Tények, tapasztalatok, vélemények és hírek a szcientológia egyházról

Szcientológia: objektíven és szubjektíven

Nyílt napot rendeznek a budapesti szcientológusok

2017. július 18. - Reformer

Tényleg nagyon kevés lehet az érdeklődő, mert ilyet még nem csináltak.

Elhitték David Miscavige-nek, hogy ha felépítik az ideális orgot, akkor bejönnek az emberek. Hát nem jöttek.

Marad a B-terv: a mindenféle, némi kétségbeesésről árulkodó húzások, mint például ez.

Tovább

Jó eséllyel ismét kaphatnak majd egyházi 1% SZJA-t a szcientológusok

Az Alkotmánybíróság mai döntése értelmében

az Országgyűlésnek biztosítani kell, hogy az adózók az "egyházi” 1%-áról rendelkezésük során valamennyi vallási közösség közül választhassanak

Az indoklás szerint: 
Az Alkotmánybíróság mulasztásban megnyilvánuló alaptörvény-ellenességet állapított meg, mert a törvényalkotó nem biztosította az adózók számára, hogy személyi jövedelemadójuk „egyházi” 1%-áról rendelkező nyilatkozatuk kedvezményezettjeként valamennyi vallási közösség közül választhassanak.  Az Alkotmánybíróság ezért felhívta az Országgyűlést, hogy jogalkotási kötelezettségének 2017. december 31-ig tegyen eleget.
Kíváncsi leszek, ebből mi lesz. Elvileg kellene egy törvényt vagy rendeletet hozni, amely minden vallási egyesülethez technikai számot rendel.
Akkor viszont túl sok lényegi különbség nem marad a vallási egyesületek és az egyházként elismert szervezetek között, tehát például a szcientológiát tekintve is többé-kevésbé visszaáll a 2012-es törvényi változás előtti állapot.

Emmy-díjra jelölték Leah Remini szcientológiáról szóló sorozatát

A 2017-es Emmy-díjra jelölt televíziós produkciók között szerepel Leah Remini A szcientológia és utóhatásai c. sorozata, a "Best Informational Series or Special" kategóriában. 

Gratulálunk!

Aki még nem látta volna, itt megnézheti:

A szcientológia és utóhatásai (1. évad utolsó részéhez kapcsolódó blogbejegyzés, az összes rész hivatkozásával)

A második évadot beharangozó különleges 1,5 órás epizód magyar felirata már készülőben, hamarosan meg fog jelenni.

Az üzleti tanácsadók "behozóvonala" működésben

Itt az élő példa arra, hogy hogyan próbálják a szcientológia "Hubbard Menedzsment Rendszernek" hívott tanításait terjesztő üzleti tanácsadók ügyfeleiket beszervezni a szcientológia egyházba.

A legújabb kísérlet az ingyenes "hatékony időgazdálkodás tréning" az ilyenkor szemérmesen "Dianetika központnak" nevezett szcientológia egyházi épületben (ki is más tartaná, mint az ősmagyar jedi mester, a magyarországi szcientológia Chuck Norrisa, aki természetesen ehhez is ért):

https://www.facebook.com/events/324042454701988/

A meghívó szövege a szerzőt idézve ebben a stílusban íródott: "szerény lennék, de nincs mire". 

Az ingyenességről meg annyit, hogy olyan ez, mint A három testőr Afrikában Grand Hotelje: "Belépés díjtalan! Kilépés bizonytalan!". Szóval nagyon drága lesz, ha valaki az előadás után ottragad a "Dianetika" központban...

 

 

Rathbun parancsnok újabb pálfordulása

Ki az a Marty Rathbun?

Már többször volt téma a blogon Mark C. "Marty" Rathbun "parancsnok" személye.

Annyit kell róla tudni, hogy 27 évig volt Sea Org tag, és felküzdötte magát az egótréning-piramisjáték legtetejére: David Miscavige helyettese lett, parancsnoki (Commander) rangban. Kulcsszerepet játszott például a 1993-as amerikai adómentesség kivívásában is.

Tovább

A szcientológia és a magyar ősvallás

Meglepődve fedeztem fel K. Tamás jedi mester Facebook-oldalán, hogy előadást tart a magyar őstörténetről. Sőt, a hirdetésben (10e a belépő az észosztásra) még egy tematikát is kirakott, az elmaradhatatlan helyesírási hibákkal:

Az ember alapvetően magyar?

Mi a harmadik dinamikas engramja [egy olyan pszichológiai probléma, ami miatt nem tudnak csoportként működni - a szerk.] a magyaroknak szószerint?

Mikortól nem működött Magyarország?

Szent István, megmentő vagy hazaáruló?

Mi jelentése pár egyiptomi és bibliai szónak magyarul?

Hogyan kerestek pénzt a magyarok?

Mi közünk a Keltákhoz?

Mi közünk a Brittekhez?

Az Ószövetség magyar vonatkozásai?

Homérosz magyar volt?

Vezetőként és értékesítők mit tudunk a múltunkból kamatoztatni?

Úgy látszik, ebben is változott a magyar szcientológia. Amikor én még ott voltam (1999-2001 körül) volt pár szcientológus, akik elmondásuk szerint komoly párhuzamokat fedeztek fel az ún. "magyar ősvallás" és a szcientológia tanításai között, és erről előadást akartak tartani.

Sosem felejtem el, hogy amikor a főnököm, a magyar szcientológia mindenható ura, F. Miklós kezébe került az előadás szórólapja, hatalmas betűkkel ráírta tollal, hogy "SQUIRREL RIADÓ" (azaz mókusriasztás - "mókusnak" a szcientológiát megmásító, elferdítő, rosszul alkalmazó embereket neveztük, ami halálos bűnnek számított), és utasította K. Zoltán műveleti parancsnokhelyettest (tényleg ez volt a beosztása), hogy akadályozza meg az előadást, "kezeltesse" az etika részleggel az előadókat, és többet ez a téma ne kerüljön elő.

Úgy látszik, hogy most már más szelek fújnak. Vagy ha a pénzről van szó, akkor bármi mehet.

2016 számokban a szcientológusoknál, 1. rész: 426 milliós veszteség az ideális orgban

Lassan elérhetővé válnak a szcientológia szervezetek 2016-os beszámolói (az Országos Bírósági Hivatal "civil szervezetek keresőjében" lehet megnézni és letölteni ezeket).

Tavaly már foglalkoztam az állam felé jelentett számaikkal (itt, itt és itt), most a friss adatok fényében megnézem, hogy hogyan teljesítettek.

Mint arra emlékezhetünk, a tavalyi évi közepén nyílt meg a Váci úti "ideális org".

Tovább

Újabb cenzúra/letiltatás

A tartalomszolgáltatónál ismét bepanaszolt valaki (azt nem írhatom meg, hogy ki), így ezeket a bejegyzésekből ki kellett vennem az általa kifogásolt adatokat.

Ezekről a bejegyzésekről van szó, ez maradt belőlük:

http://objektivszcn.blog.hu/2013/03/09/konyvtarkampanyos_lehuzas_24_resz

http://objektivszcn.blog.hu/2009/03/10/cenzurazott_osztja_az_eszt

http://objektivszcn.blog.hu/2008/11/04/letiltva_az_egeszsegbiznisz_l_ron_hubbardja

http://objektivszcn.blog.hu/2009/02/08/letiltva_finanszirozta_a_tisztelet_tarsasaganak_rendezvenyet

http://objektivszcn.blog.hu/2008/04/14/a_drogmentes_magyarorszagert

 

Ehhez csak ennyi fűznék hozzá:

Én 10 évig voltam szcientológus, és a szcientológusok viselkedéset meghatározó szcientológus kódex 1-es, 17-es, 18-as és 19-es pontja értelmében én mindig nyíltan felvállaltam, hogy oda tartoztam.

Ezen pontokról van szó:

http://www.szcientologia.org.hu/what-is-scientology/the-scientology-creeds-and-codes/the-code-of-a-scientologist.html

  1. Folyamatosan és pontosan tájékoztatom a szcientológusokat, a közönséget és a sajtót a Szcientológiáról, a mentális egészség világáról és a társadalomról.
  2. Kiveszem a részem a Szcientológia világra gyakorolt hatásáért vállalt felelősségből.
  3. Növelem a Szcientológia létszámát és erejét világszerte.
  4. Tetteimmel példázom a Szcientológia hatékonyságát és bölcsességét.

 

Véleményem szerint gyávaság és képmutatás az adatvédelmi és a szerzői jogi törvényekre hivatkozni töröltetni azt az internetről, hogy valaki szcientológus, amikor a t. szcientológia egyház készségesen nyilvánosságra hozza az USA-ban a volt vezetői összes kis titkát, a legintimebb részletekig.