Tények, tapasztalatok, vélemények és hírek a szcientológia egyházról

Szcientológia: objektíven és szubjektíven

Szcientológia: objektíven és szubjektíven

Az ENSZ-szel és Donald Trumppal akarják betiltani Leah Remini sorozatát a szcientológusok

2017. augusztus 22. - Reformer

"A szükség a találékonyság szülőanyja" - tartja az amerikai mondás, és az amerikai (angolszász) mivoltára oly büszke "egyház" elő is állt két remek ötlettel a számukra egyre kínosabb dokumentumfilm-sorozat eltüntetésére (ha már a híres OT-erőikkel erre képtelenek voltak).

Szóval ezt a két nyamvadt elnyomó személyt nem tudta a több tízmillió szcientológus együttes szándéka sem térdrekényszeríteni, maradtak hát a hagyományosabb eszközök.

 

Elvágni a pénzcsatornát

Egyrészt a Mike Rinder blogján megjelent belső e-mailek szerint levélírókampányt indítottak: minden szcientológust arra bátorítanak, hogy a vallásüldözés-kártyát előhúzva írjon hosszú panaszleveleket a sorozatot adó A&E csatorna hirdetőinek. Gondolom, az lenne a terv, hogy ennek hatására azok nem hirdetnek, a műsort pedig kényszerűségből leállítják. Briliáns tényleg.

 

Írjunk Trumpnak

A másik ötlet egy petíció, amit az ENSZ egyik szervének, az amerikai elnöknek (!) és az indiai miniszterelnöknek (?) címeztek, de kap belőle a Disney is (az A&E egyik meghatározó tulajdonosa).

Itt olvasható el az épületes levél, melyet elvileg egy indiai kisfiú adott be:

https://www.change.org/p/cancel-a-e-s-leah-remini-scientology-and-the-aftermath

Biztos nagyon elfoglalt az a több tízmillió szcientológus, mert eddig csak 5879 ért rá aláírni.

Önmagában ez az ötlet egy másik amerikai szólással élve már tényleg a hordó aljának a kapargatása. Viccnek tényleg jó, de a jelek szerint ezt komolyan gondolják...

 

Pedig lenne valamiféle megoldás: a médiaközpontjuk (amelyik nem gyárt semmi médiát)

Jut eszembe: több mint egy éve nyílt meg hatalmas csinnadrattával az új médiaközpontjuk, Miscavige még saját TV- és rádióadót is beígért. Ebből azóta se lett semmi, azóta se gyártottak egy perc műsort sem. Nem nehéz kitalálni, hogy miért...

A bejegyzés trackback címe:

https://objektivszcn.blog.hu/api/trackback/id/tr8912772824

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Damiel 2017.08.22. 22:28:02

Szerintem ez egy fasza a szcientológusoktól megszokott láblövés. Így még az is megnézi a sorozatot az ENSZ és az érintettek környékén, aki nem látta. Így aztán egy csomó fontos ember figyelmét felhívják rá...:-)
Ugyanakkor meg kurva szar lehet valami olyasvalami ellen protestálni, amit nem is láttál. Gondolok itt a rondroidokra, akik olyasmi ellen ágálnak, amiről nem is tudnak semmit, hisz a sorozatot nem nézhetik meg. Pedig pont az előző posztban említett cseresznyétlen lány is azt hangoztatta, hogy marhára elege van, hogy úgy ítélik meg - szerinte - a szektát, hogy nem is tudnak róla semmit. Vicces! Nagyon vicces!

2017.08.23. 02:48:50

Hat évvel ezelőtt nem próbálkoztak valami hasonlóval?

vilag.transindex.ro/?hir=16186

Gondolom, a vinnyogásuknak volt eredménye és Franciaországban azóta imádják őket... meg a világ 159 országában amúgy is érzékelhető az áldásos jelenlétük, bár az indítékaik egyelőre tisztázatlanok. :)

Ammonia73 2017.08.27. 14:17:14

Úgy tűnik, végre megmozdult a világ összes szcientológusa egy nemes ügyért, ugyanis ( kapaszkodjatok) az aláírások száma már meghaladta a 6000-et!!!!!!! :D
Mi lesz itt emberek...bele sem merek gondolni, Leah Remini is biztos retteg már...

Ammonia73 2017.08.27. 14:19:04

Azért mégis az lenne a legszebb ha Travolta megnézné ezeket és dobbantana...micsoda hír lenne! Tomot nem mondom, mert nem mondom... :D

Ammonia73 2017.08.28. 10:28:57

@mindless and simple: bizony. Nézd meg a petíciós oldalt. Ha jól értem, eddig 6,054 aláírás született. 3 hét alatt. Akkor írta ki ez az indiai kisfiúnak álcázott szerencsétlen...:D

Ammonia73 2017.08.29. 10:02:15

@mindless and simple: ó, az nagyon izgi lehetett. És jó dumáltatok? :D

Egyébként...én nem tudom, hogy itt Ref oldalán miért nem volt még téma, de van egy nagyon klassz könyv,ami szintén megjelent magyarul pár éve: Margery Wakefield: Út Xenu felé (élet a szcientológia világában) shop.shirokuma.hu/xenu
Nekem nagyon tetszett,főleg a TR-ek leírása, és elég megrázó volt a gyerekekről szóló rész...hogy hogyan is kezelték őket és miként tekintenek rájuk...:/
A kedvenc idézetem belőle Hubbardról:
"És volt egy olyan szokása, hogy megerősítette állításait, amiket minden nap
megismételt. Az egyik ilyen az volt, hogy „Minden férfi a rabszolgám lesz!
Minden nő meg fogja adni magát varázslatom előtt! Az egész emberi faj hason
fog csúszni a lában előtt, és azt sem tudja miért!"

Szóval olvassátok el, ha még nem...:)
süti beállítások módosítása