Tények, tapasztalatok, vélemények és hírek a szcientológia egyházról

Szcientológia: objektíven és szubjektíven

Miscavige verekszik - de Jeff Hawkins visszavág!

2008. március 11. - Reformer
A következő "élmény"-beszámoló Jeff Hawkinstól (30 év Sea Org tagság, a legfelső marketing vezető volt) származik.

Idézet:

Először 2002. júniusában tapasztaltam ilyesmit. Behívtak az egyik konferenciaterembe. Pár nappal azelőtt adtam le egy forgatókönyvet, úgyhogy tudtam, miről lesz szó. Amikor megérkeztem, a felső vezetés kb. 40 tagja már ott volt. Az asztal egyik oldalán csoportosultak, a másik felét szabadon hagyták DM számára. DM szokás szerint fél órát késett. Látszott rajta, hogy majd' felrobban. Nagyon-nagyon nem tetszett neki a forgatókönyv, és elkezdett durván viccelődni rajtam és azon, amit írtam. Egy darabig fel-alá járkált, majd egyszercsak közölte, hogy "valljam be a bűneimet". Nyilvánvalóan egy bűnöző lehettem, hiszen hogy máshogy adhattam volna be egy ilyen bűnrossz forgatókönyvet. Amúgy állandóan az arckifejezésemmel volt elfoglalva (a későbbiekben megfigyeltem, hogy másokkal is ezt csinálja, amikor beszél velük - ha olvastad az 1984-et, akkor ezt Orwell "arcbűnként" írja le".

Mindenesetre akkor ezt ordította: "Nézzétek, hogy néz rám!" A teremben tartózkodó vezetők közül páran meg is ijedtek és rám is szóltak, hogy "állítsam már le magam" - nekem pedig fogalmam sem volt róla, hogy miről beszél.

Egyszercsak teljesen váratlanul felugrott az asztalra és rámvetette magát. Majd a fa elválasztófalhoz lökött és többször arconvágott, utána pedig a földre taszított. Teljesen ledöbbentem, meg sem bírtam szólalni vagy mozdulni. Ott feküdtem a földön, félig az egyik lábfején. "Engedd el a lábamat!" - üvöltötte. Megtettem. Utána kiment a szobából. Ott feküdtem a földön, tépett ingben és sajgó arccal. Az egyik vezető rámszólt: "Állj fel, állj fel - ne hibáztasd azzal, hogy ott fekszel!" Képzeljétek el. Éppen most bántalmazott az RTC vezetőtestületének elnöke, a Szcientológia vezetője és ennyi tellett tőlük - "ne hibáztassam".

Innentől fogva természetesen etikai célponttá váltam. Mentem fizikai munkára. És erről természetesen soha nem beszéltem erről a munkatársaimnak. A feleségemnek, amikor megkérdezte, hogy mi történt az arcommal, annyit mondtam, hogy elestem. Ekkor amúgy 56 éves voltam.

Az elkövetkezendő pár év során a bántalmazások folytatódtak. Engem is és másokat is bántalmazott. Egyszer az egyik meetingen úgy felpofozott, hogy a fülem is csengett utána, majd megütötte Mike Rindert, azután pedig fellökte Marc Yagert.

Egyszer az RTC épületet jártam körbe egy pár másik vezető társaságában. DM éppen akkor lépett ki az egyik szobából, majd amikor elment mellettünk, váratlanul és villámgyorsan gyomorszájon vágott. Ezt mondta: "Kilométerekről megérzem a fekete PR szagát." - majd elsétált. Próbáltam válaszolni, de egyszerűen pár másodpercig nem kaptam levegőt az ütés miatt.

Egy másik alkalommal pedig úgy arcon ütött, hogy kiserkent a vérem. Ekkor szólt az asszisztensének, Laurisse Stuckenbrock-nak, aki előszedett egy üveg merbrominos fertőtlenítőt, belemártott egy vattát és ellátta a sebet. Látszott rajta, hogy gyakran csinál ilyesmit. Ekkor DM megszólalt: "Tudod-e, hogy miért kaptad a verést?" "Nem, uram." - mondtam én. "Hogy lásd, ki itt a főnök." - szó szerint ezt mondta.

Persze a többi munkatárs is látta ezeket, és a legrosszabbak elkezdték utánozni DM-et, elkezdték verni a saját munkatársaikat és beosztottjaikat. Henning Bendorff, a Golden Era Productions "művészeti igazgatója" volt az egyik élenjáró ebben. Általában úgy üdvözölt, hogy a hátam mögé lopakodott és hirtelen, nagy erővel belenyomta a fejemet a számítógépem billentyűzetébe. Egyszer lerúgott a székemről is, el is eredt az orrom vére. Micsoda minta "szcientológus"...

Amennyire én tudom, nőket sosem bántalmazott. Erre inkább a női vezetőket bátorította. Lisa Allen (Schroer), a Golden Era Productions vezetője volt az egyik legjobb tanítványa ebben. Arrogáns és erőszakos nő volt - DM tökéletes eszköze. Egyszer a feleségem is erőből pofonvágta. Az ilyen típusú vezetőket dícsérte DM és léptette elő - akik követték a példáját a bántalmazások terén is. Janet Light (McLaughlin), az IAS (Szcientológusok  Nemzetközi Szervezete) ügyvezetője is elkezdte bántalmazni a beosztottjait, DM példáját követve.

Az utolsó évben, amikor még ott voltam (2005), egyre inkább elharapózott a testi erőszak a bázison. Így amikor végül eldöntötték, hogy végleg kirúgnak, nem is küzdöttem ellene, hanem már nagyon is vártam.

30 éven át dolgoztam azért, hogy megteremtsek "egy szcientológus világot". Az én elképzelésem szerint ez a kommunikáció, a szeretet és a tolerancia világa lett volna. De amikor végül világossá vált a nemzetközi bázison, hogy milyen is a "szcientológus világ", rájöttem, hogy ez egy rettenetes börtön. És az egész világ ilyen lenne, ha a szcientológia egyház uralná - a hatalmon lévő vezető parancsainak szó nélküli teljesítése, azoknak pedig, akik megkérdőjelezik a vezetőt, bántalmazás és bebörtönzés az osztályrésze.

Néhányan kérdezték tőlem: "miért hagyják az ott dolgozók ezt?" Nos, elmondom. Először is, mindig van a környéken legalább egy tucat munkatárs vagy vezető - bármelyik közbelépne, ha bármivel próbálkozol, hogy bevágódjon DM-nél. Ha megkísérelsz visszaütni, azonnal kirúgnak. "Dehát ez nem is baj" - mondhatnátok külső szemlélőként.

De ha egy elkötelezett szcientológus vagy, ekkor mindent elvesztesz - a csoportod, a barátaid, a házastársad, a gyerekeid, nem is beszélve az "örökkévalóságodról" és a személyes "megváltásodról".

A bejegyzés trackback címe:

https://objektivszcn.blog.hu/api/trackback/id/tr42376270

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

seneca 2008.03.11. 16:00:09

Atyavilág!!!!!

Senki se menjen oda!!!!
Testi lelki nyomorítás.
Reformer ugye téged nem bántott senki????űű

salander · http://ld50.hu 2008.03.11. 16:35:36

Őt nem, de:

"Reformer:

Hasonló dolgot figyelmet a koppenhágai szervezet büféjében, a szcientológia európai vezetője, Walter Kotric előadásában (aki kb. 2 méter magas és kb. 150 kiló). Egy volt Sea Org-tag bejött és kért valamit a büfében (annyit kell tudni róla, hogy a fickó megszökött anno, nem csinálta végig az ilyenkor szükséges procedúrákat). Mindenesetre Walter Kotric is bejött a büfébe, meglátta az embert, elüvöltötte magát, hogy „You f*cking SP!” (Te kib*szott elnyomó!), majd megragadta, és teljes erőből a büfépultnak vágta az illetőt, aki ettől a földre esett. Ezután Walter felrántotta és teljes erőből fenékbe rúgta, de úgy, hogy attól ténylegesen kirepült az az udvarra. Majd szólt a biztonságiaknak, akik “eltávolították” a “veszélyes elemet.”"

Neduddgi 2008.03.11. 18:41:49

És igazából az utolsó bekezdés adja meg a választ mindazok kérdésére, hogy hogyan lehet valaki ennyire "hülye":

"De ha egy elkötelezett szcientológus vagy, ekkor mindent elvesztesz - a csoportod, a barátaid, a házastársad, a gyerekeid, nem is beszélve az "örökkévalóságodról" és a személyes "megváltásodról"."

Kívülről nyilvánvalónak látszik, hogy ilyen helyről (ha már bent van az ember) jobb eljönni, de 10-20-30 év után ez belülről nézve nem is olyan egyszerű. Ha mélyen hiszel valamiben, belefeccölsz egy csomó munkát, pénzt, időt, akkor azt nem könnyű elengedni. Mint ahogy saját magadnak se könnyű bevallani, hogy évtizedekig egy "cédára" pazaroltad "szerelmed". És ez szintén IQ-független.

Tündér Mese 2008.03.12. 09:34:15

Sziasztok!
Aki nem tudja, egy szcientológus által vezetett kis cégnél dolgozom, vagyis inkább dolgoztam.
Ezz a rémálom blogon már olvshattátok.)

Bizonyos dolgokat kötelező használni, ezzel nem is volt gondom, mert az ARK, és hasonlók tényleg használható technikák, főleg az értékesítésben. A csütörtöki statisztika mizéria természetesen itt is meg van, talán mondanom sem kell, hogy ha nem volt megfelelő az értékesítés, akkor az csakis az én hibám...
(Az nem számít, hogy az üzlet az isten háta mögött van, és mivel semmi reklám nem hírdeti az üzletet, elég nehéz így az ember dolga.)

Munkaidőn kívüli KÖTELEZŐ munkaársi gyűlésekre járni, ahol semmi érdemleges téma, csupán az, hogy ÉN mit tegyek, hogy jobban menjen az üzlet! (Arról, hogy nekik mit kellene tenni, szó sem esik!)
Aztán a munkaidőn kívüli KÖTELEZŐ képzést is kitalálta kedves főnököm, amit ő tartott.
(Heti szinten ez a szabadidőmből kb. 6 óra minusz, és akkor az utazásról nem is beszéltem...)
Ez már nagyon nem tetszett, szóltam is, mire a válasz: EZ KELL!

A biztonsági feltételek egyenlők a nullával, egyedül egy raktár épületben, ahol sem szellőzés, sem fűtés, sem pedig egy ablak nincs!
A tegnapi nap kiraboltak! Négyen jöttek be, és gyakorlatilag mindenemet elvitték, a kasszában nem volt egy fillér sem!
A kedves szcientológus pajtásnak az egyetlen kérdése az volt: Minden rendben?
Én naív, azt hittem szerény személyem érdekli, de hamar a tudtomra hozta, hogy nem így van, hanem az üzlettel minden rendben van e...

Na, ez volt az utolsó csepp a pohárban, de mivel szerződés köt, így nem léphetek ki csak úgy!
Nem baj, megoldom, és a káromat is megfizettetem vele, ha nem önszántából, akkor bírósági úton!

Ezt csak azért írtam le, hogy mindenki gondolkozzon el azon, hogy milyen emberek által
vezetett céghez megy el dolgozni.

whoever 2008.03.12. 09:54:53

tündér: mi a cég neve?

ThufirHawat 2008.03.12. 10:01:42

Bakker. Ez a tökéletes elnyomás. 1984. Detto.

Tündér Mese 2008.03.12. 10:23:16

Remélem, megérted, hogy egyenlőre nem szeretném leírni! (Főleg amíg közöm van hozzá!)
Nem akarok támadási felületet hagyni számukra, főleg úgy, hogy egy munkaügyi per van kilátásban... :S

Amúgy egy kicsi cég, összesen csak 5 alkalmazott van, tehát nem jelent olyan nagy veszélyt az emberekre, max. helyettem keresnek majd egy embert, de ha interjúra megy valaki, akkor egyértelmű lesz a dolog, ugyanis nekem is az volt az első, hogy az oxfordi tesztet kellett kitöltenem...
(Akkor még fogalmam sem volt, hogy mi ez!)
És az ügyvezető igazgató iwiwen is hídteni:
"Mindenre megoldás: A szcientológia!"

mari!! Igaz ez?? 2008.03.12. 19:37:53

Reformer:
Mi lesz a sci összeomlás közvetlen következménye, ill milyen lesz az összeomlása utáni helyzet???

Reformer 2008.03.12. 20:55:37

Elképzelni sem tudom, hogy mi lesz. Jó esetben DM + tettestársai mennek a börtönbe, az új vezetés pedig reformokkal rendbe teszi a dolgokat és őszintévé válik azzal kapcs., hogy ki volt Hubbard és mit lehet valójában elérni. De ez túl optimista, attól félek.

Annak nagyobb az esélye, hogy DM + pár bizalmasa eltűnik a kasszával, a lefejezett struktúra összeomlik és egy decentralizált nonprofit hálózat jön létre a romokból, esetleg többféle is.

mari!! Igaz ez? 2008.03.12. 21:53:16

Ha tovább élne, akkor uagyanolyan veszélyes maradna, mindegy milyen formában szerveződne újra. A hublattyista tanok alapeszméje nem kóser, xenu.. stb. El sem tudom képzelni, hogy a fej nélkül maradt beetetett szerencsétlen mezei szektatagok, mit kezdenek majd magukkal, se család, se ismerős, se szakma, se munka ...se...se..

Wog segítségre fognak szorulni sokan minden téren szinte, de sok tragédia jön még....nem is gondolok bele..csak most egy kicsit filóztam ezen.

KeyserSoze 2008.07.31. 03:22:43

Csak most akadtam a blogra, így régebbi cikkek között is szemezgetek. A fickó maga tévedt el az időben, vagy a fordítások során csúsztak be ilyen jellegű hibák?

Csak jó tanácsként jelzem, mert ezekbe a szcientológusok beleköthetnek, és így Hawkins más állításaiba is: Az új anyagban az szerepel, hogy 35 évig szolgálta az egyházat, 1968-tól, vagyis 2003-ban lépett ki. Itt az áll, hogy 30 évig volt szci-tag, és még 2005-ben is (pedig, ha a 68 igaz, akkor már 37 éve volt bent, 7 év sittet nehéz elfelejteni).

Ha már kapcsolatban vagytok a fickóval (engedélyezi a fordításokat), jó lenne a pontos adatokat tisztázni.