Tények, tapasztalatok, vélemények és hírek a szcientológia egyházról

Szcientológia: objektíven és szubjektíven

Szcientológia: objektíven és szubjektíven

Tüntetés volt tegnap a NAV egyik székházánál

2018. április 25. - Reformer

Ezt a közleményt adták ki. Különösebb hozzáfűznivalóm nincs - mint az kiolvasható a közleményből, semmi eredménye nem lett.


A Magyarországi Szcientológia Egyház közleménye
Budapest, 2018. április 25., szerda (MTI OS)

Vallási irataikat követelték a szcientológusok

A NAV Bűnügyi igazgatóságának Huszti utcai székháza előtt demonstráltak a szcientológusok 2018. április 24-én délután, követelve az alapjogok biztosítását a közösségük számára. 

A NAV még októberben foglalt le nagy mennyiségű vallási iratot a Váci úti központjukból, amelyeknek szerintük semmi köze sincs az adóhatóság vizsgálatához, ezzel szemben a vallásgyakorlásuk alapfeltétele.

Ezen iratokat a NAV nem hajlandó visszaszolgáltatni, sok egyéni kérelem ellenére sem és valódi magyarázat nélkül.

Ezek a vallási iratok nélkülözhetetlenek a Szcientológia vallás gyakorlásához, és az érintettek álláspontja szerint ezen iratok indokolatlan lefoglalása a vallásszabadság csorbítása.

A szcientológusok képviselője, Vojtilla Tímea a demonstráción kijelentette: "Rendkívül igazságtalan és méltánytalan a vallási közösségünk minden tagjával szemben az, hogy a legszemélyesebb, legintimebb vallásos iratainkat lefoglalták, és a mai napig NEM szolgáltatták azok nagy részét vissza."

A szcientológusok immár 18. alkalommal rendeztek demonstrációt fél év alatt, sokszor több ezer fővel, és ki fognak tartani, amíg elérik a vallásuk szabad gyakorlását és a méltányos bánásmódot.

Kiadó: Magyarországi Szcientológia Egyház

A bejegyzés trackback címe:

https://objektivszcn.blog.hu/api/trackback/id/tr1613869814

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

büdös zokni 2018.04.26. 10:20:20

Teljesen megértem őket. Szar lehet, ha már nem csak az egyház kvázi zsarolhatja őket ("vegyél meg 3 alapk csomagot és azzal le van zárva...") , hanem bármelyik kormányhivatal...

Mellesleg hova kerülnek a magyar elnyomók folderei? Nekem csak annyit mondtak, hogy az irányelvek szerint gondoskodtak róla.

Gyaloghuszár 2018.04.26. 16:23:52

@büdös zokni: Az irányelvek szerint az elnyomó személy aki aktívan tesz a szcirmosok ellen az "mókus" és ők el kéne hogy kezdjék a folderre építve a "fair game"-et, nem?
Ez egyébként itthon nem annyira jellemző érdekes módon. Tudtok valakiről akit olyan módon próbáltak lejáratni és zaklatni, ahogy ezt a "legetikusabb szervezet" odakint teszi?

Damiel 2018.04.26. 18:25:08

Hmmm... ez az egész szituáció egyfajta pikírt megjegyzésre sarkal! "A világ legetikusabb szervezete, a világ egyetlen működőképes technológiájával felvértezve, szcientológusok millióit a hátuk mögött tudva" nem képesek kezelni a környezetüket, nem képesek kezelni az elnyomást, nem képesek jó viszonyt fenntartani a társadalommal. Vagy a tányér nem egyenes, vagy a leves görbe...
Egyébként meg az egész problémára tudom a megoldást. (Nem azért mert orákulum vagyok, hanem azért, mert talán képes vagyok józan paraszt módjára gondolkodni.) Szóval, mindaddig amíg a csúnya globális nagyhatalmú elnyomókat jelölik meg ellenségnek, addig hamis miértet kezelnek, és biza pestiesen szólva rövid és/vagy hosszú távon egyaránt "szopni fognak"!

Enturbulated SP 2018.04.27. 08:18:18

@Damiel: Igazad van de ők sajnos ezt nem így látják, sőt szerintem valahol még élvezik is ezt a tüntikézést ami szerintük nyilván része a szent küzdelemnek amit az "elnyomókkal" folytatnak a világ megmentéséért. Ráadásul végre kaptak egy kis médiafigyelmet és nem az aktuális szemétségeikkel vannak tele a médiumok hanem most a gonosz hatalom által igazságtalanul üldözött szegény ártatlan vallás szerepében tetszeleghetnek a nyilvánosság előtt, ami nem mellesleg remek PR lehetőséget is biztosít nekik és ezt ők ki is használják rendesen.
Ha a hatóságok nem tudják ezeket az ellenük folyó eljárásokat határozottan és következetesen úgy végigvinni, hogy a végén minden kétséget kizáróan bebizonyosodjon a bűnösségük és a kártékonyságuk, és nem kapnak valami igazán komoly büntetéseket és szankciókat amiktől padlóra kerülnek akkor legvégül ők fognak jól kijönni az egészből, ahogy ez már külföldön sajnos többször meg is történt.
Nem vagyok nyugodt ez ügyben, nincs még lefutva ez a meccs.

büdös zokni 2018.04.27. 09:07:26

@Damiel: Ez az üzenet befelé szól, igy több pénzt tudnak lenyúlni a hivőktől. Nincs emögött semmi más.

Damiel 2018.04.27. 09:20:32

@Enturbulated SP:
Nyugodtan dőlj hátra és figyelj! Teljesen mindegy, hogy mi történik. A szci dogmatikus és nem változik, így lassan de biztosan elerodálja magát. 20 éve is össz-vissz kétezren voltak itthon, ma sincsenek többen. És ugyan ez a 20 éve stagnáló populációval rendelkeznek mindenhol. Nincs áttörés, nincs siker, a világ nagyjából le sem szarja őket, csak a bulvár olykor. Ez a belterjes vérfertőzés elpusztítja őket előbb-utóbb.
Ha nem hiszed, akkor csak tedd fel magadnak a kérdést: "Megtörténhet, hogy a közeljövőben tömegek rohanják meg az orgokat könyörögve az auditálásért?" Nem, eddig sem történt meg, ezután meg pláne nem fog. Szóval a 2000-es évek hullámain beúszott és bentragadt emberek elmebeteg logikája mentén működgető rettenetet látjuk. DM meg fog halni. Előbb vagy utóbb. LRH-val ellentétben DM kinyirta a nagy kaliberű csókákat a szektából, így nem tudom, hogy lesz-e valaki, aki a vállán vigye a hülyeséget. Őt már nehéz lesz szentté avatni, őt már nehéz lesz forrásnak tekinteni. A bentlévőkért kár, de már nem tudom őket sajnálni...

büdös zokni 2018.04.27. 16:35:08

@Damiel: DM távozásán már én is gondolkoztam, szerintem óriási fellendülést fog okozni. Ha én szci lennék és DM utódja, akkor leglábbis kikiáltanám őt elnyomónak, aztán általános amnesztiát adnék (volt már ilyen) és újra kiadnám az összes könyvet és tanfolyamot, amit megint mindenkinek meg kellene venni/el kellene végezni, hiszen a DM alatt kiadott anyagok mind meg lettek változtatva...
DM távozása/halála tehát egyáltalán nem garancia a bukásukra.

Damiel 2018.04.27. 18:36:54

@büdös zokni: Értem én!
Viszont lenne egy kérdésem: Ha egy a bolygó clearré tételére elhivatott szervezet az elmúlt 50 év regnálása alatt általános elutasítást, stagnáló-csökkenő kb. 40-60 ezres tábort, és alapvetően a világ dolgaiban 0 azaz nulla jelenlétet ért el, akkor ez milyen kondíció? A szci egy légypiszok egy repülőgéphangár ablakán. egyszerűen semmi. Mi is csak azért beszélünk róla, mert közünk volt hozzá. Ennyi...

Enturbulated SP 2018.04.27. 20:48:20

@Damiel: Egyetértünk, én is így látom, tényleg kb. ennyi a szci és nem több. A közép/hosszú távú kilátásaik is nagyjából így néznek ki szerintem is. Csak az a baj, hogy ezek alapján már évtizedekkel ezelőtt be kellett volna dőlniük mert pont ugyanazt csinálták mindig is amit most de mégis itt vannak, élnek és virulnak, ha csak ezen a döglődés szinten de akkor is. A szlogenjük mindenesetre lehetne ez is: "Mi nem haldoklunk mi így élünk" :)

A már bent levőket én sem sajnálom, akinek pont ez kell legyen vele boldog, mindenkinek alkotmányos joga hülyének lenni és úgy cseszni el az életét ahogy akarja. De csak a sajátját! Viszont a kifosztásos-agymosásos technika lényegéből adódóan bizony általában a környezetükben lévők életét is alaposan tönkreteszik, hosszan lehetne erre sorolni a példákat. Nekem azzal van bajom, hogy ki tudja mikor omlik majd össze ez a gyalázatos biznisz és addig még valószínűleg rengeteg család és kapcsolat megy majd tönkre ahol ártatlan (nem szci érintettek) szívják majd meg. Az dühít, hogy miért ilyen impotens minden ország kormánya és igazságszolgáltatása, hogy sehol sem tudják jogszerűen bezáratni a boltot egyszerűen csalás miatt. Ugyanis amit ezek művelnek az nettó csalás. Az pedig, hogy mindennek a tetejében még egyháznak is nevezik magukat így adómentességet is élvezve folytatják a balekok ipari méretű kifosztását és hülyítését az már tényleg vérlázító. Hogy lehet ez egy jogállamban eltűrni? Szóval az emberi és civilizációs minimum nevében (tisztességes adófizető állampolgárként is) igenis elvárom az aktuális kormányomtól, hogy csalás miatt szüntessék meg ezt az egész kamuegyházat és ne arra kelljen várni, hogy majd csak egyszer tönkremennek és lehúzzák a rolót maguktól is.

büdös zokni 2018.04.27. 22:50:28

@Damiel: Nem az számit, szerintünk milyen kondiban vannak, hanem hogy szerintük!
Emlékszem, az én távozásomkor annyi irányelvet megszegtek, készakarva és folytatólagosan, hogy kijelöltem rájuk a kétség kondit. Onnantól kezdve évekig senki nem állt velem szóba, még az RTC sem...
Odabent nagyon jól működik a háborús pszichózis, minden támadás csak megerősiti őket. Régóta mondom, hogy az egyetlen, amit tenni tudunk, az a köztörvényes bűneik feltárása. Peti is gondolkodik egy dokumentumfilmen, de nem ebben az irányban. Szerencsére Remini már erre fókuszál.
süti beállítások módosítása