életbe, és helytállni! Na ez már tökös feladat!

A szcientológia céljai világosak. Nézz utána! Ezek a célok. Ezért küzdünk. Te miért küzdessz itt?

Dolgoztam 15 év alatt rengeteg üzletkötővel, és azoknak mindig volt egy olyan része, aki belekötött. Általában 10-ből 1-2-3 ember.

- nincs termék
- sok termék
- drágák vagyunk
- a cég nem fejleszt
- a cég szar
- a cég ez.az.amaz
- másik (sikeres) üzletkötő csal, lop, hazudik, benyal, kinyal, homo...stb.

Szóval a nóta ugyanaz. De megfogni magad, és kimenni, és jobbá tenni a környezeted azzal, hogy
legalább egy mosolyt csalj egy szembejövő idegennek az arcára. Na ez már nem megy!

Akinek nem inge ne vegye magára!

Szép Napot!

morrissey 2008.07.11. 11:18:02

Jokka!
légszi inkább menj az utcára, tedd jobbá a környezetedet és csalj valaki arcára mosolyt!
mi itt eleget mosolyogtunk rajtad!
szép napot!

PPéter 2008.07.11. 11:23:27

Gyűlnek a rondroidok :D biztos gáz van a blog tónusával. Tessék auditálni, ha nem jó a bőröd ellenállása, nem lehetsz sikeres ember. :D

"Hey, de szép történet lesz ez majd, amikor
az unokáimnak majd elmesélem. Azok a szcientológiát fikázó korszakom... de jó is volt.."

Büszke vagyok és leszek rá, hogy az internet és a nyilvánosság segítségével eltűnik ez a métely a társadalomból. A szcientológia "egyház" egy ártalmas szekta, amelynek nincs jövője. Mire az unokáimnak mesélek majd róla, már legfeljebb csak az ilyen mesékből tudják, hogy milyen is volt ez a szánalmas "egyház".

"...jobbá tenni a környezeted azzal, hogy
legalább egy mosolyt csalj egy szembejövő idegennek az arcára. Na ez már nem megy!"

Jobbá tetted a környezeted, mosolyt csaltál az arcomra, ugyanis röhögök rajtad, szánalmas szci-droid.

"A szcientológia céljai világosak. Nézz utána! Ezek a célok. Ezért küzdünk. Te miért küzdessz itt?"

Tanulj már meg magyarul írni bogárka, mert ha az etikai tiszt elolvassa a hozzászólásod, beletörik a bicsjkája a szótisztázáskor a 'küzdessz' szóba, aztán a végén leesik a tónusod, mint LRH arca, amikor Miscavige örökre elaltatta őt.

Lollipop 2008.07.11. 11:24:55

jokka 2008.07.11. 11:10:08

Kérlek, tanulj meg helyesen írni (elnézést a személyeskedésért, itt most). Nem azért, mert csak ebbe tudok belekötni (hiszen ez meg a te véleményed, amit tiszteletben tartok).

Hanem azért, mert nagyon súlyos helyesírási hibáid hemzsegő rajától (hagy - hadd, unszimpatikus - antipatikus, europier - européer, hey - hej, küzdessz - küzdesz, stb.) nem tudlak hitelesnek venni.

Egyébként pedig, örülök, hogy ELŐÍTÉLETTEL, KÖZHELYEKKEL telt üzenetedet olvashattam, szerintem nem kell hozzá mást hozzáfűzni, ez így egy kerek egész.

Kellemes hétvégét!

CapsLock 2008.07.11. 11:25:09

"A szcientológia céljai világosak. Nézz utána! Ezek a célok. Ezért küzdünk. Te miért küzdessz itt?"

Mi is ez a világos cél? Klírré tenni a szerencsétlen hülyék pénztárcáját?

jokka 2008.07.11. 11:27:43

Bármeily dianetika vagy szci hátsó oldalain megtalálod.

Jah, hogy neked nincs egy se?

Akkor gógl!

Anonymous · http://wearelegion.blog.hu/ 2008.07.11. 11:27:48

Translator miért kezdett el jokka néven írni?

örge 2008.07.11. 11:46:36

jokka, --Nem neked kellene meggyőződnőd, hogy ez a cikk igaz vagy sem?

Te egyből elhiszed, hogy Győzike lefeküdt 5 emberrel tegnap? Csak azért mert utálod Győzikét, és a Blikk megírta (hiteles tanukkal), attól az igaz?--

Vicces, ahogy a scientológusok elítélik a médiát, legfőképp a búlvármédiát, miközben az egyik saját szervezetük, a CCHR a honlapján a Blikk és társai cikkeivel mutatják be, hogy a pszichiátriában milyen hihetetlen visszaélések vannak:
www.emberijogok.hu/visszaeles_lista.html

jokka, te ehhez mit szólsz? Most akkor olvassunk Blikket, vagy ne?:)

anonymoushun · http://www.freewebs.com/anonymoushun/ 2008.07.11. 12:06:19

József
ohhh bocs, jokka

Mi a bűnöd, mond?

ui: Vagy rolko?

an0234 2008.07.11. 12:32:03

"Miért nem vesézitek ki a zsidók, a katolikusok, a HitGyüli által elkövetett bűnöket. Márhogy azokét az emberekét, akik elkövették?"

Mar megint a regi lemez, elakadhatott.
Elmondom megint, lassan: mert ez ITT, MOST rolatok szol. Ne tereljetek, nem osszehasonlitgatasi verseny megy. A tobbieket mas blogokon es oldalakon tudjatok kielemezni. Nehogy mar ugy kelljen allandoan a fejetekbe verni ezt, mint egy ovisnak :)

an0234 2008.07.11. 12:33:36

"Kollektív felelősségtudat?
Márhogy ez hány emberben? 50? 100? Majd ha 100.000 ember tüntet, talán."

Osszeadtad a vilag osszes varosaban tunteto emberek szamat?
Kezdheted. Koszi.

CConstantine · http://www.xenu.net 2008.07.11. 13:05:35

imádom ezeket a mosottagyú SCI-ket akik írnak.
állandóan fent vagyok a tónusskálán attól a megveszekedett észtől és fanatizmustól ami beléjük szorult :)
felsőbbrendűség rulezol, és killer módon vág az eszük. Érveik pengék, hitük végtelen.

Kár hogy se szeretet, se más nem tud szorulni a maradék "öntudatos" agysejtjeik közé.

de legalább még mindig "nagyon-nagyon okosak" :))

alko 2008.07.11. 13:11:36

Hihetetlen, hogy ezek a szcientomókusok nem bírják megérteni, hogy rajtunk nem működik a tech és az ilyen konkrétumokat messzire elkerülős, levegőbe beszélős, rizsázós kommentekkel semmit sem érnek el.

A legviccesebb, hogy azt vetik a szemünkre, hogy mi csak fikázunk, miközben mi konkrétumokat kérdezünk, konkrét dolgokra mutatunk rá, amiket ők elintéznek annyival, hogy "Senki nem szeret a családját érintő kínos kérdésekre válaszolni." - majd folytatják a mi fikázásunkat, mindenféle konrkét érv nélkül.

Lenkei interjú is nagyon jellemző. Azt mondja a csodadoki:
"Hát, nézze, ha börtön jár azért, mert egy fagyoskodó emberre télikabátot adok, akkor vállalom a börtönt, így van."
Ez borzasztó szépen hangzik, csak kifelejtette a szövegből, hogy mekkora haszonnal is adja oda azt a télikabátot (mert ugyebár a Lenkei készítmények nem ingyenesek és olcsónak sem nevezhetők) és így már kicsit átértékelődik, hogy valóban a segítő szándékból kockáztatja-e a börtönt, vagy csak a brutális profitért. Erről szól ez az egész "filozófia".

Lovag, aki azt mondja: Ni! 2008.07.11. 13:23:39

"Hát, nézze, ha börtön jár azért, mert egy fagyoskodó emberre télikabátot adok, akkor vállalom a börtönt, így van."

Az a baj, hogy Lenkei nem csak egy télikabátot ad arra a szerencsétlen fagyoskodóra, hanem beleülteti egy kemencébe. Mert hát fázik szegény, és minél több meleget ad, annál jobb lesz neki. Ráadásul az árát is rendesen megkéri, hogy megsüsse a szerencsétlent.

Translator +X+ · http://www.szabadzona.hu 2008.07.11. 13:25:27

:: Anonymous · wearelegion.blog.hu/ 2008.07.11. 11:27:48
:: Translator miért kezdett el jokka néven írni?

Nekem soha, semmikor nem volt két nickem.

Anonymous · http://wearelegion.blog.hu/ 2008.07.11. 13:26:27

>> Translator +X+ · www.szabadzona.hu 2008.07.11. 13:25:27

Hasonlóság megtévesztő

PPéter 2008.07.11. 13:39:31

"Nekem soha, semmikor nem volt két nickem."

Teljesen mindegy, ugyanazt a faszságot szajkózzátok, kedves áltudományos kókler barátom. Ideje lenne már hosszú, üres, semmitmondó szövegek helyett berakni egy linket egy olyan szakértői írásról, ami alátámasztja a szcientológia "tudományos" hátterét.

Nem, az NEM elég, hogy kileng a tű.

Nem, az NEM elég, hogy szerinted az előző életedből jönnek a képek.

Nem, az sem elég, hogy szerinted Te jobban érzed magad tőle.

Tudományos magyarázatok, más szakterületek eredményeivek összevetett vizsgálatok, levezetések, tények, független forrásból származó cikkek, amelyek szerint működik a szcientológia és igazat beszélsz.

Ha ilyen nincs, akkor tessék csak otthon, egyedül markolászni a bubimétert és rettegni attól, hogy éppen ki kopogtat: egy OSA tiszt, vagy a pizzafutár.

Magyarnaba 2008.07.11. 13:41:49

"Miért nem vesézitek ki a zsidók, a katolikusok, a HitGyüli által elkövetett bűnöket."

Miért, ha kiveséznénk, akkor az talán felmentené bármi alól a szcientológus egyházat?

AnoMália 2008.07.11. 13:46:43

Kiraly. Egy napig nem vagyok, erre felporog az elet, gyozom behozni a lemaradast. ;)

Azt csak ugy mellesleg megjegyzem, hogy rolko koma elso bejegyzesei miatt elszallt az agyam, de mire elolvastam a valaszokat, sikerult lehiggadnom... De azert egy halk megjegyzest tennek:
Arrol a 'szenne' dicsert IQ tesztrol/novekedesrol lenne szo. Nem mindenki tud rola, de ez elegge kamu teszt: az egyhaznal van egy A es egy B verzio, ha egyiket kitoltotted, akkor nagy valoszinuseggel a masikat kapod. ebbol kovetkezik, hogy harmadik kitolteskor mar a csillagokban jarhat az 'iku'. MAsreszt a ket teszt logikai felepitese/a feladatok milyensege ugyanaz, tehat aki masodszorra sz@rabbat ir, annak ugy kell, az meg szciomokusnak is gyoker.
Tovabba, a tesztben minden helyes valaszra egy pontot kap a jonep, fuggetlenul a kerdes nehezsegetol, tipusatol, ezen felul a noknel -4 pont jar, mert ok nok. Vivat egyenjogusag.
Meg valami: a teszt joreszt matematikai/logikai alapu, tehat lehet valakinek magas pontja, megsem tud kerni egy kilo kenyeret a sarki boltban.
Ez tokjo egyebkent a zagyhaznak, mert az iq (a fentiek fenyeben) meg az agymosas ellenere is novekszik.

Es aki ezek utan megegszer az egyhaz sajat tesztjen torteno iq novekedest hozza fel a mukodokepessege bizonyitekakent, azt pofanrohogom... Vagy leugatom, a 'tonusomtol' fuggoen.

Translator +X+ · http://www.szabadzona.hu 2008.07.11. 14:19:19

:: PPéter · www.burn.hu 2008.07.11. 13:39:31

:: Teljesen mindegy, ugyanazt a faszságot szajkózzátok

Ja, minden matektanár meg a 2x2=4-et.
Ez is biztos vmi elitista szekta lehet, nem? :D

:: kedves áltudományos kókler barátom.

Már megint hazudsz, pölö a barátod biztos nem vagyok. :P

:: Ideje lenne már hosszú, üres, semmitmondó szövegek helyett berakni egy linket egy olyan szakértői írásról

Köhömm, ÉN szakértő vagyok. Használom a szcit, pozitív eredményeket érek el vele. Aki nem tudja használni és nem ér el vele pozitív eredményeket, mitől lenne szakértő?

:: Nem, az NEM elég, hogy kileng a tű.

Nem mondod.
Azt se tudod, mit jelent az, hogy "kileng a tű", csak éppen pont tetszik neked a kifejezés.

:: Nem, az NEM elég, hogy szerinted az előző életedből jönnek a képek.

Ugye hogy soha nem beszéltem csak arról, hogy képek jönnek. Ez csak egy jelenség a sok közül, de ez megint a te értelmezési képességeidet minősíti.

:: Nem, az sem elég, hogy szerinted Te jobban érzed magad tőle.

Ez már sokkal fontosabb, de alakul.

Persze ez még nem jelenti azt, hogy megjelenik fehérköpenyes tudósmágusok privát folyóíratában, csak éppen jobban tanul, kevésbé van a padlón, halad a céljai felé, nem omlik érzelmileg össze, nő az IQ-ja, de biztos ez az, ami soha nem fontos.

:: Tudományos magyarázatok

Hajrá. Eddig az összes "azért leng a méter, mert" magyarázat orbitális hülyeség volt (izzad a tenyér, b+).

Ha egy ilyen primitív kérdésre nincs "tudományos" magyarázat, akkor talán nem kukázni kéne a szcit, hanem vizsgálni.

:: más szakterületek eredményeivek összevetett vizsgálatok

Más szakterület mint?

:: rettegni attól, hogy éppen ki kopogtat: egy OSA tiszt, vagy a pizzafutár.

Neked most tényleg arra áll fel, hogy én rettegek vmitől? Vagy ez hogy jön ide, hogy mennyire tudományos?

Esetleg a gondolkodásod granularitásán kellene még dolgoznod, hátha belefér az, hogy vmi több, mint népmese, és kevesebb, mint széles körben elfogadott tudományos igazság.

Általában a kettő között szokott lenni átmeneti időszak, most éppen ezt éljük meg.

CapsLock 2008.07.11. 14:51:01

"Bármeily dianetika vagy szci hátsó oldalain megtalálod. Jah, hogy neked nincs egy se?"

Bizony nincs, és nem is lesz. Ha kidobandó pénzem lenne, előbb adnám akármelyik koldusnak a Nyugati aluljáróban, hogy igya el kedvére, mint a szektátoknak.

jokka 2008.07.11. 14:57:24

ez jó... nem kukázni kellene a scit, hanem vizsgálni! :-)

De tényleg: kedves antirondroid! Kérlek továbbra is szorgalmasan látogasd a xenu.net honlapját, meg persze ezt a blogot, és továbbra is várom, várjuk a:

- a sok orbitális hülyeségeket, ferdítéseket a szciről.
- a sok mantrát, amivel lehet fikázni a szcit.
- meg persze sok elmés hozzászólást ami annyiban merül ki:
"Egy drogos, pszichopata őrült író rémgyenge fantazmagóriájára épített áltudományos maszlag híve vagy!"
Ez volt eddig a csúcs amit ebben a műfajban elkövettek. Mert persze számára drogos, aki drogellenes harcot indít. meg persze őrült, aki vallást (ja bocs szektát) alapít. Meg persze a rémgyenge, áltudományos jelzők is remekek. A maszlag meg a non-plus ultra.

Na eddig fikáztalak titeket.
Innen nem fogok. Mert ezt tényleg könnyű. És most nem vagyok annyira formában, mint egyesek.

Meg szeretném ismerni a sztoridat, hogy hogy ismerkedtél meg a szcivel, milyen hatások, érzelmek érintettek.
Miért nem tudod elfogadni, hogy a szcik tényleg csak azt tudják a szciről, amit saját maguk megértettek, és felfedeztek?
És maga a szci lényege is ez.

Én hidd el értelek téged, hogy vannak súlyos érzelmi, vagy kevésbé súlyosak, és ezzel segíteni szeretnél másoknak.

Hidd el nem jó úgy hozzáállni dolgokhoz:
hogy akkor is bántjuk, ha sapka van rajta, ha nincs akkor meg azért.
Ha nem támogatjuk a drogosokat, akkor az a baj. Ha támogatnánk az lenne a baj.
Ha sokat írunk:
- foglaljuk a helyet, menj máshova, ki kiváncsi rátok?
Ha keveset:
- üldözünk téged, megfutamodunk, nem írunk semmit.

Vannak akik írták, hogy az SP-ről milyen sok tudás van, és azt minek elolvasni.
De hát pont ez adja meg a mély megértést egy bizonyos témakörről.

A Gyermekágyi lázról is publikáltak anno. De amikor semmelweis doktor kijött az elméletével, mindenki (majd mindenki) pocskondiázta. Pedig hatalmas tudományos anyagot hozott létre, és mindenki kiröhögte. Úgy mint ti a szcientológiát.
Itt jut eszembe van 10-15 vallástudós, aki elemezte, és publikálta is a szcientológiáról való tudását. Persze úgy, hogy belemélyedt a témakörbe.
Ti ezt olvastátok?

Ha a szcientológia nem lenne a tudás tudománya, akkor az SP témakörről tényleg csak annyit írt volna, ami a wikipédiában szerepel.

És a wikipédia jól kifigurázta a témakör 1%-nak anyagát, holott a témáról 100x annyi anyag van, mivel sok kérdést vet fel az addíg kutatott anyag.
De a wikipédia szerzői ezekre a kérdésekre/válaszokra nem voltak kíváncsiak, így torzul az infó.
Tehát ha sok anyag van, akkor az a baj.
Pedig mély megértést tárgykörről nem lehet elegendő adat, info nélkül szerezni.

Csak egyszer mélyedj el valamilyen témában igazán nagyon. Érteni fogod miről beszélek. Legyen az festészet, üzletkötés, gyereknevelés, bármi.

jokka 2008.07.11. 15:03:26

Capslock

Köszi elmés hozzászólásod. Jókat röhögtek biztos társaid.
Menj be a könyvtárba, bármelyikbe, és ott is megtalálod.

Erőfeszítést miért nem teszel, hogy legalább 1 órát olvass az általad ellenségesnek vélt oldalról?
Jah persze, ez egy háború, és a csata zajlik. :-)

eerdeklodoo 2008.07.11. 15:04:04

Semmelweist ne tessék Hubbardhoz hasonlítani. Az előbbi tényleg doktor volt, az utóbbi meg annak (is) mondta magát.

Mennyi úgy szci kommentelő nick! Rosszul áll az etthyáz szénája, vagy mi a szösz?

an0234 2008.07.11. 15:09:28

"ez jó... nem kukázni kellene a scit, hanem vizsgálni! :-)"

Hisz epp ezt akarjuk mi is.
Hogy a megfelelo szervek megvizsgaljak.
Akkor egyet akarunk.

an0234 2008.07.11. 15:10:41

"Meg szeretném ismerni a sztoridat, hogy hogy ismerkedtél meg a szcivel, milyen hatások, érzelmek érintettek."

Elnezest, a "mi a bunod" mantra ezutan jon, vagy helyettesitheto ezzel? :)

CapsLock 2008.07.11. 15:27:07

Jokka,

"Erőfeszítést miért nem teszel, hogy legalább 1 órát olvass az általad ellenségesnek vélt oldalról?"

1 órát olvassam Xenut? :) Magadnál vagy? Inkább lemosom az autómat, megsétáltatom a kutyát, vagy söprögetek a ház előtt, ezeknek legalább van értelme.

"Jah persze, ez egy háború, és a csata zajlik. :-)

Eszednél vagy?? Egyébként ki játszik tengerésztisztet, öltözik egyenruhába, katonai rendfokozatok, tisztikar, meg a többi farsangi bohóckodás? :)

jokka 2008.07.11. 15:34:24

PPeter:


"A szcientológia céljai világosak. Nézz utána! Ezek a célok. Ezért küzdünk. Te miért küzdessz itt?"

Tanulj már meg magyarul írni bogárka, ...

folytathatom?

Én: "Akkor taníts kérlek!"
Te: "Hülye vagy aranyapám!"
Én: "Pedig azt hittem nem..."

Jó játék hülyegyerekeknek!

De most tényleg normálisak vagyunk?
Már most magamra is értem.

Én szeretnék veled normálisan beszélgetni, és egy értelmes párbeszédet felépíteni.

Tehát minden sallang nélkül:
"Te miért küzdessz itt? Miért jó ez?
Miért gondolod, hogy neked van igazad?
Szerinted a másiknak semmiben nem lehet igaza?"

jokka 2008.07.11. 15:43:32

eerdeklodoo:

"Semmelweist ne tessék Hubbardhoz hasonlítani. Az előbbi tényleg doktor volt, az utóbbi meg annak (is) mondta magát."

Aha. és most el is hittem, hogy Hubbard doktornak mondta magát. Hol olvastad ezt?

Tudod hány száz, vagy ezer kitüntetést, díszoklevelet kapott különféle városoktól, államoktól, szervezetektől többek között a drogprovenciós, a művészeti, a tanulásfejlesztő... és sokminden más tevékenységéért?

Az utóbbi 3-4 évben jópár Guiness rekordott állított fel az publikációival kapcsolatban.

Persze most mondhatod, hogy mindez hazugság.
De menj el egyszer Saint Hillbe, ott kézzel megfoghatod őket eredetiben.
Másolatokat találsz LRH: Arckép című könyv.

De ha kutatsz a neten is találsz.

an0234 2008.07.11. 15:52:56

Azt h doktornak mondta-e magat, azt igy hirtelen nem talaltam meg, de h atomfizikusnak, azt igen :D
Mondjuk az legalabb ennyire vicces :)

eerdeklodoo 2008.07.11. 15:53:41

Aha. és most el is hittem, hogy Hubbard doktornak mondta magát. Hol olvastad ezt?

Miért, nem így van? (Amellett, hogy szentember, filozófus, fotográfus, vallástudós, szülész-nőgyógyász, tanár, író és tudjisten mi más volt még.) Hát nem hosszú évek kutatásával alkotta meg a Narconon alapjául szolgáló drogprevenciót, a vitamindózist, meg az összes őrültséget, amit leírt? Ha nem végzett orvos és kutató, miért kellene elhinnem egy szót is abból, amit összezagyvált? Tényleg nem érzed az ellentmondást?

Saint Hill? Arckép című könyv? Kell a fenének! Tele a net fotókkal a mester messzeségbe révedő tekintetével. Nekem ennyi pont elég, költsön a hívő többet, hogy megtudja milyen fantasztikus polihisztor volt a nagy ELRON!

jokka 2008.07.11. 15:55:29

örge:

::jokka, --Nem neked kellene meggyőződnőd, hogy ez a cikk igaz vagy sem?

Én ismerem személyesen két érintettet (családtag, meg a Demecs) is az ügyből. Szóval speciel ennek utánajártam már akkor.

::Te egyből elhiszed, hogy Győzike lefeküdt 5 emberrel tegnap? Csak azért mert utálod Győzikét, és a Blikk megírta (hiteles tanukkal), attól az igaz?--
Vicces, ahogy a scientológusok elítélik a médiát, legfőképp a búlvármédiát, miközben az egyik saját szervezetük, a CCHR a honlapján a Blikk és társai cikkeivel mutatják be, hogy a pszichiátriában milyen hihetetlen visszaélések vannak:
www.emberijogok.hu/visszaeles_lista.html
jokka, te ehhez mit szólsz? Most akkor olvassunk Blikket, vagy ne?:)

Ahogy tetszik. Én olvasom. És semmit nem fogadok el fenntartás nélkül, ugyanis jól tudjuk hogyan működik az újságíró elme. Botrány, botrány hátrány.

Visszatérve: a kérdésedre a válasz, nem fogadom el ezeket, mégha a CCHR honlapján reklámozzák. Csak a dokumentált, valós ítélettel rendelkező esetek a mérvadók.

Viszont, ha már idekattintottam, pár érdekes idézet pár főpszichótol:

# Az OPNI főorvosa, Dr. Magyar Iván György 2006-ban elismerte, hogy a pácienseket nem szokták gyógyultnak nyilvánítani.
# Dr. Veér András 1993-ban ezt írta: „Mindaddig tehát, amíg nem ismerjük az elmebetegségek valódi okait, az ellenük való védekezés sem lehetséges.”

A különbség egyértelmű:
- A pszichiátria droggal, gyógyszerrel kezel ma is. Illetve mint olvasható: próbál kezelni. Nem is olyan régen lobotómia, áramkezelés, kényszerbeszállítás volt a tarsolyban. Ma is ágyhoz kötöznek, vagy ketrecbe zárnak embereket.
Még nem voltam szcientológus, de kb. 15 éve egy orosz pszichiátriai intézményt láttam a tv-ben 2 órás tényfeltáró dokumentumfilm volt. Szörnyű, még a börtönnél is mocskosabb fizikai, és szellemi körülmények voltak ott.

an0234 2008.07.11. 15:56:50

Milyen jo, hogy nem oroszorszagban elunk, ugye, es nem kell ezzel felreterelni a dolgokat.

eerdeklodoo 2008.07.11. 15:57:15

Na az atomfizikus pont kimaradt a felsorolásból. :p

Különben meg nem értem, miért abba a mondatba kellett belekötni. Semmelweis doki volt, Elron meg nem. De tényleg azt hitte magáról.

jokka 2008.07.11. 16:00:30

örge:

Korábban írtad, hogy a 2007es Nemzeti Alaptanterv már mit tartalmaz.
Ez örvendetes. Végre a rendszerváltás után 18 évvel.
De ha tényleg most már javulni fog az oktatás, annak én nagyon örülni fogok. Mert a gyermekeim jó iskolákba szeretném járatni.

an0234 2008.07.11. 16:00:38

Idezzunk mar, csak hogy ne meruljon fel, hogy az ujjambol szopom:

"I happen to be a nuclear physicist; I am not a psychologist nor a psychiatrist nor a medical doctor."

[....]

"To some degree, it was my responsibility that this world got itself an atom bomb, because there were only a handful of nuclear physicists in the thirties - only a handful. And we were all beating the desk and saying "How wonderful it will be if we discover atomic fission," because we decided that the thing to do with atomic fission was to go out and discover the stars, to make big passenger liners that would go ten times around the world on the same fuel. This was what we endeavoured to do with atomic fission. The government stepped in and gave us three billion dollars. I had nothing to do with that program; I would *not* have had anything to do with the program. Three billion dollars to destroy all of man."

Quoted from Dianetics: The Modern Miracle, February 6, 1952.

Also found transcribed in the "Research and Discovery" series, Old Tech volumes, Vol. 3 page 470 and New Tech Volumes. Vol. 5 page 143

an0234 2008.07.11. 16:02:12

Jokka, ahhoz kepest hogy a mi idonkben nem volt meg semmifele nemzeti alaptanterv, meg egeszen normalisan felnottunk, es ember lett belolunk igaz? Es talan ertunk is ehhez-ahhoz, szakmank es munkank is van.. nemhinnem hogy ez barmifele alaptantervtol fugg :)

jokka 2008.07.11. 16:03:43

an0234 2008.07.11. 12:33:36
::"Kollektív felelősségtudat?
Márhogy ez hány emberben? 50? 100? Majd ha 100.000 ember tüntet, talán."

Osszeadtad a vilag osszes varosaban tunteto emberek szamat?
Kezdheted. Koszi.

Én Magyarországban gondolkodtam. De okés. Legyen kollektív felelősségtudat.

Tudsz még hasonló szervezetekről, mint a tiétek?
De ez most tényleg kérdés. Más is válaszolhat.

eerdeklodoo 2008.07.11. 16:04:38

Köszönet... akkor viszont végképp jogos, hogy miért foglalkozott olyasmivel, amiről saját bevallása szerint fogalma sincs.

Ez az atomfizikus téma... Pszichiáterek ilyen kijelentések után nem vizsgálták meg? Mekkora esettanulmány lehetett volna az ürge!

an0234 2008.07.11. 16:04:49

Anonymous globalis, es nem szervezet.
Mas problema nincs a kerdeseddel.

jokka 2008.07.11. 16:12:34

Kb. 50 hozzászólás alatt nem érkezett
érdemi válasz ezekre:

Reformer belinkelésére:
Nem akarok kötözködni, de az
általad belinkelt határozatok, nem
határozatok, hanem tárgyalások.

Hol vannak a jogerős ítéletek?

Mary Sue Hubbard ítélete melyik?
Mi bizonyítja, hogy 5 évet ült börtönben?

Az állítólagos LRH utasítások betörésekre
mitől hitelesek?
Én csak fénymásolt lapokat látok.

A törvénytelenségeket büntetni kell
akárki is követte el őket.

Lesz erre konkrét válasz?
Vagy felejtsem el?


:: CConstantine · www.xenu.net 2008.07.11. 13:05:35

Kulturáltan kérlek! Miért is ne lehetne?

an0234 2008.07.11. 16:15:10

www.holysmoke.org/cos/mary-sue-hubbard-et-al-sentencing-memorandum.htm
Erre gondolsz esetleg?
Valszin mas forrasbol is meglesz, egyszeruen ezt dobta ki elsonek a gugli.

jokka 2008.07.11. 16:29:24

::: an0234 2008.07.11. 16:02:12
Jokka, ahhoz kepest hogy a mi idonkben nem volt meg semmifele nemzeti alaptanterv, meg egeszen normalisan felnottunk, es ember lett belolunk igaz? Es talan ertunk is ehhez-ahhoz, szakmank es munkank is van.. nemhinnem hogy ez barmifele alaptantervtol fugg :)

Kérlek kisérd figyelemmel a blogotokat.
Ezt nem én írtam, hanem egy anonyomustársad.
Én csak reagáltam rá.

Hogy is mondjátok ezt? Láblövés? :-)

Az én véleményem pontosan az ami a tied, hogy
a mi időnkében sokkal jobb volt az iskolarendszer, mint most. Bár már akkor is eléggé el volt kurva.
Hátha most javul valamit, de ebből valami hatás legalább 5 év múlva lesz.

:: an0234 2008.07.11. 16:04:49
Anonymous globalis, es nem szervezet.
Mas problema nincs a kerdeseddel.

Akkor tudsz ilyen más globális nyomulásról?

Nem ,nem mondom, hogy kötözködsz, és
áhh... szerintem nem terelsz...
... és persze nem is fikázol...

Csak hogy a ti vádjaitokat emlegessem.

:: eerdeklodoo 2008.07.11. 16:04:38
... akkor viszont végképp jogos, hogy miért foglalkozott olyasmivel, amiről saját bevallása szerint fogalma sincs.
Ez az atomfizikus téma... Pszichiáterek ilyen kijelentések után nem vizsgálták meg? Mekkora esettanulmány lehetett volna az ürge!

Jah... persze. Ilyet én is tudok:
eerdeklodoo nagyszerű esettanulmány lenne a pszichiáterek számára.
Órákat, napokat, heteket tölt olyan emberek, szervezetek fikázásával, akikről dunsztja sincs.
Mindezt tök anonym módon teszi.
Nagyszerű esettanulmány lehetne!
Megvizsgálták már pszichiáterek?

Kedves eerdeklodoo!
Miért foglalkozott olyasmivel, amiről saját bevallása szerint fogalma sincs?
Talán mert érdekelte? És pont ezért?
Téged is érdekelt anno az autó, pedig fogalmad nem volt róla amikor először vezettél.
Egyébként melyik mondat volt ez? (az angolom kevés)

jokka 2008.07.11. 16:32:16

:: an0234 2008.07.11. 16:15:10
www.holysmoke.org/cos/mary-sue-hubbard-et-al-sentencing-memorandum.htm
Erre gondolsz esetleg?

Na alakul. De ez tárgyalási jegyzőkönyv, ha jól látom. Hol az ítélet? A jogerős, nem az elsőfokú.
És hol van, hogy hol, mikor szabadult.

an0234 2008.07.11. 16:38:25

"Blogunk" - enyem nem, en csak kommentelgetek :)
Nem csak a te dolgaidra, barki hozzaszolasara, ha ugy gondolom hogy reagalni akarok ra. Mivel semmi kozunk egymashoz a tobbiekkel, siman elterhet a velemenyunk, ennelfogva nem hiszem, hogy "labonloves" lenne, hiszen ebben pl a sajat csaladomban is siman elofordulhat, hogy nem ertunk egyet mind :)

Egyebkent nem terelek es nem fikazok. Nem vagyok resze semmilyen szervezetnek. Javaslom a google hasznalatat, ha ilyen "szervezodesekrol" akarsz tajekozodni, en bevallom sose tettem ilyet, mert nem akarok sehova sem tartozni, nem vagyok az a szervezodos tipus. Ha van ilyen, minden bizonnyal fogsz talalni.

A masik hozzaszolasodra szinten ezt mondanam: ha a fentit en egyetlen keresoszo beirasaval megtalaltam, biztosan te is raakadsz arra, ami konkretan erdekel. 2008 van, a legtobb ember mar eleg jol tudja az internetes keresoket hasznalni, szoval csak batoritani tudlak, hogy keresgelj, ne kelljen nekem megtennem helyetted. Azert vagtam az elobb is be neked az elso talalatot rogton, mert kozben neha massal is foglalkoznom kell :)

CConstantine · http://www.xenu.net 2008.07.11. 16:38:39

jokka:
ne légy demagóg és fanatikus, kérlek!
Miért is ne lehetne?

Translator +X+ · http://www.szabadzona.hu 2008.07.11. 16:42:52

:: Reformer 2008.07.11. 08:26:17

Ha már szó volt a szci jogi felelõsségrevonásáról, két könyvet hadd ajánljak:

freezone.org/timetrack/data/Hidden_Story/index.htm
freezone.org/timetrack/data/Playing_Dirty/index.htm

Csak hogy konkrétan mirõl volt szó, ez nem egy szimpla "bûnös volt, megbüntették" játék, inkább koncepciós témakör...

:: an0234 2008.07.11. 15:09:28
:: Hisz epp ezt akarjuk mi is. Hogy a megfelelo szervek megvizsgaljak. Akkor egyet akarunk.

Ja igen, a CIA is azért terjesztette el LRH hajójáról, hogy CIA kémhajó, mert vizsgálta, ugye? :D

:: jokka 2008.07.11. 15:43:32
:: Másolatokat találsz LRH: Arckép címu könyv.

Ezt azért nem kellene emlegetni, öngól lesz belõle ;)

:: an0234 2008.07.11. 16:02:12
:: Jokka, ahhoz kepest hogy a mi idonkben nem volt meg semmifele nemzeti alaptanterv, meg egeszen normalisan felnottunk

Azért az jó lenne, ha standardardizálják az iskolai oktatást, és mindenhol mindenki ugyanazt megtanulja...

jokka 2008.07.11. 16:43:37

jokka:
ne légy demagóg és fanatikus, kérlek!
Miért is ne lehetne?

Ismersz engem?
Tudod az szokta az embert vádolni valamivel, amiben
ő maga is "tettes".

an0234 2008.07.11. 16:49:01

Trans: ez a CIA-s sztori ez aranyos, ezt most hallom eloszor :) Majd rakeresgelek, jopofa olvasmanynak tunik :)

jokka 2008.07.11. 16:51:18

::an0234

::Egyebkent nem terelek es nem fikazok. Nem vagyok resze semmilyen szervezetnek. Javaslom a google hasznalatat, ha ilyen "szervezodesekrol" akarsz tajekozodni, en bevallom sose tettem ilyet, mert nem akarok sehova sem tartozni, nem vagyok az a szervezodos tipus. Ha van ilyen, minden bizonnyal
fogsz talalni.

De mit írjak be keresőbe? anonymushoz hasonló mozgalom "szerveződés"?
Sose tettél ilyet, tehát akkor ez most az első.
És mi ösztönzött ide kerülni?
Tényleg érdekel.

::A masik hozzaszolasodra szinten ezt mondanam: ha a fentit en egyetlen keresoszo beirasaval megtalaltam, biztosan te is raakadsz arra, ami konkretan erdekel. 2008 van, a legtobb ember mar eleg jol tudja az internetes keresoket hasznalni, szoval csak batoritani tudlak, hogy keresgelj, ne kelljen nekem megtennem helyetted. Azert vagtam az elobb is be neked az elso talalatot rogton, mert kozben neha massal is foglalkoznom kell :)

De pont ez az, hogy keresgélek, keresgélek, de konkrét jogi ítélet nincs, nem találok, csak jegyzőkönyveket. Ugyanis az egyház még 1996-ban azt állította, hogy minden pert eddig megnyert. Ami nem kevés volt (kb. 100) valljuk be. Kiváncsi vagyok azóta is, hogy talált-e erre valaki bizonyítékot.

Azóta egyébként volt egy per spanyolban, ami elveszített, konkrétan maga a spanyol egyház, de rá pár évre visszaperelt, és akkor nyert. Ennek hatására lett Ideális Org hamarosan spanyolban, aminek megnyitóján Tom Cruise is részt vett, akkor még Penelope Cruzzal az oldalán.

jokka 2008.07.11. 16:54:30

sorry... inkább azt mondom, hogy valaki azt mondta 1996-ban, hogy nem veszített pert.
Leírva nem láttam sehol.

jokka 2008.07.11. 16:59:05

Nem emlékszem ki írta, hogy nézzek utána
az Anonymus történetének.
Hol tehetem meg?

Wikipédia?
Valami más aránylag független oldal?

örge 2008.07.11. 16:59:31

--:: an0234 2008.07.11. 16:02:12
:: Jokka, ahhoz kepest hogy a mi idonkben nem volt meg semmifele nemzeti alaptanterv, meg egeszen normalisan felnottunk

Azért az jó lenne, ha standardardizálják az iskolai oktatást, és mindenhol mindenki ugyanazt megtanulja...--

Na, ebben tökéletesen egyetértek veled:)

an0234
Veled viszont nem tudom miben nem értünk egyet.
Az ősember is felnőtt egészen normálisan villanykörte és alsógatya nélkül, de itt most nem erről volt szó.

örge 2008.07.11. 17:00:23

Bocs, lemaradt valami, az előző hozzászólás eleje Transzinak szólt.

an0234 2008.07.11. 17:02:21

En az angol szavak hasznalatat javasolnam, sokkal tobb talalat lesz. Kiserletezd ki, ez egy ilyen kreativ szakma, marmint az infobanyaszat :) Indulasnak az antiscientology pl egesz jo lehet, lehozza a fel internetet.

"Sose tettél ilyet, tehát akkor ez most az első.
És mi ösztönzött ide kerülni?"

Hiszen mondom: nem tartozom sehova, nem kerultem sehova. Igy aztan ez nem is az elso. Elmondom a velemenyemet egy nyilvanos weboldalon. Van akivel egyetertek, es van akivel nem. Gondolom ez alapjan gondolod, hogy "tartozom" azokhoz, akikkel egyetertek, pedig igazabol semmi kozunk egymashoz.

Az itelettel kapcsolatban, ha nem jo az angolod, honnet tudod, hogy az altalam beidezett jo sok oldalas angol dokumentumok konkretan hanyadfokon szulettek, es mit mondanak ki?
Egyebkent a google-lal kulonbozo ujsagok korabeli kiadasait talaltam, pl a washington post-et, ami azt mondja, hogy 1981 korul, nagyjabol egy eves bortonbuntetest toltott le Hubbard felesege (az itelet negy ev volt, gondolom jo magaviseletert vagy hasonlo okokbol szabadult). Ez konkretan szerintem nem elsofoku itelet, hanem a vegleges eredmeny, de majd egy joghoz nalam jobban erto valaki megcafol, ha nem igy van:

www.lermanet.com/scientologynews/washingtonpost/conviction-120779.htm
www.sfgate.com/cgi-bin/article.cgi?file=/chronicle/archive/2001/02/12/MN115109.DTL

an0234 2008.07.11. 17:04:58

Orge: elnezesedet kerem, jobban atolvasva konnyen lehet, hogy en ertettelek felre, es elhamarkodottan reagaltam. Lo, negylab, megbotlas :)

örge 2008.07.11. 17:08:18

an0234,
oké:)

PPéter 2008.07.11. 17:09:28

Anon0234, most tényleg Te keresgéled neki a linkeket, azt bizonyítandó, hogy miket követett el a mocskos szektája? Hozzon már ő egy (Kiskegyed asztrológia rovatánál komolyabb) linket arról, hogy a szcientológua tech működését bebizonyították tudományosan.

- Ha eddig ezekről nem tudott, most már nem is fogja elhinni. Mivel nem saját maga nem látta, ezért ez sem fogadja majd, blabla, hiszen üvegesre auditált rondroid...
- Ha tud ezekről, akkor meg folytatja a hazugságot és úgyis beleköt, hogy ezt bárki írhatta, és különbenis LRH az egy atomfizikusdoktorzsenihajóskapitányháborúshőspolihisztor volt és axióma, hogy amit a vén drogos hulladék leírt, az úgy is vagyon.

an0234 2008.07.11. 17:17:14

PPeter: Tudod, az is megfordult a fejemben, hogy legalabb osszegyujtok par linket, hogy aki erre teved, es erdekli, rogton olvashassa oket. Ne mondhassa senki, hogy ugy osztom az eszt, hogy nem kerestem utana. De azert nem tervezek keresorobotot jatszani senki helyett :)

Amugy pl szemely szerint engem (shame on me) nem erdekel, hogy mukodik-e a tech. Vicces, jot szorakozom rajta, ostobasagnak tartom, de az meg nem art senkinek. Az en ellenszenvem az "egyhaz" ellen iranyul.

Es mielott jon vki hogy "debezzegakeresztenyek", azt az egyhazat se tartom feltetlenul szuksegesnek. Hinni egyhaz nelkul is lehet, ahhoz semmilyen szervezetnek nem kell, hogy koze legyen.

Translator +X+ · http://www.szabadzona.hu 2008.07.11. 17:17:17

PPéter, te egyedül is ki tudod törölni a popódat, vagy ahhoz is tudományos leírás szükségeltetik? :DDD

Translator +X+ · http://www.szabadzona.hu 2008.07.11. 17:18:56

:: an0234 2008.07.11. 17:02:21

A Playing Dirty-t csak olvasd majd el...

jokka 2008.07.11. 17:29:00

::Ppeter
axióma, hogy amit a vén drogos hulladék leírt, az úgy is vagyon.

Neked is írom, az szokott másokat ilyenekkel vádolni ennyire kritikusan, aki maga is "tettes" ebben. De irosgass még ilyeneket.

Te neked nagyon szelektív hallásod lehet...

Mert épp nem axióma elfogadni amit LRH írt.
Sőt ezeket kell a szcientológusoknak a legtüzetesebben megvizsgálni, hogy tényleg úgy van-e. És ha úgy találja a kedves szcientológus, hogy baromság, akkor ne fogadja el.

De ezt már ezerszer leírtuk. Neked is hányszor írjuk még le?

Ja és majd pár kommenttel később jön a vád:
A szcientológusok csak ugyanazt szajkózzák. Ugyanazt mondják, meg ugyanaz a szöveg, meg semmi mást nem tudnak, ugyanaz.

Igen ugyanaz: vizsgáld meg, ha baromság vesd el, ha szerinted meg működik, akkor használd.
SEMMI nem kötelező. Semmi nincs ráderőltetve.

eerdeklodoo 2008.07.11. 17:36:28

jokka, tényleg nem tudom, mi van veled. rád egy rossz szót sem mondtam, csak a Mesterre, továbbra is jogosan. Persze arra megint nem reagálsz, hogy aki saját állítása szerint nem orvos, miért fantáziál orvosi kérdésekben.

én soha nem állítottam magamról, hogy atomfizikus vagyok. azt sem, hogy csillagász, pedig imádom a csillagászatot... és még jónéhány természettudományt írhatnék. de nem vagyok geológus, biológus, meteorológus, vagy akármilyenológus, pedig érdekel az összes téma és sokat olvasok. ellenben elron csupán annyit állított magáról, hogy atomfizikus: "I happen to be a nuclear physicist" Kíváncsi vagyok, melyik egyetemen végzett atomfizikát...

Az alatta lévő bekezdésről pedig már ne is beszéljünk: részben neki köszönhetjük az atombombát. Ha jól értem, azért, mert szeretett volna ő is az űrben kószálni, és atomfizikusként azért csapkodta az asztalt (most tükörfordítottam),hogy rájöjjenek a maghasadásra. De persze ő nem volt benne a pusztításban, soha nem lett volna. Szóval lényegében az űrben akart kószálni, ettől lett atomfizikus. Túl sok értelem nem szorult abba a bekezdésbe sem, de már ne haragudj... az ürge agyhalál. Nem én képzelem magam mindenféle tudornak, hanem a Mester.

PPéter 2008.07.11. 17:44:14

Kedves szci-fanok, tényeket kérünk, nem terelést és támadást. Majd értesítsetek, ha a szcientológia kinőtt az áltudomány posványából. Még egyszer leírom, aztán megyek vacsorázni:

Hozzatok egy (Kiskegyed asztrológia rovatánál komolyabb) linket arról, hogy a szcientológia tech működését hitelt érdemlően, tudományosan bebizonyították.

Olyan nehéz megérteni ezt? Nehézség esetén, szótisztázáshoz ajánlom LRH (CAC, CACIB, C3PO) "Hogyan különböztessem meg a thetánt a propántól" c. hiánypótló könyvét, amely az új Alapok mellé jár - megrendelhető önmegsemmisítő CD-ROM-on vagy fekete lapra fekete tintával nyomott, egyszer olvasható kiadásban.

jokka: LRH egy vén, drogos hulladék volt. Az egyháza is ehhez méltó szinten állt és áll.

Transzi: nem, nem kell tudományos leírás a seggtörléshez, ellenben én tudok papírt is használni, mert nincs a kezemhez nőve a bubiméter.

an0234: engem azért érdekel, hogy működik-e a tech, mert MŰKÖDŐKÉPESNEK ÁRULJÁK, tudományként mutatják be. Ha szimplán hitként kezelnék, amihez önkéntesen lehet csatlakozni, ingyen megismerni, majd elvetni, akkor nem érdekelne. De mivel tudományként áruljék, pénzért, valamint más tudományok képviselőit támadják vele, ezért úgy hiszem, tartoznak azzal, hogy bebizonyítják: működik. Ehhez meg nem elegendő, a "jobban érzem magam tőle, tehát ez tudományosan igazolt" módszer, mert akkor a kártyavetés és zaccból jóslás is tudomány lehetne.

Translator +X+ · http://www.szabadzona.hu 2008.07.11. 17:47:37

:: jokka 2008.07.11. 17:29:00
:: De ezt már ezerszer leírtuk. Neked is hányszor írjuk még le?

Írd le tudományos publikációban, hátha elhiszi :D

PPéter 2008.07.11. 17:47:46

"vizsgáld meg, ha baromság vesd el, ha szerinted meg működik, akkor használd.
SEMMI nem kötelező. Semmi nincs ráderőltetve."

Milliókat hagyjak ott, hátha működik mi? Aztán ha mégse működik és a szerződés szerint kérném vissza a zsetont, akkor meg SP leszek és lehet zsarolni, tönkrevágni az auditálásaim és egyéb módszerekkel megszerzett személyes adatok segítségével. Bejönne mi? GENNYES SZEKTA. Hulladék egy emberke vagy, hogy ezt a posványt véded.

PPéter 2008.07.11. 17:49:58

Na látom, Transzit a végén visszafogadja a csörcsi, olyan mélységes harmóniában borulnak össze itt jokka elvtárssal. Össze is nő, ami összetartozik. :D

Translator +X+ · http://www.szabadzona.hu 2008.07.11. 17:50:39

PPéter, de hát ha nincs kétszáz tudományos cikk róla, akkor hogyan tudod eldönteni, hogy működik-e, amit csinálsz?

PPéter 2008.07.11. 17:52:52

Transzi, elnézést, de szerintem beteges vonzódásod a seggtörlésem részleteinek megismeréséhez, kissé bizarr. Fordulj ovorshoz.

eerdeklodoo 2008.07.11. 17:54:18

Transzi, az egész szci tapasztalás olyan, mint a szellemlátás. Sokan állítják, hogy szellemekkel állnak kapcsolatban. Ettől tudományosan nem bizonyított, hogy vannak is... vagy ufók... vagy fénylények... vagy tündék... vagy kristálygyerekek... fogtündérek... stb

A hitbe beleférne az egész hókuszpókusz, de ne nevezzük már tudománynak...

Translator +X+ · http://www.szabadzona.hu 2008.07.11. 17:57:04

:: PPéter · www.burn.hu 2008.07.11. 17:52:52
:: Transzi, elnézést, de szerintem beteges vonzódásod a seggtörlésem részleteinek megismeréséhez, kissé bizarr. Fordulj ovorshoz.

Neked bejött? :DDD

PPéter 2008.07.11. 17:58:41

A kérdésekre válaszolj, hazug ember, ne terelj.

Translator +X+ · http://www.szabadzona.hu 2008.07.11. 17:59:29

:: eerdeklodoo 2008.07.11. 17:54:18
:: Transzi, az egész szci tapasztalás olyan, mint a szellemlátás.

Az lehet. De ha folyamatosan mindenkinél el tudom érni (azaz reprodukálható), hogy szellemet lásson, az már talán kicsit túlmutat a mezei spritizmuson, és vizsgálatra érdemesnek kell lennie, nem gondolod?

:: A hitbe beleférne az egész hókuszpókusz, de ne nevezzük már tudománynak...

Hát nem is az a lényege, hogy higgy benne...

Amőgy az, hogy adott szabályok alapján adott eredményeket képes reprodukálni, az nálam már közelíti...

jokka 2008.07.11. 18:08:06

::eerdeklodo:

::atomfizikus kérdés "I happen to be a nuclear physicist" Kíváncsi vagyok, melyik egyetemen végzett atomfizikát...

Meg tudod mondani melyik kiadványban olvasható magyarul? Mert ennek utánanézek.
Sokszor a szövegkörnyezet is kell nézni. De egyébként tényleg tanult fizikát (arra nem emlékszem milyet, lehet atom...) Kérték is hogy menjen előadást tartani, ahol ez nem biztos, hogy helyes infó, de diszdoktorrá avatták.
De előadást tuti tartott.

::Persze arra megint nem reagálsz, hogy aki saját állítása szerint nem orvos, miért fantáziál orvosi kérdésekben.

Attól, még érdekelheti orvosi kérdések. Egy filozófust, kutatót? Miért ne?

::az ürge agyhalál. Nem én képzelem magam mindenféle tudornak, hanem a Mester.

Képzeli? Egész sok mindent alkotott. Ha csak az 1%-át alkottam volna. Csak annyira jó fotós lennék, mint ő. Az az egyik hobbim.
Agyhalál? Olvastál INGYEN könyvtárban könyvet tőle.
Elegem van a sok elmés: "hogy én arra költsek ennyi-meg annyi forintot? akkor inkább a koldusnak...stb..." féle reagálásból.
Legyetek kicsit kreatívabbak!

::PPéter
::Milliókat hagyjak ott, hátha működik mi? Aztán ha mégse működik és a szerződés szerint kérném vissza a zsetont, akkor meg SP leszek és lehet zsarolni, tönkrevágni az auditálásaim és egyéb módszerekkel megszerzett személyes adatok segítségével. Bejönne mi? GENNYES SZEKTA. Hulladék egy emberke vagy, hogy ezt a posványt véded.

Igen... tőled 2 milla kell. Ennyi hiányzik nekem, amit jutalékként ki is fizetnek nekem. Menj el kérlek! :-)
Az előbb válaszoltam: menj már el egy könyvtárba!
Jah, hogy évek óta nem jártál egybe se, és tartasz tőle, hogy eltévedsz?

GENNYES, HULLADÉK, POSVÁNY... picit kreatívabban kérlek!

Csak egy kérdés neked címezve:
Láttál az utóbbi időben tehenet, amit ténylegesen tehénnek is láttál? Tudod, olyan foltosnak?
(A kíváncsiaknak majd elmondom hétfőn a megoldókulcsot)

jokka 2008.07.11. 18:09:40

Translator +X+ · www.szabadzona.hu 2008.07.11. 17:47:37
:: jokka 2008.07.11. 17:29:00
:: De ezt már ezerszer leírtuk. Neked is hányszor írjuk még le?

Írd le tudományos publikációban, hátha elhiszi :D

Nehogy egyetérts velem! :-)

Még olyanokkal vádolnának, mint ahogy már vádolnak is minket, hogy összenövünk.

Dr. Kix 2008.07.11. 18:10:39

Egyre több itt a szcidióta. Ezek szerint egyre jobban frusztrálja őket, hogy ez az egy szimpla blog nagyobb látogatottságot generál, mint az összes szci oldal együtt.

Kommentjeikkel próbálják ellehetetleníteni a bloghozzászólásokat, kevés sikerrel. Egyrészt rutinosan át lehet ugrani ezeket a terjengő konkrétumoktól mentes, fellengzős, személyeskedő hozzászólásokat. Másrészt, meg ha beleolvas az ember, akkor is csak az látszik, hogy folyamatosan lövöldözik a saját lábukat.

(PPéter kommentelését sem értem mindig: mármint szórakoztató és értelmes -szóval ne hagyd abba-, de azért szélmalomharc küzdeni a sablonválaszokkal.)

jokka 2008.07.11. 18:17:48

:: PPéter · www.burn.hu 2008.07.11. 17:58:41
A kérdésekre válaszolj, hazug ember, ne terelj.

Talált süllyedt! Most nem volt rajta sapka.

Ha meg válaszol a kérdésekre, akkor meg ne foglald a helyet. Meg azt hiszi, hogy ezzel eredményt érhet el... stb... Pedig ekkor van rajta sapka.

:-)

Egyébként úgy látom tényleg, Translator nagyon
hajt, hogy megválaszolja a kérdéseket, amúgy ánblokk a blogban.

Én kezdek fáradni...

Nem kell elfogadni sem hitként sem tényként amiben nem hiszel, amit nem úgy találtál, hogy igaz.


Lrh írt valamit? És?
Sőt ezeket kell a szcientológusoknak a legtüzetesebben megvizsgálni, hogy tényleg úgy van-e. És ha úgy találja a kedves szcientológus, hogy baromság, akkor ne fogadja el.

De ezt már csak másoltam, egy régebbi idézetemből...

Várom a flood vádját.
Persze nagyon kreatív legyen, valami ilyesmi:
"Te gennyes floodoló, ugyanazt szajkózó, sehonnai bitang ronsci droid!!!"

Tudom ez gyenge volt. Kérlek valami jót! :-)

eerdeklodoo 2008.07.11. 18:18:23

jokka:
fogalmam sincs, hol olvasható magyarul, de fentebb be van linkelve a forrás, meg lehet nézni, létezik-e egyáltalán magyar fordítása. tényleg annyit alkotott, hogy fordítóhadak kellenek az anyagok lefordításához.

Nem, nem olvastam tőle. Pont elég megnézni a hivatalos szcientológia honlapokon lévő milliónyi idézetet, hogy ne is akarjam a kezembe venni egyik borzadalmát sem. Mindegy, hogy angolul, vagy magyarul, annyi szónak adott új jelentést, hogy persze, hogy szótisztázni kell, hogy bárminemű értelmet felfedezzen az ember a mondatokban.

Jokka, a hivatalos miaszcientológia oldalon említik, hogy tanult fizikát/atomfizikát, nagyjából egy évig. Én néhány évig tanultam egy tudományágat, de váltottam, nem fejeztem be az egyetemet - mondhatom magam tudósnak?

Érdekelje az orvostudomány - de milyen alapon fogadjam el LRH tudományosnak mondott állításait a vitaminokról, a sugárzás emberre gyakorolt hatásairól, a szerinte nem létező zsírsejtekről? Közelébe sem ment életében sem egy orvostudományi egyetemnek!

PPéter 2008.07.11. 18:19:45

Kedves jokka, én járok könyvtárba, méghozzá olyanba, ahol nem csak a H-val keződő szekció egy részét szabad csak olvasni :D

Éppen hat nappal ezelőtt láttam több tehenet is legelni egy mezőn. Bizonyára ennek nagyon sok köze van ahhoz, hogy a szcientológia nem áltudomány. :D

jokka 2008.07.11. 18:25:37

Kix:
Már csak te hiányoztál.

Kezded az üldözési mániáddal, ez egy népbetegség az antisci-idióták között?
Ellehetetlenítéssel...
Frusztrálással...
láblövésekkel...
sablonválaszokkal...

Komolyan doktori disszertációt fogok írni a sablonválasz fikázásból, amivel a szcikommentelőket illetik.

És persze az ellentábor pedig nem sablonos ó nem...
Ők nagyon kreatívak azzal a a mocskolódó, rondroid, scidióta, őrült, drogos... szövegekkel.

Ez is sablonválasz volt, csak nyugodtan.

Ha valakinek mondd valamit:
A = A = A = A

És most komolyan:
én is szélmalomharcnak gondolom ezt...
Te mondasz valamit, én vagy más megválaszolja.
Én vagy más sci mondoo valamit. Bemegy, kimegy.
Vagy be sem megy!

jokka 2008.07.11. 18:29:45

PPéter

A Kérdés ez volt:
Láttál az utóbbi időben tehenet, amit ténylegesen tehénnek is láttál? Tudod, olyan foltosnak?

Erre te: ...hat nappal ezelőtt láttam több tehenet is...

Te még a kérdést sem tudtad értelmezni, pedig tényleg csak ezt kérdeztem tőled. Megválaszolhatod, de már sejtem a tesztem eredményét! Ugyanis ez egy teszt volt.
De nem ítéllek el, csak értelek. De tényleg!
Még az is lehet valahol találkozunk majd. Na csá.

eerdeklodoo 2008.07.11. 18:31:45

Transzi:

de, kell, hogy higyjen benne. Ha nem hisz benne, félrerakja a Dianetikát és soha az életben eszébe nem jut, hogy tovább haladjon a Hídon.

A szellemlátóknak meg jósnőknek is csupa pozitív statjuk van, elvégre a kuncsaftok 99,99%-a tapasztalt valamit náluk. Miért? Mert hisznek a természetfelettiben. A többi ember meg nem megy jósnőhöz, mert lehúzásnak tartja.

Ismered azt a módszert, hogy ha valaki fél valamitől, vagy kételkedik önmagában, többször, egyre hangosabban elmondatják vele, hogy "meg tudom csinálni"? A végén tényleg önbizalma lesz és elhiszi, hogy sikerülhet. Vagy az a diák, aki optimistán áll egy vizsgához, valószínűleg jobban teljesít, mint aki azt mondogatja, hogy nem tud semmit. Innentől kezdve viszont pszichológiáról beszélünk.

Szóval ha valaki hisz az előző életben, meg az engramokban, az tapasztalni fog.

PPéter 2008.07.11. 18:34:34

jokka: mért, szerintem minek láttam őket, ha nem ténylegesen tehénnek, szerencsétlen ember? Most azt volt a bajod, hogy nem szótisztáztam végig a kérdésed és nem egy rondroid választ adtam, miszerint "Igen, láttam az utóbbi időben egy tehenet, amelyet ténylegesen tehénnek láttam, tudod, olyan foltosnak"? :D
Ez kész, teljes agyi nyomor :D

jokka 2008.07.11. 18:34:38

::eerdekloodo:
Jokka, a hivatalos miaszcientológia oldalon említik, hogy tanult fizikát/atomfizikát, nagyjából egy évig. Én néhány évig tanultam egy tudományágat, de váltottam, nem fejeztem be az egyetemet - mondhatom magam tudósnak?

Nem persze, hogy nem. Csak ha úgy érzed, hogy az vagy.
Meg ha diszdoktorrá avatnak valahol. Nem azért mert ott tanultál, hanem mert érdemeket szereztél a tárgyban.
De kérlek hagyj időt, hogy utánanézzek magyarul. Bár nem tudom melyik könyv lehet ez.
Nem mindegy hogy milyen kontextusban említi, hogy ő atomfizikus.

eerdeklodoo 2008.07.11. 18:37:31

jokka

"hanem mert érdemeket szereztél a tárgyban."
hát ez az. még a hivatalos oldal is nagyjából 1-1,5 évre teszi LRH egyetemi tanulmányait. Ennyit a nagy kutatóról.

jokka 2008.07.11. 18:41:23

::eerdekloodo:
::de, kell, hogy higyjen benne. Ha nem hisz benne, félrerakja a Dianetikát és soha az életben eszébe nem jut, hogy tovább haladjon a Hídon.

Engem pont fordítva talált el a szci. Végre egy vallás, vagy filozófia amit nem kell elhinni, hanem ha úgy gondolod, hogy helyes a megfigyelési eredményed, akkor fogadd el, ha nem akkor meg vesd el.
Dehogy kell hinni benne!
Én lennék az első aki kilép, ha találnék ilyen LRH
idézetet.

::Szóval ha valaki hisz az előző életben, meg az engramokban, az tapasztalni fog.

Az előző élet: akár hiszed nem. én nem hittem benne. Abszolút nem. Pedig mennyi előadást olvastam, meg hallgattam a szcik akkor még "baromságnak" gondolt gondolatairól az előző életek tárgyában.
Hiszen nem emlékszem rájuk. Akkor nem is létezhet.
Aztán 1-2 éve történt egy fordulat.
Auditálás közben feljött valami... aztán elég mélyen intenzíven.
Számomra nem hit kérdése ez sem. Tapasztalat van róla, vagy sem?
És abszolút megértem, ha valaki nem hisz benne, attól nem lesz értéktelenebb.

jokka 2008.07.11. 18:43:49

:: eerdeklodoo 2008.07.11. 18:37:31
::jokka
::"hanem mert érdemeket szereztél a tárgyban."
hát ez az. még a hivatalos oldal is nagyjából 1-1,5 évre teszi LRH egyetemi tanulmányait. Ennyit a nagy kutatóról."

Te csak egyetemen tanultál?
Érdemeket, nem érdemjegyeket...
Akár hiszed, akár nem van akinek 1 évig tart azt a tudást felfognia (most nem LRH-ra gondolok elsősorban), amit nekünk 4-5 évbe. van akinek 20-25 év is kevés.

eerdeklodoo 2008.07.11. 18:47:47

Jokka, 1 év alatt garantáltam nem vett át 5-10 év anyagnyi tudást. Persze nem lehetetlen, de annyi mindent csinált a drága, hogy mikor lett volna ideje az elődöket tanulmányozni.

Érdemek, igen. De mik is voltak ezek? Annyit mindenhol olvasok, hogy "kutatások." Ezek dokumentáltak valahol?

Ha téged nem érdekelt a szcientológia, ha nem fogott meg, ha nem hittél benne, akkor miért jártál előadásokra? Igenis fogékonynak kell lenni. Engem pl. nem érdekel az iszlám, így nem veszem elő, és kezdem olvasgatni.

eerdeklodoo 2008.07.11. 18:49:46

Egyébként nem is értem, kit akartok meggyőzni. Aki nem fogékony a szcientológiára, az nem fog Hubbardot olvasgatni. Az etthyáz statjából pedig úgy tűnik, hogy az emberiség hatalmas része nem fogékony rá.

eerdeklodoo 2008.07.11. 19:03:52

De hogy világos legyen, mire gondolok:


nézzétek meg mennyi az eddig eladott összes Dianetika könyv.
Nézzétek meg, hogy az összes, könyvtárban elérhető Dianetika kötetet hányan kölcsönözték ki.

Utána nézzétek meg, hány AKTÍV szcientológus van - nem olyan, aki egyszer kitöltött egy tesztet, vagy drogmaratonon futott, vagy nyelvtanfolyamon vett részt, vagy Lenkei vitamint vett, vagy egyéb módon kiszolgáltatta az egyháznak az adatait, hanem aki aktív és halad a Hídon.

Ennyit hát a Dianetika fantasztikusságáról.

PPéter 2008.07.11. 19:19:08

eerdeklodoo, na igen, de ilyenkor visszaüt ám, hogy Hubbi bátyó műveit úgy tartották/tartják folyamatosan eladési toplistán, hogy tömegesen veszik/vetetik őket a szci-csapatokkal, több forgalmazó és könyvesbolt megerősítette ezt, idén is volt hír, cikk erről Amerikában, Ausztráliában is, ha jól emlékszem rá.

PPéter 2008.07.11. 19:20:21

Hubbard - who died in 1986 - claimed to be a nuclear physicist who traveled into outer space without his body to explore the Earth's Van Allen radiation belt. But his two-year stay at George Washington University in 1931-32 shows that he flunked his only course in nuclear physics.

ROFL :D

eerdeklodoo 2008.07.11. 19:22:00

mindez viszont annyit bizonyít, hogy az embereket annyira sem érdekli a téma, hogy megvegyék. teljesen mindegy, melyik igaz, a Dianetika statja így is, úgy is rémesen alacsony.

eerdeklodoo 2008.07.11. 19:23:47

PPéter, ez honnan van?:))

Jól tippeltem akkor azt az egy évet... a többi meg... lol!

Anonymous · http://wearelegion.blog.hu/ 2008.07.11. 19:24:41

LRH a díszdoktor, mert érti a szakmát. Oksa.

Elena Ceauşescu... Google, kettő, három és! Lurk Moar.

Egyszer doktorokkal takaródzunk. Aztán meg leszóljuk a doktori fokozatokat. Nem ér az semmit, ha nem a mi példaképünké...

Azt azonban tényleg nem értem, miért hagyjátok, hogy tudathasadásos szcidióták trollkodjanak veletek.

Kapjátok össze magatokat.

eerdeklodoo 2008.07.11. 19:24:51

ja, két év... de mindegy... :)

tényleg érdekelne, ez honnan van, mert a testen kívüli élményéről szívesen olvasnék még :))

eerdeklodoo 2008.07.11. 19:26:26

Anonymous... olyan régen szórakoztam már itt egyet... továbbra is élmény egy hívőt olvasni. ;)

PPéter, köszi a linket!

PPéter 2008.07.11. 19:41:55

Arra azért majd kíváncsi leszek, hogy a tehenes-tudományos feladvány milyen módon fogja bebizonyítani, hogy alacsony a tónusom és sürgősen el kell olvasnom pár Hubbi művet a javuláshoz.

Ejj, de sokat renderel ma a gép, pedig már mennék ki fotózni (persze tudom, hogy Hubbard nyomába se érhetek, könnyű neki, testen kívül sokkal előnyösebb fókuszt állítani), bontok is egy hideg sört, hátha tovább bővül itt a jokka-transzi mondakör...

jokka 2008.07.11. 19:44:11

::eerdeklodoo:
Érdemek, igen. De mik is voltak ezek? Annyit mindenhol olvasok, hogy "kutatások." Ezek dokumentáltak valahol?

Az érdemekről nem tudok, de biztos voltak, ha több egyetemre is elhivták előadást tartani. Ha többszáz kitüntetés vagy többezer birtokosa. És nem szci kötődésű szervezetektől, hanem városoktól...stb.

Van egy 14-15 enciklpoédkius méretű könyvsorozat:
Kutatások és Felefedezések sorozat a neve.
Ez időrendben össze van állítva eredeti LRH írásokkal, hogyan jutott felfedezésről felfedezésre lépésről lépésre 1940-es évektől egészen haláláig..
Voltam egy szemináriumon, ahol ebből vettek dolgokat, például az Etika kódex kifejlesztéséről írt. Mi volt az őse, honnan ...stb. Érdekes volt, és az egyik legizgalmasabb szeminárium volt számomra.
De a legtöbb kutatás, persze az auditálásról szól, ez pedig kissé száraz téma, hacsaknem valaki auditor akar lenni.

Nem azt mondtam, hogy 1 év alatt átvett annyi anyagot, persze lehet, hanem hogy 1 év alatt át lehet venni, ha valaki rákoncentrál, és jó képességű.
Nekem is van egy abszolút nem szci barátom, aki annyira jó képességű, hogy negyed annyi tudással felvették egy marketingkutatócéghez 3x-os fizetéssel, mint az átlag diplomás kezdőket szokták.
Évekig sportkocsikkal járt, és körbeutazta a világot a cége jóvoltából. 2 éve megunta, majdhogynem hippi lett, írt közben egy könyvet, most megint milliomos, mert jól megy.
Pedig annyi tudást szerzett, mint egy érettségiző, mégis azt mondanád, miután beszéltél vele, hogy legalább 4 diplomája van, annyi mindenhez ért. És tényleg...!


:Ha téged nem érdekelt a szcientológia, ha nem fogott meg, ha nem hittél benne, akkor miért jártál előadásokra?

Engem nem a szcientológia érdekelt, hanem az, hogy mi van az anyagi világon túl.
Mi van még ami megszerezhető a hús-vér koncepción túl? Hol van az, ahol nem erőltetnek rád tanokat?
Én 18-21 éves korom között kipróbáltam (márhogy elolvastamszinte mindent. Krisna, keresztény gyülekezet, Jehova, transzc.meditáció...stb.
Egyedül a szcientológia nem akart rámerőltetni semmit, hogy ez márpedig így van, vagy amúgy.
Nem mondta, hogy márpedig Jézus azért jött a földre mert...

Na ezért kezdtem el. De az első élményem nem ez volt, hanem egy tanfolyam, érdekelt az eredménye amit kaphatok. És lám: bevált. De lehet másnak nem válna be. Nem mindenkinek való a szci. Valszeg neked sem.

::Egyébként nem is értem, kit akartok meggyőzni. Aki nem fogékony a szcientológiára, az nem fog Hubbardot olvasgatni.

Nem akarunk senkit meggyőzni. Pláne nem a szci ellenzőit. Itt csak tárgyilagosságot szeretnénk, szeretnék.
Sok félreértelmezésből, elferdítésből meg heroldom van. Amikor világosan tudom, hogy ezt nem írta LRH. Reformer kiteszi, hogy márpedig igen. Vagy ha eredetit tesz ki, azt jól megmagyarázza. Plusz irányelvek, plusz infók nélkül.

Visszaolvastam, például az antiszociális jellemvonások megállapításánál szembetűnő.
Leír Reformer egy 4 oldalnyi írást, vagy még annyit sem. Miközben a legkisebb összegző szci anyag erről a témáról is 25 oldal. A legnagyobb pedig majd 1000 oldal.
Nem így lehet megállapítani, hogy ki antiszci, vagy ki nem. De ő (Reformer) vesz egy nagy levegőt, és beírja. Mintha valaki azt állítaná, hogy a kereszténység arról szól, hogy Jézus Feltámadt, és te is feltámadhatsz. A többi része érdektelen.
Na szóval inkorrekt a tájékoztatás, véleményem szerint. Van egypár teljesen korrekt. De a majd száz bejegyzésből az a 3-4 az eltörpül.

::Az etthyáz statjából pedig úgy tűnik, hogy az emberiség hatalmas része nem fogékony rá.

Krisztus után 50 évvel hány ember (hány százalék) volt fogékony a kereszténységre?
Majd találkozzunk 1.000 avagy 2.000 év múlva. ;-)
Komolyan: Ez bennem is felmerült e kérdés, hogy miért nem terjed ez gyorsabban?
Az a helyzet, hogy a világ nem úgy áll, hogy fogékony lenne a szellemi táplálékokra. A legtöbb ember az anyagi világ bűvöletében él.
Talán majd később.

Nem sok a szcientológus igen.
Most írok egy nem hivatalos adatot, ezek az én becsléseim.
Kb. 2.500 és 5.000 közé tehető a számuk Magyarországon. Van kb. 1000 még, aki külföldön él.
Tehát kb. 5-6.000 igen. Nem sok. De nem is kevés.

Ők akik haladnak. Van még kb. 20ezer aki végzett 1-2 vagy több tanfolyamot, de nem ment tovább.

Dobó a várfalról 2008.07.11. 19:51:27

Ahelyett, hogy itt pazaroljátok az energiátokat, inkább csináljatok egy tanító oldalt, ha már olyan csodálatos tech-et adott LRH. Legyen ingyenesen használható, lehessen adományt küldeni, de ne legyen kötelező. Ha az egyház célja a terjesztés, akkor alkalmazza a net nyújtotta előnyöket és növelje az egekbe a statjait. Az őket támadók egyik fele nem veti el a techet, tehát ő is csinálhatja. Aki meg csak jobbá akarja tenni környezetét, az is segíthet. Aki meg kimaradt, de segítene másokon az is csinálhat sajátot. A többinek meg úgyis mindegy.

Dobó a várfalról 2008.07.11. 19:55:33

A felső vezetés mit szólna, ha valaki előállna egy ingyenes oldallal, ami ugyanazt nyújtja, mint az scn egyház?

jokka 2008.07.11. 20:02:33

::Anonymous · wearelegion.blog.hu/ 2008.07.11. 19:24:41
LRH a díszdoktor, mert érti a szakmát. Oksa.
....
Egyszer doktorokkal takaródzunk. Aztán meg leszóljuk a doktori fokozatokat. Nem ér az semmit, ha nem a mi példaképünké...

És íme a híres Anonymusunk is megérkezett! Tapsot neki!!! Hip-hip!

Hol a tökömben írtam vagy más, hogy LRH díszdoktor?
Hol írtam, hogy leszólnék doktori fokoztokat.
Hol írtam, hogy példaképem LRH?

Újabb fóbiát találtam lelkes antiszcidiótákban:

- szellektív hallás, olvasás képessége.
Csak ezt hallja meg amit magának mond.

Nézd kedves Anonymus, hogy te tagja vagy egy antiszci szektának, az a te hobbid, nincs azzal baj, de ne adj már a számba olyasmit amit nem írtam.
Régi antiscidióta jellemvonások:
- üldözési mánia
- elmondja 5x, hogy tipikus szci válasz, vagy ugyanazt írjátok...
a sok orbitális hülyeségeket, ferdítéseket írnak a szciről.
- a sok mantrát, amivel lehet fikázni a szcit.
- meg persze sok elmés hozzászólást ami annyiban merül ki:
"Egy drogos, pszichopata őrült író rémgyenge fantazmagóriájára épített áltudományos maszlag híve vagy!"
És persze mindezt mély hittel, és mély alapos bizonyítékok után írja...

Igen... én is drukkolok Anonymussal együtt, hogy kapjátok össze magatokat. Az utóbbi 2 órában gyengén muzsikáltok.
Alig jött valami olyasmi, hogy őrült, meg rémgyenge, meg ugyanaz a szöveg... változatlan.
Jah és a kedvencem: Ülj le fiam egyes! ...
Alig várom!

Dobó a várfalról 2008.07.11. 20:06:55

jokka: Neked mi a véleményed a felvetésemről?

PPéter 2008.07.11. 20:08:52

jokka - ezt most teljesen komolyan kérdezem -, hogy-hogy olvasgathatsz ilyen témájú oldalakat? Nincs ez megtiltva nektek? Vagy direkt küldtek ide? Ha nem direkt, akkor ez utólag gondot okozhat, ha mondjuk egy belső elbeszélgetésen kiderül?

jokka 2008.07.11. 20:12:37

::Dobó a várfalról:
::Ahelyett, hogy itt pazaroljátok az energiátokat, inkább csináljatok egy tanító oldalt, ha már olyan csodálatos tech-et adott LRH.

Dehogy adott csodás techet. A csodás az volt, hogy elérhetőve tette azt a tudást, ami mindig is elérhető volt, de nagyon nehezen. Bejárta a keleti filozófiai iskolákat, a nyugati egyetemeket...stb. hogy összegyüjtse ezt a tudást.
Csak egy adalék: 12-13 évesen hajóra szállt, hogy apja után hajózzon a Kelet Ázsia egy vidékére. (ha jól emlékszem Fülöp Sziget)
Ezalatt a 3 hónap alatt, tanult olyan embertől ,aki közvetlen tanítványa volt Freaud-nak.
(Meglepett engem is, amikor köszönetet mondott a Túlélés Tudományában egyébként Freaudnek, és munkásságának.)
Mindent kihasznált, hogy tanuljon...
Minden megtett azért, hogy a tudást átadhassa.

:: Legyen ingyenesen használható, lehessen adományt küldeni, de ne legyen kötelező.

Jó gondolat. Van egy halom bevezető szolgáltatás, ami ingyenes. Van könyvár most is ahol ingyen kikölcsönözheted a könyveket.

:: Ha az egyház célja a terjesztés, akkor alkalmazza a net nyújtotta előnyöket és növelje az egekbe a statjait.

Szerintem is kevés az amit e téren tett a szci. Az utóbbi egy évben viszont elég sokat fejlődött.
Van egy oldal, ahonnan napi szinten több tucat érdeklődő jelentkezik be az egyházba szolgáltatásra.

Ez tényleg érdekes felvetés.
Biztos lesz online tanfolyam, mintahogy van már most is levelező tanfolyam.

morrissey 2008.07.11. 20:22:33

Jokka!
Köszönetet mondott Freaudnak????!!!!
baszki de ciki vagy :))))
2-3 hónapig tanult vmit?????!!!!!!
hahaha, megint mosolyt csaltál egy idegen arcára

Dobó a várfalról 2008.07.11. 20:25:14

jokka: Az elérhetőség ezek szerint mást jelent nekem, mint neked. Én azt pedzegetem, hogy beírom a címsorba hogy www.tanulniakarok.hu, enter, majd kattintok a beiratkozásra és már kezdődik is a tanulás. Egészen a legfelsőbb szintig el lehessen így jutni.

A terjesztés meg annyiból állna, hogy itt-ott egy-egy fórumon bekerül egy link, meg egy kis figyelemfelkeltő leírás.

jokka 2008.07.11. 20:28:18

:: Dobó a várfalról 2008.07.11. 19:55:33
:: A felső vezetés mit szólna, ha valaki előállna egy ingyenes oldallal, ami ugyanazt nyújtja, mint az scn egyház?

Szerintem copyright probléma. De online nem lehet
ugyanazt nyújtani egyébként.

Az auditálást semmikképp sem, hiszen ott 2 ember. A levelező tanfolyamokat viszont szerintem igen.

A tanfolyamok egy részét is meg lehetne csinálni valahogy online, de ez baromi hosszú munka lenne akár csak 2-3 nagyobb tanfolyamot online-ra megcsinálni. Drága lenne, és költséges.
Hogy kellene kivitelezni az ellenőrzéseket? stb... problémás.

De biztos van egy 10-20 éves terv ennek megvalósítására, mivel nagyon halad a világ technikailag, és a szci egy picit el kell ismerjem le van maradva ettől a kommunikációs áramlástól.

Bár mint már írtam az utóbbi 1-2 évben belehúzott.

::PPeter:
::ezt most teljesen komolyan kérdezem -, hogy-hogy olvasgathatsz ilyen témájú oldalakat? Nincs ez megtiltva nektek? Vagy direkt küldtek ide? Ha nem direkt, akkor ez utólag gondot okozhat, ha mondjuk egy belső elbeszélgetésen kiderül?

Már voltam méteres ellenőrzésen. És mondtam, hogy mit olvastam. Nem volt semmi. 4 éve is volt egy ilyen, tavaly is. Most sem lesz probléma. Ugyanis az a kérdés inkább, hogy szándékaid szerint válaszoltál meg kérdéseket, vagy nem. Mennyire nyaltál be infókat az oldalról.

Egy kezdő szcinek lehet nem jó ilyeneket olvasni, de aki már régi motoros, azt nem zavarja össze, ha például te drogosnak nevezed LRH-t. ;-)
Nem küldött senki. De persze azt hiszel el ebből, amit akarsz.
Nincs senkinek megtiltva, csak nem ajánlott, mivel tényleg összezavarja azokat, akik haladni akarnának.

De egyébként a TV nézés sem ajánlott. Mert az is összezavarja az embereket. Megállíthatja a szellemi fejlődésben. Emlékszem, amikor a 0911 híre engem is elért. 2 hétig csak kábultam, nem mentem sehova munkán kivül, nemhogy az Orgba.
Nagyon esetfüggő, és az auditor, meg a képzési felelősök nem látnak bele mindenki elméjébe. Így inkább senkinek sem ajánlják. De saját felelősségedre azt csinálsz, amit akarsz.

Sőt mondom ezt más gyújtópontból:
A veszekedésben, erősen kritikus vitatkozásban részt venni sem egészséges. (Például házastársi)
Emlékszem mennyit szívtam, amikor auditálásra jártam, de az első órában az aznapi veszekedés adagot kellett kezelni, ahelyett, hogy érdemleges dolgokkal foglalkoztunk volna.

Dobó a várfalról 2008.07.11. 20:29:12

oppsz, át is alakult linkké, és még van is mögötte oldal. Nem arra gondoltam, csak írtam egy példát.

jokka 2008.07.11. 20:33:51

::morrissey 2008.07.11. 20:22:33
::Jokka!
::Köszönetet mondott Freaudnak????!!!!
baszki de ciki vagy :))))
2-3 hónapig tanult vmit?????!!!!!!
hahaha, megint mosolyt csaltál egy idegen arcára

Húh... ha másba nem, hát legalább a helyesírásába kössünk bele.
Igen tévedtem. Fraude. ejtsd frajd.
Na most akkor már lehet legfejezni.

A mosolyt köszönöm. Számolom. Az előbb voltam a boltban, így a pénztárosnővel együtt te vagy a 32-ik ma. :-)
Ebből 4-en, 5-en erről a blogról. Hurrá! :-)

2-3 hónapig tanult, igen. Mert te 1 hónap alatt tanultál a nulláról másodfokú egyenleteket?

morrisey... te egy unikum lehetsz itt hamar.

PPéter 2008.07.11. 20:33:59

jokka, nincs is több kérdésem. Ez borzalmas.

PPéter 2008.07.11. 20:35:51

Ja, és nem saját kútfőből neveztem drogosnak LRH-t, hanem a hallotkém jelentése alapján. Mi lett volna, ha még fel is boncolják? :D

Dobó a várfalról 2008.07.11. 20:37:01

jokka: Hát adott A TECH - így nagybetűvel - , tehát nehézségekre hivatkozni nem szerencsés. A jogokra hivatkozni, vagy sokat kérni a tudásért a bolygó clearé tétele esetén szintén nem szerencsés.

jokka 2008.07.11. 20:38:40

Dobó a várfalról:

Értem én a felvetésed.
De kivitelezhetetlen lenne. Lehet száz év múlva megoldják valahogy.

De nem tudok semmilyen olyan szellemi műhelyről, filozófiáról, vallásról, amit a nulláról a legmélyebb szintig meg lehetne tanulni, elmélyedni benne, kinek hogy tetszik.

Ehhez mély megértés szükséges, és ezt önállóan egyedül nem lehet. Vagy csak nagyon kevésnek sikerülne egyedül. LRH-nak is nagy munka volt. Szívott is vele sokáig.

jokka 2008.07.11. 20:50:02

:: PPéter · www.burn.hu 2008.07.11. 20:33:59
jokka, nincs is több kérdésem. Ez borzalmas.

Köszönöm kifejtő reagálásod. :-) Mi borzalmas?
Vagy ha már nem tudok se a válaszba, se a helyesírásba belekötni, akkor már jön az új módi:
"ez borzalmas..." rejtélyt hagyva magad után.
Gratulálok a marketingedhez. Jól csinálod.

:: Dobó a várfalról 2008.07.11. 20:37:01
::jokka: Hát adott A TECH - így nagybetűvel - , tehát nehézségekre hivatkozni nem szerencsés. A jogokra hivatkozni, vagy sokat kérni a tudásért a bolygó clearé tétele esetén szintén nem szerencsés.

A nehézség itt konkréten eszement sok pénz.
Így is azzal fikázzátok, hogy milyen drága...stb.
Ha még ezt is megcsinálják, akkor lesz még drága.
Persze idővel megérné, mert olcsóbb a neten, mint papíron. De nagyon nagy befektetés lenne.

A másik mantra amit megfigyeltem:
"bolygó clearré tétele" hangoztatása, anélkül, hogy tudnád mi az.

Így enélkül nem értheted meg azt is, miért védi a szci a jogokat.
Elsősorban a ferdítésektől. Mert az van így is bőven. Hát még ha ingyenesen lenne kapható.

Van egy netről leszedett ilyen masszázskönyvem. PDF-ben.
Na ugyanaz a könyv 4- féleképpen van meg, kisebb változtatásokkal. És fogalmam sincs melyik az eredeti.

Szerinted? Mi lenne a szcivel, ha ingyenes lenne?
Senki nem értene belőle egy kukkot sem.
Mintahogy az antiszci hívők sem, mert össze vannak zavarva. Olyan anyagot olvasnak (vagy nem), amihez megfelelő szellemi állapot, és tudás az előfeltétel.
És akkor jön a "vicces" Xenu történet, ami szcientológiának a 0.01%-a kb. És abszolút nem lényeges infó.

morrissey 2008.07.11. 20:54:18

Jokka!
Hát ez az! A 2-3 hónap az nagyon kevés bármit is megtanulni.
de ugye nem gondolod, hogy az a vén drogos majom értett bármihez is, amúgy még sci-fi írónak is pocsék volt.

remélem időben felébredsz, hogy van más út is és nem megy rá az összes pénzed,a lakásod, az összes emberi kapcsolatod és az egészséged.
őszintén sajnállak, hogy ilyen naív és buta vagy.
amúgy a Xenu sztorit olvastad már?

Dobó a várfalról 2008.07.11. 20:57:02

jokka: És mi van akkor, ha olyan az anyag, hogy kétszemélyesre van megcsinálva? Nem hiszem el, hogy valaki, aki 15 évig halad a hídon, az előtt lenne bármilyen akadály. A támadások miatt meg az internet megfelelően privát lenne. Ha nem, akkor arra is lehet megoldást találni.

közhellyel élve: lehetetlen nincs, csak tehetetlen.

jokka 2008.07.11. 20:59:31

morrissey.

Amúgy olvass el mégegyszer.

Nem értettél meg engem.

De kösz a:
- remélem időben felébredsz
- van más út is
- és remélem nem megy rá az összes pénzed mantrát...

Lelkes gyűjtő vagyok! :-)

A "vén drogos majom" már annyira ócska. Valami kreatívabbat. Kérlek szépen!
De a "pocsék"... az felhozta egy közepes szintre a beszólásod.
Köszi.

morrissey 2008.07.11. 21:06:48

miért legyek kreatívabb? Az volt. Nincs ezen mit ragozni, a fia is megmondta.

Dobó a várfalról 2008.07.11. 21:10:54

-- amihez megfelelő szellemi állapot, és tudás az előfeltétel.
-- Van egy netről leszedett ilyen masszázskönyvem. PDF-ben.

Van olyan oktatórendszer, ami szabadon elérhető annyit telepítesz, amennyit akarsz, és abban meg lehet oldani, hogy a következő anyagot csak akkor teszi eléd, ha az előzőn túl vagy.

-- "bolygó clearré tétele" hangoztatása, anélkül, hogy tudnád mi az.

Lehetne tenned egy utalást, hogy az általam feltételezett rendszerben hol találkozok vele, erre belehúznák, hogy elérjek addig, bár akkor valószínűleg nem itt irogatnék. Tényleg link van rá, hogy pontosan mit jelent?

CConstantine · http://www.xenu.net 2008.07.11. 21:15:48

jokka drága:
ide hiába írsz okoskodást, elég gyengus vagy.
Ennél még kogito vagy interferi is jobb volt :)
komolyan.

lazán kioktató vagy ahogy a legtöbb beképzelt SCI. magad bizonyítod be, nem más.

írod: "Mi lenne a szcivel, ha ingyenes lenne?
Senki nem értene belőle egy kukkot sem"
Meggyőztél. MUHAHA

jössz itt te az SCI védi a jogokat, meg az a szent tehén.
Tényleg azt hiszed, hogy PONT ITT fogod tudni bemutatni hogy a SCI csodás, akik között többen pontosan tudják milyen is belül?
Max a bátor (vak) lovak közé nevezhetsz ezzel.

Leértékelsz lazán másokat. Az igazi RonDroid pajtásként hozod a formád.

Ez az álláspontod a legjobb jele annak, hogy már semmit, azaz SEMMIT nem látsz a világból, csak a bugyuta SCI szűrőddel nézel ki a fejedből.

szóval írj csak így tovább, legalább mindenki láthatja mennyire szűklátókörű is lesz egy lény, miután SCI csőlátással bír.
csak hajrá!

(stílusod alapján símán te vagy Lenkei doki)

Dobó a várfalról 2008.07.11. 21:26:24

CConstantine: Neked is sok az energiád, mi lenne, ha azt tennéd, mint ami a scn célja, csak jobban. Ne rombolj, versenyezz és legyél jobb.

PPéter 2008.07.11. 21:53:06

jokka, az a borzalmas, amit leírtál. Milyen egyház az, ahol ilyen ellenőrzések vannak?

"Már voltam méteres ellenőrzésen. És mondtam, hogy mit olvastam. Nem volt semmi. 4 éve is volt egy ilyen, tavaly is. Most sem lesz probléma. Ugyanis az a kérdés inkább, hogy szándékaid szerint válaszoltál meg kérdéseket, vagy nem. Mennyire nyaltál be infókat az oldalról."

Ezért írtam fentebb, hogy teljesen felesleges bármilyen sajtóhírt, cikket, írást mutatni neked a szcientológia bűneiről, kritikáiról, hiszen eleve csak úgy jöhetsz ide, hogy ezeket nem fogod benyalni, BE SEM nyalhatod. Elvették az objektivitásod, jóember. Mi marad? A szcientológia szűk látóköre.

"Egy kezdő szcinek lehet nem jó ilyeneket olvasni, de aki már régi motoros, azt nem zavarja össze, ha például te drogosnak nevezed LRH-t. ;-)"

Mint írtam, azért nevezem annak, mert az volt. Az illetékes halottkém jelentése megtekinthető számos weboldalon, illetve pár dollárért megkaphatod a jelentést hivatalosan is (sajtó és bíróság már több ízben kikérte és meg is kapta, a szcik nagy bánatára).

"Nem küldött senki. De persze azt hiszel el ebből, amit akarsz."

Elhiszem, bár nem értem, akkor mit csinálsz itt. Ha csak úgy jöhetsz ide magadtól is, hogy nem "nyalhatsz be" semmit, akkor csak úgy miért lennél itt? Csak hogy legyen mit kimagyarázni a következő bubiméteres szeánszon?

"Nincs senkinek megtiltva, csak nem ajánlott, mivel tényleg összezavarja azokat, akik haladni akarnának."

Erre csak megint azt tudom mondani, hogy borzalmas egy szekta vagytok. Zéró objektivitás. Pont azt veszitek el az embertől, amitől ember lehetne.

"De egyébként a TV nézés sem ajánlott. Mert az is összezavarja az embereket. Megállíthatja a szellemi fejlődésben. Emlékszem, amikor a 0911 híre engem is elért. 2 hétig csak kábultam, nem mentem sehova munkán kivül, nemhogy az Orgba."

Fordulj orvoshoz, komolyan mondom. Ha te két hétig kábultál a 911-től, akkor nagyon labilis idegállapotú ember lehetsz.

"Nagyon esetfüggő, és az auditor, meg a képzési felelősök nem látnak bele mindenki elméjébe. Így inkább senkinek sem ajánlják. De saját felelősségedre azt csinálsz, amit akarsz."

Csak éppen addig basztatnak majd a bubiméterrel, amíg nem leszel megfelelően simaagyú megint.

"Sőt mondom ezt más gyújtópontból:
A veszekedésben, erősen kritikus vitatkozásban részt venni sem egészséges. (Például házastársi)
Emlékszem mennyit szívtam, amikor auditálásra jártam, de az első órában az aznapi veszekedés adagot kellett kezelni, ahelyett, hogy érdemleges dolgokkal foglalkoztunk volna."

Miért nem egészséges? Mi volt az érdemleges ehhez képest?

Anonymous · http://wearelegion.blog.hu/ 2008.07.11. 21:54:41

Bizony te tudathasadásos retardált, megszólalt a nagy Anonymous.

Bizony.

Azt szeretem bennetek szcidiótákban, hogy annyira bele vagytok ragadva az isteni techetekbe, hogy a legegyszerűbb dolgokat se vagytok képesek felfogni. Emiatt persze, borzalmasan rossz látszat-következtetéseket vontok le, de nem én leszek az aki felvilágosít. Dögölj csak meg hülyén, menthetetlennek tünsz.

Egy jó pontot azért kaptok, hogy a trollkodás szent művészetével támadtok minket, de ne felejtsétek el, hogy a mi pályánkon játszotok, és - meg kell, hogy mondjam - elég gyengén.

persze, megértem, hogy pont a tüntetés előtt próbáltok zavart okozni, sőt nevetségessé tenni minket, de gondoltatok ara, hogy szánalmas próbálkozásaitokkal csak annyit értek el, hogy aki utál benneteket, az meg eltökéltebb lesz, aki ingadozik, azt pedig megszerzitek nekünk.

Tulajdonképpen hálásnak kéne lennem a toborzásért. Köszi, így tovább.

Bizonyítékot akarsz, hogy hússzatyor zsebistenetek mekkora balfasz volt? Kérlek, Anon delivers: images.encyclopediadramatica.com/images/3/32/Hubbard_34.jpg

Húzd csak a striguláid, és dolgozz továbbra is nekünk.

Szeretettel,
Anon

Anonymous · http://wearelegion.blog.hu/ 2008.07.11. 21:59:36

oh, és btw
"jokka 2008.07.11. 20:02:33
Hol a tökömben írtam vagy más, hogy LRH díszdoktor?"

hmmm...

"jokka 2008.07.11. 18:08:06
... ahol ez nem biztos, hogy helyes infó, de diszdoktorrá avatták."

balfasz, gtfo...

CapsLock 2008.07.11. 22:02:20

PPéter!

Hogy mondhatsz ilyet Jokkának? A gyóccermaffija karmaiba küldenéd????

"Fordulj orvoshoz, komolyan mondom. Ha te két hétig kábultál a 911-től, akkor nagyon labilis idegállapotú ember lehetsz."

Jól tudjuk, hogy minden egészségügyi probléma lényege, hogy túl alacsony a vitaminszint, így inkább forduljon lenkeihez, és emeljék ezután a napi C-vitamin megabevitelét 0.5 kilóra. Ettől vagy észheztér, vagy veseköve lesz, és az eltereli a figyelmét Xenuról.

PPéter 2008.07.11. 22:06:39

Így van, egy hónap intenzív szaunázás + vitaminkúra mindenre orvosság. :D Csak azt nem tudom, hogy ha egy gyengébb szervezetű szcientológus rosszul lesz a szaunában, vajon kihívják a mentőket hozzá - és bevállalják, hogy valaki rákérdez, hogy ki volt az a balfasz, aki ennyi több órás szaunázást rendelt el neki rendszeresen -, vagy kiteszik a kapualjba megdögleni szegényt? :/

Dobó a várfalról 2008.07.11. 22:08:46

Anonymous: anon mit szeretne? minek a pusztulását? az egyház, az általuk őrzött tudás, vagy úgy általánosan a dolgok pusztulását?

Anonymous · http://wearelegion.blog.hu/ 2008.07.11. 22:14:47

Kedves kapitány!

Egyház ebben a formában nem működhet tovább.

A tudásuk minket nem érdekel, akinek kell, tanulja! Ott a szabadzóna, szívják csak magukba LRH evangéliumát. Egészségükre.

Én személy szerint a Plimpik eljövetelében hiszek, ha érdekel. Magánügyem.

Általánosan a dolgok pusztulását? Bah, dehogy. Az olyan emo dolog.

an0234 2008.07.11. 22:27:45

A dolgok pusztulasat.. o igen, mar latom..

Zebedeus jön majd a szolgájával, és azt fogják majd rebesgetni, hogy
eltûntek a dolgok. És hatalmas zûrzavar lesz, hogy hol vannak valójában a
dolgok. És senki nem fogja tudni, hová lettek azok a kis bigyók, meg az a
furcsa kis izé raf-raffiakötõállvány, amihez hozzá voltak erõsítve. És
akkor majd a Barát elveszíti a barátja kalapácsát, és a Fiatal nem fogja
tudni, hogy hol vannak... már azok a dolgok, amiket apáik birtokoltak,
mert apáik csak este rakták oda, este nyolc körül...

Elnezest kerek, Brian elete mindig a gyengem volt :)

Es hogy anon mit szeretne? Olvasd el!

www.whatisanonymous.net/

Gyula Úr 2008.07.11. 22:36:20

Szia Jokka!

Miattad is ott leszek a holnapi tüntetésen.
Én nem kezdek el veled vitatkozni, mert te az egyszerű szci tech-et kombinálod, nem értem a többiek minek foglalkoznak veled

1, terelés
2, minden vád megkérdőjelezése, elbagatelizálása, elsikálása
3, droid módjára ismételgeted ugyanazt a baromságot már sokadjára és így akarsz nyerni a vitában

Sőt, miattad egyre több embert fogok meggyőzni a szektád veszélyességéről. Az elmúlt három hónap alatt kb. húsz embernek meséltem a "zegyházadról" és a bűneiről, agymosásáról.

Ha valóban egyház lenne a "zegyházad", lenne valami hitéleti tevékenység. A szerezz még több tagot, szerezz több pénzt nem számít hitéletnek....
Sima MLM, csak ti "tudást" akartok értékesíteni a piacon. Tudásotokkal az a gond, hogy nem működik, nem reprodukálható, nem bizonyítható.
Csak azért működik, mert hisztek benne. (Az alma akkor is leesik a fáról, ha nem hiszel benne.)

Tehát ennyit tud a szektád. Mondok egy techet, ingyen:
ha mész az utcán és rámosolyogsz az emberekre, vissza fognak mosolyogni. Azt is számolgasd :)

Tudod az emberi elme nagyon kiszámítható és manipulálható, elerhá ezt fedezte fel és próbálja eladni szcientológiaként.

Na, lófaszt a popsidba, holnap találkozunk.

CapsLock 2008.07.11. 22:58:58

"Csak azt nem tudom, hogy ha egy gyengébb szervezetű szcientológus rosszul lesz a szaunában"

Softwares hiba a droidban, vagy valami hardware-zűrre gondolsz? Előbbinél adomány ellenében upgrade-elő auditálás, utóbbinál lelökik a Hídról, mert selejtes széria.

Dobó a várfalról 2008.07.11. 22:59:31

Anonymous: És milyen alternatívája van anon-nak arra, hogy élhető hely legyen kicsiny világunk?

Hogy az a kis csoport ne tartson tudatlanságban, ne félemlítsen meg, hogy ne legyen RFID és hogy ne győzike új kalapja legyen a legfontosabb. Mert igaz, hogy az egyház a kis, jószándékú embereket legyalulja, de akinek nem számít a pénz, mert van neki épp elég, azoknak a legjobb iskola. Maga az egyház rövid pórázon van tartva, hogy akiket kiszolgál, azokat véletlenül meg ne egye. Amikor kezdene ütőképessé válni, egyszerűen kiszórják a legjobbakat. Lezárják őket, majd beállhatnak a sorba hogy a fenti kis réteg uralmát támogassák.

yx 2008.07.11. 23:19:46

Azt bezzeg nem tudtam meg "jokká"-tól sem, hogy konkrétan milyen javaslatai találtak meghallgatásra és milyen konkrét változások vannak az utóbbi 1-2 évben.. jahh, az Alapok! :D
De hogy ne maradjak adós, néhány megjegyzés az én meglátásom szerint a délutáni témákhoz:
- Vicces hangoztatni, hogy az igaz, amit megtapasztalsz és számodra igazzá válik, légy kritikus az LRH anyagokkal! Próbáltam. Tanfolyamfelügyelő (műmosollyal): "Melyik szót nem értetted meg?" És kíváncsi lettem volna, ha a vizsgáztatónál - merthogy az auditálások minden alkalommal, a tanfolyamok befejezésül vizsgával végződnek - azt mondom: "Ez ez meg ez vicces, az meg az meg oltári hülyeség volt!", mit válaszolt volna?? "Köszönöm, a tűd lebeg! Szeretnéd leírni a nyereségeid?"??? :D "Az nem volt!" "Akkor indulhatsz a következő tanfolyamodat elkezdeni..." persze! Inkább: "Irány az etika tiszt! Mindjár küldöm a tudomás-jelentésem utánad!" De jokka, próbáld ki a kedvemért! :D De ahogy írod is: "Emlékszem mennyit szívtam, amikor auditálásra jártam, de az első órában az aznapi veszekedés adagot kellett kezelni, ahelyett, hogy érdemleges dolgokkal foglalkoztunk volna.
" - ráadásul 20eHUF/h alapon, ez tényleg szívás! Na ezért nincsenek(?) soha(?) ilyen(?) problémái(?) a szcientológusoknak. Az meg, hogy a kritikusok nem ismerhetik (helyesebben: ismerhették - köszi Freezone, Wiki.., stb...) meg a magasabb szinteket, mert nincs meg a "megfelelő szellemi állapot, és tudás", egy akkora parasztvakítás (gyk. kiszolgáló fakszimile), mint ide Kiskunlacháza!!
Más: Ingyen Alapok a könyvtárakban... :) Most azon túl, hogy azok BOTWO-könyvek, nem LRH irományok, menj már be egy nagyobb könyvtárba és kérj egyet belőlük! "Hát... izé.. nemm tudjuk, hol lehet, nem találjuk éppen.." Mert a legtöbb ide került a "megbecsülés jeleként": www.regikonyvek.hu/search.php?p=0&act=search&search=sall&searchstr=hubbard
A kedvencem: "Tudod mit jelent, hogy A=A=A..." Persze, hogy tudom! LRH nem értette meg az egyismeretlenes matematikából, mi az azonosság! :D
És végül: PPéter! Ne bántsd szegény jokkát! Én hónapokig magam alatt voltam 0911 után, ahányszor csak a részvényportfoliómra néztem! ;)

an0234 2008.07.11. 23:20:26

Miert kene alternativat nyujtania?

Csupan szeretne kiuzni azokat, akiket karosnak tart. Pont. Egyszerre csak egy cel.

Anonymous · http://wearelegion.blog.hu/ 2008.07.11. 23:45:41

Kapitány!

Anon nem annyira nagyképű, hogy belevágjuk a világ képébe: Igen, mienk az egyetlen igazság, és megmentünk benneteket. Hiszünk a szólásszabadságban, és bízunk az egyénekben. A világ majd megmenti magát mi, nem avatkozunk bele.

Tudjuk azonban, hogy a világ sokkal szebb lesz az "egyház" nélkül.

Alternatívát akarsz? Lurk moar.

Xenu Lord of the MEST 2008.07.12. 00:08:01

Anonymous xenu dijra jelolve!

fairi 2008.07.12. 00:41:46

Dobó a várfalról

Anon mozgalom nem tűnik vallásnak,nem hirdetnek igét,mivel ördöggel nem lehet ördögöt űzni!
A szci egyház megszűnik: nem dől össze a világ,egy agymenéssel kevesebb lesz( nem is az agymenés a baj,hanem mindenhova próbálja a mocskos csápjait bedugni ahol pénzt szimatol,mocskos egy állatfaj)
tanaik majd maradnak,akit érdekel egy alkoholista szci-fi író okossága ott a szabadzóna elolvashatják,és élvezkedhetnek!


Hívekkel mi lesz?
Akinek ígénye van megtalálja a magának valót a hatalmas piacon,megszámlalhatatlan alternatíva van,csak a többiek csendben csinálják!
Najó a Jehovások idegesítőek,de max nem akarják az agymenéseiket oktatásba bevonni,vagy a pszichókat se támadják!
És nem pénzért árulják az "üdvösséget"!

Anonosok csináljanak egy újabb agymenést??
Lenne értelme?
Vallásszabadság értelmében bármiben lehet hinni,de az már nem oké ha az egyház megsérti a törvényt,vagy aknamunkázik..
És minden vallásnak el kell fogadnia: ki lehet lépni belőle,csendben békésen!

Xenu Lord of the MEST
kezd már el gyártani a plüss-xenukat,hékás:D

Xenu Lord of the MEST 2008.07.12. 01:19:35

Eppen most akartam jelezni, hogy ezert a hozzaszolasodert erdemes lettel a pluss xenu dijra, ebbol is a bolcs-xenu dijra.

Igy megkaptad, congratulation, tessek itt van!

home.snafu.de/tilman/clearwater1998/xenu981205072.gif

sertésmájkrém 2008.07.12. 04:06:09

Ppéter, le a kalappal, ennyit rég röhögtem, nagyon jó!
A szcizoidok az életben nem fogják megérteni a logikus érvelésed, belenőtt az agyukba a droidság, nem is értenek más nyelven, mint ami való nekik.
Szánalmas ahogy szajkózzák ugyanazt és érzeni, hogy nem értik, nem fogják fel, hogy nevetségesek.

Szvsz emiatt is felesleges vitázni velük, ha egy ilyet meglátok a környéken téríteni, azon a nyelven fogok/fogunk hozzászólni amit biztosan megért.

PPéter 2008.07.12. 16:44:00

Na, ma nem bújtak elő odújukból a rondroidok, csak egy kamerával rögzítették a tüntetők tevékenységét a második emeletről. Igazán kár, szívesen megnéztem volna élőben egy igazi "Mi a bűnöd?" kántálást. :D

gz · http://mlmhu.blog.hu 2008.07.12. 18:11:31

jokka (vagy rolko)

Mesélj nekem xenuról.

miskavics rokona Jenna mongya az igazat 2008.07.12. 18:27:40

Xenu Lord of the MEST 2008.07.12. 18:29:27

Igen, meselj rolam, meselj rolam!

2.;

"Gyula Úr 2008.07.11. 22:36:20
Szia Jokka!

Miattad is ott leszek a holnapi tüntetésen.
Én nem kezdek el veled vitatkozni, mert te az egyszerű szci tech-et kombinálod, nem értem a többiek minek foglalkoznak veled
"

Orommel jelentjuk be, hogy Gyula Ur ezert a kommentjeert vidam-pluss xenu dijban reszesult!-)

Ime:

i41.photobucket.com/albums/e276/DSIW/Picket/xenu1.jpg

miskavics rokona Jenna mongya az igazat 2008.07.12. 18:32:18


Xenu Lord of the MEST: én is akarok plüssöt..

PPéter 2008.07.12. 18:34:16

Te Xenu, én is nyertem egy plüss Xenu díjat korábban, de még nem jött meg! :D

Xenu Lord of the MEST 2008.07.12. 23:10:33

PPeter, bocsanat, de nem gyozzuk olyan utemben gyartani a pluss xnenukat, amennyi jo hozzaszolas erkezett az utobbi idoben -))

De, valoban, most megerkezett a Tied is, mindjart ketto, mert kozonsegszavazatok alapjan ( kozonseg En , meg a Hubi )
nyertel egy dijat bolcs-pluss xenu kategoriaban a tartalmas hozzaszolasaidert, ime:

home.snafu.de/tilman/clearwater1998/xenu981205072.gif

Es azert, mert a szcidroidokkal valo szelmalom-szajkarateban nem vesztetted el a humorerzeked, nyertel a vidam-pluss xenu kategoriaban is egy dijat! ime:

i41.photobucket.com/albums/e276/DSIW/Picket/xenu1.jpg

Xenu Lord of the MEST 2008.07.12. 23:14:58

Kedves miskavics rokona Jenna mongya az igazat!

Ahhoz, hogy kategoriaban nyerjel, ertekes, bolcs, avagy humoros hozzaszolas szukseges, Te adtal egy linket, ami ugyan hasznos, - de xenu dijhoz meg nem eleg...de hogy ne szomorodj el - kapsz addig is egy majdnem- pluss xenu dijat!Ime:

icanhascheezburger.files.wordpress.com/2007/05/xenu-pam.jpg

Translator +X+ · http://www.szabadzona.hu 2008.07.14. 13:52:05

:: eerdeklodoo 2008.07.11. 18:31:45
:: Ha nem hisz benne, félrerakja a Dianetikát és soha az életben eszébe nem jut, hogy tovább haladjon a Hídon.

De annak ugye semmi köze nincs ahhoz, hogy hogyan mûködik.
Amúgy csak annyi az elvárás, hogy hajlandó legyen belenézni az elméjébe, hajlandó legyen kérdésekre válaszolni, meg esetleg hogy értse a kérdéseket. Más nem kell.

:: A szellemlátóknak meg jósnoknek is csupa pozitív statjuk van ... Miért? Mert hisznek a természetfelettiben.

Nekem ezek az élményeim úgy jöttek elõ, hogy nem hittem. Csak hajlandó voltam megpróbálni.
Mint ahogy hajlandó vagyok megkóstolni ismeretlen kajákat, megnézni egy filmet.

:: Ismered azt a módszert, hogy ha valaki fél valamitol, vagy kételkedik önmagában, többször, egyre hangosabban elmondatják vele, hogy "meg tudom csinálni"?

Igen. Szerencsére semmi köze nincs egy engramfuttatáshoz. :D

:: Szóval ha valaki hisz az elozo életben, meg az engramokban, az tapasztalni fog.

Csak éppen vannak lényegi, nagyságrendi különbségek aközött, hogy mi az, amit bebeszélsz magadnak, és mi az, amit egy engram futtatása során megtapasztalhatsz.
Egyszerûen sokkal hatalmasabb jelenségek lépnek fel egy jó auditálás hatására, mint amit egy egyszerû önigazolással meg lehetne magyarázni. (És ezt bemondásra el kell hinned, mert ezt csak átélni lehet, olvasni róla kevés.)

CConstantine · http://www.xenu.net 2008.07.14. 19:20:03

Dobó:
igen, rengeteg energiám van, köszi.
Örülök, hogy észrevetted. :)

Ha már ilyen kedvesen ráutaltál, vagy kérdés szerű finom kritikát próbáltál szőni:
nyilván nem ismersz, így elmondhatom, épp eleget teszek magamhoz és másokhoz is képest hogy jobb legyen a világ. Teszem ezt igen sok vonalon/módon, de azért köszi a tanácsod ;-)

más felől:
attól is jobb lesz a világ, hogy pl. ez a nyomorult SCN szervezet le lesz állítva.
erre kell is energiát szánni.

és arra is, ha idejön egy okostojás, és osztja a menthetetlen SCN észt, ostobán általánosít mindenkit, aki támadja a picike szekta(1)házat, azt helyre kell tenni.

sajnálom, ha esetleg ezt másként látod.

Dobó a várfalról 2008.07.14. 20:01:15

CConstantine: Mea culpa, összességében is megnéztem ezt a szálat.

jokka nagyon nem értékelte a felvetésem, pedig építő jellegű volt, csak az 1házzal szemben általad is kifogásolt dolgok miatt nem ízlett neki.

Az aprításhoz egy hasonló - gazságoktól mentesített - anyag kikerülése segíthetne.

Valamint az EPF-esek tájékoztatása. Ők az utánpótlás, és ha megfogyatkoznak, háát ...

PPéter 2008.07.14. 20:07:43

Hogyan lehet az, kedves Transzatyor, hogy amíg a postban odafönt (illetve a belinkelt írásban)szépen, értelmes mondatokkal vagyon megmagyarázva, hogy MIÉRT NEM működik a tanulási tech, addig Tőled maximum azt tudjuk meg, hogy milyen jó az "engram futtatása", de hogy ez valójában mi a fene, azt csak üres szciento-blablával homályosítod körbe :D.
Hja igen, "hatalmas jelenségek", amelyeket nem lehet egyszerű önigazolással megmagyarázni. Nosza, azért próbáld meg akkor elmagyarázni már. Gondolom kimerül annyiban, hogy izzik a bubiméter, lebeg a tű, tudomány beugrik, kondicionált mosoly szétterül a fejen, bódottág. :D

gz · http://mlmhu.blog.hu 2008.07.14. 21:43:30

:-DDD

PPéter, ez a bubiméter szöveg nagyon tetszik :-)
Kaptál már érte plüss xenut? :-)

Translator +X+ · http://www.szabadzona.hu 2008.07.15. 10:34:31

:: PPéter · www.burn.hu 2008.07.14. 20:07:43
Hogyan lehet az, kedves Transzatyor, hogy amíg a postban odafönt (illetve a belinkelt írásban)szépen, értelmes mondatokkal vagyon megmagyarázva, hogy MIÉRT NEM muködik a tanulási tech

Talán a válasz a szokásos, mert értek hozzá, és tudom, hogy mi nem igaz belõle...

:: addig Toled maximum azt tudjuk meg, hogy milyen jó az "engram futtatása"

Hazudsz, az elõzõ témánál beszóltam a fentiek miatt is, de alapvetõen nincs kedvem rolko-t ismételni...

:: de hogy ez valójában mi a fene, azt csak üres szciento-blablával homályosítod körbe :D.

Ha ennyire buta vagy, hogy nem érted meg, mit tehetek én? Szótisztázzak veled? :D

:: Nosza, azért próbáld meg akkor elmagyarázni már.

Nem tudom, ennyi (mármint úgy, hogy materialista módon és az általad elképzelt keretek között menjen, mert oda nem fér be, túl sok az előfeltevésed). Az, hogy nem tetszik neked, megint a te bajod...

PPéter 2008.07.15. 11:05:52

Én vagyok a buta? Nem az én életem épül egy szappanbuborékra, Transzatyor úr :D. Ismételten felhívom a figyelmed arra, hogy nem válaszolsz érdemben, tehát nem én állítok valótlanságokat, hanem - jó szcientológus módjára - Te hadoválsz olyan fogalmakkal, kifejezésekkel, amit az agymenésed hívőin kívül semmilyen más rendszer, tudomány nem ismer. Szegény Transzatyor. Én nem hazudok, nekem nem kell, mert én nem vagyok a való világ meg az egyház közé beékelődött, "üldözött" zugszcientológus :D

Lollipop 2008.07.15. 11:24:35

PPéter · www.burn.hu 2008.07.15. 11:05:52

Isteni, hogy jöttél!!! :) Egyszerű, találó, igaz.
Respekt!

Translator +X+ · http://www.szabadzona.hu 2008.07.15. 11:26:05

:: PPéter · www.burn.hu 2008.07.15. 11:05:52
:: Én vagyok a buta?

Hát ha alapvető szci fogalmakat sem vagy képes megérteni, és szerinted ezért ÉN vagyok buta, akkor lehet, hogy én kérek elnézést ;)

:: Nem az én életem épül egy szappanbuborékra, Transzatyor úr :D

Aztán azt miből gondolod, hogy erre épül az életem? Csak hogy megosztom a tapasztalataimat? Vagy hogy alkalmazom a tanultakat? Ez utóbbi esetben viszont miért lenne buborék?
Majd ha kipukkantod, tárgyalhatunk róla.

:: Ismételten felhívom a figyelmed arra, hogy nem válaszolsz érdemben

Tudod, ehhez kérdéseket kellene feltenni...

:: Te hadoválsz olyan fogalmakkal, kifejezésekkel, amit az agymenésed hívőin kívül semmilyen más rendszer, tudomány nem ismer.

Mondjuk ez azért azt jelenti, hogy a szci kreatív, nem? :D Csinál olyasmit, amit senki más :D
Persze a legnagyobb baj az, hogy TE nem ismered, és nem vagy hajlandó megérteni sem, de amikor felajánlom, hogy szótisztázok veled, akkor jönnek az üres kifogásaid... :P

:: Szegény Transzatyor.

Jajj, sajnálsz. szipp..

:: Én nem hazudok, nekem nem kell

Dehogynem. Hazudsz is, meg kell is.

:: mert én nem vagyok a való világ meg az egyház közé beékelődött, "üldözött" zugszcientológus :D

Óhh, tehát ezért nem. Bocsánat, akkor tényleg nem hazudsz, ha csak ennyi a feltétele annak, hogy vkit hazugnak tarts. :P
Amúgy erre egyedül jöttél rá, vagy valami tudományos szaklapban olvastad? :D

PKD 2008.07.15. 11:26:52

PPéter:

Ha valóban érdekel, hogy mi az az engram, akkor ajánlom a Dianetika könyvet, abban megtalálod. De ha könyvközelben leszek, keresek egy jó definíciót.

an0234 2008.07.15. 11:30:24

Az ember azt hinne, hogy ha valaki erti, akkor konyv nelkul, a sajat szavaival is el tudja magyarazni...

Translator +X+ · http://www.szabadzona.hu 2008.07.15. 11:41:48

:: an0234 2008.07.15. 11:30:24
:: Az ember azt hinne, hogy ha valaki erti, akkor konyv nelkul, a sajat szavaival is el tudja magyarazni...

Sőt a szótisztázás egyik lépése is ;)

De ha nem akarod, hogy torzuljon a jelentés, inkább az eredetit nézd meg.

Lollipop 2008.07.15. 11:41:49

an0234 2008.07.15. 11:30:24

Ezt földi halandó nem értheti. Ehhez fel kell emelkedned szellemileg. Te buta vagy. Én is. Péter is. Mindenki buta, aki nem szci. Csak ők emelkedtek fel, mert olvasták annak a szerencsétlen vén flótásnak a másoktól ellopott, sokszor már túlhaladott tanait. Szci fogalmak. Jaj, anyám!!! Mint a kommunikációs modell! :D Hadd röhögjek... Mindegyik ilyen "eredeti" és "kreatív"?

Nem vettétek észre? Vagy buták vagyunk, vagy hazugak... Ez váltakozik, ritmusosan.

Nostradamus meg megjósolta a világvégét... bakker!!! És ha nem érted, és nem értesz vele egyet, az nem azért van, mert nem igaz, hanem azért, mert hülye vagy, hazudsz, és szellemileg nem állsz elég magasan ahhoz, hogy értsd. Hagyjá má...

PKD 2008.07.15. 11:55:58

an0234:
Volt egy érzésem, hogy valaki majd felrója ezt.
Én úgy gondolom, hogy érdemes ragaszkodni az EREDETI definíciókhoz, mert ez jelenti a közös nevezőt a beszélgetéshez. Az eltérő értelmezések félreértelmezésre adhatnak okot. És úgy gondolom, hogy egyszerűen az a legbiztonságosabb, ha a meghatározást eredeti forrás alapján teszem közzé.

De ha türelmetlen vagy, adok egy saját definíciót: az engram az öntudatlanság - vagyis a tudatosság jelentős csökkenésének - a pillanata, mely tartalmaz minden érzetet, mely az adott helyzetben jelen volt.

PKD 2008.07.15. 11:59:20

Bocs, helyesen: Az eltérő értelmezések félreértésekre adhatnak okot.

Szarka Varro 2008.07.15. 12:35:00

PKD:

Olvasom a szavakat a mondatot, de úgy érzem mintha szankszrit nyelven volna. Magyarul ez így egy kibaszott nagy katyvasz.

Vagy nekem is be kellene vennem pár bogyót mint Elron bácsinak, hogy megértsem a rejtett dimenziókat?

PKD 2008.07.15. 12:53:16

Szarka Varro:

Oké, lássunk egy példát. Valakit fejbevernek egy vasdoronggal, az illető öntudatlanná válik. Minden hang, látvány, szag, íz, hő stb. érzet, ami ekkor az illetőt éri, egy engramban tárolódik. Az engram ezeknek az érzeteknek az együttese az illető elméjében. Egy emlék, amire nem emlékszel. Az illető nem fog emlékezni ezekre a dolgokra, az engramok tartalma a tudatos elme számára nem elérhető, mindazonáltal negatívan befolyasolhatják az életét. Hogy hogyan és hogyan lehet tőlük megszabadulni? Na erről szól a könyv.

PPéter 2008.07.15. 13:24:17

"Az illető nem fog emlékezni ezekre a dolgokra, az engramok tartalma a tudatos elme számára nem elérhető, mindazonáltal negatívan befolyasolhatják az életét."

A gond az, hogy a szcientológia szerint MINDENKINEK az élete súlyosan rossz állapotban van emiatt. Az engramok utáni "hajsza" szerintem rosszabb életet eredményez, mint a traumákkal való együttélés és ezek más módon történő feldolgozása.

PKD 2008.07.15. 13:41:39

PPéter:

Valóban, a Dianetika könyvben LRH nagyon rossz állapotúnak írta le az átlagembert, legalábbis ahhoz az állapothoz képest, amilyen állapotba a dianetika segítségével hozni tudta őket - saját elmondása szerint.

Lehet, hogy valakinek "könnyebb" az élete, ha nem próbál küzdeni azok ellen a dolgok ellen, melyek romba döntik az életét. Vagy más eszközökkel teszi ezt. Tegye! A dianetika és szcientológia egy lehetőség - hogy ki akar és ki tud élni vele, szerintem az más kérdés. Mindazonáltal tartom a véleményem, hogy a hozzáértő alkalmazás ég és föld különbséget jelenthet.

Lollipop 2008.07.15. 13:46:58

PKD 2008.07.15. 13:41:39
Lehet, hogy valakinek "könnyebb" az élete, ha nem próbál küzdeni azok ellen a dolgok ellen, melyek romba döntik az életét.

Akkor én pl. millióból egy vagyok, mert nem dönti semmi romba az életem?

PKD 2008.07.15. 13:57:08

Nem gondolom én se, hogy mindenki rossz állapotban van. Vannak különbségek, vannak kifejezetten képes, kifejezetten jószándékú emberek. Ha ez lenne a többség, valószínűleg nem itt tartana a világ. Azonban szerintem az is igaz, hogy mindenki fejlődhet önmagához képest.

És ha tegyük fel, nem millióból egy vagy, hanem tízből egy, az se túl jó arány. Persze ez most olyan, mintha téged állítanálak etalonnak, de remélem érted.

PPéter 2008.07.15. 14:06:56

A traumákat fel kell dolgozni, a lelki béke és a tiszta elme nagyon fontosak. Azonban az életet javarészt azzal tölteni, hogy ilyen értelemben élhetővé tegyem, gyomláljam az engramokat, ahelyett hogy élnék - ez markánsan túlmutat minden más, hasonlóan öncélű spirituális életformán. Félreértés ne essék, nem a spirituális értékek ellen vagyok, csupán borzasztó álságosnak tartom, ahogyan a szcientológia bemagyarázza - és BÁRKINEK bemagyarázza, ha hagyja az illető -, hogy ezek traumák romba döntötték az illető életét, mennyire elveszett, nincs más kiút stb. De ahelyett, hogy egy ajtót nyitna számára a lelki, szellemi béke beteljesítéséhez, egy soha véget nem érő, gigászi videojátékba taszítja, ahol minden szintet csak azért kell elérni, hogy megtudd, milyen sok van még hátra. És persze egyre drágábban. Ügyesen és álságosan összerakott népbutítás ez, amely elhiteti a benne résztvevőkkel, hogy ezzel ők lettek az emberiség elitje. Csábító - mert minden áltudomány, előképzettséget, objektív, nyitott gondolkodást nem követel - és látszólag valós tudományos értéket képvisel, hiszen LRH tanainak kutatása a cél. Azonban minden olyan objektív véleményt kigyomlál, ami nem fér bele a szcientológia LRH által deklarált saját univerzumába.

Lollipop 2008.07.15. 14:09:51

Az hogy hányan vannak, akiknek romban van az élete, azt honnan tudjátok? Tegyük fel, hogy én tízből kilenc vagyok. Ez is elképzelhető, ha így gondolkodunk.

Engem tudod az bánt, hogy pl. én ultra jól érzem magam. Ez nem azért van, mert nem foglalkozom magammal, környezetemmel, hanem azért, mert tényleg jól érzem magam. Erre jön a szcientológia, és azt állítja, hogy mégsem vagyok én olyan jól...
Mivel azonban én egészséges önkritikával, felelősségtudattal és önbecsüléssel rendelkezem, felteszem, hogy azt, hogy én hogy vagyok, nálam jobban nem tudja senki.

Ti azokat manipuláljátok, akik segítségre szorulnak. De nem rátok, Allahra, Jehovára, Szent Kelofásra vagy Pimpa jobb bütykére szorulnak, hanem SAJÁT MAGUKRA. Közhely, de igaz, hogy a saját életedet SENKI nem tudja irányítani, csak magad. A hibáidért, sikereidért TE SAJÁT MAGAD vagy a felelős. Ez szívás, senki nem mondta, hogy nem az. De attól még neked kell a saját meccseidet lejátszanod.

És nem ad rá szabott megoldást egy könyv, egy e-meter, ráolvasás, piócásember, kereszt vagy gyertyázás. És nem tartom etikusnak ezért egy csomó pénzt elkérni.

Ne haragudj, de ez a véleményem.

PKD 2008.07.15. 14:25:29

A dinaetika területe az elme, végső céljának az engramok kitörlése, vagyis az elme helyes működésének helyreállítása tekinthető. A szcientológia ennél sokkal nagyobb kört ölel fel, magát az életet. A szcientológia is az élet élésére buzdít. LRH is azt mondta, hogy nem ült elefántcsont-toronyban, hanem élte az életet. Ha valaki nem így tesz, az már más kérdés. Persze az emberek szcientológiától függetlenül belebonyolódhatnak helyezetekbe, melyeken tartósan rögzül a figyelmük és nem élnek kifelé.

Az, hogy mondjuk az engramok kinek mennyire döntötték romba az életét, lehet, hogy csak akkor derül ki, amikor megszabadul bizonyos engramok hatásától és rájön, hogy valójában olyan dolgoknak engedelmeskedett a tudta nélkül, melyekről még csak nem is tudott. Hiszen az ember hajlamos arra, hogy igazolja a tetteit.

Lehet, hogy az egyház kicsit túl erősen nyomja az értékesítési dumát, ezzel szállok vitába.

Az szintek önmagukban kell, hogy nyereséget jelentsenek. Ha valaki csak OT99-en vár eredményt, az rossz úton jár.

Szerintem annyi nyitott gondolkodást követel, mint az - untig idézett - autóvezetés. Bizonyos dolgokban újíthatsz, kialakíthatod a saját vezetési stílusod, de a gázpedál gázpedál, a fék az pedig fék. Ez még rengeteg kreativitást hagy a vezetést illetően.

napflow 2008.07.15. 14:34:01

A legjobb vedekezes a tamadas. Fegyer hulyeknek, itt van az eroszak.

Intelligens ember hallgat gondolkozik es ervel, nem masokat fikaz.

akinek nem inge ne vegye magara, de az itt megszolalo hivok, tobbnyire az elso 2 mondatban leirt strategiat kepviselik. Nem titeket sajnalak, hanem a kornyezet konnyezik ertetek aki titeket felnevelt.

vegyetek eszre, hogy masok sirnak helyettetek.

nekem ez a velemenyem.

Lollipop 2008.07.15. 14:42:39

PKD 2008.07.15. 14:25:29

Bocs, de terelsz, vagy figyelmetlenül olvastad el, amit írtam.

Én tudom, hogy mi van velem. Ez nem egy szemellenző, hanem TAPASZTALAT. Tudom, mikor nem vagyok jól. El tudom helyezni magam a világban, és a világot magamban. Tudom pl., hogy mikor van olyan beidegződésem, ami régi tapasztalatból adódik (mármint most nem sztereotípiákról beszélek). Ismerem, és tudom kezelni. Ezért nem keseríti meg az életem. ÉN tettem érte, és nem a piócás ember. Senki nem tudhatja a tutit, csak te saját magad, mert TE ÉLTED ÁT. Ehhez nem kell semmilyen gép, csak 5 perc önmegfigyelés és egy csendes sarok. Ez nem tech, hanem önfegyelem és önismeret. Nem kell hozzá milliók, csak a csendes sarok, és a figyelmed.

Lehet, hogy akkor derül ki - ilyen nincs. Ez nem bizonyíték. Ez elmosás. Nem értékelhető.

Az a baj tudod, és elnézést, ha megbántalak, nem szándékom. Szóval az a baj, hogy be vagytok szűkűlve, egy véleményt fogadtok el törvénynek, ami nagyon nagy hiba. És persze, az önigazolás. Ezt teszitek ti (is).
Már más megfogalmazta a szciben ragadottak problémáját (mármint hogy nehéz elismerni, hogy áltudományra, feltételezésekre dobtatok ki milliókat).

És ugyanakkor ti mondjátok azt a többiekre (akik közül sokan ilyenek-olyanok, vallásosak, nem vallásosak, politikai pártokat támogatnak, szeretnek kötögetni, főzőcskézni, SOKSZÍNŰEK), hogy mi vagyunk beszűkűlve... Ez nem fura?

Gondolkodtál már ezen?

PKD 2008.07.15. 14:44:04

Lollipop:
"mert tényleg jól érzem magam"
Szuper!

"Erre jön a szcientológia, és azt állítja, hogy mégsem vagyok én olyan jól..."
Lehet, hogy nem teljesen jó ez a kommunikáció, ez már nekem is eszembe jutott. (Egyébként pont van rá egy szabály, hogy miért orroltál meg az egyházra emiatt:)))

"Közhely, de igaz, hogy a saját életedet SENKI nem tudja irányítani, csak magad. A hibáidért, sikereidért TE SAJÁT MAGAD vagy a felelős. Ez szívás, senki nem mondta, hogy nem az. De attól még neked kell a saját meccseidet lejátszanod."
Mintha csak LRH-t olvasnám... erről szól a szcientológia.

"És nem ad rá szabott megoldást egy könyv, egy e-meter, ráolvasás, piócásember, kereszt vagy gyertyázás."
A könyvek olyan szerepet töltenek be, mint egy kézikönyv. Ha valaki tudja, hogy hogyan működnek a dolgok, annak nem kell kézikönyv, aki nem, az lehet, hogy eleinte rászorul.

Kösz, hogy megosztottad a gondolataidat.

Lollipop 2008.07.15. 14:47:37

Én nem vagyok szcientológus, és bárkinek ingyen elmondom ugyanezt, de ugyanezt elmondja egy másik pszichológus is... Ingyen.

Légyszíves válaszolj erre is, mert kíváncsi vagyok:

"Az a baj tudod, és elnézést, ha megbántalak, nem szándékom. Szóval az a baj, hogy be vagytok szűkűlve, egy véleményt fogadtok el törvénynek, ami nagyon nagy hiba. És persze, az önigazolás. Ezt teszitek ti (is).
Már más megfogalmazta a szciben ragadottak problémáját (mármint hogy nehéz elismerni, hogy áltudományra, feltételezésekre dobtatok ki milliókat).

És ugyanakkor ti mondjátok azt a többiekre (akik közül sokan ilyenek-olyanok, vallásosak, nem vallásosak, politikai pártokat támogatnak, szeretnek kötögetni, főzőcskézni, SOKSZÍNŰEK), hogy mi vagyunk beszűkűlve... Ez nem fura?

Gondolkodtál már ezen?"

PKD 2008.07.15. 14:49:03

Lollipop:

"Bocs, de terelsz, vagy figyelmetlenül olvastad el, amit írtam."
A hozzászólásodra most reagáltam, az előző még PPéternek szólt. (Lemaradt a címzett, bocs)

Lollipop 2008.07.15. 15:08:49

PKD 2008.07.15. 14:49:03

Semmi gond. Ez az "élő adás varázsa". De légyszi' válaszolj majd a kérdéseimre, mert tényleg kíváncsi vagyok rá, hogyan gondolkodtok ti erről.

Összefoglalom, hogy könnyebb legyen, ne kelljen a kommentek között ugrálni:

Én tudom, hogy mi van velem. Ez nem egy szemellenző, hanem TAPASZTALAT. Tudom, mikor nem vagyok jól. El tudom helyezni magam a világban, és a világot magamban. Tudom pl., hogy mikor van olyan beidegződésem, ami régi tapasztalatból adódik (mármint most nem sztereotípiákról beszélek). Ismerem, és tudom kezelni. Ezért nem keseríti meg az életem. ÉN tettem érte, és nem a piócás ember. Senki nem tudhatja a tutit, csak te saját magad, mert TE ÉLTED ÁT. Ehhez nem kell semmilyen gép, csak 5 perc önmegfigyelés és egy csendes sarok. Ez nem tech, hanem önfegyelem és önismeret. Nem kell hozzá milliók, csak a csendes sarok, és a figyelmed."

"Én nem vagyok szcientológus, és bárkinek ingyen elmondom ugyanezt, de ugyanezt elmondja egy másik pszichológus is... Ingyen." Sőt, ahogy fentebb írtam, ez nem tech, nem kell hozzá más, csupán egy csendes sarok és saját magad felé forduló figyelem.


"Az a baj tudod, és elnézést, ha megbántalak, nem szándékom. Szóval az a baj, hogy be vagytok szűkűlve, egy véleményt fogadtok el törvénynek, ami nagyon nagy hiba. És persze, az önigazolás. Ezt teszitek ti (is).
Már más megfogalmazta a szciben ragadottak problémáját (mármint hogy nehéz elismerni, hogy áltudományra, feltételezésekre dobtatok ki milliókat).

És ugyanakkor ti mondjátok azt a többiekre (akik közül sokan ilyenek-olyanok, vallásosak, nem vallásosak, politikai pártokat támogatnak, szeretnek kötögetni, főzőcskézni, SOKSZÍNŰEK), hogy mi vagyunk beszűkűlve... Ez nem fura?

Gondolkodtál már ezen?"

PKD 2008.07.15. 15:20:07

Lollipop:
"El tudom helyezni magam a világban, és a világot magamban."
Én ha ilyet hallok és van alapja, csak örülök.

"Senki nem tudhatja a tutit, csak te saját magad, mert TE ÉLTED ÁT."
Ezzel maximálisan egyetértek.

"Ehhez nem kell semmilyen gép, csak 5 perc önmegfigyelés és egy csendes sarok."
Az auditálás - a szcientológia vagy a dianetika alkamazása egy személyen - is erről szól fő vonalakban. Csak van ott még egy személy, aki segít, hogy ne akadj el, illetve hatékonyabban haladj. Magát a "munkát" a személy végzi.

"Az a baj tudod, és elnézést, ha megbántalak, nem szándékom."
Értékelem a tapintatod. Nem tudsz megbántani azzal, ha leírod a véleményed.

"Szóval az a baj, hogy be vagytok szűkűlve, egy véleményt fogadtok el törvénynek, ami nagyon nagy hiba."
A magam nevében tudok nyilatkozni. Nem szokásom véleményt elfogadni törvénynek, mert az nagyon nagy hiba.

"És persze, az önigazolás. Ezt teszitek ti (is)."
A dianetika könyv hívta fel a figyelmemet erre ajelenségre és igyekszem ügyelni arra, hogy gondolkodásom ne váljon ennek áldozatává, a dianetika és szcientológia kapcsán se. Remélem, hogy más is hasonlóan óvatos.

"És ugyanakkor ti mondjátok azt a többiekre (akik közül sokan ilyenek-olyanok, vallásosak, nem vallásosak, politikai pártokat támogatnak, szeretnek kötögetni, főzőcskézni, SOKSZÍNŰEK), hogy mi vagyunk beszűkűlve... Ez nem fura?"
Én nem mondom. Persze itt is különbséget kell tenni aközött, hogy valaki boldogan éli az életét, vagy egy mókuskerékben hajtva foglakozik ezer dologgal, hogy a felszínen maradjon.
A cél az, hogy mindenki olyan életet éljen, mellyel ő is és a környezete is a legjobban jár.

Lollipop 2008.07.15. 15:57:06

Ha ezt így is adnátok elő, az tök jó lenne. Ehelyett elkértek milliókat, ami szemfényvesztés. Mert azt mondjátok, hogy az egyetlen járható út vagytok, és ez nem igaz. Olyan, mint az "érintsd meg a képernyőt!"

Az a baj, hogy te most elmondtad a magánvéleményed, amit köszi, de a valóságban maga a SZERVEZET egész másképp kommunikál. Ez egyértelmű. Egytelen járható útként, a "világ megmentéseként" adjátok el a szcit a hívőknek. És itt nem a "tech"-ekről beszélek, mert ezek az '50-es években is ismert, tudósok által felfedezett tanokon alapszik.

Hanem arról beszélek, akik a lakásaikat adják el, hogy titeket támogasson. Akiket a szervezet fanatizál. És nincs ott egy jobbérzésű ember, aki elmagyarázná nekik, hogy mit csinálnak. Ezért kellenek az anonok, hogy felhívják a figyelmet arra, amit a szci szekta elhallgat, amit fanatizál. Hogy nem nyújtotok semmivel sem többet, mint amit bármelyik MÁSIK könyvből is - nem milliókért - megtudható. Hogy nem ti mentitek meg a földet...

PPéter 2008.07.15. 18:08:27

"A cél az, hogy mindenki olyan életet éljen, mellyel ő is és a környezete is a legjobban jár."

Ebbe hogy a retekbe illeszthető bele a "disconnection" gyakorlata, az "elnyomó személyek" elleni eljárások stb.?
Például ha egy házaspár egyik tagja szcientológus lesz, a másik vagy megy vele a szektába, vagy egy idő után potenciális bajforrásként, majd SP-ként kezelve szétszedik őket. Szóval a szcientológia és fenti mondat EGY OLDALON NEM IS EMLÍTHETŐ. Ennyit erről. Mocskos egy szekta ez, amely NEM választható el a hubbardi alapelvektől - szabadzónások ugyanúgy droid módon érvelnek és ellenségeskednek a szcientológiát bírálókkal, mint az egyház tagjai. Védik a védhetetlent. Áltudományos maszlagra épített agymosás.

Translator +X+ · http://www.szabadzona.hu 2008.07.15. 18:34:21

:: PPéter · www.burn.hu 2008.07.15. 18:08:27
:: Ebbe hogy a retekbe illeszthető bele a "disconnection" gyakorlata, az "elnyomó személyek" elleni eljárások stb.?

Börtönről hallottál?
Az elnyomó személy alapvetően egy bűnöző, aki nem akar megváltozni, és akinek a célja az, hogy ártson a környezetének. És addig, amíg nem változik meg, el kell zárni vagy meg kell vele szakítani a kapcsolatot.

:: vagy egy idő után potenciális bajforrásként, majd SP-ként kezelve szétszedik őket.

Ez lehet, hogy a csörcsben mostanában így megy, de nem feltétel.

:: Védik a védhetetlent.

Nem védjük, hanem minden ellenkező előjel dacára hiszünk abban, hogy el tudjuk neked magyarázni ;)

PPéter 2008.07.15. 19:04:09

Feltételnek biztosan nem az, de Te a jelenlegi működési rendszerrel elképzelhetőnek és működőképesnek tartod, hogy egy pár egyik tagja szcientológus, a másik meg nem?

Amúgy meg nem hiszem, hogy Neked kellene itt adni a frankót a magas lóról, ugyanis kettőnk közül NEM ÉN hiszek áltudományos maszlagban és NEM ÉN követem egy drogos agybeteg fantazmagóriáit, valamint NEM ÉN vagyok az, aki romhalmaznak érezte az életét, amíg nem kondicionálta tekegolyó simaságúra az agyvelejét egy 5000 dolláros multiméterrel. :D

Translator +X+ · http://www.szabadzona.hu 2008.07.15. 19:31:31

:: PPéter · www.burn.hu 2008.07.15. 19:04:09
:: Feltételnek biztosan nem az, de Te a jelenlegi működési rendszerrel elképzelhetőnek és működőképesnek tartod, hogy egy pár egyik tagja szcientológus, a másik meg nem?

Szerintem elképzelhető. Legalábbis nálunk otthon imigyen van.

Csak éppen akkor van gond, ha nem képesek a célokban megegyezni.

:: Amúgy meg nem hiszem, hogy Neked kellene itt adni a frankót a magas lóról

Nem kell beszólni, hogy "szabadzónások ugyanúgy droid módon érvelnek", és akkor nem kapsz ilyet. :P

Ki is hagytalak volna, ha nem ötlik a szemembe ez a sor ;)

:: NEM ÉN hiszek áltudományos maszlagban

Én nem HISZEK, hanem TAPASZTALOK és ALKALMAZOK.
Hinni a repülő spagettiszörnyben kell.

:: és NEM ÉN követem egy drogos agybeteg fantazmagóriáit

Dettó, a saját tapasztalataimra alapozok. Amíg meg vki képes egy gondolatfolyamot összefüggően leírni, addig ugye értékelhető, és onnan eldönthető, hogy igaza van-e vagy sem. És az alapján kellene dönteni, nem az alapján, hogy milyen a személyisége.

De mint emlj¤ettem, én azelőtt tapasztaltam meg, hogy a szci működik, hogy tudtam volna LRH szórakozási formáiról, szóval vhol nekem ez kissé irreleváns kérdés lett...

:: valamint NEM ÉN vagyok az, aki romhalmaznak érezte az életét,

Ahh, akkor jó, mert én sem voltam az. Auditálni akartam megtanulni ;)

:: amíg nem kondicionálta tekegolyó simaságúra az agyvelejét

Ezt hogy kell? Ilyenről még nem hallottam, biztos csak kitaláltad :D

:: egy 5000 dolláros multiméterrel. :D

Na ez sem én vagyok, az enyém 450 ojró volt :D

PKD 2008.07.15. 21:47:50

"Ehelyett elkértek milliókat,"
Én biztosan nem. Csak a saját nevemben írok, ezt szeretném most leszögezni.

"Mert azt mondjátok, hogy az egyetlen járható út vagytok, és ez nem igaz."
Na ez egy érdekes dolog. Ha ezt csak olyan ember mondaná, aki ezt tényleg TUDJA - mármint, hogy a szcientológia az egyetlen járható út -, mert megtapasztalta, azt szerintem rendben van. A problémát inkább abban látom, hogy ezt olyanok is hirdetik, akik csak elfogadják ezt a véleményt. Személy szerint például biztosan nem tudnék meggyőzni bárkit bármiről, ha nem lennék biztos abban, hogy az a dolog tényleg a hasznára válik. Egyszerűen nem érezném jól magam. Én csak olyan mértékben "térítek" - ha a pozitív tapasztalatok megosztását lehet annak nevezni - amilyen mértékűek a saját nyereségeim és ez semmilyen erőfeszítésbe nem kerül. Nagyjából annyi, mintha elmesélném, hogy milyen jól főznek az új étteremben.

"Az a baj, hogy te most elmondtad a magánvéleményed, amit köszi, de a valóságban maga a SZERVEZET egész másképp kommunikál. Ez egyértelmű. Egytelen járható útként, a "világ megmentéseként" adjátok el a szcit a hívőknek."
LRH már a legelején - az Egy Tudomány Kialakulása c. könyvében - világossá teszi, hogy a dianetika nem minden felfedezése teljesen eredeti. Sok korábbi elméletet megvizsgált és amit használhatónak talált, azt megtartotta, amit nem, azt elvetette. Persze vannak eredeti felfedezések, megfigyelések is. Ezzel azt akarom csak mondani, hogy ha valaki ismeri LRH írásait, sokkal árnyaltabb képet kap. Sőt egy helyen azt is megjegyezte, hogy sok bölcsebb ember van nála, de kevesen jártak be hosszabb utat. Az egyház lehet, hogy sarkosan, eltúlozva fogalmaz. Ennek lehet oka az is, hogy az amerikaiknál, a marketing szülőhazájában ennyire magas a köszöbszint. Ha annyit mondanának, hogy "Hát, ez működik ugyan, de van más módszer is, ami produkálhat hasonló eredmény. A miénk szerintünk sokkal jobb, de azért a másik is lehet, hogy jó" Ez nem tűnik túl nyerőnek.... A másik "szakágnak" is megvan a cégére, azért kampányoljanak ők.

"Hanem arról beszélek, akik a lakásaikat adják el, hogy titeket támogasson. Akiket a szervezet fanatizál."
Ezt én is sajnálatos jelenségnek tartom és szerintem az egyház se kívánja a háta közepére se. Ez nagyon rossz visszhangot eredményez. Persze azért a sajtó torzító hatása is közrejátszhat a dologban. Egy fanatikus ember nem gondolkodik. Ez csak taszítja az embereket. Nem jó.

Remélem, sikerült érthetően megfogalmaznom a gondolataimat.

"Ezért kellenek az anonok, hogy felhívják a figyelmet arra, amit a szci szekta elhallgat, amit fanatizál."
Ezzel kapcsolatban az a véleményem, hogy a törvénytelenségek nem engedhetők meg és ezek ellen fel lehet lépni. Ettől elválasztanám pl. a Xenuzást, aminek ehhez szerintem semmi köze. Nem állítom, hogy az egyház emberei nem követtek el hibákat az említett ügyek kezelésével kapcsolatban. Mindazonáltal az én véleményem az, hogy az egyházban még mindig annyi potenciális jó található, hogy a helytelen gyakorlatok megszüntetése - törvényes eszközökkel - lenne a helyes megoldás és nem az egyház betiltása.

"Hogy nem nyújtotok semmivel sem többet, mint amit bármelyik MÁSIK könyvből is - nem milliókért - megtudható."
Ezt én nem jelenteném ki ilyen kategorikusan. És itt nem arról van szó, hogy ne lenne benne szétszórtan, valahogy másképp ennek a tudásanyagnak egy része a világ más könyvtáraiban. Csak győzd kikeresni azokat a könyveket.... Te melyik 18 könyvet választanád ki, melyek tartalmazzák a legfontosabb adatokat az emberekről és módszereket adnak arra, hogy jobbá válhasson? Ezzel nem leértékelni szerettem volna mások elméleteit, tapasztalatait, hanem arra szerettem volna rávilágítani, hogy az adatok kiválogatása fontosság szempontjából talán fontosabb, mint maga az adathalmaz. Azon persze lehet vitatkozni, hogy valóban az élettel kapcsolatos legfontosabb adatokat tartalmazza-e a szcientológia, de ez egy másik dolog. Az elv - a fontossági sorrend felállítása - szerintem érvényes és használható. Mit ér az ember egy könyvtárnyi könyvvel, ha nem tudja, hogy melyek tartalmazzák a tudáspiramis csúcsát tartalmazó adatokat és melyek a részterületek kifejtéseit. Hol kezdjen hozzá az ember? Ismerek én is jó nem szcientológia könyvet is, pl. Tolle: A Most Hatalma szerintem jó. A szcientológia könyvek egyébként nem kerülnek milliókba. 3-7 ezer forintért beszerezhetőek, a puhafedeles kiadás csak 2500 Ft.

"Hogy nem ti mentitek meg a földet..."
Még bármi lehet.

PKD 2008.07.15. 21:48:27

Az előző hozzászólás Lollipop-nak ment.

horgany 2008.07.15. 22:12:01

az elnyomó személy alapvetően egy bűnoző?????
csak félreolvastam valamit, ugye????

PKD 2008.07.15. 22:46:42

PPéter:
"Ebbe hogy a retekbe illeszthető bele a "disconnection" gyakorlata, az "elnyomó személyek" elleni eljárások stb.?"
Én úgy olvastam az etika könyvben, hogy a kapcsolatmegszakítás a legvégső eljárás, előtte mindent meg kell tenni annak érdekében, hogy az illető helyrehozza a kapcsolatát, mivel a legtöbb esetben információhiányról, félreértésekről van szó. Mindazonáltal léteznek "jóakarók" a világban, akik abból élnek, hogy másokat lent tartanak. Az ilyen esetekre szerintem nem nagyon van más mód, csak a kapcsolatmegszakítás. Persze lényeg itt is a megfelelő különbségtétel.

"Szóval a szcientológia és fenti mondat EGY OLDALON NEM IS EMLÍTHETŐ."
Az iménti kitételemmel szerintem nem üti egymást. A kapcsolatmegszakítást azokban az esetekben lehet és kell alkalmazni, ahol van valaki, aki egyszerűen nem szeretné, hogy az illető képesebbé váljon, mégha a lehető legkörmönfontabb módon is teszi ezt. De mondom, a lényeg a kapcsolatkezelés és kapcsolatmegszakítás helyes alkalmazásán van, illetve azon, hogy segítsük valós adatokkal az illető választását - akár pro és kontra-, hogy meghozhassa a saját döntését. Ez az én véleményem.

"Mocskos egy szekta ez"
Szerintem nem az.

" Áltudományos maszlagra épített agymosás."
Szerintem nem az.

an0234 2008.07.15. 23:19:48

Az emberek velemenye elterhet :)
Es egyre tobb ember szamara buzlik itt valami, egyenest a fejetol....

PPéter 2008.07.15. 23:22:25

"Mindazonáltal léteznek "jóakarók" a világban, akik abból élnek, hogy másokat lent tartanak. Az ilyen esetekre szerintem nem nagyon van más mód, csak a kapcsolatmegszakítás. "

Aham, hogyne. Pont ilyen abszolút indokolt - ha egyáltalán lehet ilyet mondani, ehh - kapcsolatmegszakításokról számoltak/számolnak be az egyházból kilépettek. Milyen érdekes.

"De mondom, a lényeg a kapcsolatkezelés és kapcsolatmegszakítás helyes alkalmazásán van, illetve azon, hogy segítsük valós adatokkal az illető választását - akár pro és kontra-, hogy meghozhassa a saját döntését. Ez az én véleményem."

Aham, milyen kár, hogy a személyes szabadság korlátozása, erőszak is belefér ebbe. Maga az egyházvezető unokahúga is mesélt erről. És milyen érdekes, hogy olyan emberek is eltűntek már a szcientológia feneketlen bugyraiban, akik korábban már azt hangoztatták, hogy ki akartak lépni - aztán hopp, valami ismeretlen szcientoborzadály farmra kerültek. Vagy említsük a magyar vonatkozású történetet, amikor az illető személyes iratai sem akartak előkerülni, amikor a rokonokkal távozni akart, és a hatóság közbenjárása volt szükséges?

Márpedig mocskos egy szekta ez, de ahogy elnézem, hamarosan megünnepelhetjük, ahogy összeomlik az egész borzadály: aznap milyen okosságot írsz majd be a szörnyegyházad elveinek védelmében? Kár, hogy nem láthatom az arcodat majd , miközben a sok-sok pénzedbe került szervezet a saját bűnei és hazugságai alatt összeroskad.

PKD 2008.07.16. 00:24:07

PPéter:
"Aham, hogyne. Pont ilyen abszolút indokolt - ha egyáltalán lehet ilyet mondani, ehh - kapcsolatmegszakításokról számoltak/számolnak be az egyházból kilépettek. Milyen érdekes."
Nekem nem volt tapasztalatom ezzel kapcsolatban. Nem az egyházat képviselem, a saját tapasztalataimról tudok beszámolni. Ezt az elején nem említettem, de úgy látom, szükséges.

"Aham, milyen kár, hogy a személyes szabadság korlátozása, erőszak is belefér ebbe."
Nagyon extrém esetben tudnám csak elképzelni, úgyhogy számomra nem.

"Márpedig mocskos egy szekta ez,"
Tetszik ez az érvelés. Hatékony, mindent elsöprő, de leginkább tárgyilagos és objektív.

"aznap milyen okosságot írsz majd be a szörnyegyházad elveinek védelmében?"
A véleményemet fogom leírni, akárcsak most.

Igazából csak az engram szó tisztázása végett írtam most a blogba, de értelmes vélemény és tapasztalatcserében benne vagyok, amennyire időm engedi. Ez azonban veled - jelenleg - nem az.

CConstantine · http://www.xenu.net 2008.07.16. 03:53:47

szögezzük le, PKD a legnormálisabb Scinoid, ne rajta verjétek már le az egész CoS (Church of droidS) problémát :)
ha akarja, láthatja a szekta(1)ház gondokat, az elnyomásokat, ha nem akarja, akkor nem.
Persze ezzel sajnos elfogadja, hogy ez ilyen és valamennyire egyetértésbe is kerül vele.
Ez egy más fajta dillema, mint aki mindenáron védi a CoSt (KoSzt)

CConstantine · http://www.xenu.net 2008.07.16. 03:54:27

szögezzük le, PKD a legnormálisabb Scinoid itt a Blogon, ne rajta verjétek már le az egész CoS (Church of droidS) problémát :)
ha akarja, láthatja a szekta(1)ház gondokat, az elnyomásokat, ha nem akarja, akkor nem.
Persze ezzel sajnos elfogadja, hogy ez ilyen és valamennyire egyetértésbe is kerül vele.
Ez egy más fajta dillema, mint aki mindenáron védi a CoSt (KoSzt)

CConstantine · http://www.xenu.net 2008.07.16. 03:55:58

Reformer: töröld az első bejegyzést és ezt is kérlek. Nem ment el elsőre a hozzászólás (leellenőriztem!) aztán kiegészítve újraküldtem, erre duplázott a nyomorult :)

Lollipop 2008.07.16. 07:09:56

PKD 2008.07.15. 21:47:50
"LRH már a legelején - az Egy Tudomány Kialakulása c. könyvében - világossá teszi, hogy a dianetika nem minden felfedezése teljesen eredeti. Sok korábbi elméletet megvizsgált és amit használhatónak talált, azt megtartotta, amit nem, azt elvetette. Persze vannak eredeti felfedezések, megfigyelések is."

Akkor ez egy vélemény könyv (amihez mindenkinek joga van), és NEM TUDOMÁNY. Tehát, miért van tudományként kommunikálva? Tudod, lehet, hogy a szándék nem az, de ismered, hogy az üzenet az, amit a vevő dekódol. És itt pl. az, hogy LRH tudomány... Szóval, vagy rosszul kommunikál a szci, vagy manipulál, de sajnos (ismerve a marketing arzenálját) inkább az utóbbira tippelek. És az BŰN. Mert az hazugság. Ptk. szerint is, és az íratlan erkölcsi szabályok szerint is.

"Te melyik 18 könyvet választanád ki, melyek tartalmazzák a legfontosabb adatokat az emberekről és módszereket adnak arra, hogy jobbá válhasson? "

Milyen témában melyik 18 (vagy akárhány) könyvet? Te miért nem tudsz választani magadnak könyveket, ha egy téma érdekel? Hogy jön ahhoz akárki, hogy megmondja nekem, hogy én milyen érveket, tanokat fogadjak el igaznak? Itt bizony PKD, a szci kígyó enfarkába harap:
Mindent tapasztalj, ismerj meg te, de én elmondom neked, hogy miből ismerd meg??? Ez nem paradoxon?
S ha a tudomány feltétele a szabad gondolkodás - hisz melyik tudós agyát korlátozták (bár sokan próbálták), terelték, s tettek így nagy felfedezést? Ez is önellentmondás, mert bizony esélyük nem lett volna felfedezni, ha nem saját maguk teszik azt (sokszor a terelők ellenére). Hisz éppen ez adja meg nekik azt az ajándékot, hogy ÚJAT fedezhessenek fel.

Nincs itt világmegváltás, hiszen épp e korlát szabja neki a gátat. S ajánlom, hogy mielőtt adósságokba vernéd magad, gondold végig mit teszel. De ha mégsem teszed, és bajba kerülsz, tudd, hogy itt vagyunk. Számíthatsz ránk. Mert emberek vagyunk. És nem örülünk annak, ha emberek kerülnek bajba.

PPéter 2008.07.16. 09:28:05

"Igazából csak az engram szó tisztázása végett írtam most a blogba, de értelmes vélemény és tapasztalatcserében benne vagyok, amennyire időm engedi. Ez azonban veled - jelenleg - nem az."

PKD, nektek soha egyetlen párbeszéd sem számít értelmesnek, amely során rákérdezünk, hogy a békésnek, világmegváltónak és igazságosnak ábrázolt egyházi világképetekbe vajon hogy a fenébe illeszthetők bele a százával, ezrével kiderült törvénytelenségek, visszaélések, hazugságok. Hiszen Te magad is elfodadod a szektát bevett doktrínáit, amennyiben "szükséges". Milyen alapon korlátozhatja bárki egy ember személyes szabadságát, milyen alapon formáltok jogok kapcsolatok szétrombolására, mások zaklatására?
Szótisztázás megy, más nem. Erkölcstelenségből jeles vagy Te is.

horgany 2008.07.16. 09:36:29

mikor veszitek már észre hogy egy szcihomókussal nem lehet érdemi és tartalmas vitát folytatni ?
mellesleg mindenkinek szíve joga eldönteni kehez áll be. mindenkinek szíve joga osztani az észt. ha az ő tapasztalatai ilyenek és neki ettől jobb, az ő dolga.
ha elcseszi rá a vagyonát az ő dolga.
mindenkinek szíve joga idiótának lenni

Lollipop 2008.07.16. 10:02:24

horgany 2008.07.16. 09:36:29
Ezt addig oké, de két dolog van:
1. vannak emberek, akik nem tudnak elmenni amellett, hogy egy ember szivatja saját magát. Nem kötelező, de vannak ilyen emberek. Amúgy pl. a kínai földrengés áldozatai is fetrenghetnének a föld alatt továbbra is. Várj összekötöm, a kettő együtt lesz érvényes.
2. azt gondolom, hogy senki nem úgy megy a szektába, hogy én úgy szeretném, ha kizsákmányolnának, szétcs.sznék az életemet, és lehúznának milliókra. Ha pedig benne vagy, nagyon nehéz ezt meglátnod és elfogadnod.

3. gondolj bele abba, ha a 2-es pontot figyelembe véve mondjuk (és őszintén kívánom, hogy ne így legyen) a TE egyik szerettedet (barátodat, családtagodat) hálózzák be.
Onnantól már a bőrödön érzed. Addig jó, míg számodra ez csupán fikció (mármint nem veled esett meg), nick nevek, Youtube filmek, cikkek, film. És nem a valóság. De attól még lehet valóságos.

A teljese elutasítás, nem tudomásvétel pedig már többször bizonyította, hogy téves út. Képzeld, ha senki rá se bagózna, a szci meg azt csinálná, amit csak akar. Pl. az egyik rendezvényen a gyerekedet "Drogmentes Kapitánynak" nevezi ki, majd elszedi az adatait és megkeresik...

horgany 2008.07.16. 10:10:39

mivel sajnos sok tanult és inteligens ember esik áldozatul, ezért gondolom hogy nem tudod megakadályozni.
sok éve ismertek a veszélyek, mégis sokan bedőlnek még most is.
az emberi gyengeségnek nem lehet határt szabni meggyőzéssel.

AnonHun · http://www.freeforum.hu/anonymous 2008.07.16. 10:12:31

PKD:

A probléma ott van, hogy abszolút nem vagy nyitott ezekben a kérdésekben. Ron elhitette veled, hogy ha valamit látsz, az úgy is van. Ez a legnagyobb csalás az egészben.
Az egyszerű szcientológus droidok elől próbálják PR, fenyegetések, sec check, etika és az OSA segítségével elrejteni mindazokat a hazugságokat és mocskos dolgokat, amiket nem kéne látniuk.
Aztán ha valaki észreveszi a kilógó lólábat, akkor elkezdődik egy procedúra, aminek a vége a kiátkozás és SP-vé nyilvánítás.

Vedd észre magad körül, hogy senki soha nem kérdőjelez meg semmit, amit a vezetőség mond/tesz.

Senkinek nincs különvéleménye, mert akkor PTS és költhet egy csomó pénzt újra hogy "helyretegyék".

Mindent elfogadsz úgy ahogyan mondják, egy csepp szkepticizmus nélkül.

Kérlek nézd meg a következő oldalt, és utána számolj be, hogy mit tapasztaltál.

www.scientology-victims-testimonies.com/

Lollipop 2008.07.16. 10:40:29

AnonHun · www.freeforum.hu/anonymous 2008.07.16. 10:12:31
Tényleg. AnonHun, léci válaszolj nekem. Figyu, szerinted ezt elolvassa egy szci hívő/elolvashatja? Vagy ilyenkor automatikusan ki kell lépni? Van erre valami szokás? Vagy többen ülnek és megbeszélik? Van erre neked vagy valaki másnak rálátása?

Hogyan védekeznek a szabad emberek véleményétől? Aki nem szci érti mire gondolok. A szci, meg mindjárt lő egy 80 oldalas értekezést a szabadságról, de remélem, nem, mert kíváncsi vagyok. :)

jokka 2008.07.16. 12:48:43

AnonHun:

PKD-nak írtál, de ezt visszafordítva kellene
inkább írni az Anonymusra, avagy rád:

A probléma ott van, hogy abszolút nem vagy nyitott ezekben a kérdésekben. Anonymus elhitette veled, hogy ha valamit látsz, az úgy is van. Ez a legnagyobb csalás az egészben.
Az egyszerű anonymus droidok elől próbálják PR, fenyegetések, videók és egyéb "bizonyítékok" segítségével elrejteni mindazokat a hazugságokat és mocskos dolgokat, amiket nem kéne látniuk.

Aztán ha valaki észreveszi a kilógó lólábat, akkor egyből csak egy egszerűen elkezdődik egy procedúra, aminek az eleje a vége a kiátkozás és Rondroiddá nyilvánítás.

Vedd észre magad körül, hogy senki soha nem kérdőjelez meg semmit, amit a vezetőség (Xenu-net, Anonymus) mond/tesz.

Senkinek nincs különvéleménye, mert akkor egyből Rondroiddá nyilvánítják.

Mindent elfogadsz úgy ahogyan mondják, egy csepp szkepticizmus nélkül.

Én azt hittem így kellett volna írnod.

Lollipop 2008.07.16. 13:05:35

Ó, már örültem, hogy AnonHun vagy más válaszol a kérdésemre, erre csak ez a szcidióta...
Hmm... alacsonyan repkednek a szcidióták, eső lesz?

horgany 2008.07.16. 13:09:15

az égen kívül sok ember agya is be van borúlva....

PPéter 2008.07.16. 13:13:58

jokka, mutass már nekem olyan anonymoust, aki
- családokat tesz tönkre
- kapcsolatokat tesz tönkre
- orvosi intézményeket tesz tönkre
- szakemberekre támad áltudományos érveléssel
- zsarol
- politikai és gazdasági hatalomra tör
- gyerekeket dolgoztat
és mindezt a kizsigerelt, agymosott emberek pénzén, adómentesen, egyháznak álcázva.
Nos?

jokka 2008.07.16. 13:24:24

Anonhun:

De azért érdemben is reagálok.
::A probléma ott van, hogy abszolút nem vagy nyitott ezekben a kérdésekben.

Pedig én nyitott vagyok, és valszeg sok szcientológus az.

::Ron elhitette veled, hogy ha valamit látsz, az úgy is van. Ez a legnagyobb csalás az egészben.

Pont ezt írja, mondja, hogy ne fogadd el, csak azért mert látod.
Hanem mérlegeld. Rengeteg olyan van, amit nem tudok elfogadni. De ezt nem kell elhidd.

::Az egyszerű szcientológus droidok elől próbálják PR, fenyegetések, sec check, etika és az OSA segítségével elrejteni mindazokat a hazugságokat és mocskos dolgokat, amiket nem kéne látniuk.

Szerintem sokkal olcsóbb, ha nem próbálják elrejteni a hazugságot, hanem igazat mondanak.
És eléggé spórolósnak ismerem a szervezeteket.

Kikérem ezt a megnyilvánulást, hogy droidoknak nevezel embereket, anélkül, hogy beszéltél volna velük bármennyit.
Értem én, hogy ez köztetek a szleng. Meg milyen mókás, de vicces is ez. És mehet a plüss Xenu díj. ha-ha-ha. Én azt tapasztaltam, hogy sokkal inkább különbözik a véleményünk, mint szcientológusoknak, semmint más embereknek. Ha a szcientológus követnék LRH tanácsait, akkor sikeresebbek lennének. De nem így van, sokan tojnak bele. Márcsak ezért sem Rondroid.
De ezt sem kell elhinned.

Nem értelek, ha valaki nem olvass szennylapot, akkor már Droidnak kellene nevezni?
Aki a Tescoba jár vásárolni, miért kellene elolvasni a Tesco-titok nevezetű olvasmányt, ami
szintén egy szenny-újság, bocs könyv.

::Aztán ha valaki észreveszi a kilógó lólábat, akkor elkezdődik egy procedúra, aminek a vége a kiátkozás és SP-vé nyilvánítás.

Hát, van aki tényleg elnyomó. De én rengeteg procedúráról hallok, sőt olvasok az Orgban, aminek a 85-90%-a nem a kiátkozás, Sp-vé nyilvánítás. Hanem a megértés, és az, hogy javulnak a dolgok.


::Vedd észre magad körül, hogy senki soha nem kérdőjelez meg semmit, amit a vezetőség mond/tesz.

Csak én megkérdőjeleztem kb. tucat dolgot.
És ismerek egy tucat szcientológust, aki szintén megkérdőjelez sok dolgot. Milyen infók alapján mondod ezt?

::Senkinek nincs különvéleménye, mert akkor PTS és költhet egy csomó pénzt újra hogy "helyretegyék".

Aki fél, az tényleg nem rendelkezik különvéleménnyel. Aki nem fél, az nemhogy kijelent, hanem leír dolgokat.
Egyébként érdekes érvelésetek van már megint. Ha nem ír le, mond el dolgokat a szcientológus a vezetőségnek semmit, akkor nincs különvéleménye. ha meg leír, akkor szemét spicli. Ja meg persze mocskos, mint az egész szervezet.


::Mindent elfogadsz úgy ahogyan mondják, egy csepp szkepticizmus nélkül.

Semmit nem fogadok el. És aki értelmes, akár szcientológus, akár nem, az sem.

Lollipop 2008.07.16. 13:27:09

Most "én vagyok anyagon", vagy tényleg itt a várva-várt 80 oldalas üzenet?

Szóval, jó lenne tudni, sztem érdekes téma (szavazzatok le, kedves anti-szcik, ha nem).

"Figyu, szerinted ezt elolvassa egy szci hívő/elolvashatja? Vagy ilyenkor automatikusan ki kell lépni? Van erre valami szokás? Vagy többen ülnek és megbeszélik? Van erre neked vagy valaki másnak rálátása?

Hogyan védekeznek a szabad emberek véleményétől? Aki nem szci érti mire gondolok. A szci, meg mindjárt lő egy 80 oldalas értekezést a szabadságról, de remélem, nem, mert kíváncsi vagyok. :)"

horgany 2008.07.16. 13:32:08

PPéter, Lollipop

vegyétek már észre hogy az ide látogató szcikkel felesleges vitatkozni !!
hiába érvelsz, semmi értelme.Ennek az egész blognal asszem inkább a megelőzés a lényege, nem a benntlévők meggyőzése.

jokka 2008.07.16. 13:39:13

PPeter:

::jokka, mutass már nekem olyan anonymoust, aki...

Nagyon mélyen meg vagy győződve, hogy
a szcientológusok agymosottak, kizsigereltek.

Te mélyen hívő ember vagy! Nem fogok veled vitatkozni.

Ugye nem érdemes?

Meg tudod nagyon jól, hogy az összes Anonymus
álcázza magát. Honnan tudnám, hogy melyik tesz
tönkre családot?

Meg úgy általában az összes Anon hívő...
nem fogom a hiteteket támadni.

::Lolipop:
::Figyu, szerinted ezt elolvassa egy szci hívő/elolvashatja?

1. nincs olyan, hogy szci hívő. Mert a tanok 99.9%-a nem hítre épül.
2. Persze, hogy elolvashatja, mert a "hitünk" szinte kizárólag arra épül, hogy az embernek joga a szabad véleménynyilvánításra.

:: Vagy ilyenkor automatikusan ki kell lépni? Van erre valami szokás? Vagy többen ülnek és megbeszélik? Van erre neked vagy valaki másnak rálátása?

Nincs semmi szokás. Jaj de nem, eszembe jutott.
Összeülünk és mantrát duruzsolunk, hogy ne hassanak ránk ezek... :D

::Hogyan védekeznek a szabad emberek véleményétől? Aki nem szci érti mire gondolok.

Én is értem, ne aggódj. Mert ugye aki nem szci, az a szabad, nem?

Eszedbe sem jut, hogy esetleg fordítva is lehet?
Mint például a Mátrix c. filmben. Szabadnak gondolják magukat a többség.

Vagy például Feldmár András pszichológus szerint akik alszanak azt akarják, hogy ne legyünk ébren. Akik ébren vannak. Ehhez irracionálisan is, de ragaszkodni akarnak.

És képzeld nem az az érdekes, hogy én mit gondolok. Hanem hogy te mit gondolsz?!

jokka 2008.07.16. 13:46:55

:: horgany 2008.07.16. 13:32:08
::PPéter, Lollipop

::vegyétek már észre hogy az ide látogató szcikkel felesleges vitatkozni !!
hiába érvelsz, semmi értelme.Ennek az egész blognal asszem inkább a megelőzés a lényege, nem a benntlévők meggyőzése.

Vagyis semmi (értelmes) párbeszéd, csak megelőzés. Tehát mocskolódás. Oké. Vettem és mindannyian vettük az adást! :-)

Persze ti hívők vagytok! Így tényleg felesleges érveket felsorakoztatni nekem.

És amikor szembesültetek már sokszor azzal, hogy a szcientológia nem hitkérdés, hanem megfigyelés, kritika, és tényleges, valódi tudás, akkor még mindig rondroidoknak, szektásoknak, meg kritika nélküli vezetőkövetőknek neveztek engem, minket.
Ez azért vicces.

Másrészt: én is elítélem, ha valaki az egyházon belül, vagy kivül etikátlanul viselkedik.
És ezt se kell elhinned. Egy Rondroidtól? Ugyan már!

Harmadrészt:
Soha nem fogtok leülni, és sorra venni tényeket egy szcientológussal. Például velem.
Csak mocskolódás, és egyéb "értelmes" érvelés jön.

Lollipop 2008.07.16. 13:51:42

jokka 2008.07.16. 13:39:13
Ne hari, jokka, nincs kedvem válaszolni neked. Te tényleg abban hiszel éntőlem, amiben csak akarsz.

Különben is, te vagy az okos, te osztod fentről az észt, a TUDÁST. Kifordítod a szavakat és gúnyolódsz. Na, ezért nem neked szegeztem a kérdést. Mert nem vagy HITELES. Bár te is csak a megszokott sci-sablont nyomod, meg kell mondjam, hogy ritka tagja vagy azoknak, akikkel tényleg felesleges tárgyalni.

Le kellene mászni az uborkafáról, és nem lenézni másokat. Mert másokat csak BUTA, EGYÜGYÜ EMBEREK néznek le. És az ciki. Meg gyerekes, ahogy a hozzászólásaid.

És akkor meg nem lehet téged komolyan venni. Csak skip-pelni.

SKIP...

horgany 2008.07.16. 13:55:04

köszönjük neked Jokkkkkka mester,megtetted a kötelességed, mehetsz.
igazad van, igazad van.

PPéter 2008.07.16. 14:09:33

Tudom, hogy reménytelen. Személyesen is volt alkalmam beszélgetni az általuk beszippantott ex-ismerőseimmel. Mindegy, hamarosan összeomlanak. Kíváncsi leszek, mi lesz akkor a sok agymosottal, aki itt floodolva védi a szcientológia egyházat, meg áltudományt.

PKD 2008.07.16. 17:53:26

Lollipop:
"Akkor ez egy vélemény könyv (amihez mindenkinek joga van), és NEM TUDOMÁNY. Tehát, miért van tudományként kommunikálva?"
LRH tudományos módszereket felhasználva (elmélet-megfigyelés-értékelés) kutatott, ha így tekintjük, akkor szerintem tekinthető tudománynak. Ha azt tekintjük tudománynak, melyet a tudományos közélet annak ismer el, akkor a dianetika nem tekinthető tudománynak. Számomra az előbbi meghatározás szimpatikus, nemcsak a dinatetikára, bármilyen más területre vonatkoztatva is.
Nem véleménykönyvnek nevezném, hanem "megfigyelés és kiértékelés könyvnek". A szerző tanulmányozta valaki más elméletét vagy saját maga kidolgozott egyet, megfigyelte, hogy működik-e, majd a megfigyelései alapján eldöntötte, hogy megtartja-e vagy sem. Aztán kezdte elölről. A TUDOMÁNY túlhangsúlyozása irritálhat némelyeket, de ha az ember ismeri a hátteret, akkor tudja, hogy a kutatás módszertana miatt tekinthetjük tudománynak. (Ha valaki elfogadja a tudomány fenti meghatározását.) A túlhangsúlyozás egyébként számomra sem jön be, attól nem lesz "tudományabb", viszont manipulációt sejtethet akkor is, ha tényleg csak a nyomatékosítás és figyelemfelhívás a célja.

Eszembe jutott még egy gondolat ehhez. A szcientológia, mint tudjuk erősen a nyugati kultúrblokkhoz - azon belüli is az angolszász, amerikaihoz - kötődik, és elképzelhetőnek tartom, hogy a reakciói is ahhoz mértek. Az USA-hoz képest szerintem a közép-keleteurópai országok még sehol sem járnak, ami az emberek manipulációját illeti, bár közeledünk - sajos. Szóval... egy amerikainak lehet, hogy annyira magas már az ingerküszöbe, hogy suttogással (kisbetűs tudomány) semmire sem lehet menni, egyszerűen meg sem hallanak. Lenkei a hírlevelében azt írta - és kérlek, hogy csak a forrás miatt ne értékeljétek le egyből az infót, talán közületek is meg tudja ezt erősíteni valaki -, hogy az USA-ban olyan szintű az emberek elbutulása, hogy a gyártók az ásványvízre is ráírják, hogy "FAT-FREE" (zsírmentes), hogy jobban fogyjon. Mivel lehet megszólítani az embereket, akik ennyire manipulálhatóak? Nálunk, Magyarországon az emberek még nem tartanak itt, ezért ez a fajta a globális üzenethadjárat lehet, hogy célt téveszt és épp ellenkező hatást ér el bizonyos embereknél.

"Milyen témában melyik 18 (vagy akárhány) könyvet?"
Az élet, a világmindenség, meg minden témájában.

"Te miért nem tudsz választani magadnak könyveket, ha egy téma érdekel? "
Már miért ne tudnék? Az egyetemi évek során ébredtem rá, hogy a szcientológia könyvek mennyire jól kiemelik a lényeget az ember és annak csoportjaival kapcsolatos tudnivalókat illetően. Ezért választottam a szcientológiát. Persze nem mondom, hogy nincsenek más jó, használható infókat tartalmazó könyvek, melyekkel az ember segíthet magán, de nekem ez jön be.

"Hogy jön ahhoz akárki, hogy megmondja nekem, hogy én milyen érveket, tanokat fogadjak el igaznak?"
Sehogy, ne hagyd magad.

"Itt bizony PKD, a szci kígyó enfarkába harap:"
Soha nem tennék ilyet :)

"Mindent tapasztalj, ismerj meg te, de én elmondom neked, hogy miből ismerd meg??? "
Kedves Lollipop, félreértettél. Csak arra szerettem volna rávilágítani, hogy mennyire fontos - legalábbis én így gondolom - a fontosságok hierarchiájának felállítása. Éppen hogy nem megmondtam, hogy milyen könyveket olvass, hanem megkérdeztem, hogy melyik lenne a 18 legfontosabb könyv SZÁMODRA. Egy kérdést tettem fel, minden hátsó szándék nélkül. Én úgy találtam, hogy LRH 18 könyve kulcsfontosságú információkat tartalmaz az életről. Ez az én véleményem, pont. És nehogy azt gondold, hogy a könyvespolcom úgy néz ki, hogy LRH kép középen, kétoldalt ds és sci könyvek, virág, oltár stb. Tudd, hogy ezt nem ellenséges hangnemben írom. (Sajnos a metakommunikáció nem megy át, a kis ikonok használatában pedig nem vagyok otthon.)

"S ha a tudomány feltétele a szabad gondolkodás - hisz melyik tudós agyát korlátozták (bár sokan próbálták), terelték, s tettek így nagy felfedezést? Ez is önellentmondás, mert bizony esélyük nem lett volna felfedezni, ha nem saját maguk teszik azt (sokszor a terelők ellenére). Hisz éppen ez adja meg nekik azt az ajándékot, hogy ÚJAT fedezhessenek fel."
Ezzel nem fogok vitatkozni. Egy tudomány megalkotásához tényleg kreativitásra, alkotókészségre, fantáziára, a gondolkodási korlátok áttörésére van szükség. A felfedezések napi szintű alkalmazásához azonban már nem feltétlenül. A mikrohullám, a teflon, a távirányító felfedezése, kifejlesztése kétségkívül nagy szellemi teljesítményt igényelt a kutatásban részt vevő tudósoktól. Azonban a mikrohullámú sütő használata, a tojásrántotta sütése, vagy a csatornaváltás a tv-n nem hiszem, hogy bárkinek nehézséget okozna. Úgy gondolom, hogy egy tudomány kifejlesztése, illetve annak napi, rutinszerű alkalmazása jelentősen eltérő szellemi alkotókészséget igényel.

"Nincs itt világmegváltás, hiszen épp e korlát szabja neki a gátat."
Attól, hogy nem én találtam fel az autót és nem tudok új közlekedési módokat feltalálni, még beutazhatom egy autóval Európát, ha tudok a járműről annyit, hogy hogyan kell MŰKÖDTETNI. Ehhez nem kell feltalálónak lennem.

"S ajánlom, hogy mielőtt adósságokba vernéd magad, gondold végig mit teszel."
Oh... miattam nyugodt lehetsz, de rendes tőled, hogy aggódsz.

"De ha mégsem teszed, és bajba kerülsz, tudd, hogy itt vagyunk. Számíthatsz ránk. Mert emberek vagyunk. És nem örülünk annak, ha emberek kerülnek bajba."
Vica-versa :))

viktor134 2008.07.16. 18:23:46

mi a lrh 18 könyve, lista van?

mindet elolvasok, max nem pörgök rá, mint pl a bibliára. :)

Dobó a várfalról 2008.07.16. 18:45:23

jokka:
--Csak én megkérdőjeleztem kb. tucat dolgot.
Leírnád ide? Biztos, hogy nem egy volt és azt is csak hallottad valakitől?

--Én is értem, ne aggódj. Mert ugye aki nem szci, az a szabad, nem?
Hát a híd vége előtt bárhonnan nézve nem szabad, mert még nem ért a végére.

Dobó a várfalról 2008.07.16. 18:55:00

PKD: Találkoztál már a kifogásolt dolgok közül valamelyikkel?

an0234 2008.07.17. 00:27:43

"És amikor szembesültetek már sokszor azzal, hogy a szcientológia nem hitkérdés, hanem megfigyelés, kritika, és tényleges, valódi tudás"

Akkor mi a banatnak egyhaz, ha nem hitkerdes?
Elnezest, csak a laikust erdekelheti..
Koszontem :)

PPéter 2008.07.17. 00:41:21

Az adócsalás érdekében egyház, semmi másért.

Translator +X+ · http://www.szabadzona.hu 2008.07.17. 10:43:30

:: PPéter · www.burn.hu 2008.07.17. 00:41:21
:: Az adócsalás érdekében egyház, semmi másért.

Akkor minden (vagy max egy kivételével minden, hiszen a többi hazudik) egyház adócsaló, önhitegető szervezet, csak ezt senki sem meri felvetni, inkább befogja a száját ;)

Lollipop 2008.07.17. 11:15:05

PKD 2008.07.16. 17:53:26

Nézd, én biztos másik iskolákba jártam, mert nekem pont úgy tanították a tudományt és a felfedezést, hogy az BENNED VAN. Tiszteletben tartom (mert ráadásul hál' istennek tanították a toleranciát is) a gondolataidat, amíg azok az én vagy mások szabadságát nem sértik.

És itt megint kanyarodjunk vissza a SZERVEZETHEZ. Mert ismét az a baj, hogy a SZERVEZET más szint, mint az egyén.
Amikor egy szervezet álca mögé bújva próbálja eladni magát (Drogmentes Marathon pl.), az sérti az én és mások szabadságát. Miért? Mert nem állt ki a szervezet és mondta el, hogy tulajdonképpen a szcientológiát hirdeti. Ha nem ismerem a témát, nem tudom, mi van mögötte. Nincs választási lehetőségem, hanem be vagyok ugratva valamibe.
Narconon - az én gyerekemet (de másét se) EGYIK EGYHÁZI/SZEKTA SZERVEZET se kerülgesse. Főleg ne olyan, amelyik az alapvető szocializációs fejlődésébe belekever. Miért állítom ezt? Mert a Narconon nem mondja el, hogy a szci áll mögötte, és nincs választásom. Ahhoz pedig nekem, mint szülőnek JOGA VAN. Pont.
Ennél a témánál pedig tegyünk különbséget a mit vegyek meg/mit ne és a mi határozza meg az életemet/mi nem. Mert nem egy szint. Nagyon nem. De érted te ezt. Én itt érzem a bűnt a szcinél.

Másrészt, nem látom, hogy abban, amit leírtál, hol a HIT, ami egy EGYHÁZ alapja? Hogyan kapcsolódik a tudományhoz a HIT? Ha pedig HIT, akkor nem lehet objektív. Itt van egy kisebb anomália. És itt a vallásos hitről beszélek. Hol a vallás?

Abszolút értékelem az emberi hangodat, azért mert szarkasztikus-ironikus-vicces, az legalább stílus. Nem aggresszív.

AnonHun · http://www.freeforum.hu/anonymous 2008.07.17. 11:30:31

viktor134:

Parancsolj:
szcientologia.bolthely.hu/

Remélem nem baj, hogy el kell adnod a kocsit az "Alapokhoz" :D Szerencsére akciós.

Tunguska 2008.07.17. 11:50:08

Ha összeállunk 10-en nem is olyan sok az a pénz. Bár lehet, hogy úgy tüdőgyulladást okoz.

Lollipop 2008.07.17. 11:51:59

Tunguska 2008.07.17. 11:50:08
Vegyünk fel inkább hitelt... :) De akkor már ne csak az Alapokra, hanem a Freewinds-re is... :)

PPéter 2008.07.17. 12:18:12

Translator +X+

"Akkor minden (vagy max egy kivételével minden, hiszen a többi hazudik) egyház adócsaló, önhitegető szervezet, csak ezt senki sem meri felvetni, inkább befogja a száját ;)"

Jelen esetben a szcientológiáról van szó, ne terelj. Másrészt meg hiába érvel a szcientológia egyház azzal, hogy ők nem kérnek és nem kapnak állami támogatást, mert
1. nem történelmi egyház (mondjuk azok támogatását sem szeretem), a fikányi taglétszámuk alapján meg mit is akarhatnának;
2. másrészt meg ami így kiesik, azt effektív adócsalással és a tagok kizsigerelésével így is összeszedik, adómentesen. Vagy netán áfás számlát adnak a többszázezer forintos szauna-vitamin-könyv-tanfolyam kombókról?

Ipari kém 2008.07.17. 12:30:14

PPéter · www.burn.hu 2008.07.17. 12:18:12

Hozzátenném, voltam már én rkat, református templomban, zsinagógában pl., aztán mégse akartak megszaunáztatni töbmilláért...

Jézus levele az apostolokhoz: " 8 ...Ingyen kaptátok, ingyen is adjátok."
Tessék: www.kereszteny.hu/biblia/showbible.php

A mi Lafayette Ron Hubbard szavaival élve: "Hagyál, számolnom kell. Tizenkettőezerötszáz-tizenháromezer"...

De nincs is ennek értelme. Ez NEM EGYHÁZ, hanem BÓT, azt jónapot!

Ipari kém 2008.07.17. 12:42:09

Tényleg, kedves Lafayette Ron Hubbardunk, hol vagy? Tán nem számolsz?... :)

Translator +X+ · http://www.szabadzona.hu 2008.07.17. 16:57:55

:: PPéter · www.burn.hu 2008.07.17. 12:18:12
:: Jelen esetben a szcientológiáról van szó, ne terelj.

Nocsak, a változatosság kedvéért vmi új érvet dobtam be, de ha nem értékeled, akkor ez van :P

De te ott qrod el, hogy bármi haszna meg értelme van annak, hogy bizonyos önhazugságokat lehet szervezetten "egyház"-ként kezelni, azaz adókedvezményekkel és egyéb juttatásokkal támogatni, bizonyosakat meg nem (és ugye megint tisztelet az egyetlen kivételnek... :D)
Szóval ez egy legális "adóelkerülés", amit mindenféle (és az esetek legalább 99,99%-ában hazudozó) metafizikával foglalkozó csoportok megjátszhatnak, csak azért, mert a legnagyobb kisírták maguknak.

De mivel a szci kis hazánkban adómentességet élvez, már lassan húsz éve, és senki nem záratta be õket, bizony nehéz lesz rájuk mondani, hogy "hoppá, vicceltünk, mégse vagytok egyház".

Tényleg, a többi egyház, aki ezt igénybe veszi, ugye nem "csal", de akkor hogy is lehetne nevezni a viselkedésüket?

:: 1. nem történelmi egyház (mondjuk azok támogatását sem szeretem), a fikányi taglétszámuk alapján meg mit is akarhatnának;

Miért, mondjuk 9999-ért nem lehetne támogatást kapni, 10000-ért meg igen? Egy emberen múljon az, hogy vmi igazzy egyház vagy sem?
A mennyiség csap át minõségbe, marxizmus meg rulez?

:: 2. másrészt meg ami így kiesik, azt effektív adócsalással és a tagok kizsigerelésével így is összeszedik, adómentesen.

Amerikában biztos ezért vette át az IRS a hatalmat a csörcs felett. :DDD

:: Vagy netán áfás számlát adnak a többszázezer forintos szauna-vitamin-könyv-tanfolyam kombókról?

Ha már így rákérdeztél, tudtommal "adomány"-os számlát adnak, amit vmekkora mértékben az adóalapodból leírhatsz.

:: Ipari kém 2008.07.17. 12:30:14
:: Hozzátenném, voltam már én rkat, református templomban, zsinagógában pl., aztán mégse akartak megszaunáztatni töbmilláért...

Mert õk a nagy közösbõl nyûlják le a milliárdokat, így meg ugye könnyû más szemében szálkát keresgélni ;)

:: Jézus levele az apostolokhoz: " 8 ...Ingyen kaptátok, ingyen is adjátok."

Azt persze nem mondod meg, hogy mit egyen a pap, hol gyûljön össze a nép, meg azt a helyet mibõl fûtsék vagy mivel fedjék be...
Ellenben meg vannak az apró példabeszédek, hogy "a szegény adja oda az összes pénzét 'Istennek'". Azt természetesen soha nem Isten kapja meg, ugye? :D

Buscadora 2008.07.17. 18:05:41

Őszintén szólva, nem hinném, hogy a Késői Eső Gyülekezete több okkal titulálja magát egyháznak, mint a Co$. De nagyjából mindegy is, hogy ki szerint mi az egyházság kritériuma, szvsz egy rész vallás egy rész üzlet :-P.
A scióval a legfőbb gondom a trambulinról vizelés.
Mert igen, a katkók is szednek egyházadót, pénzért van a Biblia, a gyászmise, a nászmise - az árak nagyságrendje más, meg a helyzetérzékenység.
És mennek a Vatikánba a péterfillérek is, merem állítani, hogy nagyobb összeg, mint ami az RTCnek megy, de egy-egy közösségtől az elvonás jóval kisebb.
Valahogy a Co$-on nem látszik, hogy csak a megélhetésére szedi azt a kis pénzt...

an0234 2008.07.17. 19:58:26

"Azt persze nem mondod meg, hogy mit egyen a pap, hol gyûljön össze a nép, meg azt a helyet mibõl fûtsék vagy mivel fedjék be..."

Halistennek hinni valamiben lehet egyhaz nelkul is. Es ez az osszes letezo egyhazra igaz. Szerintem. Hadd higgyen barki barmiben, nem kell szervezet, ami ezt iranyitja.

Lafayett Ronald Hubbard 2008.07.17. 21:52:31

haromdollarhatvanotcent, haromdollarhatvanhatcent.....Mi? Mi a fene. Rosszul allunk..Mar a centeket szamolom....

Meg mar arra sem emlekszem, ez az en cegem...O..oo...egyhazi szervezetem?

www.hubbardcollege.hu/

Reformer, utanna neznel?

Itt is sok jo dolgot irnak rolam, mondjuk a felere nem emlexem, mert be voltam allva..

hungarian.lronhubbardprofile.org/

Szoval amugy ra-ta-ta-ta! Rosszul all a szenank, par honapja meg el tudtuk adni az alapokat egymillio folotti aron, aztan csokkentenunk kelett 840 E Huf -ra, most meg mar 570 Ezerert sem kell.....
A titkos adunk, Lenkei fomagus is kibukni latszik , lehet, hogy a vitaminbiznisznek is befellegzett....

Aaaaa, van gondom, ne is mond. Kozben meg az irigyseg megesz, most beszeltem McCoy -al mobilon, es mondta, hogy Xenu viragzo uzletbe kezdett - pluss xenukat gyart - ugyan meg ertekesiteni nem tudott, mert egy PPeter nevu kommentelo elnyeri ( mielott eladhatna) , ilyen beszolasokkal, mint "Transzszatyor Ur", "bulimeter" "Bodottag"...

Na, mindegy, hagyjal szamolni, haromdollarhatvankilenccent....ez eleg mar egy csikenendcsipszre???!

Xenu Lord of the MEST 2008.07.17. 22:01:24

Kedves Transzatyor Ur!
(nincs kedved egy repulo uthoz?)

En pontosan, visszakereshetoen idezek a Bibliabol:

Mt 10,8 - A betegeket gyógyítsátok meg, a halottakat támasszátok fel, a leprásokat tisztítsátok meg, a gonosz lelkeket űzzétek ki! Ingyen kaptátok, ingyen is adjátok.

Most arra kernelek, hogy amit itt irtal:

"Ellenben meg vannak az apró példabeszédek, hogy "a szegény adja oda az összes pénzét 'Istennek'"."

Ezt pontositanad, hogy honnan van, melyik evangelium, stb..
Mondjuk ugy hozzavetolegesen egesz pontosan ha meg tudnad hatarozni - ahogy en tettem a fentebbi idezettel.Koszonom.
Ez nagyban elosegitene szamodra a vulkannezo repulout elkeruleset.

Xenu Lord of the MEST 2008.07.17. 22:28:24

Transzszatyor ur!

"Akkor minden (vagy max egy kivételével minden, hiszen a többi hazudik) egyház adócsaló, önhitegető szervezet, csak ezt senki sem meri felvetni, inkább befogja a száját ;)"

1.; A tobbi egyhaz mar regota - mukodik es - adomentesseget elvez.
Hubbi pont ezt az uzleti lehetoseget felismerve alakitott egyhazat a "tanaira", mert amig meg csak dianetikai kozpontkent mukodott, piszok sok adot kelett (volna) fizetni.

2.; Valamelyik szcibarom itt nem is olyan reg probalt poenkodni McCoy -al a 10 eves gyerekek, meg homokozo -dologgal.
Na, a Te ervelesed pont ide valo.
Mert kb. 10 eves korban es a homokozoban volt utoljara elfogadhato vitaerv az, hogy a masikra mutogatunk.
-Pistike, miert verekszel?

- A Zsolti is verekszik!

Pistike (Transzatyor ur, szciidiota bagazs), most rolad beszelunk, Teged kerdeztelek.
Majd ha tudni akarom, hogy Zsolti miert veszekszik, akkor majd Ot kerdezem.

A megfelelo forumon, vagod?
A Katolikus egyhaznak is meg van a maga sara, az ezzel kapcsolatos velemenyt tessek a megfelelo forumon kifejteni.
De azt is tessek felismerni, hogy azert, mert a katolikusok haboruztak, gyilkoltak, tizedet szedtek be -

Az meg nem mentesiti a szciidiotakat az altaluk elkovetett bunok alol.

Xenu Lord of the MEST 2008.07.17. 22:44:27

Vazze, ezt nem hiszem el.....Most hivott a Hubbi, azt mondta, rendeljek mar neki egy pizzat, mert nincs penze....meg hogy be akar szalni a pluss-xenu uzletbe....

Mi van szciidiotak, nem tejeltek eleget??!!

Hogy a thetacsapda boritson ratok arnyekot a nyari nagy melegben!
A kasszahoz azonnal! (vagy szaunazni!)

Xenu Lord of the MEST 2008.07.17. 22:53:56

Transszatyor ur is nyert pluss-xenu dijat - megpedig az antiszocialis-negativ pluss-xenu dijat, ime:

www.scientomogy.com/stopscientology/xenu.html

(hasznalata nem (!) egyezik meg az e-bilimeter hasznalataval, itt a mutatott ujjra kell ulni, es porogni, ilyenkor detektalhato a bor- ellenallas)

McCoy · http://whitefalcon.blog.hu/ 2008.07.17. 23:36:12

Ha mar kellokeppen megsutottuk az agyunkat az e-meterrel, ilyeneket is tudunk majd csinalni -))

mirror.randomfoo.net/memes/2005/06/Tom_Cruise_Kills_Oprah.mov

McCoy · http://whitefalcon.blog.hu/ 2008.07.18. 00:24:38

Dear scienthologyst monkeys!

Tudjuk, milyen nehez nektek szamitogep kozelebe jutni, de megis, hagy kerjelek benneteket, hogy probaljatok kijatszani a kapo -k (etikai tisztek) eberseget, es neha osonjatok oda a gephez, dobjatok nekunk par kommentet, lecciii....... -)

Olyan jo volt a tuntetes elotti 3 nap, voltatok itt vagy huszan, es sok jo rohognivalo - agymosott csolato baromsagokat adtatok nekunk - de most ures az eletunk nelkuletek.

Irjatok nekunk ilyeneket legyszi, hogy enturbacio, meg Standard Tech (ST, huu, de tundibundi rovidites!), ARK törés, egyúttal látod a PC-t és látod, mit jelez az e-méter, meg ilyeneket, leciii.........

McCoy · http://whitefalcon.blog.hu/ 2008.07.18. 03:03:39

Naaa, gyertek mar, mokuskodjunk, meg enturbaljunk egy kicsit.... -)

Ipari kém 2008.07.18. 07:42:39

Lafayett Ronald Hubbard 2008.07.17. 21:52:31

Kedves Istenem! Megmondanád Transzatyor felebarátunknak, hogy mitől "vallás" a szci? Transzatyor így legalább tovább tudja adni a többieknek is, mer' erre mindig valahogy pont elfelejtenek válaszolni.

Ra-ta-ta-taaaaa!

Translator +X+ · http://www.szabadzona.hu 2008.07.18. 12:14:20

:: Buscadora 2008.07.17. 18:05:41
:: Valahogy a Co$-on nem látszik, hogy csak a megélhetésére szedi azt a kis pénzt...

Azért egy kicsit Vatikán is megérezte az amerikai pedofilpereket...

:: Xenu Lord of the MEST 2008.07.17. 22:01:24
:: Mt 10,8 - A betegeket gyógyítsátok meg, a halottakat támasszátok fel, a leprásokat tisztítsátok meg, a gonosz lelkeket uzzétek ki! Ingyen kaptátok, ingyen is adjátok.

Látom, nagyüzemben mennek a halottfeltámasztások, a leprástisztítások és a gonoszlélekûzések :D
Beteget gyógyítani meg törvényileg tilos, mert az kuruzslás :DDD

:: Ezt pontositanad, hogy honnan van, melyik evangelium, stb..

Nem vagyok nagy bibliatudós, de majd az "öreg nénike bezzeg odaadja az utolsó fityingjét is" címû részt azért te is csak meg tudod találni...

:: Xenu Lord of the MEST 2008.07.17. 22:28:24
:: 1.; A tobbi egyhaz mar regota - mukodik es - adomentesseget elvez.

Szóval mert vki régebb óta hazudik, több joga van, mint aki kevesebb ideje? :D

:: mert amig meg csak dianetikai kozpontkent mukodott, piszok sok adot kelett (volna) fizetni.

Azért érdekelne, hogy ezt az adatot honnan szedted, esetleg mutathatnál vmi pénzügyi kimutatást is.

Nekem van ilyen adatom: www.freezone.org/timetrack/1954.htm, eszerint nem igazán pénzügyi okai voltak.
Továbbá a Dianetika jogai nem is voltak LRH-nál, így abból igen nehezen tudott volna pénzt meg egyházat csinálni...

:: most rolad beszelunk, Teged kerdeztelek.

Kérdeztél? Ammegmikorvolt?

:: Majd ha tudni akarom, hogy Zsolti miert veszekszik, akkor majd Ot kerdezem.

Asszem nem érted a lényegét: én egyrészt az egyházak adó- és tb-mentességét kritizálom.
Volt ez a kalman gyerek, sikeresen felhúzott, amikor azzal dicsekedett, hogy õ napi 4 óra munkával milyen vidáman eléldegél, persze olyan apróságokat nem kell neki fizetnie, mint adó meg tb, mert akkor lehet, hogy ugyanezt napi 10 órában kellene produkálnia...
Továbbá sztem az összes egyház "adócsal", mert ha elég nagy hazugságot találsz ki, akkor az állam anyagilag megsegít, ezzel meg nem igazán értek egyet.

:: A Katolikus egyhaznak is meg van a maga sara, az ezzel kapcsolatos velemenyt tessek a megfelelo forumon kifejteni.

Nem én hoztam fel a Bibliát, mint összehasonlítási alapot. ;)

:: Ipari kém 2008.07.18. 07:42:39
:: Kedves Istenem! Megmondanád Transzatyor felebarátunknak, hogy mitol "vallás" a szci?

Biztos, hogy majd olyan beszámolót akarsz tõlem, hogy "Isten megmondta, mitõl vallás a szci"? :DDD

De mondj egy olyan meghatározást, amibe belefér a buddhizmus is, és akkor tárgyalhatjuk a témát.

Ipari kém 2008.07.18. 12:27:22

Transzatyor, ha nem tudod az embert idézni, ne tedd. Ha nem idézed, ne tedd idézőjelbe. SZÓTISZTÁZÁS: IDÉZŐjelbe, IDÉZŐ, IDÉZNI VALAKIT.
Ha meg nem érted a szci ellen irányuló iróniát, amiben alapból NEM TÉGED kérdeztelek, akkor "nyugodj békében", míg nem kérdeznek.

Amúgy ez a feltételeket szabok, mikor egy kérdésre válaszolok, anélkül hogy kérdeztek volna - ezt is a szciben tanultad??? Mi itt a Földön, egyszerű halandók halmozott bunkóságnak hívjuk.

Ha kérdeznek - válaszolj. Ha általában kérdeztek - válaszolj. Ha NEM TÉGED kérdeztek, hanem személy szerint egy MÁSIK KOMMENTELŐ kollégát (hacsak nem Te vagy az) - akkor NE TE válaszolj.

Ha egy kérdést feltesznek, akkor meg vagy válaszolsz, vagy nem. Feltételeket a szciben szabjál, ott lehet, hogy ez a menő. Nálunk ez úgy van, hogy válaszolsz, és következő felvetésedben/kérdésedben feszegeted a te általad fontosnak vélt dolgot. EGYSZERŰ KOMMUNIKÁCIÓS TRÉNING. Voltál a szciben ilyenen? Ingyé van...

Tehát akkor, kedves Lafayett Ron Hubbard, a kérdésem neked szólt, nyilvánosan. Köszönöm.

PKD 2008.07.18. 12:27:54

PPéter:
„PKD, nektek soha egyetlen párbeszéd sem számít értelmesnek,”
Talán a fáziskésés miatt nem jutott el hozzád, ezért megismétlem: a saját nevemben írom a hozzászólásaimat. A többes szám második személyhez intézett mondatokkal nem igazán tudok mit kezdeni. Nem én vagyok a szcientológia egyház.

„amely során rákérdezünk, hogy a békésnek, világmegváltónak és igazságosnak ábrázolt egyházi világképetekbe vajon hogy a fenébe illeszthetők bele a százával, ezrével kiderült törvénytelenségek, visszaélések, hazugságok.”
A saját világképemről tudok írni. Nehezen, leginkább sehogyan. Nehogy azt hidd, hogy számomra egy leányálom, hogy olyan dolgokkal szembesülök a vallásom egyházi szervezetével, illetve annak működésével kapcsolatban – melyeket nem tartok jónak és kevésbé tartok igazolhatónak a jelenlegi tudásommal a világról. Szar ügy - legyen szó bármiről - amikor az ember olyan dolgokról értesül, melyek szembenállnak sok addigi tapasztalatával. Ha jól emlékszem, ezt hívják kognitív disszonanciának (nem a szcientológiában). Könnyebb annak, aki csak az egyik oldalt látja, hiszen kategorikus véleményt alkothat.

„Hiszen Te magad is elfodadod a szektát bevett doktrínáit, amennyiben "szükséges".”
Nem teszek magamévá mindent, ez így túl általános. Milyen doktrínákról beszélünk? A kapcsolatmegszakításról? Az extrém esetben tudom csak elfogadni, ahogyan íram is korábban.

„Milyen alapon korlátozhatja bárki egy ember személyes szabadságát”
Ezt most komolyan kérdezed? Jó, mondok néhány általános okot – hiszen a kérdés is általánosan lett megfogalmazva: mert veszélyes másokra, mert nem teljesítette a kötelezettségét, mert veszélyes önmagára (bár ezen lehet vitatkozni)…

„milyen alapon formáltok jogok kapcsolatok szétrombolására, mások zaklatására?”
ÉN még nem tettem ilyet, de ha esetleg teszek, megírom az indokaimat. De úgy gondolom, hogy a vérszíváson alapuló kapcsolatok szétrombolása több haszonnal jár, mint veszteséggel, ilyen esetben szerintem nem kár érte. Persze ezt jól kell felmérni, mert sok esetben előfordulhat, hogy félreértés áll a dolgok mögött. Fontos a megfelelő „diagnózis”.

„Erkölcstelenségből jeles vagy Te is.”
Ha te mondod…

Ipari kém 2008.07.18. 12:30:17

Kedves szép napot, kedves szci kollégák, csókolom-csókolom! :D

PKD 2008.07.18. 13:36:52

AnonHun:
„A probléma ott van, hogy abszolút nem vagy nyitott ezekben a kérdésekben.”
Nem hinném, hogy kevésbé lennék nyitott, mint a hozzászólók többsége. Én a szcientológiát illetően a szcientológia TANAINAK tanulmányozását választottam utamul. Te – úgy látom – hogy a szcientológiához köthető VÉLT VAGY VALÓS VISSZAÉLÉSEK oldaláról közelíted a szcientológiát. Én belülről haladok kifelé, te kívülről befelé. Ez nem értékítélet a részemről, csupán a megfigyelésem. Hogy nem vagyok nyitott? Szerintem a szcientológia tekintetében alapvetően nem ugyanazt az utat járjuk, mondhatni ellentéteset. Úgy gondolom, hogy nyitott vagyok annyiban, hogy nem állítom az adatok megvizsgálása nélkül, hogy mindenki, aki a szcientológiát ellenzi, annak a véleménye teljes mértékben valótlanságokon alapszik.

„Ron elhitette veled, hogy ha valamit látsz, az úgy is van. Ez a legnagyobb csalás az egészben.”
Ha valamit látok, az tapasztalataim szerint többnyire úgy is van. Te nem így tapasztalod? De szerintem ebbe nem érdemes belemenni, mert lehet, hogy mindannyian konténerekben fekszünk és ez csak egy Mátrix…

„Vedd észre magad körül, hogy senki soha nem kérdőjelez meg semmit, amit a vezetőség mond/tesz.”
Szerintem nem is ezzel van a gond, hanem inkább azzal, ha ezt valaki annak ellenére teszi, hogy ő maga nem érti, vagy nem ért egyet a dologgal, csak elfogadja.

„Mindent elfogadsz úgy ahogyan mondják, egy csepp szkepticizmus nélkül.”
Szerintem keversz valaki mással.

„Kérlek nézd meg a következő oldalt, és utána számolj be, hogy mit tapasztaltál. www.scientology-victims-testimonies.com/
A Jim Beebe interjú első részét néztem meg, de sajnos az angolom nem perfekt. A TR0-t ő hipnotikus technikának tartja. Ismeretem szerint a TR0 célja az, hogy az illető képes legyen jelen lenni, amikor kommunikál. Én úgy tudom, hogy a normál pislogást nem kell visszatartani. Próbáltál már olyan valakivel beszélni, akinek a gondolatai máshol jártak?

PKD 2008.07.18. 13:44:30

PPéter:
Neked még tartozok egy engram definícióval:
Az engram az „öntudatlanság” egy pillanata, amely testi fájdalmat vagy fájdalmas emóciót, valamint az összes érzékletet tartalmazza, és nem áll az analitikus elme irányítása alatt.

Az analitikus elme az elmének az a része, mely tapasztalati adatokat értékel és őriz meg, hogy problémákat fogalmazzon meg és oldjon meg, és irányítsa az organizmust a négy dinamikán.(A négy dinamika a késztetés a minél magasabb szintű túlélésre 1. egyénként, 2. a jövő generációin keresztül, 3. csoportként, 4. emberiségként.)

Translator +X+ · http://www.szabadzona.hu 2008.07.18. 14:02:30

:: Ipari kém 2008.07.18. 12:27:22
:: Transzatyor, ha nem tudod az embert idézni, ne tedd.

Nem kéne hülyeséget írni, és nem égsz akkorát, mint a Reichstag:

"Az idézojelek másik fontos használata az, hogy jelezze vagy felhívja a figyelmet arra, hogy az idézojelbe tett kifejezést nem szó szerint kell érteni. A leggyakoribb ilyen esetek, ha a beszélo ironikus vagy gúnyos beszédstílust alkalmaz" - hu.wikipedia.org/wiki/Id%C3%A9z%C5%91jel

Szóval inkább tessék szótisztázni. :P

Ipari kém 2008.07.18. 14:14:48

Ki előtt égek, Transzatyi, előtted? :D Ne röhögtessél már. :D :D :D Muhahahahaha.

Ki ég ki előtt? Vagy ti bunkók csak az észt osztjátok, mi meg égjünk, mert értelmetlenül írtok? Biztos, hogy nem szarul kommunikálsz, és ezért nem lehet dekódolni? Biztos te tudod a választ? Le e-bilizted? Kiingáztad?

Nem kéne bunkónak lenni, amint azt írtam.
És akkor ennek most ki örüljön?

Mehetsz öblögetni. Nagyokos.

Translator +X+ · http://www.szabadzona.hu 2008.07.18. 14:15:38

:: Ipari kém 2008.07.18. 12:27:22
:: Ha meg nem érted a szci ellen irányuló iróniát, amiben alapból NEM TÉGED kérdeztelek, akkor "nyugodj békében", míg nem kérdeznek.

Felétek besüt a nap? Tudod, az a nagy fényes... Bár amekkora sötétség szól belõled, nem hiszem, hogy találkoztál volna vele :DDD

:: Mi itt a Földön, egyszeru halandók halmozott bunkóságnak hívjuk.

Asszem rájöttem, a nagy arcod takarja el a napot, másképp nem tudom elképzelni, hogy "halmozott bunkóság"-ról szónokolsz, miközben a nickemet sem vagy képes leírni. :P

Ipari kém 2008.07.18. 14:18:50

Figyelj, kistáska, meggugliztad és az első eredményig jutottál?

De szánalmas vagy...

"Pallas Nagylexikon:
Idézőjel
akkor használatos irásjel, mikor valamely személy szavait változatlanul idézzük, azaz szóról-szóra ugy irjuk le, amint mondotta. Rendes jegye ez: « (a mondat elején) és » (a mondat végén), néha igy: ,-" v. igy is: «-». Macskakörömnek is nevezik."

Játszol még? :D Muhahahahahahaha

Ipari kém 2008.07.18. 14:21:32

Translator +X+ · www.szabadzona.hu 2008.07.18. 14:15:38

Köszönöm Transzatyi. Meg se kell szólalnom. Egy 80-nál magasabb IQ-jú ember ebből tökéletesen leveszi az üzenetet! :D :D :D

Pisitike baz az oviból... De szaaar! :D :D :D

Hát, mostmár süt a nap! :D :D :D

Ti télleg azért vagytok, hogy mosolyt csaljatok az emberek arcára!

Translator +X+ · http://www.szabadzona.hu 2008.07.18. 14:37:11

:: Pallas Nagylexikon:
"A Pallas Irodalmi és Nyomdai Rt. adta ki 1893 és 1897 között 16 kötetben." - www.mek.iif.hu/porta/szint/egyeb/lexikon/pallas/html/

Áptudét vagy, bakker :D

Na idesüss, a profik így működnek:

MHSZ 272. Idézőjelek közé teszünk a mondaton belül olyan szavakat, amelyeknek hangulati
velejáróját, gúnyos vagy egyéb értelmét ki akarjuk emelni:
Megkaptam „kedves” soraidat.
Ne akarj te engem mindenáron „jobb belátásra bírni”! Stb.

Ipari kém 2008.07.18. 14:46:43

Translator +X+ · www.szabadzona.hu 2008.07.18. 14:37:11

Muhahahahaha. Miért te az '50-es években lejárt sz.r öreg alkesz haverod által másoktól lopott TECH-jeiddel, nem vagy az??? :D :D :D

Menjél auditálni, meg e-bilizni. Az bakker nálad épp aktuális. :D

Translator +X+ · http://www.szabadzona.hu 2008.07.18. 15:16:42

:: Ipari kém 2008.07.18. 14:46:43

Szóval igazam volt. :DDD

Ipari kém 2008.07.18. 15:32:02

Ezt ki mondta? :D :D :D

Ezt most szótiztáztad? :D :D :D Elég szar.

Kedves barátom, egy mélyebb kommunikációs iskolát javaslok neked. Nem amiket Hubba-Bubba öreg trotyi a klotyón kikakkantott a magazinokból, innen-onnan.

Aztán ott is javaslom a szemiotikát, komám. Na nem Hubi-debil szinten.

De tudod mit? Ha már így meghívtad a gyerek self-eddel a szülő self-emet a mai napon.
Jól van Jóstikám, igazad van, édes fiam. Csak hagyd már abba a rángatózást. Nesze itt egy nyalóka, szaladj a játszótérre a játSZCItársaidhoz! :D :D

Folytatnám, de utazom.

Az Isten áldjon meg téged, nyíljon fel a szemed, s lásd újra a világot, egykomám.

Translator +X+ · http://www.szabadzona.hu 2008.07.18. 15:46:39

:: Ipari kém 2008.07.18. 15:32:02
:: Ezt ki mondta? :D :D :D

Egy hallgatás többet mond ezer szónál :D

Szóval akkor mit is jelent az idézőjel? :DDD

Ipari kém 2008.07.18. 15:56:52

Translator +X+

Mondom, Transzi. Komm. tanulmányok. Olyan igazi, nem olyan amit 300-an tanultok egy skizo '50-es évekbeli felütéseiből. Előbb válaszolunk, ha kérdeztek (mert ugyi az nem hallgatás), s aztán kérdezünk.

Meghívod a szülő self-emet, te gyerek. Nyugodjál meg, ne rángatózz. Úgy, szépen állj a zuhany alá (kicsit hideg lesz), nyugodjál meg, itt egy kis üdítő, SZCIvószálat is kapsz hozzá. Aztán ne szipogj. Válaszolj szépen a kérdésre, de ne nekem, mert nekem sajnos mennem kell, dolgom van. Édes kicsi fiam, hogy nézel már megint ki.

Menjél játszani, töröld meg az orrod. De nem játszunk papi ellenállásmérőjével, mert visszük a múzeumba!

PKD 2008.07.18. 16:12:37

Dobó a várfalról:
„Találkoztál már a kifogásolt dolgok közül valamelyikkel?”
A Sea Org anno engem is elég rámenősen próbált a tagja körébe „csábítani”. De mindannyiszor nemet mondtam, aztán leszoktak a dologról.
PPéter listájának egyetlen elemével kapcsolatban volt személyes tapasztalatom. Párkapcsolati téren voltak problémáim, mivel a Hídon való haladás túl sok időt vett volna el. De most az Alapok levelező tanfolyamon vagyok, ez bevált, mert az időmet is be tudom osztani és haladok is.

PKD 2008.07.18. 17:27:42

Lollipop:
„Nézd, én biztos másik iskolákba jártam, mert nekem pont úgy tanították a tudományt és a felfedezést, hogy az BENNED VAN.”
Nem teljesen vágom, hogy mire gondolsz, mert ahogyan ezt én értelmezem, annak korábban én nem mondtam ellent. Én inkább úgy fogalmaznék, hogy a tudás benned van, illetve a felfedezés személyes dolog - szerintem mindketten valami hasonlóra gondolunk.

„Mert nem állt ki a szervezet és mondta el, hogy tulajdonképpen a szcientológiát hirdeti.”
Véleményem szerint se volt szerencsés a Drogmentes Maraton kommunikációja ezen a téren, határozottan állást kellett volna foglalniuk így vagy úgy. Nem tudom, hogy miféle térítés folyt ott, ha egyáltalán, mindenesetre a gyerekeket semmiképpen se vonnám bele. A drogmentes kapitánnyá avatás szerintem rendben van – ha ezt nem követi a gyerekek szülőket megkerülő „térítés” –, a felnőttek megismertetése az egyházzal szerintem nem gond, ők felnőttek.
Az is lehet, hogy csak a szcientológia rossz sajtóhíre miatt nem álltak ki, vagy nem szerették volna, hogy az egész maraton csak erről szóljon. De a véleményem az, hogy mindenképpen tiszta vizet kellett volna önteni a pohárba. Nem voltam kint a maratonon, így nem tudom, hogy pontosan mi történik, de jövőre megnézem.

„Narconon - az én gyerekemet (de másét se) EGYIK EGYHÁZI/SZEKTA SZERVEZET se kerülgesse. Főleg ne olyan, amelyik az alapvető szocializációs fejlődésébe belekever. Miért állítom ezt? Mert a Narconon nem mondja el, hogy a szci áll mögötte, és nincs választásom. Ahhoz pedig nekem, mint szülőnek JOGA VAN. Pont.”
Igen, ezt meg tudom érteni. Most belegondoltam, hogy mi lenne, ha az én gyerekemet – aki még ugyan nincs – kerülgetné egy másik vallás álruhában. Valószínűleg nagyon mérges lennék és azonnal tisztáznám is a dolgot. Mondom, én se szeretem ezeket a rejtett csatornákat. Bár szerintem, ha valaki a Narcononig jut, nem a szervezet hátterét fogja mérlegelni, hanem azt, hogy kihozza-e a drogfüggőségből a gyerekét.

„Másrészt, nem látom, hogy abban, amit leírtál, hol a HIT, ami egy EGYHÁZ alapja?”
Számomra a vallás meghatározásának központi eleme nem a hit, hanem sokkal inkább a lélek épülése, illetve egy magyarázat a világ felépítésére, működésének fő mozgatórugóira, melyek túlnyúlnak az anyagi világon. Számomra ennek kell egy vallásnak megfelelnie, hogy vallásnak tekintsem. Az egyház fogalmát pedig a szervezetre használom.

„Abszolút értékelem az emberi hangodat, azért mert szarkasztikus-ironikus-vicces, az legalább stílus. Nem aggresszív.”
Hát, ilyen vagyok. Számomra is szimpatikus az érdeklődő és érvelő hang, még ha nem is egyetértés a vége a dolognak minden esetben. Ez a hozzáállás – mindkét fél részéről - talán még fontosabb is, mint az, hogy adott dologban egyetértünk-e.

Translator +X+ · http://www.szabadzona.hu 2008.07.18. 18:26:00

:: Ipari kém 2008.07.18. 15:56:52
:: Mondom, Transzi. Komm. tanulmányok.

Idézőjel?

Lafayett Ronald Hubbard 2008.07.18. 18:28:30

PKD az elso olyan szcientologus, aki itt megjelent - es erdemes elolvasni amit ir, kulturaltan elrvel, es oszintenek tunik!

Ezert sorsolas utjan a nagytanacs (En,Xenu, meg a McCoy, de O tanacstalan) ugy dontottunk, hogy PKD urat egy reprezentativ - milleniumi kiadasu pluss-E meter dijjal lepjuk meg, es tovabbi sok sikert kivanunk a hidon valo tovabbi haladashoz!
Ime:

upload.wikimedia.org/wikipedia/commons/thumb/c/c3/Scientology_e_meter_blue.jpg/761px-Scientology_e_meter_blue.jpg

(A hidon valo haladasrol meg annyit: Vigyazz, ha berugsz - leesel....)

Lafayett Ronald Hubbard 2008.07.18. 23:21:46

"Ipari kém 2008.07.18. 07:42:39
Lafayett Ronald Hubbard 2008.07.17. 21:52:31

Kedves Istenem! Megmondanád Transzatyor felebarátunknak, hogy mitől "va......"

Tizenhetezer......Mi? Istenem? Tessek, ki keres?Szauna , alapok, vagy vitaminkura lesz? Kombinalva olcsobb, a szauna vitaminkuraval most csak kemillio! Csak ma!
Ja, hogy mitol vallas? Meg hogy miert kerul penzbe, es miert olyan sokba?
Mert ez az Igazsag!
Mi? Hogy a Biblia, vagy a Ghagavad Gita, vagy a Srihmad Bhagavatam ingyenesen elerheto, letoltheto az internetrol? Aaaa, ezekben a konyvekben csak hulyeseg van, R6 mind, csak implantok!
Mi? Mit zagyvalsz itt?
Hogy azok az emberek, akik a fent emlitett konyveket olvassak - es eljutnak egy melyebb szintu megertesehez -azok megtalaljak az utat a boldogsaghoz, kiegyensulyozottak, mosolygosak, kedvesek lesznek, ellentetben a szcientologusokkal, akik jo dragan megveszik az en alapomat, aminek a dianetika sorozataban benne van az "ut a boldogsaghoz" konyv is, elolvassak, ....biztos ertik is, de megis, - mintha minden szcientologus total stresszes, duhos, idegbeteg, nagykepuen fennhejazo, utcan tombolo es uvoltozo orultte valik tole?

Hat, ezek a kezdeti nehezsegek, ilyenkor a thetanok erzik a valtozast, es harcba kezdenek, de ha most (csakma!) veszel tolem ketmillioert egy szau/vitamin kurat, akkor meg a szomszedod sem lesz drogos soha!

Lafayett Ronald Hubbard 2008.07.18. 23:47:45

YuppiYeeee! Megjottek a szcientologusok! Lesz enturbacio, meg mokuskodas is! -) Yuhee! -))))

Ipari kém 2008.07.19. 07:54:53

Lafayett Ronald Hubbard 2008.07.18. 23:21:46
(térdreborulás, kezek a lazán összeérintve) Ó, megjelentél! Köszönöm!

Épp arra gondoltam, hogy milyen szemléletesen modellezte már itt pár kolléga a Te általad adományozott tudást: az idegbajt (esetleg skizofrénia???), agresszivitást, dührohamokat!

Ugye ez az a tech, amit használnak az egyházat elhagyni szándékozók ellen is? (kivétel PKD - ő valóban plüss e-meter díjas).

Én is akarok ilyet, hogy maximális nyereségem lehessen, hogy tönkretehessem magamat és a magam körül élőket! Mindenkit! Ugy tuti nem lesz senki narkós! Nem élik meg!

Köszönöm, ó nagy --- (itt ki lehet mondani a neved, vagy köveznek?)!!! Hol fizethetek?

Lafayett Ronald Hubbard 2008.07.19. 10:18:12

"Ipari kém 2008.07.19. 07:54:53
Lafayett Ronald Hubbard 2008.07.18. 23:21:46
(térdreborulás, kezek a lazán összeérintve) Ó, megjelentél! Köszönöm!"

Nem tesz semmit, 450 ezer lesz, ra-ta-tatataa!

"Épp arra gondoltam, hogy milyen szemléletesen modellezte már itt pár kolléga a Te általad adományozott tudást: az idegbajt (esetleg skizofrénia???), agresszivitást, dührohamokat! "


Oooo, hat nem akarok alszerenynek tunni, mindossze az en Isteni geniuszomat modellezik -))
A skizofrenia pl. a hidon valo haladas elofeltetele, en pl. szemelyes tapasztalatokat szereztem benne, 1947 oktober 15 -en taktikasan kikoveteltem, hogy skizofrenek koze keruljek, a viselkedesmintakat tanulmanyozando.Jo ott, ugyan Napoleon neha csal kartyaban...

filozofiahitkutatas.blog.hu/2008/07/05/l_ron_hubbard_1947_oktober_15_en_irt_leveleben_pszichiatriai_kezelesert_konyorog


"Ugye ez az a tech, amit használnak az egyházat elhagyni szándékozók ellen is? (kivétel PKD - ő valóban plüss e-meter díjas)."

Persze, ki van ez dolgozva! Enturbalo kerdez valami logikusat - valaszolunk valami blablat, amiben van patkany a kereszt alatt, jo sok rovidites, mint OSA, OT III, OKM, CKM, vagy sok jo idegen szo, mint enturbacio, maszturbacio, fellacio, es ezzel nem tudnak mit kezdeni - ergo - nem vagyunk tamadhatoak! Okos, mi?Vegso megoldaskent pedig javaslom a "teegyebkentishulyevagymertLRHakirajj, miabunodmiabunod?" mantrat - ettol az osszes SP, Wog, enturbalo - mokuskodo kesz van!
Varazstech!

"Én is akarok ilyet, hogy maximális nyereségem lehessen, hogy tönkretehessem magamat és a magam körül élőket! Mindenkit! Ugy tuti nem lesz senki narkós! Nem élik meg!"

Haat, a hidon valo haladashoz hidpenzt kell fizetni, es a maximalis nyereseged nem neked lessz - hanem nekem -))

Köszönöm, ó nagy --- (itt ki lehet mondani a neved, vagy köveznek?)!!! Hol fizethetek?

A nev kimondasa + 560 ezer lesz, kassza balra a cola automata mogott!
(Gizike, ne zarjon meg, kuncsaftunk van! )

Xenu Lord of the MEST 2008.07.20. 01:11:39

Na, vazze!
Amiota corporesonre leptem LaffyRobiHubbi - val, tanulnivaloval lat el, amit nem eleg, hogy fel kell mondjak, .......elotte meg szotaraznom, meg szotiztaznom kell!
Az utolso feladat: Szotaraznom - szotiztaznom kelett a "MEST" szot.....
Hubazze, megcsinaltam! Sikerult! Nyeresegem lett, vagy miabanat!

A MEST - szo - kiszotarazva:

Mentalisan Egeszseges Szemelyek Tarsasaga!

Na, okos vagyok?!

LaffyRobiHubbi azt mondja, ettol mar OT III lettem, meg very pre-clear!
Sracok, ez most jo nekem?

anula 2008.07.24. 08:32:08

PKD: "Véleményem szerint se volt szerencsés a Drogmentes Maraton kommunikációja ezen a téren, határozottan állást kellett volna foglalniuk így vagy úgy. Nem tudom, hogy miféle térítés folyt ott, ha egyáltalán, mindenesetre a gyerekeket semmiképpen se vonnám bele. A drogmentes kapitánnyá avatás szerintem rendben van – ha ezt nem követi a gyerekek szülőket megkerülő „térítés” –, a felnőttek megismertetése az egyházzal szerintem nem gond, ők felnőttek."

Nem folyt térítés, abban az értelemben, hogy azt mondták volna a gyerekeknek, hogy lépjetek be a szci egyházba. Tablók voltak kitéve, melyeken LRH idézetek szerepeltek. (Szombathelyen legalább is.)
De értelmes ember vagy, tudod, hogy ez hogy működik: kellemes élmény-LRH, LRH(pl egy tanulási tanfolyam szórólapján)- kellemes élmény, menjünk, miért is ne. A Drogmentes Maraton ugyanolyan behozó vonal, mint a többi szci szervezet (Narconon, Wise, nyelviskolák, stb.).

"Az is lehet, hogy csak a szcientológia rossz sajtóhíre miatt nem álltak ki, vagy nem szerették volna, hogy az egész maraton csak erről szóljon. De a véleményem az, hogy mindenképpen tiszta vizet kellett volna önteni a pohárba. Nem voltam kint a maratonon, így nem tudom, hogy pontosan mi történik, de jövőre megnézem."
Bizony lehet. Tiszta vizet pedig valószínűleg azért nem öntöttek a pohárba, mert 1.: a szci rossz híre miatt feltehetően több erkölcsi támogató gondolta volna át, hogy mihez adja a nevét (mint ahogy a botrányok után történtek is viszalépések és elhatárolódások.)
2. Nem toborozhattak volna az iskolákban.

"Bár szerintem, ha valaki a Narcononig jut, nem a szervezet hátterét fogja mérlegelni, hanem azt, hogy kihozza-e a drogfüggőségből a gyerekét."
Nem csak a szülő jut a Narcononig, a Narconon ott van mostmár az iskolákban, pl. a veszprémiek közül 12-ben a tanfolyamaival, melyet a drogmentesen nyertek. Mivel a szülők (sőt a legtöbb esetben a pedagógusok sem tudnak arról, hogy emögött egyház áll, ez bizony, ahogy Lollipop mondja, jogsértő.

PKD 2008.07.25. 21:35:45

Anula:
„De értelmes ember vagy, tudod, hogy ez hogy működik: kellemes élmény-LRH, LRH(pl egy tanulási tanfolyam szórólapján)- kellemes élmény, menjünk, miért is ne.”
Hát... én ezt nem érzem annyira erősnek, bár biztos, hogy működik mögötte hasonló mechanizmus valamilyen mértékben. Nekem inkább az jutott eszembe, hogy nem arról van-e inkább szó, hogy mivel neked negatív véleményed – tapasztalataid ? – vannak az egyházról, bármilyen olyan akciót a részükről, mely jó színben próbálja őket feltüntetni, alattomos támadási kísérletnek vélsz? De szerintem ezzel nincs is gond, a te nézőpontodból vszleg én is így éreznék... Ha mondjuk egy sátánista egyház szervezne maratont – én is óvnám a gyerekeket tőle -, akármilyen szép idézetek is vannak a falon Mr. Lucifertől. Persze aztán lehet, hogy utánanéznék, hogy pontosan mi is ez a vallás, mozgalom, akármi. Ha buddhisták csinálnák ugyanezt, és Buddha-idézeteket lennének olvashatók, azzal nem lenne gondom. Elnézést kérek minden sátánista blogolótól, hogy őket hoztam fel példának, de ez jutott eszembe :)

„Tiszta vizet pedig valószínűleg azért nem öntöttek a pohárba, mert 1.: a szci rossz híre miatt feltehetően több erkölcsi támogató gondolta volna át, hogy mihez adja a nevét (mint ahogy a botrányok után történtek is viszalépések és elhatárolódások.)”
Ezt én is így gondolom. De azért érdekes volt néhány ember nyilatkozatata, akik tuti, hogy egyszerűen csak megijedtek, amikor megjelent náluk a tv, hogy tudják-e, hogy egy „szcientológus szervezetet támogatnak”. Sajnos a szcientológia sok ember számára nyomógombbá vált, negatív nyomógombbá. Ebben része van az egyháznak és a médiának is, bár a média szinte mindenhol csak keveri a sz*rt, nemcsak ebben az esetben. Sokszor az az érzésem, amikor a környezetemben a szcientológiáról beszélnek, hogy az embereknek, akikben negatív érzést kelt a „szcientológia” szó, a tv-ben vagy valahol máshol hallották, hogy az valami csúnya dolog. Nem jó. Mondták a tv-ben. Meg az újság is írta... Meg hát ezt mindenki tudja. Persze vannak emberek, akik valós tapasztalatokkal rendelkeznek – pro és kontra –, de úgy vélem, hogy a legtöbb ember csak hallott valamit, vagy „tudja”, hogy szcientológia kerülendő.

„Nem csak a szülő jut a Narcononig, a Narconon ott van mostmár az iskolákban, pl. a veszprémiek közül 12-ben a tanfolyamaival, melyet a drogmentesen nyertek. Mivel a szülők (sőt a legtöbb esetben a pedagógusok sem tudnak arról, hogy emögött egyház áll, ez bizony, ahogy Lollipop mondja, jogsértő.”
Nem vagyok jogász, ezt nem tudom megítélni. Véleményem szerint itt is inkább azzal van gond, hogy a szcientológia egyháznak jelenleg nincs jó imázsa. Ha egy keresztény hátterű szervezet csinálná ugyanezt, de elfejtenék közölni, hogy van vallásos háttér, az szerintem nem keltene ekkora felháborodást.

Lollipop 2008.07.28. 12:39:51

PKD 2008.07.25. 21:35:45
"Ha egy keresztény hátterű szervezet csinálná ugyanezt, de elfejtenék közölni, hogy van vallásos háttér, az szerintem nem keltene ekkora felháborodást."

Szia PKD! Bocsánat, hogy nem válaszoltam! Engedd meg, hogy felvegyem én is a beszélgetés fonalát.
De, úgy gondolom, hogy nem a vallásos háttér az, ami leveri a biztosítékot, hanem az, hogy NEM TUDOD, mi a háttér, ki szólított meg. Ha a katolikus/református egyház tenné ugyanezt, azon is felbőszülnék. Az őszinteség ott kezdődik, hogy bemutatkozunk. Ha megszólítalak, mint szervezet, akkor elmondom, hogy ki vagyok, honnan jöttem, merre megyek és mit szeretnék. És csak utána kérdezem meg, hogy velem jössz-e. Ha pedig GYEREKRŐL van szó (aki ugye nem cselekvőképes), akkor anyukának-apukának mutatkozok be, stb...

Téged itt nem sokan támadtak azért, mert szci vagy. Főképp nem személyedben támadtak. Idejöttél, elmondtad, jól van. De ha idejössz, közlöd, hogy áááá te neeeem, majd elkezded kommunikálni az igét, az leveri a biztosítékot. Mert disszonáns, hazug. A hazugságot meg nem szereti senki. Szóval itt sok szci van tévedésben a támadások végett. Te példázod a legjobban, hogy nem az a baj az egyénnel és húzzák le csúnyán néha, mert SZCI, hanem azért mert számoltalanul mondta még eddig mindegyik, hogy ÁÁÁÁÁ NEEEEEM. Aztán meg jól hülyének nézik az embert (manipulálják) és nyomják az igét. Na aztán meg jól leszólják őket. Nem csoda. Ki szereti, ha hülyének nézik. Akkor minek beszélget, melyik szava lesz hiteles???

Szép napot! :)

Lollipop

PKD 2008.07.28. 14:58:50

Lollipop:
Uri Geller szavaival élve, a fonál a tiéd :)

„De, úgy gondolom, hogy nem a vallásos háttér az, ami leveri a biztosítékot, hanem az, hogy NEM TUDOD, mi a háttér, ki szólított meg. Ha a katolikus/református egyház tenné ugyanezt, azon is felbőszülnék.”
Oké, értelek. Te másképp gondolkodsz erről. Én nem foglalkoznék a vele, ha tudnám, hogy ártalmatlan a szervezet, mely elfelejtette közölni, hogy valójában kicsoda is. Persze, ha rákérdeznék, és nem kapnék egyértelmű választ vagy nyilvánvalóan nem kapnék igaz választ, az óvatossá tenne.

„Az őszinteség ott kezdődik, hogy bemutatkozunk. Ha megszólítalak, mint szervezet, akkor elmondom, hogy ki vagyok, honnan jöttem, merre megyek és mit szeretnék.”
Azért van benne ráció, hogy nem azzal az információval kezdik, mely nagy eséllyel azonnal véget vet a még el sem kezdődött kommunikációnak. Egy kicsit olyan ez a módszer, mint amikor egy bébinek belekeverik a gyógyszert a kajájába: nem lehet meggyőzni arról, hogy ez valójában jó neki, ezért a felnőtt lesz olyan alattomos, hogy belekutyulja a papiba az orvosságot. Ez egy optimista párhuzam, mely jó szándékot feltételez. A pesszimista az, hogy egy ember altatót kever a másik kajájába, hogy amíg az alszik, addig ellopja a pénzét. Én az előbbit tartom valószínűbbnek, vagyis a jó szándékon alapulót. Szerintem ezek az emberek hisznek abban, hogy jót tesznek egy másik emberrel, ha leszokatják a drogokról és még jobbat, ha egy kis szcientológiát is adnak neki, pláne jót, ha az illető úgy dönt, hogy szcientológus lesz. Ha valaki eleve a rossz szándékra szavaz a motivációt illetően, akkor ezen nincs mit továbbgondolni. Ha azonban feltételezzük a jószándékot, akkor a kérdés az, hogy joga van-e egy embernek nem az egyenes utat választani egy másik emberrel kapcsolatban, ha úgy gondolja, hogy ezzel őt segíti?

„Ha pedig GYEREKRŐL van szó (aki ugye nem cselekvőképes), akkor anyukának-apukának mutatkozok be, stb...”
A gyerekeket illetően a szülők bevonása szerintem jogos igény egy tisztességes és jó állapotban lévő szülő részéről, mivel a szülő felelős a gyermekéért.

„Téged itt nem sokan támadtak azért, mert szci vagy. Főképp nem személyedben támadtak.”
Eleinte azért kaptam ezt is, azt is, de biztos csak beidegződésből és valóban nem ez volt a jellemző.

„De ha idejössz, közlöd, hogy áááá te neeeem, majd elkezded kommunikálni az igét, az leveri a biztosítékot.”
Megértelek, én sem szeretem, ha palira vesznek. Annyit mondanék, hogy mindenki másképp kezeli a dolgokat. Van aki így, van aki úgy. Más személyiség, más nézőpont és más korábbi adatok. Teljesen megértem, hogy mi dühít fel ebben, de úgy vélem, értem annak az indokait is, aki azt az utat választotta, mely téged felháborít. Hozzád láthatóan más út vezet.

Sajnos nem volt még szerencsém ilyen Narconon akciókhoz, hogy magam is meggyőződhetnék róla, hogy ténylegesen mennyire jön szóba a szcientológia egyház neve, illetve mennyire van meg a terelő szándék a program során.

Lollipop 2008.07.28. 16:48:47

PKD 2008.07.28. 14:58:50

Igazad van abban, hogy nem mindenki veszi a szívére azt, ha valakiről nem tudja, ki ő valójában. Ez szerintem a mai világ felületességéből, felületes gondolkodásából adódhat. Persze én sem azért arra gondolok, hogy betegesen nézegessük ki kicsoda, nehogy aztán jöjjön a mumus, az valóban butaság lenne. :)

De ha "komoly" dologról van szó (pl. vallás, az emnber életét, fejlődését, tanulását, stb.) érintő dologról van szó, ott joga van a teljeskörű tájékoztatáshoz, és az emberek igénylik is.

Tudod, mikor filozófiáról, gondolkodásról, vallásról gondolkodok, nem fér bele a sokfelé eladási technikaként definiált "elérési út". Mármint az, hogy ez egy termék lenne, amivel el kell jutni. Valaki vagy fogékony rá, vagy nem. Itt nekem a dolog a szcientológiával (IS!!! nem csak azzal) nem stimmel. Ha tan, vallás vagy ki tudja mi (ez évszázadók alatt játszódott le eddig), akkor teret lehet engedni annak, hogy megismerjék. De nem értek egyet azzal, hogy eladási technikákkal kellene BÁRMILYEN tant, vallást terjeszteni. Mert onnantól válik maniupálhatóvá, s nem egyének szabad gondolkodásává. Szerintem - hangsúlyozom, szerintem - ez a visszatetsző általában a gyógyászati témáknál, szektáknál, stb.

Várj, próbálok példát hozni, hogy lásd mit szeretnék mondani:
Megvan. Az Amway. Emlékszel? Elindult, hogy Amway. Sokan ezt csinálták, olyanok terjesztették, akiknek közük nem volt hozzá. Lett belőle - borzasztó, nem ellenőrzött és elferdült kommunikációval - egy dolog, ami elől menekültek az emberek. Utána jött, hogy nevet változtattak. Na, akkor egy darabig megint ment - de ugyanabba a hibába estek másodjára is. És eltüntek a süllyesztőben - legalábbis nem egy sikersztori (néhány embert kivéve).

Azt gondolom, hogy a szci is ezt csinálja. Az összes alapítvány tulajdonképpen "más név, új név", a Lenkei is ugyanaz.

PKD 2008.07.28. 19:54:09

Lollipop:

"De ha "komoly" dologról van szó (pl. vallás, az emnber életét, fejlődését, tanulását, stb.) érintő dologról van szó, ott joga van a teljeskörű tájékoztatáshoz, és az emberek igénylik is."
Ha arról van szó, akkor valóban. De ha csak egy keresztény, buddhista, zsidó, iszlám vagy éppen egy szcientológus beszél valamiről, nem feltétlenül igénylem, hogy kifejtse a vallását. Ha vallási vonatkozása is van a dolognak, akkor én is igénylem, hogy tudjam, mi az ábra. Ez az én - és ezek szerint a te - álláspontod is.
Egy olyan ember viszont, aki meg van győződve arról, hogy az ő vallása segít másokon is, lehet, hogy mindent be fog vetni annak érdekében, hogy másokhoz is közel hozza azt. Mint az anyuka, aki mindent bevet, hogy az orvosságot lenyelesse a gyermekével.
Értem, hogy mire gondolsz, de számomra ismételten az a dilemma bukkan fel, amit már az előbb is írtam: hogy van-e joga egy embernek akár "megvezetnie" is egy másik embert az ő érdekében. Az anya nem fog tétovázni, hogy belekeverje a gyógyszert a kisgyermeke pempőjébe, ha az különben nem veszi be és nem lehet meggyőzni, mert rossz a szaga az orvosságnak. Szemét dolog, de valahogy be kell vinni a gyerekbe a gyógyszert. A szülő ettől még nem minősül alattomosnak. Remélem, érted a párhuzamot. Ha a gyermek elég értelmes lenne - legalábbis az anyuka szerint! - ahhoz, hogy bevegye a gyógyszert, vagy tudna érvelni, hogy miért nem akarja bevenni, akkor más lenne a helyzet. A gyereknek és a szülőnek egyszerűen más az elképzelése arról a kérdésről, hogy kell-e a gyógyszer vagy sem.
Lehet, hogy az anyuka rossz módszert választ, mert a gyerekkel meg lehetne értetni, hogy azért kell a gyógyszer, hogy meggyógyuljon és újra játszhasson a többiekkel vagy valami ilyesmi. De a szülő belekeveri a kajába az orvosságot, a gyerek ezt megérzi, és tudja, hogy az anyja átverte, ami miatt nagyon megharagszik rá. Lehet, hogy az anya buta és rosszul döntött, de ez még nem jelenti azt, hogy a szándékai is mindenképpen romlottak.

"Tudod, mikor filozófiáról, gondolkodásról, vallásról gondolkodok, nem fér bele a sokfelé eladási technikaként definiált "elérési út". Mármint az, hogy ez egy termék lenne, amivel el kell jutni. Valaki vagy fogékony rá, vagy nem. ... De nem értek egyet azzal, hogy eladási technikákkal kellene BÁRMILYEN tant, vallást terjeszteni. Mert onnantól válik maniupálhatóvá, s nem egyének szabad gondolkodásává."
Jól alkalmazva szerintem ez nem különbözik attól, hogy az embert rávezetik bizonyos dolgokra. Teljesen mindegy, hogy az ember mit szeretne terjeszteni egy terméket vagy eszmét, utat kell találni fizikailag és szellemileg is. Én ebben semmi rosszat nem találok, ez nem feltétlenül jelent manipulációt és nem feltétlenül válik a szabad gondolkodást gátjává.
Ha azonban ezt csak hazugság vagy ferdítés árán tudom megtenni, annak a hosszú távú eredményessége kétes, az ugyanis előbb-utóbb úgyis kiderül. Lehet, hogy az illető belátja, hogy végső soron jól járt így, mint pl. a gyerek, aki gyerekként utálta a gyógyszert, amit az anyja beléerőltetett, felnőttként azonban már tudja, hogy ez szükséges volt. De az is lehet, hogy az illető csak azt látja, hogy átvágták, és visszatámad. Ez nem értékítélet a részemről egyik irányba se, csupán egy lehetséges leírása a helyzetnek. Mindenki átgondolhatja és eldöntheti, hogy számára mennyire illik/illhet a szituációra.

"Az összes alapítvány tulajdonképpen "más név, új név", a Lenkei is ugyanaz."
Nem ismerem a szervezetek alapításának időrendjét. A más név, új név azt feltételezi, hogy ezek a szervezetek egymás után alakultak, miután az egyik "befuccsolt".

Szép estét :)

Lollipop 2008.07.29. 10:43:31

PKD 2008.07.28. 19:54:09

Anyukás rész:
Amennyiben egy tapasztalat és életkor :) hiányában lévő emberpalántáról beszélünk, neked igazad van. Azonban mi FELNŐTT EMBEREKRŐL beszélünk. Felnőttként, felelősséget vállalva saját magamért és családomért nekem senki, semmilyen "cuccot" ne nyelessen le. Ez a baj, hogy minden, a kommunizmus, a vallások-szekták-szerveződések jó része (főként ma a posztkomi államokban) úgy gondolom atyáskodik. Példaképemtől - egyik legnagyobb embertől, akit a hátán hordott a föld - Hankiss tanár úrtól olvastam egy gondolatmenetet, ahol éppen erről beszél. És örömmel tapasztaltam, hogy igenis szavaztunk (nem politizálok, kéretik a dolog társadalmi oldalát tekinteni), dinnyét borogatunk, konvojban felvonulunk, tiltakozunk. És tudod az az érzésem, hogy ennek egyik fűtőeleme éppen ez a "majd mi megoldjuk, te meg edd meg, mert az úgy jó" hozzáállás, ami itt uralkodott el. Ugyanez az Anonymous is. Nincs mit csodálkozni. A szci és senki ne mondja meg, ne etesse meg velem, tudni akarom, mit eszek.

Én vallom, hogy már egy három-négyéves gyereknek is el lehet mondani, hogy mi fog történni, mi a baj és miért kell bevenni. És legközelebb majd nem azért fogja megenni, mert én azt mondtam neki, hanem azért, mert azt tapasztalta, hogy ez tényleg jó. De hangsúlyozom, nem vagyunk gyerekek.

Kellemes napot! Már jól befűtöttek!

morrissey 2008.07.29. 11:26:30

PKD
anyukás rész:
bocs, de szerintem ez nagyon hülye példa volt.
Én a gyerekeimnek mindig elmagyaráztam(elmagyarázom), hogy mit miért csinálunk. Akkor is amikor még nem tudtak beszélni!!! és láss csodát mindig bevették a gyógyszert, az orvosnál kitátották a szájukat stb. sokkal hamarabb megértenek mindent, mint ahogy azt a legtöbben gondolják.
szóval én (és szerintem a legtöbb szülő) a gyerekemet sem verem át trükkökkel, az ő! érdekében.

PKD 2008.07.29. 12:56:53

Lollipop:
„Amennyiben egy tapasztalat és életkor :) hiányában lévő emberpalántáról beszélünk, neked igazad van. Azonban mi FELNŐTT EMBEREKRŐL beszélünk. ”
Valóban sarkított példa volt, de szerintem minden csak nézőpont kérdése. Amikor alsós voltam, a negyedikesek voltak a nagyok. Amikor felsős lettem, akkor a gimnazisták. A szakközépiskolában az egyetemisták, az egyetemen a pénzt keresők stb. Mindig vannak magasabb felelősségi/tudás szintek, a „felnőtt ember” korántsem biztos, hogy a plafon.

„Felnőttként, felelősséget vállalva saját magamért és családomért nekem senki, semmilyen "cuccot" ne nyelessen le.”
Ha ez lenne az általános hozzáállás az országban, nem itt tartanánk. Nem hinném, hogy ezzel a véleményeddel a többséget képviseled. Ez bátorságot, kitartást, egyenességet, őszinteséget, szembenézési képességet stb. igényel. Ha valakiből ez hiányzik, szerintem nem fogja osztani a véleményed – vagy csak a szavak szintjén.
Azok az emberekhez, akik – ahogyan te is fogalmaztál - másoktól várják a megoldásokat, nem fognak ránézni a szcientológiára sem, mert a média azt mondta, hogy az rossz. Az ő esetükben szerintem – ez az én magánvéleményem – célszerűbb olyan módszert választani, melyben először megtapasztalnak belőle valamit és utána értesülnek arról, hogy ez szcientológia. Hiszen annyira másoktól függenek, hogy benyelnek bármit, amit a média mond. Így viszont már van saját tapasztalat is, amit ki tudnak értékelni. Ez most egy kicsit megint sarkított, de így talán jobban érthető.
Persze vannak olyan emberek is, akik képesek összegyűjteni az információkat és a saját szempontjukból kiértékelni azokat. Náluk az egyenes út válik be, mert ők is egyenesek. Ők felismerik a kerülőt és ez felbosszantja őket. Engem is bosszant, ha terelni próbálnak. Ezért mondtam az imént, hogy hozzád más út vezet: az egyenes.

„És tudod az az érzésem, hogy ennek egyik fűtőeleme éppen ez a "majd mi megoldjuk, te meg edd meg, mert az úgy jó" hozzáállás, ami itt uralkodott el.”
Ilyen állapotban van az ország. Az emberek sok mindentől és mindenkitől függenek, így ha azt olvassák, hogy a szcientológia rossz, akkor esélyt sem adnak. De ami a lényeg: nem a saját kiértékelésük alapján teszik ezt, hanem mondjuk egy pletykalapi hír, vagy hallomás alapján.

„De hangsúlyozom, nem vagyunk gyerekek.”
Tisztában vagyok vele, a párhuzam kedvéért hoztam fel annak példázására, hogy létezik olyan, hogy valaki kénytelen a nem egyenes úton eljárni egy másik ember érdekében. Persze én sem azt állítom, hogy ez jó, de időnként rákényszerülhet az ember. Ha az embereket nem manipulálnák máshonnan, akkor minderre nem lenne szükség.
Más kérdés, hogy ennek a módszernek a túlzott használatával sok olyan embert elriasztanak, aki átlát a rajta és mivel csak annyit észlel, hogy „megtévesztették”, rossz szándékot feltételez. Így bizonyos mértékben a „minőséget” becserélik „,mennyiségre”, ami hosszú távon nem biztos, hogy jó megoldás.

Nem az egyház módszereit védem, mert a tényleges motivációkról nincs információm – csak akkor lenne, ha én is részt vennék ezekben a megmozdulásokban -, a fentiek a saját elképzeléseimet tükrözik.

PKD 2008.07.29. 13:07:07

morrissey:
„bocs, de szerintem ez nagyon hülye példa volt.”
Oké, megadom magam :) Nem szállok szembe gyakorló anyukák/apukák véleményével, bár hogy egy csecsemővel meg lehet értetni olyan dolgokat, hogy a gyógyszert a saját érdekében vegye be, erről nem vagyok meggyőződve - vagy csak eddig más példákat láttam magam körül. Mindenesetre ha ez neked valamilyen módon sikerül(t), az tényleg remek dolog, és én is úgy gondolom, hogy ha ez lehetséges, akkor ez a helyes módszer.

Lollipop 2008.07.29. 13:52:54

Miért? :) Én szoktam még a virágnak is beszélni, meg ha jó kedvem van és egyedül ügyködök a konyhában, akkor megkérem a paradicsomot is akár, hogy ugyan álljon már szépen, míg szeletelem, ne csúszkáljon itt össze-vissza, mert véletlenül rosszul vágom. :o)

Jó PKD, oké, elfogadom a véleményed. Én nem vagyok híve a hierarchizálásnak, sose voltam egy tekintélyelveket vakon elismerő ember. Nehezebb így, de kifizetődőbb. Hogy a legtöbb ember ne lenne alkalmas arra, hogy önállóan gondolkodjon? Hát ebben nem osztom a véleményed. Szerintem igenis alkalmas minden felnőtt, aki nem beteg. Más kérdés, hogy az elmúlt dekádok tompították-e ezt a képességet, de szerintem (ahogy a megmozdulások kapcsán is írtam) igenis benne van minden emberben. És előbb-utóbb ki is fejlődik, ha még nem történt meg.

És szerintem is, szabad szellemi akaratból sokkal nemesebb egy tant elfogadni, mint "megetetni" vele. Mert honnan tudhatod, hogy ami neked jó, az neki is... Sőt. továbbmegyek. A szondás példád (kóstoltatni, és utána ha ízlik, akkor rájön) sem osztom teljes egészében. Mert azért, mert a példa éppen akkor ott jó, az nem azt jelenti, hogy minden jó. És ha egy döntésképtelen ember az első példa után (tehát felületesen ismerve) úgy dönt, hogy ez jó, és utána mindent feltétlenül elfogad, az igenis nem jó. Mert ha egy másik példa pedig már nem válik be, akkor disszonanciát fog okozni. És mivel vakon bízik, indul a fanatizálódás és önmagunkban való hibakeresés, önámítás, torzulás.

És ebben a szervezetnek igen nagy felelőssége van, de minden embernek, aki így próbál embereket rávenni valamire. Én képtelen lennék.

morrissey 2008.07.29. 14:35:04

bocs hogy offolom a topikot
PKD!
Az a helyzet, hogy én a környezetemben is ugyanezt tapasztalom. A gyermekorvosunk mindig elmondja a gyerekeknek, hogy mit fog csinálni és hogy miért teszi azt. Pl:amikor hat hetes volt a kisbabánk és az épp aktuális oltást adta a doktornőnk neki, a szemébe nézett és elmondta hogy most oltást fog kapni, mit fog érezni, és erre miért van szükség.
de ugyanezt tapasztaltam a szülészeten is, ott is amikor a csecsmős nővérek bejönnek nem csak az anyukáknak köszönnek, hanem a piciknek is, ott is mindig elmondják, hogy gyere kicsi megyünk fürdeni stb. a pár napos újszülöttnek.
és talán nem véletlenül. nekem az a személyes tapasztalatom, hogy a csecsemők is "mindent" értenek, és ha megmondjuk, hogy mi következik, illetve azt miért tesszük, elfogadják.

Szóval már más szelek fújnak az (egészségügyben is), mint mondjuk az 50-es 60-as években.
Például a pszichológiában, pszichiátriában is. Nem értem, ezeket a változásokat miért nem hajlandó elfogadni a sci egyház, csak hajtogatja a hülye szlogenjeit a lobotómiáról, meg az elektrosokkról, mintha megált volna számukra az idő.(na nem mintha akkor ez helytálló lett volna, de hát az internet korában)
hát, nem értem komolyan...

PKD 2008.07.29. 14:37:52

Lollipop:
„sose voltam egy tekintélyelveket vakon elismerő ember”
És ha tudnád, hogy LRH hány könyvében óv az információk tekintélyelvű elfogadásától... Ezért mondom, hogy a szcientológiát alkalmazni kell, akár saját magára és LRH-ra is. Nem elég olvasgatni... Persze én is gyakran beleesek ebbe a hibába, de már felismertem az alkalmazás fontosságát.

„Hogy a legtöbb ember ne lenne alkalmas arra, hogy önállóan gondolkodjon? Hát ebben nem osztom a véleményed.”
Nem pont így értettem. Arra gondoltam, hogy lehetnek emberek, akik valami miatt nem hozzáférhetők az egyenes úton, de felhozhatók olyan szintre, hogy aztán már ők is az egyenes utat preferálják. Ha ki akarok oldani egy összegabalyodott fonalat, akkor a bizony előfordulhat, hogy kell néhány hurkot vetni az elején, hogy megkapjuk az egyenes szálat.

„Szerintem igenis alkalmas minden felnőtt, aki nem beteg. Más kérdés, hogy az elmúlt dekádok tompították-e ezt a képességet, de szerintem (ahogy a megmozdulások kapcsán is írtam) igenis benne van minden emberben. És előbb-utóbb ki is fejlődik, ha még nem történt meg.”
Én is úgy gondolom, hogy mindenkiben ott rejlik annak a lehetősége, hogy jobb képességűvé váljon. És a szcientológia is erre épül: hogy igenis mindenki számára lehetséges jobbá válni.

„És szerintem is, szabad szellemi akaratból sokkal nemesebb egy tant elfogadni, mint "megetetni" vele.”
Egyetértünk.

„És ha egy döntésképtelen ember az első példa után (tehát felületesen ismerve) úgy dönt, hogy ez jó, és utána mindent feltétlenül elfogad, az igenis nem jó. Mert ha egy másik példa pedig már nem válik be, akkor disszonanciát fog okozni. És mivel vakon bízik, indul a fanatizálódás és önmagunkban való hibakeresés, önámítás, torzulás.”
Ezért írtam, hogy ez a módszer minőséget mennyiségre cseréli be. Lehet, hogy több „hívő” lesz, mert így több embert lehet behozni, viszont pont azok maradnak ki, akiket egyenes úton lehetne elérni. Utóbbiból szerintem kevesebb van, viszont ők jobban tudnák képviselni a szcientológia elveit, mivel alapból közelebb állnak hozzájuk.
De a lényeg és a legfontosabb egy szcientológus számára szerintem az, hogy legyen kitartó és folyamatosan tanulja a szcientológiát. Így egyre jobb állapotba kerül, bárhonnan indult is.

„És ebben a szervezetnek igen nagy felelőssége van, de minden embernek, aki így próbál embereket rávenni valamire.”
Ez bizony így van.

Lollipop 2008.07.29. 14:58:53

morrissey 2008.07.29. 14:35:04
Részemről nem offolod. :)

Igazat adok neked teljes mértékben. Sőt. Nekem még nincsen babám, de a tesóm mikor babát várt, énekelt egy dalt (a Lencsi lányt - akkor még úgy tűnt, hogy nincs fütykös) az unokaöcsémnek, s közben ő még a hasában volt. Lehet, hogy butának tűnik, de egyből abbamaradt a fészkelődés, a tesóm végre kapott levegőt. :o)

A dolog azonban nem ezért érdekes. Hanem azért, mert mikor megszületett és úgy 1 éves lehetett, egyszer elkezdtem énekelgetni anyuéknál pakolás közben, ő épp a nappaliban ült és elmélyülten kalapácsolta a játékát. Abban a pillanatban csend lett, és tátott szájjal nézett engem.

PKD:
Még mindig ugyanazt a problémát látom, azt az egyetlent. Honnan tudod, hogy egyre jobb állapotba fog kerülni valaki, ha folyamatosan tapasztalja a "szcientológiát"? Ki tudhatja ezt? S ha ez a szcientológia a normál gondolkodás tulajdonképpen, akkor miért van külön neve? Mitől nyújt többet?

Lollipop 2008.07.29. 15:02:03

morrissey 2008.07.29. 14:35:04
Bocsánat, a sztori úgy teljes, hogy pakolás közben a lencsi lányt kezdtem el énekelni, mert tesómmal együtt gyerekkorunkból nagyon szerettük. Azóta vallom, hogyha kommunikálsz a hasadban lévő babával, fogja tudni, hogy neki beszélsz. Az intonációdból pedig pontosan fogja tudni, hogy 1. neki beszélsz, 2. milyen lelki állapotot adsz át neki.

Igenis, beszélni kell a babával, hogy megy fürdeni. Pontosan érzi, hogy hozzá beszélsz. Embergyerek. Örül neki, annyit szerintem levesz, hogy most történni fog valami. A hangsúlyt meg egy idő után szerintem meg is tudja különböztetni.

PKD 2008.07.29. 19:09:03

morrissey:
ennyi off még talán belefér :)
"A gyermekorvosunk mindig elmondja a gyerekeknek, hogy mit fog csinálni és hogy miért teszi azt."
Oké, én nem is vitatkozom ezzel, szerintem is meg próbálni. Őszintén szólva nem voltam még ilyen helyzetben, csak kutyával - ami persze nem ugyanaz :)

"Nem értem, ezeket a változásokat miért nem hajlandó elfogadni a sci egyház, csak hajtogatja a hülye szlogenjeit a lobotómiáról, meg az elektrosokkról, mintha megált volna számukra az idő"
Hát... passz... nekem se pro, se kontra nincs tapasztalatom - bár ötleteim vannak -, így állást sem foglalok.

PKD 2008.07.29. 19:40:36

Lollipop:
" Még mindig ugyanazt a problémát látom, azt az egyetlent. Honnan tudod, hogy egyre jobb állapotba fog kerülni valaki, ha folyamatosan tapasztalja a "szcientológiát"? Ki tudhatja ezt?"
Nem tudom, csupán feltételezem, mert rajtam segített és sok más emberen is, utóbbi persze nem közvetlen tapasztalás. És ahol valamiért nem működik, ott sokszor meglátom, hogy melyik elvet nem alkalmazták, amin félrecsúszott az egész.
Nem különbözik ez attól, mint amikor valaki tudja, hogy az internet milyen jó dolog és megpróbál mást is rávenni, hogy használja azt. Persze el kell látni a megfelelő tanácsokkal, tisztába kell hozni a fogalmakkal és azzal, hogy mik a legfontosabb dolgok (pl. ne adjon meg pénzügyi adatokat sehol, sem személyeset, legyen vírusvédelem stb.) Nem tudhatom, hogy megfogadja-e a tanácsaimat, vagy egyáltalán eljutott-e hozzá a mondanivalóm, vagy nem kezd-e porno oldalakat nézni, vagy éppen internetes bűnözésre adja a fejét. Vagy csak egyszerűen nincsen szüksége internetre, mert nem az a típus. Ez még nem dönti meg azt a véleményemet, hogy az internet egy jó dolog.
Szóval egyszerűen magamból, a saját tapasztalataimból indulok ki és ajánlom másnak is a nálam már bevált módszert. De azt nem tudhatom előre pontosan, hogy a másik mit fog kezdeni vele - a legtöbb, amit tehetek, hogy megfelelő gondossággal járok el.

Visszatérve még egy kicsit az előző témánkra, mert kapcsolódik. Ha úgy gondolom, hogy valakinek segíteni tudok egy tanáccsal, vagy azzal, hogy rávezetem valamire, akkor azt nem feltétlenül az eredeti forrás megadásával kezdem. Eleve csak olyan dolgot ajánlok, amiről magam is meggyőződtem, ugyanis szerintem ezután már tökmindegy - gyakorlati szempontból -, hogy először ki fogalmazta ezt. Ez már az én tudásom is.
Newton fogalmazta meg először a gravitáció törvényét, ettől én még mondhatom az unokaöcsémnek anélkül, hogy Newtonra hivatkoznék, hogy ha a ceruzát elengedi, az le fog esni. Ugyanígy tanácsolhatom adott esetben valaki másnak, hogy próbáljon saját tapasztalatokat is szerezni egy adott tárgyban, ne csak másoktól kapott információkra támaszkodjon. Nem azt mondom, hogy LRH szerint az igaz, ami számodra igaz. (Viszont nem is küldöm el az egyházba sem őt, sem a személyes adatait.) A szcientológiát akkor említem, ha tudom az illetőről, hogy képes a lesz megfelelően kezelni ezt az információt.

Newton is sp 2008.07.29. 19:55:13

"Ha úgy gondolom, hogy valakinek segíteni tudok egy tanáccsal, vagy azzal, hogy rávezetem valamire, akkor azt nem feltétlenül az eredeti forrás megadásával kezdem. Eleve csak olyan dolgot ajánlok, amiről magam is meggyőződtem, ugyanis szerintem ezután már tökmindegy - gyakorlati szempontból -, hogy először ki fogalmazta ezt."

Megfogalmaztad a szekta beszervezési stratégiáját.:-(

PKD 2008.07.29. 19:57:15

Newton is sp:
"Megfogalmaztad a szekta beszervezési stratégiáját."
Látsz problémát abban, amit írtam?

Newton is sp 2008.07.29. 20:06:25

"Megfogalmaztad a szekta beszervezési stratégiáját.
Látsz problémát abban, amit írtam?"

Amit írtál azzal nincs probléma, probléma akkor van amikor ezt használni kezded..

Gekkóla 2008.07.29. 20:19:33

pkd, te mióta gyúrod a sci-t? tényleg érdekelne.

amúgy nem "rossz image"-ja van az SCN-nek, hanem szimplán bűnöző magatartása van, és pont ezért szekta.

aztán:
megint jönnek a keresztény egyházakkal való összehasonlítások (ott nem lenne akkora felhajtás, stb.),
de hol láttál olyan keresztény egyházat európában:

- ahol gyerekeket kötelező felnevelni (zártan, nem csak vallási értelemben)
- dolgoztatnak gyerekeket kiskorban is
- ha valaki nem akarja a vallás folytatni, azt bezárják, vagy külön tartják (RPF), pl. nem szólhat halandó emberhez
- folyamatos (!) fizetésre kényszerítenek beetetéssel, és másként nem tanulhat Jézusról
- ahol a lelkipásztort kell szénné tapsolni és istennek tekinteni, nem magát Istent: lásd LRH viszonylata és imádata mondjuk magához Jézushoz/Istenhez)
- ahol a keresztény egyház támad és terrorizál egy szakmát (pl. pszichiátria) de pl. valódi alternatívát nem tud adni
- ahol egy keresztény nem segítene másnak, csak akkor ha fizet (van csere? nincs? dögölj meg axióma)

PKD 2008.07.29. 20:33:17

Newton is sp:
"Amit írtál azzal nincs probléma, probléma akkor van amikor ezt használni kezded.."
Szerintem teljesen rendben van, amit írtam - természetesen a saját nézőpontomból. Ha te látsz valamilyen problémát azzal kapcsolatban, AMIRŐL írtam, kérlek oszd meg velem is, hogy válaszolhassak rá, illetve én is okulhassak.

PKD 2008.07.29. 21:04:12

Gekkóla:
" pkd, te mióta gyúrod a sci-t? tényleg érdekelne."
20 éve vettem meg a dianetika könyvet, de akkor az agykontroll jobban vonzott, ezért félretettem. Nagyjából 10-12 éve kezdtem folyamatosan olvasni a könyveket. Eleinte nem is tudtam, hogy mi az a szcientológia, sőt nagyonis idegenkedtem tőle, hogy nekem nem kell semmiféle vallás. A dianetika oké, mert tudomány, de nekem nem kell semmiféle vallás, szekta, kisegyház stb. Persze, ezt csak magamban gondoltam akkor, kifelé csak annyit mondtam, hogy kösz, nem. Jah... így indultam :) Aztán úgy gondoltam, hogy ha a dianetika szcientológia előfutára, akkor lehet hogy abban is vannak jó dolgok... és tényleg találtam.

" amúgy nem "rossz image"-ja van az SCN-nek, hanem szimplán bűnöző magatartása van, és pont ezért szekta."
Mondandóm szempontjából a "rossz image" volt a lényeges. Vannak nemkívanatos megnyilvánulások és tevékenységek, helytelen alkalmazások - én így fogalmaznék. Lehet, hogy elfogult vagyok, kövezzetek meg érte.

" megint jönnek a keresztény egyházakkal való összehasonlítások (ott nem lenne akkora felhajtás, stb.),"
Gekkóla, kérlek ne ragadd ki a gondolataimat a szövegkörnyezetükből. Igyekszem körültekintően fogalmazni, és jó példákat, párhuzamokat találni, de ha kiragadsz egy-egy gondolatot, akkor felmerül bennem, hogy nem csak kötözködni szeretnél-e... Most vagy teljesen félreértettél, vagy esetleg én fogalmaztam rosszul. (Bár Lollipop megértette.). A saját véleményemet vetettem billentyűzetre, ha a tiéd ettől eltér, van hely a blogon, hogy te is leírd mindenki okulására. Ahogyan más meg is tette. A "stb" konkrétan mire utal?

AnonHun · http://www.freeforum.hu/anonymous 2008.07.30. 02:08:43

Hoppá, úgy tűnik egy csomó nekem írt post-ot átugrottam :(:(

Megpróbálom behozni.

Lollipop:
"Tényleg. AnonHun, léci válaszolj nekem. Figyu, szerinted ezt elolvassa egy szci hívő/elolvashatja? Vagy ilyenkor automatikusan ki kell lépni? Van erre valami szokás? Vagy többen ülnek és megbeszélik? Van erre neked vagy valaki másnak rálátása?"

Ahogyan én tudom/látom:
- A Sea Org tagok gépén van egy szoftveres filter, ami kiszűri a legtöbb anti-szci oldalt
- A második háló Damoklesz kardja, azaz ha ilyen tartalmat olvasnak, akkor abba kell hagyni, mert enturbulál és nem fog jót tenni nekik -> plussz auditálás
- Viszont akik nem Sea Org tagok és nem hiszik el a mesét, azok szerintem simán végigolvassák

------------------------

jokka 2008.07.16. 12:48:43
"AnonHun:
PKD-nak írtál, de ezt visszafordítva kellene
inkább írni az Anonymusra, avagy rád:"

Te aztán tényleg nem tudod hogyan működik Anonymous :) Minden ami összeköt minket az egy név és egy (pár mondatban összefoglalható) eszme. Ennél individualistább felfogást akkor sem tudok kitalálni ha megkínzol.

------------------------

jokka 2008.07.16. 13:24:24
"Pedig én nyitott vagyok, és valszeg sok szcientológus az"
- Oké, ennek örülök.

"Pont ezt írja, mondja, hogy ne fogadd el, csak azért mert látod.
Hanem mérlegeld. Rengeteg olyan van, amit nem tudok elfogadni. De ezt nem kell elhidd."
- Mondj nekem kérlek erre 3 példát, az Egyházzal kapcsolatban

"Szerintem sokkal olcsóbb, ha nem próbálják elrejteni a hazugságot, hanem igazat mondanak."
- Az az igazság, hogy Dunát lehetne rekeszteni az Egyház csúsztatásaival és hazugságaival. Ezért van az, hogy a Szcientológia Amerika legnépszerűtlenebb vallása. Nem a pszichológusok miatt.

"Kikérem ezt a megnyilvánulást, hogy droidoknak nevezel embereket, anélkül, hogy beszéltél volna velük bármennyit."
- Megbántani nem akarok senkit, de sajnos a jelző elég találó. Én így látom.
Azt pedig miből gondolod, hogy mielőtt kialakítottam ezt az álláspontot nem beszéltem egy pszichológussal sem?

"Én azt tapasztaltam, hogy sokkal inkább különbözik a véleményünk, mint szcientológusoknak, semmint más embereknek."
- Milyen kérdésekben? Gondolom nem a Tech-et érintőekben, mert az rögtön a KSW 7-10. pontjainak megsértésével járna.
- Kérlek vázold fel nekem egy ilyen konfliktust, hogy értsem.

"Csak én megkérdőjeleztem kb. tucat dolgot"
- 3-al is megelégszem :)

"...ha meg leír, akkor szemét spicli"
- Ezt nem gondolom. Spicliség, amikor tudomásjelentést írsz a kollegádról. Az nem az, ha azt mondod hogy szarul megy valami.

"Semmit nem fogadok el. És aki értelmes, akár szcientológus, akár nem, az sem"
- Akkor az véletlen egybeesés, hogy az összes szcientológus utálja a pszichológusokat? Vagy mindegyiknek elsőkézből lennének tapasztalatai?

------------------------

PKD 2008.07.18. 13:36:52
"Te – úgy látom – hogy a szcientológiához köthető VÉLT VAGY VALÓS VISSZAÉLÉSEK oldaláról közelíted a szcientológiát. Én belülről haladok kifelé, te kívülről befelé."
- Ez nagyjából igaz is. Középen remélem találkozunk :)

"Ha valamit látok, az tapasztalataim szerint többnyire úgy is van. Te nem így tapasztalod?"
- Sok esetben igen, de ez nem lehet egy axióma. Túlságosan beszűkíti az ember gondolkodását és a tévedhetetlenség hamis illúzióját kelti. (De szépen fogalmaztam :))

"Szerintem nem is ezzel van a gond, hanem inkább azzal, ha ezt valaki annak ellenére teszi, hogy ő maga nem érti, vagy nem ért egyet a dologgal, csak elfogadja."
- Igen, itt arra gondoltam, amikor valaki nem ért egyet vele, de ennek nem ad hangot.

"Próbáltál már olyan valakivel beszélni, akinek a gondolatai máshol jártak?"
- Aha. Olyankor azt szoktam mondani: "Figyu!" És meg van oldva TR nélkül. És ezt most egy csepp irónia nélkül mondom.

AnonHun · http://www.freeforum.hu/anonymous 2008.07.30. 02:11:34

Na... késő van :)

"...nem beszéltem egy pszichológussal sem?"

Helyesen:

"...nem beszéltem egy szcientológussal sem?"

Fraud-i elszólás? :D

Lollipop 2008.07.30. 11:42:04

PKD 2008.07.29. 19:40:36

Jó, PKD, de nekem akkor is még mindig (a matektanárom ezért nem bírt a gimiben :o)) nem tiszta. A Newton-os példa már megint a gyerek-felnőtt történet. Bár, én ott is el szoktam mondani, hogy kitől van. De felnőtteknél kizárólag hivatkozásokkal, hiszen nem a sajátom. Ráadásul az üzenet az én számból mondva még torzulhat is.

Szóval, én úgy gondolom, hogy a legfontosabb a forrás megjelölése, a bizonyítás. Ha leírom, akkor ráadásul a pontos elérési hely is. Lehet, hogy én vagyok betegesen üzenet-tisztasági mániás :o), de ha tudományos témáról, vagy akár termék-meggyőzésről (marketing) van szó, szerintem a legfontosabb az, ha elmondom, hogy itt most miről van szó. És azért ne hasonlítsuk össze a mindennapjainkat, az életünket erősen és hosszú távon befolyásoló dolgokat (hit, hosszútávú pénzügyi döntések, családi döntések, tanulmányok, stb.) a Q10 krém reklámjával (bár az is csalás és az is szemétség - hiszen a Q10 nem szívódik fel a bőrben).

És kicsit hasonlatos ez azzal, hogy pl. a Q10 igen jóságos hatással van az emberi szervezetre. Igen, ez igaz, bizonyított. De ha már a bőrömre kenegetem, akkor mint halottnak a csók... erről mély a hallgatás.
A szcientológia alapigazságokat tartalmaz, melyek nem a szcientológia vívmányai. De nem tartom korrekt dolognak, hogy utána xy szcientológiai köntösbe bújtatva ergo ugyanolyan jók. Ez nem igaz. És hiába tapasztalja meg az illető, hogy az alapigazságok okésak (hiszen ezek aztán igazán nem nagy dolgok), ha az, ami utána-közben jön, AZ MÁR NEM AZ.

Hadd kérdezzem meg tényleg, mert tényleg érdekel. Mit tartasz a szcientológiában vallásnak? Mely rész az, ami a vallásról szól? Mi az ami a szcientológiát megkülönbözteti a többi vallástól és ami egyedi?

PKD 2008.07.30. 13:50:42

AnonHun:
„Középen remélem találkozunk :)”
Nekem is pont ez jutott eszembe :)

„"Ha valamit látok, az tapasztalataim szerint többnyire úgy is van. Te nem így tapasztalod?"
- Sok esetben igen, de ez nem lehet egy axióma. Túlságosan beszűkíti az ember gondolkodását és a tévedhetetlenség hamis illúzióját kelti.”
Természetesen vannak kivételek. Szerencsére szeretem a sci-fit, ami kifejezetten jótékonyan hat „műhelyvakság” ellen. Nemrég 3D moziban voltam és egy Tyrannosaurus Rex majdnem leharapta a fejem :)

„Igen, itt arra gondoltam, amikor valaki nem ért egyet vele, de ennek nem ad hangot.”
Hát igen. Bár én gyakran beleesek abba a hibába, hogy azt hiszem, hogy ha valaki valamit csinál, akkor ért is hozzá, ezért ha nem is értek egyet azzal, amit tesz, azt a saját tudatlanságomnak tudom be. Körültekintően szoktam fogalmazni akkor, ha nem vagyok szakértője egy területnek.

„"Próbáltál már olyan valakivel beszélni, akinek a gondolatai máshol jártak?"
- Aha. Olyankor azt szoktam mondani: "Figyu!" És meg van oldva TR nélkül. És ezt most egy csepp irónia nélkül mondom.”
Valóban, ez egy érvényes módszer szerintem is. Magadra irányítod a figyelmét. De lehet, hogy valaki más ezt nem teszi meg. Az illető így időnként másokra van utalva: ha mondják neki, hogy „figyu” amikor elkalandozik, akkor jó; ha nem mondják, akkor esetleg kimarad neki fél mondat. A TR-ekkel sokkal tudatosabbá válhat a kommunikációs képességeit illetően. Már önmagában azzal, hogy az ember elolvassa az egyes TR fokozatok célját, a hozzájuk tartozó elméletet és gyakorlatokat, olyan dolgokra jöhet rá a saját korábbi kommunikációval kapcsolatban, mely segíthet neki abban, hogy például jobb beszélgetőpartnerré váljon. Velem ez utóbbi történt.

PKD 2008.07.30. 18:57:09

Lollipop:
"Jó, PKD, de nekem akkor is még mindig (a matektanárom ezért nem bírt a gimiben :o)) nem tiszta"
Van ez így, előbb-utóbb csak sikerül megértetnem magam.

"A Newton-os példa már megint a gyerek-felnőtt történet."
Oké, itt egy másik: elmagyarázhatom a DVD lejátszó működését, gombjainak használatát anélkül is, hogy megmutatnám az illetőnek a használati útmutatót. Van, aki például utálja a user manualt és csak azt a pár gombot szeretné tudni, ami neki kell. Persze én is mindig azt tanácsolom, hogy olvassa el, de ha valaki nem műszaki vénájú, az nem fog rácuppanni. Pláne nem fogom azt mondani, hogy keresse fel a gyártó honlapját, vagy érdeklődjön a DVD feltalálójánál. Ha nagyon érdeklődik, akkor persze igen, de ez úgyis kiderül.

"Bár, én ott is el szoktam mondani, hogy kitől van. De felnőtteknél kizárólag hivatkozásokkal, hiszen nem a sajátom."
Ha a "kitől van", nem akadályozza a kommunikációt, akkor el lehet mondani, én is el szoktam. Viszont úgy gondolom, hogy az a tudás, amit megszereztem, az a sajátom. Csak akkor tudom valamire azt mondani, hogy ez szerintem így van, ha megtapasztaltam és ezzel a tudás a sajátommá vált. Úgy gondolom, hogy meg kell különböztetni egy adott tudáskör eredeti forrását és a saját tapasztalatot. Ha mindig tudatában vagyunk, hogy most éppen a saját tapasztalataink alapján lecsapódott tudást közöljük - mint ahogyan a hétköznapi életben általában ez történik - vagy valaki mást idézünk, akkor szerintem nem okozhatunk bajt. Utóbbi esetben tényleg érdemes megadni a forrást, hogy az illető tudja, hogy kihez forduljon az esetleges további kérdéseivel. Mert felelősséget vállalni szerintem csak azért a tudásért lehet, melyet saját tapasztalás útján szereztünk meg.

"Ráadásul az üzenet az én számból mondva még torzulhat is."
Ezt én is így gondolom. Ha valaki más gondolatait szeretnénk közvetíteni, akkor lehetőség szerint érdemes pontosan és az eredeti forrás megadásával tenni ezt.

"Lehet, hogy én vagyok betegesen üzenet-tisztasági mániás :o)..."
Szerintem ez nem rossz tulajdonság.

"A szcientológia alapigazságokat tartalmaz, melyek nem a szcientológia vívmányai. De nem tartom korrekt dolognak, hogy utána xy szcientológiai köntösbe bújtatva ergo ugyanolyan jók. Ez nem igaz. És hiába tapasztalja meg az illető, hogy az alapigazságok okésak (hiszen ezek aztán igazán nem nagy dolgok), ha az, ami utána-közben jön, AZ MÁR NEM AZ."
Van köztük nem eredeti gondolat, ezt LRH le is írja az Egy Tudomány Kialakulása c. könyvében. LRH munkájának hozzáadott értéke ezekkel kapcsolatban az, hogy átvizsgált mondjuk 1000 elvet, törvényt, megállapítást mások munkájából és kiválogatta azokat, melyeket működőképesnek talált az elme problémájának megoldásához. Szóval az 1000 "vagy igaz vagy nem" megállapításból kiválasztotta azt a 10-et, mely hasznos és működik (természetesen ezek az ő megfigyelései). A felfedezések más része saját találmány.
Az előző kommentjeim egyikében írtam arról, hogy mennyire fontosnak tartom azt, hogy az emberek csak azt fogadják el, amiről maguk is meg vannak győződve. LRH látott valamit, de ez nem jelenti azt, hogy azt más is (úgy) látja. Hogy valami igaz-e azt mindenkinek saját magának kell eldöntenie. Különben is ki lenne az, aki megmondja a tutit?

"Mit tartasz a szcientológiában vallásnak? Mely rész az, ami a vallásról szól? Mi az ami a szcientológiát megkülönbözteti a többi vallástól és ami egyedi?"
A szcientológia az emberi lélekkel és az emberi kapcsolatokkal foglalkozik, annak jobb állapotba hozására kínál módszereket. Számomra ez teszi vallássá. Továbbá kísérletet tesz a nem fizikai világ működésének leírására.
Hogy mi különbözteti meg más vallásoktól? Szerintem sokminden: sokkal gyakorlatiasabb, átfogóbb, erősebb a módszertani része, mint mondjuk a kereszténységnek, Isten kevésbé hangsúlyos - de a kereszténységről csak általános ismereteim vanna, ezt hozzáteszem.

Lollipop 2008.07.31. 08:15:41

PKD 2008.07.30. 18:57:09

DVD-lejátszó: már megint olyan példa, ami nem hosszútávú, komoly döntés. Mert a legnagyobb baj az lehet, hogy egy technikai berendezés használatát hosszabb idő alatt tanulod meg kezelni. Mi lehet még a legynagyobb baj? Elállítod. A mamám is simeri a play, stop gombot. Felelős, komoly kérdésre hozz példát kérlek, mikor a fentebb már konszenzusra jutott feltételek alapján felületes döntéseket hozhatsz - más irányításával. Bocsánat, de itt az én állandó kérdésemnek a veleje, s szerintem mostmár akkor te is látod, hol akadok el. A forrás hitelességének kérdése a mély, átgondolt döntéseknél nemhogy a saját tapasztalatot írja felül, hanem KULCS. A saját tapasztalatom pusztán egy jó példa. De jön Gizi néni, akinek rossz a tapasztalata, s a felelősség a te kezedben van. Gizi néni tapasztalata ugyanolyan értékű, mint a tied. Így visszakanyarodtunk a kiindulóponthoz. Az egyetlen hiteles dolog ez esetben a FORRÁS. A szakértő, aki behatóan foglalkozott a kérdéssel. És még neki sem muszáj hinni. De ha 100-ból X gondolat nem az enyém - torzult az üzenet és arra készteti az óvatlant, hogy a többi 100-x dolgot is elfogadja. X + (100-X)= Manipuláció.

Hangsúlyozom, hogy NEM apró-cseprő, felületes döntésekre is alkalmas dolgokról beszélek. A vallás, az életem tartalmasságának, családomat, felelősségemet érintő kérdések pedig kifejezetten nem felületes döntésre alkalmas témák. Ezért van az, hogy ilyet csupán szellemében felnőtt emberre bízunk.

A végét nem is te írtad, PKD. :o) Bocsánat, de véleményt mondani a kereszténységről, majd hozzátenni, hogy általános ismereteid vannak, ezt nem is te írtad. A kereszténység sem csupán a biblia és a mise. A kereszténységnek nagyon kemény módszertani része van, ha jársz templomba, közösségbe, beszélsz az atyával, stb... De ezt le se írom, mert tuti, hogy a végére elfáradtál, és levágtad az üzenet végét. Ezt tuti te is tudod. Az, hogy neked a szci tetszik - tisztelet érte neked. Meg se kell indokolni.

Ettől még a fentebb írtak állnak. Nem rád áll ezek szerint (mármint a manipuláció), de te egyedül nem lehetsz (és még 4-5-6-30 barátod sem) reprezentatív. Főképp, ha a mennyiségi problémában egyetértettünk.

Anonym Mouse 2008.07.31. 14:53:31

Picit gáznak tartom, hogy ha valami negatív dolog kerül elő, akkor ferdít a média, és sajnos sajnos hogy ezt látják, pedig a sci nem is ilyen... A haraszt nem zörög, csak ha fújják, vagy hogy van. Másrészt, nézve a Pszicho ellenes propagada filmet, a média ferdít, vagy a New Era Productions? Persze, lehet hogy mindkettő. Ezért kell Youtube meg googlevideo (ahol érdekes módon nem a média próbál leszedni néha egy egy sci témájú videót :) ).

AnonHun · http://www.freeforum.hu/anonymous 2008.07.31. 19:11:37

PKD:

"Már önmagában azzal, hogy az ember elolvassa az egyes TR fokozatok célját, .....
...... jobb beszélgetőpartnerré váljon. Velem ez utóbbi történt."
- Figyelj oda a másikra. Bizonyosodj meg róla hogy figyel rád. Beszélj érthetően és ne motyogj. Artikulálj. Ne használj olyan szavakat, amiket a másik nem ért meg. Ne vágj a másik szavába.

Én mindezt sokkal olcsóbban megúsztam.

Egyébként a TR-ek inkább a vitatkozásra és a "confront supression" elvre építenek. Pl. Bullbaiting.
Vicces volt látni a második tüntetésen ahogy Philip Daimon bácsi nyomta a "Mi a bűnöd" TR-t rezzenéstelen arccal :D Bolondot csinált magából.
Gondoltam rászólok hogy "flank" de nem voltam benne biztos, hogy Mo-n is ez a vezényszó.

CConstantine 2008.07.31. 23:43:52

PKD, mikor auditáltattad magad először? (könyv és e-meter külön). illetve mennyi időt és pénzt szántál eddig ilyen értelemben LRH tech-re.
akár tanfolyamokra külön is.
Érdekel, hogy hol tartasz. Ha akarod, csak privibe írd meg, nem fikázni akarlak miatta.

PKD 2008.08.02. 20:43:43

Lollipop:
„A forrás hitelességének kérdése a mély, átgondolt döntéseknél nemhogy a saját tapasztalatot írja felül, hanem KULCS. A saját tapasztalatom pusztán egy jó példa.”
Más számára – kívülről nézve igen – de a számodra akkor is valóságos tapasztalat.

„De jön Gizi néni, akinek rossz a tapasztalata, s a felelősség a te kezedben van. Gizi néni tapasztalata ugyanolyan értékű, mint a tied.”
A felelősség szerintem annyi, hogy megtettél-e mindent annak érdekében, hogy megértsd a forrást. Ha úgy érzed, hogy megértetted, számodra mégsem igaz, nem működik, nem úgy van, akkor nem kell elfogadni.

„Így visszakanyarodtunk a kiindulóponthoz. Az egyetlen hiteles dolog ez esetben a FORRÁS. A szakértő, aki behatóan foglalkozott a kérdéssel. És még neki sem muszáj hinni.”
De mitől lesz hiteles a forrás? Attól, hogy a saját tapasztalataim alapján egyet tudok érteni azzal, amit mond. És egészen addig hiteles, míg a tapasztalataim egybevágnak az állításaival.

„És még neki sem muszáj hinni.”
Ezt mondom én is. Nem kell hinni, hanem meg kell vizsgálni azt, amit állít. Számomra attól válik valaki hitelessé, hogy amit mond, az mindig, vagy legtöbbször egybeesik a személyes tapasztalataimmal, következtetéseimmel.

„A végét nem is te írtad, PKD. :o) Bocsánat, de véleményt mondani a kereszténységről, majd hozzátenni, hogy általános ismereteid vannak, ezt nem is te írtad.”
Pont azért tettem hozzá, hogy ennek fényében tudd értékelni, amit leírtam. De tényleg csak felületesen ismerek más vallásokat – ezek szerint a kereszténységet is -, így inkább nem is próbálom összehasonlítani őket a szcientológiával.

PKD 2008.08.02. 21:01:23

Cconstantine:
„PKD, mikor auditáltattad magad először?” (könyv és e-meter külön). illetve mennyi időt és pénzt szántál eddig ilyen értelemben LRH tech-re.
’98 környékén vettem 3 intenzív könyvauditálást és 3 éve elvégeztem a purifot. A saját mércémmel mérve nem költöttem túl sokat, bár 10 éve lényegesen kisebb jövedelemmel rendelkeztem, annak jelentős részét tette ki a könyvvásárlás. Időben elég sokat fordítottam a szcientológiára, pláne mivel a könyvek nagy részét akkor olvastam el, amikor még nem jelentek meg magyarul, az angolom pedig még fejletlen volt – viszont nagyon jót tett neki az olvasás. Néhány kisebb szemináriumon, tanfolyamon, szemináriumsorozaton vettem részt és most egyelőre nem is fér bele az életembe, hogy több időt fordítsak rá. Az Alapok könyveket meg akarom csinálni és fokozatosan be fogom szerezni az előadás sorozatokat is.

PKD 2008.08.02. 21:15:43

AnonHun:
„- Figyelj oda a másikra. Bizonyosodj meg róla hogy figyel rád. Beszélj érthetően és ne motyogj. Artikulálj. Ne használj olyan szavakat, amiket a másik nem ért meg. Ne vágj a másik szavába.”
Ezek szerintem is hasznos tanácsok.

„Egyébként a TR-ek inkább a vitatkozásra és a "confront supression" elvre építenek. Pl. Bullbaiting.”
A bullbaiting – heccelés – szerintem arra tanít meg, hogy ne hagyd magad eltéríteni az eredeti szándékodtól. Nem csináltam még, de olvastam a gyakorlat tömör leírását.
Ha például valaki itt a blogon azt írja nekem, hogy a szci egy büdös szekta, nem megyek bele a kölcsönös fikázásba.

AnonHun · http://www.freeforum.hu/anonymous 2008.08.02. 23:11:42

Arra akartam kilyukadni, hogy a legtöbb dolgot, amivel nyereséged van a Szcientológiában, azt nélküle is egyszerűen el tudnád érni. Nekem sikerült. Ezért írtam, hogy olcsóbban megúsztam.

"Bullbaiting"
Az jó, ha nem kapod fel a vizet rögtön. Ellenben a legtöbb videón amit látsz a Szcientológus hecceli a kritikust és nem fordítva. A 10 centiről arcba üvöltés és folyamatos heccelés nem elszigetelt eset az egyház híveinél.

Summa summarum. Örülök neki, hogy lehet értelmes párbeszédet folytatni némelyik szcientológussal. Ám ez a tényeken nem vátoztat. Mi nem a gonosz szcientológusok, hanem a csaló és álságos egyház ellen tüntetünk.

Veletek vagyunk, nem ellenetek. Segíteni akarunk és nem ártani.

Egészen addig fogunk tüntetni, amíg az egyház felül nem bírálja a saját helyzetét, értékrendjét és irányelveit. Remélem segíteni fogtok a reformokban.
süti beállítások módosítása