Ez a bejegyzés Chris Owen történész egy írásának fordítása, mely Tony Ortega blogján jelent meg 2017. december 6-án.
A múltkori cikkében az eredeti szerző egy olyan rendőrségi razziáról számolt be, amely nagyjából feledésbe merült már. A mostani cikkben a tanulságokat elemzi, hiszen azt a kényszerintézkedést különösebb következmények nélkül megúszta a szcientológia.
[A szcientológia egy 1986-os bírósági ügy kapcsán mozgósítja híveit Los Angeles-ben.]
Az utóbbi másfél év során a magyar rendőrség és az adatvédelmi hatóság tisztviselői három razziát, illetve előre be nem jelentett helyszíni vizsgálatot tartottak a szcientológia budapesti épületében. Adatvédelmi szabálytalanságokat találtak, sajtóértesülések szerint a működésük szabályosságát is vizsgálják, illetve bizonyítékuk lehet a „kémkedésként” jellemzett tevékenységre, melyet valószínűsíthetően a szcientológia titkosrendőrsége, a Különleges Ügyek Irodája (OSA) követhetett el.
1995-ben a görög rendőrség három razziát is tartott a szcientológia athéni központjában. Adatvédelmi és működési szabálytalanságokat találtak, illetve bizonyítékot találtak az OSA által elkövetett, általuk „kémkedésként” jellemzett tevékenységre. Ismerősen hangzik?
A görög ügyben, amelyet a múltkori cikkben részletesen bemutattam, a szcientológiának végül semmiféle hosszútávú következménnyel nem kellett számolnia. Az illetékes görög bíróság ugyan bezáratta a helyi szcientológia szervezetet annak alapszabályától eltérő működése miatt, de a szcientológia át tudta menteni a vagyont egy új görög jogi személybe, és szinte azonnal folytatni tudták tevékenységeiket. A görög szcientológia szervezet tizenöt magas beosztású munkatársa ellen emeltek vádat „érdeksérelem szándékos okozásának” bűncselekménye miatt, de végül jogtechnikai okokból semmiféle büntetést nem kaptak. Az ügy ugyan ártott a szcientológia megítélésének Görögországban, de összeségében csak kisebb kényelmetlenségeket okozott nekik. A szcientológia azóta is jelen van az országban, az új szervezetük zavartalanul működik Athénban.
Más kormányok is próbálkoztak már azzal, hogy vádat emeljenek a szcientológia ellen, vagy korlátozzák annak működését, de ezek a próbálkozások rendszerint nem jártak különösebb eredménnyel. 2016-ban elbukott az a bírósági szakaszba jutott ügy, ahol a vád szerint a szcientológia „bűnszövetkezetként” működött. 2001-ben egy spanyol bíróság elutasított azt a keresetet, melyben 15 vezető szcientológust vádoltak „szervezett bűnözésben” való részvétellel. Ezt megelőzően az Egyesült Királyságban tiltották meg a külföldi szcientológusok beutazását az országba (1968 és 1980 között volt ez érvényben), de ezt könnyen ki lehetett játszani. Három ausztrál szövetségi állam betiltotta a szcientológiát 1965-ben, de ezeket a tilalmakat is meg lehetett kerülni, és végül visszavonásra kerültek.
Olyan már történt, hogy egy-egy szcientológust elítéltek magánemberként (például 1978-ban Franciaországban magát L. Ron Hubbardot is elítélték csalás miatt, bár soha nem került börtönbe; illetve volt erre példa az USA-ban 1979-ben és 1980-ban is). Az egyetlen alkalom, amikor egy nyugati országban sikerült magát a szcientológiát elítélni, 1992-ben történt meg Kanadában. A szcientológia egyházat bűnösnek találták a közbizalom két rendbeli megsértésében, mivel egy évtizeddel korábban hírszerzési tevékenységet folytattak kanadai kormányzati szervek ellen. Hét szcientológust is elítéltek ebben az ügyben. A tekintélyuralmi rendszerek sikeresebbek voltak ezen a téren, ahogy azt a ’60-es években Rodézia, Marokkó, Görögország (katonai diktatúra volt akkor), Spanyolország és Portugália példája mutatja, illetve Oroszországban is ezt láthatjuk most. Sokkal több olyan alkalom volt viszont, amikor a szcientológia megúszta a büntetést. Sikeresen legyőzték például bírósági úton az IRS-t [amerikai szövetségi adóhivatal], vagy egyszerűen elvették a kormányok kedvét attól, hogy jogi úton lépjenek fel ellenük, ahogy az a jelek szerint Oklahomában vagy valószínűleg Kaliforniában is megtörtént.
A görög ügy jól példázza azt, hogy miért nehéz a szcientológia ellen kormányzati szinten fellépni. Érdemes részletesen megvizsgálni azokat a taktikákat, amelyeket a szcientológia a túlélése érdekében bevetett Görögországban, mivel egy jól körülhatárolható módszertant használnak tényleges vagy potenciális veszélyek előfordulása esetén. Egyrészt minden bizonnyal ugyanezt a módszertant fogják Magyarországon is használni, valamint ezzel jól lehet azt is illusztrálni, hogyan tudják az állami kényszerintézkedések élét elvenni.
A szcientológia védelmét Görögországban a Különleges Ügyek Irodája (OSA) koordinálta – ez az egyház azon osztálya, amely a külső ügyek kezeléséért felelős. Ezek a felelősségi területek tartoznak hozzájuk: közönségkapcsolatok, a jogszabályoknak való megfelelőség, a szcientológia által támogatott „társadalmi reformszervezetek” tevékenységének összehangolása, és a szcientológia által ellenségnek minősített jogi és természetes személyek utáni nyomozások végrehajtása. Az OSA létezésének meglepően egyszerű oka van: Az összes többi vallási alapú csoportosulással ellentétben a szcientológia abból indul ki, hogy előbb-utóbb kormányzati támadások fogják érni, és alaposan felkészülnek erre az elkerülhetetlen történésre.
Az OSA felsővezetői már az első, a görög szcientológusok szervezeténél (KEFE) végrehajtott razzia előtt kidolgoztak egy stratégiát a helyzet „kezelésére”. Ebből következik, hogy az OSA valószínűleg egy „Magyarország Kezelési Programot” is készített, és már el is kezdte annak végrehajtását. A mostani magyar vezetés régóta ellenségesen viszonyul a szcientológiához, ezért az OSA a hubbardi előírásoknak megfelelően és azok használatával már jóval a razzia előtt azonosította és veszélyességi sorrendbe állította a fenyegetések forrásait: kidolgozták a különböző eshetőségekhez rendelt terveket, lefedve a rendőrségi razziákat és a szcientológia szervezet bezárására irányuló kísérleteket is. Ezek a tervek nem rögtönzött ötletekből fognak állni, hanem a korábbi tapasztalatokra építenek, kipróbált és bevált taktikák újrahasznosításával.
A szcientológia számos fontos stratégiai előnnyel bír minden olyan helyzetben, amikor ellenállásba ütközik. Az egyik az, hogy vallásnak tartják magukat. Szokatlan módon Görögországban nem ezt a mintát követték; a KEFE kifejezetten nem vallási csoportként azonosította magát a Görög Ortodox Egyház megnyugtatása érdekében (a taktika egyébként nem vált be). Sok ország nagyobb védelmet biztosít olyan jogi személyeknek, melyek vallásként határozzák meg magukat. Bizonyos esetekben (különösen az Egyesült Államokban van ez így) rendkívül nehéz jogi úton fellépni olyan vallási szervezetek ellen, ahol visszaélések történnek. A legrosszabb esetben is egy igen erős eszközt ad ez a státus a szcientológia kezébe, amellyel el tudja venni az ellene indított vizsgálatok élét.
Egy másik probléma a szcientológia és ellenlábasai közötti információs erőkülönbség. Bár a szcientológia tanításainak fontosabb elemei (thetánok, e-méterek, előző életek, Xenu és így tovább) jól dokumentáltak, a gyakorlati működésükre vonatkozó információkat sokkal nehezebb megszerezni. Ez részben azért van így, mert egy rendkívül összetett témát kell elsajátítani, melyet Hubbard számos vastag kötetet kitevő irányelvei szabályoznak; másrészt a szcientológia igen szigorú biztonsági intézkedéseket alkalmaz a napi működésre. Abból indulnak ki, hogy állandó veszélynek vannak kitéve; bármikor beépülhetnek közéjük, megfigyelhetik őket és razziákat kaphatnak a nyakukba. A biztonsági intézkedéseik is ezt tükrözik.
A munkatársakat biztonsági ellenőrzésnek vetik alá annak megvizsgálására, hogy kapcsolatban vannak-e kormányzati ügynökségekkel vagy velük ellenséges csoportokkal, és igen széles körben használtak titkosított kommunikációs csatornákat. A Görögországban lefoglalt OSA-dossziékból kiderül, hogy már 22 évvel ezelőtt is gyakran titkosították a kommunikációkat. A titkosítási módszerek már sokkal szélesebb körben elérhetőek, így a szcientológia minden bizonnyal erős titkosításokat, biztonságos futárszolgálatokat és más hasonló módszereket vet be annak érdekében, hogy az érzékeny természetű tevékenységeit továbbra is titokban tartsa. Nagyon valószínű az is, hogy az athéni razzia során a rendőrség nem talált meg mindent, amit a KEFE „felküldött” Koppenhágába és Los Angeles-be. Ezek a biztonsági intézkedések eléggé leszűkítik, hogy mit deríthetnek ki a kormányok a szcientológiáról.
A görög ügyet vizsgálva egyértelműnek tűnik, hogy a hatóságok nem tudtak túl sokat a szcientológiáról, amikor az első lépéseket megtették. Az athéni államügyész, Joannisz Angelisz az első razziát körülbelül egy hónappal azután rendelte el, hogy a hivatala elkezdett nyomozni az ügyben. A razziáról készített OSA-jelentésből arra lehet következtetni, hogy Angeliszt meglepte, amit ott találtak. Az ügyész még több információ birtokába jutott az ezt követő két razzia során, de addigra valószínűleg elég sok anyagot megsemmisítettek vagy eltávolítottak a KEFE épületéből. Az viszont nagyon valószínű, hogy a szcientológia igen sokat tudott a helyi rendvédelmi szervek működéséről és az érintett tisztviselőkről, mivel az irányelvei előírják a helyi szervezeteknek ilyen típusú információk gyűjtését a jogi és politikai környezet általános feltérképezése keretében.
A magyar hatóságok szokatlan jól értesültnek tűntek a szcientológia tevékenységeivel kapcsolatban, már a budapesti orgban végrehajtott razziát megelőzően is. A magyar adatvédelmi hatóság 129 oldalas jelentése, melyet a szcientológia adatvédelmi gyakorlatáról készített, lenyűgöző részletességgel mutatja be a témát; ez arra utal, hogy komolyan utánanéztek mindennek. Természetesen a későbbiekben fog az kiderülni, hogy a magyar rendőrség is ennyire képben van-e (ők valószínűleg az OSA tevékenységeit vizsgálják éppen).
Igen valószínű, hogy a magyar kormány lépései hosszas pereskedésnek vezetnek nemzeti és európai szinten. Még nemzeti szinten is hosszú ideig eltarthat ez. Görögországban például négy évig tartott, mire lezárultak a bírósági ügyek. A szcientológia újabban az Európai Unió valamennyi országában vallásként definiálja magát, ezért valószínűleg komolyabb jogszabályi védettséget fog élvezni. Az Egyesült Államokban és Kanadában az ottani razziákat követő pereskedés kilenc évet emésztett fel úgy, hogy külföldi bíróság elé nem is kellett vinni az ügyeket. Valószínűleg a magyar ügy végére leghamarabb 2020 környékén fog pont kerülni, mivel az európai bíróságok hírhedten lassúak, és akkor még nem is számoltunk a szcientológia időhúzó taktikáival.
Bár a szcientológia tevékenységeit érő kritikák a legtöbbször jogosak, de nem szabad arról sem megfeledkeznünk, hogy ezek többsége a törvényes keretek között marad (vagy legalábbis a határán marad annak, hogy hatósági úton ne nagyon lehessen fellépni ellenük). Nem ütközik törvénybe a mindenki számára elérhető adatforrások használatával történő információgyűjtés (sajtófigyelés, nyilvános adatbázisok használata), mint ahogy a nyílt lobbitevékenység sem. A KEFE nyíltan építette ki befolyásolási hálózatát Görögországban, nem próbálták meg elfedni, hogy ők állnak a háttérben. A maguk mellé állított szövetségesek egyértelműen tudatában voltak annak, hogy a szcientológia egyház tisztviselőivel tárgyaltak. Bár a KEFE tevékenységeit az őket vizsgáló hivatalos személyek kémkedéshez hasonlították, végül csak érdeksérelem okozása miatt tudtak vádat emelni ellenük. A razziák során napvilágra került adatvédelmi szabálysértéseknek semmi következménye nem lett; valószínűleg azért, mert a 1990-es évek közepén sokkal enyhébb volt az európai adatvédelmi szabályozás. A magyar hatóságok lépései sikeresen demonstrálták azt, hogy az adatvédelmi problémák most már komoly fenyegetést jelentenek a szcientológia számára.
A görög OSA-dossziék azt is megmutatják, hogy hogyan működik a szcientológia nemzetközi hálózatként. Ha egy állami ügynökség nekimegy a szcientológiának, akkor nem csak azon ország szcientológusaival találja magát szemben, hanem az egész nemzetközi szervezetet mozgósítják ellene. A görög ügyben legalább három másik ország (Dánia, Németország és az USA) szcientológusai is szerepet vállaltak a görög kormány legyőzésére irányuló OSA-stratégia végrehajtásában. A szcientológia ellen fellépő nemzeti kormányok nem csak belföldi pereskedésre kell, hogy számítsanak, hanem diplomáciai és politikai nyomásra is a szcientológia tengerentúli szövetségeseitől és különféle nemzetközi szervezetektől. A szcientológia már eddig is aktívan kampányolt Brüsszelben az egyházügyi törvény magyarországi módosítása ellen, és valószínűleg az USA külügyminisztériumára is nyomást fog gyakorolni, hogy avatkozzon be az ügyben érdekükben. Ez a lobbitevékenységük várhatóan csak erősödni fog a magyarországi razziák után.
Amikor a görög rendőrség megszállta a KEFE irodáit, kiderült, hogy a szcientológia már létrehozott egy kiterjedt belföldi befolyásolási hálózatot, melybe politikusokat, állami tisztviselőket, más vallások tisztviselőit, újságírókat és emberjogi szervezeteket vont be. Ezt a hálózatot bevetették a szcientológia támogatására, amikor a görög kormánnyal és az ortodox egyházzal harcoltak. Az egymástól nagyon távol álló vagy ellentétes nézeteket valló szekértáborokra szakadt országokban sokkal könnyebb így manőverezni – főleg akkor, ha a vallásszabadsággal kapcsolatos problémák a napi közbeszéd tárgyát képezik. Tegyük hozzá azt is, hogy a magyar kormány tekintélyelvű irányvonalának igen ellentmondásos a megítélése. Viszont egyelőre még nem derült ki, hogy tud-e és fog-e élni ezen politikai megosztottság jelentette lehetőséggel a szcientológia. A magyar bíróságokat általában és nagyjából függetlennek tartják külföldön, tehát nem feltétlenül fog simán érvényesülni a kormányzati akarat.
A szcientológia azért tudott győzni Görögországban, mert sokkal kitartóbb volt, és a jelek szerint kreatívabb tudott lenni a jogalkalmazás terén, mint az ellenfelei. Az iratok alapján nem tett kísérletet arra a görög kormány, hogy befagyassza a KEFE vagyontárgyait, és azt a nem feltétlenül törvényes húzást sem akadályozta meg, hogy a KEFE újraalakuljon és egy másik jogi személynek átadja vagyontárgyait. A KEFE vezetői ellen indított, de végeredményben kudarcba fulladt büntetőeljárás után semmilyen további lépést nem tettek a szcientológia ellen. A görög hatóságok nem igazán akartak fellépni a szcientológia ellen, és a KEFE tevékenységeivel kapcsolatos panaszokat nem tartották elég súlyosnak ahhoz, hogy az államnak be kelljen avatkoznia. Lényegében a negatív médiavisszhang miatt voltak kénytelenek cselekedni. Amikor a közhangulat miatt indul a szcientológia ellen eljárás, mint Görögországban (és korábban Ausztráliában és az Egyesült Királyságban), akkor könnyen kifulladt az egész abban az esetben, ha közben más ügyek kezdik el foglalkoztatni a közvéleményt. Ha viszont a kormányzati lépéseket az motiválja, hogy komoly államellenes bűncselekmények elkövetésére van bizonyíték, mint az USA-ban és Kanadában, akkor sokkal nagyobb a valószínűsége, hogy a végén el fognak majd ítélni embereket az ügyben.
Az iratok tanulmányozása arra is rávilágít, hogy valójában mennyire hatékony az OSA. Nem árt figyelembe venni, hogy nem feltétlenül tud mindenhol ugyanolyan erővel fellépni. A razzia idején mindössze 500 szcientológus volt Görögországban, és csak egy kis részük dolgozott munkatársként az ottani szervezetben. A görög szcientológia szervezet elég kevés emberre számíthatott, és emellett nagyon korlátozott erőforrásokkal rendelkeztek. Az OSA valószínűleg sokkal erősebb angol nyelvterületen, ahol a más országokból származó, angolul beszélő munkatársakra is lehet építeni. (Így lett az eredetileg ausztrál Mike Rinder az OSA nemzetközi központjának vezetője az Egyesült Államokban.) Más helyeken a nyelvi akadályok komoly problémát jelenthetnek.
Az OSA erejét igazából az adja, hogy hálózatként működik. Képesek voltak komoly támogatást biztosítani a görög fiókszervezetnek, és olyan részletes akciótervekkel ellátni őket, amelyek kidolgozására az OSA helyi munkatársai idő, erőforrások és tapasztalat hiányában biztosan nem lettek volna képesek.
Bár az OSA hírszerzési tevékenységei gyakran aránytalanul nagy hangsúlyt kapnak a szcientológiával kapcsolatos elemzésekben, a görög ügyben látványosan hatástalannak bizonyultak ezek a módszerek. Rengeteg időt és erőfeszítést elpazaroltak a szcientológia legnagyobb ellenlábasai nemlétező, „nácikkal ápolt kapcsolatainak” felkutatására. Az OSA nagyon is tudatában volt annak, hogy az ellenük kampányolók zömét a szcientológia kártékony, kapcsolatmegszakításra vonatkozó irányelvei (illetve az azok által tönkretett családi kapcsolatok) kiváltotta felháborodás motiválja.
A helyzet kívülállók számára legegyszerűbb kezelése (a kapcsolatmegszakítás reformja vagy megszüntetése) még vita tárgya sem lehet, mivel ezen gyakorlat része az L. Ron Hubbard által hátrahagyott, állítólag megváltoztathatatlan „szentírásoknak”. Az iratok tanúsága szerint a szcientológia egyáltalán nem számolt azzal, hogy milyen közfelháborodást válthat ki a kapcsolatmegszakítás intézménye egy olyan családcentrikus társadalomban, mint a görög. Az OSA teljes mértékben hiábavaló erőfeszítéseket tett arra is, hogy ellenfelei „bűneit” leleplezze, mely Hubbard azon teljes mértékben megalapozatlan elképzelésére épül, hogy a szcientológia ellenzői csak bűnözők lehetnek. Bár az OSA tudta, hogy a szcientológia problémáit a kapcsolatmegszakítás okozta, és azt is elismerték, hogy bűncselekmény(ek) elkövetésére való jeleket egyáltalán nem találtak az ellenoldalon, de ideológiai motiváltságuk miatt a cselekvés terén meg volt kötve a kezük. Alapvetően félre tudnak érteni helyzeteket az ideológia által felhelyezett szemellenzők miatt – pont, mint a régi KGB-sek.
Az OSA-t képviselő helyi DSA, Iliász Gratsziász láthatóan sokat dolgozott a közkapcsolatokon és a „biztos pontok” kiépítésén, azaz a befolyásolási hálózat létrehozásán és a politikai szövetségesek felkutatásán. Az iratokból nem derül ki, hogy a rendőrségi razzia okozta problémák során számított-e ez bármit is. Az biztos, hogy az OSA-nak nem sikerült arra rávennie az athéni államügyészt, hogy ejtse a KEFE elleni ügyet. Viszont ennek nem is feltétlenül lett volna esélye. Egy ilyen hálózat létrehozásának inkább hosszú távon érezhető a hatása. A szcientológia elég sokszor került bajba (majd mászott ki abból) a világ különböző országaiban. Ideális esetben nyilván azt szeretnék, hogy egyáltalán ne is kerülhessenek bajba. Egy szövetségesekből álló hálózat kiépítése és ápolása lehetővé teszi azt, hogy egy helyzet „kezelésének” szükségessége esetén rájuk támaszkodva elkerülhessék az állami beavatkozást.
A görög ügy ezenkívül azt is megmutatja, hogy hogyan viszonyul a szcientológia a peres ügyekhez. A KEFE bosszúból pereket indított azon két szülő ellen, akik a leghangosabb támadóik között voltak, és másokat is célba vett azzal, hogy „annyi büntetőeljárást kell indítani az ismert bűneik miatt, amennyit csak lehetséges”, bár nem tudni, hogy ezt meg is tették-e. L. Ron Hubbard azt írta 1955-ben:
„A jogszabályok nagyon könnyen felhasználhatóak zaklatási célra, és ha elég sok zaklatás éri azt, aki amúgy is borotvaélen táncol a [szcientológia auditorként való működésre] kapott engedély hiánya miatt, az általában elég a szakmai lenullázásához. Persze ha lehetséges, akkor teljesen tönkre kell őt tenni.”
Kitartó utóvédharcokat is folytattak, hogy leküzdjék a görög hatóságokkal által a KEFE és vezetői ellen indított bírósági eljárást. Az ügyvédjeik találtak egy joghézagot, amelynek kihasználásával a KEFE más néven tovább folytathatta működését, a KEFE munkatársai pedig jogtechnikai okokból megúszták a büntetést. A jogászaik ugyan nem voltak szcientológusok, de kétségtelen, hogy a Hubbard-féle hozzáállást kellett alkalmazniuk, a maximális agresszióval párosuló minimális kompromisszumkészséget. Ezen felül önmagukban is komoly játékosok voltak. Az egyik korábban kormánytag volt, a másiknak pedig olyan jó kapcsolatai voltak az ortodox egyházban, hogy később az alexandriai pátriárka jogi tanácsadója lett. Valószínű, hogy nem véletlenül rájuk esett a választás. Lehet, hogy komoly szerepet játszottak a szcientológia görögországi befolyásolási hálójának kiépítésében.
Tehát milyen tanulságokat lehet levonni a görög ügyből, és hogyan alkalmazhatóak ezek máshol? A legfontosabb tanulság az, hogy a szcientológia nagyon jól fel van szerelve arra, hogy az állami beavatkozásokat lekezelje, de a problémáik igazi okainak megoldásában nagyon gyengén teljesítettek (valószínűleg képtelenek is erre). A görögországi problémáikat nagyrészt a kapcsolatmegszakítási irányelv okozta. Megoldhatták volna ezt, de ideológiai okokból nem tették. Bár képesek voltak a görög rendvédelmi és igazságszolgáltatási szervek támadását kivédeni, de semmit nem tettek azért, hogy rendezzék a viszonyt az őket bírálókkal. A görög szcientológusok rokonai továbbra is kampányolnak a szervezet ellen, és a Görög Ortodox Egyház is időnként kifejezi elítélő álláspontját. Az OSA egyértelműen képes arra, hogy megvédje a szcientológiát a hatóságoktól, de a jelek szerint nincsenek megoldásaik azokra a problémákra, amelyek miatt Leah Remini és mások is felszólaltak ellenük.
Az OSA görögországi teljesítményének tanulmányozása közben a régi KGB juthat eszünkbe. A tekintélyelvű megközelítésre épülő hírszerzés valamennyi szakmai feladatát kiválóan oldották meg (adatgyűjtés az ellenségről, befolyásolási hálózatok kiépítése, szakadárok támadása). De a kommunista ideológiához való ragaszkodás vakká tette őket bizonyos problémákra, és nem értették meg azokat a tényezőket, amelyek a szovjet államot gyengítették, és a végén képtelenek voltak megakadályozni a Szovjetunió összeomlását. Vajon az OSA munkatársai is olyan helyzetben fogják találni magukat, mint Vlagyimir Putyin 1989-ben a KGB drezdai irodájában? Végig kell majd nézniük, ahogy összeomlik körülöttük az a rendszer, amelynek megvédésén dolgoztak?
Chris Owen
