Tények, tapasztalatok, vélemények és hírek a szcientológia egyházról

Szcientológia: objektíven és szubjektíven

Szcientológia: objektíven és szubjektíven

A barizós játékról

2017. szeptember 13. - Reformer

Nem nagyon tudom mire vélni a másik blog felhívását, ugyanis

1) A szcientológusokkal, mint magánemberekkel semmi bajom. A legtöbbjüket kedveltem, és ez azóta sem változott. Rengeteg nagyon ember jó van ott mind a mai napig, akikről tudom, hogy őszinte bennük a segíteni akarás. A pozitívumokat keresni sem kell bennük, mert annyira egyértelműen láthatóak.

A szcientológus "felettes énjüket", az ott felvett identitást viszont ki nem állhatom. Példa. K. Tamást magánemberként kedvelem, sőt mondhatni félig-meddig még barátok is voltunk, még az esküvőmön is ott volt. K. Tamás, a "jedi mester" és szcientológus értékesítési tréner viszont egy vállalhatatlan figura. De ez rám is igaz volt - Sea Orgos tisztviselőként tényleg egy f*** voltam. De az igazi énem, aki valójában vagyok, az nagyon távol áll attól a szellemiségtől.

2) A szcientológia egyház gyakorlatainak összképe rendkívül lesújtó és negatív. Erről már milliószor írtam, így csak a kulcsszavakat írom: kapcsolatmegszakítás, a szabad préda irányelv, az öngyilkosságok, a hívek elképesztő kapzsisággal történő kizsigerelése, az admin "technológiával" bedöntött cégek, a visszaélésekkel teli Sea Org, a kamu társadalomjobbítás, az egészségügyi kockázatot jelentő méregtelenítő program, a Híd ami valójában egy körfogalom, a viccesen buta pszichiátriaellenesség,  az adatvédelmi visszaélések stb.

És ami a legsúlyosabb - mivel Hubbard irányelvei szerint kell működniük, azok meg nem változnak (mert már megmurdelt az öreg lókötő), így abszolúte és teljes mértékben képtelenek a változásra és bármiféle valós reformra.

Ezek után nem látom értelmét pozitívumokat keresgetni az egyházban, mint intézményben, mert egy nagyon gonosz és romlott (corrupt) szervezetnek tartom.

A magánember szcientológusokat pedig "sosem hagytam abba szeretni", ha az angolról visszatükörfordítom, amit gondoltam most.

A kiútjuk az a szcientológiából, ami nekem volt - rá kell jönniük, kik ők valójában és hol vannak valójában.

Mert a lelkük mélyén nem rondroidok, hanem jószándékú emberek, és ahol vannak, az nem az, aminek hiszik.

A bejegyzés trackback címe:

https://objektivszcn.blog.hu/api/trackback/id/tr10012826854

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Damiel 2017.09.13. 19:00:19

Ez egy nagyon korrekt poszt! Tényleg az!
Ugyanakkor van egy-két kevésbé szép kivétel, amire személyesen nem adnék semmilyen felmentést.
Az az apa (még csak nem is staff "csak" public), aki képes megtagadni nyilvánvalóan és deklaráltan a szcientológia miatt a gyermekét az a szememben elvesztette emberi mivoltát. Erre két példát is személyesen ismerek, de nyilván számtalan ilyen van...
Nem tudnám feloldozni azokat sem a bűneik alól, akik egy-egy diszkriminált helyzetben teljes meggyőződéssel és "jó szándékkal) képesek válásra ösztönözni valakit, akinek a párját a szci saját kénye-kedve szerint deklarál. (A példák közismertek.)
Azt a toborzót, aki pedig képes egy 14 éves gyermeket a sírásig TR-ezeni azon, hogy lépje be a sea orgba, holott még a toborzóval szembe sem önszántából ült le..., nos azt khm... a felrúgnám műholdnak.

Lali1621 2017.09.13. 22:18:52

...mit mondhatnék egy régi régi nagyon jó lelkű, szcientológus volt barátomnak, aki 20 éve szcientológus és hosszú idő után most találkoztam vele újra. Rongyokban jár, le van fogyva , bár jó fizetése van és a barátnője ugyanaz mint 20 éve (ő is szcientológus), de nincs gyerekük. Nyilvánvalóan MINDEN pénzét és idejét a szcientológiára költi. Nem változott semmit, ugyanúgy zavarban van, néha dadog, alig tud a szemembe nézni, ugyanazokkal a kényszeres mozgásokkal küzd. És persze nem is nagyon akar már szóba állni velem, mert tudja, hogy már nem vagyok szcientológus. Mit mondhatnék neki? Én megúsztam pár év munkatárssággal és millió alatti költéssel. Nyilvánvaló, hogy ő még mindig fogoly. Nem ezt érdemli. Persze az ő dolga. De ha tehetnék valamit....

büdös zokni 2017.09.13. 22:21:04

Részben egyetértek.
De ez az ellenblog, és főleg ez a békülési hajlam azt bizonyitja, hogy képesek a változásra. Gondoltad volna pár héttel ezelőtt, hogy ilyesmik történhetnek? Na ugye.
A helyedben elhivtam volna sörözni.

2017.09.13. 23:17:07

@büdös zokni: Szerintem nem békülési a hajlam. Következetesen mantrázzák LRH irányelveit, nem fognak tudni elvonatkoztatni, és nem is akarnak. Nem tudom, talán így akarják kiegyensúlyozni a blogvilágban Ref tevékenységét, vagy minket felhasználva pontokat szerezni egy aktuális statisztikához, esetleg visszacsábítani a még potenciálisan labilis kilépetteket, vagy ilyesmi. Nem megy a bolt, ezekből is látszik, és itt most megtalálták a probléma forrását, tehát "kezelik". A "csodálj valamit a másikban" is egy Tech, de gondolom Neked is ismerős. Szóval én nem hiszem hogy változnának, egyrészt a policy-k pontosan beszabályozzák a megtehető dolgokat, másrészt meg ezek az üzengetések csak dumák, és mindaddig azok is maradnak, ameddig a valóságban ténylegesen megtörténnek amiket pl Ref is kért.

2017.09.13. 23:39:56

@Lali1621: semmit. A szci Tech úgy van kalibrálva, továbbá az emberi psziché is úgy működik, hogy minél jobban húznád ki őt ebből, annál jobban erősödik nála, hogy bent kell maradnia, mert Te elnyomod. Érdekes, hogy a családom annak idején ellenségesen viselkedett, apám újságcikkeket mutogatott meg csak röhögött a "Hitvalláson" (bátyám is hülyének tartott) én annál jobban szegültem ellen a szándékának. Aztán eltelt 1-2 év, és amikor már senkim sem foglalkozott velem, a bátyám adott pénzt a dániai utamra, tehát semmiféle külső kifelé húzó erő nem volt, nnna akkor döntöttem hogy abbahagyom, befejeztem. Szóval, szerintem csak légy barátságos vele, ne akard kényszeríteni hogy vegye már észre a nyilvánvalót, inkább kérdezd meg hogy van, milyen tanfolyama következik, és befizette-e már az idei IAS tagsági díjat... meg ilyenek. Én még gratulálnék is, hogy szépen halad, és ennyi.

Reformer 2017.09.14. 06:13:12

@büdös zokni: nézd meg a reakciójukat :)

Kerek 2017.09.14. 07:54:32

Az a legnagyobb baj, hogy nincs megengedve számukra az önkritika. Azok, akik bármilyen okból kritizálják az egyházat, sosem azt kritizálták, ha ténylegesen segítettek a scientológusok a társadalomban. Az, hogy valaki, vagy valakik segítenek egy társadalmi összefogás keretében, egy természeti katasztrófa idején, vagy egy háborús övezetben a civileknek, ezek mind értékes dolgok, és támogatni is kell ezeket a tevékenységeket. Ezeket az emberek pozitív cselekedetként kezelik, akár az egyház tagja valaki, akár nem. Ezt kellene megérteniük, hogy itt mindenki azokat a tevékenységeiket kritizálja, amik nem a társadalom, és nem az egyéni fejlődés érdekeit szolgálja. Ezeket kellene kicsit átgondolni, és józan ésszel megoldani, és/vagy helyrehozni. A Földön senki sem várja el, hogy ez az egyház se kövessen el hibákat, de azt elvárja, hogyha hibák történnek, akkor azt kellő emberséggel igyekezzenek korrigálni. Amennyiben a kezükben van az ehhez szükséges technológia, akkor a KSW1 szellemében konfrontálják, és használják azt.

norbert79 2017.09.14. 09:51:35

@Kerek: Maga a kritika csúnya démonnak van kezelve... Ha kritizálod az "egyházat" elnyomó személy vagy. Ha meg mered kérdőjelezni a "tanokat" mehetsz az etikai tiszt elé. Ellenblog a legjobb példa erre, hogy miért halad implodált (önmagába összeeső) állapotban az egész cókmók: a szabad gondolkodást nem lehet végtelenségig elnyomni, aki megkérdőjelez bármit azt elnyomónak titulálják be, küldik RPF-be, stb, ergo menekülni fog, s aki kilép minden eszközzel megpróbálják tönkretenni. Ez a halálspirál csak akkor lenne kivédhető, ha egyes irányelveket figyelmen kívül hagynának, de akkor a támpillérek amire az egész alapszik mint kártyavár dőlne össze, mert nem lehet csak egy valamit kivenni belőle. Ha ez megtörténne, az akkor is csak akkor lehetne, ha nem DM ülne legfelül, viszont ott csak olyan ember ülhetne, mert a "tanok" azt a viselkedési irányt "írja elő" amit DM képvisel. S ő támad a támad, s veszít s veszít, s fogynak a katonák akár egy pestis alatt... S ezért is csak rásegít erre egy olyan, mint az ellenblog, mert azoknak akiknek szánják nem fogják soha olvasni, ahol pedig megjelenik nem burokban élnek. Kb olyan mintha burokban élő embernek hátat fordítanánk s az üres semmibe beszélnénk azt remélve, hogy bárkit is érdekel...

norbert79 2017.09.14. 09:58:02

Jah, még valami: látom a szerzői jog megint csak addig érdekes amíg az övékét védi, mindenki másé magasról le van s....a. Ó az irónia...

büdös zokni 2017.09.14. 10:39:41

@Reformer: Látom. Ezért is irtam, hogy egy sörözési ajánlattal kifoghattad volna a szelet a vitorlájukból.
Minden megnyilvánulásod ellened fogják felhasználni. Tehát vagy ésszel játszol, nem hergeled őket és talán elérsz valamit, vagy hagyd őket a picsába és ne is emlitsd őket, hagy süllyedjenek vissza a nemlétbe.

Reformer 2017.09.14. 10:46:22

@büdös zokni: bölcs szavak, elgondolkodom ezen.

norbert79 2017.09.14. 13:56:17

@büdös zokni: Hagyjuk figyelmen kívül? Végülis miért ne...

2017.09.15. 07:37:55

"A Szcientológia szuper vallás és virágozni is fog (hiába károgják az ellenkezőjét a mogorvák)"

Erről rögtön ez ugrott be: youtu.be/SFGDzHAeTrE?t=22s
"Annyiszor van igazam, ahányszor csak akarom."

Hiszen hülyék vagyunk, ha bármi (szép bárályfelhős PR-on kívül) saját gondolatunk van a szcientológiáról:

a) ...amíg nem találkoztunk vele és tapasztaltuk meg (wog)
b) ...ha munkatársként mást gondolunk mint amit LRH (esetleg) DM mondott vagy írt (staff)
c) ...ha már nem vagy benne, és mersz megfogalmazni és közzétenni bármit is (hitehagyott)

Üdvözlök mindenkit a (szcientológia szerinti) hülyék világában! : )

2017.09.19. 14:24:49

I.

Gondolkodtam, hogy reagáljak-e a hozzászólásom után ellenblognak a "Hogyan is gondoljuk a dolgokat?" posztotjára, és döntöttem. Saját nevemben írok.

Kedves Szcientológus!

Igaz, 20 éve nem vagyok benne a szcientológiában, de előtte az az 5 év is bőven elegendő volt, hogy kiismerjem a működési mechanizmusokat. Ezek pedig nem változtak; pl a kőbe vésett irányelvek, a SO féle parancsuralmi-rendszer vagy a pszichológusok és a gyógyszergyárak következetes megvetése. Nem XY-t ilyenolyan cselekedetéért, esetleg valamely konkrét pszichiátriai megoldást, vagy a Z gyógyszergyárat ZS termékéért gyűlölitek, hanem úgy en bloc az egészet, ami nem más mint kollektív bűnösség alkalmazása. Péter blogja előtt is létezett már kezdeményezés és különböző fórumok, hogy a Szcientológia mint áltudomány áldozatai a rendes életbe vissza tudjanak illeszkedni, illetve az átélt "sérüléseket" meg tudják beszélni. Rengetegen osztják meg az "egyházban" tapasztaltakat, és érdekes módon nagyon hasonlóakról számoltak be, mint ami velem is történt.
exscientologykids.com
leavingscientology.wordpress.com
www.forum.exscn.net
Apropó, a YouTube-on pár éve megnéztem a 2007-es Szcientológia csúcstalálkozót... hát, kb mintha 5 perccel előtte hagytam volna abba. Van több event anyag is, de annyira azért nem érdekel hogy jobban belemélyedjek. Tehát a távozásom után is valamilyen szinten nyomon követtem az eseményeket, már csak a kíváncsiság kedvéért is, és megfigyeltem, hogy nem, nem változik a rendszer magja, csak a helyszínek, az emberek és a jelmondatok cserélődnek. Ehhez a bloghoz már évek óta hozzászólok, így a fentiek következtében is nyilvánvaló, hogy az említett 20 év valójában nem csak úgy eltelt, majd most egyszer csak megszólalok. Nem nehéz benézni a kulisszák mögé, főleg aki egyszer már belekóstolt. Csak maga a facebook egy kánaán. Ezektől függetlenül én azonban megváltoztam, amiről viszont Te mit is tudhatsz?!

Nem érzitek az iróniámat, mely a sorok között olvasható. Vannak mondatok, melyek utalásokat tartalmaznak, nem a szavak jelentését kell megkeresni vagy azokon lovagolni, hanem gondolkodni, és a szcientológiára vonatkoztatva a mögöttes tartalmat észrevenni. Konyhanyelven: célzások. Veheted "fikázásnak" (sic!), csak nincs értelme, mert nem az. Ez nehéz dolog, nekem is nagyon nehéz volt szembesülnöm azzal, hogy bizonyos szcientológus jellemvonásaimmal milyen fájó sebeket tudtam ejteni emberek szívében.

2017.09.19. 14:28:38

II.

Én jórészt csak görbe tükröt tartok Nektek, hogy belenézve megláthassátok, hogy amit mondtok ellentétben van a cselekedeteitekkel. Sőt, a Szcientológia maga egy paradoxon, saját magával is ellentétes - lásd egy SP-t nem lehet felauditálni, de OT akárhányasokat nyilvánítotok elnyomóvá, vagy az OT aki okozó a MEST felett és uralja a testét, de elkapja a náthát, eltörik a lába vagy meghal agyvérzésben. Felfestitek a képet, hogy szuperré válhat az illető, megkapja az oklevelét, majd leugrik a tizenkettedikről, ergo nem tud uralkodni magán. Az, aki a szcientológiában szocializálódott, de felnőve mégis kilép tudva az ezzel járó problémákat, az nem lehet hogy mégis a tech kudarca!? Saját, személyes élményeim is vannak melyekről korábban már írtam. Amikor pedig ezekre vonatkozó kérdést intéznek hozzátok, nem érkezik válasz. Meg se halljátok - nem néztek bele abba a bizonyos tükörbe, ugyanis az is egy "válasz", hogy nincs válasz. Másik példa, nem szeretitek ha rosszat mondanak a szcientológiáról bármennyire is valós az érvelés, mert az blackPR, ellenben a CCHR kijelentéseit nem minősítitek annak, holott az ugyanaz vice versa. Nem, nem néztek bele a tükörbe amit tartok, csak "etikai jelenléttel" a rögzült ideológiátokat bizonygatjátok (konfrontáljátok a helyzetet, de érteni nem értitek), melynek gyökere hogy a szcientológia összes tana kizárólag hasznos lehet. Ha mégis történik valami gáz, akkor azonnal egy külső egyéb tényező kerül elő a probléma forrásaként. Összefoglalva, nem lehetséges egy bizonyos dolog egyszerre több ellentétes állapotban, mert értelmezhetetlen a szcientológia szerint hogy valaki OT VIII miközben SP, vagy mint Cherrish esetében, legyen a posztján ezerrel, de ne legyen fáradt. Dilemma keletkezik. Vagy ez vagy az valósul meg - máskülönben úgy járunk mint Schrödinger macskája.

A rögeszmés-kényszeres személyiségzavart (Obsessive-compulsive personality disorder - OCPD) csak egy pici lépés választja el az olyan vallási fanatizmustól, mely "az eszmét" óvja minden lehetséges eszközzel, még hazugságokkal is. A konzekvens "vakhit" bármire vonatkoztatható, lehet az egy politikai párt, bármilyen törekvés, ideológia, vallás, de még egy konkrét dolog is (Windows-Linux flamewar). Extrém méretűvé és erejűvé is fajulhat a dolog, mint ahogyan történt ez a náci vagy vadkommunista érában, vagy most az iszlám nevében a terrorizmus kapcsán. A saját embereiteket kicsináljátok, a "legtöbb jót a legtöbb dinamikán" elv szerint, melyről beszélni persze bűn, de egyébként "szabadok" vagytok. Nem, nem vagytok szabadok, és ezzel az attitűddel soha nem is lesztek.

2017.09.19. 14:31:30

III.

Mindazonáltal vezetek a munkahelyemen statisztikát, szedek vitamint, és elolvasom egy szó jelentését, ha nem értem. Mint kb bárki más teszi. Néztem tök jó Tom Cruise filmeket, mert mint színész szerintem kiváló, és egyetértek azzal a felfogással, hogy a lelkünk képes megbetegíteni a testünk, ellenben nem az összes betegség forrása pszichoszomatikus eredetű. Kifejezetten káros kezelésnek tartom az elektrosokkot, viszont egy ~50 éve praktizáló, diplomás szakorvos véleményét meghallgatom. Elfogadom más emberek világnézetét, és jól esik, amikor másokkal megoszthatom a saját nézeteimet, illetve mindenféle korlát nélkül szabadon meghallgathatom mások álláspontját bármiről. A családommal templomba járó római katolikusként imádom a buddhista tanokat, mert mindkettőnél jelen van valós szeretet. Persze tudom hogy egyik sem tökéletes (pláne a cölibátus), de számomra semmilyen formában sem károsak. Szép (azonban kissé idealista) célkitűzésnek tartom az "Egy elmebaj, bűnözők és háború nélküli civilizáció, ahol... stb" nézetet, és abszolút egyetértek a "Mondj nemet a drogokra", de mégjobban a "Mondj nemet a fanatista, ellenségképen alapuló, torz világnézetre" jelmondattal. Számomra a "kitartó" nem egyenlő a "mindenáron"-nal és a "hűség" az "elvakultság"-gal. Időnként hibázok, de igyekszem ezekből is tanulni. Tudom, hogy a szcientológusok legtöbbje kimondottan jószándékú ember, de úgy vélem, nem azt csinálják mint amire eredetileg gondoltak. Olvastam ezen a blogon sajnos olyan írásokat, melyeket durvának és gúnyosan sértőnek érzek magam is, lehetne időnként árnyaltabban fogalmazni, azonban azt is gondolom, hogy moderált keretek között igenis mindenkinek joga van elmondani a saját önálló véleményét, továbbá léteznek helyzetek amikor keményen az asztalra kell csapni.

Én nem foglak Titeket meggyőzni semmiről, elfogadom hogy nektek a szcientológia maga az élet. Rendben is van, ha az általatok választott "vallásban" szeretnétek élni, ezt senki sem szabhatja meg, mindaddig míg ezzel bármilyen értéket tudtok teremteni, továbbá mások testi és lelki épségét, szabad akaratát és életét nem fenyegetitek vagy károsítjátok. Amikor azonban átlépi bárki ezt a határt, azonnal létrejön egy ellenerő, ami visszafelé kényszerít, hogy egyensúlyba kerüljön a mérleg nyelve. Azt hiszem, ezzel szembesül manapság a Szcientológia.

Nem várok választ. További minden jót!

Damiel 2017.09.19. 19:28:56

@Bgisi:
Kitűnő és logikus okfejtés, amin nehéz fogást találni. Valószínűleg - kimondva, kimondatlan - számtalan volt szcientológus magáénak érezheti ezt a monológot.

Reformer 2017.09.19. 19:53:36

@Bgisi: nagyon jól sikerült ez az írás, elgondolkodtató, köszönöm a hozzájárulásodat a bloghoz.

2017.09.20. 11:32:06

@Reformer: Hát szívesen, én köszönöm hogy leírhattam, bár tartok tőle akiknek valóban elgondolkodtató lehetne, azoknak ez az írás (is) elérhetetlen.
süti beállítások módosítása