Tények, tapasztalatok, vélemények és hírek a szcientológia egyházról

Szcientológia: objektíven és szubjektíven

A tengerbe dobás ceremóniája

2008. április 02. - Reformer

Az itt következő leírás a Sea Organization volt zászlóshajójának, az Apollo-nak egyik legénységi tagjától származik. A hajó ebben az időben a Földközi-tengeren hajózott és L. Ron Hubbard is a fedélzeten volt. Ő volt a Sea Org flottájának parancsnoka, a Commodore.



"Korfuban voltunk, 1968 őszén.

Diana (Diana Hubbard, LRH lánya) irodájában ültem Hana-val (Hana Eltringham, az Apollo akkori kapitánya), amikor belépett Hubbard.

Beszélgetett velünk a nemsokára induló 8-as osztályú auditortanfolyamról (ez volt a szcientológiában akkor a legmagasabb szintű auditori - lelki tanácsadói - képzés). A beszélgetés során megemlítette, hogy "amikor elrontanak egy ülést, a tengerbe fogjuk dobni őket".

Mindannyian felnevettünk, csak Hubbard nem. Ezt gondolkodóba ejtett - vajon csak viccelt, vagy komolyan gondolta?

Ugyanezen beszélgetés során én pedig tettem egy elítélő megjegyzést azokra a szcientológusokra, akik csak azért lettek munkatársak, hogy ingyen kapják a képzést és az auditálást, utána meg kilépnek. Potyautasoknak (freeloader) neveztem őket. Hubbard azt mondta, hogy találó az elnevezés és használni is fogja.

Bocs! (az egyházban azóta is így hívják azokat a volt munkatársakat, aki nem fizetik ki a kilépéskor kapott képzési és auditálási számlát, amit "freeloader tartozásnak" hívnak - Reformer).

Visszatérve a 8-as osztályú tanfolyamhoz - 3 etikatiszt is volt (MAA, Master-at-Arms-nak hívják a Sea Orgban az etika tiszteket), Craig DeFan, Ollie Budlong and Rod Taunton. Az akkori auditor magazinban szerepelt a fotójuk, illetve a később látható fotó is.

A hajóra hívott tanulók érzelmileg a közönytől a nyílt rettegésig terjedő skála valamelyik pontján voltak. Élénkzöld overallt, felül nyitott, barna szandált és tengerészhurkot (ez egy nyakpánthoz és az úttörősíp pántjához hasonlító valami) hordtak.

Hogy értsétek, mennyire meg voltak ijedve a tanulók, az egyik régi ismerősöm, a Detroitból érkezett Fred Fairchild szakállas volt. Amikor találkoztunk a hajón, megjegyeztem neki, hogy sokkal jobban nézett ki szakáll nélkül. Másnap reggelre leborotválta a szakállát.  Megkérdeztem tőle, hogy mi lett a szakállal. Kiderült, hogy a barátságos, ártatlan érdeklődésem utasításnak vette, ezért borotválta le.


A MAA-k közben a náci viselkedésmódba csúsztak. A következő nap reggelén az összes tanulónak sorakozó volt a hátsó fedélzeten. Szólították az egyik tanulót, akivel közölték, hogy az ülése rosszul sikerült. Ekkor megragadták és bedobták a tengerbe. Kb. 10 méter magasról, be a kikötő vizébe.

A következő mantrát kiáltották: "A hibáidat nyelje el a mélység és bízzunk abban, hogy jobb emberként emelkedsz ki a vízből."

(A fotó az Auditor c. szcientológia magazin számára készült.)



Amíg ez a ceremónia zajlott, Hubbard két fedélzetten feljebb kamerával vette fel az egészet.

Ugyanezt végigcsinálták munkatársakkal is, általában olyan (szörnyű) vétségekért, mint például a pénzügyi bizottság előzetes engedélye nélküli anyagbeszerzés.

Volt egy szabály. Ha a tengerbe dobott ember hozzáért a hajón oldalához esés közben, a ceremóniát vezető tisztet azonnal utána kellett dobni. Ezért az áldozatok igyekeztek esés közben a lábukkal vagy  a kezükkel hozzáérni a hajó oldalához, hogy azt a rohadékot is bedobják a tengerbe.

Több fokozata is volt ennek. Az első a szimpla tengerbe dobás. A következő az volt, amikor előtte bekötötték a szemed, majd az következett, hogy a kezeid vagy a lábaid megkötözték. A legextrémebb fokozat az volt, amikor bekötött szemmel és összekötött lábakkal dobtak a tengerbe.

Az senkit sem érdekelt, hogy tudtál-e úszni. Azt ordították fentről, hogy "oldd meg". Valahogy oda kellett evickélni a hajó oldalához és bemászni az oldalán található jószágajtón (régebben, amikor ezt a hajót teherszállításra használták, itt hajtották be az állatokat).

Láttam olyanokat, akitet halálos rettegés fogott el, és teljesen bepánikoltak a vízben. Néhány ilyen vízbedobási ceremónián az MAA-k akarata ellenére utánuk ugrottunk páran, hogy megmentsük az embert. A mi büntetésünk a dupla tengerbe dobás volt - kétszer egymás után.

A legrosszabb az volt, amikor egyszer engem úgy dobtak vízbe, hogy be volt kötve a szemem. Nem tudtam pontosan felbecsülni a becsapódás pillanatát.

És természetesen Hubbard ott volt minden reggel és nézte ezeket, és többnyire a filmesei rögzítették is.

Amikor a 8-as osztályú tanfolyam lezárult, a tanulók visszatértek a szervezeteikbe. A helyi körülményekre adaptálták a tengerbe dobási ceremóniát. Volt, ahol hidegvizes fürdő lett belőle, volt ahol benyomták a vétkes fejét a WC-kagylóba és lehúzták a WC-t. A tanulókkal zöld mellényt és tengerészhurkot hordattak.

Amint a tanulók elhagyták a hajót, Hubbard még keményebbre vette a tengerbe dobásokat. John McMaster, a világ legelső Clearje is hajón volt (akit Hubbard 1966-ban még a szcientológia "pápájának" is kinevezett, aki akkoriban igazi nemzetközi híresség volt. Hubbard egyértelműen fenyegetve érezte a saját fontosságát az ő puszta létezése okán. John agyon karizmatikus szónok volt; úgy tudott előadást tartani az affinitásról, akár többszáz embernek is, hogy szem nem maradt szárazon. Emellett kiváló auditor hírében állt és ő fejlesztett ki egy haladó auditálási eljárásmódot is.

Volt egy probléma azonban: meleg volt. Hubbard teljes szívéből gyűlölte a homoszexuális férfiakat és nőket (valójában a színesbőrű embereket is), és el akarta őt pusztítani. John-t konyhai kisegítőnek tette meg - az étkezések után ő takarított, stb. Nem egyszer dobatta a tengerbe Johnt úgy, hogy be volt kötve a szeme és a lábai pedig összekötözve. Többen is hallottuk, amikor Hubbard úgy kommentált egy ilyen alkalmat: "Csak megfullad ez a rohadt buzi."

----------------

Ami saját tapasztalatot hozzá tudok tenni:

1. Nálunk, Magyarországon egyszer sem volt ilyen.

2. Koppenhágában volt, ott az Északi-tengerbe dobták a partról az arra kijelölteket.

3. A Nemzetközi Bázis területén van egy kis tó, amit erre a célra használnak. Ott a mai napig divat a vízbedobás.

A bejegyzés trackback címe:

https://objektivszcn.blog.hu/api/trackback/id/tr85408466

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

harmatOSA 2008.04.02. 19:18:13

tényleg elmebeteg volt ez .......... őt kellet volna a nyakába kötött sziklával a tengerbe dobni

LiberAll 2008.04.02. 19:43:40

Ezeket az embereket szívesen látnám egy "nünbergi per" szerű tárgyaláson... Ilyen idiótákat....

Before · http://azbeszt.blog.hu 2008.04.02. 19:48:42

Szép dolog is, amikor egy elmebeteg szadista futó hóbortjából szent szokás válik, aztán pár év múlva egyre komolyabb legendák és belemagyarázott háttér is szövődik köré. Persze kétezer év távlatából már ki tudja megmondani, honnan is erednek az ilyenek. Ha valami véletlen baleset (katasztrófa) során a scientológia fennmaradta párszáz évig, biztos ebből is valami mérhetetlenül magasztos dolog válna.
Közben meg csak egy agyhugyköves elmebeteg vénember verte erre a faszát...

W Joe 2008.04.02. 19:53:23

Miért áll be valaki szcientológusnak?

the Zen experience 2008.04.02. 20:07:23

Nem értitek a vízbe való alámerítkezés mély spiritualitását. A Mester nem véletlenül nyilatkoztatta ki ezt a megtisztulsi módot, ezt ti is jól tudjátok, minthogy semmit sem tett "csak úgy", véletlenül! EZt nagyon jól jegyezzétek MEG!

Eszter 2008.04.02. 20:14:59

Mester? na ne vicceskedjunk.... nem tulzas ez egy kicsit? inkabb egy orult...

kössabetonba 2008.04.02. 20:15:52

arra azért kíváncsi lennék, hogy bekötött szemmel és megkötözött kézzel (legalább hátrakötik?), hogy nem fullad meg valaki, aki nem kapott mondjuk Navy SEAL kiképzést.

sivara 2008.04.02. 20:18:54

Persze hogy nem "csak úgy" véletlenül tette! Olvastad:
Többen is hallottuk, amikor Hubbard úgy kommentált egy ilyen alkalmat: "Csak megfullad ez a rohadt buzi."

Nádasi Balázs 2008.04.02. 20:25:02

Úristen, ez az ember valószínűleg ténylegesen nem kicsit volt elmeháborodott... így már érthető, miért utálja annyira a pszichiátereket... egykori kezelőit... :)

redwalker 2008.04.02. 20:28:07

A ciganyokkal kellene ezt eljatszani, de egy kicsit modositva a dolgot, a labukra erositeni nehany teglat, vagy a szinesfemeket amit lopnak.;)

Kukac 2008.04.02. 20:28:30

Nem kedvelem a szcientológiát (általában gáz, ha egy sci-fi író annyira komolyan veszi a kitalálmányait, hogy szektát farag belőle), de ez a sztori sántít, ha igaz lenne, akkor egy csomóan meghaltak volna az ilyen szertartások alkalmával...

viktor134 2008.04.02. 20:54:27

látod mission impossible tom cruise itt tanulta meg a mit tudott. :)

Before · http://azbeszt.blog.hu 2008.04.02. 20:57:58

redwalker: téged meg előreküldünk, hogy ellenőrizd, rendesen leérkeznek-e a fenékre...

Nádasi Balázs: erről szól az egész. Bekattant, bevitték, még jobban bekattant és már ellenségképe is volt. Ennyi.

magezoli 2008.04.02. 21:11:14

Aki hülye, haljon meg.
Na persze nem úgy értettem. (dehogynem)

redwalker 2008.04.02. 21:13:51

Before: Amikor radkerul a sor, hozd a szinesfemet is magaddal, mert amikor a fenekre ersz, raktarszamba kell vegyuk.;)

Before · http://azbeszt.blog.hu 2008.04.02. 21:48:29

redwalker: rendben, csak addig bírd levegővel, amíg rám kerül a sor...

BZL 2008.04.02. 22:12:07

lord rotten:

Öreg te csak rothadjál nyugodtan tovább...

Szimplán egy beteg fasiszta vénember volt ez a fasz, ezt e nélkül a sztori nélkül is borítékolni tudtam volna, de ez végképp helyreteszi a dolgokat.

dekant 2008.04.02. 22:16:03

Szerintem a következő okokból állhat be valaki szcientológusnak:
- teljesen hülye
- pénzt akar vele keresni, ahogyan a vezetőik
- alapvetően gonosz

szepi79 2008.04.02. 22:25:43

kukac: "Nem kedvelem a szcientológiát (általában gáz, ha egy sci-fi író annyira komolyan veszi a kitalálmányait, hogy szektát farag belőle), de ez a sztori sántít, ha igaz lenne, akkor egy csomóan meghaltak volna az ilyen szertartások alkalmával..."

és lehet meg is haltak. csak ugye ezt nem verték nagydobra, mint a szci többi árnyoldalát se.

BZL 2008.04.02. 22:27:05

"de ez a sztori sántít, ha igaz lenne, akkor egy csomóan meghaltak volna"

Miért sántítana ?
"kezeid VAGY lábaid" - nem kötözték meg egyszerre az összes végtagját.
Csak pár métert kellett úszni, és van akiért be is ugrottak engedély nélkül - gondolom azokért akiknél látszott hogy jó eséllyel ott maradtak volna.

Tatuka 2008.04.02. 22:28:06

dekant,
jó helyen mondod, amikor a blogíró benne volt és nyilván nem tartozik bele egyik kategóriába sem. Sőt, megkockáztatom, a többség, ha ugyan nem mindenki jószándékúan lép be. A "hülyé"-t talán kicserélhetnénk tájékozatlanra...

Tatuka 2008.04.02. 22:33:00

"Szép dolog is, amikor egy elmebeteg szadista futó hóbortjából szent szokás válik, aztán pár év múlva egyre komolyabb legendák és belemagyarázott háttér is szövődik köré. Persze kétezer év távlatából már ki tudja megmondani, honnan is erednek az ilyenek."

Azért ha fennmaradnak a számítógépek, meg a net, meg az összes blog és az összes infó, meg egy jó keresőprogram, ja, és még egy ideig nem nyiffantjuk ki magunkat :-), akkor talán ettől nem kell tartani.

dekant 2008.04.02. 22:43:41

Tatuka
Nem akarok én megbántani senkit, de ez a véleményem. Egyébként miért is "nyilván nem tartozik bele egyik kategóriába sem"? Megjöhetett az esze később is, de amikor belépett még stimmelt. Amúgy őt sem akarom megbántani, elég jó pont ez a blog.

Tatuka 2008.04.02. 23:00:06

dekant,
oké :), de talán mégis inkább ő csapjon a homlokára és mondja azt, hogy "jaj, de hülye voltam." :)
A belinkelt Xenu-sztori nekem olyan furán jön be IE 7-ben. :( Nem tudom elolvasni...nem mintha nem tudnám, mi van benne... :))

Reformer 2008.04.02. 23:08:17

van egy még két kategória, aki szcientológus lesz:

- naiv idealista, aki aggaszt a jelen társadalom állapota, aki nagyon megörül, hogy megvan a megoldás az élet problémáira és eldobja a józan ítélőképességét

- kőgazdag üzletember, akinek a Hubbard admin tech rettentően átszabott változatával valóban segítettek, és mivel azt hiszi, hogy ez LRH miatt volt, érdekelni kezdi a többi része is. Auditálásra van lóvéja, pár millió neki zsebpénz.
Ezekből él az egyház tkp. Mivel a többségüknek vannak kisebb-nagyobb "adóoptimalizálási" ügyei, illetve a nem fehér színű gazdaságban is résztvettek, ezért megnyugtatja a lelkiismeretüket, hogy egy "jótékony" szervezethez megy az ilyen úton szerzett lóvé. Nem egy ilyen jellegű pénzes ember van a szcientológiában, de nem is kettő... :)

dekant 2008.04.02. 23:09:48

Tatuka
oké :), Szóval, miért is "nyilván nem tartozik bele egyik kategóriába sem"?

Reformer 2008.04.02. 23:10:59

dekant: én a "naiv idealista" kategóriás vagyok (ld. komment), de gondolom, nálad a hülye alkaterógiája ez :)

BZL 2008.04.02. 23:11:09

Firefox-ban is tele van kérdőjelekkel (a forrás is) - úgyhogy nem hiszem hogy a te "készülékedben" lenne a hiba.

Tatuka 2008.04.02. 23:13:02

dekant,
benyomás, megérzés, tapasztalat + megelőlegeztem neki a bizalmat. :)

BZL 2008.04.02. 23:13:21

Amúgy elég buta sztorinak tűnik...

BZL 2008.04.02. 23:14:33

... a Xenu-s sztorira gondolok persze.

dekant 2008.04.02. 23:15:47

Reformer
Respect, meggyőztél, hogy nem a hülye kategóriába tartozol.

Utazó Kiskövet · http://google.hu 2008.04.02. 23:26:27

Szerintem ezt az oldalt a szcientológia barátai csinálják, mert levágós, hogy hülyeség, ellenőrizhetetlen, aki meg olyan hülye, hogy ezt végigcsinálja, annak meg már úgyis mindegy...

BZL 2008.04.02. 23:37:18

Ja hogy ezt a buta Xenu-s sztori a szient. része, de nem mondják el a tagoknak, csak ha már elértek valami OT III nevű k. "magas" szintet.

Sikeresen dekódoltam :)
Elég gáz.

(A történet alapján Sci-fi írónak elég pocsék lehetett H. - nem csoda hogy inkább fasiszta néphülyítő lett belőle.)

BZL 2008.04.02. 23:45:52

Utazó Kiskövet:

Szerintem próbáld meg úgy kombinálni a vesszőket a szavakkal, hogy érthető legyen pontosan mit szeretnél írni.

mr lebowski (törölt) · http://nearlydark.blog.hu/ 2008.04.02. 23:49:00

redwalker, támogatom az ötletet.
aztán ha már a buborékok elmaradoznak, a vízbe dobottak férfi családtagjai közé engeni anyádat ruha nélkül. na? ;)

BOB 2008.04.03. 00:00:14

állítsátok át a böngészde karakterkészletét Latin2-re (ISO-8859-2), mert alapból (valsz a szerver beállításai miatt) UTF-8 kódolásra áll. Latin2-ben meg olvasható.

elmoro 2008.04.03. 00:01:03

nem vette komolyan a sci-fit annyira, hogy szektát faragjon belőle. az adóhatóságot vette komolyan. ő maga mondta, hogy azért alapította az egyházat, mert az egyházak adómentességet élveznek. így aztán büntetlenül lehet besöpörni a lét. ez persze egyből más megvilágításba helyez mindent :) mivel ez a szekta is megfeji a belépőket - akik naivan azt hiszik, hogy egy egyházba lépnek be - ily módon jól ki lehet facsarni a tagokat és még beszámolni se kell róla senkinek, mert ez így az "egyház" belügye, ugye :) vicces fiú volt ez a Ron. tényleg, csak a buzikat és a fekákat utálta? mi volt a zsidókkal? csak mert a Ron is héber név (is, már ha nem a Ronaldot becézzük)

Retexis 2008.04.03. 01:29:30

Lafayette Ronald Hubbard

merokanal 2008.04.03. 06:05:39

"Hubbard teljes szívéből gyűlölte a homoszexuális férfiakat és nőket (valójában a színesbőrű embereket is), és el akarta őt pusztítani."

Pont mint a keresztények. Najó, ők a színesbőrűeket már szeretik, mert a szervezetük mostanában inkább a harmadik világban ossza a "jóságot" és a "szeretetet", mert ugye kell a friss nyersanyag akiket meg lehet menteni a pokol tüzétől, de ugye néhány száz évvel ezelőtt még csak rabszolgáknak voltak jók. Vallások :D Emberek :D

Barnabás 2008.04.03. 06:10:37

T.BZL
Amikor valakinek csak annyi érve maradt,hogy a másik vesszőhasználatát fikázza az nagyon szomorú.A magyar nyelv vesszőhasználata nagyon egyedi.A nagyokos nyelvészek sokszor eltérő véleményen vannak ezzel kapcsolatban.Törvényszerűen egyes szavak előtt kötelező.Mondatban pedig ott használjuk,ahol egyébként levinnénk a hangsúlyt.Ebből a szempontból "UTAZÓ NAGYKÖVET" irása nem tökéletes,de nem is rossz.

Before · http://azbeszt.blog.hu 2008.04.03. 07:25:26

Reformer, nyugi, igazad van. Ez csak a hülye egyik fokozata, illetve alkategóriája.

BZL 2008.04.03. 08:28:29

Barnabás:

Félreértettél, nem önjelölt nyelvész akartam itt lenni, én is röhejesnek tartom az ilyen arcokat.

Viszont a kolléga valóban "egyedi" vesszőhasználata miatt tényleg nem értem pontosan, hogy mit akar mondani.

Mert hogy "levágós hogy hülyeség," azt érteném, de ha a "levágós" után vesszőt tesz, fogalmam sincs mi a levágós, és mi a hülyeség.

Persze gondolatban elhagyhatom a vesszőt, de akkor meg nem azt olvasom, amit leírt. Királynőt megölni nem kell féljetek.

Egyébként - ha jól értem - kapitális baromságot írt (már hogy lenne a szient. barátja aki publikál egy ilyen sztorit), de mivel nem vette arra a fáradságot hogy érthetően fogalmazzon, nehéz rá érdemben reagálni.

(És vesszőnél felvisszük a hangsúlyt, pontnál visszük le - és "és"-el nem kezdünk mondatot :-))

BZL 2008.04.03. 08:37:23

merokanal:

Valóban szemet hunytak annak idején, de ha jól tudom a betlehemi 3 királyok közül az egyik már az "eredeti verzióban" is fekete volt.

vuk 2008.04.03. 09:59:17

vénróka: olvastam a "rúdkörül futás" buntetésről. Mi ez?

Miért nem lehet a kiugrott tagok panaszai és bizonyítékai alapján törvényt alkalmazva bemenni a főhadiszállásra, vagy az orgokba, vagy a főhajójukba, és leleplezni a méltatlan bánásmódot. Totál a saját törvényeik szerint élnek, felrúgva az adott állam hatályos törvényeit. Ez bűntetendő.

Nem értem, hogy az USA ez a kurvára demokratikus nagyhatalom, mindenhol rendet rakna, csak otthon nem a scismók házatáján. Csak Amerika lenne képes rájukszállni, mert helyileg ott vannak, és jól elérhetőek. Ha az amcsik lefejeznék a főszervezetet, akkor a világ többi orkgyártója vezérszólam nélkül maradna, és szétoszolhatna.

Afrikát miért akarják annyira a scisek?

Miért nem bírják a svájci bankokat pofánvágni, hogy tárják a nyilvánosság elé a lopott pénzeket, amik scis nevek alatt őrízgetnek?
Vajh mekkora lehet az összefonódás klf. országokban a sci, és a pénzpolitika táján? Jobb ha nem tudjuk?:-D

Leander 2008.04.03. 19:53:44

Ez nagyon durva...bocs,nem olvastam végig a kommenteket,lehet,hogy már kérdezték is meg naív kérdés,de történt haláleset ilyenkor?

sz.csabii 2008.04.04. 16:16:24

Ez dúrva. LRH tényleg egy vén idióta volt....

BaNG 2008.04.05. 13:51:54

Azért ez már nem csak embertelenségnek tűnő, de ideológiailag alátámasztható valami.
Ez már embertelenség.

A szerelő 2008.04.07. 02:00:06

Buta ember az, aki úgy alkot valamiről véleményt, hogy azt nem is ismeri.
Akik a minősítésüket a véleményüknek próbálják feltüntetni, azok vagy hülyék, vagy pénz akarnak keresni vagy gonoszak. Szerintem. :)
Na szóval, sok más, egyéb oka van annak, hogy valaki szcientológus lesz, de pont e három kategóriát zárom ki közülük.

Varga Endre 2008.04.17. 22:36:05

Reformer, semmiféle angolnyelvű forrást nem jelöltél meg. Tudnád pótolni? Nagyon megdöbbentem az olvasottakon és szeretnék kicsit utánaolvasni.

:-o

Akron99 2009.04.28. 12:30:58

Hát eléggé kitaláltnak tűnik a történet tele logikátlan dolgokkal.

"John McMaster, a világ legelső Clearje"
:DDD
Mekmester?? Mit keresett ott? Ez tuti hülyeség!

Az embereg halálosan rettegtek, de utánna mentek vissza a szervezetekbe, és alig várták az újabb képzést.
Tömören ez van a történetben. Nem túl logikus.

"Volt, ahol hidegvizes fürdő lett belőle,"
Ez pszichiátriai kezelésre hasonlít. Itt valami össze lett keverve.

"Csak megfullad ez a rohadt buzi."
Clearré tett valakit (akit utált), csakhogy utánna újra beteggé tegye vagy kinyírja.
Hát ez sem valami logikus.

Úgy szar ez a történet ahogy van!

Dr. Kix 2009.04.28. 19:23:11

@Akron99

Csak ezért a hozzászólásért regisztráltál? Nem vagy véletlenül szci? Több, mint egy év késéssel a legutolsó hozzászólás után jutott eszedbe mindez? Vajon véletlen ez? Mint ahogy az is, hogy a blog.hu-n ez az egyetlen hozzászólásod? Ez valami hülye OSA/szci szokás, hogy "csak azért is miénk az utolsó szó"?


Szánalmas vagy.