Tények, tapasztalatok, vélemények és hírek a szcientológia egyházról

Szcientológia: objektíven és szubjektíven

Hány tagja van az egyháznak? - friss szám, hiteles forrásból

2008. március 04. - Reformer
Egyik ismerősömet felhívták a szcientológia nemzetközi irányítási központjából, hogy "tájékoztassák" a friss hírekről.

Pont ott voltam nála, kihangosította a telefont, hogy én is halljam.

Az illető beszélt az új kampányról, melynek az a lényege, hogy minden olyan ember, aki bármikor is, de elvégzett egy szcientológia szolgáltatást, meg kell vegye az Alapok csomagot (18 alapvetőnek gondolt LRH könyv + a hozzájuk tartozó előadások) + az összes LRH kongresszusi előadást. Kb. 1 milla összesen, de nem ez a lényeg.

Utána hozzátette, hogy nehéz a feladat, mert végig kell hívni az összes ilyen embert világszerte.

Majd közölte, hogy az ő nemzetközi nyilvántartásuk szerint kb. 200,000 ember van az egész bolygón, akit szcientológusnak lehet nevezni, tehát együttműködik az egyházzal, halad stb. Az összes többivel, akár bár csinált szolgáltatást, de nem szcientológus, sok nehézségük van.

Ennyit a nyolcmillió, tízmillió stb. szcientológusról.

A bejegyzés trackback címe:

https://objektivszcn.blog.hu/api/trackback/id/tr16365092

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Ripp 2008.03.04. 14:29:47

Ez azt jelenti, hogy minden 30ezredik ember egyháztag. Nem is vészes ez a szám. Budapesten így csak 66 egyháztag van, a nagyobb hazai városokban 5-6, a többiben még elenyészőbb, valahol meg egy se. :D

dzsamocsokban 2008.03.04. 15:19:58

Azért nem ilyen egyszerű. Szerintem a nyugati világban és Magyarországon koncentráltabbak. Magyarországon kb. 1200 -an ajánlották fel az 1% ot az egyháznak, feltételezhető hogy ők aktívak. Ha csak simán arányosan nézzük az azt jelent hogy Bp. en kb 200-250 aktív tagnak kell lenni. Ez önmagában persze nem túl sok.
Azt ne feledjük hogy ezt a számot meghaladó gazdasági befolyásuk lehet (tekintve hogy sok vállalkozó van köztük)
Egy gondolat az alapokkal kapcsolatban: ha erre a 200 ezer emberre sikerül "rásózni" az alapokat az igen szép summát jelent. Ha egy csomagot csak 600000Ft nak megfelelő összegért adnak az kb. 3500$-os árat jelent. ez 200 ezerrel szorozva 700milló $ (!). Tekintve hogy az egyház alkalmazottai Sea Org-osok mennyit keresnek +tanfolyamok árait (ha csak ez a 200 e ember 500$ költ egy évben tanfolyamra akkor is 100 millió $)+az adományokat + azt hogy pl. az ideális Orgra a pénzt külön adták össze (ha jól tudom a missziókra is a pénz helyben teremtik elő) ez igen jelentős jövedelmet jelent az egyház részére. Ha még az egyházi státusból származó adómentességet is figyelembe vesszük, akkor már nem is tudom hol a vége.

Reformer 2008.03.04. 15:42:53

dzsamocsokban: az 1200 magyar szcientológus 80% budapesti v. Budapest környéki (Székesfehérvár, Pomáz, Dunakeszi).

A gazdasági befolyás nem jelentős amúgy, a leggazdagabb magyar szcientológus teljes vagyona kb. 1,5 - 2 milliárd forint, tehát a 100-as listára sem jut be. A többi tehetősebb pedig inkább "a futottak még" kategória anyagilag. Kb. 3-4 ember lehet még, aki 100 millió fölött jár adományilag, és nem sokkal több a 10-100 millió közötti adományozók.

A szcientológus vállalkozók jó része persze titkolja a vallási hovatartozását, hogy ne ártson az üzletnek... :)

dzsamocsokban 2008.03.04. 16:06:53

Ripp-nek jeleztem csak hogy nem lehet egyenes arányossággal számolni, főleg világszinten.
Ha a gazdasági befolyásuk nem jelentős, annál jobb.

Ripp 2008.03.04. 16:28:15

dzsamocsokban, jó, azt elfogadom, hogy nem lehet egyenes arányossággal számolni, de azért az mindenképpen megnyugtató, hogy csak minden 30ezredik ember egyháztag.

dzsamocsokban 2008.03.04. 16:36:30

Ripp akkor minketten megnyugodtunk. :-)

mari!!! Igaz ez? 2008.03.04. 17:19:19

Én is megnyugodtam:-)

landov · http://landov.blog.hu 2008.03.04. 17:49:36

Baszki, egy időre eltünt a blogod. Páran már meg is ijedtünk.

Reformer 2008.03.04. 18:06:32

Igen, volt egy kis technikai szünet biztonsági okokból.

mazsi6000 2008.03.04. 19:42:44

Azt hittük már kinyírt az OSA :)))

Soo 2008.03.04. 21:37:35

Én is azt hittem, hogy kinyirtak, gondoltam is, hogy le kellene menteni az egész oldalt, és ha van valami gond, vagy kinyírják az aoldalt, akkor feltenni vagy 1000 helyre....

mari!!! Igaz ez?? 2008.03.04. 21:59:51

Kiváncsi lennék náluk az Anonymous tevékenység hatására, mostanában:-)Úgy tűnik naon idegeli őket..

Reformer 2008.03.04. 22:06:57

van infó az Anonymous hatásáról, holnapra tervezem

John 2008.03.04. 22:33:54

Szerintem mentsük jóparán és sűrűn a blogot, biztos, ami biztos! S ha netán..., akkor csináljuk azt, amit Soo javasolt.

harmatOSA 2008.03.04. 22:54:06

páran már megtettük.........